Abay, Gizella (2020) "Jutalmazott függőségek" A testedzésfüggőség és az orthorexia nervosa hobbi sportolók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Abay, Gizella (1990) A „bokor-iskolák” szerepe a XVIII. kerület közművelődésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Abbasi, Reza (2021) The Role of United Nation on Global Goal & Human Right in Iran. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Abdikoglu, Alparslan (2022) A Magyar – Japán Diplomáciai Kapcsolatok Kialakulása, Története és Jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Abdrabbou, Ahmed (2022) Digitalization of the Automotive Industry in Western and Eastern EU. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Abelovszki, Róbert (1995) Délkelet- Ázsia gazdasági fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Abonyi, Aranka (2013) A szegénység kezelésének dilemmái, különös tekintettel a gyermekszegénységre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Abonyi, Henrik Dezső (2022) Die grundgesetzliche Integrationsverantwortung im Spiegel des PSPP-Urteils des Bundesverfassungsgerichts vom 5. Mai 2020 [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Abonyi, Henrik Dezső (2019) A sztrájk jogintézménye az osztrák munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Abonyi, Zsóka (2023) A Z generáció státuszfogyasztásának vizsgálata a ruházati kiegészítők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Abonyi, Éva (2006) Az újkori magyar fogathajtó sport fejlődése, a XX. századbéli sikerei és eredményei tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Abonyi, Henrik (2009) Pedagógusértékelési rendszer a Darvas József Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Abonyi, Klára (1993) Cserkészet és pedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Abonyi, Szilvia (2005) Az 1996-os Félegyházi Közlöny repertóriuma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aboushanab, Shanab Sherif Reda Saadeldin (2019) The Situation in the Wider Sudan Region with Special Regards to Peace Operations, International Criminal Law and External Influence. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Abrudán, Mária (1999) A serdülőkori problémák és a serdülők nevelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Abt, Imréné (2007) Útikalauz az Algyői Hírmondó-hoz 2002-2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Acsai, Bianka (2021) Kis- és középvállalkozások digitális érettsége: a COVID-19 hatása a kis- és középvállalkozások digitalizációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Acsai-Varga, Emerencia (2008) A bábjáték személyiségfejlesztő hatása az általános iskolai oktató-nevelő munkában az alsó tagozatos tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Acsay, Botond (2021) A NATO kollektív védelmi rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adamcsek, Katalin (1979) Három Nógrád megyei falu szociológiai vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Adamcsik, Norbert (2013) Vizsgarendszerek a magyar közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Adamecz, Szilvia (2021) Könyvtár-töredékek a BTK Történettudományi Intézet Könyvtárának régi nyomtatványai között : válogatás az 1750 előtt megjelent kiadványokból. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Adamik, Anna (2011) Hátrányos helyzetű tanulók kommunikációs fejlesztésének néhány lehetősége a kollégiumi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adamik, Anna (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Adamik, Dóra (2010) Orosházi Polgármesteri Hivatal humánerőforrás tevékenységei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adamik, Edit (1991) A család és az iskola gyermeknevelő funkcióinak érvényesülése és annak ellentmondásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Adamik, Gyöngyvér (2004) Lovasterápia Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adamik, Katalin (2010) Gyermekkönyvtári honlapok elemzése a Minerva projekt alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adamik, Mária (1984) A pedagógus személyisége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Adamik, Renáta (2008) Tokaj-Hegyalj a szerepe a magyar borkultúrában és napjaink turizmusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adamou, Issoufou Aminou (2021) La (in)sécurité au Sahel : perspective théorique et critique des études de sécurité pour une approche renouvelée de la lutte contre l’érosion sécuritaire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adamov, Afrodita (2021) Working Forever - lehetőségek egy MLM rendszerben -. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aderdour, Ayoub (2022) La dynamique des rapports entre l’UE et le Royaume du Maroc face a la gestion des flux migratoires. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adler, Alexandra (2021) Konfliktuskezelés az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adorján, Brigitta (2022) Az atipikus foglalkoztatási formák sajátosságai és jelentősége Pandémia időszaka alatt a HR szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Adorján, Brigitta (2018) A munkabér meghatározása, a bérezés alapvető szabályai a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adorján, László (2000) Önkormányzati iskolafenntartás, normatív, illetve feladatfinanszírozás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Adorján, Alexandra (2020) A munkanélküliség alakulása válságok idején és annak kezelési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adorján, Csaba (1999) A gazdaság szerepe a második Jugoszlávia bukásában (A délszláv térség gazdaságának jellemzése a világháborútól napjainkig). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Adoui, Yamina (2021) A dél-alföldi vendéglátó szektor pénzügyi helyzetének vizsgálata a világjárvány alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adsiz, Melek (2020) International Framework and Organizational Response to the Threat of Terrorism. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adwan-Barabás, Janka (2022) A környezeti attitűd,a klímaszorongás és a Big Five személyiségjegyek összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adácsi-Maczák, Györgyi (2012) Tanulási nehézségek kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adányi, Attiláné (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Adányiné Peterdi, Mária Zsuzsanna (2004) Kommunikációelmélet- egy vendéglátással foglalkozó vállalkozás esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Adányiné Peterdi, Mária Zsuzsanna (2004) Társadalmi egyenlőtlenség, szegénység Magyarországon- az államszocializmusban és az újkapitalizmusban-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agonás, Éva (2012) A vérfertőzés büntetendőségéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Agonás, Margit (1979) Fiatalkorú bűnözés és iskolai végzettség Csongrád megyében 1976-ban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Agárdi, Zsuzsanna (2010) A prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények minősítési elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Esztella (2013) A Társadalombiztosítási-Alapok egyenlegére ható tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Fanni (2021) A 2010 óta bevezetett magyarországi családpolitikai támogatások hatása a lakáspiacra és népességre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Mihályné (2006) Egy kistérségi közoktatási bizottság működtetése és dokumentumainak elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Noémi (2021) A média hatása a beszédfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Réka (2018) Karrier vagy család a nők nagy dilemmája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Ákos (2011) A favor testamenti elve Plinius leveleiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Andrea (2005) Szegvár oktatásügyének története a kezdetektől a századfordulóig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Evelin (2019) A cigányságról - kiváltképp Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Györgyi (2005) Turisztikai lehetőségek Fábiánsebestyénen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, János (2011) Szabadság a börtönökben a börtönpasztoráció által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Nándor (2013) A magyar felsőoktatás megváltozásának elemzése, szimulációja a 2012/2013 tanévre vonatkozó törvénymódosítások ismeretében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Agócs, Vanda Barbara (2021) A madárinfluenza hatása a Bács-Tak Kft. beszámolóira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Agócsné Frányó, Márta (2013) Különbözőségek és azonosságok a magyarországi és az Európai Unió tagállamainak iskolarendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aigerim Zhandoskyzy, Assylkhanova (2020) Phenomena of personalization and FOMO in tourism. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aigner, Petra Ildikó (2021) A szemléletformálás szükségességének vizsgálata az autizmus spektrum zavar esetében animációs film segítségével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aigner, Edit Barbara (2009) Mikrotezaurusz kreatív tevékenységekről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ajtai, Klaudia Tímea (2017) Védő szerepe a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Akintubuwa, Michael Akinshola (2022) Nigeria's Diplomatic Relations During the Military and Civilian Regimes: An Exploratory Study. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aksanti Miruho, Merci (2023) L’Adhésion de la RDC a la Communauté des Etats d’Afrique de l’Est, défis, enjeux et perspectives. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aksu, Işik (2016) The statehood in international law, with special attention to the case of Turkish Republic of northern Cyprus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Akócsi, Flóra (2021) A fogyasztók és a csomagolóvállalatok szerepe a körforgásos gazdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Al, Mghawish Yamama (2023) The Essence of Fashion: Navigating Brand Identity Across Fashion Niches. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Al Shaker Al Aseer, Atia Ahmad Ahed (2021) Marginalization and The Undeclared Economy in Central and Southeastern Europe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Al-Gaberi, Ahmed Abdullah Sufian (2021) Negotiation with Somali Pirates For EU Negotiators. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Al-Haddadin, Haneen Monther Freeh (2023) Green Marketing and its Impact on Consumer Buying Behavior. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Al-Hussaini, Rand Tuffaha (2021) The Anti-Money Laundering Directives of the EU and Some Aspects of Their Application in Practice. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Al-Qershiné Nemes, Etelka (2005) A Hitelgondozási Főosztály szerepe és feladata a Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alaboodi, Fatima (2020) A betegélmény és a lojalitás kapcsolatának vizsgálata szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aladics, Evelin (2021) A mozgás hatása a sajátos nevelési igényű gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alagi, Virág Erzsébet (2019) Kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alapi, Brigitta (2004) Örökbefogadás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alapy, Kata (2009) A globalizáció, mint biztonságpolitikai tényező : a 21. század új biztonsági kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alattyányi, Dóra (2010) Bács-Kiskun megye munkaerő piaci helyzete az ezredfordulótól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Albek, Anita (2018) Magyar állampolgárok külföldi munkavállalásának sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albelné Szudár, Klára (2000) A vezetői munka hatékonyságának növelése, menedzser típusú vezetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Emese (2023) Az iskolai pedagógiai programok elemzése az egészségfejlesztés biztosításának, megvalósításának, hatékonyságának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Eszter (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Eszter (2023) Zeneterápiai módszerek integrálása értelmileg akadályozott tanulók oktatásában, nevelésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Eszter (2021) A biológiatanulás nem kognitív összetevőinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, József Attila (2015) A munkajogviszony és a polgári jogviszony elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, László Ferenc (2011) A IX. kerület (Ferencváros) munkaügyi helyzete a társadalomstatisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Miklós (2013) A szerződések megtámadásának speciális esetei az 1991. évi XLIX. törvény alapján, különös tekintettel - az érvénytelenség jogkövetkezményeire. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Albert, Ferenc István (2009) Megküzdési stratégiák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albertus, László István (2008) A minőségi információ megtalálása az Interneten, általában és egy saját fejlesztésű keresővel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Albrecht, Linda (2009) Jog és Irodalom az ókori görög civilizációban Hans Kelsen Society and Nature című műve alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albrecht, Melinda (2004) A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület- avagy milyen szerepet tölt be egy kulturális egyesület a ma Magyarországának társadalmában? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aldrich, Karin (2014) A véleménynyilvánítás szabadsága és a nemzetközi jog, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ale, Gábor (2016) Helytállás a társasági jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alexa, Dávid Szabolcs (2023) Az orosz-ukrán konfliktus kommunikációjának elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alexa, Dávid Szabolcs (2021) A Volkswagen csoport identitásának és kommunikációjának elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alexa, Andrea (1991) Gyermekszervezetek, valamint gyermekek szabadidős programjainak helyzete napjainkban Szegeden és környékén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Alexa, Szabolcs (1991) A szülők értékorientáló hatása a gyermek magatartására a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Alexy, Zsanett (2014) A Tipikus Nők Atipikus foglalkoztatási lehetőségei Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alexy, Zsanett (2016) A kivándorlás hatása a magyar munkaerő-piacra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alföldi, Albert (2023) A Posztszovjet Eurázsiai térség leghosszabb ideje fennálló válsága: Hegyi-Karabahi konfliktus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alföldi, Albert (2020) Szervezett bűnözés politikai befolyása a huszadik századi Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alföldi, Albert (2008) A nemzetiségi nyelvoktatás szerepe az identitás megőrzésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Alföldi, Erika (1995) Minimális cerebrális diszfunkció Mítosz vagy valóság. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Alföldiné Hende, Márta (2013) Az óvodai integrációs fejlesztő program megvalósításának egy lehetséges módja, mint innovációs folyamat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Alföldiné Kiss, Piroska (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Algay-Vajda, Márta (2014) Egy vállalat munkaügyi kapcsolatai, érdekegyeztetési rendszere (a Béres Zrt. példája). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ali, Amina (2023) A vállalatok lehetséges szerepe a 2050-re kitűzött klímacélok teljesítése kapcsán : a szegedi ContiTech Rubber Industrial Kft. esetén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ali, Asad (2021) Aid inflow in Pakistan: Allocation and Results. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ali -Kiss, Katalin (2015) Személyiségi jogok védelme a polgári jogban : a nem vagyoni kártérítésektől a sérelemdíjig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alilou, Yassine (2019) Le rôle de l'intégration différenciée dans la gestion des crises politiques dans l'Union européenne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aliyev, Emil (2020) Cause and effects of financial market crash (2007-2009) for U.S. and EU’s economy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aliyeva, Nazrin (2020) Impacts of air transport on the economy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Allayarov, Sardorbek Frunzeyevich (2023) World Order and the Problems of Peace in the post-Cold War Period. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almasán, Rozália (2009) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almhaierat, Muntaser Mahmoud Salameh (2022) The degree of satisfaction of syrian students in al azraq camp in jordan with the educational support porivided to them in light of covid-19 pandamic. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almádi, Anett (2022) Elégedettség és lojalitás vizsgálata a Green Future Fesztivál esetében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Almádi, Krisztina (2022) Különböző narratív struktúrájú filmekbe való bevonódás vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almáshegyi, Szabina (2023) Testkép a közösségi média tükrében : szépségideál elleni küzdelem a TikTokon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Aliz (2023) Az egészséges életmód jelentősége iskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Anita (2022) Vezetői kompetenciák fejlesztése a coachingban a TA énállapotok modellezése által. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Csenge (2015) Polgárháborúk Afrikában. A konfliktusok és a menekültek helyzetének elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Dóra (2018) Megváltozott munkaképességű személyek álláskeresési lehetőségei és tapasztalatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Emőke (2023) Az egzisztenciális szorongások feloldása irodalomterápiás foglalkozásokon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Ferenc (2006) Tőzsdei tevékenység tanulmányozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Mirkó (2023) A tanári kiégés összefüggései a rendszerkritikával, az egoisztikus relatív deprivációval és az élettel való elégedettséggel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Viktória (2022) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Antónia (2007) Hagyatékok a Katona József Könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Bence (2020) PropTech, az ingatlanpiac digitális transzformációjának hatása a magyar fiatalok ingatlanvásárlási tudatosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Fanni (2020) Reconceptualising Celebrities in Real Person Fiction. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Jenő (2008) Család és televízió a szocializáció szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Jánosné (2001) A minőségbiztosítás lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Kitti (2013) Az ókori Pannónia emlékei a 15-18. századi Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Margit (1978) Életterv és pályaválasztá. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Almási, Mariann (1992) Az esztétikai és művészeti nevelés lehetőségei oktatási rendszerünkben /óvodától-általános iskoláig/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Almási, Mariann (2006) Egyesületi fenntartású alapfokú művészetoktatási intézmény alapítása, fenntartása és működtetése : (saját intézményem bemutatása). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Pál (2009) IKT alapú oktatás- és tanulásmenedzsment : (egy munkástelepi iskola útja a XXI. században). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Almási, Ágnes (2008) Szegénység, gyermekszegénység a társadalom tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almásiné Balatinácz, Éva (2001) Helyzetelemzés az iskolai pedagógiai program felülvizsgálatához. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Almásiné Hévizi, Erzsébet Natália (2013) Napjaink szabályozása a vezetőkről a felsőoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Almásiné Kocsis, Tünde (2011) Az (anyanyelvi) írási és olvasási zavarok szűrése az általános iskola első osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Almásiné Kocsis, Tünde (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Almássy, Balázs Attila (2021) Eszközárciklusok a dot-com buborék kontextusában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alpárné Farkas, Lívia (2005) Szakirodalmi kalauz az Élelmiszeripari információkhoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Alshaker Alasir, Layan Zaki Ahed (2021) Challenges Facing Social Enterprises in the Middle East. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alszegi, Anett (2011) A nők szabadságvesztés büntetésének a végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Altdorfer, Kristóf Mátyás (2020) A hegyközségi törvények összehasonlító elemzése, különös tekintettel a hegybíró jogállásának változásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alter, Emese (2020) A leendő első generációs értelmiségi hallgatók egyetemi helyzetének vizsgálata kvalitatív és kvantitatív módszerrel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Altmann, Györgyné (2010) Kutyával a hatékony oktatásért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Altorjai, István (2006) Rendszer szemléletű vadgazdasági modell szerkesztés vadászterület működtetéséhez. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Altorjay, Flóra (2017) A kalózkodás egyes alapkérdései a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Altorjay, Flóra (2019) The use of legal and political instruments in the field of cybersecurity by the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alács, Miklós (2014) A képviselő–testület (közgyűlés) bizottságainak szervezete és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Amanov, Shamsaddin (2021) The Right to Exist: The Position of Universal Basic Income in the Works of the Most Influential Contemporary Philosophers. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambali, Olaide Ramat (2016) Insecurity challenges in Nigeria: emerging threats. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Alexandra (2021) Egészségtudatos táplálkozás vizsgálata az Y generáció fogyasztói piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, András (2011) Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelme – Úton az Európai Ügyészség felé. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Anna Alexandra (2016) A terhelti jogok és kötelességek a büntetőeljárásban – a tisztességes eljáráshoz való jog szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Miklós Róbert (2014) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai különös tekintettel a déli-szláv államokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Mónika (2021) Szülői vélemények a mesélés tevékenységéről és jótékony hatásairól. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Nikolett (2016) A pótanyaságról jogi és pszichológiai vonatkozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Orsolya (2009) Magyarország államadóssága, különös tekintettel az adósság kezelésének szabályozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Szilvia Angéla (2021) Orvoslátogatók coaching szemléletű vezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Tímea (2012) A feketemunka Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Anita (2020) Manipuláció a médiában Ismeretterjesztő-film terve. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Cecília (2005) Média szerepe a tanyavilágban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Edina (1994) A 10-14 éves tanulók irodalmi érdeklődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ambrus, József (2004) A személyiségfejlesztés lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Katalin (1993) A reklám mint látványosság, és ami még mögötte van. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ambrus, Róza Kunmadaras mezőgazdaságának természeti alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ambrus, Szilvia Angéla (2020) Látássérült személyek elemi rehabilitációs szolgáltatásrendszerének finanszírozási és szerkezeti változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrusné Farkas, Krisztina (2005) Az ókori görög nevelés. Athén és Spárta városállamaiban a Kr. e. XIII-IV. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ameh, Oine Ruth (2023) Critical Assessment of SDG1; Corruption and Insecurity as root causes of Poverty in Nigeria. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ament, Balázs (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ament, Balázs (2021) A magyarországi ifjúságszakmai közösség vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ament, Balázs (2009) Az animáció kialakulása, megjelenési formái hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Amiraslanova, Madina (2018) The evolution of post-soviet civil society in the digital age: The case of South Caucasus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ammerling, Vivien (2020) A crossfit, mint funkcionális fitnesz irányzat fejlődésének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Amoun, Clara (2023) The Dark Side of Beauty and the Beast(1991): The Representation of an Abusive Relationship in the Fairytale. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Amrani, Amine (2021) The relationship between human wellbeing and economic growth. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsa-Molnár, Helga (2020) A Család és Otthonteremtési Kedvezmény a magyar lakásépítés és gyermekvállalás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsin, Zoltán (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsin, Zoltán (2021) A nehézségi gyorsulás didaktikai tárgyalása, szerepe a fizika és a földrajz oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsin, János (2016) Anonimitás az interneten és a közvetítő szolgáltatók felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsin, Katalin (2004) A vonzalom szerepe a társas kapcsolatok alakulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsányi, Ivett (2022) A közösségi média hatása a lelki egészségre a koronavírus járvány idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ancsányi, Gabriella (1999) Minta, értékekkel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ancsányi, Ivett (2020) Büntetés és jutalmazás a XXI. századi családoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Anczman, Ágnes Mária (2023) Az óvodapedagógusok általános megbecsültségének hatása az óvoda, mint szocializációs közeg működésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andavölgyi, Ferenc (2007) A Móri Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási helyzetének elemzése és fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Andics, Gábor (2004) Magyarország politikai berendezkedése a Kádár korszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andikné Schmidt, Mária (2000) Iskolám társadalmi környezete, kulturális-szociológiai meghatározói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Andirkó, Nóra (2004) A cigánygyerekek beilleszkedési esélyei az előítéletesség tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andor, Erika (2009) X. Madzagfalvi Napok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andorka, Judit (1995) A család és környezet hatása a gyermek iskolai teljesí(t)ményére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Andorkó, Tamás (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andorkó-Tóvári, Janka (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andrasek, Fruzsina (2018) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andriamambola, Gloria Capriski (2023) La corrélation entre l'aide humanitaire et la corruption. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andrikó, Krisztina (1999) A tömörkényi népoktatás története (1894-1947). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Andriska, Zsófia (2022) Párkapcsolati egészségcélok a transzgenerációs folytonosság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Androletti, Pál (2013) A testi sértés alap- és minősített esetei és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
András, Betti (2021) Személyes és környezeti erőforrások tanulmányi elköteleződéssel való kapcsolatának feltárása gimnazisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
András, Bálint (2023) A nukleáris energia szabályozása és jövője - Atomszervezetek szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
András, Petra (2018) The challenges of Hungary being a member state of the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
András, Szilvia (2021) Közösségi egészségvédelem Tiszaszigeten. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
András, Flóra Tataháza település és gazdaság-földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
András, Judit (2008) A drámapedagógia gyakorlati alkalmazása a dunapataji általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andrási, Attila (2013) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andrási, Ida (2011) A családbarát munkahelyek jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andrási, Ilona (2014) Egy lábbelit gyártó cég munkajogának belső ellenőrzése, és ennek jogi következménye a külső hatóságoknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andrási, Gyula (2020) A természetjárás és a teljesítménytúrázás jelentősége a Mátra turizmusában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andrásiné dr. Ambrus, Ildikó (2006) A gyakorlati képzés megszervezésének formái a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Andrássy, István Mezőtúr település földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Andróczki, Anita (2015) Mező- és erdőgazdasági földek tulajdonszerzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andróczkiné Földi, Márta (2019) A támogatott lakhatás megvalósulásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andula, Júlia Dominika (2020) POKET, mint kulturális és szellemi márka : az újrapozícionált szépirodalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Edit (2023) A "bosszúpornográfia” megítélése a büntető anyagi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Emese (2013) A zsidó és az iszlám büntetőjogrendszer összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Katalin (2010) Társadalomstatisztikai adatok a nők esélyegyenlőségéről a rendszerváltás után Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Katalin Mária (2010) A távmunka jelene és jövője Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Károly (2006) Innovációs törekvések a mikrotérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Edit (2007) A cigány gyermekek nehézségei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Ilona (2005) A minőségbiztosítás lehetőségei az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andó, Ákos (2020) A megosztáson alapuló gazdaságban történő munkavégzés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andó Györgyné Ésik, Klára (2022) A játék szerepe az óvodai tehetséggondozásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andócs, Andrea Margit (2008) A képregény reneszánsza Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andóczi Balogh, Éva (1982) A megváltozott tanyai életforma /Vizsgálatok a Dunavecse kincse pusztai Állami Gazdaságban /. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Andóczi-Balog, Réka (2013) Betegjogok érvényesülése a kiskunhalasi térségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andóczi-Balog, Éva (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Andódi, Anna (2020) Testtömegindex, kognitív funkciók és alvás összefüggése serdülőknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Andóné Kujbus, Nóra (2006) Innovativ dramatikus lehetőségek a kistérségi művészeti oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Angeli, Gabriella (2011) Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete bizottságai : a 2006-2010. és a 2010-2014. ciklusok bizottsági rendszereinek összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Angeli, Laura (2023) A foglalkoztatáspolitika kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Angerman, Lászlóné (2006) Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés egy új intézmény rövid távú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Angyal, Ágnes (2023) A testkép összefüggése az érzelmi evéssel, az önegyüttérzéssel és a társas összehasonlítással, felnőtt nők és férfiak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Angyal, Adrienn (1999) Képességfejlesztés az angolórán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Angyal, János (1967) Kunágota településföldrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Angyal, János (1992) A krízis és agresszió vizsgálata egy nevelőotthonban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Angyal, Áron (2008) Zenés színház Szegeden 1931-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Angyalné Forgó, Brigitta (2022) Coaching a magyar kis- és középvállalkozások vezetőinek fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Angyalné Liker, Ágnes (2008) Mezőgazdasági nagyvállalatok lehetőségei az európai uniós csatlakozás éveiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Angyalné Oltyán, Enikő (2006) A gyermeki jogok érvényesülése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Angyalosi, Csaba Vízrajzi fogalmak kialakítása az általános iskola 5. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Anitics, Emese (2021) A vajdasági óvodapedagógusok hanghigiénéje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Anka, Dávid (2023) A közösségi média hatása a tömegmozgalmakra, összehasonlító jogi aspektusból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ankáné Nagy, Ágnes (2023) Komplex művészeti nevelés : ének-zene és rajz és vizuális kultúra tantárgyak együttes oktatásában rejlő lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Annus, Tamás (2010) Növényvédő szerek engedélyezésének és használatának jogi feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Annus, Istvánné (2009) A jóból is megárt a sok : avagy a média hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Annus, Szabolcs (2020) Az LMBT+ közösség médiareprezentációi napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Annási, Ferenc (2004) Pedagógiai innováció a szakmai szolgáltatásban. (A BGR-modell). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Dóra (2021) Arduino alkalmazása a középiskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Dóra (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Gabriella Karlivna (2011) Keleti Partnerség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Katalin (2022) A civil társadalom szerepe az Ukrajnából menekülők megsegítésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Kitti (2021) EB Hungary Invest Kft. beszámolóelemzése az Otthonteremtési Program tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Noémi (2021) A társasjátékok felhasználási lehetőségeinek vizsgálata diszkalkulia terápiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Orsolya (2022) "Nekem a Balaton...", avagy irodalomterápiás kalandozások és barangolások gyerekekkel a Balaton körül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, András (2006) A sajátos nevelési igényű gyermekek helyzete a magyar közoktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Anett (2015) Kötődések és kortárskapcsolatok alakulása kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Anna Katalin (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Armandina (2020) A fiatal felnőtt korosztály egészségi állapotának vizsgálata, különös tekintettel a szubjektív lelki egészségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Csabáné (2007) A családi szocializáció hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Erika (2007) A nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítése a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Ferenc (1995) Értékpreferencia vizsgálat 14 éves diákjaink körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Antal, István (1999) A Nagykállóban élő cigányok helyzete, problémáik, iskoláztatásuk lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Antal, Jolán (1969) Számszerű anyaggal végzett munka jelentősége az általános iskola földrajz oktatásában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Antal, Julianna (2020) Az elítélt nők jogi helyzete. Anyák élete a rácsok mögött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Mihály (2004) Tótkomlós kulturális élete a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Mónika (2013) A vezető hatása a szervezet működésére Galli János, a "csongrádi példa". Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Regina Lídia (2016) A Villeroy & Boch Magyarország Kft. HR osztályának működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Szilvia (1999) A gazdasági társaságok működési feltételei Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Antal, Sándorné (2001) A másság kezelése intézményemben és környezetében. A felzárkóztatás lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Tibor Kende (2020) Extrém árfolyamváltozások vizsgálata a tőzsdén jegyzett biotechnológiai cégek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Zita (2008) Anyanyelvi nevelés alsó tagozatban a mesék tanítása kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Zsuzsanna (2012) Csoportdinamika a könyvtárhasználati órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal, Zsuzsanna (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antal Lászlóné Mórocz, Mónika (1980) A veszélyeztetett gyermek. /А családi légkör típusos ártalmai/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Antal-Rekecki, Ivett Erika (2023) Közösségi média oldalak hatása a felnövekvő generációra 2023-ban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antalfi, Rita (2004) Marketingkommunikáció: Public Relations a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antali, Dániel Gábor (2011) Lex aqua, a vízhez való jog normatív tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antali, Lajos Györgyné (2010) [A munkanélküliség alakulásának folyamata, az állásnélkülivé válás okai és az állami szerepvállalás szükségessége]. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Antalka, Mária Edit (2016) Az oktatásügy helyzete, továbbfejlődés a magyar iskolarendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Csiszler, Edina (2004) Kábítószer veszélyeztetettség hazánkban, különös tekintettel a zalaegerszegi fiatalkorúakra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Császi, Edit Erika (2022) Tanulást támogató értékelés és annak vezetői teendői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Erdélyi, Dóra (2010) Integrációs pedagógiai rendszer bevezetése a József Attila Általános Művelődési Központ Általános Iskolájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Gondi, Tünde (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Gondi, Tünde (2011) A megkésett beszédfejlődés terápiás lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Nagy, Magdolna (2004) A tárgyalások szerepe és alkalmazási lehetőségük az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antalné Pesti, Mónika (2004) A motiválhatóság vizsgálata gyermek- és felnőttkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antalóczy, Fanni (2016) Az Európai Unió munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó normáinak érvényesülése a magyar munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antoni, Andrea (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antos, Gábor (2013) Egy iskolai innováció bemutatása az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumban : innováció a diákönkormányzatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antos, Gábor (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Antovszki, Magdolna Alíz (2009) A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények Békés megyében az igazságügyi statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Antóni, Anett (2012) A kisiskolás gyermekek virágmotívumának ábrázolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apagyi, Adél (2014) Magyarország érdekérvényesítési lehetőségei az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Apjok, Nikolett (2020) Jeles napok és ünnepek gyermekdalai a magyar, a szerb, valamint a szerb nemzetiségi óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Apjok, Sándorné (2014) Gépjárművezető képzés, mint a felnőttképzés egyik területe a jogszabályi változások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apjokné Farkas, Ágnes (2011) A teázás kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apró, Szilvia (2012) A magyar családtámogatási rendszer felépítése és működésének elvei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Apró, Éva (2009) A Savaria TISZK, mint „instrumentum” a Szombathelyi kistérség szakképzési kínálatának összehangolásában és szélesítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Apró, Eszter (1971) A táblai rajz szerepe a földrajzoktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Apáti, Bettina (2019) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apáti, Kata (2004) Diszlexia napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apáti-Nagy, Gáborné (2005) Új vezetői kompetenciák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aracsi, Vivien (2023) A pedofil-nyilvántartás preventív hatékonyságának vizsgálata a gyermekpornográfia bűncselekményének fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aradi, Attiláné (2011) [Az alkoholbetegek részére történő segítségnyújtás, szociális ellátórendszer, társadalombiztosítás]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aradi, Dóra (2012) A játék alkalmazásának lehetőségei a német nyelvtanításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aradi, Zita (2012) A Fidesz 2010-es választási győzelemének okai a politikai elemzések tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aradi, Ferenc (2005) Az autó története és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aradi, Gertrúd (1989) Kiskunfélegyháza népiskoláinak története 1868-tól 1918-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Aradi, Szilvia (2005) A Felső-Tisza vidéki és a Kis-Küküllő vidéki népi építészet a XIX-XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aradszky, Csilla Réka (2019) Közigazgatási eljárásjogi alapelvek, különös tekintettel a diszkrimináció tilalmára és a nyelvhasználat jogára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Attila Ádám (2022) A védelmi felelősség koncepciójának elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, János (2021) Fiatal labdarúgók és nem sportolók kognitív képességeinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Katalin Noémi (2012) Az európai biztonságpolitika a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Luca (2023) A reality műfajának új dimenziói, avagy a valóságshow változásainak vizsgálata a The Circle-USA sorozat alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Tünde (2017) Mentorpedagógus szakos portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Virág Zsuzsanna (2022) A fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása és a fiatalkorú elítéltek reintegrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Éva (2016) Családalapítás, családszerkezet, családtámogatási ellátások Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Attila Ádám (2020) Proxy háború Szíriában, és a benne résztvevő államok érdekeltségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Edina (1998) A deviáns magatartás kialakulásának okai, a megelőzés lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Arany, Szilvia (2016) A gyermek nevelésbe vételének magyar szabályozása különös tekintettel a Gyermekjogi Egyezmény kihirdetésétől napjainkig tartó időszakra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Zsolt (2006) Az igazgató eredményes tervező munkájának kritériumai és főbb összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Arany, Zsolt (1993) A ceglédi Református Általános iskola történetének vázlata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Arany-Tóth, Attila (1992) Magyar népi hangszerek. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Aranyi, Gábor (2009) Főúri-nemesi életformák a kora újkori Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyi, László (1999) A szentesi családsegítő központ létrehozása és működése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Aranyi, Magdolna (2004) Pszichoszomatikus- és magatartászavarok az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyicsné Hadházi, Ilona (1998) A kábítószer és a fiatalkorú bűnözés. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Aranyicsné Molnár, Zsuzsanna (2005) Társadalmi élet, hétköznapi kultúra a szocializmusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyiné Varga, Erika (2008) A Rózsakerti Általános Iskola Könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyné Bíró, Éva (2013) Sajátos nevelési igényű gyerekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyné Zsiborás, Edit (2007) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének jelentősége a magyar közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyosiné Borsodi, Éva (2006) Kistérségi együttműködés az oktatási - nevelési intézmények között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aranyás, Zsófia (2020) A roma gyermekek örökbefogadási helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arató, Erika (2012) [Magyarország ingatlan forgalma : az ingatlan fogalma, az ingatlan megszerzésének módjai, igénybe vehető támogatások]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arató, Ildikó (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Arató, Tamás (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Arató, Eszter (2008) Női lapok a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aratóné Csala, Ildikó (1993) A pályaválasztás előkészítése technika órákon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Aratóné Németh, Rita (2001) Az integrációs törekvések megvalósítása az óvodai nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aratóné Németh, Rita (2008) A sajátos nevelési igényű gyermekek kompetencia alapú fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Arnold, Anita (2010) Beitrag zur Erstellung eines Fachwörterbuches des Hajoscher Weinbaus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arnold, Zsanett (2009) Lakásviszonyok, lakáshelyzet, lakásélet-minőség ma; nemzetközi összehasonlításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Arnóczky, Júlia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Arnóczky, Vivien (2016) A társadalombiztosítási kifizetőhelyek tevékenysége, fókuszban a PICK Szeged Zrt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Arrasz, Imréné (1992) Az elítéltek munkára, munka által történő nevelésének szükségessége, illetve lehetősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Asaad, Karam (2022) Exchange rates shocks during the COVID-19 outbreak : (A Study on Six selected Currencies). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Asadbayli, Yuksal (2020) Financial Ratio Analysis as a Tool of Evaluating the Performance of Companies for Investment Decision: The Case of ExxonMobil and Chevron. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Asan, Jenifer (2023) Deviáns magatartások bemutatása és vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aseli, Christopher Barasa (2021) The Underachievement of Monetary Aid in Kenya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Asgarova, Amina (2020) Gender Equality as a Leading Path to Future Development. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ashaber, Zsófia (1998) A tanyai iskolák virágkora és hanyatlása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Asilbekova, Gaukhar (2021) Investment climate of the Kyrgyz Republic. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aszalai, Andrea (2020) Nonprofit szervezetek és az adó egy százaléka. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, György (2011) Totalitarizmus elméletek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, Péter (2023) Az étrendkiegészítők elektronikus kereskedelmének változásai a koronavírus- járvány hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, Annamária (2008) Mi kell ahhoz, hogy kimondjuk a boldogító igent? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, Dávid (2020) A társasági adórendszer és a versenyképesség lehetséges összefüggései a kelet-közép-európai országok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, István (2000) Tiszthelyettes-képzés a Budapesti Rendőr Szakközépiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, Józsefné (1991) Az előítélet- kialakulása, hosszmetszeti vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Asztalos, Katalin (2007) Online marketing vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalos, Tímea (2016) A XXI. század a „nők évszázada” : a női foglalkoztathatóság jelentősége és javításának eszközei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Asztalosné Kokos, Edina (2006) A régió és a kistérség lehetséges szerepe a közoktatás feltételeinek korszerűsítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aszódi, Virág Luca (2019) Az iskolaszövetkezetek diákfoglalkoztatásának hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aszódi, Nándor (2013) Önkéntesek a rendezvényszervezésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aszódiné Pernye, Szilvia (2013) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Atesán, Alexandra Anett (2020) Adatkezelés és adatvédelem a munkaviszony során, különös tekintettel a munkaviszony létesítésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Atkári, Richárd (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Atkáry, Dóra (2008) Az információbrókerség egy szelete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Atlasz, Marianna (1988) A tanyakérdés mai problémája Csongrád megyében 1945 után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Atwi, Hussein (2023) Leveraging NFTs in Marketing: Strategies for Enhancing Customer Engagement and Brand Loyalty. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Atyimás, Beatrix Blanka (2023) A Vöröskereszt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Auer, Ádám (2010) A felelős vállalatirányítás egyes kérdései a német és a magyar társasági jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Auer, Edit (2005) A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ története (1975-1990). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Augusztinovics, Angéla (2021) Frim Jakab munkássága és az értelmi fogyatékos személyeket fejlesztő intézetek kialakulása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Avar, György (2005) Az egyén sportpszichológiai vizsgálata a csapat kialakításánál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Avramucz, György (2005) A nevelőtestületi klíma mérése mint a vezetői önértékelés eszköze. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Aydi, Souha (2023) Computer-based Assessment of Scientific Reasoning of 8th Grade Students in Tunisia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Azari, Tünde and Csernákné Földi, Mónika (1989) A családban, nevelőszülőknél és nevelőotthonban élő gyermekek személyiségvizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Azemkulov, Azat (2022) Legal Regulation of Deepfakes in the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Azim, Md Sajjad (2021) Hybrid Scenarios Analysis using Portfolio Stress Testing on DAX. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aziz, Qaiser (2022) International Financial Risk Management: Investigation of MOL Group. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Azzouzi, Btihaj (2023) La pensée féministe en Europe : le droit a l`avortement en Pologne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
B Tóth, Orsolya (2022) A környezeti nevelés megvalósításának lehetőségei az iskola falain belül és kívül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
B. Csató, Aladár (1946) A félelem. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
B. Papp, János (1946) Prohászka pedagógiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
B. Sipos, Gabriella (2004) Egy minőségirányítási rendszer bevezetési folyamatának eszközökkel támogatott megtervezése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
B. Vajda, Edit (1993) Az esztétikai értéktöbblet felfedezése 10-11 és 13-14 éves korcsoporton belül vizsgálva. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baatarchuluun, Nandin Erdene (2023) International Business Culture in Mongolia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Babarczi, Éva (2021) Neuropszichológiai funkciók felmérése meningoencephalitisben-esettanulmány. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Babarikné Tankó, Ildikó (2004) Kommunikáció a szervezetben : vezetői kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Babati, Anna (2021) Sérült gyermekek szüleinek személyes növekedését vizsgáló interjúk tanulságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Babatunde, O. Ogunjimi (1998) Multinacionális cégek marketing stratégiája a McDonald's esete. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Babay, Kinga (2013) Hátrányos helyzetű gyerekek a ma iskolájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Babecz, Dóra (2009) Állásinterjú és testbeszéd. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babics, Ferencné (2006) Vezetői munkamegosztás az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Babiczkiné Pellikán, Krisztina (2004) A diákönkormányzat szerepe az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babinszki, Szilárdné (2009) A kilencvenes évtized oktatásügyi változásai, azok hatása az iskolavezetésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Babinszki, Vera (2022) A fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének megvalósulása a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babocsánné Katona, Ágnes (2007) Pedagógus teljesítményértékelés a szervezetfejlesztés tükrében, a többcélú intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Babos, Dóra (2021) A részmunkaidős foglalkoztatás helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Babos, János (2009) A gyermekek egymás közötti iskolai agressziója csökkentésének lehetőségei egy Budapesten, 13-15 éves iksolás tanulók körében végzett reprezentatív kutatás adatainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babos, Péter (2015) A szolgáltatások szabad áramlása az Európai Unió Bíróság ítélkezési gyakorlatában, különös tekintettel az online szerencsejáték szolgáltatást érintő ügyekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babos, Máté (2020) A cégbejegyzési eljárás szabályai Magyarországon és a környező országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babák, Dóra (2013) Magyarország és Irán kapcsolata 1978-tól 1985-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babák, Dóra (2012) Magyarország és Irán kapcsolata 1978-tól 1985-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babák, Zoltán (2015) A munkaviszony megszüntetése minőségi cserére alapított felmondással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bachné Kiss, Katalin (1985) A Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár térképészeti érdekességei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bacs, József (2001) Tolna megye szakképzése a gazdasági, társadalmi változások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Brigitta (2015) Munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelezettségei a társadalombiztosítás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Dalma (2023) Családi Otthonteremtési Kedvezmény hatása az ingatlanpiacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Edina (2021) A magáncélú nyugdíj-megtakarítások átalakulása a technológiai innovációk hatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Levente Béla (2022) Motivációs faktorok feltárása a magyar vadvízi sportolók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Márta Ilona (2014) Adatvédelem,a Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szervnél humánpolitikai szemszögből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Ildikó (2020) Cukorbetegség óvodás gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Krisztina (2005) Strukturális alapok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsa, Éva (1981) A tanulási motivációk vizsgálata egy adott osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bacsek, Júlia (2014) A műtárgy-restitúció nemzetközi magánjogi illetve magyar szabályozása és annak történeti áttekintése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsi, Ágnes (2011) A sajtó-helyreigazítás anyagi és eljárásjogi szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsikné Szűcs, Rita (2000) Szocializációs folyamat az óvodától az iskoláig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacskainé Bakk, Barbara (1999) A korai anya-gyerek kapcsolat A kötödés jelentősége a csecsemő fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bacskay, Sándomé (2006) Az emberi erőforrások menedzselése a diósjenői Napköziotthonos Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacskulin, Sára (2013) Politika és a média kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacskó, Sándor (2006) A kistérségen belül a hátrányos helyzetű tanulók bentlakásos nevelésének - oktatásának kialakítása „ETNIKOLL 2006”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacskó, Bernadett (1992) A nyelvtanulás pedagógiai és pszichológiai vonatkozásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bacsur, Fanni Ildikó (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsur, Imre (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsur, Imre (2001) Az érettségi vizsga története Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsur, Zoltán (2013) Minőségfejlesztés a gyakorlati oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsurné Nagy, Ildikó (2013) Az egyházi iskolák nevelési rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsáné Borsodi, Boglárka (2016) A közfoglalkoztatás szerepe a munkanélküliség kezelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsó, Kincső Judit (2009) Betegjogok érvényesülése a gyakorlatban empirikus felmérés alapján és betegelégedettségi mutatók, nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsó, Szabolcs (2012) Regionalizmus formái Európában a múltban és jelenben, autonómia Székelyföldön és Baszkföldön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsó, Vanessza (2022) Montessori-pedagógia alkalmazási lehetőségei az óvodapedagógia területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsó, Gézáné (2005) Hátrányos helyzetű olvasók a könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsóné Hamza, Margit (2009) A Debreceni Gyógyfürdő Kft munkaügyi kapcsolatai 1994-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baczúr, István (2000) A piac és a marketing szerepe az iskolai gazdálkodásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Badacsonyiné Hézső, Emese (1990) A tanulók önértékelése az iskolai kategorizálás tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Badar, Istvánné (2004) A szülők és a szülői szervezetek szerepe az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Badarna, Momin (2018) The impact of Western Powers on the Palestinian-Israeli conflict. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Badinszki, Diána (2021) A világ legsikeresebb fast fashion üzletlánca: Az Inditex. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Badji, Kpatchine Tinimbé (2021) Le defi democratique et la legitimite de l'état postcolonial en Afrique de l'Ouest Francophone. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Badó, Andrea (2012) Az általános szerződési feltételek, különös tekintettel a Blanketták csatája néven ismert esetkörre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Badó, Emese (2016) Az egészségügyileg hátrányos gyermekek helyzete a testnevelés órán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Badó, Zsolt (1995) A Kárpátaljai Magyar Rádió-Televízió Főszerkesztőség múltja és jelene. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagaméri, Izabella (2014) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagarus, Ágnes (2007) Európai Uniós pályázatírási gyakorlat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdi, Anikó (2011) Gyülekezési jog a gyakorlatban – különös tekintettel annak polgári-, büntető- és Európa-jogi összefüggéseire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdi, Linda (2006) A magyar és a francia matematikaoktatás nemzetközi viszonylatokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdi, Nóra Katalin (2018) A fejedelem tanításai a Trónok Harca című televíziós sorozat vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdi, Ádám (2023) Viselkedés-gazdaságtan az online marketingben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdi, Erika (1989) Oscar Kokoschka és az expresszionizmus. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagdi, Orsolya (2008) Reneszánsz kori étkezések kultúrtörténete Mátyás király konyhája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdi-Nagy, Olga Annamária (2015) A szülői felügyelet tartalma, az új Ptk. tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagdiné Dudog, Orsolya (1989) Gondolatok a pedagógusok önállóságáról egy vizsgálat kapcsán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagi, Brigitta (2021) A szegedi és kecskeméti hajléktalanellátó rendszer reagálásának elemzése a hajléktalan nők speciális igényeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Dominika (2022) A napirend szerepe az egészségtudatos magatartás kialakításában az óvodapedagógusok és a szülők véleménye szerint. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Eszter Virág (2023) A TikTok használati szokások felmérése és vizsgálata a közösségimédia-függőség, az észlelt stressz, a depresszió és a társas támogatás összefüggéseiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Gábor (2018) A választások szerepe az illiberális demokráciákban, különös tekintettel a 2018-as magyar országgyűlési választásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Noémi (2021) A nők szerepe a gazdasági fejlődésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Otília (2022) Egészségügyi dolgozók implicit attitűdjei a mentális betegségekkel élőkkel szemben a COVID 19 járvány idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Valentina (2023) A stressz jelenléte a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, György (1989) A kisiskolás korú gyermek képzeletfejlesztésének lehetőségei az iskolai oktató-nevelő munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagi, László (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Otília (2020) A kétnyelvűség hatása a tudatelméletre és a kétértelmű ábrák értelmezésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Pál Csaba (1999) A személyiség és a személyiség zavarok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagi, Valentina (2020) Családból kiemelt gyermekek problémái Magyarország és Szerbia gyermekvédelmi rendszereiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Valéria (1973) Szolnok nehézipara. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bagi, Zsolt János (2020) Vállalatirányítási rendszer optimalizálási projektek a Continental vállalat Mobile Fluid Systems üzleti egységében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bagi, Ádámné (1995) Nevelőtestületi együttműködés a kölcsönös pedagógiai érdekek jegyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagi, Ágnes (2010) XX. századi politikai szimbólumok eredete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baginé Szincsok, Ilona (2006) Személyi bibliográfia: édesapám, Szincsok György. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baglyos, Csilla (2012) Kábítószer-probléma a büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagoly, Lászlóné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bagoly, Lászlóné (2014) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bagyinka, Orsolya (1996) A férfi és női szerepekhez vezető út sajátosságai. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Bagyinka, Péter (2015) Az Európai Unió bevándorlási és integrációs politikája, különös tekintettel a Stockholmi Program újításaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagyinszki, Zoltán (1984) Mindennapok kultúrája az idegenforgalom tükrében A rekreációs folyamat bemutatása, elemzése egy SZOT üdülőben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagyinszkiné Staberecz, Edit (2004) Freinet pedagógiájának alkalmazása napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bagó, Linda (2021) A fejfájás pszichológiai jellemzőinek vizsgálata az észlelt stressz és a betegségpercepció tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagó, Georgina (2011) Pedagógus- cigány szülő viszonyrendszerek : a békéscsabai 2. Számú Általános Iskola és a békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda összehasonlítása a cigány szülők és a tanárok viszonyát tekintve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bagó, József (1982) A Tamási Áron Klub helye, szerepe és funkciói a főiskola nevelő-művelő munkájában /А művelődési igények feltárása alapján/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bagóczki, Ramóna Mária (2022) A kapcsolati elégedettség, a szülői stressz és a páros megküzdés összefüggéseinek vizsgálata eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bahil Lajosné Gál, Hajnalka (1975) Bizonyítás az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bajczi, Tünde (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baji, Eszter (2011) Az atipikus foglalkoztatás jogi formáinak bemutatása különös tekintettel a munkaerő-kölcsönzésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baji, Krisztina (1994) A szegedi Kis István Refоrmátus Gimnázium története (1552-1994). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bajic, Lídia (2021) A kommunikáció hatékonysága a szervezeten belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajkai, Petra (2021) Egészséges testalkatra, testképre vonatkozó attitűdök vizsgálata fiatal felnőtt nők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajkán, Martin (2019) Értékelő központ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajkán, Martina (2011) A testnevelés és a sport szerepe a gyermekek életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajmóczy Tiborné Németh, Ildikó (1968) Matematikai logika az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bajnai, Eleonóra (2012) A jegyző jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajnai, Zita (2010) [A munkaviszony megszűnése, a munkaviszony megszüntetése]. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajnóczi, Petra (2014) A munkáltató közterhei és az ehhez kapcsolódó kedvezmények átalakulási folyamata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajomi, Réka (2013) A reklámok nyelvezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajomi Nagy, Katalin (2007) "Sol omnibus bicét!" - "A nap mindenkinek süt!" Esélyteremtő lehetőségek a felnőtt értelmileg akadályozottak számára, a derekegyházi Ápoló Otthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajominé Varga, Erzsébet (1993) A szentesi Bolero TSK szociometriai felmérése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bajorhegyi, Ádám (2004) Az átlagtól eltérő gyerek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajsz, Gábor (2010) A szakszervezetek és a politikai pártok kapcsolata a rendszerváltás időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajsz, András (2007) Konfliktus (kezelés, elemzés, megoldási lehetőségek). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Emese Katalin (2009) A munkajog története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Kata (2012) Jog, irodalom és más tudományok kaleidoszkópja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Krisztina (2013) A munkáltató és a munkavállaló jogai, valamint kötelezettségei a társadalombiztosítás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Krisztina Ilona (2009) Az atipikus foglalkoztatási formák, különös tekintettel a munkaerő-kölcsönzésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Anita (2009) Gyermekbántalmazás a családon belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Bence (2020) Felkészülés a nevelőszülői hivatásra. Nehézségek és kihívások a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusz, Mihály (2004) A kábítószer régen és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bajusznácsné Lengyel, Sarolta (1999) A jutalmazás-büntetés szerepe a nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bajuszné Bánszki, Szilvia (1999) A depresszió, és annak jelei az írásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bajuszné Juhász, Annamária (2005) Bálint Sándor Általános Iskola története 1990-2004. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajuszné Juhász, Annamária (2008) A gyakorlati képzés és a diákmunka a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bajzát-Csuhaj, Brigitta (2012) A bűnözés alakulása Magyarországon az igazságügyi statisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajzáthné, Molnár Csilla (2015) A hátrányos helyzetű gyermekek támogatásának eredményes megoldásai az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bajáki, Melinda (2014) Fejlesztési programok a megújuló energiafelhasználás növelésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajáki, Nóra (2018) A nők szerepe a társadalomban, a munka és magánélet egyensúlya. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bajúsz, Andrea (2004) Egy átlagtól eltérő gyermek esettanulmánya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Balázs (2022) A magyar lakosság pénzügyi befektetési lehetőségeinek és szokásainak vizsgálata a Kádár-korszaktól napjainkig -különös tekintettel az elmúlt 15 évre vonatkozóan. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Balázs Mihály (2018) A kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód nemzetközi tilalma az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Barbara (2016) A szegénység Magyarországon, különös tekintettel Békés megyére, kitörési lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Dávid (2015) A nemzeti parlamentek és az európai integráció a délszláv államokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Ferenc (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Mihály (2011) Népességcsökkenés a közép - és kelet-európai EU-tagállamokban (különös tekintettel Magyarországra). A válság hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bak, Ildikó (2000) Családi szocializáció és a szülő - gyermek közötti konfliktusmegoldás néhány pszichológiai és módszertani kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baka, Kitti (2014) A gyermek- és fiatalkorú bűnözés a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsi, Brigitta (2021) Értelmileg akadályozott fiatal felnőtt szerepe egy családi vállalkozásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsi, Lili Zsuzsanna (2023) A SZIN fesztivál kialakulása és változása PR szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsi, Géza (1993) "Az a kevés, amit a marketingről tudok" Az újautó értékesítés tendenciái Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bakacsi, Tímea (2004) A Szegedi Ifjúsági Ház fiataloknak szóló programja és annak intézményi háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsi, Zsófia Laura (2016) A hosszú tartamú szabadságvesztés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsiné Kollár, Ágnes (2009) Az iskolaszék hazai neveléstörténeti előzményei, a mai iskolaszék eredményes működésének feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Bettina (2018) Az alkoholizmus, mint szenvedélybetegség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Boglárka (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Dóra (2018) Kivándorlás Magyarországról napjainkban egy pályakezdő szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, László (2009) A világ népességének alakulása a technika fejlődésének tükrében az ókortól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Péter (2014) A Magyar hadkötelezettség és hadszervezet alakulása a XVIII. századtól a XX. század kezdetéig az Alkotmányos értékeink között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Vilmosné (2001) Helyzetelemzés és értékelés, a minőség alapkövei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Andrea (2006) Pedagógiai értékelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Réka (2010) "Fátyol-helyzet" - a muszlimák sorsának alakulása Közel-Keleten és nyugaton. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakai, Sándor (1991) A Fiatalkorúak Börtönének és Fogházának B/15-ös körletén tevékenykedő Öntevékeny Szervezet működésének lehetőségei a nevelési célok megvalósulásának tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bakai-Kiss, Zsuzsa (2016) Család, házasság, válás az Ókori Rómában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakainé Sipos, Ivett (2008) Közoktatási intézmény gyermek- és ifjúságvédelmi felelősének tevékenység rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakaity, Mónika (2015) Megosztott hatósági hatáskör és az uniós jog hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baki, Zsuzsanna (2014) Információszabadság és az önkormányzatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baki, Vilma (1946) Orosháza földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Bakné Kocsis, Beáta (2006) Az önkormányzatok szerepe, felelőssége a közoktatási rendszer működtetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakondi, László (2005) Drogok és fiatalkorúak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakonyi, Andrásné (2001) A vezető tervező munkájának főbb területei és összetevői az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakonyi, Kitti (2015) Nők vezető beosztásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Andrea (2015) Compliance; megfelelőség a gazdasági életben büntetőjogi aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Anett (2009) A szerződés érvénytelensége a polgári jogban, különös tekintettel a jogkövetkezményekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Bence Zsombor (2023) Az átalakulások számvitelének általános bemutatása, illetve az összeolvadás hatásainak szemléltetése az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Benjámin (2022) Lakatos István képes regényei az olvasóvá nevelés folyamatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Bettina (2011) A női bűnelkövetők pszichológiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Bettina (2023) A relaxáció és meditáció óvodáskorú gyermekekre gyakorolt fejlesztő hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Dániel (2021) A Magyar Telekom Nyrt. toborzási folyamatai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Emese (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Emese (2022) A szemléltetés specifikus módozatai etikaórákon: bioetikai témák érzékenyítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Eszter (2010) Pénz - és hiteljogviszonyok az új Polgári Törvénykönyvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Izabella (2018) Adatkezelés szabályai a munka világában és a biometrikus rendszerek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Judit (2009) Az igazságügyi orvosszakértők szerepe az orvosi műhibaperekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Judit Mirtill (2022) A varázslat születése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Józsefné (2006) A sajátos nevelési igényű gyermekek szakszerű fejlesztése és feltételrendszerének kialakítása a kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Kitti (2009) A bíróság kötöttsége a felek által előterjesztett jogi minősítéshez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Kálmán (2001) Marketing típusú menedzsment lehetősége az ANK-ban a rendezvények aspektusából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Noémi (2023) Vállalati fenntarthatósági közzététel bemutatása esetpéldákon keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Renáta (2023) A családi vállalkozások vezetése és utódlása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Szabina (2018) A családok helyzete a női szerepváltozások tükrében, nemzetközi kitekintéssel : a dolgozó nő kialakulása és helyzetének vizsgálata az elmúlt 150 évben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Ádám (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Andrea (2009) A székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola könyvtári tevékenységének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Anikó (2004) Az elektronikus zene története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Gábor (2005) Az aszú története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Gábor (2016) A munkaügyi döntőbíráskodás az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Nóra Alexandra (2009) Az esküvőszervezés legfontosabb mozzanatai, a zsidó esküvő hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Tünde (2005) "Néphagyomány és közösség" Kalocsa táncélete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Zoltánné (2005) Átváltozás a magyar népmesében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Zsolt (2004) Egészséges életmódra történő nevelés az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Zsuzsanna (2006) XVII-XVIIL századi könyvtáralapítások: Klimó György könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakosi, Borbála Edit (2014) A tanári teljesítmény ellenőrzésének és értékelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakosné Mikula, Edit (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakosné Pákozdi, Beáta (2010) Az igényelhető anyasági ellátások köre a gyermek születésekor és a fejlődése folyamán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakosné Szöllősy, Ágnes (2004) Az Újvidéki Utcai Óvoda Pedagógiai nevelését segítő személyek és intézmények -Pedagógiai segítő szolgálatok-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakri, Regina Vivien (2023) Színpaletta egy HR-es szemével: egyén és csoport a DISC teszt alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakró, Beatrix (2015) A földforgalmi törvény kritikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakró-Nagy, Attila (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bakró-Nagy, Dominika (2020) Egy működő fogászati magánpraxis gazdasági elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baksa, Brenda (2018) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baksa, Dávid (2023) A magyarországi számvitel törvényi szabályozásának fejlődése a rendszerváltozástól a 2020-as évig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baksa, Virginia (2013) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baksa, Lola Laura (2020) Két óvoda egészségnevelésének összehasonlítása a holisztikus egészségfogalom fizikai dimenziójának vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baksai, Barbara (2013) A hegyközösségek : múlt, jelen, jövő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baksai, Gabriella (1994) A nyelvoktatás módszerei. A kommunikatív nyelvoktatás egyik lehetősége: a szerepjáték. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baksáné Szabó, Anikó (2022) Kiégési szindróma kialakulásának megelőzése vagy segítő kezelése idősotthoni dolgozók esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Emese (2012) Lakásviszonyok, lakáshelyzet, lakásélet-minőség ma, nemzetközi összehasonlításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Kálmán (2007) A húsipari szakképesítések megjelenése az OKJ-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Lajos Bence (2021) Az IKT eszközök alkalmazása az enyhén értelmi fogyatékos tanulók oktatásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Márta Anna (2010) A munkaügyi ellenőrzés és a feketefoglalkoztatás kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Nóra (2022) Szociális munkások lelki állapota. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Patrícia (2021) A célelmélet TARGET-dimenzióit mérő kérdőív adaptálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Rebeka (2022) A festészet hatása a gyermekek vizuális kifejezőképességére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Zsuzsanna (2009) A tanító szakos hallgatók gyakorlatának vezetői feladatai a NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, András (1997) A harcművészet és a közvélemény. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bakó, Dóra (2011) A magyar művelődési intézmények (könyvtárak, egyetemek, iskolák, múzeumok) története. Pulszky Ferenc. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, István (1966) Adatok Miskolc város földrajzához. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bakó, István (2005) Az ókor építészeti hatásai a reneszánsz Itáliára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakó, Józsefné (1984) A Szekszárdi Állami Gazdaság komplex elemző vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bakócz, Annamária (2022) A beszédtechnika helye és szükségessége a pedagógusképzésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balajthy, Dr. Bernadett Katalin (2018) Mobbing és mediáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balanyi, Ildikó (2005) Az OLIB 7.1 integrált könyvtári rendszer kölcsönzési modulja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balasi, Ferencné A halmazelmélet és a matematikai logika elemei az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balasi, Ferencné A halmazelmélet és a matematikai logika elemei az általános iskolában. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balasi, Ferencné (1990) A halmazelmélet és a matematikai logika elemei az általános iskolában. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balasi, Orsolya (2015) A nők és a férfiak eltérő munkaerő piaci esélyei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balaskó, Zsófia (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balaskó, Zsófia (2011) A kétnyelvű gyerekek nyelv- és beszédfejlettsége iskolába lépéskor. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balaskó, Ágnes (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balaskó, Ágnes (2011) Roma és nem roma halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fejlesztési lehetőségei - verbális és nonverbális síkon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balassa, Lilla (2021) A Smith-Lemli-Opitz szindróma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balassa, Szabina (2012) Kiskorúak örökbefogadása, gyámhivatali és szakszolgálati feladatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balassa, Sára (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balaton, Anna Lívia (2019) Innovatív börtönépítészet: A ma ötlete, a holnap börtöne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balatoni, Merilin Alma (2013) Gyermekbántalmazás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balatoni, Erika Veronika (2007) A serdülők egészség- és rizikómagatartása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balczó, Zsolt Mihály (2007) Az általános iskolai gyermek- és ifjúságvédelem helye és szerepe a gyermekvédelem rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balczóné Leszkó, Klára (1991) A bábozás szerepe a napköziben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balczóné Sinkó, Mónika (1999) Gyermek-és ifjúságvédelem az általános iskolában, az orosházi Eötvös József Általános Iskola gyermekvédelmi munkája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baldavári, Attila (2011) Borjog; az eredetvédelem, a címkézés és a kiszerelés hazai szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balgáné Kurtán, Edit (2006) A Kunszentmártoni Hír-Lap repertóriuma 2000-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bali, Anita (2023) Agresszív magatartást tanúsító, tanulásban akadályozott tanulók önértékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bali, Gábor János (2015) A veszélyes üzemek találkozása az autonóm gépjárművek esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bali, Mónika (2022) Vezetés stílusok vizsgálata a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bali, Orsolya (2013) A perbeli képviselet és az ügyvédek szerepe a magyar polgári eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bali, József (1995) Gyermek és ifjúkori kriminalitás kialakulásának okai. A fiatalkori bűnözés helyzete Csongrádon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bali, Máté (1997) Az öngyilkosságról: az öngyilkosság okainak, módszereinek, körülményeinek szociológiai vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bali Józsefné Dancsó, Irén (1969) Tanulmány Ugod község földrajzáról. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balikó, Györgyné (1979) A 13-14 évesek pályaválasztási érettségének és élettervének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baliné Kósa, Zita (2005) A szenvedélybetegség, mint tornádó - jelenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baljer, Julianna (2001) A viselkedés- és teljesítménykudarccal küzdő gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balkai, Barnabás (1988) A tanfolyami oktatás korszerűsítésének egy modellje. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balkovics, Ildikó (2008) Az iskola élete - az élet iskolája : a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium története 1953-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balkus, Bence Máté (2020) A klímaváltozás hatása két település karakterre, Békéscsaba példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Beatrix (2011) Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége és az országmárka-építés kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Csaba Ákos (2019) Mező- és erdőgazdasági földek tulajdonszerzése a moratóriumot követően. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Dorka (2023) Állatasszisztált foglalkozásokhoz való hozzáállás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Fanni (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Györgyi (2022) Az érzelmi intelligencia, a mentalizáció és a mentális állapot koronavíruson átesett és át nem esett idősek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, János (2021) Labdarúgás az országgyűlés mezején: a 2014-18-as parlamenti felszólalások tematikus elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Katalin (2006) A kiégés és a stressz az ócsai Halászy Károly Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Lili (2023) A véleményvezérek hatása a YouTube közösségi oldalon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Melinda (2023) Estudiantes disléxicos y la enseñanza de segundas lenguas : panorama y posibilidades en el aula de ELE. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Melinda (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Mihály (2021) Fiatalkorban kialakuló szerhasználat és a család kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Szabina Gréta (2021) Kormányzati gazdasági intézkedés, mint védőmaszk : a makrogazdasági mutatószámok alakulása a COVID-19 első hulláma alatt, Magyarország, Ausztria, Portugália. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Szilvia (2009) Az iskolai agresszivitás megjelenése, formáinak vizsgálata serdülőkorú gyermekeknél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Zsolt (2008) Egy iskola-egy társulás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Beáta (2004) Az iskoláskori szorongás, az iskola, mint szorongáskeltő tényező. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Ferencné (1983) A Szikszói Állami Gazdaság gazdaságföldrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balla, Gréta (2013) Felnőttképzés ma Magyarországon, ahogyan szegedi szervezetek látják. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Györgyi (2020) Ötven év a Magyar Pszichológiai Szemle történetéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, János (1995) Az igazgató munkáltató jogai, s ennek alkalmazása során lehetséges konfliktusok /különös tekintettel Orgoványon és a környező településeken./. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balla, Katalin (2013) Játékok és tevékenységek a kockával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Lili (2020) A véleményvezérek hatása a YouTube közösségi oldalon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, László (2007) Az iskolai dokumentumok szerepe az iskola életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Magdolna (1979) Martfű nagyközség felnőttoktatási és közművelődési helyzete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balla, Zsolt (2009) A fiatalkorú bűnözés kialakulásától, a reszocializációig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Ágnes (1991) Iskolaérettség s a család szocializációs funkciója közötti vizsgálat. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ballabás, Imre (2000) A rendőrtisztképzés története Magyarországon 1945-től 1990-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ballabásné Deli, Zsuzsanna (2013) A szabad iskolaválasztás hatásai egy kisváros iskolarendszerére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ballai, Dániel (2019) Human Trafficking and Smuggling in the European Union during the 2014-2015 Migration Crisis: Measurements and Difficulties. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ballai, László (1993) Egy néptanító visszaemlékezései népoktatás 1919-1945 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ballan, Safaa (2023) The death penalty between international efforts to abolish it and the reality of human rights in the twenty-first century : (Case study: Execution of former Iraqi President Saddam Hussein). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ballun, Boglárka Erika (2013) Stratégiai váltás a török külpolitikában : valóban Kelet felé fordult Törökország? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balláné, Nemoda Éva (2015) Vezetői kompetenciák összefüggése az intézményműködés eredményességével, hatékonyságával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balláné Nemoda, Éva (2004) A tehetséghez bátorság kell : a tehetséggondozás lehetőségei az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balláné Sajti, Noémi (2013) A szakmunkásképzés helyzete Magyarországon és a pályakezdők munkavállalási lehetőségei a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balló, Andrea (1993) Életterv-életpálya a kisegítő iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balog, Annamária (2013) A szabadságvesztés büntetését töltő elítéltek jogai, különös tekintettel, a külvilággal való kapcsolattartásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Balázs (2012) Az államok keletkezése a modern nemzetközi jogban, különös tekintettel Skócia függetlenségének kérdésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Balázs (2013) A szerződéses felelősség fejlődése a XIX. századi magyar magánjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Edina (2017) Menekültügy az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Edina (2013) Újságírás a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Edina (2023) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Emília (2010) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésifejlesztési lehetőségei a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Enikő (2022) A fiziológiás affektus büntetőjogi megítélése és az erős felindulásban elkövetett emberölés a bírói gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Gyula (2000) A testületek munkahelyi megelégedettségének vizsgálata. Tantestületi klímamérés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Gábor (2023) A cserejátékosok szerepe a magyar első osztályú kosárlabdázásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Nikoletta (2013) Munkanélküliség Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Nikoletta (2016) A földhaszonbérleti jogviszony szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Szofi (2021) Az állatok alkalmazhatósága az iskolai mentálhigiénés munkában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Viktória (2023) A Capturly.com online marketingkommunikációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Zsolt (2010) Az ingatlanjog és a környezetjog kapcsolódásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Zsolt Patrik (2021) 11. és 12. évfolyamos tanulók viszonya a mozgóképkultúra tanulásához. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Zsolt Patrik (2021) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Zsófia (2022) A fogyatékosság reprezentációja a Békés Megyei Hírlapban (1955-1990). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Ákos (2023) Márka társadalmi hatása és a közösségi médiában való szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Annamária (2005) A társas érintkezés lélektana a tizenévesek körében - az „elektronikus világ” hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Attila (2005) Lelki egészség Füzesgyarmaton és az azt segítő rendszerek bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Dóra (2020) International regulations in action: The DPRK’s nuclear program and its challenges to the field of international law and international relations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Eszter (2016) A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás speciálisszabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Katinka (2020) Az identitásukat nyíltan vállaló fiatal LMBTQ felnőttek megítélése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Tünde (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Zoltán (2007) Családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Zoltán (1999) A public relations /PR/, a reklám és a PR. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balog, Árpád (1998) A fa-rajz ábrázolása 10 éves korig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balog, Éva Erika (2005) Az antikvitás hatása a reneszánsz építészetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Annamária Brigitta (2012) Górcső alatt a házassági perek különleges szabályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Attila (2018) Az uniós csatlakozás hatásai a jövedéki agrártámogatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Boglárka (2022) Az IKT eszközök hatása az óvodáskorú gyermekek szókincsére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Dorottya (2021) A BAJAVÍZ Kft. által fizetett adók elemzése és áttekintése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Dávid László (2023) Monetáris politikai reakciófüggvény vizsgálata VAR modell segítségével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Edina (2015) Integrációs Pedagógiai Programmal az esélyegyenlőségért - Egy konkrét esetbemutatáson keresztül : hátrányos helyzetű gyermekek támogatásának eredményes megoldásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Emese Márta (2013) Nemzetközi konfliktuskezelés a médiában, különös tekintettel a 2004. március 11-ei, madridi terrorcselekményre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Eszter (2010) Az osztályfőnöki modell változásai, az osztályfőnök új típusú feladatai a XXI. századi oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Evelin (2014) A vízszolgáltatás jogi szabályozása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gabriella (2004) Sajátos nevelési igényű gyermek társas kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gergő (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gábor (2021) Logisztika és fuvarszervezés egy vállalkozó szemszögéből. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gábor (2010) A polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztségek összeférhetetlenségének kérdése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Hajnalka (2006) Egy konkrét vállalkozás üzleti tevékenységének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ildikó (2018) Nő-Köz-Pont Kisharsányban : családi mediációs tevékenység bevezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Istvánné (2002) Az emberi erőforrás fejlesztése a Lőkösházi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ivett (2019) A mesterséges intelligencia jogi kihívásai és az ügyvédi pályára gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, János (2023) Táncmesterek Könyve : pécsi és baranyai táncmesterek élete, működése és a kulturális életre gyakorolt hatásuk a 19-20. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Júlia (2023) Magyarország hitelminősítői értékelésének alakulása a forint alapú államadósság tükrében az elmúlt 15 évben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Katalin (2021) A büntetőjogi mediáció megjelenése, alkalmazása a magyar jogrendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Kinga (2022) Fizikai jelenségek a természetben és kísérleti modellezésük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Kinga (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Kinga (2021) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Krisztina (2015) Választható béren kívüli juttatások, valamint lehetőségeik és hátulütőik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, László (2002) Közoktatási intézményfenntartók viszonya a Comenius 2000 iskolai minőségbiztosítási rendszer helyi alkalmazásához Békés megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, László (1974) A törtek tanításának néhány problémája az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Máté (2015) Magyarország munkanélküliségének történeti vizsgálata statisztikai adatok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Norbert (2022) A drámajátékok szerepe az irodalomórákon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Norbert János (2015) Munkabalesethez kapcsolódó ellátás elbírálásának nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Norbert János (2011) Munkáltatók és a biztosítottak jogai és kötelezettségei a társadalombiztosítás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Petra (2012) A választások nemzetközi megfigyelése, különös tekintettel a 2009-es afganisztáni elnök- és hatósági választásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ramóna Ibolya (2023) Pedagógusok tudása és attitűdje a dadogással kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Renáta Tünde (2023) Az olvasási kompetencia erősítése a drámapedagógia módszerével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Szilvia Emese (2022) Nők a munkaerőpiacon, avagy a "gyengébbik nem" elleni diszkrimináció napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Szonja (2022) Fogyasztói elégedettség és lojalitás vizsgálata a magyar telekommunikációs szolgáltatók piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Tímea (2012) A szakszervezetek kialakulása, fejlődése és megítélése napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Tünde (2018) Mediáció a gyermekvédelemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Vendel (2021) Mennyire vagyunk versenyképesek? : a puha tényezőkről, Magyarország hosszútávon fenntartható, versenyképes fejlődésének lehetőségeiről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Viktor (2011) Az egyiptomi forradalom és a politikai események prezentációja a digitális médiában 2011. január 25 – 2011. február 11 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Viktória (2011) Kiskorúak örökbefogadása, szakszolgálati és gyámhivatali feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Zsolt (2011) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ádám (2001) Füst Milan kisregényei az egzisztencializmus tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ágnes (2011) Az Amerikai Egyesült Államok külpolitikája a 2001.szeptember 11-i terrortámadást követően- Az afganisztáni és iraki beavatkozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Adrienn (2016) A súlyosítási tilalom kérdése a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Andrea (2015) Az olvasás kultúrtörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Anikó (1999) A Down-korról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Anikó (2005) Magatartási és társadalmi beilleszkedési zavarok a berettyóújfalui Arany János Kollégiumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Annabella Magdolna (2020) Népmesék nőalakjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Bernadett (2008) Problémamegoldás és megelőzés egy kistérség gyermekvédelmi gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Csaba Zoltán (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Dalma (2009) A Pataki-díjas színészek Vajdaságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Dalma (2009) A vajdasági magyar erotikus népmesék és az állatmesék. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Dávid Gábor (2020) Sport és büntetőjog. A fogadási csalások büntetőjogi és más jogági megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Emese (1971) A gazdaságföldrajzi fogalmak tanítása a VIII. osztályban földrajz órán. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balogh, Enikő (1995) A gyerek nem az életre készül, hanem él (Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium története). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Erika (1995) Segíthetünk? Segíthetünk! Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Eszter (2020) Reintegrációs törekvések a magyar büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ferenc (2004) A cigányság helyzete Kevermes községben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Fruzsina (2011) A trénerek és a tréningek értékelésének innovációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gyula (2010) Egyház és állam különválása Magyarországon, Monor városban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gyöngyi (2004) Népoktatás Klebelsberg Kuno idejében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Gábor (2007) Az internet használat veszélyei. Pedagógiai vonatkozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Irén (1947) Jászberény és környékének földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Balogh, István Tompa község települési viszonya és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balogh, István Zoltán (2016) Európai Uniós országok oktatási rendszerének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Istvánné (1977) Az úttörő munka és a napközi otthon kapcsolata az apátfalvi "Dótsa György" Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Judit Ilona (2020) Az előkészítő ülés a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, János (2007) A szakképzési rendszer, a szakképzés átalakulása, szakképzési rendszerünk fejlesztési távlatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Jánosné (1980) Szaktárgyam tanításának kreatív lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, József (1999) Németh László Középiskolai Kollégium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, József Zsolt (2009) Betyár kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Józsefné (1966) Kecel szőlő és gyümölcstermesztése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balogh, Katalin (2006) Utazás Európában: A Kiskunmajsai Városi Könyvtár Európai Uniós különgyűjteményének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, László (2009) A Cigányok hagyományai, szokásai, a beilleszkedés kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, László (1964) A Szeged környéki általános iskolai tanulók fáradékonyságának vizsgálata. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balogh, László István (2020) A franchise hálózatok fejlődése és növekedése: McDonald's. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Lászlóné (1992) Hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyerekek helyzete egy kisvárosban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Marianna (2007) Múlt és jelen iskolarendszerünkben - az iskolarendszerről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Mária (1979) A tanya történeti kialakulása, és típusai. A tanyán élő emberek életmódja. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Mária Éva (1950) Sándorfalva társadalmi képe. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Balogh, Nikolett (2020) Teljesítményértékelő rendszer bevezetésének sajátosságai a kisvállalkozásoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Nikolett (2005) Vallási irányzatok és kultuszok sokszínűségei Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Nóra Ágnes (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Nóra Ágnes (2020) A kötélugrás beépíthetősége a mindennapos testnevelésbe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Orsolya (2005) A munkanélküliség Magyarországon és az Európai Unió más országaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Péter (1981) Az 1761-1772-es Kovács - Balla féle halasi határtérkép és a halasi Liber Fundi helynevei különös tekintettel a határ kialakulására és a határhasználatra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Péterné Adamovits Judit (2020) A kronotípus összefüggése a depresszióval, a jólléttel, a kontrollhely attitűddel, a rezilienciával, szenzoros élménykereséssel és a szorongással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Renáta (2008) A magyarországi női divat az 1920-30-as években, ahogyan azt az arisztokrácia diktálja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Szidónia (1998) Roma gyerekek diákotthoni beszokását - megszokását - diákotthon otthonná tekintését elősegítő program. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Szilvia (1992) Mezőberény iskoláinak története 1723-tól 1950-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Szilvia (2012) A zeneoktatás szerepe és annak hatásai a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Sándorné (1999) „Felelős vagy a rózsádért...”. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh, Tímea (2005) Szolnok város kulturális élete a második világháborútól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Zita Mária (2008) Egyesületek és olvasókörök Baján és környékén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Zita Mária (2007) Olvasókörök régen és ma: Olvasókörök Baján és környékén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Zsuzsa (2001) Kosztolányi Dezső regényeinek pszichoanalitikai szempontú megközelítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Éva (2000) A reklámtilalmak a XX. században. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogh Péterné Adamovits, Judit (2022) Munkahelyi kiégés vizsgálata a Biztos Kezdet Gyerekházakban dolgozó munkatársak körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh-Udvardy, Andrea (2016) Ügyiratkezelés a közigazgatásban. Gyakorlati tapasztalatok budapest főváros IV. Kerület polgármesteri hivatalában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Berényi, Erzsébet (2012) Innovációs folyamatok az iskola életében- késztetések és akadályok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Danka, Adél (2006) Az intézményvezető szerepe a pályakezdő tanítók beilleszkedésének segítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Dobó, Anikó (2022) Munkahelyi lelki egészségfejlesztési lehetőségek utazó pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Ferenczi, Piroska (2004) Társadalmunk- Környezetünk a XXI. században. Szociológiai tanulmány Szeged lakosságának szelektív hulladékgyűjtési szokásairól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Konkolyi, Beatrix (2006) Az iskolai szervezeti kultúrájának jellemzői. Klímavizsgálat a Belvárosi Általános Iskola Petőfi Sándor Székhelyiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Kovács, Éva (2016) A makói Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium szervezetelemzése : a szervezeti kultúra látható elemeinek elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Leveleki, Anna (1996) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baloghné Lovasi, Zsuzsanna (2007) Az iskolai innováció esélyei a változó oktatáspolitikai környezetben pedagógus szemmel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Mayer, Zsuzsanna (2013) Intézményvezetés feladatai a kompetenciamérés eredményeinek tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghné Mráz, Andrea Társas kapcsolatok fejlődése a játékban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baloghné Rauschenberger, Julianna (1991) Mezőgazdasági szakoktatás a 2 világháború között Békéscsabán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baloghné Vass, Terézia Katalin (2015) Az innováció menedzselés vezetői kihívásai az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baloghová, Kinga (2009) A szülői felügyelet tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogi, Krisztina (2005) Gyermekbűnözés a ’90-es években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogi, Zoltán (2020) Who are you, hero? : The role of the nameless protagonist in creating ludonarrative dissonance in World of Warcraft and Guild Wars 2. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balogné Csík, Terézia (2006) A vezetői stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogné Horváth, Andrea (1992) A serdülők pszichikai problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balogné Ángyán, Beáta (2007) Tehetségfejlesztés, tehetséggondozás lehetősége az oktató-nevelő munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baltás, Daniella (2014) Szellemi alkotások védelme a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baltás, Béláné (1968) Veszprém település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balán, Valéria (2021) A humánerőforrás menedzsment szakembereinek eszközei a munkahelyi kiégés ellen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balásyné Bárdos, Alice (1995) Az igazgató jogainak es kötelességeinek alakulása az utóbbi évtizedben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balátiné Szilvási, Dóra (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Andrea Márta (2009) Anyák és gyermekek szociális védelme. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Anett (2012) A középkori egyházi bíráskodás Luxemburgi Zsigmond idején különös tekintettel a női különjogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Beáta (2006) Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási mikrotérségi hálójának feltárása, elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Csaba (2022) Az észlelt stresszel való páros megküzdés és párkapcsolati elégedettség összefüggéseinek testsúlykontroll terv végrehajtása során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Csenge (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Dávid (2023) Guess Who’s Coming to Dinner and the Racial Issues in the US of the 1960s. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Eliza (2015) A hazai outplacement gyakorlat bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Eliza (2013) A munkaerő-kölcsönzés és az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás elhatárolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Endre (2009) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Erika (2010) A közvetlen demokrácia szabályozásának és gyakorlatának aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Eszter (2023) Az udvari bolondok intézményének virágkora és elvirágzása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Gergely (2012) a munkaügyi viták rendezésére alkalmazott eljárások - különös tekintettel az alternatív vitarendezési módokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, György (2013) Az iskolaigazgató vezetői befolyásának, hatalmának forrásai,tevékenysége sikerességének feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Gábor (2011) A Magyar Köztársaság védelmi igazgatási rendszere és változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Imola (2015) A toborzási és kiválasztási technikák érvényesülése általánosságban majd a Linamar Hungary Zrt. példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Luca (2022) A DISC alkalmazhatósága a team coaching során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Mária (2011) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Máté (2011) Vadgazdálkodás és vadászati jog az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Orsolya Ildikó (2022) Zene, mozgás, tánc: A flow megélése komplex környezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Petra (2022) A terrorcselekmény anyagi büntetőjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Réka (2017) Jogellenes gyermekelvitel a határok nélküli Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Réka (2015) A kapcsolattartás rendezésének békés módja : kapcsolatügyeleti mediáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Szabina (2022) Az interaktív mesekönyvek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Zoltán (2006) A tanulási problémák hátterének vizsgálata a sikeres tanulás menedzselésének érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Ágnes Edit (2009) A mezőgazdaság finanszírozásának lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Albertné (1999) Jeles napok, népszokások, hagyományaink Nagykállóban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, András (1965) Szentes iparának fejlődése és jelenlegi helyezte. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balázs, Attila (1992) Szolnok funkcionális szerkezetének fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, Barbara (2020) A bírósági jogalkalmazás változása a gondnokság alá helyezési perekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Bence Tibor (2020) A munkáltatás és az oktatás, mint reintegrációs eszközök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Bettina (2020) A csoportkohézió alakulása a magyarkanizsai női labdarúgó klubban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Csaba (2005) Az Európai Unió és a közoktatás-fejlesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Emil (2020) Mérkőzéslátogatási szokások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Erika (1992) A főbb didaktikai alapelvek az 1962. és 1978. tanterv orosz nyelvi anyagában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, Erzsébet (1992) Az elvált szülők gyermekeinek nevelési problémái Nevelési kérdések a harmonikus és rendezetlen családi életben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, Gabriella (1995) A drogproblémák megelőzésére irányuló rendőri tevekénység elemzésé tanulásmetodikai szempontból. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, Gréta Andrea (2020) Munkaerőhiány. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Gábor (2000) Egy biztonságosabb jövőért (A Csongrád Megyei Rendőrség két gyermekvédelmi programjának összehasonlítása pedagógiai hatékonyságuk alapján). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Ildikó (1998) A vakok nevelése és beilleszkedésük a társadalomba. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, József (2006) A német nyelvi kétszintű érettségi létrehozásának és gyakorlati alkalmazásának problematikája az Európa Tanács idegennyelv-tanításra ill. tanulásra vonatkozó alapdokumentumainak tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Mária (1968) Éghajlati elemek oktatása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Balázs, Nikolett (2005) Az állami gondoskodás. A hátrányos helyzetben lévő fiatalok esélyei, beilleszkedésük a társadalomba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Réka (2008) A zsidó nő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Sándorné (1984) Pályaválasztási érettség pszichológiai problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, Zoltán (1992) A budapesti Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet Története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázs, Zoltán (2005) A középkori Európa művészete ( A román és a gótikus stílus). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázsevity, István (2002) A szakközépiskolai gitároktatás követelményei és módszertana a hazai gyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázsfalviné Nagy, Márta (2000) Az óvodai minőségbiztosítási rendszer bevezetésének vezetői feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázsi, Marietta (2007) Földrajzi mikrotezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázsi, Rózsa (2005) Értékekre nevelés a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázsné Babják, Veronika (2004) A pedagógiai hozzáadott érték mérésének lehetősége a piliscsabai Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola pedagógiai programjában megfogalmazott értékek mentén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balázsné Juhász, Andrea (1999) Segítségnyújtás telefonon át. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Balázsné Veszelovszki, Anikó (2005) Egy önkormányzat gyermek-és ifjúságvédelmi tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bana, Zsófia (2022) Az otthon élménye: kvalitatív kutatás átlagostól eltérő fejlődésmenetű gyermeket nevelő szülők önszabályozási folyamatairól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bana, Ádám (2009) Fellebbezés a közigazgatási eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bana, Lajosné (1984) Az újszülött, csecsemő és a kisgyermekkor fejlődéspszichológiai vizsgálata : gyermekeim fejlődése az első három évben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bana, Zsófia (2020) „Hogyan tovább?” Kvalitatív kutatás a serdülőkori kapcsolati veszteséget követő személyes növekedésélmény megéléséről és forrásairól. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Banadics, Mártonné (2005) A marketing és a piac szerepe az iskolairányításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Banasák, Rebeka (2023) Az ERG teszt felvétele a Budapest XVIII. kerületi SOFI értelmileg akadályozott tanulóival. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Banczik, Marianna (2008) Egy innováció sikertörténete a Szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bandur, Péter (2013) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Banga, Endréné (1988) Felelősség a jövőért- környezetünk védelmében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bangóné Átol, Zsuzsanna (2021) Bírósági közvetítés alkalmazása a házasság felbontása és a szülői felügyeleti jog gyakorlása körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Banka, Bence (2018) Társadalomstatisztikai kimutatás a Magyar sportról nemzetközi viszonylatban, különös tekintettel a vízilabdára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Banka, Rita (2005) Az Euklides dinamikus geometriai szerkesztőprogram alkalmazása az általános iskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Banka, Csilla (2011) Felnőttünk-e önmagunkhoz? Az érzelmi intelligencia vizsgálata férfiak és nők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Banka, Ágnes (2011) A kényelem konyhája Az 1950-es évek Amerikájának változásai, ételei és étkezési szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bankovics Joachim, Géza (2013) A kínai igazságszolgáltatási rendszer jogfejlesztő eredményei az adásvétel szabályozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bankó, Pál (1967) Várpalota településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Banos, Benjámin (2014) Pártegységtől a pártszakadásig: az MSZMP 1989-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Banyó, Dávid (2010) Jelöltállítás az Európai Unió tagállamaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Banyó, Péter (2014) Az Esterházy család 16-17. századi története és az Esterházy-kincstár. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Banyó, Viktória (2020) Sok bába közt elvész a gyerek: a joghatóság kérdése a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barabás, Bianka (2019) Generációs különbségek a munkaerőpiacon, különös tekintettel az X és az Y-Z generációk között húzódó távolságra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barabás, Mercédesz (2023) Egy diszlexiás tanuló fejlesztésének tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barabás, Nóra (2022) Pandémia a pandémiában: a Covid-19 mentális egészségre gyakorolt hatásai, különös figyelmet fordítva a nők helyzetének, valamint a családon belüli erőszak alakulására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barabás, Viktor (2016) A mező- és erdőgazdasági földek tulajdonjogának megszerzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barabás, Barbara (2013) A magyar fesztiválrendszer. A fesztiválok ismertsége és látogatottsága a 17-27 éves fiatalok körében Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barabás, Imola (1995) Változó idők változó iskolája A régeni 2. számú Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baracs, Róbert István (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Baracsi, Dóra (2023) A felnőtté válás nehézségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baracsi, Zsuzsanna (2016) Az elnöki intézmény Oroszországban és Belaruszban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baracsi, István (2005) Magyar népi hangszerek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baracskainé Szekeres, Éva (2001) Minőségbiztosítási rendszerek óvodai adaptációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baraldo-Kis, Erzsébet (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Dóra (2010) A munkaviszony megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Márta (2015) "Már az is nagy dolog lenne, ha minden ember naponta legalább egyszer fogat mosna!" Orális egészség a magyar társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Zsolt (2022) Mediáció, avagy hatékony megoldás bármely családi életszakaszban felmerülő problémára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Zsolt (2015) A korlátolt felelősségű társaság bemutatása, különös tekintettel a személyegyesítő jegyekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Ágnes (2022) Alkotóképesség vagy stagnálás : segítő beszélgetés egy középkorú férfival. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Anikó (1997) Ahogy egy laikus látja: Az 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyai, Ferenc (1945) Az esztergomi bányavidék földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Baranyai, Gréta (2020) Az iskolai zaklatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Hajnalka (1984) Az oktató-nevelő munka feltételeinek alakulása a Császártöltési Általános Iskolában a felszabadulástól napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyai, László (2005) Könyv- és könyvtárhasználatra nevelés az iskolai könyvtárakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyai, Mária (1996) Com - merci - al. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyai, Éva (1993) A Pápai Református Kollégium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyainé Simon, Katalin (2004) A rendszerváltás hatása oktatási rendszerünkre 1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyay, Klára (1967) A kép szerepe a földrajzi képzetek és fogalmak kialakításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Baranyi, Annamária (2014) Az imázs és az amerikai elnökválasztások a tévéreklámok tükrében 1952-1988. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Attila (2012) Az Európai Unió gazdasági és politikai kapcsolata Japánnal az 1950-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Béla (2004) Tanterv elméletek Magyarországon a XX. században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Dóra Eszter (2015) Törökország európai uniós csatlakozásának kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Enikő (2023) A webergonómia hatása a konverzióra - Esettanulmány a Cleanowash Kft.-ről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Fanni (2022) Munka-magánélet egyensúly a távmunkavégzés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, György (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Ibolya (2011) Hódmezővásárhely demográfiai, társadalomstatisztikai, és igazságügyi statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Laura Krisztina (2023) Online vásárlási szokások összehasonlítása férfiak és nők körében, különös tekintettel az emocionális és a racionális marketingüzenetek vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Mária (2015) Az Állami Számvevőszék jogállása, működésének tapasztalatai alkotmányjogi szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Nelli (2013) Várandós, gyermeket nevelő munkavállalók munkajogi védelme az új 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyve tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Vera (2018) A büntető kártérítés jogszociológiai aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Zita (2011) A magzati élet büntetőjogi védelme magyarországon és japánban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Zsófia (2023) A Legrand Zrt. raktározási tevékenysége és az orosz-ukrán háború hatása a raktárkapacitásra és a készletekre. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Bettina (1998) A hátrányos helyzetű gyermekek néhány szociálpszichológiai problémája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyi, Doloresz (2020) Changing social perceptions of suicide and mental illnesses in Mid-Victorian England. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Dóra (2007) A Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Fanni (2020) Az atipikus foglalkoztatási formák, fokozott figyelemmel a munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Imre (2011) A tanárjelölt hallgatók nézetei, attitűdjei a tanári szerepről, tanári pályáról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, István (2000) A romakérdés, mint időzített bomba. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyi, Jánosné (2005) Szeged város 2004. évi kulturális eseménynaptára a Délmagyarország című napilap cikkei alapján : repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Krisztina (2005) A Down-kóros gyermek fejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Renáta (2016) A tanulási eredmények alkalmazásának gyakorlata Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Rita Beáta (2009) Sajátos nevelési igényű tanulók kézműves foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Teodóra (2009) Jártasságok, készségek, képességek fejlesztése az alsó tagozat magyar nyelv és irodalom óráin : a helyesírási készség fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyi, Ádám (2020) A labdarúgó-világbajnokságok rendezésével járó költségek és gazdasági hatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyiné Farkas, Zsuzsanna (1992) Zusammenfassung der neueren linguistischen und methodischen Untersuchungen im Bereich des modernen kommunikativorientierten Unterrichts Deutsch als Fremdsprache. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Baranyiné Szabados, Judit (1989) Az általános iskolai tanulók tanárképe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baranyiné Szirovicza, Anikó (2006) Komlósi Hírmondó 1996-1998 : repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyiné Tamási, Zita Bernadett (2017) Esély vagy kibúvó? : az SNI tanulók mentesítésének jogi háttere és a megvalósulásában fellelhető tendenciák a Kalocsai Nebuló EGYMI ellátási körzetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyás, Ágnes (2006) Virágkötészeti információkereső tezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baranyó, Adrienn (2023) A szabadjáték létjogosultsága az IKT eszközök világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barbalics, Anita Klaudia (2012) A rokkantsági nyugdíj a változások tükrében és a magyar nyugdíjrendszer jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barcsai, Józsefné Szemléltető eszközök és eljárások az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barcsai, Miklósné Az algebra tanítás előkészítése az általános iskola I-VII osztályában:képesítővizsgálati szakdolgozat matematikából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barcsai, Mária (2008) Szegediek Szegedért!? Szegedi Városszépítő Egyesület története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barcsay, Miklós István (2022) Gyógyszer eladás befolyásolása a reklámok által. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barcsay, Zita Éva (2020) Szervezetek közötti együttműködés. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Barcsi, Viktória (2021) Önvezető autók - Attitűd és felhasználói élmény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barcsi, Antal (2004) A kommunikáció szerepe az intézmény vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barcsik, Adrienn (2015) A fizetési meghagyásos eljárásokról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bardóczi, Zsoltné (2005) Helyettes szülőnél elhelyezett gyermekek családi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bardóczi, Árpádné (1972) A szegedi termálkutak hasznosítása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bari, Zsuzsanna Piroska (2003) Számítástechnika a matematika tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baricsa, Vivien Edit (2015) Napjaink jogi oktatása a különböző államokban (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Magyarország). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baricsa, Ildikó (2004) Szeged-Dóm tér: Szeged fogadalma indította útjára a Dóm tér fejlődését. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baricsa, Imre (2004) A tűzoltás eredete és a szegedi tűzoltóság története és mindennapi élete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baricz, Norbert Attila (2017) A CIA ellenségképének változása a Szovjetunió felbomlása és 2001. szeptember 11. között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baricz, Árpád (2001) Katalógus a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Irodalom Tanszékének régi könyves állományáról (1519-1710). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baricz, Anna (2004) Hol volt, hol nem volt Rókuson egy iskola.... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barkaszi, Gábor (2017) A Shutzstaffel útja a pártőrségtől az állambiztonságig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barkaszi, Zsolt (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Barkaszi, Zsolt (2022) Tanári kiégés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barkász, Petra (2023) A diszlexiabarát szövegszerkesztés sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barkó, Gabriella (2023) A tanulók fejlődésének és eredményeinek dokumentálása (portfólió) és azok felhasználásának lehetőségei a Farkaslyuki Általános Iskola értékelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barkóczi, Zsuzsanna (2010) A munkaügyi viták rendezésének intézményei Magyarországon és Németországban, különös tekintettel az érdekvitákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barkóczi, Marianna (1999) A játék. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barkóczi, Zsuzsanna (1999) Nevelőotthon a gyermekvédelemben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barlog, Léna (2023) A mikrofinanszírozás sötét oldala : a Sri lanka-i mikrofinanszírozás elemzése a képességszemlélet segítségével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Brigitta (2013) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Csenge (2014) A büntetőügyekben alkalmazott közvetítői eljárás elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Erika (2022) Uszoda- és fürdőhigiénés szokások Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Eszter (2014) A menekültvédelem fejlődése a nemzetközi jogban és Magyarországon az 1950-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Gábor (2010) A szakképzés változásai a Makói Oktatási Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, István (2021) A kompetencia alapú kiválasztás módszertana: Az Értékelő Központ elméleti és gyakorlati megközelítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Júlia (2022) Értékek vallásos megvilágításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Krisztina (2018) Zsombó nagyközség települési egészségterve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Károlyné (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Károlyné (2012) A tanár szóátadási stratégiái frontális és kooperatív szervezésű órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Lili (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Mónika (2019) A vadászati igazgatás szervezeti keretei, egyes eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Regina (2022) Igény a rettegésre? A félelem, OCD és szorongás helye és szerepe a modern életben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Renáta (2011) A géntechnológia jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Rita (2010) Úton egy fenntartható környezetjog felé : a megújuló energiaforrások felhasználásának támogatása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Zsófia (2021) Közösségi média testképre gyakorolt hatása fiatal nők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Ágnes (2013) Egy egyéni vállalkozás élete társadalombiztosítási szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Ákos (2011) Munkaviszony megszűnése az Európai Uniós gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Éva (2013) A munkahelyi zaklatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Anikó (2007) A szegénység, mint szociokultúrális háttértényező. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Anita (2015) Corvin Mátyás és a magyar reneszánsz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Anita (2008) Játék a verseilles-i színpadon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Anita Katalin (2015) A zsombói Wesselényi Népfőiskola. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Beáta (2004) Településmarketing. Rendezvényszervezés, avagy többnapos hivatalos rendezvény megszervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Erika (1991) A síp utcai Általános Iskola története /1884 - 1944/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barna, Gáborné (2004) Gróf Klebelsberg Kuno munkássága és Szeged kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Kármen (2005) Lovasterápia Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Péter (2007) Pedagógiai és andragógiai oktatási módszerek vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Zita (2006) A Health Development (Egészségfejlesztés) című folyóirat repertóriuma 2004-2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Zoltán (2005) Minőségirányítás a közoktatásban. A minőségbiztosítási rendszer bevezetésének kezdő lépései a szegedi Móra Ferenc Szakközépiskolában, Szakiskolában és Kollégiumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Zoltán (2001) A menedzserszemléletű iskolavezetés (A menedzserszemlélet érvényesítésének feltételei és lehetőségei az iskola vezetésében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Zsolt (2007) E-learning a felhasználóképzésben: A CorelDraw program használata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Éva (2004) Kézilabda hatása a személyiségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna-Pap, Rozália (2012) Szalézi Értékek a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barnat, Ildikó (2009) Kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barnáné Juhász, Ildikó (1993) A Waldorf-pedagógia alkalmazása a miskolci Bársony János úti óvodában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barnáné Rása, Hajnalka (2007) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetősége az iskolai oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barnáné Takács, Ilona (2015) Mentori feladatok ellátása, egy másik intézményből érkezett, új kolléga mentorálása esetén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barnáné Varga, Emília (2010) Mérési lehetőségek az iskolában (elemzés értékelés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barnáné Varga, Gréta (2023) ADHD a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barnáné Varga, Gréta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Barnáné Váradi, Erika (2005) Szerepváltozások a családban. A közelmúlt tendenciáinak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barro, Alassane Innocent (2020) Securite et developpement dans le Sahel : quelles perspectives de cooperations dans la lutte contre le terrorisme et l’extremisme violent. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barsi, Ádám (2021) Jugoszlávia fragmentácója: A délszláv háború. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Adrienn (2011) A gyermektartásdíj állam által történő megelőlegezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Andrea (2010) Az életszínvonal alakulása Magyarországon 2000-től. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Boglárka Zsófia (2023) Szépirodalmi mű elemzése és tanítása Berg Judit: Rumini című műve alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Dániel Zoltán (2018) A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény kialakulásához vezető út, elfogadásán keresztül a hatályos jogszabály által deklarált eljárásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Edina (2013) Munkanélküliség és foglalkoztatáspolitika Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Emese (2023) A kötődés és az érzelemszabályozási készségek minőségének szerepe a fiatal felnőttek testképének alakulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Erik (2022) A koronavírus járvány hatásai a vásárlási szokásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, István (1998) A Creditanstalt Rt. hitelezési tevékenységének tanulmányozása. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Barta, Krisztina (2013) A kettős állampolgárság kérdésének vizsgálata európai kitekintéssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Krisztina (2015) Önrendelkezés elméletben és gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Tekla (2018) Az Európai Unió környezetjogi szabályozásának eszközei, különös tekintettel a szektorális normákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Tímea (2023) Általános iskolás tanulók önértékelésének, szorongásának jellemzői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Vanda (2011) Állatvédelmünk környezet – és természetvédelmi jogi szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Viktória (2012) A fiatalkorúak javítóintézeti nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Ágnes (2014) Politikai kommunikáció a 21. században. A fiatalok politikai hírfogyasztása az interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Éva (2000) A tanulói teljesítmények értékelésének elvi és gyakorlati kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Aliz (2005) Szabó Zoltán parasztságszemléletének elemzése szociográfiai munkái alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Bernadett (2004) Családi szocializáció, családi nevelés problémái serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Edit (1999) Az iskolarendszer kialakulása és fejlődése Kaszaper községben a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barta, Eszter (2020) A pozitív tagsági referenciacsoportok hatása a Z generáció információkeresési szakaszára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Róbert (2005) Tutanhamon a gyermekfáraó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Zsófia Erika (2000) A Szegedi Kis István Református Gimnázium története, működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartal, Józsefné (1978) Komplex anyanyelvi és esztétikai nevelési kísérletek az általános iskola összevont osztályok tanulócsoportjaiban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartalis, István (2000) Tanulási szokások vizsgálata Vas megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartalos, Anett (2016) A játékos és természetes gyakorlatok alkalmazásának lehetőségei a torna oktatásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartalos, Balázs István (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bartalosné Szántó, Adrienn (2008) A személyiségfejlesztés lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartha, Karina (2023) A nemzetközi szervezetek szerepe a környezetjogi jogalkotás előmozdítására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartha, László (2006) A tartalmi és szerkezeti megújítás összehangolásának problémái a magyar közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartha, Adrienn (1994) A magyar elitoktatás története és jelenlegi helyzete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartha, Csilla Noémi (2016) Áfaváltozás: Az áfa működési mechanizmusa és hatása a vállalkozások pénzügyi helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartha, Ilona (2008) A nevelőmunka hatékonyságának mérése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartha, István (1992) Az állami gondozottak pályaválasztása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartha, Sándorné (1965) A Kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet természeti és gazdaságföldrajzi fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Barthel, Emőke (1994) Landeskunde-Unterricht in der Grundschule. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Bartolák, Aliz Julianna (2022) A Harry Potter könyvek pedagógus alakjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartolák, Andrea (2021) A kollégiumi nevelőtanár megváltozott szerepe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartolák, Andrea (1992) Az idegen nyelv pedagógiai és pszichológiai vonásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartolák, András (1963) Békésmegyei Kosáripari Vállalat központi épülete. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bartolák, Judit (1993) Egy nevelési eredményvizsgálat tapasztalatai. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barton, Katalin (2015) A mezőgazdasági szövetkezetekre vonatkozó szabályozás változásai 1959 és 2000 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartos, Adrienn Erika (2015) Balesetekhez kötődő ellátások ma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartos, Barbara (2009) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartos, Csilla (2014) A Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési eljárásának fejlődése GATT-tól a dohai fordulóig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartos, Levente (2011) Megelőzés a hulladékgazdálkodási jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartos, Richárd (2012) A büntetőeljárás gyorsításának eszköze: lemondás a tárgyalásról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartos, Géza (1994) A japán oktatási rendszer és a japán nyelvoktatás Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartos, Kinga (2010) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartschné Dalmády, Éva (2005) A magyar repülés története a szegedi reptér múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartucz, Edit (2012) Kortárskapcsolatok alakulásának megfigyelése óvodáskorban és kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartucz, Tímea (2008) Magyarországi cigányok hagyományai, szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartus, Noémi (2006) Változásmenedzsment : a változásmenedzsmenttel járó taktikák és stratégiák alkalmazása tanácsadói munkakörben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartus, Regina (2018) Az iskolaszövetkezetek jogállása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartyik, Bálint (2023) Az online pszichológiai támogatás sajátosságai és tapasztalatai a Covid-19 járvány alatt és után - felmérés magyar pszichológusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartyik, Magdolna (1982) A Kner Nyomda. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartyik, Mihályné (1998) A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartáné Béres, Szilvia (2005) Öltözködéskultúra, divat alakulása Magyarországon az ókortól az 1970-es évekig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartáné Heinrich, Edit (2005) Az újszentiváni Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartáné Molnár, Anikó (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartáné Molnár, Anikó (2006) A szakmai szolgáltatás helyzete Bács-Kiskun megyében 2003-2006. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Antónia (2021) A pályakezdők lehetőségei a munkaerőpiacon Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Bálint (2023) Detroit város önkormányzatának csődjéhez vezető okok és következményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Ferenc (2012) „Ki őrzi az őrzőket?”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Jánosné (2000) Az óvoda mikrokörnyezetének alkotóelemei a pedagógiai program készítésénél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Petra (2021) Az észlelt szülői bánásmód, a kötődési stílus és az önértékelés kapcsolata fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Tünde (2010) Az illegális migráció jogi szabályozása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Ibolya (1998) SOS - Gyermekfalvak Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bartók, Éva (1958) Bátaszék természeti és gazdasági földrajza. BA/Bsc, Állami Pedagógiai Főiskola.
Bartóki, Attila (2016) A merchandising szerződés jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barva, Györgyné (2000) Az iskolai minőségbiztosítási rendszer kialakításának megtervezése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barzó, Lilla Andrea (2023) Precíziós gazdálkodás: a mezőgazdasági drónok jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barzóné Stefán, Eszter (2020) IKT eszközök alkalmazása a tanulásban akadályozott tanulók oktatásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barányi, Bella (2020) A váltott elhelyezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barányiné Kalász, Edit Ilona (2022) A pedagógus kiégés hatása a diákok önértékelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barát, Alexandra (2021) A borturizmus és az aktív turizmus egyes szegmenseinek összekapcsolódása a Balaton-felvidék területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Barát, Enikő (2023) Az olvasás hatása a mentális egészségre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Barát, Katalin (1975) Új irányok a matematika tanításában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Barát Tóth, Lívia (2020) A rőzseláng őrzői. Móra Ferenc emlékezete Csókán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Andrea (2010) Sprachgebrauch, Sprachkompetenz und Identität der deutschen Minderheit in Vaskút. Eine empirische Analyse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Andrea (2010) A polgármester és a jegyző jogállásának változása1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Anna Borbála (2023) 24-48 hónapos korú gyermekek digitális média használati szokásai és nyelvi fejlettségük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Ferenc Jánosné (2022) Egy intézményi innováció tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Katalin Ágnes (2011) A jegyző jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Lászlóné (2008) A kompetencia alapú oktatás regionális, kistérségi elterjesztésének lehetőségei a nyugat-dunántúli régióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Roland Mátyás (2013) A saria jog szerinti bírósági eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Zoltán (2012) Az új szabálysértési törvény szankciórendszere a statisztika szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Zsuzsanna (2022) A szomszédos országok nemzetiségeinek megítélése a szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Beáta (2016) A munka világa a Csillag börtön rácsain belül és azokon túl. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Csilla Családi életre nevelés a Londoni körúti Nevelőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Baráth, Kinga (2008) Az esztétikai alktások befogadása és az ízlésélmény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Lajos (2007) A cigányokról - egy kívülálló szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baráth, Mária (1967) Iklad településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Baráthné Bacsa, Andrea (2013) Kooperative Arbeitsformen im DAF-Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barócsi, Sándorné (2009) Üzemi baleset kivizsgálása, ellátás folyósítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baróczi, Imre (2005) Hollókő a világörökség része. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barócziné Jantos, Éva A család és az iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Basa, Zsuzsanna (2004) A népi játékok és hatásai a gyerekek fejlődésére csecsemő kortól a serdülő kor küszöbéig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Basa-Szabó, Enikő (2010) Agrártámogatási rendszer kialakulása és jogszabályi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Basic Palkovic, Gréta (2023) Szövegértések vizsgálata a versmondó műhelyekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Basits, Gábor (2005) Bentlakásos intézmények Hódmezővásárhelyen 1947-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Basity-Palkovics, Ivett (2010) Barangolás az Aggteleki Nemzeti Park tanösvényein. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baski, Helga (2016) Versenytilami megállapodás szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Attila (2010) Elképzelések a magyar országgyűlési választási rendszer reformjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Balázs (2022) A magyar feeder horgászok vásárlási szokásainak felmérése különös tekintettel a horogcsalik fogyasztására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Flóra (2021) Edzési szokások a COVID-19 vírus által okozott vészhelyzet alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Katalin (2014) Marketing a TánCentrum AMI-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Réka (2023) A koronavírus hatása Szeged turisztikai szektorára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Szimonella (2022) Szociális segítés az oktatási intézményben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Szófia (2023) Instagramon tevékenykedő fitness/életmód influenszerek kommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Ágnes (2012) A 2005/29/EK irányelv implementálása a magyar és német joggyakorlat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Judit (2001) Diszlexia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bata, Nathaniel (2020) A Szegedi Család- és Gyermekjóléti Központban, valamint a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatban tevékenykedő szociális szakemberek attitűdje és jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Batancs, Tímea (2010) Kézműves foglalkozások az általános iskola alsó tagozatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bathó, Ferenc (2012) A házasság intézménye az iszlám jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batinkov, Róbert (2023) A túlnépesedés gazdasági és környezeti hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Batiz, Bálint (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Batiz, Bálint (2022) A magyar politikai ellenzék kialakulása a rendszerváltás idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batiz, Krisztián (2019) Az akaratszabadság kérdésének büntetőjogi jelentősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batiz, Norbert (2019) Az Európai Unió fúziókontrollra vonatkozó szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batka, Brigitta (2009) Perorvoslatok és a felülvizsgálati eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batka, Júlia (1965) Makó településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Batka, Mária (1968) A számokkal való munka a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Batke, László (1992) Család és iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Batki, Éva Beáta (2013) A házassági vagyonjogi szerződés intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batki, Rita (2005) A Fekete-ház kiállításai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Batkiné Sebők, Erika (2014) A családpolitika első száz éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Batsukh, Bayarmaa (2020) Comparative Analysis of UNCITRAL Model Law & Mongolian Arbitration Law. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Batsuuri, Bilguun (2020) Financial literacy level among Mongolian high school students. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Battancs, Aranka (1941) Az ecsedi-láp földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Batáné Mátó, Teodóra (2008) Tótkomlós és környéke közoktatási feladatellátása a mikrotérségi együttműködés és a tanulói mobilitás figyelembevételével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Baté, Dávid (2022) A zene szerepe a különböző kultúrákban – összehasonlító kutatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bató, András (2011) A vagyon elleni bűnözés kriminológiai problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baukó, Gábor Márton (2012) A Róma I. rendelet jogválasztást korlátozó, illetve korrigáló szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bayer, Mária Magdolna (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bayer, Erika (2008) Letűnt világok nyomában : Márai Sándor és Vladimir Nabokov önéletírása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bayerné Lengyel, Erika (2007) Az iskolai innováció esélyei a változó oktatáspolitikai környezetben : az iskolai innovációs eredmények terjedésének problémái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bazsa, Enikő (2017) Portfolió Te kit követsz? Téged ki követ? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bazsó, Bálint (2023) Környezeti hatások home office és irodai munkavégzés során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bazsó, Zoltán Dominik (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bazsó, Sarolta A szemléltetés szerepe, formái, módja a földrajz tanításában VI. osztályban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bazsó, Tamara (2020) A gyógypedagógusok pályaelhagyásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Baán, Viktor (2011) A szakértői bizonyítás a polgári perben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beck, Laura (2021) Megjelenésünk változása a belső világunk formálása által. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Beck, Martin Tamás (2022) A Német Szociáldemokrácia és a Weimari Köztársaság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beck, Renáta (2013) Gyógyszertámogatás bemutatása jogszabályi rendelkezések alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beck, Antalné (1995) Iskolám társadalmi környezete főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Becsei, Anikó (2013) Brazília külgazdasági kapcsolatai az Új Világrendben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Becsei, Anna (2009) Japán kommunikációs és kulturális sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Becsei, Zoltán (1991) Az önkielégítés szerepe a nemi szocializációban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Becseiné Mazán, Dr. Andrea (2001) Változások vizsgálata egy közoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Becseyné Csáki, Beáta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Becze, Lászlóné (2000) Az értelmi akadályozottsággal élő emberek fejlődésének jellemzői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bede, Richárd (2022) Az Európai Unió migrációs politikájának korfejlődése az Európai Migrációs Stratégiáig, és a Magyar Migrációs Stratégia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bedir, Sedef (2018) Evolutionary Analysis of Common Foreign and Security Policy through a detailed comparison between its main products European Security Strategy and Global Strategy and Case Studies. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bednárik, Andrea (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bednárik-Ramos, Balázs (2023) A közösségi média felületek és a testi attitűdök, valamint a megjelenéssel kapcsolatos attitűdök kapcsolatának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bedő, Fanni (2023) Nők férfias munkakörökben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bedő, Gabriella (2011) Házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bedő, Péter (2010) A vádalku jogintézménye az amerikai és a magyar igazságszolgáltatási rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bedő, Sarolta (2015) A szerződés érvénytelenségének megállapítása a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bedő, József (2007) A média hatása az iskolás gyerekekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bedő, Orsolya (2006) Európai Unió országai, különböző kultúrák viselkedési szabályai, protokollja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bedőcsné Galántai, Magdolna (2009) Az esélyegyenlőséget támogató iskolai innováció esélyei a változó oktatáspolitikai környezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Beer, Noémi Irén (2022) A fiatal felnőttek pozitív személyiségfejlődése, önértékelése és pszichés jólléte rezilienciájuk és mentalizációjuk színvonalának függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bege, Márton Képességfejlesztő feladatok a nyolcosztályos gimnázium 1-4 osztálya számára. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bege, Mártonné A számelmélet elemeinek feldolgozása általános iskolai szakkörön. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Begyik, Eszter (2021) Pedagógusok szakmai fejlődése és tanulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Begyik, Eszter (2022) Pedagógusok szakmai fejlődése és tanulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Behringer, Emese (2015) Munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések, különös tekintettel a munkahelyi stresszre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bejcsek, Ferencné (2000) Iskolám helye, helyzete és funkciói településemen : (Különösen a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulókkal való foglalkozásban). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bekaia, Shota (2021) How technological advancements in CRM affect levels of customer satisfaction in 2 telecommunication companies in Georgia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Ariel (2021) A közösségi média és a testképzavarok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Bence (2023) A kiégés problémája a tanári pályán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Ivett (2021) A munka és a magánélet egyensúlya a kulturális szektorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Kata (2023) A pályakezdők elvárásai a munkaerőpiacon az ösztönzésmenedzsment tekintetében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Virág (2022) Az észlelt szülői bánásmód, szocioszexualitás és szexuális motiváció összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Zsuzsanna (2013) A kollektív tárgyalás lefolytatása, különös tekintettel a tárgyalási taktikák alkalmazására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, András (2006) A Művelődés repertóriuma 2003. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Beáta (2004) A szellemi képességek gyökerei és a tehetségek gondozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bekesné Kovács, Jusztina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bekic Dujmov, Krisztina (2009) Gyermeki és tanulói jogok az oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bekker, Sándorné (2002) A pedagógiai program felülvizsgálata, kiegészítve az 1999. évi törvénymódosítás szellemében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bekkerné Bakos, Ilona Hernád község a gyökeres átalakulás időszakában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bela, Krisztina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bela, Gabriella (2005) Budapest településszerkezetének változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Belanka, Dávid (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Belanka, Jánosné (1998) Konfliktuskezelés az iskolában (a lehetséges konfliktusok felvázolása). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Belaouad, Adil (2020) La coopération éducative, culturelle et touristique : un essor dans les relations maroco-hongroises. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Belecz, Gabriella (2010) A szenvedélybetegek társadalombiztosítási ellátása, szociális segítségnyújtás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beleznay, Gizella M. Dominica (1935) Jászberény településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Beliczai, Györgyi (2016) A tréningmódszer a csoportvezető szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Belinszki, József (2006) A távoktatási módszerek alkalmazása a kistérségekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bella, Csaba (2023) A gondnoksági perek a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bellavics, Mária Zsóka (2021) A reaktív és a proaktív agresszió, a stressz, az empátia és a gyerekkori traumák kapcsolata fiatalkorú bűnelkövetők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bellányi, Balázs (2013) Egyensúly a szerzői jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Belláné Kis, Éva (2008) Konfliktuskezelés a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bellér, Zoltán (2021) A testnevelés, a látássérült gyermek testsémájának és mozgásának szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Belovai, Istvánné (2009) Felnőttképzés a MOL Nyrt.-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Belovai, Istvánné (1997) Vezetési modellek-vezetési stílusok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Belovai, Istvánné (2000) Vezetéssel kapcsolatos gondolatok a XX. században. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Belovics, Nóra (2022) Szabadidős sportolók és a dohány jellegű termékek kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Belovics, Tamás (2015) A sajtó mint a hatalom nyelvi manipulációs eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Belső, Annamária (2021) Az észlelt szülöi bánásmód és a kötődés először szülő édesanyák körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Belső, Annamária (2023) A diabétesz gondozással kapcsolatos pszichés tényezők feltárása I-es típusú diabétesszel élő gyermeket nevelő szülők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Belájszki, Nevenka (2008) Három európai ország - Nagy Britannia, Spanyolország és Magyarország - oktatási rendszerének összehasonlítása: a kompetenciaalapú oktatás bevezetése - Oktatás-képzés 2010 munkaprogram megvalósítása, eredményei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Belényi, Gyula (1942) Testnevelés a nemzetnevelés szolgálatában. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Ben, Ettoumi Salma (2022) Internal Employer Branding: A Key to Employee Engagement. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencik, Melinda (2005) Olvasásra nevelés—olvasás által nevelés, avagy az irodalom, mint értékközvetítő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencs, Petra (2022) 1. Behind the European Succession Regulation: Diffe↲ rences in the Substantive Law of Succession of Member States ; 2. Cross-border issues of Succession in the Age of Globalization [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Anett (2009) Személyiségvédelem és közszereplés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Attila (2014) A munkaviszony megszűnése és megszüntetése az azonnali hatályú felmondás kivételével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Gábor (2010) Az erdélyi és a felföldi magyarság demográfiai és társadalomstatisztikai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Lukács (2022) Az európai védelmi unió felé- avagy uniós együttműködés a biztonság és a védelem területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Stella (2023) Racial, Cultural and Historical Misrepresentations in Disney's Pocahontas (1995). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Vrinda (2022) A mese szerepe a személyiségfejlesztésben : a mese(pedagógia) alkalmazása az oktató-nevelő munkában alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Anett (2007) A Földgömb repertóriuma: 1930-1932. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Anita Tünde (2020) A nonprofit szervezetek számviteli és adózási sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Anna (1978) Az édesanyához való viszony alakulásának vizsgálata a prepubertás korban verbális-projekciós eljárások segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencsik, Anna Szociokulturális ártalmak és személyiségzavarok iskolánkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencsik, Enikő (2011) A hajkultúra a 16-18. századi Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Erika (1998) Tehetséggondozás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencsik, Erzsébet (1979) Fiatal népművelők helyzete Szolnok megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencsik, Ilona (2004) Egy nagy rendezvény meghatározó szerepe egy település életében: Kastélynapok Szabadkígyóson. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, József (1989) Egy általános iskolai közösség könyvtárhasználati szokásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencsik Rézmány, Leona (2015) A diplomáciai menedékjog, különös tekintettel a humanitárius okokból nyújtott védelemre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik-Pertl, Réka (2018) A mediáció gyakorlati jelentősége a család- és gyermekjóléti szolgálatok mindennapjaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsikné Császár, Judit (1990) A lakótelepi lét pszichoszociális problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencze, Aneta Márta (2009) Az oktatásügy helyzete a mai Magyarországon a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencze, Aneta Márta (2006) Biztositásmatematika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencze, Beáta Tímea (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bencze, Beáta Mónika (2020) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencze, Klaudia (1999) Mesék szerepe a gyermekek világában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bencze, Veronika (2009) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benczik, Sándor Péter (2023) Számviteli harmonizációs törekvések az Európai Unióban - Az IFRS hazai bevezetésének tapasztalatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benczik, Anikó and Desits, Andrea and Egyházi, Dóra and Inczédy, Anita and Uhljár, Ildikó (1998) Vakok vagyunk?!... - Ismerkedés a hajléktalanok világával - A szegedi helyzet és lehetőségek elemzése 1990-1995. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benczédi, Zsuzsanna (1978) A Finomkerámiaipari Művek alföldi porcelángyára létesítése és fejlődése 1965-1977. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benczéné Csorba, Dr. Margit (2006) Más a gyermekem! : a kaposvári kistérségi szakszolgálatok működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benczéné Molnár, Orsolya (2005) A személyiségfejlődés kritikus csomópontja. A serdülőkori szenvedélybetegségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencés, Márta (2008) Oktatás az Európai Unióban. Közoktatás és minőség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benda, Ágnes (2011) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bende, Anna (2023) A DiscoverEU pályázat, mint rekreációs programlehetőség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bende, Dávid (2021) A COVID-19 gazdasági hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bende, Laura (2014) A távmunka és a munkanélküliség közötti összefüggések vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bende, Nóra Viktória (2023) Magyarország versenyképessége : a fiskális és környezeti fenntarthatóság, valamint a társadalmi fejlődés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bende-Gál, Ágnes Gabriella (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bender, Fanni (2021) Szociális biztonsági koordináció az Európai Unióban, különös tekintettel az egészségbiztosításra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bender, Fanni (2019) A népesedéspolitika változásainak hatása a családtámogatási ellátásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bendi, Tiborné (2006) A kistérségi közoktatási feladatellátás, a falusi és a kerékpáros turizmus fejlesztésének kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Csaba (2000) A kommunikáció szerepe az iskolai vezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Krisztián (2017) Jogi oktatás a Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságok állományának. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Laura Boglárka (2019) Az eutanázia szabályozása Magyarországon és néhány más országban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Tibor (2011) A munkaviszony jogellenes megszüntetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Viktor Norbert (2021) Új morális pánik a médiában a globális mozgalmak aspektusából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Ildikó (1999) A reklámról ókortól napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bene, Ildikó (2020) A társadalmi változások hatása a szerb tánchagyományra az elmúlt 100 évben Deszken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, László (1991) A fiatalkori bűnözés társadalmi és gazdasági motivációi. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bene, Zoltán (2011) Káin alakja és értelmezéstörténete a magyar irodalomban - és annak kultúrtörténeti, valamint etikai kontextusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bene, Zsolt (1997) Közéleti napilap - Bulvárlap. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bene-Becski, Anita (2014) Vállalati képzések jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beneczki, Tímea (2010) Az egyéni cég. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedeczki, Anita (2010) Tantermi kommunikáció alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedeczki, Zoltán Márton (2016) A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája és annak változásai a 2010-es években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Gábor (2012) Az új államok elismerésének menete, különös tekintettel Koszovó függetlenedésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Gáborné (2013) A Csengőszó-program a ceglédi Várkonyi István Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Tamás (2012) A vadászati jog főbb jogintézményei és azok rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Tímea (2015) A börtön személyiség-károsító hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Tünde (2022) A válás hatása a serdülőkorú gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Edit (1999) A pszichoanalitika jelentősége és hatása Stefan Zweig késői novelláiban, különös tekintettel a Sakknovellára, valamint az Érzések zűrzavarára. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benedek, Erika (2009) Az e-learning elmélete és gyakorlata a pedagógiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Klára (1998) A „másságból” származó előítélet vizsgálata a cigánysággal szemben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benedek, Szilvia (2007) Egészségnevelés a serdülőkorban. Összehasonlító vizsgálat a 12-14 éves korosztály körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Zsolt Marcell (2020) Új Bizottság, új irány? A Leyen-Bizottság politikai programjának értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benedek, Ágnes (1999) Sajtóviták, korrajz és bibliográfia Budapest XVI. kerületét alkotó egykori községek időszaki sajtójának vázlatos története és bibliográfiája Cinkota, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld 1898-1945. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benedekné Bertók, Kinga (2015) A család helyzete a mai Magyarországon különös tekintettel a családjoggal kapcsolatos összefüggésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benedekné Szabó, Andrea (2014) Humán erőforrás menedzselése intézményemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Beneiné Maka, Piroska (2009) Helyi társadalom és kistérségi feladatellátás: elvárások és lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bengery, Zsolt Attiláné (2021) A nemzetközi mérések és az Országos Kompetenciamérés eredményeinek felhasználása a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolái eredményességének javítására. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Benics Kálmánné Tóth, Eszter (2002) A tanulási zavar hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benk, Ákos (2008) Tanulók szabadidő eltöltési szokásainak vizsgálata két oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Barbara (2009) A Páterdombi Szakképző Iskola teljesítményértékelési rendszerének elemzése és kritikája : a tanulók részvétele a pedagógusok teljesítményének értékelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Ferenc Lajosné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Györgyi (2012) Határrendészeti helyzet Magyarországon a Schengeni csatlakozást követően. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Orsolya (2015) Akarom, de mikor? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Orsolya (2013) Az időskorúak helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Mariann (2000) A kiskunhalasi elemi oktatás és a Szűts József Általános Iskola múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benke, Mária (1984) Prepubertás korúak műbefogadásának pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benkovics, Kornél István (2019) A rejtett gazdaság kérdése a szegedi lakosság körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benkó, Adrienn (2006) Möglichkeiten und Grenzen bei der Leistungsmessung von Wortschatz und Struktur in Grundschulen. Versuch einer empirischen Vorschung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkó, Hajnalka Krisztina (2017) Szervezeti élet az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benkó, Józsefné (2007) Az Intézményi Minőségirányítási Program működtetése - értékelő esettanulmány. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benkóczy-Tóth, Tímea (2023) A tranzakcióanalízis használhatósága egy business coaching folyamat során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Kira Nóra (2021) A sport mint presztízsépítő tevékenység a közösségi médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Márk (2019) A brexit hatása az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Regina (2016) A szabadságelvonással járó kényszerintézkedések, különös tekintettel az előzetes letartóztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Réka (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Zsófia (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Attiláné (2005) A munkanélküliek munkaerőpiaci képzésének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Gáborné Bugac természeti is gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Benkő, Ildikó (1991) A karácsonyi és húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó bukovinai székely népszokások tegnap és ma : Bukovinától Hőgyészig. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benkő, Judit (2009) A deviancia kialakulása, egy gyermek élete alakulásának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benkő, Zoltánné (1999) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentőségé a magyar oktatási rendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benkőné Fehér, Dr. Éva (2000) A vezető szerepe az iskolai minőségfejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benkőné Gulyás, Edit (2004) Az Iskolánkban előforduló tanulási problémák, iskolai kudarcok felismerése és kezelési lehetőségei a sikeres tanulás segítése érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benkőné Labancz, Ilona (2005) A megyei gyámhivatalok helye és szerepe a gyermekvédelem rendszerében (Békés megye). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bense, Miklósné (2017) Az intézményvezető feladatai, szerepe az önértékelési kultúra kialakításában, bevezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bense, Tibor (2007) A lakásotthonok kialakulása. Élet és esélyek az Ópusztaszeri Lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bense, Zoltán (1988) Az Április 4. Gépipari Művek Kiskunfélegyházi Gépgyárának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bense-Balogh, Eleonóra (2009) Esélyteremtő programok a gyermekvédelemben : családok és lakásotthonok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bense-Barta, Bernadett (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benseghir, Jadoua (2021) Do Cryptocurrencies qualify as securities under US law? An in-depth application of the Howey Test. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benye, Hajnalka (2007) Az érettségi vizsga története Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benyhe, Sándor (1998) A másodlagos szocializáció hatása a kábítószer élvezőkre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benyikné Huszár, Ágota (2020) A szülői felügyeleti jog rendezésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benyoda, Dóra (2020) Pénzügyi kultúra gyakorlatorientált fejlesztésének fontossága hazai és finn általános iskolások körében, Avagy, miért lehet egy finn program követendő példa hazánk számára? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benyovszky, Flóra Laura (2013) Kisiskoláskorúak gyermekrajz elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benyák, Blanka Laura (2019) Populizmus a politikai kontextusban három ország példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benyáts, Laura (2011) Versenyjog a gyakolratban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benyó, Eszter (2023) A közösségi média hatása az énképre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benyőcs, Viktória (1992) Egy osztály tanulói-társas szerkezetének szociálpszichológiai vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Benák, Dóra (2010) A munkanélküliség alakulása a rendszerváltás után és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benák, Katalin (2021) Kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benák, Tünde (2010) Az iskolaérettség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benák, Dóra (2004) "Filozófiaelmélet a nagy ókori görög filozófusok szemével". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Benák, Zsolt (2014) A szociálisérdek-érvényesítő képességek fejlesztésének lehetőségei a hangszeres zeneoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bera, Mária (2013) Statisztikai szegénységmérés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bera, Szilvia Katalin (2014) A jogi oktatás története az Egyesült Államokban, Angliában, Európában és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bera, Mária (2009) Televízió: a modern társadalom új családtagja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bera, Mónika (2006) A hátrányos helyzetű, nehezen nevelhető gyermekek valamint helyzetük Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berauer, Béláné (1968) Психологические проблемы Крайцевой сонаты Л. Н. Толстого. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Bercely, Zsuzsanna (2012) Biztosításhoz kötött és az univerzális típusú családtámogatási ellátások összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bercsényi, Enikő (2012) Pályakezdő szakképzettek munkaerő-piaci helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bercsényi, Rozália (1967) A forgalom szerepe Székesfehérvár fejlődésében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Berczely, Zsuzsanna (2010) Betegjogok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berczely, Zsuzsanna (2019) A munkáltatói felmondás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berczi, Eszter (2022) A Békés megyei agrárvállalkozások digitalizáció iránti motivációi és az azt akadályozó tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berczi, Kristóf (2014) Praxis jog a háziorvosi tevékenység tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berczi, Sára (2022) Az állatasszisztált terápiák belső differenciálódásának egy újabb területe: Az állatasszisztált tanácsadás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berczi, Gábor (2020) The Volkswagen Diesel Scandal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berczi, Kristóf (2016) A gyermekvállalás alakulása, különös tekintettel a női és férfi szerepek változásainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berczi, Szilvia (1998) A hazai élelmiszeripar alakulása különös tekintettel a Csabai Konzerv RT helyzetére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berczi, Viktor (2008) Az iszlám vallás és kultúra ismérvei és legfőbb motívumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bere, Andrea (2018) A részmunkaidős foglalkoztatás mint atipikus foglalkoztatási forma jellegzetességei a versenyszférában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berecz, Blanka (2022) Életadó hormonok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berecz, Ágnes (2005) A hatékony vezetés eszközei a stressz kezelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berecz, Martin (2020) Közjog és magánjog elhatárolása - a MAVIR által kezelt pénzeszközök problémája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Balázs (2012) A családok helyzetének változásai, a 90-es évektől napjainkig, Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Lászlóné (2001) Az integrált óvodai nevelés lehetősége és szükségessége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Lászlóné (2008) Az óvodák helyzete a békési kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Nándor (2014) A gazdasági válság hatása a munkaerőpiacra 2008-tól 2012-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Réka (2007) Emberi erőforrás gazdálkodás a fenntartható fejlődésre nevelés tükrében (avagy: biztos, hogy „éretlen”, aki ZÖLD?). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Zoltán (2010) A katolikus egyházjog változása az 1917-es codextől az 1983-as CORPUS IURIS CANONICI összevetése alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Zsolt (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Gábor (2009) Az Alexander hangszergyár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Imre (1991) A Békéscsabai József Attila Kollégium szerepe Békés megye oktatási rendszerében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bereczki, Jánosné (1999) Az alapvető dokumentumok szerepe az iskolavezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bereczki, Károly (2015) A fiatalok médiafogyasztási szokásai a sarkadi járásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki Éva, Tímea (2007) Játékpedagógia a ma iskolájában. Képességfejlesztés játékokkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczkiné Himmelsbach, Erzsébet Ibolya (2013) Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének lehetőségei, faladatai, megvalósulása intézményünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczkiné Kovács, Erzsébet (2017) Egy bekövetkező munkahelyi feladatkörváltás pszichológiai hatásai a társas kapcsolatokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczkiné Palócz, Ibolya (2017) Óvodám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczkiné Ulehla, Anna (2007) A pedagógusok értékelése és a továbbképzési rendszer kapcsolata egy oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczky, Béla (2001) Az iskolafejlesztés alternatív irányai - ökoiskola. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczky, Ágnes (1989) Tanári magatartás és fontosabb hatásainak vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bereczné Csörögi, Györgyi Csilla (2008) Drámapedagógia fejlesztő hatása a nevelés folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczné Nagy, Mária (2007) A Magyarországon élő kisebbségek iskolai sikertelenségeinek okai, különös tekintettel a romákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beregszászi, Ferenc (2015) A polgármester és a jegyző jogállásának változása 1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beregszászi, Renáta (2023) Az edző és sportoló kapcsolata atlétikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beregszászi, Rita (2021) Emberi erőforrás menedzsment a gyakorlatban a Fornetti Kft. tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beregszászi, Erzsébet (1991) Pedagógusok ma.... Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Beregszászy, Ádám (2022) A mindennapi kultúra jelenségei a történelem különböző korszakaiban : a kenyér rövid története és a nyugati zsidó-keresztény kultúrkörre gyakorolt hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berei-Goneth, Dóra (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berek, József (2008) A falusi gyermekek élete 1945 előtt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berekalli, Bence (2010) Alkotmányosság az Európai Unióban : alapjogvédelem az Európai Unióban és a tagállami alkotmányosság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Tímea (2010) A nők szabadságvesztés-büntetésének a végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Tünde (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Zsanett (2016) Személyiségkárosító hatások a börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Zsanett (2018) A munkahelyi zaklatás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Ágnes (2009) A gyermekvállalás főbb problémái Magyarországon a rendszerváltástól az új évezred elejéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Réka (2020) Női munkavállalás a családtámogatás jegyében Magyarországon a XX. századtól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Tünde (1992) "Mi szeretjük ezt az iskolát" avagy a modern iskola alapjai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Beretka, Ádám (2012) Straight Edge. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berezvai, Daniella (2013) Az emberi jogok védelmének regionális rendszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berezvai, Árpád (2013) Az utazási szerződés jogi sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berezvai, Kata (2008) A Szentes Városi Könyvtár Kht. gyűjteményszervezése 2001-2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berezvai, Árpádné (2004) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei /elemzés/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berezvai-Hudák, Krisztina (2021) A föld és a rajta álló épület tulajdonjoga „építkezéssel” történő megszerzésének módozatai, azok egymástól való elhatárolása a modernkori magyar polgárjogi törvénykönyvek jogtörténeti fejlődésén végig vezetve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berger, Sándor Ádám (2009) A munkavállaló kártérítési felelőssége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berkan Çetin, Mahmut (2019) The Evolution of Slow Food as a Social/Political Movement Process Tracing from an Anti-Globalization Protest to a Global Movement. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berke, Éva (2011) Az IPPC eljárásról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berke, Zsanett (2010) Felnőttképzés a szándékok és a valóság tükrében - Mikro-közvélemény kutatás a munkanélküliek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berke, Zsanett (2013) Élőkönyvtár, amelyben Mi vagyunk az Élő Könyvek. Az Élőkönyv módszer alkalmazási lehetőségei a kulturális mediáció területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkecz, József (2005) Az általános iskolai informatikaoktatás minőségfejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkenyés, Lászlóné (2006) Nagykanizsa Többcélú Társulás közoktatási feladatellátásában keletkezett gyakorlat, probléma bemutatása - különös tekintettel a szakszolgálati feladatok elvégzésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berkes, Angéla (2014) A vezető szerepe az iskolai innovációkban : vezetői intézkedések egy környezeti nevelési innováció folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berkes, Ildikó (2011) A szabad bizonyítás elve és a polgári perbeli bizonyítás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkes, Ilona (2013) A kamarák szerepe a szakképző intézmények vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berkes Györgyné Cseszkó, Katalin (1973) Az általános iskolai matematikatanítás logikai problémái. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Berkesi, Ákos (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berkesi, Ákos (2022) A digitális játékok alkalmazása a történelem tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkesziné Simon, Krisztina (2023) A tehetséggondozás módszertani alternatívái a Sajóvárkonyi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Gábor (2013) Az elbirtoklás elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Julianna (2014) A testi sértés alap- és minősített esetei és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, László (2000) Új intézményi struktúra létrehozása és fejlesztési lehetőségei a szükségletekhez és adottságokhoz alkalmazkodva. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Nikoletta (2012) Nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Szilvia (2019) A közalkalmazotti és hivatásos szolgálati jogviszony egyes elemeinek az összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Bianka (2020) A gerillamarketing hatékonysága és megítélése ács egyéni vállalkozó esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Gábor (1994) Egy kiemelkedő pedagógusszemélyiség Bácskai Mihály pályaképe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berki, Orsolya Réka (2009) Miért nem válhatnak azzá, akik lehetnének? : (a cigány gyermekek hátrányos helyzete). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berki, Sándor (2007) A szakképzés fejlesztésének fontosabb irányelvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkiné Endre, Gabriella (2005) Minőségügy a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkiné Girda, Nikoletta (2007) A gyermekkori hiperaktivitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkiné Huszka, Cecília (2006) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségi új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berkó, Gergő Ádám (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berkó, Regina (2021) Biológia tananyagtartalmak tanítása formaalkotó módszerekkel : a térbeli formaalkotó tevékenységek integrálásában rejlő lehetőségek az élővilággal kapcsolatos tananyagtartalmak tanításában biológia- és rajzórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkó, Regina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berkó, Istvánné (2005) Preventív gyermekvédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berndt, Mária (1948) A népdal jelentősége a magyarság nevelésében. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Bernhardt, József (2023) "Commeare necesse est..." (Közlekedni muszáj...). : vak személyek városi közlekedési helyzeteinek és navigációs készségeinek kvalitatív vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bernschütz, Bálint (2014) A választottbírósági eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernád, Csaba (2008) Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása közoktatási feladatának ellátása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bernát, Bence (2013) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernát, Szandra (2007) A tanítók szerepe az általános iskolai alsó tagozatos úszásoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernáth, Tímea (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bernáth, Tímea (2012) A tanulók megszólalási esélyei a tanítási órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernáth, Viktória (2023) Nemzetiségi ukrán kultúra és nyelvoktatás Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bernáth, Zsófia (2009) A bizonyítás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernáth, Veronika (1995) A népművelő mint animátor szerepe a helyi társadalomban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bernáth, Zsolt (2008) A progresszív rock. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernátné Kovács, Zsófia (2020) Az integráció megvalósulási lehetőségeinek vizsgálata egy általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Bernadett (2010) A helyi szakszervezetek szerepe, különös tekintettel a kollektív szerződések kötésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Bernadett (2012) A munkaerő-kölcsönzés helyzete Magyarországon a hatályos és az új munkajogi szabályozás nyomán, különös tekintettel a jövőben felmerülő problémákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Eszter (2023) A vadkárért és a vadászható állat által okozott kárért való felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Henrietta Noémi (2021) Y és Z generációs munkatársak megtartási lehetőségei a közszférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Ildikó (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Sandor (2011) A fegyveres erők állami monopóliumának alternatívái, avagy állambiztonságból nemzetbiztonság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Szilvia (2022) A gyermekek joga nemzetközi és hazai viszonylatban, különös tekintettel az iskolai bántalmazás pszichológiai hatásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Vanessza (2021) Könyvtárpedagógiai programok: Az én könyvtáram projekt megvalósulásának vizsgálata a dél-alföldi régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Vanessza (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Andrea (1991) Betekintés az alkoholizmus problémakörébe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, Andrea (1990) Tanárok diákszemmel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, Eszter (2005) A hazai reklámszabályozás és aktuális kérdéseinek elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Gyöngyi (2005) Postatörténet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Ildikó (2020) A részvénytársaságok alapítása és bejegyzése, valamint a részvényekre vonatkozó általános szabályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, István (1998) A kábítószerről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, József (1998) Egy katonai középiskolai osztály a szociometriái vizsgálat tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, László (1990) Az iskola és a társadalom együttműködése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, Magdolna (1984) A keceli szőlőtermesztés gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berta, Renáta Andrea (2006) A kommunikáció szerepe az iskolavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Réka (2014) Integráció egy mentorprogram tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berta, Réka (2004) A Vajdaságban élő magyarok hagyománymegőrzése a Délvidéken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta-Fodor, Ágnes (2020) A mediáció és bírósági eljárás összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berta-Jávor, Deniza Bianka (2012) Lenin-ábrázolás - A vezérkultusz kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bertalan, Balázs (2021) A Magyar Telekom Nyrt. irodai ügyvitele. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertalan, Edit (2006) A tanulásban akadályozott tanulók szakszerű ellátásának kialakítása a marcali kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertalan, Gábor (2022) Mediáció az állam nélküli társadalmi rendben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertalan, Viktor Százalékszámítás tanítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bertalanné, Dorka nincs megadva. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bertalanné Bujdosó, Tünde (2022) Kalandtábor nyári gyermektábor : kapcsolódásaink a lélektan tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertus, Andrea (2018) A munkahelyi stressz és a kiégés összefüggése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bertus, Andrea (2016) Női válaszutak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bertáné Kecskeméti, Katalin (2009) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben : elemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bertáné Kovács, Tímea (1998) Gyermekem feljlődése a születéstől másfél éves koráig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bertáné Süli, Szilvia (2006) A pedagógus etika értéke az oktatásban és nevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertényi, András (2004) A budapesti munkásság a Bethlen-konszolidáció idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bertók, Bertalan (2021) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bertók, Gyöngyi (2009) Szervezeti struktúraváltás és annak hatásai- egy lehetséges tanulási út a vasvári kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertók, Sándor (2004) A tanulói teljesítmény értékelése, a tanulók motiválása a Gyenesdiási Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bertók, Dorina Blanche (2020) A Koszta József Általános Iskola egészségfejlesztési törekvéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bertók, Mónika (1998) A matematikai játékok motiváló szerepe az általános iskolai oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bertók, Sándorné (2007) Cigánykérdés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bertók-Horváth, Zsóka (2020) Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai integrációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bertókné Csizmadia, Anita (2005) A hospitalizáció, mint befolyásoló tényező a gyermek szocializációs folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berze, Marianna (2017) Az intézményi eredményesség és a vezetői attitűd összefüggései : (a salgótarjáni Dornyay Béla és Bóna-Kovács Tagiskolák összevonása tükrében). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Beatrix (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Beáta Gabriella (2021) Egészséges munkavállaló az egészséges munkahelyeken. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Bianka (2022) Szent György Albert Klinikai Központ számláinak kezelése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Edina (2023) Hirdetéskerülés a közösségi médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Erika Kitti (2011) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Hermina (2019) A jó közvetítő ismérvei az alternatív vitamegoldási rendszerekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, István (2013) A katonai ügyész jogállása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, István (2019) A korrupciós bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, József (2021) A bontóperek eljárási szabályai a bírói gyakorlat szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Nóra (2010) Az ügyintézés egyszerűsítése a Szolgáltatási irányelv végrehajtása által Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Patrik (2023) A csomagolás és annak megjelenése a Duocor Ipari Bt.-nél. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Rita (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Rita (2012) A számítógéppel segített olvasástanítás és beszédfejlesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Andrea (1993) Kapcsolatom a drámapedagógiával. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berényi, Andrea Katalin (2008) Ferenc József élete és étkezési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Attila (1999) Két apa és egy gyermek avagy alkalmas-e egy homoszexuális pár a gyermek nevelésre? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berényi, Attila (1998) Két apa és egy gyermek avagy alkalmas-e egy homoszexuális pár a gyermek nevelésre? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berényi, Beáta (1991) Fogamzás, szülés, születés a magyar néphagyományokban és népmesékben. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Berényi, Eleonóra (2000) A reklám nem hunyhat szemet, provokáció a Benetton reklámokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Katalin (2010) Az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának kialakulása és fejlődése az EU-NATO viszonyrendszer tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Margit (2001) Környezetvédelmi nevelés „Együtt a környezetért!”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Noémi (2007) Az önkormányzat szerepe, felelőssége a közoktatási rendszer működtetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Noémi (2004) Mohács helytörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berényi, Zsuzsa (1969) Földrajz szakkör az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Besenyei, Beáta Mária (2012) Az igazságszolgáltatáshoz fűződő jogalkotási problémák a XXI. században : a bírósági igazgatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Besenyei, Dr. Zoltánné (2001) Az iskola pénzügyi működési feltételeinek tervezése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Besenyi, Réka (2019) Női egyenjogúság a munkaerő-piacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Besenyői, Dorottya (2005) Bútorok régen és ma : a téma megjelenése a technika órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Besse, Péter (2007) Állományvédelmi lehetőségek és korlátok bemutatása az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bessenyei, Zsuzsanna (2022) Az életkor és a depresszió hatása az észlelt memória funkciókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bessenyeiné Galgóczy, Katalin (1993) Pályaválasztás serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Besze, Anikó (2020) Társas hatások a teljesítménymotivációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Besze, Sándor (1965) Mezőtúr város település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Beszedics, Ramóna (2011) A távmunka hazai elterjedtségét ösztönző és gátló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beszedics, Anikó (1995) Az intelligencia fogalmának értelmezése és vizsgálata általános iskolai tanulóknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Beszteri, Emese Kata (2023) Édesanyák társas támogatottsága a rájuk ható protektív- és rizikótényezők tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beszteri, Orsolya (2023) Válságkommunikáció az autóiparban : hogyan kezel egy válsághelyzetet az autóipar? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beszédes, Árpád (2012) Kisebbségi és nyelvi jogok a Vajdaságban és Dél-Tirolban a nemzetközi jogszabályok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beszédes, Csanád Zsolt (2009) A cigányság története, kultúrája és hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beszédes, Nimród Attila (2005) A regionális felnőttképzési hálózat kialakulásának háttere továbbfejlesztésének szükségszerűsége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Beszédes, Viktória (2014) A felnőttképzési rendszer Szerbiában, különös tekintettel Vajdaságra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beszédes, Viktória (2016) A felnőttképzési rendszer Szerbiában, különös tekintettel a Vajdaságra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bethlen, Anita (2008) A reneszánsz művészete Firenzében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Betlehemi, Tünde (1984) Különböző életkorúak értékeinek pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bettenbuch, Márta (1996) Martfű város (?). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Betyák, Olga (2010) Szerbia és az Európai Integráció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beyer, Barnabás (2021) A Grimm-mesék hatása a gyermek lelki fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bezdán, Júlia (1933) Cegléd demográfiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Bezdán, Katalin (1991) A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium legutóbbi évtizede - az újítások tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bezerédy, Gábor (1972) Szeged ipari fejlődésének főbb vonásai a felszabadulástól napjainkig. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bezsenyi, Viola (2010) A Kecskeméti Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezeti átalakítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bezso, Katalin (1934) Vác és környékének földrajzi leírása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Beálló, Vera (2022) Időskor a modern technológiák tükrében - Kognitív képességváltozások és az okoseszköz-használattal kapcsolatos attitűd idősebb felnőttek esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bhinder, Danyal Tahir (2021) A Comparison of Directors’ Duties and Liabilities Under German and Pakistan Company Law. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Biacsi, István (2012) Tárgyalások megszakítása – úton a konzultáció felé? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bialkóné Maczek, Gizella (1983) Adatok a recski ércbánya legújabb ércfeltárásairól. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Biblák, Bernadett (2011) A kényszergyógykezelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bibok, Ágnes (2015) Posztszuverén hatalomgyakorlás az európai integrációban: átruházott hatáskörök és lojális együttműködés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bibok, Ágnes (2022) A bizalmi vagyonkezelési szerződés a jogszabályok és az üzleti élet keresztmetszetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bibók, Ferencné (1981) A nagykőrösi Arany János Társaság szerepe nagykörös művelődéstörténetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bicskei, Andrea (2021) A horgosi fogyatékossággal élő fiatalok és a művészetterápia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bicskei, Lili (2021) A fenntartható divat vizsgálata a fogyasztói társadalmon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bicskei, Tamara (2013) A jogi oktatás fejlődése napjainkig Nyugat-Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bicskei, Beatrix (2020) Az egészséges környezethez való jog érvényesülése az EJEB gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bicsérdy-Bodó, Alexandra Edit (2010) Szenvedélybetegek társadalombiztosítási ellátása és egyéb szociális segítségnyújtás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biczók, Gyöngyi (2011) Az állam szerepe a gyermekvállalásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biczók, Renáta (2011) A nemi erkölcs elle(n)ni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biczók, Zsófia (2000) Marketing audit és SWOT-elemzés gyakorlati alkalmazásának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bicók, Tímea (2021) Játékosítás a gyógypedagógiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bicók, Tímea (2023) Munkahelyi stressz a pedagógusok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bieber, Adrienn (2005) Óbuda kulturális életének egyik jelentős színtere- Az óbudai művelődési központ múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bierbauer, Rita Anikó (2008) (Túl)súlyos teher : kövérség a média tükrében -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bihari, Nóra Ágnes (2012) Szuverenitás, avagy az európai integráció hatása az államra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bihari, Orsolya (2009) Az ENSZ főtitkárok feladatának fejlődése különös tekintettel a békefenntartásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bihari, Rebeka (2020) Kétnyelvű gyermek nyelvi fejlődése a szókincs alakulásának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biharvári, Lilla (2014) A nők felsőfokú tanulmányainak engedélyezése és annak folyamata valamint társadalmi hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bihary, Ferenc Jakab (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bikaliné Koligyer, Ilona (1998) A miskei Tóth Menyhért Álatlános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bikki, Felícia (2021) Ingatlant érintő házastársi vagyonközösség rendezése a polgári peres eljárásokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bikki, Felícia (2015) A gyermek származásának valóság szerinti rendezése a bírósági peres és nemperes eljárásokban, az eljárások gyakorlati tapasztalatai, a szakértői bizonyítás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bikki, Mónika (2014) Belső adatvédelmi audit egy követeléskezelő cégnél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bikádi, Ramóna (2022) A kommunikáció és a szocializáció kapcsolata az anyanyelvi nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bikádiné Timár, Gyöngyi (2008) Tehetség - iskola - kollégium. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bikár, Angéla (2018) A vajdasági magyarság statisztikai szemmel - különös tekintettel a konzuli érdekvédelemre és kapcsolattartásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bilali, Arlinda (2020) The Importance of Circular Economy for Businesses in the EU. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bilicki, Mónika (2023) A figyelemzavarok típusainak ismerete a vajdasági oktatási terekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Billege-Vadkerti, Erzsébet (2011) A polgármester és a jegyző jogállásának változásai 1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bimbó, Mária (2010) Szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bimbó, Bianka (2020) Erdély magyar népessége 1869-2011 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bimbóné Piti, Éva (2010) A szakképzés változásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Binszki, Márta (2014) Önkormányzati igazgatás, intézményfenntartás, intézményi autonómia;múlt, jelen, tendenciák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Binszki, Olivér (2016) Az oktatásügy helyzete. Továbbfejlődés a magyar iskolarendszerben a McKinsey & Company 2007-es összefoglaló elemzése tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Binszkiné Kleba, Margit (2015) A környezetvédelmi termékdíj új szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Birgány, Gábor (2023) Felnőttkori tanulás és vállalati képzések egy üvegfeldolgozó vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Birgés, József (2013) Európa a hidegháború után : az Amerikai Egyesült Államok szerepe Európában a hidegháború után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Birgés, Laura (2020) IKT eszközhasználat és agresszió óvodáskorúak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biri, Ákos (2004) "Adj egy Ötöst az Életnek"- rendezvénysorozat-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Birizló, Csaba (1977) A magyar csillagászat története /XVIII. sz.-tól az I. világháborúig/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Birkás, Hella (2020) Megújuló energiaforrások szabályozási háttere különös tekintettel a napenergiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Birkás, Imre (2001) A gyakorlati képzés megszervezésének formái a szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Birkás, Viktória (2009) Az alkohol fogságában : (a devianciák pszichológiája). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Birkás, Ágnes (1991) Szorongásos tünetek és azok okai 6-14 éves korú gyerekek körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Birkásné Háber, Helga (2011) A fiatalok pályaválasztási indítékai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Birkásné Háber, Helga (2016) A közszolgálati jogviszonyban állók kötelező továbbképzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Birkásné Háber, Helga Zsuzsanna (2022) Mediáció és a munkahelyi konfliktusok mediálhatósága a közszférában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Birkásné Sánta, Éva Gyermekközpontú pedagógus szeretnék lenni. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Birkásné Uhrin, Beáta (2012) Atipikus foglalkoztatási formák és lehetőségei a felsőoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biros, Tíria (2021) Nanorészecskék kimutatása ICP-MS és LIBS módszerekkel ipari és környezeti közegekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biros, Tíria (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Birta, Patrícia (2014) Televíziózás gyermekszemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Birtalanné Bozó, Vivien (2023) Az irodalmi tevékenység tartalmához szorosan kapcsolódó módszerek vizsgálata óvodapedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Adrienn (2011) Migráció és az Európai Unió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Attila (2021) A szülői felügyelet gyakorlásának rendezésével kapcsolatos perek gyakorlati kérdései az új Pp. tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Csenge (2022) Az idősellátásban dolgozók segítői léttel kapcsolatos élményeinek feltárása a járványhelyzet idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Csenge (2021) Modern közbeszerzés egy történelmi múltra visszatekintő gyár életében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Gabriella (2013) Toborzás és kiválasztás a CG Electric Systems Hungary Zrt-n keresztül bemutatva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Helga (2021) A szülők és a pedagógusok szerepe a bullying kezelésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, István (2023) Társadalmi szerepvállalás aspektusai és jelentősége a társadalmi viszonyok alakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Karolda Boglárka (2010) Bűnügyi helyzet Csongrád megyében és Szegeden 1996-2008 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Levente (2021) Hungarikumok turisztikai jelentősége, különös tekintettel Szegedre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Roland (2022) Az emberi jogi egyezményekhez fűzött fenntartások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Viktória (2011) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Zsuzsanna Judit (2019) A büntetőjogi közvetítés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Ágota (2012) A kínzás, embertelen és megalázó bánásmód nemzetközi tilalma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biró, Zsuzsanna (1999) A Radnóti Miklós Gimnázium oktatásnevelés története 100 év tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Biróné Varga, Eleonóra (2003) A múltból a jövő felé haladó úton : esettanulmány egy kistérség óvodájáról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bischof, Csaba (1986) Fiatalkori bűnözés 1984-ben Csongrád megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bischoff, Georgina Zsuzsanna (2006) Könyvtárak és vallások az ókori keleten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Biszak, Borbála Eszter (2022) Altruistábbak-e, akik elégedettebbek önmagukkal? : az altruizmus és az önértékelés összefüggéseinek vizsgálata 18 éven felüliek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bisztrán, Adrienn (2009) A magyar öngondoskodás sajátosságai, különös tekintettel az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárakra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bisztrán, Beáta (2014) A közfoglalkoztatás, kiemelten a téli közfoglalkoztatási. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bisztrán, Beáta (2012) A pályakezdők helyzetének vizsgálata Magyarországon, különös tekintettel Csongrád megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bisztyó, Erzsébet (2002) A környezeti hatások szerepe az iskolák pedagógiai programjának és helyi tantervének kialakításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bite, Anna (2023) Szivárványcsaládok helyzete és mozgalma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bite, Ferenc (2022) Aki kimarad-lemarad? : a távmunka bevezetésének lehetőségei és korlátai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bite, Gábor (2010) Antall József szerepe a rendszerváltásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bite, Gábor (2012) Az atomfegyverekre vonatkozó nemzetközi szabályok és azok reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bite, Vivien (2020) Politikai álhírek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bitter, Szabolcs Balázs (2022) Az influenszerek jelene Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bittmann, Rita (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bittó, Anna (2022) A gyermekkorban észlelt szülői bánásmód kapcsolata a depresszió és a szorongás felnőttkori kialakulásával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bittó, Péter (2021) A csapatépítés szerepe és hatása : a teljesítmény és a fluktuáció szempontjából a telekommunikációs dolgozók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bitó, Fruzsina (2022) Gyermekrajz fejlődése a firkától a komplett családrajzig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bitó, Alajos (1995) A tárgyalások szerepe és alkalmazási lehetőségük az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bitó, Jánosné (1977) Balástya község településföldrajza és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bitó, László (1989) Dramatikus játékok a napköziben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bitófalvi, Krisztina Rita (2010) A mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola és ÁMK iskolai könyvtárának, a B@golyvár tevékenységének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bizánc, Zsuzsanna (2021) Sérült gyermek a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Blaha, Judit (2004) A modern hazai közoktatási rendszer működésének társadalmi- és pedagógiai feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blaháné Tóth, Zsuzsanna (2000) Együttműködés a közoktatási ellátási körzetekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Blaskovicsné Kúti, Gizella (2012) Fiatalkorú bűnelkövetők javítóintézetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blaskó, Tímea (2022) Fosszilis energiáról napelemre : egy háztartási méretű megoldás esetpéldája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Blazovich, László (1993) A Kőszegi Gimnázium története a század elején. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Blazovich, Péter (2017) Mentorként dolgozni. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Blazovich, Ákos (1998) Az óvodáskorú gyermekek jellegzetes félelmeinek vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Blazovichné Risztov, Szilvia (2004) Értékelési modell megalkotása gyerekek angol nyelvtudásának értékelésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blazovicsné Varga, Marianna (2008) Az országos kompetenciamérés eredményeinek felhasználása a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás alapfokú közoktatási intézményei tanulási eredményessége javításának érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Blazsanik, István (2009) Gesztusnyelv a hajléktalanok között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Blazsev, Zsófia (2023) „Nem könnyű az anyag kiszemelése” – a magyartanítás és a kötelező olvasmányok rendszere a 20. század elején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blazsev, Zsófia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Blednik, Georgina (2007) A kisiskoláskor szocializációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blága, Csilla (2023) A pozitív fiatalkori fejlődés készülődő felnőttkorban : egyetemisták élettel való elégedettsége a pozitív fiatalkori fejlődés önbizalom és kapcsolatok faktora, az önértékelés és a társas támogatás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Blága, Csilla (2020) Bérjellegű támogatások, mint aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök működése Paks járásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Blázsik, Pálné (1991) A környezetvédelemre nevelés lehetőségei az óvodában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Blázsikné Karácsony, Lenke (2005) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségik új rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blöszelné Kovács, Andrea (2009) Érzelmi Intelligencia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bobek, Brigitta (2021) Az én könyvtáram projekt gyakorlati megvalósulásának vizsgálata a dél-alföldi régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bobek, Brigitta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bobor, Péter (2021) A problémás videójáték-használat kapcsolata a személyiséggel, impulzivitással, megküzdési módokkal, játszási motivációkkal és a játékkal töltött idővel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bobor, Rebeka (2022) Egyetemi hallgatók kiégésének vizsgálata az észlelt társas támogatás és az észlelt oktatói kiégés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boborné Kiss, Melinda (2006) A felnőttoktatás és annak pedagógiai, törvényi, gazdasági háttere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bobvos, Mihály János (2008) Iskolai kommunikáció, és kommunikáció az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bobák, Péter (2011) A társadalombiztosítási nyugdíj rendszer és magánnyugdíjrendszer összehasonlítása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bobák, Katalin (1995) Az ellenőrzés területei és módszerei a mai iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bobály, Katalin (1990) "Földrengés, villámcsapás, tűzvész, apa" : az iskoláskor előtti gyermeknevelés Japánban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bobán, Melinda (2010) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bocsi, Petra (2021) Elkötelezettség és dolgozói elégedettség professzionális táncegyüttesben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bocsikné Körmendi, Gyöngyi (2005) Miért sok(k) a válás? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bocska, Dávid (2015) A Magyar Képesítési Keretrendszer lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bocska, Dávid (2012) Szegedi színházak gazdálkodása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bocskai, Anita (2011) A mentor és a mentorált hallgató közötti szakmai kapcsolat tartalma és jellemzői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bocz, Bettina (2010) A válság hatása a foglalkoztatottságra a Dél – Dunántúli Régióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bod, Antalné Gyula húsiparának gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Boda, Gábor (2022) Hogyan kapcsolódjak újra a felnőtt gyerekeimhez : segítő beszélgetés egy kétgyermekes édesanyával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Boda, Mária (2014) A tanítás-tanulási folyamat motiváló hatása a javítóintézetben élő fiatalok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Boda, Patrícia Anett (2021) Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai vizsgálata, különös tekintettel az ökoturisztikai fejlesztésekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boda, Veronika (2022) Óvodapedagógus hiány és következményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boda, Erika (2016) A társadalombiztosítási nyugellátások finanszírozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boda, Szilvia (2006) Tájékoztatás és Internet : egy lehetséges eszköz a tartalomfeltáráshoz : a MATARKA adatbázis. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boda-Nagy, Ágnes (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodahelyi, Anita (2015) A szükségesség és az arányosság kérdése a jogos védelem, és a végszükség megítélésénél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Dóra (2023) Síkság játékai és énekei gyermekszemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Istvánné (2000) A szakmai feladatok költségvetési fedezetének elemzése : (A közoktatás finanszírozása). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Károly (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Dr. Károly (2008) Az intézményválasztás szempontjainak vizsgálata egy alapképzésre sikeresen felvételizett csoportban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Márta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Márta (2021) Tantárgyi integráció lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Viktória (2010) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Zsuzsanna (2012) Emberi erőforrás fejlesztési megoldások az üzleti és technológiai változások kezelésére a Magyar Posta Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Csaba (2005) Örökbefogadás Magyarországon (Az örökbefogadás jogi szabályozása). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Emese (1975) Részaránytalan dolinák égtáji elhelyezkedése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodnár, Ferenc (1991) Visszaeső bűnözés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodnár, Gizella (1969) Egyensúlyvizsgáló műszer standardjának elkészítése főiskolai hallgatókon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bodnár, Judit (2013) A gyermeki szocializáció jelentősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, József (2015) Az állateledelek bevezetése a magyar piacra a Master Foods Élelmiszeripari Vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Renáta (2008) Az alsó fokú oktató-nevelő munkát segítő számítástechnikai programok és internetes oldalak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnár, Tünde (1999) Depression. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodnár, Zsolt (2007) Könyvtár történeti oktatóprogram. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnárné Dezső, Judit Katalin (2008) Kötődés és elszakadás kisgyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnárné Nagy, Anita (2015) Egy szakközépiskola arculatváltása rendezvényi megjelenésében és ennek hatásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodnárné Oláh, Gyöngyi (2008) Értékre nevelés a családban : családunk egészsége, társadalmunk léte. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodoglári, Cintia (2022) Digitális nomádok : a munkaerőpiac innovátorai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodolai, Balázs (2020) A Népszabadság-történet A 2010-es évek magyarországi médiaviszonyai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Anita (2017) Megújuló energiaforrásokra vonatkozó jogi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Anita (2015) Megújuló energiaforrásokra vonatkozó jogi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Anna (2023) Edző-sportoló kapcsolatának kétszempontú vizsgálata a versenysportban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Okszána (2005) Kогнитивный анализ антропоморфной метафоры пo материалам российckих СМИ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Szimonetta (2015) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Sára (2023) Indián törzsek és mitológiájuk : Boglár Lajos kulturális antropológiai kutatásaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Krisztián (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Mariann (2004) A Holló László Képzőművész Kör 50 éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Pál (1991) Az SZMT Művelődési Központ helye és szerepe Kecskemét kulturális életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodor, Szabolcs (2006) A National Geographic Magyarország című folyóirat repertóriuma 2003-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodor, Zoltánné (1995) Az iskolába való átmenet gondjai a cigánygyermekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodor, Éva (1991) A növények babonái. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodorné Szikora, Erzsébet (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bodorné Szikora, Erzsébet (2013) Szövegalkotási hibák a középiskolás tanulók írásműveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodorné Tavaszi, Anita (2014) Családtámogatási ellátások nemzetközi összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrits, Zsuzsanna (1993) Az általános iskola felső tagozatos tanulóinak világnézete az Evolúcióval kapcsolatban a Biblia és a biológia tanítása alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodrogi, Bálint Gergely (2023) A mesterséges intelligenciával és annak etikailag kérdéses felhasználási módjaival kapcsolatos attitűdök. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrogi, Tímea (2011) A munkahelyi stresszt előidéző tényezők és az azokkal való lehetséges megküzdés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrogi, Béláné (2007) Környezet- és természetvédelemre nevelés iskolai lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrogi, Gabriella (2007) Hátrányos és nehezen nevelhető gyermekek az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrogi, Klára (2004) A divat története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrogi, Tamás (2009) A propaganda művészete : Leni Riefenstahl. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodroginé Szabó, Éva (2017) Diszlexia az általános iskolában, a mentor tanácsai diszlexiás gyermekeket tanítók számára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodrácska, Sándor (1970) Telefongyár szerepe a magyar népgazdaságban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bodzsárné Oláh, Gabriella (1996) A csorvási iskolák története a polgárosodástól napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodák, Gyöngyi (2001) A vezetési funkciók szerepe és gyakorlata a mai óvodai vezetésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodáné Merényi, Júlianna (1996) Modernizációs törekvések a rendőrség vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodó, Annabella (2022) Színházi nevelés az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Barbara Leona (2016) Az Egyesült Királyság mint kiemelt migrációs célállomás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Gábor Roland (2010) [A munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének szabályai]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Ivett (2011) Deutsch-Englischer Vergleich von Attitüden, Motivationen und Stereotypen im Spiegel des Fremdsprachenunterrichts. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Izabella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Jenőné (2017) A személyiség, hogyan befolyásolja a konfliktuskezelést egy óvodai közösségen belül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Károly (1962) A XVIII. század végi XIX. század eleji magyar nyelvű románirodalom problémái. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Bodó, Lilla (2021) Fogyasztói magatartás vizsgálata ruházati cikkek esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Martin (2023) Az énkép-illeszkedés hatása a fiatalok üdítőválasztására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Noel Sebastian (2021) A fogyasztókban keltett reklámhatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Pálné (1999) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Bodó, Szimonetta Mária (2021) Városi Timelapse - Egy város történései : (számítógépes grafikai munka). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Ádám Vince (2023) Katonai bűncselekmények elbírálása fegyelmi eljárásban, a tisztességes eljárás és alkotmányos elvek érvényesülésének szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Anikó (2009) Személyes hatékonyság a kommunikációban, Enneagramm. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Brigitta (2012) A felnőttképzés jelentősége a világ globális problémáinak megoldásában. Európából induló törekvések megvalósulása az Európai Unióban és Magyarországon a XX-XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Eszter (1999) Bóly város és Máriakéménd község összehasonlítása településtörténeti és településszociológiai szempontokból. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bodó, Krisztina (2005) Az ellenőrzés területei és módszerei a mai iskolában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Péter (2010) Rendezvény- és oktatásszervezés összekapcsolódásának lehetősége a felnőttoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Péter (2013) A tréningmódszer alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata egy középvállalkozás képzési gyakorlatának példája alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodócsi, Erika (2022) Generációk közötti konfliktusok és azok mediálási lehetősége a munkahelyen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bodócz-Nagy, Gabriella (2023) Los papeles de docentes en la enseñanza de segundas lenguas durante la pandemia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodócz-Nagy, Gabriella (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Boga, Mariette (2010) A zárt rendszerű közszolgálat a tételes magyar jogban és a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Anita (2009) A vallomás vagy nyilatkozat tételéhez kapcsolódó igaszságszolgálatás elleni bűncselekmény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Anna Sára (2022) A múzeumi programok nevelési-oktatási lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Csaba (2009) A testi sértés alap- és minősített esetei és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Edit (2018) A humánerőforrást befolyásoló trendek:a technológiai fejlődés közvetlen és közvetett hatásai a humánerőforrás területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Evelin (2014) A Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat korai fejlesztés,fejlesztő nevelés és konduktív pedagógiai feladatellátásának koordinátori terve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Evelin (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Viola (2011) Az előzetes letartóztatás európai és magyar szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Andor (2009) A kalocsai Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Imre (2005) A Művelődés repertóriuma (2001-2002). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdán, Róbert (2004) A gyermekkori deviancia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogdánffy, Csaba (1992) Gondolatok az értelmi fogyatékosok neveléséről, a társadalmi integráció helyzetéről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bogdánfiy, Csaba (1999) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bogdány, Tamás (2018) Diplomáciai menedékjog megítélése a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognánffy, Csaba (1994) [Orosháza közoktatási története]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bognár, Alexander (2023) A Scitec Nutrition online marketingkommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Anna Gréta (2022) A modern japán külpolitika kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Dóra (2015) A központi várólista koordinációs hálózati rendszerének részletes bemutatása Magyarország tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Gábor Roland (2017) A magyar alkotmányfejlődés története és összehasonlítása a nyugat-európai államok alkotmányfejlődésével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Judit (2009) A természetvédelem és a nemzeti parkok jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Lili (2021) Élet a sleeve gastrectomia után: a testkép, önértékelés, depresszió, az élettel való elégedettség és az étkezés változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Lászlóné (2000) Konfliktusok az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Orsolya (2013) A pénzmosás elleni küzdelem büntetőjogi szabályozásának magyar és Európai Uniós vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Veronika (2023) Vélemények az iskola-előkészítő bevezetésének lehetőségéről Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Viktória (2014) A családtámogatás jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Vivien (2018) A munka és a család összeegyeztethetősége Magyarországon – családbarát állam, családbarát munkahelyek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Éva (1975) A hagyományos és a korszerű függvénytanítás az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bognár, Blanka Eszter (2004) A felnőttkori tanulás pszichológiai tényezői és hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Brigitta (2010) Zenei kultúra, művelődés - Kecskemét zenei élete napjainkban -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Dorottya (2010) Kína szerepe a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Dániel Bendegúz (2020) A sportoló és nem sportoló fiatalok egészségtudatos magatartásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Jolán (1944) Kaposvár gazdasági és települési viszonyai. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Bognár, Judit (2000) Budapest, a kávéváros. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, József (1966) Hercegszántó mezőgazdaságának alakulása 1950-től és ennek hatása a településviszonyokra. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bognár, Klaudia (2011) A kulturális intézmények szerepe és lehetőségei egy konkrét település példáján: A Révfülöpi Könyvtár és Helytörténeti Galéria. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Mihály Jenő (2006) A könyvtári szolgáltatások és azok informatikai fejlesztései a Kiskunhalasi Önkormányzat Városi Könyvtárában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Mária (2009) Az igazgató tervező munkájának főbb területei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognárné Kántor, Beáta (2021) Életkezdési lehetőségek állami gondoskodásból kikerülő fiatalok életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogya, Alexandra (2019) A műhibás perek alapvető jogi aspektusai és az igazságügyi orvosszakértők szerepe a jogalkalmazásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogyó, Kitti Katalin (2014) Az emberölés büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogácsi, Attila (2002) Az ISO 9001-2000 minőségirányítási rendszer kifejlesztésének és bevezetésének tapasztalatai egy iskolarendszeren kívüli szakképző intézménynél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bogácsi, Attila (2012) Az önkormányzatok bevételei, különös tekintettel a helyi adókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogácsi, Ildikó (2006) Zichy Mihály illusztrációi Az ember tragédiájához. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogácsi, Ildikó (2007) A képi ábrázolás problematikája : (Zichy Mihály illusztrációi Az ember tragédiájához) : „Ádám amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogán, Gábomé (2007) A tanulási nehézségek hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bogár, Ágnes (1972) Gyula idegenforgalmi adottságai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bogárdi, Brigitta (2012) Szerbia állam és jogtörténete és az európai integráció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogárné Simon, Klára (1995) A felsőtagozatos tanulók iskolához való viszonyának vizsgálata Újszászon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bogáromi, Boglárka (2022) A waldorf pedagógia alkalmazási lehetőségei az óvodapedagógia területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogáromi, Bence (2016) Az információ és a tudás jelentősége az üzleti kommunikációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bogáth, Péter (2009) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bohner, Ignác (1970) Az általános iskolai matematikai szakkör. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bohus, Anna Rebeka (2022) Narratív és nem narratív filmek befogadásának összehasonlítása megértéses vizsgálatokkal és verbális szóasszociációval. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bohus, Ildikó (2010) A csoportalakulás folyamatkövető vizsgálata kisiskolás korban : (3-4. osztály). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bohus, Attila (1999) Az agresszió megnyilvánulása a sporttevékenységben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bohus, Mariann (2009) Nemzeti könyvtárak digitális könyvtárai az interneten : Ausztrália, Új-Zéland, Wales, Írország, Skócia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bohács, Gerda Petra (2018) A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás bizalmassága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bohács, Klaudia (2022) Ügyfélélmény, ügyfélelégedettség az MVM Ügyfélkapcsolati Kft-n belül, ezek átalakulása a pandémia időszaka alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bohács, Ágnes (2011) Rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj jogszabályi fejlődésének vizsgálata 1975-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bohács, József (1999) Az Európai Unió és Magyarország oktatási rendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bohácsné Nyíregyházki, Zsuzsanna (2010) A kisvárosi iskola jövőképe...? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bohák, Ferenc (2020) A munkavállalói igények figyelembevételével kiválasztott képzés szerepe a munkavállalói elkötelezettség és motiváció növelésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bohár, Zsófia (2022) Az apa-gyermek kapcsolattartás válást követő intenzitásának, minőségének hatása az apa önértékelésére és lelki jóllétére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boháti, Dóra (2011) Andy Warhol Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boháti, Dóra and Mihályfi, Judit (2013) Lásd, halld, érezd! Múzeumi kultúraközvetítés fogyatékkal élők számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bojt, Lili (2021) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bojt, Lili (2021) Szeretett városom, Gyula. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtor, Boglárka (2013) A fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek nemzetközi jogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtor, Boglárka (2016) A fogyasztóvédelem fejlődése és a magánjogi igényérvényesítés versenyjogi jogsértések esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtor, Judit (1992) Az alternatív pedagógiák jelentőségéről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bojtos, Blanka Luca (2023) Helyzetkép a vizuális kultúra tantárgyról: ahogy azt a tantárgyat tanító tanárok látják. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtos, Blanka Luca (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtos, Nikolett (2011) Kiskorúak átmeneti és tartós elhelyezése különös tekintettel a szakszolgálatok feladataira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtos, Ildikó (1991) A nehezen nevelhető gyerekek problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bojtos-Tóth, Gábor (2020) Motivációs preferenciák vizsgálata, eltérő életkorú munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bojtörő, Botond (2016) A szervezeten belüli létszám biztosításának módszerei napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bokor, Leila (2022) A munkahelyi kiégés megjelenése, kapcsolata a munkahelyváltással, megelőzéssel kapcsolatos tapasztalatok és ezekben megjelenő Covid hatása a magyar munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bokor, Judit Az írásvetítő szerepe a földrajz tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bokor, József (2008) Jász-Nagykun-Szolnok megye- különösképpen Szolnok város közművelődési rendszerének jelentősége. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Bokor, Tüdne (1995) Pedagógusábrázolások a századforduló és а XX. század magyar prózairodalmában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bokorné Magvasi, Ágnes (2001) A partnerközpontú iskola kiépítésének folyamata az Illyés Gyula Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bokros, Annamária (2022) Pályakezdő fiatalok munkanélkülisége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bokros, Edit (2020) Szervezeti Kommunikáció és Konfliktus Elemzés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bokros, Zoltán (2005) Kultúra és politika. Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikai tevékenységének elemző bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bokó, Bernadett (2012) A Bush adminisztráció kül- és biztonságpolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boldis, Gergely (2022) Erdőgazdálkodás természetvédelmi oltalom alatt álló területeken. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Dániel (2022) Sport, szorongás és a végrehajtó funkciók figyelmi komponensének összefüggése gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Dóra (2018) A kis pártok problematikája Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Hajnalka (2010) A munkaerő-kölcsönzés Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Andrea (1992) Nyelvi-irodalmi-kommunikációs nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boldizsár, Anna Dóra (2020) A vers irodalmi képességfejlesztő szerepe (20. századi magyar gyermekversek alapján). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Csilla (2009) A sajtófotó - A szociofotó, mint a társadalom tükre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Endre (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Judit (2008) A kínai konyha. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boldizsár, Péter (1991) Általános iskolások zenei nevelése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boldizsárné Hegyi, Gabriella (2005) Változások a foglalkoztatás terén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boldog, István (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boldog, Andrea (2004) Ifjúságszociológia a csoporthoz tartozás jegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boldog, Anna Fanni (2020) Elfogadod a kihívást? Avagy az internetes kihívások kedveltsége a fiatalok körében és esetleges alkalmazása a közművelődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boldog, Attiláné (1989) A nevelés sajátos lehetőségei az ének-zene oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bolemányi, Marianna (1989) Bács-Kiskun megye közlekedésföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bolla, Brigitta (2019) A szexuális kizsákmányolás elleni nemzetközi jogi szintű fellépés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bolla, Nikolett (2020) A közösségi média lehetőségei és veszélyei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bolláné Herbót, Dr. Erzsébet Mária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bolvári, Bettina (2010) A Bajai Szent Rókus Kórház munkaügyi kapcsolatai és a Mátrix-rendszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bolvári, Gézáné (2008) A kalocsai kistérség közoktatás ellátásának elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bolvári, Barbara (2016) A nemek közötti egyenlő bánásmód : a munkadíjazásának jogi és HR vonásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bolváry, Réka (2021) Fiatalok és márkák közti viszony az okostelefonok piacán, különös tekintettel az Android operációs rendszert használó márkákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bolya, Katalin (2009) „...társam, mondd, akarsz-e lenni?” : (Egy meg nem valósult iskolatársulás tanulságai). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bolykiné Katona, Erzsébet (1999) A diákok tanárokra vonatkozó kategorizációs folyamatai. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Bolykiné Szabó, Marianna (2006) Minőségbiztosítás a recski Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bolyóné Imgrund, Zsuzsanna (1990) Pedagógusok párválasztása és párkapcsolatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bolyós, Ildikó (2023) Kincs a föld mélyén - A termálvíz hasznosítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boncok, Bettina (2011) A közrend értelmezésének keretei a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bondor, Rózsa (2010) Emberrajz elemzés kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bondor, Csaba (1992) A váci Tiszthelyettesképző Iskola múltja, jelene. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bondor, Mónika (2009) Kommunikációs készség fejlesztése alsó tagozatban - kitekintéssel a felső tagozatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bondár, Szabina (2018) A platform gazdaság szerzői jogi vonásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bondár, Edit (2006) Tanár-diák kommunikációk elemzése a gyengénlátók iskolájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bondár, Ildikó (1999) A sérült kisgyermek játékának személyiségfejlesztő szerepéről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bondárné Kricsmarik, Ildikó (2010) Tanári Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bonecz, Ervin (1999) A menedzserség alapismeretei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boneczné Bakó, Anikó (2008) Az alapfokú művészetoktatás szerepe a közoktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bonifert, Ferenc (1999) A Szegedi Nemzetközi Vásár -és Piac Kft. arculatának kialakítása, a PR. és a marketingkommunikáció tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bonifert, Gábor (1994) Audiovizuális eszközök az oktatásban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bonyhádi, Anita (2014) Az Önkéntes Egészségpénztár, mint az öngondoskodás egyik eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bor, Emil (2019) Távmunka-kutatás a Szegedi Tudományegyetem hallgatói körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bor, Emil (2016) Esélyegyenlőség a magyar munkaerő-piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borbiró, Barbara (2009) A magyar népmesék és szerepük az általános iskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbola, Péter (2010) Az adásvételi szerződés kialakulása, jogtörténeti fejlődése, hatályos és tervezett hazai szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbola, István (2009) A számfogalom fejlődése a művelődéstörténet tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borboláné Mezriczky, Ilona (2010) Rehabilitációs „kórkép” Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borboláné Wolszky, Annamária (1976) A család szerkezeti változásai, a felbomló család és a nehezen nevelhetővé válás, a kriminalitási hajlam kialakulásának kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbás, Dóra (2009) Származásmegállapítás iránti perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbás, Edit (2021) Intézményfejlesztés a testnevelés és sport területén. Innovatív lehetőségek bevezetése, alkalmazása az általános iskolai testnevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borbás, János (2011) Az ellenzéki kerekasztal szerepe a demokratikus átalakulás folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbás, Nóra (2018) Demográfiai öregedés hatása a nyugdíjas munkavállalásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbás, Zoltánné (1968) Ásotthalom település földrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Borbás-Kovács, Vivien (2021) Politikusok közösségi média használatának összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, András (1999) A gyakorlati oktatás ellenőrzése. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Borbély, Beáta (2011) A reklám nyelve : a nyelvi eszközök kreatív alkalmazása a reklámszlogenekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Béla Róbert (2010) Az Európiai szociális gondolkodás kialakulása. Szegénygondozástól a Lisszaboni szerződésig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Dávid (2023) A szarvasi utánpótláskorú labdarúgók rekreációs szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Eszter Judit (2022) Portréfilm Borbély Kristófról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Fruzsina (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Gerda (2015) A gyermekek védelme a nemzetközi jogban, különös tekintettel az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Anna (1973) Békés város település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Borbély, Attila (2009) Kommunikáció-módszer-tanítás-tanulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Balázs (2007) Egyéni vállalkozás alapítása a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Beáta (2009) A befolyásolás művészete : A televízió-reklámok elemzése szemiotikai, kommunikációelméleti és pszichológiai aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Jánosné (1998) Emlékezés egy magvetőre. A Nagyhegyes Cucai Iskola története 1928-1974. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbély, Józsefné (1994) Tehetséges gyermekek személyiségfejlesztése és ennek bemutatása Békefi Antal családfáján keresztül. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbély, Katalin (1992) A 14-18 éves fiatalok alkoholfogyasztási szokásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbély, Katalin (2000) Dr. Borbélyné Szabó Katalin élete és munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Lilla Ilona (2020) Információmenedzsment: üzleti intelligencia platformok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Sarolta (1947) Nagymiskolc földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Borbély Andrásné Nacsa, Erzsébet Az elbeszélés és felolvasás módszere a földrajz oktatásában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Borbélyné Budai, Renáta (2008) Az üllési Hármas iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbélyné Ferenczi, Györgyi (2008) Vadászat kultúrája Magyarországon, a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbényi, Laura Bianka (2013) A fogvatartotti jogok aktuális helyzete, különös tekintettel a kínzás, embertelen bánásmód tilalmára és a büntetés-végrehajtás kontrollrendszerére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbényi, Edit (1988) Boszorkányhit Kecelen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbényi, Imréné (1966) Kiskőrös szőlőtermesztésének gazdaságíföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Borbényi, Tibor (1999) Önismeret, önnevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borbíró, Mihály (1999) Katasztrófavédelmi ismeretek integrált oktatása középfokú közoktatási intézményekben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borcsik, Istvánné (2006) Helyi társadalom és kistérségi feladatellátás: lehetőségek, elvárások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borda, Krisztina (2012) A kollektív biztonság rendszerének érvényesülése a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borda, Istvánné (1968) Felgyő történeti kialakulása és gazdasági élete a felszabadulás után. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Borda, Szilárd (2020) Csongrád megyei SSC-k telephelyválasztási szempontjai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Borda, Éva (2007) Minőségbiztosítás a közoktatásban : a minőségbiztosítás kialakítása és hatása egy közoktatási intézményben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borda-Fazekas, Adrienn (2021) Tanulásban akadályozott és többségi tanulók olvasási motívumainak vizsgálata az otthoni kontextus alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bordács, Amanda (2010) Az egyiptomi halottkultusz és a szobrászat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bordás, Evelin (2022) Az államok diplomáciai tevékenysége a 21. században, különös tekintettel a modern diplomácia kihívásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bordás, Noémi (2016) A munkavállaló kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bordás, Tímea Amarilla (2009) A toborzás-kiválasztás folyamat a MÁV Zrt.-nél, különös tekintettel az E – Toborzásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bordás, Ágnes (2010) A magyar nyugdíjrendszer története és a magánnyugdíjpénztárak kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bordás, József (1999) Az iskolaépítő művelődéspolitikus. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bordásné Nyíregyházi, Mária (2005) A kommunikáció szerepe az iskolavezetésben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Borenszkiné Imre, Éva (2005) Szervezetdiagnosztika és szervezetfejlesztés egy nevelési-oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borghi, Erika (2008) Önismeret, önnevelés az általános iskolás tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borgulya, Hajnalka Klaudia (2014) Szociális dimenziók és foglalkoztatottság az Európai Unióban és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borgulya, Edit (1990) A pedagógusképzés kezdetei Szarvason. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borhi-Szepesi, Viktória (2021) A fotográfia alkalmazása a pszichológia különböző területein gyerekeknél és serdülőknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Edit (2008) A makói hagymafesztivál jelentősége és szerepe Makó város életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Istvánné (2003) Intézményértékelési feladatok a Monorierdei Csicsergő Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Julianna (2010) Gyermekvédelem Magyarországon a szociális jog területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Zsóka Napsugár (2013) Diplomáciai konfliktusok : a román-magyar diplomáciai kapcsolatok elemzése 2011-2013. eseményei alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Adrienn (2016) A munkáltató kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Anikó (2005) Az Internet-generáció személyes kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bori, Ildikó (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borka, Gergő (2021) A közösségi média hatása az otthoni sportolásra a COVID időszak alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borkáné Dudás, Mónika (2015) Kollégiumok önértékelési rendszereinek összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Born, Boglárka Anna (2022) Csereprogramban résztvevő és nem résztvevő hallgatók összehasonlítása a reziliencia, az önértékelés és a szorongás mentén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Born, Boglárka Anna (2020) Egy integrációs gyermektábor hatása a mentális egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bornemisza, Andrea and Sebestyén, Márta (1995) Egyetlen bűnük magyarságuk volt : a sztálinista önkény magyar áldozatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borombós, Péter (2009) Sajátos nevelési igényű gyermekek helye a magyar oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Boromiszáné Szabó, Csilla (2008) Hátrányos helyzet és a bűnözés kapcsolata Bács-Kiskun megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boronyák, Péterné (2008) Segítő kezek : a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős tevékenységének szükségessége és megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Bálint (2006) A Rinyamenti Kistérség közoktatási mikro-térségi hálójának feltárása és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Dóra (2011) Gyermekek jogán járó juttatások rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Edit (2009) A gyermek joga a családi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Erika (2012) A családok helyzete a mai Magyarországon társadalom-statisztika és demográfia tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Eszter (2021) Az autizmus és az elsajátítási motiváció kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Eszter (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Fanny (2012) Hogyan változott a média viszonya a politikához a rendszerváltás után Magyarországon, a négy nagy párton keresztül? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Judit (2013) Diszkrimináció a munkaerőpiacon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Krisztina Éva (2015) A munka világa Norvégiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Lili (2022) Az Arthur-mondakör kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Lili (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Melinda (2010) Az elítéltek munkáltatása a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Norbert (2014) Szíriai polgárháború hatása a nemzetközi kapcsolatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Péter (2023) A vagyonelkobzás, valamint a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések a költségvetési csalás deliktum aspektusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Péter Sándor (2023) Deviáns magatartások bemutatása és vizsgálata a gyermekek és serdülők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Tamás (2014) A zenei művek és a szerzői jog : változó felhasználási lehetőségek és fogyasztói szokások a XXI. század hajnalán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Tímea Gabriella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Viktória (2021) Testudatosság és vizualizáció a művészet tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Ákos József (2022) A közhitelesség elve alapján a jóhiszemű szerző védelme az ingatlan-nyilvántartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Andrea (2005) Férfialakok a magyar népmesékben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Andrea (1998) A másság problémája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boros, András (1984) A gyermekkori agresszivitás okai, tünetei, korrekciós lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boros, Barbara (2005) Az indiánok története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Dóra (2020) A társadalmilag felelős fogyasztói magatartás vizsgálata a szegedi 18-29 éves nők körében arcápoló készítmények vásárlása során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Erika (2007) A családi nevelés hiánya serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Gréta (2020) Az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft. vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének vizsgálata a beszámolók alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Gábor (2020) A kínai hatalmi politika jellemzői a 21. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Imréné (1969) Nagy magyar utazók c. témakör feldolgozása földrajzi szakkörben. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Boros, Istvánné (2008) Szemelvények Tiszaföldvár művelődéstörténetéből: Tiszaföldvár lakosságának közművelődési, művelődési lehetőségei a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Miklósné (1990) A tanulási szokások vizsgálata az egyéni felkészülés folyamatában az általános iskola alsó tagozatán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Boros, Rita (2016) Az atipikus munkavégzési jogviszony – különös tekintettel a munkaerő-kölcsönzésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Rita (2005) Munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés mint szolgáltatás a Manpower példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Sándor (2005) Sporttal a stressz ellen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Tímea Szilvia (2004) Szociális készségek fejlesztése iskolai közösségekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Zoltán (2007) A magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Éva (2005) A British Council a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtárban: egy angol nyelvi különgyűjtemény bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boros Gyevi, Dávid (2022) Marketingkommunikáció és márkaépítés a kisvállalkozások világában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Balázs, Anikó (2004) Értékmentés a Magyar Televízió Rt. archívumában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Gellai, Katalin (2007) Egy megvalósult innováció tanulsága : (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Kerekes, Lívia (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Laskovicz, Ildikó (2008) A csanádpalotai lakásotthon pedagógiai hatásrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Szántó, Judit (2015) A gyermeki jogok érvényesülése a gyámhivatal kapcsolattartási eljárásai során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borosné Szántó, Judit (2020) A közvetítői eljárás alkalmazása a gyámhivatalban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borossebesi, Szimonetta Ivett (2015) Társadalmi körkép a mai Magyarországról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borovicsné Gregor, Katalin (1999) A kommunikáció szerepe a vezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bors, Benedek Zoltán (2023) Up'n Smoke : dohányreklámozás a popkultúrában és branding a Youtube-on. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bors, Tamás (2022) Inequality and Harassment in EU workplaces. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bors, Mária (1966) Az aktivitást elősegítő tényezők lélektani jellemzése az óvodás- és az általános iskolás korban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Borsai, Péter (1999) A pszichoszexualitás vizsgálata a nevelés tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borsfai, László (2001) Egy gyógypedagógus tantestület mentálhigiénés vizsgálata a vezető szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borsi, István Norbert (2017) Az elektronikus kommunikáció szerepe a közoktatási intézmények vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borsi, Levente (2022) Figyelemzavaros gyermekkel a testnevelésórán : figyelem- és koncentrációfejlesztés az egész osztálynak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsi, Levente (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Borsi, István Roland (2020) Rhetoric of Fear: Right-wing Populist Political Discourse in Contemporary Hungary. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsi, Istvánné (1995) Az ellenőrzés, értékelés, mint az iskolarendszer és az iskolák hatékony működésének feltétele. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borsiné Engi, Katalin Tehetséggondozás a matematika tantárgy keretében, a kiszombori Dózsa György Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borsodi, Brigitta (2009) Az értékpapírok és a befektetővédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsodi, Gábomé (2001) Intézményünk konfliktusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borsodi, Judit (2021) „Mi a pálya?” : tanulásban akadályozott tanulók orientálódása a szakmák világában a pedagógusok véleményének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsodi, ifj. László (2006) Informatikai fejlesztések az iskolaszövetségek szolgálatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borsodi, Márta (2018) Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök bemutatása a magyar és a dán rendszerben – fókuszban a flexicurity. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsodi, Olga (2013) Az együttélési formák alakulásának tendenciái az Európai Unióban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsodi, Ágnes (2005) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Anikó Ilona (2022) A hibrid munkavégzés Magyarországon. Milyen lesz az iroda jövője? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Aranka Viktória (2023) Munkaerő toborzás és megtartás generációs megközelítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Edina (2009) A Munka Törvénykönyve, az Építıipari Ágazati és egy középszintő Kollektív Szerzıdés kapcsolata, összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, József (2009) Egyes élelmiszeripari támogatások és igénylésük jogszerűségének vizsgálata a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Kata (2021) Miért pont Magyarország? - Vajdasági fiatalok oktatással kapcsolatos attitűdvizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Kitti (2013) Fiatalkorúak szabadságvesztés büntetés alatti reszocializációs nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Krisztina (2021) Toborzás, kiválasztás és a munkavállalói képzés folyamatainak változása a HR osztály bevezetésével összefüggésben egy termelő vállalat esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Enikő (2009) Murony története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Ildikó (2020) Az interjúk során szerzett információk felhasználhatósága a vezető pedagógiai szakmai ellenőrzésben (Általános Iskola). Other, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, József (2005) A természetvédelmi szemlélet formálásának lehetőségei a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola képzésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Tímea (2000) Az alkoholizmus gyógyítása, azaz a fekete-fehér játszma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borsányi, Zsuzsanna (1998) A fiatalkori bűnözés. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borsódi, Anett (2021) Kognitív hibák és a személyiség kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borsós, Lászlóné (1998) Geszt község iskolatörténete 1896-1997. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Borvák, Erzsébet (2018) Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény megalkotásának előzményei, alapelvek és az I. fokú eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borza, Ildikó (2007) Wikipédia : a jövő enciklopédiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borzi, Hajnalka (2008) Radnóti Miklós és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borzsák, Fanni (2021) Az utca művészei : ismeretterjesztő film. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borzák, Linda Erzsébet (2023) A közösségimédia-használat testképre gyakorolt hatása, valamint a testkép egyéb pszichés jellemzőkkel való összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borzák, Sándorné (2010) Az anyák szociális helyzete gyermekvállalás esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Borzák, Nikolett (2011) Az ének-zene órák szemléltetési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borzási, Bence (2014) Az internetes hozzáférés alapjogi és szerzői jogi problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boróczki, Barbara (2001) Kreatív konfliktuskezelés lehetőségei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borútiné Podmaniczki, Dóra (2009) A Kecskeméti Regionális Képző Központ és a Kecskeméti Kirendeltség és Szolgáltató Központ kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bosits Zoltánné Domonkos, Erika (1989) A világ és Magyarország urbanizálódása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bosnyák, Ágnes (1999) A nyelviskolák marketingje ma, Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Botlik, Szabina Ildikó (2021) Munkaerőmegtartás sajátosságai az IT szektorban az Y és a Z generáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Botlik, Anita (2001) Személyiségfejlődés kisiskoláskorban. A személyiségfejlesztés lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botlik, Sándorné Dunaegyháza település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Botos, Andrea (2011) Gyermekek védelme, szociális ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botos, Dóra (2022) Lelki egészségfejlesztés és mentálhigiéné fogalmának ismertsége, alkalmazása a közoktatási munkahelyeken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botos, Gyöngyvér (2010) A kábítószerrel visszaélés büntetőjogi megítélése, különös tekintettel a Magyar és a Román szabályozásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botos, Mónika (2016) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botos, Dóra (2020) Különleges ellátást igénylő gyermekek örökbefogadása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Botos, Emese (1997) "Ahol a mag élő csírát bontott" Az oktatás feltételeinek megteremtése Endrődön a dualizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Botos, István (2000) Informatika alkalmazása az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botos, Mónika (2007) Részképességzavarban szenvedők (diszlexia) esélyegyenlősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botta, Judit (2007) A televíziós reklámszövegek összetevői a média tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botta-Dukátné Orczifalvi, Éva (2009) A pedagógiai tanácsadó rendszer kialakulása és mai működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bottlik, László (1983) Fejér megye közlekedésföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bottyán, András (2021) Folyamatvizsgálat és optimalizáció a TDABC segítségével egy fémipari gyártó vállalatnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyán, Brigitta (2018) „Perbeszéd helyett párbeszéd”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyán, Erika (2023) A szegénység megjelenési formái, valamint családi életutak bemutatása Derekegyházán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyán, Éva (2015) Egy sajátos elkövetői kategória, a sorozatgyilkosok kriminológiai jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyán, Anna (2011) Magyar kultúrpolitika a két világháború között Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint munkásságának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bottyánné Tóth, Ildikó (1986) Országismereti információk: a szakközépiskolai orosz nyelvoktatásban. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Botyánszki, Adrienn (2011) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botyánszki, Anikó (2022) A gyermekpornográfia kriminológiai megközelítése és anyagi büntetőjogi minősítési kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botyánszki, János (2009) A Schengeni rendszer kialakulása és eredményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botyánszkiné Spigut, Katalin (2005) Down-kóros gyerekek korai fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botár, Dalma (2023) A webergonómia hatása a magyar fiatal felnőttek táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztói döntéseire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Botárné Barcza, Éva (2006) A Szécsényi Kistérségi Társulás esélyei a szakszolgálati feladatellátás minőségének és hatékonyságának emelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bouabid, Nermine (2023) A Machine Learning Approach to Predicting the Movements of Green Bond Indices Using Conventional Financial Market Indices. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bouraoui, Salma (2022) « Les droits des personnes LGBTI en Europe centrale (le cas polono-hongrois) : que peut faire l’Europe « homophile » face a l’Europe « homophobe » ? ». Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bourdjolbo, Tchoudiba (2021) Les enjeux, défis et perspectives des échanges commerciaux entre l'Afrique et l'Union-européenne a l'heure de la mise en marche de la Zone de Libre-Echange Continentale Africaine (ZLECAf) : entre nouvelle approche de commerce et stratégie de développement. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozori, Veronika (2021) Külső megjelenés hordozta információk a párválasztásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsik, Szabina (2015) A jövedelem hatása a különböző társadalmi pozíciójú magyar családok helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsikné Krisztin, Eszter (2009) Gyermekek jogán járó ellátások rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsogi, Henriett (2023) Irodalmi művek feldolgozása a digitális oktatás során felső tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsogi, Zita (2014) Igazságügyi szakértők szerepe a polgári peres eljárásokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsogi, Botond (1998) Szexuális kultúránk napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bozsogi, Kitti (2007) Kiemelkedő bábosok, bábhősök, bábtörténetek születése Kelettől Nyugatig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsoki, Dániel (2013) Zenta társadalomstatisztikai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsolik, Róbert (2009) Társulási formák a magyar önkormányzatok gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Anna (2012) A közszolgálat napjainkban, azon belül is a kormánytisztviselői jogviszony és annak kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Gyuláné (2000) Vezetési funkciók érvényesülése és hatása az iskolai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Janka (2023) A 2006-os őszi események hatása a magyar társadalomra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Kata (2023) A járványhelyzet hatása a szórakoztató zenészekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Lilla Ilona (2022) Betegélmény és autonómia preferencia vizsgálata 2-es típusú cukorbetegeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Zsófia (2014) A közfoglalkoztatási rendszer bemutatása és megvalósulása Maroslelén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Erzsébet (1987) Mezőtúr fazekasipara és pillértégla gyártása /Történeti gazdasági földrajz/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bozsó, Gabriella (2020) A másság iránti érzékenyítés vizsgálata az óvodai nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Katalin (2007) Európai Unió Hatása a Magyar Közoktatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Katalin (1988) Tompa község története és műemlékei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bozsó, Mária (1967) A földrajzi ifjúsági irodalom felhasználása a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bozsó-Szegedi, Zsanett (2022) Fejezetek a (nép)tanítóság történetéből : a Balástyai Állami Általános Iskola az 1950-es években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsókiné Polgár, Ildikó (2008) Az óvoda és iskola közötti átmenet pedagógiai, pszichológiai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsóné Móráth, Klára (2007) A védőnő ls védőnői hivatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozzay, Attila (2001) A Puskás Tivadar Fém és Villamosipari Szakképző Iskola sikeres megújulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Andrea Beatrix (2023) Adalékok a jó irodalomterápiás csoportvezető személyének kérdéséhez. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Bence (2021) Spanok & Sárkányok – Az asztali szerepjátékok hatása a kreatív problémamegoldásra és a szociális kompetenciára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Gábor (2007) Diana Vadász - Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium szervezeti kulturájának bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Hajnalka (2021) A vallásos és nem vallásos családban nevelkedett gyermekek erkölcsi fejlődésének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Inez (2014) A fogvatartott anyák és várandós nők körülményei a hazai és nemzetközi büntetés-végrehajtási intézetekben, különös tekintettel az anya-gyermek részlegekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Kitti (2014) Fiatalok és pályakezdők foglalkoztatása – nehézségek és megoldási lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Lilla (2011) A javítóintézeti nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Péter (2013) A munkanélküliség alakulása Magyarországon a rendszerváltás óta napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Helga (2010) A XVII. századi holland kultúra Johannes Vermeer festészetének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, László (2014) A cukrászat hazai története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozó, Tamás (2005) A szakképzés válaszúton. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, Andrea (2009) A távmunka munkajogi aspektusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, Anna (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, Imréné (2009) Munkaügyi kapcsolatok a jogi szabályozás tükrében 1988-1992. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, Petra Emese (2023) Autizmus spektrum zavarral élő hallgatók a magyar felsőoktatásban : nagyító alatt az esélyegyenlőségért folyó szakmai munka a Szegedi Tudományegyetemen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, Róbert (2019) Korrupció és szegénység. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, János (2001) Demokrácia az iskolarendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóki, Lászlóné (1980) A gyermekrajzok pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bozóki, Magdolna (1964) Az esztétikai nevelés problémáinak jelentkezése a Magyar Pedagógia című folyóiratban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bozóki, Mátyásné (1998) A Kiskunmajsai Zárda Története az alapítástól napjainkig 1894-1998. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bozókiné Kovács, Piroska (2012) A BRIC-országok helyzete a pénzügyi válság idején. Interdiszciplináris kutatás statisztikai és demográfiai számok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozókiné Seres, Anna (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóky, Magdolna (2009) A magzati élet büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóné Nagy, Éva (2013) Magánszemély adómegállapítása az adóalany elhalálozása után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóné Soós, Marianna Tímea (1988) Sanitas. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bozóné Tóth, Katalin (2008) Áldás a cserkészcsapatban /Nagy Mihály parancsnok életének egy fejezete/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozóné Ágoston, Mária (2007) A Magyar Máltai Szeretetszolgálat bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boér, Andrea (2020) Benedek Elek és a népmesék világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Boér, Gábor (2005) Az átlagtól eltérő gyermek, a hiperaktivitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boérné Raffai, Éva (2004) Családi szocializáció, családi nevelés serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boócné Várnai, Beatrix (2004) Egy pedagógiai program élete a törvényi változások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Brachna, Dzsesszika Olga (2023) A kondorosi civil szervezetek működése számviteli és társadalmi szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brachna, Csenge (2020) Iskolai klíma és kortársbántalmazás összefüggéseinek vizsgálata hagyományos és Békés Iskola programban résztvevő intézményekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brachna, Judit A családban folyó erkölcsi nevelés alakulása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Brachna, Judit (1999) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bracsok, Mária Szarvas település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bracsók, Éva (2014) A kompetencia alapú szervezetfejlesztés jelentősége a vállalati szektorban. A szervezeti kultúra és a képzési-gyakorlat elemző vizsgálata a KÉSZ Csoportnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bradács, Andrea (1992) Jegyzetek a katolikus nőnevelés történelméből (Fejezetek a Svetits Intézet történetéből). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Brand, Eszter (2014) Az Orbán-kormány és a bírói függetlenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brandt, Liliána (2012) Tisza István nemzetiségi- és külpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Braun, Anna (2023) A figyelmi és memóriaműködés változásának összefüggései a mentalizációs képességgel a normatív krízisek idején, serdülő- és időskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Braun, Csilla (2022) Serdülőkorú sajátos nevelési igényű gyermekek önábrázolásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Braun, Róbert (2010) A szükségesség és az arányosság kérdése a jogos védelem megítélésénél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Braun, Tünde (2009) Az iskolai könyvtár és minőség : a könyvtáros tanár lehetőségei a minőség fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Braun, Dóra (2016) Skócia függetlenedése és az önrendelkezési jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Braun, Szilvia (2004) A gyermek- és ifjúságvédelem egyes alapkérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Braunné Fodor, Zsuzsanna (1993) Békéscsabai negyedik osztályosok értő olvasási és logikai képességei egy diagnosztikus mérés tükrében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Braunné Wagner, Éva (2014) Az autizmussal élők társadalmi helyzetének bemutatása Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brazdáné Tóth, Emese (1995) Az egyéni fejlesztésen alapuló (EFA) program; és feladataim a programban résztvevő négy peremhelyzetű tanulóm szocializálásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Brehlik, Dávid (2012) A sport kereskedelmi szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brekli, Alice (2019) Az Európai Uniós csatlakozás hatása a magyarok migrációs szokásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brekli, Mária (2012) Iskolai szorongás kisgyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brendon, Balázs András (2018) Elhatárolás és szervezetrendszer : titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazása a büntetőeljáráson kívül és belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brenner, Ádám (2011) Az ügyész a bíróság elé állításban és a tárgyalás mellőzéses eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bresztyenszky, Beáta (2007) Az elektronikus kommunikáció pszichológiai és szocializációs hatása a tanulókra, különös tekintettel az Internet-használatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brezovai, Anikó (2007) Magyarországon élő cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brichter, Zsolt (2012) Fiatalkorúak büntetés-végrehajtása a magyar jogrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brimo, Widad (2022) European Integration through European Sovereignty. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brimo, Widad (2020) A szíriai háború. Síita Félhold, Terrorizmus, Nagyhatalmi Érdekek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brindza, Ágnes (2021) Az okos mobilitás helyzetének feltárása, mérésének és fejlesztésének lehetőségei Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brlás, Jánosné (2012) Csongrád társadalom statisztikájának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brnya, Endréné (2009) Szokások és hagyományok a magyarországi cigányok életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brogli, Karolina (2006) A salgótarjáni térségi kommunális szilárd hulladéklerakó építése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bronner, Bernadett Ágnes (2022) Innovációk a gyógyszerészetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Brozovainé G. Szabó, Zsuzsa (1992) Az életre való felkészülés nehézségei a nevelőotthonokban és a nevelőszülőknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Brunner, Eszter (2023) Idegennyelv-oktatás, különös tekintettel a német nyelvoktatás módszereire a tanulásban akadályozott személyeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brunner, Ferencné (2005) A munkaerőpiac változó igényeihez alkalmazkodó szakképzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brusznyiczki, András (2001) A fenntartók és az iskolaigazgatók kapcsolatrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brzózka, Helena Mária (2012) A köztársasági elnök intézménye a szláv országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bráda, Barbara (2021) Óvodások mentális lexikonának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Brányi, Lászlóné (2000) Óvoda és család - együtt, egymás mellett, vagy egymás nélkül! Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bródi, Áron János (2020) A körhintacsalás büntetőjogi megítélése az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bródiné Pördi, Ágnes (2017) Gyermekvédelmi mediáció a mediációs munkámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bubenka, Ildikó (1979) A problematikus gyermek helyzetének pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bubla, Bence (2015) "Oda és vissza" gyermektábor. Egy Európai Uniós projekt megalkotási folyamata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buborné Zámbó, Etelka (2005) Innovációs folyamatok a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buborné Zámbó, Etelka (2011) Portfólió : pályaorientációs tevékenység, életpálya építés a XXI. században. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bubán, Levente (2021) Településfejlesztés a közművelődés eszközeivel Újszászon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buchberger, Réka (2007) Nők és férfiak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buchholcz, Gábor (2009) Az Európai Unió munkajoga. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsai, Ferencné (2000) Felügyelet alakulása a XVI. századtól napjaink szakértői munkájáig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsai, Ferencné (2011) Mentortanári feladatok a bázisintézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsek, Noémi (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsuházy, Zsófia (2009) A franchise hatása a gasztronómiára : Avagy a Fornetti a magyar Mcdonald’s? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsy, Gyöngyvér (2009) A televíziónézés szerepe tíz és tizennégy éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsány, Barbara (2020) Elektronikus eszközök használata a nyelvoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bucsányi, Renáta (2019) A Szülői Elidegenítési Szindróma (PAS) lehetséges megoldásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bucz, Andrea (2004) A reklámok hatása a kiskorú gyermekek személyiségfejlődésének alakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buczkó, Katalin (2014) Családok támogatásai és szociális ellátásai, kiemelten a nagycsaládban nevelkedő gyermekek után és a nagycsalád kapcsolata a nevelőszülői hálózattal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buczkó, Krisztina Zsófia (2013) A határon átnyúló jogviták rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buczkóné Fekete, Katalin (2012) Szegénység a mai Magyarországon a társadalom-statisztikai és demográfiai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buda, Zsuzsanna (2010) Jogesetek a Sulpicius bankház okirataiból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Anna (2015) Terrorizmus az iszlámban. Tunézia és az erőszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Erzsébet (2009) Szervezeti kommunikáció a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben : szervezetfejlesztés, szervezeti kommunikáció összefüggései a változások „viharában”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Ferenc (2007) Törökszentmiklós kistérség közoktatási feladatellátására létrehozott társulás működésének értékelése, fejlesztési lehetőségek feltárása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Gabriella (2009) A géntechnológia jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Gábor (2021) A keresőoptimalizálás hatékonysága az online marketing területein. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Irén (2023) A tanulásban akadályozott és a többségi alsó osztályos tanulók motorikus teljesítményének összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Mária (2012) A családbarát munkahely dilemmái Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Szilvia Rita (2013) A fiatalkorúak javítóintézeti nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Zoltán (2023) A konvergencia régióban lévő vállalkozás projektjének fejlesztése külső forrás bevonásával – KKV vizsgálatokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Attila (2008) A jazzdob története a zajkeltő eszközöktől a modern dobig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Csabáné (1989) Az érzelmek és a játék meghatározó szerepe a gyermek életében és nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Budai, Gergely Ádám (2004) A Summerfest Ráckeve Nemzetközi Folklórfesztivál elemző bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, János (1999) A galeribűnözés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Budai, János Kristóf (2020) A beszállítók hatása a lakossági fogyasztókra egy innovatív cég életében a kkv szektorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Lászlóné (2004) e-sztori. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budai, Ágota (2020) Once Upon an Archetype: Reading of “Snow White” by the Brothers Grimm and “Snow, Glass, Apples” by Neil Gaiman through a Jungian perspective. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Budainé Horváth, Éva (1990) Számítógép alkalmazása a földrajz tanításban 8. osztály számára saját elgondolású programtervvel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Budainé Kovács, Zsuzsanna (2012) A nemzeti adatvagyon törvény alkalmazása a nyugdíjbiztosítás területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Budainé Tóth, Erzsébet (2005) Pedagógiai nézetek az antik filozófiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budavári, Beáta (2003) Változások menedzselése iskolám történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Budavári, Sára Anna (2017) A kulturális örökség védelme nemzetközi szinten, különös tekintettel az Európai Unió és Magyarország helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budavári, Anikó (2001) Az akadályozott és ép gyermekek együttnevelése, az integrált fejlesztés lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budaváriné Lakner, Zsuzsanna (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Budaváriné Lakner, Zsuzsanna (2011) Szövegértés vizsgálata szakközépiskolás és szakiskolás tanulók körében szakszövegek felhasználásával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buday, Zsolt (2009) A jóhírnév védelme és a sajtó-helyreigazítás egyes aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buday, Dániel (2004) Devianciák pszichológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budincsevich, Anna (2023) A Z-generáció önkénteseinek hatása az őket foglalkoztató szervezetekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Budásné Kis, Edit (2002) Konfliktuskezelés a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Budásné Kis, Edit (2008) A sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatása a békési kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Buela, István (2010) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó bűncselekmények statisztikája a dél-alföldi régióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Anett (2021) Az iskolaválasztás hazai és nemzetközi kontextusa : mi történik hazánkban a „suliváró” foglalkozásoktól az első osztály indulásáig? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Jánosné (2006) Konfliktusok az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Kitti (2022) Formal Requirements for International Sale Contracts under the CISG. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Krisztina (2011) A gyermekek után járó juttatások és azok változásai 2000-2010 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, László (2015) Az Európai Unió és az Arktisz: az Unió Arktisz Tanács állandó megfigyelői státusz kérelmének problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Adrienn (2007) A kereszténység és az iszlám vallás összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Andrásné (2006) Ellenőrzés és értékelés a pedagógus vezető munkájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyi, Brigitta (2007) Roma tanulók fejlesztése a Mindszenti Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bugyik, Lászlóné (1995) A hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulók helyzete a karcagi Arany János Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bugyik, Ágnes (1999) A szociokulturális ártalmak vizsgálata a füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bujdos, Katalin (1991) A mozgáskorlátozott gyermekek szocializációja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bujdosó, Csenge (2014) A helyi önkormányzatok feletti törvényességi felügyelet eszközrendszerének változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bujdosó, Edina (2021) Szépségápolási termékek Instagram influencerek által történő reklámozásának hatása a Z generációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bujdosó, Gréta (2020) A kábítószer birtoklása és az ahhoz kapcsolódó kábítószer-bűnözés kriminológiai vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bujdosó, János (2000) A közalkalmazotti tanács szerepe a nevelési-oktatási intézményekben : a közalkalmazottak részvételi joga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bujdosóné Urbán, Mónika (1998) Innovációs törekvések Békés megye Képviselő-testülete Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógiai Intézményében Tarhoson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bujtor, Zsigmond (2005) Kevin Smith. Út az undergroundtól Hollywoodig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bujtás, Mária (1946) A Hanyság földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Bujákiné Patócs, Anikó (1992) A serdülők érzelmei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buka, Renáta (2023) A kis-és középvállalatok finanszírozási formái és az elmúlt 15 év válságainak a működésükre gyakorolt hatásai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Buknicz, Istvánné (1991) Család, iskola és a gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buknicz, Ivett (2010) Kortársak szerepe a fiatalokat veszélyeztető szexuális úton terjedő betegségek prevenciójában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buknicz, Klaudia (2011) A Raiffeisen Bank Zrt. Private Banking-jének elemző bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buknicz, Rebeka (2020) Az Észt csoda nyomában: Magyarország és Észtország digitalizáltságának összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bukor, Szilvia (1994) A személyközpontú pedagógiai megközelítési mód alkalmazása az iskolai életben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bukorné Kovács, Beáta (2005) 10-12 éves tanulók képességeinek fejlesztése matematika órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bukovenszki, Aliz (2013) A helyi önkormányzatok társulásai és a területfejlesztés, különös tekintettel Csobád Község Önkormányzatának együttműködéseire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bukovenszki, Renáta (2006) A roma és a nem roma tanulók iskolával szembeni attitűdjének összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bukovenszky, László (2000) A minőségbiztosítás lehetőségei a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bukovszki, Edit (2010) A környezetterhelési díj talajvédelmi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bukovszki, Katalin (2023) A beszédtechnika helye és szükségessége a pedagógusképzésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bukran, Nika (2023) A munkáltatói ellenőrzések formái és keretei, különös tekintettel a GDPR-ra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bula, Teréz (1997) Oktatásügy és néptanítók a tanyákon és külterületeken a huszas évektől az iskolakörzetesítésekig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buleca, Jenő (2005) Felkészítés, felkészülés az egy életen át tartó tanulásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bulik, Renáta (2021) Hogyan alkossunk bestsellert, avagy hogyan működnek a bestsellergyárak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bulik, Attiláné (2004) A jövő útja a gyermekvédelemben : speciális gyermekotthonok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bulik, Gergő (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bulik, Zsuzsanna (1992) Környezetvédelmi tábor a Péteri-tón. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bullás, Katinka (2015) Az elítéltek foglalkoztatása a büntetés-végrehajtás időtartama alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bullás, Mónika (2021) A szerződés érvénytelenségének megváltozott jogkövetkezményei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bullás, Erika (1989) Az intenzív tanulási-tanítási módszerek pszichológiai alapjai az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bulyáki, Balázs (2009) Serdülőkori devianciák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bundság, Éva Szabina (2020) A közösségérzet vizsgálata kerékpározók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bundáné Gyöngyösi, Mária (2006) Helyi társadalom és kistérségi feladatellátás: elvárások és lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bunina, Elena (2019) Nők státusza a Közel-Keleten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Burai, László (2000) Az internet hatásai a társadalomra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Burainé Hajdú, Éva (2006) Kistérségi szakmai szolgáltatás szervezése, ésszerűen ellátható, ellátandó feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bures, Tamás (2008) Az egyéni vállalkozó járulékfizetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bures, Tamásné (2005) Az új század új kihívásai az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buresch, Emese (2004) Segíts felnőni! : a kötődés szerepe a személyiség fejlődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Burján, Ervin Györgyné (2008) Arany János pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Burka, Éva (2013) Az öregségi nyugdíj szabályozása a magyar és a francia társadalombiztosítás rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Burkus, Anita (2005) Az alföldi vasút története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Burszki, Zoárd (2021) Felsőoktatás hatása a sportolói karrierre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Burszán, Vera (2004) A könyvolvasás gyakorisága és az olvasás funkciója ma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buránszki, Dóra (2012) Az emberiség elleni bűncselekmények különös tekintettel a népirtásra és a büntetőbíráskodásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Burány, Mária (2021) Globális fogyasztói trendek vizsgálata a belföldi turisztikai szolgáltatásokra vonatkozóan, a Z generáció körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Burányi, Csilla (1992) Gordonnal az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bus, Andrea Katalin (2014) A nemzetközi bűnügyi együttműködés az Európai Unióban, különös tekintettel az irányelvek és kerethatározatok implementációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bus, András Gábor (2020) Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének alapelve a bírói joggyakorlatban a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Busa, Gabriella (2015) Az előzetes letartóztatás hatályos szabályozása és az egyéb szabadságelvonással járó kényszerintézkedések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Busa, Gabriella (1992) Narkománia - szabadság vagy rabság? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Busch, Andrea (2004) Kunszentmiklós kulturális élete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Busi, Szilvia (2011) A fogalmazástanítás fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bustos, Loren Cristina (2019) Strengthening EU-ASEAN Relations through Promoting Business Human Rights in Economic Cooperation. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buti, Hedvig (1990) Sérült személyiség kialakulása korrekció és az iskola. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buti, Sándorné (1976) Egy osztály szerkezetének szociál-pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buttle, Kerry Anne (2022) Covid-19 and the labor force: the disproportionate exacerbation of structural inequalities in the united states. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Butyka, Margit (2005) A szentesi Koszta József Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buza, Róbert (2022) A Design Thinking, mint a felhasználói felület tervezésének alapja - a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi rendszere mobileszközön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buzai, Ágnes (2018) A magyar és a német sztrájkjogról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buzainé Szemenyei, Ágnes (1999) Az értelmi fogyatékos gyermekek képzésének helyzete a magyar oktatási rendszerben, különös tekintettel az enyhe fokban sérült, értelmileg akadályozott tanulók helyzetére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buzder, Brigitta (2013) Társadalmi rétegek, csoportok az új közösségi színtérben, Békéscsabán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buzgó, Erzsébet Mária (2009) A betegjogok kialakulása és gyakorlata Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buzogány, Rozália Edit (2012) Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buzáné Kecskeméti, Éva (2003) A tanulási problémák hátterének vizsgálata a sikeres tanulás menedzselésének érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Buzáné lcsó, Zsuzsanna (1995) A Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola I. c osztályának közösségvizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Buzás, Benedek Sándor (2014) A hivatásos sportolók munkajogviszonya, különös tekintettel a sportszolgáltatási szerződésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buzás, László (2009) Az informatikai tudás szerepe a közoktatási intézmény vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Buzás, Martin (2021) A logisztika részterületeinek megjelenése egy konkrét vállalatnál – NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Buzás, Sándor (2012) Online információkeresés a játékszenvedélyhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buzásiné Kómár, Noémi (2001) A már működő helyi nevelési program felülvizsgálatának menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Gábor (2021) A magyar televízió vásárlási és információgyűjtési szokások feltárása az egyes generációkra levetítve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Julianna (2022) Fontos mások részéről tapasztalt felhatalmazó és irányító támogatás és az egészségmagatartás viszonya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Andrea (2005) Jellegzetes színházi műfajok (népszínmű, operett) és színészegyéniségek 1890-1914-ig Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Andrásné (2009) Az összehangolt nevelés jelentősége a Belvárosi Óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Eszter (2009) Hagyományőrzés a XXI. században : Lehetőségek és korlátok Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Judit (1983) A kenderfonó- és szövőipari vállalatnak, mint a szegedi kendertermelési rendszer gesztorának az elmúlt húsz évben végzett tevékenysége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bába, Julianna (2020) Szervezeti átalakulás és a munkahelyi jóllét kapcsolatának feltérképezése a Munkahely Élménytérképe Interjú módszer alkalmazásával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bába, Renáta (2009) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bába-Ördögh, Emese (2011) A védőnői hivatás kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bábi, Huanita (2011) Kettős állampolgárság és vajdasági magyarság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bábi, Huanita (2013) A kisebbségek jogi és politikai helyzete Szerbiában, különös tekintettel a magyar kisebbségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bábinszki, Anita (2019) A Mill Hill Szókincs Teszt alkalmazása középiskolás diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bábosik, Ottilia (1975) A szemléltetés korszerű értelmezése a földrajz tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bácsfalvi, Máté (2021) Kihívásokkal teli évtizedek: a monetáris politika navigálása az infláció viharos tengerén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bácsi, Attila József (2009) Életszínvonal és megélhetés a mai Magyarországon a jövedelmek és a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bácsi, Attila József (2020) Az állami szerepvállalás megjelenési formái és a támogatási rendszer főbb elemei a vidékfejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bácsi, János (2001) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bácsiné Molnár, Zsuzsa (2010) Minőség, "mert megérdemlem". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bácskai, Tamás (2008) A magyar építészet helyzete a Horthy-korszaktól a Rákosi-rendszerig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bácskai, Tünde (2009) A Vasváry‐Gyűjtemény bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bácskainé Horváth, Szilvia (2008) A munkanélküliek ellátása a nők társadalmi helyzetére vetítve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bádonyi, Zsófia (2013) A fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálind, Márton (2023) Kulturális alázatosság, a következő lépés a pszichedelikus reneszánsz fordulópontján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálind, Anikó (1995) A vezető szerep problémái a diákvezetők körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bálint, Anikó (2006) Eredményesség, hatékonyság, minőség a gyakorlatban : (szombathelyi Neumann János Általános Iskola példáján). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Anita (2023) Social media trendek, online közösségek szerepe a nyomtatott könyv értékesítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Beáta (2022) A diabétesz distressz az egyes típusú diabétesszel élő gyermekek szüleinek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Beáta (2015) A vény nélkül kapható gyógyszerek reklámjainak hatása az egyén egészségképére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Boglárka (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Csaba (2013) A Magyar Nemzeti Tanács Szerbiában, két ország nemzetpolitikájának metszéspontján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Diána (2011) A politikai propaganda új irányvonalai a 2002-es parlamenti választásokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Dóra (2022) Portfólió Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Emese (2015) Nők a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Fanni (2023) Digitális detox vizsgálata a fiatalok körében egy hetes tesztidőszak alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Imre (2016) Az előzetes letartóztatás végrehajtása, különös tekintettel a fogvatartott védelemhez való jogára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, István (2012) A totalitarizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Lilla (2022) Óvodapedagógusok attitűdje a korai kétnyelvűséggel kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Márton Sándor (2011) A Nemzetközi Büntetőbíróság szabályozásának alapjai, gyakorlata és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Nikolett (2013) Toborzási, kiválasztási módszerek a Közép-magyarországi és a Dél-alföldi régióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Nikolett Katalin (2014) Egy 1969-es születésű személy járulékfizetési kötelezettségei 1987 és 2013 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Orsolya (2022) Portfólió - Digitális Adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Orsolya (2015) A családok helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Réka (2019) Az Iszlám Állam kialakulása, kellemzői és jelenlegi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Réka (2017) Nyugat – Szahara bemutatása és helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Sándorné (2023) Halál mint tabutéma a gyermeki gyászreakciók, szülői és gyermeki attitűdök függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Tímea (2022) Skandináv kontra magyar börtönügy : a skandináv büntetés-végrehajtás néhány sajátos vonása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Zsófia (2022) A klímaszorongás jelensége a lelki egészségfejlesztés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Zsófia Dorottya (2019) Politikai rendszerek a Csillagok Háborúja világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Zsófia Dorottya (2022) Verbreitung, Erwerb und Besitz kinderpornographischer Inhalte – aktueller Zustand des Strafrechts. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Ágnes (2021) Szociálisprobléma-megoldás, nevelési attitűd és reziliencia vizsgálata magyar és japán szülők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Ágotta (2011) Tanári Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Andrea (2005) A környezettudatos fogyasztói magatartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Beáta (2008) Görögország gasztronómiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Ildikó (2016) Egy mediátor lehetséges helye és funkciói a Magyar Postán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Ildikó (2013) Kinek fáj jobban? A halál, az öngyilkosság és a gyász folyamatainak pszichológiai elemzése andragógus szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Ildikó (2011) A vadászat tezaurusza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Judit and Krasznai, Eszter (2008) A népi játékok helye az alsó tagozatos testnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Julia Az Orosházi Üveggyár telepítésének gazdaság földrajzi tényezői. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bálint, Jánosné (2005) Konfliktuskezelés az iskolában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, László (2020) A magyar katona fegyelmi és büntetőjogifelelősségre vonásának anyagi jogi keretei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Lászlóné (1989) A ceglédi Várkonyi István Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bálint, Orsolya (2008) Alsó tagozatos tanulók labdás ügyességének vizsgálata és fejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Orsolya (2005) A Down-kóros gyermek megsegítési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Patrícia (2020) A Waldorf óvoda választásának motivációi és a Waldorf pedagógia sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Réka (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Sarolta (1941) Debrecen földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Bálint, Tünde (2005) A századforduló építászete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Valentina (2020) Az óvodáskorúak otthoni IKT használati szokásainak, attitűdjének, preferenciáinak, valamint ismereteinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Zsolt (2005) A Maroslelei Általános Iskola fejlődése a II. világháborútól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Zsuzsanna (2009) Kübekháza nagy rendezvényei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint-Buzás, Anita (2014) Az anyasághoz kötődő ellátások bemutatása egy biztosított személyen keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálintné Fecskó, Ágnes (2015) A tanárjelöltek segítése önismeretük és önreflexiós képességük fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálintné Kapitor, Anita (2008) Egy megvalósult innováció tanulságai-vezetői szemszögből (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bálintné Kois, Szilvia (2014) Vállalati képzések — különös tekintettel a MÁV-ra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálintné Marsik, Katalin (1988) A közlekedési balesetek bekövetkezési valószínűségei és a meteorológiai viszonyok közötti kapcsolatok Pest megye adatai alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bálintné Siprikó, Zsuzsanna (2011) Kistelepülések közművelődési lehetőségei Apátfalva tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálintné Ács, Adrienn Réka (2020) Depresszió és szorongás táncművészek körében a szublimáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálity, Martin (2023) A labdarúgószervezetek üzleti modelljeinek változása a Covid-19 hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bálán, Barbara Szilvia (2013) Az anyagi igazság követelményétől az eljárási igazságosság elvéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báló, Diána Ágnes (2014) A nem-kormányközi szervezetek helyzete és szabályozása a nemzetközi jogban, különös tekintettel az együttműködési lehetőségekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báló, Edina (2001) „Szerelmes Orsikám ... az végöknek viseld szorgalmatos gondját" : a XVI.-XVII. századi nemesi asszonyok ízlésvilága Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báló, Gizella (1937) Don Bosco pedagógiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Báló, Péter (2008) Karissza apácák Pozsonyban a XVII-XVIII. század fordulóján Esterházy Mária Magdolna levelei Esterházy Pálhoz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báló, Szabina (2008) Mikszáth Kálmán, a szegedi újságíró. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báló, Szilvia (2006) A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara saját és idegen szerzőtöbbségű folyóiratcikkeinek tudománymetriai értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, András (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Edina Veronika (2017) A hidegháború fogalmának elemzése elméleti megközelítés alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Kristóf Tamás (2019) A szél- és napenergia szabályozása Magyarországon, továbbá a kapcsolódó támogatási rendszerek és tárolókapacitások vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Mónika (2015) A kommunikatív kompetencia fejlesztése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Nóra (2010) Képességfejlesztés az alsó tagozatos tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Péter (2023) Az érzelmek és a felelősség problémája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Tibor (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Edina Veronika (2020) Oroszország mint nagyhatalom fejlődése és szerepe a nemzetközi kapcsolatokban a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bán, Judit (1999) Tanuljunk másképp (Carl Rogers gyermekközpontú szemlélete). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bán, Sándorné (1999) A minőségbiztosítás lehetőségei a közoktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bándliné Gyenis, Éva (2013) A családon belüli erőszak: nő és gyermekbántalmazás a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfalvi, Anna (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfalvi, Miklósné (1968) Földrajzi képzetek és fogalmak kialakítása a tankönyv képeinek segítségével az általános iskola VI. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bánfalvi, Péterné (2004) Egy fejlődő lakótelep fejlődő iskolája : a zalaegerszegi Dr. Pais Dezső Általános Iskola 25 éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfalvi, Sándorné (1974) Komló bányászváros település- és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánffi, Melinda (2009) Az ILO és az Európai Unió jogforrásai, és azok magyar munkajogi hatásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánffi, Ádám (2021) A lakóhely szerepe a technológiára való felkészültségben, az önjáró autók elterjedésének elősegítésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Anett (2016) A közszolgálati jogviszony sajátosságai és bemutatása a kapcsolódó jogesetek útján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Berta Regina (2023) A válás hatása az óvodáskorú gyermekek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Beáta Kitti (2013) A munkanélküliség kezelésének aktív és passzív eszközei, különös tekintettel a pályakezdő fiatalokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Mónika (2010) Üzemi baleset és foglalkozási megbetegedés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Norina (2014) Határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Orsolya (2022) Paradigm changes in US cold war foreign policy, 1946–1974: schifts in military strategy and the relations with nations of interest. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Vivien (2021) Kreativitás és ábrázoló tevékenység. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Bernadett (2005) Beszédfogyatékos kisgyermek megsegítésének és fejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Dezső (2011) A Nagyfai Országos Büntetés Végrehajtási Intézet reszocializációs tevékenységeinek bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Evelin (1998) Interperszonális kapcsolatok alakulása enyhe mentális elmaradást mutató alsótagozatos gyerekek osztályaiban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánfi, Ildikó (2001) Reklám hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, László (1988) Dunai vasmű. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánfi, Rita (2009) Az iskolai és a családi nevelés összhangja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Zsolt (2004) Makó oktatási és kulturális fejlődése a dualista időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Zsófia (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfi, Zsófia (2020) Zenék tanórai feldolgozásának hatása az olvasási motivációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfiné Kovács, Ildikó (2005) A Vásárhelyi Híradó napilappá válásának éve, 1902 : repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánfiné Tohai, Leila (2013) A gyermek családi jogállásának rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánhegyi, Erika (2018) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánhegyi, Bíborka Dóra (2020) Légitársaságok marketingkommunikációja - a koronavírus hatásai a légiközlekedésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánhegyi, Géza (1992) A Móra Ferenc Szakközép és Szakmunkásképző Iskola jogelődje története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánhidi, Gábor (2012) A szabadságvesztés-büntetés elméleti kérdései, problematikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánhidy, Zoltán (1999) Az ördög lehelete: A dohányzás és a kábítószerek élvezetének története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánhunyadi, Bernadett (2007) A családi élet problémái és tükröződésük a kisiskolások elbeszélései alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánki, András (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánki, Katalin (1972) Békéscsaba településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bánki Horváth, Mihály (2007) Az iskolarendszerű szakképzés irányításának változásai 1985-től : (Javaslat valamelyik elemének javítására). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánki Horváth, Gabriella (1998) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai jellemzői, különös tekintettel a hátrányos helyzetű tanulókra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánki-Horváthné Kovács, Laura (2000) Montessori pedagógia a XX.század végén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánkutnié Nagy, Ágnes (1993) Klebelsberg Kunó, mint a 20'-as évek nyilvánosság szervezője. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánné Hüse, Gabriella (2000) Minőségbiztosítás az egyházasfalui általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánné Németh, Tünde (2016) Az Európai Unió hálózatbiztonsági és információbiztonsági szabályozásának magyarországi harmonizációja – a közösségi jogi hűség egy példája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bános, Johanna (1938) Sárvár. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Bánovics, Judit (2011) A sari’a jog szerinti öröklés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánszki, Anita (2023) A képzőművészeti terápia és terápiás elemek elterjedtsége a gyógypedagógiai munkában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánszki, Krisztián (2022) Nyugalom szigete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánszki, Lívia (2008) Az e-Learning az oktatás tradicionális és modern felfogásának tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánszki, Edit (1992) Érzelmek fejlődése a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánszki, Melinda (1999) Szemelvények a reklám történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánvölgyi, Petra Erzsébet (2023) Kooperatív technikák alsó tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánvölgyi, Péter (2015) Az MKKSZ működése, Alapszabályának változásai az új Ptk. tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bányai, Balázs Richárd (2023) A technikai sportok közgazdasági háttere Európa és az Egyesült Államok vonatkozásában a 2000-es évek elején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bányai, Erzsébet (2007) D. Nagy András bibliográfia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bányai, Gyuláné (1989) Család és iskola kapcsolata; Konkrétan a kecskeméti Városi Tanács Napközi Otthonában végzett felmérések alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bányainé Gilicz, Ágnes (1992) Gondolatok egy vásárhelyi pedagógus életútjáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bányik, Ibolya (2006) A nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítése a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bányász, Imre (2011) Az emberölés minősített esetei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bányász, Dóra (2020) A család szerepe a függők életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bányász, István (2004) A két világháború közötti falu Magyarországon Fekete István regényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánáthy, Éva Mónika (1997) A szociokultúrális ártalmakról... BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánáti, András (1998) A társadalmi beilleszkedési zavarok és az intézményes nevelés feladatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bánáti, Tibor (2013) Budapest főváros zseblopásának alakulása a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánó, Zoltánné (2006) Hatékonyak vagyunk-e? : egy kisiskola igazgatójának töprengései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánó, Zoltánné (2007) A kőszegi kistérség nevelés-oktatási együttműködésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánóczki, Edit (2007) A BÁCSKAI ÁMK jelene és jövője. Egy társulás jövője - avagy a jövő a társulásé. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánóczki, Edit (2005) Kulcs a minőséghez : a tataházi Általános Iskola szakmai munkájának értékelése, a minőségfejlesztés lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bánóczki, Ramóna Rózsa (2022) A zene szerepe a 20. és 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bánóczki, Viktória (2009) Jutalmazás hatása a belső motivációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánóczy, Vivien Hanna (2013) Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdi, Patrik (2019) Német stratégiai gondolkodás módosulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdi, Zoltánné (2002) Minőségbiztosítás a közoktatásban, az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdon, Magdolna (2013) A nők helyzete a megújuló energiaszektorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdon, Magdolna (2015) A nők szerepe a zöld gazdaságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdos, Attila (2005) A Bedő Albert Erdészeti Szakiskola és Kollégium történetisége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdossy, Csaba (2012) Kibertér: A 21. század harcmezeje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdossy, Csanád (1999) A polgári vedelem oktatási és képzési rendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bári, István (1991) Értékek és értékváltozások a fiatalok körében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bárkai, Anikó (2014) Munkaügyi viták típusai és jellemzői, mediáció versus jogorvoslat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkai, Ágnes (2014) A hosszú időtartamú szabadságvesztés-büntetések végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkai, Zoltán (2020) Szentes és környéki általános iskolákban a gyógy- és könnyített testnevelés megvalósulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkányi, Bence (2017) Kádár rendszer sportpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkányi, Dóra (2021) Az egyetemre jelentkező középiskolás diákok attitűdjének vizsgálata a hazai egyetemek iránt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkányi, Gábor (2023) Egy kis- és középvállalkozás és egy multinacionális cég projektmenedzsment szerkezetének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkányi, Angelika (2020) A leltározás szerepe a kereskedelemben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkányi, Ida (2005) A balástyai Zöldség- és Virágfesztivál bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárkányi, Tibor (2008) A szülők szerepe a gyermek tévézési szokásainak kialakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bársony, Tamás (2011) A szerződés létrejötte - összehasonlító jogi elemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bártfai, Zsolt László (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem: egy „élhetőbb” GDPR-ért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bártfai, Zoltán (1994) Motivációs lehetőségek az idegennyelv oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bártol, Réka (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Dániel Imre (2023) A Szerencsejáték Zrt. gazdasági helyzetének összehasonlítása a 2020-as válságidőszak és az előtte lévő időszak között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, István (2022) Multitasking a televíziós műsorgyártásban: változik-e a teljesítmény két feladat együttes végzése során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Márta Krisztina (2022) Magánfenntartású általános iskola intézményi profilja : az intézményi profil változásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Réka (2023) A krízis nyoma a márkán: a Volkswagen emissziós botrány a magyar fiatalok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Tímea (2023) Az anyagi pervezetés lehetőségei és korlátjai az érvényesíteni kívánt jog tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Zsuzsanna (2023) A hallgatók felsőoktatási motivációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Ákos (2012) Az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság gazdasági kapcsolatának változásai : különös tekintettel a válság hatásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Edina (2000) Villamos erőművi létesítményekkel kapcsolatos közösségtájékoztatási program. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bárány, Erika (1992) Osztott és osztatlan osztályban tanuló negyedik osztályos diákok összehasonlító-nyomonkövetéses vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bárány, Ernőné (2000) Tanulási technikák és stratégiák iskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárányné Magyar, Ilona (2001) A menedzser-szemléletű óvodaveztés - óvodavezetés másképpen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báró-Farakas, Csaba László (2019) A párbaj megítélése hazánkban a Csemegi-kódex után, nemzetközi kitekintéssel. Felülírhatja-e a társadalmi elvárás a törvényi normát? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báró-Farkas, Margit Chiara (2019) A nemi erkölcs elleni cselekmények egyházjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bászler, Mária (1993) "Rund um den gedeckten Tisch” Sitten und Bräuche in der ungarndeutschen Gemeinde Babarc/Bawaz. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Báthori, Anna (2009) Környezetkárosító bűncselekmények napjainkban a statisztika tükrében Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báthori, Endre (2013) Jogorvoslat a magyar közigazgatási hatósági eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Báthory, Zsuzsanna (1999) Gyermek- és fiatalkori bűnözés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Báthoryné Licska, Anikó (2014) A hódmezővásárhelyi oktatási rendszer változásai a statisztika és a jogszabályok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bátonyi, Zsófia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bátor, György (2005) Az intézmény alapdokumentumai (MIP, SZMSZ, Pedagógiai program, Házirend, Kollektív szerződés, Közalkalmazotti szabályzat, Éves munkaterv). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bátor, György (1980) Szarvas járás komplex meliorációja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bátor, Mária (1982) Nagykőrös zöldségtermelésének gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bátorfi, Edit (1992) "Embertan"-komplex tantárgy az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bátori, Józsefné (2000) Az iskolavezetés továbbképzése szükséglet vagy kényszer. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bátri, Blanka (1991) Andrej Rubljov Szentháromság-Ikonja. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bátyai, Edina (1989) Gondolatok a kollégiumi tanári munkáról - egy felmérés tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bátyai, László (1995) Szerkezetváltás és innováció a jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnáziumban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Báyer, Zoltánné (1990) A félelem 9-11 éves korban (Debil, retardált és egészséges gyermekek összehasonlító vizsgálata). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bäck, Zoltán (1989) Családi szocializáció a lakótelepi gyerekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bécs, Péter (2021) Az alvásminőség összefüggése a kockázatvállaló magatartással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bécsi, Attila (2011) A bizonyítás alapkérdései a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bécsi, Botond László (2019) A terhelt védelemhez való joga a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béd, Judit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bégányi, Rita (2008) "Egy nemzeti szolgálómester" Varga Domokos munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bék, Timur (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Békefi, Ákos (2022) A NER-korszak szuverenitás kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békefi, Ákos (2020) Kommunista utódpártok a Visegrádi Négyek országaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békefyné Kása, Erzsébet (1989) Szentes hévízkészlete és hasznosítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Békevári, Renáta (2004) A reklám életmódot befolyásoló szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Békevári, Tímea (2004) Fiatalkori bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béky, Gyuláné (2006) Az iskolai szervezet kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, a kultúra megváltozásának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Békási, Nóra (2009) Totalitárius rendszerek az 1920-as, 1930-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Békási, Nóra (2013) A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések az Alkotmánybíróság és az európai emberi jogi ítélkezés tükrében, különös tekintettel az előzetes letartóztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, András (2009) A megújuló energia szabályozása a környezetjog szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, Csilla (2013) A Magyar Posta Zrt. jóléti-szociális juttatási rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, Csilla (2011) A szegedi 1. számú posta toborzási és kiválasztási technikája, valamint annak problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, Krisztina Éva (2009) A mediáció valamint a munkajogi mediáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, Bogi (2004) Ha nem veszik észre, az a legnagyobb dicséret: fókuszban a szinkron. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, Mihályné (1967) Értékelés, osztályozás a földrajzórán. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Békési, Orsolya (2020) A roma lakosság integrációjának bemutatása a demográfia és statisztika eszközeivel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Békési, Veronika (1998) Székesfehérvár és régiója gazdasági fejlődése a rendszerváltás után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Békéssy, Olga (1995) Három magyar vezető párt koncepciója a médiaválság leküzdésére (1990-1995 március). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Béla, Bálint (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Béla, Dorottya Eszter (2020) A Kunsági Borvidék borászatainak marketing és PR tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bélteki, Berta (2021) Logopédiai munka a komplex korai gyógypedagógiai fejlesztésben : jó gyakorlat a Szegedi Odú Központban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bélteki, Gábor (2011) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel a rendkívüli felmondásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bélteki, Natália (2008) Deviancia a századfordulón Magyarországon Dohányzás a fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béni, Dóra (2018) Kapcsolattartás a különélő szülő és a gyermek között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béni, Hella Anita (2000) Gyomaendrőd díszpolgára Márton Gábor pedagógus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béni, Ágnes (2013) Család és gyermeknevelés régen és ma. A család szerepének változása a 20. és a 21. századi Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bényei, Györgyi (2006) A mesék és a gyermekversek szerepe az anyanyelv-elsajátításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bényi, Krisztina Viktória (2022) A távmunka és az irodai munkavégzés összehasonlítása a Magyar Telekom Nyrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bényi, Mariann Sára (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bérces, Gyula Lajosné (2014) Egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség szabályai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bérces, György (1971) Tanulók aktivitásának fokozása az általános iskolai földrajzórákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bérczi, Tünde (2011) Szegedi Ifjúsági Napok hatása a fiatalok ökológiai gondolkodására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bérczi, Zsuzsanna (1988) Tantervek 1941-1963. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Béres, Adrienn Ilona (2021) Az egyszerűsített foglalkoztatás helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Andrea (2022) A kiégésről, okokról, prevencióról és intervencióról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, István (2019) Békés megye személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleseteinek alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, István (2000) Iskolám társadalmi környezetének szociológiai mérhetősége, meghatározói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Judit (2010) Tücsökzene - az alsó tagozatos zenehallgatási lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Orsolya (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Ágnes Eliza (2011) Az új Alaptörvény és az Alkotmánybíróság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Edina (2008) Pedagógiai konfliktus - szituációk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Mária (2005) Az erdei iskola, mint a tanulás új színtere : fejlesztési elképzelések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Tamara (2020) A verbális agresszió megnyilvánulási formáinak vizsgálata a közösségi médiában – Különös tekintettel a Facebook–kommentekre –. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Béres, Tibor (1995) Pályakezdők a munkaerőpiacon és azon kívül. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Béres-Deák, Csaba (2022) A magyar női labdarúgás fejlesztési programjának sikeressége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Béresné Majoros, Ildikó (2000) Értelmi fogyatékos gyermekek ellátásának vezetői feladatai közoktatási intézményünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Béresné Papp, Tünde (2019) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Béri, Lászlóné (2000) Intézményvezetői pályázat az ezredfordulón. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bézi, Lilla (2012) A magánszemélyek adatait sértő számítógépes bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíbok, Emőke (2008) Kiskun Múzeum. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Alexandra (2013) Az Európai Unió Tanácsa és a csoportos elnökségek elemzése 2007-től. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Anna (2011) Jogalkalmazásban felmerülő kérdések 1970-2010 között az elbirtoklás témakörében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Bernadett (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Boglárka (2009) A gyermekek jogán járó szociális jogi ellátások, mint megélhetési forma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Edda (2010) A munkavállaló kártérítési felelőssége Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Ferenc (2010) A regisztrációs adó Magyarországon és az Unió más tagállamaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Judit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Zsóka (2021) Generációs elméletek: analízis, szintézis és oktatásközpontú értékelés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Ágota (2014) A tömegpusztító fegyverek nemzetközi szabályozása, különös tekintettel az atomfegyverekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Ákos (2022) Az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Andrea (2004) Ifjúság és könnyűzene a Kádár-rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Anna and Szabó, Mónika (1993) A testnevelés és a sport kialakulása, hatása a korai társadalmakban, megjelenésé az őskor, az ókori Egyiptom és Hellász művészetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bíró, Attiláné (1989) Törekvések az egésznapos nevelés megújításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bíró, Erzsébet (2005) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az iskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Etelka (1992) Általános iskolás gyermekek életképeiben a játékformák megnyilvánulásának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bíró, Hajnalka (1998) Egy 7. osztály szociometriái vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bíró, József (2020) Az Európai Unió bővítési stratégiája a Nyugat-Balkánon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Melinda (1988) A Szolnoki Papírgyár fejlődése a felszabadulástól napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bíró, Rudolf (2015) Meseolvasási szokások óvodáskorban és kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Szilárd (2021) Tanulmányi teljesítményt befolyásoló tényezők vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Tünde (2008) A szabadidő szerepe, jelentősége a fogyatékkal élők nevelési-oktatási intézményeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Zoltán (2004) A Kalot története 1935-1946. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Éva (1998) Karacs Teréz Általános Iskola története 1891-napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bíróné Bondor, Katalin (2007) A Válicka-völgye mikrotérség közoktatási feladatellátásának elemzése - az együttműködés formái, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bíróné Dienes, Csilla (2011) A fehérgyarmati kistérség társadalomstatisztikai bemutatása az utolsó népszámlálási adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíróné Fazekas, Mária (2006) Szarvas város kulturális eseménytára a Szarvas és Vidéke önkormányzati hetilap írásai alapján 1994-1998. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bíróné Majoros, Mária (1999) Az önismeret, önnevelés neveléselméleti megközelítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bóbis, Lili (2022) Pedagógusok és szociális segítők módszerei az iskolai zaklatás ellen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bócsi, Sándor (1989) A tömegkommunikációs eszközök használata és jelentősége a fiatalkorúak nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bócsik, Petra Olga (2012) Békés megye és Csorvás demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bócz, Lajosné (1981) Az osztályfőnök tevékenysége a tanulók nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bódai, Adrienn (2000) A fiatalkorúak útja a bűnözés fele... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Aliz (2014) Az elítéltek foglalkoztatása a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Beáta (2011) Az első fokú büntető eljárás előkészítésének rendje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Ferenc (2023) A magyar háztartások öngondoskodási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Róbert (2009) Az ingatlan-nyilvántartás alapelvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Zita (2017) Prostitúció: média-reprezentáció és megítélés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Ferenc (1991) A pszichikai felkészítés jelentősége a tűzoltási és kárelhárítási szakterületen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bódi, Gabriella (1993) Pályakezdő pedagógusok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bódi, Gyöngyi (2007) Az iskolába lépés, és az iskolai élet mentálhigiénés vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Piroska (2004) A tanítójelöltek értékorientációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódi, Zsuzsanna (1986) Adalékok Zala megye idegenforgalmi földrajzához. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bódiné Gyenes, Valentina (2005) A bánáti szerbek története és kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bódiné Kothencz, Ibolya (2004) Mit jelent a menedzser szemléletű iskolavezetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódis, Berta Brigitta (2013) Terrorizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bódis, Péter (2012) Fegyelmi jellegű jogviszony megszüntetések a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódis, Attila (2009) A multimédia hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódisné Solymosi, Zelma Anna (2021) A fejlődés útja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bódizsné Bognár, Ildikó (1991) A szociokulturális ártalmak által okozott viselkedészavarok rendezése a napköziben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bódog, Balázs (2023) A kriptovaluták szabályozásának nemzetközi vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bódy, Lászlóné (1971) Az iskola és a családi ház kapcsolata. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bóka, Gábor (2023) A versenyfelkészítéstől a tudatos beszédfejlesztésig : utam a Kazinczy-versenyre való felkészítéstől a Nyelv- és beszédfejlesztés szakvizsgás továbbképzésig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bóka, Zsanett (2021) Könnyen érthető múzeumi anyagokkal összefüggő tapasztalatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bóka, Péter (1995) A család szerepe a személyiség fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bókáné Lajta, Nikoletta (2004) A család és a házasság jelene és múltja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bókáné Márta, Ágnes (2009) Devianciák pszichológiája : (gyermekbántalmazás). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bólya, István (2015) Innovációval a minőségért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bólya, István (1994) A magyarországi SOS-gyermekfalvak története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bólya, Ágnes (1967) A pályaválasztás lélektani indítékai Budapest II. kerületi iskolákban. A pályaválasztás tanácsadó munkája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bóna, Judit (2013) Kistelepülési iskola eredményességének javítási lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bóna, Judit (1980) Van Gogh művészetének hatáslélektani vizsgálata napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bóna, Mariann (2011) Márai Sándor a bolsevizmus ellen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bóné, Mónika (2012) Az önrendelkezési és elszakadási jog érvényesülése a volt Jugoszlávia felbomlása tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bór, Józsefné (1995) Kisszállás község népoktatásának története 1948-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bóta, Annabella (2023) A roma fiatalok iskolai lemorzsolódásának vizsgálata a 2004-2020-as Magyar Ifjúság Kutatások alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bóta, Mihályné (2006) Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés egy intézmény hosszú távú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bóta, Zsuzsanna Izabella (2013) Az MNV Zrt. társasági jogi elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bóta, Dr. Zsuzsanna Izabella (2016) Az apasági vélelmekre vonatkozó új jogi szabályozás kihatása a szülő-gyermek jogviszonyának rendezhetőségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bótyik, Ilona (1965) Az oktatási folyamat fő mozzanatai a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bózsó, Hermina (2012) Alternatív vitamegoldó eszközök a mediáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bózsóné Krékity, Sznezsána (2006) Tervezési módszerek és technikák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Böcsökné Dabis, Ágnes (2004) Felnőttképzés a postai oktatás moduláris rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bödör, Tímea (2016) „A nemzetközi / Európai Unió tagállami bűnüldözési és bűnügyi együttműködés alapkérdései a kábítószerrel visszaélés fogyasztási, birtoklási változatainál”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bödő, Eszter (2023) "Modern" olvasásnépszerűsítés Magyarországon - Nincs Időm Olvasni Kihívás kontra Poket zsebkönyvek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bödő, Helga (1995) A gyermekkori agresszió, annak mérséklési módjai, különös tekintettel a Hercules-módszerre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bögi, Zsuzsanna (2011) Személyiségvédelem és közszereplés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bögre, Zsuzsanna (1983) A munkásszállón élő lányok házasság előtti párkapcsolatai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Böjthe, Alexandra (2021) A tanulásban akadályozott tanulók idegen nyelvi kompetenciájának fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Böjthe, Gabriella (1987) IV. évfolyamos főiskolai hallgatók hivatástudatának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bökényi, Hajnalka (2014) A drámapedagógia alkalmazása az alsó tagozatos anyanyelvi és irodalomórákon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bölcsföldi, Zsóka (2012) Nők a politikában: esélyegyenlőség és kvóta. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bönde, Gabriella (2014) Az Esterházy család szerepe a művelődéstörténetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Böngyik, Attila (2022) Segítő beszélgetés - Egy szuicid kísérlet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Anikó (2018) A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Blanka (2021) A Z generáció tagjainak munkahelyválasztási preferenciái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Csilla (2003) Tanulási nehézségek a matematikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Judit (2012) Információszabadság a települési önkormányzatoknál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Júlia Melinda (2021) A BPR siker- és kudarcelemei a megválasztott projektteam és módszertan tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Polli Zsófia (2023) Az iskolai motiváció, a szociális kompetenciák és a párkapcsolati elégedettség összefüggései hagyományos és Waldorf pedagógiai módszerrel oktatott gimnazisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Renáta (2013) A pártfogó felügyelet végrehajtása hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Rita (2010) Betegjogok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Rita (2015) Tehetségbank. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Viktória Erzsébet (2023) A hazai államháztartási belső kontrollrendszer bemutatása az SZKT példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Zsófia (2022) Az űrjog szabályozásának nemzetközi jogi kihívásai és hiányosságai az űrturizmus fejlődésének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Bernadett (2007) A felnőttkori tanulás pszichológiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Dóra (2020) A Z generáció közösségimédia-használata Egy mikrogeneráció médiafogyasztása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Gyöngyvér (1995) Az olasz és a magyar írás összehasonlítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Börcsök, István (2007) Konfliktuskezelés, mint fontos képesség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Pál (2007) A tavaszi hadjáratot követő időszak, a komáromi és szegedi csapatösszevonások, és azok következményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Roland (2008) A Bordányi Amatőr Színjátszó Kör. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Roland (2008) Teleház Bordányban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsök, Árpád (2007) Életek és érzelmek pusztulása Szabó Magda Kiláts, város! című drámájában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Börcsök, Éva Katalin (2007) A zene befogadásának útja : a kisiskolás kor zenehallgatási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsökné Balázs, Márta (2011) Az óvodás gyermekek alapkészségeit mérı DIFER programcsomag megismerésének, bevezetésének, alkalmazásának tapasztalatai a hatékony fejlesztés érdekében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsökné Balázs, Márta (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsökné Bárdos, Erika (2004) Vámbiztosíték. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börcsökné Gyuris, Noémi (1995) A zenei készség megjelenése az írásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Börcsökné Karai, Margit (2005) A társasház kialakulása, története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börzsey, Barnabás (2023) Makó város fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel a Makovecz-örökség hasznosítására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Börzsönyi, Kristóf Márton (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Böröcz, Mátyás (1999) A Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium története a XX. században. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Böröcz, Zsuzsanna (2005) A KITE RT. piaci jelenléte és marketingstratégiája a jövőben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Böröcz, Ágnes (2005) A balástyai klubmozgalom kialakulása és generáció váltásainak története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Böröczné Szigethy, Márta (2009) A vezető szerepe a minőségirányításban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Böröndy, János (2012) A Svédországi és Magyarországi munkaügyi ellenőrzés összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Böröndy, János (2014) A mediáció munkajogi hátterének változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Böszörményi, Diána (2022) Magyar közvetítési kísérletek a vietnami háborúban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Böszörményi, György and Kiss, Irén and Tóth, Sándor and Uhrin, Éva Szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra való nevelés pedagógiai folyóirataink tükrében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Búcsú, Ákos (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Búcsú, Tamás (2009) A természettudományok fejlődése a 16-17. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Diána (2014) A nők hátrányos helyzete a munkaerő-piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Enikő (2022) Üzleti terv egy induló vállalkozókat támogató business coaching vállalkozáshoz. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Ivett Virág (2021) A vállalati identitás kommunikációjának szerepe az IT szektor munkaerő toborzási gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Réka (2023) Az influenszer-marketing és a fogyasztói szokások változása a COVID időszaka alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Ádám Tamás (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Ádám Tamás (2023) Utánpótlás a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Bernadett (2005) Norvég Oktatási Rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Diána (2016) A fogyatékkal élő személyek munkavállalási, integrációs lehetőségei- nehézségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bús, Dóra Irén (2004) Minőségfejlesztés a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búsi, Dávid Péter (2017) "Rakparty" : szegedi csellengő középiskolások és a helyi ifjúságpolitika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búsné Darvasi, Dolores Vivien (2021) Matematikatudás és a társadalmi háttér összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búsné Darvasi, Dolores Vivien (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Búsné Kelemen, Margit Csorvás nagyközség infrasruktúrája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Búz, Csaba (2007) Az ütőhangszerek fejlődéstörténete, szerepük a zenében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búza, Ivett Lilla (2020) Egy hátrányos helyzetű Csongrád megyei település pályázati lehetőségei a felzárkóztatás tükrében, a közfoglalkoztatásban elért eredményei és jövője a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Búza, Kornélia (2004) Nemzeti parkok menedzsmentje, különös tekintettel a Körös-Maros Nemzeti parkra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búza, Zsuzsanna (2007) A cigánygyerekek nevelése, oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Búzás, Mihály (1989) Szarvas múltja és jövője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bük, Zsanett (2012) Az állami- és a magán-munkaközvetítés összehasonlítása és szerepe a munkanélküliség csökkentésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Büky, Beáta (2008) Operett vagy musical? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Büky, Beáta (2012) a személyes kompetenciafejlesztés lehetősége tréning módszerrel. Egy színházi tréningprogram andragógiai szempontú elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bürgés, Vivien (2022) Ujjlenyomatban rejlő azonosítás és a munkajog kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bürgésné Tóth, Margit (2007) Női szerep a kereszténységben - Mária Magdolna alakja es ábrázolási hagyománya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bőczén, Csaba (2000) Számítógéppel támogatott oktatás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bődi, Gergelyné (1998) A gyulai Implom József Általános Iskola iskolatörténete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bődi, Lászlóné (1999) Az önkormányzatok szerepe az oktatási intézmények alapításában, működtetésében és irányításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bőke-Weisengruber, Éva (2011) Gánt Község Önkormányzata a települési önkormányzat intézményeinél munkában állók jogviszonyának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bőnischné Balla, Anikó A Duna-kanyar idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Bősze, György A Vaszari Hunyadi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdasági elemzése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Bőszény, Henriett (2013) Magyarország gazdasági helyzetének imázsa a német nyelvű sajtó tükrében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Bőthe, Vivien (2023) Bűnözés, mint deviáns viselkedés a fiatalkorúak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bőti, József (2009) Olvasásszociológiai felmérés a Bolyai János Gimnáziumban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bőti, József (2008) A globalizáció életvitelre gyakorolt hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bőti-Szőke, Eszter (2020) A dysarthria diagnosztikájának lehetőségei, és tapasztalatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bоdó, Marianna (1995) Az anya és gyermek kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Caimacan, Klára (2005) A katolikus iskolák nevelési rendszere. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Calosi, Klára (2004) Az autizmussal élő és a külvilág. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Canjavec Bogáta, Piroska (2022) A Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazása a Szivárvány csoportban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cao, Xu (2021) Analyzing Japan’s ODA in Chinese provinces. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Castellon-Castellon, Lili (2019) A kőolaj gazdasági és politikai térhódítása Venezuelában és Norvégiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Catanzáró, Nóra (2009) A jog és a populáris kultúra : jog a filmhez – film a joghoz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ceglédi, Nóra (2016) A nők munkaerő-piaci helyzete Magyarországon, a II. világháborútól kezdődően napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Celluska, Éva (2023) Flow kapcsolata az élettel való elégedettséggel és jólléttel a mindennapokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Celuskáné Csepregi, Alícia (2020) Portfólió Neveléstudományi-pszichológiai portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Chappon, Alexandra (2010) A munkaügyi ellenırzés kialakulása és hatályos szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chen, Yanbing (2022) The way out for sustainable tourism under the COVID-19. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chikán, Gabriella (2004) Tizenévesek időmérlegének vizsgálata és összehasonlítása egy 1998-as kutatással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Chovan, Brigitta (2007) A szakképzés jelentősége a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chovan, Erzsébet (1998) A hulladékgazdálkodás helyzete Mezőkovácsházán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Chovanecz, Balázs (2022) Az Európai Unió elektromágneses terekkel összefüggő minimumkövetelményeinek irányelvi szabályozási rendszere, hazai jogrendbe átültetésének folyamata és problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chovanecz Török, Szilvia (2022) A munkavégzéssel kapcsolatos védőoltások jogi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chovanyecz, Györgyné (2004) Korán tanul a gyerek : a tanulási problémák hátterének vizsgálata a sikeres tanulás menedzselésének érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Chovanyecz, Magdolna (1969) Mezőberény természeti földrajza és ennek hatása a mezőgazdaságra és településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Chubinidze, Ana (2019) The effects of content personalisation on personal autonomy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chudi, Barbara (2018) A szociális ellátási rendszer jogszabályi háttere és annak gyakorlati megvalósulása Kiskőrösön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Chugyik, Bettina (2022) Portfólió szakdolgozat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Chugyik, Bettina (2020) A tájékoztatáshoz való jog a pénzügyi fogyasztóvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chuluunbaatar, Ariuntsetseg (2023) English teachers' belief on EFL urriculum for non-English majors in higher education in Mongolia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Chvála, Erzsébet (2004) Szervezetdiagnosztika, szervezetfejlesztés - egy nevelési-oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Chvála, Erzsébet (1993) A német nyelv tanítása az általános iskola negyedik osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cibula, Eleonóra (1995) Néhány vajdasági határmenti település gazdasági vizsgálata. (Horgos, Martonos, Kanizsa, Gyála, Majdán, Rábé). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cicelszki, Ivett (2020) A PESO-modell elemeinek fogyasztói megítélése a POKET szebkönyvek marketingkommunikációján keresztül-különös tekintettel a szájreklámra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cimber, Zsuzsanna (2014) A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás alapvető szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cornea, Zsolt (2008) Szüreti fesztivál Kiskunhalason. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Coulibaly, Marianna Kecskeméti Regionális Munkaerő-fejlesztő és -képző Központ. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cs.Tóth, Éva (2019) Pénzmosás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csaba, Eszter (2011) A magyar, a horvát és a szerb köztársasági elnök egyes alkotmányos jogköreinek összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csaba, Gabriella (2023) A TAO támogatási rendszer labdarúgásra gyakorolt hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csaba, Józsefné (1986) Témazáró felmérések az általános iskola 5. és 6. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csaba, Péter (2013) Al – Kaida Szervezete az Iszlám Maghreb Földjén : nemzeti terrorizmusból regionális fenyegetettség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csaba, Enikő (2020) A páros megküzdés, a felnőttkori kötődés és az intimitás összefüggéseinek vizsgálata a párkapcsolati elégedettséggel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Helga (2011) Der Motivatonsgrad des Faches 'Landeskunde' in der "Tarjáni Bilingualen Grundschule mit Kunstprofil" Anhand einer Erhebung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Helga (2012) Kisebbségi autonómiák Európában, hangsúlyozva Dél-Tirol és az Åland-szigetek működésének hasonlóságait és különbségeit. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Jerne (2021) A Hit és Fény mozgalom megszületése és elterjedése, különös tekintettel a Tisza mentére Vajdaságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Nóra Klaudia (2022) IKT eszközök elterjedése az óvodáskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Zsófia (2023) Az államadósság alakulása Svédországban az 1990-es évek közepétől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Andrea (1995) Család-tanulói teljesítmény-értékelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csabai, László (1999) Pillantás a reklám túloldalára /hamis értékek a nevelés kényszerpályáin/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csabai, Regina Réka (2020) Az életbiztosítások szerepe az egyes életpálya-szakaszokban, különös tekintettel az X és Y generációkra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai, Róbert (2010) A közel-keleti kérdés az Emberi Jogi Tanács napirendjén 2009-2010-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csabankó, Kitti (2015) A mese mint az oktatás eszköze alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csada, Márk Barnabás (2020) Vállalati életciklusok, a Kalo-Méh Trans Kft. életútja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csahók, Mónika (1998) Narkománia. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csajbók, Edit (2014) A nők sajátos helyzete a japán munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csajbók, Tünde (2014) Az emberi jogok védelmének modern kihívása: az állami szuverenitás és a védelmi felelősség koncepciója. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csajó, Attila (1998) Transzformátorszerkezet és működése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csaklós, Dorina Barbara (2023) "Tetszik vagy nem tetszik, mit kell ezen magyarázni?" - A könnyűzenei újságírás története és jelenlegi helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csala, Károlyné Területszámítás és általános iskolai tárgyalása:szakköri feladatgyűjtemény készítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csala, Éva (2011) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csala, Gábor (2005) Makói középiskolások művelődési szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csala, István Rudolf (2009) Civilek a közösségért - újság születik Nyomtatott sajtótermékek Pusztamérgesen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Szilvia Klára (2023) Gucci luxusmárka piaca. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Szilvia Klára (2019) A gazdasági társaságokban létrejövő munkaviszony jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Ferenc (2008) Egészségfejlesztő nyári tábor szervezése A 2006 és 2007-es „Egészség erdeje” tábor megvalósításának folyamata, szervezésének lépései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Imre (2006) Misztótfalusi Kis Miklós munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Julianna (2005) A két világháború közötti szegedi sajtóperek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Lajosné (2005) Demográfiai körkép- különös tekintettel a fiatalok helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Magdolna (2005) Indexek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangó, Szilvia Klára (2020) Nemzetközi marketing kulturális összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csamangóné Lovászi, Bernadett (2011) A munkavállalók szabad mozgása az EU és Magyarország viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csank, Péter (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csanki, Imre (2005) A magyar népmesék férfialakjainak szimbolikus jelentése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csankiné Bálint, Annamária (2016) A helyi önkormányzatok gazdasági alapjainak sajátosságai társulási rendszerük tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csankiné Láda, Ildikó (2011) Speciális mentori szerepek az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csankiné Varga, Gabriella (2005) Művelődési lehetőségek a Szegedi „Csillag” Börtönben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Anikó (2022) Greek and Egyptian Mythology in Harry Potter and the Philosopher's Stone. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Evelin (2021) Adatvédelemi jog és közösségi média. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Evelin (2023) Az agresszió kezelése és a korrekciós lehetőségek felismerése és kezelési módja az iskolai életben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Evelin (2019) Az iskolai szociális munka Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Krisztián (2019) Gazdasági társaságok eredeti és származákos alapítása Különös tekintetttel a KKT-re, BT-re és a KFT-re. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Viktória (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Viktória (2021) A kémiatanulás nem kognitív tényezőinek vizsgálata az általános iskolában az osztálytermi és online oktatás alatt - a kémia és biológia tantárgyak összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, Bence (2020) A YouTube, mint a 21. század online reklámfelülete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csanádi, István (1973) Békés és Csongrád megye lótenyésztésének gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csanádi, István (2001) Mai szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csanálosi, Ákosné (2005) A hatékonyság érdekében: manipuláció vagy meggyőzés? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csapiné Matos, Ibolya (2013) A színház szerepe és a diákszínjátszás helye az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csaplárné Molnár, Zsuzsanna (1994) Helyzetkép iskolánk 8. osztályos tanulóinak matematikai ismereteiről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csapó, Annamária (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csapó, Annamária (2022) A halál feldolgzása mesék által a gyermekirodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csapó, Beatrix (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csapó, Szilvia (2010) Indokolatlan megkülönböztetés és esélyegyenlőség a munkajogban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csapó, Beatrix (1999) A gyámügy település önkormányzat jegyzős hatáskörének tevékenysége az 1997. évi gyermekvédelmi törvény tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csapó, Erika (1992) Néhány személyiségdimenzió jellemzése a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csapó, Eszter (1966) A felszabadulás utáni földrajz tаntervek a fejlődő társadalom tükrében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csapó, Gábor (2020) A kábítószer és a bűnözés a bódult állapotban történő járművezetés kapcsán és annak bizonyítási nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csapó, Lászlóné (1990) Tanulmányi kirándulások és séták szerepe az egész napos nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csapó-Kászony, Alexandra (2011) A diszkrimináció tilalmának jogi szabályozása a munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csapóné Balogh, Brigitta (2023) Szemléltető eszközök használata matematikaórán : színesrúd-készlet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csapóné Tokai, Ibolya (1990) Az iskolai és a családi nevelés kapcsolata, hatása a gyermeki személyiség fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csarmaz, Kitti (2006) Egy konkrét vállalat piaci helyzetének, üzleti tevékenységének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csarudzsics, Mária (2008) A szemléltetés és annak ritmikai megjelenése az Integrált tankönyvcsaládban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csasztvan, András (2005) A Chován Kálmán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény minőségirányítási programjának elkészítése - utólag. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csasztvanné Vass, Edit (2005) A szakértő : a közoktatási szakértő tevékenysége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csath, Róza (1995) A közösségi élet és művelődés színterei Gyomán a XX. század első felében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csathó, Éva Annamária (2005) Battonyai Újság 2000-2001 : repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csatlós, Marianna (2023) Salakpályától az olimpiáig : (Hét év szövetségi kapitányként). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csatlós, Béla (2006) Tartalomfeltárás az interneten: a MATARKA adatbázis. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csatlósné Miklós, Anna (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csatlósné Miklós, Anna (2008) Vezetői kompetenciák és az intézmény hatékonysága, eredményessége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csatordai, Zsuzsanna (2008) Minőségfejlesztés a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csatordai, Zsuzsanna (1990) Szentes idegenforgalma és fejlesztésének lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csatári, Tamás Zoltán (2021) A fizikai aktivitás szerepe az önértékelés és a szorongás alakulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csatári, Adrienn (2000) Kepésségfejlesztő programkidolgozása egy XVI. kerületi iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csatári, Anita (2020) The representation and functions of feminine motifs in American films during the 1990’s. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csatári, Ferencné (1979) Közművelődési munka az Egyesült Izzóban a jelenlegi időszakban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csatári, Lajos Az érzelem és az érzelmek hatása a katonai gyakorlatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csatári, Márta (1978) Problémás és nehezen nevelhető gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csató, Adrienn (2010) Totalitarizmus elméletek a Nolte Furet vita. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csató, Regina (2022) Fedett nyomozó alkalmazása a bűnüldözésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csató, Attila (2000) Emberi arcaink, hétköznapi harcaink. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csatóné Zsibrita, Krisztina (2009) Amit a pedagógusok tehetnek a drogprevencióért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csausity, Ivett (2013) Gyermekes családoknak járó juttatások Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csebella, Orsolya (2023) A XXI. századi HR szerepe a mentális egészség megtartásában a vállalati kultúrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Anett (2015) A jóhiszemű jogszerző védelme az ingatlan-nyilvántartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Imre (2014) A bűnözés mai helyzete a kriminálstatisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Mária Viktória (2017) A megújuló energiaforrások Európai Uniós szabályozásának alapkérdései, kitekintéssel Magyarországra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Szabina (2018) A társadalmi felelősségvállalás szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Adrienn (2010) „Közép- Európai Színházi Szomszédolás” A Békés Megyei Jókai Színház nemzetközi évada. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, András (2008) A Rubicon 2005. évi repertóriuma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Ernő (1961) Jászladány természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Cseh, Jamuna (2007) Harmonikus gyerek ábrák készítése mandalák segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Lászlóné (2008) Gyermekvédelem és nyilvánosság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Magdolna (2020) A szülők páros megküzdése, párkapcsolati elégedettsége és a szülői stressz összefüggései a gyermek fejlődésének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseh, Mónika (1987) Szentesi temetkezési szokások. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csehiné Gyömrei, Éva (2015) Természetes mozgások: járások, futások előfordulásának lehetőségei és vizsgálata alsó tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csehné Dr. Éber, Dr. Zsófia (2016) Gyermekjóléti szolgálatok Magyarországon kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csehné Kristfóf, Judit (2010) Pedagógus személyiségének fontossága az SNI-s tanulók oktatásában, nevelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csehó, Kitti (2007) A rock geográfiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csehó, Orsolya (2008) Kultúra és környezet Az ökológiai antropológia kutatási eredményeinek jelentősége az ökológiai válság korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csehó, Orsolya (2011) "Mentsétek meg a reményt" /Konrad Lorenz/ Az oktatás szerepe a környezettudatosság erősítésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csehó-Kovács, Lászlóné (2018) Közfoglalkoztatás egy hátrányos helyzetű településen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csejteiné, Oszoli Szandra (2022) Stresszorok és stresszválaszok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csejteiné Pepperl, Erzsébet (1979) Jeles napok a vecsési németek szokásaiban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cseke, Lászlóné (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Cseke, Lászlóné (2012) Szövegértés a matematikaórán : (Esettanulmány a Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola 9. osztályában). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseke, Lajos Szekszárd megyei város településföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Cseketa, Mariann (2015) Vezetési stílus, munkahelyi légkör Waldorf óvodákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Cseklye, Sándor Attila (2009) Az agrárszakképzés közelmúltja és jelene. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csekő, Nikolett (2022) Meseolvasási szokások óvodás és kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cselenszky, Zsófia (2021) Mese, mint érték a digitalizált világban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cselenák, Kinga (2019) Magyar Női NB I.-ben szereplő labdarúgók sportmotivációjának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cselovszki, Csaba (2005) Az audiovizuális média hatása a gyermekek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cselovszki, Ágnes (2004) Értékek, érzelmek útján a XXI. századi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csemer, Ibolya (2012) A helyi önkormányzatok és a központi kormányzat viszonyrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csempesz, Iván (1998) Empátia az ember intim és formális kapcsolataiban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csendes, Krisztina (2015) Egyházak, börtönmissziók, civil szervezetek tevékenysége a börtön falain belül és az utógondozás során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csendes, Boglárka Kata (2020) A magatartási problémával küzdő gyermekek figyelmének sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csendes, Erzsébet Edina (2004) "Az alkohol öl, butít és romlásba dönt" : vizsgálatom tanulságai a 8. osztályos tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csendes, Jenő Földrajz szaktantermi oktatás a keceli Arany János Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csendes, Melinda (2008) „Mindenre van magyarázat” Egy kis babonatörténet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csendes-Merza, Ágnes Katalin (2008) Tanszabadság a magyar nevelés történetében. A tanszabadság és a szabad iskolaválasztás értelmezése és érvényesülése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csengei, Blanka Anna (2023) A hisztamin intolerancia hatása az egyéni figyelemi és koncentrációs teljesítményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csenger, Enikő (2005) Kunbaja község története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csengeri, Kinga (2019) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csengeri-Kaszás, Adrienn Dóra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csengeriné Bíró, Anikó (1991) Értékek és problémák a mai családok életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csengődi, Erika (2007) A Szegedi Európai Dokumentációs Központ és a hazai uniós információforrások bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csengődi, Szilvia (2013) A Képes Krónika és a 19-20. századi hasonmás kiadásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csenkeiné Tótka, Anikó (1998) Családi ártalmak. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csenki, Anett (2009) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csenki, Krisztina (2015) A gyermeket nevelő családok helyzete a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csenki, Éva (2021) Veszteségek feldolgozása óvodáskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csenkiné Galgóczi, Ilona (1991) Gróf Széchenyi István Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csenkiné Madarász, Csilla (2005) Az alapvető iskolai dokumentumok szerepe az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csepela, Ágnes (2016) Börtönártalmak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepeli, József (2009) Agrárpártok, agrárprogramok, agrártörvénykezés a rendszerváltás körüli években : politikai csaták a törvények körül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepelényiné Gurcsó, Erika Irén (2007) Montessori habilitáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepreghy, Lóránt (2019) A terhelt vallomása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepreghyné Bokor, Zsuzsanna (2011) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepregi, Adrienn (2014) Érvek és ellenérvek az esküdtszék működéséről hazánkban, a jogtudomány szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepregi, Roland (2010) A Sztrájk Jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csepregi, Zoltán (2005) A kulturális antropológia a globalizálódó világ társadalomtudománya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cser, Viktória (2013) Távoktatási módszerek alkalmazása a közoktatásban. Távoktatással kevert, érettségire felkészítő képzési lehetőség szakmai bemutatása a "SZEFI"- Digitális Középiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csercsinszki, Ferencné (2006) Ki felelős az autonóm tanulásért? : egyénre szabott tanulás. Egy külföldi tanulmányút tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csere, Bálint (2023) Az Európai Unió munkaerőpiaci folyamatainak vizsgálata a gráf alapú adatbányászat eszközeivel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseresnyés, Szilárd (2010) A magyar országgyűlési-, önkormányzati- és az európai parlamenti választások eredményeinek vizsgálata a statisztikai adatok alapján, különös tekintettel a választás arányosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseresznye, Gyula (2004) A Comenius-2000 közoktatási minőségfejlesztési program I. intézményi modell megvalósításának tapasztalatai egy speciális közoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Cseresznyés, Anita (2011) A fogyatékkal élők akadálymentes környezetének kialakítása a hazai jogszabályok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseresznyés, Anita (2013) A határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cserfalviné Mészáros, Zsuzsanna (2007) Csoportépítés az iskolai tantestületben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Cseri, András (2007) Kommunikáció a szervezetben. Vezetői kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Cseri, Laura (2022) Influencerek szerepe a környezetbarát szépségápolási termékek fogyasztásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseri, Tamás János (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseri, Zoltán (2016) Fiatalkori bűnözés vizsgálata a 80-as évektől 2010-ig statisztikai adatok segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cseri, Tamás (2014) Napjaink olvasókörei Hódmezővásárhelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csermák, Anita (2007) Hazánk börtönviszonyai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernai, Anikó (2009) Egy nehezen nevelhető gyermek szociometriai jellemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernai, Csilla Eszter (2012) Zenei nevelési lehetőségek és azok vizsgálata az énekórai tevékenységben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernainé Nagy, Erika (1991) A tanulók megismerésének problémái a szakirodalomban és a gyakorlatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cserni, János (2016) Közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései, különös tekintettel a járművezetés ittas állapotban és járművezetés bódult állapotban bűncselekmények hazai szabályozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cserni, Péterné (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Cserniczky, Réka (2013) Kreativitás vizsgálata alternatív és hagyományos gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernik, Antal (2009) A magyar munkaerőpiac egyes szociológiai jellemzői az ezredfordulón. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csernok, Gyula (1978) A személyes kapcsolat igénye a szülőkkel a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csernovics, Gréta (2019) A fiatalkorúak zárt intézeti büntetés-végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus, Ibolya (2010) A jegyző jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus, Krisztina (2003) Hogyan mondjam el neked, amit el lehet? : szervezeti kommunikáció vizsgálata integrált nevelési intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus, Krisztina (2009) Szervezeten belüli motiváció, vezető motivációs lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus, Tamás (2010) Nemzeti parkok, védett természeti területek jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus, András (2004) Mobil kommunikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus, Rita (2013) Tevékenységek a számolási készség fejlesztésére az 1-4. osztályban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus-Lukács, Rebeka (2023) Intellektuális képességzavarral élő gyermek kommunikációjának fejlesztési lehetőségei gyóügypedagógiai lovaglással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csernus-Lukács, Szilveszter Sándor (2023) Három dél-magyarországi szabad királyi város önkormányzati szervezetének változásai a politikai átalakulások korában (1861-1868). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cserny, Ilona (1948) A Keszthelyi-öböl és mögöttes vidékének földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Csernyi, Gabriella (2010) Multikulturalizmus? A kárpátaljai magyar kisebbség kulturális helyzete a multikulturalizmus tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernyus, Anna (2000) Az iskolai teljesítményt befolyásoló pszichés tényezők vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernyák, Gábor (2012) A halálbüntetés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csernák, Andrea (2005) Elfáradás, belefáradás, kiégés, avagy a hatékony vezetés eszközei a megelőzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csernák, Lili Viktória (2022) Munkavégzés a koronavírus árnyékában, a home office foglalkoztatási forma elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csernák, Ágnes (2021) A megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci helyzete Magyarországon : a jelenlegi helyzet szemléletése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csernák, Sándorné (1965) A Dunai Cement és Mészmű /DCM/ Vác gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csernát, Erzsébet (2021) Generációs konfliktusok a munkahelyen - "Betűháború". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cserné Beszedics, Anikó (1991) Tanulmányi séták, tanulmányi kirándulások szerepe az oktató-nevelő munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cserné Hajdú, Leila (2000) A szervezeti struktúra és elemzése az Apáczai Csere János Nevelési Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csernók, Orsolya (2006) A konferenciaturizmus- a rendezvényszervezés egyik kiemelkedő üzletága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csernók, Szilvia (2009) A reprezentációs üzleti rendezvények A Printker Office Land Zrt. Vevőtalálkozója. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cserta, Zsófia (2020) "Tudjuk, de nem beszélünk róla" (Mentálhigiénés projekt - Hogyan ég ki egy nagyvállalat és mit tehetünk ellene?). Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csertő, Attila (2011) A környezetterhelési díj bevezetésének tapasztalatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cservenák, Erzsébet (1988) 4383. sz. Kőrösi Csoma Sándor Úttörőcsapat története 1948-tól 1962-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cserényi, Dóra (2022) Nemfizetési valószínűség vizsgálata Merton modell segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cserényi, Szilvia Bernadett (2008) Buddha tanai az erőszakmentesség tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cserős, László (2009) Az Egészségbiztosítási Pénztár megtérítési igényének érvényesítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cseszkó, Ferenc (2011) Csongrád megyei mentőszervezet 2004-2007. évi mutatószámainak társadalomstatisztikai, demográfiai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csesznegi, Éva (1999) Bepillantás a szegedi kaszinók életébe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csete, Ferenc Csabáné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csete, Renáta (2016) A munkavállalók bevonzása és megtartása egy békés megyei középvállalkozásnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csete, Ágnes (1991) A tehetséggondozás és differenciált képességfejlesztés néhány lehetősége az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csetreki, Rita Renáta (2023) Ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek pályázati lehetőségei (2014-2020). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csetényi, Sándor (2004) Nevelőtanári teljesítmény értékelése a kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Cseuz, Ildikó (2022) Társállatok hatása a sajátos nevelési igényű gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csia, Ferenc (1995) A tárgyalások szerepe és alkalmazási lehetőségük az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csibrány, Anna (2010) Sztrájk, a munkavállalók legfőbb érdekvédelmi eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csibrány, Anna (2012) A magyar sztrájkszabályozás problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiby, Fruzsina (2022) Politikusok a Facebookon: A 2021-es előválasztási és a 2022-es országgyűlési választási kampány az online térben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiby, Fruzsina (2020) Politikai kommunikáció a közösségi média korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsai, Fanni Brigitta (2019) Emberi jogok az Amerika-közi rendszerben: a véleménynyilvánítás szabadsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsai, Máté (2013) A demokratikus átmenet gazdasági reformjai Lengyelországban és Argentínában – összehasonlító tanulmány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsai, Máté (2010) Spanyolország szerepe az Európai Unió és Latin-Amerika kapcsolatrendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsely, György (2006) Kistérség szerepe az örménykúti hulladékgazdálkodás fejlesztésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsely, Szilvia (2013) Szervezeti klíma vizsgálata a Székács Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsely, Sámuel Nagybánhegyes település- gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csicsely, Tamás (1999) A 8 . osztályos tanulók iskolai teljesítményét és pályaválasztását befolyásoló tényezők. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csicsiri, Dominika (2023) Az önkéntesség hatásai a mentálhigiénére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsiri, Dominika (2021) Sajátos nevelési igényű gyermek nevelkedésének körülményei nevelőszülőknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsman, Regina (2016) A felsőoktatás és a munkaerő-piaci igények összehangolása a duális képzés által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsák, Mónika (2009) A vezető tisztségviselő felelőssége a hitelezőkkel szemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csicsó, Klaudia Sára (2023) A hatékony védelemhez való jog a szakértői bizonyítás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csida, János (1996) Kitelepítések Németkéren. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csider, Andorné (2001) Pedagógiai program felülvizsgálata a Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csiga-Szilágyi, Renáta (2021) Az X és Z generáció vizsgálata vállalkozói attitűdjük szempontjából a biztosítási és pénzügyi szakmában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csigér, István (2006) A minőségbiztosítás lehetőségei. Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium minőségirányítási programjáról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csiha, Zsanett (2011) Egyenlő esélyek érvényesülése a munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csik, Szilárd László (2011) Lobbi az Európai Unió intézményeiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csik, Viktória Eszter (2012) Az apasági perek összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikai, Anna (2009) Magyarországon élő szlovákság gasztronómiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikesz, Judit (2007) Kner Imre levelezése Szabó Lőrinccel 1922-1940. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csiki, Botond (2021) A természetközeliség igényének megjelenése a fiatal felnőttek rekreációs tevékenységében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csiki, Nóra (2022) Alvás és viselkedészavarok összefüggése gyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikota, József (2013) Művészetoktatás európai színvonalon-térségi művészeti képző központ létrehozása Makón : egy uniós pályázat vezetői tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csikota, Máté Imre (2021) Közösségi média használata a munkaidő rovására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikotáné Sponner, Zsuszanna (2001) A Karolina általános iskola és gimnázium kialakulásának, fejlődésének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikász, Péter (2022) Promóciós weboldal készítése, videojáték ipari trendek és azok gyakorlati alkalmazása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Anna (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Anna (2013) Írási és olvasási zavarok kiszűrése az általános iskola első két osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Botond (2014) A katonai büntetőeljárás, különös tekintettel a rendőrökre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Gabriella (2014) A Magyar Államkincstár mint társadalombiztosítási kifizetőhely. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Sándor Dániel (2023) A munkanélküliség okai és lehetséges megoldásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Tímea (2015) A szociális és lakáspolitika fejlődése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Zoltán Koppány (2023) A smart money concept stratégia eredményessége a devizapiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Ágota (2022) A hidroterápia jelentősége az értelmileg akadályozott személyek fejlesztésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Árpád (2012) A kultúra helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Blanka (2015) A hátrányos helyzetűek képzésére és foglalkoztatására vonatkozó irányelvek és gyakorlatok hazánkban és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Blanka (2013) A nők munkaerő-piaci esélyegyenlősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, László (1999) A siketnémák szegedi intézetének megalakulása és története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csikós, Tiborné (2001) Az alternatív óvodák kialakulása, szerepe, jelentősége, a magyar oktatási rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Zoltánné (1989) Gazdasági struktúrák az élelmiszertermelés és ellátás tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csikós, Zsuzsa (2000) Interperszonális kommunikáció Gordon-módszerrel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csilek, Lilla (2016) Magyarországi bérek helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csilik, Attila (1999) A Szarvas-Békésszentandrási Holt-Kőrös környezeti állapotának és problémáinak feltárása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csillag, Imréné (1983) Geometriai transzformációk tanítása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csillag, Mária (2008) Az agresszió szocializációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csillag, Beatrix (2007) A menekülttáborban élő gyerekek helyzete, különös tekintettel a kísérő nélkül érkező kiskorúakra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csillag, Sándor (1983) Telepítőtényezők érvényesülésének földrajzi vizsgálata Budapest szerkezetének kialakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csillagné Baksa, Margit (1999) Kissárréti lakodalmak régen és ma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csillei, Béla (2001) Az igazgatói munka egy alternatív középiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csillik, Pálné (1993) "Mert a szív és az ész együtt mindenre kész" A tanulás facilitása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csiló, Alexandra (2023) Pop pszichológia és a Myers-Briggs Típus Indikátor népszerűsége az újmédiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csimáné Balázs, Zsuzsanna (2000) Agresszió a mindennapokban és a televízió-képernyőn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csipa, Tímea (2023) Az észlelt szülői nevelés hatása a felnőttkori szorongásra és a stresszkezelési stratégiákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csipak, Dániel Martin (2023) A verseny és a fogyasztók kiemelt fontossága egy modern gazdaságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csipak Szarapka, Dóra (2023) A könnyen érthető hírek olvasottságának felmérése és szükséglete a Vajdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csipke, Júlia (1989) A tanulók tanuláshoz való hozzáállása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csipszer, Károlyné (1968) Михаил Александрович Шолохов: "Поднятиая целина". Masters, József Attila Tudományegyetem.
Csipánné Papp, Petra (2015) Teljesítési képességet biztosító szerződési kikötések alkalmazása és változásai az új Ptk. tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csire, Istvánné (2001) A természeti és társadalmi környezet szerepe a perenyei óvoda nevelőmunkájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csirik, György Márton (2012) Az alkotmánybíráskodás művészete és egy új alkotmánybírósági törvény koncepciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csirik, János (2021) Opciók árazása és a VIX index. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csirke, Károlyné (2010) A munkavédelem szabályozása a Magyar Telekomnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csirke, Erzsébet (1981) 12-14 éves korú gyermekek erkölcsi fogalmainak vizsgálata a magatartás tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csiszár, Dávid (2015) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítései és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Imre (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Krisztina (2010) Autóbuszvezetık kiválasztási és képzési rendszere a Tisza Volán Zrt.-nél különös tekintettel a konfliktuskezelésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Krisztina (2012) Az informatikusok toborzásának és kiválasztásának sajátosságai empirikus vizsgálati tapasztalatok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Attila (2007) A számítógép, mint innovációs eszköz az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Béla (1940) A szegedi középiskolás gyermekek társadalmi helyzete és szociális gondolkodása /9-15 évig/. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Csiszár, György (2008) Az intézményi alapdokumentumok szerepe a közoktatási intézmény belső- és külső irányításában : (összehasonlító elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Imre Tamás (1980) Újonc tűzoltók kiválasztásának és beválásának pszichológiai kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csiszár, Piroska (1974) Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csiszárné Egyed, Alíz (2004) Kommunikáció a szervezetben - Egy intézmény kommunikációs rendszere -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszér, Fanni Boglárka (2023) Út a fenntartható fogyasztás felé. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszér, Ferenc Norbert (2008) A Sziú kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csitári, Nikolett (2021) Az Ingatlan adás-vételi szerződés tartalmi és alaki kellékei a hitelintézeti követelményrendszer tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csizi, Evelin (2011) A veszélyeztető közlekedési bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizi, Tamás (2005) A speciális nevelési igényű gyermekek fejlesztése - az autizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Bettina (2010) A Romániában élő magyarság demográfiai és társadalomstatisztikai sajátosságai a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Dorottya (2012) Magyarország csatlakozása az euróövezethez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Erika (2011) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Ferenc Martin (2022) Filmnézés, mint rekreációs tevékenység a fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Lászlóné (2007) A Sellyei kistérség és a Sellyei közoktatási mikrotérség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Mónika (2010) A jogi oktatás célja, funkciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Éva (2015) A mező- és erdőgazdálkodású földekre vonatkozó elővásárlási jogokról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Edmond (2020) Internetes öngyógyítás vagy intézményes orvosi kezelés? A magyar fiatalok egészségmagatartásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Gabriella (1998) 100 év. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csizmadia, Gábor (2007) A Metro Kereskedelmi kft szegedi áruházának marketing- és reklám tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Imre (2005) Az orosházi oktatási intézmények szerepvállalása a drogfogyasztás elterjedésének megelőzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Katalin (2006) Rendezvények és konferenciák Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Lajosné (1977) Az átlagosnál gyengébb testnevelési teljesítmények lélektani okai a 10-14 éves ált. isk. tanulóknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csizmadia, Péter (2004) Motoros rendezvények szervezése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Zsuzsanna (1998) Egy szakközépiskola történetének leírása levéltári és iskolai dokumentumok alapján. Masters, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola.
Csizmadia, Ágnes (1999) A munkaerő-piaci integráció fejlettségi foka az Európai Unióban különös tekintettel a csatlakozni kívánó Kelet-Közép Európai államok problematikájára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csizmadiáné Szabó, Ibolya (2007) Cigány gyermekek és az iskola kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmazia, Ferenc István (2020) A nemzeti parlamentek szerepe az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmazia, Luca (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmeg, Olivér (2020) A Szegeden élő vajdasági magyarok beilleszkedési stratégiái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmár, Ivetta (2023) Bevállalod? - Alvás, kockázatvállalás és élménykeresés összefüggéseinek vizsgálata a kronotípus, a vonásszorongás és a nem függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csjernyik, Csilla (1984) Szeged ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csjernyik, Timea (2020) Social media az egyes alapjogok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csobaji, Nóra (2022) Az ízületek károsodása éveken át tartó szinkronúszás következtében, illetve ezeknek hátrányos élettani hatásai más sportok végzése közben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csobán, Rebeka Emma (2023) A diákmunka egyes szociológiai jellemzői szegedi egyetemistákkal végzett interjúk alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csoltó, Lajos (2001) A pedagógiai szakmai szolgáltató szervezetek működése, fejlesztési irányai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csoltó, Lajosné (2001) A minőségbiztosítás vezetői feladatai az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csoma, Zoltánné (2011) Az informatika tantárgy könyvtárpedagógia lehetőségei az Eötvös Loránd Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csomor, Szilvia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csomor, Dóra (2004) Tanulási hátrányok és korrigálási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csomor, Gábor (2004) A Magyar Katolikus Egyház és a Magyar Állam viszonya 1945-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csomor, Magdolna (2005) Waldorf-pedagógia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csomorné Tóth, Rita (2014) A vezető mentálhigiénés feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csomák, Vidor (2011) Foglalkoztatás és munkanélküliség alakulása az Európai Unióban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csomós, Árpád Tibor (2012) Dualizmus a jogfilozófiában és annak kritikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csomós, Pálné (1993) Az iskola hatásrendszere a gyermek nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csongor, Tamás Péter (2011) A részesség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csongrádi, Dávid (2021) A válás hatása a családi vállalkozásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csongrádi, Sára (2019) Szövetségi politika a magyar parlamenti választásokban, különös tekintettel a 2002-es, 2014-es és 2018-as parlamenti választásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csongrádi, Krisztina (1991) A tehetséges tanulók felismerése személyiségjegyek alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csonka, Balázs (2023) The convergence of the Central Eastern European states after their European Union accession. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Benigna (2023) A diabetes mellitus-sal élő, 5-14 éves korú gyermekeket nevelő szülők esetében megjelenő diabétesz distressz összefüggései a diabétesz menedzsment kompetenciával, nehézségekkel és a hipoglikémiától való félelemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Krisztina (2023) Öltözködés hatása a brandépítésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Lilla Krisztina (2017) Orbán Viktor politikai kommunikációja és annak megítélése az angol sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Marcell (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Marcell (2022) A mentális jóllét és a kóruséneklés kapcsolatának vizsgálata egyetemisták körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Mónika (2008) Pedagógusi teljesítményértékelés - Pedagógus teljesítményértékelés saját intézményi tapasztalatok alapján -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Nóra (2012) A szuverenitás kérdése az európai integrációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Sándor (2009) Csángó magyarok demográfiai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Zsuzsa (2012) PPP konstrukciók Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Balázs (2020) Környezeti kérdésekkel kapcsolatos nemzetközi viták rendezése diplomáciai eszközökkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Rita (2020) Anya-gyermek kapcsolat – A kötődés hatása a szociális fejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Szilvia (2007) ”VÉGLEGES MEGOLDÁS” - A zsidóság története a két világháború között és a második világháború idején-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Veronika (1990) Szőlőművelési hagyományok Kecelen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csonka, Vivien (2015) Egyetemista identitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonki, Anna Vera (2014) Az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformja létrehozásától napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonkáné Farkas, Anna Mária (2007) Az örökbefogadás jogi kérdései és helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonkáné Simon, Bernadett (2004) Hiperaktivitás, mint pedagógiai probléma : (kezelő-gyógyító munka). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonti, Katalin (2020) Munkahelyi bántalmazások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Anna Borbála (2021) Az otthonnal való elégedettség a COVID-19 járványhelyzet idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Barna György (2021) A LEAN alkalmazásának a lehetősége a globális piacokon és a digitális korban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Emília (2004) Minőség és etika : egy közoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Dr. Jánosné (2006) Kazincbarcika többcélú kistérségi társulás közoktatásra vonatkozó intézkedési terve megvalósításának monitorungja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Karola (2014) A munkaügyi viták és azok rendezésére irányuló alternatív eszközök. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Tibor (2012) beszámítási képességet kizáró okok, mint elsődleges büntethetőségi akadályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Tímea (2021) A coachok mentális jóllétének komplex vizsgálata : az öngondoskodás, reziliencia, jóllét, észlelt stressz és kiégés összefüggései magyarországi coachok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Attiláné (1965) Bács-Kiskun Megye mezőgazdasági profiljának alakulása a második ötéves terv végéig. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csontos, Józsefné (2005) Szocializáció a lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Tamás (2009) Kisebbségek helyzete Magyarországon - A legnagyobb magyarországi kisebbség -. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Terézia Anett (2005) Nevelési értékek Móra Ferenc gyermekirodalmi műveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csontos, Zsuzsanna (2016) A gazdasági társaságok jogutóddal, illetve jogutód nélküli megszűnése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Bernadett (2022) A 2008-as pénzügyi gazdasági válság hatása a visegrádi országokra, valamint ezen országok válságkezelési stratégiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Nelli Edina (2010) A munkanélküliek ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Petra (2010) A perbeli bizonyítás elméleti kérdései, különös tekintettel a szabad bizonyítás rendszerére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Szilvia (2016) A közszolgálat sajátos kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Ágota (2010) Szakszervezetek kontra Üzemi Tanácsok- megvalósulása a Hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Gábor (2008) Mozgáskoordináció fejlesztése labdás gyakorlatokkal az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Ildikó A fejfák mint információt hordozó jelek. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csorba, József (2015) Oroszország világpolitikai mozgástere az 1990-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Krisztina (2007) Páholy 1999-2001 sajtórepertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Mónika (2005) A hazai földügyi igazgatás rendszere és kapcsolódása az Európai Uniós alapelvekhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Sándor (1998) A tanulók szociometriái vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csorba, Zsanett (2020) A Cseperedő ANE kialakulása és működése Bölcsődei kuckó kialakítása a szakképzésben tanulók gyermekei számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Zsuzsanna (1998) Gondolatok a humanisztikus pedagógia elméletéről és gyakorlatáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csorbáné Szilágyi, Magdolna (1994) Vergleich der österreichischen und der ungarischen Sozialversicherung. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Csordás, Balázs (2022) 1. Create a compulsory licensing scheme for on-demand digital media platforms ; 2. The main stages of domestic copyright legislation [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Barbara (2015) Kiskunhalas demográfiai statisztikai adatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Rita (2021) A „pazarló” fogyasztás megjelenése a ruhavásárlási szokásainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Zsanett Nikoletta (2019) A terrorista célzatú cselekmények büntetőjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Anett (1995) Kísérletek a mai iskolai oktatásban Nem hagyományos tanmenetű általános iskolák Szegeden. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csordás, Anikó (1999) Pluralizmus és alternatív iskolák az oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csordás, Annamária Anett (1999) Ideák és realitások az iskolában A célszerű iskola Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csordás, Balázs (2020) Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés és büntetőjogi értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Beáta (1999) Személyiségfejlesztés lehetőségei az általános 'iskolában A személyiség fejlődésének iskolai tényezői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csordás, Edina (1998) Olvasóvá nevelés az általános iskola alsó tagozatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csordás, Gyula (1991) Javaslatok a fiatalkorúak intézményrendszerének megváltoztatásához. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csordás, Mónika (2014) Olvasóvá és zenehallgatóvá nevelés az iskolai könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Noémi (2020) Az orbáni évtized. A legfontosabb politikai események és a választási győzelmek hatása Orbán Viktor politikai diskurzusára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás, Ágnes (2016) A foglalkoztatási jogviszony megteremtésének lehetőségei az ápolási díjban részesülő személyek tevékenysége kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csorjáné Szélpál, Emese (2023) A kreativitás fejlesztése kisgyermekek körében : óvodai tehetséggondozó program kidolgozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csortos, Ferenc (2016) Szegénység Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csortán, Krisztina (1988) Párválasztási és lakodalmi szokások Hajóson. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csorvásiné Ősi, Judit (2010) A vezető személyének hatása a szervezet eredményes működésére Vezetőváltás és szervezeti átalakulás a Kürt Alapítványi Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csotó Nagy, Istvánné Kardoskút gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csufor, Lilla Klaudia (2023) Serdülőkori jóllét összefüggéseinek vizsgálata az élet értelmességével, az önértékeléssel és az aspirációkkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csuha, Krisztina (2010) [Nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csuhaj, Dóra Marianna (2009) Közszolgálati jogviszony létesítése és módosítása,különös tekintettel a vezetőkre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csuka, Attila (2013) Mint halk hegedűszó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csuka, József (2022) A pénzintézeti honlapok fejlesztése a digitalizációs kihívások és üzleti sikeresség szempontjából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csukonyi, László Józsefné (2007) A számítógép szerepe a tanítási- tanulási folyamatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csukonyi, Márta (1992) A gyermek- és ifjúságvédő intézet átmeneti otthonának speciális helyzetéből adódó nevelési feladatok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csukáné Kőhalmi, Eszter (2008) Környezeti nevelés sajátos eszközei a napközis foglalkozások keretében, a Mindszenti Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csukás, Alexandra Viktória (2021) Fogyasztói magatartás és a felelősségteljes kutatás és innováció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csumpilla, Csaba (2005) „Aranka tanító néni" (Ottlakán Aranka életpályája). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csumpilla, Norbert (2008) Roma gyerekek oktatása Kétegyháza nagyközségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csupernyák, Csilla (2012) A házasság felbontásának jogi és pszichológiai folyamatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csurgai Horváth, József (1986) Székesfehérvár szabad királyi város telekkönyv- és térképtörténete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csurgóné Benkő, Zsuzsa (2008) Híradózás Magyarországon a hitelesség tükrében (a vizsgált tv csatornák - MTV1 és TV2 - híradói). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csuri, Ildikó (1961) Kistelek természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Csuri, Sándor (1991) Az egyházak lehetséges szerepe a büntetés-végrehajtás nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csuri, Veronika (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csuri, Veronika (2014) A könyvtár mint műhely - tehetséggondozás és felzárkóztatás az iskolai könyvtárakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csuti, Anita (2010) Diákok foglalkoztatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csuvik, Sarolta (2023) Whose lives matter? Police Brutality in #BlackGirlsMatter and #SayHerName Tweets, 2015-2022. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csuzdi, Lilla (2020) Az artikulációs zavar terápiájának egyes szakaszaiban megjelenő lehetséges korlátok a logopédiai munkában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csábi, Krisztina (2009) A magyar nyugellátási rendszer történeti fejlődése, átalakulása, jelenlegi szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csábi, Lászlóné Színes diaképek alkalmazása a 6. osztály földrajzának oktatási és nevelési folyamatában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csák, Dorottya (2015) Munkaügyi jogviták és azok rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csák, Dorottya (2011) Munkáltatók és biztosítottak jogai és kötelezettségei a társadalombiztosításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csák, Gergő Balázs (2023) Kis- és középvállalkozások ösztönzésmenedzsmentje Csongrád-Csanád megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csák, Tamás (2012) A gyermek képviseletére vonatkozó szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csák, Ferenc (1964) Kuncsorba község természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csák, Tímea (2005) Vásárhelyi fazekasság története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csák Jánosné, Angelika (2000) Nehezen kezelhető gyermek az iskola és a család viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csákai, Lászlóné (2003) Minőségfejlesztés az óvodavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csáki, Béla (1999) A nevelési - oktatási intézmények szakmai munkájának fenntartói ellenőrzése, értékelése Szekszárd városában. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Csáki, Andrea (2014) Az idősek közművelődési sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csáki, Anikó (2004) A "mágikus doboz" vonzásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csáki, Katalin (2005) A honfoglalás korának szimbolikus értékű étkezései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csáki, Réka (2008) A szovjet és náci propaganda a II. világháborúban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csákiné Danyi, Katalin (2015) A helyi önkormányzatok társulásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csákvári, Daniella (2022) A Milyen színű a boldogság? című képeskönyv értelmezése és hatása a kisgyermek és felnőtt befogadókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csáky, Attila (2020) A Lapcom Kft.: Délmagyarország kiadó marketing tevékenységének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csáky, Ildikó (1968) A tankönyvi képek felhasználása az oktatás folyamatában. 5. osztály, szomszéd országok. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csáky, Judit Rákoskeresztúr átalakulása. Mezőgazdasági település - bolygó város. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csákóné Harkai, Erzsébet (2007) A számítógépek használatának bemutatása, elemzése az e-learning folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csámpai, Zoltán (2005) Samuel Beckett bibliográfia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csánk, Ivett (2011) Az életkor szerinti diszkrimináció a munkaerőpiacon, különös tekintettel az időskorúakra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Alíz (2012) A romániai és a szlovákiai magyarság 1990-től napjainkig tartó demográfiai változásainak összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Anna (2015) Közfoglalkoztatás Csanyteleken. A közfoglalkoztatás, mint munkaerő-piaci eszköz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Balázs (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Bettina (2023) Házastársak közötti munkamegosztás gazdasági és társadalmi szempontjai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Brigitta (2018) Balástyai háziorvosi ellátás minősége a betegelégedettség tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Gyöngyi Brigitta (2010) Teljesítményértékelési rendszer szerepe a közigazgatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Judit (2015) Orosz-ukrán kapcsolatok 1991 után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Judit (2021) Vezetői kommunikáció : az intézményi belső kommunikáció megújítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Katinka (2010) A távmunka magyar és nemzetközi összehasonlító adatok tükrében, napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Krisztina (2023) A gyermek óvodai életkori szakaszában megfigyelhető agresszív viselkedési formák és azok hatásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Mariann (2014) A pedagógus értékelésének jelenlegi lehetőségei és rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Regina (2021) A diszlexia fogalma: diagnózis és terápia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Sándorné (2008) A Csányi ökogazdaság kialakulása és fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Tünde (2009) A polgári eljárásjog alapelvei a módosítások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, András (2004) Az anime. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Anita (2014) Közösségépítő rendezvények egy pályázat tükrében Kiskunfélegyházán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Györgyné (2004) Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Magyarország leglátogatottabb turisztikai célpontja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Gábor (2005) Devianciák (drogfogyasztás, alkoholizmus) szociológiai meghatározottsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Ildikó (2005) Egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Istvánné (2004) Személyiségfejlesztő módszerek avagy személyiségünk rejtett tartalékai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, János (1968) Szank település és gazdaság földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csányi, Jánosné (1959) Lakitelek természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Csányi, József (1981) Kistelek "magyar-szovjet barátság" MGTSZ átfogó elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csányi, József (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, József (2020) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Krisztina (2005) Az OnlineWeb Kft. marketingkommunikációjának értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Krisztina (1997) Érdekességek az írás történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csányi, Mónika (2012) Ablak a jövőre – ökológiai válság és fenntartható fejlődés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi, Orsolya (2009) Élményterápia a beteg gyermekekért : Bátor Tábor: egy pozitív példa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi-Farkas, Zita (2021) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a családpolitika Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csányi-Toppantó, Judit (2023) Az egészség, mint érték. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csányiné Barna, Klára (2005) A kamaszlélek védelme a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csányiné Molcsányi, Petra (2020) A foglalkoztatáspolitikai eszközök működése járványhelyzet idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Császi, Aletta (2021) Egy középvállalkozás és egy multinacionális cég munkavállalói egészségmagatartásának összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Császi, Fruzsina Kitti (2018) A munkahelyi zaklatás kezelésének a fontossága a vállalatokon belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császi, Janka (2022) Portfólió szakdolgozat - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Császi, Zsüliet Ildikó (2012) Az esküdtszékek szerepe az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császi, Fruzsina Kitti (2016) Társadalmunk látens szenvedélybetegsége, a munkamánia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Adrienn Zsuzsanna (2015) A jó állam mérhetősége, különös tekintettel a jogállamiság kritériumára. A mérések módszertana és eredményei, a jövőbeni tendenciák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Dorina (2021) Interjúztatók kommunikációjának multimodális elemzése az elfogultság szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Gergely (2023) A streaming szolgáltatások szerzői jogi és gazdasági elemzése, összehasonlító megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Hajnalka (2010) A bábművészet felhasználása a pedagógiai munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Karen (2015) Autonómiatörekvések a nemzetközi jogban, különös tekintettel Katalónia példájára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Nóra (2016) Az egészségügyi igazgatás szervezetrendszere és feladatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Adrienn (2009) Sisi, és a Gödöllői Kastély. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Beáta Anna (2008) A hódmezővásárhelyi kerámiakészítés története az 1970-es évekig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Péterné (2005) A gimnáziumi képzés szerkezetének átalakulása, jelenlegi helyzete, hatásai az 1990-es évek elejétől napjainkig Orosházán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Ágota (2006) A Délmagyarország c. napilap története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Császárné Joó, Gyöngyi (2005) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császárné Kollár, Tímea (2005) A világ érdeklődése a hazai dokumentumok iránt az Országos Széchényi Könyvtár dokumentumellátó szolgálatához 2001-2004 között beérkezett kérések tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Császárné Somogyi, Tünde Mária (2010) A Mórahalmi kistérség demográfiája és társadalomstatisztikai képe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csávás, Zsolt (2020) Fordtól a Tesláig: az autóipar menedzsment rendszerének fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csécsei, Edit (2013) A GMP - diagnosztika alkalmazása óvodáskorú gyermekeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csécsei, Edit (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csécsei, Kitti (2023) A bírói függetlenségtől a büntetéskiszabásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csép, Andrea (1996) Az üzemanyag töltőállomások rendszerének térszerkezete és az általa indukált infrastruktúra változása Magyarországon és Csongrád megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csépai-Szabó, Luca Margit (2022) A kapunyitási pánik összefüggései az identitással, a szorongással, és az észlelt társas támogatással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csépes, Katalin (2007) Újhold folyóirat referálólap. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cséplőné Hökkön, Marianna (2007) Zala megyei cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csépán, Katalin (1964) Páhi. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csík, Hajnalka Erzsébet (2023) Idegen nyelvi nevelés az óvodákban - kihívások és lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csík, Szabolcs (2021) A magyar munkaerőpiac változásai az 1990-es évektől napjainkig. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Csík, Tímea (2021) A közösségi médiában megjelenő digitális identitás hatása a munkavállalásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csíkné Majoros, Szilvia (1999) A személyiség fejlesztése innovatív törekvésekben, alternatív iskolák bemutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csíkos, Laura (2023) A gyermekekhez való hozzáállás és a róluk való gondolkodás a 20. századi Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csíky, Mária (2001) A differenciálás alakulása a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium- és Kollégiumban (az intézmény pedagógiai programja alapján kitekintéssel a hazai és nemzetközi helyzetre). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csíkász, Katalin (1997) Belső perifériánk: a Tiszazug. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csízi, Andrea (2005) Kultúrpolitika az 1920-as, '30-as években. Hóman Bálint élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csók, Anita (2010) Ingatlan-végrahajtás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csók, Tünde Noémi (2022) A hallgatói kiégés vizsgálata a tanulmányi motivációval, a társas támogatással és a rezilienciával összefüggésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csóka, Dr. Gézáné (2008) Az országos kompetenciamérések eredményeinek felhasználása Győr-Moson-Sopron megye kistérségeiben a középiskolai matematika tanítás eredményességének javítása érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csóka, Edina (2000) Digitális kultúra Magyarországon: Internet, Online publikációk 1996-99. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csóka, Ferencné (2005) Drogprevenció az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóka, Gabriella (1998) A narkománia okai és megelőzési lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csóka, Titánia Veronika (2020) Hazatérés a misszióból: tanulmány a harctérről, illetve a misszióból hazatérő magyar katonák visszailleszkedéséről a civil életbe, iraki és afganisztáni küldetésük után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csókán, Klaudia (2020) A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. csoport tagja a Diákhitel Központ Zrt. A Diákhitel, mint nem tipikus hitel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csókási, Márton Gábor (2023) A körforgásos gazdaságra való átállás jogszabályi alapjai az Európai Unióban, a hulladékgazdálkodás új kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csókási, Zita (2014) Magyarország és az Európai Unió a társadalomstatisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csókási, Gábor (1991) Makó ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csókási, Lívia (2016) A törvényen alapuló rokontartás szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csólig, Zita (2010) Az adócsalás összehasonlítása a magyar és német büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Krisztina (2013) Az államok nemzetközi jogi felelőssége környezeti károkért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Noémi (2022) A "Fast Fashion" nemzetközi és uniós jogi vetületei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Roberta (2022) Generációk a munkaerőpiacon. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Róbert (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Zsombor (2018) „A jó szándék néha kevés” : (A társadalmi gazdasági megállapodás kudarca Magyarországon). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Éva (2011) A munkaügyi ellenőrzés és a feketemunka. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti, Szilveszter (1971) Üllés település gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csóti-Gyapjas, Dóra Éva (2012) A Barbie-nő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóti-Sulyok, Nikoletta Tímea (2021) Fiatal munkavállalók megtartásának problémái és az erre adható válaszok a KKV szektorban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csótiné Frank, Ágnes (2014) Gyermekmunka a törvények és a gyakorlat tükrében – a XIX. századtól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csótiné Frank, Ágnes (2005) Gyermekjólét a mindennapokban - egy speciális eset tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csótiné Hajdú, Valéria (2021) Kognitív működés és szkizotípia vizsgálata ép látású és látássérült személyeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csótya, Andrea Edina (2021) A problémás kapcsolattartás pszichológiai háttere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csökmei, Edina (2007) Különböző országok protokolljai (Dánia, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csökmei, Enikő (2008) A pusztaföldvári általános iskola története a rendszerváltástól napjainkig 1990-2008. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csökmei, Gábor (2007) A békési kultúra fellegvára (Egy „alvóváros” kulturális ébredése). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csöme, Renáta (2022) A féktelen fiatalság, vagy mégsem? A modern fogyasztók elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csövekné Lukács, Magdolna (2007) Családkép vizsgálat az Orosháza Város Önkormányzatának Kossuth Lajos Közoktatási Intézményében tanulók körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Csúcs, Annamária (2023) Heltai Gáspár Aesopus meséinek népszerűsége és kiadásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csúcs, Ilona (1963) A "Haladás" Tsz. szerepek a városok élelmiszerellátásában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Csúcs, István (1999) Az öngyilkosság mint társadalmi jelenség. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csúri, Zoltán (2007) Egy ipari akkumulátorok szervizelésével foglalkozó vállalkozás gazdasági kapcsolatainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csúri, Edina (2005) 6. osztályos tanulók tanulmánykirándulásának szervezése Orfű és környékére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csúriné Tornyai, Annamária (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csúzné Lehóczki, Gizella (2005) A magyar állami anyakönyvvezetés története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csüllög, Imre (2010) Az egészséges környezethez való jog a környezetjog közlekedéssel kapcsolatos szabályozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csüllög, Ágnes (2015) Nemzetközi terrorizmus - Szeptember 11-e hatásai a világpolitikára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csüllög, Sándorné (1999) Elektronikus média szerepe a Sárréten. Sárrét TV. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Csüllög, Vivien (2020) Óvoda-iskola átmenet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csüllögné Bogyó, Katalin (2007) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az iskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csőke, Boglárka (2021) Calouste Gulbenkian élete, kőolajiparban való munkássága és a hagyatéka. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csőke, Boglárka (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csőke, Dorottya (2023) A szegedi fenntartható városi mobilitás fejlesztése- az elmúlt öt év legjelentősebb projektjei és azok hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csőke, Dóra (2010) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csőke, László (2011) A Tömegek Pszichológiai Hatása a Bűnelkövetés Során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csőke, Márta (1942) Matyóország. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Csőke, Szilvia (2005) Szeged Tömörkény tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csősz, Tamás (2009) A munkaidő, pihenőidő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csőszi, Tibor (2023) A fogyasztói magatartás változása a COVID-19 vírushelyzet hatására a vendéglátóiparban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csőszi, Attila Krisztián (2020) A sport iránti elköteleződés sporttagozatos középiskolások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csővári, Zsanett (2015) Tanulási orientáció vizsgálata a kisiskolások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csűrös, Józsefné (2006) A kistérség intézményrendszere és a települési önkormányzatok. EU-s felvételünk hatása a kistérségi rendszer működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Curpás, János (2008) Az Orosházi Gyógypedagógiai Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czagány, Gábor (1999) Az Északír válság vallásföldrajzi háttere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czajlik, Martina (2010) Az egészségpénztárak jelentősége Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czajlik, Martina (2013) A gyermekvédelem alakulása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Anita (2013) Az elítéltek nevelése a szabadságvesztés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Barbara (2011) Dogmatikai kérdések a stádiumtan köréből, különös tekintettel a befejezettség szakaszára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Gyula Márk (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Natália (2021) Távmunka mint atipikus foglalkoztatási forma Magyarországon a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Szabolcs (2008) Mezőgazdasági támogatások aktuális rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Zita (2016) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Beáta (2004) Az örökbefogadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Ildikó (2001) Ifjúságvédelmi helyzetfelmérés a Deák Ferenc Gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Ilona (1988) Hosszúhajúak /1965-1970/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czakó, János (1983) Az ifjúsági szövetség közművelődési tevékenysége a hetvenes években Csongrád megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czakó, Éva (2008) Szorongásos zavarok kialakulása és kezelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czanik, Sándor (2009) Kiss Bálint (1772-1853) pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czanikné Havrán, Szilvia (2009) Gyermekkori szocializáció : a 0-6 éves korú gyermekek szocializációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czank, Orsolya Réka (2004) Reformeszmék kibontakozása és hatása Magyarországon a XIX. század első felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czap, Alexa (2022) Zöld Egyetem - fenntartható fejlődés a felsőoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czapári, dr. Dóra (2020) Recht auf informationelle Selbstbestimmung im Rahmen „Die Deutsche Rechtsschule mit Ausbildung zum Fachübersetzer“ [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czebe, Ádám (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czebe, Ádám (2022) A vázizomzat természettudományos szempontú bemutatása kamaszkorig tanterv elemzéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeczon, Emese (2022) Németországból hazatérő magyar munkavállalók társadalomföldrajzi vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeczon, Zsoltné (2015) Pedagógusok együttműködése egy budapesti általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czegle, Zoltánné (2002) Egy megadott intézményi esetre szabott COMENIUS I. bevezetési munkaterv kidolgozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czegledi, Krisztina (2021) Alkoholfogyasztás az egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Edit (2023) Kiskunhalas Város Önkormányzata lakásfenntartási támogatásának alakulása a rendszerváltás óta. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Fruzsina (2015) Civil hatalom. A civil társadalom szerepe a magyar és lengyel rendszerváltásokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Lili (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Melinda (2016) Társadalmi felelősségvállalás az ENGIE Csoportnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Viola Ágnes (2021) Gerontoedukáció: közösséggel és kultúrával a minőségi időskorért. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Jolán (2005) Marketingkommunikáció a szakirányú továbbképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédi, Tamás (2011) Alap tornaelemek oktatása alsó tagozat 3.4. osztályban a mozgásvégrehajtás minőségének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédiné Zanócz, Mónika (2022) Szeretetre érzékenyen : szeretetnyelvek alkalmazása és tapasztalatai a pedagógiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeglédy, Anita Flóra (2023) Degrowth: gazdasági növekedés nélküli fejlődés Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeigerschmidt, Norbert (2009) Reklámok a médiában. A reklámzene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeiner, Ildikó (2023) A váltott műszak alvásminőségre, kognitív hibázásra, metamemóriára és mentális egészségre gyakorolt hatásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czeller, Ágnes (1974) Korszerűsítési törekvések a matematika tanításában. Halmazok, logika. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czellár, Mónika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czellár, Mónika (1994) Reklám és/vagy pszichológia!? Gondolatok a reklámozásról egy felmérés kapcsán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czene, Elizabet (2022) A COVID-19 világjárvány hatásai a nők munkaerőpiaci helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czene, Anita (2004) Pályaválasztás és motiváció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czene, Elizabet (2019) A dolgozók képzésének bemutatása a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaságnál. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Czene, Gábor (1999) A szuburbanizáció folyamata Szegeden és környékén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czenky, Ágnes (1999) Alternatív iskolák pedagógiájának közös és eltérő vonásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czenky, Árpád (1998) Testnevelés hatása a személyiség fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czentye, Szilvia Ágnes (2022) A marionett bábuk lázadása : hogyan jött létre kreatív krízis segítő beszélgetések hatására? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czentye, Józsefné (2008) A Szegedi Fegyház és Börtön Mindennapi élet a Szegedi Csillag Börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czenéné Zsolnai, Irén (2004) Drogprevenció- avagy a felnőtt társadalom felelőssége a fiatalkori (14-20 év) drogfogyasztás megelőzése érdekében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czepó, Katalin (2021) A kiskorú és a 20. életévét be nem töltött, középfokú iskolai tanulmányokat folytató nagykorú gyermek tartására vonatkozó szabályok újdonságai, gyakorlati kihatásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czerovszkiné Szokol, Noémi (1990) Bábjáték a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czeróczki, Claudia (2009) Az olvasás és az ismeretszerzés egyéb forrásainak, egymáshoz való viszonyának elemzése alsó és felső tagozaton végzett felmérések alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czető, Richárd Alex (2021) Miért hagyott fel a Cartoon Network az akció rajzfilmek vetítésével? A Cartoon Network gyerekcsatorna identitásának átalakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cziberéné Nagy, Katalin (2009) Az intézményi pedagógus teljesítményértékelési rendszer kialakításának és kipróbálásának folyamata, tapasztalatok a Kövy Sándor Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Cziberéné Nagy, Katalin (2020) Tények és vélemények a pedagógus életpálya modellről a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar -Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tantestületében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czibolya, Viktória (2023) A Komplex Alapprogram alkalmazásának lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czibolya, Ágnes (2015) Gyermekeink védelmének rendszere, különösen a védelembe vétel jogintézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czibolya, Ágnes (2013) Hivatali integráció : kényszerházasság vagy szakmai fejlődés? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czibolya, Dr. Ágnes (2018) A mediáció alkalmazásának lehetőségei a gyermekvédelemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czibolya, Anita (2010) A Lisszaboni szerződés és az Európai Bizottság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czibolya, Renáta (2006) A német iskolarendszer alap- és középfokú felépítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czibula, Réka Luca (2021) A Z generáció munkaerőpiaci elvárásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czibulya, Zsuzsanna (2005) A művészetoktatás kialakulása Békés megyében : 40 éves a szarvasi Chován Kálmán Művészeti Alapiskola. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czibuláné Arany Szabó, Ágnes (2005) Az iskolaszék hazai neveléstörténeti előzményei, a mai iskolaszék eredményes működésének feltételei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Czicza, Kristóf (2021) A tömeges személyreszabás megjelenése a vevői értékben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cziczeri, Tímea (1994) A narkománia pedagógiai vonatkozásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Cziczinger, Antalné (1997) Bácsalmáson élő nemzetiségek. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czifra, Edit Angéla (2021) Pandémia által okozott hatások és megoldások egy határ menti autóipari cégnél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czifra, Zsuzsanna (2009) Budakeszi közoktatásának helyzete és fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czifra, Andrea (1999) Múltbéli sajtókalendárium. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czifrák, Viktória (2003) Matematikai statisztika a testnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cziger, Márton (2020) Language attitudes towards British English: A study of Hungarian university students’ attitudes towards the Liverpool and near-RP accents. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czigléczki, Jánosné (1986) Tehetséggondozás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czigány, László (2004) Az iskola szervezeti kultúrájának néhány jellemzője. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czikkely, Imre (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czikkely, Mária (2009) Családok esélyteremtése, a gyermekszegénység leküzdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czikkely, Ágnes Tímea (2007) Oktatás, mint lehetőség a romák integrációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czikó, Katalin (2012) A "rosszak" esélyei. A Szegedi Fegyház és Börtönben folyó felnőttképzés és felnőttnevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czilling, Fanni (2020) Élet egy autista kisfiúval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czimber, Ákos (2009) Thomas Hobbes és John Locke államelmélete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czina, Dávid (2011) Az emberi erőforrás fejlesztés felértékelődése Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czina, Dávid László (2009) A Somogyi-könyvtár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czinanó, Noémi Mária (2006) Szaktanácsadás, szaktanácsadók tevékenységének tanulmányozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czindrity, Karolina (2013) A szakszervezetek jövője a megváltozott jogi és társadalmi környezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czinege, Gréta Lilla (2023) Családtervezés, halasztás, gyermektelenség - A szegedi nők gyermekvállalással kapcsolatos tervei és attitűdjei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czinege, Gréta Lilla (2021) A nőkkel szembeni erőszak formái és azok társadalmi megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czinege, Máté (2022) A munkaerőpiacon lévő generációk munkamotivációjának vizsgálata, különösen a pénzbeli és nem pénzbeli tényezőkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czinege, Sándor Szabolcs (2022) A magyar vállalati kötvénypiac vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czinege, István (1991) Komplex esztétikai nevelési kísérletek a napköziben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czink, Éva (1996) Ember és vallás - Vallásosságfelmérés -. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czinkota, Petra (2023) A kiskorúak védelmének vizsgálata a médiajog területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czinkóczki, Nóra (2014) Az ingatlan-nyilvántartás anyagi jogi szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czippán, Árpád (2022) A gerinctáji fájdalmak megjelenése és annak mértékbeli változása az egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cziprok, Andrea (2020) A digitális oktatás a pedagóguskompetenciákban. A „tantermen kívüli digitális tanrend” hatása a pedagógusok szakmai-módszertani értékelési kultúrájára a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskolában. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czirbus, Gábor (2015) "Az iskola mint tanulószervezet" - „A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a tanulószervezetté válás útján – intézményfejlesztési lehetőségek”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czirják, Melinda (2010) Kisebbségvédelem az Európai Unióban : az európai kontinens legerősebb szervezete és a sokszínű kisebbségi közösségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czirják, Rudolf (2008) Devianciák a gyermekvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czirok, Ildikó (2009) Munkanélküliség napjainkban a Dél-Alföldön statisztikai adatok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czirok, Zoltán Balázs (2012) A korai egészségromlásban szerepet játszó tényezők és hatásuk, különös tekintettel a magyar férfiak és nők egészségi állapotára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czirok, Mihály (2005) Az alapvető dokumentumok szerepe az iskola, ezen belül a művészeti iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czirok, Sándor Zoltán (2008) Reformáció és ellenreformáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cziráné Kőházi-Kis, Tímea (2014) A tanári életpálya-modell egyes elemei az Európai Unió tagállamaiban, különös tekintettel a magyar pedagógus-társadalom minőségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czobor, Diána (2010) Gyermekek védelme, szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czobor, Gábor (2010) A média hatása életmódunkra, reklámok és fogyasztói trendek kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czollner, Tünde (2008) Korai szocializáció. Anya-gyermek kapcsolat pszichológiai jellemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czombos, Bence (2013) A nagyhatalmi rendszer konfliktusai és változásai délkelet Ázsiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czrnkovics, Dragan (2009) Társadalombiztosítási ellenőrzési rendszerek és módszerek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czuczor, Gergely (2011) Bibó István közigazgatási elméleteinek időszerűsége és alkalmazhatósága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czuczor, László (1968) Изображение интеллигенции в пьесе Горького "Дачники". Masters, József Attila Tudományegyetem.
Czuhorka, Zoltán (2008) "Virágzó" deviancia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czuppon, István (2007) A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási mikrotérségeinek elemzése és a kistérség fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czuprák, Alíz (2010) Jogorvoslat a közigazgatási eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czvik, Szilveszter (2008) A televízió és a gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czédliné Bárkányi, Éva (2011) A felsőoktatás minőségügyi gyakorlata. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán a Tanító- és Óvóképző Intézet tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czéduláné Lengyel, Judit Renáta (2009) A Hajdúvölgy-Körösmente Leader Akciócsoport vidékfejlesztési stratégiájának bemutatása és megvalósításának nyomon követése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czégény, László (2021) A bannervakság vizsgálata egy tervezett kisvállalkozás szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czégény, Gyula (1998) A pedagógusok gyermekeinek helyzete szüleik életstílusának tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Czégény, Tünde (2008) Kulturálódási lehetőségek Újszentivánon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czékmán, Flóra Viola (2023) A testkép és önértékelés, kapcsolati elégedettség, illetve féltékenység összefüggéseinek vizsgálata párkapcsolatban élő felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékmány, Gréta (2021) Aktivátor-3 Kft.jövedelmi, vagyoni helyzetét befolyásoló tényezők és a vállalkozás elemzése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Czékmány, Gréta (2019) Pályaszocializáció meghatározó szerepe a pályakezdők életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékmány, Ilona (2002) Minőségfejlesztési folyamat egy tantestület nézőpontjából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czékmány, Szabolcs (2009) Egy üzemi baleset következményei a munkáltató munkavédelmi szabályszegései következtében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Anetta (2017) Milyen kihívásokkal néz szembe napjainkban Spanyolország az Európai Unió tagállamaként? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Anetta (2015) Négy spanyol nyelvű ország demográfiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Lászlóné (1972) Korszerűsítési törekvések a számonkérésben és ellenőrzésben. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Czékus, Renáta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Renáta (2023) A környezeti nevelés megjelenése a zoopedagógia eszköztárával egy lovasiskola tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Kitti (2011) Rendezvényszervezés bemutatása gyakorlatban a Zákányszéki Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önkormányzat tevékenységének példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus, Melinda (2021) Intézményválasztást befolyásoló marketingkommunikációs eszközök. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékus-Kristó, Judit (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Czétényi, Gábor (2006) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czímer, Melinda (2009) A családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czímer, Zoltán (2012) Egy közművelődési intézmény a felnőttképzés útján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czúcz, Dénes (2009) A szellemi tulajdon jelentősége a fúziók és felvásárlások során az Egyesült Államok jogrendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czúth, Edit (2022) A korai fejlesztés lehetőségei a civilek által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cződör, Szilvia (2005) A Pitvarosi Általános Iskola története a II. világháború és a rendszerváltás között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cékus, Noémi (2021) Lovas népszokások, hagyományok és hiedelmek Vajdaságban. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Da Silva Santos, Thalyta (2023) Allocation of Risk under the Vienna Convention on International Sale of Goods. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dajbukát, Enikő (1996) Az értékelés és osztályozás pedagógiai problémái. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Dajka, Gabriella Zsuzsanna (2014) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Daka, Bettina Alexandra (2019) A munkaerő-kölcsönzés és munkaerő-közvetítés aktualitásai a magyar munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Daka, Kinga (2021) Az észlelt kockázat hatása a fogyasztók vásárlási szokásaira online környezetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Daka, Kitti (2013) Foglalkoztatottság-politika Magyarországon, az adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Daka, Edina (2013) A könyvtárügy helyzete napjainkban. A mórahalmi könyvtár szerepe a település életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dakpui, Edzo Sitsofé (2023) Les droits fondamentaux au travail à l’épreuve de la mondialisation dans les Etats membres de l’Espace UEMOA. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dakó, József (2020) A társadalmi igazságosság érvényesülése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dakó, Zoltán (2020) Férfiak helyzete az óvodapedagógiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dalkó, Barbara (2013) Pán - Európai folyosók. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dalli, Éva Fatima (2013) A földhaszonbérlet szabályainak változásai történeti megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dallos, Gergely (2006) A vezetői munka támogatása szoftver segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dallos, Gyula (2000) A kétnyelvű idegenforgalmi szakképzés perspektívái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dallos, Tamásné (2009) Kistérségek és az iskolaszövetségek együttműködése a közoktatási szakmai szolgáltatások hatékonyabbá tétele érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dancs, Szilvia (2013) Az ideológiai diverzió megvalósulása a Szabad Európa rádión keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dancs, Gabriella (2020) A kiégésszindróma vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinika dolgozóinak körében és összehasonlítása a Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály eredményeivel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dancs, Luca (2020) Az ajak- és szájpadhadékok ellátásának hazai protokollja a Miskolci Hasadékos Team működésének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dancs, Márta (2010) Hogyan készülhet fel Európa egy jövőbeli energiaválságra? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dancsó, Linett Anna (2023) Az elménk sokszínűsége: személyiségzavarok a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dancsó, Timea (1998) Az általános forgalmi adó ellenőrzésének vizsgálata az adóellenőrzés mechanizmusára vetítve. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Dancsó, Zsanett (2004) A polgárság mindennapjai az urbanizáció idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dancz, Ákos Gyula (2020) Lehet MaaS a közlekedési rendszer? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dancza, Bence (2023) Szerencsejáték Zrt. értékesítési pont nyitásának gazdasági kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dandé, Henrietta (2005) Alföldi tájak hagyományos ételei, étkezési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dandéné Serkédi, Ildikó (2007) A szakképzési rendszer, a szakképzés átalakulása, szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai /kutatás és összehasonlító elemzés/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Gáborné (2000) Fejezetek iskolám történetéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Melinda (2012) Az elítéltek munkával foglalkoztatása hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Tamás (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Tamás (2022) A magyarországi fürdők és a gyógyturizmus szerepe különös tekintettel az Alföldre és a járványra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Tímea (2014) A nők foglalkoztatási helyzete, különös tekintettel munkajogi védelmükre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Tímea (2012) A szakszervezetek helyzetének bemutatása napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Ilona (1940) Kiskunfélegyháza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Dani, István (1992) Elítéltek alkalmazkodása a börtönkörnyezethez. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dani, Katalin (1989) Egy napközis munkaközösség pedagógiai kulturáltságának metodikai jellemzői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dani, Kálmán Szabolcs (2019) Ügyfél elégedettség és lojalitás vizsgálata a Kollár Pakk Kft-n keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Róbert (2020) Vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Tibor (1979) A Tisza II. Vízlépcső területének és környékének természetföldrajzi viszonyai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dani, Zita (1998) Serdülőkori narkománia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dani, Ágnes (2008) Három nagy XVIII. századi egyházi gyűjtemény összehasonlítása: Pécs, Eger, Gyulafehérvár. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Ágnes (2009) A nemzettudat erősítése a 13-14 éves korosztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani-Bernátsky, Kamilla Emese (2023) Stressz és megküzdés a munkahelyen : az egészség, a boldogság és a munkahelyi környezet összefüggéseinek vizsgálata óvodapedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani-Cseh, Mária (2021) Csongrádi Zenei Tábor mint az iskolánk beiskolázást segítő tehetséggondozó programja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Daniel, Lívia (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Daniné Jámbor, Erzsébet (2010) A magyar közoktatásban történt változások 2006-tól napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Danka, Luca (2018) Munkavállalás a robotizáció korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Danka, Luca (2022) A fejlesztő állam megjelenése a magyar gazdaságban 2010 és 2019 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dankowsky, Tímea (2001) Önfejlesztés a középiskolai kollégiumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Danku, Tamás (2021) A párválasztást befolyásoló evolúciós pszichológiai tényezők vizsgálata hetero- és homoszexuális populációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, András Márton (2022) Digitális hagyományőrzés : népi kézművesek online piactérhez való csatlakozási hajlandóságának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, Bálint Zoltán (2016) A betegek kártérítési igényei az egészségügyi szolgáltatókkal szemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, Dr. József (2006) A kistérségi közoktatás, a sürgősségi ügyelet, a falusi turizmus, a kerékpáros turizmus és a közúthálózat fejlesztésének kapcsolata a Tokaji Kistérség példáján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, Lea (2023) A mindset szerepe a végrehajtó funkciók, illetve a munkamemória működésében stroke-on átesett betegeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, Lea (2021) A szubjektív egészségi állapot és a családtól kapott észlelt társas támogatás vizsgálata átlagostól eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülőknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, Ervin (1967) Szarvas iparának fejlődése különös tekintettel a kisipari szövetkezetek fejlődésére. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dankó, Ervin (2005) „ A világ nem talált hozzám utat ” avagy az autizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dankó, Ferencné (1999) Ajak helyi társadalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dankó, Mihály (1989) Az új oktatási törvény kezdeti tapasztalatai /Gyomaendrőd és vonzáskörzete/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dankó, Zsófia (2020) Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának megvalósulása Tiszakécskén: Szocimetriai felmérés egy integrált osztályban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dankóné Balázs, Zsuzsanna (2004) Iskolát teremteni : egy új szakma bevezetése a kilencvenes évek magyar közoktatási rendszerébe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dankóné Nagy, Éva (2004) Hátrányos helyzetű gyerekek nevelésének kérdései, különös tekintettel a cigány gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Danyi, Györgyné (2007) A projekt szisztéma egy alkalmazási lehetőségének bemutatása a kertész szakma tanításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Danyi, Máté (2011) Európai sportjog, különös tekintettel az európai labdarúgás jogára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Danyi, Orsolya (2021) The EU’s Transition towards Circular Economy – A Comparative Analysis of the Member States of the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Danyi, Andrea (2011) Az abszurd humor és eszközei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Danyi, Orsolya (2020) The Modern Concept of Animal Rights. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Darabos, Beáta (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Darabos, Katalin (2006) Pályázatírás : készült a „Lampionos Est” tervei alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darabos, László (2005) Eltérő nevelés, eltérő értékek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Daraki, Zoltán Péter (2012) Motiváció és ösztönzés a kis- és középvállalkozásokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darida, Ádám Péter (2021) Az erdei élővilág sokféleségének vizsgálata a 3. osztályosokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darida, Ivett (2007) A projekt-módszer alkalmazása a német, mint élő idegen nyelv és a technika és életvitel tantárgyak integrált nevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Darida, Pálné (1991) Pedagógusképzés Szarvason. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Darnay, János (2022) Pszichiátriai betegségek és az intelligencia kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Daru, Lilla (2005) Tisza Volán Rt. PR tevékenységének bemutatása, szükséges feladatok megvalósítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Daru, Márta (2020) Monetáris politikai eszköztár fejlődése a 2008-as gazdasági világválság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Daru, Éva (2007) A Németh László Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában folyó szakmai munka napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darvas, Viktória Edina (2009) Üzemi baleset bemutatása, a MÁV ZRt.-nél alkalmazott gyakorlat alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darvay-Osváth, Kinga (2020) Az orvosilag nem magyarázott tünetekkel szembeni attitűd és az interkulturális érzékenység összefüggései -pszichológus és orvostanhallgatók körében-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Darányi, Nóra (2021) A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelésének – oktatásának vizsgálata a városi és a községi iskolákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darázs, Gizella (2012) Adatvédelem az adatbiztonság szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Darázs, Katalin (1983) Az analízis elemeinek tanítása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Darázsiné Kém, Anita (2005) A kreativitás és fejlesztése kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Daróczi, Anita (2006) Kommunikationsstile im interkulturellen Vergleich. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Daróczi, Erzsébet (2021) Pedagógiai törekvések a koherencia-érzés megélésére egyén és közösség szintjén a Szegedi ÓVI-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Daróczi, Dóra (2020) Autizmus spektrum zavarban érintett gyermekek óvodai nevelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Daróczi, Péter (2004) Deviáns viselkedési formák, különös tekintettel Magyarországra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Daróczi, Szilvia (2001) Személyiség problémák a századforduló magyar irodalmában : problémafelvetések Annus Zoltán Midás király és Babits Mihály A gólyakalifa című művei alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Darók, József (2004) "Itt nem elég, ha magyar vagy..." Magyarok szerepe a világ filmművészetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Davidovics, Angéla (2005) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Davidovics, László (2006) Francia-magyar együttműködés a szakképzés területén a Leonardo da Vinci program keretében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Debera, Szilvia (2000) Házas-pár-baj azaz a konfliktusok szerepe az intim kapcsolatokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Debera, Ágnes (2001) Hátrányos helyzetű csoport bemutatása különös tekintettel a gyermekotthoni nevelésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreceni, Hajnalka (2011) A megváltozott munkaképességűek szociális ellátása, különös tekintettel a foglalkoztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreceni, Kitti Lucia (2022) Milyen mélyre hat a Mélylevegő Projekt? Egy pszichológiai ismeretterjesztéssel foglalkozó Instagram-fiók hatásának vizsgálata a mentális egészségműveltségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Debreceni, Dóra (2005) Az írás kialakulása és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreceni, Lászlóné (1990) A mezőgazdasági nagyüzem kialakulása Túrkevén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Debreczeni, Réka (2021) A 11. és 12. évfolyamos középiskolások tanulása a 2020/21-es tanév vegyes oktatási rendjében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeni, Réka (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeni, Dániel (2004) A Diáksziget kulturális eseményei a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeni, Szilvia (2009) Szlovák-magyar területfejlesztési trendek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeni-Beretzk, László (2013) Halmozottan fogyatékkal élők oktatási-nevelési lehetőségei fejlesztőiskolai oktatási formában : a Csodaház Foglalkoztató Napközi és Fejlesztő Iskola szakmai értékelő-elemző bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeni-Lincoln, Telma (2014) Alkotmányvédelem az alkotmánybíráskodás európai modelljeiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeniné Donka, Csilla (1999) A fiatalkori kábitószer-szenvedély és bűnözés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Debreczenyi, Bianka (2022) The Constitutional Bedrock of Due Process - Allan Ides; Decision 33/2021. (XII. 22.) AB of the Constitutional Court (excerpt) [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Debrődi, Anita (2020) Holtomiglan-holtodiglan...?! - Időben kilépni a bántalmazó kapcsolatból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deczkiné Mikecz, Julianna (2021) Kettős különlegességgel élő személyek - Sajátos Nevelési Igényű gyermekek tehetséggondozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dedinszky, Éva (1974) Petőfi Sándor : János vitéz tanítása az általános iskola 5. osztályában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dedovic-Tomic, Noémi (2021) A színésznövendék. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deek, Anat Y.M (2020) WIPO Domain name dispute resolution mechanisms. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Deffentné Földváry, Zsuzsanna (1987) Érdi hátrányos helyzetű gyerekek klubja. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Degovics, Dániel Gábor (2015) Uniós alapelvi rendelkezések hatása a nemzeti földszabályozásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dehény, Dalma (2011) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deim, Alíz (1992) A szentesi Horváth Mihály Gimnázium története (1859-1896). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Delhusa, Gjon Maximilien (2012) A diplomáciai és konzuli szolgálat elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deli, Alexandra Viktória (2018) Házasságkötés és házassági vagyonjog vizsgálata a magyar, német és spanyol jogrendszerben, valamint az Európai Unió e téren tapasztalt harmonizációs törekvéseinek mérlegre állítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deli, József (2009) A gazdasági társaságok tagváltozásai; különös tekintettel a korlátolt felelősségű társaság üzletrészét érintő anomáliákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deli, Mónika (2012) Jogalap nélkül felvett családtámogatási és szociális ellátások kezelésével kapcsolatos eljárások a Magyar Államkincstár budapesti és Pest megyei Igazgatóságánál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deli, Csabáné (1989) A Kecskeméti Zománc- és Kádgyár múltja, jelene, jövője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deli, Elvira (1970) Báránd község természetföldrajzi adottságainak hatása a település kialakulására és a lakosság gazdasági életére. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Deli, Julianna (1986) Adalék Jászapáti településföldrajzához. Az utcahálózat és a telekformák alakulásának földrajzi sajátosságai napjainkban Jászapátin. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deli, Zoltán (1989) A kékfestő mesterség Jászapátin. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Delia, Hajnalka Renáta (2009) A Gerébi Kúria Hotel és Lovasudvar marketingje és konkurencia vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demcsák, Miklós (1998) Tessedik Sámuel munkásságának bemutatása életműve tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deme, Klára (2014) Tanári szemléletmód váltás a sportoló diákok oktatásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Deme, Béláné (1975) Szeged-Kiskundorozsma településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deme, Józsefné (2000) Munkajog az oktatásban : a fegyelmi felelősség szabályozásának formái az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deme, Józsefné (1989) Őszibarack- és almatermesztés, mint bevételi forrás Szeged térségében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deme, Lolita (2010) „Egy alföldi nagyközség kulturális igényei - A kultúraközvetítés színterei Üllésen –„. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deme, Mihály (2004) A szakmai gyakorlati képzések lehetséges szervezési formái az OKJ szakmai képzésekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Demecs, Lívia (2017) Járművezetés ittas állapotban bűncselekményének elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Adrienn (2023) Az áldozatvédelem és áldozatsegítés viktimológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, András (2011) Az egységes magyar ingatlan- nyilvántartás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Dominik Gábor (2023) Gamifikáció és motiváció a mindennapi pedagógiai gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Dominik Gábor (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Viktória (2018) A határozott idejű szabadságvesztés anyagi jogi szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Áron (2015) A nemi diszkrimináció Magyarországon és Németországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Anna (1970) Budapest idegenforgalma. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Demeter, Margit (2008) Életmód, divat, társadalmi élet az Osztrák - Magyar Monarchia idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Rozália (1958) Jászapáti természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Demeter, Tünde Beáta (2020) Édesanyák Hibáinkkal együtt is szerethetők vagyunk. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Zsuzsanna Edit (2004) Marketing-Szemléletű településfejlesztés- különös tekintettel a turizmusra- Szarvason. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeterné Bogdándy, Margit (2001) Szakképző iskolai Yáltozásmenedzselés a rendszerváltástól az ezredfordulóig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Demeterné Pécsi, Andrea (2009) Az iskolai innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Demeterné Tóth, Szilvia Az ajánlatok értékelésének szempontjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeterné Vacsi, Mária (2001) Viselkedésrendezés módszerének alkalmazása a pedagógiai gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Demirhan, Azlin (2021) The State of Poverty in Sub-Saharan Africa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demjén Egonné Nagy, Éva (1970) Tata vizei és vízgazdálkodása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Demjénné Kondász, Katalin (1981) A márianosztrai általános iskolások művelődésének vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Demkó, Judit (2013) Idősgondozás Angliában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Demkó, Péter (2009) A kultúra helyzete Magyarországon a társadalom statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demlyén, Dóra (2007) Család szocializáció haása a gyermek személyiség fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demus, Henrietta (2017) Háborús bűnösök felelősségre vonása, különös tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság működésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demus, Henrietta (2020) Marketing strategies of Apple and Huawei- Why Apple brand equity is worth more than Huawei’s? (Marketing reasons in terms of smartphone market). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demény, Orsolya (2012) Az élethez való jog érvényesülése egyes hivatások, foglalkozások gyakorlása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deményi, Ernő (1995) Gyermek- és ifjúságvédelem a gyámhatósági eljárás tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Denc, Andor (2013) A betegek jogai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dencs, Tímea Katalin (2018) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dencs, Krisztina (2020) Szókincsfejlesztés népmesékkel. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dencsi, Anna (2020) Compliment responses: A comparative study of Hungarian and German EFL speakers. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dencsi, Erika (1998) Tanár-diák alapviszony neveléstörténeti áttekintése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dercsárné Nagy, Ibolya (1993) A kecskeméti Vásárhelyi Pál általános iskola pedagógiai törekvései. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Derdák, Andrea (2008) A zeneterápia története és alkalmazási lehetőségei a sérült fiatalok fejlesztésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dernovics, Máté (2012) A kínzás tilalma a világon és annak megjelenései állami és intézményi szinten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dervaderics, Marcell (2019) Motiváció a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dervarics, Máté (2022) Munkavállalói motivációs és elégedettség felmérés egy 130 főt foglalkoztató hazai termelő vállalkozásnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Derzsi, Annamária (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Derzsi, Annamária (2011) A halmozottan hátrányos tanulók nyelvi hátrányai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Desits, Endre (2006) Az új OKJ bevezetése a szakiskolában és annak vezetői és szervezési feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dessewffy, Zsuzsa (1983) Társadalmi értékrend és szórakoztatás /А szórakoztatás problémái/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deszpoth, Gábor (2000) Célok és elvárások egyeztetése a pedagógiai programban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Deutschné Karagity, Helga (2020) Kutyaterápia a Bajai EGYMI-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dezső, Gabriella (2011) A közvetlen és közvetett demokrácia működése Svájcban és Németországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dezső, János (2007) Foglalkoztatási partnerség "Együtt a fejlődésért" foglalkoztatási stratégia és paktum kialakítása Somogyban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dezső, Renáta Anna (2007) "Úgysem lesz belőletek semmi..."?! : a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium Felnőttoktatási Tagozatának innovatív szerepe a társadalmi integrációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dezső, Ibolya (1983) Egy mezőváros átalakulása ipari várossá /Hódmezővásárhely ipari élete/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dezső, Orsolya (2009) A szentesi termálvíz hasznosítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, András (2023) Agresszió hatása a küzdősportolók mindennapi életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, András (2016) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Anita (2013) Hogyan éljünk egészségesen? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Anita (2018) Öregségi nyugellátás hazai és Európai Uniós szemszögből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Dzsenifer (2018) A beutazás és letelepedés legális módjai az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Dávid (2017) Az Európai Unió integrációjának elmélyülése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Dávid (2022) Az ingatlan-végrehajtás folyamata, a lefoglalástól az értékesítésig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Dávid Gábor (2014) Az emberölés és minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Edit (2010) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Emese (2015) A megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének vizsgálata az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Emese (2013) A munkaviszony létrejöttének, megszűnésének és megszüntetésének összehasonlító elemzése - 1992. évi XXII. törvény, illetve a 2012. évi I. törvény alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Fanni (2023) A vegán termékeket fogyasztók vásárlási döntésére ható tényezők vizsgálata a kozmetikai termékek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Ferenc Tamás (2019) A kormánytisztviselők fegyelmi felelősségének elhatárolása a méltatlanság és a bizalomvesztés jogcímén történő felmentéstől a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Gabriella (2015) Az elítéltek foglalkoztatása a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Gabriella Ilona (2015) A fenntartható versenyképesség elméleti és gyakorlati megközelítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Imre (2013) Európa német nyelvű népességének demográfiai változásai 1871-1945 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Izabella (2011) A jegyző, mint köztisztviselő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Noémi (2015) A szülői felügyeleti jog tartalma és rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Petra (2021) A versengő attitűdök, a társas összehasonlítás és az önértékelés összefüggéseinek vizsgálata fiatal felnőttkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Péter (2011) A helyi adók rendszere Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Réka Krisztina (2019) Az Európai Unió válasza a globális kihívásokra: energiaügy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Tímea (2013) Az atipikus foglalkoztatás és azok megjelenése vállalatoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Andrea (2005) Tanulásban akadályozott értelmi fogyatékos gyermek fejlesztése részképesség vizsgálatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, András (2000) Az Internet, és annak üzleti alkalmazásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Attila (1992) A francia felvilágosodás filozófusainak nevelésről alkotott elméletei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deák, Attila (2001) A gyakorlati képzés megszervezésének formái a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Csenge (2020) Tanulási stratégiák vizsgálata, fejlesztése autista tanulóknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Dóra (2010) Európa Jövője Egyesület - egy nonprofit szervezet a kultúrák közötti párbeszéd szolgálatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Erzsébet (2015) Szorongásos zavarok megjelenése az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Ferenc Róbert (2005) A világfa és jelképrendszerét meghatározó vallási szimbólumok az ősmagyarok mindennapi életében és vallásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Katalin (2005) Az életbiztosítás piaci helyzete és értékesítése ma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Katalin Borbála (2006) Emberi jogi nevelés a közoktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Krisztina (2005) A felnőttképzés elmélete és gyakorlata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Lajos (1963) Kiskunhalas gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Deák, Lajosné (1963) Kiskunhalas és környékének baromfitenyésztése és a baromfi-termékek feldolgozása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Deák, Sándorné (1990) A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat Gyermekintézményeiben - a hátrányos helyzetű, ill. veszélyeztetett gyermekek életkörülményeinek bemutatása a tanulságok elemzésével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deák, Tamás (2008) Egyetemre járás a Középkorban és a korai újkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Tekla Tünde (2020) Megéri-e a magyar fogyasztóknak elektromos autóra váltani? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deák, Zsolt (1999) A fiatalkorúak: A bűnmegelőzésről és a pártfogó felügyeletről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deák, Zsuzsa (2005) Divat Európában a két világháború között és azt követően, az 1950-es évek végéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deáki, Dániel (2020) A magyar lakás-takarékpénztárak története és állami támogatásuk megszüntetésének indokai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deákné Bodnár, Erzsébet (1980) A Sarkadi Cukorgyár gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Deákné Kocsis-Savanya, Szilvia Edina (2014) Egészségtudatosságra nevelés az általános iskola felső tagozatos tanulóinál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Deákné Pászti, Erzsébet (2015) "Iskolakóstolgató"-lehetőségek a Tiszasülyi Vackor Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Diack, Aminata (2023) Emigration clandestine des jeunes de Guet Ndar a saint louis du Sénégal vers l'Espagne : facteurs explicatifs et stratégies de lutte. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diagne, Mamadou (2021) Protection intégrale (holistique) des enfants dans l’espace CEDEAO : une contribution au renforcement du Réseau Afrique de l’Ouest pour la protection des enfants (RAO). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diallo, Adama (2021) Les rapports diplomatiques entre l’Union Européenne et les pays en voie de développement en période de crise sécuritaire (2011 a nos jours) : cas du Burkina Faso, Mali et le Niger. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diallo, Mamadou Mounzirou (2023) Coopération Sécuritaire entre l'Union Européenne et les pays du G5 Sahel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diallo, Thierno Abdoulaye (2020) Rôle et impacte des communautés économiques régionales dans l’intégration africaine : Action de la CEDEAO dans le domaine de la paix et de la sécurité. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diamant, Ágnes (2005) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dian, Györgyné (1991) A család, mint szocializációs tényező, szerepe a gyermek személyiségének fejlesztésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dianoczki, Tünde (2005) A szegedi dóm. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dicsa, Zsuzsanna (2019) Vezetéselméleti irányzatok a köz-és magánszféra keretei között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dicső, István (2002) Az emberi erőforrás menedzselésének lehetőségei egy átalakító típus változtatás során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dicső, László (2022) Idősgondozásban dolgozók rekreációs tábora Alsómocsolád 2021.06.16-06.18. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dicső, Mónika (2000) Gyermekjólét születése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dicső, Szilvia (1999) Miért játszik az ember? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dienes, Béla (2007) Csenger város közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Béla (2006) Csenger város közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Csilla (2010) Gyermek elhelyezése, elhelyezés megváltoztatása és kapcsolattartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Melinda (2009) Az Európai vidékfejlesztés a LEADER Program tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Szilárd Levente (2012) Atipikus foglalkoztatási formák elterjedésének vizsgálata, különös tekintettel az önfoglalkoztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Réka (2020) A Montessori módszer hatékonysága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Rózsa (1963) Tanulói aktivitás a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dieye, Mouhamadou Bamba (2023) Evaluation des effets potentiels de l’accord de partenariat économique (ape) entre l’Union Européenne (UE) et l’afrique de l’ouest : etude de cas sur l’agriculture et l’economie Sénégalaise. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dihen, Miklós (2000) A hátrányos és/vagy veszélyeztetett helyzetű gyermekek a Nyírtéti Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dikánné Sziráky, Zsuzsanna (2010) A hozzátartozói ellátások története Magyarországon, különös tekintettel az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás szabályaira. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dilekci-Kunder, Georgina (2009) Tanulási zavarok (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diligens, Regina (2010) A fejvadászok és a tréningjeik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dillmann, Dénes Benedek (2020) Fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása – motiváció és projektszemlélet megközelítéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dimevska, Ana (2019) Autonomisation des femmes en Macédoine du Nord sous l’angle de l’exécution de la Déclaration et du Programme d’action de Beijing. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dimovics, Dániel (2021) Az étel-házhozszállítást végző kényszervállalkozók jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dimovics, Erika (2021) Atipikus foglalkoztatás iránti preferencia a közép-, valamint a felsőfokú végzettségűek megítélésének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dimovics, Petra (2021) Az X és Y generációk munkahellyel kapcsolatos elvárásai, különös tekintettel az ösztönzési eszközökre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dimák, Gizella (1979) Matematika szakkör szervezése, vezetése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dimák, Péter (2022) A szülők szerepe a gyermek iskolai teljesítményében - A szülők énképre gyakorolt szerepének iskolai teljesítményben megjelenő hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dimák, Andrea (2021) Kontingencia vezetési modellek alkalmazása a gyakorlatban. Vállalkozások vizsgálata a Dél-Alföldi régióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dimák, Béla Nagyszénás természeti,település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dimákné Demeter, Krisztina (2008) Népszokások és hagyományok a magyarországi cigányság körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dimákné Sebők, Veronika (2005) Az egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dimény, Andrea Gabriella (2018) Az egészség és a betegjogok ügye Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dinnyés, Henrietta (2013) A diszkrimináció fogalomköre, különös tekintettel a pozitív diszkriminációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dinnyés, Hedvig (2009) A könyvtár és a kultúra szerepe a Kalocsai Fegyház és Börtönben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dinya, Mónika Rita (2005) A vizuális média hatása a gyerekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dinyés, Dóra (2009) A családi szocializáció szerepe a viselkedés alakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diouf, Mame Diarra (2023) La gestion des conflits armés en Afrique de l’Ouest ; cas du Mali, du Niger et du Burkina Fasso : les rôles de la CEDEAO et de l’Union Européenne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dittrich, Katalin (2023) Peace Process Between Israel and Palestine from the First Intifada to the Deal of the Century. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diós, Henrietta (2005) Probleme der Entwicklung der Schreibfertigkeit im heutigen Deutschunterricht anhand einer Untersuchung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diós, Orsolya (2009) Béren kívüli juttatások – cafeteria rendszer bevezetése és fejlesztése egy vállalaton belül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Diós, Jánosné (1967) Makó város településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dióssy, Emese (2021) A tanulmányi motiváció és a kiégés protektív faktorainak vizsgálata egyetemista és főiskolai hallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diószeghy, László (2000) A halászi Iskolában végzett kommunikációs kutatás eredményei és ezek alkalmazási lehetőségei a nevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Diószegi, Hajnalka (2015) Munkanélküliség Magyarországon a 2014.évi adatok tükrében : Kunszentmiklós település munkanélküliségi jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Diószegi, Annabella (2014) A dán oktatási rendszer az egész életen át tartó tanulás szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Djiongo, Kana Cleffort (2023) Problemes terminologiques du dispositif juridique européen. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Djoko Makuissu, Vanina (2021) Autonomisation de la femme Africaine : instrument de l'egalite des sexes en Afrique : cas du Cameroun, de la RDC et du Tchad. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doba, Diána (2020) Lakótelepeken élő hátrányos helyzetű gyermekek rekreációs lehetőségei, igényeik, egészségtudatos magatartással kapcsolatos attitűdjeik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Doba, Lajosné (2005) A Csongrád Megyei Hírlap szentesi vonatkozású cikkei 1979-1980: Repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobai, Gábor A matematika oktatás problémái a szakmunkásképző iskolák "B" tagozatos osztályaiban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobai, Petra (2011) Az özvegyi nyugdíj története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobai, Szabolcs (1999) Szociometria. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobcsányi, László (2006) Innovációs törekvések az iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Beáta (2012) Munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Imola (2017) Az EU válaszai a migrációs válságra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Imola (2022) Menni vagy maradni? A mobbing: a munkahelyi pszichoterror jelenség vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, János (2004) A humán erőforrás fejlesztése : a teljesítményértékelés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Balázs (2005) A devianciák pszichológiája -a drogfogyasztás miértjei-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Erzsébet (1974) Az irói életrajzok tanítása az általános iskolában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobi, Istvánné (2000) „Más” nép - Másképp - „Más”-ként. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Sándorné (2007) A nevelőszülők munkáját segítő képzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobi, Zsolt (2005) Az eredendő bűn: Trianon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobiné Boldog, Barbara (2022) Energiajog és fenntarthatóság Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobiné Boldog, Barbara (2011) Öröklési jog az iszlámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doblerné Kántor, Judit (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dobor, Katalin (2000) Digitális pedagógia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Anna (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Attila (2013) Az 1929-1933-as világgazdasági válság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Edit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Józsefné (2001) Iskola a templom mellett... A Ják Községi Önkormányzati Általános Iskola társadalmi környezetének nevelésszociológiai elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Katalin (2011) A munkanélküliség emelkedésének okai és következményei az agráriumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Lívia Kinga (2021) Az ingatlan adásvételi szerződés tartalmi és formai kellékei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Róbert Dániel (2023) A kiégés vizsgálata a pályaelhagyás, munkával és élettel való elégedettség tükrében, valamint korai pályaelhagyás a pedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Erzsébet (1946) A félelemről és szorongásról. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Dobos, Eszter Viktória (2005) Mobilkommunikáció, avagy mire is használhatjuk mobiltelefonunkat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, János (1999) Az Internet oktatási alkalmazása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobos, Józsefné (1989) Percek, melyekért érdemes élni... Pedagógusszerepek és tanártípusok az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobosi, Eszter (2023) Átalakulás folyamatának bemutatása a Geoszonda Bt. példáján keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobosi, Máté (2013) AZ MDF és a politikai konzervativizmus 2006-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobosi, Éva (2010) Funerális művészet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobosi, Jenő (1965) Császártöltés település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dobosi, Lívia (1991) Az 1945-1950 évek közötti időszakban Magyarországon zajló ki- és betelepítési folyamatok vizsgálata, különös tekintettel Császártöltés községre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobosné Fekete, Andrea (2005) Nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobosné Radványi, Ilona (2006) Az iskola PR tevékenysége : a Szent László Általános Iskola tevékenységei falunk életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobozy, Réka Márta (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobra, Gergő Zsolt (2013) Munkanélküliség alakulása napjainkban Csongrád megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobra, Izabella (2020) Esélyek és lehetőségek a gyermekvédelmi rendszerben. Az utógondozói ellátás bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobra, László (1995) A középfokú intézményekben végző fiatalok pályaorientációs felmérése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobrai, András (2013) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobrocsi, Róbertné (2007) Az Internet hatása a személyiségfejlődésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobrodinszky, Diana (2016) Az internetes kommentek után viselt polgári jogi felelősség hazai és nemzetközi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobronay, Ferenc (2009) A televízió hatása a fiatalok személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobrotka, Csilla (1995) Jövőképek az európai integrációról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobrovolszki, Ibolya (2007) Viselkedészavarok kialakulásának leggyakoribb okai, megjelenési formái Orosháza térségében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobrán, Zsuzsanna (2012) Az osztrák és magyar életszínvonal összehasonlítása a legfrissebb adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobránovics, Sarolta (2021) A siket közösség médiareprezentációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobróka, András (2020) A nemzeti értékpiramis és hatása Tiszaföldváron. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobsa, Dorina (2021) Ösztönzési és motivációs eszközök vizsgálata a Dél-alföldi régióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobszai, Istvánné (2007) A sajátos nevelési igényű tanulók szakszerű fejlesztése, és feltételrendszerének kialakítása a kistérségben : a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás községeiben jelenlévő óvodás,- és általános iskolás korú sajátos nevelési igényű gyermekek helyzete. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobsáné Meleg, Emese (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobák, Sára (2014) Autonómia elméleti és gyakorlati háttere a székely autonómia törekvés vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobák, István (1980) A szülők válásából adódó hátrányos helyzet hatása a gyermek személyiségfejlődésére, s ezen belül a gyermek társas kapcsolataira. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobák, Marianna (2020) Állatasszisztált terápia hatásai a gyermekek fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Anikó (2010) Bosco Szent János pedagógiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Balázs (2017) Barack Obama külpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Balázs (2015) A civil társadalom az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Gábor (2021) Vásárlói preferenciák vizsgálata a Quantrax Kft. ügyfelei körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, István (2009) Minőségbiztosítás elméletben és gyakorlatban - egy gimnázium IMIP-jének tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Katalin (2014) Az alapítványi fenntartású köznevelési intézmények helyzete a köznevelési változások tükrében,különös tekintettel a „MACI” Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Katinka (2012) A családon belüli erőszak, különös tekintettel a gyermekbántalmazás statisztikai szempontú vizsgálatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Nikolett (2015) Az egészségügyi ellátórendszerek első számú védelmi vonala: az alapellátás Magyarország és Szerbia viszonylatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Nikoletta (2009) Textilipari termékek exportálása Japánba. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Petra (2022) A fiatal pályakezdők problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Péter (2013) A szerződés létrehozatala termékértékesítés esetén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Regina (2023) Valószínűségi játékok 6-tól 12 éves korig : a valószínűség témakörének felbukkanása más témakörökben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Rita (2021) A hazai és nemzetközi startupok finanszírozási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Csaba (2008) Ideális honlapok tervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Edit (2005) Szocialista realizmus a képzőművészetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Katalin (1975) Szeged népesedés-fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dobó, Miklós (2009) Minőségirányítási alapelvek érvényesülése és az eredményesség közötti összefüggés vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Réka (2016) A munkahelyi szexuális zaklatás alapkérdései. Szabályozások, irányelvek, esettanulmányok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Zsuzsanna Réka (2020) A környezettudatos gondolkodás és kommunikáció megjelenése és hatása az elektronikus kereskedelemre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobó, Ágnes (2020) A pénzügyi osztály tevékenységei a Florin Zrt. gyakorlatában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobóczky, Zoltán (2009) Teleházak a Dél-Alföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobóné Bencze, Zsuzsanna (2004) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dobóné Szécsi, Gyöngyi (2008) A zákányszéki könyvtár szolgáltatásai a 2003-2007-es stratégiai terv tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dobóvári, Dzsenifer Kata (2023) A hátrányos helyzetű gyermekek egészségnevelése óvodapedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dogble, Komi Fiagan (2020) Décentralisation et Développement local au TOGO. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dohi, Nikolett (2020) A gyermek családdal való kapcsolatának vizsgálata a családrajzok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dohorné Kostyál, Zsuzsanna Éva (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dohorné Kostyál, Zsuzsanna Éva (2020) Értékgyűjtés a közösségekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dohány, Anna (2013) A verbális agresszió megnyilvánulási formái a futballtársadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dohány, Anna (2006) Spontán dialógusok kereskedelmi rádiókban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dohány, Tamásné (2006) Az iskolaérettség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dohányné Szabó, Olga (2000) Minőség a közoktatásban!? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dohányos, Réka Beáta (2022) A lakáscélú állami támogatások befolyásoló jellege a lakáspiaci és a demográfiai folyamatokra 2010-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dohóczki, Judit (2014) A Bitcoin jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dojcsák, Dóra (2010) Orvosi műhibaperek a személyhez fűződő jogok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doktor, Emerencia (2014) A családon belüli erőszak és a nemi élet szabadsága, mint alapjog összefüggései az 1978. évi IV. törvény és a 2012. évi C. törvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doktor, Emese (2023) Pályakezdők helyzete a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Doktor, Zoltán (2005) Iskolai Mentálhigiénia : (14-18 éves fiatalok szexuális magatartása kérdőíves felmérés alapján). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dollák, Zsuzsanna (2013) A munkáltató baleseti kártérítési felelőssége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dolog, Ernő (2009) Forrásfeltárás az uniós pályázatírás során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dolog, Ernő (1994) Jakabszállás község iskoláinak története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Doma, Laura (2014) Jugoszlávia felbomlása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Doma, Mariann (2020) A Csongrád megyei mikro-, kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységét akadályozó tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doma, Éva (2005) Hiperaktivitás az általános iskola alsó tagozatos osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dombainé Esztergomi, Anna (2000) A minőségbiztosítás lehetőségei egy gyógypedagógiai intézményben : Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon „Csillagház” Tagozata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dombay, István (2008) Az iskolai kirándulás jelentősége a környezetnevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dombi, Mihály (2012) A magyarországi feketemunka a szociális jog vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dombi, Nikoletta (2005) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dombi, Anna (2011) Web2.0-as megoldások a modern könyvtárak életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dombi, Mária Adrienn (2000) Ismeretlen ismerősök : tanári ragadványnevek nyomában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dombi, Mátyás (2016) A megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci reintegrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dombiné Tasnády Sz., Mária (1989) A Maros-szög népesség- és településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dombovári, Anita (2012) A vállalatok munkaerő toborzási kiválasztási folyamatai, és annak gyakorlati megvalósulása a Givaudan Hungary Kft példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dombovári, Nóra (2009) Az üzemi balesetek társadalombiztosítási szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dombovári, Arthurné (1986) Lakodalmi népszokások Ásotthalom. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dombóvári, Arthumé (2000) A művészetoktatás és a zeneoktatás fejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dombóváriné Mihály, Edit (2007) A pedagógiai program és a pedagógus továbbképzési rendszer összefüggései (elemzés, értékelés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domina, János (2004) Az akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dominkó, János (2010) Az iskolaigazgató vezetői befolyásának (hatalmának) forrásai, tevékenysége sikerességének feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dominyákné Rezes, Éva (1984) Nyírlugos gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Domján, Judit Alexandra (2023) Fenntarthatóság a városi közlekedésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domján, Rebeka Tünde (2023) Az egyetemisták kulturális érdeklődése - a szegedi hallgatók szokásai interjúk alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domján, Ágota Orsolya (2018) Egészségügyi ellátórendszer- egészségügyi szolgáltatók tevékenységének engedélyezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domján, István (1998) Deviáns viselkedésformák Hódmezővásárhelyen : szuicidológiai vizsgálatok 1985 -1995 között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Domoki, Ilona (1998) A vezetők által a vezetésben elkövetett hibák. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Domokos, Andrea (2011) Az Európai Unió munkajogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Andrea Mária (2017) A családok helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Brigitta (2011) Alternatív vitamegoldási módszerek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Diána (2009) A fogyasztók jogainak és érdekeinek védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Eszter (2023) Empirikus kutatások a tabutémákról a gyermekirodalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Irisz (2010) A közalkalmazotti jogviszony jogi szabályozása a levéltárakban különös tekintettel a Csongrád Megyei Levéltárra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Judit (2021) A közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének lehetőségei, a felmentés és alkalmazási területei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Judit (2011) A munkaviszony megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Melinda Márta (2010) A mérési lehetőségek az iskolában : (elemzés, értékelés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Máté (2017) Az Iszlám Állam története és fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Máté (2019) Az olasz-amerikai maffia története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Edina (1996) Az értelmiségiekből lett vállalkozók -Egy új társadalmi réteg kialakulása -. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Domokos, Hedvig (2020) Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítási eljárás eljárási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Margit (2005) Az iskolaérettség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokos, Tímea (2020) A motoros képességek és a testösszetétel vizsgálata 6-8 éves gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domokosné Bila, Szilvia (2011) Változások trendjei a magyar oktatásügy területén napjainkban Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domokosné Németh, Ildikó (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Bianka (2013) HR eszközök elemzése és a munkáltatói márka kialakítása a tehetségek vonzása céljából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Luca (2023) A lovak és a lovaglás hatása a gyerekek fizikai és pszichikai fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Renáta (2010) A bemelegítés alkalmazásának vizsgálata az alapfokú nevelés - oktatás első szakaszának testnevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Ágnes (2014) Változások menedzselése és szervezetfejlesztés egy korai fejlesztő intézmény tíz éves történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Ágnes (2007) A pedagógusszerep változásai az integráció tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Barbara (2019) Radnóti Miklós munkássága Átjárhatóság szerelmi lírájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Beáta (2004) Ifjúság-Média-Agresszió. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Krisztina (2007) A családi nevelés hatása a gyermek interperszonális kapcsolataira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Krisztina (2012) A felnőttek egész életen át tartó tanulásra való motiválásának eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Domonkos, Natalia (2020) Az értelmileg akadályozott és a tanulásban akadályozott fiatalok kommunikációs és szociális képességeiknek megfigyelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Domsich, Katalin (1989) Hátrányos helyzetű tanulók napjaink általános iskolájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Domán, Adrienn (2016) A mozgáskorlátozott személyek munkaerő-piaci helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dományi, Dávid Áron (2015) A távmunka - elméleti és gyakorlati problémák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dongó, Rita (2020) Kooperatív munkaformák a matematika-órákon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dongóné Ács, Katalin (1973) Miért hazudnak a gyermekek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Donka, Petra (2010) A kóros elmeállapot megítélése a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Donkó, Ágnes Zsanett (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Donkó, Márta (2004) Német nyelv oktatása az általános iskolák 4. osztályában : egy vizsgálat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Donáthné Almási, Margit (2008) Társadalombiztosítási kifizetőhelyek feladat ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Donáthné Almási, Margit (2008) Társadalombiztosítási kifizetőhelyek feladat ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Donáti, Péter (2009) A lean menedzsment megvalósítása a Takeda Ireland Limited gyógyszeripari vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dora-Tóth, Edit (2005) A médiák szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dori, Orsolya (2010) Kecskemét művelődési intézményeinek története és kultúra közvetítő szerepe napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dorka, Botond Péter (2023) A modellváltó egyetemek szervezeti struktúrájának változása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dorka, Péter (1998) Egészséges életmódra nevelés a szegedi Béke utcai Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dorka, Éva (2007) A halál szimbolikája a magyar népi kultúrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dorka, Éva (2007) A magyar népi kultúra halálképe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dorn, Balázs (2020) Parkinson-kóros beteg rehabilitációjának vizsgálata kognitív képességek szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dornbach, Dr. Éva Tímea (2016) A New York-i Gyermekjogi Egyezmény egyes gyermeki jogainak megvalósulása a kísérő nélküli kiskorúak esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doro, Oxána (2020) Tanulmányi reziliencia összefüggései az átlagtól eltérő serdülők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dorogi, Beatrix Aranka (2015) Örökbefogadás és az örökbefogadási eljárás napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dorogi, Beáta Ágnes (2015) A hagyományos munkaviszonytól eltérő foglalkoztatás, avagy az atipikus foglalkoztatásról egy hazai szociális szövetkezet szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dorogi, Rajmund (2011) A határozott időre létesített munkaviszony jellegzetességei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dorogi, Anikó (1991) A nép közt élő falusi tanító élete és munkássága (Félegyházi Nagy Lajos). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dorogi, Nóra (2020) A halálbüntetés és végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doros, Beáta (2015) Mentorálás: öntsünk tiszta vizet a pohárba. A mentorálás rendszerének működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dorusák, Viktória (2018) Az Európai Unió új adatvédelmi szabályozásának kritikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doróné Varga, Nikolett (2008) Landeskunde. Landeskunde im Fremdsprachunterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Doszkocs, Lászlóné (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Doszkocs, Rita (2010) Helyzetelemzés az egészségügyből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Doszpod, Judit Ágnes (2006) Az Új Dunatáj tudományos és művészeti szemle története és repertóriuma 1996-2000. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Doszpolyné Rozman, Erika (2015) Pályakezdő angol nyelvtanár mentorálása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dovalovszkiné Sipos, Katalin (2007) „Rosszcsontok a hátsó padban!”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dovedovszki, Donát (2007) Környezeti nevelés lehetőségei általános és középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dovál, Anikó (2007) Mesterképzés és vizsgáztatás a kamarai rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dozzi, Lilla Az oktatás korszerűsítésének általános tendenciái és a földrajz tanítására vonatkozó lépései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Drahos, Barbara (2012) Toborzási és kiválasztási folyamatok bemutatása a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dramou, Pierre (2021) La coopération Sino-Guinéenne a l'aune de la transformation structurelle de l'économie Guinéenne: regard croisé sur plus de 50 ans de partenariat économique. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Draskovics, Katalin (2007) Cigány szokások és hagyományok Régen és Most. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Draskovits, Diána (1999) A sport és a lélek kapcsolata A sport - kulcs a lélekhez. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Draxler, Rita Kamilla (2016) Az alkoholtól befolyásolt állapotban elkövetett bűncselekmények minősítési kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drazsdik, Éva (2010) A szociokulturális animátor. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drimba, Péter (1993) A cigánytanulók beilleszkedését elősegítő tevekénységi formák hatása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Drippey, László (2007) 1. Pályázat előtt - fölkészülés a vezetői munkára : 2. A szervezeti kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Drobina, Dalma (2013) A japán-magyar kapcsolatok kezdetei : a kulturális együttműködés jelentősége és sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drobnik, Valentin (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Droppa, Ferenc (2008) A munka-(nélküliség) világa Battonyán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Drozd, Zsuzsanna (2009) Kihívások - közoktatás fejlesztési pályázatok az iskolában, új szerepben az iskolavezetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Drozdik, Lilla (2014) Az életminőség változása, életszínvonal Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drozdik, Márta (2016) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési és oktatási folyamatban - a vezető lehetőségei a pedagógus fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Drubina, László (2006) Informatika az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Druskóczi, László (2000) Kooperatív tanulás. A humanisztikus kooperatív tanulásszervezés lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Drága, Zsuzsanna (2008) Magánnyugdíjpénztárak:tőkegyűjtés és szolgáltatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drágity, Dusán (2012) A nyelvi tabuk vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drávai, Cecília Tekla (2016) Ciprusi kérdés a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Drávay, Margit (1966) Cegléd mezőgazdasága. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Drégelyi, Dzsenifer Anikó (2023) Az önkritikusság és az önmegerősítés kapcsolata a hallgatói kiégéssel és az észlelt stresszel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dubai, Brigitta (2008) A film születése A némafilm első korszakának technikai es művészeti alapjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dubecz, Mihályné (2007) Székelykapuk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dubecz, Renáta (1995) Networking A jövő kereskedelmi rendszere. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dubovecz, Réka (2010) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dubsky, Mercédesz (1998) A jelenkor gazdasági, társadalmi hibáinak tükröződése a szocializációs folyamatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dudaszeg, Ildikó (2012) Hajléktalanok a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudinszky, Fanni (2015) Gondnoksági perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Andrea (2010) Az egyéni vállalkozó járulékfizetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Andrea (2012) Az igazságos háború elmélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Andrea Angelika (2021) Rendezvénykommunikációs stratégiák - A Hard Dog Race. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Attila (2014) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Cintia (2021) Ártudatosság vizsgálata kávé vásárláskor egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Denissza (2022) A vezetői döntéshozatal információs rendszerrel történő támogatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Dorián (2022) A 18-25 éves fiatalok munkahely választására gyakorolt hatások a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Dávid Zoltán (2013) Munkanélküliség Magyarországon az 1990-es években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Edit (2012) A halálbüntetés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Fanni Mónika (2022) Agresszió az iskolában, korrekció lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Ferenc (1968) Tudományos fantasztikumok és utópia Jókai regényeiben. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Dudás, Ferenc Zsolt (2023) Vizuális figyelem dinamikus elemzése szemmozgás adatok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Gergő (2021) Magyar kisüzemi sörfőzdék árazási stratégiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Gábor (2012) Centralizáció és decentralizáció. Fejlesztési irányzatok a magyar közigazgatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Hanna (2021) A munkaerő-kölcsönzés helyzete, felépítése és társadalmi megítélése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Henrietta (2013) Az előzetes letartóztatás elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Kata (2022) A mesterséges intelligencia hatása a munkaerő felvételi folyamatra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Magdolna (1974) Korszerűsítési törekvések a matematika tanításában. Függvényfogalom kialakítása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dudás, Mátyásné (2010) A nevelőtanári teljesítményértékelés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Nikolett Anikó (2010) Kétpó és a vonzáskörzetében lévő tanyai iskolák története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Szandra (2013) A lakóingatlan adásvételi szerződés a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Szilvia (2010) Jogorvoslati eljárások a magyar jogrendszerben hátrányos megkülönböztetés esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Szilvia (2013) A megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzete Magyarországon az uniós elvárások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Tiborné (2008) A kistérségi feladatellátás összehasonlítása két szomszédos többcélú kistérségi társulás működésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Veronika (2021) Kiégés az óvodapedagógusi pályán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Zita Bianka (2014) Kultúra helyzete Magyarországon a II. Világháború után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Ádám Adrián (2021) Posztmodern / Média / Kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Ádám Adrián (2021) Szakmódszertan portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Ágnes (2016) Kábítószerrel visszaélés büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Andrea (2005) Családon belüli erőszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Anita (2008) Az „ország legnagyobb szabadtéri színházának” kulturális és turisztikai jelentősége Szeged város életében Szegedi Szabadtéri Játékok 2007. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Anita (2017) Kiégés a tanító pályán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Erika Mónika (1990) Hátrányos helyzetű gyerekek vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dudás, Istvánné (1984) Szabadidős programok a napköziben és a közművelődés. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dudás, Judit (2005) A lakota indiánok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Lilian (1992) A mese hatása a gyermekek érzelmi életére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dudás, Margit (2009) Sissi-kultusz Közép-Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Mária (2007) Tájékoztatás és internet: Információs társadalom, e-ügyintézés és papírmentes iroda. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Nikolett (2005) A magyar némafilm története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás, Tamás (2020) A magyar agrárium finanszírozása; kiemelten a földjelzáloghitel és a mezőgazdasági támogatási rendszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dudás-Balogh, Andrea (2021) Részképességzavaros gyermek megsegítésének lehetőségei matematikaórákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudásné Bús, Judit (2008) Óvodából az iskolába való átmenet vizsgálata a gyengénlátó és ép gyerekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudásné Molnár, Adél (2010) Algyői Falunapok 2010. április 23-24-25. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dudásné Pilinyi, Ildikó (1992) A személyiségfejlesztés elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dufek, János (1968) A XVIII. kerület településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Duhaj, Flóra (2019) A közfoglalkoztatás Magyarországon, különös tekintettel Szentesre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Duhaj, Szidónia (2015) A kompetencia alapú fejlesztés implementációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dujmov, Ildikó (2011) A gyermekek jogán járó juttatások igénybevétele a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Duka, Gabriella Filadelfia (2014) Hallgatói mobilitás az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dukai, Gergely (2011) A szociális biztonsághoz való jog mint alkotmányos alapjog érvényesülése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dukai, Nikoletta (2022) Az Y és Z generáció fogyasztói magatartása az influencer marketing tekintetében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Dukai, Babett (2014) Tömegkommunikáció: Meggyőzés és manipuláció hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dukai-Nagy, Ádám A felnőttképzés és a szakképzés magyarországi jelenéről, lehetőségeiről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dukic-Stantic, Natalija (2021) Mentori szerepek a multikulturális nevelésben egy választott óvoda tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dulai, Andrea (2011) Die Attitüde der vor dem Abitur Stehenden Schüler dem Deutschlernen gegenüber im Spiegel einer Erhebung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dulai, Andrea (2012) A kisebbségi nyelvek védelmének helyzete a nemzetközi jogban, különös tekintettel az Európai Unióra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dulai, Edina (2014) Környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó jogi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dulai, Dóra (2020) Logopédiai terápiás eljárások specifikumai elsődleges és másodlagos beszédkórképek esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dulka, Martina Bianka (2010) Alkalmazkodás és verseny: pártok 1990-1994 között. Elemzés az MDF és a Fidesz sorsa tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dulka, Martina (2020) Együtt a fájdalommal- Krónikus betegek és családtagok mások fájdalmára adott empátiás válasza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Andrea (2010) Betegjogok szabályozása az egészségügyi ellátásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Judit (2022) A pozitív fiatalkori fejlődés összefüggései a neveltetés élményével, a szándékos önszabályozással és az élettel való elégedettséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Edina (2020) Népi kismesterségek megjelenése az óvodában gyöngyfűzés felhasználása az óvodai vizuális nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Judit (2020) Szülői minták, pénzügyi identitás és élettel való elégedettség fiatal felnőtteknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Jánosné (2008) Humánerőforrás tervezése, a humán erőforrással való gazdálkodás, munkáltatói jogkör gyakorlása : (elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Szilvia (2007) Röszke közművelődési tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai, Valéria (2020) A szociális segítőkkel kapcsolatos vélemények, sztereotípiák, attitűdök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dunai Jánosné Dániel, Magdolna (1982) A kutatások és a mezőgazdaság jelenlegi kapcsolata Békés megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dunai K., Lajosné (1963) Cserkeszőlő gazdasági életének fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dunai-Kovács, Lea (2015) Látássérültek a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dunainé Serfőző, Edina (2022) A beszédészlelés fejlesztése nagycsoportos óvodásoknál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Duplinszki, Renáta Anett (2016) A munkaerő-kölcsönzés a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dupsi, Krisztina (2011) Jogorvoslat a közigazgatási eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Durgó, Nikolett (2019) Egy katona életútja. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Durkó, Gábor (2007) Deviancia, a deviáns viselkedés, drogfogyasztás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Durkó, Péter László (2017) Kognitív funkciók vizsgálata depressziós személyek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Durkó, Róbert (2004) Épít, vagy rombol? A televíziózás hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Durkóné Kürti, Mária (1999) Konfliktusközeles az iskolában ( A lehetséges konfliktusok felvázolása). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Durovics, Dóra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Dusha, Iringó Zsófia (2005) A szegedi fotográfia első évtizedei. A fotográfia társadalmi hasznossága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dusik-Balázs, Dóra (2023) Pedagógiai szakszolgálatban folyó logopédiai ellátás bemutatása : Csongrád-Csanád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szegedi Tagintézményének és kistérségi tagintézményeinek összehasonlítása a logopédiai ellátás szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Duska, Zsolt (2021) A fiatal fogyasztókat befolyásoló tényezők a hazai autópiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Duska, Zsolt (1993) Az iskolában jelentkező neurózisok okai és következményei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dusnoki, András (2022) Különböző osztályban játszó kézilabdások táplálkozási szokásaik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dusnoki, Marianna (2000) Iskolaalapító nővérek Kalocsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dutkó, Dr. Lajosné (2000) Iskolai szintű minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer kialakítása. A miskolci Gábor Áron Szakközépiskola minőségfejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dzidzarija, Ilona (2020) A gyermekek jogainak nemzetközi védelme, különös tekintettel a gyerekkatonaság kérdésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dzúrné Halasi, Mónika (2006) Elégedettség-, vélemény-, igényvizsgálatok és azok eredményei az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dán, Ninetta Éva (2012) A tőzsde világa – a Budapesti értéktőzsde működése a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dániel, Nikolett (2023) Többségi óvodapedagógusok fogyatékossággal kapcsolatos attitűdjei, szemléletformálási módszereik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dániel, Mónika (2020) A fehérnemű hatása a nők mindennapjaira és viselkedésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dániel, Tibor (2005) A gyermekjóléti szolgálatok helye és szerepe a gyermekek védelmének rendszerében : a szabadkígyósi Gyermekjóléti Szolgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dániel, Éva (1998) Schule, Ziel oder Mittel. Kinder zwischen Ideale und Wirklichkeit. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dányi, Mariann (1999) Bőrfejűek az ifjúsági szubkultúrák árnyékában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dányi, Viktória (2015) Konfliktuskezelés az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dányi, Ágnes (1996) Csongrád megye népességének néhány mutatója 1949-1993 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dányiné Kovács, Tünde (2006) A minőségirányítási program előkészítése, bevezetése egy óvodai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dári, Lajos (1993) Pénznyerő automaták Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dávid, Anita (2023) Mentálhigiéné a kertben, avagy hogyan válik a közös munka a munkahelyi közösségek szervezőerejévé. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Anna (2023) Fesztivál önkéntesek motivációi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Anna Réka (2010) Az ügyész a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Attila (2012) A korhatár előtti nyugellátások rendszerének átalakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Beáta (2018) Asszertív kommunikáció és mediáció, mint a konfliktuskezelés lehetséges módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Diána (2021) A magyarországi öngyilkosságok területi különbségei, különös tekintettel Békés megye öngyilkossági helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Edina (2012) A Munka törvénykönyve megújítása, az 1992. évi XXII. törvény 2012-es reformja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Evelin Edit (2015) A szakma és a család bűvészei - a kettős kötődésű karrier kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Ildikó (2021) Természettel és önmagunkkal való harmónia összefüggései a lelki egészséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Janka (2013) A cukortermelés hazai és uniós szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Levente (2011) 1992. október 23. eseményei és tanulságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Marcell Kristóf (2021) "Valóban csökken az erőszak?" : a legújabb kutatási eredmények és ami mögöttük van. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Róbert (2012) A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés során beszerzett bizonyítékok felhasználása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Ákos (2023) A közösségi média negatív hatásai, avagy a TikTok-függőség a fiatal egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Anikó (2005) Az egészségnevelés feladata és jelentősége ifjúkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Beatrix (1998) A mese problémamegoldó hatása és a hatását fokozó tényezők az óvodáskorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dávid, Ferenc (2005) Az egyházi iskolák oktatási-nevelési rendszerének elemzése, etikai kódexeik. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Ferenc (1995) A veszélyeztetett gyermekek helyzetének vizsgálata a Szentistváni Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dávid, Gabriella (1998) A pécsi Leőwey Klára Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dávid, Gyöngyvér Kinga (2004) Erdély nyelvkultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Ilona Állami gondozott, eltérő értelmi fejlődésű fiatalok életútjáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dávid, Katalin (2005) A közszolgálati és a kereskedelmi televíziók szerepe a kultúraközvetítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Martin (2020) A robotok és a mesterséges intelligencia hatása a jövő munkavédelmére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Mária Külkereskedelmünk fejlődése a felszabadulás után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dávid, Zoltán János (2007) Felhasználóképzés az általános iskolákban Könyvtárhasználati oktatóprogram általános iskolások részére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Zsolt (2004) Csepel médiatörténete a rendszerváltozás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávid, Zsófia (2020) Az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek óvodai integrálása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dávidházy, Anita Mária (2020) A gyermek(ek) bevonása a mediációba, válás esetén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Décsy-Paál, Enikő (2009) A Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a iskolatípus szakmai minősítési rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dégi, László (1967) Makó város iparföldrajzi viszonyai. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dégi, Éva Krisztina (2005) A kreativitás és az önértékelés fejlesztése a pedagógiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Alexandra (2015) Az új magyar médiaszabályozás értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Dóra (2023) Megküzdési stratégiák választása és depresszív tünetek IBD-s alanyok között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Emese (2013) Makó város demográfiai helyzete napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Enikő (2014) Az 56-os magyar forradalom hatása a két német állam kapcsolatának alakulására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Enikő (2012) A jugoszláv háborús bűnösök felelősségre vonása és annak nemzetközi jogi előzményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Henrietta (2012) A gyermekjogok alkotmányos kérdései - különös tekintettel a büntetőeljárásban érvényesülő jogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Kira (2022) A nevelői minták szerepe a személyiség fejlődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Mihály József (2021) A polgári perrendtartás alapelvei különös tekintettel a koncentrált pervitelt elősegítő rendelkezésekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Nikolett (2021) Az óvodai marketing fejlesztési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Olga Ildikó (2019) Egyházi személyek adó- és járulékkötelezettsége egy katolikus oktatási intézményben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Pál (2009) Az egészségkárosodáson alapuló saját jogú nyugellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Anna (2020) Start-upok a klímaváltozás elleni küzdelemben: Vállalkozói hajlandóság felmérése egy élhetőbb környezet reményében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Erzsébet (1995) Dévaványa közoktatásának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dékány, Mária (2012) Békés megye kistérségeinek társadalomföldrajzi összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Szabolcs (2005) Hódmezővásárhely szelektív hulladékgyűjtési programjának fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Tímea (2005) Hallássérültek helyzete hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékányné Hangyál, Dóra (2021) Az üzemi baleset társadalombiztosítási megközelítése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dékányné Tóth, Zsuzsanna (2009) A Munkaerő-kölcsönzés hazai szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Déllei, Zsolt (1988) London városfejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dénes, Andrea (2014) Fontosabb a divat, mint az egészség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Anikó (2014) A magyar nyugdíjrendszer, fókuszban a nők kedvezményes öregségi nyugdíjának kérdése, kitekintve az Európai Unió országaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Dóra Anikó (2008) Az intézményvezetők és a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság együttműködésének hatékonysága egy kérdőíves felmérés alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Edit Petra (2023) A magyar állategészségügy és állatjóléti szabályozás, különös tekintettel a sertések tartására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Gergő (2021) A tanári pályamotiváció és a tanári munka nehézségeinek kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Renáta Ivett (2012) A Munka Törvénykönyve változásának hatása a munka világára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Anita (2020) A serdülőkori jövő-orientáció és háttértényezőinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Balázs János (2008) Közlekedési rendezvények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Béla Sándorné (2005) A személyiségfejlesztés jelentősége kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Gabriella (2013) A tanár empatikus készségének szerepe a hatékony tanítási-tanulási folyamat kialakításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, István (2008) A Csorvási oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Katalin (1992) Magyar írók, költők pedagógiai nézetei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dénes, Mária (2000) Mindent a gyerekekért : egy pedagógushivatás Magyarországon a XX. század második felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Mária (2001) A minőségbiztosítási rendszer kialakításának lehetőségei a Mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Mónika (1994) A család életének változásai: A válás hatása a gyermekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dénes, Olga (1979) A személyiség fejlesztésének lehetőségei az alkotó vezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dénes, Teodóra (1994) Magániskolák története, működése és típusai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dénes, Tünde (2000) F araj z-vizsgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes József, Sándorné (2008) "Amikor a változás szelei fújnak..." : gondolatok a családközeli nevelés megvalósításáról a gyermekvédelem egyes intézményeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénuel, Zsanett (2005) A természetes gyógyítás- "Vissza a természethez!". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Gabriella (2008) Integrierter Deutschunterricht für Schüler mit Erziehungsschwierigkeiten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Krisztián (2016) A fatwa intézménye és a mufti szolgálata a saria jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Lilla (2022) A környezettudatosság kognitív aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Virág (2015) Halálozás és öngyilkosság a számok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Zoltán (2021) Kérdésem van, de kitől kapok választ? Egy könyvtári innováció szükségessége, értelme és megvalósíthatósága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Ákos (2022) Munkaerő-toborzás és -kölcsönzés. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Andrea (2020) A serdülők jövőképei a családi háttér függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Lilla (2020) Depresszió, szorongás és inszomnia összefüggése személyiségvonásokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Lilla (2020) A fast fashion és a fenntartható divat hatása a Z generáció fogyasztói magatartására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dér, Magdolna (1999) Jutalmazás és büntetés szerepe a nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dérné Csepregi, Klára (1999) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dévai, Anna (1967) Az idegen földrajzi nevek tanításáról. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Dévay, István (2001) Mit jelent a menedzserszemléletű iskolavezetés? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dévay, Istvánné (1994) Tanulási zavarok felismerése az óvodában. Az iskolaérettség. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dévényi, Zsuzsanna (1983) A gazdálkodás feltételei és a jövedelmi viszonyok alakulása a makói József Attila Termelőszövetkezetben. BA/Bsc, Állatorvostudományi Egyetem.
Dévényi, Diána (2007) Animációs reklámfilmek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dévényiné Harmati, Éva A családi élet és a személyiség zavarainak tükröződése gyermekrajzokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dézsi, Bence Csaba (2022) A kommunikáció és médiatudományi tanszék honlapjának újragondolása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dézsi, Bence Csaba (2022) A kommunikáció és médiatudományi tanszék honlapjának újragondolása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dézsi, Csaba (2021) Különleges műveleti katonák kiválasztása során alkalmazott komplex személyiségprofil elemzés lehetséges eszközei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dézsi, Csaba (1998) A kábítószerfüggőség kialakulásának lehetőségei a szocializációs folyamatok tekintetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dézsi, Katalin (2009) Az iskolai teljesítmény a családi szocializáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dézsi, Szilvia (2008) A távmunka ismeretek c. e-book elkészítése Activ E-Book Compiler 4.22-vel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dézsi-Konstanczer, Réka (2020) Különleges műveleti katonák partnereinek párkapcsolati tapasztalatai: stressz és páros megküzdés a misszió során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóbé, Zsolt István (2008) A szakrális építészet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóczi, Bianka (2023) Az óvodapedagógusok mentális egészsége és a kiégés vizsgálata az állami és egyházi fenntartású óvodák viszonylatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dóczi, Emese (1999) Az O'neill image építése és értékesítési politikája hazánkban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dóczi, Erzsébet (1989) Érzelmi nevelés az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dóczi, Margit (2004) Élet a lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóda, Regina (2007) Gyűjteményszervezés a makói könyvtárban 2001-től 2006-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dóda, Regina (2007) A szervező feladatainak változásai a KMK tükrében 2004,2005, 2006. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóka, Ferenc Richárd (2022) A nők munkaerő piaci helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dóka, Magdolna (2010) Migrációs problémák az Európai Unióban – tervek és megoldások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóka, Margit Tímea (2011) A köztisztviselői törvény (1992. évi XXIII. tv.) változásai, a közszolgálati jogviszony lehetséges fejlesztési irányai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóka, Klára (1995) Dercen fejlődésének története és kultúrális élete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dóra, Lajos (2010) A közbeszerzések helyzete a statisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóra, Dr. Mónika (2016) Az apasági védelmekre vonatkozó új jogi szabályozás és annak kihatása a szülő-gyermek viszonyának rendezhetőségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóra, Tamás András (2018) A sport egészségre gyakorolt hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dóró, Anita (2023) Hogyan tovább? : a technikumban tanuló végzős diákok pályaválasztási dilemmája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dósa, ifj. Szilveszter (2016) Magyarország határon átívelő kapcsolatainak változása az elmúlt 10 évben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dósa, Vanessza Barbara (2013) A Hungerit Zrt. HR stratégiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dósai, Attila (1990) Általános iskolai tanulók családi környezetének összehasonlító vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dózsa, Zoltán (2014) Az épület és a föld jogi helyzete, különösen a ráépítéskor. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dózsa, Józsefné (1967) A magyar erdőgazdálkodás,fakitermelés és felhasználás gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Döme, Tímea (2020) Munkáltatói márkaépítés felértékelődése a fiatal generációk munkaerőpiaci helyzetének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dömse, Adrienn (2022) Egészségértés, betegségpercepció és a társas támogatás hatása ischaemiás szívbetegek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dömsödi, Dániel (2022) Magyarországi bűnügyi statisztika az elmúlt ötven év távlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dömyei, József (1999) Egy belső intézményértékelési rendszer kialakítása, működtetése. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Dömény, János (1998) A pedagógus személyiségfejlesztő szerepe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dömösi, Petra (2023) Elemzés a Dél-Plast Zrt. gazdasági környezetéről és pénzügyi-gazdasági helyzetéről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dömösiné Pataki, Zita (2004) A múlt és a jelen Soltvadkertje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dömötör, Dóra (2010) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dömötör, Noémi (2021) A társas támogatás mentálhigiénés jelentősége a kapunyitási krízis megelőzésében a 18 és 28 év közötti szegedi egyetemisták körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dömötör, Attila (1988) Bajorország gazdasági földrajza 1950-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dömötör, Julianna Zsuzsanna (1998) Gyermek- és ifjúságvédelem aktuális kérdései, a Móra Ferenc Általános Iskola bemutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Dömötör Pásztohai, Mariann (2016) Intézményintegrálás egy kistelepülésen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dömötörné Kodácz, Emese Csengele (2022) Az emberi erőforrás menedzsment és a coaching kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dörgő, Sándor (2019) Az SZTE – ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ intézményeinek jogi háttere és munkaügyi kapcsolatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dörgő, Sándor (2023) A munkajogi versenytilalmi megállapodások interdiszciplináris jellemzőinek tudományos vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dúl, János (2014) Az örökös jogállása a társasági jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dúzs, Dominika (2021) Tantermen kívüli digitális munkarend a gyakorlatban különös tekintettel a matematikatanításra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dúzs, Dóra (2010) A köz- és versenyszféra munkaerő toborzásának és kiválasztásának összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dúzs, Szófia (2021) Az óvodai labdás gyakorlatok jelentősége a koordinációs képességek fejlődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
de Jonge, Norbert (1993) A pedagógus személyiségének szerepe a tanulok tantárgyhoz való kötődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ebele, Ferencné (1983) A számitástechnika alkalmazása az általános iskolai geometria oktatásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Eberhardtné Panácz, Ágnes (2009) Tanulmányi versenyek szervezésének szabályozása a Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ebrahimi, Lialestani Nahid (2023) Проблема психологизма Достоевского. Анализ романa Идиот. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ebuka, Enebechi Macaulay (2017) Political godfatherism in Nigeria politics; emphasis on Anambra, Enugu and Oyo state. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ecseki, Luca (2022) Az IntroWeb Kft. marketingtevékenysége. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Ecseki, Martina Marietta (2010) A fellebbezés mint jogorvoslati eszköz a közigazgatási eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ecseki, Luca (2020) Language attitudes in a university context: Hungary Hungarian and Vojvodina Hungarian students reacting to Hungary Hungarian and Vojvodina Hungarian accents. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ecseri, Anett (2015) A vezetők feladatai az "óvodafejlesztés" programban az autista csoport létrehozása kapcsán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ecseri, Noémi (2022) Élsportolók hatása a márkakommunikációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ecseri, Ádám (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ecsédi, Edit (2008) A Bernoulli-dinasztia és társadalmi környezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eczeti, Mihály (2019) Az eredetvédelem hazai szabályozásának alapjai, különös tekintettel a Tokaji borvidékre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Efremova, Svetlana (2019) The Eurasian Economic Union in the Context of Other Integration Projects in Eurasia Competitive and Cooperative Potential. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eged, Szandra Veronika (2008) Drogfüggőség kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Egedi, Bernadett (2019) Helyi önkormányzati jogalkotás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Egri, Judit (2003) Szervezetfejlesztés: tanuló szervezet, egyéni - csoportos - szervezeti tanulás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Egri, Lilla (2012) A 2008-as gazdasági válság hatásai a magyar hitelintézeti rendszerre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Egri, Szilvia (2010) A nyugdíjrendszer II. pillére; a magánnyugdíjpénztárak kialakulása, feladata és működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Egri, Sára (2022) Az élelemhez való jog koncepciója. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Egri, Zsolt (2014) A modern viktimizáció sajátos terepe: a rendőrségi szervezet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Egri, Mariann (2008) Egyéni vállalkozás alapítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Együd, János Lászlóné (2021) Egy szakképző intézmény nemzetköziesedési stratégiájának fejlesztése innovációval párosítva az európai duális szakképzési trendek tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Együdné Ferencsik, Margit (2000) Intézményi önállóság jogszabályi feltételek és a fenntartói hatáskörök tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eich, László (2007) A marketing és PR szerepe a közoktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eichinger, Attiláné (2006) Pedagógus karriertörténet - Esettanulmány -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eifried, Petra (2023) Az európaiság fogalmának értelmezése az identitás-elméletek és az uniós jog szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eiler, Brigitta (2021) Veszélyeztetett várandósok közösségélménye a szegedi szülészeti ellátásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eiler, Máté Miklós (2022) Az IKT eszközök hatása a mentális egészség alakulására a 3-6 éves korosztály körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eiler, Máté Miklós (2020) Óvodapedagógusok ismeretei és vélekedései a hagyományos és IKT eszközökkel végzett nevelésről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eilinsfeld, Klára (2001) A szülők és az iskola együttműködése az olaszi általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eitler, József (2000) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eke, Edina Mietta (2022) Az első testvértábor megvalósulása a Magyar Rett Szindróma Alapítványnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eke, Otília (2010) A faktoring jogviszony tartalmának vizsgálata az elmélet és a hazai szerződéses gyakorlat alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eke, Tímea (2021) Magyar nők helyzete a képzőművészetben, a dél-keleti régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eke, Tímea (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ekwueme, Kelechi Precious (2023) An assessment of the United Nations Educational Scientific and Cultural Organization’s role in promoting peace through education with special regard to History School Curriculum in Rwanda. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
El Moudni, Mouna (2021) Relations Maroc/UE en matiére de migration: coopération ou face á face? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
El-Maghraby, Tarekné (2014) A szegénység Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
ElHamory, Zeina Anouar (2023) The Effect of Culture on Bargaining and Buying Attitudes of Consumers. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elbe, István (1998) Zárolt kiadványok az Országos Széchényi Könyvtárban 1945-1988. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Elek, Boglárka (2010) Munkahelyi dohányzás szabályozásának munkajogi kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Dominik (2023) The sources of the semiconductor shortage and its global impacts. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Gábor (2007) A Nagymágocsi Farmer Kft. reprodukciós mutatóinak elemzése, SWOT analízise. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Renáta Fanni (2015) Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatai - különös tekintettel Szerbiára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Sándor (2021) Intézménymarketing a tanulók iskolaválasztási preferenciájának tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Balázs (2020) Hogyan utazunk mi magyarok? Utazási szokások a magyar turisták szemüvegén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Fanni (2014) Értékek hagyományozása és mediációja családban. Csalási szocializáció a tradicionális társadalmakban és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elek, Margit (1982) Délkelet-Alföld hévízkészlete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Elek, Rózsa (2004) Lőkösháza település története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elek-Savanya, Balázs Boldizsár (2022) Az elefántokat védő nemzetközi szervezetek kommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Adrienn (2021) A felsőoktatásban tanulók szabadidő-eltöltésének hatása a stresszel való megküzdésre a koronavírus járvány időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Dorina Zsófia (2021) Vezetői-, és kommunikációs kompetenciák jelentősége egy több telephelyen működő kereskedelmi cégnél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Gerda (2010) Hitelintézeti Fogyasztóvédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Kristóf Zoltán (2023) A magyar fuvarozók és az önvezető tehergépjárművek: várakozások, attitűdök és várható iparági hatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Márton Mihály (2021) A pályakezdő nők munkaerő-piaci helyzetének vizsgálata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Noémi (2013) Az egészségügy aktuális problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Noémi (2015) Nők a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Zoltán (1972) A matematika szakkör tárgya és felépítése az általános iskola 8. osztályos tanulóinak. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Elekes, Imre (2007) Uniós Ifjúsági Programok által nyújtott lehetőségek a fiatalok számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Péter (2020) Szubkultúrákhoz tartozó serdülők megítélése az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekesné Körmöczy, Zsuzsa (1998) Számítógépek az oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Elekiné Macsányi, Melinda (2008) Mezőkovácsháza Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elekné Gábor, Erzsébet (1995) A mai magyar társadalomban történő változások hatása az általános iskolások pályaválasztására. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Elekné Kisbenedek, Csilla (2007) Együttműködés és kistérségi szemlélet bemutatása a kartali általános iskola példája alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Elekné Nagy, Andrea (2021) Portfólio. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Elekné Rózsa, Viktória (2002) Az óvoda Helyi Pedagógiai Programján alapuló szervezetfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eleméry, Szilvia (2008) Magyarországi cigány hagyományok és szokások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eleven, Márk (2017) Az orosz pszichológiai hadviselés akkor és most: műveletek, esetek, módszerek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eleven, Márk (2018) Az új típusú alternatív digitális fizetőeszközök egyes nemzetbiztonsági kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elmer, Kristóf (2020) A sportcipő. Életformaszervező érték vagy divattermék? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Elminé Juhász, Ilona (1999) Egy belső intézményértékelési rendszer kialakítása. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Elmurodov, Akmal (2023) "Pivot to Asia" Russo-China Axis or Rivalry? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ember, Alex (2006) Munkabalesetek, úti balesetek, foglalkozási betegségek Németországban az utóbbi években. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ember, Diána Magdolna (2022) Radioaktív hulladékok és kiégett nukleáris fűtőelemek kezelésének szabályozása: létezik biztonságos "atomhulladék" tárolás? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ember, Dr. Pálné (1988) A technikai eszközök használatának jelentősége a földrajz tanítás eredményességében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Emődi, Gábor (2014) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Emődi, Ágnes (2005) A gyakorlati képzés megszervezésének formái a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Emődi, Ágnes (2001) A gyermeket szeretni kell. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ender, Magdolna (1974) Kétváltozós lineáris programozási feladatok grafikus megoldása általános iskolai szakkörön. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Endre, Kitti (2020) Az Y és a Z generáció motivációs eszközeinek vizsgálata és külföldi kivándorlásuk motivációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Endre, Zsófia (2006) Innováció a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Endrédi, Éva (2022) A pedagógus életpályamodell bevezetésének hatása az egyénre, az óvodai közösségre és az óvodai intézmény szervezeti kultúrájára. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Endrédi, Anita (2020) Az örökbefogadó család percepciója a magyar társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Endrédi, Orsolya (2005) Galíciai mítoszok, regék, legendák és népszokások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Endrődi, András Attila (2018) Az életkor jelentősége a szexuális bűncselekmények sértettjei tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Endrődi, Gábor (2011) A közösségi hálózatok hatása a politikai részvételre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Endrődi, Fanni (2013) Szabadidő és művelődés időskorban. Kalocsa város nyugdíjasainak művelődési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Engedi, Bálint József (2021) A deviáns viselkedések megváltozása a COVID-19 járvány alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Engert, Ágnes (2021) A kommunikáció hatékonysága az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Engi, Alexandra (2014) A magyar társadalom általános bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Engi, Vera (2022) Mozart az általános iskolai oktatásban - A varázsfuvola című opera népszerűsítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Engi, Ádám (2021) Politikai marketing és perszonalizáció : a koronavírus járvány hatása Orbán Viktor személyes márkájára a fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Engi, Anikó (1989) A tudományos ismeretterjesztés fejlődése a földtudományok területén 1960-tól Csongrád megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Engi, Erika (2009) Alternatív iskolák a ma közoktatási rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Engler, Csilla (2005) A Magyar Posta Rt. kereskedelmi helyzete és marketing stratégiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Enkhbold, Battamir (2023) Export and Import process changes in Mongolia recently. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Enyedi, Petra Krisztina (2014) A reszocializáció lehetséges irányai, a javítóintézeti nevelés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Enyedi, Tibor (2012) A nyomozó hatóságok,az ügyészség és az ügyvédség adatkezelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Enyedi, Zsófia (2013) Svájc Európai Unióhoz való csatlakozásának kérdése az Unió bővítési politikájának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Enyedi, Róbertné (1991) Gyermek a közösség tükrében (a közösség mint a gyermek személyiségét befolyásoló tényező). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Enyedi, Zsanett (2009) A szabadidő magyar szemmel : a szabadidősportok szerepe a mindennapokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Enying, Máté (2018) Egyszülős családok támogatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eper, András (2010) Drogmegelőzés az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eperjesi, Judit (2017) Megkésett beszédfejlődésű tanulók anyanyelvi kompetenciájának fejlesztése 1-6.osztályig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eperjesi, Judit (2017) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eperjesi, Máté Viktor (2023) An Analysis of African American Representation from the Rise of Hollywood to the Present. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eperjesi, Renáta (2015) Cukorbetegek támogatása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eperjesi, Éva (2001) A tanulói teljesítmények értékelésének elméleti és gyakorlati megközelítése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eperjesi, László (1993) "Nem a szó számít" /Allan Peare/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Eperjesiné Bíró, Gyöngyi (2023) Az egészségfejlesztés hatékonyságának vizsgálata kis és nagy közösségekben, családi és iskolai közösségek vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eppelné Csizmadia, Katalin (1980) "A komplex matematika tanításának hatása a gondolkodás fejlesztésére". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Epresi, Szabina (2018) A büntetés-végrehajtás kontrollja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Adrienn Rebeka (2015) Nők a munkaerő-piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Anna (2019) Adataink védelme egy Facebook által uralt világban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Dalma (2013) Bűnügyi együttműködés az Europol és Magyarország között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Ferenc (2007) Egy adott közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Gabriella (2015) A magánjogi jogérvényesítés egyes kérdései az EU versenyjogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Gyula (2012) Önkormányzati és helyi adóhatósági adatvédelem a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Irén (2006) A kistérségi közoktás, a sürgősségi ellátás, a falusi turizmus, a kerékpáros turizmus és a közúthálózat fejlesztésének kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, József (2011) A munkavédelem és a munkaügyi ellenőrzés kialakulása és fejlődése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Lajosné (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Lajosné (2012) Értelmileg akadályozottak nyelvi fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Noémi (2013) Vitarendezés a Kereskedelmi Világszervezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Orsolya (2011) A gyermek jogainak védelme az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Péter (2019) A fuvarozás jogi alapvetései és a kereskedelmi gázolaj jogintézményének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Sabine (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Tamás (2014) Rövid szövegek tartalomelemzése hálózatalapú módszerrel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Tibor (2001) A Kishegyesi Iskola működése az I. világháború végétől az elcsatolásig - Helyi érdekek küzdelme. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Virág (2022) A nők esélyegyenlőségének kérdése az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Anett (2020) Matematikai képességfejlesztés mesékkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Anikó (2005) Könyv és olvasás az ezredfordulón, falun. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Irén (1983) A térhatás, az építészet, és a lakóhelyi közösségek néhány összefüggése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdei, Istvánné (1991) Személyközpontú nevelés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdei, Klára (1999) Az anya gyermek kapcsolat emotionális megnyilvánulásai. Félretett vagy féltett gyermek? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdei, Klára (2013) Elégedettségmérés a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Krisztina (1990) Az én Weöres Sándorom. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdei, Márta (2007) Hogyan színesítik az ünnepek hétköznapjainkat? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdei, Viktória (2020) Youtube - a paraszociális kapcsolatok hatása a vásárlási hajlandóságra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdeiné Csonka, Orsolya (1993) Grafológia, mint a tanulói megismerés egyik formája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdeiné Gergely, Dr. Emőke (2010) Önkormányzati irányítás és az iskolavezetés kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdeiné Gergely, Emőke Magdolna (2021) Az elég jó szakértő. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Erdeiné Gergely, Emőke (2020) Mesevarázs. A mesehallgatás jelentősége óvodáskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdeiné Magyarfalvi, Mária (1998) 13-14 éves tanulók pályaválasztásának és indítékának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdeiné Mucsi, Márta (1999) A zene mint terápia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdeiné Nyemcsok, Zsuzsanna (2004) Divattörténet a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdenebayar, Enkhjin (2023) Financial literacy assessment among foreign students studying in Hungary. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdenebileg, Udval (2023) How does K-pop impact the South Korean economy? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyhegyi, Dániel (2012) How the 2008-2009 Global Debt Crisis Affected the British Financial System. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyhegyi, László (2021) A kávé, mint fogyasztási cikk. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Andor (2010) A vállalati és árujelzők jelentősége, a jogi oltalom problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Ferencné (2007) Út az önállóságtól a társulásig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Istvánné (2000) A játék szerepe a magyar óvodatörténet szakirodalmában és dokumentumaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, János (2000) Az intézményi döntési folyamat a diákjogok tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, János (2007) Az Érdi Többcélú Kistérségi Társulás kialakulásának körülményei, sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Lajosné (2004) A sikeres tanulás menedzselésének pszichológiai szempontjai : tanulási stílusok, tanulási stratégiák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Lenke (2022) A gamification megvalósulása a gyógypedagógiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, László (2021) Utazás a keleti kerámia tárgyi kultúrájában : diplomamunka dokumentáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Vivien (2013) Szakadék a fejlettségben és lehetséges megoldásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Vivien (2011) A jóléti típusú államok összehasonlítása, különös tekintettel Nagy-Britanniára, Németországra és Norvégiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Ádám (2016) A titkosszolgálati tevékenység pszichológai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Ákos (2022) A szexuális elkövetők fontosabb klinikai jellemzőinek bemutatása, és a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos attitűd vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Andrea (2005) Iskolai szocializáció és a motiváció szerepe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Dóra (1998) Válasszam-e a Waldorf-pedagógiát? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdélyi, Edina (2009) Hajlékonyság vizsgálata Fit-Kid aspektusból 3. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Elza (2005) Szorongásos zavarok gyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Eszter (2020) Digitális hagyatékaink. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Gábor (2004) Az alföldi Oxford (Kner Izidor nyomdájának története). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Gábor (2009) A multimédia hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Margit (2013) Konfliktusok az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Miklósné (2005) A balassagyarmati autonóm orthodox izraelita hitközség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyi, Sára (2007) Az egyszarvú színeváltozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyiné Buzás, Éva (2014) Gomba község általános iskolai oktatásának alakulása,szervezeti struktúrájának, kultúrájának változása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erdélyiné Dudás, Anita (2011) A Corvina Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdészné Turcsányi, Katalin (2010) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdődi, Blanka (2023) Az infokommunikációs technológia használatának lehetőségei és problémái a tanításban, különös tekintettel az internetes felületekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdődi, Blanka (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdős, Barbara (2015) A csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás elhatárolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdős, Blanka Tamara (2015) Helyzetjelentés Magyarország politikai berendezkedéséről: a demokráciától a state capture-ig vezető út. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdős, János (2001) A Tisza hazai szakaszának ciánszennyezésével kapcsolatos vizsgálódások, különös tekintettel a környezetvédelmi, közgazdasági és jogi vonatkozásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdős, Richárd (2022) Ügyféllojalitási rendszer bevezetési lehetőségeinek vizsgálata a Polstyl Kft.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdős, Andrea (2012) A hazai munkaerőpiac alakulása a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdős, Nóra (2004) Állatok az emberi gyógyítás szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erdősi, András (1999) Az óvodai nevelés fontossága a gyermek fejlődésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erdősi, Evelin (2020) A munkavállalók egyéni értékeinek figyelembevételének jelentősége a vállalati értékrendszer kialakításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erdősi, Krisztina (2005) Egészséges életmódra nevelés iskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erki, Katalin (1981) Kis Matematikusok Baráti Körének foglalkozásai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erki, Istvánné (2007) Kötődés és elszakadás gyeremekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erki, Kornélia (1979) Közművelődés az építőiparban A vállalati közművelődés helyzete és fejlesztésének lehetőségei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erki Kiss, Edit (2015) Kártérítés a munkajogban (Különös tekintettel a bírói gyakorlatra). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Erki-Kiss, Alexandra (2011) A barokk udvari kultúra Magyarországon – A fertődi Eszterházy-kastély. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erney, Gizella (1958) Kunágota természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Erostyákné Raffai, Laura Sarolta (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ertemiz, Derya (2019) Women Participation in Peace Operations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ertl, Anita (1992) Fiatalkorú bűnözés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ertl, Dóra (2013) Új néző. Társadalmi színház és drámapedagógia felnőttekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ertsey, Rebeka (2016) A magyar kartelljog és a kőkemény horizontális versenykorlátozások vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erődi, Réka (2022) A technológia hatása az óvodáskorú gyermekek szocializációjára a 21. század első évtizedében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erős, Alexa (2022) Ismeretterjesztő film az Off-Road sportágról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erős, Alexa (2022) OFF-Road utakON : ismeretterjesztő film az Off-Road sportágról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erős, Denisa (2022) Mesehallgatás hatása az érzelmi intelligenciára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erős, Márk Bence (2015) A modern kori kalózkodás a Nemzetközi jog és a NATO reakciójának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Erős, Erzsébet (1974) Egy iskolás gyermek személyiségének elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Erős, Márton Attila (2020) A kiégés-szindróma és a munkahelyi érték-kongruencia összefüggéseinek vizsgálata a versenyszférában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erősné Ubornyák, Rita (2012) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel a rendkívüli felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erősné Ubornyák, Rita (2012) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel a rendkívüli felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Esküdt, Petronella (2022) Tömegmozgalmak hatása a márkakommunikációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eslik, Gamze (2020) Nuclear Energy Technology and its Effects on International Relations: Iran case. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Essősy, Gábor (1995) Magyarország vadgazdálkodása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Esterházy-Gyarmati, Dóra (2021) Vezetői támogatás szerepe a munkavállalói elkötelezettség kialakításában a kisvállalkozásoknál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eszenyi, Gábor Richárd (2023) Aktív kezelés alatt nem álló onkológiai páciensek egészség és betegségértése a kapott információ és alternatív kezelések függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszenyi, Kitti Réka (2023) Lakáspolitika az ezredfordulótól Magyarországon, különös tekintettel a Családpolitika programra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszenyi, Tibor (2020) Európa országainak demográfiai helyzete és etnikai összetétele a vándorlások következtében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszes, Kitti (2023) A zentai pedagógusok szemléletformálással kapcsolatos attitűdjének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszes, Szilvia (2005) Jászalsószentgyörgy fejlesztési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszik, Doloresz (2022) Fogyatékosságok megjelenése a párizsi Notre-Dame-ban és napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszik, Gabriella (2009) Eltérő metakommunikációs kódok - A Szegeden tanuló külföldi és magyar diákok kommunikációs sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszik, Zoltán and Kiss, Tamás (1985) A tömegkultúra kutatásának problémái. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Eszteró, Rebeka (2014) A munkavédelem pragmatikus megközelítése, az emberi tényezők vizsgálatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eszényi, Klára Kamilla (2010) Az embercsempészés bűncselekménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eszényiné Lakatos, Éva (2010) Az elöregedés hatása a magyar nyugdíjrendszerre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Evanics, Brigitta (2005) A Csorvási Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Evanics, István (2005) Klebelsberg Kuno oktatáspolitikai programja az 1920-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Exterde, Rita (2005) A személyiségi jogok védelme és a sajtószabadság közötti feszültség aktuális kérdései a bírói gyakorlat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Eördöghné Árva, Ildikó (2010) Az iskolai szervezet struktúrája, a vezető szerepe ennek alakításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
F. Takács, István (2021) A sebészi maszk viselésének társas percepcióra gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fabi, Andrásné (1995) Az önkormányzatok új szerepe az oktatási intézmények alapításában, fenntartásában, működésében és irányításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fabisz, Melinda Éva (2004) David Hilbert élete és axiómarendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fabula, Dr. Szabolcs (2021) People and Nature [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fabó, Attila (2012) Az ingatlanjog és a környezetvédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fabó, Csenge (2023) Az éves beszámoló kiegészítő mellékletében szereplő információk felhasználhatósága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fabó, Éva (1966) К вопросу деепричастных форм русского языка 16-17 вв. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Fabó, László (1992) A nevelés gondolatának megvalósulása Tessedik Sámuel pedagógiájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fackelmann, Rita (2005) Hitélet és az egyházak tevékenysége a szegedi "Csillag" börtönben napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Facskó, Edit Mária (2011) Családtámogatási ellátások történeti bemutatása, fejlődési folyamata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Facskó, Zsuzsanna (1985) Aratás, cséplés - Dávod község múltjából. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faddi, Anita (2010) Házi kedvencek tezaurusza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faddi, Ágnes (1980) A kapcsolatteremtő képesség fejlődése 5-6. osztályos cigánytanulóknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fagyal, Máté Örs (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Faidt, Fanni (2022) Az Európai Unió versenyjogi szabályai a leányvállalatok által elkövetett jogsértések anyavállalatoknak történő betudhatóságával kapcsolatban. Az Európai Unió Bíróságának vonatkozó joggyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faidt, Józsefné A bátai iskola története az államosításig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fajka, László (2022) A cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményi tényállásainak elhatárolása a joggyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fajka, Jánosné (1967) Törtel község mezőgazdaságának természeti földrajzi alapjai és ezek hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fajszi, Fatime (2020) Erőszakra utaló szavak hatása lexikális döntési helyzetben észlelési küszöb alatt és felett. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fajt, Petra (2021) A fonológiai tudatosság vizsgálata és fejlesztésének lehetőségei nagycsoportos óvodás gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fajth, Terézia (1975) Matematikai játékok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fajó, Zsuzsanna (2011) A részmunkaidős foglalkoztatás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fajó, Csilla (2008) Az úszás, mint mozgásterápia a tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fakan, Doroti (2021) A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft és az Audi Hungaria Zrt összehasonlító elemzése a beszámolók adatain keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fakan, Melinda (2015) A mindennapos testnevelés hatása a 8-9 éves gyermekek fizikai teljesítőképességére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Falaty, Nelli (2013) A magzati élet büntetőjogi védelme - a legális és illegális terhességmegszakítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faldum, Lilla (2023) Egyszerűen, stresszmentesen tanulni és tanítani. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fall, Gora (2021) La crise en Ukraine et les perspectives géopolitiques. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faller, Zoltán (2001) Az intézményi stratégia és a minőségfejlesztés összefüggései a Zrinyi Miklós Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faltumné Varga, Gyöngyi (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Faltumné Varga, Gyöngyi (2011) A kisgyermek beszédzavarainak korai felismerése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faludi, Helga (2013) Az ORTT szankciói a kereskedelmi műsorszolgáltatókkal szemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faludi, Anikó (1985) Általános iskolai kémiai információrendszer struktúrális elemzése; Általános iskolai tanulók pszichikus képességeinek fejlesztése "A VI. oszlop fontosabb elemei és vegyületei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faludy, Olívia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Faluhelyi, Lilla (2012) Az egészségügyi dolgozók szabad munkavállalása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Falusi, Anett (2021) A tanulmányi sikerességet befolyásoló pszichológiai tényezők és az olvasási szokások vizsgálata közép-és felsőoktatásban tanulók között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Falusi, Georgina (2013) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Falusi, Henriett (2014) Erdély népességtörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Falusi, Henriett (2019) A családi életciklusok sajátosságai és azok normatív kríziseinek bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Falusi, Bettina (2012) A kompetenciák szerepe az emberi erőforrás fejlesztésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Falusi, Bettina (2010) A rózsaszimbólum szerepe az ókori és a keresztény kultúrkörben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fanaczánné Markó, Alexandra (2023) A szülői bevonódás hatása az iskolai teljesítményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fanti, Renáta Erika (2010) A romaság helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faradzs-Zade, Szelmináz (2021) Az empátia, machiavellizmus és érzelmi intelligencia szerepe az érzelmek azonosításában maszkviselés során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Alexandra (2021) Mindenki Judit nénije : portrébeszélgetés Kozmáné Vastagh Judit pedagógussal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Attila (2016) A tiszaeszlári vérvád komparatív megközelítése, európai kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Diána (2021) Az érzelmi intelligencia fejlesztése mesékkel óvodáskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Ferenc (2000) Kistérségi közoktatási együttműködés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Imre Gábor (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Judit (2009) Az ügyész jogállása a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, János (2011) Élelmiszergazdaságunk EU csatlakozással összefüggő elemzése és a zöldség gyümölcs alágazat bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, László (2001) Oktatási intézmény PR tevékenysége A Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola PR tevékenysége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, László (2014) A házastársak különvagyona, és a vagyonelkülönítési rendszer az új Ptk. Családjog Könyvében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Máté (2011) A magyar úri és népi nemzetiszocializmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Nikolett (2018) Foglalkoztatás növelését elősegítő képzési támogatások bemutatása, fókuszban Mórahalom Járása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Sándor József (2015) A szervezeti kultúra változása egy iskolaösszevonás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Tamás (2021) Fizetett alkalmazottak hatása az önkéntes civil szervezetekre Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Tünde (2023) Marketing és fesztiválok kapcsolata Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Vivien (2014) Az állampolgárok védelme külföldön a nemzetközi jog alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Vivien (2023) A kognitív kontroll és a negatív affektivitás egyéni különbségei szkizotípiában a mindennapi életben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Zsombor (2022) A Balatoni kerékpáros turizmus térbeli jellemzői és időbeli változása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Zsuzsanna (2010) A védő joghelyzete a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Zsófia (2023) Gyermeknevelés a középkorban és mai világban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Éva (2015) Hajléktalanok helyzete Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Aranka Julianna (2020) Megküzdés a családból való kiemeléssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Balázs (2005) A jugoszláv utódállamok kulturális rétegződése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Csaba (1990) Szentesi építőmunkások és építőmesterek helyzete és kapcsolata (1919-1930). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faragó, Dávid (2020) Középiskolai fittségi mérések szerepe a diákok egészséges életmód és mindennapos testnevelés iránti motivációjában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Edina (2007) Pedagógusszemmel a minőségirányításról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Emese (2010) A Liszaboni stratégia értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Emese (2006) Vásárhely közművelődése a 20. század első felében: A könyvhetek hódmezővásárhelyi története 1929-1945, a Vásárhelyi Friss Újság és a Vásárhelyi Reggeli Újság nyomán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Endre (1998) A gyermekvédelem időszerű kérdései különös tekintettel a 14-24 év kor közötti fiatalokra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faragó, Gizella (1994) A kommunikációs eszközök változása ősidőktől napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faragó, István (2007) Kécskei Újság repertóriuma 1996-2003. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, István (2005) A szemléltetés egyes lehetőségei a mezőgazdasági jellegű szakközépiskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Karolina (2009) Globalizált márkanév: felhívás nevelésre! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Katalin (2001) Osztályközösség alakulása szociometriái vizsgálat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, László (2020) A gyermek részvétele az igazságszolgáltatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Melinda (2004) Erőszak a képernyőn. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Nóra (2011) Fogyatékkal élő személyek testnevelése és sportja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Ronald (2014) Alsós tagozatos korú gyerekek táplálkozási szokásainak felmérése, ennek tükrében étrend ajánlása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Róbert (2007) Digitális Nemzedék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Vivien (2020) A közösségi média hatásai a szakítás utáni továbblépésre - avagy a Facebook stalking jelenség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragó, Zita (1999) Gyakori beszédhibák az általános iskola alsó tagozatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faragó, Ágnes (1992) A tudásszintmérés didaktikai kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Faragóné Csákó, Ágnes (2004) Olvasási szokások az általános iskola felső tagozatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faragóné Hajdok, Ilona (2005) A minőségfejlesztés és a felnőttoktatási akkreditáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Faragóné Kun, Adrienn (2022) Az egyes generációk karriermenedzsmenttel történő motiválása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Faragóné Szappanos, Ilona (2020) Komplex portfólióelemzés és értékelés. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Faragóné Zombory, Anita (2022) Hungary's Performance in Reaching the SDG4 Targets. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faredinné Csőke, Dominika (2005) A hiperaktív gyerekek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farfan Fierro, Laura Cristina (2021) The internationalization of SMEs in Colombia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Adrienn (2018) A családtámogatási ellátások hatása a demográfiára Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Adrienn (2017) A nyomtatott sajtó helyzete Magyarországon a Kádár rendszertől az első Orbán-kormányig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Alexandra Fruzsina (2021) Habituális és célorientált viselkedési rendszerek vizsgálata öngyilkosságot megkísérelt major depressziós személyeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Andrea (2010) A fogyatékkal élők pénzbeli és természetbeni ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Anikó (2008) Egy beiskolázási-kampány tanulságai /esettanulmány/ : mikor lesz vonzó egy iskola a szülők számára? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Anikó (2006) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Anna (2022) Mozgáskorlátozott személyek foglalkoztatásának elősegítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Antal Tamás (2012) A vadászati jog egyes aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Aranka (2010) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Aranka (2006) Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Barbara Viktória (2012) Az eredetvédelem jogi szabályozása a magyar boroknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Beáta (2014) A közfoglalkoztatás kialakulásának szakaszai a 90-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Bianka (2023) A gyermekrajzfilmekkel kapcsolatos erőszakról és cenzúráról szóló médialefedettség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Blanka Lívia (2023) Az influenszer marketing jogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Brigitta (2010) Budapest székesfőváros és agglomerációja demográfiai és társadalomstatisztikai bemutatása nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Csaba (2023) Az ügyész jogállása a büntetőeljárásban, különös tekintettel az ügyészség és a nyomozó hatóság kapcsolatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Csenge (2022) Az Arizona program hatékonyságának mérésére szolgáló előzetes vizsgálat egy általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Csenge (2022) Táplálékkiegészítők használata különböző osztályú kézilabda csapatokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Debóra (2023) Közösségi média hatása az egeszséges életmódra Covid-19 idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Dzezabel (2021) A Nyugat-Dunántúl kastélyturizmusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Dániel László (2023) Az alvásminőség és a depresszió kapcsolata a kognitív hibázásokkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Dániel László (2023) A Dabasi Napsugár Katolikus Óvoda honlapjának elkészítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Dániel Olivér (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Edina (2012) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Emese (2023) Beyond the Hashtag : The Gendered Reality of Social Media. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Emese (2021) A nyugdíj célú öngondoskodás szerepe Magyarországon, fókuszban az önkéntes nyugdíjpénztárak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Fanni (2018) Az Iszlám Állam ideológiája, kialakulása és stratégiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Fanni Fruzsina (2022) Az egészségügyi dolgozók mentális megterhelése a világjárvány alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Fruzsina (2014) Az állam kártérítési felelőssége az uniós jog megsértése esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Gréta (2023) Integrációban tanuló tanulásban akadályozott tanulók idegennyelv-tanításának helyzete nyelvtanárok kérdőíves vizsgálatának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Gréta (2023) A fonomimika alkalmazása 5-8. osztályos, értelmileg akadályozott tanulók olvasástanításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Gábor Zsolt (2022) A devizaárfolyam-kockázat mérésének és kezelésének fejlődése hitelintézetek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Imola Ágnes (2021) Az óvodáskorú gyerekek logikai gondolkodásának fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Imre András (2019) A börtön személyiségkárosító hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Judit (2013) Geszt község önkormányzatának társulása és területfejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Judit (2001) Oktatáspolitikai koncepciók változása 1985-től egy középiskolai vezető szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Judit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Judit (2003) A göröngyös utakról és a szélmalmokról : egy nagyon is valóságos Don(na) Quijote eszmefuttatásai a lehetőségekről, választható utakról - és a nélkülözhetetlen harcokról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Judit (2013) A kompetencia alapú toborzás, kiválasztás technikái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Katalin (1999) Az ERSTE Bank Rt. hitelezési folyamatának bemutatása. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Farkas, Kitti (2022) A belső szervezeti kommunikációt befolyásoló tényezők hatása a vállalatok működésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Klára (2015) HR szerepe a szállodaiparban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Kristóf (2014) A közszolgáltatók adatkezelési tematikája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Krisztina (2010) A munkavállalók szabad mozgása az Európai Unió és Magyarország viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Letícia (2015) A fogyatékosok integrációja a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, László (2012) A külhoni magyar oktatás az európai térben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Marietta Gréta (2019) Az egyetemisták részmunkaidős foglalkoztatása és annak hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Martin (2022) Áldás vagy átok: Magyarország három évtizede a külföldi tőkeáramlás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Melinda (2021) Vajdasági középiskolás diákok attitűdje a fogyatékos személyekkel és együttnevelésükkel kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mihály (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mihály (2014) A munkavállaló kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Márta (2006) Egy pedagóguskarrier története avagy a szalkszentmártoni lámpás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Márta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Márton (2023) Városi terek fejlődéstörténete és funkciói Szeged tereinek példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Máté (2023) A 86-os számú vasútvonal néprajza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mónika (1999) A Bábolna Rt. Brojlertenyésztési Divíziójának marketing tevékenysége. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Farkas, Nikolett (2023) A családi és iskolai szocializáció szerepe a pályaválasztásban és a segítő szakmák pályamotivációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Nóra (2010) Hogyan értékeljünk? : a közigazgatásban, a hivatásos szolgálati jogviszonyban és a versenyszférában jellemző értékelési és ösztönzési módszerek bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Nóra (2016) Szülői felügyeleti jog bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Péter (2022) A páros megküzdés vizsgálata átlagos és átlagostól eltérő gyermeket nevelő szülők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Renáta (2019) Honnan indultunk és hova tartunk? : női vezetők a XXI. században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Réka (2018) A gyermekek jólétét szolgáló családpolitikai intézkedések 2011-től kezdődően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Szabina (2009) A szerződés érvénytelensége, kiemelten érintve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbségének problémakörét. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Szilvia Gizella (2012) A víz jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Tamás (2014) Ikrek,vagy csak testvérek? : az adatvédelmi szabályzat és az informatikai biztonsági szabályzat formai és tartalmi összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Tamás Attila (2022) Az LMBTQ+ személyek diszkriminációja a munkahelyen és a mindennapokban, és annak gazdasági következményei Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Tibor (1968) Четыре рассказа К. Паустовского Снег Телеграмма Дождливый рассвет Во глубине России. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Farkas, Tiborné (2009) A Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási intézkedési tervének felülvizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Tímea (2023) A CSRD várható hatása a hazai vállalatok fenntarthatósági jelentéstételére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Veronika (2023) Saját márkás termékek vásárlói a TheVR tartalomszolgáltatók közösségében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Viktória Réka (2019) A családtámogatások múltja és jelene Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zita (2012) Az Alkotmánybíróság hatáskörének változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zita Gréta (2021) Ne parázz-pályázz, pályaorientációs elsősegélynyújtás 13-14 évesek számára. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zoltán (2015) Az előadóművészekre vonatkozó törvényi szabályozások, zenészek jogviszonyai, a megbízási szerződés létrejötte. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zoltánné (2009) A Nagyatád központú közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsuzsanna (2018) Az Általános Adatvédelmi Keretrendelet magyarországi implementációjának feladatai és a NAIH. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsuzsanna (2015) A munkavállaló felelőssége a magyar munkajogban (fegyelmi és kártérítési és felelősség). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsuzsanna (2023) A vajdasági magyar cserkészet története 1910 (1923) - 1946 (1952). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsófia (2013) Magyar-iraki kapcsolatok az 1970-es években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ádám (2012) Rágalmazás és becsületsértés a közszereplők viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ádám (2011) A kerekasztal-tárgyalások alkotmányjogi vitái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ádám Zalán (2021) Sneakerhead közösség Magyarországon : a cipő mint hobbi, mint identitás és mint befektetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ákos (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ákos (2022) A kábítószerek tématerület jelentősége és feldolgozásának kérdései természettudományos órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Adrienn (2020) A néphagyomány helye és szerepe az óvodában, különös tekintettel a vizuális nevelésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Andrea (1993) Játékos elemek szerepe az angol nyelv oktatásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Andrea (2020) Ki vagyok én, avagy egy mentálhigiénés projekt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Andrea (2020) Monstrous Angel: The Victorian New Woman in Bram Stoker’s Dracula. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Andrea Éva (1992) Az álom - Sigmund Freud és Krúdy Gyula álomfejtései Ferenczi Sándor kiegészítő tanulmányának ismeretében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Attila (1987) A néptánc tanítása szakköri foglalkozások keretén belül 10-14 éves korban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Bence (2020) Magyarország állampolgárainak és munkavállalóinak kapcsolata az Európai Unióval és az Egyesült Királysággal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Bernadett (1998) Egy néptanító emlékére. Ozora nevelés- és iskolatörténete 1848-1948. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Botond (1998) A hátrányos helyzetű és nehezen nevelhető gyermekek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Botond (2020) A külhoni magyarok választójoga. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Brigitta (2011) Az összeadás alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Csilla (2020) A magyar cafeteria rendszer bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Csongor (2016) Garázdaság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Csongor (2020) A közösségi platformok, köztük a Youtube és a Facebook működése az online marketing szemléletében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Dóra (2004) Az öltözködés alakulása az 1860-as évektől az 1960-as évekig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Egon (1990) A "vörös csütörtök". Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Emilia (1934) Miskolc város településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Farkas, Endréné (2007) A magyar fazekasság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Erika (2007) Abortusz és prevenció régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Erika (2004) A család és az iskola együttműködése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Erika (2009) Élő hagyományok Japánban : a gésák szerepe a japán kultúrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Erika (2011) Érdekek útvesztőjében. A munkaerő-piaci folyamatok és a felnőttképzési rendszer összefüggései a dél-alföldi régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Erzsébet (1946) Kőszeg monográfiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Farkas, Erzsébet (2000) A hazugság pszichológiai problémai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Fanni (2021) A nők helyzete Latin-Amerikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Fanni Fruzsina (2020) Munkamemória változása kognitív rehabilitáció és transzkraniális egyenáram stimuláció hatására stroke betegeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Gabriella (1994) Játszva tanulni tanulva játszani : nyelvi játékok szerepe az idegennyelvi kommunikációs készségek fejlesztésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, György (2020) Les sources des confrontations entre l'Union européenne et la Hongrie : une approche théorique. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Györgyi (2009) Multikulturális nevelés és tolerancia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Györgyi Klaudia (2008) A közszolgálati és kereskedelmi rádiózás értelmezése Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Györgyné (2007) Zarándokok és zarándokutak a vallások világában A Szent Jakab zarándoklat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Gábor (1999) A Főszer-Elektroprofil Kft-nél alkalmazott kommunikációs és promóciós-mix stratégiák új termék bevezetése tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Gábor (1986) A magyar filmvígjáték története Hippolit a lakájtól napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Géza (2020) Intézmény és karizma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ibolya (1979) A serdülőkoú gyerekek és szülők kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Ildikó (2007) Gyermekek és Nevelőszülők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ildikó (2000) Tantárgy született (Informatika az oktatásban). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ildikó (2005) A magyar némafilm története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Imola Borbála (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Istvánné (2005) A játék jelentősége a gyermek személyiségének fejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Izolda (2008) Családok Átmeneti Otthona. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Judit (1992) Cigánykerék. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Jánosné (1989) Szakdolgozat a felső tagozatos tanulók iskolához való viszonyáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, József (2005) Az Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium története a kezdetektől napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, József (1982) Egy alkalmazott modell a kulturális alapellátás hatékonyságának növelésére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, József (2007) A Magyarországi Cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, József (1981) A versenyezés néhány pszichológiai sajátossága : a rajtláz. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, József Zoltán (2020) Az ingatlanok megvásárlását elősegítő családtámogatási rendszerek hatása a társadalomstatisztikai viszonyokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Katalin (1979) Keszthely idegenforgalmi földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Katalin (2006) Személyiségközpontú megközelítés alkalmazása a tehetséggondozásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Katalin (2007) A tudás, mint érték megjelenése egy konkrét felmérés A pedagógu szerepe az értékközvetítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Kinga (2007) Drog a középiskolások körében Kábítószer—fogyasztás a 15-17 éves fiatalok között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Krisztina (2006) A reklámélet változásai a szabályozások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Lajos (2005) A Marcali Polgári Iskola története (1908-1945). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Laura (2010) Társadalmilag felelős rendezvényszervezés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, László (1989) A személyi állomány felkészítése a büntetésvégrehajtási feladatok végrehajtására /Tökölön/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Lászlóné (1998) Pedagógiai program. A kezdeti tantervektől a helyi tantervig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Margó (2000) A divat: Az öltözködés története 1867-től 1945-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mariann (2012) Fenntarthatóságra nevelés a fogyasztási szokások és a hulladékkezelés példáival. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Melinda (2007) Értékkutatás három korcsoport körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mihály (2000) Egy ifjúsági közösség szociometriái vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mihály (2020) A családi jogállás rendezése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Mihály (1995) A kiskunmajsai Zárda Iskola története 1894 - 1994. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Mihályné (1990) Humanizmusra nevelés az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Márta (1948) Fináczy Ernő. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Farkas, Nikolett (2015) A média hatása a gyermek fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Olga (1995) Kreatív konfliktuskezelés tanulása Alternatívák az erőszakkal szemben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Piroska (1998) Kór-ok avagy Gondolatok a gyermekvédelem tárgyköréből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Péter (2020) Az egyetemi unalom és kiégés kapcsolata a kontrollhely-elvárásokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Renáta (1999) Hol élnek még Istenek? A tömegtájékoztatás kialakulása és a manipuláció kezdete az amerikai médiában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Richárd Márk (2020) Empirikus csődelőrejelző modell fejlesztése építőipari vállalatokon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Rozália (1967) Földrajzi összefüggések az általános iskola 6. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Farkas, Tibomé (2008) Biztosítás és hitelközvetítő iroda üzleti terve egyéni vállalkozás keretében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Timea (2004) Pedagógiai fejlesztés sérült gyerekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zita (2007) Projektmódszer alkalmazása a többszörösen hátrányos helyzetű, fiatal munkanélküliek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítésében az Első Magyar-Dán Termelőiskola Alapítvány tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zoltán (2006) Oktatási módszerek az oktatás hatékonyságának szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zoltán (2005) A tanulói tudás szociokulturális háttere az Eötvös József Gimnázium diákjai körében végzett vizsgálat alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsuzsanna (1989) Főiskolát végzett fiatal pedagógusok társadalmi beilleszkedése és hivatási beválásuk. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Zsuzsanna (2005) Információs Társadalom az Európai Unióban és Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsuzsanna (2008) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsuzsanna (1988) A Szegedi Gumigyár története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Zsuzsanna (2011) a hallgatók bevonása iskolai projektek megvalósításába. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zsóka (2005) A szervezeti tudás kulturális megközelítése, egy tudásintenzív intézmény esetpéldája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ágnes (1999) Kagylóhéj. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas, Éva (2001) A Budaörsi Waldorf Általános Iskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Éva Törökszentmiklós településföldrajza és élelmiszeripara. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Farkas, Éva (2007) A jegyző speciális feladatai a gyermekvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Éva (2004) A szülői szerepek változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Éva Erika (1998) Hűséges barátunk a könyv. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas Csamangó, Erika (1984) A szegedi fűszerpaprika gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkas-Csamangó, Dalma (2014) Népi játékok oktatásának lehetőségei és jelentősége az alsó tagozatos testnevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas-Vajgel, Zita (2023) A népi játékok és az infokommunikációs eszközök alkalmazása óvodapedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasinszki, Fanni (2011) Jogok és kötelezettségek az igazságszolgáltatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasinszki, Csilla (2005) Értékközvetítés az iskolában- a tanulásmódszertan tanulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Csorba, Ildikó (2020) A gyermekbarát kihallgatás és a mediáció módszertanának összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Fazekas, Mária (1999) Csipero egy egyesület a gyermekekért. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkasné Gyóni, Ildikó (2007) Iskolai gyermekvédelem és a családi háttértényezők az iskolai gyermekvédelmi felelős tevékenységének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Himer, Hajnalka (1999) 70 éves a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Általános Iskola és Gyermekotthon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkasné Juhász, Dr. Krisztina (2006) A kistérségi szakmai szolgáltatás Komárom-Esztergom megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Pap, Erika (2011) Portfólió Könyvtárpedagógia-tanár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Pintér, Klára (2012) A munkáltató kártérítési felelőssége üzemi baleset esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Péter, Ágnes (1988) Reklám és marketing. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkasné Pócsai, Blanka (2001) A Fő Fasori Általános Iskola Comenius -1. Minőségfejlesztési Programja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Sajbán, Zsuzsanna (2000) Költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata önkormányzati és intézményi szinten. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Szabolcsi, Zsófia (2010) A változások kezelése a Zuglói Nevelési Tanácsadóban. Agykutatás és tanulásfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Székely, Angéla (2006) Iskolai minőségbiztosítási rendszer kialakítása és működtetése a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskolában - esettanulmány -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Szűrös, Ágnes (2020) A nevelő-oktató munka alapdokumentumaiból a tanfelügyelethez kinyerhető adatok felhasználása az ellenőrzésben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Takács, Judit (2007) Közösség fejlesztése a nevelés folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Vaspöri, Veronika (2008) A családi szerepek hatása a gyermek szocializációjára napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Vágvölgyi, Adrienn (2021) A családjog történeti fejlődése különös tekintettel a szülői felügyelet változásaira. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farkasné Wéber, Zsuzsanna (1995) Az iskolaszék hazai neveléstörténeti előzményei, a mai iskolaszék eredményes működésének feltételei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Farkasné Zsigó, Klára Erika (2005) Különbözőségek és azonosságok a nemzeti és az EU tagállamainak iskolarendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Farle, Lilla (2021) Az endometriózis körüli nehézségek pszichológiai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farle, Ádám (2018) A német-magyar kettős adóztatást kizáró egyezmény egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farsang, Erika (1990) A nemi nevelés szükségszerűsége az általános iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fartate, Soukaina (2022) Les relations économiques Maroc-Union européenne a l’épreuve des crises diplomatiques. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fatter, Anett (2005) Hajós község művelődése a második világháború után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Faulháber, Gyöngyvér (2023) A büntetőügyi mediációs eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fauszt, Péter Mátyás (2021) Az ingatlan adásvételi szerződés és annak különös nemei egy aktív ingatlanforgalmi vállalkozó szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fazakasné Dlenes, Ágnes (1999) Lehet-e otthon a nevelőotthon? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, András (2010) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Bálint Róbert (2014) A munkaviszony megszűnésének, megszüntetésének vizsgálata a 2012. évi I. törvény alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Fanni (2022) Édesanyák helyzete a munkaerőpiacon a koronavírus járvány idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ferenc (2014) Az otthoni szakápolás jelene Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, György (2021) Az operációs rendszerek működésének és védelmének bemutatása pedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Klára (2021) Elemzések-fejlesztési lehetőségek a tanfelügyelői és pedagógusminősítési területen. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Klára Klaudia (2015) Az elítéltek munkával foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Patrik Róbert (2015) Szerződések érvénytelensége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Péter (2019) Euroscepticism: Comparison of the UK and Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Péter (2023) Külföldi munkavállalók vállalati beillesztése fizikai és szellemi munkakörökbe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Réka (2018) A törvényen alapuló tartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Teréz (2023) Társasjátékok alkalmazása a 6-12 évesek matematikai képességének fejlesztésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Vanessza (2021) Az IKT- eszközök használata és hatása a családokban és az óvodákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ábel Dorián (2023) Ba’athism - as an Arab nationalist ideology. The role of Syrian and Iraqi Ba’athist branches in the balance of power of the Middle East during the XXI and XX centuries. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ágnes (2007) A turizmus fejlesztésének lehetőségei Gyulai kistérségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ágota Nikolett (2015) A gyermeki jogok érvényesülése az új Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Éva Réka (2014) Ukrajna és az Európai Unió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Adrienn (1999) Kedvezőtlen szociometriai helyzetű tanulok az osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Anett (2007) Diplomáciai protokoll. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Anett (2011) A Szegedi Szabadtéri Játékok története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Attiláné (2009) A szülői és az iskolai nevelés összhangja : a szülői szervezetek hatásköre és működése (felmérés, elemzés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Bernadett (2004) Az El&Me Irányítástechnikai Kft. arculattervezési tevékenységének értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Bernadett (2005) Gyermekvédelem a kriminológia szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Dóra (2004) Andrea Palladio villái az olaszországi Veneto tartományban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Edina (2006) A Bárka című folyóirat repertóriuma 2004-2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Edina (2006) Európaiság és magyarság az Athenaeum című reformkori folyóiratban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Eszter (2004) Zenei élet Kisteleken- avagy egy zenekar mindennapjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ferenc (2009) A tömegkommunikáció jellegzetességei (A manipuláció és a fogyasztó). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Gézáné (2001) A serdülők életkori sajátosságainak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ildikó (2008) Víz a kereszténységben és keresztelési szokások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Katalin (1980) A Fóti 3. sz. általános iskola nyolcadik osztályos tanulói pályaválasztási döntésének kialakulását befolyásoló tényezők vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Katalin (2012) A válás hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Lászlóné (1981) Békés gazdasági életének sajátosságai 1945-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Lívia (1997) Ópusztaszer idegenforgalma, és ennek lehetőségei a gazdasági mutatók tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Melinda (2011) Az iszlám és a nők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Mártonné (1990) A kötődés szerepe, jelentősége a 6-10 éves gyerekek életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Nóra (2004) Önfejlesztés a pedagógus segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Szabolcs (1999) Az MSZ EN ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer szerepe, jelentősége, működése a Tornádó International Kft-nél. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Tímea Anikó (2011) Európai Uniós országok kulturális intézményei Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Tímea Anikó (2013) Nonprofit szervezetek adománygyűjtése - az 1%-os adófelajánlások sorsának alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Zoltán (1992) Az eligazodás módja, a túlélés lehetősége a nevelőotthonból kikerülve. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fazekas, Ábel Dorián (2020) Overview of nuclear energy from an economic perspective. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas-Dávid, Dóra (2021) A tanári kiégés lehetséges védőfaktorai. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas-Verba, Marietta (2023) Az oktatási rendszer által kialakított kompetenciák megfelelősége a munkaerő piac elvárásainak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fecser, Erzsébet (1946) A szatmári síkság. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Fecske, Andrea (2015) Támogatásban a lehetőség. A felnőttképzésben való részvétel jellemzőinek vizsgálata, különös tekintettel a támogatott képzésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fecske, Andrea (2013) A magyarországi Forprofit felnőttképzési vállalkozások helyzete szegedi kutatás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fecske, Edit (2013) A Szollak Vagyonkezelő Kft. stratégiai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feczák, László (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Feczák, Tamás (2009) Munkaerőgazdálkodás a hidrokultúrában történő zöldséghajtatás során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feczákné Pongor, Edit (1983) A környezet hatása a pályaválasztás alakulására. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Federics, Judit (1999) Marketing. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fedor, András István (2022) A tudat "nehéz problémája" és annak empirikus kutatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fedák, Eszter (2022) 1. Precedent and the Rule of Law ; 2. The syndicate agreement related to venture capital investment with a view to the institution of silent partnership [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fegyveres, Gábor (1990) Magyarország a lehetőségek hazája? /Vállalkozások a gyakorlatban az 1980-as években/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fegyvári, Edit (1991) A kalocsai I. István Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Andrea (2009) Az iskolaérettség vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Anita (2012) Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megyében és a munkanélküliség csökkentésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Anita (2012) Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megyében és a munkanélküliség csökkentésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Bence Zoltán (2019) Az előzetes döntéshozatali eljárás; Magyarország az előzetes döntéshozatali eljárás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Beáta (2014) Betegjogok a gyakorlat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Béláné (2010) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározók, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervezőmunkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Dániel (2016) Európai parlamenti vita. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Dávid (2021) A fiatalok attitűdje a mobiltelefonok funkcionális jellemzői iránt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Dóra Ágnes (2022) Mérsékelt intellektuális képességzavart mutató tanulók énképe és énideálja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Flóra (2011) A védő joghelyzete a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Gábor Bendegúz (2022) Kincskeresés az információtengerben: RSVP alapú gyorsolvasási program vizsgálata középiskolai környezetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Istvánné (2021) Gyógypedagógiai óvodák eredményességének mutatói, az eredményesség fejlesztési lehetőségei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, János Bence (2015) A biztonságpolitika alakulása és kihívásai a 20. századtól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Klaudia (2022) Egy dél-alföldi hotel marketingtevékenysége. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Krisztina (2013) A cégbejegyzési eljárás szabályai a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, László (2006) Települési és kistérségi érdekegyeztetés folyamata, lehetőségei és jelenlegi gyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Nikol Peggy (2022) Az iPhone telefonok tulajdonosi közösségének jellemzői a Z generáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Nikolett (2019) Hogyan lehet megtartani és motiválni a mai fiatalokat? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Nikolett (2021) A home office megítélése napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Szilvia (2017) A közös agrárpolitika legújabb reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Szintia (2014) A német leányvállalatok gazdasági szempontból történő bemutatása - Az Audi és a Mercedes gyár alapján-. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Tibor (2009) A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.1. A munkanélküliség megelőzése és kezelése program megvalósulása Békés megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Tímea (2021) A légi utasforgalom vizsgálata fogyasztói szokások és preferenciák szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Veronika (2023) Unleashing the potential of the Responsibility to Protect: overcoming challenges and improving effective implementation. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Viktória (2022) A sportágak kedveltsége Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Zsóka (2022) A kiégés vizsgálata a Követelmény-Erőforrás Modell és a társas támogatás függvényében, Magyarországon és Szerbiában tanító pedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Ágnes (2016) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az új érettségi vizsga rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Ágnes (2010) Az öregségi nyugdíj. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Ágnes (2011) Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés Az intézeten kívüli szülés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Ágnes (2015) Mentálhigiéné az óvodában, mentálhigiéné vezetői feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Álmos (2021) A Star Wars-krízis alakulása, rajongói és vállalati hatása 2013 és 2019 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Andrea (2004) A Japán menedzsment sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Bertalan (2004) Értékekre nevelés és az internet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Béla (1999) A szakképzés helye, múltja, jelene és jövője a magyar pedagógia rendszerében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Csaba (1991) A testnevelés hosszútávú hatékonyságának előrejelzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Erika (1998) Pedagógiai Törekvések a Szegedi Alsóközpontú Tanyai Elemi Népiskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Erzsébet (1995) Japán autógyártása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Eszter (2020) "A befogadó gyermekközösségekért" érzékenyítő program egy budapesti álatlános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Ferenc (1998) Alapítvány az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Ferenc (2020) A mindennapos testnevelés hatása a sportágválasztásra négy törökszentmiklósi iskola felső tagozatos diákjainak vizsgálata tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Gabriella (2014) Egy projekt terv kidolgozása: mezőgazdasági szakemberképzés szervezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Györgyné (1990) Vecsés iskolatörténeti fejlődése 1988-1990. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Gábor (2006) A szakirodalom elavulásának paradoxona. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Imréné (1977) Tározómedencék gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, István (1994) A kecskeméti Németh László Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Istvánné (1968) Kiskunsági erdőgazdálkodás gazdaságföldrajzi szerepe. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fehér, Ivett (2015) Kooperatív technikák alsó tagozaton, anyanyelvi órákon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, József (1990) A Werschitz Emil Művelődési Ház története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, László (2007) Ikcsé vicsásá A síksági lakota kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, László (1966) Soltvadkert települési és gazdasági viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fehér, Lászlóné (1999) Devianciák kialakulásának okai, jellemzői. A fiatalkori bűnözést kiváltó okcsoportok és ezek megelőzésének főbb területei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Mária Csilla (2008) A szemléletváltás okai a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Szilvia (2001) A hiveraktív gyermek : a figyelemzavarban szenvedő gyermek tanulási zavarai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Tibomé (1994) Alsó tagozatosok iskolához való viszonya (feltárás). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehér, Tímea (2006) A Művelődés repertóriuma 2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Veronika (2020) The representation of Donald J. Trump in the themes of the 2016 US elections through memes critical of him. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Zsuzsanna (2008) Iskola előkészítés, iskola kezdés folyamatának összehasonlítása, azonosságok, különbözőségek az Uniós tagállamokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Éva Mária (2006) A XX. század első felének sajtótörténete: Kiemelve a Nyugat című folyóiratot. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérné Bodó, Anikó (2021) A Zöld Óvoda Hálózat működése, nehézségei és lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérné Kiss, Katalin (1999) Az alternativitás iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatasi rendszerben a keszthelyi család-óvoda-iskola zeneiskola bemutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehérné Skrada, Éva (2002) A pedagógiai program bevezetésének tapasztalatai a pilisi Általános és Zeneiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérné Zsoldos, Erzsébet (1982) Munkásművelődés Hódmezővásárhelyen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fehérvári, Noémi (2022) Gazdaság és jog- A Kínai Népköztársaság előtt álló kihívások a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérvári, István (2019) Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált és inkluzív nevelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérvári, István (2008) Tanulásmódszertani eljárások az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérváry, Gabriella (2022) Akik maradtak: Magyar pedagógusok pálya-elköteleződési motivációjának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feil, Renáta (2010) Paks fejlődésének foglalkoztatására irányuló hatásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Feith, Ágnes (2021) A német munkapiac az egyesítés után és a keleti tartományok felzárkózása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Anetta (2003) A diszkalkuliás gyermekek vizsgálata az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Attila (2006) Az igény- és elégedettségmérés szerepe a kistérségi közoktatási tervező munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Dóra (2022) Dinamikus futóterápia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Erika (2012) A fogvatartottak egészségügyi ellátásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, István (2000) A fővárosi fenntartású hetes otthoni hálózat története, az otthonok működésének mai jellemzői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Laura (2019) A bűnpártolás egyes dogmatikai kérdéseiről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Szilvia (2019) A terhességmegszakítás jogi dilemmái Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Sándor (2022) Fogyatékossággal élők egészségfejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Tímea Renáta (2016) Modernizációs törekvések az új büntetés-végrehajtási kódexben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Andrea (1993) Hogyan töltik idejüket a falusi gyerekek? /Általános iskolás gyermekek szabadidős tevékenysége/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fejes, Angelika (2020) A magyar kultúra női reprezentáltsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Anita (2008) A gyermekbántalmazás. Élet a családból való kiemelés után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Dóra (1994) A stressz magatartásbeli tükröződése az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fejes, Elemér (1998) A szarvasi tanyasi iskolák története a magyar közoktatásügyön belül, 100 év tükrében / 1848 - 1948 /. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fejes, Erzsébet (1959) Jászjákóhalma természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Fejes, Gabriella (2014) A mindennapos testnevelés bevezetésének sajátosságai Szeged városában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fejes, Mihály (1979) Az Orosházi Üveggyár egyedi nagyberuházás jelentősége Orosháza iparosításában, a magyar üvegipar fejlesztésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fejes, Szilvia (2008) Nők Egyiptomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejesné Magyar, Emese (2008) Mezőhegyes lótenyésztésének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejszés-Tóth, Anikó (2005) Hivatalos protokoll a diplomáciai életben (rövid történeti áttekintés). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fejér, Zsolt (2013) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fejér, Evelin Kitti (2020) A ritmusképesség vizsgálata és fejlesztésének lehetőségei az óvodás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feke, Benjámin (2015) Konfliktusok és kihívások a Közép-és Távol-Keleten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekecs, Boglárka (2019) A profilalkotás lehetőségei a GDPR keretei között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekecs, Dénes (2014) Az igazságügyi statisztika alkalmazási területei, megállapításai, az igazságszolgáltatás szereplői által alkalmazott rendszerek, metódusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekecs, Enikő (2009) Az 1997. évi igazságügyi reform, különös tekintettel a felülvizsgálati eljárásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Adrienn (2013) Határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Adrienn (2010) A családokat segítő szociális támogatási rendszerek sajátosságai egészségügyi és szociálpolitikai szempontból hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, András (2022) A compliance programok versenyjogi vetülete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Anett (2022) A krónikus gerincfájdalommal élők érzelemszabályozásának, betegségpercepciójának és szorongásának befolyása a műtét utáni felépülésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Anna (2022) Kamaszkorú autizmus spektrum zavarral élő fiatalok szabadidős tevékenységei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Attila László (2000) Iskolai dokumentumok kommunikációs elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Barbara (2019) A magzati élet büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Bernadett Xénia (2022) Digitális és játékalapú pedagógiai eszközök szakmódszertani lehetőségei a középiskolai történelemoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Bernadett Xénia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Blanka Márta (2009) A nem vagyoni kártérítés mértékét befolyásoló kritériumok a magyar és az olasz jog összehasonlításának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Boglárka (2013) Do re militari - A hazai katonai büntetőjog egyes aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Csilla (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Dzsennifer (2022) A mozgás szerepe a gyermek személyiségfejlődésében : mozgásterápiák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Edit (2022) A zene, mint mnemotechnikai eszköz : megzenésített tananyag hatékonyságának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Emese (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Emese (2011) A gyermekkor egyik legjelentősebb beszédzavara: a dadogás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Fanni (2023) Divine right or burden : A feminist analysis of pregnancy and reproductive rights in contemporary women’s science fiction. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Ferenc (2015) Az ügyész szerepe a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Franciska Erzsébet (2021) Egy irodalmi műfaj adaptív újrahasznosítása: a science fiction mint kulturális erőforrás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Gabriella (2023) Klárafalvi ragadványnevek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Imréné (2000) A tanulói teljesítmények értékelésének elvi és gyakorlati kérdései a jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnázium és Informatikai szakközépiskolában (matematika). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Istvánné (2006) A Kunszentmártoni Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatási intézkedési terve (2006-2009). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Linda Gabriella (2015) Az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Marianna (2021) Lépésenként önmgamhoz : mentálhigiénés projekt párkapcsolati krízisben levő nőknek. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Márta (2021) „A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” Pedagógusok észlelt nehézségei a digitális oktatás időszakában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Nóra (2012) A büntetőeljárás gyorsítását szolgáló jogintézmények a büntetőeljárás bírósági szakaszában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Olga Viktória (2023) Raktárvezetési technológia tervezése a Rollsped Kft.-nél. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Paula (2010) A szakképzés helyzete és céljai Svájcban a PISA felméréseket követően. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Rebeka (2023) Gyógypedagógusok pályaképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Réka Bianka (2022) Összeesküvés-elméletek típus változásai a kétpólusú világrendszer alatt és után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Rózsa (2014) Atipikus foglalkoztatás, különös tekintettel a részmunkaidőre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Rózsa (2012) A magyar nyugdíjrendszer bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Tamás (2023) Egy amatőr fényképész weboldalának elkészítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Terézia Piroska (2009) Munkaerő-ellátás: toborzás és kiválasztás a MÁV ZRt-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Viktor (2014) Az Európai Unió közlekedéspolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Viktor (2012) Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok államszervezeti összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Viktória (2022) Az első szülésélményt és fájdalomészlelést befolyásoló tényezők vizsgálata a személyiség és környezet függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Viktória (2006) „Koordináta-geometria” az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, András (1991) XX.századi népvándorlás /Fejezetek a Felvidéki Naszvad község történetéből/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Andrásné (2008) A tízparancsolat szellemében nevelni és oktatni. Milyen értékeket közvetít egy katolikus iskola diáknak és tanárnak? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Anett (2020) A hátrányos helyzetű diákok tanulmányi sikerességét befolyásoló tényezők: a reziliencia jelensége az Arany János Tehetséggondozó Programban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Anita (2007) A mozgókönyvtári ellátás szerepe a kistelepülések könyvtári ellátásában, különös tekintettel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Anita (2008) A televízió és a reklámok befolyásoló hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Beatrix (1993) Akarsz játszani? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Carmen Rodica (2008) Hátrányos helyzetű gyerekek oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Csaba (1993) A Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium története 1664 - 1948-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Emese (2009) Az öltözködés története a 19. század közepétől a II. világháború végéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Fanni (2020) A betanítás alatt alkalmazott helyzetfüggő vezetés, különös tekintettel a támogatás szükségességére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Fanni (2019) A munkanélküliség, mint krízis. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Ferenc (2004) Érvelés, meggyőzés, tárgyalás a pedagógus munkájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, György (1998) Istenek ők, vagy emberek...? Kutatási beszámoló a mentőkről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Ildikó (1989) Hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulók napjaink általános iskolájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Jánosné (2005) Sarkadi László gimnáziumi tanár tevékenysége napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, József A nevelés jelenlegi problémái nevelőotthonunkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, József István (2004) A gazdasági társaságok jelenlegi helyzete a magyar jogrendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, József Szilveszter (2007) A rock-zene kialakulásának, fejlődéstörténetének ismertetése /kezdetektől az 1970-es évekig /. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Katalin (2020) A pedagógusi és szülői nevelési stílusok hatása a gyermek önértékelésének, énképének fejlődésére valamint a teljesítményére és a motivációjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Mária (1942) Nagy László gyermeklélektana. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Fekete, Márta (2016) A magyarországi orvosok elvándorlásának okai és a hazai, illetve a külföldi munkaerőpiacra gyakorolt hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Máté (2020) Identity and slavery on screen: identity in Django Unchained and 12 years a slave. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Norbert (2009) A magyar főnemesi családok művészete a 17-18. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Noémi (2019) Fogyatékkal élők és gondozóik közötti segítő kapcsolat nappali ellátásban és bentlakásos intézményben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Noémi (2000) Tanulmány a szabadidő eltöltéséről, különös tekintettel az olvasásra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Olga (2008) Kompetenciafejlesztés az alsó tagozatos matematika oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Olga (2009) Kompetenciafejlesztés az alsó tagozatos matematikaoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Róbert (2005) A nemzeti tankönyvkiadó Rt. piaci stratégiája az új történelem érettségihez kiadott tankönyvsorozat példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Szilveszter (1994) Különböző környezetben élő családok élettmódjának vizsgálata, az életmód hatása a gyermek fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Szilárd (2020) La féminisation des noms de métiers en France. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Tibor (2007) A szocializáció első színtere: a család. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Tibor Zoltánné (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Vivien (2020) Kéttanáros modell az általános iskolában itthon és Írországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Vivien (2020) A kortárs és családi szocializáció hatása a személyiségfejlődésre serdülő és fiatal felnőttkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Zoltán (2007) Szociometriái pozíció vizsgálata általános Iskolás gyerekeknél a több szempontú szociometria módszerével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Zsuzsanna (2005) Csepeli családsegítő szolgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Ágnes (2009) Kommunikáció a 21. század iskoláiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Éva (1981) 30 év ipartelepítő politikájának hatása Szolnok város gazdasági és társadalmi életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete, Éva A szegedi III. kerületi /Margit-utcai/ Állami Polgári Leányiskola szociográfiája. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Fekete Nagy, Erzsébet (1968) Szentes település-földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fekete Zoltánné Csanki, Tímea (2000) A bizalom. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fekete-Nagy, Katalin (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete-Rekényi, János (2010) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete-Szabó, Helga Éva (2021) Most Te vagy a fontos! : mentálhigiénés nap szociális munkás kollégák számára. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fekets, Zoltán (1965) Tata település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fekets, Zsuzsa (2011) A kommunikáció jelentősége a Közművelődési Konferencia szervezésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné, Szaniszló Brigitta (2022) Hátrányos helyzetű tanulók nevelésének lehetséges fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Borbély, Zsuzsanna (1995) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feketéné Bárkányi, Ilona (1999) Példaképeink mint tanáraink - tanáraink mint példaképeink. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feketéné Csikós, Szilvia (2008) A Waldorf-pedagógia. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Dánfi, Krisztina (2013) A digitális tábla használatának lehetőségei az alsó tagozatos oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Dánfi, Krisztina (2008) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési oktatási folyamatban - a vezető lehetőségei a pedagógus fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Juhász, Ágnes (2022) Szülői attitűdök a fogyatékossággal kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Kereszturi, Szilvia (2004) Egészségre nevelés a családban, az iskolában és a társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné László, Krisztina (2005) Konfliktuskezelés az iskolában - a lehetséges konfliktusok felvázolása, értékelés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Nagy, Magdolna (2008) A személyiség tükröződése a gyermekrajzokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Szűcs, Katalin (1987) Mórahalom városi jogú nagyközség komplex földrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feketéné Tégla, Szilvia (2007) A szülők hatása gyermekeik televíziózási szokásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Török, Erzsébet (2005) Hallássérült gyermekek megsegítésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feketéné Ónodi, Erzsébet (1997) A könyvtárügy helyzete ás alakulása egy adott település tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feketű, Béla (2006) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei : (elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fekécs, Attilláné (2001) Árnyékos gyermekkor. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekécs, Irma (1961) Endrőd természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Fekécs, Istvánné (2000) Ellenőrzés értékelés és minőségbiztosítás az óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Felbáb, Melinda (2012) Az Európai Unió tagállamainak munkaerőpiaci helyzete, valamint a munkanélküliség alakulása napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Felbáb, Melinda (2010) A munkaerő-piaci helyzet és a munkanélküliség alakulása Magyarország 2008-ban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Felderné Jankó, Stefánia Ilona (2005) Készüljünk együtt a Zrínyi Ilona Matematikaversenyre! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feleky, Gáborné (1993) A napköziotthon. Működészavarok es pedagógiai dilemmák. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Felföldi, Andor (2009) A korrupció magatartás büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Felföldi, Andor (2014) A nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályinak változása az európai integráció hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Felföldi, Petra (2021) Magán egészségügyi szolgáltatók online marketing tevékenységének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Felföldi, Gyöngyi (1993) A báb- és drámajáték félelemoldó hatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Felföldi, Károlyné (1994) A kecskeméti SOS falu gyermekeinek iskolai beilleszkedése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Felföldi, Mónika (1994) A grafológia fejlődése és felhasználási lehetőségei az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Felföldiné Virág, Klára (2007) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési, oktatási folyamatban - a vezető lehetőségei a pedagógus fejlesztésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fellegi, Nándor (2014) Ésszerű előreláthatóság - Horizont a polgári jogi felelősség látképén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fellegi, Katalin (2000) A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kialakulása, szerepe és megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fellinger, János (1937) Az ifjúság érdeklődésének lélektana. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Fellner, László (2007) Ferenc József étkezési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Felső, Mária Edit (2007) „Aranyalmás az én selyöm keszkenőm...” Érsekcsanád története és kultúrhagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feltér, Lászlóné Győr város könnyűipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Felvidéki, Vivien (2021) A munkáltatói márka befolyása a pályakezdés/elhelyezkedés során az Y és Z generációk körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fentősné Belléncs, Andrea (2007) A család és a társadalom felelőssége a gyermek szocializációjában, a gyermekkori bűnözés kialakulásában és a prevenció területén : gyermekkorú bűnelkövetők Zalaegerszegen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyeres, Tamás (1995) Értékelés, önértékelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fenyvesi, Kitti (2023) Értelmileg akadályozott fiatal felnőttek iskolai élet utáni lehetőségei a lakhatás és a foglalkoztatás területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyvesi, László (2014) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyvesi, Zsuzsanna (1996) Munkanélküliek helyzetének elemzése Békés megyében. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Fenyvesi, László (1991) A Császártöltési munkaszolgálatosok története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fenyvesi, László (2004) Pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanulók képzésének lehetőségei az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyvesi, Lívia (2006) Jánoshalma város könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyvesi, Éva (1998) A battonyai gyermekfalu alulnézetből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fenyvesiné Czérna, Beatrix (2019) Helyi önkormányzati jogalkotás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyődi, Tamásné (2012) Magyarország népesedéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fenyős, Helga (2010) A munkanélküliség regionális különbségei napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feodor, Bettina (2012) Az interim menedzsment. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenc, Ákos (2023) A szorongás és a mentális figyelem és tudatosság kapcsolata a kognitív hibázásokkal és a végrehajtó funkciókkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenc, Ildikó (2007) Cigány gyermekek nevelése és fejlesztésének lehetősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenc, Klaudia (2009) A délvidéki magyarság művelődéstörténete 1918 és 1941 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Anna (2018) A szülői felügyeleti jog rendezése iránti per egyes kérdései, különös tekintettel a bizonyításra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Enikő (2013) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Judit (2006) A kistérség és a megye feladatmegosztása a szakmai szolgáltatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Jánosné (2001) Az iskolai ellenőrzési-értékelési folyamat elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Katalin (2023) A kapcsolattartás és szabályozása a bírói gyakorlatban különös tekintettel a végrehajtás új szabályaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Miklósné (2009) Az önkormányzati intézmény fenntartás változásai, a társulás és autonómia vezetési-szervezési aspektusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Zsuzsanna (2013) A laikus és a szakbíróságok összehasonlító vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz-Szűcs, Gabriella (2021) A szülőség nehézségeivel szembeni ellenálló-képesség összefüggése a stressz és társas támasz észlelésével, az énhatékonysággal, valamint a neveltetési élménnyel a kisgyermeket nevelők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Attila (2022) A munkaviszony megszüntetés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Ferencné (2023) A foglalkozási megbetegedések régen és ma. A foglalkozási megbetegedések jellegének változása a technikai fejlődés változásának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Gábor (2022) Sportegyesületek, sportszervezetek és tagjaik közötti szerződéses viszonyok, valamint az abból eredő jogviták vizsgálata : (Különös tekintettel az átigazolásokból eredő jogvitákra). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Zsuzsa (2010) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása ; ezen belül az elítéltek egészségügyi ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Gyula (2007) Szegedi Ifjúsági Napok története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Klára (2005) Szeged kulturális fellendülése Klebelsberg programja mentén az 1920-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Krisztina (2007) Minőségmendzsment a mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Házban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Károly (2008) Számítógép az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Mária Adalberta (1935) Miskolc településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Ferenczi, Ágnes (2012) Jövedelemviszonyok a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczi, Éva (1966) A KGST és a Magyar népgazdaság kapcsolatáról. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ferencziné Molnár, Andrea (2020) Munkahelyi konfliktusok és megoldásuk a mediációban alkalmazott kommunikációs technikákkal. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczné Subicz, Katalin (2014) Összevont intézmények szervezeti kultúrájának összeolvasztása : nehézségek és problémák,megoldási lehetőségek, vezetési módszerek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczné Teleky, Éva (2014) Tanuló szervezetté válás, tudásmenedzsment a Szolnok Városi Óvodák intézményeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferenczy, Sándor (2005) Az iszlám vallás kialakulása és fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferentzi, Márta (2009) Játékosság az ének-zene oktatásában : a Zene-Játék 1. 2. munkatankönyv elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferge, Rita (1992) Általános művelődési központ Sármelléken. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ferge, Zsuzsa Réka (1997) Általános művelődési központ Sármelléken : Egy ÁMK története, különös figyelemmel a rendszerváltás után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feri, Rozália (2021) Esélyegyenlőség- Nők a munkaerőpiacon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ferik, Ádám (2015) A radikális jobboldali pártok befolyása a bevándorlási kérdés tükrében a 21. században, Hollandia, Olaszország és Franciaország esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferkel, Erzsébet (1979) Szeged és Hódmezővásárhely társadalomszerkezetének vázlata. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ferkovics, Roland (2010) Roma politikai képviselet a magyar politikai rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ferling, Péterné (2001) Konfliktuskezelés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fernengel, Katalin (2011) A munkaviszony és a közalkalmazotti jogviszony munkáltatói megszüntetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fernengel, Katalin (2009) A munkaerőpiac változó igényéhez alkalmazkodó szakképzés megvalósítása a Ceglédi Bem József Műszaki Szakközép -és Szakiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fersch, Petra (2023) A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és annak pszichés hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Festő, Blanka (2021) Médiahasználati szokások hatása középiskolások és egyetemisták alvásminőségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Feth, András (1994) Kosztolányi korának iskolája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Feuerbach, Szabolcs (2004) Közállapotok Szegeden 1919-1920. (A szegedi Új Nemzedék, egy jobboldali újság tükrében). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Feuerwerker, Béla (2012) Az őrizetbe vétel és más kényszerintézkedések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fialka, Magdolna (2013) A beteg önrendelkezésének magja, elemei és korlátai az egészségügyi ellátásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fiches, Roney Roger (2021) Analysis of the European Union-Mercosur Trade Association agreement proposal. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ficker, Dániel Balázs (2018) A kereskedelmi választottbírósági út előnyei és annak vizsgálata az új magyar választottbírósági törvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ficsor, Emese Lucia (2023) A glossy magazinok térhódítása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ficsór, Tamás (2023) Az influencerek által létrehozott élelmiszeripari márkákkal kapcsolatos fogyasztói attitűd vizsgálata, különös tekintettel a 18-30 éves korosztályra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ficsór, Katalin (2005) A Duna-Tisza köze klímájának főbb jellemzői a globális klímaváltozás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ficza, Alexandra (2020) Magyar kortárs Gyermek- és Ifjúsági Irodalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ficzere, Péter Botond (2023) Az autizmus filmes ábrázolásának vizsgálata különböző fogyatékossági modellek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ficzere, Anita (2020) Közforgalmú gyógyszertár működése és fejlesztési lehetőségei. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ficzere, Éva Andrea (2010) A határon átnyúló együttmőködések új modellje : az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás - magyar megoldások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ficzkó-Juhász, Bernadett Ivett (2016) A szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedések, különös tekintettel az előzetes letartóztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fiedler, Antal (2011) Az elektronikus kommunikáció hatásai a tizenévesek nyelvhasználatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fiedler, Antal (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fiedler, Orsolya (2021) Munkahelyi stressz és megküzdés pedagógusok körében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fieszl, Károly (1979) A márianosztrai fegyház története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Figura, Bettina (2021) Az automatizáció hatása és térbelisége a diplomás munkavállalók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Figura, Bettina (2019) A munkaerőhiány és annak észlelése a szegedi munkaerő-közvetítők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Figura, Sára (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Figura, Anikó (2004) A televíziós reklámok hatása a gyerekek fogyasztói magatartására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Figus-Illinyi, Rita (2020) A szociális média használatának hatása a személyiségre: Nárcisztikus jegyek alakulása az online térben és kihatásuk az offline életre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
File, Gáborné (2006) A tiszavasvári kistérségen belül kialakuló speciális mikrotérségi együttműködések feltárása, elemzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Filek, Vilmos (1968) А. М. Горький: Егор Буличов другие : (полный анализ). Masters, József Attila Tudományegyetem.
Filep, Miklós (2018) Az emberölés bűncselekménye a Csemegi-kódexben, különös tekintettel a Szegedi Törvényszék gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Filep, Sándor (2006) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára és a kistérségre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Filep, Ákos Balázs (2013) A házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének összevetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Filep Miklósné Lőrinczi, Ibolya (1967) Az ifjúsági irodalom és a földrajz tanítás nevelési kapcsolatai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Filip, Sándor (2010) Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézményének együttműködése az iskolaegészségügyi ellátással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Filipcseí, Krisztina (1995) Mintaiskola Fejezetek a szegedi tanárképző főiskola gyakorlóiskolájának életéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Filipinyi, Noémi (2008) Egészségnevelés európai dimenzióban : helyes táplálkozással a gyermekkori obezitás ellen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Filotás, Zsuzsanna (2021) Kétnyelvűség és kognitív tartalék. A demencia késleltetésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Filus, Alexandra (2023) Kutyaterápiás foglalkozás az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Filus, Andor (2014) A gazdasági világválság hatása a munkanélküliségre Magyarországon, különös tekintettel Bács-Kiskun megyére, megoldást célzó intézkedések és programok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Filyó, Gábor (2007) Az újságíró felelőssége A magyar újságírás helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Filó, Vivien (2019) A magyar politikai kommunikáció tükrében : a magyar társadalom politikai véleménynyilvánítása az EP választások közeledtével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Finster, Bernadett (2022) A kiskorú veszélyeztetésével összefüggő súlyos kötelességszegés vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Finta, Csilla (2010) Munkaerőpiaci szolgáltatások a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szegedi Kirendeltség és Szolgáltató Központjában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Finta, Csilla (2015) Munkakör-értékelés jelentősége a szervezet emberi erőforrás menedzsmentjében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Finta, Csilla (2012) A munkáskizárás intézménye Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Finta, Emese (2022) Gyógynövények ismerete kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fintáné Piti, Julianna (2008) John Locke ismeretelméletének XXI. századi aktualitása : a szakiskolai pályaorientáció filozófiai háttere, etikai kérdései mint az empirikus ismeretszerzésen alapuló öntapasztalás személyiség fejlesztő színtere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Firtkó, Józsefné (2002) A sikeres tanulás menedzselésének pszichológiai szempontjai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fischer, Lászlóné (2010) A vezető szerepe és felelőssége az intézményi minőségirányítási program működtetésében : (dokumentumelemző dolgozat a Kiskőrös és környéki közoktatási intézmények mintájából, az intézmények minőségirányítási programja alapján). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fischer, Péterné (1974) Az általános iskolai matematika szakkörök célja és feladatai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fischer, Ádám István (2023) Az ökoszisztéma pusztulása a patriarchális társadalom árnyékában és ennek hatásai a lelki egészségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fischer, Anna (2009) A magyar bor, mint nemzeti kincs. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fischer, Róbertné (1997) A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szerepe az idegen nyelvek oktatásának szervezésében 1983-tól napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fisli, István (2005) Minőségirányítási rendszer bevezetése a Keszthelyi VSZK-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fiszter, István (2000) A narkománia helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fixmer, Tünde (1991) A szegedi piarista gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fizel, Nikolett Gréta (2009) Médiaháború a ’90-es évek elején Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Flach, Richárd (2022) Az öngyilkosságmegelőzés perspektívái az iskola mikroszociológiai közegében, különös tekintettel a pedagógusok szerepére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Flachné Vidéki, Katalin (2004) Az ellenőrzés területei, módszerei a mai iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Flaisz, Dóra (2022) Attitűdvizsgálat a keceli óvodapedagógusok körében az integrált nevelésről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Flaisz, Nóra (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Flaisz, Nóra (2021) A tesztisz-specifikus Rpt3R proteaszóma alegység genetikai és molekuláris jellemzése Drosophila melanogasterben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Flaisz, Tamás (2014) A választási reform vitája a parlamenti pártok törvénytervezetei és javaslatai alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Flamisné Kiss, Andrea (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fleisz, Hajnalka (2005) Munkahelyi konformitás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Flerkó, Ágnes (1981) A munkára nevelés lehetőségei a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Állami Ifjúsági Bizottság által szervezett és irányított nyári ifjúsági önkéntes építőtáborokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Flieber, Ádám (2020) Lány és fiú többségű középiskolai osztályok szociometriai vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Flikinger, Lídia (2015) Kötődések és kortárskapcsolatok alakulása kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Flosznikné Dudás, Andrea (2001) A fiatalkori bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Flórián, Zsolt (2018) The Evolution of Minority Rights : With Special Regard to Linguistic Rights in Some European States from 1990 Onwards. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodomé Csöglei, Erika (2007) Bármely a kistérségi közoktatási feladatellátásban keletkező gyakorlat, probléma elemzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Alexandra Éva (2015) Diplomáciai menedékjog Közép- és Dél-Amerikában - különös tekintettel az Assange ügyre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Anikó Margit (2014) Legyenek „családbarát munkahelyek” Magyarországon? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Anna (2011) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Antal (2011) M. Tullius Cicero kora a római bűnfenyítő eljárás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Bernadett (2009) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) működési mechanizmusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Bernadett (2021) A kézműves termékek fogyasztóinak magatartását befolyásoló tényezők vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Enikő (2018) Motiváció szerepe a vezetésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Eszter (2011) A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátai -A közösség elleni izgatás-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Flóra (2022) Alkalmazott grafikai és kiadványszerkesztési elvek a "Helyek. Emberek. Dolgok." című művészeti kiadvány elkészítése során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Flóra (2018) Magyar katonai missziók (A Balkán és Afganisztán). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Ildikó (2009) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Ildikó (2021) Utazás egy segítővel : a belső erő felfedezése az erőtlenség útján, szeretni magam valakin keresztül. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Istvánné (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Júlia Rebeka (2023) Személyészlelési folyamatok a pszichológusválasztásban: a tetoválás és más demográfiai változók szerepe a szakemberek megítélésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, László Zoltán (2018) Pályakezdők helyzete Magyarországon : elhelyezkedési nehézségek egy pályakezdő szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Nelli (2014) Cigánykérdés Magyarországon a parlamenti naplók tükrében 1867-1944. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Odett Mária (2018) Nők a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Péter (2012) Az államadósság szabályozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Tibor (2012) Járművezetés ittas vagy bódult állapotban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Zoltán Rókus (2023) 10.sz. vasútvonal (Győr-Celldömölk) korszerűsítésének és villamosításának hatása a térségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Ádám (2023) Márkaközösségek a 18-24 évesek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Ágnes (2010) Rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Ágnes (2012) A humánpolitika eszközeinek bemutatása a Kunplast–Karsai Zrt-n keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Ákos (2017) Comparing Estonia and Hungary in different aspects of economic development. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Éva (2009) A fiatalkorúak szabadságelvonással járó szankcióinak végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Éva Mária (2012) A magyar médiaszabályozás alapvonalai, különös tekintettel az új médiatörvény anatómiájára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Andrea (2004) A gödöllői Barokk Színház. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Egon (2020) Tito ideológiája a Sztálinizmus alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Emese (1992) A szemléltetés szerepe az általános iskolai földrajz tantárgy tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Endre (1988) A tanulók tanulási attitűdjének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Flóra (2020) Szíriai polgárháború: Oroszország és Irán nagyhatalmi színtere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Henriett (1999) Család és személyiség tükröződése gyermekrajzokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Imre (2008) Esettanulmány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Imre (2001) A wing tsun kung fu oktatás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Imréné (2008) Kenderes település könyvtári ellátása 1997 – 2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Istvánné (1999) Valóban a legdrágább kincsünk a gyermek? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Jenő Zoltán (1998) Egyformák a gyerekek? avagy hogyan kezeljük a "másságot". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Julianna (2008) Szentes város és Nagytőke község szociológiai körképe napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, János (1998) A tanulók pályaválasztási motivációi. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Katalin (2008) Pop Art törekvések Magyarországon a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Renáta (1999) Gyermekek, szülők és nevelőszülők a magyarországi gyermekvédelmi rendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Szilvia (1994) A Duna: szabályozási munkálatok és kereskedelmi hajózás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Virág (1998) Az agresszió kialakulása és fejlődéslélektani vizsgálata gyermekkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fodor, Zita (2007) Elfeledett mesterségek nyomában: a mézeskalácskészítésről, a hagyományokról, régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor Rácz, Mihály (1998) A közraktározás elvben és gyakorlatban. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Fodor-Zádori, Anita (2022) A Zadora termékpolitikája és termékkínálatának kialakítása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fodorné Dóda, Katalin (2005) Iskola és alapítvány - A Rókusi Alapítvány. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fodorné Földi, Edit (2010) Az egyéni vállalkozó járulékfizetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fodorné Török, Tamara (2023) A csapatépítő tréning szerepe a dolgozók mentális egészségmegőrzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fogarassy, Fanny (2014) Alternatív oktatás és nevelés a Vajdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fogarasy, Attiláné (2007) A régió szerepe a közoktatás kistérségi struktúrájának korszerűsítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fogarasy, Attiláné (2007) A régió szerepe a közoktatás kistérségi struktúrájának korszerűsítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fogas, Tímea (2010) Az Európai Unió audiovizuális médiaszabályozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fogas, Benjámin (2020) Hogyan lehetnek hosszútávon is negatív hatással az ártalmas gyerekkori élmények az amputáción átesett betegeknél? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fogas, Mária Anna (2008) Minőség- és képességfejlesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fogas, Máté (2020) Az ár szerepe a lakossági fogyasztók vásárlási döntéshozatalában gázszolgáltató választásakor. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fogasné Dr. Kelemen, Klaudia (2023) Mi vezetett a jogászi diplomától a bennem lévő mentálhigiénés segítő felfedezéséig? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fogelné Gazdag, Dr. Judit (2007) A szakértői bizottságok rendszere kialakulásuk, feladataik. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fohsz, Réka (2014) Foglalkoztatás-politikai kihívások az Európai Unióban az Európa 2020 stratégia tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fojtekné Andor, Melinda (2008) Nyugat-Dunántúli cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fojtóné Molnár, Mária Judit (2015) A községi roma iskolába kerülő pedagógus, gyakornok mentorálása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Foki, Boglárka Zita (2022) A fizikai rekreáció szerepének vizsgálata fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Foki, Mária (2000) Iskolám társadalmi környezete, gazdasági-szociológiai meghatározói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Foki-Körmendi, Hajnalka (2016) Az élet elleni bűncselekmények alap- és privilegizált esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Folkmann, Judit Teréz (2022) Mentálhigiéné és egészségfejlesztés – a pedagógus-kompetenciák bővülése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Font, Eszter (2011) [A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fontos, Hajnalka (2011) A munkaközvetítés és fejlődési irányai, állami és magán vonatkozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fonyódiné Patyi, Mónika (2020) Az ének-zene órák stresszoldó hatásai. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fonádné Sándor, Cintia Kitti (2022) Az IKT eszközök hatása az olvasáskultúra kialakulására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forczek, Leona (1998) Oktatás fejlődése szülőföldemen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Forgon, Andrea (2011) Kompetencia alapú oktatás egy speciális szakképző iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forgon, Andrea (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Forgács, Barbara Julianna (2012) Duna menti határokon átnyúló együttműködés megvalósításának folyamata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forgács, Rita (2021) Kiégés kutatás az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgács, Viktória (2012) A jog és a nyelv összefüggéseinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forgács, Béla (1999) Teamépítés. Az együttműködő csoport, avagy a csapatmunka. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Forgács, Melinda (1987) Közösségek... BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Forgácsné Dénes, Adrienn (2015) A mozgásfejlesztés szerepe az óvodavezető stratégiai céljainak tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Forgácsné Kovács, Anikó (1997) Kis és közép nyomdák marketing lehetőségei a privatizáció után. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Forgácsné Pesti, Beatrix (2020) Értelmileg akadályozottsággal élő fiatalok munkára való felkészítésének lehetőségei a nyílt munkaerő piacon az -Ízlelő családbarát -étteremben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, Cintia Rita (2013) A járulékkedvezmények hatása a foglalkoztatásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, Dóra (2019) Gyermekvállalás és a munkavállalás összeegyeztetése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, Dóra (2021) A munkaképes korú lakosság nyugdíjcélú öngondoskodása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, István A törtek tanítása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Forgó, Marianna (2010) A magyar sportjog mint „keresztülfekvő jogterület” - különös tekintettel a „játékjog” egyes kérdéseire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, Noémi Erzsébet (2023) Személyiség, gondolkodás, érzelmek és műalkotások befogadása : a filmnézés közbeni gondolkodási és érzelmi folyamatok, valamint a személyiség bizonyos dimenzióinak vizsgálata különböző narratív struktúrájú filmek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, Márta (2005) Családi gazdaság megalakulásának és tevékenységének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgó, Tamás (1988) Társadalmi változások jelenléte a Közép-Kelet-Európai filmművészetben 1945 után. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Forgóné Balogh, Erika (2008) A Csongrádi Kistérség Egyesített Alapfokú Oktatási Intézménye : a gondolattól a megvalósításig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Forgóné dr. Cimber, Zsuzsanna (2022) Vezetők a munkahelyi konfliktusok tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Forintos, Sándor (2013) Innovációs törekvések a Laurus Művészeti iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Forján, Imréné (1979) Eszközhasználat az általános iskolai korszerű matematika tanításban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Forka, Edit (2008) "Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forka, Ágnes (2008) Betekintés egy hiperkinetikus gyermek életjeleneteibe... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Formanek, Laura (2021) Az Interkulturális Érzékenység Skála magyar változatának validálási tapasztalatai magyar gyógyító hivatásra készülő hallgatók mintáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Formanné Kiss, Katalin (2001) Úton a minőség felé (a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény minőségbiztosítási rendszerének kiépítése). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forrai, Ditta (2014) A szólásszabadság és korlátai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forrai, Fanni (2021) Az "A", "AZ" névelő felismerése és használata az 5;0-6;11 éves gyermekek nyelvhasználatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forrai, Renáta (2007) Németh László pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forrai, Szilvia (2014) Az egész életen át tartó tanulás paradigma gyakorlati megvalósulása Magyarországon. Szakmapolitika kontra gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forrás, Renáta (2010) Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forrás, Ágnes (2023) A matematikai szorongás megjelenése az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forrás, Zsuzsanna (2006) A mozgásos ismeretszerzés az általános iskola 1.-3. osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Forró, Emese Luca (2021) A társasjáték szerepe a fiatal felnőttek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fortuna, Ottilia (2007) Veszélyhelyzeti ismeretek oktatása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frajsták, Raul (2023) Motivációs előadók kommunikációs jellegzetességei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fraknóyné Mezei, Gabriella (2007) Az óriásplakát, mint közterületi média. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Franciskovics, Tiborné (2010) A hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésének innovatív megoldása a Madarasi Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Francz, Renáta (1999) Lakáspolitika. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Franczia, Zoltán (2005) Vallásos étkezési szokások, a Bibliai időktől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frang, Lászlóné (2007) A kistérségi közoktatási bizottság lehetséges feladatai, javaslat a szakszerű működésre, az ehhez szükséges dokumentumok tartalmi és formai elemeire. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Frang, Vivien (2007) Az oktatás, a gyermekjóléti szolgálat és a családsegítés kapcsolata : közös erővel a hátrányos helyzetű gyermekek egészségesebb életéért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Frank, Alexandra (2023) Kiégés telefonos ügyfélszolgálati munkakörben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frank, Ivett (2009) A média hatásai a gyerekekre nézve (A „mai” rajzfilmek romboló hatása). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frank, Judit (2014) Prezentáció készítése az alsó tagozatos tananyag feldolgozásához. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frank, Zsanett (2020) Az ügyfél jogorvoslathoz való joga a közigazgatásban, különös tekintettel a közigazgatási perre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frankl, Gábor (2006) A Veet Szupermodell 2004 verseny szervezésének bemutatása a multinacionális megrendelők tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frankné Farkas, Ida (2010) A Mórahalmi kistérség demográfiája, különös tekintettel a munkanélküliség helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Dorottya Anna (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Dávid Pál (2023) Az ingatlanhoz kapcsolódó elővásárlási jog a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Dávid Pál (2022) A családtámogatási rendszer vizsgálata és megítélése 2015-2021 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Izabel (2023) A női és férfi vezetők helyzete és összehasonlítása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Tamara Mónika (2021) Kulturális mencenatúra angolszász és hazai kulturális intézményekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Zsolt Tamás (2023) A költségvetési csalás büntetőjogi szabályozása és az áfára való elkövetés gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Gábor (2005) A pályaválasztás lélektana az általános iskola 8. osztályos tanulóinál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frankó, Jánosné Sarkad település és iparföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Frankó, Melinda (2020) A pénz boldogságra való hatása a „Z” generáció esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Franz, Noémi (2015) Sorsok és ösztönzések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frech, Dániel József (2020) Nyilvánosság és tájékoztatás a büntetőeljárás bírósági szakaszában, különös tekintettel a személyiségi jogok megsértésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frecskóné Fehér, Anikó (2007) Életmódvizsgálat középiskolások körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frei, Alexa (2020) Kik azok az Alfák? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fricska, Marianna (2014) Orvos és orvosi tevékenység az ókorban és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fricska, Friderika (2008) Esküvői szokások régen és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fricska Nagy, János (2001) Hazánk agrárszakképzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Friczné Rausch, Katalin (2005) A projekt-team működése a 12 Évfolyamos Károlyi István Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fridrich, Éva (1967) Földrajzi ifjúsági irodalom használata a földrajz szakkörön kívül. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Friebert, Anikó (2007) Vállalati hitelezés a Raiffeisen Bank ZRT-n keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Friebert, Balázs (2015) Banktitok és információcsere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Friebert, Ágoston László (2021) A félelem hatása a fogyasztói magatartásra a koronavírus által kialakult veszélyhelyzet idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Friebertné Irk, Hajnalka (2008) A honfoglaló magyarok életmódja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Friedmann, Éva (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Friedrich, Anett (2010) Az alternatív vitarendezési technikák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Friedrich, Dorina (2023) A diabétesszel diagnosztizált fiatal felnőttek egészségcélokkal való haladásának vizsgálata : az élettel való elégedettség, az autonómia támogatás és a páros megküzdés összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Friedrich, Mária (2015) Az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezhető jogi jellegek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frisnyicz, Fanni (2023) A gyógypedagógusok mentálhigiénés állapotának megismerése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frisnyicz, Fanni (2021) A kutyával asszisztált olvasásterápia magyarországi helyzetének és lehetőségeinek vizsgálata a szakemberekkel és szülőkkel végzett attitűd vizsgálat eredményei alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Friss, Bernadett (2016) Az állatvédelem jogi szabályozása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frissné Fenyvesi, Beáta (2007) Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése az óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fritz, Norbert (2010) Japán külpolitikája a kezdetektől a 21. századig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fritz, Anikó (1992) Diósberény község fogadott ünnepei. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Frolyó, Karolina (2020) NATURA 2000, az európai biológiai sokféleség védelmének szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fromann, Péter (2005) Kábítószer hatása a fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fromann, Richárd (1998) A manipulatív reklám kialakulása és pszichológiája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Frontó, Barbara (2009) A munkanélküliség alakulása békés megyében napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frányó, Hajnalka (2010) Munkanélküliség kezelése Magyarországon : munkanélküliség kezelésének aktív és passzív eszközei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frányó, Szilvia (2013) Iráni-amerikai kapcsolatok (Pahlavi - Khomeini). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frányó, Tímea Anna (2021) Ranschburg Pál tudományos munkásságának jelentősége a hazai olvasástanításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frányó, Zita Dorottya (2014) A tartalomszolgáltatás elektronikus kereskedelmi és szerzői jogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Frányó, Tímea Anna (2020) Ranschburg Pál tudományos munkásságának jelentősége a hazai olvasástanításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fróna, Zsigmondné Balatonfüred kulturális élete a Fővárosi Lapok 1864-74-es számainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fröhlich, Tamás (2013) A hidegháború kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fröhlich, Éva (1984) Harta község település- és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Frőchling-Hideg, Nikolett (2022) A gazdaságfehérítés eszközei az adózás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fuchs, Anita (2009) A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fuchs, Dorina (2023) Propaganda és agitáció a történelemtől napjainkig : a Black Mirror sorozat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fuchs, Attila (2008) A szakmai minősítés hatása, az alapfokú művészetoktatási intézmények oktatási és működési tevékenységére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fucsku, Vivien (2021) „Amit eddig bizonyítottam a munka világában és a munkahelyemen az most semmivé vált egy pillanat alatt” : munkanélküliség a pandémia idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fuksz, Lehel (1985) Feltárás-katalógus és országjáró programterv főiskolai hallgatók számára a Mecsek-Villányi hegységben és környékén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fulai, Imre (1995) Ők! /А battonyai nevelőotthon szabadidős tevékenysége/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fulajtár, Pál (2015) A számítógépes bűnözés gyakorlati és jogi problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fumacs, Izabella Eszter (2020) Fiatalkorú elítéltek jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Funk, Katalin (2021) Nemzetközi Büntetőjog kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Furulyás, Marianna (2004) Az ökológiai gondolat a kultúraelméletben- Konrad Lorenz nézetei tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Furus, Javier (2019) Cybersecurity, Cyberwarfare and Cyber-attacks Challenges of Attribution. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Furák, Dávid (2012) Az állomok megszűnése és az új államok elismerése a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Furák, Fanni (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Furák, Aranka (2007) Lakástámogatás a szegedi önkormányzatnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Furák, Edit (2007) Cigánygyerekek oktatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Furák, Szilvia (2005) Cigány gyerekek a magyar oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Furák-Kristó, Ida (2022) Érzelmi intelligencia fejlesztése az óvodában, a drámapedagógia és a gyermekjóga eszközeivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Futaki, Katalin (2021) Roma gyermekek szocializációjára való törekvések az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Futaki, Edina (2000) A megidézett kábulat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Futaki, Zsófia (2010) Békéscsaba kulturális élete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Futaki, Zsófia (2020) A szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Futaki, Éva (2001) A balkezesség pszichológiai és pedagógiai vonatkozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Futó, István (2001) A szakképzés átalakulása a rendszerváltás után a csepregi Nádasdy Tamás Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Futó, Péter (2022) A tanári kiégés vizsgálata az alvásminőség, társastámogatás és a megküzdéssel összefüggésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Futó, Péter (2020) Pszichológiai tényezők vizsgálata a krónikus szubjektív fülzúgásban szenvedők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Futóné Fodor, Edit (2007) Hátrányos helyzetű gyermekek a napközi otthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Futóné Gál, Katalin (2005) A vasúti közlekedés kialakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fylah, Zakaria (2023) La gouvernance sécuritaire au sahel : question de stabilisation et impacts des acteurs régionaux et internationaux. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábi, Judit Zsuzsanna (2020) Drámajáték (kommunikációs helyzetek) az irodalomórán Drámai hétköznapok, avagy az élet-játék projekt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábi, Judit Zsuzsanna (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fábik, Tibor (1989) Az Alpok idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fábián, Anita (2013) Demográfiai elöregedés és hatásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Anita (2022) A félelem fogalma az amygdala tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Annamária (2023) A gyermekek joga a bántalmazás elleni védelemhez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Attila Balázs (2022) Észak-Korea jogrendszere és geopolitikai jelentősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Dorina (2015) A megújuló energiaforrásokra vonatkozó jogi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Emőke (2023) Lakosság részvétele a helyi gazdaságfejlesztési folyamatokban a kalocsai Szentháromság tér felújításán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Enikő Imola (2021) A kiégés perspektívái: a hallgatói kiégés az önértékelés, a személyes fejlődés, az időperspektíva, valamint az élet értelmesként való megélésének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Judit (2021) A jegyzői hatáskörbe tartozó fás szárú növények kivágásának kérdésköre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Judit (2014) A kulturális örökség védelme - Az épített környezet védelmének szabályozása Békés városában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, János Jellegzetes hibák és azok javítása az általános iskolai tanulók gondolkodásában matematika órán. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fábián, József János (2006) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Lili (2023) Kihívások és lehetőségek a fiatal, pályakezdő diplomások számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Nóra Zita (2021) A hagyományápolás megjelenése az óvodában, a vizuális nevelés keretein belül a játékeszközök készítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Renáta (2021) Szervezetek közötti kapcsolatok : az outsourcing motivációi és a kapcsolati érték vizsgálata a munkaerőkölcsönzés-közvetítés példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Tibor (2015) Közös jogkezelés Magyarországon, kiemelt figyelemmel a zenei közös jogkezelőkre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Zsanett (2015) Munkahelyi zaklatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Diana (2020) A gyógypedagógiai intézményekkel kapcsolatos pedagógusi ismeretek és vélemények Vajdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Erzsébet M. Tarszicia (1942) A Mecsek hegység és annak szerepe Pécs fejlődésében. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Fábián, Gizella (1978) Egy főiskolai csoport szociálpszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fábián, Gyula (2004) Az alapvető dokumentumok szerepe az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Irén (1968) Orosháza mezőgazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fábián, Krisztina (2008) A prostitúció hatásai a társadalomra, a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Sándorné (1966) Makád gazdaság- és településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fábián, Tiborné (1991) A szentlőrinci iskolakísérlet adaptálása Békés megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fábián, Zoltánné (2020) Nők helyzete a munkaerőpiacon - esélyegyenlőség a foglalkoztatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Zsolt (2007) Információ szolgáltatás Mezőberényben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Zsuzsanna (1991) Képességrendszerek fejlesztése az esztétika eszközeivel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fábián-Major, Anikó (2015) Az együttműködés lehetőségei Kunhegyes Város Óvodai Intézményén kívül és belül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián-Vadász, Csenge Réka (2021) Supporting environmental sustainability in developing countries. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábiánné Debreczeni, Anikó A dal közösségformáló szerepe az úttörőmozgalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fábiánné Laczó, Mária (2016) A felnőttképzést kiegészítő tevékenységek rendszere Békés megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábos, Katalin (2008) A budakeszi Általános Iskola története 1945-60. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábri, Villő Gyöngyvirág (2023) A terráriumi és akváriumi fajok alkalmazásának lehetőségei az állatasszisztált foglalkozások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábricz, Károlyné (1991) A nevelőotthon szocializációs szerepe növendékek vallomásának tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fábrik, Ottó (2012) Jugoszlávia felbomlásának folyamata és annak nemzetközi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábrik, Ottó (2010) Koszovó és a nagyhatalmak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fábrik, Zita (2018) Szocializmustól a rendszerváltásig: Szakszervezetek Magyarországon és Horvátországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábry, Richárd Péter (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fábry, Richárd Péter (2022) A sportpályafutást befolyásoló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fákó, Enikő (1995) Marosvásárhelyi Református Kollégium - Bolyai farkas Líceum - története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fári, Anna (2014) Igazságügyi statisztika, fiatalkorú bűnelkövetők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fári, Edit (2021) A távmunkavégzés adatvédelmi jogi szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fári, Éva (2012) A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás alapvető szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fári, Andrea (1991) Legdrágább kincsünk: a gyermek. Legdrágább kincsünk: a gyermek? - a veszélyeztetettség problémája Szentesen -. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fári, Anna (2010) Szórakozás a XIX. században Magyarországon. Bálok és mulatságok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fári, György (2008) Az Internet káros hatása a serdülőkre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fári, János (1986) Gondolkodásfejlesztő logikai játékok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fáriné Boros, Erika (2008) A vezető hatása és lehetőségei a pedagógusok fejlesztésében a hatékony oktató-nevelő munka érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fási, Szilvia (2010) Sajátos nevelési igényű gyermek vizsgálata : /Különös tekintettel a nehezen nevelhető gyermekekre/. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fási, Krisztina (2009) A magyarországi cigányság hagyományai, szokásai, hiedelmei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fási, Szilvia (2007) A nehezen nevelhető gyermek - előítéletek nélkül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fáskerti, Emese (2022) Raktárgazdálkodás, és árumozgások mindennapi menete a szegedi Praktikerben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fáskerti, Petra (2023) Gyermekkori traumák feldolgozása az irodalom segítségével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fáskerti, Emese (2020) A torna oktatásának vizsgálata az általános iskola 6. osztályáig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fáth, Anita (2014) Házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fátyol, Anita (2023) Az MCS Zrt. tárgyi eszköz könyvvizsgálatával kapcsolatos feladatok a könyvelési osztály szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fátyolné Ménesi, Ildikó (2005) Szülőfalum- Baks története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fáyné Dr. Dombi, Alice (2007) A gyermek és ifjúságvédelem pedagógiai hatásrendszere, pszichológiai megközelítés módjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fébertné Fülöp, Tímea Zsuzsanna (2005) A szegénység, mint szubkultúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Félegyházi Kis, Lajosné (1968) Csólyospálos község település és közlekedés-földrajza, természeti viszonyai, gazdasági élete,fejlődésének távlatai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Félix, Lajosné (1971) Egyenletek tanítása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fényes, Gertrúd (1991) Künstlerische Erziehung in der Waldorfpädagogik. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Fényi, Viktória (2014) Az internet és a magánszféra, különös tekintettel az IT környezetre és a Google privacy irányelveire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fésüsné Bakos, Ágnes (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Fónagy, Ágnes (2000) Nevelési Programunk kiemelt területei és ezek továbbfejlesztésének vezetői feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fónyad, Judit (2005) Minőségirányítási rendszer kiépítése a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fónád, Tünde (1998) A Nagykamarási Általános Iskola történetének feldolgozása az alapítástól napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fóris, Maja (2011) A vámpírfilmek kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fóris, Zoltán Örs (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fórizs, Anikó (1995) A kimagaslóan tehetséges gyerekek írásmintáinak elemzése a grafológia segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fórizs, Ibolya Zsuzsánna (2007) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fórizs, Judit (2007) Minőségmenedzsment a könyvtárakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Adrienn (2023) Barátság a koronavírus idején - Covid-19 hatása a fiatalok barátságára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Tamásné (2005) A nem önkormányzati közoktatási intézmények működésével kapcsolatos jegyzői feladatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Anna (2020) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Ferenc (1990) A Szegedi Baross Gábor Gimnázium 552. sz. Petneházy Dávid cserkészcsapatának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földes, Klára (1976) Személyiségvizsgálat Kocsis László 7. o. tanulóról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földes, Péter (2004) Szól a rádió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Zsolt (1993) A gyermekek érzelmeinek kifejeződése a gyermekrajzokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földesi, Szandra (2011) Munkaügyi konfliktusok, viták fajtái és rendezésük intézményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földesi, Csilla (2006) Az Európai Unió oktatási és kulturális politikája közösségi szinten, hatása Magyarországra és a magyarországi könyvtárügyre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földesi, Lajos Zoltán (2013) Tanítási-tanulási stratégiák a felnőttképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földesi, Lajosné (1999) Az örökbefogadás folyamata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földesi, Laura (2008) Emlékpont- Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földesiné Csányi, Anna (1990) A társkapcsolatok alakulása a 15-16 éves tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földesné Keresztes, Mariann (2010) Hátrányos helyzetű roma gyerekek felzárkóztatásának lehetőségei. MÁSKÉNT, mint eddig (Törökszentmiklós- Bacsó Béla úti telephely). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Földházi, Jánosné (1990) Tanárábrázolás a magyar irodalomban /Németh László művei alapján/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földházi, Renáta (2014) Kisiskoláskorú gyermekek szorongásának hatása a tanulási teljesítményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földházi, Zsuzsanna (1975) Műelemzés az általános iskolában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földháziné Nagygyörgy, Márta (1997) Kecskemét iskolatörténeti múltja: gróf Klebesberg Kuno kultuszminiszter iskolaépítési akciójának 71. Évfordulója tiszteletére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földi, Krisztina (2016) Az illegális migrációval kapcsolatos igazságügyi statisztikai adatok elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Krisztián (2023) The Key Success Factors of Startups in the Artificial Intelligence Industry. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Orsolya Eperke (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Péter (2017) Az atipikus munkaviszonyok jogi szabályozása az Európai Unióban közösségi és tagállami szinten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Péter (2012) A rendszerváltás utáni magyar elit kapcsolata a külföldi tőkével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Anita (2005) Cigánysors- A cigányok helyzete napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Anna (2020) Az életminőségi mutatók állapota a 40 év feletti munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Emil (1996) Szociális esélyek Budapest Főváros XIII. kerületében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földi, Ferenc (2008) A magyarországi teleházak átfogó bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Gábor (2004) A kiskunhalasi sajtó helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Péter (2004) A Kempinski Hotel Corvin Budapest public relations tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Zoltán (2005) Az Özönvíz : Legenda vagy történelem a bibliai történet? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földiné Bozsó, Anikó (2014) A vezetői stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Földvári, Mária (1970) Matematikai szemléltető eszközök a felsőoktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Földvári, László (1984) Hódmezővásárhelyi kórus mozgalom története /1865-1983/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Földvári-Nagy, Alexandra (2019) Gyermeket vállaló nők a munkaerő- piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Földváriné Greiz, Ágnes (2014) Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók viselkedésének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Földváriné Kupai, Judit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Földváry-Szabó, Zsuzsanna (2015) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fördösné Papp, Ágnes (2008) A mentális egészség védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fördős, Józsefné (1964) A százalékszámítás tanításának problémái az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Fövenyi, Éva (1992) A kecskeméti Katona József Gimnázium története 1945-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Füge, Ildikó (2001) A gyermekvédelem mai problémái, a jövő útjai. Dilemmák és döntések a gyermekvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fügedi, Nóra (2012) Magyar kultúra a világban : egyiptomi-magyar kulturális kapcsolatok 1945-1964. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fügedi, József (2004) A TV-stúdiók szerepe a média szakosok oktatásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Függ, Zsanett Mária (2011) Az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Függ Tiborné Molnár, Zsuzsa (1967) Valamely regény főbb szereplőinek pszichológiai jellemzése Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Függné Nagy, Andrea (2022) Az idői orientáció és fejlesztési lehetőségei tanulási nehézségek eseteiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Füke, László (2009) Szakmai-e a szakbizottság? : a kistérségi közoktatási bizottság lehetséges feladatai, javaslat a szakszerű működtetésre, az ehhez szükséges dokumentumok tartalmi és formai elemeire. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Füke, László (2003) A mecsekaljai oktatási és sportközpont (Tási) szervezeti struktúrája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülei, Nóra (2011) Kecskeméti Borfesztivál megszervezése és lebonyolítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füleki, Ádám (2015) A járművezetés ittas állapotban bűncselekményének jogértelmezési kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Bence (2011) Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kialakulása, és az 1945 óta tett reformkísérletek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Dóra (2010) Szerződésszegés az utazási szerződés körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Erzsébet (2010) A vezető feladata és felelőssége az intézményi minőségirányítási rendszer működtetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Fanni (2023) A Z és a lehetséges Alfa generáció közötti különbségek szülői tapasztalatok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Hella (2022) Magányos Áldozatok és Magabiztos Zaklatók - A Cyberbullying áldozatainak és zaklatóinak vizsgálata az önbecsülés és magányosság viszonylatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Hella (2018) A non-verbális kommunikáció és az állásinterjú kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, István Béláné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Istvánná (2006) A közoktatási feladatellátás jelenlegi helyzete és fejlesztési lehetőségei a Békési többcélú kistérségi társulásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Kinga (2013) Mentorálás a vállalati gyakorlatban : különös tekintettel a GDF SUEZ magyarországi vállalataira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Krisztián (2023) A Ryanair és a Wizz Air fogyasztói megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Laura (2022) Sakk és pedagógia : amit a sakk nyújthat a gyermeknek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Luca (2021) Kiégés, tanulmányi motiváció és leterheltség vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, László (2014) Az elítéltek munkáltatása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Mónika (2012) Islam in Deutschland - Verschleierung der Frauen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Mónika (2022) Portfólió szakdolgozat : digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Nikoletta (2021) Kiégés veszélye a gyógypedagus munkájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Orsolya (2023) Collaborative Approaches to Energy Security: Exploring Partnerships and Cooperation Between Europe, Russia, and China. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Viktória (2022) Women in the Sex Industry: Independent or Exploited. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Zalán (2019) Investigating the Relationship Between Migration and Terrorism: The Potential Radicalisation of Refugees in Europe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Zoltán (2021) Az ingatlanárverés menete. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Zsófia (2012) A nemi kvóta - némi előny,régi hátrány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Ágnes Kata (2012) A gyermek elhelyezése, az elhelyezés megváltoztatása és kapcsolattartás a gyermekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Anita (2009) A multimédia hatása a gyermekek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Attila (2007) Reklámeszközök, reklámhordozók. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Bernadette (1992) Család és iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fülöp, Evelin (2007) Devianciák a gyermekvédelemben : a szociokultúrális környezet hatásai a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Fanni (2006) Steril társadalmak jövőképe és realitása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Gáborné (1980) A kisegítő iskola földrajz tankönyve ábráinak képeinek felhasználása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fülöp, Hella (2016) Női karriertípusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Mária (1942) Vasúti és közúti közlekedésünk. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Fülöp, Orsolya (2004) A fiatalkori bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Renáta (2016) A törvényességi ellenőrzés és a törvényességi felügyelet rendszerének bemutatása, összevetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Zoltán (2020) A magyar médiarendszer változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Ákos (1993) A gentleman nevelése a XVI-XVII. századi és a mai Anglia társadalomrajza és oktatási rendszere elitnevelés szempontjából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fülöp Lajos, Györgyné (2000) Az ellenőrzés szerepe az intézményvezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp-Nagy, Katalin (2014) A negyedik osztályos tanulók alapműveleti készsége és tantárgyi attitűdje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp-Tóth, Csilla (2022) Szülői felügyelet rendezésének lehetőségei, különös tekintettel a gyámhivatali és bírói gyakorlatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöpné Magyar, Anikó (2001) Konfliktuskezelés az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöpné Szekeres, Ibolya (2006) Az iskolarendszer egységesítésére vonatkozó törekvések az Európai Unió országaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fürdök, Fanni (2021) A válás hatása a gyermek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fürdök, Fruzsina (2022) Iskolai dolgozók diabétesz tudásának, attitűdjének és gondozással kapcsolatos magabiztosságának változása diabétesz edukációt követően. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fürdök, Mária (1966) Petelei István novellaíró művészete. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Fürdök, Gábor (2005) Németh László pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fürdök, Ivett (2005) Juhász Gyula pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füredi, Ibolya Virág (2021) Alexitímia, érzelemszabályozás, jóllét és depresszió vizsgálata krónikus fájdalommal élők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füredi, Katalin (2009) Az előzetes letartóztatás jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fürj, Ádám Lajos (2023) Termeléstervezés fontosságának bemutatása az ellátási láncban a Pick Szeged Zrt.-nél. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Fürst, Gábor (2005) A szakértői munka, szakértői etika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fürtönné Puskás, Ágnes (2004) Társadalmi élet, szokások, divat- mindennapi kultúra- a húszas, harmincas években Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Füsi, Lajos (1942) Siketnémák örökléstana és lélektana. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Füsti, Katalin (2000) Iskola és minőség : a minőségközpontú munka, minőségi kultúra, a minőségfejlesztés további lépései intézményemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Füsti Molnár, Lászlóné (1995) Pluralizmus az iskolarendszerben és nevelésben : az alternatív iskolák szerepe, jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Füstös, Laura (2022) Magyarországon legismertebb fast fashion boltok környezetvédelmi tevékenysége és a fogyasztói elégedettség kapcsolata. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Füvesi, Dóra (2014) A politikai nyelvezethez való hozzáállás és a tudatos és nem tudatos politikai beállítottság a felsőoktatásban levők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füvesi, Florina Hanna (2023) Az online platformok befolyása a fogyasztók döntéseire az utazások során. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Füvesi, Annamária (2011) A „fátyol” helyzet alakulása Nyugat-Európában és Közel-Keleten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füvesi, Annamária (2013) A muszlim bevándorlók beilleszkedésének nehézségei a nyugat-európai társadalomba. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füvesi, Petra (2020) A Down-szindrómás gyermekek óvodai integrálása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Füvessy, Klára (1965) Jászladány monográfiája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Füzes, Tamás (2020) Karantén és társas kapcsolatok, az online konfliktuskezelés lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Adél (2007) A magyar könyv útja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Gergely (2004) Búvárkodás a történelemben ( Az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának története). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Lászlóné (2005) A Füsti megszületése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesi, Tímea (2008) Képek a középkori Magyarország életéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füzesiné Sümeghy, Borbála Alice (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Füzeslaki, Rita (1991) A Madarasi Általános Iskola története /1926-1968/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Füzesy, Adrienne (2013) A Huszka Hermina Általános Iskola társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Főczén, Rita (2006) Az integrált könyvtári rendszer és a számítástechnika megjelenése a Törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeumban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Anikó (2010) A fogyatékkal élő személyek jogairól. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Anita (2009) A teljesítményértékelési rendszer és alkalmazása a helyi közigazgatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Bence (2013) A külföldiek földszerzési lehetőségei Magyarországon a jelenlegi és a jövőbeni szabályozás szerint. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Brigitta (2013) Távmunkavégzés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Dorina (2022) Kisszállás közművelődése, közösségi élete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Ildikó (2007) A bankkártya üzletág jellemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Judit (2010) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak változásai 2000. január 1-jétől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Kata (2023) Z generációs fiatalok munkahelyválasztási preferenciái Csongrád-Csanád vármegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Mónika (2012) A munkavállalói elégedettséghez és az elkötelezettséghez vezető út a BÁCSVÍZ Zrt.-nél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Rita (2013) Diákmunka, fiatalok foglalkoztatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Réka (2023) Óvodapedagógusok fejlesztő munkája : a gyermekek fejlődésének nyomon követése és elősegítése az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Zoltánné (2014) Életszínvonal a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, András (1993) A nagyszénási Czabán Samu általános iskola a szerkezetátalakítás után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Fődi, Mónika (2005) "Aranyszöm" A mórahalmi Rendezvényház története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Rita (2008) A kávéházi élet fénykora Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Szilvia (2008) Etikett és protokoll XIV. Lajos udvarában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődi, Zita Zsófia (2007) Parasportolók és előítéletek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fődiné Rácz, Andrea (2005) A kiegyezés megítélése Kossuth Lajos és Deák Ferenc írásain keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fűri, Adrianna (2013) Az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fűz, Éva (2013) A szabadidő felhasználása a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fűzfa, Andrea (2022) Fogyatékkal élő gyermekek a gyermekvédelemben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Fгey, Mária (1979) Olvasásszociológiai vizsgálatok a szegedi olvasótáborban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gabnainé Mastalír, Márta (2011) Tanári Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gabrity, Anna (2022) Nukleáris energia környezetjogi aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gacs, József (1992) Véleménykutatás az elítéltek körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gacsal, Gábor (1997) Zalaegerszeg város fejlődésének gazdasági, társadalmi aspektusai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gacslaki, Erzsébet (1996) A német nemzetiség Hajóson és Hartán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gacslaki, Szilvia (1999) Gyógypedagógiai személyiség vizsgálat. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gacsályi, Andrea (2018) A mediáció helye és alkalmazhatósága a polgári peres eljárásokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gacsó, Julianna (1980) A logikai készlet alkalmazása a matematika tanításban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gadó, Johanna (2021) Az otthoni biztonság helye: a Covid-19 járvány alatti tapasztalatok explorációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gadó, Lóránt József (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gahramanov, Adil (2021) Statistical Literacy: Comparing statistical literacy levels of undergraduate students in Azerbaijan and Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajai, Tamás (2013) Diplomás pályakezdők helyzete a munkanélküliség tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gajda, Andrea (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gajda, Fruzsina (2023) A koronavírus-járvány hatása nemzetközi és helyi szinten Makó Város Önkormányzat működésén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gajda, Nikolett (2022) Az apahiány hatásai és jellemzői a 18-24 éves magyar fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gajda, Judit (2013) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségi új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdacsi, Szilvia (2021) Intézmény (óvoda)-vezető feladatai, és vezetési stílus. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdos, Gábor Géza (2022) Az üzleti kapcsolatok sikerességére ható hálózati hatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdos, Karolina (2021) Diszlexia felismerése és kezelése az idegennyelv órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdosné Kócsó, Anna (2023) A felső tagozaton tanuló tipikusan fejlődő gyermekek SNI-vel kapcsolatos attitűdje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdács, Anita (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdács, Szilvia (2013) A civil szervezetek és a politika kapcsolata Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdács, Edina (2009) Az egészséges táplálkozás szerepe Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdács-Leszkó, Georgina (2015) Minőségbiztosítás a felnőttképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdácsi, Zoltán (2011) Az egészségügyi ellátások finanszírozási alapjai, szakellenőrzési rendje, Térítésmentesen igénybe vehető egészségügyi ellátások finanszírozásának szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdácsi, Magdolna (1999) A reklám lélektana. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gajdán, Lászlóné (1975) A halmazelmélet tanítása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gajdán, Orsika Fruzsina (2013) Az Európai Unió válaszai a XXI. század biztonsági kihívásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdán, Bálint (2000) Személyes Vezetés - Leadership. Ki a jó vezető? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gajzer, Erzsébet (2011) Az öngyilkosság szociológiai megközelítése és az önképzés, mint lehetséges prevenció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galacné Kaló, Tímea (2020) A siketek intézményes oktatása a 20. század kezdetén Magyarországon, a Siketnémák Államilag Segélyezett Szegedi Intézete tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galaczi, Gábor (2013) A rendőrség hivatásos állományú tagjának felelőssége : (fegyelmi és kártérítési felelősség). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galaczi, Tibor (2022) A vallás és vallásosság lehetőségei és pszichológiai jelentősége a poszttraumás növekedésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galaczi, Tibor (2020) "Milyen félelmetes ez a hely..." Helykötődés és transzcendencia: a szakrális helyek szerepe a belső növekedésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galai, Bianka (2020) Az ÉFOÉSZ törekvései a könnyen érthető kommunikáció területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galamb, Zsolt (2001) A Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium története a XX. században, a piarista nevelés és oktatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Ildikó (2021) Toborzási módszerek és technológiák vizsgálata az Y és Z generáció preferenciáinak tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Hédi (2020) Language attitudes in the educational context: Hungarian high school students’ attitudes to native and non-native varieties of English. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Kornélné (2009) A Csúcsi Olvasókör és a Pipacs Nőegylet kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Krisztina (2005) Iskola magántőkéből- a Sziltop Oktatási Közhasznú Társaság működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Szilvia (2000) Deviáns viselkedés a hadseregben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Tamásné (1978) Az érzelmi állapotok változása 4-7 éves korú gyermekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Galambos, Tünde (1993) A Nemzeti alaptanterv készítésének története és elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Galambosné Goldfinger, Erzsébet (2004) Egy zalaegerszegi iskola összevonás oktatáspolitikai értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Galauner, Magdolna (1994) A családi nevelés mai problémai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Galbács, Adrienn (2011) Tar falu művelődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galgánová, Diána (2018) Energetikai célú bányászati tevékenységek a környezetvédelmi szabályozás tükrében, különös tekintettel a rétegrepesztésre és annak jogi szabályozására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galgóczi, Dominika (2016) Világűrjog szabályozása a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galgóczi, Edina and Gömöri, Anett (2002) A bor, mint jövedéki termék adóztatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galgóczi, Sonja (2022) Az idősek közösségi média és reklám fogyasztásának összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galgóczi, Vivien Szofi (2023) Meseolvasás hatása a szókincsbővülésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galgóczi, Ádám (2013) Engedékenységi politika és bírságkiszabási gyakorlat jogalkalmazási kérdései és problémái a versenykorlátozások jogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gali, Gréta (2011) A magyar Kormány és az Európai Unió kapcsolata, különös tekintettel a Lisszaboni szerződés által bevezetett változásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gali, Szilvia (2005) Derive alkalmazása az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galibáné Leó, Katalin (2007) Kábítószer napjainkban Magyarországi helyzet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galics, Mihály (1971) Debrecen és Hortobágy idegenforgalma. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Galics, Mihályné (1971) Hajdúszoboszló idegenforgalma. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Galicz, Éva Ágota (2013) A digitális tábla használatának lehetőségei az alsó tagozatos oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galicza, Zsófia (2013) Modernkori kalózkodás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galla, Kata (2021) Szakiskolás tanulók drog- és alkoholfogyasztási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galla, Tímea (2015) Törvényen alapuló tartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gallina, Réka Csenge (2022) Összezártság hatása a családon belül elkövetett bűncselekményekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galló, Annamária (2013) A zsidó és az iszlám jog összehasonlítása a házasság intézményének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galló, Judit (1986) Érdeklődési struktúrák vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Galovicz, Gvendolin (2022) A korai fejlesztés szülőket támogató szolgáltatásainak hatása a mentális egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Galoviczné Homok, Anikó (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galzó, Orsolya (2020) Orvos-beteg kommunikáció a XXI. században. A digitalizáció szerepe az egészségügyben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Galánfi, Ede (1949) A Kunszentmártoni Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola szociográfiája. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Galántai, Izabella (2018) Az indokoláshoz kötött azonnali hatályú felmondás és joggyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galó, Orsolya (2008) Az önkifejezés fejlesztése a vizuális neveléssel alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gama-Kovácsné Papp, Nelli (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ganczaugh, Péter Ádám (2010) A pártfogó felügyelet végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ganpurev, Emujin (2023) Financial Ratio Analysis: A Comparison Study between Google, Amazon, and Microsoft (2017-2022). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gantulga, Natsagmaa (2023) Consumer Acceptance of Virtual and Augmented Realities as Destination Marketing Tools. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ganyecz, Lili (2022) A gyermek mindenek felett álló érdekének érvényesülése a házasság felbontása során pszichológiai és jogi megközelítésből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ganyecz, Mihály (1989) A "nehezen nevelhető" gyerek, különös tekintettel a problémát kiváltó okokra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gara, Barbara Erika (2021) Kiskunhalas-Zöldhalom területén feltárt temető csontanyagának fejlődési rendellenességei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gara, Barbara Erika (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garabné Petri, Alexandra (2010) Konfliktuskezelés egy alternatív iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Garabné Petri, Alexandra (2008) Montessori iskola - szülői szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garaczi, Vivien (2014) Munkaerő-felvétel a HR gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garaczi, Vivien (2012) A távmunka elméletben és gyakorlatban Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garai, Levente (2022) Egészségmegőrzés a funkcionális edzés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garai, László (1950) Algyői társadalom képe. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Garai, Nikolett (2011) A REÖK Palota marketing tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garai-Szabó, Magdolna (2009) A Damjanich János Általános Iskola története 1927-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garainé Lipcsei, Éva (2018) A munkáltató kártérítési felelőssége, különös tekintettel az üzemi balesetekre és foglalkozási megbetegedésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garajszki, György (2008) Családon belüli erőszak: a gyermekbántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garam, László (2007) Egy intézményvezető-választás anomáliái : (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Garami, Dániel (2011) A magyar vadászat története - a hazai vadászat hatályos jogi szabályozásának bemutatása, különös tekintettel a vadászterületre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garami, István (2004) Szervezetfejlesztési lépések - munkakör-tervezés és munkaköri leírás az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Garami, Mária Renáta (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Garamszegi-Hollósy, Zsuzsanna (2022) A szüléssel való elégedettség, a traumatikus szülési tapasztalat és a korai anya-gyermek kapcsolat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Bence (2013) Romaellenesség a kelet-közép-európai radikális jobboldali pártok ideológiájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Csenge Ágnes (2021) A felsőoktatásban tanuló nők testképének vizsgálata a sport - mint egészséges életmódot befolyásoló tényező - szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Máté (2012) Az eutanázia helyzetének bemutatása a magyar és a holland szabályozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Máté (2010) A munkavédelem szabályozása az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Soma (2019) Március 15-e a 2010 utáni magyar politikai életben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Gréta (2008) Deviancia. Deviáns viselkedés. Fiatalkori bűnözés. Habilitáció, rehabilitáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garamvölgyi, Sándor (2004) Dohányzás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garan, Jenő Gergő (2012) Adatbevitel és néhány újdonság a MATARKA adatbázisban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garancsi, Mihály (2019) Megfélemlítés és Likvidálás az Orosz Ellenzék Soraiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garas, Csilla (2012) A fiatalkorúak javítóintézeti büntetés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garasné Lobozár, Judit (1993) A szecesszió bűvöletében A Kecskeméti Cifrapalota története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Garay-Ludányi, Krisztina (2020) "Csináld magad” mozgalom az oktatásban a rajz- vizuális kultúra tantárgyra összpontosítva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garay-Ludányi, Krisztina (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gardi, Dominika (2021) Autizmus spektrumzavarral a versenysportban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gargya, Balázs (2009) Drámapedagógia kialakulása, fejlődése a színház hatására a 18. századtól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garhuth, Anita (2016) A regisztrált bűnözés és a bűnelkövetők demográfiai-társadalmi jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garzó, Imre (2009) A pályakezdő munkanélküliség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Garzó, Gabriella (2005) Az archaikus görög agyagművesség a bronzkortól a vaskorig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gasparicsné Csillag, Ágnes (2010) A szervezetfejlesztés hatása a mozgásnevelés tantárgyra. Egy fejlesztési specialitás jövője a változások tükrében a Mozgásjavító Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthonban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gaszler, István (1995) A társadalomba való beilleszkedési képesség fejlesztése -felső tagozatos gyermekek körében- a faddi “Nagy László” Nevelőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gaudi, Boglárka (2020) A megváltozott munkaképességű munkavállalók esélyegyenlősége a munkaerőpiacon az Eaton Enterprises (Hungray) Kft. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gaudi, Kitti (2013) "Programunk az olvasó tájékoztatása az összes hazai és külföldi lényeges művészeti eseményekről" A Műgyűjtő című folyóirat 1927-1931. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaudi, Kitti (2011) Vay Péter, egy misszionárius műgyűjtő a 20. század elején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gavallér, Fanni Mara (2020) A munkáltató kártérítési felelőssége, különös tekintettel az üzemi balesetekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gavallér, Mónika (1994) A Klauzál Gábor Gimnázium története (1939-45.). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gavenda, Eszter Lili (2023) Családi értékeink változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gavrán, Kinga (2021) A levegő versenyparipái : a magyar postagalambászat múltja, jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gavrán, László (2006) Az iskolai tankertben folyó gyakorlati oktatás ellenőrzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gavács, Blanka (2008) A zsidó ünnepek gasztronómiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazda, Judit (2004) A térszemlélet fejlesztése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazdag, István (2001) A Budapesti Szent-Györgyi Albert 12 évfolyamos iskola épületeinek és életének története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gazdag, Mihály (2001) Együttműködés a szakképzés szereplői között a mezőgazdasági szakoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gazdag, Regina (2021) Első osztályos gyerekek által elkövetett típushibák elemzése gondolkodási képesség tesztek megoldása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazdag, Andrásné A MÁV Szolnoki Járműjavító Üzem közlekedésföldrajzi jelentősége, és ennek hatása a város gazdasági életére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gazdag, Anett (2012) A kooperatív módszerek alkalmazása egy vidéki általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazdag, Éva (1991) A női szerep értelmezése egy értelmiségi rétegnél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gazdagh, Magdolna (2008) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gazdagné Kassai, Szilvia (1992) Visszaeső bűnözők és gyermekeinek kapcsolatának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gazdik, Ferenc (1966) Kecskemét gyümölcs zöldség exportja. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gazsi, József Néhány földrajzi fogalom vizsgálata az általános iskоlai földrajz tanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gazsovics, Judit (2008) Kiskunfélegyháza kulturális fejlődése és oktatásügye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazsó, Nikolett (2014) A klaszterek szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazsó, Nikolett (2021) A világörökségvédelem kihívásai és a kapcsolódó felelősségi kérdések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazsó, Adrienn (2005) Oktatás és művészet a szegedi általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazsó, Nikolett (2010) Dilemma az EU-ról és jövőjéről, az Európai Alkotmányról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gazsó, Éva (2005) A társas érintkezés pszichológiája - avagy minden társas interakció manipuláció-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Andrea Erzsébet (2010) A terhelt joghelyzete a büntetı eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Attila (1970) Az alsó tagozatos matematika tanítás korszerűsítése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gaál, Nikolett (2011) Az Európai Unió válaszai az új típusú terrorizmusra : különös tekintettel a hírszerző szolgálatok válaszaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Orsolya (2021) Munkafolyamat ergonómia. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Orsolya (2010) A munkavállaló felelőssége a magyar munkajogban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Ottília (2001) О развитии навыков коммуникативного подхода в обучении русскому языку как иностранному в средней школе. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Sándorné (2002) Vezetői konfliktusok egy gyógypedagógus szemével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Tímea (2011) A magyar családtámogatási rendszer kihívásai és lehetséges megoldásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Zoltán Kristóf (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Bernadett (2012) Orson Welles és a többiek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Gergely Kristóf (2010) Az energiabiztonság kérdése az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Magda (1940) Gyömrő nagyközség. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Gaál, Zsombor (2020) Sportolók mint példaképek a sportoló példakép funkciójának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gaálné Kávai, Rita (2011) A családok helyzetének demográfia bemutatása, különös tekintettel a gyermekvállalásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gbamou, Fanta (2023) Déchets solides ménagers en République de Guinée : gestion et opportunité de valorisation. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gboukpehi, Mohenou Jean Ferdinand (2023) Effets de la fuite des cerveaux sur le développement économique de la CEDEAO et de l’Union Européenne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gebura, Lilla (2009) A Club Tihany Üdülőközpont Rt szerepe az országimázs kialakításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gece, Szuzi (2023) Míg a halál el nem választ? Avagy hogyan vált a Nike egy világ számára közkedvelt márkává? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gecse, Szuzi (2021) A magyarországi diákok munkavállalását befolyásoló tényezők vizsgálata. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Gede, Zoltán (2001) Elvárások és vélekedések a közoktatási intézmények vezetéséről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gede, Jenifer (2014) Szülő-gyermek kapcsolati zavarok pszichológiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gedeiné Kemenesi, Gabriella (2019) „Az egészségesebb Jászságért” : az egészségfejlesztési irodák szerepe a betegségek megelőzésében, szűkebben a Jászságban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gedeiné Kemenesi, Gabriella (2013) A TÉR bevezetésének okai és fogadtatása a Magyar Közút NZrt. Jász- Nagykun- Szolnok megyei Igazgatóságán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gedeon, Éva (1998) Don Bosco nevelése a mai kor tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gedó, Dávid (2009) A nyomdaipari szakszervezetek fejlődése és tevékenységük az Ágazati Párbeszéd Bizottságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gedó, Zsuzsanna (2019) Aktív idősödés a munkaerő-piaci és társadalmi részvétel tükrében, különös tekintettel Újkígyósra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geider, Katalin Tünde (2015) A választottbíráskodás hatályos szabályozásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geiger, Domonkos (2022) Családi vállalkozások generációváltása során felmerülő konfliktusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geiger, Tamás György (1996) Tolna megye szaktanácsadással foglalkozó szervezeteinek vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Geiger, Zsombor (2023) Az építéskerámiai vállalatok helyzetének elemzése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Geiger, Domonkos (2020) Egy hazai kis- és középvállalkozás üzleti kapcsolatainak a vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Geisel, Tímea (2007) Valami régi és valami új, valami kölcsönkapott és valami kék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gelb, Beáta (2002) Az oktatás, mint a javítóintézeti reszocializáció színtere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gelencsér, Gabriella (2007) A pedagógusok teljesítményértékelése egy oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gelencsér, Sándor (2001) Közoktatási feladatellátás elemzése egy kis város önkormányzatánál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gelencsér, Dóra (2020) A bántalmazás hatása a nők erőszakos bűnelkövetésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gelencsér Lászlóné Varga, Rita (2008) A család értékközvetítése napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gelencsérné Hideg, Eszter (2010) Életmód, életszínvonal a KSH adatai alapján Magyarországon az elmúlt tíz évben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Gréta (2021) Integrált szemléletű rajzórai feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Gréta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Liliána (2010) Egyenlő esélyek érvényesülése a munkajogban, különös tekintettel a nők helyzetére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Orsolya (2011) Egy multinacionális vállalat a CSR tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Orsolya (2009) Toborzás és kiválasztás bemutatása a Kész Holding Zrt.-n keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Péter Zsolt (2008) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Geleta, Zsanett (2007) Városnapi programok rendezvényszervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gellén, Anna (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gellérfi-Csizmadia, Rita (2017) Az Európai Unió migrációs politikájának története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gellérné Babócsai, Boglárka (2001) Családias környezetben, életközeli nevelés a ,,gyermekszabású” lakásotthonban. (Egy biztonságot adó intézmény, ,,otthonként élhető otthon ” bemutatása). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gellért, Enikő (2013) A lakásszövetkezet szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gellért, Ildikó A békéscsabai 611. sz. Szakmunkásképző Intézet és Villamosipari Szakközépiskola iskolai könyvtára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gelmár, Ferenc Márk (2019) A (mobil)internet átütő erejű elterjedésének hatásai a magyarországi családok életminőségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gelányi, Andrea (2012) Az Európai Unió államtani kérdései - A gazdasági kormányzás szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gelányi, Andrea (2010) Az európai integráció államtani kérdései a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gelányi, Panna (2022) Ki a sikeres vállalkozó? Befolyásolja-e a születési hónap? Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Georgievics, Marica (2013) A civil szervezetek szerepének változásai napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Andrea Boglárka (2012) A sportolói jogállás a munkajog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Erika (2014) Egy élhető település jól működő általános iskolája:esettanulmány a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskoláról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Petra (2014) Az egészségbiztosítás finanszírozása és az Egészségbiztosítási Alap bevételeinek változása 1995-2012 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Tímea (2019) Válás Magyarországon, illetve annak hatásai a gyermekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Zsanett (2010) Vagyoni jogok a magyar és a német kft. jogban- különös tekintettel az üzletrész magyar szabályozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Barbara (2007) Gyermekek bántalmazása, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Edit (1999) Az Almássy Téri Szabadidőközpont szervezetfejlesztési programja 1997-1998. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gera, Erika (2005) A zsombói Wesselényi Népfőiskola története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Ildikó (2000) Algyő község komplex gyermekvédelmi rendszerének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Ilona Mónika (2004) Gyermekbántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, János (2008) Szakmai és intézményi lehetőségek a gyermekek bűnelkövetésének megelőzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Krisztina (2005) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe és jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Krisztina Piroska (2020) A sportban kiemelkedő teljesítményt mutató sajátos nevelési igényű személyek tehetséggondozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Szabolcs (2007) Számítógép szerepe a modern könyvkészítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Tibor (2005) Az intézményi alapdokumentumok szerepe a közoktatási intézmény belső és külső irányításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Tibor (2009) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési oktatási folyamatban napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Tímea (2011) Az iskolaérettség matematikai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Zsuzsanna (2020) Háremtől a hatalomig Avagy nők szultanátusának kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerber, György (2005) Felelősség és áldozat : a pilisi pálos rend művelődéstörténeti jelentősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerber, Zsuzsanna Szeged idegenforgalmi földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gere, Anita (2012) A társadalombiztosítási kifizetőhelyek feladata és jelentősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gere, Eszter (2015) A közoktatás és a népességstatisztika kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gere, Marianna (2020) A dadogó gyermekekkel kapcsolatos attitűd vizsgálata óvodapedagógus hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gere, Péter (1999) A nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gerecz, Nóra (2009) A magyar közoktatás helyzete 2002 és 2006 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerecz, Péter (2011) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerencsér, Bernadett (2023) A család hatása a fejlődésre : a nevelőszülői státusz alatt nevelkedett gyerekek kötődési problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerencsér, Janka (2023) Az otthoni, családi mesélés hagyományának és hatásának vizsgálata a kisgyermekes (3-6 éves) családok vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerencsér, Zsigmond (2015) József Attila gyermek és ifjúkora, valamint verseinek megjelenése az alsó tagozatos olvasó könyvekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerendeli, Zoltán (2010) A vizuális ismeretnyújtás vizsgálata a testnevelés foglalkozásokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerendeli, Gábor (2007) Konfliktusok az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerendás, János (1995) Az állam és az egyház szerepének változása az Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium fenntartásában és irányításában (1932-1994). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gerendélyné Nagy, Ágnes Szemléltető eszközök az általános iskolai földrajz oktatásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gergely, Gabriella (2021) A divat és a test viszonyának változása az 1990-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Tünde (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Zsuzsanna Sára (2010) Emberi erőforrás-áramlás a CG Electric Systems Hungary Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Zsuzsanna Sára (2012) Munkarerő-kölcsönzés, a speciális háromoldalú foglalkoztatási jogviszony, vállalati szemszögből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Éva (2010) Tanári- Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Andrea (2007) A nők és a család. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Andrásné (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Edit (1994) Változó idők változó iskolája A volt Orsolya-zárda, mai Ady Endre Líceum története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gergely, Kinga (2005) Kossuth Lajos szellemiségének meghatározó szerepe Cegléd város közművelődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Mariann (2020) La última etapa de la vida de Pablo Escobar según la prensa colombiana y estadounidense. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Mihály (1979) Hogyan segíti elő az új nevelés és oktatási terv nevelési feladatrendszere, követelményszintje az általános iskolai tanulók materialista világképének megalapozását. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gergely, Péterné (2004) A média hatalma. A tömegkommunikáció mint a befolyásolás eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Szilvia (2009) Egykezes felső átadás oktatása különböző labdatípusokkal alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Éva (1981) Tanyakérdés mai problémái Csongrád megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gergely Andrásné Rácz, Éva (2007) Kistérségi mérési-értékelési rendszer : (avagy tükör nélkül homályosan...). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely Zoltánné Tóth, Edit Dunaújváros településföldrajzi gazdasági vonatkozásai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gergelyné Bodó, Mária (2015) Értékelő mentori portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gergics, Brigitta (2010) Az egészségbiztosítás egyes pénzbeli ellátásainak változásai az 1997. évi LXXXIII. törvény hatálybalépésétől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gergál, Nelli (1987) A középső-Hajag településeinek komplex földrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gergó, Veronika (2010) "Vidéki tagiskolából önálló fenntartású iskola” avagy Egy szakképző iskola alapításának és működés-megkezdésének szakmai elemző bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gerhes, Borbála (2020) Női dominancia a közös Rorschach vizsgálat során A Közös Rorschach Vizsgálat során tapasztalt női dominancia összefüggése a párkapcsolati elégedettséggel, a páros megküzdéssel és az agresszióval. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerhát, Regina Magdolna (2023) Az elektronikus szájreklám szerepének vizsgálata a divatipari termékek online vásárlása során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerlovics, Gyöngyvér (2005) Korokkal dacolva- vajdasági magyarok. A szabadkai magyarok kultúrtörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Germán, Lajos (1990) Egészségnevelés a tizenéves korosztály körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gersits, Kitti (2022) Magatartászavaros tanulók az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gersits, Kitti (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gerstenbrein, Adrienn (2021) Az RTL Klub és az M1 híradó összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerstenbreinné Serfőző, Ildikó (1986) A nehezen nevelhetőség pszichológiai problémai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gerzanits, Nikoletta (2006) Minőségfejlesztés az intézményemben : partneri igény- és elégedettség vizsgálat a makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gerzon, Ferenc (1961) [Geometria oktatás általános iskolában]. BA/Bsc, Állami Pedagógiai Főiskola.
Gerzsenyi, Fanni (2022) Berg Judit: Rumini : a mese világa az óvodától az olvasóvá válásig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerzsenyi, Ferencné (2008) Közelről nézve - a gyengénlátók budapesti intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geráné Csenki, Orsolya Márta (2004) A Magyar Katolikus egyház története 1890-1950 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Geráné Matos, Mária (2001) A kommunikáció szerepe a vezetésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geréby, Dóra (2012) Az énekoktatás pedagógiai és pszichológiai alapjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Geréné Dunaháti-Vas, Márta (2008) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerölyné Kölkedi, Éva (2001) HIDAK: Szombathely elemi népiskolai könyvtárai a két világháború között; az itt tapasztalt előremutató törekvések továbbélése egy adott iskola esetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gerölyné Kölkedi, Éva Marianna (2009) HIDAK - tudásmegosztás a nyugat-dunántúli régióban iskolai könyvtári környezetben, avagy a pedagógiai szakmai szolgáltatás, a pedagógiai tájékoztatás innovációja Vas megyében és finanszírozásának egy lehetséges módja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gerő, Anita (2016) A Humán Erőforrás Menedzsment általános áttekintése a nagyvállalatnál, valamint a kis- és középvállalatnál működő HR funkciók összehasonlításával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerő, Anita (2015) Magyarország közfoglalkoztatási programjának változó szabályozási rendje a múltbéli foglalkoztatáspolitikai intézkedések áttekintésével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gerő, Réka (2007) Az integrációval kapcsolatos európai oktatáspolitika - az együttnevelés hazai szervezetfejlesztési lehetőségei az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gerő, Szilvia (2023) A mentálhigiénés tevékenység szerepe a fogászati rendelőben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gesler, Lili (2023) A szeretet pszichológiai vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gesztes, Mária (2005) A Mezőkovácsházi Művészeti Alapiskola zenei nevelése és a rendszerváltás utáni lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gesztesi, Albertné (1972) A geometria tanításának szemléletes és rendszeres foka. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gesztesi, Zsuzsanna (1996) A személyi jövedelemadó változásának vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Gesztesi, Zsuzsanna (1998) A személyi jövedelemadózásban bekövetkezett változások vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Geönczeöl, Zsófia Éva (2019) Az atipikus foglalkoztatás, különös tekintettel a vezető állású munkavállalókra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ghanim, Tamás Lutfi (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gholami, Hosna (2023) The Influence of Cognitive Dissonance on Consumer Behavior. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gidai, Edina (2005) A gyermek- és fiatalkori bűnözés az ezredfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gidiman, Réka Niké (2021) Az adatvédelem és a munkáltatói ellenőrzés szabályai a tipikus és az atipikus munkaviszonyok fennállása alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gieszinger, Péter (2021) A bevételek, a népszerűség és az eredményesség közötti kapcsolat vizsgálata az európai labdarúgás elitjében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gieth, Zoltán (2003) A multimédia szerepe a matematika oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Giethné Viktor, Edit (2013) A vezető adottságainak, kompetenciáinak, képzettségének, tapasztalatainak összefüggése az intézményműködéssel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gigacz, Máté Tibor (2023) Környezeti nevelés és környezetpedagógia alkalmazási lehetőségei a középiskolai matematikaoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gigacz, Máté Tibor (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gigacz, Ádám (2021) Onkogén DNS szakasz megkötésére szolgáló cinkujj fehérje kialakítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gigacz, Ádám (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Anna Rózsa (2023) Munkahelyi pszichoterror : tegyünk azért, hogy ne legyünk áldozatok! BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Elvira (2013) Az Mt. és a Kttv. részletszabályainak összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Noémi (2014) A munkahelyi ellenőrzés jogi háttere és gyakorlata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Ferenc (2008) A Magyar reklám jövője a jelen tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Noémi (2016) A közfoglalkoztatás bemutatása és gyakorlata Makó városában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Olga (2000) A Szentesi Családsegítő Központ Működéséről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gila, Roland (2006) Az Internet hatása a serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gilicze, Anita (2022) A mentálhigiénés egészség megőrzése és fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gilicze, Diána (2022) A számfogalom kialakítása az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gilicze, Szabolcs (2012) A szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek nevelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gilicze, Edina (2004) Az iskolai gyermekvédelem alakulása Balástyán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gilicze, László (1985) Lakóhelyem művelődéstörténeti emlékei a hódmezővásárhelyi színjátszás története 1944-1956. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gilicze, László (2007) A versenytánc története, kialakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Giliczéné Molnár, Irén (1993) A pedagógus személyiségének szerepe egy általános iskola felső tagozatának nevelő - oktató munkájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gilinger, István Attila (2010) Szentes város idősekkel kapcsolatos „szociális” ellátásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Giljon, Alexandra Ildikó (2023) Néphagyományok az óvodába : a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Giljonné Kovács, Ildikó (2005) A Faragó Béla Gyermekotthon pedagógiai hatásrendszere szervezeti formaváltás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gillich, Petra (2010) A náci propaganda és Joseph Goebbels : 1925-1939. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gillich, Péterné (1989) A 6 éves gyermek személyiségének megismerése és fejlesztése a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gillichné Fejes, Zsuzsanna (1991) A gyógymód és a "szentek kultuszának" hazai gyakorlata. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gilly, Fruzsina (2019) A javítóintézeti nevelés hatékonyságának kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gilly, Áron (2004) A filmtörvény létrejötte, várható hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Giláné Bódi, Katalin (2004) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gimesiné Szokol, Emese (1992) Az erkölcsi fogalomismeret és a magatartásban való alkalmazása az 5-6. osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gintli, Dávid (2021) A lootbox-ok szerepe a fiatalkori szerencsejáték-függőség kialakulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Girdán, Éva (1988) Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet komplex földrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Giricz, Tamás (2022) Szervezetek fejlődése és növekedése, a Pontoonboat manufaktúra jelene, jövője, életútja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Giricz, Béla A didaktikai alapelvek érvényesítése a 8. osztályos földrajztanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Girizd, Árpád (2014) Vajdaság Autonóm Tartomány: Alkotmányos autonómia és politikai valóság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gizur, Attila (1982) Az Egyesült Izzó gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Glasza, Flóra (2021) Karácsonyi vásárlási szokások az egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Glavák, Dániel (2019) Életszínvonal és megélhetés a mai Magyarországon a KSH adatai tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Glózik, Nóra (2011) A gyermekvédelem alakulása és aktuális problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Glück, Edit (1999) A tehetséges gyerek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gmoser, György (1990) Kiskőrös településfejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gmóser Györgyné Szamos, Zsuzsanna (1969) Kiskőrös szőlő- és gyümölcstermesztésének gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Goda, Attila (2000) Multimiliőmosok avagy A multinacionális vállalatok szerepe a korszerű szervezési és vezetési ismeretek hazai elterjedésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Goda, Gabriella (2008) Kéthly Anna, mint a Népszava publicistája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Godán, Sándor (2012) Kormányzati koordináció és kooperáció az Európai Uniós ügyekben a magyar elnökséget közvetlenül megelőzően és az elnökség alatt. Az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Godáné Nagy, Márta (1999) A Kondorosi könyvtár története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Godár, Mária (2006) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Godáts, Nóra (2021) Az általános iskolai kortárs zaklatás (bullying) hatása az önértékelés és a társas kapcsolatok alakulásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Godó, Anita (2021) Hogyan alkalmazkodnak a toborzási-kiválasztási folyamatok a technológiai változásokhoz? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Godó, Zsuzsanna (2008) A bálozás története, etikettje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gofjár, Nikoletta (2014) A jogi oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gojdár, Csilla Erika (2009) Elégséges-e a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer? : az öngondoskodás lehetséges formái : az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gojdár, Kamilla (2022) Harmadik személytől kapott juttatások szabályozása, különös tekintettel az orvosi hálapénz kérdésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gojdár, Anna Mária (2013) A magyar parömiológiai minimum ismeretének vizsgálata a 4. osztályos gyerekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gojtán, Alexandra (2011) Politikusok típusai Közép-Európában a szovjet blokk felbomlása utáni két évtizedben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gojtán, Alexandra (2013) A politikai szimbólumok világa a politikaelméletben és a kampánystratégiák mindennapjaiban: esettanulmány a magyarországi kampányok történetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Goldbach, Janka (2015) Pénzbeli ellátások kedvező és kedvezőtlen változásai Magyarországon 2010-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Goldgruberné Héjj, Katalin (2005) Az önfejlesztő iskolai modell működtetése a szakiskolai fejlesztési programban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Golitz, Patricia Tünde (2023) A kedvezőtlen orális szokások, a miofunkcionális diszfunkció, valamint a miofunkcionális fogszabályozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Golovics, Ágnes (1995) Az Alföldi tanyavilág népoktatásának felvirágoztatásáért. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Golyán, Ádám Gábor (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gombai, Edina (2011) Lemondás a tárgyalásról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombi, Anna (2023) A zöldterületek hatása a gazdasági és társadalmi jóllétre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gombkötő, Ilona (2017) Mediáció alkalmazási lehetősége szociális intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gombkötő, Márta Katalin (2007) „Termő ékes ág”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombkötőné Katona, Ildikó (1986) Hároméves gyermekek fejlődéspszichológia vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gombos, Imola Kim (2022) A munkaerő-kölcsönzés szabályozása és egyes gyakorlati vonatkozásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Jarmo (2018) The European External Action Service: Aspirations and Realities. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Roberta (2019) A migráció hatása az államiságra a 21. században – különös tekintettel az Iszlám Államra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Róbert (2021) Mikor sóvárog egy droghasználó? A sóvárgás vizsgálata megküzdés, személyiségvonások és az identitás keresés függvényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Anita (2011) Az erotikus reklámok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Beatrix (2004) Egy népművészeti kisvállalkozás lehetőségei napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Gabriella (2008) Értékekre nevelés a családban (Szülő - gyermek - iskola kapcsolata, hatásai). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Zsolt Imréné (2008) Fiatalkori bűnözés - "Fiatalok bűnközelben". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombosné Rása, Éva (2009) Szakképzési rendszerünk reformja : szakképzési rendszerünk az ISCED rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gombosné Suba, Julianna (2004) Minőségirányítási program előzményei és elkészítésének folyamata egy óvodai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gombár, Angéla (2010) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai: Szerbia az utolsó népszámlálás óta. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombár, Fanni (2014) Gyermekek jogán járó ellátások, különös tekintettel a fogyatékos gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombár, Sándorné (2000) Hátrányos helyzetű település, hátrányos helyzetű iskola. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gombár, Tímea (2012) Képviselet a polgári perben, különös tekintettel az ügyvédi képviseletre vonatkozó szabályokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombár, Zita (2013) Az őslakos népek nemzetközi jogi védelme különös tekintettel az észak-amerikai őslakosokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gombárné Szigeti, Dalma (2013) HR könyvtári környezetben: A Debreceni Városi Könyvtár emberi erőforrás menedzsmentje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombás, Sándor (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gombás, Gáborné (1989) Szolnok és vonzáskörzetének komplex földrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gombás, Lilla (1994) A lelki képességek fejlesztése és a stressz kezelése az agykontroll segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gombásné Veres, Zsuzsanna (2006) Modellértékű pedagógiai kísérletek a pedagógiai szakmai szolgáltatások kistérségi szintű ellátásában : (A Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás és a Tisza Menti Iskolaszövetség együttműködése). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gomes, Andreia Sofia (2023) Cape Verdean EFL Secondary Teachers' Perceptions and Self-reported Practices toward Fomative Assessment. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Anita (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Bence (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Bence (2022) Ákosházi Sárkányok a Kanizsával szembeni végvidéken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Dominika (2012) Foglalkoztatás az egyes jogviszonyokban a rendőrségen, különös tekintettel a rendőrök jogviszonyára a Hszt. szerint. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Gabriella (2015) Az egyházak szociális szerepvállalása és a civil szektor – alapjogi összefüggésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Judit Ilona (2018) A vállalkozások öröklődésének statisztikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Lajosné (1975) Az egyenletek bevezetésének pedagógiája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gonda, Sára Anna (2022) Az intellektuális képességzavart mutató roma gyermekek tanulási problematikája, pedagógusaik nézőpontjának vizsgálatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gonda, Csaba (1993) Deviáns gyermekek az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gonda, Mária (1966) Nagybaracska települése és gazdálkodása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gondi, Klára (2023) Mártély népi építészete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gondi, Csaba (2007) Magyarországi - Cigányok Szokásai, hagyományai : cigánynak lenni és cigányként élni. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gondi, Klára (2004) Kultúrtörténeti morzsák a "Napsugaras Házak" mögött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gondiné Dobó, Anna (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gondán, Eszter (2005) A Szegedi Tudományegyetem korai története 1918-1922. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gondáné Rácz, Andrea (2006) Mámort adó bor : borgasztronómia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gondáné dr. Paragi, Ildikó (2019) A kiskorú és a továbbtanuló nagykorú gyermek tartására vonatkozó szabályok újdonság jellege, a módosulás lehetséges indokai, és jelentősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gora, Hedvig (2015) Atipikus foglalkoztatási formák. Részmunkaidőben való foglalkoztatás ma Magyarországon, valamint az Európai Unió tagállamaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gora, Hedvig (2021) Munkanélküliség pszichológiája - Koronavírus által okozott munkanélküliség Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gora, Géza Józsefné (1999) Szenvedélybetegségek elterjedése a fiatalkorúak körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gorbay-Nagy, Éva (2020) A kooperatív csoportmunka alkalmazási lehetőségei az ének-zene órákon. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gorka, Dorottya (2023) A hallgatói kiégés, tanulmányi motiváció és halogatás kapcsolatának vizsgálata a követelmény-erőforrás modell segítségével egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gorondy-Novák, Márton (2015) Jog és igazságosság kérdése az utilitarista jogelméletben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gosztola, Gabriella (1992) Az egocentrikus gondolkodásmód, beszéd problémája Jean Piaget és L. Sz. Vigotszkij elméletében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gosztolya, Ferencné (2002) Egy felzárkóztató program szerepe a lemorzsolódás csökkentésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gottesman, Dávid (2013) Lépésről lépésre a nukleáris béke felé. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gottesman, Dávid (2011) Lőn ország!? : -Állammá szerveződés a Bibliában-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gottlieb, Adrián (2012) Tanúsító szervezet a közigazgatási eljárásban különös tekintettel a közúti járművezető vizsgabiztosok eljárására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Goór, Imre (2021) Szegedi egyetemisták az albérletpiacon, a fogyasztói magatartás szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Grabiczáné Fekete, Zsuzsanna (1989) Der ungarndeutsche Bauernhaushalt im Dorf Ischasartet/Császártöltés. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Grafl, Rezső (1984) A Kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Tsz komplex elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Grandjean, Gréta (2013) Franciaország az európai integrációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Graszl, Szilvia (2008) A magyarországi és EU-s kis és középvállalkozások összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grecsó, Erzsébet (2008) Civil szervezetek szerepe a gyermekvédelemben egy kis térség vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gregor, Eszter (2018) A közszereplők személyiségi jogainak a vizsgálata a média jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gregus, Ilona (2000) A kommunikáció szerepe az iskolavezetésben, az intézményi légkör alakításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gregus, Vilmosné (2007) Családon belüli gyermekbántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gregusné Patyi, Éva (2006) Az iskolaszék hazai neveléstörténeti előzményei, a mai iskolaszék eredményes működésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gregó, Attila (1994) A II.Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Greiner, Erzsébet (1989) Mit várnak a szülők az óvodától - az óvónőtől? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Greksa, Laura (2009) A gyermek családi jogállásának rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Greksa, László (2005) Az alapfokú művészeti iskola (zeneiskola) pedagógiai programja és helyi tanterve mint a fejlesztés eszköze. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Greksa, László (2007) A Szegedi kistérségi többcélú társulás közoktatás-fejlesztési koncepciója. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Greksa, Anikó (1987) Az óvodás korú gyermek gondolkodási sajátosságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Greksza, András (2015) Az emberölési bűncselekmények a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Greman, József (1965) A fiatalkorúak bűnözésének pszichológiai és pszichopatológiai okai; különös tekintettel a családi környezetre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Greskovics, Péter (2000) Gyermekjogok Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gresáné Wéber, Gyöngyi (2009) A televízió hatása a gyermek személyiségének a fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Greveletye, Anna (2013) A fogyatékos személyek védelme az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Grezda, Diona (2019) Human trafficking in the Balkans with special regards to women. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Greznár, Gergely (2021) A magyarországi cigányság a munkaerőpiacon és az ezt befolyásoló néhány tényező. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Grim, Gyuláné (2005) Az Albertirsai Városi Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gritta, Péter (2017) A tételes jogon túl. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Groman, Mónika (2012) Az elítéltek foglalkoztatása a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Groncsák, Andrea (2009) A képviselő testület bizottságainak szervezete, működése Nyíregyháza megyei jogú város bizottságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grosz, Péter (2009) Nulláról a csúcsra : egy „alvó” biztosítási alkusz cég „felébresztésének” stratégiája és egy évének nyomon követése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gruber, Andrea (2011) Az Európai Unió külképviseleti rendszere Különös tekintettel az Európai Unió képviseleteire más nemzetközi szervezeteknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gruber, Tamás (2019) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gruda, Judit (2020) Gyógyulási esély a hazai egészségügyi kártérítési perekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grujó, András (2011) A gépjárműbűnözés megjelenési formái,alakulása Budapest területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grulyóné Gyenes, Enikő (2004) Tanulási nehézségek iskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gruszné Novotny, Katalin (2004) A menedzser típusú iskolavezetés sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Grácin, Edit (2022) A válás hatása az óvodáskorú gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gráczer, Irma (2015) Az Egyesített Szociális Intézmény humánpolitikai stratégiájának jellemzői, teljesítményértékelés, lehetséges ösztönző eszközök a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások közalkalmazotti munkavállalóinak körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gráf, Tímea Sandra (2010) A nem vagyoni kártérítés joggyakorlatának elemzése Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gránicz, Gréta (2022) A nők jogaival kapcsolatos emberi jogi egyezmények értelmezésének kérdései a saría alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gránicz, Orsolya (2009) A deviancia pszichológiája : fiatalok a bűn hálójában - Fiatalkori bűnözés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grézló, József (2022) Covid-19 hatása az utánpótlás kézilabdában szereplő gyerekek családjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Grób, Ildikó (1992) Zenehallgatás, zenelátás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Grósz, Bence Erik (2023) A tartalomfogyasztás változása a fiatal generációk körében, és az erre reagáló sportmédia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Grósz, Nikolett (2011) Eurázsiai Unió? : avagy Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásának perspektívái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grósz, Tamás (2009) Gondolatok a gazdasági társaságok alapításáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grósz, Emese (2013) Kalocsai általános iskolások szleng nyelvhasználatának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gróth, Zsuzsa (2009) Modellek a társadalombiztosításban valamint a mai német és amerikai szociális ellátó rendszer összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gróza, Kitti Katalin (2019) Migráció az Európai Unióban és a visegrádi országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gröschl, Vivien Loren (2021) A XXI. századi underground szubkultúra és a devianciák összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Grünfelder, Borbála (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Grünvald, Anna (1992) Egy gyakorlatközeli pedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Grünvald, Béla (1999) A szülők megváltozott szerepe a mai iskolai nevelésben a szülői szervezet, iskolaszék hatásköre és működése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Grünvald, Tamás (1995) A gyermekarcú iskoláért. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Grőb, Gréta (2023) „Találkoztál már női Lokival?” : a Loki sorozat körüli rajongói diskurzus vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gub, Andrea (2011) A beszédfejlesztés lehetőségei az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Guba, Eszter (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Guba, Eszter (2022) Társadalmi tőke szerepe a női vállalkozások életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Guba, Istvánné (2010) Együttnevelés, befogadás - hogyan? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Guba, Mónika (2013) Út az intézményvezetővé válás felé. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Guba, Eszter (2020) A különböző generációk munkahelyi elvárásai és elköteleződése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Guba, István (1998) Az 1918-1919-évi forradalmak oktatás és művelődéspolitikája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Guba, Zsófia (2020) Sajátos nevelési igényű gyermek a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubacsi, Ildikó (2020) Gyermeki jogok Magyarországon, különös tekintettel a gyermekjogi jelentésre és a Gyermeki Jogok Bizottságának záró észrevételeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gubcsi, Gréta (2017) Az ETA és az IRA terrorszervezetek tevékenységének megítélése a brit sajtóban 1993-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gubcsi, Gréta (2015) Gyermekvédelem az Európai Unió és Magyarország médiaszabályozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubi, Kitti (2018) Állam és demokrácia -Szerbia integrációtörténete-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubics, Dóra (2014) Szüléshez kötődő ellátások Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubics, Flórián Csaba (2022) Implicit transzfer és szociális megismerés: én észlelek, vagy pedig engem? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gubiczáné Bodor, Eszter (1981) A falusi értelmiség. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gubik, Lili (2022) A közösségi média mint stratégiai PR-eszköz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubisné Menczel, Anita (2009) A minőség menedzselése egy óvodai szervezetben - a vezető szerepe és hatása a minőségfejlesztésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gubovics, Melinda Katalin (2007) A zománcművészet története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gubucz, Ildikó (2022) A vezető feladatkörének változása a szervezeti struktúra átalakulásának tükrében az Esély Pedagógiai Központ EGYMI példája alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gubucz, Szilvia (2005) Híres magyarok a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gubán, Béla (2012) A délszláv államok ügyészségeinek összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gudmon, Emese (2020) A mese lehetőségei a gyermekek társadalmi érzékenyítésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gudmon, Emese (2007) A mesék birodalmában : (Olvasóvá nevelés lehetőségei az alsó tagozaton). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gudmonné Angyal, Orsolya (2010) Szegénység, Gyermekszegénység, Gyermeksorsok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gudricza, Csilla (1988) Egy amatőr művészeti stúdió működése és jelentősége (Kecskeméti Garabonciás Stúdió története). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gueth, Eszter (2022) Gátlási funkciók vizsgálata a borderline személyiségzavarban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gueye, Madiop (2020) La protection de l'enfance dans les organisations sous-régionales africaines : enjeux et défis de la construction d'un systeme intégré de protection de l'enfant au sein de la ommunauté économique des Etats de l'Afrique de l'Ouest (CEDEAO). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gugán, Józsefné (1998) Repertórium az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae 40., 41. és 42. évfolyamához. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Guld, Gáborné (2012) Szekszárd társadalomstatisztikai és demográfiai helyzete napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gules, Mihály (2023) Gimnáziumi diákok hozzáállása a Covid-19 vírushoz és a járványhelyzet hatása a testnevelés órákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Guliyev, Ramil (2021) Methods to Identify Mechanisms and Limits of Self-Regulation in Financial Markets in Developed Countries. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Alexandra (2017) A kulturális örökség védelme a nemzetközi jogban : különös tekintettel a 21. század kihívásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Anita (2022) Az olvasástanítás módszerei és az olvasási képesség fejlesztése az olvasás tankönyvek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Brigitta (2013) A határon túli magyarság demográfiai és társadalomstatisztikai sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Eszter (2023) Dolgozói elégedettség és elköteleződés eltérő kulturális háttérrel rendelkező tanárok esetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Fanni (2019) A fiduciárius biztosítékok, mint rendhagyó hitelbiztosítékok és érvényesítésük felszámolási eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Ferenc (2016) Sportolási lehetőségek és szokások vizsgálata falusi és városi gyermekek környezetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Gabriella (1975) Transzformációk szerepe a geometria tanításában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás, Gabriella (2010) A megváltozott munkaképességűek helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Georgina (2015) Az azonos nemű párok kapcsolatának jogi szabályozása nemzetközi viszonylatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, György (2019) Tudásmenedzsment a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, István (2010) EGYÜTT KÖNNYEBB?- Oktatási intézmények összevonásának tapasztalatai Kecskeméten. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Katalin (2010) Pártprogramok és kormányprogramok viszonya a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Katalin (2013) A kommunikatív kompetencia fejlesztése általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Károly (2008) Egy megvalósult innováció a fejlődés érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Maja (2022) Palackba zárt báj, avagy a nők helyzete a borágazatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Máté (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Nóra (2014) A demokratikus átláthatóságot biztosító eszközök az Európai Unióban a Lisszaboni Szerződés után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Olga (2009) „Alanyi jogon járó családtámogatási ellátások”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Orsolya Gréta (2023) Súlyos-halmozott fogyatékos gyermek a családban. Szülői életutak vizsgálata a Csodaház Foglalkoztató Napközi keretein belül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Szabolcs (2008) A mezőgazdasági termelők támogatásának rendszere Magyarországon, az Európai Uniós csatlakozást követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Tünde (2021) Környezettudatos fogyasztói magatartás a Black Friday-en, a Z generáció esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Vera Judit (2006) A Waldorf pedagógia sajátosságai különös tekintettel a matematika tanítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Zoltán (2001) A szervezeti klíma - légkör a tanáriban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Zsolt (2013) Az illegális migrációhoz kapcsolódó bűncselekmények a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Andrea (1999) A gyermeki hiedelemvilág. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás, Andrásné (2000) A szaktanácsadás megújítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Diána (2008) Az antik művészet hagyománya a reneszánsz korában -emberábrázolás, emberkép. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Endréné (1976) Az alsó tagozatban szerzett jártasságok szerepe az ötödik osztályos földrajz tanításban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás, Erika (2000) Reklám a kommunikációelméletben és a televízióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Gabriella (2008) A média hatása a gyermekekre A gyermekmagazinok identitásformáló hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Imréné (1984) Népszokások Kevermesen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás, János Ervin (2009) Rajzfilmhősök magyar nyelvű TV csatornákon mikrotezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Jánosné (2005) A 9-13 éves gyermekek televízió nézési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Kristóf Richárd (2020) Munkavállalói érdekképviseletek Magyarországon. Érdekérvényesítés békés úton és a munkaharc eszközeivel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Krisztina (1992) Az általános iskolai nevelés hatása a fogyatékos gyermekek személyiségfejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás, Mariann (2004) A társas érintkezés pszichológiája-kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Martin (2020) Ipari nyersanyagok volatilitásának vizsgálata pénzügyi idősorokon és lehetséges opciós fedezési stratégiák gyakorlati felhasználása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Márta (1975) A Duna-Tisza csatorna. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás, Mónika (2000) Az öngyilkosság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Nóra (2008) A művészeti és kulturális nevelés lehetőségei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Renáta Zsuzsanna (2010) Manipuláció a helyi médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Sándor (2007) A helyi sajtó szerepe, szabadsága A kiskunfélegyházi sajtó története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Vera Judit (2006) A népszokások oktatásának szükségessége az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Zsuzsanna (2009) Gyengénlátó, aliglátó és vak gyermekek nevelése a roma családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Ágnes (2020) A szükségletek mediációs szempontból is lényeges elméleti megközelítései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Éva (2007) Az alkoholizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás Szabó, Hajnalka (1993) A halál-motívum Csáth Géza novelláiban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulyás Szabóné Bereczki, Mária (2005) Szocializáció a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás-Kis, Anna (2020) A beillesztési program hatásainak vizsgálata a munkaerő megtartására a Dél-Alföldi régió három iparvállalatának példáján elemezve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyásné Dékán, Klára (2010) Tanári Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyásné Gyetvai, Erzsébet (2010) Út a jövőbe : egy iskola „szárnypróbálgatásai” a minőség érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyásné Szabó, Klára (2006) Európai Uniós polgárrá nevelés az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulácsi, Beáta (1998) Pszichoszexuális fejlődés csecsemőkortól kisikoláskorig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulácsi, Renáta (2020) A gesztusnyelv alapjainak alkalmazása középsúlyosan értelmileg akadályozott személyeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gulácsi, Ágnes (1982) Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat története és fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gulácsiné Tóth, Erzsébet (2000) Középpontban a minőség Fenntartói minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer kialakítása az óvodai nevelés területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gulácsy, Katalin (2023) Az inkluzív nevelés, oktatás megvalósulása a Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gura, Anett Erzsébet (2014) A cselekvőképességet érintő gondnokság szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gurbanzade, Balamirza (2021) Economic development of Poland during and after the 2008 global financial crisis. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gurka, Éva Mária (2023) Gimnazista diákok önértékelésének és szubjektív társadalmi helyzet megítélésének kapcsolata távlati céljaikat meghatározó motivációikkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gurnyik, Nándor (1985) A MÁV áruszállításának komplex jellemzése /belföldi forgalomban/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gurzó, Krisztina (2007) Nemezelés Hagyományok, technikák- régen és ma Készítette:. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gurzó, László (1984) Gyopárosfürdő. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gusa, Erna (2009) A többcélú társulások közoktatási intézményi feladatellátásának finanszírozási és szerkezeti kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gusztony, András (2021) A Cambridge Analytica ügy és egyéb Facebook botrányok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gusztony, András (2021) A Sisi-kiállítás PR kampánya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gusztony, András (2019) A médiaháborúk Magyarországon a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gusztos, Enid (2023) Észak-Korea és a non-proliferációs törekvések a nemzetközi színtérben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gut, Gabriella (2021) A sport hatása a mentális egészségre családanyák körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gut, Katalin (1991) 15-17 éves tanulók önismeretének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Guthi, Erzsébet (1993) Motiváció és nyelvtanulás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Guti, Péter (2007) A Moodle, mint e-learning keretrendszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gutveiler, Szabina (2020) A szülői befolyás hatása a prepubertás korú gyermekek jövőképére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Guzsvány, Martina (2023) Az alapérzelmek felismerése a személyiségvonások, a depresszió és a végrehajtó funkciók függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Guóth, Szandra (2012) Demokráciadeficit az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Guóth, Szandra (2010) Totalitarizmus elméletek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Guóth, Szandra Kinga (2013) Demokrácia deficit az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyalai, Dóra (2012) Az anyanyelv hatása az idegennyelv-tanulásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyallainé, György Rita (2020) A fiatalok nonformális oktatása napjainkban a Nagyító Alapítvány munkásságának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyaraki, Judit (2005) Az érettségi vizsgák története Magyarországon : az új érettségi vizsga rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmathy, Ernő (2022) Kutatáson innen, iskolán túl - a természettudományok népszerűsítése az ELI-ALPS FÓKUSZ-ában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmathy, Ernő (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmathy, Zsolt Elvándorlás kérdései a Gyulai járás TSZ-eiből. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gyarmathy, Zsolt (1992) A gyulai általános iskolai diákotthon története /1963-1987/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyarmati, Ildikó Tímea (2022) Az episztemikus bizalom hatása az érzelmi és kognitív tényezőkre, illetve ezek kapcsolata a serdülők szerhasználati szokásaival. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmati, Judit (2016) A vadászati jog tartalma és gyakorlása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmati, János (2017) Információszabadság a katasztrófavédelemben, különös tekintettel a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmati, Martina Henrietta (2022) Az autizmus spektrum zavarral rendelkező tanulók sportolási szokásai, a versenyszerű sport hatása az autizmus spektrum zavarral rendelkező tanulókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmati, Gabriella (2005) A Munkácsy Mihály Múzeum 2001 és 2004 között rendezett képző- és iparművészeti kiállításai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmati, Lajos (1974) Szeged idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyarmati, Zoltán (1978) Horizontkorlátozási vizsgálatok Szeged belvárosát övező körút útkereszteződési pontján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyarmati, Zsuzsanna (1995) A család szubkultúrájának hatása a gyermek iskolai teljesitményére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyarmatiné Baji, Erzsébet (1973) Gyula város gazdasági fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gyarmatiné Laduver, Márta (2005) Olvasáskultúra az ezredfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmatiné Szabó, Tünde (2009) A könyvek és a televízió nevelési hatásai a gyermekek jellemére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyebnár, Dávid Richárd (2017) Jobbik – MIÉP konfliktus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyebrovszki, Barbara (2015) Megélhetési esélyegyenlőség/egyenlőtlenség Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyebrovszky, Gábor Mátyás (2007) Protokoll a gasztronómiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyekiczki, János (2021) Energy Liberalisation –The questions concerning the transition to a competitive sector - An introspection to Hungarian energy industry. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyemengyi, Laura (2011) A Körös Volán Autóbuszközlekedési Zrt. Munkaügyi Kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyemengyi, Laura (2013) A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyemján, Mónika (2007) Életesélyek alakulása egy gyermekvédelmi intézményben - esettanulmányokkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenei-Bokor, Edit (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenes, János (2014) Munkanélküliség napjainkban a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenes, Kálmán (2009) A munkaügyi konfliktusok közvetítő útján történő eredményes rendezésének tárgyalástechnikai ismérvei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenes, Vivien (2023) Attitűdvizsgálat az iskolai bántalmazás témakörében tanulásban akadályozott gyermekek között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenes, Péter (1998) Jemen történeti áttekintése földrajzi szempontból és néhány mai társadalmi-gazdasági problémája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyenes, Zsigmondné (2007) A képviselő-testület helye és szerepe a magyar állam jogrendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenes-Eckbauer, Miklós (2005) A hátrányos helyzetű gyermekek oktatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenes-Eckbauer, Éva (1993) Fiatalkorúak csoportos bűnözése, és ennek helyzete Békés megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyenesné Miskolczi, Aranka (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenge, György (2009) Az öregségi nyugdíjak koordinációja az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenge, Kornél (2022) Judo technikai elemek jelentősége, és azok beépítése a labdarúgás utánpótlásképzésbe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenge, Kornél (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenge, Rebeka (2023) A munkaerőpiacon lévő generációk motivációs különbsége és ösztönzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenge, Ferencné (2007) A vadászati szolgáltatás és fejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenizse, Balázs (2015) Hazánkat érintő illegális migráció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyenizse, Balázs (2007) A televíziózás technikai fejlődése és a médiában elfoglalt helye hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyepes, Boglárka (2012) Az alkotmánybíráskodás két fő modellje: az angolszász és a kontinentális alkotmánybíráskodás a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyepes, Ágnes (1999) nincs megadva. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyepesi, Antal (2009) Az életvitel jelentősége az egészség megőrzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyergyádes, Ágnes (2021) Egy köznevelési típusú sportiskola beindítása -Sportiskola és tehetség-. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyergyói, Fanni (2022) A halál téma megjelenése a gyermekkönyvekben, hatása a 3-6 éves korosztályra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyetvai, Béla (2015) Az igazságügyi statisztika jelentősége a modern jogrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyetvai, Janka (2023) A social media marketing fontossága a mikro-, és kisvállalkozásokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyetvai, György (1991) Munka a büntetés-végrehajtásban. A nagyüzemi munkáltatás ellentmondásai az elítéltek reszocializációjában, az ellentmondások feloldásának lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyetvai, József (1993) A caritas ás a vallás szerepe a 8-14 éves gyermekek nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyetvainé Lakatos, Melinda (2021) Minőségfejlesztési változások a szakképzésben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyevát, Margit (1984) Pánd község ifjúságának és művelődési otthonainak kapcsolatrendszere. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyifkó, Péter (2007) A cigányság helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyihor, István (1999) A Mórahalmi Mórakert Beszerző és Szolgáltató Szövetkezet a kistérségi vidékfejlesztés alappillére. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Gyimesi, Csenge (2023) Hogyan segíti a gyermekek felnőtté válását Rick Riordan mitológia alapú regénysorozatainak olvasása? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyimesi, Henriett (2015) Fogyasztói érdekek és állampolgári tiltakozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyimesi, Levente (2021) Lakossági hitelrendszerek Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyirkis, Ildikó (1994) Életmód és szabadidő 13-14 éves korban (adalékok a mai általános iskola nyolcadikosainak életviteléhez). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyivicsán, Anett (2022) A "Z" generáció internethasználati szokásai és az internetfüggőség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyombolai, Gábor (1999) Közös utakon (A nevelési célú játékok rövid története - hasonlóságok, különbségek). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyombolai, Márton (1969) Általános iskolai tanulók iskolán kívüli túlterhelése és ennek hatása a tanulmányi eredmény alakulására. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gyovai, Anita (2019) Mérgező munkahelyi légkör, avagy a munkahelyi agresszió és pszichoterror. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Anita (2021) Napjaink munkahelyi ártalma: a kiégés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, József (2021) Magyarországi járások versenyképessége és rezílienciája válságok idején - a közfoglalkoztatás mint válságkezelő eszköz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Kristóf (2015) A Nemzetközi Gazdasági Rendszerek és a Nemzetközi Valutaalap. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Lilla (2012) Diákmunka hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Réka (2015) A házasságkötésre és a házasság felbontására vonatkozó jogi szabályozás alakulása, továbbá a házasságkötések és válások számának alakulása és a számukat befolyásoló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Elza (2005) A kábítószer ismerete vidéki kisvárosban a 12-14 éves korosztály körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Loretta (2014) Zenés mozgások lehetőségei és jelentősége az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Sándor (1989) Az állami tűzoltóság továbbképzési rendszerében érvényesülő tanulási motívumok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyovainé Szolnoki, Lilla (2016) Játékok alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyucha, Csaba (2004) A mozgókép története Békéscsabán a kezdetektől az államosításig (1896-1949). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyucha, Zsolt Krisztián (2005) Számítógép a családban : a számítógép szerepe a családi nevelésben az „informatikai társadalom” kialakulásának korában, Magyarország dél-alföldi régiójának postás dolgozói körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyucháné Veres, Krisztina (1999) Békéscsabai népszokások. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyugel, Gabriella (2008) Mindszenti Hírek, 1991-1992 Repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyukics, Antal (1968) A földrajzi fogalmak kialakítása a tankönyv képei alapján az 5. osztályban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gyukicsné Gábor, Andrea (2005) A daviancia szerepe a bűncselekmények elkövetésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Edina (2017) Amikor a kamasz partner partner, avagy a Szegedi Család-és Gyermekjóléti Központban alkalmazott kamaszmediáció egészségfejlesztő mentálhigiénés funkciójának bemutatása egy esetismertetés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Pál (2013) Kicsit több. Maradhat? : a kollektív szerződés szerepe a MÁV Zrt. munkaügyi gyakorlatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Zsanett (2015) Perbeli képviselet és az ügyvédség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Ádám (2022) #Disconnect: A Joy Of Missing Out jelenség - Hogyan növelhető a fogyasztók mentális jóléte? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Andrea (1998) Gyermekekkel szembeni erőszakos bűncselekmények. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyulai, Edina (1995) Miraculum miraculorum Ó, csodák csodája kellesz-e minekünk? [Avagy: szüksége van-e az egyénnek és a közösségnek a csodára]. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyulai, Margit (2000) Pályaválasztás lélektana. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai-Nagy, Zoltán (2020) A nemzetközi ügyvédi irodák jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulainé Bozó, Katalin (2013) A Magyar Államkincstár önkormányzati felülvizsgálatának bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulavári, György (2013) Mediáció a Magyar jogrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulavári, Andrea (2000) Sikeres vezetés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulavári, Tímea (2010) Modern finn kultúra és művészet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulay, Noémi (2021) A koronavírus gazdasági hatásával összefüggő munkahelymegtartó csökkentett munkaidős bértámogatás bevezetésénék és fenntarthatóságának értékelése munkáltatói szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyumics, Julianna (1986) A fiatal házasok házastársi szerepének pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyurcsics, Éva (2000) Lábizmok és akaraterő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurcsik, Dóra Evelin (2021) Maradj ritmusban! : riportfilm a zenei ipar járvány alatti helyzetéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza, Gábor (2015) A parlamenti fegyelmi jog eszközeinek változása és gyakorlati alkalmazása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza, Zsolt József (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza, Hajnalka (2005) Ifjúság és drogfogyasztás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza, István (2005) Addikciók. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza, Szilvia (2008) A közterületi reklámok szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza, Terézia (2008) Az iskola és a család egészségnevelése általános iskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuricza Gyuláné Nedelkovics, Judit (2007) Az iskolarendszerű szakképzés központi irányításában zajló változások hatása Kecskemét szakképzésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurik, Ildikó (2009) Csongrád megye demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása a 2001. évi népszámlálás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurik, Dániel József (2020) The Posthuman Identity Crisis in the Blade Runner Universe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurik, Erika (2008) A sport, mint eszköz, az értelmileg akadályozottak életminőségének javítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurik, Klára (2011) A szabadidő története, alakulása és kutatása Magyarországon - különös tekintettel az önképzés szerepére ebben -. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurikné Vass, Angéla (2012) Kooperatív tanulásszervezés és szövegértés 2. évfolyamon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurikné Vass, Angéla (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Anett (2021) Mezopórusos oxidok által hordozott 2 nm-nél kisebb fém nanorészecske alapú katalizátorok előállítása, jellemzése és vizsgálata szén-dioxid hidrogénezési reakciókban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Anett (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Bettina (2009) A magyar nyugdíjrendszer nem állami pillérei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Bálint (2018) A vevő elállásának kérdése a Bécsi Vételi Egyezmény esetjogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Edit Zsuzsanna (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Erika (2016) Az elektronikus és a papír alapú vizsgáztatás összehasonlítása, eredményességének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Eszter (2010) Az első egységes társadalombiztosítási jogszabály és a jelenleg hatályos nyugdíjtörvény összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Eszter (2012) A többpillérű nyugdíjrendszer fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Gábor (2012) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Marianna (2021) Női munkavállalás és egyenjogúság a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Martina (2023) Az Y és Z generáció utazási szokásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Regina Anett (2023) Generációk pedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Zsolt (2021) Előítéletes algoritmusok, vagy digitalizált diszkrimináció a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Zsófia (2013) Az eurózóna válságkezeléséből levonható következtetések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Aranka (2012) Vírus és gerillamarketing. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Gerda (2020) A gyermek jogainak érvényesülése a válás során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Lajos (2007) Németország oktatási rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Mónika Szilvia (2007) A rendőrnők életkörülményei a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyuris, Péter (1987) A mórahalmi Erkel Ferenc Művelődési ház története 1950-től napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyuris, Zsolt (2005) Öngyilkosságra ható tényezők Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurisné Bacsa, Gerda (1986) Békés megye oktatási helyzete és földrajzi elhelyezkedése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyurita, Julianna (1972) Dunapataj település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gyurki, Anita (2009) A szavak gyógyító ereje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurkity, Anikó (2011) A családtámogatási rendszer univerzális- és segélyezési típusú ellátásai és a gyermekszegénység összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurkity, Anikó (2009) A „segélyezés” rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurkovics, Virág (2021) Az oknyomozó újságírás hagyományai a vajdasági magyar sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurkóné Vetró, Erika (2005) Boszorkányság a népi hiedelemvilágban hajdan és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurkóné Végh, Krisztina (2010) Mentő- és betegszállítás, valamint a biztosítottak utazási költségtérítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurmánczi, Katalin (2005) Szervezetfejlesztés - szervezeti kultúra : (egy óvoda szerkezeti és szervezeti felépítése). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurákiné Sárdi, Krisztina (2008) Innovációs "menekülő út" az iskolafejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurán, Georgina (2007) Portfolio. Unterrichtspraktikum. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyányi, Beáta Karolina (2012) A társadalombiztosítás szervezeti rendszerének alakulása napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyárfás, Levente (2018) A rendkívüli jogorvoslatok a büntetőeljárásban különös tekintettel a perújításra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyémánt, András (2014) Az online zeneipar terjeszkedőben - Szerzői jogi kilátások az internet korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyémánt, Eszter (2018) Az elöregedő társadalom és a családpolitika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyémánt, Szilvia (2007) Rossz gyerek vagy hiperaktív? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyóllai Józsefné Gyöngyik, Éva (1980) Kunszentmárton járás mezőgazdasági élete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyóni, András (2001) Adalékok a vezetéselmélet és szervezetkiépítés történetéhez. A „divine relation” Szent Benedek Regulájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyóni, Julianna (1994) Kiskunmajsa neveléstörténete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyökeres, Teréz (2004) A média hatása : a televízió és az agresszivitás kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyökeresné Varga, Veronika (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyömbér, Béla (2011) A digitális adattartalmak szerzői jogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyömbér, Erzsébet (2009) Munkaközvetítés gyakorlata az állami illetve magánszférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyömbér, Erzsébet (2013) A munkaviszony megszüntetéssel kapcsolatos ellentmondások a magyar jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyömbér, Ákos (2004) Politikai reklám és megjelenése a 2002. évi magyarországi országgyűlési választásokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyi, Bátor Barnabás (2023) A weboldalak esztétikai hatása a bizalomra és vásárlásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyiné Varga, Rita (2000) A deviáns viselkedés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Dóra (2023) Az integráló osztályokban a nem akadályozott tanulók és tanítóik véleménye a tanulásban akadályozott társaikról, tanítványaikról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Martin (2019) A munkanélküliségi rendszerek fejlődésének főbb tendenciái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Mária (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Nóra (2010) Az aprófalvak helyzete Magyarországon demográfiai és társadalomstatisztikai megközelítésekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Nóra Magdolna (2022) Lisztérzékenyek fogyasztói szokásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Orsolya (2022) “Az az én helyem, azt senki el nem veszi tőlem” - érzelmi önszabályozási folyamatok a munkahelyen - orvosok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Kinga (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Marianna (1990) Az ének-zene és a pedagógia találkozása az integrált esztétikai nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gyöngyösi, Miklósné (2006) A Sárospataki Református Kollégium és könyvtárának története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Orsolya (2020) A személyes niche optimalizálásának folyamatai a munkahelyen-orvosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Györfi, Ferencné (2000) Az ellenőrzés területei, helyzete a mai iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Györfi, Pálné (1968) Általános földrajzi fogalmak tanítása a szomszédos országok földrajzán keresztül az 5. osztályban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Györfy, Zsuzsanna (2017) A büntetőügyi mediáció helyzete és gyakorlata Szegeden. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
György, Júlia (2011) Szempontok a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény szabályozásának újragondolásához a diszkódrogok és a fiatalkorúak vonatkozásában, figyelemmel az Európai Unió kábítószer-ellenes stratégiájára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
György, Melinda (2008) A tanulók művelődési szokásainak kialakulása a Vályi Péter Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
György, László (2004) Szenvedélybetegségek megelőzése az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Györgyfalvi, Viola (2010) Geschlechterrolle des Nationalsozialismus nach der antisemitischen Weltanschauung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Györgyfalvi, Viola (2012) Németország és Törökország "borús" kapcsolata az 1960-as évektől. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Györgyiné Elekes, Zsuzsanna Mária (2013) Gyermekvállaláshoz kapcsolódó pénzbeli ellátások alakulása 1945-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Györgyiné Felföldi, Éva (2008) A szülői és az iskolai nevelés összehangolásának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Györgyné Ferencz, Judit (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Györgypál, Anikó (2023) Hogyan készül(ődik) a fiatal felnőtt? A készülődő felnőttek mentális egészségvizsgálata a társas támogatás, az énhatékonyság, a motivációt, az élettel való elégedettség és a párkapcsolati identitás mentén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Györke, Katalin (1998) A gyermek helyzete a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Györök, Richárd József (2022) A szavak ereje : betekintés az európai szekuritizációba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyúróczki, Ibolya (2011) A sajtó szerepe a rendszerváltás idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyüdi, Melitta (2010) Franciaországi magyar emigránsok és a rendszerváltás : különös tekintettel Fejtő Ferenc, Méray Tibor és Kende Péter munkásságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyüge, Regina Márta (2019) A külképviseletek hírszerzési feladatainak nemzetközi jogi keretei, jogesetek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyürky, Réka (2009) A magyar politikai plakát története 1956-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyürü, Veronika (2012) A fuvola tanításának módszertani lehetőségei a 8-14 éves korosztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győre, Jánosné Magyarország demográfiájának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Győrffy, Villő Tímea (2021) Konfliktuskezelés az egészségügyi szakos hallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győrffy, Georgina (1949) A fegyelem és a fegyelmezés szerepe Makarenko pedagógiájában. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Győrfi, Emese (2011) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Gabriella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Gabriella (2022) A közösségi média morális problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Judit (2019) Az emberrablás bűncselekménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Kinga (2021) A mezőgazdasági robotok hatása a munkaerőpiacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Krisztina (2021) Nyugdíjas ház létjogosultsága, finanszírozása, működtetése konkrét esettel illusztrálva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Mónika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, István (1998) Korunk problémája: A fiatalkori bűnözés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Győrfi, Judit (2005) A reneszánsz konyha. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Róbert (2005) Eötvös József élete és munkássága, szerepe és jelentősége a magyar közoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfi, Zsófia (2020) A szabadidősport hatása a lelki egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győrfy, Lálszlóné (1969) Dóc község település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Győri, Andrea Anett (2011) A börtönből vezető út a munkahely felé az adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, András (2012) A hitelezővédelem eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Cecília (2003) A kreativitás fejlesztése matematika órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Istvánné (2010) PR tevékenység a Derkovits Gyula Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Judit Margit (2011) A munkajogi kártérítés szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Marianna (2013) Értelmileg akadályozott gyermekek verstanításának problematikája és alternatív megoldása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Tamás (2021) A videojáték-felhasználók motivációinak vizsgálata személyiségtényezők függvényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Zoltán (2001) Kisiskolák a XXI. században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Zsófia (2001) Motivációk az idegennyelv-tanulásban : felmérés nyelvszakos egyetemisták körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Ágota (2017) Vitarendezési módok és eljárások a nemzetközi jogban – különös tekintettel a környezetvédelmi jogra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Csilla (2014) Az új felnőttképzési törvény hatásai a felnőttképzési intézmények működésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Csilla (2012) A felnőttképzés határon átnyúló aspektusai és intézményi háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Dóra (2011) A vízhez szoktatás és az úszás hatása az általános iskola 1-2. osztályos tanulóinak egyensúlyozó képességének fejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Emese (2016) A büntetés-végrehajtási intézetek növekvő felelőssége az elítéltek munkaerőpiaci reintegrációjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Sára (2006) A többcélú közoktatási intézmény működtetése és az ehhez kapcsolódó vezetői feladatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Győri, Tamás (2008) Eötvös József és kora művelődéstörténeti szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győrik, Tímea (2014) Családtámogatás alanyi jogon az 1990-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győriné Farkas, Anna (2005) Iskolám társadalmi környezete, és ennek hatása a pedagógiai tervező, szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Győriné Mokrán, Ilona (2004) Innovációs lehetőségek egy kisiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Győriné Süle, Emese (2013) A fejlesztő pedagógia elmélete és gyakorlata Szeged város óvodáiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győrvári, Judit (1994) A győri Gárdonyi Géza Általános Iskola története, diákhagyományai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Győry, Zsuzsanna (1992) A család és az iskola kapcsolata, különös tekintettel a jánoshalmi Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Győző-Molnár, Nóra (2021) A turizmus szerepe a spanyol gazdaságban a válságok idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Győző-Molnár, István (2005) Reklám a szolgáltatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Győző-Molnár, Ágnes (1992) Kiss Bálint pedagógiai munkássága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Győző-Molnár, Ágota (2008) Digitális világ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábomé Deme, Gertrúd (2007) „A képzőművészet helye és szerepe Üllés közművelődési életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Anett (2021) Nyelvi agresszió az általános iskolások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Brigitta (2021) Önvezető autók és elutasító csoportok: speciális attitűdök VR szemüvegen keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Dominika Szilvia (2023) Nők a munkaerőpiac világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Gyöngyi (2012) Ifjúsági kérdések napjainkban : az Európai Unió egyes intézményei szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, István (2015) Egy megvalósult innováció tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Judit (2012) [A közigazgatás hazai kialakulása,az információszabadság fejlődése,ezekkel kapcsolatos jogszabályok]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, László (2021) Fluktuáció vizsgálata az Információs Technológia szektorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Lászlóné (2019) A „Lex specialis derogat legi generali” elvének vizsgálata, a Víziközmű-szolgáltatás és a közszolgáltatási szerződés létrehozatalára vonatkozó rendelkezések összevetésével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Melinda (2023) Óvodában felmerülő konfliktusok, s azok kezelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Mihály Márk (2021) A Covid 19 egy szegedi hajléktalan szemüvegén át. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Mihályné Matematika szakdolgozat a törtek tanításáról. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gábor, Petra (2007) Portfolio über das Unterrichtspraktikum. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Richárd (2021) Délutáni iskola. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Richárd (2023) Nemcsak gyerekjáték. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Tamás (2022) Az interkulturális érzékenység és a testi tudatosság személyiségbeli vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Tünde (2011) A munkáltatói felmondás szabályozása a magyar munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Zulejka (2012) Emberölés az igazságügyi statisztika tükrében Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Anikó (2008) Integráció : megszülettél, hogyan tovább? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Annamária (2008) A családban felmerülő problémák gyermekrajzok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Aranka (1994) Az osztályfőnök szerepe a tanulók nevelésében, személyiségfejlesztésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gábor, Lajosné (2008) A lakásotthonokban élő fiatalok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, László (1995) A cigány lakosság vizsgálata Kunágota községben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gábor, Miklós (2005) Szerb kisebbség Szegeden a XVI-XIX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Renáta (2007) „Romának lenni ugyanolyan tisztség, mint magyarnak lenni.” A Magyarországon élő roma kisebbség helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Tamás (2020) A fiatal felnőtt egyetemisták pénzügyi szocializációja és szüleiktől való pénzügyi függetlenedése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Zoltán (1995) Kolozsvár településtörténeti és gazdaságföldrajzi fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gábor, Éva Budapest népessége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gábor, Éva (2007) Tanári minta, mintatanár a mai gyermekek szemével : avagy a jó tanár ismérvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor, Éva (2008) A hatvanas évek divatja Európa nagyvárosaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gábor-Szabó, Vivien (2019) 6-14 éves magyarországi látássérült fiatalok társadalmi integrációjának esélyei és lehetőségei az oktatási rendszerben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gáborné Makra, Klára (2005) Hová vezet a „Minél többet minél hamarabb!” elv : olvasási szokások felmérése a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola 10-14 éves tanulói körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáborné Márki-Zay, Teodóra (2020) A kiégés megjelenésének gyakorisága és erőssége az óvodapedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gács, Mátyás István (2022) Benjamin Franklin tudományos munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gács, Mátyás István (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gácser, Józsefné (1992) Gondolatok a pártfogói munka hatékonyságának fejlesztéséről. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gácsi, András (2023) Prostitúciós bűncselekmények büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gácsi, Anett Erzsébet (2010) A földhaszonbérlet jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gácsi, Klára (2005) A hátrányos- és veszélyeztetett gyermekek a diákotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gácsi, Mária (1978) Világnézeti nevelés a csillagászati szakkörben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gácsiné Bódi, Hajnalka (2019) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Adrienn (2011) Sztrájk és annak bemutatása két magyarországi vállalaton keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Albert (2023) A Spárga Bisztró és Rendezvényház Marketing Tevékenységének Bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Andor (2013) Az ügyészség alkotmányjogi megközelítése, különös tekintettel a vádképviselet kérdéseire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Andrea (2015) A toborzási és kiválasztási módszerek alkalmazásának összehasonlítása a Magyar Honvédség és a civil szféra területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, András (2011) India fenntartható fejlődésben játszott szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Bence Csaba (2013) De Gaulle-tól Hollande-ig: A francia V. Köztársaság alkotmányfejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Bernadett (2011) A munkáltató kártérítési felelőssége, különös tekintettel az üzemi balesetre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Bettina (2013) A föderális Európa eszméje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Borbála (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Borbála (2023) A rajztanítás szakmai folyóiratai: A Rajztanítás folyóirata 1959-1962 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Dorottya Mária (2022) Kommunikáció es disszemináció az EU K+F rendszereiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Dorottya Mária (2021) Kommunikáció és disszemináció az EU K+F rendszereiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Dóra (2022) A magyarországi Y és Z generációk pénzügyi kultúrájának digitalizációs aspektusból történő vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Edit (1979) A matematikatanítás változásai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Emese (2015) Franciaország alkotmányos fejlődése. Az Ötödik Köztársaság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Emese (2013) A francia politikai rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Emese (2012) A francia politikai rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Erika (2011) A gyülekezési jog hazai szabályozásának egyes alkotmányos kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Eszter Éva (2016) A közösségi megosztáson alapuló gazdaság jogi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Fanni (2019) A munkaviszonyhoz kapcsolódó egyes megállapodások (versenytilalmi megállapodás, tanulmányi szerződés). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Helga (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, István (2009) A védjegy újabb jogi aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Jenő Gyula (2022) Arbeitnehmerfreizügigkeit und corona-pandemie [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Jolán (2015) Brazília geopolitikai helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Jolán (2017) Kuba a Castrók után – Reformok és útkeresés a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, János (1970) Próbálkozások a matematika oktatás és tanulás eredményességének fokozására. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gál, László (2009) A család hatása a pályaválasztásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Nikoletta (2023) A fogyasztói magatartás vizsgálata a hazai biotermékek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Nikoletta (2014) A vagyon kezelésével kapcsolatos vagyon elleni és gazdasági bűncselekmények és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Norbert (2023) A mezőgazdasági kárenyhítési rendszer környezeti igazságosság szempontú vizsgálata a 2022. évi aszálykár példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Patrícia Nóra (2023) Felnőttkori megküzdési stratégia vizsgálata mentális betegséggel élő családtag jelenlétének függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Péter (2009) A tulajdonszerzés egy szabadon választott formája, különös tekintettel az adásvételre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Ramóna (2022) A Közel-Kelet konfliktusai a 2000-es években : az első arab-izraeli konfliktustól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Rita Ilona (2019) A fenntarthatóság mint szemléletmód megjelenése a turizmusban, kitekintéssel az Unesco szerepvállalására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Viktória (2021) Egészségfejlesztés és mentálhigiéné egy középiskolai biológiatanár életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Viktória Ibolya (2019) Az atipikus foglalkoztatás jelenlegi és várható jövőbeni helyzete, különös tekintettel a magyarországi gyakorlatra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Zsanett (2012) A gyermekek után járó családtámogatási és egészségbiztosítási pénzbeli ellátások kialakulása és juttatása napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Zsombor (2019) Választási kampányok Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Zsombor (2021) A streaming szolgáltatások használata a koronavírus járvány alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Angéla (2014) A biblioterápia sajátos elemei az iskolai könyvtárban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Anikó (2004) Az Európai Unió oktatáspolitikája és nyelvei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Anikó (1991) Hogyan segíti a környezet az általános iskola első osztályába lépést. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Anikó (2000) A reklám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Antal (1988) Csongrád megye búzatermesztése 1970-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Boglárka (2010) Regionális Összművészeti Központ. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Béla (1999) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségik új rendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Csilla Annamária (2008) Nagyzerind története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Emese (2005) Középkor rejtélye. A boszorkányok titokzatos élete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Eszter (2020) A stressz és befolyásoló tényezőinek vizsgálata Asperger-szindrómával élő gyermekek szüleinél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Hajnalka (2020) A CBT alapú fejlesztés hatása nevelőotthonban élő serdülők önértékelésére és kognitív érzelemszabályozási képességeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Ildikó (1991) A Jászladányi Hősök-téri Álatlános Iskola története és a napközi otthonos oktatás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Irén (1939) A nemzetnevelés. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Gál, Julianna (2007) A gyermekbántalmazás napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Lajos Tápiógyörgye. A község kialakulása, fejlődése és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gál, Lászlóné (2009) Roma gyerekek oktatásának problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Mária (2005) Családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Orsolya (2008) Bibliotheca Corviniana Digitalis - Mátyás Corvinái az interneten (e-learning tananyag). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Orsolya (1998) A reklám, mint napjainkat behálózó jelenség. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Piroska (1994) Erkölcsi és érték kategóriák. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál, Pálné Fogalomalkotás földrajzórán diafilm segítségével. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gál, Ramóna (2020) A politikai aktivitás hanyatlása Magyarországon. A rendszerváltás következményei és hatásai Magyarországon, avagy a passzív szavazói magatartás kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Szilvia (2008) Az orgoványi Községi Könyvtár jelene és jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Zsuzsanna (2006) Minőségirányítás az általános iskolában és az iskolai könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Zsófia (1994) Egy bajai gimnázium zenei életének története 1757-1944. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gál Bálint, Edit (2007) Az intézményi önértékelés elvei és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál-Hegyi, Orsolya (2023) A fonológiai tudatosság mérési és fejlesztési lehetőségei többségi óvodákban Baján és térségében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gálfalvi, Lehel (2020) Képek a Ceaușescu-korszakból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálfi, Bernadett (2022) A festészet szerepe az esztétikai nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gálfi, Péter (2012) Polgári eljárásjog alapelvei a módosítások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálfi, Zsolt (2021) Az egészségügyi piac sajátosságai, különös tekintettel a magánegészségügyi piacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gálfi, Zoltánné (2001) A Kunbajai Általános Iskola története 1976-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáli, Ágota (2005) K & H Betéti Társaság könyvvezetésének és adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gálik, András (1999) Iskolai szintű minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer kialakítása. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Gálik, Eszter Rebeka (2014) A mindennapos testnevelés bevezetésének tapasztalatai kecskeméti általános iskolákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gálik, Gabriella (2004) Serdülőkorú fiatalok családi konfliktusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálik, Katalin (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai, hiedelemvilága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálik, Péter (1993) Iskolások komfortérzete, az iskolaethosz személyiségfejlesztő hatása (felmérés). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gálik, Zoltán Józsefné (2008) A magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáll, Niké (2023) Rajzelemzés fajtái, története és a gyermekek rajzi tevékenységének a vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáll, Fanni (2016) Az állam által nyújtott támogatási formák a fogyatékos személyek részére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáll, Margit (1934) Csonkamagyarország vasúthálózata. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Gáll, Tímea (2005) Gyermekrajzok elemzése óvodás korú kisgyermekek családrajzai alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálné Fancsali, Ildikó (2014) Az elmúlt évek oktatáspolitikai intézkedéseinek hatásai a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium mint köznevelés típusú sportiskola szervezeti fejlődésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gálné Fábján-Nagy, Erika (2004) Az Európai Unió és a közoktatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálné Ritter, Katalin Margit (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gálosi, Gyula (2010) A jó hírnév védelmének egyes elméleti és gyakorlati kérdései a polgári jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáncsos, Katalin (2008) A hátrányos helyzetű és nehezen nevelhető gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gárdián, Istvánné (2005) Az értelmileg sérült gyermekek hatása a család működésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gárdonyi, Györgyné (2009) A bérgarancia alapról szóló törvény és gyakorlati alkalmazása egy konkrét felszámolási eljárás során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gárgyán, Barbara (2018) A munkavállaló személyiségi jogainak egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gárgyán, Dávid Kornél (2021) A hazai kis- és középvállalkozások devizaárfolyam-kockázat kezelésének lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gárgyán, József (2016) A mező- és erdőgazdasági földek tulajdonszerzésének szabályozásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gárgyán, Csaba (2006) A kerékpár reneszánsza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Anett Gabriella (2003) Motiváció,kreativitás,matematikatanulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Bence (2012) Manipuláció a magyar választásokon : a tömeg manipuláló ereje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Beáta (2021) Old blue jeans újragondolva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Beáta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Emese (2012) A büntető eljárást gyorsító rendelkezések a bírósági eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Janka (2023) A fenntarthatóság megjelenése az oktatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Mikes Jakab (2022) Sportolói példaképek hatása a szabadidős öltözködéskultúrára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Róbert (2010) A szociális biztonsági rendszer ellátásai az Európai Unióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Zsuzsa Lili (2022) A Tanácsköztársaság emlékezetpolitikája a rendszerváltásig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Zsuzsanna (2011) A személyi szabadság elvonásával járó kényszerintézkedések a büntetőeljárásban, különös tekintettel az előzetes letartóztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Éva (2013) Az egészséges életmód megvalósítása a biogazdálkodás keretében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Alíz (2009) Klebelsberg Kunó és a neonacionalizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Anna (1941) Egyházi iskolák Magyarországon a középkorban. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Gáspár, Béla (1995) A Baross Gábor Általános és Szakmunkásképző Iskola pedagógiai programja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gáspár, Ildikó (2005) A szülők megváltozott szerepe a mai iskolai nevelésben a szülői önkormányzatok hatásköre és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Kálmán (1937) A munkáltató oktatás fejlődése hazánkban a Ratio Educationistól napjainkig. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Gáspárdyné Pál, Klára (1976) Vác település- és iparföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gáspárné Megyeri, Teréz (2005) Tanulásban akadályozott gyermekek integrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gátfalvi, Kristófné (1972) Kiskundorozsma külterületéből alakult községek településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gáti, Rebeka Barbara (2023) Anyai minták hatása a testképre és szerepe a saját testképünk megítélésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáti, Zoltán (2010) A családtámogatási ellátások történeti bemutatása, fejlődési folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gável, Anna (1958) Túrkeve gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Gáy, Józsefné (2000) A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola története 1912-től. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gécs, Norbert (1998) A beszéd kialakulása és a gyermeknyelv. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Géczi, Georgina (2021) A szülői iskolázottság befolyása és az észlelt szülői nevelés kapcsolata a fiatal felnőttkori önértékeléssel és mentális egészséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Géczi, Ferenc (1989) Családi szocializáció vizsgálata, kérdőíves módszerrel /Buják-Kecskemét-Városföld/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Géczi, Gusztáv (1987) A közoktatás- és közművelődési intézmények együttműködése Tótkomlóson. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Géczi, Tímea (2007) Gyermeki élet a Vackor Vár Erdei Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Géczy, György (1986) Tokajhegyalja szőlőtermesztése és borgazdasága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Géczy, Zita (2020) A hallgatói kiégés kapcsolata a leterheltséggel és tanulmányi motivációval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gégény, Barbara Szandra (2014) A kulturális javak védelme fegyveres konfliktus idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gégény, Istvánné (2006) Az ibrányi mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gélákné Székely-Szabó, Kornélia (2006) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Gergely (2023) A Magyarországon élő, felsőfokú oktatásban tanuló hallgatók vállalkozási hajlandóságának alakulása a tanulmányaik befejezése után és az azt befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Grácia (2013) A nők, a fiatal pályakezdők és a megváltozott munkaképességűek helyzete a mai magyarországi munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Gézáné (1979) Egyenlőtlenségek és tanításuk az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gémes, Katalin (2022) Generációk közti különbségek a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Kármen Gréta (2022) A családból való kiemelés hatása óvodáskorú gyermekek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Mónika (2009) Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkaügyi kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Nikolett Zsuzsanna (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Renátó (2018) Az orosz dezinformációs hadviselés a virtuális térben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Renátó (2012) Az ázsiai atomkorszak kiépülése és a Nyugat válasza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Beáta (2004) "A szegedi Hősök kapuja". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Lászlóné (1999) A környezeti hatások szerepe a gyermek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gémes, Renáta (1992) A gyermekek iskolai komfortérzésének és értékorientációjának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gémes, Tibor Mihály (2005) A média szerepe a fiatalok személyiségfejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémesné Deák, Etelka (1998) A kiskunsági homokbuckák árnyékában. Fülöpháza társadalomföldrajzának természeti, történelmi alapjai, a település jövőbeni perspektívái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gémesné Farkas, Nikoletta (2013) Az agrártámogatási rendszerek jogszabályi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémesné Gajda, Sarolta (2007) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémesné Gulyás, Bernadett (2009) A pedagógusok szemléletváltásának elősegítése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gémesné Huszka, Ildikó (2008) Az otthonosság feltételeinek megteremtése az Ópusztaszeri lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémesné Sinyi, Ildikó (2010) A szegénység Magyarországon 1989.-2009. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Géri, Andrea (2009) A csoportos létszámleépítés és az Outplacement elméletben és gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Géróné Hatvani, Mónika (2000) Az agresszió okai, prevenciója és kezelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gézárt, Fanni (2019) A különleges bánásmód biztosítása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gézárt, Lászlóné (2005) Az értelmileg akadályozott fiatalok munkába állításának lehetőségei, reális helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Góbor, Mária (1974) Logikus gondolkodásra való nevelés a matematika tanítása közben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Góg, Márk (2023) Nemkonvencionális monetáris politikai eszközök alkalmazása 2007-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Góg, Istvánné (2007) A reklám hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Góg, József (1997) A civilizáció és a környezet egymásra hatása. Tibet. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gója, Henrietta (2021) Klímatéma Szegeden - 18 év tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gólity, Vivien (2021) A könyvkereskedelem és a fogyasztói szokások alakulása Magyarországon az online vásárlás és az elektronikus könyvek megjelenését követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gólya, Balázs (2000) A valóság válsága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gózonyné Szekeres, Ildikó (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Göblyös, Mária Katalin (2008) Információbróker project III. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Göblyösné László, Éva (2020) Autizmussal élők lehetőségei az iskola után Bács-Kiskun megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Göbölös, Sándor (2002) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gödöllei, Csaba (2000) A rendőrképzésről. A tanári és az elöljárói szerep konfliktusai a rendőrképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Göllönt, Beatrix (2023) A Gyermekbiblia használat az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Göltl, Katalin (1999) Bűnnel vagy nélküle Bűnözés és annak megelőzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gömbicz, Nándor (2013) A legitimitás és az idoneitás fogalmi elemeinek megjelenése Niccoló Machiavelli „A fejedelem” című művében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, Kristóf (2023) Az oltásokkal kapcsolatos egészségügyi kommunikáció és különböző oltásellenes csoportok szerveződése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, Krisztina (2022) Az értelmileg akadályozott gyermeket nevelő szülők mentális egészsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, Roland (2014) A kopt közösség szerepe a 20. század egyiptomi politikájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, Sándor Csaba (2022) Az önértékelés és a szorongás kapcsolata az iskolai erőszakkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, András (1964) Tiszakürti tanyavilág. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Gömöri, Anikó (1991) A szabadság iskolája vagy az iskola szabadsága Nevelési alapelvek a modern pedagógia kísérleteihez. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gömöri, Esther (2020) A női és férfi kifejezésmód vizsgálata a magyar slam poetry közösségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, János (2004) Családi szocializáció, családi nevelés problémái a serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, Krisztina (2019) A tanulásban akadályozott tanulók tanulási orientációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gömöri, Mártonné (2005) Az intézményi alapdokumentumok szerepe a közoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Göncz, Magdolna (2000) „Minden éremnek két oldala van" avagy a meggyőzés művészete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gönczi, Judit (1989) Személyiségfejlesztő munka a korrekciós osztályokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gönczi, László (2016) A papírszínház könyvtárpedagógiai felhasználási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gönczi, Nóra (2020) Van elég hely a szívemben? – A kamaszkori kötődés összefüggései a kortárskapcsolatokkal, az önértékeléssel és az iskolai teljesítménnyel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Göncziné Mondok, Annamária (2010) Vallások...Válások? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gönczöl, Andrea Ágnes (2022) Translation Thesis - Guidance Note: Copyright in newspaper articles; 2. The e-books and copyright [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Göndör, Ákos (2013) Az ügyészség szervezete és hatásköre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görbe, Eszter Anna (2023) Klímaperek jelentősége és jogalapja, különös tekintettel az emberi jogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görbe, György (2005) A Comenius 2000 Közoktatásügyi minőségfejlesztési program : partneri igény- és elégedettség vizsgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görbe, Roland (2013) Koncertszervezés a projektmenedzsment módszereivel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görbe, Roland (2016) Változásmenedzsment kihívások a felnőttképzési szervezetekben az új szabályozás hatására /2013. LXXVII. felnőttképzési törvény hatása/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görbe, Tünde (2005) Makó város jeles szülöttei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görbedi, Zsolt (1995) A cigánygyermekek helyzete Békés megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Görgényi, Ernő (1998) "Egyedül nem megy" Egy konstruktív konfliktuskezelési folyamat bemutatása - esettanulmány. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Görög, Anikó (2011) Az európai integráció környezetjogi hatásai általában, illetve a vízjog területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Petra (2023) A vezetés szerepe a munkavállalók sikeres ösztönzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Péter (2023) A nemzetközi klímavédelmi jog fejlődése és eredménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Réka Dorottya (2022) 1. Varieties and Mechanisms of Common Ownership: A Calibration Exercise for Competition Policy ; 2. The basic elements of the Hungarian legal system [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Vivien (2021) Digital transformation : the call for responsible digital citizenship. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Zoltán (2015) A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, András (2012) Népfőiskolák Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, Anikó (2020) 1. Report on the expert workshop - “Sovereignty, a shape-shifting concept in ocean governance?” ; 2. The background of nature conservation law. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Görög, József (1992) A nemzeti alaptanterv követelményrendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Görög, Zsuzsanna (2007) Magyar Női Fotográfusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Göttli-Könyves, Kinga (2009) Magyarok Kanadában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Güclü, Cansu (2017) Ensuring the protection of unaccompanied minors in Turkey and Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Güven, Mücahit (2022) The Law Applicable to the International Commercial Arbitration Procedure. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gődér, Emese (2010) Az élővilág sokféleségének tanítása a környezetismeret tantárgyban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gőgh, Csilla (2019) A gyermekek jogai az Európai Unió és az Európa Tanács jogforrásaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gőgh, György (1998) Szakképzési rendszerünk átalakulása, fejlesztése az ezredfordulón. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Gőgös, Eleonóra (2008) Bartha János Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
H. Szabó, Réka (2010) Különbözőségek és azonosságok a nemzeti és az Európai Unió tagállamainak iskolarendszerében. (összehasonlító elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Haarmann, Kimberly Maria (2022) A fogyasztók divatfogyasztása Németországban a fast fashion és slow fashion fogyasztásra a fenntarthatóság hatásának vizsgálatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Haba, Marie Abel (2023) Le rôle de la diplomatie dans la résolution de la crise malienne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Habara, Mónika (2014) A munkaerő-kölcsönzés szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Habenyák, Mirjam Aliz (2020) Maintaining Hungarian ethnic identity in Cleveland. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hablicsek, Nikoletta (2012) A munkanélküliség alakulása Fejér megyében a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hablicsek, Nikoletta (2020) A magyar Rendőrség és a mediáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Habonyi, Blanka (2023) A párkapcsolati kommunikáció összefüggése a kapcsolattal való elégedettséggel fiatal párok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Habóczky, Katalin (1998) A válás és a gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Habók, Anita (2000) A Szegedi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet szerepe a gyermekvédelem rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hachbold, Helga Rita (2020) A belső tűz- mit tehetek a kiégés ellen? Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hachimi, Alaoui Rachid (2022) Le role de la societe civile marocaine dans la lutte contre l’immigration irreguliere vers l’Europe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hack, Éva (2010) A szülő nők egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hackl, Ambrus (1962) A világnézeti nevelés néhány kérdése az általános iskolai földrajztanítás keretében. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Hadabás, Fanni (2019) A terhelti együttműködés rendszere az új büntetőeljárási törvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hadfiné Böjthe, Gabriella (1998) Kommunikáció az iskolavezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hadi, Gáborné (2008) Kötegyán múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hadikné Varga, Mária (2007) Keserű valóság a 21. században! - Gondolatok a gyermekvédelem hiányosságairól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hadobás, Dzsenifer (2023) A "fogyasztói" élmény megjelenése az esküvők során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hadobás, Rebeka (2021) Az észlelt motivációs környezet és az edző-sportoló kapcsolat összefüggése Csongrád-Csanád megyében serdülő és ifjúsági kézilabda játékosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hadobás, Helga (2008) Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola története a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hadobás, Helga (2008) Makó könyvtártörténete a kezdetektől napjainkig: Különös tekintettel a József Attila városi könyvtárra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hadobásné Alexa, Vera (2006) Nagyváros és térsége együttműködése a pedagógiai szakszolgálat terén egy sikeres pályázat anyagi támogatásával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hadobásné Bálint, Zsuzsanna (2013) Mentori kompetenciák specifikumai a zeneművészeti oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hadár, Zsuzsa (2009) Múzeumpedagógia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hagya, Szabolcs Tibor (2015) A polgári perbeli bizonyítás legfontosabb kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haim, Bianka Marianna (2013) Az Európai Unió külkapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haiter, György (2021) Az amerikai függetlenségi háború hadtörténet:Kováts Mihály ezredes háborúban betöltött szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haiter, György (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajagos, Csaba Imre (2021) Nemzeti örökségünk része: "az aranyhomoki nyakolaj". Nagy-Kecskemét és a pálinka kultusz összefonódása, a regionális örökség és annak továbbélési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajagos, Bettina (2020) A tanulók, hallgatók foglalkoztatási lehetőségei Magyarországon, különös tekintettel az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásra és a duális képzésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajagos, Heléna (2020) A vajdasági, óvodáskorú gyermekek szüleinek tájékozottsága a logopédus munkájáról. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hajagos, Tibor (2000) A drogfogyasztás, mint deviáns viselkedés a mai fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajagos Kiss, Margit (1999) Egészségnevelés és mentálhigiéné a Damjanich János általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajagos-Tóth, Gabriella (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajas, Viktória (2022) Helyes következtetések a predikátumlogikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajas, Viktória (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hajas, Viktória (2005) Az új kommunikációs eszközök és színterek hatása a köznyelvre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajasad, Ahmad Manhal Ahmad (2023) Pharmaceutical retail in Jordan VS Hungary. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajba, Mariann (2001) Életmódnevelés a német iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajba, Mária (2020) Verbális és vizuális ingerek hatására kiváltott metafora produkció gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajbáné Horváth, Éva (2000) Értékelünk, - de hogyan? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajcsunk, Tibor (1995) A Csongrád megyei Vállalkozói Központ bemutatása és elemzése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajda, Csenge Sára (2021) Méta. Egy játék története és jelenkori felhasználása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdara, Éva (2011) A magzati élet védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Anna Szabina (2023) A magyar agrárium helyzete és lehetőségei - makro elemzés mikro szemponttal kiegészítve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Fédra Anett (2021) Segítséget kérni gáz? Iskolai bántalmazás pszichológusszemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Hajnalka (2003) A minőségközpontú szemlélet elterjedése a magyar közoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Katalin (2013) Magyarország kihívásai a foglalkoztatás területén, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Szilvia Ivett (2005) Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Sándor (2022) Asztali szerepjáték az oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Virág (2023) Átesni a tűzkeresztségen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Vivien (2023) „Pixel leszek, amíg élek” – a virtuális influencerek megjelenése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Árpád (2013) Nemzetközi kapcsolatok 1945-1962. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Erika Angéla (2011) A sikeres nő képe a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Judit (1996) Századforduló, a szabadkai városháza építésének tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajdu, Lajos (2004) A szegedi Szabadtéri Játékok 2002 évi fogyasztói elégedettségvizsgálatának értékelése a marketingkutatás szakirodalma alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Szilvia (2008) Mezőberény közművelődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajduné Gabnai, Klára (2015) Ellenőrzési-értékelési-minősítési rendszerek a magyar művészetoktatásban avagy egy intézménytípus küzdelme az életben maradásért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Alíz (2012) A német büntetés-végrehajtás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Anett (2021) A pedagógus értékelés, ellenőrzés és minősítés szerepe az óvodapedagógusok szakmai fejlődésében : egy óvodapedagógusok körében végzett kérdőíves vizsgálódás eredményeinek bemutatása. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Anna Kaori (2023) Boros Beauty Room weboldalának fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Annamária (2013) A munkaidő és pihenőidő szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Attila Balázs (2013) A hozzátartozók közötti erőszak miatt elrendelhető távoltartás, mint jogintézmény komplex vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Dóra (2012) A fájlcserélés elleni jogi küzdelem egy lehetséges útja - Három a francia igazság? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Eszter Ayumi (2022) A Kék Elefánt Kávézó weboldalának továbbfejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Hajnalka (2000) Társadalmi válság iskolai értékváltás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Krisztina (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Krisztián Barnabás (2021) Magyar állampolgárok külföldi egészségügyi ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Mária (2009) Multikulturális kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Réka (2015) A mexikói bevándorlás kezdetei és a hispanizálódás folyamata az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Sára (2022) A múlt század pedagógiája a kor ifjúsági irodalmának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Zsuzsanna (2023) A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Ádám Zoltán (2022) Elméleti áttekintés a szomatizációhoz, illetve testi tünet attribúciós stílus vizsgálata a társas támogatás és érzelmek tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Anita (2007) Rendezvényszervezés a rendőrség keretein belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Erika (2011) Tanári Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Etelka (2005) Értékre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Gabriella (2016) Gyógyszerfogyasztás hatása a társadalomra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Géza (1983) A dorozsmai cigányok közművelődésének javításáért. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajdú, Istvánné (2007) A fogyatékkal élők olvasási, könyvtárhasználati szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Judit (2009) A Szegedi halászlé helye a magyar konyhaművészetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Szilvia (2004) A gyermekek fizikai bántalmazása a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Tünde (2020) A problémás internethasználat összefüggése az érzelemszabályozási nehézségekkel, a kognitív érzelem- regulációs stratégiákkal és az élettel való elégedettséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Valentina (2016) Y generáció a munka világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú András, Józsefné (2016) A komplex szociális célú városrehabilitációs fejlesztés kulturális háttere: sarkadi közösségfejlesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdúné Juhász, Eszter (2007) Az integrált nevelés jelentősége a tanulási zavarral küzdő gyermekek esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdúné Kovács, Tünde (1999) A drogprevenció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajka, Lászlóné (2007) Rock a vasfüggöny mögött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajmás, Gábor (2007) Motiváció a labdarúgó kollégiumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Anita (2005) Hódmezővásárhely története, térszerkezetének alakulása, úthálózatának fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Donát (2015) Tradicionális és modern politikai törésvonalak kutatása aktuálpolitikai témák tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Dóra Judit (2021) Az IFRS standardok egyedi beszámolási céllal történő alkalmazása Magyarországon: az áttérés első öt évének tapasztalatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Eszter Zóra (2021) Foglalkoztatáspolitikai támogatások a kis- és középvállalatok számára Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Krisztina (2013) A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények miatti felelősségrevonás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Petra (2021) A lakáspiac keresletre és kínálatra ható tényezőinek elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Péter (2014) Az előzetes letartóztatás elméleti és gyakorlati kérdései, különös tekintettel az elrendelése feltételeire, foganatosítására és helyettesítő intézményeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Zsófia (2021) A cyberbullying médiareprezentációja az Instagramon tevékenykedő influencerek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Andrea Márta (2020) A kórházi eladósodás egyik okáról, kiemelten a Teljesítményvolumen Korlát jogintézményére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Edit (2000) Van-e működő diákönkormányzat Békéscsabán? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Eszter (2006) Egészséges életre nevelés általános iskola felső tagozatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Gellért (2007) Invisible Web Project I.: HTML alapú tartalom tervezés és kivitelezés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, István (1999) Az általános iskolás agresszió. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hajnal, János (2008) Európa gasztronómia története a XIV. századtól a XX. századig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnalné Tóth, Zsuzsanna (2013) Szervezeti átalakulás, valamint a Kollektív Kapcsolatok változásai a Dél-alföldi régióhoz tartozó Tisza Volán Zrt.-nél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hajniki, Irén (1943) Az iskolás gyermek lelki hygieneje. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Hajrán, Amanda (2021) Sportolók fogyasztói véleményének vizsgálata a funkcionális élelmiszerek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajtol, Csaba Zsolt (2010) Az ügyész jogállása a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajzer, Anett (2023) Integráció az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hajzer, Dóra (2015) A szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények egykori és új szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajzer, Lajos (1966) Az orosz frazeológiai kapcsolatok magyarra fordításának problémái : /Megjegyzések a hazai frazeológiai jellegű kiadványok anyagához./. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Hajós, Attila (2014) Az ügyész jogállása a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hakkel, Erzsébet (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haklik, János (1986) A kiszombori rotunda és kapcsolata a kerek és centrális templomokkal. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Haklik, Józsefné (2008) Hátrányos helyzetű gyermekek életútja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haladi, Andrea (2006) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az iskolai oktatásban: innovatív pedagógiai gyakorlat az Európai Unió három tagországának 1-1 iskolájában (Dánia, Németország, Magyarország) : (összehasonlító elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Haladi, Andrea (1986) Szociálpszichológia vizsgálatok /16-17 éves fiatalok körében/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halag, Ágnes (2021) A Négy-Határ 99' Kft éves beszámolóinak elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halag, Ágnes (2007) A televízió hatása a kisiskolás korú gyermekekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halai, József (2015) Munkaerő toborzás és kiválasztás : nemzetközi kereskedelmi vállalat toborzási és kiválasztási gyakorlatának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Barbara Viktória (2009) A tagok (részvényesek) felelősségéről és a hitelezővédelemről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Ferencné (2015) A családok támogatását szolgáló törvényi változások hogyan befolyásolták a családok gyermekvállalási kedvét Magyarországon a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Gábor (2015) Az ellenzéki összefogás alakulásának összehasonlító elemzése az 1994-1998. illetve és a 2010-2014. közötti ciklusban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Hanna (2023) A kapunyitási krízis és az azzal való megküzdés a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézet végzős hallgatói között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Ivett (2022) Az identitás érésének segítése gyermekkorban Kertész Erzsi a Göröngyös Úti Iskola köteteinek segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Judit (2023) A helyi önkormányzati jogalkotás bemutatása, különös tekintettel a veszélyhelyzetben megvalósult gyakorlat alakulására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Éva (2014) Másnak születtek – Tények és tévhitek az LMBT emberek megítélésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Bence (2020) A gondnoksági perek aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halasi, Orsolya (2014) A tanítói hivatástudat hatása a tanulókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halasy, Marianna (2008) Intézményi önértékelés. A „Közoktatási Minőségért Díj” KMD modell gyors önértékelés módszerének alkalmazásával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halcsák, Erzsébet (2000) Petőfi Sándor Általános Iskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halcsák, Tibor (1999) Különbségek és hasonlóságok a bajor és a magyar oktatasi rendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halek, Evelin (2010) Hatékony toborzás a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halla, Zoltán (2007) Temetkezés Kiskunhalason napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haller, Zsanett (2020) A svéd gyerekversek hatása Kiss Ottó gyermeklírájára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halmai, Balázs Zoltán (2022) A szimbolizmus térnyerése a politikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halmai, Bonifác (2015) AZ Orosz Föderáció Geopolitikai Törekvései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halmai, Bonifác (2012) Az Európai Unió államtani dilemmái : társadalmi és külpolitikai aspektusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halmai, László (2001) Diákjogok a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halmai, Zoltán (2007) Másság a hagyományok és szokások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halmai, Hédi (1995) Deviáns viselkedések aránya egy általános iskola felső tagozatán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halmainé Krámli, Judit (2011) A munkaviszony megszüntetése Magyarországon és az Európai Unió egyes tagállamaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halmi, László (2004) Szervezetdiagnosztika, szervezetfejlesztés egy oktatási - nevelési intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halmi, Ildikó (1999) „Hegyen völgyön lakodalom” - Parasztlakodalmi szokásokról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halmi, Zoltán (1999) A Békés-Csongrád megyei románok táncai és a táncélethez kapcsolódó szokásaik. Arad vidéki dialektus (Magyarcsanád, Battonya, Kétegyháza, Elek). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halmi, Zoltán (2006) A művészeti iskolák helye, szerepe a magyar közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halminé Nagy, Edina (2008) Hagyomány és pedagógia a néptáncoktatás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halmos, Júlia (1989) A Televízió káros hatása az általános iskolás korú gyermekek viselkedésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halmos, Rózsa (2007) A tokaji borok és gasztronómiájuk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halmos, Tamásné (2005) Az ingatlan-nyilvántartás kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halmosi, Ágnes (2006) Pedagógus munkakör, pedagógus etika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halupa, Irén (1978) A családi nevelés hatása a tanulók személyiségének fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halustyik, Éva (1992) Szeretnek-e a gyerekek iskolába járni? (Az iskolához való viszony vizsgálata). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Haluszka, Mária (1999) Serdülőkori válság a középiskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halák, Miklósné (2008) Magatartászavarok egy kisközségi iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haláné Ágoston, Edit (1995) A szociokulturális ártalomforrások és a személyiségzavarok összefüggése iskolánk tanulóinak körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halápi, Violetta (2008) Az elmaradt katarzis avagy könyvtár szakos hallgatók olvasásszociológiai vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halápi, Violetta (2008) Hippik San Fransiscótól Budapestig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Ajtony Zsombor (2013) Miniszterelnöki, miniszterelnök-jelölti beszédek elemzése, összehasonlítása 1990–2010. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Anna (2015) A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés és büntetés-végrehajtási nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Barnabás (2001) Eger Megyei Jogú Város oktatáspolitikájának elemző értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Beáta (1998) Járulékfizetési kötelezettség változásának vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Halász, Bianka (2023) A társadalmi rétegek allegóriája Roman Polanski Rosemary's Baby (1968) című filmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Ella (2022) Tempo Cars használtautó kereskedés marketing tevékenységének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Erik (2009) Az ajánlatkérő feladata a közbeszerzési eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Ferencné (2002) A szülők megváltozott szerepe a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Istvánné (2015) Egy vállalat munkaügyi kapcsolatai, érdekegyeztetési rendszere (a Hód-Mezőgazda Zrt. példáján keresztül). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Istvánné (2016) A HR és a munkaügyi kapcsolatok rendszere (a Hód-Mezőgazda Zrt. példáján keresztül). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Julianna (2010) A munkanélküliek ellátásáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, László (2006) Bázisiskolák szerepe a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Péter Szilárd (2023) How does the Instagram communication of airline companies impact the travel preferences of the Gen-Z? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Rita Anita (2009) A kartellekről általában - a joggyakorlat fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Sándorné (2003) „Vertikális” munkaközösségek működése egy szolnoki általános iskolában : (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Anna (1973) A Dunakanyar idegenforgalma, vonzó tényezői, valamint Szentendre idegenforgalmát meghatározó jelentős tényezők. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Halász, Attila (2020) Az ukrán-orosz konfliktus különös tekintettel az ukrán viszonyokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Ervin (1999) A másik csapat - a lelátók szociológiája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halász, Gergely (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, István (2005) A Vám-és Pénzügyőri Iskola története, szakképzési rendszerének alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Melinda (2009) A Web 2.0 kapcsolata a Könyvtár 2.0-val. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Péter (2010) A délszláv háborúk története különös tekintettel a békefolyamatokra és a nemzetközi közösség közvetítői szerepére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Róbertné (1998) A gyermekek iskolához való viszonyának alakulása. Az iskola pszichés klímája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Halász, Zoltánné (1966) Csővár község mezőgazdaságának természeti földrajzi alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Halász Szabó, Judit (2022) A drámapedagógiai módszerek hatása a tagozaton tanulókra a szentesi Horváth Mihály Gimnázium példáján keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász-Szabó, Gabriella (2010) A szakszolgálatok a közoktatás rendszerében, feladataik - a szentesi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász-Szabó, Tímea (2023) A képek csak a mesékbe valók? : - avagy vélemények és tapasztalatok az illusztrációkról a gyermekek fejlődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halász-Szabó, Ágnes (2015) Személyi teljesítményértékelési rendszer kidolgozása a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halászi, Zita Emília (2005) Mindszent város gyermekvédelmi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halászné Balogh, Beáta (2010) Védőnők helyzete az egészségügyi ellátásban : iskola egészségügy. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halászné Dani, Edit (2005) Komlósi Hírmondó 1993-1995: Repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halászné Dénuel, Andrea (2005) a Mágia élt, él és élni fog... avagy a XXI. században is létjogosultsága van a misztikának (Fejezetek a Mágia történetéből). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halászné Nagy, Katalin (2012) A családtámogatási ellátások intézményrendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halászné dr. Balogh, Erzsébet (1993) Az iskola hatásrendszere a gyermekek nevelésében, személyiségük alakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hamam, Faouzi (2016) Out With the Old, In With the New? Toward Externalizing the Irregular Immigration Policy of the EU. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hamar, Máté (2011) A konzuli jog aktuális kérdései EU-kitekintéssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hamar, Richárd (2023) Fotós szolgáltatások árazása és a fogyasztók attitűdje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hambalkó, Orsolya (2011) Az egységes európai tőkepiac egyes jogi aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hammer, Csilla (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hamula, Mária (2010) Az üzemi baleset és a foglalkozási megbetegedés szociális jogi és munkavédelmi vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hamula, Mária (2011) A kiválasztás, interjúztatás elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hamula, Mária (2009) A szexuális orientáción alapuló hátrányos megkülönböztetés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hamuth, Ilona (1933) Szeged népességének fejlődése és összetétele. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Hamvas, Beáta (2020) Állatasszisztált terápiák az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hamzáné Andrus, Hajnalka (2010) Szociális ellátások, családtámogatási rendszerek és intézményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Haness, László Ecser község település és gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hanesz, Andrea (1994) A szlovák kisebbség Magyarországon, a magyar kisebbség Csehszlovákiában. (A csehszlovák-magyar lakosságcsere Pitvaros-Guta tükrében). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hanga, Péter (2011) Az üzemi tanácsok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hangodi, Henriett (2013) Tradíció és modernizáció a változó indiában a nők és a becsületgyilkosságok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hangya, Dóra (2009) Munkaerő-piaci körkép a fogyatékosság tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hangya, Dóra (2011) "Nem baj, hogy más, az a baj, amikor úgy gondolják, hogy kevesebb" : a felnőttképzés szerepe a fogyatékossággal élők társadalmi és munkaerő-piaci (re)integrációjának elősegítése érdekében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hangya, Lajosné (1998) Önismeret, önnevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hangyál, Dóra (2009) A házasság megszőnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hangyás, Ildikó (2018) Családtámogatási rendszer kialakulása és fejlődése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hangyási, Ráchel (2020) The representation of violated and violent females in Game of Thrones. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hangyásiné Nagy, Edit (2007) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hankó, György (2023) A magyar nyugdíjrendszer értékelése társadalmunk különböző korcsoportjaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hankó, Ágnes (2016) A társas kapcsolatok fejlődése és vizsgálata kisiskoláskorban a szociometria módszerével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hankó, Judit (1941) Pécs város földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Hankó, Tünde (2007) A számítógép szerepe a tanítás-tanulás folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hankó, Vivien (2020) Hogyan befolyásolják a véleményvezérek a fogyasztói döntést kozmetikai termékek esetén? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hankószki, Zoltán (2019) Kisváros-ábrázolások a modern magyar irodalomban: Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Kaffka Margit egy-egy regényének tér- és időközpontú megközelítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hankószki, Zoltán (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hantos, Emese (1996) A anya-gyermek kommunikáció vizsgálata. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Hanyecz, Zsuzsanna (2010) Díjugrató verseny szervezése Csongrádon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hanyu, Henrietta (2009) A munkaviszony jogellenes megszüntetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hanzel, Jánosné (2003) A BGR modell, annak szintjei és bevezetése iskolánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hanzel, Lászlóné (2004) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hanácsek, Balázs János (2020) A Nemzetközi Bíróság, a Nemzetközi Bíróság Tanácsadó Véleménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hanák, Adél (2022) A Vajdasági magyar óvodák nevelési sajátosságai az 1970-es és 1980-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harangi, László (2010) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haranginé Dr. Ádám, Dr. Zsuzsanna (2016) Humánerőforrás fejlesztése a természetbeni szociális ellátásokat nyújtó szolgáltatóknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Lilla (2010) A bizonyítás alapkérdései és a bizonyítási eljárás lefolyatása a polgári peres eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Orsolya (2022) A kiégés megjelenése a pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Zsuzsanna (2015) A létminimum alatt élők társadalomstatisztikai adatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Andrea (2008) Könyvtári szolgáltatások az Interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Anita Nikoletta (2020) A gyermek helye, pozíciója a válási mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Károly (2005) Az átlagtól eltérő gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Marianna (2007) Ókígyós és Újkígyós történetének összefonódása a Wenckheim család történetével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Marianna Mária (2019) A „harmadik generáció” jelenléte a társadalomban, művelődési, tanulási igényeik és lehetőségeik Békés megye egyik szegletében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozó, Orsolya (2020) A szülői bánásmód hatása a gyermek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harangozóné Csordás, Csilla (2022) Családbarát munkahelyen könnyebb? A munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésének lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Haraszti, Éva (2010) Az adóellenőrzési eljárás a releváns magyar jogszabályok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haraszti, Annamária (2004) A személyiségfejlesztés lehetőségei serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harci, Ricsárd (2023) Az érzelemreguláció és a neuroticizmus kapcsolata az állapotszorongással a mindennapi életben: a rumináció és kognitív átértékelés szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harci, Ricsárd (2021) Implicit tanulás az impulzivitás függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harcsás, Réka Dóra (2014) Idősek a 21. században. Kultúraközvetítők és a nyugdíjasok kapcsolata Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harcsás, Tímea (2005) A gyermek, mint a család hű tükre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hardi, Judit (1995) „Mert kedvem volt hozzá...” Tantárgykedveltség és annak motívumai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hardi Klem, Katalin (2023) Fogyatékkal élő gyermeket nevelő vajdasági magyar anyák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harfoush, Nawar (2022) The Repercussions of Brexit. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hargitai, Véda (2022) Fényvédelmi szokások vizsgálata a testkép és a modernkori egészségféltés vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hargitai, Ákos (2019) Dekoncentrált szervek a magyar területi államigazgatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hargitai, Edit (2005) A szentesi Gróf Széchenyi István Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hargitai, Ildikó (1994) A barátság. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hargitai, Zsolt (1991) 12-14 éves tanulók testnevelés tantárgyhoz kötődésének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hargitai, Zsolt (1999) A battonyai általános iskolák története az 1820-as évektől napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Harisné Asztalos, Tünde (2012) Életszínvonal és megélhetés a családok helyzetének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Anikó (2016) Natura 2000 területek az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, István (2014) A kalózkodás nemzetközi bűncselekményének meghatározása és az érte való nemzetközi jogi felelősség, különös tekintettel Szomáliára, mint bukott államra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Jánosné (2000) Ellenőrzés, értékelés a nevelés folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Katalin Rita (2009) Megélhetéssel kapcsolatos társadalomstatisztikai adatok a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Noémi (2021) A cyberbullying prevenciós aspektusai az iskolában és otthon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Zsuzsanna Nóra (2011) A Csillagbörtön története és jelenkora. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Ágnes (2011) Bosnyák Zoltán közírói munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Ágnes (2013) A Volksbund és az eleki németek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, István (2004) Fejezetek a magyar sporttörténetből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Péter (2004) A Thorma János Múzeum története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harkai, Zsuzsanna (2005) Ifjúság és deviancia, avagy a pokol katonái velünk élnek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harkainé Mészáros, Nóra (2016) A nők hátrányos helyzete a munkaerőpiacon és szerepük a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harkály, Szilvia (2013) A magyar e-book kiadás jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmados, Mária (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harmados, Mária (1986) A néptánc szerepe a 10-14 éves korú tánccal foglalkozó gyerekek életmódjának alakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Harmat, Tamara (2021) Pedagógusok attitűdvizsgálata sajátos nevelési igényű tanulóik kortárskapcsolatainak tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmath, Adrián (2021) A magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók viszonyulása a magyar termékekhez és a Magyar Termék Nonprofit Kft. vállalathoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmath, Veronika (2022) Der Missbrauch der Vertretungsmacht [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harmath, Istvánné (1971) Földrajzi fogalmak kialakítása az általános iskola 5-7. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Harmati, Györgyi (2018) Kollektív szerződés az egyetemeken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmati, Imre Balázs (2021) Szociális farm támogatási attitűdjének vizsgálata Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmati, Ágnes (2009) A munkaerő-kölcsönzés elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harmati, Balázs (2010) Az elidegenedés ábrázolása Michelangelo Antonioni filmjeiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmati, Rózsa (1992) A fájdalom. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Harmatos, Beáta (2011) A gyermekek jogai a családi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harmatosné Ráczi, Erika (1998) A Fodor József Gimnázium Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet fejlődésének történeti áttekintése. Masters, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola.
Harmincz, Timea (2009) A vezetővé válás lehetséges útjai a nevelési-oktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harmos, Gábor (2004) A dohányzás- mint napjaink problémája-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harmosné Végh, Mária (2006) A Salgótarjáni kistérség közoktatási mikrotérségi hálójának feltárása és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harnos, István (2010) Rendes és rendkívüli felmondás a Munka Törvénykönyve alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harnóczi, Erika (2008) Szimbólumok és hieroglifák szerepe az ókori Egyiptomi vallásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harnóczy, Lajosné A gondolkodás fejlesztése az általános iskola 8. osztályában az algebra tanításával. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Harrer, Margit (1933) Pápa településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Harsányi, Andrásné (2012) Gyermeket nevelő szülőt megillető ellátások a családtámogatási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Harsányi, Nóra (2009) Projektpedagógia a hazai tehetséggondozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harsányi, Anikó (1991) A nevelési folyamat és tényezőinek vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Harsányi, Erzsébet Budapest XVI. kerületének település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Harsányi, Gergely János (2008) A közoktatási intézmény belső kommunikációs rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Harsányi, Zsuzsanna (1982) Játszani is engedd... BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Harsányiné Nagy, Andrea (1998) Konfliktuskezelés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hartai, Gergely (2011) A munkával való elégedettség nemzetközi összehasonlításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hartmann, József (2004) A TOM bevezetésének előkészítése egy művészetoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hartungné Hajnal, Klára (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hartungné Hajnal, Klára (2012) A tanulók megszólalási esélyei a tanórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hasanova, Elnara (2022) Rural Poverty and the Ways to Eliminate It. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haskó, Edina (2015) A tanúvallomás szerepe a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haskó, Edit (2007) A népművészet jelentősége a festészetben a gödöllői művészteleptől az avantgárdig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haskó, Mihály (1965) Szarvas természeti és gazdasági viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Haskó, Renáta (1998) Az érdeklődés vizsgálata a nyolcadik osztályos tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Haskó, Zsombor (2020) A Szegedi Tudományegyetem beiskolázási marketingjének vizsgálata a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hassan, Mohammed Ibrahem Ali (2020) The Impact of Big Data on External Auditing: A Survey of Auditing Practice in Egypt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hasszikeh-Fekete, Boglárka Éva (2022) Egyenlő Bánásmód: A nők helyzete a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hasulyó, Bernadett (2010) A személy elleni bűncselekmények statisztikai mutatói, különös tekintettel az élet és testi épség elleni bűncselekményekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hasznos, Viktória (2011) Az egyén jogi helyzete az európai integrációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hasznosi, Péter (2007) Modern vezetéstudomány az iskolaigazgató munkájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hattayer, Róbert Attila (2014) A magyarországi nyugdíjrendszer fenntarthatósági problémái a demográfiai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hatternik, Adél (2021) A lízing mint speciális finanszírozási forma. A pénzügyi és operatív lízing jelentőségének vizsgálata a Merkbau Zrt. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Kata (2021) A mesék hatása a személyiségfejlődésre : a gyermekkori mesék, az érzelmi intelligencia, az önértékelés, az énhatékonyság és a mentalizáció kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Kata (2023) A pálya iránti elkötelezettség összefüggése az észlelt stresszel, a hallgatói kiégéssel, az önértékeléssel és az önkritikusággal egyetemi hallgatóknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Kinga (2009) A gyermekvállalási kedv csökkenésének hatása a szociális jogra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Mónika (2010) Az intézményvezetés feladatai egy intézményi innováció megvalósításában : (TÁMOP-3.1.4.10812 „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben” című pályázat megvalósításának menedzselése egy községi iskolában). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Mónika (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Anikó (2005) Postai ügyintézők képzésének egy szakmai programja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Krisztina (2009) A televízió és az internet hatása a serdülőkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hausel, Bence (2015) A magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok az Antall-kormány külpolitikájában (1990. május – 1990. december). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Havadi-Nagy, Mariann (2016) Az implicit grammatikai tudás alakulása az egyes nyelvi szinteken specifikus nyelvi zavar esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Havancsák, Piroska (2011) Die Epoche der Wiener Klassiker - Kulturleben und Gesellschaft in Österreich zwischen 1740-1820. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Havas, Erzsébet (1942) A balatoni riviera Almáditól Tihanyig terjedő részének földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Havasi, Ágnes (2011) Felelősség a környezetvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Havasi, Tamás (2008) Egy új zenei tájékoztatási eszköz: a Magyar Zene honlapja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Havasi, Valéria (1986) A játékosság szerepe az úttörőmozgalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Havasi, Zoltán (1983) A fiatalok művelődésének, szórakozásának lehetőségei Szeged városban, a közművelődés fejlesztésének lehetséges irányai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Havass, Tamás (1998) A mezőgazdálkodási hitelezés elmélete és gyakorlata az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Csongrád megyei Igazgatóságán. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Havlik, Eszter Zsuzsa (2022) A kettős adóztatás itthon és külföldön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Havrincsák, Dániel (2004) A bábjátszás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Havrincsákné Porgányi, Márta (2004) Bábjáték az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Havrán, Mihály (2011) Közös Agrárpolitika és kockázatelemzés a magyar vámigazgatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hazai, Rita (2004) Erkölcsi nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haág, Henrietta Júlia (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Haász, Anna Sára (2013) A nonprofit szektor fejlődése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hebők, Zsóka (2021) Családpolitika és családtámogatási rendszer- Az állami szerepvállalás hatása a fiatalok és a fiatal családok otthonteremtési, családalapítási és gyermekvállalási terveire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hebők, Zsóka (2019) A stressz és konfliktus munkahelyi jelenléte és innovatív kezelési módszereik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hebők, Zoltán (1998) A küzdőművészetek fejlődésének pszichológiai szakaszai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Heckelné Posta, Katalin (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hederics, Szabina (2016) Az uniós tagság felé vezető út – a tagjelölt országok kérdése; Horvátország Európai Unióhoz való csatlakozása, demográfiai hatások elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hedvicsek, Anna Eszter (2021) A középiskolás korú értelmileg akadályozott fiatalok munkaerőpiaci lehetőségeinek vizsgálata Csongrád-Csanád megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Heffner, Andrea (2006) Közművelődési tevékenység Albertirsán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hefkóné Szeri, Anna (2012) A vegyi anyagok és a környezetjog. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hefler, Ildikó (1989) A családi életre történő felkészültség vizsgálata 10-14 éves korú gyermekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hefner Istvánné Markó, Margit (1982) A kecskeméti Magyar-Szovjet Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdasági elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegede, Ágnes (1971) Hajdúböszörmény kialakulása és jelene. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Hegedüs, Anna Ilona (2022) Iskolán kívüli hátránykompenzációs programok - alulnézetből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedüs, István (2014) A sajtókommunikáció alkotmányjogi aspektusai a büntetőeljárás nyomozati szakaszában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedüs, Kata (2018) A magyar magánjog fejlődése az új Ptk. tükrében, különös tekintettel a fuvarozási szerződésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedüs, Árpád (2009) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedüs, Józsefné (1991) Az Orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedüsné Eng, Zsuzsanna (2007) Intézményi indikátorrendszer, avagy a minőség mutatói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Andrea (2017) Családi jogállás rendezése, különös tekintettel az anyai jogállás kapcsán felmerülő problémákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Anna (2013) Közlekedési bűncselekmények különös tekintettel a küzúti baleset gondatlan okozása kérdéskörére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Barbara Edit (2013) Az egészségbiztosítás keretében folyósított pénzellátások, illetve az ellátásra való jogosultság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Bernadett Magdolna (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Csaba (2019) Az arab hidegháború: Irán és Szaúd-Arábia szembenállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Dávid (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Dóra (2015) A genetikailag módosított organizmusokkal kapcsolatos viták az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Dóra Ildikó (2021) A startup vállalkozások, és az alapításuk mögötti vállalkozói motiváció vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Emese (1997) Siker vagy kudarc? - ez itt a kérdés! BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Hegedűs, Gábor (1989) Alapműveletek számítógépen. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Hanga (2021) A kevesebb néha több. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ildikó (2023) Kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségei a koronavírus válság idején néhány dél-alföldi vállalkozás példáján bemutatva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ildikó Tünde (2010) A pedagógiai szakmai szolgáltatások szerepe az intézményfejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Imréné (2007) A helyi társadalom és a kistérségi feladatellátás: elvárások és lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, József (2021) A család szerepe a személyiségfejlődésben : a családi szocializáció szerepe a tradicionális roma családokban nevelkedő gyermekek iskolai motivációjában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Lászlóné (2006) Nagyvárosok a kistérségben: speciális kapcsolatok a megyei jogú városok és a többcélú kistérségi társulások között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Orsolya (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Orsolya (2022) A konfesszionalizáció folyamata és a nyelvi kérdés - a latin és a vernakuláris nyelvek szerepe az újkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Orsolya (2018) A munkanélküliséghez vezető tényezők és a munkanélküliség hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Valéria (2019) Az esélyegyenlőség érvényesülése a HRM különböző területein. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Zsanett (2014) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Zsanett (2014) A kommunikatív kompetencia fejlesztése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Zsófia (2013) A háborús bűnösök felelősségre vonása a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ádám (2018) A felejtés joga az Európai Unió adatvédelmi szabályozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ádám Alex (2022) A magyar szinkron szolgálatában - beszélgetés Kosztola Tiborral. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ágnes (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ágnes (2021) A kooperatív tanulás iskolai alkalmazása, különös tekintettel a szociális és az anyanyelvi kompetenciára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Andrea (1992) Deviáns magatartási formák Öngyilkosság az ifjúkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Anna Glória (2011) Egy új lehetőség a felnőttképzésben: drámapedagógia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Edina (2008) Csongrád megye falusi turizmusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Edit (2005) Csongrád megye idegenforgalmi látványosságainak bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Fanni (2014) A Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft. felnőttképzési tevékenységének bemutatása egy konkrét képzésen keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ferenc (1966) Adatok a magyar tanyavilág kialakulásáról és jelenlegi helyzetéről. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Gabriella (2006) Protokoll a diplomáciában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, György (1994) Az irodalmi érdeklődés vizsgálata a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola 8-14 éves tanulóinak körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Györgyné (2007) Cigányság oktatása az ezred fordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Gábor (1998) Az emberi erőforrás lehetőségei a hadseregben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Gábor (2008) Hetényegyháza története és közösségi élete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Gábor (2007) Magyar népi mesterségek Bánffyhunyad fazekassága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Gábor (2008) A balástyai Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ildikó (1992) Drámaesztétikái gondolattöredékeк Ben Jonson; Volpone, avagy a pénz komédiája című darabjának dramaturgiai elemzése kapcsán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, József (2008) A számítógép szerepe a tanítási-tanulási folyamatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Józsefné (2004) Mintaadás és mintakövetés pedagógus életútelemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Kinga (2010) Szent helyek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Lászlóné (1999) A gyermeki és a tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Margit (1993) Személyiségfejlesztés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Mariann (2005) Rendezvényszervezés Szegeden a tudományos kongresszusok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Miklós (2005) Erőszakos bűnözés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Mária (1982) Cegléd komplex földrajzi elemzése különös tekintettel a népességre és a város vonzáskörzetére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Márta (1991) Katolikus oktatás és nevelés a 20. század első harmadában (A Katholikus Nevelés c. folyóirat egyes cikkeinek elemzése.). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Márta (1994) A játék funkciói a gyermek életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Márta (1992) A nevelőotthonban elhelyezett gyerekek viszonya a családhoz. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Nikolett (2020) Betegelégedettség felmérése a sürgősségi betegellátásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Nikolett (2008) Hagyományos és új oktatási módszerek összehasonlítása az általános iskola alsó tagozatán : a frontális oktatás és a kooperatív tanulás összehasonlítása az alsó tagozat szövegfeldolgozó óráin. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Nóra (2007) Rendezvényszervezés Makón: a Hagymaház es a makói muzsika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Pálné (1999) A pedagógiai program készítése A neveiés-oktatás minőségi megújulásának egy lehetősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Szilvia (2008) Az otthonosság bemutatása a szentesi gyermekotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Szimonetta (2004) A gyermek és fiatalkori bűnözés napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Sándor (2010) A több ezer éves álomból való ébredés - Tutanhamon, a leghíresebb fáraó. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Zoltán (1985) Az alternatív energiaforrások várható szerepe a jövő energiagazdálkodásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűs, Zsófia Katalin (2020) Megújuló energiaforrások szabályozásának kialakulása, jogszabályi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs-Barna, Judit Anna (2008) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs-Biténé Gasztány, Erika (2004) A magyar vasúti szakoktatás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs-Szabó, Irén (2023) Önismeret a munkahelyen irodalomterápia segítségével – Fókuszban a munka-magánélet egyensúly. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűsné Gyuris, Katalin (1992) Freud művészetértelmezése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegedűsné Ivády, Gabriella (2004) Az oktatáspolitika, a gazdaság és a szakképzés változásának összefüggései, különös tekintettel a lőrinci Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola félévszázados működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűsné Kállai, Judit (2007) Integrált nevelés az álalános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűsné Oláh, Zita (2005) Tanköteles korú gyermekek iskolaérettségi vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűsné Országh, Olívia (2022) A talpas és a talpatlan betűtípus olvashatósága értelmileg akadályozott fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűsné Tóth, Katalin (2009) Vezetői kompetenciák és a megváltozott helyi szükséglet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűsné Varga, Ilona (2008) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyes, Attila (2004) Halas Hangja, a Fidesz hangja, avagy egy pártrádió története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyes, Emőke (1995) A Miasszonyunkról elnevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek rendje által fenntartott és irányított kiskunhalasi Római Katolikus Polgári Leányiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegyes, Szabolcs (2020) Az Egyesült Államok külpolitikája 1962-1979 között (enyhülés a hidegháború alatt). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyesi, Szabina (2012) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyesi, Szilvia (1998) Zendülők. Márai Sándor regényének pszichológiai megközelítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hegyi, Anita (2012) Magyarország kultúrdiplomáciája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Balázs (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Emese (2009) Családtámogatási ellátások jellemzői Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Eszter (2022) A Covid-19 járvány és az orvosi büntetőjogi felelősség kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Judit (2022) The Managerial implications of Precision Medicine tools and their effect on Patient Engagement. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Kitti (2023) A Body Positive Movement : a közösségi média hatása a fiatal tinédzserek énképére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Kornél Gyula (2014) A tanúvédelem hazai eszközrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Márta (2023) Határátlépés a Schengeni külső határon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Réka (2022) Dokumentumfilm. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Réka (2022) “Olyan világ jön…” : dokumentumfilm a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai és média tagozatáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Boglárka (2007) A mesetanítás fontossága az anyanyelvi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Györgyné Az elbeszélés alkalmazása a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Hegyi, Judit (2020) The quality and quantity of basic research far exceeds that of clinical research in Hungarian Doctoral Schools. Significant paradigm shift is needed. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Kitti (2016) Magyarországról történő munkavállalási célú elvándorlás napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Mária (2007) Tanulási nehézségek - különös tekintettel a diszlexiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Violetta (2015) Családrajzok elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Violetta (2020) Portfólió Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Ágnes (2020) Az okostelefon- és Youtube-használat, valamint a serdülők attitűd- és normarendszerének összefüggései az önértékeléssel és a diákkiégéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyiné Bajkán, Andrea (2007) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyközi, Gabriella Vanessza (2015) Európai migrációs tendenciák és kihívások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyközi, Gabriella Vanessza (2018) Foreign and European Policy Analysis of German Federal Chancellor Angela Merkel Dealing with the Migration Crisis. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegymegi, Ferencné (2015) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hegymegi, Istvánné (1995) A berettyóújfalui Szabó Pál kiváló kollégium tevékenysége és nevelői hatásrendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Heidinger, Adrienn (2006) A Bólyi Diákotthon létjogosultsága 1963-tól megalakulásától napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Heilmann, Angéla (2012) A védőberendezés útján gyakorolható szembeszállási jog dogmatikai kérdéseiről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Heim, Fanni (2015) Nemzetközi jog és Magyarország: transzformációs problémák és hiányosságok Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel összefüggésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heim, Anikó (1988) Mérk nagyközség komplex gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Heim, Gyöngyi (2000) Oktatási központ kialakulása a tanyai iskolák megszűnése után Csengelén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heiner, Csaba Ákos (2023) Politikai marketingkommunikáció a közösségi médiában: agenda-setting a Facebookon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heinerné Vörös, Mónika (2004) A partnerközpontú működés és vezetés kialakítása intézményünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Heinfahrtné Filus, Angéla (1989) A tanárok helyzete a mai társadalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Heinfarth, György (1999) A Kisújszállási Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Heinrich, Ágnes (2023) Public relations és hírnévépítés a szolgáltató vállalatok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heitter, Károly Péter (2009) Az embercsempészés és szervezett bőnözés a magyar büntetıjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Heka, Dária Zsuzsanna (2014) Európán kívüli politikai rendszerek: Az Argentin Köztársaság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heka, Dária Zsuzsanna (2018) Magyarok Argentínában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Helenkár, Andrea (2013) A polgári per alternatívája, a választottbíráskodás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Helgert, Lilla (2013) Hozzátartozói nyugellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hell, Molli (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hell, Balázs (2008) A Szegedi fogadalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hell, Tímea (2014) A családrendszer hatása a tanulók mentálhigiénés státuszára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hellerné Karl, Ágnes (2005) Témazáró feladatlapok a nyitott mondatok,egyenletek,egyenlőtlenségek és a szöveges feladatok témakörében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Heltmanné Mudri, Zsuzsa (2006) Az emberi erőforrások menedzselésének helyi intézményi sajátosságai az Öveges József középiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Helyán, Éva Hanna (2007) A diákjogok érvényesülése a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hemmert, János (2007) Új kommunikációs csatorna: internetes kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hencseiné Kondics, Judit (2000) Pedagógiai program, mint stratégiai terv. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hencz, János László (2014) A gazdasági társaságok és az információszabadság. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hencz, Márton Pál (2020) Lakossági folyószámla konstrukciók és a digitalizáció hatása a bankolásra az Erste Bank Hungary gyakorlatában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Hencziné Kovács, Éva (2004) A partnerközpontú működés gyakorlati megvalósításának módszerei a Nagykapornaki Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Henes, László Gergő (2015) Karrier a szervezetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Henger, Péter (1978) A mezőgazdasági árviszonyok és az éghajlat kapcsolata a Dunántúlon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Henn, Zsuzsanna (1984) Orbán Balázs nyomában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hepke, Bori (2020) Futás: prevenció és megküzdés A fizikai aktivitás és a mentális egészség összefüggéseinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herbel, Dr. Krisztina (2016) A gyermek jogellenes külföldre vitele, különös tekintettel a visszaadás eseteire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herbert, László (1989) Az állami tűzoltóság hivatásos állományának felkészítése a tűzoltói feladatok végrehajtására /Budapesten/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Herbi, Margit Mónika (2016) A géntechnológia jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herceg, Dóra (2006) Együttműködési formák Pest Megye közigazgatási területén a megyei önkormányzat és más önkormányzatok, valamint a kistérségi társulások között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herceg, Dóra (2000) A Józsefvárosi Minőségbiztosítási és -ellenőrzési Program története, tapasztalatai és a továbbfejlesztés lehetősége : avagy: PRE - FER, JÓ - FER és a TOTAL - FER útja az elmélettől a gyakorlatig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Anna Erzsébet (2012) Az adatvédelem szektorális kérdései a magánnyomozói munka során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Barbara Judit (2021) A coaching, a coach vezetői attitűd és integrálása az MA képzésekbe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Ilona (2010) Az iszlám házassági jog és a házasságra vonatkozó magyar jogi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, László (2021) Változásmenedzsment leányvállalatok létrehozása esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Mónika Beatrix (2017) Családok tegnap és ma. A családi funkciók változása a 20. század közepétől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Sándor Lajos (2014) Egyenlőtlenek az egyenlők között : független képviselők a parlamenti jog és a gyakorlat tükrében 1990–2014. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Sándor Lajos (2022) Keresztutak : nyilaskeresztes büntetőügyek és ellentétes képviselői életpályák 1939 után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Tímea (2021) Az emberi erőforrás menedzsment fejlődése a digitalizáció eljövetelével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Zsolt (2013) Vajdasági magyarok a délszláv háborúkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Attila (1964) Az előzetes .jellemhibák helyes figyelembe vétele és azok kiküszöbölése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Herczeg, Dóra Zita (2016) Női prioritások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Emese (1989) A tanulóközpontú tanítás megteremtésének esélyei az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Herczeg, Marinetta (2005) Kommunikáció, viselkedéskultúra elmélettől a gyakorlatig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Mária Az éghajlat fogalmának alakítása és bővítése a felsőtagozati földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Herczeg, Nikolett (2017) 6-12 évesek fejlődésének pszichológiai sajátosságai - Erkölcsi fejlődés a gyermekkorban -. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Tamás (2004) A színházi élmények szerepe a serdülőkorú gyermekek személyiségfejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, Éva Reformpedagógia : alternatív pedagógiák Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg-Kis, Patrícia (2023) A dohányzás káros hatásai a környezetre és az egészségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg-Szűcs, Mónika Beatrix (2021) Ingatlankezelés és gazdálkodás Önkormányzati vagyonhasznosításban álló lakásbérleti jog, szerződésen alapuló bérleti jog átruházásának sarkalatos kérdései a joggyakorlás folyamán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herczegh, Alexandra (2023) A gyermekvédelem szerepe és jelentősége a hódmezővásárhelyi Pál utcai és Malom utcai óvodákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herczegh, Róbert László (2011) A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczegh, Zsófia (2019) Kártérítési felelősség a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herendi, Anett (2000) Egész napos nevelés a Felsővárosi Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herendi, István (1995) Innovációs törekvések az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Herfert, Nóra (2020) Az első osztályos gyerekek matematika teszten elért eredményeinek típushiba elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hergely, Marianna (1970) Budapest IX. kerületének földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Hering, Brigitta (2022) Z generáció divatja, avagy milyen hatással vannak a ruházati hirdetések az öltözködési szokásaikra? Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Hering, Orsolya (2000) A tökéletes (?) nő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hering, Viktor (1995) Szervezeti változások Szentes gazdaságában az 1960-as, 1970-es években. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Herjeczki-Antal, Jenifer (2023) A szülői szerep vizsgálata az utánpótlás korú kézilabdázók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herman, Klára Szilvia (2019) Az abortusz törvények összehasonlítása Európa különböző területein. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herman, Klára Szilvia (2021) A COVID – 19 járvány okozta életstílus változás hatása az Y generáció tagjainak szórakoztató elektronikai cikk vásárlási szokásaira a szigorításoktól napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Herman, József (1998) A videofelvétel készítés szerepe a hagyománymegőrzésben és az iskolai-óvodai oktató-nevelő munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hermann, Stefánia (2017) Svájc és az Európai Unió kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hermann-Baranyi, Annamária (2023) Igazságszolgáltatás a saría jogrendszer szerint a bűncselekmények, a bíróságok és eljárásjoguk tükrében, különös tekintettel a nők helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hermanusz, Katalin (2005) Tisza Kálmán-féle területrendezési törvény. (1876. XXXIII. tvc. a némely törvényhatóság területének rendezéséről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hermán, Attila (2021) Az intézményi eredményesség javításának lehetőségei : az intézményi eredményesség javításának lehetőségei a Csurgay Franciska Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hermán, József Nataniel (2023) Az IFRS bevezetése a hazai hitelintézeteknél - az áttérés vizsgálata egy magyar nagybanknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hermánné Végi, Julianna (2015) A felnőttkori tanulás jellemzői. Tanulási típusok és a tanulást befolyásoló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herner, Donát (2004) Televíziós operatőri ismeretek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hernerné Varga, Györgyi (1989) A karate sportpszichológiája; Félelem és bátorság. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hernyikné Paróczai, Klára (2016) Munkáltatás és oktatás : reintegrációs programok a büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Attiláné (2000) Egy belső intézményértékelési rendszer kialakítása, működtetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Dorina (2023) A fogyasztói magatartás vizsgálata az ételérzékenyek és a mentesen étkezők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Gyula (2011) A magyar önkormányzati rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Hilda Ágnes (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Márk (2012) [A gyermekvállalás kérdése és problémái]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Máté (2011) A személyhez fűződő jogok – a magzat jogképessége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Gábor (2004) Kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hernádi, Hajnalka (1995) Kína ipara és kereskedelme az 1970-es években. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hernády, Márk (2010) A magyar munkajog és a japán munkaügyi kapcsolatok történeti fejlődésének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herpai, Anna (2019) Az elektronikus kereskedelem kihívásai a fogyasztók szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herpai, Ildikó (2018) A Twitter politikai célú használata: Az amerikai és a magyar kormányszóvivők Twitter bejegyzéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herpai, József (1979) Sakk szakkör. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Herpai, Ágnes (2022) „Ha szoktam magamban beszélni, az azt jelenti, hogy bolond vagyok?” : az önbeszéd és belső monológ vizsgálata a kognitív érzelemszabályozás, negatív automatikus gondolatok, szorongás, depresszió és jóllét tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herpai, Ágnes (2020) Madarat tolláról, embert barátjáról? A társállati preferencia és a felnőtt kötődés, társas támogatás, élettel való elégedettség és személyiségtípus összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hertelendy, Valentina (2021) A BLM mozgalom a hazai sajtó célkeresztjében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hertelendy, Zsófia (2022) Párkeresés a 21. században - online vagy offline? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hertelendy, Valentina (2019) A kézápoló és műkörömépítő szakma helyzete Magyarországon. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hertelendy, Zsófia (2020) A válás óvodában tapasztalható jelei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herzsán, Gábor Ferenc (2014) A bizonyítás alapkérdései a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, Hanna (2023) A cserkészet ifjúságnevelő hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, János Márton (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, Máté (2010) Sólyom László államfői szerepfelfogása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, Tünde (2008) A battonyai Dózsa Vadásztársaság tevékenységének ökonómiai elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, Vivien (2022) Megváltozott munkaképességűek, illetve fogyatékossággal élő személyek a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, Katalin (2000) „Senki sem lehet szabad, aki szenvedélyek rabja” A szegedi középiskolások kábítószerfogyasztásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Herédi, Rebeka Mária (2020) Orthorexia, edzésfüggőség, izomdiszmorfia és szteroidhasználat testépítők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Heródek, Kitti Márta (2021) A MOL Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. fenntarthatósági jelentéseinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hessné Markó, Ibolya (2006) „A helyi nevelési program felülvizsgálata, kiegészítése az 1999. évi törvénymódosítás szellemében” témában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hesz, Andrea (2011) Feminizmus és társadalmi nemek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hetesi, Erzsébet Szeletek a magyarországi németek történetéből (interjúk a németség deportálásáról). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hetesi, Éva (2011) Atipikus foglalkoztatás kialakulása, helyzete és megjelenési formái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hetesi, Éva (2013) Nők munkaerő-piaci helyzetének elemzése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hetesi, Erzsébet (1991) Két választás Szegeden (A parlamenti-és a helyhatósági választások helyi elemzése). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hettig, Emese (2011) Starting English as a foreign language in lower-primary schools. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hetényi, Irén (1983) A légiközlekedés földrajza Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hetényi, Krisztina (2007) Pakisztán gasztronómiája Pandzsábtól színdhig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hetényi, Tünde Andrea (2020) A dohányzás, mint káros szenvedély a fiatalkorúak körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Heves-Hoffmann, Dorottya (2013) A közvetlen külföldi működőtőke jelentősége Magyarország gazdasági életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Andrea (2021) Régi könyvek, új olvasók – a gyűjteménymenedzsment lehetőségei a szegedi Somogyi-könyvtárban. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Gergő Krisztián (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Gergő Krisztián (2022) Sporttevékenység lehetséges optimalizálása fizikai energiaközléssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, János (1996) Mindszent város önkormányzatának tanulmányozása. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Hevesi, Krisztina Gyöngyi (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Szilvia (2013) Környezetvédelem a közlekedési szektorban - különös tekintettel az alternatív energiafelhasználás autóipari sajátosságaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Viktória (2021) A stressz és a sport kapcsolatának vizsgálata magyarországi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Ferenc (1967) Doboz gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Hevesi, Ferenc (1974) A személyiségismeret és egyéni bánásmód összehasonlító vizsgálata egy tanuló fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hevesi, Tiborné (2008) Egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Zsuzsanna (2000) Büntetett és büntetlen lányok, család, iskola, barátok, hátterek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Ágnes (2000) A halálbüntetés társadalmi megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Éva (1990) Dudar 1937 - 1987. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hevesiné Pusztai, Éva (2005) A Csongrádi Ének-Zenei Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hevér, Zsolt (2013) Újságírók helyzete a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hicz, Zoltán (2004) Fiatalkori bűnözés, deviáns karrier. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hidasi, Gabriella (2018) Generációk közötti konfliktusok a munkaerőpiacon és ezek megoldásának alternatív módszerei különös tekintettel a mediációra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hideg, Anikó (2021) Az individuális sors és ösztönélet : a williamsburgi haszid közösségben illetve a posztmodern korban élő ember összehasonlító elemzése Szondi Lipót elméletének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hideg, Anikó (2023) Sors és ösztönélet a posztmodern tükrében - A posztmodern hatása az individuális sors és az ösztönélet alakulására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hideg, Zoltán Richárd (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hideg, Melinda (1998) Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon 1881-1985. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hidegh, Sándor (1999) A Granini termékcsalád bevezetése a magyar gyümölcslépiacra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hidi, Józsefné (2005) Egy Község múltja, jelene, jövője az ország "legmélyebb pontján". Szociológiai tanulmány Tiszasziget község életéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hidvégi, Csaba (2010) Határon átnyúló együttműködés Magyarország és Románia között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hidvégi, Imre (2008) Magyarországi cigányok szokásai és hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hidvégi, Jennifer (2020) A válás és annak hatásai a serdülőkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hiesz, Viktória (2015) A túlélő házastárs törvényes öröklési jogi helyzete 1946-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Higi, Emese (2008) Hogyan tudjuk megőrizni hagyományainkat az iskolai életben? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Higyed-Horváth, Viktória Katalin (2023) A nők helyzete, lehetőségeik az oktatásban, társadalmi szerepvállalásuk az egyesületekben, emancipációs törekvéseik Magyarországon a dualizmus korától. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hilák, Henrietta (2021) Vállalati kötvények Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Himer, Ágota (2008) Teljesítményigény és szorongás általános iskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hinek, Tímea Julianna (2012) Értékekre nevelés a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hinek Tímea, Julianna (2012) Tudatos Internethasználat a XXI. század mindennapjaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hinel, Andrea (2007) Serdülőkori problémák és annak megoldási lehetőségei a Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül Gyomaendrődön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hingl, Anita (2000) Fiatalkori bűnözés okairól, megelőzéséről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hingler, Magdolna (1948) Jеllemkutatás. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Hinterszehr, Erika (2016) Az informatika jogi alkalmazási lehetőségei : a jogi adatbázisok elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hirmann, László (2015) Portfólió - "Tanítani annyi, mint kétszer tanulni". Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hirmann, Anita (1994) Másság: Dyslexiás gyermekek a pedagógiai pszichológia szemszögéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hites-Lukács, Vanda (2020) Orvosilag nem magyarázott tünetek értelmezése a szegedi orvostanhallgatók és pszichológus hallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hito, Jázmin Lina (2015) A Class action bemutatása az amerikai eljárásjogban és a kodifikációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hizo, Herta (2013) Autonómia törekvések a romániai magyarság körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hizsnyai, Péterné (1990) Társas kapcsolatok vizsgálata az általános iskola 1. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hlavacskó, András János (2021) Az online közösségek alakulása, fejlődése, részvételi hajlandóság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hlavacskó, András János (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hlivár, Árpád (2011) Alternatív energiaforrások Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hochrek, Csilla (2015) Padisák Mihály munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hodik, Viktor (2018) A Magyar Honvédség függetlenségének története a magyar országgyűlésen 1867-1914. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hodoniczki, Gábor (2009) Idegenrendészeti jogszabályok változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodopné Tóth, Anna (2001) Iskola a város peremén... Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hodoroga, Péter (1991) A tarhosi Óvoda Általános Iskola és Diákotthon története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hodos, Enikő (2022) Pedagógusok meglátása a rendbontó osztálytermi viselkedésről az általános iskola 1-4. osztályaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hodos, Julianna (2006) Tanulási képességvizsgálatok Karcag város általános iskoláiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hodos, Zsófia (2016) A gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodosi, József (1995) Kiskőrösi Közúti Múzeum /szakgyűjtemény/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hodosiné Takács, Mónika (2009) Az egyéni vállalkozó járulékfizetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hodosy, Judit Márta (2018) A mediáció létjogosultsága a magyar jogrendszer egyes szegmenseiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodosy, Judit Márta (2016) A munkaügyi kapcsolatok és a munkajog kapcsolódási pontjai a közoktatás vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodován, Éva (2011) A börtönügy helyzete külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodován, Gabriella (2020) Veszteségfeldolgozás egy segítő beszélgetésben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hodula, Eszter Anna (2013) A büntetőeljárási jog egyes alapelveinek vizsgálata egy konkrét jogeset tükrében, különös tekintettel a közvetlenség elvére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodács, Andrea (1994) A néptánc szerepe és lehetőségei a Nemzeti Alaptantervben, és a helyi tantervben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hodálik, Norbert (2021) A Magyarországról elvándorló és Magyarországra hazatérő magyar munkavállalók helyzete 2021-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hodálik, Pál (1995) Alkoholfogyasztás a 13-15 éves tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hodásziné Papp, Zita (2000) A báb-és drámajáték, mint irányított tevékenység a tanulás folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hoffer, Károly (2023) A zenés mozgásfejlesztés, mint pedagógiai innováció a Szandaszőlősi Általános Iskola és AMI-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hoffmann, Anett (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hoffmann, Erika (2015) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények minősített esetei elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hoffmann, Margit (2010) Intézményi önértékelés, mint vezetői eszköz. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hoffmann, Andrea (1995) Az állatok kommunikációja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hoffmann, Béla (1964) A Duna mint hajóút és katonai jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Hoffmann, Ferenc (1979) A gyulai húskombinát gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hoffmann, Tünde (1998) Németh László Középiskolai Kollégium - Békés -. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hoffmanné Bozsik, Éva (2006) A Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola Általános Iskola és Óvoda minőségirányítási rendszerének kidolgozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hohn, Józsefné (2001) A minőségbiztosítás lehetőségei és megvalósult modellje egy önfejlesztő iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hojsza, István (2021) Z generáció turisztikai szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Holczer, István Róbert (2013) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holczer, Szilvia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Holecska, Alíz (2004) A játékszenvedély és hatása az emberi személyiségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holecska, Zsófia (2020) A helyi önkormányzati képviselők jogállása a méltatlanság tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holecz, Lajosné (2004) Minőségfejlesztés az óvodájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Holka, Dániel (2022) A felelősségteljes innováció alkalmazását befolyásoló tényezők a magyar KKV szektorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hollenda, Gabriella (2013) A magánjogi szerződés létrehozásának sajátos módja - közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hollik, Zsuzsa (2013) A gyermek elhelyezése, az elhelyezés megváltoztatása és a kapcsolattartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Katalin (2013) A kultúrstatisztika és annak területei, különös tekintettel a magyar oktatásügy alakulására a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Márton (2010) Az oktatásügy helyzete, továbbfejlődés a magyar iskolarendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Zsolt (2012) Ellenségképek kialakulása a szovjet és angolszász hatalmak között a második világháború után 1947-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Éva (2023) A szülői felügyeleti jog gyakorlása, korlátozásának esetkörei - a gyermekvédelmi gondoskodás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Józsefné (1990) Hátrányos helyzetű gyermekek napjaink általános iskolájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Holló, Melinda (2012) Az előzetesen megszerzett tudás mérésének módszerei, beszámításának lehetőségei a felnőttképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Melinda (2009) A Tolnai Sárköz néprajza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holló, Zsuzsanna (1998) A serdülőkori depresszió. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Holló-Szabó, László Dávid (2014) Az EU kohéziós politikája (2014-2020) a hazai szabályozás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hollósi, Barbara (2011) A laikus bíráskodás összehasonlító vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hollósi, Hajnalka (2014) A család alaptörvényi szabályozásának kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hollósiné Tóth, Hedvig (2004) Nem állami fenntartású iskolák pedagógiai programjának vizsgálata (alternatívok és alternatívák). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hollósy, Melinda (2001) A környezet, mint befolyásoló tényező a dohányzó magatartás kialakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holndonner, Roland (2010) A közvetett tettesség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holnthoner, Józsefné (2006) Eredményesség, hatékonyság, színvonal (mérés, értékelés) a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Holo, Patrik László (2020) Strukturált adatbázisok a SEO-ban: Az algoritmusok változásának hatása a felhasználói élményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Holové, Marianna (2022) Portfólió – Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Holp, Judit Dalma (2019) A fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Holsteier, Julianna (1993) "A jó és a rossz tanár" Pedagógus értékelés a gyermekek gondolatrendszerében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Holtner, Alfonz (2010) Munkaügyi kapcsolatok Pásztó Város Önkormányzat Óvodájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Holubné Hunya, Anikó (2005) Innovációs törekvések az iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Holuné Sóti, Aranka (1983) Az örkényi Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elemző komplex vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Holzmann, Péter (2012) A békéltető testületek működésének elméleti háttere, és gyakorlati munkája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Homoki, Andrea (2009) A gyermekvállalás szociális jogi megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Homoki, Lajos (2004) „Egy megvalósult innováció tanulságai”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Homoki, Nikoletta (2015) Az Alkotmánybíróság legitimitása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Homoki, Anikó (2005) A magyar értelmiség a '80-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Homoki, Anna (1967) Az elbeszélés és felolvasás szerepe a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Homoki Szabó, Edvárd (2004) Deviáns viselkedés jellegzetes formái, okai a kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Homonnai, Renátó (2020) A korlátolt felelősségű társaságok üzletrész-átruházásának esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Homonnay, Tamás (1997) Mezőgazdasági kistermelők adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Homonnay, Réka Judit (2020) A vállalatok társadalmi felelősségvállalásának fogyasztói megítélése a Lush Cosmetics példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Homyákné Szabó, Bernadett (1999) A szegedi Londoni Krt-i Gyermekotthon bemutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hongmanyné Fehér, Erika (1992) A csecsemőkor fejlődéslélektani jellemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Honti, Natali (2023) Az online oktatás hatása az általános iskolások érzelmeire és társas kapcsolataira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Honti, Natali (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Honti, Tamás (2019) Populizmus és politikai marketing. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hoppenthaler, Lilla Kata (2023) A meddőség vizsgálata a mentális egészségre vonatkozóan. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hoppál, Marianna (2010) Irányítás a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horcsák, András György (2023) A Liget Ifjúsági Tér. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horcsák, István (2014) Tanuló szervezetté válás nehézségei a régi idők árnyékában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horcsák-Szabó, Kitti (2023) Az iskolán belüli bántalmazás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hordós, Tibor István (2005) A József Attila Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horeczky, Izabella Éva (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horkainé Turán, Gyöngyvér (1989) Társas-közösségi kapcsolatok vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hornok, Erzsébet (1968) Сопоставлене романа Достоевского "Преступление и наказание" и романа Горького "Трое". Masters, József Attila Tudományegyetem.
Hornok, Józsefné (1977) Gyoma gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hornok, Lászlóné (1988) A hagyományostól eltérő szerveződésű úttörőcsapatok Békés megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hornokné Géja, Tímea (2012) Az ingatlan-nyilvántartás kialakulása és jelene, az ingatlan-nyilvántartási eljárás a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hornyai, Krisztina (2021) Az Alfa-generáció és a digitális kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hornyik, Anna (2015) Modernkori kalózkodás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hornyikné Sipiczki, Ilona (2005) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hornyák, Cintia (2020) A kulturális ellenállás, mint társadalmi cselekvés. A punk jelenség szubkultúrájának attribútumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hornyák, János (2013) Különbözőségek és azonosságok a nemzeti és az Európai Unió tagállamainak iskolarendszereiben : néhány ország köznevelési-oktatási rendszerének összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hornyákné Doszpod, Edit (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horpácsi, Teréz (1974) Általános iskolás tanulók geometriai problémamegoldó képességének vizsgálata - gondolkodási hibák. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horti, Katalin (2021) Társas támogatás, egészségértés és depresszió vizsgálata krónikus fájdalommal élők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horti, Luca Sára (2023) A rajongás önértékelésre, kötődésre, identitásra és csoportnormákra való hatásának vizsgálata a felnőtt populáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horti, Tamás (2014) Büntetőjog az arab iszlám társadalmakban (halálbüntetés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horti, Tamásné (2009) A tanulás eredményességét javító intézményi innováció bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horti, Kata (2009) Az abortusz társadalmi, erkölcsi, jogi megítélése: Mi a helyzet ma Magyarországon? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hortobágyi, Ildikó Kitti (2011) A magyar alkotmánybíróság hatáskörének változása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hortobágyi, Ildikó Kitti (2013) A német választási rendszer változásai : út az új választási törvényig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hortobágyi, Julianna (2023) Mesepedagógiai módszerek alkalmazása tanulásban akadályozott tanulók szociális képességeinek fejlesztésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hortobágyi, József (1998) Előítélet, másság, deviancia a munkahelyemen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hortobágyi, Margit (1945) A serdülőkor pszichológiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Hortobágyiné Csizmadia, Edina (2001) Az érettségi vizsgák története a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hortobágyiné Stejszkál, Éva (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hortobágyiné Stejszkál, Éva (2012) A hátrányos helyzetű tanulók verbális megnyilvánulásai a tanórákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hortyi, Sándorné (1992) A sárszentágotai általános iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horvát, Barbara (2021) A mentális egészség, a pszichológiai alapszükségletek és a párkapcsolati elégedettség összefüggéseinek vizsgálata a COVID-19 járványhelyzet alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horvát, Leontina (2021) Látássérült tanuló inkluzív oktatásának lehetőségei, gyakorlata az általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horvát, Mariann (2006) A tisztességtelen reklámok hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horvát Zoltánné Nagy, Renáta (2010) Vezetőváltás hatása az intézmény működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Adrienn (2014) Jogorvoslati eljárás kérelem alapján a közigazgatási hatósági eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Alexa Bernadett (2019) HR tevékenységek a Job Force Iskolaszövetkezetnél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Alexandra (2014) Munkanélküliség és hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, András Áron (2021) Pszichózis-élményekkel kapcsolatos narratívák szerepe a szkizofrén személyek gyógyulásának elősegítésében – elméleti áttekintő tanulmány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anett (2005) Az ókori római matematika áttekintése és alkalmazhatósága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anita Melinda (2019) A fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetése és végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anita Éva (2011) Munkahelyi konfliktusok pszichológiai háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anna (2022) Az önkéntes jóllét. : a fiatalok motivációja az önkéntes tevékenység végzésében és annak lelki egészségre gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Annabella (2023) Emberi jogi és humanitárius jogi jogsértések fegyveres konfliktusok idején, esettanulmányokon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Arianna (2023) Közösségi média és adatvédelem a munkaerő felvételi eljárásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Babett (2023) Influenszerek hatása a fogyasztói döntésre a kozmetikai piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Balázs (2001) A vezetővé válás lehetséges útjai az iskolában (Az ötlettől a vezetői székig). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Bettina (2014) Női szerepvállalás, azaz család vagy karrier. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Boglárka (2022) A brit kormánypártok munkásságának ismertetése 1945-től napjainkig, különös tekintettel a nemzetgazdasági aspektusokra, és az Uniós kapcsolatrendszerre az Egyesült Királyság viszonyrendszerének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Boglárka (2010) A teljesítményértékelés és annak munkajogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Brigitta (2021) Az Agroprodukt Kft. jövedelmi és vagyoni helyzetének elemzése 2016-2019 időszak között. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Brigitta (2021) Könyvvásárlással kapcsolatos fogyasztói szokások vizsgálata a koronavírus járvány idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Béla András (2016) A szakképzés átalakulása a kezdetektől napjainkig a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Béláné (1975) A matematikatanítás korszerűsítésének szükségessége és erre irányuló törekvéseim. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Cecília (2008) Az Őszeszék és Környéke Földtulajdonosok Vadászegyesülete tevékenységének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Csenge (2022) Árpoltika : a sör terület szerinti árdifferenciálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Dorottya (2023) A munkamemória, a végrehajtó funkciók és a figyelemkoncentráció vizsgálatának jelentősége az aktivitás-és figyelemzavar diagnosztikai megközelítésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Dávid (2023) Az indirekt beszerzés folyamatba illesztésének hatékonysága egy középvállalatnál. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Dávid (2018) A körhinta-csalás büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina (2014) Gazdasági bűnözés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Enikő (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Erika (2023) Válságok hatására kialakuló szociális problémák Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Eszter (2015) Munkanélküliség napjainkban Kiskunfélegyházán az összehasonlító statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Eszter Lilla (2021) Megaesemények gazdaságtana. Az olimpiai játékok szervezésének gazdasági hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Eszter Mária (2009) Bűnözés Magyarországon, különös tekintettel a női és fiatalkori bűnözésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Evelin Gabriella (2018) Fogyasztóvédelem az ember egészségével és betegséggel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ferenc (2006) Középiskolára felkészítő szakköri feladatsorok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ferencné (2000) Kisiskolám jelene és jövője. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Georgina (2010) A civil lakosság helyzete a délszláv konfliktusban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gergely Mihály (2022) Társadalmi vállalkozások fejlesztési lehetőségei a dél-alföldi régióban a 2014-2020 időszak pályázati felhívásainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gergő (2022) A GDPR 42. és 43. cikkei szerinti tanúsítás és tanúsító szervezetek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gyuláné (2000) Óvodám története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gáborné (2001) Szülőfalum református népiskolája a kezdetektől 1948-ig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Hajnalka (2007) Pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása, az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Henriett (2021) A nyelvlökéses nyelés diagnosztikájának ortodonciai vonatkozásai a logopédiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ildikó (2009) Munkahelyi teljesítményértékelés : „Formaság vagy realitás?” : az intézményi teljesítményértékelési rendszer kialakításának és kipróbálásának folyamata, tapasztalatok, a rendszer értékelése, javaslatok a továbbfejlesztésre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálatnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ilona (2011) Jövedelemadózás az egyéni vállalkozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, István (2021) A termőföldre vonatkozó elővásárlási joggal kapcsolatos problémák a bírósági joggyakorlat tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, István Ádám (2018) Magyar választási rendszerek 1989 után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Istvánné (2014) A közoktatásban bekövetkezett változások és hatásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Istvánné (2007) A pedagógiai szakszolgálatok megszervezése a nagykanizsai kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Judit (2006) Problémák és lehetőségek a lakásotthonokban történő nevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, János (2017) Anakronisztikus alkotmány? : Isten és kereszténység az alkotmányokban (reflexió az Alaptörvényre). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, János (2013) Munkanélküliség alakulása Magyarországon és Bács-Kiskun megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, József György (2013) A szakértői kormányzás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Kata Zsuzsanna (2023) Pecuniam credere : életképek az antik római hitelélet világából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Katalin (1983) Az új általános iskolai matematika tanterv és tankönyvek anyagának struktúrális vizsgálata a valószínűség témakörben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Klaudia Henrietta (2021) "Anyahajó"....avagy életközepi válság női szemmel. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Klára (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Kornél (2023) A kártérítés alapjai a szerződések általános szabályainál és különös rendelkezései a Ptk-ben nevesített adásvételi szerződés vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Krisztina (2005) Die gesprochene Sprache und ihre Vermittlung im fremdsprachlichen Deutschunterricht. Versuch einer interdisziplinären Betrachtung der Gesprochene-Sprache- Forschung und Methodik des fremdsprachlichen Deutschunterrichts unter dem Gesichtspunkt der Verzahnung von Theorie und Praxis. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Krisztina (2006) Konfliktushelyzetek a Galamb József Szakképző Iskola nevelőtestületének mindennapjaiban : a kommunikáció szerepe a konfliktusok keletkezésében és kezelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Krisztina (2023) A sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásának változása a COVID-19 megjelenésével a kecskeméti Corvina Óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Lajos (2001) Gyermekegyesületek Magyarországon 1945-1946. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Lilla (2021) A 2-es típusú diabétesz depresszióval, szorongással és életminőséggel való kapcsolatának feltárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Lilla (2023) A kronotípus vonás- és álomszorongással, álom- és alvásminőséggel való kapcsolatának feltárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Luca (2021) Munkahelyi közösségben vizsgált munkavállaló nők rekreációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Luca Anna (2023) A magyar nők fogyasztói magatartása a kozmetikumok piacán, különös tekintettel a natúrkozmetikumok fogyasztására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, László Algebrai alapismeretek tanítása az általános az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, László (2023) A munkahelyi kiégés a közigazgatásban - különös tekintettel a Covid hatására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Lászlóné (2004) Az óvodai szervezet változása és a minőségfejlesztés: vezetői elkötelezettség kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Lászlóné (2007) Oktatási tevékenységek a Kanizsai kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Mercédesz Virág (2021) Migrációs attitűdök és motivációk vizsgálata a szegedi közösségszervezés szakos hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Miklósné (2016) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Mária (2009) Emberi erőforrás stratégia a Taugép Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Máté (2016) Az erőfölénnyel való visszaélés az Európai Unió versenyjogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Mónika (2010) A Bácsvíz Zrt. vállalati kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Nikolett (2023) A 10-12 éves korú gyermekek motivációja a sport tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Nikolett (2023) Egészségszorongás megjelenésének és mértékének vizsgálata a daganatos betegek hozzátartozói körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Nikoletta (2014) Az osztrák turizmus - a „Gasthof Hotel Doktorwirt” bemutatása, működésének elemzése fejlesztési javaslatokkal. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Noémi Henrietta (2022) Participatív és emancipatív oktatás a gyógypedagógia alapszakos hallgatók képzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Orsolya Gabriella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Dr. Petra (2022) Die vereinbarkeit von ausgangssperren in der covid-19-pandemie mit dem grundgesetz [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Péter (2010) Az ajánlatkérők feladatai az egészségügyi intézmények árúbeszerzéseire irányuló közbeszerzési eljárásaikban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Péter (2009) Az elöregedés hatása a társadalomra a KSH adatainak tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Péter (2023) Az identitásállapot és az élettel való elégedettség összefüggései a településmérettel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Péter (2023) Portfólió. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Rebeka (2015) Egyoldalú szerződésmódosítás fogyasztói kölcsönszerződésekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Rebeka (2021) Szülői nevelés hatása a gyermekek sportolási és rekreációs tevékenységeire a média világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Réka (2021) 16-30 évesek munkába állási folyamata - kapunyitási pánik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Réka (2022) A digitális eszközök megjelenése a tanulási stílusokban és hatásuk az iskolai motivációra 18-25 évesek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Réka (2023) A kézilabdázás oktatásának megvalósulása és eredményessége az általános iskolai testnevelés órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Róbert Csaba (2022) Mi szükséges egy sikeres közösségi finanszírozási kampányhoz? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Szilvia (2010) Béren kívüli juttatások : Cafetéria rendszer, és annak változásai a 2010-es jogszabályváltozás során : (A Lombard Lízing Zrt. cafetéria rendszere). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Szilárd (2021) Az Egységes Környezethasználati Engedély szerepe, jelentősége és gyakorlati tapasztalatai a SEVESO normák hazai érvényesítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Szilárd (2001) A marketing kérdései és lehetőségei a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Sára Hanna (2022) A vezetői dicséret szerepe a mai munkavállalók munkavégzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tibor (2021) Visszanéznétek? Megmutatjuk! : a playback színjátszás mint módszer mentálhigiénés, tercier prevenciót szolgáló alkalmazása a szekszárdi Téma Playback Színházi Műhely egyik projektjében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tímea Magdolna (2011) Az anyanyelvi kompetencia fejlesztése az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tünde (2022) A távmunka mint atipikus munkavégzés szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Vivien (2022) Rendezvényszervezés PR szemmel : hogyan növelhetjük egy szervezet és város imázsát? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Vivien (2023) A modellváltás hatása a Szegedi Tudományegyetemre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zoltán (2009) Egy iskolaszövetkezet megvalósításának kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsanett (2010) Török Sándor mesevilága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsolt (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsolt (2022) Pályaorientáció vizsgálata elsőéves biológiaképzésben résztvevők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsuzsa (2014) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsuzsanna Barbara (2012) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsuzsanna Eszter (2021) Az intimitás és páros megküzdés kapcsolatának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsuzsanna Kitti (2014) A tanúvallomás jogszerű megtagadásának elméleti és gyakorlati dilemmái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ádám (2012) A rendszerváltozás utáni nemzeti radikalizmus politikai antiszemitizmusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ádám (2017) A sportolók foglalkoztatásának jogi keretei, a sportolók jogállása és a játékosügynök szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes (2023) Segítség, ha egyedül nem megy : a 12-14 éves gyermekek lelki egészségének megőrzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes (2014) Szellemitulajdon-intenzív gazdaság és a védjeegy gazdaságban betöltött szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes (2010) A fejlesztő foglalkozások megvalósulásának segítése a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek esetében a zuglói iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes (2022) A szándékos önszabályozás és a mentalizáció folyamatának vizsgálata fiatal felnőttkorban a gyermekkorban észlelt szülői bánásmód és a társas támogatás függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes Ilona (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes Ilona (2011) A tanulók megszólalási esélyei a tanórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágota (2022) From me to me, avagy az önajándékozás szerepe a fogyasztói társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Áron (2013) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Áron Péter (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Áron Péter (2023) A filmzene néhány alkalmazási lehetősége az ének-zeneoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva (2006) Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva Helga (2009) A megtévesztő reklám szabályozása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva Judit (2006) A csapatmunka kezdő lépései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva Zsófia (2013) Gyermekek jogainak nemzetközi jogi helyzete, különös tekintettel a gyermekmunka és az oktatás kapcsolatára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Andor (2020) Vajdaság egyik népszerű kulináris értéke avagy Burek a világűrben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Andrea (2005) A Down - syndrómás gyermek fejlesztő pedagógiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Andrásné (2005) Diszlexia és kezelésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anett (2009) Betekintés a felnőttkori tanulásba. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anett Fanni (2011) A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Eszperantó gyűjteményének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anikó (2008) A kiskőrösi idősek művelődési igényei és lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anikó (2008) A kiskőrösi kistérség községi könyvtárainak helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anikó (2014) A szegedi andragógus hallgatók vállalkozási hajlandósága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Anita (2011) A válás hatása a gyerekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Annamária (2000) Család, Iskola - Mentálhigiéné (Egy kérdőíves felmérés eredményei). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Annamária (1999) "Traliit sua quemque voluptas: Az embert vágyai vezérlik". Egy deviáns karrier, kialakulásának lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Attila (1967) Hogyan segíti a műalkotások szemléltetése a földrajz tanítását? Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Horváth, Blanka (2020) Anomáliák a nevelőszülői hálózat rendszerének működésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Bíborka (2020) Rémálmok kapcsolata a szorongással, szociális készségekkel, a személyiség különböző aspektusaival, valamint az explicit emlékezeti teljesítménnyel fiatal felnőtteknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Cintia (2020) Állatasszisztált pedagógia és terápia hatásai kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Csaba (2014) Alapítványok forrásteremtő tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Csaba (1998) Az egyetemes és magyar biológiatörténet forrásai: Annotált és válogatott bibliográfia. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Dezső (1965) Kispest településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Horváth, Dezsőné (1961) Pesterzsébet településföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Horváth, Dávid (2016) Az X, Y és Z generáció munkaerőpiaci helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina (1992) Az Egri csillagok című házi olvasmány feldolgozásának módszerei az általános iskola VI. osztályában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Edina (2006) A bor kultúrája, jelentősége, társadalmi szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina (2004) Új tömegkommunikációs eszköz: Az internet. Anonimitás az Interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina (2001) A kommunikáció alapjai és megjelenése az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Edina Judit (2004) Budapest a két világháború között (1918-1941). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Emőke (1999) A motiváció az idegen nyelvek tanulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Enikő (2020) Gyermekbántalmazás szakmai szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Erika (2005) A buddhizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Erzsébet M. Kriszta (1939) A Hanság földrajza és gazdasági élete. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Horváth, Ferenc (1990) Csoportközi foglalkozások a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Ferenc (1998) A hajléktalanok: Szociológiai és kriminológiai megközelítésben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Ferencné (1965) Makó város iparföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Horváth, Fruzsina (2012) Horváth Jenő rendezői munkássága a kultúrpolitika tükrébeen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gabriella (1999) A gyermekrajzok világának kutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Gergő (2020) A városzsugorodás jelenségének vizsgálata és megoldási lehetőségei egy magyar középváros, Kaposvár példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gréta (2004) A Gordon-módszer alkalmazásának tapasztalatai egy napközis csoportban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gusztávné (2005) A részképesség zavarral küzdő gyermekek fejlesztése normál csoportban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gyula (1940) A Répce-völgyének településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Horváth, Gyuláné (1990) A kecskeméti Béke Téri Általános Iskola története 1957-1989. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Gábor (2007) Az ókor nagy könyvtárai : írástörténet és az ókor egyik gyöngyszeme, a Halottak könyve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gábor (2007) A kulturális javak védelme Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gábor Balázs (2000) Szociográfiai körkép a XX. századi Etiópiábó. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Hajnalka (2020) Az iskolakezdő mérőeszközcsomag alkalmazása és eredményeinek feldolgozása és felhasználása az intézményben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Helga (1995) Nyelvtanítás olaszul /Programfallal/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Imola Luca (2020) A labdarúgás hatása a 10-12 éves korú gyerekek személyiség-fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Irén (1935) Kecskemét településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Horváth, Izabella (1990) Burgenlandi magyar települések helyzete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Julianna (1974) Nevelőintézeti gyermekek érzelmi világa. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, János (1999) Egyházi iskolák működése Magyarországon a jogszabályok tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Jánosné (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Józsefné (2008) Egy fővárosi iskola története, piár és marketingtevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Júlia (1963) Cegléd település- és népességviszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Horváth, Kinga (2007) A mainzi Egyetemi Könyvtár szolgáltatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Klára (2005) A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi- és Természettudományi Kar Könyvtárának története 1948 - 2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Krisztina (2009) Az online digitális könyvtárak jelentősége a XXI. században és az angolszász kiemelkedő digitális könyvtárak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Krisztina (1998) A nem-verbális kommunikáció és szerepe a korai anya-gyermek kapcsolatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Krisztián László (2007) A magyarországi cigányság helyzete az ezredfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Laura (2007) A szókincsbővítés és a kifejezőkészség fejlesztése mesék által : (általános iskola 2. osztály). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Lilla (2010) A boszorkányság a magyar hiedelemvilágban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, László (1958) Ferencszállás természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Horváth, Mariann (2006) A "Mi MICSODA" ifjúsági könyvsorozat jelentősége az olvasásra nevelés folyamatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Melinda Erzsébet (2010) Esküvőszervezés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Miklós (1982) A KISZ Csongrád megyei Bizottság Politikai Képzési Központjának helye a fiatalok eszmei-politikai nevelésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Mária (2008) Amarna kultúrája - az „eretnek” fáraó álma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Mária (1947) Győr és környéke 1725-1947. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Horváth, Mária (1979) Szeged könnyűiparának fejlődése 1945-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Mária (2000) Személyiség és képesség fejlesztése az állami és a Waldorf iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Márta (2000) A sandinista Nicaragua az Amerikai Egyesült Államok megítélése alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Márton (2020) Szervezeti konfliktusok beazonosítása szociometria segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Nikoletta Dóra (2020) A smart turizmusfejlesztés lehetőségei szentiment analízis segítségével - a szegedi felsőkategóriás szálláshelyek véleményelemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Noémi (2008) Az Internet és a számítógépes játékok hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Noémi (2007) A televíziós reklámok hatása a gyerekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Noémi Enikő (2004) A meggyőzéstől a manipulációig- a hatékony befolyásolás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Sarolta (1939) Csorna település földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Horváth, Szabolcs (2007) Medgyesegyháza kulturális élete 2006-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Sándor (2008) Az értékek megőrzésének jelentősége a családi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tamás (2009) Globalizáció a gasztronómiában: a gyorséttermek terjedése és hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tamás (1978) Kosárlabda csapatok szociometriai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Tibor (2020) Az account-based marketing szerepe a B2B piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tibor (1995) Egy ifjúsági klub szocializációs szerepe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Tibor (1983) A november 7. MGTSZ elemző vizsgálata- Gádoros. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Tímea (2007) Az időskorúak társadalmi helyzete korunkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tímea (2005) Minőségbiztosítás a közoktatás rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Tünde (1995) A személyiségfejlesztés lehetőségei a nyelvi órákon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Tünde (1991) A társas kapcsolatok alakulása a pubertáskorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Valéria (2007) Paraszttársadalom kérdése a századfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Vilmosné (1968) A számonkérés korszerű formái és az aktivizálás a földrajzórákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Horváth, Zoltán (2000) Az autóelektronikai műszerész szakma oktatásának didaktikai, módszertani feladatai és ezek megvalósítása a Degem szimulációs rendszer segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zoltán (1999) A bűnözéshez vezető pszihológiai tényezők a nevelőintézetben, fiú vizsgálati populáción. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Zoltán (1992) A magánelzárás fenyítés pedagógiai, nevelési hatásainak tapasztalatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Zoltán (2004) A roma fiatalok szocializációját befolyásoló tényezők, illetve aluliskolázottságuk okai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsanett (2014) Az egész életen át tartó tanulást támogató mobilitási eszközök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsolt (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsuzsanna (1979) Az 1978-as "Általános Iskolai Nevelés és Oktatás Terve" bevezetésének feladatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Zsuzsanna (1991) A sportolók felkészítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Zsófia (2020) Személyes adatok védelme a közösségi média platformokon az Európai Unióban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsófia (2020) A gyermek meghallgatása és véleményének figyelembevétele a gyermeket érintő családjogi jogvitákban és/vagy gyermekvédelmi helyzetekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Zsófia (2020) A kortárs gyermekirodalmi alkotások felhasználási lehetőségei a logopédiai terápiás munkában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ádám (1998) A JGYTF hallgatóinak szociális és anyagi életvitelének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Ágnes (2007) A General Motors Hungary marketingtevékenysége márkakereskedői szinten (Opel Start Kft., Kalocsa). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes (2007) Irodalmi mikrotezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Ágnes (1991) Nagycsoportos óvodások óvodához való viszonya és iskolavárása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Ákos Ferenc (2020) Obligations: Law and Language [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva (2008) Alsó tagozatos gyerekek olvasóvá nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva (2000) Angolkisasszonyok Budapesti "Sancta Maria" Intézet iskolatörténete a két világháború között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Éva (1999) Gyermekirodalom-gyermekkönyvtár. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth, Éva (1999) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváth A., Gézáné (2008) A pedagógus értékelés lehetőségei és rendszere egy intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth Bors, Rudolfné (2008) Menedzserszemléletű vezetés egy óbudai közoktatási intézményben : szervezetfejlesztés és pr technikák alkalmazása a partnerek bizalmának elnyerése érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth Kátai, Krisztina (2023) Az elítéltek reintegrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth-Révész, Andrea (2020) Mentálhigiénés segítés lehetőségei pánikbetegség esetén. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth-Zsikó, Judit (2016) Balástya szociális helyzete, különös tekintettel a szociális törvény 2015. március 1-jét követő változásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné, Hachbold Judit (2022) Az óvodába érkező megkésett fejlődésű gyermekek megsegítésének lehetősége vezetői szemmel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Antal, Eleonóra (2022) Kiegészítő nyugdíjrendszer Magyarországon és az Európai Unióban különös tekintettel a nyugdíj-előtakarékossági számlára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Asztalos, Gabriella (2007) Előítélet másság etnikai előítélet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Balika, Nikoletta (2007) A szülő alkoholizmusának hatása a családban felnövekvő gyermekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Csepregi, Éva (2000) A szakszolgálati rendszerek. Kialakulásuk, mai feladataik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Fazekas, Erika (2008) Minőségfejlesztés a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Halász, Klára (2008) Gyermeknevelés a mai társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Harton, Anna (1998) Alapvető dokumentumok szerepe az iskola vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváthné Ivony, Ágnes (2006) A pedagógusközösség - vezetői szemmel (mindazon eljárások, megközelítések összegyűjtése, amelyek alkalmasak a pedagógusok pályán tartására, a kiégés megelőzésére, a munkamotiváció támogatására). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Korda, Tünde (2006) Családfakutatás és az internet: A Korda család genealógiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Kriczki, Zita (2010) Az alternatív iskolák kialakulása, jelentősége a magyar oktatás rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Kállai, Éva (1998) A tanórán kívüli tevékenységek és a napközi otthon fontossága a gyermeki személyiségformálásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváthné Lengyel, Mária (2005) Az ingatlan-nyilvántartás magyarországi története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Moldvay, Ilona (2001) Tantestületek légkörének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Németh, Mariann (1997) A Délmagyarország című napilap arculata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváthné Patai, Hedvig (2004) A családon belüli erőszak a nők és gyerekek vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Puruczki, Ágnes (2007) Megújító törekvések a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Rimóczi, Annamária (1989) Szolnok megye búzatermesztése a XX. században. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváthné Ruzsa, Anita (2016) Az önértékelés bevezetése a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés Kollégiumába. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Révész, Zsuzsanna (2006) A csanádapácai Általános Művelődési Központ Könyvtárának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Szabó, Éva (2007) Az integráció pedagógiai és szervezeti feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Szirbik, Erzsébet (2007) Hátrányos és nehezen nevelhető gyermekek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Szombathelyi, Rita (2023) Az emberi erőforrás-fejlesztés kihívásai és lehetőségei a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Szőke, Gyöngyi (2009) A tanári/nevelői teljesítmény értékelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Tanai, Julianna (1990) Népoktatásunk fejlődéstörténete egy iskola életének tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horváthné Tóth, Brigitta (2005) Humanisztikus kooperatív tanulásszervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Varga, Erzsébet (2005) Postaoktatás Kisteleken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Ádok, Anikó (2007) A válás hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horvátné Illés, Barbara (2014) 40 év - Merre tovább, Csillagház? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Horvátné Szalai, Angelika (1994) Gimnáziumi tanulók iskolához fűződő viszonya. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Horák, László (2023) Vállalatok üzleti modelljeinek változásai a COVID-19 bekövetkezése után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horák, Réka (2014) A zenei tantervek gyakorlati megvalósulása alap- és középszinten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horányi, Virág (2023) Az iskolai önakadályozást befolyásoló tényezők vizsgálata fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hosszú, Edina (2000) A droghelyzet kialakulása és jelenlegi helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hosszú, Kitti (2020) Pályakezdő gyógypedagógusok pályakövetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hossó, Nóra (2007) A védőnő és a gyermekvédelmi szakember munkájának érintkezési pontjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hovanyecz, Tamás (2010) Az Európai Unió hatékonyabb és demokratikusabb működésének biztosítása a Lisszaboni Szerződés alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hovanyecz, Szabina (2011) Néhány érdekes geometriai játék alsósoknak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hovodzák, Ivett (2018) A szervkereskedelem szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hoó, Szilvia (1999) Az agresszivitás lényege, jellemzői és megjelenési formái a gyermekek körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hoósné Milisits, Zsuzsa (2009) A sajátos nevelési igényű tanulók szakszerű fejlesztése és feltételrendszerének kialakítása a kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hrabovszki, Andrea (2019) A munkavállalók megtartásának és ösztönzésének jelenlegi perspektívái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hrabovszki, Edit (2010) A konzumizmus és kulturális következményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hrabovszki, György (1995) A szociológiai kutatás előkészítése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hrabovszki, Katalin (1986) Barátválasztó motívumok összehasonlító pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hrabovszki, Zoltánné (2007) Gyermeki jogok érvényesülése a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hrabovszki-Jákób, Klaudia (2023) A ritmus szerepe a beszédfejlesztésben integrált óvodai intézményben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hrabovszkiné Dandé, Szinódia (2011) A köztisztviselői jogviszony – jellemzői, sajátossága – életpálya – etika, felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hrabovszky, Ágnes (1989) Kultúrális nevelés a napközi otthonokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hrabovszky, Ágnes (1998) A békéscsabai Áchim L. András Általános Iskola története /1950-1998/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hriagyel, Jánosné (1999) Büntetés-végrehajtási nevelés, avagy reszocializációs törekvések a fiatalkorúak börtönében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hrisztoforidisz, Zsuzsanna Tímea (2020) Szexualitás vizsgálata Közös Rorschach Vizsgálattal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hrivnák, Alexandra Edit (2021) Úton a zöldülés felé: a fenntartható elektromobilitás szabályozási irányvonalai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hrivnák, Mihály Balázs (2016) A termőföld adásvételi szerződés sajátosságai az új földforgalmi szabályozás rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hrivnák, Mária Katalin (2010) Totalitárius és demokratikus rendszerek az érdekellentétek sodrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hronyecz, Katalin (2015) A Friss tinta! című gyermekverskötet bemutatása Kukorelly Endre versein és Takács Mari illusztrációin keresztül : A [Rengete] című Kukorelly-versnek – verbális és vizuális környezetének – deszkriptív-explikatív elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hronyecz, Mária (2012) A helyesírás-tanítás alapjai a tanulási zavarok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hrotkó, Klára (2004) A tutor szerepe a távoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hrubi, Diána (2012) Plázakultúra, mint társadalmi jelenség vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hruska, Emese Lívia (2020) A megküzdés és veszteség feldolgozás kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hrutka, Ágnes (2008) Önismeret - önnevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hubai, Dávid (2023) A digitális egyenlőtlenségek dimenzióinak vizsgálata a magyar internetezők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huber, Bálint (2009) Baja város lakásviszonyai a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huber, Krisztián (2019) Járművezetés ittas állapotban törvényi tényállása, elhatárolási és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huber, Jozefa (1934) Budapest építőkövei. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Hubert, Tamás (2007) A Szigetvári Kistérség Közoktatási struktúrájának átalakulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hucskó, Erzsébet (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huczek, Csaba (2022) A munkahelyi motiváció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huczek, Viktória (2009) A részmunkaidős és határozott időtartamban történő foglalkoztatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hudacsek, Éva (2004) Egy megvalósult innováció tanulságai : esettanulmány. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hudoba, Adrienn (2015) Az ötödik osztályos fiúk és lányok szóhasználatbeli különbségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hudák, Csaba (2010) Elnökválasztás az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hudák, Krisztina (2013) Helyszínelhagyásos cselekmények elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hudák, Ágnes (2001) Szociális inadaptáció kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hudákné Vízhányó, Gyöngyi (2013) Olvasástanítási módszerek bemutatása, ismert programokon, tankönyveken keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hugyecz, Eszter (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hugyecz, Fernanda (2010) Az önkormányzatiság Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hugyik, Ágnes A békéscsabai konzervgyár. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hugyák, István (1995) A Magyar-Vietnámi Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (Körösladány) fejlődése 1974 és 1978 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huisz, Csilla (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hulej, Álmos (2014) Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia politikai átalakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hulmann, Edit (2009) A mese szerepe a roma családok társadalmi Integrációjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hunya, Roland (2008) Fiatalkorúak és a bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hunyadi-Vinkó, Vivien Nikoletta (2020) A válás hatása a személyiségfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hunyadné Szabó, Mária Katalin (1977) Általános iskolai földrajzi szakkör módszertana és tartalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hunyadvári, Zara (2014) A felmondás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hunyák, Péterné (1993) Népszokások Dávodon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hurguly, Ferenc (2007) Az online hírközlés etikai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huri, Tamás (2021) A Spartan Race versenyek rekreációs vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hursán, István (2007) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huseynov, Ali (2021) Energy policy in resource-rich countries - opportunities and dead ends. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huseynov, Farid (2020) Crypto-Cloud Computing: How is the Blockchain Technology going to Shape the Future? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hussein, Jasmine (2018) Az alternatív szankciók mint a börtönpopuláció csökkentésének eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hussein, Jasmine (2020) 1. The Implications of GS Media v. Sanoma Media Netherlands’ ‘New Public’ for Digital Distance Learning: A comparative analysis of the UK's and Portugal’s implementation of the Infosoc Directive’s Art.3(1) Communication to the Public Right and Art.5(3)(a) Teaching Exception ; 2. I got the joke, but I don’t like it, namely do we need exception for parody in the Hungarian copyright law? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Atina (2021) Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalása a magyarországi kis- és középvállalkozások hitelezésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Bálint (2019) A közfoglalkoztatás, mint a legismertebb atipikus munkavégzési forma, ennek lehetőségei a különféle programok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Norbert (2009) Konfliktuspedagógia - pedagógusok konfliktuskezelő kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Tünde (2012) Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség elve az Alkotmánybíróság gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Brigitta (2006) Magyar gasztronónia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, István (1963) Stefan Zweig "Az érzések zűrzavara" c. műben szereplő professzor lélektani elemzése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Huszka, István (1962) A Szeged környéki általános iskolai tanulók fáradékonyságának vizsgálata. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Huszka, István Vizsgálat a szórakozás lélektanának köréből. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Huszka, István (1963) Vizsgálat a szórakozás pszichológiájának köréből. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Huszka, Márta (2004) A szervezeti kultúra és a szervezeti értékek feltárásának fontossága iskolám minőségbiztosításának bevezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Zoltánné (2008) A Szegedi Kistérség Többcélú Társulásának szerepe a dóci Általános Iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszka, Zsolt (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Huszkáné Kucsora, Ildikó (2020) Bölcsőde és óvoda átmenet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszkáné Pék, Erzsébet (2001) Az intézményi célok és az emberi erőforrások kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszta, Nikolett (2021) Mezőgazdasági támogatási rendszer Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszta-Deák, Bettina (2020) Gyógyító mesék tények és képzetek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Husztek, Péter (2000) Minőségfejlesztés lehetősége a munkahelyemen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszti, Virág (1999) Az újszentiváni alapfokú oktatási intézetek történeti áttekintése 1945-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Husztik, Balázs (2014) A fegyelmi eljárás szabályainak változása az új Munka Törvénykönyve bevezetésével és gyakorlati alkalmazásuk egy hazai vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Husztik, Csaba (2009) Szabadság és szabályozottság a vezetői döntésekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Husztáné Gyursánszki, Erzsébet (2009) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői (elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszágh, Anikó (2005) Becse helytörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszák, Éva (2021) Rekreációs jelleggel Aerobikot és Crossfitet végző nők egyes motorikus képességeinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Adrienn Éva (2014) A házasság felbontatásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, András (2023) Hajléktalan vagyok! című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, András (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Anikó (2022) A felsőoktatásban tanuló fiatalok pénzügyi kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Anita (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Bence (2021) Az online és offline identitás összehasonlítása a Black Mirror sorozaton keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Csilla (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Emőke (2010) Kodálytól a „kulcskompetenciák” utolsó helyéig : a magyar zeneoktatás helyzete napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Emőke (2021) Pedagóguskompetenciák a zeneművészeti oktatás tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Ildikó (2015) A munkáltató által egyoldalúan meghatározott szabályzatok a munkajog rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Jánosné Algebra tanítása az általános iskola VIII.osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huszár, Krisztina (2022) Egészségtudatosság és a rendszeres testmozgás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Krisztina Katalin (2018) A gyermekek nemzetközi jogi védelme örökbefogadás esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Marietta (2011) A betegjogi tájékoztatás problematikája, avagy mennyire ismerik a betegek saját jogaikat napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Marietta (2013) A hálapénzrendszer bemutatása, avagy miért fizetünk ma hálapénzt Magyarországon? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Mária Kamilla (2022) A társas támogatás, a szülői stressz és az élettel való elégedettség összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Róbert (2021) Ellensúlyozni az álhíreket! : a tényellenőrző oldalaktól a kritikai tudatosság felkeltéséig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Vivien (2012) Szövegértés-fejlesztés az általános iskolák 8. évfolyama számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Gabriella (2011) Ünnepek és népszokások Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Gabriella (1994) A tanulás körümlényei és tanulási problémák általános iskolás korú gyermekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huszár, Judit (1987) A Szilárdy Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola története 1972-től 1982-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huszár, Petra (2007) Étkezési szokások a középkori főúri udvarokban Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Tamás (2013) A hódmezővásárhelyi olvasókörök jövőképe, a Csúcsi Olvasókör bemutatásán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Huszárik, Dóra Luca (2021) Az 1998-as Disney-féle Mulán és a 2020-as adaptáció imázsa és közönséghatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszárik, Imre (1989) Egyénileg elkészíthető szemléltetőeszközök az általános iskolai csillagászati földrajz tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huszárik, László (1989) Diasorozat megyék földrajzának tanításához. Fejér megye. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Huszárné Müller, Zita (2002) Szervezetdiagnosztika, szervezetfejlesztés iskolánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Huszárné Szuda, Erzsébet (1980) A hazafias-honvédelmi nevelés lehetőségei és eredményei a csapatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hutvágnerné Balogh, Ilona (2012) A szegénység és munkanélküliség kapcsolata statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hutás, Attila (2016) A meghatározó televíziós élmények vizsgálata a kisiskolások vizuális ábrázolásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hyseni, Diellona (2023) Ending Conflicts through International Negotiations: The Case of Kosovo and Serbia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hábermayer, Tamás (2010) A honvédelmi kötelezettség, a civil kontroll és a NATO tagság, a Magyar Honvédség irányításának és a minősített időszaki rendkívüli intézkedések alkotmányos jogkörei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hága, Lászlóné (2009) Nemzetközi pályázati tapasztalatok beépítése az intézmény szervezeti kultúrájának javításába. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hágen, András (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hák, Sándor (2000) Az intézményelemzés és az intézményértékelés különböző szintjei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Háláné Ágoston, Edit (1992) Családi szocializáltság állapota egy mikronapközis csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Háló, Dóra Barbara (2018) Az igazságügyi pszichológiai szakértés folyamata, összetevői és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hámori, György Péter (2020) A serdülőkori jutalomreszponzivitás mérése eseményhez kötött potenciállal: módszertani fejlesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hámoriné, Szrnka Mária (1979) Nemzetiségi jegyek néprajzi vonatkozásai a békéscsabai szlovákoknál. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hári, Csenge (2023) A digitális oktatás kihívásai és a pandémia hatásai a hátrányos helyzet tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Háriné Molnár, Ágnes (2007) A kreativitás fejlesztése a művészeti iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hárs, András (2012) Bevezetés a bizánci alkotmány- és jogtörténetbe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hárs, Anikó (2021) A hajléktalanok koherencia-érzetének mérése és közösségfejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hárs, Arnold (2009) Családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hárs, Anikó (2019) Családok Otthonteremtési Kedvezménye Tápé-városrész tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hártleinné Csóti, Szilvia (2009) Kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hávris, Szandra (2023) Replika divatcikkek : milyen motivációk vezethetnek hamisított cikkek vásárlásához az X és a Z generáció körében? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Házi, Csaba (2021) Régi nyomtatványok digitalizálása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Házi, Edit (2021) A természettel kapcsolatos jogsértésekkel szembeni eszközök a hazai jogban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Házi, Katalin (1978) Milyen természeti földrajzi tényezők befolyásolják járásom termelőszövetkezeteiben a mezőgazdasági termelést? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Härtleinné Csóti, Szilvia (2009) Kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héda, Gábor (2004) A deviáns viselkedés formái, jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héger, Szilvia (1999) Nem verbális jelzések szerepe a kommunikációban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Héja, Andrea (2011) A köztisztviselői jogviszony – jellemzői, sajátossága – életpálya – etika, felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héja, Ágnes (2014) A társadalmi innováció és annak alapjogi összefüggései a civil szektorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Dorina (2022) Gyermekvédelem a reklámszabályozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Gergely Ferenc (2010) A fizetési meghagyásos eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Gábor (2005) Családi gazdaság tevékenységének és adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Izabella (2011) A magyar nyugdíjrendszer bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Márk (2011) Az 1989-es kelet-német menekültválság a magyar államvezetés nézőpontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Sándor (2005) Keveréktakarmány-gyártás költségvizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Tamás Bence (2021) Az élőlaboratórium-koncepció alkalmazhatósága a szoftverfejlesztés innovációs folyamataiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjja, Ágnes (2000) Serdülőkori deviancia és veszélyeztetettség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjjas, Bence (2016) Termőföldek adás-vételéhez kapcsolódó elővásárlási jog, különös tekintettel a hatósági jóváhagyás és a helyi földbizottság jogintézményére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjjas, Kitti (2023) Guardian Orosháza munkáltatói márkájának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Héjjasné Szitás, Ágnes (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héjjáné Eszenyi, Gabriella (2015) Óvodapedagógusok szakmai munkáját befolyásoló hiedelmek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hérai, István Kétegyháza település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Héring, Mária (1961) Csákvár természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Hérány, Judit Orsolya (2012) A munkaerő-kölcsönzés és az iskolaszövetkezet tagjai számára kínált munkalehetőségek szabályozásának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hérány, Ferenc (1999) Gondolatok a nemi nevelésről a szeretet pedagógiájában „...Honnan - hová?...". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Héthy, Katalin (2001) Hallássérültek habilitációja egy bentlakásos intézményben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Héthy, Zoltánné (1999) A felügyelőtől a szaktanácsadóig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hévvizi, Attila (1997) A munkanélküliség vizsgálata a munkaügyi kirendeltségeken keresztül. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Hévéziné Máté, Etelka (2009) Munkaügyi kapcsolatok a magyarországi TESCO-ban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hévízi, Patrik (2020) Kis- és középvállalkozások finanszírozásának kockázatmenedzsmentje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hézső, Magdolna (1984) Csongrád megye könnyűiparának, építőanyagiparának és építőiparának komplex gazdaságföldrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hézső, Zoltánné (2013) Magyarország szakképzési rendszerének átalakulása, jelene és fejlesztésének távlatai az Európai Unióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hídvégi, Alexa (2021) A fenntartható divat felé irányuló fogyasztói magatartás vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hídvégi, Márta (1995) A játék személyiségfejlesztő szerepe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Híres, Attila Péter (2015) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja, alapelvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Anikó (2009) A testnevelés órák szerkezeti felépítésének vizsgálata alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Anita (2011) A maastrichti konvergencia kritériumok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Emese Zsuzsanna (2014) "Tágra zárt tárgyalótermek" : a bírósági tárgyalások nyilvánossága, különös tekintettel a bíróságok és a sajtó kapcsolatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Kevin (2021) A hazai bankok nem pénzügyi beszámolási gyakorlatának vizsgálata : esettanulmány az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Zrt. integrált jelentéseiről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Liliána Hanna (2021) A koronavírus hatása a kis- és középvállalkozások működésére, az állami krízisprogramok hatásossága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Mercédesz (2021) A tranzakcióanalízís használhatósága business coaching folyamat során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Patrik (2022) Hatékonyságnövelés Lean eszközök használatával : egy élelmiszeripari gép termékváltási idejének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Regina (2023) Z generáció sajátosságai luxustermék vásárlás során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Zsuzsanna (2006) RATIPUR Autófelszerelés Kft. minőségirányítási rendszerének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Elza (1992) Esztétikai nevelés, ízlésformálás (A Gyermek c. folyóirat nyomán). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hódi, Katalin (2007) Devianciák pszichológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Lilla (2020) Magyarországi roma gyermekek és fiatalok helyzete és lehetőségei az oktatásban 2020-ban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódi, Péter (2020) The Application of Game Theory in Agent-based Computational Economics. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódiné Földesi, Sára (1995) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hódiné Vass, Magdolna (1994) "A gyermek ember". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hódiné Zanócz, Márta (2004) "Szeged szebb lesz mint volt" A szegedi kulturális és szellemi élet színtereinek felépülése, kialakulása a Nagyárvíz után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hódos, Krisztián (2009) Múlt, jelen és jövő a vendéglátós szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódosi, Cecília (2003) Művészetoktatási innováció lehetőségei az Európai Uniós csatlakozás után : /Musica Humana Project: a kelet-közép-európai régió elképzelt együttműködési modellje/. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Höfle, Lászlóné (2004) Továbbképzés tanár szemmel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Höflinger, Klaudia Kinga (2020) Egészséges életmódra nevelés elmélete és megvalósulása egy budapesti óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hörcsöki, Tamásné (2007) A családban megvalósuló értékekre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hörömpöli, Lúcia Imola (2015) Úton a nemek közötti egyenlőség felé: a parlamenti paritás kérdése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hörömpő, Melitta (2023) A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hörömpő, Zsuzsanna (1998) A nehezen nevelhetőség mint szocializációs zavar. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hüber, Balázs (2016) A munkaerő-kölcsönzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hülberné Hernádi, Júlia (1993) Lámpaláz, pódium-biztonságra nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hüvös, László (2018) A Z generáció a munkaerőpiac kapuinál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hüvös, László (2013) Tervezési lehetőségek és korlátok az intézményvezető munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hődör, Gábor (2007) A gasztronómia alakulása hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hődörné Balatánszki, Mária (2013) Konfliktuskezelés az iskolában : resztoratív eljárás alkalmazása az iskolai gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hődörné Balatánszki, Mária (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hőger, Anett (2012) A cafeteria jogi szabályozása - különös tekintettel a gyakorlati megvalósításra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hőgye, Virág (2022) Funkcionális szemléletű anyanyelvtanítás IKT eszközökkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hőgye, Virág (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Hőgyes, Dzsenifer (2013) A lelki egészség és afizikai aktivitás hatása a munkahelyi teljesítményre - szegedi körkép. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hőhn, Gréta (2020) A Német Hírszerzés és a brit elhárítás harca a II. világháborúban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hőhn-Kovács, Krisztina (2021) Egészséges táplálkozás és egészségtudatosság marketing vonatkozásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hőrich, Martin (2023) A munkahelyi jóllét az önkormányzati, illetve vállalati szférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hős, Adrienn (2012) A munka és a magánélet egyensúlya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hős, Nikolett (2014) A nemzetközi békével és biztonsággal kapcsolatos reformok az ENSZ-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hős, Ildikó (1997) A Fundy Kft. marketingosztályának tevékenysége a sikeres értékesítés előkészítésétől a megvalósításig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hős, Szabina (2020) A környezethez kapcsolódó harmadik generációs emberi jogok összehasonlító jogi vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hős, Zoltán (1999) A média hatása a társadalom alapsejtjeire, a családra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Hősi, Helga (2022) Környezettudatosság fejlesztése, összehasonlítása HR-essel rendelkező vállalatnál és egy kisebb vállalkozásnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hőzsőné Kapornaki, Kinga (2005) A fürdőzés kultúrája- A kezdetektől napjainkig-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iancu, Valentin (2022) Mediáció Európában és azon túl - jó gyakorlatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Iberhaltné Marosi, Dóra (2010) A munkaügyi ellenőrzés jogi szabályozása és joggyakorlata : közelítés az EU-s szabályozáshoz és joggyakorlathoz. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ibos, Gyuláné (2008) Vezetői feladatok az intézményi innováció folyamatában : egy innováció tapasztalatai : (Esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ibrahim-Mehdi, Ádám (2016) Iszlám Állam: okok és előzmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Icsó, Miklósné (2013) A Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás közoktatási feladat ellátási rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Idul, János (2010) Roma referensek szerepe a romák elhelyezkedésének segítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ifju, Vivien (2015) A gyermekkatonaság szabályozása, különös tekintettel a nemzetközi szervezetek együttműködéseire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ifkovicsné Karasz, Ildikó (2005) Intézményértékelés : az Arany János Általános Iskola értékelése az oktatás képzés területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Igaz, Edina Patrícia (2013) A munkaerő toborzásának és kiválasztásának technikái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Igaz, Levente Imre (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Igaz, Rita (2009) Családi együttélési formák változása Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig-különös tekintettel a házasságkötések,élettársi kapcsolatok,csonka családok és a válások számában bekövetkezett változásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Igaz, Hajnalka (2004) Az otthon hidege : a családon belüli erőszakról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Igel, Mirella (2021) A csomagolásmentes kozmetikumok iránti igény felmérése és az arra ható tényezők feltárása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iglicz, Máté (2023) Elvan a gyerek, ha játszik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ignác, Anita (2012) Az Európai Unió harca a nemzetközi terrorizmus ellen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ignácz, Vilmos (2022) TAO terhére adható sporttámogatás vizsgálata a kézilabda sportág szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ignácz, Anita (2010) Az Európai Unió Alkotmányszerződése és a Lisszaboni Szerződés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ignácz, Róbert (2008) A Börtön újság 11. évfolyamának repertóriuma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ignáczné Ribarics, Irén Edit (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ignáczné Ribarics, Irén Edit (2012) Szociokulturálisan hátrányos helyzetű, iskolába lépő gyermekek szókincsének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ignéczi, Dóra (2023) Humorértés a negyedik és nyolcadik osztályos tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ignéczi, Dóra (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ignéczi, Márton (2011) A homoszexualitás kezelése a hazai jogban, különös tekintettel az alapjogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ignéczi, Ildikó (2005) Az iszlám vallás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Igyártó, Gábriella (1991) Az erdélyi menekültek beilleszkedési nehézségei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ihászné Pálfi, Katalin (2007) Az iskolai eredményesség Kistérségi megközelítése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Iker, Gabriella (2009) Vezetési stílusok és kompetenciák hatása a nevelőtestületre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ikker, Imre (1965) Geoszpeleológiai kutatások a Jósvafői Vass Imre barlangban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ikotity, Zsuzsanna A Bajai III. Béla Gimnázium története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ilicné Farkas, Ágnes (2009) A vajdasági magyarok nemzeti identitásának problémája: Kishegyes (Mali Idos). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illanicz, György (2004) Munkaügyi bíráskodás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illyés, Dániel (2023) A gyermekek között megvalósuló bullying és a védett tulajdonságok kapcsolata a jelenlegi magyar diszkriminációs intézményrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illyés, Gyuláné (2001) A tanári teljesítmény értékelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Andrea (2012) Művészetpolitika a Kádár-korszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Attila (2009) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Mihály (2001) A maturaturától az érettségi vizsgáig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Szabolcs (2009) A magyar munkajoggal szembeni Európai Uniós követelmények. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Szilárd (2014) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Alíz (2005) Teleki Sámuel és könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Antalné (1980) Bácsborsód község természeti és gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Illés, Dóra (2020) (Családból kikerülő) eltérő fejlődésű fiatalok szüleinek párkapcsolati megküzdése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Emese (2012) A képzés szerepe a vállalatok versenyképességében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Gizella (1967) A 6. osztályos földrajzi tankönyv képeinek felhasználása a földrajzi ismeretek tanításánál. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Illés, Imre (2008) Gyermek és Ifjúságvédelem a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kalocsai Gyermekotthona tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, István Endre (1998) Hajléktalanság Magyarországon a XX. század végén. A gyulai hajléktalan emberek mindennapjai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Illés, Mihályné (1999) A nevelőszúlói rendszer múltja és jelene Az új gyermekvédelmi törvény hatása a nevelőszúlói hálózatra és a nevelőcsaládokra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Illés, Nóra (2020) Kép és költemény: illusztrációk Radnóti Miklós verseihez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Szandra (2020) Vidéki múzeumok: A szabadkai Városi Múzeum kommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Tímea (2012) Élet és hagyományok Forráskúton régen és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés-Németh, Olivér (2012) Magyarország népesedéstörténete a honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illésné Kovács, Katalin (2009) A város melletti falu : Szeged-Szentmihály. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illésné Orbán, Ildikó (2004) Egyenletek, egyenlőtlenségek megoldása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ilon, Judit (2020) Az igény szerinti és a rendszer szerinti szoptatás pszichológiai aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ilovai, Alexandra (2023) A politikai manipuláció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ilovszky, Andrea (1989) Az elítéltek differenciált nevelése az átmeneti intézetben, különös tekintettel szabadulásukra és a társadalomba való beilleszkedésük elősegítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ilyés, Flóra (2016) Politikusi személyiségtípusok történeti változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ilyés, Ivett Bernadett (2023) Hallássérült gyermekek intelligenciaszintjének vizsgálata UNIT2 Általános Nonverbális Intelligenciateszt alkalmazásával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ilyés, Ivett Bernadett (2021) Önértékelés, énhatékonyság, megküzdés és pszichológiai jóllét vizsgálata a középiskolás korosztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ilyés, Ferenc (2004) A média szerepe : az agresszió hatása a gyermek személyiségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ilyés, Ákos (2020) A bennünk élő nemi sztereotípiák társadalmi hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Johanna (2012) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Norbert (2012) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Tamás (2009) Megélhetési viszonyok Magyarországon a KSH adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Bernadett (2013) Érdeklődés és érdektelenség a rendezvények iránt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Ernőné (1999) Az iskola szociológiai helyzetképe és a szülők elvárásai a középsúlyos fokban értelmileg akadályozottak általános iskolájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Imre, László (2000) Egy deviáns gimnázium - a Belvárosi Tanoda - tevékenységének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Nikolett (2020) Atipikus foglalkoztatás elterjedése és változása Magyarországon a koronavírus járvány első hulláma során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Imre, Tamás (2001) Tanügyigazgatás és tanfelügyelet Veszprém vármegye alsófokú iskoláiban 1945-1948 között (A második világháború végétől az iskolák államosításáig). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imre Lászlóné Bán, Zsuzsanna (2005) A hatékony reklám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Imreházi, Károly (1946) Eger földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Imri, Ildikó (2020) Portfólió Pedagógus pályám bemutatása a Tücsök Óvodában. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Imrényi, Dániel (2018) A harmadik Orbán-kormány kommunikációs stratégiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Imréné Kiss, Ágnes (2007) A szegénység fogalmának különböző mehatározásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Imréné Rados, Emma (2004) Egy elképzelés a múltból a jelen iskolájában, a jövő érdekében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Imrő, Judit (1988) Tojáshímzés, tojásvásár Váralján. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Incze, Tímea (2008) A baleseti táppénz kialakulás és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Incze, Zsófia (2013) Kisebbségvédelem a nemzetközi jogban - különös tekintettel a szlovákiai magyarság helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Incze, Orsolya (2008) A Budai Középiskola Könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Inczédyné Számedli, Anikó (2007) Tanulási nehézségek egy iskoláskorú gyermeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Indich, Tamás (2009) A Közös Agrárpolitika ( KAP) fejlődésének és hazai daptációjának bemutatása - Különös tekintettel az SPS rendszer várható bevezetésére -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Inokai-Tóth, László (2009) Humán erőforrás menedzsment a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Inotayné Pécsi, Mária (2008) A tanulás eredményességét javító kistérségi törekvés bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Insticei, Dorottya (2020) Z Generáció és a társkeresési, párválasztási szokások megváltozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Institoris, Ágnes (1989) A család és az iskola kapcsolata különös tekintettel a napköziotthon és a család viszonyára Kecskemét elővárosában Hetényegyházán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Institórisz, Andrej (2021) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Institórisz, Andrej (2021) A fogalomalkotás vizsgálata a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódóan 5-6. osztályban, természettudomány tanórához vonatkozóan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ipacs, Krisztina (1999) A szociokulturális hatások szerepe a gyermek személyiségfejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ipacs, Virág Réka (2012) Tanulási tapasztalatok és az élethosszig tartó tanulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ipacs, Virág Réka (2014) A nonformális és informális úton szerzett kompetenciák validálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ipcsicsné Gönye, Anikó (1992) Az extravertált és az introvertált beállítottság értelmezése C. G. Jung elméletében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iragi, Ntwali Valery (2020) La limitation des mandats de chefs d’États en Afrique : le rôle des Cours constitutionnelles au Burundi, Rwanda et en RD Congo. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Irsai, Flóra (2023) 5-6 éves gyermekek óvodaképe egy szegedi óvoda tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Irsai, Flóra (2020) Tanulásban akadályozott tanulók vizuális kreativitásának fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Irsai-Mehrwert, Zsuzsanna Emese (2023) Az atópiás dermatitiszben és pszoriázisban szenvedő betegek életminőségét meghatározó egyes pszichológiai tényezők vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iróczkyné Zsittnyán, Éva (2010) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Isaszegi, Éva (2009) Az élménypedagógia gyakorlati alkalmazása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iski, Ildikó (2007) Az oktatás minősége - minőségi oktatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iski, Ildikó (2007) A pedagógia tájékoztató apparátusa a hagyományos- és a digitális könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ismayilzada, Humay (2022) Impacts of Gender Equality on Economic Development. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ispán, Dorina (2022) Gyermekkori kötődés szerepének vizsgálata a párkapcsolati működésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ispánky, Emilia (1944) A nyugati Mecsek. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Istók, Zoltán András (2011) A munkanélküliség alakulása a Dél-dunántúli régióban a rendszerváltástól napjainkig, különös tekintettel Baranya megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Isztin, Béláné (1967) Fogalomalkotás a 6. osztályos földrajzban a tankönyv képei és ábrái alapján. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Iszák, Tibor (2006) Egy adott közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ittzés, Ádám (2007) A Keresztyén Igazság című folyóirat internetes feldolgozása : digitalizálás és internetes tartalomfeltárás a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ivacska, Terézia (2007) Az egyszülős család. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanics, Dorina Tímea (2013) A termékmegjelenítés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanics, Enikő (2011) A felszámolási eljárás munkajogi aspektusa egy konkrét munkáltató példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanics, Annamária (2007) Hátrányos helyzet hatása a személyiség fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanics, László (1982) Budapest fürdőinek és thermál idegenforgalmának elemző vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ivanics, Nóra (1995) Egyházi fenntartójú iskolák szerepe a XX. század második felében Magyarországon a Karolina Elemi Iskola és Gimnázium történetének tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ivanov, Dömötör (2018) A polgári jogi igény a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanov, Judit Leila (2021) Az ügynök személyiségstruktúrájának női modellje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanova, Bianka (2014) Dekolonizáció, nemzettudat kialakulása és az etnikai viszonyok kapcsolata a Karib-térségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivanovic, Laura (2020) Online marketing tanácsadócég piacra lépésének lehetőségei Magyarkanizsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivaskóné Harnos, Márta (2006) Fachspezifischer Sprachunterricht im Fremdenverkehrsbereich. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iviczné Borbély, Erzsébet (1995) A család életmódja és annak hatása a tanulók teljesítményére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iviczné Szalontai, Ildikó (2000) Az ellenőrzés-értékelés a minőségfejlesztés szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivkovic, Ivandekic Andrej (2023) A körforgásos üzleti modell megjelenése és fejlesztési lehetőségei egy bútorkereskedelmi kisvállalkozás tevékenységében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ivkovic, Balázs (2020) A magyar és a szerb kézilabda szövetség utánpótlás rendszerének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iván, Gizella (1933) A Duna-Tisza közének tanya világa. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Iván, Réka Zsófia (2018) A nők munkavállalási és tanulmányi lehetőségeinek fejlődése a 19. századtól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iván, Tamara (2023) Világűrjog a 21. században-avagy az űrtevékenység kihívásai a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iván, Andrea (1999) A néptánc, a hagyományőrzés közösségmegtartó ereje. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iván, János (2009) A zene szerepe az ősi társadalmakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iván, Zsuzsanna (1999) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iváncsics, Judit (2009) A szakképzés múltja és jelene hazánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Iváncsics, Magdolna (1995) Olajipari légszennyező források. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ivánovicsné Halász, Mária (1990) Változatos tevékenységre motiváló eszköz az egésznapos nevelés szolgálatában a "szárnyék". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iványi, Károly Sándorné (2019) Nők munkaerő-piaci helyzete Magyarországon, különös tekintettel a kisgyermekes nőkre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iványi, Petra (2023) Fogyasztói magatartás a hagyományos és mentes cukrászsütemények piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iványi, Soma (2023) Az euro Magyarországon történő bevezetésének lehetősége és hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iványi, Viktor (2021) A visegrádi országok gazdaságai az Európai Uniós csatlakozásuk óta. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iványi, Aurél (2006) A Rózsaünnep bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Iványi, Józsefné (1988) A kisdobosmunka helyzete, különös tekintettel az életkori sajátosságokra, tartalmi és szervezeti kérdésekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iványi, Károlyné (1985) A közoktatási és közművelődési intézmények együttműködésének tapasztalatai Vác városban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Iványi, Rita Mariann (2000) A VIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság és reklámkiadványai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Izsák, Gábor (2014) A kiskorú veszélyeztetése és a kapcsolattartás akadályozása a 2012. évi C. törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Izsák, Orsolya (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Izsák, Erzsébet M. Ancilla (1942) A Szepes-Gömöri-Érchegység természeti viszonyai és gazdasági helyzete. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Izsák, Kitti (2015) A hátrányos helyzetű roma tanulók oktatási problémáinak kezelése Apátfalván. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Izsó, Gábor (1998) Az állam és az egyházi oktatás kapcsolatának alakulása Magyarországon az utóbbi hatvan évben. Különös tekintettel a református egyházra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Izsó Hunomé Szabó, Éva (1999) „Szeretni Tehozzád szegődtem..." A család mint a fejlődő kisgyermeki lélek bölcsője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
JIN, Jiawen (2021) The impact of government subsidies on the performance of new energy vehicle enterprises: the evidence from China. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jablonkai, Andrásné (2001) A konfliktusok és kezelésük szerepe az óvoda vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jablonszky, Edith (1942) Nagyvárad földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Jacsó, Pongrác (2011) Cafeteria rendszer a köztisztviselőknél és a közalkalmazottaknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaczina, Dóra (2020) A kettős finanszírozás problémája és megoldására vonatkozó modellek, a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező fogyasztói oldalról történő megközelítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jaczináné Angyal, Éva Judit (2011) A családtámogatás rendszerének kialakulása napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jafarli, Rufat (2021) The Impact of Consumer Ethnocentrism on Consumer Price Consciousness. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jafarov, Amal (2022) Impact of Economic Growth on Poverty in Indonesia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jagicza, Krisztina (2010) Gyermekvállalással kapcsolatos szociális ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jagicza, Tamás (2013) A sporthoz való hozzáállás, sportolási lehetőségek egy falusi iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jagodics, Ernő (2006) A kiskunhalasi Úri Kaszinó. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jagos, Melinda (2012) A fegyvertartás szabályainak bemutatása különös tekintettel az Amerikai Egyesült Államokban, valamint a hazánkban érvényesülő normák vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaics, Zsófia (2013) Az emberkereskedelem és embercsempészet magyarországi megjelenési formái és a büntetőjogi szabályozás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Anita (2010) Az Európa Parlament megválasztásának nemzeti szabályai és a választások kritikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Judit Lilla (2023) Napjaink gazdasági és táplálkozási trendjeinek hatása a húsfogyasztásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Kornélia (2015) A munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony és a közszolgálati tisztviselői jogviszony megszüntetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Zoltán (2014) Lakásviszonyok, lakáshelyzet, lakás-életminőség ma, nemzetközi összehasonlításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Emese (2005) A magyar közoktatás fejlődési lehetőségei az Európai Unióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Erika (2012) A tanár empatikus készségének szerepe a hatékony tanítási-tanulási folyamat kialakításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Hajnalka (2007) Gyermekkori szocializáció : a család, mint elsődleges szocializációs közeg. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Lili Éva (2020) A márkaválasztás pszichológiai háttere a sportruhák vásárlása esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Tekla (1987) A számítógépek szerepe és alkalmazása a közművelődésben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jakabffy, Boróka Kinga (2023) A fiatal felnőttek és középkorúak szándékos önszabályozásának jelentősége, a reziliencia, társas támogatás és identitásállapotok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jakabné Kerekes, Csilla (2011) A szakképzési hozzájárulás felhasználásának lehetőségei egy multinacionális vállalatnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakabné Kollár, Lívia (2018) A mesterségesen fenntartott minimálbér hazánk társadalombiztosítására gyakorolt hatása napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Bettina Mónika (2022) Reintegrációs törekvések a szabadságvesztés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Emese (2014) Az EU fejlesztés- és kereskedelempolitikája az ACP-országokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Emese (2017) Terrorizmus Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Gáborné (2009) Cigányság és szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Éva (2022) A gyulladásos bélbetegség (IBD) pszichés tényezőinek vizsgálata a multidimenzionális egészségkontrollhely tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Judit Krisztina (2020) Mediáció, varázslat a kapcsolattartásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jaksa, Rozália Kiskunlacháza gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Jaksa, Éva (2020) A hallgatói kiégés vizsgálata a követelmények és erőforrások, az észlelt stressz és az egészségmagatartás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jakucs, Gyöngyi (2003) Alkalmazói szoftverek a matematika oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakus, Imre (2022) Szuburbanizáció Szeged környékén statisztikai mutatók alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jakus, Luca (2023) Az inbound marketing módszertanának bemutatása és alkalmazása a tudatoshajápolás.hu weboldalon keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Jakus, Melinda (2010) A foglalkoztatottság és növelése aktív munkaerő-piaci eszközökkel Magyarországon – történeti visszatekintéssel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jakus, Vikor Levente (2023) Az erdőgazdálkodás jogi szabályozása különös tekintettel a nemzeti erdőtörvényre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakus, Béláné (1960) Jászkarajenő természeti- és gazdadságföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Jakus, Gyöngyi A 13-14 éves tanulók pályaválasztási érettségének és élettervének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jakus, Judit (1998) Esettanulmány. "Hisz itt a szenvedés belül-, de ott kívül a magyrázat." (József Attila: Apám és anyám). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jakusovszki, Vivien (2022) Képességfejlesztés a földrajzórán, különös tekintettel a kommunikációs képességekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakusovszki, Vivien (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Jakusovszki, Tibor (2008) A magyarországi gépjármű oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakusovszkiné Vank, Hajnalka (2014) Az idősgondozás, ápolás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jakó, Ferenc (2004) Középiskolai kísérlet Sarkadon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jakó, Mira Anna (2013) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagsági reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakó, Nóra Ágnes (2010) Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, különös tekintettel Koszovóra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jalala, Hajiyeva (2018) Feminism in the Liberal World Order : The role and effect of multiculturalism on women’s rights. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jaloveczkiné Pauk, Eszter (2004) Intézményértékelés, intézményi önértékelés a bajai III. Béla Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jaloveczky, Szandra (2021) A fővárosi testi fogyatékkal élők egészségszemlélete és egészségmagatartása; a gyógyfürdők szerepe egészségük megőrzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jambrik, Ferdinánd (1999) Általános iskolás korú gyermekek speciális oktatása (Biztonságos életvitelre nevelés). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jambrik, Rudolf (1999) Veszélyhelyzeti pszichológia a nevelés tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jancsik, Alexandra (2016) A fiatal pályakezdők munkaerő-piaci beilleszkedését segítő hazai intézkedések napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsovics, Györgyi (2023) A Gordon-módszer alkalmazási lehetőségei bölcsődei kereteken belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsurák, Diána Erika (2011) Családbarát munkahelyek jogi feltételeinek kialakítása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsurák, József (2006) A munkaerőpiac változó igényeihez alkalmazkodó szakképzés Orosházán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsurákné Juhász, Erika (2006) Integrált képzési lehetőségek a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsákné Majzik, Andrea (2007) Az egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban készült esettanulmány alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsó, Dávid (2023) Az euró bevezetése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsó, János (2011) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jancsóné Balogh, Emese (2001) Esély program az óvodai vezető munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Janda, Marcell (2020) The potential of multicultural teams - Focusing on cultural diversity and performance in teams. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janecskó, András (1972) A földrajzi feladatlapok használatának tapasztalatai a Kincsesbányai Általános Iskola 5. és 8. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Janek, Anetta (2019) A családi pótlék története, szabályozása, a családtámogatási rendszer és a népesedéspolitika kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janesz, Kitti Enikő (2020) Az Y és Z generáció fogyasztási szokásainak és vásárlási döntéseinek összehasonlítása a ruházati cikkek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jani, Péter (2010) A Közös Agrárpolitika és jövője, avagy a KAP 2013 után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jani, Péter (2019) A duális képzés szerepe a hazai képzési rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jani, Adrienn (2008) Az Ókori Róma története, művészete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jani, Jánosné (1999) A modern közoktatási rendszer sajátos képződményei Osztatlan kisiskolák közelről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janiga, Erzsébet (1999) Erkölcsi értékek vizsgálata egy középiskola első osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janiga, Lilla (2012) A kisiskolás gyermekek egészséges életmódja és kialakításának körülményei napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janiné Tihanyi, Erna (2005) A cserkészmozgalom kialakulása és nevelési céljai Magyarországon 1910-1948 között és a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Janka, Csilla Eszter (2011) A karrier és a család közötti egyensúly, családbarát munkahelyek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jankov, Ákos (2023) Családi vállalkozások öröklési problémái egy mezőgazdasági vállalkozás példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovic, Annabella (2021) Halmozottan sérült tanuló inklúzív oktatásának lehetőségei, gyakorlata az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovics, Andrea (2010) A női bűnözés változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovics, Balázs Ferenc (2023) Az esport mint speciális marketing eszköz lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovics, Nóra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovics, Árpád (2010) Környezetjog és gazdasági szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovics, Rozália (1982) Szarvas központú mezőgazdasági mikrokörzet. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jankovicsné Veres, Katalin (2019) A közfoglalkoztatás változásainak hatása kistelepülési szinten a közfoglalkoztatók szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovszki, Réka (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovszki, Réka (2021) A játék alkalmazásának lehetőségei a középiskolai földrajzoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankovszki, Ferenc (2001) Innovációs törekvés Kiskunfélegyháza város iskolarendszerének átalakításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankulár, Viktória (2020) A dabas- sári Szent János Katolikus Általános Iskola megalakulása és története (1993-2018). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jankus, Anita (2011) A 21. századi magyar kézművesvásárok világa, avagy "hagyományőrzés a korszellem jegyében". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Janky, Róbert (2004) Tűzvédelmi oktatás az iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jankó, Marcell Zoltán (2023) Fogyasztói magatartás a streaming világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jankó, Erzsébet (1999) A Hunyadi János Gimnázium tanulóinak ismeretei a kábítószerről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janotka, Mónika (1993) A személyiségfejlesztés szerepe a pedagógiában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janovicsné Földházi, Anett (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Janovszky, Sándor (1995) Személyiség megismerés és önismeretre késztetés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janowszky, Sándor (2007) Marketing és piac a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Janowszky, Sándor (2007) A nevelési alapelvek érvényesülése a büntetés-végrehajtási intézetek nevelési tevékenységében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janowszkyné Farkas, Réka (2008) A piaci befolyásolás, mint a közoktatási intézmények finanszírozási lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jantnerné Oláh, Ilona (2015) Pedagógusértékelés tapasztalatai és útjai a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jantos, Istvánné (1995) Az állam és az egyház szerepének változása az oktatási intézmények fenntartásában és irányításában az utóbbi fél évszázadban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jantó, Viktória (2013) Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének nevesített változatai, s azok elméleti és gyakorlati bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jantó, Viktória (2016) Alternatív vitamegoldási egy vállalat életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jantóné Magyar, Klára (2006) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben : (elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Janurik, Éva (1978) Szarvas természeti viszonyai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janusek, Lilla Kitti (2014) Az életminőség változása. Jólét vagy jóllét? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janzsó, Gábor (2003) Változások és válaszok Iskolám és a változó munkaerő piaci helyzet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Janó, Dániel (2018) Apai jogállás, önrendelkezési jog és az ehhez kapcsolódó perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janó, Erzsébet (2010) Értékteremtés és értékközvetítés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janó, Gáborné (2007) Az integráció, az integrált oktatás szükségessége és feltételei : /pozitív példa a szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Janó, Lajos (1997) Marketing a művelődési ház típusú intézmények tevékenységében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Janóné Deák, Ildikó (2022) Családbarát munkahely. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaramazovic, Martin (2021) Depresszió és betegségreprezentáció vizsgálata gyulladásos bélbetegséggel élők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jarolicsné Fábri, Ildikó (2005) Waldorf pedagógia : a nevelés művészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jaross, Judit (1947) Nyíregyháza gazdasági élete. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Jarossné Sándor, Klára (1947) A Kárpátmedence vasúti közlekedésének földrajzi alapjai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Jarács, János (2012) Az élet elleni bűncselekmények alap- és privilegizált esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Javora, Katalin (1999) A gyermekjóléti szolgálatok helye és feladatköre a gyermekvédelmi rendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jegyes-Molnár, Tünde (2006) A Halasi Csipke kutathatósága - útja a hagyományos és modern kommunikációs rendszerekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jegyinák, Éva (2001) Teleki Pál politikai földrajza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jegyinákné Karácsonyi, Margit (1999) Klebelsberg Kuno és Szeged. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jekő, László (1995) Az általános iskolai diákotthonok célja, feladata és szerepe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jekő, Lászlóné (2001) Innovációs törekvések és lehetőségek a Móricz Zsigmond diákotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jekő, Lászlóné (1998) Pedagógiai munka és nevelési lehetőségek a Tiszakécskei Diákotthonban (a diákotthon nyugdíjas nevelőinek visszaemlékezései alapján). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jelacic, Valentina (2023) Az érzelmi intelligencia hatása a vezetők kommunikációjára, hatékonyságára és a munkavállalók hangulatára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jelenfi, Péter (2004) Sajátos nevelési igényű gyermekek érzelmi világának bemutatása egy színdarab elemzése alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jelenfi, Péter (2011) A cigányság helyzete a rendszerváltozás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jellinek, Márta (1999) Egy nonprofit szervezet létrehozása, működtetése és marketingstratégiai terve (múlt-jelen-jövő). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jemei, Viktória (2008) Eltérő étkezési szokások Európa különböző országaiban : Az Egyesült Királyság és Magyarország összehasonlítása gasztronómiai szempontból régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jene, Andrásné (2000) A minősítés menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Klára (2021) A szociális háló életképei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Kristóf Sámuel (2021) Informatikai automatizálás hatása a controlling folyamatokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Nóra (2011) A felszámolási eljárás bemutatása – tekintettel a vételi jog és a beszámítás jogintézmény általános szabályozástól eltérő alkalmazására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Szabolcs György (2014) Börtönügy helyzete külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Tibor (2021) Munkaerőpiaci kihívások a koronavírus járvány első hullámában a vendéglátás szektorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Éva Evelin (2009) A művészetoktatási intézmények autonómiája : /А vezető szerepe az autonómia megtartásában/. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Emese (2007) A Közművelődési Konferencia a projektmenedzser szemszögéből - avagy a KMK projekt -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jenőfi, Katalin (2008) A sárvári Tinódi Gimnázium szerepe a város kulturális életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jenővári, Dániel (2015) Öngyilkosság és önkárosítás a büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jerney, Leona (2015) Kartelljog az EU-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jerney, Zoltán (2012) A vasúti árufuvarozás fuvarjogi kérdései Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jerney, Zoltán István (2020) A dolgozói elégedettség mérése a Rail Cargo Hungária Zrt-nél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jerémiás, Donát (2022) Klinikai ellátásban nem részesülő fájdalom szindrómás személyek validációs és összehasonlító vizsgálata különböző lelki tényezők szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jesity, Márkó (2006) Egy mezőgazdasági egyéni vállalkozás működtetése, fejlesztésének alternatívái és iránya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jesity, Lázár (1949) A makói gimnázium szociográfiája. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Jeskó, Sándorné Szolnok megye állattenyésztésének gazdaságföldrajzi alapjai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Jeszenszky, Diána (2010) Szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jeszenszky, Ákosné (1995) az iskolán kívüli művelődés és szórakozás alkalmai, lehetőségei Újkígyóson 1991-ben és 1995. években /összegző elemzés/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jobbágy, Ágnes (2011) A női emancipáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joling, Anuja (2020) The Application of Sustainability Reporting Standards among Listed Companies in India. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jolokhava, Tamta (2019) Upsurge of Right-wing Populist Parties in Western Europe Nordic Case. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jorda, Zoltán (2014) Az Európai Unió egyes tagállamainak munkavédelmi összehasonlítása a magyarországi szabályozások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jorda, Zoltán (2016) Az atipikus foglalkoztatás munkajogi szabályozása különös tekintettel az iskolaszövetkezetekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jordán, Attiláné (2005) Zsidó nevelés a két világháború között Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jordán, József (1986) Mikoviny Sámuel élete és térképészete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Joseph, Maxdene (2023) Politique d’aide de l’Union Européenne et de l’ONU dans la reconstruction et le développement économique d’Haïti après le Séisme de 2010. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
José, Catarina De Sena Muengo (2023) An analysis of Financial Literacy in Recent Graduates in the Labor Market and the Job Acceptance Rate. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jova, Anna (2006) Gyermekek és fiatalkorúak a reklámban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jovanov, László (1992) Az információ és a döntés szerepe a korszerű vezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Joó, Anita (2011) Az atipikus munkajogviszonyok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Anita (2015) Az atipikus munkajogviszonyok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Erzsébet (1972) A nők társadalomban, termelésben, politikai életben betöltött szerepének fejlődése, az őstársadalomtól napjainkig. BA/Bsc, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.
Joó, Fanni (2022) A digitális fényképezés alapjai és portréfotózás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, György Dávid (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Ildikó (2006) Egy műszaki kereskedelmi vállalkozás működésének bemutatása marketing szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Katalin Mária (2009) Az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség jogi szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon különös tekintettel az akadálymentesítés megvalósításának követelményeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Roland Zoltán (2023) A Covid-19 hatása az ellátási láncokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Alexandra (2021) A fogyasztási szokások környezetre gyakorolt hatása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Anita (2007) A hagyma és a talicskák városának mindennapjai a második világháború árnyékában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Beáta (2000) Az intézetben nevelkedő gyermekek élete, fejlődése 3 éves korig : hangsúlyozva a gondozónők munkájának rájuk gyakorolt hatását, a későbbi szocializációjuk szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Ferenc (2007) A modern kultúra meghatározó szereplői - a virtuális játékpiac. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Gábor (1999) A Vám és Pénzügyőr Múzeum a felnőttoktatásért. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Joó, Judit (1998) "Te az Enyém, Én a Tied..." Az anyává válás fejlődési stádiuma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Joó, Vivien Krisztina (2020) Riport #MaradjOtthon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Zsoltné (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Joóné Ladányi, Ildikó (2022) A kapunyitási pánik, a tanulmányi motiváció és a társas támogatás összefüggéseinek a vizsgálata egyetemista fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joóné Ladányi, Ildikó (2020) A tanári kiégés vizsgálata a leterheltség és az énhatékonyság függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juana, Maria and Gallardo, Leonard (1985) A kubai és a magyar általános iskolai anyag összehasonlító elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jucha, Árpád (2005) Pályaválasztás lélektana. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Judik, Alex Raul (2008) Képregény: Modern mitológia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Judák, Viktor Ambrus (2014) Munkaviszony létesítésére, a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó törvényi rendelkezések és kollektív megállapodások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhari, Ágota (1991) A gyimesi csángók ismerkedési szokásai, a gyimesi csángó lakodalom. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhos, Anna (2023) A társas támogatás előrejelző hatása az ischaemiás szívbetegek szubjektív egészségi állapotára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhos, Bernadett (2014) A mai Dél-Korea társadalma demográfiai és társadalomstatisztikai szempontokból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhos, Csilla (2014) A fiatalkori drogfogyasztás háttere, valamint az ezzel összefüggő bűncselekmények. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhos, Tamás (1999) A gyermekvédelem feladatai, lehetőségei a Gyulai Családsegítő Központban -A Gyermekjóléti Szolgálat munkája egy esettanulmány tükrében-. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Andor (2018) Nehéz anyagi körülmények között élő családok támogatása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Andrea Erika (2013) Fiatalkorú fogvatartottak nevelése egy empirikus kutatás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, András (2019) A munkavállalók érdekvédelme Magyarországon a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, András (1998) Írország tapasztalatai az Európai Unióban. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Juhász, Anita (2021) Összehasonlító rajzvizsgálat egy óvodai csoportban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Anna (1974) Matematika szakkörön megoldható feladatok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Bence (2021) Gerincműtét előtt álló betegek depresszió- és szorongásszintjének vizsgálata a társas támogatással, és a szociodemográfiai jellemzőkkel összefüggésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Boglárka Anna (2023) A nevelési stílusok hatása a performancia-minősítő helyzetekben jelentkező szorongásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Boglárka Mónika (2022) A megváltozott munkaképességű személyek diszkriminációja a munkaerő-piacon, különös tekintettel az értelmi akadályozottsággal élő személyek nehezebb elhelyezkedésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Csilla (2013) Gyermek- és diákjogok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Csilla (2017) A különélő szülő jogai és kötelezettségei, a kapcsolattartására irányadó szabályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Csilla (2012) A magyar nyugdíjrendszer finanszírozásának kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Csilla (2012) A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása az alkotmánybírósági határozatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Dorina Bernadett (2022) Gyógypedagógia a háború árnyékában. Szakmai diskurzus a Magyar Gyógypedagógiai Tanárok Közlönyében (1939-1944). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Dzsenifer Tímea (2023) A hazai anyakönyvezésben fellelhető joghézagok : a külföldön született magyar állampolgárok helyzetének bemutatása és a megoldás javaslatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Edit (2011) Fogyasztóvédelmi rendelkezések a lakossági hitelezés terén, különösen a fogyasztók oktatása és tájékoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Edit (2009) Korunk kihívásai a művészetoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Edit (1974) A karrier-regény mint eszköze a századforduló a társadalomábrázolás magyar irodalmában. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Juhász, Endre István (2013) A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés kérdései a Nemzeti - Adó és Vámhivatalról szóló törvény és a Büntetőeljárásról szóló törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Erzsébet (2009) Az Ebktv. rövid ismertetése után a hátrányos megkülönböztetés területeinek, formáinak bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Eszter (2011) A szabad felhasználás kérdésköre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Evelin (2015) Az Európai Unió migrációs politikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Evelin (2023) A szerzői jog kihívásai a digitalizáció korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Fanni (2021) Az önértékelés, tanulmányi motiváció és kiégés kapcsolatának vizsgálata az egyetemi oktatásban részesülő tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Gergely (2018) Az ügyészség alkotmányos helyzetének, feladatainak és utasíthatóságának hazai és nemzetközi aspektusainak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Hajnalka (2011) Helyi és regionális demokráciák az EU tagállamaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ildikó (2016) Az intézményvezető helyettes tervező munkájának főbb területei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ildikó (2022) A középiskolások társkeresését befolyásoló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Imre (2007) Időszerű innovációk a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, István (2012) A délvidéki magyarság számának alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, István Tamás (2023) Az euró bevezetése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Istvánné (2023) Beniko Mason történethallgatási módszere az idegennyelv-tanításban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Judit (2022) A tanári motiváció és a kiégés kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Katalin (2010) Szervezetfejlesztés egy pedagógiai szakszolgálatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Kinga Ibolya (2018) Javaslatok a távmunka munkavédelmi szabályozásának megreformálására hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Kitti (2015) LMBT emberek társadalmi helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Lajos János (2023) Az úszás nevelő hatásának empirikus vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Lajos János (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Lilla (2010) Teljesítményvizsgálatok Hódmezővásárhelyen a mindennapos testnevelés aspektusából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Luca (2012) A magyar békeelőkészítés és a magyar külügyi szolgálat története 1945 – 1947. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, László (2005) A szakképzés-fejlesztési stratégia és megvalósulásának hatása az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola szervezetére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, László (2012) A társasági jog fejlődésének európai dimenziói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Marcell (2018) Női diszkrimináció a munkahelyen és a nemek közötti bérszakadékok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Nóra (2011) Határon átnyúló együttműködések- különös tekintettel Magyarország délkeleti határrégiójára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Nóra (2015) A Közös Európai Menekültügyi Rendszer legnagyobb kihívása: kölcsönös bizalom kontra visszaküldés tilalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Nóra (2023) Migrációban élő magyarok élettel való elégedettségének és társas összehasonlításának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Nóra (2013) A hazautalások szerepe a fejlődő országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Orsolya (2009) Irodalomkönyvek az érettségi tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Orsolya and Magyar, Gábor (1997) Kisvállalkozás komplex ökonómiai elemzése különös tekintettel az indítás és működés feltételeire. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Juhász, Patrik Zoltán (2023) Az egyetemisták mentális egészsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Petra (2021) A munkaerő megtartás gyakorlata két dél-alföldi nagyvállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Péter László (2021) A Hitoktatási Felügyelőség bemutatása. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Renáta Noémi (2014) A kábítószerekkel összefüggésben elkövetett bűncselekmények és a büntetőjogi útról elterelés szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Robin (2021) Szerepvállalás : a diákszínjátszás és a színház befolyása a szocializációra és a szolidaritásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Szilvia (2001) Változásmenedzselés az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Tamás (2013) Németország a hidegháborúban 1945-1961. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Tibor (2013) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Viktória (2023) Minek köszönhető a podcastok népszerűsége? : podcast hallgatási szokások, motivációk és alkalmazási területek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ádám (2019) A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer kereskedelem büntetőjogi értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ágota (2021) A referenciacsoportok befolyása a műkörmösválasztásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Éva (2011) A börtönügy helyzete külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Éva (2010) A gyermeki jogok érvényesülése és garanciái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Annamária (2006) A könyvtárközi kölcsönzés története, és a változások alakulása az Országos Dokumentum-ellátó Rendszer hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Antalné (2005) Veszélyeztetett gyermekek napjaink iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Barbara (2014) Az SOS Gyermekfalu törekvése a fiatal felnőttek reintegrációjáért: Esettanulmányok a Lajosmizsei Ifjúsági Házról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Barbara (2008) Információbróker projekt II. Jegyzetkiadó vállalkozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Barbara (2020) A YouTube az új fekete Avagy a Web 2.0 társadalmának televíziója. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Beáta (2000) Nevelőszülői rendszer működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Csaba (2005) A katolikus közoktatási intézmények minőségfejlesztési programja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Diána (2013) Madármegfigyelés és Madárvédelem az 1-6. osztályban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Dóra (2004) Gondolatok az Amerikai Egyesült Államok oktatásügyéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Edina (2009) A filmgyártás története: Amerika filmgyártása a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Erika (2004) Egészségnevelés a 6-14 éves tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Erika (2008) Zeneterápia : zeneterápia, mint prevenciós módszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ferenc (1983) A Csepeli Duna MGTSZ elemző vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Gergely (2004) Rádió 1: csak igazi mai sláger megy. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Gyöngyi (2006) Az erkölcsi szint vizsgálata kisiskoláskorú gyermekeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Gyöngyi (1985) A művelődés, műveltség determináltsága - egy község életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Ildikó (1987) A világ kőolajtermelésének és exportjának változása 1950-1984 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, István Karcag város település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Juhász, István (1948) Pályaválasztási tanácsadás és módszerei. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Juhász, János (1999) A felnőttoktatás néhány sajátossága egy speciális szakoktatási, szakképzési forma keretein belül. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Jánosné (2007) Három európai ország tanterveinek összehasonlító vizsgálata és értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, József Péter (2020) Lakásviszonyok, lakáshelyzet, lakásélet-minőség ma, nemzetközi összehasonlításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Józsefné (1999) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Katalin Dombegyház. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Juhász, Kriszta (1992) Csoportok formálódása óvodás korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Krisztina (2020) Az Instagram szerepe a városimázs alakításában: Szeged példája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Lajos (1998) A válás hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, László (1999) Egy határőr igazgatóság szervezeti kultúrája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Magdolna (2008) Az emberi boldogság összetevői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Mihály (2010) Pulszkyak a magyar múzeumügyben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Miklós (1982) Az iskolák és a közművelődési intézmények együttműködése az MSZMP KB közoktatásügyi és közművelődési határozatának szellemében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Mária Piroska (2012) Diplomáciai protokoll. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Márta (2010) Rendezvények Mátyás király udvarában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Nikoletta (2012) Motiváció az alap- és középfokú klarinétoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Norbert (2005) A reklám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Szilvia (2007) A cigány gyerekek beilleszkedése és az óvoda kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Tibor (1988) A Balaton idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Tímea (2020) Környezettudatos marketing és a fogyasztói magatartás kapcsolata. A fogyasztói tudatosság és motivációk élelmiszer vásárlás során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Viktor (1993) A vallás, kereszténység. A vallás gyakorlása napjainkban a baracskai büntetésvégrehajtási intézetben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Viktória (2000) A kiskőrösi Wattay Középiskola és Szakiskola története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Zsolt (2021) A vállalkozóvá válás folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Zsuzsanna (1996) "Garibi hatao" avagy legyőzzük a szegénységet. A népességnövekedés az élelmiszer-termelés csökkenésének illetve az eloszlás problémájának összefüggései Indiában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász, Ágnes Reklámhordozók és reklámeszközök napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Éva (1984) Csongrád megye ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász Nagy, Péter (2014) Motiváció és ösztönzés a kis és középvállalkozásokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász Nagy, Péter (2012) Munkavédelemről általánosságban, és ágazati szinten a mezőgazdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász Nándorné Kenéz, Márta (1975) [Matematikatanítás korszerűsítése]. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhász-Harsányi, Bettina Katalin (2022) A kisgyermeket nevelő édesanyák nevelési stílusának kapcsolata a társas támogatottsággal, a párkapcsolati elégedettséggel, a depresszióval és az észlelt stresszel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Kissné Zombori, Anita (2020) Portfólió Pedagóguspályám áttekintése. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Alíz (2014) Az általános forgalmi adó az adójogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Krisztina (2022) Négylábú és kétlábú kapcsolataink: Kutyánkkal való kötelékünk hasonlít a családtagjainkkal való viszonyunkra? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Márk (2022) Vállalkozók és munkavállalók a kereskedelemben: Végrehajtó funkciók, munkamemória és reziliencia vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Mónika (2021) Karrier vagy család? Avagy a fiatal felnőtt nők a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Csilla (2008) Könyvgyűjtő asszonyok a 18. században: Árva Bethlen Kata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Csilla (2004) A nyelvújítás harcai Magyarországon a 18-19. század fordulóján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Nagy, Katalin (2007) Az egyén és közösség fejlesztése a nevelés folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász-Vass, Tímea (2014) Vezetői attitűdök és vezetővel szembeni pedagógus-elvárások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Batki, Erika (2013) Gyermek születéséhez kapcsolódó társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Bugya, Éva Edina (2022) A Kecskeméti EGYMI Juhar utcai tagintézményének története a kezdetektől a 2021/2022-es tanévig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Golovics, Ágnes (1999) A közoktatás múltja és jelene. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhászné Kmecz, Katalin (2001) Az Abaúji Pedagógiai Szakmai Szolgáltató szervezetek kialakulása, és munkaterületei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Koltai, Zsuzsanna (2006) Kistérségi tanügyigazgatás megtervezése, megszervezése a meglévő gyakorlat elemzése alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Magyar, Szilvia (1985) Útkeresés a francia filmművészetben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhászné Mihályi, Rita (2020) A jászkiséri óvodáskorú gyerekek IKT eszközhasználati szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Muhari, Ildikó (2005) Régi görög hétköznapok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Stachó, Tímea (2007) Érzelmi intelligencia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Szabó, Magdolna (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhászné Szűcs, Márta (1991) Régi gyűjtemények - új múzeum. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Juhászné Viski, Erika (2004) Divat a dualizmus idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jumaa, Mohammad Jamil Mahmoud (2022) How the EBRD assist and support developing economies and SMEs? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jungábel, Éva (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Junászka, Klaudia (2015) A gyermekkatonaság problémája a nemzetközi jogban különös tekintettel a Vöröskereszt iránymutatásai alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juray, Balázs (2004) A híradó képi megjelenítése - avagy, azt látjuk-e, amit látni szeretnénk-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jurcsek, Viktor (2023) Az emberek hírfogyasztási szokásai : mennyire válogatjuk meg azt, amit a média elénk tár? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juronics, Péter (1988) Alkotói vezetés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jurászik, Valéria (1969) Egy 13 éves kislány álmainak lélektani elemzése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Juró, Éva (2021) Lehetőségek a nyelvi fejlesztésben óvodáskorban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Justin, Géza (1999) A Szentesi Polgári Leányiskola története (1871-1947). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Justyákné Kiss, Ágnes (2004) Mit jelent a menedzser szemléletű iskolavezetés? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jusztinné Nedelkovics, Aliz (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jágri, Ildikó (2012) A gyermekes családok támogatási rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jáki, Martina Kata (2022) Az Y és Z generáció foglalkoztatásának kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jákli, Tibor (2007) Nevelés a Zala megyei büntetés-végrehajtási Intézetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jákli, Viktória (2005) Magaskultúra a tömegkommunikációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jákri, Alexandra (2013) Speciális Gyermekvédelem Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbor, Dóra (2018) Az atomfegyverekre vonatkozó nemzetközi szabályok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbor, Lajos (2006) Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek beilleszkedési zavarai és azok kezelése, a körösladányi Tüköry Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbor, Lajosné (2001) A Down-szindrómás gyermekek fejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbori, Beatrix (2021) The European Union as a brand : examining the attitudes of Hungarian millennials with the help of political marketing. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jámborné Justyák, Anikó (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbrik, Zsolt (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbrik, Zsolt (2022) A csillagászat mint motiváló és ismeretösszegző témakör a középiskolai fizikaoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbrik, Attila Imréné (2008) Az ezotéria, mint korunk divatjelensége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jámbrik, Zsuzsanna (1980) Irodalmi érdeklődés pszichológiai vizsgálata első- és harmadéves főiskolai hallgatók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jámecz, Hajnalka (2007) A cigány tanulók helyzete Zala megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jándi, Enikő (2007) A lejtőn lefele azaz, hova vezet a kereskedelmi televíziózás közkedveltsége hazánkban? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jándliné Németh, Mónika (2007) A viselkedészavarok megítélése és kezelése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jánk, Mihályné Sarkadkeresztúr településföldrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Jánoki, Fanni Zsófia (2023) Az időskori változások hatásai a kognitív funkciókra az aktív és a kevésbé aktív életmódot folytató időseknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosi, Eszter Stefánia (2022) Gyermekrajzok elemzése : a gyermeki világkép megismerése gyermekrajzok által kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosi, Györgyné (2003) Problémák a szakmunkásképző iskolák 9.-10. osztályának matematika tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosi, Zoltán Balázs (2023) A társas támogatás, a mentalizációs színvonal és a korai maladaptív sémák összehasonlító vizsgálata a serdülő korosztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosi, Katalin (1994) A marosvásárhelyi Református Kollégium és növendékeinek története az I. világháború idején (1909-1919). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jánosi, Zoltán Péterné (2020) Kalotaszeg, mint tájegység néprajzának és turizmusának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosik, Tímea Anna (2010) A házastársi tartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosiné Salamon, Gyöngyi (2001) A konfliktusok kezelése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosiné Szombati, Csilla (2000) Oktató-nevelő munka az iskolai napközi otthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jánoska, Balázs (2021) A mémek szerepe és a virális tartalom vizsgálata a marketingkommunikációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Járai, Attila (1996) A Pick Szeged Rt. tevékenységének és részvényeinek árfolyama közti kapcsolat vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Járfás, Lajos (2000) e-business - Az Internet üzleti felhasználása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jármai, Ildikó (2009) Tájékoztatás vagy párbeszéd. Egy iskola külső kommunikációs rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jármai, Lászlóné A tanulók absztraháló képességének fejlődése:a betűabsztrakció kialakítása. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jármai, Pál (2011) A földhasználathoz és a földtulajdonhoz kapcsolódó támogatások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Járomi, János (2012) Az MDF ellenzékisége 2006-2010 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Járvás, Katalin (1993) Az örökletes és környezeti hatások szerepe a tehetség kialakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Járóka, József (2011) A zene szociológiai szerepe, funkciói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jászay, Péter (2021) Ingatlanforgalmazás az áfa tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jászfalusi, Péter (2020) Az Érdekfeszítés Mestersége: Kalandmesterek, mint ideális tanárjelöltek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jászka, Ernő (1981) Vegyipari munkások kulturális és műveltségi színvonala a kőbányai gyógyszerárugyárban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jászkuti, Gergely (2021) Munkakörelemzés és kompetencia profil a közszolgálati tisztviselők továbbképzésének minőségirányítási feladataihoz. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jászkuti, Gábor (2008) Sportszponzorálás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jávor, György Gergő (2012) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtásáról, ezen belül az elítéltek foglalkoztatásáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jávor, Judit (2013) Gyermekvállalási kedv gazdasági, gazdaságpolitikai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jávor, Krisztina (2001) Minőséget a gyermekért : minőségbiztosítás egy interaktív, gyermekközpontú iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jávor, Péter A tanulók személyiségének formálása a tanítási gyakorlatban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Jávorka, Csaba (2001) Az Újpetrei Körzeti Oktatási és Nevelési Központ Általános Iskolájának belső értékelési rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jávorné Kerkay, Renáta (2008) A kreativitás fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jázmin, Fanni (2022) Lehet-e "Zöld" egy nem Zöld Óvoda? : a környezeti neveléssel és a környezetvédelemmel kapcsolatos lehetőségek az óvodán belül és azon kívül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jäger, Zorica (2019) Проблеми и могуђности у школеној настави и ваншколским активностима српског језика у Maђapcкoj. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jäger, Zorica (2019) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Jéga-Szabó, Alexandra Csilla (2012) A munkáltató kártérítési felelősségének alapjai és gyakorlata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jéga-Szabó, Brigitta (2014) Jogintézmények és szabályozási módszerek az Európai Unió környezetvédelmi szabályozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jéger, Szabolcs (2008) A Makói Városi Televízió működése, a mindennapok nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jékely, Endréné (2007) A pedagógiai szakmai szolgáltatás segítése értékelési műhellyel szentendrei kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jóba, Andrea (1991) Egészséges életmódra nevelés az általános iskolában, különös tekintettel a káros szenvedélyek elleni küzdelemre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jócsák, Boglárka (2009) Az Esküvőszervezés Szeged tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jóföldi, Gabriella (1987) Lakodalmi szokások változása Bogyiszlón. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jójárt, Andrea (2021) Hatékony idegennyelv-tanítási stratégiák a tanulásban akadályozott tanulók inkluzív oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jójárt, Sándor (2009) Munkaügyi kapcsolatok a közúti közlekedési alágazatban különös tekintettel a Közúti Közlekedési Szakszervezet tevékenységére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jójárt, Zsanett (2012) A kártérítési jogviszony a polgári jog keretein belül : a nem vagyoni kártérítés hatályos szabályozásának összehasonlító jellegű bemutatása, különös tekintettel a jogintézményt övező anomáliákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jójárt, Zsófia (2013) Az egyenlő bánásmód a védett tulajdonságok tükrében, különös tekintettel a nemek közötti diszkrimináció tilalmára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jójárt, Ádám (2012) Népszámlálás Magyarországon és világszerte. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jójárt, Barbara (2019) Fogászati félelem mértékének vizsgálata felső tagozatos gyermekek körében a szülő fogászati félelmének mértékével összefüggésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jójárt, István (1958) Szatymaz természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Jójárt, Renáta (2020) Szociometriai felmérés A 4. és 7. osztály csoportszerkezetének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jóljárt, Elizabet (2023) Művészetterápiás módszerek alkalmazásának hatásvizsgálata autista gyermekek viselkedésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jónás, Anita (1996) Bogyiszlói körkép avagy hátrányos helyzetű gyermekek egy dunántúli községben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jónás, Krisztina (2013) A demokrácia lehetőségei az iszlámban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jónás, Sándorné (2015) Mentorság? Bátorság! A pedagógusok attitűdje egy feltételezett mentorált szerepben - esettanulmány egy miskolci általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jónás, Gabriella (1990) A családdal kapcsolatos problémák a szocializáció tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jónás, Mónika (2008) A gyermekvédelem rendszere, esettanulmányok, előnyök és buktatók. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jónás, Sándor (1989) Az állami tűzoltóságnál folyó oktató-nevelő munka. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jónász, Ida (1975) A geometriatanítás korszerűsítéséről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Jóné Trényi, Szilvia (2005) A viselkedés és életfelfogás alakulása a szakközépiskolából a főiskolára kerülve a XXI. században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Jópeti, Dóra (2011) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jószai, Csilla (2020) Fenntarthatósági jelentések összehasonlíthatósága a ruházati iparban a H&M és Zara példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jóvári, Levente Tamás (2021) A társkereső valóságshowk felépítése és szerkezeti sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Józsa, Ibolya (2021) Asszertivitás a mindennapokban, asszertív kommunikáció a munkahelyen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Józsa, Márta (2010) Szociális biztonsági koordináció a gyakorlatban : a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálatához beérkezett kérdések problémafeltáró elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Józsa, Rita (2011) Egy fiktív vállalat HR rendszerének kialakítása és átszervezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Józsa, Viktor (2008) Gyermek- és fiatalkori bűnözés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
József, Attila (2006) A zalaegerszegi Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ munkaköri leírásainak összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
József, Gabriella (1996) A környezetvédelmi oktatás-nevelés lehetősége a mezőgazdasági szakközépiskolában a sertéstenyésztés keretein belül. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Józsik, Edit (2000) A közéletre nevelés lehetősége a középiskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Józsáné Bánhidi, Márta (2013) Az országos kompetenciamérés eredményeinek vizsgálata a kompetencia alapú oktatás tükrében Domaszék és Röszke általános iskoláiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Józsáné Ábrahám, Klaudia (2011) A munkanélküliség kialakulása Hazánkban, különös tekintettel a friss diplomások és pályakezdők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Júrás, Etelka (2005) Környezetvédelmi oktatás a szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaadan, Bushra (2022) The Causes and Costs of Conflicts: Evidence from the Syrian Conflict. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaba, Edit (2006) Az általános iskolai kollégium jelene és jövője : a Hungária Általános Iskola és Kollégium helye a kollégiumok rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaba, Imola (2022) A gyógyfürdők jótékony hatása a lakosság egészségi állapotára vonatkozóan. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kabai, Beáta Zsuzsanna (2009) Tanulási technikák, stratégiák és a tanulási nehézségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kabai, Gabriella (2012) A kormányok és a szociális partnerek kapcsolata - Az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetéséhez vezető út. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kabai, Tibor (2012) [A magyarországi családok megélhetésének, gazdálkodásának nehézségei, stílusai, életmód és életstílusbeli különbségei]. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kabai, Dániel (2020) A mérkőzésen nyújtott teljesítmény megítélése és a hiperversengés vizsgálata sportolók és játékvezetők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kabainé Tóth, Andrea (2022) Eperjes település kulturális és közösségi életének (ki)alakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kabamba, Mukendi Karel (2020) L’UE et la gestion de la migration clandestine : Quelles politiques avec les pays tiers africains? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kabódi, István (2001) Lelkes István élete és munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kacsari, Zsolt (2001) Diagnózistól a „Jövő Házáig” - Az autizmus -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kacsinta, Zsolt (2008) Problémamegoldó kommunikációs stratégiák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kacsóh, Lilla Katalin (2020) 1. Source countries and some grounds of the acceleration of outflows ; 2. COVID-19 and the human rights of migrants: Guidance. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kacziba, Lajosné (2002) Intézményi Szervezetfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaczkó, Anna (2018) A gyermekek sérelmére elkövetett pszichikai erőszak pszichológiai és jogi aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaczkó, Zita (2009) Fejezetek Nagyszénás agrártörténetéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaczkó, Anna (2020) A generációk és a digitális kor gyermekei. A virtuális tér veszélyei gyermekjogi aspektusból. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaczkó, Gáborné (1993) Iskolarendszerek kialakulása és fejlődése néhány ország vizsgálatának tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaczor, Dénesné (2005) A veszélyeztetettség megelőzése és megszüntetése a Zalaegerszegi Gyermekjóléti Szolgálat gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kadiatou, Diane (2020) L’inefectivite de la parite homme femme dans les instances de decisions en Guinee conakry : une responsabilite partagee. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kadnár, Viktória (2004) A motiváció szerepe a vezetésben. A motiváció szerepe, minősége, kiléte az AVON Cosmetics Hungary Kft. tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kadyrbekova, Aizada (2023) Purchasing products in-applications. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaiser, Csilla (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kaiser, Zsuzsanna (2013) A megváltozott munkaképességet érintő jogszabályi változások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kajati, Fanni (2020) Consensus Reality in Harry Potter. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kajdi, Marianna (2009) Egy innováció tapasztalatai : 20 éves a két tannyelvű program a Varga Katalin Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kajos, László (1983) A kreativitás vizsgálata, a korszerű matematikatanítási módszer bevezetése kapcsán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kajtár, Ildikó (2011) A biztonságos munkavégzés és az üzemi balesetek bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kajtár, Ildikó (2009) A rokkant személyek helyzete és az őket megillető saját jogú nyugellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kajtár, Daniella Petra (2020) A számviteli szétválasztás sajátosságainak bemutatása a Baja Energetika Kft. működésén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kajtár, Szilvia (2008) Az ösküi kerek templom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kajtár-Farkasinszki, Fanni (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kajári, György (2007) A pálinkafőzés és a gyulai pálinkafesztivál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kajáry, Ildikó (2001) Minőségbiztosítási rendszer kiépítése egy iskolai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kajó, Anna (2013) A családokat megillető kedvezmények Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kakas, Annamária (2021) A terepi oktatás módszerei a kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kakas, Lajos (1936) Gyöngyös településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kakas, Lúcia (2020) A társastánc hatásának vizsgálata a 6-10 éves gyerekek képességeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kakucs, István Lajosné (2013) A magyar családtámogatási rendszer kialakulása és főbb fejlődési szakaszai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kakulya, Pálné (2007) A magyarországi kisebbségek jogi védelme, különös tekintettel a cigány kisebbségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kakuszi, Zsolt (2012) A nemzetközi terrorizmus és az ellene folytatott küzdelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kala, Drooti (2020) The relation between gender (in)equality and development: Hungary and Sweden as case examples. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalamár, Márta (2007) A régió lehetséges szerepe a közoktatás kistérségi struktúrájának korszerűsítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalamár, Norbert (2008) Elkövetővé, áldozattá válás megelőzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalamárné Kázár, Gabriella (2007) Hallássérült gyermekek fejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapis, Anita (2007) Kommunikációs képességek fejlesztése az alsó tagozatban - különös tekintettel a drámapedagógiára vonatkozóan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapos, Dorina (2021) Egyéni vállalkozás választható adózási formái, járulék-és adófizetési kötelezettségei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapos, Dorina (2019) A gyermekvédelmi jelzőrendszer szerepe és működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapos, Brigitta Éva (2007) Szépirodalmi szövegfeldolgozás az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapács, Elvira (2014) Az üzemi baleset fogalma, társadalombiztosítási és munkaügyi következménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapács, Ferenc Marcell (2023) Vegyi fegyverek alkalmazása és korlátozása, legújabb kihívások a vonatkozó nemzetközi egyezmények szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalapács, Kitti (2006) Egy konkrét rendezvényszervező cég tevékenységének bemutatása egy adott rendezvény megszervezésén keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalcsu, Éva (1984) A közművelődés intézmény rendszerében a filmszakma szervezetei. A Balázs Béla stúdió szervezete és munkamódszere. valamint a társadalmi forgalmazás koncepciója. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaldenecker, Dóra (2021) A COVID-19 vírus és a járvány hatásai a gimnazista tanulók mentális egészségére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalderásné Kávai, Edit (2005) Kultúra és család. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalicov, Szilvia (2010) A pedagógusok értékelése és a továbbképzési rendszer kapcsolata egy oktatási intézményben : a pedagógusok értékelése és a továbbképzési rendszer kapcsolata a Budapest II. kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaliszky, Kinga (2022) A publicistaszerep Juhász Gyula életművében : a vidéki újságírás célkitűzései a 20. század első negyedében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalla, Viktória (2021) A romák iskolai integrációja Kiskőrösön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kallai, Kata Sára (2014) Az emberölés alap- és minősített esetei és büntetőjogi megítélése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kallós, Géza (1985) Egyes popzenei műfajcsoportok-,irányzatok és stílusok sokfélesége, sajátosságai és ismertségi szintjük vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kalmár, Adrienn (2017) A válás és a problémás kapcsolattartás pszichológiai háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Andrea (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, András (2009) A megújuló energia-előállítás és hasznosítás szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Anett Dorina (2023) Az ügyészség szerepe a büntetőeljárásban, különös tekintettel az ügyészi hatáskörgyakorlás aktuális kérdéseire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Dávid György (2018) Az automatizálás lehetséges hatásai a munkaerőpiacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Erzsébet (1968) Csoportok szerepe a geometriában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kalmár, Eszter (2021) A közösségi média hatása a párkapcsolatokra : az X-generáció és a Facebook. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Fanni Ilona (2021) Az automatizálás és az innovatív robottechnológia térnyerésének hatásai a munkaerőpiacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Jánosné (2007) Kistérségi szakszolgálat tervezése, szervezésének kérdései : a Bajai Komplex Kistérségi Társulás keretében ellátott szakszolgálati tevékenység. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Krisztián Imre (2011) A gyülekezési jog aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Levente (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Nikolett (2021) Élet az online térben : hogyan hatott a járványhelyzet az egyetemisták társas kapcsolataira és lelki állapotára? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Orsolya (2022) Párkapcsolatok hatásának vizsgálata a fiatal felnőttek önértékelésére, énhatékonyságára és élettel való elégedettségére nézve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Éva (2015) Levélszemét versus adatvédelem a direkt marketing szektorban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Erzsébet (1932) A Tiszántúl településformái. Masters, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kalmár, Katalin (2005) Intézményesített Minőségirányítási Programok összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, László (1998) A Túrkevei Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és leányiskola alapításának története és első évei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kalmár, Mihály (2006) A humánerőforrás tervezése és a humánerőforrással való gazdálkodás az Arany János Általános Művelődési Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalmár, Mária (1966) Az emlékezést elősegítő és gátló tényezők az oktatás folyamatában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kalmárné Katona, Éva (2020) A földműves nyilvántartás bevezetésének következményei a mező- és erdőgazdasági földek tulajdonszerzésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalocsai, Dávid László (2021) A koronavírus hatása a magyar oktatásra : generációs különbségek az IKT-eszközök használata terén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalocsai, Krisztina (2008) Egy alapítványi óvoda létrehozásának tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalocsay, Katalin Tünde (2013) A magyar és finn 40 év feletti felnőttek felsőfokú tanulmányainak motivációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalydi, László (2006) Digitalizálási munkák a Somogyi-könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kalácska, László (1968) Tanítványaim önállóságának fejlődése a földrajztanitásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kalán, Tímea (2012) A hatósági munkaügyi ellenőrzés menete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kalász, Ákos (2021) Képzési portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kalászi, Orsolya (2009) Magyar Ede munkássága Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaló, Béláné (2000) A minőségbiztosítási rendszer kialakításának lehetséges útjai általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaló, Zsuzsa Bernadett (2022) Egy zootábor szerepe és lehetősége a környezeti attitűdformálásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaló, Zsuzsa Bernadett (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kamarás, Györgyné (1977) Dunapatajtól Foktőig néhány Duna-menti község demográfiai változásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kamarás, Ildikó (2013) Matematika a zenében és mindennapjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kamarás, Zsolt (2012) Észtország iskolarendszerének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kamasz, Tamás Ákos (2021) A vadászat és vadgazdálkodás számvitele a Gemenc Zrt. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kamenszky, Anna Ágnes (2014) A gyermekkorú és fiatalkorú bűnözés Magyarországon az igazságügyi statisztikák tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kamenszky, Petra Anna (2010) Az elítéltek helyzete Magyarországon az igazságügyi statisztikák tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kamilcelebi, Caner (2022) The Contribution of Blockchain Technology to the Digital Economy and Its Future Implementations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kamocsai, Dr. Andrea (2016) Teljesítményértékelés a közigazgatásban, különös tekintettel annak gyakorlati megvalósítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kamocsay, Judit A lakótelepi gyermekek személyiségfejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kamssu'Talom, Geneviéve (2020) La question de la libre circulation des biens et des personnes dans une integration sous – regionale : analyse comparative entre l’Uemoa et la CEMAC. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kamuti, Attila (1995) Életmódkérdések az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kanalicsné Beleznai, Csilla (2006) Különleges bánásmódot igénylő gyermekeket ellátó intézményfejlesztés stratégiái : esettanulmány. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsalics, Zoltán (2005) A szakképzés története Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsár, Edina (2010) Munkanélküliség, a friss diplomások körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsár, Zoltán (2011) Nemzeti Parlamentek szerepe az Európai Unió integrációjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsár, Andrea (2020) A Lépésről Lépésre program bemutatása és adaptálásának lehetőségei sérült tanulókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsár, Regő (2020) Az online játékok mikrotranzakciójának gazdaságpszichológiai vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsó, János (2018) Környezeti tárgyú ügyek a Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kanczler, István (1968) Audiovizuális eszközök a földrajz tanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kandó, Tamás (2005) Az újkori olimpiák története és válságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanfi-Horváth, Márta (2005) A kávéházak, mint a közélet színterei Budapesten a századforduló idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanizsai, Gabriella (2012) Előzmények történeti áttekintése az Ebktv. szerinti védett tulajdonságok elméletének és gyakorlatának elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kanizsai, Gabriella (2014) A munkaviszony megszüntetésének és megszűnésének esetei, különös tekintettel a csoportos létszámleépítésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanizsai, Kristóf (2008) A médiában megjelenő agresszió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kanter, Bálint Bence (2016) A magyar-orosz kapcsolatok alakulása a Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vezette kormányok idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kanyok, Zsófia (2012) [A bűnügyi együttműködés: a kiadatás intézménye, az Európai Unió tagállamai között érvényesülő változata, az átadás]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kanyó, Alexandra (2021) Az online szálláshely foglalási magatartást befolyásoló marketingkommunikációs eszközök vizsgálata, különös tekintettel a remarketingre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanyó, Mónika (2014) A konfliktusok és a munkahelyi pszichoterror hatása a munkaügyi kapcsolatokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanyó, Virág Barbara (2021) Művészetterápia fiatalkorú szenvedélybetegekkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kanyó, József (2004) Olvasási szokások az ezredfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kanyó, Kinga (2016) A közösségi oldalak és a személyiségkomponensek kapcsolata az Y és Z generációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kap, Ceyda (2018) Diaspora as a bridge: the case of Abkhaz Diaspora in Turkey. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapa, Melinda Erzsébet (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kapeller, Adrienn (2011) A személyes adatok védelme a munkaerő-felvételi eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapitány, Renáta (2013) Az 1956-os magyar forradalom emigrációja Franciaországban és Svájcban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapitány, Mariann (1998) A Kalocsai Szent István Gimnázium története 1920-tól a II. világháború végéig. Masters, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola.
Kapitány, Réka (2020) A válás és a halál okozta gyászfolyamat feldolgozása serdülőkorban -hasonlóságok, különbségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapitányné Kőszegi, Piroska (2003) Minőségfejlesztési program bevezetése és eredményei : (A Coménius 2000 minőségfejlesztési program I-es intézményi modelljének bevezetési tapasztalatai az óvodában). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kapolcsi, Kinga (2009) Szervezetfejlesztési innovációk menedzselése a szombathelyi Pipitér Napközi Otthonos Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kapornaki, Pálné (2004) Hajdúszoboszló kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaposvári, Vajk János (2023) Az állatok hadászati alkalmazása a történelem során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaposvári, Gergely Márk (2007) A lélek szakadéka : (avagy a sátánizmus mint ifjúsági szubkultúra). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaprinay, Eszter (2009) A polgári eljárásjog alapelvei, különös tekintettel az ésszerű határidőn belüli befejezéshez való jogra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapros, Dóra (2016) „Leszünk-e valaha ismét egy család?” Az alkoholizmus családra gyakorolt hatásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaptás, Anna (2022) A tanulmányi sikerességet meghatározó pszichológiai tényezők vizsgálata serdülőkorú gyermekekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaptás, Anna (2020) A tanulmányi reziliencia, a megküzdési módok és a jóllét vizsgálata 7. és 11. osztályos diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapus, Anita (2023) A családpolitika hatása az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapus, Kitti (2009) A törvényen alapuló tartás közös szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapus, Krisztián (2022) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kapus, Krisztián (2023) „Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel." (Coelho) : katolikus közösségi ifjúsági vezetőképzés a kortárs Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapus, Melinda (2006) Minőségirányítási rendszer működésének tapasztalatai a Pókaszepetki AMK-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kapus, Krisztián (1999) Diák-érdekképviselet - egy lehetőség a demokráciában -. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kapus, Zsófia (2010) A Médiatudor Program. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapusi, Ildikó Angéla (2017) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kapusi, Kristóf (2021) A sitcom átalakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapuvári, Katalin (2017) A külföldiek földtulajdonszerzése Magyarországon és az Európai Unió más tagállamaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapuvári, Adrienn (2007) A 14-18 éves fiatalok mentális helyzetének vizsgálata Zalaegerszegen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapás, Anita (2001) Az óvodai integráció hatásai a vezető feladatokra. A Felsővárosi Óvoda működésének 20 éve alatt bekövetkezett változások a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kapás, Hajnalka (2015) A foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével, bejelentésével, valamint a jogviszonyok minősítésével kapcsolatos ellenőrzési hatáskörről az elméletben és a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kapás, Hajnalka (2013) A munkaügyi ellenőrzés tárgykörei, a betartandó szabályok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapás, Eszter (1999) A bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola története és pedagógiai programja. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kapás, Tamás (2005) A zsidóság helyzete az Osztrák-Magyar Monarchia idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kapócs, Réka (2013) A lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet kérdései a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kara, Mohammad Saeed (2021) International Sanctions: Evolution, Policy, and Impact with Special References to the European Union and Syria. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karaba, György (1994) A szociometriai státusz és a szociális percepció kapcsolatának vizsgálata egy gimnazista csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karacs, Zsófia Máriaróza (2023) Az online technológia használat és a pszichológiai jóllét összefüggései IBD-vel élők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karadag, Jázmin (2023) Sorsfordító események hajléktalan személyek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karai, Fruzsina (2022) A Waldorf Óvoda választásának szülői motivációi egy vizsgálat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karai, Gábor (2006) Nemzetközi konferenciák szervezésének logisztikai kérdései egy adott rendezvényen keresztül bemutatva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karakai, József (2007) Körmend és kistérsége többcélú kistérségi társulás közoktatási feladatellátásának helyzete, elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Karakas, Andrea (1996) Tudásszintfelmérés biológiából szakközépiskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karakas, Ágnes (1995) A berettyóújfalui Arany János Nevelőotthon története 1957-1995. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karakus, Gülreyhan (2023) Economic Inequalities Among Countries & Green Finance Policies. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karakó, Edina (2005) A zsidó kultúra hagyományai: a szegedi zsinagógák ( Az Új zsinagóga története). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karallné Petrozsényi, Lívia (2007) A közszolgálati média tündöklése és bukása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karalyos, Gáborné (2015) A foglalkoztatás mint a reszocializáció eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karamán, Anikó (2009) A válás hatása a gyermeki fejlődésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karamán, Judit Enikő (2009) A menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karap, Gézáné (1993) Cigánytanulók oktatása és nevelése az első osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karas, Bettina (2015) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karasz, Barbara (2014) A büntetés-végrehajtás megoldásra való problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karasz, Zsoltné (1990) Az egészséges életmódra nevelés lehetősége a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karaszi, József (1989) Élet elleni bűncselekményt elkövetett női elítéltek nevelésének és munkáltatásának vizsgálata a Kalocsai Fegyházi és Börtönben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karaszné Varga, Klára (2022) Pöttyös Panni régen és most : óvodapedagógusok mesepreferenciájának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardicsné Hársfalvi, Tímea (2007) Nehezen nevelhető gyermek az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Alexandra (2018) A munkaerőpiacon bekövetkező változások és az online toborzás szerepe Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Anna (2011) Az eurorégiók kihívásai, különös tekintettel a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióra : hidak vagy sorompók? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Balázs (2021) A szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak, különös tekintettel az elhatárolási kérdésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Bálint (2021) Az Ipar 4.0 megjelenése a termelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Cintia Ildikó (2015) A magzat jogállásának kérdései az alapjogok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Dóra Nikolett (2014) A válás folyamata és az egyszülős családok jellemzői pszichológiai és szociológiai megállapítások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Judit Zsuzsanna (2022) Coaching módszerek a karrierváltás segítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Márton (2023) Fiatal férfiak által megélt nemi szerepkonfliktus a szexuális orientáció tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Máté (2023) Sportesemény diskurzuselemzése: Magyarország-Norvégia labdarúgó mérkőzés (2015. 11. 15.). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Mónika (2023) A gyógyszertári dolgozók leltárfelelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Szilvia (2001) Az iskolai életre alkalmas? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Tiborné (2001) A minőségbiztosítás stratégiai jellege az iskolavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Zoltánné (2015) Családok támogatása a magyar jogrendszrben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Ákos (2022) Makói fiatal sportolók motivációjának és mentális egészségének vizsgálata világjárvány idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Éva (2011) Alternatív vitamegoldási rendszerek a magyar munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Anikó (2014) Esterházy „Fényes” Miklós és a fertődi kastély. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Brigitta (2000) Turizmus az ezredfordulón. Trendek a világpiacon és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Emese (1998) Ép testben-Ép lélek "Minden gondolkozó embernek kötelessége megismerni az egészséges élet törvényeit!" /Gandhi/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kardos, Erika (1999) Az óvoda és az általános iskola közötti átmenet pedagógiai kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kardos, Gyöngyi (2006) "Pouvez-vousaider?" - avagy a francia nyelvterületű könyvtárak on-line referensz szolgáltatásainak bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, István (1985) A gyulai szövetkezetek ’Körös’ Néptánc együttesének története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kardos, János (2001) Az önkormányzatok szerepe az oktatási intézmények alapításában, fenntartásában, működésében és irányításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, László (2005) Közlekedésre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Mónika (1998) A pedagógus és a nehezen nevelhető gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kardos, Renáta (2009) Közírónak lenni. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Szilvia (2008) A Kígyósi Kastélyjátékok a Wenckheim kastély és parkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Vivien Kata (2020) Adatvédelmi tudatosság a joghallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Zoltán (1987) A hódmezővásárhelyi olvasókörök gazdasági élete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kardos, Zsuzsanna (2010) A 2008-as Közép-Európai Nyári Iskola megrendezése CESC 2008. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos-Gangl, Ágnes (2021) A szervezet helyzetének és jövőképének meghatározása az életciklus modellek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kardosné Korom, Éva (2008) A projektmódszer alkalmazásának lehetőségei a vizuális nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardosné Pataki, Mónika (2008) A gyermeki- és tanulói jogok érvényesülése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kardulecz, Rita Angelika (2012) A fiatalkorúak elleni büntető eljárás alapvető szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karhesz, Klaudia (2014) Munkaviszony jogellenes megszüntetése és szankciói. Változások az 1992. évi XXII. törvényhez képest. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karika, Károly Dávid (2021) Lakásvásárlási és otthonteremtési támogatások rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karkus, Lajos (2010) Az egészségkárosodáson alapuló ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karkus, Erika (2004) Egészséges életmódra nevelés az általános iskola 8. osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karkus, Istvánné (1999) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karl, Éva (2023) Értékelési gyakorlat vizsgálata az általános iskolák pedagógus teljesítményértékelési rendszeréhez kapcsolódóan. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Karl, Máté János (2020) A körkörös gazdaság perspektívái Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karnis, Jánosné (1965) Deszk község természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Karnok, Marcell (2021) A Fintech Fogyasztói Szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karsa, Roland (2014) A Kkt. és Bt. jogi személyiségűvé válásának folyamata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Attila (2001) A magyar közoktatási rendszer problémái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Gyöngyi (2009) "Színe és fonákja" : gondolatok egy általános iskola szervezeti struktúrájának, kultúrájának elemzése során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Lilla (2022) Gyermekjóléti alapellátások Battonyán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Melinda (2013) Egészségügyi alapellátás körébe tartozó családorvosi ellátás helyzete a mai magyar viszonylatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Anikó (1991) Az osztályfőnöki munka szükségessége és fontossága a pályaválasztás folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karsai, Beáta Anett (2008) Az önkormányzatok gyermekvédelmi tevékenységei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Dóra (2020) Ruhavásárlási szokások a Z generáció körében, fast fashion és slow fashion térnyerése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Edit (2007) A gyorséttermek hatása a fogyasztókra; a McDonald’s esetpéldájának bemutatásával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Ilona (2007) Politikai befolyásolás a 2002-es magyarországi választási kampányban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karsai, Norbert (2011) A felsőfokú szakképzés helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karsainé Kovács, Mária (1998) A modern közoktatási rendszer működésének társadalmi, pedagógiai és közgazdasági feltételei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kartali, Erzsébet (2006) A Kaposvári Kistérség Somogyjádi Mikrotérségének elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Karácson, István (2021) Drámapedagógia az irodalomórán. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Karácson, Kata (2023) A vizuális ingerekből származó interferencia kontrolljának vizsgálata tanulásban akadályozott, és tipikus fejlődésmenetű tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karácson, Sándor (1999) Lakóotthoni forma megvalósítása Tarhoson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karácsony, Ádám (2013) Fiatalkorúak javítóintézeti reszocializációs nevelése a jogszabályi változásokra tekintettel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karácsonyi, Adrienn (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Karácsonyi, Edit (2010) Munkaügyi ellenőrzések a mai Magyarországon a munkaügyi statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karácsonyi, Krisztina (2022) Atipikus foglalkoztatási formák, különös tekintettel a diákok foglalkoztatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karácsonyi, Loránd (2011) Népbírósági perek 1945–46-ban a statisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karácsonyi, Petra (2023) A fogyasztók vásárlói magatartásának változása a H&M üzleteiben megjelent fenntartható divat hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Karáné Miklós, Noémi (2021) Motiválás az online oktatás során - a pedagógusok tapasztalatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karászi, Zoltán (1992) A magyar büntetés-végrehajtás az "európai"-ság tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Karásziné Szűcs, Marianna Judit (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karáth, Éva (2021) Értelmi fogyatékos személyek a keresztény közösségekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasparek, Márta (2000) A Budapesti Evangélikus (Fasori) Gimnázium Története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasper, Mariann (2001) A rendőrség gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kass, Nóra (2023) Könyves tudósítások a pozsonyi Magyar Hírmondóból (1780-1784). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kassai, Zsuzsanna (2019) Az Y generáció munkaerőpiaci megjelenése - kihívások és lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kassai, Adrián (2010) Ernst Lajos gyűjteménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kassai, András (2000) A Rendvédelmi oktatás történetének főbb vonásai 1991-től 1995-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kassai, Katalin (1947) Dombóvár településföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Kassai, Piroska (1967) Mezőhegyes település és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kassainé Kiss, Melinda (2006) A külföldi áruházláncok megjelenésének hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasuba, Róbert István (2021) A házasság felbontása a vétkességi és a feldúltsági elv alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kasuba, Róbert István (2016) A házassági akadályok rendszere a kánoni jogban és a polgári jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Csongor (2021) A koronavírus-járvány hatása a gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnésére Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Dániel (2023) A citera tánckísérő szerepe a 20. század második felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Enikő (2010) A testnevelés nevelőértéke. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, István (2006) Helyi társadalom és kistérségi feladatellátás: elvárások és lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Ivetta (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Ivetta (2022) A biológiatanítás 21. századi kihívásai a tantervi szabályozás különböző szintjein: nemzetközi összehasonlítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Andrea (1999) „Idegen” a családban (Az örökbefogadás pedagógiai és pszichológiai kérdései). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kasza, Barbara (2007) Eljárások, módszerek és eszközök az alsó tagozatos nyelvtanórákon : (a kooperatív tanulás módszere). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Lukács (1995) A tiszafüredi Polgári Iskola története /1913-1948/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kasza, Mariann (2009) Műemlék-építészeti tezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Zoltán (1992) A pályaválasztás motivációja : a 8. osztályos tanulók pályaválasztását befolyásoló tényezők három iskolában végzett vizsgálat alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kasza Roland Zsigmondné Magony, Írisz (2021) Angoltanítás az általános iskolákban : a szókincs hatékony és gyors fejlesztése alsó tagozaton, az élményalapú nyelvtanulás jegyében (Módszertani gyűjtemény). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszab, Zoltánné (2001) Konfliktusok kialakulásának feltérképezése az Arany János Tehetséggondozó Program kezdeti szakaszában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszab, Andrea (1999) Családsegítő szolgálat a helyi szociális ellátó rendszer keretében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaszai, Zoltán (2023) Az önrendelkezési jog érvényesülése napjainkban a kisebbségek autonómtörekvései során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszainé Bontó, Mónika (2020) Portfólió Pedagóguspályám áttekintése dokumentumok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszala, Krisztina (1998) Rajzokban tükröződő gyermekvilág. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaszap, Mária (2014) A fiatalkorúak javítóintézeti nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszap, Diána (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kasziba, Matiász (2022) HR Irányzatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kasziba, Gyöngyi (1992) Néhány családi tényező tanulmányi eredményre gyakorolt hatásáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaszper, Blanka Janka (2021) A nonformális tanulás speciális terepe - cserkészmozgalomban való részvétel hatása a munkaerőpiacon elvárt kompetenciákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszti, Gyula (1992) A konfliktusok és feszültségek okai a mai modern kétkeresős családokban. A családi nevelés szerepe és jelentősége a gyermek személyiségének alakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaszáné Felföldi, Julianna (2007) A kiskunfélegyházi gasztronómiai napok története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Beáta (2012) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Dóra (2022) Testvér érkezése az autizmussal élő gyermeket nevelő családba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, László (2010) Az alapfokú művészetoktatás helyzete ma Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Zoltán (1980) Az általános iskolai geometriatanítás módszertanának néhány témaköre a modern geometria tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaszás, Edit (2011) Az anyanyelvi nevelés területei : a beszédhibák felismerése és javításának szükségessége óvodás és kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Gábor (2016) Sajtópolitika Magyarországon a szocialista diktatúra idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Ildikó (2020) Migrációs kérdések Írországban különös tekintettel a kelet-európai bevándorlókra és a magyarság demográfiai jellemzőire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, László (2005) "Az adai iskolák története a két világháború között". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Tímea (2005) A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kar könyvtárának gyűjteményszervezése 2000-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszásné Kapus, Tímea (1991) Tehetséggondozás az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katanich, Ivett (2000) A mai gazdaság szolgáltatóinak törekvése a vevő, fogyasztó kielégítése érdekében avagy a vevőszolgálat helye a marketingmixben a fogyasztói magatartás vizsgálata tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katkicsné Endrényi, Orsolya (1992) A család és az iskola jelenlegi kapcsolatrendszere a Kecskeméti Máriavárosi Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katkó, Tímea (1999) A szebb jövő reményében avagy, a gyermekvédelem és a gyermekvédelmi gondoskodás főbb hivatalai, intézményei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katkó-Veszelovszki, Angéla (2023) A lelkiség, a mentális egészség fontossága az egészségnevelés szempontjából óvodás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Adrienn (2010) A rokkantsági nyugdíj szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Anna (2011) A Nemzetközi Büntetőbíróság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Daniella Virág (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Daniella Virág (2023) A szegedi boszorkányperek igaz története. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Dorina Nikolett (2021) A bűnözők médiareprezentációi : hogyan kreál a média sztárokat a sorozatgyilkosokból? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Dóra (2016) A köztisztviselői jogviszony jellemzői egy hazai polgármesteri hivatal vizsgálata tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Emőke Ágnes (2022) Külső megjelenés mint erőforrás a fiatal felnőttek lelki egészségének megőrzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Laura (2023) Mese hatása az érzelmi intelligencia fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Lilla (2023) Könnyen érthető kommunikációval a nevelésbe vett, értelmileg akadályozott gyermekekért. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Mária Katalin (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Máté (2023) Az élet válságos oldalán: egy pénzügyi és egy reálgazdasági válság anatómiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Renáta (2023) Női és férfi szerepek megjelenítése a marketingkommunikációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Roland (2022) A Formula-1 szurkolói szemszögből nézve a hibrid érában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Szimona Erzsébet (2023) A magyarországi boszorkányüldözés büntetőjogi vonatkozásai, kitekintéssel a nagy szegedi boszorkányperre (1728). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Zsolt (2009) Az ajánlatkérő feladata a közbeszerzési eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Zsolt Balázs (2012) "Az adatvédelem kérdez - a joggyakorlat válaszol" : hangsúlyok a magyar joggyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Andrea (1998) Adalékok az öngyilkosság jelenségének társadalmi hátteréhez Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katona, Andrea (2004) A reklámozás alapjairól és eszközeiről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Anikó (2009) Nők az iszlámban - avagy milyen az élet a fátyol mögött? -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Csaba (1994) "Diák voltam Svédországban". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katona, Eszter (2000) Néhány főbb német és magyar pedagógiai törekvés a 19. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Eszter (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Eszter (2020) A szalutogenezis integratív modellje és annak pedagógiai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Gizella (1965) A Cegléd környéki tanyavilág kialakulása és jelenlegi helyzete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Katona, Gyöngyi (1988) A kalocsai fűszerpaprika-termőtáj és feldolgozás gazdasági értékelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katona, Istvánné (2008) Családi szocializáció : "Engem ne szeressen senki". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Judit (2004) Az internet oktatási alkalmazása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Judit (2008) Jász-Nagykun-Szolnok megye idegenforgalmi nevezetességeinek bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Norbert (2020) A rablás, valamint annak elhatárolása a lopástól és más vagyon elleni erőszakos bűncselekményektől. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Rita Mónika (2012) Az előkészítő gyakorlatok szerepe és oktatás módszertana az iskolai testnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Réka (2014) Családi életre nevelés 6-tól 12 éves korig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Réka (1994) A francia és a magyar oktatási rendszer és ezek összehasonlítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katona, Tünde (1993) "Út a személyközpontú iskolák felé". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katona, Vanda (2016) Munkaerő-kiválasztási eljárások és módszerek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Zsoltné (2004) Az egyházi iskolák nevelési rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Zsuzsanna Margit (2007) Magyarország népesség csökkenésének okai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona-Kis, Róbert (2005) A reneszánsz társadalomelméletének sarkpontjai : avagy Niccoló Machiavelli, Thomas More és Francis Bacon munkásságának összevetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona-Kiss, Erna (2013) Megváltozott női szerepek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katonáné Bódi, Gabriella (2011) A reneszánsz ünnep Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katonáné Koncz, Ibolya (2010) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katonáné Sajgó, Erzsébet (1990) Érzelmi nevelés a 10-14 éves gyermekek körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katonáné Simon, Éva (2008) Családi életre nevelés a lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katonáné Vasadi, Leonóra (1993) A vasárnapi iskola szerepe a nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katus, Noémi (2014) Az európai uniós állampolgárok munkaerő szabad mozgásával kapcsolatos jogai a munkavállalói státusz megszerzéséig az Európai Unióban, illetve ezek érvényesülése Magyarországon és Németországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katus, Noémi (2009) A terhes, gyermekágyas, szoptató anyák helyzete a hazai és az uniós munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katus, Andrea (2006) A játék szerepe a gyerekek személyiségfejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katusné Czirkó, Klára (1990) Az első év élményei, tapasztalatai a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katz, Lilla (2015) A mentális lexikon fejlődése tankönyvi szövegek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katz, Edina (2000) Hogyan lehet az MTV Rt. szegedi stúdiójából piacvezető médium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Katzenmayer, Edit (1998) Pszichoszexuális fejlődés a serdülőkorig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katzirné Tóth, Andrea (1992) Ideálválasztás 14-18 éves korban /vizsgálat a hajdúszoboszlói Szép Ernő Középiskolai Kollégium diákjai körében/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Katzné Almási, Zsuzsanna (2006) A 10-14 éves gyerekek iskolai konfliktusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Katóné Antal, Yvette (2006) Pedagógiai szakmai szolgáltatás a kistérségi közoktatási feladatellátásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaufmann, Zoltán (1998) A Szegedi Déri Miksa Ipari Szakközépiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kaufmann-Gabulya, Nikoletta (2023) Az emberi erőforrás digitális transzformációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kazamér, Anita (2010) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kazarján, Erzsébet (2003) A Schola europa Szakképző iskola marketing terve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kazi, Attila Miklós (2018) Az emberrablás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kazi, Erzsébet (2010) Motivációk az oktatás folyamatában : a játék szerepe az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kazinczi, Istvánné (2001) Az emberi erőforrások menedzselése egy kistelepülés általános iskolájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kazinczi, Rita (2022) Fogvatartottak foglalkoztatása és reintegrálása a munkaerőpiacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kazinczi, Károlyné (2000) A Kecskeméti Zrinyi Ilona Általános Iskola története 1875–1885 –ig 1985–napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kazupné Dócs, Andrea (2023) A „jó pedagógus” ideálképe hazai és nemzetközi kutatásokban -megjelenésük a hazai pedagógus értékelési rendszerekben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kazy, Réka Ildikó (2013) A munkaerő-fejlesztés módszerei és lehetőségei egy hazai középvállalkozás esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keceli Mészáros, Katalin (2010) A táncosjátékok és típusai az óvodai nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecse-Fenyves, Éva (2011) Kommunikációs készségfejlesztés lehetőségei az óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecse-Fenyves, Éva (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kecse-Nagy, Andrea (2005) 14 éves városi és falusi tanulók családképe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecse-Nagyné Bánszki, Zsuzsa (2007) PR tevékenység az oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kecser, Dóra (2009) Pusztavacs. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméthyné Mezősi, Annamária (2003) Minőségirányítási rendszer építése intézményünkben, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Judit (2010) Az alkohol és a kábítószer hatása a közúti közlekedésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Marianna Gabriella (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Zita (2009) A Strukturális Alapok változásai a Delors I., a Delors II., az Agenda 2000 és a 2007-2013. évi költségvetési időszak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Éva (2011) Személyiségkárosító hatások a börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Anett (2011) Az arab kultúra és az orientális tánc népszerűsítése egy hastáncest megrendezésével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Anikó (2012) Családi értékekre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskeméti, Gizella (1991) A fáradtság tényezőinek vizsgálata az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskeméti, Sándor (2004) Színházak és zenei élet intézményrendszerének kiépülése Magyarországon a kiegyezéstől az I. világháborúig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Anna (2022) A kísérő nélküli kiskorúak mindenek felett álló érdekének érvényesülése a magyar menedékjogban, különös tekintettel az életkor meghatározására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Dávid (2010) A családokat segítő szociális védelmi rendszerek sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Dávid (2010) A családokat segítő szociális védelmi rendszerek sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Dávid (2012) A magyar öregségi nyugdíj kialakulása, és egy lehetséges jövőbeni reformja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Dóra (2012) Az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdése : Magyarország és Norvégia válasza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Fanni (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Fanni (2019) A családon belüli erőszak és a szülői elidegenítési szindróma kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Laura (2021) A magyar lakosság egészségügyi helyzetének és szokásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Márk (2021) Releváns információszerzés az online térben : a hétköznapi készségek elsajátítása a YouTube-on keresztül a Z generáció tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Nikoletta (2021) A munkával való elégedettséget befolyásoló tényezők vizsgálata Csongrád Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Rita (2013) Az állatvédelem és a környezetvédelem összefüggései a jogi szabályozás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Tamás (2013) A Délvidék büntetőjoga és büntető eljárásjoga a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Viktor (2012) Nemi esélyegyenlőség Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Andrea (1990) Családi életre nevelés a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskés, Beáta (2000) A bakonybéli tanárképző szerepe és jelentősége a bencés oktatásban és a magyar művelődéstörténetiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Dóra (2020) A Zéró Baleset Küldetés. Út az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek kialakításához. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Eliza Angelika (2020) A lovasterápia hatása a beszédfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Gergely (2007) Környezeti nevelés sajátos eszközei a mórahalmi Móra Ferenc Általános Művelődési Központban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Gyöngyi (2000) Hogyan tükröződik Szeged közélete és kulturális élete a Szegedi Híradó című folyóiratban 1859-69. között? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, József (1980) A pedagógus szerepének alakulása a pályaválasztásban pedagógia-pszichológiai szempontból. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskés, Lenke (1979) Az abonyi nevelőotthonban folyó munkára és pályára nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskés, László (1985) Kultúra és demokrácia A dolgozók kulturális szintje es az üzemi demokráciához való viszonyuk összefüggéseinek empirikus vizsgálata a Tisza Bútoripari Vállalat 5.sz. Csongrádi Gyáregységénél. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kecskésné Dudás, Dr. Erzsébet (2006) A Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola alkalmazkodása a munkaerőpiaci igényekhez. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kecsmárik, Anita (1998) Játszóterek világa. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keczer, Tamás (1994) Iskolai beszámolok az oktatási koncepció tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keczer, Tamás (1992) Makó város oktatási koncepciója. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kedan-Kovács, Alexandra (2018) Az élelmiszerminőség szabályzásának aktuális kihívásai, avagy létezik-e kettős mérce. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keindl, Gabriella (1999) A nyilvánosság színterei Bicskén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kelcz, Dávid (2023) Az álhírek, a dezinformáció és a közösségi média szerepe a magyar nyilvánosságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kele, Dóra (2010) Az Önkormányzatok eszközei a munkanélküliség mérséklésére - az Út a munkához program gyakorlati alkalmazása Kecskeméten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kele, Jenőné (1967) Albertirsa település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kelecsényi, Magdolna (1978) Hódmezővásárhely népességének kialakulása és fejlődése 1848-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kelemen, Balázs (2018) Az angol limited partnership és a betéti társaság jogalanyiságának, létesítésének összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Bálint Csaba (2023) A fiatalkorúak büntetőjogi belátási képességének elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Dóra (2016) A női munkavállalók helyzete és speciális megítélése a munkajogi gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Emőke (2006) Megváltozott fogyasztói szokások vizsgálata az élelmiszerpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Fanni (2012) Az uniós és hazai állatjóléti szabályozás összevetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Fanni Zsófia (2022) A maszkviselés beszédértésre gyakorolt hatásainak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, György (2007) Az intézmény átszervezés konfliktusai és azok megoldásának lehetőségei. Esettanulmány. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Henrietta (2009) Gyerekjogok érvényesülése az alapellátásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Ildikó (2009) Egy innováció a Rákospalotai Leánynevelő Intézet hosszútávú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Imre (2023) Elöregedő Európa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, István (2021) Székelyföld régiójának kapcsolata a központi területekhez a középkortól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Istvánné (2009) Egészséges Életmódra Nevelés Iskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Judit (2012) A véleménynyilvánítás szabadsága az Egyesült Államok és Magyarország jogrendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Katalin (2009) Az elöregedő népesség és a nyugdíjrendszerek problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Kitti (2016) A munkahelyi stressz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Kitti (2012) A pályakezdő álláskeresők pszichológiai sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Luca Viktória (2021) Fogyasztók környezettudatossága ruhavásárlás során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Melinda (2021) Az életpályamodell gyógypedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Nikolett (2013) Szűrővizsgálatok - a nők részére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Vivien (2022) Az öngyilkosság alakulása Magyarország történelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Zsófia (2021) Hogyan lettem mentálhigiénés szemléletű vezető? “Mentálos” vezetővé válásom története. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Adrienn (2007) Nagykamarás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Andrea (2009) Makói Városőrség létrehozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, András (2008) Innovációs folyamatok az iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Erzsébet (2006) A békéscsabai 10. Sz. Általános Iskola könyvtárának tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Fanni Zsófia (2020) Betegségpercepció, depresszió és életminőség vizsgálata stroke-kal kezelt és Parkinson-kórral diagnosztizált személyeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, István Ferenc (2008) Klebelsberg és a közoktatás különös tekintettel a tanyasi iskolákban folyó népoktatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Kamilla Eszter (2010) A folklorisztika, mint kultúraközvetítés bemutatása a Marosszéki Népzene és Néptánctábor példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Miklósné (1998) Békés Megye Képviselő-testülete Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógiai Intézményének története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kelemen, Zalán (2000) Jézus pedagógiája a példabeszéd. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Ákos (2004) Drogprevenció, programok a kábítószer-mentes ifjúságért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Éva (2020) 1. Fake News: A Legal Perspective (extract) ; 2. The legal liability of social networking site providers – Systematic analysis – Part I. (extract). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen-Fehér, Tímea (2020) Portfólió Pedagógusi tevékenységem áttekintése dokumentumok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemenné Molnár, Ildikó (2008) Kommunikáció az intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemenné Sipos, Sarolta (1985) Borsodnádasd gazdasági életének komplex elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keletiné, Bodnár Rea (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Keletiné Bodnár, Rea (2022) Az animáció jelentősége, helyzete és tanításának lehetőségei a vizuális kultúra órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Angéla (2023) A vezetői kommunikáció hatása a munkavállalói motivációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Emese (2021) Óvodáskorú gyermekek gyászfeldolgozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, György (2011) Österreichische Erkenntnistheorien um 1900. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Iván (2022) A magyar férfi kosárlabda NB 1-es csoportjainak teljesítményváltozásai 2017-2021. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Beáta (2015) Alapvető pénzügyi ismeretek szükségessége és oktatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Jánosné (2005) Menedzser szemléletű iskolavezetés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Mónika (2006) Rendezvényszervezés a Pálma Reklámstúdiónál: Szegedi Tavaszi Fesztivál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keller, Zoltán (1991) Mozaikok egy diákotthon életéből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kellerné Mencser, Mária (2005) A Bartha János Szakképző Iskola története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kellner, Gergő Bulcsú (2023) A pozitív fiatalkori fejlődés támogató és gátló tényezői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kellner, Gergő Bulcsú (2021) A szociális szorongás és az önértékelés vizsgálata készülődő felnőttkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keltai, Lilla Virág (2021) Élet a gyermekpszichiátrián túl- az egészségfejlesztő mentálhigiénés munka szerepe a Gyermekpszichiátriai ellátásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kelő, Éva (1968) Általános fogalomalkotás az 5. osztályban Magyarország tanításakor. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kemecsei, Máté (2015) A rendszerváltás utáni médiatörvények összehasonlítása, különös tekintettel a fogyasztókat érintő kérdésekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kemenczés, János (2022) Fizikai aktivitás vizsgálata az ülő munkát végző emberek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kemenes, Iván (2017) A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kemenes, József (1941) De La Salle Szent János és a Keresztény Iskolatestvérek Társulatának pedagógiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kemenesi, Adrienn (2012) Európai válságelemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kemenesi, Adrienn (2010) A görög-török konfliktus eredete, és hatása a jelenre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kemenesi, Piroska Csongrád megye közlekedési földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kemenár, Lászlóné (2014) Innováció az iskolában, az integrált nevelés-oktatás megvalósítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kempf, Róbert (2014) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kemsei, András (2010) Nyomdászat a királyok városában : nyomdászattörténeti áttekintés Székesfehérváron. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kemény, Amanda (2022) Óvodáskorú gyermekek szüleinek ismerete a dadogás jelenségéről, illetve annak kezeléséről Vajdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kemény, Aliz (2008) Az aktivizmus mozgalma Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keményné Ábel, Orsolya (2010) Intézményem nyelvoktatásának fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kende, Andrea (2011) A védő joghelyzete a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kende, Zsófia Zsanett (2010) Igazságügyi statisztikai adatok a szerzői jogi jogsértésekről és a szerzői jog védelméről hazai és nemzetközi adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kendecsi, Brigitta (2021) Társállatokkal való kötődés összefüggése a szocio-emocionális fejlődéssel, viselkedési problémákkal és szorongással serdülőknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kender, Ákos (2017) Háborús propaganda és kvótanépszavazás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kender, Krisztina (2000) Viharsarki drogszemle. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kender, Magdolna (2000) Magatartási zavarral és beilleszkedési nehézséggel küzdő cigánygyerekek az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kender, Tünde (1993) A debreceni Svetits Intézet nevelési rendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kenderesi, Mariann (2022) Mi állhat az iskolai sikeresség hátterében, avagy az iskolai sikerességet támogató pszichés erőforrások vizsgálata gimnáziumi tanulók körében egy keresztmetszeti és hosszmetszeti kutatás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kenderessy-Szabó, Áron Botond (2023) Íjak, kardok, páncélok - A Hunyadiak örökében : egy szubkultúra mozgóképes bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kenderné Szentesi, Melinda (1993) Tanítás - tanulás kreatív módon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kendra, Lili (2010) Üzemi baleset következtében megtérítendő baleseti ellátások és a munkáltató kártérítési felelőssége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kendrella, Andrea (1999) Szociokulturális ártalmak és személyiségzavarok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kendrella, Ágnes (2007) Hatékony kommunikáció az óvodavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kendrusz, Gábor Dávid (2014) A szakszervezeti tagság jelentősége Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kenedi, Viktorina (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kenessey, Anna (1998) A nevelőotthoni nevelés alapkérdései a lelki sérülések okozta fejlődési zavarok összefüggésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kenyeres, Anna (2021) A hatékony vállalatok jelene és jövője. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kenyeres, Anna (2019) A munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének hatályos szabályozása, különös tekintettel a felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kenyeres, Diána (2012) A munkaerő-áramlás folyamatainak vizsgálata a Honvédelmi Minisztérium ArmCom Kommunikációtechnikai Zártkörűen működő Részvénytársaság példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kenyeres, Ildikó (1993) Zusammenstellung und Unwendung von Listen im Deutschunterricht. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Kenyeresné Bálint, Veronika (2001) Az intézményi célkitűzések, - az érték szerepe, jelentősége az óvodai életben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kenéz, Gabriella (2014) A tengeri kalózkodás nemzetközi jogi problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kenéz, Marcell (2017) Hajrá Matek! BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kenézné Kopornyik, Judit (2008) Megküzdés az átmenetek időszakában : a családból a bölcsődébe történő átmenet vizsgálata alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keoboua, Vanida (2023) The Impact of BTS on The South Korea's Economy. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kepenyes, Lilla (2011) Családon belüli erőszak-fókuszban a női áldozatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kepli, Zoltán András (2006) Hulladék áramlás vizsgálata Ásotthalom községben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerek, Márton (2010) Elégedettségmérés a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Kollégiumában : a hatékony működés, és a fejlesztések érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerek, Márton (2009) Elégedettségmérés az MNÁMK Kollégiumában : a hatékony működés, és a fejlesztések érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerek, Attila (1982) Szeged Megyei Városi Tanács VB. Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező intézet történeti fejlődése és módszertani munkája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerek, Szilvia (1999) Önismeret-emberismeret. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerekes, Aliz (2021) A Bitcoin környezeti hatásai és társadalmi kontextusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Anikó (2012) Coaching alkalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Anikó (2014) A Munka Törvénykönyvének változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Balázs (2013) A jugoszláv-magyar konfliktus háttere és eszkalálódása (1948-1954). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Edit (2019) A vállalati szintű kollektív szerződés tárgyalások egyes gyakorlati kérdéseinek vizsgálata különös tekintettel a kollektív béralku folyamatára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Gréta (2013) Választási kampányok Magyarországon 1990-től 2010-ig : sikerre vitt stratégiák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Lili (2022) Milyen tényezők befolyásolják a nők munkaerőpiaci helyzetét? : (Magyarország, Izland és Dél-Korea összehasonlítása). Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Milán (2009) Az opció jogi kategóriájának funkciói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Péter Antal (2022) A politikai kultúra vizsgálatának módszertani kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Zsolt (2002) Pedagógusértékelés a Fillér utcai általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Andor (1998) A sport és a testmozgás szerepe a nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerekes, Balázs (2013) A könyvtár mint kultúraközvetítő intézmény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Csilla (2020) Képzőművészeti tehetséggondozás Szeghalmon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Csilla (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Friderika (1988) Sopron és környéke turista- és idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerekes, Hanna (1998) Pszichés alkalmazkodási zavarok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerekes, Lajosné (1995) Konfliktuskezelés az iskolában (avagy amit erről az iskolaigazgatónak tudni kell). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerekes, Marianna (1993) Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata Róheim Géza alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerekes, Nóra (2007) A gyermek szerepe a zsidó vallásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Pál (2007) A kiskunfélegyházi TEMI Szakmaközi Művelődési Házának szerepe (1980. évek és a 1989. utáni évek viszonylatában). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Pálné (2007) Etikett és protokoll a gasztronómiában ( Kétgenerációs család vonatkozásában a xx. század közepétől a xx század elejéig). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Réka (2011) A hatvanas-hetvenes évek ellenkultúrája: a hippimozgalom Amerikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Zsófia Anna (2015) A kunhalmok szerepe az 5. osztályosok környezeti- és természeti nevelésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekesné Dr. Horváth, Ilona (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekesné Dócs, Nikoletta (2011) Az afáziások univerzális és egyedi nyelvi jellemzıi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekesné Pálmai, Ágota (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekesné Szügyi, Éva (2005) Egy veszélyeztetett kisgyermek sorsának alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kereki, Fanni (2018) Y és Z generáció lehetőségei a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kereki, Ádám (2013) A terrorizmus finanszírozása az állam nemzetközi jogi felelősségének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kereki, István (2005) Csányi Istvánné óvodapedagógus életútja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerepes, Tamás (2004) A bűnözés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerepesi, Zsófia (2010) Globalizáció és a szociáldemokrácia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerepesi, Gabriella (1999) A 80-as évek Magyarországi szubkultúrái. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keresnyei, Boglárka (2017) Az outplacement mint a komplex emberi erőforrás gazdálkodás gyakorlata a közigazgatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztes, Dániel (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztes, Vivien Kata (2016) Az egyenlőtlenség valósága. Az afrikai kontinensről Európába vándorlás mögött húzódó okok és motivációk bemutatása néhány fekete-afrikai állam példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztes, Ábel (2013) A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata, különös tekintettel a felsőoktatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztes, Ervin (2007) Kommunikációs stratégiák az ügyintézésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztes, Ferenc (2005) Új képzésforma a középszintű oktatás palettáján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztes, Mónika katalin (2004) A zsidóság kultúrtörténete. Különös tekintettel a hódmezővásárhelyi zsidók történetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztesi, Béla (2012) Az Adatvédelmi Biztos hitelintézetek adatkezelésével kapcsolatos gyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztesi, Ágnes (2012) Az esküdtszéki eljárás megszűnése Magyarországon 1914-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztesné Eszes, Gertrúd (2014) A magyar nő megjelenítése a Nők Lapja tükrén keresztül, a szocializmustól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztesné Halász, Katalin (1992) A szabadidős tevékenység vizsgálata egy honvéd kollégiumban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keresztesné Halász, Katalin (2007) A társadalmi környezet hatása a pedagógiai tervező és szervezőmunkára a Kossuth Lajos Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztesné Molnár, Mónika (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kereszturi, Andrea (1991) Az értékelés-osztályozás problémái egy felmérés tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kereszturiné Takács, Éva (2012) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztény, Csenge (2023) Egy 20. századi néptáncgyűjtő körút adatainak értelmezése : Martin György 1969-es erdélyi terepmunkájának feldolgozási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztény, Mira Nóra (2021) Az iskolai testnevelés és sport nevelőértéke. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztényi, Zoltán (2001) Az önkormányzatok és az oktatási intézmények viszonyrendszere alulnézetből a rendszerváltástól 2003-ig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Keresztúri, Csilla (2022) A mediáció helye a hagyatéki eljárásban és öröklési vitákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kereséné Takács, Anna (2006) A különleges pedagógiai bánásmód. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerkai, Kata (2021) A fogyasztói üzletválasztási döntések a kiskereskedelem FMCG szektorában az újszegedi lakosok körében vizsgálva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kern, Lilla (2000) A szabadkai gimnázium története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kern, Árpádné (1981) Soltvadkert közoktatásügyének fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerpel-Fronius, Balázs (2022) Oktatási elkülönítés Magyarországon : a szegregációs folyamatok vesztesei 2010-óta. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kersmayer, Kitti (2022) Home office, (vagy) távmunka? - összehasonlító elemzés az otthoni munkavégzés főbb előnyeinek megvilágításával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kersmájer, Dóra Renáta (2016) A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszerének általános ismertetésén keresztül Tótkomlós város szociális helyzetének bemutatása a helyi szabályozás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, András (2023) Az európai nemzetközi vasúti áruszállítás TEN-T hálózatának magyarországi szűk keresztmetszeteinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, György Gábor (2011) Oktatásügy napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, Lilla Erna (2009) A környezetjogi felelősség sokrétűsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, Nóra (2018) A nemzeti bíróságok szerepe a nemzetközi büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, Klaudia Henriette (2005) A munkanélküliség mint társadalmi probléma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, Zsolt (2006) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kertai, Zsuzsanna (1993) Emberré nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kertes, Gabriella (1996) A rajzolás mint az önkifejezés eszköze (9-10 évesek vizsgálata alapján). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kerti, Petra (2020) Vállalkozóvá válás támogatása a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertiné Bencsik, Irén Éva (2015) A pénz pszichológia és nem matematika, avagy a hitelek fogságában okok és háttér. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Erika (2010) Határon átnyúló együttműködés az Európai Unióban, különös tekintettel a Magyarországon megfigyelhető folyamatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Gábor (2019) Dzsihadista indíttatású terrorcselekmények az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Ildikó (2009) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Kitti Kamilla (2023) A pályakezdő közgazdászok munkaerőpiaci elvárásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Klaudia (2011) Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jogállása, mőködésének tapasztalatai, és a bírói függetlenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Patrik (2014) A magyarok külföldi munkavállalása, a külső migráció, különös tekintettel a skandináv világ sajátosságaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Renáta Zsuzsanna (2012) A joghoz jutás biztosítása a polgári jogvitákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Zoltánné (2015) Szemléletváltás, eredményesség a vezetői kompetenciák tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Ákos (2009) Menedzser szemléletű iskolavezetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Gábor (2006) Az eMagyarország tábor létrejötte. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Krisztina (1991) Drámapedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kertész-Farkas, Inez (2023) A COVID-19 és az energiaválság hatásának elemzése az AGRIKON KAM Kft. gazdálkodásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kertészné Nemes, Mónika (2018) Az anyák munkaerőpiaci helyzete Magyarországonés az Európai Unió országaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kertészné Várkóczi, Beatrix (2009) A Pető módszer hatékonysága a BKMÖ Konduktív Pedagógiai Intézetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerék, Krisztián (2014) A per ésszerű [észszerű] időn belüli befejezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerékgyártó, Kitti (2021) A mezőtúri ökoszisztéma szolgáltatások turisztikai felhasználásának lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényi, Mari (2002) Stratégiai tervezés -nevelési program. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényi, Zoltán (2009) Szabad felhasználás az interneten, különös tekintettel a filmalkotásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényi, Sarolta (1944) Duna-Tisza közötti hátság északi része. Kecskemét. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kerényiné Bakos, Andrea (2011) A képviselő–testület (közgyűlés) bizottságainak szervezete és működésük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényiné Kovács-Szabó, Zsuzsanna (2015) Hátrányos helyzetű tanulók kommunikációs nevelése az általános iskolában : – a kommunikatív képességek vizsgálata egy esettanulmány kapcsán –. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényiné Kovács-Szabó, Zsuzsanna (2015) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényiné Piros, Gabriella (2008) A jakabszállási kettős funkciójú könyvtár 2003-2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keserü, Dóra (2022) Egészségértés, egészségmagatartás összefüggései az életmóddal és a megélt szubjektív egészséggel ischaemiás szívbeteg mintán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keserű, Klaudia (2014) Az orvos büntetőjogi felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keserű, József (2000) Szervezés az iskola életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keserű, Márta (1960) Szombathely természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Kesik, Tamás János (2021) A feltétel nélküli alapjövedelem etikai és gazdasági elfogadottsága, fogyasztói hozzáállás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kesjár, Irén Katalin (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kesjár, Jánosné (1999) Az önkormányzat szerepe az oktatási intézmények fenntartásában, működésében és irányításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keszera, Ágnes (2009) Legyen a zene mindenkié- Kodály Zoltán pedagógiai koncepciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keszler, Gyula (1985) A Káli-medence kisközségeiben lakók életkörülményei és művelődésük kérdései. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Keszthelyi, Andrea (2010) Raymond Aron totalitarizmus elmélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keszthelyi, Erika (2014) A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás alapvető szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keszthelyi, Gábor (1994) Konfliktus megoldás az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kesztyűs, Dávid (2021) A Super Bowl mint médiaesemény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kett, Judit (2012) Az angliai magyar emigráció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kettinger, Laura Beáta (2022) Akarsz hintázni? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kettler, Sándor (1992) Az öntevékeny szervezet felhasználása a büntetés-végrehajtási nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kevei, Lili (2022) Efectos del bilingüismo húngaro-español en el ejemplo de dos niños. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Keviczki, Fanni Bettina (2022) A távmunka alakulása napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Khalfaguliyev, Hamid (2021) The Price of Oil and Its Effect on Macroeconomic Variables: Turkey and Russia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Khalil-Ahmad, Dávid (2017) Palesztin-Izraeli konfliktus a diplomáciai vitarendezés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Khatab, Bader (2020) Factors Affecting University Students Loyalty to Zara Brand. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kheyirkhabarli, Mahammad (2021) Impact of Aid for Trade on Export. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Khiminets, Mariya (2007) Kommunikáció a Független Államok Közössége bizonyos tagállamaiban különös tekintettel Oroszországra és a Kaukázusra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Khromova, Svetlana (2021) Implementation of Nature-based Solutions in Urban Regeneration in Szeged, Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kianek, Józsefné (2001) Kommunikációs csatornák az általam vezetett intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kibédiné Való, Rózsa (1995) Az Óvodaügy alakulása -- A szegedi Temesvári körúti óvoda története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kicsi, Bálint (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kicsi, Bálint (2021) A vizuális kultúra és a történelem tantárgyak közötti integráció lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kicska, Balázs Márk (2019) Az önvádra kötelezés tilalma és a hallgatáshoz való jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kifut, Viktória (2021) Tanulási motiváció a szegedi közösségszervező hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kikić Bari, Lídia (2023) Állatasszisztált foglalkozások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kilinkó, Gyula (2007) Kísérletek a pedagógiai szakmai szolgáltatások kistérségi szintű ellátására a sellyei és siklósi kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kilián, Szilvia (2007) A humán erőforrás tervezése, a humán erőforrással való gazdálkodás az iksolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Annamária (2010) A harmadik országok állampolgárait az Európai Unió területén megillető beutazási, tartózkodási és munkavállalási jogok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Bettina Tímea (2022) A tánc, mint a harmonikus élet eszköze : segít-e a tánc az egészséges énkép, önbecsülés kialakításában? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Noémi Mónika (2021) A demokratikus és az autokratikus vezetési stílus megjelenése a női vezetők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Renáta (2011) A munkanélküliek helyzete a Dél-alföldi régióban különös tekintettel Békés megyére 2006 és 2009 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Tímea (2009) Az 1000 Mester TISZK minőségirányítási rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Tímea (2008) A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium : (intézményértékelés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kincses, Andorné (1991) " Együtt lenni jó " /kapcsolatteremtés, barátság, szeretet/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kincses, Istvánné (1999) A modern közoktatási rendszer működésének társadalmi, pedagógiai és közgazdasági feltételei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kincses, Julianna (1995) A szeghalomvidéki hírlapok története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kinda, Emőke (2021) Kiégés pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kinda, Emőke (2019) Tanulási motiváció : jutalmazás és büntetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kindel, Szilvia (2012) A fa motívum, avagy: Gyermekrajz elemzés az általános iskola alsó tagozatában- pedagógiai szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kindernay, Zsuzsanna Éva (2014) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kindli, Csilla (2006) Diplomáciai protokoll. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kinyó, István (1985) Szemelvények Csanádpalota közművelődésének történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kinyó, Lilla (2010) A Franco korszakhoz vezető út és a Franco-diktatúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiri, Enikő (2012) A tanulmányok melletti munkavégzés, avagy a diákmunka fontossága napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiri, Tamás Attila (2017) Politikai kommunikáció és politikai marketing: manipuláció a médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiri, Tamás Attila (2021) A libertarianizmus, mint politika eszmei irányzat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiri, Krisztián (2005) Csalásalakulási tendenciák napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiri, Tamás Zoltánné (2004) Az örökbefogadási eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiriné Németh, Krisztina (2008) A magyarországi biztosítási jog és a piac szereplői jogtörténeti vonatkozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kirr, Szandra (2011) A független államiság kérdései napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Adrienn (2017) Az uniós polgárok konzuli védelemhez való joga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Barbara (2018) A pályakezdők aktív eszközökkel történő integrálása a munkaerőpiacra, fókuszban Tiszakécske járása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Emese (2022) Alvás előtti médiahasználat kapcsolata az alvásminőséggel és alváshalogatással a szorongás függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Eszter (2009) Iskola az iskolában : (az alapfokú művészetoktatási intézményrész vezetésének operatív feladatai). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Ferenc (2000) A közoktatás irányítása és finanszírozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Judit (2021) Munkaerő megtartása a Dél-alföldi régióban – megváltozott módszerek a COVID-19 első hullámának hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Kitti (2005) A falusi turizmus lehetősége Zsombón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Miklós (2009) Az áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó Bécsi Vételi Egyezménynek a szerződésszegésre vonatkozó szabályai és ezek érvényesülése a joggyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Márta (2009) A kompetencia alapú tanítás megítélése az alsó tagozatban tanító pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Márta Anita (2015) A mező - és erdőgazdasági földek adásvételének engedélyezési eljárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Orsolya (2021) Az óvodáskorú gyermekek elválástól való félelme. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Renáta (2021) Emberi erőforrás menedzsment szerepe a mobbing megelőzésében és kezelésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Réka (2023) Különböző családtípusok hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Réka (2023) Miért nyert Verstappen, avagy miért lett második Hamilton? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Réka (2010) A társadalombiztosítási ellenőrzés helye, szerepe, fajtái, módszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Szabina (2011) Gyermekbántalmazás jogi és pszichológiai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Sári Diána (2022) Mediációs lehetőségek a rendőrségen, egy hierarchikus félkatonai szervezeten belül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Viktória (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Viktória (2023) A magyar művészetoktatás kezdeteinek és jelen működésének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Zoé Adrienn (2021) A reziliencia, az erőfeszítés és jutalmazás egyensúlytalanságának, valamint a stresszes helyzetekkel való megküzdés vizsgálata, irodai munkakörben dolgozó személyek kapcsán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Andrea (2007) Hátrányos helyzet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Beáta (2004) A szegedi alternatív általános iskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Dorka Dominika (2020) A vezetői számvitel alkalmazásának eredményessége a Mezőmag Kft. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Dávid (2020) Testnevelés órák megítélése a gyerekek szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Edit (2008) Az otthonosság feltételeinek kialakítása a gyermekvédelem bentlakásos intézményeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Enikő Bianka (2020) Az egészséges környezethez való jog védelme az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Ferenc (2016) Korszerű tanítási-tanulási módszerek a felnőttképzésben. A módszerek felhasználásának lehetőségei az időskorúak tanulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Ferenc (2014) A felnőttképzés funkcióváltozása a rendszerváltás után Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Gabriella (2020) Környezettudatosság és fenntarthatóság a megaesemények során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Gyuláné (1998) A Bélmegyer-fáspusztai nevelőotthon élete és története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Király, Gyöngyvér (1990) A pedagógusok személyisége a gyermekek tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Király, Kornél (2020) Az óvodáskorú gyermekek mozgáslehetőségei az általam választott óvodában, valamint egyéb szabadidős tevékenységek óvodás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Krisztina (2007) Egy letűnt civilizáció nyomában A maják. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Lilla (2012) Az iskolán belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Mariann (1998) A család és az iskola kapcsolatának jelentősége napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Király, Mária (2008) A pedagógia szerepe a magyarországi cigánygyerekek életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Olga (2005) Olvasási szokások az általános iskolás korú gyermekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Tamás Levente (2020) A nemzeti földalapba tartozó földrészletek hasznosításának szabályai a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Vilmosné (2005) Erkölcsre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Zoltán (2004) Esélyteremtés és önálló életre való felkészítés a szegedi Kálvária Védőotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Éva (1978) A játékosság hatása az óvodáskorú gyermek személyiségének fejlődésére /Játékos tevékenység kisérleti vizsgálata az óvodai matematika foglalkozás körében/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Király Cseri, Ilona (2021) Az intézményvezetők szakmai fejlődése és tanulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Király-Ábel, Anita (2020) A fogyasztói döntéseket befolyásoló tényezők vizsgálata az esküvői szolgáltatások piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Királyné Botka, Beáta (2006) A sajátos nevelési igényű tanulók szakszerű fejlesztése, és a fejlesztés feltételrendszerének kialakítása a kaposvári kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Királyné Révész, Erzsébet (2007) Kecskeméti Hírős Hét Fesztivál története Az első Hírős Hét. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Királyné Tóth, Renáta (2022) Az óvodáskorú gyermekek mese iránti érdeklődésének feltérképezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Királyné Zólyomi, Erzsébet (2006) Hatvan Körzete Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási feladatellátásának bemutatása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Adél (2022) Kína Nagyhatalmi Törekvései az Új Selyemút Tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Adél Anna (2014) A kormánytisztviselők közérdekből nyilvános - személyes - adatainak megismerésének határai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Anasztázia (2023) Az óvodai bábjáték a múltban és napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Andrea (2021) Gyermekvállalási szokások megváltozásának okai és következményei a fejlett országokban, Magyarország népesedéspolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Andrea (2010) Tagok /részvényesek/ felelőssége és hitelezővédelmi intézmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Andrea (2015) A lopakodó reformoktól a rendszerváltásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Annabella Regina (2021) A család hatása a személyiségfejlődésre : nevelési stílusok, modern trendek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Antal (2010) Az előrehozott szakképzés intézményi bevezetése által generált szervezetfejlesztési feladatok - esettanulmány -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Bernát (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Csenge (2022) Élj és dolgozz szabadon! BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Dorottya Petra (2022) Étkezési típusok összehasonlítása - azonosságok és különbségek az óvodai és otthoni étkezések között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Dóra Klaudia (2023) Pályakezdők munkahely választási szokásai, különös tekintettel a friss diplomásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Enikő (2022) A kiskorúak védelme a digitális világ káros hatásaival szemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Ernőné (2009) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Eszter (2008) A Békés-Tarhosi Intézményfenntartó Társulás jelene és továbbfejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Eszter (2004) Partnerkapcsolataink irányításának sikerei és nehézségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Eszter (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, István (2021) Felmérés a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Dékáni Hivatalában dolgozók munkahelyi elégedettségéről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Katalin (1998) Környezetpszichológia: ember a természetben. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kis, Klára (2018) Vadgazdálkodás szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Krisztina Virág (2022) A stroke utáni emocionalizmus: Áttekintő tanulmány. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Márió (2021) Magyar elektronikai webáruházak on-site keresőoptimalizálási tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Mónika Virág (2016) Az Uniós polgárság és a tagállami állampolgárság viszonya, különös tekintettel a személyek szabad mozgására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Nikolett (2022) Zöld ellátás funkcionális elemeinek vizsgálata : esettanulmány az Antolin Hungary Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Nóra (2015) Az Orbán-kormány és az IMF. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Nóra (2019) Az amerikai és a magyar óvadék intézményének és dilemmáinak a vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Patrik (2015) A nemzetközi szerződésekhez fűzhető fenntartások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Petra (2015) Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Tünde (2010) A felülvizsgálat történeti fejlődése, különös tekintettel a felülvizsgálatot érintő főbb Alkotmánybírósági határozatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Virág Diána (2023) Óvodapedagógusok dadogásra vonatkozó attitűdjének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Zoltán (1996) Szakmai összehasonlító tudásszintvizsgálat típusfeladatok alapján. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Zsombor Sándor (2021) Környezetbarát technológiai újítások: Elektromobilizáció Magyarország nagyvárosaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Zsuzsanna (2023) A ritmus- és a nyelvi képességek vizsgálata iskolakezdőknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Ágnes (2010) A tanári teljesítmény értékelésének lehetőségei : hogyan valósul meg a pedagógus teljesítményértékelés a gyakorlatban? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Angéla (2004) Foglalkozások irányítása a napközi otthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Anita (2020) Portfólió Pedagóguspályám áttekintése dokumentumok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Boglárka (2020) A tantárgyi attitűd vizsgálata kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Béla (1997) A népfőiskolai mozgalom kialakulása, jelene Békés megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Cintia Rita (2020) Népmesék és műmesék felhasználhatósága a személyiségfejlesztésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Dávid András (2020) Star Wars and the Cold War: Technological Catalyst or Popculture Franchise? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Edit (2001) Az önsegítés fogalomköre a nyugati kultúrában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Gizella (1995) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Gábomé (2008) A család ”a gyermek első környezete, amibe beleszületik”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Ibolya (2000) Kepésségfejlesztés a matematika órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Ildikó (1995) Álmok álommotívumok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Ilona (1995) A Látható Természet helyi program hatása az óvodaiskolások környezethez, természethez kapcsolódó attitűdjeinek, szokásainak alakulására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Imréné (2007) Az idősek helyzetének bemutatása az Ősz Idősotthon intézményén keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Izabella (2020) Hírességekről alkotott véleményt befolyásoló tényezők vizsgálata több márka alkalmazása esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Judit (2009) A Király-König Péter Zeneiskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Józsefné (1992) Rácsos ablakok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Melinda Mária (2007) Drogprevenció egy közoktatási intézményben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Mónika (2005) A személyiségfejlesztés lehetőségei serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Nikolett (2020) SZILK GlobalLog Kft. logisztikai folyamatai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Rozália (2000) Biztonságos közlekedésre nevelés kisiskolás korban avagy Program a gyermekek közlekedésbiztonságáért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Tamás (1998) A menedzser típusú intézményvezetés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis, Zsuzsa (2008) Az óvodapedagógia kialakulása a 19. századi Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis, Éva (1990) A család és az iskola együttműködése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis Pap, Zoltán (2000) Az iskolairányítás fenntartói felelőssége és feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Gerőcz, Noémi (2009) Az úszásoktatásban felhasznált eszközök hatása az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Jakab, Tímea (2021) Az influencerek divattermékekhez kapcsolódó reklámhirdetéseinek netnográfiai vizsgálata és a fiatal követőik attitűdjére gyakorolt hatása az Instagramon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Jakab, Tímea Éva (2018) Pályakezdő Munkavállalók Elhelyezkedése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Molnár, Katalin (2014) A társadalombiztosítási kifizetőhelyek igényelbírálási és folyósítási eljárásainak jogszabályi alapjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Molnár, Sára (2021) A mesélés hatása a gyermekek fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Prumik, Nóra (2017) Az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszere mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Rácz, Antalné (1999) A szentesi Petőfi Sándor Általános Iskola oktatásszerkezete /Változások 1871-től a nemzeti alaptanterv bevezetéséig/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kis-Szabó, Brigitta (2015) A nyugdíjrendszer fenntarthatósága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Szabó, Réka (2023) A közösségi média hatásai a testpozitivitásra a Z-generációs nők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Vén, László (2023) A projekttervezés elmélete és annak gyakorlati megvalósításának összehasonlítása egy konkrét projekt elemzésén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kisfaludi, Nóra (2021) A munkaviszony megszüntetése, különös tekintettel a próbaidő alatti megszüntetésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kisföldi, Zsófia (2012) Nyomtatott és digitális szövegértés vizsgálata az SZMK Gábor Dénes Tagintézményének 11.E osztályos tanulóinál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisgyörgyei, Ágnes (2010) A fiatalkorúak szabadságvesztésbüntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisházi, Panna (2023) Az Amigos a gyerekekért Alapítvány kommunikációja a közösségi médián keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kislitsa, Kristina (2020) Diversity and Inclusion in selected Silicon Valley tech companies. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kismarczi, Zsolt (1992) Egy tanító család története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kismarczi-Antalffy, Villő (2022) A magyar ruhaipari kisvállalkozások közösségi média használatának megváltozása a koronavírus hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kismartoni, Adrienn (1986) A Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar 80 éve. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kismiska, Henrietta (2021) Tehetséggondozás a vajdasági Cirkalom Táncegyüttes tevékenysége tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kismárton, Mónika (2007) Rendezvényszervezés egy konkrét esemény tükrében: Az I. Ópusztaszeri Falunap megvalósítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kismárton, Ágnes (2004) Manipuláció a médiában. A televízióreklám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kisné Bor, Emília (1998) Pluralizmus a magyar iskolarendszerben és nevelésben. Az alternatív iskolák szerepe, jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kisné Kispéter, Ágnes (2008) A család szocializáló hatása a 11-12 éves gyermekek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisné Oláh, Judit (1991) Az életkörülmények és az iskolai teljesítmények összefüggései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kisné Rózsa, Ibolya (2007) A pedagógusok teljesítményértékelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kisné Szász, Eszter (1998) Az alkoholizmus főbb elméleti vonatkozásai, a megelőzés fontossága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kispetiné Keserű, Ildikó (2022) Együtt a gyászban – ökumenikus gyászcsoport a református gyülekezetben, mint mentálhigiénés projekt. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Anikó (2011) A munkanélküliség problémája Magyarországon és a megoldására tett intézkedések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Anita (2009) Cigánygyerek az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Gergely Tas (2022) A márkák befolyása az influenszerek megítélésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, József (2009) Az országos kompetenciamérés több évre visszamenőleges elemzése, értékelése, eredményeinek felhasználása az iskolai pedagógiai munka folyamatos fejlesztéséhez. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Kitti (2023) The importance of social media in growing brand loyalty for the LEGO company among Generation Y and X in Hungary. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Richárd (2013) Esterházy János értékelése a rendszerváltástól napjainkig politikai, ideológiai és jogi aspektusokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Sára (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Éva (2023) Fenntartható fejlődés a mezőgazdaságban, figyelemmel a környezeti szempontokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Gergő (2020) Ipar 4.0 a hazai élelmiszeriparban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Mihály (2007) Az ókori görög templomépítészet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispál, Tímea (2010) A tánc szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kispálné Fődi, Ildikó (2021) A minősítés hatása a pedagógus önismeretének fejlődésére, szakmai, módszertani kultúrájának változására : esettanulmány óvodapedagógusokkal készített kérdőíves interjúk elemzése nyomán. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kispálné Simon, Zsuzsanna (2020) Az egészségfejlesztés adaptálása a gyógypedagógiába két kurzus bemutatásán keresztül. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kispálné Vígh, Ildikó (1982) Környezetvédelem Csongrád megye déli részén /Hódmezővásárhely/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kispéter, Gábor (2022) Érzelemkifejezés portréfotón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kispéter, Krisztina (2009) „A cafeteria rendszer és az Otp Cafeteria kártya bemutatása”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispéter, Anna (2020) A büntetőeljárás gyorsítását célzó jogintézmények az új büntetőeljárási törvényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kispéterné Kotogán, Erzsébet (2005) Amit ma megtehetsz... : /Móra Ferenc AMK minőségfejlesztési folyamata/. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kispéterné Kotogán, Erzsébet (2007) Egy hajóban evezünk : (Homokháti Kistérség közoktatási együttműködési modellje). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Adrienn (2009) A köz szolgálatában állók díjazásának alternatívái Tények, problémák, lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Adrienn Erika (2016) Jogos védelem a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Adrienn Erika (2010) A munkahelyi stressz és megelőzési módjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Adrienn Viktória (2021) A testkép és a mindfulness összefüggései Instagram felhasználó és nem felhasználó 18-34 éves fiatal felnőttek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Albert Botondné (2012) Kódváltás a tanári nyelvhasználatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Albert Botondné (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Alexandra (2012) A pénzmosás elleni hatékony küzdelem jogi eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Andrea (2002) Акопян A.C.: Демография и политика [szakfordítói szakdolgozat]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Andrea (2021) A fogyatékossággal élők hozzáférése a közösségi közlekedéshez kapcsolódó fejlesztésekhez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, András (2022) Iskolai eredményesség : az Egri Balassi Bálint Általános Iskola eredményességének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anita Lilla (2011) Totalitarizmus elméletek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anna (2018) A weboldalakkal kapcsolatos adatvédelmi jogi kérdések a 2016/679 EU rendelet tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anna Kata (2023) A gyermek és a veszélyeztetettség: állami beavatkozás a családi élet szentségébe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Attiláné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Balázs Tamás (2011) A polgári jogi társaság magyar, francia és német szabályozásának összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Barbara (2013) Menekült nők és gyermekek nemzetközi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Barbara (2011) A menekültek és a hontalanok helyzete a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Barbara (2021) Észlelt társas támogatás kapcsolata a szubjektív jólléttel megváltozott munkaképességű személyek esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Barbara Fanni (2021) Az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek integrált óvodai nevelése egy vizsgálat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Bernadett (2018) Népegészségtan és járványtan, járványügyi intézkedések magyarországi szabályozás alapján és kitekintés az Európai uniós intézkedésekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Bernadett (2018) A nevelőszülői rendszer működése, alakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Beáta (2021) Lakossági hitelezés alakulása Magyarországon 2008-tól kezdődően, különös tekintettel a fogyasztási hitelekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Beáta (2018) A tiszaföldvári háziorvosi rendszer bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Boglárka Mercédesz (2023) A Z-generációs munkavállalók megtartásának munkaerőpiaci kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Botond (2021) Társadalmi vállalkozások jellemzői és fejlődése Szegeden és környékén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Brigitta (2019) A munka világának egészségügyi kockázatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Béla (2022) A transzgenerációs hatások szerepe a transzformatív családi mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Cintia Szilvia (2022) A Praktiker Kft. elosztási logisztikai rendszere. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Csenge Annamária (2015) Toborzás-kiválasztás - online toborzás napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Csilla (2023) Az elektromos autók elterjedése és fogyasztói megítélése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dominika (2021) Egy szegedi cukrászműhely nyitás előtti piacelemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dorottya (2023) Az óvodáskorú gyermekek mesenézési és mesehallgatási szokásainak vizsgálata Mezőtúron. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dorottya (2023) Szubklinikai pszichopátia és empátia vizsgálata vizuális művészek és segítő foglalkozást végzők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dorottya (2021) Választási hajlandóság vizsgálata a szegedi lakosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dzsenifer Napsugár (2023) Szorongásba bábozódva : a tudatba börtönzöttség, mint növekedési potenciál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dóra (2009) Deviáns viselkedésformák, ennek fiatalkori kezelése Szegeden az Ágota Alapítvány, és Nyíregyházán a Periféria Egyesület munkáján keresztül bemutatva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Edina (2011) A gyermekek után járó juttatások rendszere ma Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Edina (2010) A közjegyzői okiratok szerepe a bankok hitelezési gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Eleonóra (2022) A hangszínhallás fejlődése 5-9 éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Endréné (2010) Beszédben való akadályozottság az általános iskolás kor első éveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Endréné (2015) Múzeumpedagógiai innováció a besenyszögi iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Endréné (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Erik Szabolcs (2021) A fiatal nemzedék munkavégzési sajátosságainak a hatása a munkaerőpiacra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ernõ (2009) Az általános szerzõdési feltételek hazai szabályozása, figyelemmel a közösségi jogra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Eszter (2023) Az empátia vizsgálata eltérő szülői bánásmódok és nevelési stílusok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gabriella (2021) „Hivatásban (el)égni”- A szociális területen dolgozók munkahelyi kiégés jelenségének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gabriella (2023) „Korlát vagy kapaszkodó?” - A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó szakemberek munkával kapcsolatos tapasztalatai, nehézségei a megélt személyes élmények összefüggésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gabriella (1998) A mesék üzenete : (tudattalan képzetek és szimbólumok a mesékben). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Gréta (2022) Az Országos Lélek-Mentők Alapítvány közösségi média jelenlétének vizsgálata. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gyula Tibor (2015) Jogi oktatás, távoktatás és internet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gyöngyi (2013) Racionális létszámgazdálkodás, jó megoldás-e a létszámleépítés : (Petz Aladár Megyei Oktató Kórház példáján bemutatva). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gábor (2014) Rendőrség és Önkormányzat együttműködése Pest megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Hajnalka (1972) Bacon végsúly elérésében mutatkozó eltérésék okainak vizsgálata. BA/Bsc, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.
Kiss, Hanna (2023) A családi hatások szerepe a devianciák kialkaulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ibolya Brigitta (2021) A kollégiumi tanulás lehetőségeinek vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ildikó (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Imola (2022) Autizmus spektrum zavarral élő gyermekek óvodai közösségbe történő integrációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Irén (2021) Minőségirányítási rendszer kialakítása a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, István (2021) Coaching folyamatok alkalmazása egy kutatás-fejlesztési intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, István (2015) Termőföld használatának szabályozása a földforgalmi törvényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Jázmin Virág (2023) A genocídium fogalmának változása és kategóriájának elismerése a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Kata (2021) Generációváltás a hazai családi vállalkozások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Katalin (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Katalin (2009) A bankok hitelezési gyakorlatában alkalmazott biztosítékok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Kitti (2013) Közbeszerzések, beszerzések szabályozása a honvédelmi ágazat területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Krisztina (2013) A hozzátartozói ellátások múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Krisztina (2022) A szegedi Pick Aréna mint helyi gazdaságfejlesztés elemzése a képeeségszemélet alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Károly (2022) Középvezetők a gyermekvédelmi szakellátásban szakmai és emberi oldalról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, László (2014) Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, László (2003) ISO minőségirányítási rendszer a Varga Katalin Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Lászlóné (2000) A zenei nevelés lehetőségei Tiszaújvárosban, fejlődési irányzatok az ezredfordulón. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Margit (2010) A gyakorlóintézmény, mint műhely az óvó- és tanítóképzők tantervi változásainak tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Melinda (2013) A polgármester jogállásának elemei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Márk Balázs (2023) A fiatalok kosárlabda cipő vásárlási preferenciái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mónika Diána (2014) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Nikolett (2023) A Kárpát-medencei magyarság kisebbségi jogainak védelme, kihívások a nemzetközi jog tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Nikolett (2014) A történelmi kapcsolatok hatása a szlovák-magyar, lengyel-magyar gazdasági együttműködésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Nikoletta (2016) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Noémi (2023) Toborzási és kiválasztási módszerek különbözőségei kis- és középvállalkozások, illetve multinacionális cégek esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Noémi (2012) A határon átnyúló együttműködések jogi feltételei Szerbia és Horvátország irányában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Otilia (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Renáta (2022) A beszoktatás és a kötődés kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Renáta Mária (2021) Az óvodapedagógusi és óvodavezetői döntések és vélekedések fontossága a gyermekek iskolakészültségének meghatározása során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Roland (2023) Szerencsejáték használati szokások, zavarok és a Big Five személyiségjegyek kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Rozália (1979) A lyukkártya alkalmazása az általános iskolai oktatás során. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Rudolfné (2006) Az iskolai könyvtár és a könyvtár-pedagógiai program szerepe az oktatás hatékonyságában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Réka (2019) A vajdasági magyarság kisebbségi és jogi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Róbert (2022) A szakszervezetek jogai - Különös tekintettel a magyarországi vasutas szakszervezetekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Szabolcs (2005) A matematika és a filozófia kapcsolata a püthagoraszi iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Szilvia (2023) A kiskunhalasi EGYMI története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Szilárd (2010) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sándor (2005) Egy kétegyházi iskola története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sándor (2023) A nemesi mentalitás hiánya a XXI. századi Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sára (2023) Insight of the ecosystem of the world of esports. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tamás (2022) Az önvezető autók elterjedésének társadalmi akadályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tibomé (2006) Nagyvárosok a kistérségben: speciális kapcsolatok a megyei jogú városok és a többcélú kistérségi társulások között. Miskolci kistérség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tiborné (2002) Menjen, vagy maradjon? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tivadarné (1986) Topológia az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Tímea (2021) Szórakozás, mint XXI. századi igény - COVID-19 vírus idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Veronika (2012) Az 1929-33-as nagy gazdasági világválság hatásai a szélsőséges politikai irányzatokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Veronika (2015) Okirati bizonyítás a polgári perben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Violetta (2022) A kamaszok lelki egészsége és erőforrásaik a digitális oktatás idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Virág (2012) Felelősség a vadgazdálkodással és a vadászattal kapcsolatos károkért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Zoltán (2019) A munkajogviszony megszűnése és megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Zoltán A társadalmi beilleszkedési zavarok és kialakulásuk okai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Ádám Dávid (2021) Az OTC fájdalomcsillapító gyógyszerreklámok hatékonysága a fogyasztók körében Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ágnes (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ágnes Emőke (2022) Drámapedagógiai módszerek alkalmazása az idegennyelv-oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ákos (2017) A Magyar Szocialista Párt kampánya a magyarországi parlamenti választásokon 1990-től 2014-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ákos (2016) A Magyar Szocialista Párt kampánya a magyarországi parlamenti választásokon 1990-től 2014-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Árpád (2012) Blogszövegek gender szemléletű vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Árpád (2009) Tanulási képesség és a felnőttképzés munkaerőpiacon való hasznosulásának összefüggései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Albertné (2007) Tanár-diák kapcsolat elemzése az én iskolámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Alexandra (2012) Ökoiskola, avagy a fenntarthatóság modellje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Andrea (1990) Az ember és környezet kapcsolatának pedagógiai jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Andrea (2010) Magyarság a határon túl. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anikó (2006) Az olasz ételek sokszínűsége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anikó (2008) Az általános iskolai tantervváltozások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Anikó (1996) Napjaink problémája: A kábítószer. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Anita (2000) A kalocsai "Nagy Lajos" Járási Városi Könyvtár története és jelentősége a város közművelődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Annamária (2013) a kis- és középvállalkozások helyzete Magyarországon, egy családi vállalkozás példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Attila (2005) Lakásotthonban élő serdülőkorú fiúk családi orientációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Attila (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Beatrix (1995) Az egri főgimnázium története megalakulásától napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Bettina (2020) Tehetséggondozás az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Boglárka Zsófia (2020) Kulturális marketingkommunikáció a Szegedi Szabadtéri Játékoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Brigitta (2009) A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Brigitta Márta (2008) Német nemzetiségi kisebbség helyzete Magyarországon 1900-1950 között a Városlődiek szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Csaba (1995) Korea múltja, jelene, jövője avagy gazdasági csoda a Han-folyó mentén 1960-as évektől napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Csilla (2007) A konferenciaturizmus nemzetközi, hazai és szegedi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Debóra (2020) Az Y generáció olvasási szokásai a felgyorsult világban. Nyomtatott könyv versus interaktív könyv. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Diána (2010) Sándorfalva Kultúraközvetítő színterei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Dénesné (1999) A magyar közoktatási rendszer sajátosságai a két világháború között - Klebelsberg Kunó munkássága nyomán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Edina (2009) Mária Terézia művelődéspolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Edit (2007) Gyógyszermarketing a TEVA Gyógyszergyár zRt-nél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Edit (2005) A Phoenix Pharma Rt. marketingkommunikációs tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Edit A tanulók aktivitása a földrajzórán. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kiss, Enikő (1994) Oktatójátékok az angol nyelv tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Erika (1990) Óriásképzetek Különös tekintettel Swift,Goya és Kondor Béla művészetére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Erzsébet (2005) Az oktatásirányítás gyakorlata az Európai Uniós országokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Erzsébet Cserkeszőlő természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Kiss, Erzsébet (2001) Egy meg nem valósult innovátorképzéshez vezető út : Gáspár László emlékére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Erzsébet (1984) Orosháza foglalkozási átrétegződésének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Erzsébet (1999) Személyiségfejlesztés az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Ferenc (1994) Verbális közlés vizuális megformálása (általános iskolás tanulóknál). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Ferencné (1989) A felnőttoktatás története Kecskeméten. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Gabriella (2004) Magyarország Európai Unió-s csatlakozása az oktatás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gabriella (1986) A hátrányos helyzet és következményeinek vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Gabriella (2004) Életmód városban és vidéken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gitta (2020) Az óvodapedagógus hátránykompenzáló szerepe és munkája a falvak és a városok támogató rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gréta (2016) Pályakezdők munkaerő-piaci helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gyöngyi (2006) A Coca és a Pepsi kóla arculatának összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Györgyi (2008) Kodály Zoltán élete és pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Györgyi (1992) A hetedikes gyerekek elfoglaltságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Györgyné (1995) Az állam és az egyház szerepének változása az oktatási intézmények fenntartásában és irányításában az utóbbi fel évszázadban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Gábor (1999) Klebelsberg Kunó - Szeged kulturális életének „mecénása”. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Gábor (2020) Támogató szolgáltatás a Homokhátságon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Hajnalka Ibolya (2010) Paradigmaváltások a Csili Művelődési Központban 1917-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ildikó (1989) Zala megye búzatermesztésének története a XX. században. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Ildikó (2004) A televíziózás kialakulása és fejlődése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ilona (1993) Válás után Hogyan tudja segíteni társadalmunk az elváltakat? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Imola (2020) Magyar politikusok a közösségi médián. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Imréné (1991) A környezet hatása a kisiskolás szocializációjára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Irén (1965) Kecel szőlő és gyümölcstermesztésének földrajzi alapjai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kiss, Irén Edit (1992) A Radnóti Miklós Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, István (2004) Fiatalkori deviáns magatartás kialakulása. Fiatalkorúak drogfogyasztása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Istvánné (2007) A drogok és a drogprevenció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Izabella (2020) A munkahelyi pszichoszociális kockázatok, különös tekintettel a munkahelyi stresszre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Julianna (2005) A befogadó pedagógia szerepe a személyiségfejlesztésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, János (2005) Gyermekkori szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, János (1997) Információs szekrények készítése : saját vállalkozás üzleti terve. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, József (2020) Freud kényszerbetegséggel kapcsolatos elmélete a mai kutatások és elméletek függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Józsefné (2007) Hungarian amateur acting in Upper Northern Hungary (1920-1945) Dilettantes of Felsőszeli. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Kamilla (2020) A GDPR hatása a könyvviteli és a könyvvizsgálati munkára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Katalin (1981) A Vörös Csillag Termelőszövetkezet elemző vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Kinga (2016) Kecskemét testvérvárosi kapcsolatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Krisztina (1997) "Minden szinten, szinte minden" : A Kádár-korszak második felének reklámtevékenysége. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Károly (1991) Iskolai fegyelem. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Károly (2020) Pedagógusminősítés a gyermekvédelmi szakellátásban. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Károly (2001) A környezeti nevelés időszerű kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Lajos (1982) Gyoma természeti és gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Lajos (1989) Társaskapcsolatok hatása a csapatteljesítményre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Lajosné (2004) Innováció egy gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Laura Olga (2020) Az új Polgári Perrendtartás hatásai a peres eljárások időszerűségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, László (2006) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, László (2020) Az elektromos közlekedés számokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, László Árpád (2008) A magyarországi cigányság szokásvilága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Lászlóné (2004) "A mi házunk" Gyermekek a lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Lászlóné (1998) A tanár és diák között kialakult konfliktushelyzet megoldása Gordon-módszer segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Magdolna (1967) Ok-okozati összefüggések feltárása a 6. osztály földrajz anyagának tanítása során. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kiss, Marianna (2004) Szabadidő szociológiai vizsgálódások az oktatás terén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Melinda Anna (2005) A tanulási szokások, attitűdök vizsgálata és a tanulás fejlesztése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mihály (2001) „A hallássérült gyermekekről napjainkban”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mihályné (2007) Mindszent város eseménytára 2004-2005-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mária (1968) Hazafias nevelés a VIII. o. földrajzóráin. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kiss, Mária (1980) A természettudományos gyermekkönyvek felhasználása a környezetismeret és földrajz tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Mária Rita (1991) A nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtábor működése a második magyar hadsereg felállításának idején. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Mónika (2008) Lakáskultúra Magyarországon a polgárosodástól a rendszerváltásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mónika (1988) Álmok és valóság : szakdolgozat a szegedi cigány származású gyermekekről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Mónika Mária (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Mónika Éva (2004) Rendezvényszervezés a Novotel Szeged szállodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Nikolett (2011) Múzeumpedagógia foglalkozások Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Nóra (2005) „Demokráciára Nevelés Európai Éve” 2005 : fejlesztő programok tanároknak és diákoknak. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ottó (2000) Egy Békés megyei folyóirat-kísérlet. Vázlatos kép az Új Auroráról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Petra (2010) Belarusz, Grúzia és Ukrajna önálló államisága, fejlődése és külkapcsolatai a Szovjetunió szétesésétől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Pál Csaba (1991) Érzelmi biztonság. Megértés, bizalom, szeretet. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Péter (2011) Esélyegyenlőség és integráció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Réka (2009) A fiatalok és a média. A lányok személyiségképe: ideálok, példák, befolyások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Szilvia (1998) A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium múltja és jelene. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Szonja Emma (2020) A Waldorf-pedagógia hatása a személyiségfejlődésre –Waldorf-pedagógiával kapcsolatos ismeretek, attitűdök és vélemények. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sándor (2020) Katasztrófavédelmi közreműködés az általános szakhatósági, valamint a tűzvizsgálati hatósági eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sándor (2020) Társadalomtörténet és épített örökség kapcsolata Erdélyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sándor (2001) A gyermek jó...! : Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Sándorné (1994) A környezeti ártalmak, hátrányos helyzet, tanulási és viselkedészavarok vizsgálata iskolánkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Sándorné (1999) A pedagógiai program célja, tartalma, szerepe egy gyakorlati példán keresztül. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Sándorné (1999) A tanulásban akadályozott enyhe értelmi fogyatékos gyermek fejlődése, iskoláztatási lehetőségei az iskoláskor alsó szakaszában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Tamara Kriszta (2011) Belső képzések szerepe és fontossága a multinacionális vállalatoknál a szervezeti kultúrában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tamás (2004) A környezetvédelemre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tibor (2005) A falusi turizmus jövője a hagyományőrzés jegyében a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tiborné (2012) Vezetés elméletben és gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tivadar (2020) Az önvezető járművek büntetőjogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Veronika (1995) Bajok az olvasás körül (a dyslexia). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Veronika (2019) A gyermekszületés hatása a párkapcsolati elégedettség dimenzióira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Viktória (2007) Alakuló egyenlőség vagy megrekedt egyenlőtlenség? A nők magyarországi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Viola (1995) Az angol vizsgarendszer. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Virág (2015) Nemi sztereotípiák megjelenése a médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Virág (2015) Tevékenység közbeni tanulás az angol nyelvi órákon általános iskola alsó tagozatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Virág Mercédesz (2016) A munkanélküliség hatása az elvándorlásra Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Zsuzsanna (1992) A nemezkészítés ősi mestersége, az anatóliai nemezszőnyegek mintakincse. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Zsófia (2005) Marosvidék Repertórium 2000-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ágnes (1998) Motivációs elméletek az iskolavezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Ágoston (2009) A magyarországi zsidóság egyenjogúsítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Ákos (1991) A szenvedély szerepe az ifjúkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Ákosné (2007) Orosháza Kulturális Évkönyve 2005-2006. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Árpád (1993) Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter és a neonacionalizmus. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Éva (1997) Debrecen kialakulása, fejlődése, településszerkezete napjainkig, és a város fejlesztési elképzelései. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss, Éva Enikő (1964) Nagybaracska. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kiss, Éva Mária (2008) Hátrányos helyzet; veszélyeztetettség : Vasvár térségében készített interjúk, felmérések tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss Gyuláné Horváth, Márta (2008) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss Jószefné Nagy, Valéria (1986) Szociometriai felmérés egy általános iskolai osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiss Katalin, Irén (2007) A kilencéves gyerekek társas kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Antal, Korinna (2004) A magyarországi hipermarketek sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Elek, Balázs (2023) Öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. CXIII. törvény hatása a magyar agráriumra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Fekete, Bence (2009) Vezetőkkel kapcsolatos követelmények az ókortól napjainkig : vezetői készségek és stílusok az ókortól a XXI. századig. Hasznosítható tapasztalatok a vezetői gyakorlat számára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Feketéné Bodor, Barbara (2009) Női vezetők az oktatásügyben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Horváth, Ferenc (2021) A Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Molnár, Edina (2012) A multimédia hatása a gyermekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Patik, Judit (2010) A média hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss-Szabó, Szandra Roxána (2020) Lakossági hitelezés Magyarországon 2008 után - különös tekintettel a lakáscélú hitelezésre és a K&H Bank gyakorlatára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Balogh, Erika (2013) Magyarország demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása a 2011. évi népszámlálás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Bognár, Nikolett (2021) Webshop létrehozása, marketing stratégiájának kidolgozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Csibrán, Zsuzsanna (2013) Az országgyűlés szervezetének, működésének átalakulása és gyakorlata a dualista Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Esztergár, Klára (2002) A humán erőforrás menedzselése, különös tekintettel a pedagógusok értékelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Gera, Ágnes (2014) Iskola a 21.században:kihívások és lehetőségek:a szegedi Arany János Általános Iskola fejlesztési stratégiája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Gera, Ágnes (2003) A tanulás menedzselése az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Gergelyfi, Melinda (2021) Tanulásban akadályozott tanulók történelem tanítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Gyuricza, Mária (2006) A csorvási könyvtár története az olvasó népköröktől 1995-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Kapocsi, Tímea (1998) Családi szocializáció, anya-gyermek kapcsolat. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kissné Kiss, Valéria (2000) Az alulteljesítő tehetséges tanulók. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Kocsis, Marianna (2005) A gyermeki jogok érvényesülése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Kónya, Szintia (2022) Pedagógusok tapasztalatai, ismeretei és sztereotípiái a kétnyelvűségről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Kóti, Éva (1986) Az emlékezés fejlődése és fejlesztése felső tagozatos korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kissné Lenkei, Diána (2013) Az érettségi vizsga története Magyarországon az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Megyesi, Mónika (2008) A gyámság története a gyermekvédelemben…. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Máriás, Anita (2023) A hátrányos helyzetű kistelepülési könyvtárak automatizálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Nagy, Mónika (2014) Gyűjteményszervezés az iskolai könyvtárban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Neparáczki, Mária (2007) Családi gazdaság alapításának, adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Nárai, Mária (2009) Az oktatás és a gyermekjóléti szolgáltatás, a családsegítés kapcsolata a szombathelyi kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Nárai, Mária (2001) Óvodánk története a kezdetektől napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Németh, Ágnes (2004) Dilemmák és megoldások az örökbefogadás folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Papfalvi, Nóra (2021) Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő- piaci (re) integrációja a fiatal életkorú munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Pataki, Mária (1989) Szociális szerepek tanulása állami gondozott gyerekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kissné Petrezselyem, Anett (2012) Munkanélküliség Magyarországon a statisztikai adatok tükrében az elmúlt évtizedben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Rozsnyai, Ildikó (2005) A család. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Rácz, Szilvia (2005) A Balástyai Gyermekjóléti Szolgálat bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Rózsavölgyi, Tímea (2006) Különbözőségek és azonosságok a nemzeti és az Európai Unió tagállamainak iskolarendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Schilli, Ildikó (1991) A gyakorlati oktatás helyzete, problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kissné Schvajda, Erzsébet (2009) A vezetői kommunikáció, az óvoda kommunikációs rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Soós, Ágnes (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Taberia, Diana (1999) A szabadidő tevékenységi formái és nevelő hatásuk a 6-14 éves gyermek életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kissné Varga, Edit (1990) Tiszakécske oktatástörténeti elemei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kisteleki, Péter (2012) A civil kontrol és a NATO tagság, a fegyveres erők irányzásának alkotmányos jogkörei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kisteleki, Péter (2013) A civil kontroll és a NATO tagság, a fegyveres erők irányításának alkotmányos jogkörei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisteleki, Klára (1998) Mozaikok Csongrád város történetéből Repertórium. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kisvárdai, László (2005) A nevelőtestületi légkör vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kisvárdai, László (1984) Békés megye Gyula, Gyula-vári földrajzi nevei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kisvári, Zsanett (2008) Balaton, a magyar tenger. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszel, Krisztina (2014) Valószínűségi gondolkodás fejlesztése alsó tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Bernadett (2011) Alkalmassági vizsgálatok és fejlődése, valamint ösztönzésmenedzsment a Tesconál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Bernadett (2013) A Szegedi Tudományegyetem Karrier Irodájának szerepe a pályakezdők felkészítésében az álláskeresésre való tekintettel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Katalin (2015) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Andrea (2015) Az érettségi vizsgák története Magyarországon, a kétszintű érettségi bevezetése és alakulása napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Ilona Az illusztráció rövid története Kozma Lajos könyvtervezői munkássága a Kner könyvek tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiszely, Krisztina (2011) Kommercializálódás a magyar médiában: Valóságshow-k. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Róbert (2007) A számítógép szerepe a tanítási-tanulási folyamatban : (az informatika szerepe az oktatásban). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszely, Zsolt (2007) Egy kistelepülés - Köröstarcsa - kulturális fesztiválja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszin, Miklós (2002) Az alapfokú művészeti iskolák alapításának tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszin, Zsófia Melinda (2008) A hátrányos helyzetű gyermekek anyanyelvi nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszinné Bikárdi, Melinda (1995) Konfliktusszituációk, megoldási technikák, értékátalakulások egy rendszerváltás utáni általános ísko1ában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kiséri, Péter (2001) Németh László pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kitajkáné Szántai, Mária (2001) A gyakorlati képzés megszervezésének formái a szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiu, Angéla Kommunikáció a szavakon túl - rendezvények szerepe a Public Relations-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klam, Helga (2011) A munkanélküliség alakulása Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klapka, Judit (2008) Animáció, mint művészeti kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klapács, Gabriella (1991) Esélyegyenlőtlenségen alapuló szelekció az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klatka, Tünde (2009) Átmenetek pedagógiai és pszichológiai nézőpontból : az alsó tagozatból a felső tagozatba lépés problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klein, Fanni Tímea (2018) Apaság vélelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klein, Dr. Mariann (2018) A mediáció és a közjegyzői tevékenység kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Klemenc, Petra (2023) Az Y generáció álláskeresési szokásainak vizsgálata a digitális korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klement, János (2000) A felnőtt távoktatás : a Tutor szerepe a távoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klement, Orsolya (2009) A finn kultúra a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klemm, Kata (2022) Összefüggések keresése a Big Five személyiségjegyek, az alvásminőség és az inszomnia tünetei között fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klemm, Magdolna (2000) Konfliktusközeles az iskolában - a lehetséges konfliktusok felvázolása, értékelés (felmérés, interjú, értékelés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klemmné Zsidják, Magdolna (2005) Betekintés a gyermekvédelem múltjába és jelenébe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klenanc, Miklós (2009) Takeover-szabályozás Európában: egy tagállam, egy tagjelölt és egy leendő tagjelölt szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klenóczki, Petra (2023) Könnyen érthető interaktív népmese-foglalkozás tanulásban akadályozott tanulókkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klepeisz, Tímea (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Klepács, Angéla Alexandra (2015) Toborzás, kiválasztás problémái és változásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klicász, Szpirosz (1978) A budapesti agglomeráció kialakulása és fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kliegl, Nóra (1999) Összehasonlító pedagógia az egyes országok iskolarendszerében, tantervében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klima, Döníz (2023) "Mi megtanultunk táncolni,...mert élni akartunk" : a gombosi táncok kutatástörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klippel, Rita (2011) Digitális tananyag készítése kreatív megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klippel, Rita (2009) A giccs természete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klippelné Pirisi, Márta (1983) [A családi művelődés jellemzői]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klonka, Júlia (2009) A munkaerő-kölcsönzés, a magán munkaerő-közvetítés és a tanácsadó cégek alkalmazása a személyzetbeszerzés lehetséges megoldásaként. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klopcsik, Nóra (2010) A kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola könyvtári működésének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kloton, Zsófia (2023) A szülői nevelés következménye az iskolai konfliktuskezelésre és beilleszkedésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klucsai, Barna (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Klucsai, Nóra (2020) A fogyasztók védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, különös tekintettel a csalogató reklámra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klucsik, Anita (2015) Az aerobik jelentősége a ritmusképesség fejlesztésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Klucsik, Noémi (2013) A korszellem hatása a zeneoktatásra az ötvenes évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klucsik, Árpád (1995) A kondorosi iskolák története /1875-1994/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klum, Tímea (2013) Az erőszak alkalmazásának tilalma a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kláben, Edit (1982) Vöröskeresztes tevékénység a felsőoktatási intézményekben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klára, Zsuzsanna (2011) A külföldiek magyar termőföldre vonatkozó egyes jognyilatkozataival kapcsolatos jogi problémák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klárics Györgyné Kovácsics, Ibolya (1975) Logikus gondolkodásra nevelés a matematika tanulása közben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klárikné Lovas, Zsuzsanna (1999) Családi szocializáció és a személyiségfejlődés összefüggései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Klémán, Anna (2021) A válás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kléner, Dóra Réka (2011) A fogyatékkal élő emberek megítélése a felsőoktatásban A Szegedi Tudományegyetemen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klér, András (2009) A szerződésből eredő jogvitákra vonatkozó joghatósági szabályok az Egyesült Államok és az Európai Unió jogrendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klóze, Ágnes (2021) Gondatlanságból bekövetkezett gyermekhalál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kmeth, Annamária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kmetovits, András (2009) Az elítéltek munkáltatása hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kmotricza, Margit (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Knecht-Gothárd, Dániel (2022) Projektvezetés a gyakorlatban: Projektszemlélet alkalmazása egy közösségi oldal létrehozásában és működtetésével kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kneifel, Imre (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kneifelné Gál, Mónika (2005) A Határforgalom ellenőrzés néhány pszichológiai vonatkozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kniesz, Tamás (2010) A vadásztársaságok szabályozásának néhány sajátos kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Knoska, Györgyné (2008) A játék fejlesztő szerepe a gyengénlátó gyermekek személyiségének alakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Knyihár, Lívia (2012) Forradalom a szavazófülkékben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Knyihár, Nóra Anett (2022) Környezettudatos vállalatok Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Knyihár, Nóra Katalin (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Knyihár, Nóra Katalin (2012) A kisgyermek beszédzavarainak korai felismerése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Knódel, Éva (2007) A teljesítmény-értékelés bevezetésének megítélése a pedagógusok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kobl, Gabriella Adrienn (2023) A Netflix és a HBO dokumentumfilmjei átformálhatják a laposföldhívőket? A Netflix és az HBO dokumentumfilmjei, mint új tudománykommunikációs eszközök hatásgyakorlása a fiatalokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kobán, Katalin (2008) Gyermekek a virtuális valóságban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocevska, Marija (2019) Le rôle du cadre législatif et de la communauté ethnique dans la protection et la promotion des droits de la communauté valaque en Macédoine du Nord. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koch, Adrienn (2010) A munkaügyi viták rendezésére alkalmazott eljárások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koch, Dr. Magdolna (2016) Gyermekvédelemtől a nevelőszülőségig. Nevelőszülők megítélése és mindennapjaik Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koch, Mária A takarmánytermelés körzetei hazánkban tájegységenként, földrajzi megoszlásban, különös tekintettel a szarvasmarha tenyésztésre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kocovski, Lívia (2022) Mentálhigiénés állapot és lelki egészséghez kapcsolódó attitűd vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem hallgatói körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocovski, Lívia (2020) Egyetemisták családalapítási tervei és az ezt befolyásoló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsa, János (2006) A tantestületi légkör egyes mutatóinak változása egy 13 általános iskolát érintő vizsgálat tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsa, Katalin (2005) Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsi, Hajnalka (2005) Die ritterliche Erziehung. Die Erziehungsmethoden im Parzival von Wolfram von Eschenbach. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsik, Edina (2021) The effects of terrorism on state governance since 9/11 in ungoverned territories and European states. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Adrienn (2010) A nyugdíjkorhatár alakulása Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Alexandra (2023) "Sharenting” megjelenése kisgyermekes anyukák körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Attila (2010) Az üzemi balesetről – különös tekintettel az elbírálásra – és a baleseti ellátásokról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Attila [A munkából fakadó stressz]. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Dóra (2022) Az önigazolás nyelvi megjelenése orvosok és nővérek konfliktustörténeteiben és hatása a konfliktus kimenetelére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Dóra (2016) Diplomáciai mentességek és kiváltságok a 21. századi nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Dóra (2010) Projektorientierter Unterricht mit Janosch. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Erika (2011) A 2008-as gazdasági világválság hatása egyes Magyarországon nyújtott szociális ellátásra a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Erika (2008) Magyarországon nyújtandó egyes szociális ellátások a statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Gusztávné A család szerepe a gyermek pszichés fejlődésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Gábor (2006) Vállalati kultúra és szociális koncepció bemutatása a Tesco Global Áruházak Rt. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Ibolya (1999) Egy belső intézményértékelési rendszer kialakítása a minőség érdekében. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Kocsis, Ibolya (2006) A Szakképzési Minőségbiztosítási Keretrendszer (SZMBK) alkalmazása a Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Imréné A százalékszámítás tanítása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, János József (2000) Koncepciók és gyakorlat : (Egy abaúji kistérség iskolái 2000-ben). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, József (2007) Kistérségen belüli mikrotársulási lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Kincső Dominika (2023) A barista: a kávézás élményének egyik meghatározó forrása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Krisztina (2014) A tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése a polgári eljárás során, különös tekintettel az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának követelményére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Lilla (2016) A vadászati jog haszonbérletének szabályozására vonatkozó legfontosabb változások a 2015.évi CLXXXIII. törvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Mária (2011) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Máté (2019) A bűnügyi felügyelet a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Nelli (2018) A vállalatok versenytorzító magatartását tiltó Európai Uniós szabályozások, különös tekintettel a kartellekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Nikolett (2022) A gyermekek halálképének alakulása 6-12 éves korig : a gyász folyamata és feldolgozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Nikolett (2016) A szociálpedagógus szerepe a fogyatékkal élők segítésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Nóra Erzsébet (2021) Matematika a laboratóriumban : matematikai modellezés kémiai kísérletekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Nóra Erzsébet (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Szilvia (2021) Toborzás és pályára irányítás a Magyar Honvédségben - megoldási javaslatok az online toborzás támogatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Tünde Rózsa (2008) Mezőgazdasági termékek szállítása különböző fuvareszközökkel Csongrád megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Zsófia (2015) Javítóintézeti nevelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Ádám (2015) Politikai marketing a 2014-es szegedi önkormányzati választás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Alexandra (2012) Szolgálunk és képzünk. A Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság humánerőforrás politikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Alexandra (2010) A köz szolgálatában. A közszolgálatiság érvényesülése a Magyar Televízióban 1988 és 1996 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Andrea (2004) Gyermek és ifjúkori szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Andrea (2007) Integrált könyvtári rendszerek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Andrea (2008) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolában : a diákönkormányzat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Anett (2008) Hátrányos helyzetű és roma gyerekek iskolai beilleszkedésének nehézségei, és konfliktusainak kezelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Anett (2014) Ökoiskolák mint a fenntarthatóság modelljei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Anna Dorka (2020) A betegségpercepció, a szorongás és a depresszió, valamint a poszttraumás növekedés összefüggései a magyarországi HIV pozitív populációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Attila (2007) Termékbevezetések támogatásának eszközei a Kraft Foods Hungária Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Bernadett Vivien (2020) A cyberbullying jelensége a magyar hírportálokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Beáta (2007) Szabad a tér. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Dezsőné (2008) Kommunikációs problémamegoldó stratégiák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Emese Ilona (2004) A deviáns viselkedés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Enikő (2014) Az idegenekkel kapcsolatos távolságtartó magatartás társadalmi összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Eszter (2020) Codeswitching in computer mediated communication: Hungarian/English bilinguals chatting on Facebook. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Ferencné (2000) A makro - és mikrokörnyezet hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Gabriella (1999) A MOL Rt üzemanyag nagykereskedelmének marketingje. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Hedvig (2011) A vajdasági magyarok társadalmi beilleszkedése az anyaországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Ilona (2020) Munkahelyi mentálhigiéné, mentálhigiénés csapatépítő nap. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Ilona (1968) A térkép mint tananyag és segédeszköz. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Irén (1995) A játék személyiségfejlesztő hatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Józsefné (1989) Egy 2. osztályos napközis csoport technikai foglalkozásának tervezése, tartalma, nevelőhatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsis, Lászlóné (2005) A vállalkozás, mint szervezet : a szervezeti kultúra a vállalkozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Mária (2005) Fenntartói ellenőrzés és értékelés Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Nikoletta (2007) Serdülőkori szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Noémi (2006) A Győr-sáráspusztai tűzoltó gyermektábor közösségformáló szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Szilvia (2005) A Nagykunság története és kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Tamás (2008) A lutheri reformáció és a bibliafordítások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Veronika (2000) Hallható színek -Látható zene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Zoltán (2010) A honfoglaló magyarok életmódja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis Savanya, Ágota (2013) Kortárs képeskönyvek illusztrációinak hatása, a gyerekek térszemléletére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis-Nigrédi, János (1980) Országjáró tanulmányi kirándulások szervezése, vezetése az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsisné Balanyi, Beatrix (2006) A minőségfejlesztés hatása az emberi tényezőkre A Pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ óvodáiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsisné Bálint, Ágnes (1982) A csillagászat-oktatás helyzete napjainkban hazánkban és külföldön. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsisné Büki, Éva (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsisné Fekecs, Ibolya (2003) Tapasztalatmorzsák a COMENIUS 2000 I. modell bevezetéséről egy budapesti általános iskolában : avagy „Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek. Két kicsi ugrással nem jutunk át a szakadékon.” (David Lloyd George). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsisné Gacsó, Irén (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsisné Kis, Éva (2018) A toborzás és kiválasztás folyamata a munkaerő piacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsisné Maráczi, Margit (1984) Hogyan szórakozunk? Hogyan szórakozzunk?! /Nagymágocs szórakozási szokásai és lehetőségei./. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsisné Monoki, Julianna (2003) Nevelési-oktatási intézmények szakmai munkájának fenntartói ellenőrzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsor, Krisztina Edit (2021) HR intézkedések hatása a munkahelyi jóllétre a járványhelyzet tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsor, Sándor (2023) A beálló játékosok támadó tevékenysége a 2021-2022-es EHF Bajnokok Ligája négyes döntőjében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsor, Viktória Ivett (2008) Indóház című folyóirat repertóriuma, 2005. március - 2005. augusztus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsányi, Roland (1999) A gyulai írott sajtó története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kocsár, Mercédesz (2020) A terepi oktatás módszerei a kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsárdi, László (2005) A küldött farkas. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koczka, Gabriella (2009) Az egyén én-tudata és pályaképének összefüggése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koczka, Ágnes (2005) Az Algyői Könyvtár és Tájház története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koczkás, Réka (2010) A családok helyzete a mai Magyarországon és Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koczkás, Andrea (1979) A testnevelés és a sport akaratnevelő hatásának néhány pszichológiai problémája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koczkás, Ágnes (2004) A kiskundorozsmai óvodai körzet 48-as utcai óvodájának társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koczor, Szilvia (2004) Az iskolai szemléltetés és a munkáltató tanítási módszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koday, Józsefné (1997) Dunaszentbenedek története: A dunaszentbenedeki polgári olvasókör történetéről, Dunaszentbenedek - Természeti viszonyok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kohajda, Barbara Gabriella (2022) Tanulásban akadályozott fiatalok tanulási motivációja, pályaválasztási lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kohajda Wentholin, Loretta (2020) Pillanatnyilag stabil. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kohlmann, Dávid (2013) Humanitárius segítségnyújtás az Európai Unióban a nemzetközi humanitarianizmus változásainak fényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kohn, Róbertné (1975) Az írásvetítő alkalmazásának lehetőségei a térszemlélet fejlesztésére az általános iskolai geometria tanításban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kohonicz, Izabella (2007) Az emberi erőforrás menedzselésének helyi intézményi sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kohut, Adrienn (2012) A gyerekkatonák problémájának komplexitásáról a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kohán, Lili (2020) Fittségi és testösszetétel mérés akrobatikus rock and roll táncosok és kézilabdások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kohári, György (2009) A szakképzés és vizsgáztatás a régi és az új OKJ, valamint személyes tapasztalatok alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kohári, Bernadett (1995) Az óvodáskor problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kohári, Beáta (2020) A szabadságvesztés-büntetésüket töltő női elítéltek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kok, Balázs (2006) A minőségbiztosítási rendszer továbbfejlesztése a siófoki Perczel Mór Gimnázium és Informatikai Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kokas, Dávid Szabolcs (2021) Filmes adatbázisok : filmekkel foglalkozó online kataszterek, a port.hu, IMDb és más hasonló gyűjtemények bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kokavecz, Katalin (1999) A közösségfejlesztő folyamat fázisai Kötegyán településen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kokovecz, Lídia (2008) A Cibaki hírek repertóriuma 1991-1992. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kolarovszki, Márk László (2021) Gyermeki jogok a New York-i Egyezményben, különös tekintettel a gyermek oktatáshoz való jogára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kolcsár, Attila (2005) Fogyatékos gyermek korai megsegítésének, fejlesztésének lehetőségei az inkluzív pedagógia módszereivel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolenyák, Katalin (2004) A pedagógus munkája, személyiségének tartalmi megközelítései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolie, Moise Koly Soua (2023) La contribution de la coopération multilatérale au Développement : cas des projets de la FAO en République de Guinée. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolinászi, Zoltán (1990) A Ladánbenei Napköziotthon történetének földolgozása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kolits, Ágnes Katalin (2012) A szerződéskötések után bekövetkezett változások az elméletben és a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koller, Dezső (2015) A 2012. évi I. törvény hatása a munkaügyi kapcsolatokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koller, Dezső (2013) A 2012. évi I. törvény hatása egy köztulajdonban álló gazdasági társaság kollektív szerződésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koller, Dezső (2014) Személyiségi jogok védelme,különös tekintettel az adatvédelemre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kollmannné Haluska, Viktória (2006) Iskolai munkára alkalmas? : a soproni Szent Margit Óvoda iskolaérettségi felmérése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Eszter (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Ferenc (2001) A település általános iskola finanszírozásának történeti elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Karina (2010) A gyermekek után járó juttatások változásai 1997 01. 01. és 2009 12. 31. között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Katalin (2012) A sajtó helyzetének változása a rendszerváltás után a politika kereszttüzében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Molli (2023) A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház PR tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Tünde (2005) A nulla. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Zita Melinda (2015) A Magánszféra védelme a technológiai fejlődés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Zsolt Ervinné (2007) A Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet hitelezési tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Andrea (2011) A kézilabdázás oktatása általános iskola alsó tagozatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Erika (1980) Az összevont osztályok didaktikai története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kollár, Ferenc (1986) A Nagykőrösi Konzervgyár gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kollár, Márta (2008) A számítógép, mint életünk mozgató rugója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Ágnes Anna (2013) A Biztos Kezdet Gyerekházak- és program helye, szerepe a kora gyermekkori fejlődés támogatásában és a szociális hátrányok leküzdésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kollárik, Nikolett (2021) A kreativitás fejlesztésének lehetőségei rajzórán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kolláth, Balázs (2018) A vadgazdálkodás jogi szabályozása a módosított vadászati törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolláth, Anna (2010) A guantánamói fogvatartottak tisztességes eljáráshoz fűződő joga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolláth, Edit (1991) Csongrád népességének foglalkozási átrétegeződése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kolonics, Antal (2022) Kazán termosztát képi elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolonics, János (1966) Jászladány gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kolozsi, Judit Mercédesz (2013) A lízingügylet sajátosságai és szabályozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsi, Gabriella (1991) Ki a szegény Aparhanton? : a szociológiai szegénység vizsgálatok összevetésé egy adott kis településen élők helyzetével. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kolozsi, Istvánné (1998) Alternatív iskolák szerepe és jelentősége az oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kolozsi, Pálné (2010) Rendezvényszervezés teljes lebonyolítása egy konkrét példán keresztül. Kecskeméti TOUREX idegenforgalmi szakkiállítás és vásár. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Andrea (2001) A nem állami ill. nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények alapításának és a működés megkezdésének feltételei, tapasztalatok a jogszabályi előírások érvényesüléséről - A magánóvoda alapítása -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Inez (2013) A magyar nők munkaerő piaci helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Katalin (2014) Konfliktusok a Szolnok városi óvodák intézményeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Márk (2014) A régi és az új Munka Törvénykönyve munkaviszony megszűnésére és megszüntetésére vonatkozó szabályainak összehasonlítása, elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Noémi (2011) A magántitok védelme a polgári jogban a jogalkalmazási gyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Viktória (2013) Az egészség szerepe a munkavégzés során, azaz egészségfejlesztés, közösségfejlesztés, foglalkozás-egészségügy a szolnoki Víz -és Csatornaművek Koncessziós ZRt. -nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Viktória (2023) A végintézkedéssel kapcsolatos problémák a joggyakorlatban, különös tekintettel a végrendeletre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Noémi (2020) A nárcisztikus személyiségzavar családjogi vetületei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsvári, Ágnes (2009) A zsidó esküvő sajátosságainak bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolozsváriné Pásztor, Anikó (2013) A pedagógusok kiégését befolyásoló tényezők vizsgálata egy jászberényi iskolában:az intézményvezető lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koltai, Blanka Sára (2021) Új mérőeszköz fejlesztése a lovasterápia fejlesztő hatásának kutatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koltai, Olivérné (2011) Társadalombiztosítási kifizetőhely jellemzői, és működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koltai, Péter (2009) Oktatás-átszervezés a szentlőrinci kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koltai, Enikő (2013) A médiakommunikációs eszközök fejlődésének hatása a 8-11 éves korosztály olvasási szokásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koltai, Gabriella (2020) Állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának és megítélésének vizsgálata a fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koltainé Schuck, Julianna (2003) A stratégiai célok változása az intézmény hosszú-távú működésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koltay, Roberta (2011) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolumbán, Kati (1990) A makói hagyma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koma, Máté (2019) A Harmadik Birodalom titkosszolgálatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komjáti, Bernadett (2013) A nemzetközi migráció aktuális helyzete ma Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komjáti, Dóra Kinga (2010) Fogyasztóvédelem a pénzvilágban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komjáti, Beáta (2006) Jártasságok, készségek, képességek fejlesztése magyar nyelv és irodalom órán 1-4. osztályban : (különösen kiemelve az olvasást és a szövegértést). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komjáti, Tímea (2012) A gyermekkori szocializáció hagyományos és modern színterei, szerepük és felelősségük a kultúrális fogyasztásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komjátiné Csáki, Éva (2010) Munkavédelem az egészségügyben : az Orosháza Városi Önkormányzat Kórház tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Komljenovic, Marinko (2005) Hajléktalanság a magyar társadalomban az ezredfordulón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komlódiné Vidiczki, Magdolna (2006) Baj van a gyerekkel! Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Komlós, Kitti (2023) A női bűnözés jogszociológiai vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komlós, Laura (2013) Az özvegyi nyugdíj. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komlós, Maja (2023) Generációváltás és kihívásai a családi vállalkozásokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komlós, Ádám (2012) A polgári per gyors befejezésének normatív eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komlósi, Gergő (2021) A Békés megyei német nemzetiség demográfiai elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komlósi, Péter (2009) Az életvitel szerepe az egészség megőrzésében 10-14 éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komlósi, Gergely Sándor (2020) A Bayesi agy elmélet és a Szabadenergia elv neurokognitív vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komlósi, Mátyás (1993) A cigányok története -1945-ig-. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Komonczky, Márk (2021) Opcióárazás válság időszakban – a 2008-as és a COVID-19 válságok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komondi, Csabáné (2004) Gróf Klebelsberg Kunó tudománypolitikája- A gyűjteményegyetem-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komondy, Katalin (1974) A népballada tanítása az általános iskolában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Komonyi, Tímea (2009) Nők a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komor-Kerekes, Dóra (2021) A rumináció, az énhatékonyság, valamint a munkahelyi követelmények és erőforrások összefüggéseinek vizsgálata a tanári kiégés tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komoróczki, László (2000) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komróczki, Szilvia (2008) Asztalos Miklós könyvtárosi munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komróczki, Szilvia (2007) Körösladány könyvtárának története A kezdetektől 1972-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komár, Csongor Áron (2021) A személyiségtípusok szerepe az értékesítés területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komár, Kinga (2022) Az örökbefogadás eredményességének alakulása az elmúlt két évtized változásainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komár, Zita (2022) Európai migrációs válság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Angéla (2018) A közfoglalkoztatás szerepe hazánkban: csapda vagy mentőöv. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, László (2021) Minőségbiztosítás szerepe az élelmiszeriparban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Nóra (2010) Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek integrálása a közösségbe a testnevelés által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Beáta (2016) „Ugyanolyan elbánást kapjunk, mint egy egészséges”. Megváltozott munkaképességű munkavállalók helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Csaba (2009) A magyar katonai protokoll alakulása 1945-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Ferencné (2007) Cigány tanulók oktatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Helga (2020) Orthorexia, edzésfüggőség és izomdiszmorfia megjelenése hobbisportolók és fitneszversenyzők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, László (2007) A sport pedagógiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Mónika (2019) Formák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Komárominé Hermann, Krisztina (2011) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komárominé Huszárik, Judit (1991) A dunaegyházi általános iskola története Hősz Ilona életútja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Komárominé Sonkoly, Ildikó (1991) Egy veszélyeztetett gyermek gyermekvédelmi megközelítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Komócsin, László (2008) Az e-tanulás pedagógiai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komódi, Andrea Zsadányi demográfiai és antropológiai vizsgálatok eredményei. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koncsag, Katalin (2015) A büntethetőségi korhatár leszállítása, tekintettel a német szabályozásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncsik, Loretta Fanni (2022) A Covid-19 pandémia hatására kialakult online oktatás a felsőoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncsik, Sándorné (2001) Az óvoda kapcsolatrendszerének hatása az óvodai nevelőmunkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Andrea (2021) Működő közösségek a Kodály-hagyomány jegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Anna (2009) A néptanító Gárdonyi Géza falurajza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Bence (2011) Nemzetközi szerződésekhez fűzött fenntartások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Helga Zsófia (2019) A női elítéltek helyzete a büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Imréné (2000) Változásmenedzsment az óvodai programkészítés folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Melinda (2012) Formalizmus a magyar bíróságok döntéshozatalában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Noémi (2014) Magyarország és az Egyesült Királyság demográfiai és társadalomstatisztikai sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Noémi (2012) A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményeinek gyakorlata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Péter (2023) Az alapjogok horizontális hatálya - egy elemzés a hazai alkotmánybírósági gyakorlat alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Erika (2020) Árpreferenciák vizsgálata a borok piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, István (2004) Értékre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Sándor (1990) Tanyai iskolák Hódmezővásárhelyen 1849-1944. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koncz, Tímea (2004) A vezető kommunikációs módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konczos, Dorina (2013) A tartási szerződés érvénytelensége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konczos, Júlia Erzsébet (2021) Önreflexió, jövőbeli coach énkép - szakmai alapokra helyezve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konczos, Zsófia (2023) Pályakezdő logopédusok pályaképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Konczosné Nagy Némedi, Gabriella A szabad szombatok bevezetésével a tanulók megnőtt szabadidejének helyes felhasználása /Az olvasóvá nevelés/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kond, Árpád (1995) Háború a médiában 1990-94. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kondacs, Barnabás (2017) A termőföld tulajdonjogának átruházása, különös tekintettel az adásvételi szerződés jogintézményére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kondacs, Gothárd Attila (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kondacs, Gothárd Attila (2022) Történelemtanítás a Horthy-, Rákosi- és Kádár-kori történelemtankönyvek perspektívájából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kondacs, Beáta (2008) Az öngyilkosság folyamata - kiemelten a fiatalok es idősek korosztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kondacs, Jánosné (1999) Pedagógiai és közgazdasági követelmények a mai iskolai gazdálkodásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kondacs, Jánosné (1998) A család szerepe a gyermek veszélyeztetettségének kialakulásában, a megelőzés lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kondacs, Renáta (2020) A kiégés, az észlelt stressz, a társas támogatás, az élettel való elégedettség és a munka-tanulmányok egyensúlyának vizsgálata felsőoktatásban tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kondacs, Tibor (2020) Egyetemek gazdaságfejlesztési hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kondicsné dr. Kovács, Éva (2001) Egy - NAT komform tantervi koncepció helyileg megvalósítható változata a Hon - és népismeret tanítására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kondor, Lászlóné (1975) Világnézeti nevelés fizika órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kondor, Patrícia (2005) A kriminalisztika tudománya és módszerei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kondoros, Zsolt (2015) A gondoskodó elbocsátás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kondorossy, Piroska (2005) A természettudományos tantárgyak jelenléte a matematika tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kondorossy, András (2005) Tanszabadság a magyar nevelés történetében, a tanszabadság és a szabad iskolaválasztás értelmezése és érvényesülése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kondács, Eszter (2010) A család és a karrier összehangolása a 21. században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kondász, Istvánné (1979) A napközis foglalkozások személyiségfejlesztő szerepe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kondéné Török, Mária (1981) Kalocsa és környékének kéziratos térképei és azok településföldrajzi vonatkozásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Konecsni, Györgyi (2009) Erzsébet királynő magyarországi kultusza a 19-20. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konkoly, Béla (2016) Alternatív iskolák Magyarországon az Országos Kompetenciamérés tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konkoly, Csilla (2016) A javítóintézeti nevelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konkoly, Gyula (2010) Perbeszédek a büntető tárgyaláson. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konkoly, Béla (2017) A mentorálás szerepe az alternatív iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konkoly, Dorina (2009) A nem verbális kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konkoly, Erika (1994) A tanulási attitűd vizsgálata 14 éves tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Konkoly, Mária (1980) [Dosztojevszkij mint a bűn pszichológusa]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Konkolyné Bodnár, Ágnes (2006) Egy kisváros önkormányzatának pályázatkészítési gyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konkolyné Bárkányi, Ibolya (2007) Jelen és jövő : egy kisiskola a társulásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konkolyné Tóth, Györgyi (2013) A pedagógusok konfliktusai és konfliktuskezelési technikai a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konrád, Júlia (2021) Pimitív reflexek megjelenése a mozgáskoordinációs gyakorlatokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konrád, Júlia (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Konrád, Mónika (1994) Az agresszió jelentésköre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Konstantinovics, Lili (2021) Vendégelégedettség mérése a Liget Wellness és Konferencia Hotelben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Konstantinovics, Máté (2021) Kajak-kenu sportolók fogyasztói magatartására történő befolyások az étrend-kiegészítők terén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Konti, Ibolya (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Konti, Ibolya (2011) Szövegértési feladatok a gyerekirodalom felhasználásával az általános iskolások számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kontos, Tibor (2022) A szociáldemokrata pártok helyzete Nyugat- és Dél-Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kontár, Anita (2012) A testi sértés alap- és minősített esetei és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kontér, Béláné (2002) Intézményi innováció az óvodai pedagógiai program tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Konyári, Blanka Nóra (2023) Az egészségértés és az autonómia kapcsolatának vizsgálata az egészségmagatartás vonatkozásában a magyar felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Konzili, Ignác (1999) Halál vagy meghalás Eutanázia keresztény szemmel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kopasz, Fanni (2022) Fogyasztási szokások a cselgáncsban és annak következménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Filoméla Gertrud (2007) A magyar tanügyirányítás és a gimnáziumi vezetés kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Péter (2019) A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Péter (2014) Úton egy békésebb világ felé: a nukleáris fegyverek non-proliferációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Réka (2017) The Role of the European Parliament in the Creation and Formation of European Identity. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Réka (2015) A tisztességes eljáráshoz való jog és a konzuli védelem a szabályozásban és eseteken keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Flóra (2020) A munkaerőpiac modern kori kihívásai. Az ember legjobb barátjának szerepe a munkaerő megtartásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Gyöngyi (1989) Móra Ferenc és az iskola. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kopasz, Margit (1965) A földrajz oktatás szerepe a világnézeti nevelésben. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kopasz, Éva (2005) Az antik zeneesztétika és hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopasz, Éva (2005) Az egyiptomi nő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kopaszné Szincsok, Éva Ildikó (2007) A magyar néptánc tájékoztatási apparátusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopcsekné, Dóra Éva (2010) Kitelepítések Bács-Kiskun megyében 1950–1953 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kopcsekné Fülöp, Mária (1999) A Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Diákotthon története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kopeczki, Kinga (2023) Családi krízisek hatásai a gyermek viselkedésére, figyelmére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopilovic, Eleonóra (2022) 1. The ex-middle Problem for Law-and-Economics ; 2. The Motivation and Interpretation of Non-consumption/Non-purchase in Tourism [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kopjás, Éva (2008) A rómaiak feneketlen bendője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koplányi-Szabados, Szilvia (2008) Lakodalom és esküvő. Múltunk a jelenben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kopornyik, Zita (1976) A remény vége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koppi, Júlia (2020) Tanulásban akadályozott tanulók verbális kreativitásának fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koppányi, Nikolett (2022) Vezetés női menedzserek által. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopre, Melinda (2004) Női bűnözés és prostitúció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kopácsné Brindás, Mária (2006) Adalékok a gyulai román báziskönyvtár történetéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korbely, György (2000) A végekről az információs társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsmarek, István (2000) A média szocializáló és nevelő hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsmáros, Csaba Ferenc (2023) Forint-euro árfolyam és a devizapiaci nyomás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsmáros, István (2006) A pedagógiai szakszolgálat működési lehetőségei egy kistérségi modell alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsmárosné Tóth, Szilvia (2007) A cigány tanulók oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsok, Albert (2021) A car sharing és a fenntartható fogyasztás vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsok, Edina (2022) A terhességmegszakítás alkotmányossági kérdése: a magzat élethez való jogának és a várandós nő önrendelkezéshez való jogának kollíziója. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsok, Gábor (2015) Az állatvédelemre nevelés pedagógiai módszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korcsolyán, Katalin (1998) A Békéscsabai Szlovák Gimnázium Általános Iskola és Kollégium története 1946-tól napjainkig különös tekintettel az utóbbi évekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kordás, Andor (2004) Az autózás története a 20. század első felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korill, Krisztina (2010) A középszintű közigazgatás helyzete és továbbfejlesztésének lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korim, Éva Diapozitivek az általános iskola földrajzoktatásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koritár, Zoltán (2021) Délút Kft. belső kontrolling rendszerének fejlesztése, korszerűsÍtése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koritár, Gabriella (2004) A nők szerepváltása, a gyerekek helyzetének változása a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korláth, Petra Nóra (2021) A testkép és a testmozgás vizsgálata a perfekcionizmus tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Anita (2008) Az iskolai egészségnevelés jelentősége, hatása a tanulók személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Eliza (2023) A családi vállalkozások generációváltásának körülményei és konfliktusai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Ildikó (2013) Az Ebktv. bemutatása különös tekintettel a védett tulajdonságokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Nikolett (2011) A gazdasági társaságokban létrejövő munkaviszony jellemzői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Zita (2021) A Down szindrómás gyermek beszédfejlődése és a családi környezet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Kitti Izabella (2013) Konfliktuskezelés és megoldási módszerek a ma iskoláiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Máté (2009) Európai Uniós elvárások az iskolai könyvtárakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormos, Máté (2008) Magyarország társadalmi berendezkedésének átalakulása (1988-1994). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormosné Dózsa, Erzsébet (2007) Teljesítmény értékelés a minőségbiztosításban és a vezetői gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányné Csonka, Zsuzsanna (2011) Életszínvonal alakulása a mai Magyarországon, a munkavállalás aspektusaiból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Anikó Anna (2018) A családalapítás és a munkavállalás összeegyeztetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Klára (2015) Nyugat-Balkán és Szerbia, avagy az európai integráció egy speciális esete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Klára (2013) A genocídium bűncselekmény miatti felelősségre vonás a nemzetközi jogban, különös tekintettel a jugászláviai törvényszékre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Márk Tamás (2023) Az embereknek a feltétel nélküli alapjövedelemhez való viszonyulása, politikai nézeteik alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Réka Bianka (2021) A Waldorf pedagógia jelentősége az oktatási rendszerekben a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Antal (1998) A Telecskai Kis Ferenc Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kormányos, Magdolna (2005) Jelenben a múlt a jövőért. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Zoltán (2007) Az egyházi iskolák nevelési rendszere, etikai kódexeik összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos, Éva (2007) A gyermekek kulturális szokásai és művészeti nevelésük - Hagyományőrzés a csanádapácai „Mese-vár Óvodában” -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányos Katona, Gyöngyi (2018) Magyarnak lenni a Vajdaságban. A nemzeti identitás megőrzése kisebbségi létben a délszláv háborútól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kormányosné Tóth, Mária (2009) „Összefogva, de nem összevonva” : A munkaügyi kapcsolatok sajátosságai és gyakorlata egy integrált óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kornfeld, Barbara (2021) A munka és magánélet egyensúlyának megteremtése a nők foglalkoztatásában Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korniss, Ildikó Tímea (2022) IFRS-re való áttérés és annak hatása a Linamar Hungary Zrt. gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korok, András (1991) Az Állami Tűzoltóság alapfokú tűzoltóképzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koroknai, Miklósné (2001) Óvodánk hátránykompenzáló törekvései etnikumi településen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koroknai, Kálmán (2007) A veszélyeztetettség hatása a szocializációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Katalin (2015) Mihail Hodorkovszkij - Egy "lelkiismeretes elítélt" története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Klaudia (2012) Gondolatok a büntetőjog ultima ratio alapelvéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Lilla (2023) A tanulásban akadályozott és a nem tanulásban akadályozott, hátrányos helyzetű, roma tanulók tanulási motivációjának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Renáta (2009) A szabadságelvonással járó kényszerintézkedések a büntetőeljárásban: Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Réka Dóra (2021) A fogászati kezeléseken alapuló orvosturisztikai fejlesztések Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Tímea Csilla (2012) A kiskorúak örökbefogadása, szakszolgálati és gyámhivatali feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Eszter (2005) A Világfa megjelenése népmeséinkben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Katalin (2020) Értelmi akadályozottság és játék - egy saját készítésű társasjáték bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Zozémusz (1993) A Szentesi Gimnázium története 1895 - 1909 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koronczai, Míra (2015) A terhelt joghelyzete a büntetőeljárásban, különös tekintettel az ártatlanság vélelmére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korosa, Györgyi Petra (2022) Párválasztást befolyásoló tényezők. Külső (kép) és belső tulajdonságok (szöveg) hatásának vizsgálata a párválasztási döntések során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korpics, Kincső (2012) A kínzás, embertelen és megalázó bánásmód nemzetközi tilalma az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korponai, Ákos (2022) Érvényesülhet-e a népszuverenitás Bosznia-Hercegovinában? Mérlegen a választójog gyakorlásának kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korponai, Nelli (2020) A munkaviszony megszüntetése, különös tekintettel a felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korsós, Béla Gábor (2021) 1. Government by decree: Covid-19 and the Constitution Lord Sumption Cambridge Freshfields Annual Law Lecture 27 October 2020 ; 2. Constitutionality and pandemic emergency. The state of emergency is not a state of exception [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Korsós, Martin János (2022) Az európai kisebbségi autonómiák és az önrendelkezési jog. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Korsós, Márton Dániel (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Korsós, Anita (2007) A rendezvényszervezés, mint a belső public relation eleme. A Lombard Lízing cégcsoport 2006. évi karácsonyi rendezvénye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korsós, Lilla (1991) A napközi otthon sajátosságai, a kiskunlacházi napközi otthon bemutatása (a délelőtti tanítástól való eltérő vonások). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Korsós, Mónika (2004) A devianciák pszichológiája az alkohol tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korsósné Jávorka, Zsuzsanna (2008) Iskolai szervezetfejlesztés az eredményesség-mérések alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Korényi, Mihályné (2001) Innovációs törekvések a Kondor Béla Általános Iskola életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koródi, Mónika (2022) A valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet jelentősége, jogkövetkezmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koscsó, Miklós (2006) A „Kegyetlen” közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koscsó, Noémi (2021) Növényi tejhelyettesítő italokat fogyasztók magatartásának vizsgálata a magyar lakosság körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kosdi, László (2016) A magyar Munka Törvénykönyv munka- és pihenőidő szabályozásának elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kosik, Balázs (2021) Az e-sport és Twitch hatása a fiatalok karriertervezésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kosik, Balázs (2022) Az e-sport és Twitch hatása a fiatalok karriertervezésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kosik, Edit (2022) Szorongató alvás : az érzelmi állapot és az alvás összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kosik, Istvánná (2000) Ellenőrzés és minőség a közoktatási intézmények vezetői feladataiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kosik, Mihály Óbuda településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kossuth, Dóra (2023) Gyermekvédelem a közösségi platformokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kossuth, Gabriella (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kostyál, Kata (2022) Reziliencia, szomatizáció és akkulturatív stressz összefüggésének vizsgálata, anyaországukban és külföldön élő személyek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kostyál, Kata (2020) A „Sharenting” jelenség kapcsolata a nyílt és rejtett nárcisztikus jegyekkel, valamint az önértékeléssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kostyál, Károly (2019) Játékos mentorság. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kosznáné Pule, Ilona (2016) Békés megye és Győr - Moson - Sopron megye statisztikai és demográfiai adatainak összehasonlítása és elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koszorus, Erzsébet (1948) A Tisza-Maros szög földrajza. Település, lakosság, foglalkozás. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Koszovácz, Vanda (2020) A tabuszavak hatása lexikális döntési helyzetben észlelési küszöb alatti és feletti bemutatásnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koszta, Lilla Vivien (2015) Lediplomáztam, mitévő legyek? : friss diplomások helyzete és esélye a magyar munkaerő - piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koszta, Renáta (2018) Digitális nomádok, avagy dolgozni máshol is lehet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koszta, Renáta (2016) Nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségek és megoldására irányuló törekvések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koszteczky, Eszter (2010) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata a véleménynyilvánítás szabadsága terén, a Bíróság esetjogának hatása a nemzeti jogfejlődésre Magyarországon és más európai országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kosztelnik, Anikó Lívia (2022) Segítői identitásom formálódása formálódása a segítő beszélgetés által. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kosztolányi, Alexandra (2021) Az értelmileg akadályozott személyek művészeti tevékenységének jelenléte az online térben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kosztolányi, Dóra (2023) „Szárnyaló siker” : a Red Bull márka hatása a fogyasztói magatartásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kosztolányiné Nagy, Erzsébet (2020) Tehetséggondozó matematikatábor mint a mentorálás egyedi színtere. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kosztor, Alexa Kitti (2020) A Coop Szeged Zrt.-nél a kontrolling szerepe az üzleti tervezésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koszó, Miklós (2013) A szükségesség és arányosság kérdése a jogos védelem megítélésénél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koszó, Ádám (1999) A Pick Szeged RT arculati koncepciója. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Koszów, Laura Anna (2023) A mesterséges intelligenciával kapcsolatos büntetőjogi felelősségi kérdések vizsgálata az önvezető autók tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kothencz, Alexandra (2016) Sztrájkjog Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kothencz, Fanni (2019) Elektronikus egészségügyi igazgatás hazai és Európai Uniós vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kothencz, Lívia (2019) Protekcionista kereskedelempolitika az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kothencz, Edina (2020) A Down-szindróma invazív és non-invazív eljárásai és a praenatalis diagnosztika hatása a későbbi fejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kothencz, János (2000) „ Gondoskodásban ” Állami gondoskodásban felnőtt fiatalok szocializációs nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kothencz, Tamás (2007) Az emberi jogok fejlődése a II. világháborútól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotogán, Klaudia (2020) Elektromos autók gazdaságosságának vizsgálata a fogyasztók szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kotogán, Klaudia (2020) Kriptovaluták kereskedelmi célú felhasználása, előnyei, hátrányai, gyakorlati megjelenése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kotormán, Attila (2008) A pedagógiai értékelés fejlesztő szerepe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kotormán, Dóra (2018) Törökország európai uniós csatlakozása: álom, vagy valóság? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kotormán, Viktor (2022) Magyar választási rendszer reformtervezeteinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kotroczó, Eszter (2022) Multikulturális nevelés: cigány/roma kisebbségek megjelenítése irodalomórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotroczó, Eszter (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kotroczó, Luca (2019) A szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotroczó, Lászlóné (1994) Rendszerváltás és annak hatása pedagógusok körében (Egy községi iskola empirikus tapasztalatainak feldolgozása). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kotroczóné Mátó, Éva (2020) Befolyásoló tényezők a közvetítés folyamata során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kotró, Anita (2021) Esélyegyenlőség a munkajog világában nemzetközi és hazai vonatkozásban vizsgálva. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kotró, Anita (2014) Gyermekgondozási segély kialakulása, szabályozása kezdetektől napjankig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kotró, Mónika Zsuzsanna (2012) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotró, Anita (2016) A betegséghez kapcsolódó ellátások kialakulása, fejlődése kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotró, Csilla (2010) Az Egyesült Nemzetek szervezetének reformtörekvései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotró, Ildikó (2010) A Schengeni csatlakozás hatásai Magyarország határ menti kapcsolataira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kotsisné Faragó, Katalin (2002) Minőségbiztosításról általában és a pedagógiai szolgálattal összefüggésben : a Kőbányai Pedagógiai Kabinet COM I. bevezetési munkatervének vázlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovacsicsné Sipőcz, Magdolna (2006) A vezető szerepe a sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelésének kialakításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovacsik, Anna (2002) Az iskolaműködés értékelése. Különös tekintettel a tanulók teljesítményének értékelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovalcsikné Borombós, Edit (2006) A diszkalkulia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovalik, Zsófia (2008) A VI. Tisza Part Open Nemzetközi Tánc verseny lebonyolítása a versenytánc tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovaljovné Abonyi, Éva (1986) A szülők hatása a tanulók barátválasztására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovačević, Milan (2020) Competitiveness of post socialist countries: The case of Yugoslavia and its neighbours. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovrig, Barna Miklós (2005) A kínai konyha. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovrig, Johanna (2004) Rúnamágia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adrienn (2013) Az előzetes letartóztatás elméleti és gyakorlati vizsgálata a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adrienn (2011) Az európai integráció környezetjogi hatásai a magyar jogrendszerre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adrienn (2022) The Role of Social Support in Different Cultures During Stressful Times – the Case of Remote Working during the COVID-19 Pandemic. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adrienn (2021) A helyi kézműves gyümölcskészítmények márkázási gyakorlata a fenntarthatóság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adrienn (2010) A munkaviszony megszűntetése; a rendes- és rendkívüli felmondás a gyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adél (2022) Munkaerő-megtartási módszerek a Magyar Honvédségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adél (2021) Társadalmi felelősségvállalás kommunikálása a fast fashion iparban a nők szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Alexa Kitti (2022) A modern felnőttképzés kezdetei a dualizmus korában, törekvések a két világháború között : az olvasáson át vezet az út a tudás megszerzéséig: az analfabetizmus felszámolása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Alexandra Réka (2022) Nők helyzete a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ana-Maria (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andor Iván (2011) A kettős állampolgárság kérdése hazai és nemzetközi viszonylatban - különös tekintettel a határon túli magyarságra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea (2009) Az 1975. évi II. (a társadalombiztosításról) és az 1997. évi LXXXI. (a társadalombiztosítási nyugellátásról) törvények összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dr. Andrea (2023) Grafikus adatnyerési módszerek az egészségpszichológiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea Dóra (2010) Az immateriális kártérítés német és magyar modelljének egyes alapvető jellemzői, különös tekintettel a hozzátartozói nem vagyoni elégtételre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea Krisztina (2022) A nők helyzete a rock szubkultúrákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anett Szabina (2009) Az átmenetek pedagógiai, pszichológiai problémái. Óvodából az iskolába. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Angéla (2010) Közforgalmú gyógyszertár alapításának történeti háttere - különös tekintettel a 2006. évi XCVIII. törvényre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anikó (2013) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anikó (2009) A modulrendszer és projektoktatás megvalósulása a Makói Oktatási Központ reintegrációs osztályában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anita (2010) Betegjogok hazánkban, valamint az Európai Uniós betegjogok fejlődésének főbb állomásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anita (2013) A betegjogok elmélete és gyakorlata Magyarországon és nemzetközi kontextusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anita (2022) A jó és a gonosz ábrázolása a mesékben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anita (2010) A munkaügyi viták rendezésére alkalmazott eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna (2013) Az állami nyugdíjrendszeren kívüli kiegészítő rendszerek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna (2023) A Coursera for SZTE marketingkommunikációjának elemzése és fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna (2010) Üzemi baleset és foglalkozási megbetegedés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna (2023) A zene hatása a személyiségfejlődésre : az óvodai zenei nevelés hatása a kisgyermekkori személyiségfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna Bella (2014) A megújuló energia jogi szabályozása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna Brigitta (2009) A kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna Kaarina (2012) Member States' Fundamental Rights Legislation in Conflict with EU Constitutionalism: Emphasis on the Hungarian Media Law Package. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna Katalin (2023) Az iskolai bántalmazás és az érzelmi intelligencia hatása a kognitív flexibilitásra, a kreativitás, a nem és az iskolatípus kapcsolata ezen tényezőkkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Annamária (2023) Az érzelmi intelligencia fejlesztése művészeti nevelés által : a művészeti nevelés szociális készségekre és tanulási motivációra gyakorolt hatása a túrkevei általános iskolás diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Aranka (2023) Olvasástanítás fonomimikával egy szegregált iskola első és második osztályában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Aranka Klára (2021) Kiegyensúlyozott női karrierutak támogatása : (A nők munkaerő-piaci helyzete). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (2021) Atommentes Magyarország: Vágyálom, vagy racionális alternatíva? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (2018) Az Európai Unió részvétele más nemzetközi szervezetekben, a kettős tagság problémája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (2009) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei Szentes város középiskoláiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Balázs (2023) Jogvédelem, Dávid pajzsa Góliát ellen - Biztonság és esélyegyenlőség a biztosítóval szemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Barbara (2014) A gyermek származásának megállapítására vonatkozó családjogi szabályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Barbara (2011) A román- magyar kétoldalú diplomáciai kapcsolatok fejlődése a rendszerváltástól napjainkig és a reláció jelenlegi kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Barbara (2012) A terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj változásai Magyarországon és az Európai Unió családtámogatási rendszerének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Beatrix (2009) Az óvodai szervezet kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, diagnózis, a kultúra megváltoztatásának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bence Gábor (2021) Digitális érettség kutatása a Szegedi Tudományegyetem példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Benjámin István (2022) A mesterséges intelligencia és lehetséges felhasználása a könyvtárban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bernadett (2023) Az irodalomterápia alkalmazási lehetőségei nagyvállalati környezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bernadett (2021) Híd a generációk között- iskolás gyerekek és az idősek otthona lakóinak adventi délutánja. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bettina (1999) Tessedik, a szarvasi reformer és iskolája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Bianka (2013) A fiatalkorúak szabadságvesztés büntetésének végrehajtásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka (2015) Toborzás és kiválasztás a humán erőforrás menedzsmentben, különös tekintettel a kompetencia alapú kiválasztásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka (2013) A munkanélküliség szociálpszichológiai hatásairól. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka (2021) A sharing economy megjelenése Magyarországon: a megosztáson alapuló gazdaság elterjedésének fogyasztói oldalról történő vizsgálata az Airbnb példáján keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka (2023) A sharing economy és annak magyarországi vonatkozásai a vállalkozói oldalról vizsgálva az Airbnb példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka Borostyán (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka Gabriella (2022) Tolcsvai borok értékesítésének fellendítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Brigitta (2013) Az európai civil társadalmak jelenkori kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Brigitta (2015) A gyermekek védelme a nemzetközi jog alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bálint (2014) Alternatív vitarendezési módszerek a magyar munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Béla (2010) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dominika (2013) Magyar nyugdíjrendszer: változások, elvárások és hatások napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dominika (2011) A magyar nyugdíjrendszer kialakulása és fejlődése napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dominika (2016) A megváltozott munkaképességű személyek integrált foglalkoztatásának akadályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dorina (2018) Rivális szövetségesek – Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia kolonizációs versengése a Zweibund tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dorottya (2022) Nemzetközi klímapolitika. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dorottya (2014) A települési hulladékkezelés jogi szabályozása és gyakorlata az új hulladéktörvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dániel (2012) A gazdasági társaságok számának változása Magyarországon 1989-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dániel Zsolt (2022) Szervezetközi kommunikációt befolyásoló tényezők az autóiparban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dávid (2011) Az orgonisták társadalomban betöltött szerepéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dóra (2023) Használhatósági tesztelés a Netflix applikáción és annak hatása a felhasználói elégedettségre a Z generáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dóra (2022) A home office jövője - Az otthonról történő munkavégzéssel kapcsolatos tapasztalatok és attitűdök munkavállalói perspektívából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dóra (2022) A technológia attitűd és diabétesz distressz összefüggései 5-14 éves gyerekek szülei körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edina (2012) Az agrártámogatási rendszer jogszabályi Háttere, különös tekintettel a rendszer bemutatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edina (2014) Az elítéltek foglalkoztatása Magyarországon, napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edina (2009) A Ciprus-kérdés mint európai probléma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edina (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edina (2014) A munkaviszony megszüntetésének elméleti és gyakorlati problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edit (2022) Megküzdés az életmódváltás tükrében : a korai felnőttkorban lévő életmódváltást kivitelező személyek megküzdési stratégiái a transzteoretikus modell függvényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Emese (2014) A pályakezdő fiatalok munkanélkülisége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Emil (2022) Hálózati képességek fejlesztése a minőségirányítási rendszer nézőpontjából. Az ISO 9001:2015 vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Emma Liza (2023) A cukorbeteg gyermek óvodai befogadásának változása 2014-2022 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Endre István (2021) Politikai bűncselekmények a polgári korszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Enikő Zsuzsanna (2019) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Erika (2012) A munkaerő-kölcsönzés szabályai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Erika (2014) A toborzás, kiválasztás folyamatának és technikáinak bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ernőné (2000) A minőségbiztosítás lehetőségei az Edelényi 3. sz. általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2023) A 2022-es Black Friday kampány vizsgálata egy kerékpárüzlet tekintetében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2023) Fenntarthatóságra nevelés az élménypedagógia és a zoopedagógia módszereivel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2022) The Nuclear Weapons Policy of North Korea. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Fanni Beáta (2015) Kábítószer-probléma a büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Fanni Luca (2015) A települési önkormányzatok, ezenbelül is Újszentiván segélyezésben betöltött szerepének bemutatása a családok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Fanni Mercédesz (2022) Az emlékezet objektív és szubjektív mérőeszközeinek összefüggései, illetve a szubjektív alvásminőséggel való kapcsolat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ferenc (2012) Az európai alapelvek érvényesülése a hazai büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ferenc (2001) Mibe kerül az oktatás? : (Az oktatási költségek és az állami normatíva alakulása néhány településen). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Flóra (2015) Közös agrárpolitika Magyarországon : az európai uniós csatlakozással járó lehetőségek és kockázatok feltárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Franciska (2021) Sokoldalú személyiségfejlesztés alsó tagozaton a magyar népi játékok és a néptánc alapjai által : összehasonlító vizsgálat a magyarországi és a vajdasági alsó tagozatos népi játék- és néptáncoktatás jelenlegi helyzetéről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gabriella (2011) A környezetvédelem hatása az ingatlantulajdonra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gerda Klára (2009) A felnőttképzés mint második esély : hazai és uniós fejlesztési irányok, tendenciák : tapasztalataim a felnőttoktatásban a támogatottként tanuló felnőttek képzéséről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gergely (2011) Szerzői jogsértés és a videó megosztó portálok – értesítési és eltávolítási eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gergely (1999) Zákányszék térségének környezetvédelmi problémái. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kovács, Gréta (2023) Nők vezetői pozícióban : van-e munkaerőpiaci diszkrimináció Szegeden? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gyuláné (2006) A Kaposvár Városkörnyéki Iskolaszövetség együttműködésének bemutatása, hatékonyságának elemzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Györgyi (2012) Magyarország regionális politikája az Uniós szabályozás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gábor (2023) A kis- és középvállalkozások hitelpiaci eszköze: a lízing. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gábor (2011) A magyarországi zsidóság statisztikai-demográfiai adatai a XIX-XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Helga (2022) Az emberi kapcsolatok a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó (2013) Békefenntartás a nemzetközi szervezetek jogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó (2008) Formális és informális szervezeti struktúra vizsgálata egy tagintézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó (2023) Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ Békés Vármegyében élő fiatalok foglalkoztatásának bemutatása és munkalehetőségek iránti igényeiknek feltárása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó (2013) Népmozgalmi folyamatok Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó (2008) A vezető és a tanári kar együttműködése a sikeres csapatépítés érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó (2008) A vezető és a tanári kar együttműködése a sikeres csapatépítés érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, István (2004) Dr. Kánitz József igazgatói pályája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, István (2012) A vajdasági magyarság demográfiai és társadalomstatisztikai helyzete, különös tekintettel a civil szerveződésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ivett (2015) Megváltozott munkaképességű személyek és a velük szemben fennálló előítéletek a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Judit (2009) Táplálkozás jelentősége az egészséges életvitel megőrzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Judit (2021) A kockázatkezelés folyamata a vállalatirányítási rendszer részeként. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Judit (2008) Értékteremtés és értékre nevelés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Judit Anna (2023) Állami intézkedések a nők elleni erőszak leküzdésére Latin-Amerikában - Chile, Mexikó és Kolumbia összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Julianna (2010) A munkanélküliek ellátásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, János Richárd (2021) Stressz a munkahelyen és stresszoldás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Katalin (2009) A Magyarországon elkövetett öngyilkosságok elemzése a rendszerváltástól napjainkig – különös tekintettel az elkövetők személyiségére és az elkövetés módjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Katalin (2015) Reklámszabályozás, különös tekintettel a speciális korlátozásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Katalin Judit (2003) Az ábrázoló geometria alapjai a matematika oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Katinka (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kinga (2010) Magyarország és Nagy-Britannia diplomáciai kapcsolatai a 20. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kinga (2023) Élettel való elégedettség és jövőkép a szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kinga (2009) A nápolyi hulladékválság környezetvédelmi jogi aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kinga Katalin (2006) Az óvoda szervezeti változásai a minőség irányítás tükrében, 95-től napjainkig. Kitekintéssel a vezetői attitűdök változásaira. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kitti (2022) Munkahelyi stresszorok és egyénre gyakorolt hatásainak feltárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kitti (2016) A gyűlöletbeszéd szabályozásának aktuális kérdései, a véleménynyilvánítás és az emberi méltósághoz való jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kitti (2014) A helyesírás bizonyos kérdései - az igekötők - általános és középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kriszta Nóra (2022) Románia társadalmi-gazdasági fejlődésének elemzése az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően : különös tekintettel a személyek szabad mozgásának alakulására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2022) Az örökségvédelem és kulturális turizmus megvalósulása a Nemzeti Kastélyprogram tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2023) Diszkalkulia és diszlexia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2011) A civil társadalom helye és lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2021) A munkahelyi beillesztés folyamata, és fluktuációra gyakorolt hatásának vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina Ágnes (2019) Kismama ellátások Magyarországon és az Európai Unió egyes tagállamaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina Éva (2023) Környezeti veszélyek megismertetése az általános iskola 1-6. évfolyamán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztián (2010) Az önkormányzatok szerepe a munkanélküliség mérséklésében : az „Út a munkához” program bemutatása Szegvár Nagyközség Önkormányzatánál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztián (2008) Hódmezővásárhely roma lakosságának múltja, jelene és asszimilációs lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lajos (2001) Egy megvalósult innováció tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Laura (2018) Előreláthatósági korlát és kártérítési felelősség: összehasonlító jogi szempontok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Leila (2021) Jó gyakorlat az intellektuális képességzavarral élő személyek színházi foglalkoztatására a Baltazár Színházban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Levente (2021) Különböző generációk hatékony motiválása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lili (2022) Munkahelyi kiégés a call centeres munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lilla (2019) Sikeres toborzási, kiválasztási és beillesztési eszközök az Y generációs munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lilla Patrícia (2018) A Csernobili Atomerőmű-baleset : Lehetséges Okok és Következmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lotti (2022) A társas támogatás és az érzelmi intelligencia összefüggése a felnőttek életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, László (2019) A kiemelt közlekedési szabálysértések eljárási sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lászlóné (2014) Fogyatékos gyermek a családban és a társadalomban - különös tekintettel az értelmi fogyatékosságra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lászlóné (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lívia (2012) Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatai a kiegyezést követően- Egy birodalom két út. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Magda Mezőkomárom története, gazdasági élete, kulturális élete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Mariann (2019) A kármegosztás arányának alakulása a munkáltató munkabalesetért való felelőssége során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Martin (2023) Airbnb, Áldás vagy Átok? Az Airbnb és hatásának vizsgálata a lakás- és albérletpiacra Budapesten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Martin (2023) A COVID-19 járvány hatása az ösztönzésmenedzsmentre a KKV szektorban. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Melinda (2009) A szülői felügyelet jogtartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mercédesz Judit (2015) A késői gyermekvállalás okainak vizsgálata az értelmiségi nők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mária (2010) Jókai Mór mesevilága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mária Magdolna (2012) A védő joghelyzete a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta (2021) Zöld óvodai programról dióhéjban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta Eszter (2023) A duális képzés, mint a munkaerő pótlás eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Máté (2014) A digitális forradalom aktuális és jövőbeli kihívásai az adatvédelem és információszabadság területén Richard Posner gazdasági jogelméleti felfogásának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mónika Gabriella (2022) Szimbolikus fogyasztás- Miért fontos számomra, hogy megvegyem? - : egyéni motivációk az Apple-termékek használatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nelli Nikolett (2021) Elektronikus kapcsolattartás térhódítása a vállalkozások életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nikolett (2008) Alkoholizmus, mint deviáns viselkedési forma/norma a fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nikolett (2023) A Szegedi Ifjúsági Napok és a Deja Vu Fesztivál kommunikációjának összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nóra (2016) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nóra (2016) A szociális kompetencia alakulása kisiskolás- és serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Orsolya (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Orsolya Eszter (2016) Reintegrációs törekvések és dezisztencia a büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Patrik Lajos (2021) Az info-kommunikációs technológiai eszközök implementálása természettudomány tanórán, tématervhez kapcsoltan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Patrik Lajos (2021) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Renáta (2015) Alapjogok érvényesülése a büntetőjogban : különös tekintettel az Alkotmánybíróság gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Renáta (2008) Az európai uniós pályázatok bírálati rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Rezső (2014) Minősített adatvédelem a közigazgatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Rita (2011) A megváltozott munkaképességű személyek visszaintegrálásának lehetősége a munkaerő-piacra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Rita (2009) A munkaerő-piaci szervezetrendszer fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Rita (2000) Óvodai szintű minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer fejlesztése, kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Réka (2022) Sterbehilfe-Darstellung der aktuellen deutschen Rechtslage [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Réka Emese (2013) Semlegesség a nemzetközi jogban különös tekintettel Svájcra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Róbert (2015) A magyar nacionalizmus a XIX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sarolta (2015) Németország felosztásának biztonságpolitikai következményei (1945-1956). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Szilvia Zsuzsanna (2012) Közforgalmú gyógyszertárak létesítésének és működésének jogszabályi háttere Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Szolanzs Mercédesz (2023) A labdaszerzés, mint eredményességet befolyásoló tényező a kézilabdában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándor (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándor (2012) A második és harmadik évfolyam szövegértése az első évfolyamon rögzített DIFER tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándorné (2008) A pedagógus módszertani szabadsága 1985-től napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándorné (2014) A szegénység csapdájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tamás (2010) Az üzemi baleset történeti fejlődése Magyarországon és az üzemi baleset miatt nyújtható ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tamás (2012) NATO - A változások előtt álló nemzetközi szervezet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tamás Balázs (2012) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása; az elítéltek munkáltatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tibor (2013) Az iskolaműködés értékelése:átfogó retrospektív értékelés egy iskolaintézmény működésének közelmúltjáról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tímea (2014) A HR szerepe munkaerő megtartás, ösztönzésmenedzsment és vállalati kommunikáció tekintetében egy vidéki nagyvállalat példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tímea (2023) Marék Veronika élete, pályája, művei és a Boribon könyvek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tímea (2023) Tabu a gyermekirodalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tímea (2016) A börtönhelyzet emberi jogi aspektusai, aktuális szabályozása, fogvatartottak jogai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tünde (2022) Az önismeret fejlesztése a hatékonyabb mediációért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tünde (2022) A Covid-19 hatása az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tünde (1991) Über den Wortschatz im Hochschulwesen in Österreich. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Kovács, Viktória (2011) Családbarát foglalkoztatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Viktória (2021) Parentifikáció kapcsolata a felnőttkori depresszióval és szomatikus tünetekkel a kontrollhely figyelembevételével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Viktória (2023) Roma gyerekek az oktatásban : roma gyerekek óvodai nevelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zoltán (2001) Iskolai szerkezetváltozás, változásmenedzselés egy tokaji iskolában (1996-2000). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zoltán (2009) [A bűnözésstruktúrában bekövetkezett változások a rendszerváltástól 2009-ig]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsa (2008) Az érettségik története Magyarországon. Az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsanna (2010) Elbirtoklás a bírói gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsanna (2014) Választottbíráskodás Magyarországon belföldi ügyekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsófia (2021) Felnőtt nők menstruációs attitűdjének és testi attitűdjének kapcsolata : különös tekintettel a vérzészavarokkal és menstruációs fájdalmakkal élőkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsófia (2023) A TikTok hatása az olvasói közösségekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsófia (2023) A posztreproduktív egészség: Középkorú nők egészségmagatartásának pszichoszociális tényezői – különös tekintettel a menopauzára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ábrahám (2023) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel az azonnali hatályú felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ádám (2016) Balancing Privacy and Security: The Data Protection Regimes of the United States and the European Union and the Lessons of the Snowden Surveillance Disclosures. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ádám (2010) A Dohai Deklaráció a WTO jogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ádám Lajos (2021) A kivándorlás okai és jellemzői, különös tekintettel a munkavállalási célú migrációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágnes (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágnes (2013) Tehetségfejlesztés lehetőségei az anyanyelvi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágnes Magdolna (2023) Idegrendszeri válaszaink közötti különbségek és hasonlóságok önmagunk és mások megfigyelése közben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágnes Mónika (2022) A COVID19 hatása az alkoholfogyasztásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágnes Petra (2011) Az elítéltek munkával foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágota (2012) A vállalatok toborzási és kiválasztási folyamatainak, módszereinek bemutatása egy multinacionális vállalat példája alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ákos (2021) Fogyasztói magatartás vizsgálata, online térben a COVID-19 időszakában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Áron (2022) A terrorizmus kérdése a különböző jogi kultúrákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Áron (2017) A világörökség védelmének nemzetközi jogi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (2021) Az internet hatása az óvodás korosztály szociális készségeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (2021) Iskolás korú autista gyermekek ellátása Kunszentmárton térségében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (2023) Serdülők mentalizációja a reziliencia, a társas támogatás, az észlelt tanulmányi eredményesség, valamint az észlelt problémaviselkedés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (2009) A táplálkozás és a testnevelési teljesítmény összefüggése 3. és 4. osztályos korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Adrianna (2021) Toward a climate neutral European Union, including energy policy and energy sector of the EU. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea (2000) Hátrányos helyzetből fakadó magatartási, tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek prevenciója és korrekciója az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea (1999) Iskolába lépés és a beilleszkedési nehézségek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Andrea (2020) Online társkeresés összefüggései az önértékeléssel a szorongással és a párválasztás preferenciáival összevetve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea (2007) Termékbevezetések támogatásának eszközei a Kraft Foods Hungária Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea (2008) A könyvtárközi kölcsönzés alakulása az ODR hatására a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézetben 2001-2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, András (2008) Claude Lévi-Strauss munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anett Jolán (2012) Hogy kerül a Csizma az asztalra? Az olasz oktatási rendszer jellemzői komparatisztikai megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anett Jolán (2010) Kezdő lépések a női esélyegyenlőség érdekében (1926. évi XXIV. Tc. tükrében). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anikó (1992) A tömeg, mint pszichológiai probléma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Anikó Mária (2020) Női szerepek a XIX. század első felében Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anikó Mária (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anita (2007) Gyermekbántalmazás a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Anna (2009) Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Aranka (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Aranka (2013) Olvasásnépszerűsítő, olvasás segítő programok elemzése itthon és külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (2010) Az Európai Területi Együttműködés lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (1998) Az értelmi fogyatékosok társadalmi beilleszkedése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Attila (1966) Borota község település és gazdaságföldrajzi viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Attila (2007) Paks, az atomváros. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (2005) A vállalati gondolkodás lehetőségei a Generali-Providencia Biztosító Rt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bernadett Orsolya (2005) Sport, mint szabadidős tevékenység. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Bernadette Tünde (2012) Nagyvárad nyomtatott sajtójának története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Beáta (2008) A büntetés rövid története, a bűnözés alakulása Magyarországon a XX. sz. utolsó harmadában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Beáta (2005) A rejtett érzelmi elhanyagolás hatásai az érzelmi intelligenciára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Boglárka (2016) A kommunikáció szerepe a munkahelyi konfliktuskezelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Borbála (1946) Mezőföld földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kovács, Bálint (2016) Az Y generáció a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Csilla Szilvia (1993) Szorongásszint és agressziószint mérése egy vizsgálat tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Diána (2008) Kedvenc szobraim Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Diána Eliza (2017) Szociális és érzelmi intelligencia fejlesztése kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Diána Éva (2016) Önszabályozó tanulás és memóriafejlesztés felnőtt korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dénes (2009) Az online marketing lehetőségei. Az internet kiaknázatlan és kiaknázható lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dóra (2020) Munkaerő-megtartás módszereinek elemzése a fizikai munkavállalók fluktuációjának csökkentése érdekében egy alföldi vállalat gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dóra (2020) A könyvtári marketing jelentősége, szerepe és módjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edit (2006) A zsidó vallás gasztronómiai sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Edit Márta (2007) A drogprevenció lehetőségei : (a szentesi 15-16 éves nevelőintézetben nevelkedő tanulók körében végzett felmérés eredményei alapján). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Emese (1994) Az emberi agresszió. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Emma (1982) A földrajztanítás segítése a Napközi Otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Erika (2007) A Thot-Soft 2002. Kft. marketingkommunikációs tevékenységének elemzése és értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Erzsébet (1934) Csepel földrajzi leírása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kovács, Erzsébet (1992) Indián áldozati szertartások, mint őstörténeti analógiák. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Erzsébet (1936) Székesfehérvár földrajza (település-földrajzi vonatkozásban). Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kovács, Eszter (2004) Gyermekvédelmi feladatok a diszlexia kezelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2020) How Did the Representation of Korean Americans Change in Hollywood Movies Over the Last Sixty Years. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2010) Nem verbális kommunikáció: mimika és gesztusnyelv bemutatása Magyarország és Németország között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2020) Representation of Transgender Stereotypes in Transparent. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2010) A Visegrádi Négyek és az Európai Unió, avagy a V4-ek helye az EU regionális integrációjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2020) A szociális kompetencia és a szociális készségek, képességek fejlesztése az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Evelin Noémi (2020) Személyiségfejlesztés kisiskolás korban. Társas kapcsolatok vizsgálata a szociometria módszerével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Fanni (2020) Szociális intézményben élő értelmileg akadályozott felnőttek életminőségének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ferenc (1994) A bajai főgimnázium első évtizede (1851-1861). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Ferencné (1969) Földrajzi fogalom kialakítás V. osztályban, mozgássérült gyermekeknél. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Gabriella (2016) Különleges foglalkoztatási jogviszonyok a Viapan Group kecskeméti kirendeltségén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gabriella (2013) Lehetőségek a speciális bánásmódot igénylő tanulók alapfokú gitároktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gabriella (1991) Veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek a családban és az általános iskola V. és VI. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Gabriella (1989) A napközi otthon története (1947-1989). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, György (2009) Digitalizálás és információkeresés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Györgyné (1990) A család és az iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Győző (1998) Család-gyermek-iskola kapcsolata serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Gábor (1990) Nevelés más alapokon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Gábor (2007) X. Csongrád megyei polgárőr nap. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gábor Péter (2008) A filmezés képi látásmódjának fejlődése, a technológiák tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Gézáné (1978) A Mezőhegyesi Cukorgyár és vonzáskörzete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Henriett (2006) A nehezen nevelhető gyermekek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Henrietta (2020) Szociálpolitikai menetdíj támogatás ismertetése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ibolya (1988) Mágia a népmesék világában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Ildikó (1992) Személyiségvizsgálatok elméletben és gyakorlatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Ilona (2020) A gyermekkori onanizáció a nemi nevelés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Imréné (1966) Pesterzsébet gyáriparának fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, István (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, István (1964) Szigetvár iparának fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, István (2004) A gyermeki és a tanulói jogok érvényesülése az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, István (2008) A honfoglaló magyarok fegyverzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, István Ferenc (1998) A Észak-amerikai indiánok népességföldrajzi jellemzőinek változása a kezdetektől-napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Istvánné (2000) A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán folyó képzések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Judit (2007) Az Európai Uniós csatlakozás lehetőségei és kihívásai a közművelődési könyvtárakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Judit (1998) Erdei iskola. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Judit Erika (2005) Reklámok az interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Julianna (1983) Életünk és otthonunk 1982. Kiállítás es termékbemutató Sarkadon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, János (2005) Ellenőrzés a közoktatási intézményekben : (elemző értékelés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, János (1968) Földrajzi fogalmak vizsgálata az általános iskola ötödik osztályában tanyán, községben, városban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, János (2006) A bajai Ady Endre Városi Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, József (2020) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, József (2020) A ballkorobics bevezethetősége a mindennapos testnevelésbe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Józsefné (2005) Egy iskola belső világa a szervezeti kultúra tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Józsefné (1998) A reformpedagógiai törekvések A Gyermek c. folyóirat tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Katalin (2004) Az Őszi Tárlat öt évtizede. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Katalin (1995) SOS – Gyermekfalu Battonya. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Katlalin Éva (2010) E-Learning. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kitti (2020) 18-28 év közötti fiatalok munkaerejének megtartása Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Kitti (2016) Néhány atipikus forma a foglalkoztatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Klára (1966) A gyermek érzelmi megnyilvánulásai és ezek kiváltó okai egyes tanítási órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Krisztina (2000) Az elemi népoktatás Békésben a 20. század első évtizedeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (2004) Egészségügyi sajtóreferálás a 19. század első felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Krisztina (1983) Magyarország gépjárműgyártásának helye a nemzetközi munkamegosztásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Károly (1966) A kiskunhalasi tanyavilág átszervezése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Lajosné (1968) A budai termális vonal természetföldrajzi és gazdasági jelentősege. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Lilla (2020) A munka és a magánélet egyensúlya a munkavállaló és a munkáltató szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Lotti (2020) Édesapák szerepe a gyermeknevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, László (2020) Közúti baleset gondatlan okozása a gyalogos elütések vizsgálatának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, László (2001) Szexuális fejlődés serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Magdolna (2009) Kunfehértói nyár rendezvénysorozat- Sörfesztivál 2008. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mariann (2009) Tompai városnap szervezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Miklós (1987) A gyermekvédő intézet formája, működése, különös tekintettel a pártfogói hálózatra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Mária (1979) Az osztályozás és értékelés problémái a makói Szoboszlai Imre ált. iskolában 1963-1971.-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Mária (2006) Parfümreklámok elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mária (1939) Szob község. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kovács, Mária Magdolna (2007) Drog függőség prevenciója serdülőkorú fiataloknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márk Péter (1999) Iskolai mentálhigiéné (Droghelyzet a hódmezővásárhelyi középiskolákban -kérdőíves felmérés). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Márk Péter (2007) A Kincsesház-rendszer elemző, értékelő bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta (2005) Humánerőforrás-gazdálkodás, humánerőforrás-tervezés a közoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta (2020) Zöld Óvodai Programról dióhéjban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta (2016) A cipőipar munkaügyi kapcsolatainak vizsgálata a képzések és a szakszervezetek tükrében ma Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta (2000) Értékek napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Márta (1999) Óvoda az ezredfordulón. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Mónika (2020) A napi ritmus hatása a hallási idői sorrendi döntési küszöbre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mónika (1993) A települések önkormányzatának átalakulása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Nikoletta (1999) A család szociális és kulturális szerepe a gyermek életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Nikoletta (1998) Érték e a család? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Norbert (2004) A magyar rendőrség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Norman Noel (2020) Szegedi közterek kulturális rendezvényeinek térbelisége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Noémi (2000) Óvodás gyermekek iskolaérettségének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nóra (2008) Bibliográfia a diszlexiáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Nóra (2008) A battonyai SOS-Gyermekfalu bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Orsolya (2008) Az írásbeliség fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Orsolya (2006) A média hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Orsolya Nóra (2020) Az Erasmus+ program hatása a fiatal felnőttkor kihívásaival való megküzdésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Rea Alexa (1998) Szellemi környezetszennyezés : a televíziós agresszió hatása a felnövekvő nemzedékre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Rita (1992) A kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakiskola története 1958-1991. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Rita (2009) A zsidó esküvői törvények, szokások, és a lakodalmi ételek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Rita Adél (2007) Kelebia község története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Réka (1995) Társadalomba való beilleszkedési zavarok A deviáns magatartási formák. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Réka Boglárka (2020) Can the Korean cosmetic products break into the European cosmetic market? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Szabina (1999) Feszültségszabályozás – az emberi elhárító mechanizmusok megjelenítése és működése az irodalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Szabolcs (2020) A javítóintézeti nevelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Szilvia (2000) Célkeresztben a serdülők A reklám szerepe az ifjúság fejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándor (1995) Kedveltségvizsgálat - a tanulók iskolakedveltségének alakulása az alsó tagozatban és a felső tagozat 5. 6. évfolyamán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Sándorné (2007) Az otthonosság feltételeinek kialakítása a lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándorné (2005) Emlékezet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándorné (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Sándorné (1975) Összehasonlító pszichológiai adatok két osztályom megterheléséről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Tamás (2010) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai, különös tekintettel a délvidéki magyarság jellemzőire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tamás (2020) A nem pénzbeli ösztönzők hatása a munkavállalókra, avagy munkahelyi ösztönzés fizetésemelés nélkül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tiborné (1968) A televízió szerepe a földrajztanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Tímea (2016) Családtámogatási intézkedések és a gyermekvállalást ösztönző tényezők rendszere Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tímea (1990) A Fortuna Együttes története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Tünde (1999) Az iskola gyermekvédelmi feladatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Tünde Beáta (1993) Az interperszonális értékek tanulmányozása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Viktor (2000) A szolgáltatások minőségének javítása a reklamáció és panaszkezelés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Viktória (2007) A diplomáciai protokoll. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Vivien Nikolett (2020) Influencerek működésének bemutatása a vállalatokon és a véleményvezéreken keresztül. „Szponzorált tartalom”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Yvet (2021) A vezető pozícióban elhelyezkedő nőkről kialakult sztereotípiák hatása a diplomás nők karriertervezésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zita (2006) A „Szántóföld Napja 2005.” rendezvény lebonyolítási terve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsolt (2020) Vállalkozóvá válás - A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak vállalkozói hajlandóságának vizsgálata, illetve a vállalkozási aktivitásuk növelésének lehetősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsa (2006) Az alapdokumentumok szerepe az intézmény működésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsanna (2012) Felnőttképzési és –oktatási szervezetek Szekszárdon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsanna (1995) "Néma fecsegés" A nem verbális kommunikáció szerepe és jelentősége a közvetlen emberi kommunikációban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Zsuzsanna (1991) Tanulási problémák az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Zsófia Lili (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ádám (2020) A modern kalózkodás bűncselekménye a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ágnes A cukorgyártás gazdasági jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács, Ágnes (1976) A földrajzi szaktanterem és földrajzi gyakorlótér két iskola tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács, Éva (2007) Otthont nyújtó ellátás Csongrád megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (2020) Szívinfarktuson átesett személyek stressz- és reménytelenség-szintjének, kognitív érzela(e)mszabályozásának és egyéb pszichológiai jellemzőinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (2008) A római kor gasztronómiatörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Éva (1981) A tanár személyiségének pedagógiai elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács Bertalanné Hajagos, Ágnes A szocialista hazaszeretetre nevelés az álatlános iskola V. és VIII. osztályának földrajz oktatásában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kovács Fiskus, Istvánné (2002) Az óvoda szervezeti kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, a kultúra megváltoztatásának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács Hegedűs, Péter (1998) A prostitúció és története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovács-Bánhalmi, Andrea (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Frast, Ivett Luca (2019) Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-ben működő Paksi Atomerőmű Dolgozói Szakszervezetének múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Grósz, Éva (2019) Az érzelmi intelligencia megjelenése a munkahelyi karrierrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Kerülő, Tamás (2008) A televízió hatásai az 5.-6. osztályos általános iskolás gyerekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Krassói, Csenge (2023) A magyar népmesék sárkánymotívuma és a Szent Mihály-időszak jelképei a Waldorf-óvodákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Rózsafi, Tímea (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Sebők, Stefánia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Surányi, Gabriella (2022) A felügyelt kapcsolattartásban érintett, valamint résztvevő hozzátartozók és szakemberek mentális egészsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Tanács, Istvánné (2005) Könyvtárhasználati órák az ásotthalmi községi könyvtárban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács-Ördög, Éva (2006) Információs társadalom : cikkek, tanulmányok az interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsevicsné Tóth, Marianna (2006) Kistérségi tanügyigazgatás megtervezése, megszervezése gyakorlati elemzés alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácshegyi, Lilla (2013) Az UNESCO Világörökség Egyezmény alkalmazása a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácshegyi, Lilla (2013) Az UNESCO Világörökség Egyezmény alkalmazása a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsik, Mária (1962) Budapest Belvárosának településföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Kovácsné Antal, Julianna (1995) Az állam és az egyház szerepének változása az alsó és középfokú oktatási intézmények fenntartásában és irányításában az utóbbi fél évszázadban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Bankics, Rózsa (2010) A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Bodicsi, Erzsébet (2004) Az alternatív mozgalmak hatása oktatási rendszerünkre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Bozó, Anikó (2007) Gyermekjóléti szolgálat tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Budai, Éva (1991) Csoportmozgás-csoportdinamika. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Butty, Emese (1993) A szegedi Széphalom c. egyetemi folyóirat története 1927-1944. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Bárány, Rita (2020) Kutyaterápia alkalmazása értelmileg akadályozott gyermekek fejlesztésében a debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Bögödi, Beáta (2006) A szakértői és rehabilitációs bizottságok működése a közoktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Csomor, Fanni Ágnes (2013) A magyar aktív fekvőbeteg-szakellátás finanszírozása és fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése a külföldi gyakorlatok megismerésén keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Csányi, Diána (2008) A cigányok szocializációs és beilleszkedési nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Czingili, Ágnes (2000) Művészeti nevelés személyiségformáló hatása a Szerencsi Zeneiskolában és vonzáskörzetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Doba, Mariann (2016) Az idegen nyelvek tanításának története és módszerei a Gyulai Implom József Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Dobó, Andrea (2009) A Délmagyarország című napilap története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Föcsök, Erzsébet (2011) Munkanélküliség, oktatás, képzés a Közép-dunántúli régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Halász, Éva (2009) Sajátos nevelési igényű gyermek beintegrálása a közoktatás rendszerébe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Huszka, Gabriella (2005) A gyermekek kulturális nevelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Házas, Margit (2004) Mai szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Kardos, Magdolna (1999) Többszempontú összehasonlító szociometriai felmérés 1998-1999. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Keleti, Andrea (2005) A szakértői munka tartalma, hatékonyságának elemzése. Szakértői ellenőrzés, felmérés elemzése a nem helyi önkormányzati fenntartású alapfokú művészetoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Keller, Erika (2008) Közoktatási rendszerünk változásainak fontosabb csomópontjai a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Kerekes, Dalma (2010) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Király, Erika (2001) Egy általános iskola bemutatása a rendszerváltás változásainak tükrében : (Helyzetelemzés a Lajosmizsei Általános Iskoláról). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Kiss, Éva (2021) A községi iskolák rejtett lehetőségei- avagy "gyökerek és szárnyak". Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Kiss, Zsuzsanna (1989) Az általános iskolás gyermekek érzelmi problémáinak vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Kovács, Klára (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Károly, Andrea (2000) Siker és kudarc a gyógypedagógusok és vezetőik munkájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Kósa, Ildikó (2014) Európai Uniós fejlesztési támogatások a ceglédi kistérség viszonylatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Lele, Gabriella (2005) A Magyar Könyvtáros Egyesület vándorgyűlésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Markó, Katalin Éva (2015) Az óvoda és az óvodavezetés szerepe a település folyamataiban és közéletében : az óvoda esélyteremtő szerepe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Miseta, Rozália (2004) A tehetséggondozás lehetőségei a középiskolai kollégiumokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Molnár, Csilla Katalin (2020) Szakmódszertani portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Nagy, Csilla (2011) Montágh Imre beszédművelő kötetének felhasználása az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Papp, Amarilla (2014) A terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj kialakulásának története, foglalkoztatáspolitikára gyakorolt hatása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Papp, Szilvia (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Perlaki, Edit (1990) Gyermekkori szorongások. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Pollák, Ágnes (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Puskás, Mónika (2011) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermekeket nevelő családok jövedelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Repelik, Anikó (2000) Más kép? - Másképp! : avagy az alternatív pedagógia lehetőségeinek sajátos megközelítése az általános iskolai napközi otthonokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Sebők, Szilvia (2007) Kábítószerhelyzet Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Soczó, Beáta (2007) A gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium képzési rendszerének változásai (1954-2007). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Sváby, Kornélia (2020) Ne hidd, hogy téged nem érint! Mentálhigiénés projekt lehetőségei az iskolai zaklatás/internetes zaklatás kezeléséhez. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Szabó, Veronika (2014) A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók sikeres fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Szabó, Beáta (2007) Családi szocializáció vizsgálata serdülő fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Szabó, Katalin (2004) A népfőiskolai mozgalom története. Népfőiskola a XXI. században. A Lakitelek Népfőiskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Szendrei, Borbála (2001) Mit tehet az iskola a cigány tanulók esélyeinek növelése érdekében? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Széll, Klára (1983) Olvasásszociológiai vizsgálat a tiszaszigeti községi könyvtárban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Tanka, Aranka (2001) Az önkormányzatok oktatásfinanszírozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Vadász, Ágnes A család és az iskola kapcsolatának formái és továbbfejlesztése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Varga, Anikó (2010) Szolnok város és nemzetközi kulturális kapcsolatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Veres, Ágnes (2015) Családtámogatási ellátások jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Vranesics, Ágnes (1990) Volt iskolám története A pécsi Egyetem utcai Általános Iskola története 1913 - 1979. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kovácsné Vári, Eszter (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Újvári, Klára (1989) A pilisszentkereszti Igazságügyi Oktatási Központban végzett kultúrális tevékenység. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kováts, Anita (2013) Politikai pályaív a polgári jogoktól a radikális jobboldalig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kováts, Antal (2005) Deutschbild der Schüler der 8, Klasse der Grundschule in Ungarn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kováts, László Krisztián (2009) Szabadságot korlátozó kényszerintézkedések, különös tekintettel az előzetes letartóztatás alternatíváira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kováts, Norbert (2018) Büntetőügyi mediáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kováts, Emilia (1941) Szombathely. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kováts, Lászlóné (1979) Az iskolai teljesítmény és a szorongás kapcsolata egy orosházi kisegítő iskola 6. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kováts, Lászlóné (1986) Szeged árvízvédelmi rendszerének fejlődése az 1879 évig, a nagy árvíz tanulságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kováts, M. Irén (1937) Az Alföld idegen nyelvű telepesei. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kováts-Szamosszegi, Valéria (2018) Büntetőügyi mediáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovátsné Prohászka, Beáta (2022) Einige Aspekte der zivilrechtlichen Beurteilung von elektronisch abgegebenen Willenserklärungen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koyné Fehér, Zsuzsanna (1999) Értékelési rendszerek az európai oktatásban néhány Európai Uniós tagország példája alapján és a magyarországi pedagógiai értékelés távlatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kozicz, János (2006) Vezetési problémák egy speciális TIOK létrehozása és működtetése során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Koziczné Dénes, Piroska (2006) Az Angolkisasszonyok kecskeméti intézetének alapítása, újraindítása - a működés megkezdésének feltételei a jogszabályi előírások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kozla, Lukács (1965) А Balázs-pusztai Zöldmező M G.T sz település és gazdaságföldrajzi viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kozlik, Andrea (2012) Az idegenrendészet adatvédelmi kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Bettina (2022) Fogyasztói szokások felmérése és erre épülő marketingstratégia kialakítása új babakozmetikum bevezetésére. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Dávid (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Enikő Dalma (2013) A nukleáris fegyverek proliferációja és a nonproliferációs törekvések a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Júlia Etelka (2017) A mérő- és a fejlesztőfeladatok alkalmazási lehetőségei a történelem tantárgy keretében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Szabrina (2021) A felnőttképzés minőségbiztosítási-, minőségirányítási- és minőségfejlesztési kérdései és problémái az első felnőttképzési törvény megalkotása óta. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Tamás (1999) Magyarország termőföldtulajdoni változásai az 1990-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kozma, Viktória Andrea (2023) A diabétesz diagnózis időtartamának, a diabétesz napi öngondoskodási tevékenységeknek és az élet értelmének összefüggései cukorbetegséggel élők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Ágnes Anna (2023) Az elektromos autók térnyerése és megítélése Magyarországon napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Barbara (2011) A modernizáció hatása a dualizmus korabeli magyar arisztokrata és polgári hölgyek viseletére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Csaba (1998) Transzverzális vasútvonal a Dél-Aífoldön. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kozma, Denise (2020) Dadogó gyermek az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Erik (2016) Diákok foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, János (2005) A kommunikáció szerepe az iskolavezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Mihály (1999) Fél évszázados a román középiskolai oktatás Gyulán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kozma, Zsófia Ágnes (2011) „Az élő kultúra” A röszkei Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár élete 1931-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Zsófia Ágnes (2007) A mese szerepe az alsó tagozatos gyermekek jellemének fejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozmer, Imre (1993) Az iskola szellemisége és a gyermekek iskolához való viszonya. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kozmáné Borbély, Edit (2005) A szegedi Nemzeti Színház története a XX. század küszöbén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozmáné Csontos, Andrea Ilona (2019) Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi rendszerének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozmáné Molnár, Valentina (2007) Törékeny sorsok : a gyermekbántalmazás és elhanyagolás felismerése és a segítségnyújtás lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozmérné Hattinger, Katalin (2011) Tanári Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozsuch, Edina (2015) A kártérítési felelősség szabályai a Munka törvénykönyvében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozsuch, Nikolett (2017) Pedagógiai kommunikáció egy szaktárgyi órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozsuch, Szabolcs (2015) Péter Gábor, a teljhatalomtól a bukásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozsuch, János (2006) Az egyéni és csoport módszerek alkalmazása a technika órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Boglárka (2023) Kapunyitási pánik vizsgálata – önbecsülés, észlelt stressz és szociális szorongás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Dominika Kata (2014) Férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, György (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, István (2010) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési-oktatási folyamatban - a vezető lehetőségei a pedagógus fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Sára Kata (2021) Az olvasás és a mesék szerepe krízishelyzetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Sára Kata (2023) Az érzelemkifejezés gátlása és az emlékezet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Anikó (2000) Gyermekeink jövőjének beárnyékolója: a drog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Anita (2007) Az elmúlt 10 év inflációs tendenciái Magyarországon, és annak várható alakulás az elkövetkező 3 éves időszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Julianna (2007) A Szegedi Ifjúsági Ház tevékenységének a bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Róbert (2007) Műfaji sajátságok az sms-ek szövegvilágában - Egy modern médium átfogó jellemzése -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozák, Tibor (2005) A kultúra történeti szempontú vizsgálata az antropológiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozákné Koszó, Gabriella (2008) Élményrajz az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozéki, Kristóf (2022) Az LMBT-emberek társadalmi elfogadottsága Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozó, Eszter (2021) Orosháza peremterületeinek vizsgálata, különös tekintettel Szentetrönyára és Gyökeresre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kozó, Regina (2016) A munkaviszony és a szolgálati jogviszony jellemzőinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koós, Katalin (1991) A megkapaszkodási ösztön és a megkapaszkodás szindrómája Hermann Imre koncepciójában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krachun, Laura (2021) Az autizmussal élő gyermekek játéktevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krajcsirik, Zsófia (2020) A közösségi média pozitív hatásai fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajcsovics, Hajnalka (1998) Biológiai és társadalmi vezérfonalunk, hit és befolyásolás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krajcsovics, Ildikó (1970) Békéscsaba település-gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Krajcsovicz, Anita (2014) Agrártámogatások rendszere és jogszabályi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajcsovicz, Ágnes (2000) Attitűdmérés és minőségbiztosítás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Krajcsy, Zoltán (2016) A nemzetközi büntetőjogi együttműködés intézményei hazánkban és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajcz, Tibor (2013) Nyomorra szocializált gyermekek - a XXI. századi magyarországi gyermekszegénység statisztikai szempontú elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krajczár, Dávid (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Krajczár, Lilla (2022) A kábítószerrel visszaélő cselekmények büntetőjogi értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajczár, Nelli (2001) Cigánygyermekek hátrányai és felzárkóztatásuk lehetősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajcár, János (2012) Cigány gyermekek az apátfalvi oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajinovic, Erna (2020) Interkulturális érzékenység és lezárás iránti igény vizsgálata orvostanhallgatók és pszichológus hallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajkó, Dóra (2016) A kiilleszkedettek lehetőségei a munka világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajkó, Gyula (1980) A szegedi alkörzet szállítás földrajzából. A vasúti áruforgalom. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krajnák, Veronika (2014) A Romániában élő magyarok nemzeti identitásának megóvásáért folytatott küzdelem nyomai napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kraliczki, Fanni (2012) Az ENSZ reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kramarics, Eszter (2007) A Mura menti horvátok identitás-változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kramcsák, Adrienn (2015) Kultúrafogyasztás online. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krammer, Henriett (1997) A fogyasztói magatartást befolyásoló tényezők elemzése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krankovits, Tamás (2008) Die verborgene Vergangenheit -Nachlass der nationalsozialistischen Ideologie. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krassói, Éva (1996) Dundik, teltkarcsúak, gömböcök, és a többiek... "Minél több súlyt kell cipelned, annál rövidebb ideig fogod." /Dr. Henry Bieler/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kraszkó, Marianna (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krasznai, Eszter (1994) Képek a szegedi Zrinyi Ilona Általános Iskola történetéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krasznai, Eszter (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kratancsik, Tünde (2017) A gyermek helye és pozíciója a családi, válási mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kratochvill, Anita (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Krausz, Ádám (2023) Vállalatok Társadalmi Felelősségvállalása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krausz, Anett (2020) Sajátos nevelési igényű gyermekek beilleszkedése az osztályba, a tanító szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krauzer, Ernő (2000) Szimulációs eljárások a rendőrképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krcsméri, Tibor (1999) A családi miliőártalmak hatása a kisiskolás korú gyermek személyiségifej1ődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krcsméri, Tiborné (1992) A gyermeki kreativitás fejlesztésének lehetőségei. /Gondolatok, tapasztalatok, a kreatív játékok, dramatikus alkotó játékok alkalmazásáról./. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krcsméri, Zsuzsanna Éva (2020) Irodalmi művek nőalakjai és típusai. Az általános iskolában kötelező olvasmányok nőalakjai és típusai összehasonlítva az amerikai popkultúra képregényeiben szereplőkkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krebszné Szőke, Dóra (2012) A betegek jogai és érvényesítésének gyakorlata a hazai és nemzetközi eljárások szerint. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krecsmárikné Glatz, Katalin (2000) Óvodai belső értékelési rendszer kiépítése mint a minőségbiztosítás eleme. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Krecsméri, Nóra (2008) A magyarországi szlovákok hagyományainak bemutatása a L'udové noviny c. szlovák folyóirat cikkei alapján Referált bibliográfia 2000-2001. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kreczinger, István Szabolcs (2016) A társasház jogalanyisága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kreiniker, Konrád Sándor (2018) A munkavállaló kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kreiniker, Tamás (2020) Az e-mobilitás jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kreiniker-Barna, Eszter (2022) Portfólió szakdolgozat - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kreisch, Zsuzsanna (2014) Természetismeret könyvek összehasonlítása, elemzése a környezettudatosság szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kreisz, György Ambrus (2008) A tejtermelésről hústermelésre történő átállás lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krekuska, Noémi (2020) A nonprofit szervezetek marketingje az adó 1%-os felajánlásának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kremer, Anna (2022) A Camp Leaders Hungary kommunikációjának és imázsának megítélése - koronavírus után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kremer, Anna (2020) A Camp Leaders Hungary online jelenléte és a word-of-mouth marketing hatása a jelentkezőkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krencz, Annamária (2021) A Villányi borvidék jellegzetességei és turistaforgalma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krenkó, Zoltán (2010) Helyi politika és hatalom tükröződése az önkormányzati választásokon 1990 és 2006 között Inárcson. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krenner, Csilla (1998) Sportmotivációk tanulmányozása serdülőkorú gyermekek körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krenács, Tibor Ferenc (2020) Portfólió Fejezetek az élet iskolájából. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Krepler, István (2023) Skizotípia kapcsolata a vallásossággal és spiritualitással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krepsz Zoltánné Gregor, Zsuzsanna (1991) Adottság - képesség tehetség Tehetséggondozás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kreszta, Anita (2007) Családon belüli kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kresák, Réka (2023) Lóasszisztált tevékenységek kapcsolata serdülők empátiájával, énhatékonyságával és rezilienciájával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krett, Attila Csaba (2022) A Békéscsabai járás versenyképességének sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krett, Krisztina Vivien (2022) Magyarországi borok árazása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Krett, Krisztina Vivien (2020) A rendszer fogságában: Az örökbefogadás, mint lehetséges kiút. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kretter-László, Beáta Orsolya (2021) Divat, mint művészet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kretz, Enikő Csilla (2011) Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája, különös tekintettel a közös piacszabályozásra és az Európai Bíróság kapcsolódó ítélkezési gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kriska, Réka (2019) A mediáció, mint alternatív vitarendezési eljárás a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kristofek, Judit (1991) Az emocionális alapszükségletek kielégítetlenségének következményei a nevelőotthonos gyerekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kristofóri, Péterné (2012) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kristofóri, Zoltán (2000) Deviancia, gyermek és fiatalkorú bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kriston, Béláné (2000) Az intézmény feladatainak módosulása a társadalmi-gazdasági változások tükrében a Borsodbótai Körzeti Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kristonné Kiss, Dr. Klára (2001) A hatékony tanulás hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kristó, Ágnes (2021) A Logikai készlet változatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kristó, Noémi (2009) Egy klubközi táncverseny megszervezésének feltételei és forgatókönyve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kristó, Tímea (2006) A Szerepjáték metodikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, Csaba (2021) Bizalom a modern közösségi médiában az egyetemisták (19-22) körében : a randialkalmazások felépítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, Csaba Nándor (2013) Kié a felelősség? : az elvárható gondosság elve az orvosi műhibaperek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, Csaba Nándor (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, Hajnalka (2012) A felülvizsgálati eljárás fontosabb fejlődési szakaszai a magyar polgári eljárásjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, Lajos (2000) Vezetői feladatok a levelező rendszerű kereskedelmi technikus szakképzés megszervezésében a Miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, Csaba Nándor (2020) Gyermeki jogok a New York-i Egyezményben, különös tekintettel egyes – választott – gyermeki jogokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, István (2008) Az információbrókerség egy szelete, egyesület létrehozása (Tudáscsomag). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf, István (2008) Egyesület létrehozásának módszertana, egyesületi programszervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kristóf-Varga, Erika (2020) Kapcsolatügyeleti mediáció és a gyermek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Krisztin, Szilvia (2005) Tehetséggondozás a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krisztin-Német, Dóra Réka (2023) A 2022.évi infláció hatása a Calendula Kft. vagyoni,pénzügyi, jövedelmi helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krisztinné Morvai, Alexandra (2022) A pandémia hatása a foglalkoztatási formákra Magyarországon : a tipikus és atipikus munkavégzés arányának változása és a munkavállalókra gyakorolt hatásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Krisztinné Radics, Judit (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Krivikné Zahorecz, Anita (2017) Mediáció a gyermekvédelemben : vér szerinti családjukban nevelkedő hátrányos helyzetű gyerekek és szüleik konfliktuskezelési lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kriván, Norbert (2019) Az Európai Unió fúziókontrollra vonatkozó szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kriván, Orsolya (2012) „Védett tulajdonságok” az Alkotmány és az Ebktv szerint, illetve az Alkotmánybíróság és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában az új alaptörvény bevezetéséig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kriván, Orsolya (2011) „Védett tulajdonságok” az Alkotmány és az Ebktv szerint, illetve az Alkotmánybíróság és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kriván, Orsolya (2019) A mai magyarországi munkanélküliség néhány demográfiai szempont és a megoldás-keresések adatai tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kriván, Zsolt (2022) 1. A right to self-defence or an excuse to use armed force? ; 2. Justifiable defense in Hungarian criminal law [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kriván, Zsolt (2019) Magyarország népesedéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krix, Gizella (2012) Ebktv: hatósági eljárások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsa, Marietta (2012) Munkanélküliség Szegeden és térségében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsanócziné Zimmermann, Erzsébet (1979) Szabadidő tevékenység a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krizsová, Agnesa (2019) Az Antarktisz nemzetközi jogi helyzete és védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsák, Daniella (2022) A médiumok szerepe az idegennyelv-elsajátításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Brigitta (2013) Az ajánlattétel során történő összejátszás az Európai Unió versenyjogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Dóra (2023) ByKiss – egy keramikus márka arculatának megtervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Eszter Anna (2021) A testvér születésének hatása az óvodáskorú gyermekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Kristóf (2015) A kémkedés nemzetközi jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Martin (2021) A tabuszavakkal történő előfeszítés hatása lexikális döntési helyzetben az álmosság és fáradtság függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Szilárd (2021) Az ingatlan végrehajtás szabályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsán, Árpád (2003) A matematika és a földrajz kapcsolata az általános iskola felső tagozatán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krizsánné Bótos, Andrea (2007) Down-kóros gyermek, fejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krnács, István (1979) A Békéscsabai 2-es számú általános iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krnág, Gizella Tünde (2020) Az Y generáció bankolási szokásai - avagy miben kell megújulnia a bankoknak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kruchió, Adrienn (2023) A nemzetközi adójog káros adóverseny elleni legújabb eszköze: a globális társasági minimumadó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kruchió, Mihályné Kerület-,ívhossz-,felszínszámítás és általános iskolai tárgyalása:szakköri feladatgyűjtemény összeállítása megoldásokkal. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kruchió, Viktória (2021) Öntudatra ébredt lábtörlő vagy jövőbeni kormányfő, a nők helyzete a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krum, Anna (2021) A kétnyelvű óvodáskorú gyermekek nyelvhasználati szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krupincza, Mónika (2012) A mesék és rajzfilmek hatása a gyerekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krusóczki, Bence (2019) A tisztességtelen verseny a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krusóczki, Zsolt (1999) Mezőgazdasági őstermelők adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kruzsicz, Fruzsina (2018) A nők hátrányos megkülönböztetésének vizsgálata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kruzslicné Kimpián, Krisztina (2008) Soltis Laios Színház története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Králik, Adél (2023) A 2-es típusú cukorbetegek újfajta inzulinbeviteli technológiákkal szembeni nyitottsága a TPB modell-lel vizsgálva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Králik, Adél (2021) "A szépségért meg kell szenvedni.." A plasztikai és szépészeti beavatkozásokkal szembeni attitűd kapcsolata a közösségi médiafelületek használatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Králik, Adrienn (2009) Párkapcsolatok alakulása fiatal felnőttkorban: Az érzelmi intelligencia kiemelt aspektusainak tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Králik, Mária (1980) A művelődési tevékenység vizsgálata a szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat munkásszállójának szakmunkástanulói körében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krám, Eszter (2011) A hontalanság és annak nemzetközi kezelése : - Spanyolország és Magyarország eljárásjoga -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krámli, Lola Krisztina (2018) Az orosz-ukrán konfliktus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krámli, Tamás (2014) A bírósági végrehajtás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kránicz, Edit (2020) A védelem jogának érvényesülése a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kránicz J., Norbert (2005) A táltos alakjai a magyar népi műveltségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kránitz, Éva (1990) Reformtörekvések a 60-as évektől napjainkig a művészeti /esztétikai/ nevelés területén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kránitzné Varga, Ildikó (1989) Gr. Klebelsberg Kuno közoktatásügyi politikája, munkássága (A tanyavilág kultúrája 1922-1931.). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krátki, Dániel (2021) A közösségi média az utazó személy élményeire és utazási szokásaira gyakorolt hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krémer, Henrietta (2004) Viselkedéskultúra az uniós Magyarországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Krémóné Hermánn, Márta (1991) A budapesti agglomeráció kialakulása és fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Krész, Anikó (1987) Az Erkel Ferenc Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kubik, Szintia (2021) Szegedi kis- és középvállalkozások márkamenedzsmentje. Szegedi cukrászdák pandémia idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kubola, Krisztina (2010) A nemzetközi büntetőbíráskodás fejlődése, különös tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság működésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kubát, Ákos (2006) Az informatika térhódítása a makói Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthonban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kucora, János Andor (2010) A Kárpát-medencei magyarság fejlődéstörténete napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsa, József (1961) Tiszaföldvár természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Kucsera, Jánosné Egyéni nevelési stilus hatása az első osztályos gyerek személyiségének fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kucsera, Józsefné (2008) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsera, Péter (2021) A görögkatolikus népesség Magyarországon a 2011-es népszámlálás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsera, Attiláné (1990) Kakucs község iskolatörténete 1784-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kucsera, Emil (1980) Közlekedésföldrajzunk irányzatainak és néhány sajátosságának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kucsera, Helga (2011) Hol a határ zseni és őrült alkotó között? - avagy van-e helyük Hollywoodban a csodabogaraknak? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsera, Mária (2009) Gasztronómiai körkép a reneszánsz korból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsera, Norbert (1997) A pedagógusok gyermekeinek helyzete szüleik életstílusának tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kucsma, Alexandra (2005) Karácsonyi hagyományok Európában és hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsora, László (2008) Kiskundorozsmi cigányság oktatásának története az Orczy István Általános Iskola tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsora, Róbert (1999) Családi vállalkozások tevékenységének elemzése. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kucsák, Erzsébet (2005) A betegek jogai és kötelezettségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kucsák, László (2001) „Szenvedélyek rabságában” - az egészségnevelés lehetőségei az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuczik, Dóra (2015) A szervezeti kommunikáció vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kuczora, Gergely Ákos (2021) Egy Balaton-parti építési beruházás környezetvédelmi jogi vonatkozásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kuczora, Imola Eszter (2009) A közigazgatás személyzetének felelősségi rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuczoráné Fehér, Felícia Mária (2020) A bölcsődei gondozó-nevelő munka hatása az óvodai nevelésbe távozó gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kugyelkáné Záborszki, Katalin (2009) Teljesítményértékelés mint vezetői eszköz. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kuhn, Erik (2023) A 10.évfolyamosok olvasási szokásai és szövegértési képességeinek felmérése különböző középiskolai típusokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kuhár, Józsefné (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kujundzic, Alisa (2017) Szerbia kisebbségvédelmi rendszere- figyelembe véve a Vajdaságot. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kujundzic, Alisa (2015) Vajdaság demográfiai és társadalomstatisztikai jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kukla, Adrienn (2010) Gyakorlati problémák a felszámolási eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kukla, Bence (2023) Sofőrök nélküli autóbuszok a tömegközlekedésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kukla, Vivien (2022) Női karrierutak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kukucska, Anita (2007) Ásó, kapa, nagyharang...avagy egy esküvő szervezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Erika (2015) Szervezetfejlesztés a Kertvárosi Általános Iskolában 2008-2014 között. Avagy hogyan válhat sikeressé egy népszerűtlen iskola? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Martina Krisztina (2021) Lakossági hitelezés - középpontban a babaváró hitellel. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Melinda (2023) Kéziratdigitalizálás memóriaintézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Zoltán (2012) A régi-új adatvédelmi törvény. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Ádám (2018) A Magyar médiarendszer átalakulása 1996 -2018. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Gergely József (2020) Straftaten und Ordnungswidrigkeiten bei der Arbeitnehmerüberlassung, insbesondere in grenzüberschreitender Hinsicht [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Ilona (1992) A félegyházi Kiskun múzeum története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kulcsár, Katalin (2011) Tanulási problémák és zavarok felismerése és prevenciója az általános iskola alsó osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Marianna (2001) Hátrányos és veszélyeztetett helyzetű tanulók az iskolában : /Felzárkóztatás és tehetséggondozás a kecskeméti Kertvárosi Általános Iskolában/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Marianna (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Marianna (2012) Olvasásra nevelés Az olvasási attitűd kialakítása és formálása egy olvasásnépszerűsítő játék kapcsán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Norbertné (2004) A zeneoktatás fejlődése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Tímea (2007) Séta a Körösvölgyi Látogatóközpontban avagy a környezeti nevelés lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsárné Lucza, Valéria (2009) Az online toborzás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsárné Végső, Zsuzsanna (2015) Tantárgytömbösítés és a kooperatív tanulás módszerének bevezetése - megvalósítása a besenyszögi iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kuli, Iván (2012) Civil szervezetek Sándorfalván 2006-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuli, Petra (2011) Az IMF és a magyar kormányok kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuli, Petra (2014) A végelszámolási-, a csőd,- és a felszámolási eljárás szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulich, Emese (2015) Munkahelyi generációs konfliktusok a vezetői tevékenységben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulics, László (2006) Ráckeve város hulladékgazdálkodása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kuliga, Ferenc (2013) Az Európai Unió kohéziós politikája különös tekintettel a 2007-2013 és a 2014-2020 közötti programozási időszakok összehasonlítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuliga, Ferenc (2015) A nemzetközi fejlesztési segélyezés rendszere, céljai, jogi háttere és problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuliga, Lászlóné Tanulói aktivitás fejlesztése és önállóságra nevelés számtan órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kulik, Barbara (2022) Pszoriázisosos betegek pszichológiai jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulik, Ferenc (2004) Az iskola szervezeti kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, a változtatás lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kulik, Barbara (2020) Szexuális magatartás és személyiségjellemzők 20-30 évesek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulik, Györgyné (2004) "Konfliktusforrások a pedagógiai munkában". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulima, Tünde (2009) Pedagógus kompetenciák a személyiségfejlesztés érdekében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kullainé Kiss, Nóra Ilona (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kulácska, Anna (2004) A tömegízlés kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kulácska, Szilvia (2004) Nem játék a szenvedély. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulánda, Krisztina (2006) Erkölcsi problémák a rekláméletben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kumar, Love (2023) The role of Chinese FDI in green logistics operation of a BRI host countries using triple bottom approach; Evidence from BRI host country "Pakistan". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kumbor, Emese (2004) Dr. Kratofil Dezső alkotó pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kummer, Antal (1963) Sóskút természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kumánovics, Rita (1999) A prenatális élet pszichológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kun, Csaba (2023) Shared Service Centerek munkaerőmegtartó képességének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Edit (2008) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Ibolya (2010) A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedések köre. Különös tekintettel a javítóintézeti nevelésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Kitti Kata (2019) Az Európai Unió jogfejlődése, valamint a schengeni rendszer alkalmazhatósága a menekültpolitika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Lajos (2012) A termőföldek tulajdonszerzésének és bérletének jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Lilla (2023) Hangok, színek, ízek: érzékszervek szerepe a márkafelismerésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Lászlóné (2009) Drámapedagógia a gyakorlati nevelőmunkában. Hogyan használják fel Békéscsabán az általános- és középiskolában a drámapedagógia által nyújtott lehetőségeket a szocializáció kompetencia segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Vivien (2019) A szexuális erőszak minősítése és elhatárolási kérdései nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Zoltán (2011) Az elítéltek reintegrációs útja a társadalom felé. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, László (1968) Kunszentmárton település és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kun, Mária (2005) A felelősségbiztosítások magyar szabályozása valamint megjelenésük a Generali-Providencia Biztosító Rt. palettáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Zsuzsanna (1993) Pillanatképek Freinet pedagógiájából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kun, Árpádné (2001) Az új típusú taneszközök hatása az oktatási folyamatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun-István, Szilvia (2023) A fenntartóváltás hatása egy köznevelési intézmény életére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kun-Morva, Zsófia (2023) A koronavírus-járvány hatása a hazai fizetési és vásárlási szokásokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kun-Sebők, Kata (2022) Az egyéni út : összművészeti mentálhigiénés foglalkozássorozat serdülőkkel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kun-Szabó, Aranka (2007) A vízözön mítosza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuncz, Eszter (2014) "Sodrásban" : vezetői feladatok a pedagógiai szakszolgálatok átalakításának folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kundi, Mária (2005) Szervezetdiagnosztika, szervezetfejlesztés egy nevelési-oktatási intézményben : egy adott szervezet diagnosztizálása, a diagnózis alapján konkrét fejlesztési terv készítése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kunföldi, Diána (2009) A rászorulók számára személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások a Szociális törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kunné Füri, Edina (2009) A média hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kunos, Fanni Gréta (2023) Hagyományos zaklatás (bullying) megjelenése általános iskolás és középiskolás korosztályokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kunos, Adél (2007) Drogprevenció az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kunosné Csikós, Edit (2005) Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kunsági, Elemér (1945) A lélektan újabb irányai és azok kialakulása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Kupcsik, Éva (1992) A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium története a XVI. századtól napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kupecki, Nóra (2013) Nemi bűncselekmények Rómában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kupecki, Zsolt (2009) Az Európai Unió, mint államkapcsolat: államszövetség vagy szövetségi állam. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kupecki, Sándorné (2007) Családi életre nevelés legfőbb színtere a család : /Érintett korosztály 11-12 év, 16-17 év/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kupecz, Annamária (2023) Halasi Mária: Az utolsó padban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kupovits, Attila (1995) Korrekciós nevelés az általános iskolában (Problémák egy korrekciós osztályból kikerült gyermeknél). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kupó-Zajzon, Réka (2023) The Invisible War on Sand - Current Rules and Regulations with Special Regard to Environmental and Social Harm Caused by Sand Mining. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurai, Alexandra Jusztina (2020) Munkahelyi stressz és megküzdési módok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurai, Erika (2004) A játék és a gyerekek kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurai, Ildikó (2007) A hódmezővásárhelyi Nevelési Tanácsadó szerepe a város pedagógiai életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurcinák, Szilvia (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kurczina, Balázs (2013) A Google Books és más könyvidigitalizálási programok szerzői jogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurdi, László (2002) Minőségbiztosítási attitűd-vizsgálat Tolna megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurdi, Ferenc (2007) Ördög és Pokol. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurecz, Krisztina (2006) Jártasságok, készségek és képességek fejlesztése az alsó tagozat nyelvtan óráin. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuremszki, Mariann (2000) A Sárospataki Református Kollégium története a két világháború között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurgyis, Ferenc (2010) Vitás kérdések a határvédelem módosulásának időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurilla, Beatrix (2011) Az Európai Unió és Oroszország kölcsönös függősége az energiaellátás tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurilla, Zsófia Mária (2022) A családon belüli gyermekbántalmazás megjelenési formái és az "X" - "Z" generáció között megjelenő különbségek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurilla, Béláné (1986) Dévaványa nagyközség fejlődéstörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kurityák, Katalin (1967) Kiskunhalas településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kuritár, Sandra (2018) A Munkavállalói Résztulajdonosi Program bevezetése, működtetése és alkalmazásának sajátosságai egy cég életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurják, Veronika (1990) Magyar Ede építészete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kurjáné Tóbei, Mária (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurth, Endre Tibor (2020) A Vatikán nemzetközi jogi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurtáné Tószeczki, Izabella (2001) Iskolarendszerünk múltjának, jelenének főbb ismérvei a hatékony képzés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucsó, Annamária (2013) A munkavállaló munkaidőn kívüli magatartásának megítélése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Anita (2007) Esettanulmány az encsi többcélú kistérségi társulás munkaszervezetéről, a társulás kialakulásának, fejlődésének szintézisében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Anita (2001) Fenntartói ellenőrzések a nevelési - oktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Géza (2000) Egy kisváros oktatási rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Kincső (2022) Mérkőzések előtti és utáni lelkiállapot. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Viktor (2014) A védő joghelyzete a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Anita (2009) Ókori görög kultúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Erika (2012) Népi hagyományaink és ezek átörökítése a XXI. század általános iskolájába. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Gabriella (2005) Jeles napok, ünnepek és a hozzá tartozó szokások, hiedelmek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Gabriella (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Miklósné (1990) Kulturális nevelés a napköziotthonban (1-2. osztályos napközis csoport kulturális tevékenysége). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kurucz, Márta (2010) Esküvőszervezés lépésről lépésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Tünde (2005) Minőségbiztosítás az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucz, Zoltán (1989) A televízió hatása a közízlés alakulására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kuruczné Egri, Sarolta (2015) Egyéni felelősségvállalás az egészség megőrzése érdekében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kuruczné Jó, Éva (2006) Esküvői fotók szemiotikái elemzése 1948-1965. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kuruczné Telek, Erika (2007) Arad és a Minoriták. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurunczi, Emese (2018) A megváltozott munkaképességűek és fogyatékosok helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurunczi, Gábor László (2022) Az önvezetés valóban mindenkié? Elképzelések az autonóm gépjárművekről a magyar társadalom alsó rétegében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kurunczi, Péter (2010) Agrártámogatási rendszer Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuruncziné Patkós, Ágnes (2007) A pályválasztási döntést befolyásoló tényezők az áltlános iskola 8. osztályában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurusa, Anna (2023) A szélenergia jogi szabályozása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurusa, József Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az iskolai oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurusa, Martin (2022) A magyar munkaerőpiac a fiatal pályakezdők szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kuróczi, Éva (2008) A pedagógus és a vezetői munka teljesítményértékelése, egy teljesítményértékelési rendszer működtetésének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurócziné Németh, Éva (1985) A lakótelepi művelődés sajátosságai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kuslits, Marietta (1978) Az energiaszemlélet kialakítása a középiskolában. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Kustos, Xénia (2012) Életszínvonalat befolyásoló tényezők Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kustos, Xénia (2017) Örökbefogadás a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kustra, Hajnalka (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kustra, Hajnalka (2010) A közoktatás eredményessége és hatékonysága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kusztin, Katalin (1987) A Kecskeméti Piarista Gimnázium története 1945-1985. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kutas, Elek (2019) A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés anyagi büntetőjogi vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kutasi, Judit (2005) „Minden emberben van tehetség” : a Down-kóros gyermekek fejlesztési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kutassy-Nagy, Noémi Krisztina (2020) Az észlelt szülői bánásmód összefüggései az egyes megküzdési stratégiák preferenciájával, illetve a pedagógusok kiégésével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kuti, Michele (2018) Nemek közötti egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kutiné Presztóczki, Veronika (1999) "Az örökmozgó gyerek". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kutiné Rózsa, Katalin (2021) Készletgazdálkodási anomáliák a gyógyszertárakban a COVID-19 járvány idején. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kutsera, Péter (2000) A Magyar Rendőrség Európa Uniós integrációjának jogi kérdései : az Unió harca a kábítószer és szervezett bűnözés ellen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kutyifa, Anikó (2000) Pedagógiai módszerek és ellentmondásaik a Gordon-modellben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kutyik, Ilona (1991) Középiskolai kollégium (munkahelyem története). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kuzselné Schóber, Ágnes (2021) Ideális és valóságos vezetői képek : a vezetői tanfelügyelet fontossága és ennek hatása a vezetői munkára. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kvacska, Renáta (2021) A távmunka és a home office szabályozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kvak, Ildikó (2016) A Szegedi Vadaspark közfeladat ellátási sajátosságai, elhelyezkedése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kvak, Róbert (2015) Megfelelő embert a megfelelő helyre – a munkakörértékelés szerepe a vállalat életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kvasz, Ildikó (1992) Tantárgyi attitűdvizsgálat. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kácsándiné Kottász, Katalin (2002) Mit jelent a minőség egy gyermekotthonban? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kácán, Balázs (2022) Mindfulness és Közösségi Média Függőség vizsgálata, a FoMO, a Társas Összehasonlítás és az Önértékelés bevonásával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádas, Judit (2007) Az Egressy Béni zeneiskola zenei nevelő és szemléletet formáló hatása Túrkevén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádi, Nóra (2009) Hátrányos helyzetű gyermekek az Újvárosi Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádi, Nóra (2008) A szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádi, Péter (2007) Egész nap Faludy! Kulturális barangolások a határok mentén 12 órás Faludy György - nap megszervezése, a rendezvény lebonyolítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Berta (2021) Munkáltatói márkaépítés – Mi tesz vonzóvá egy munkaadót? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Blanka Julianna (2011) Szaknyelvi szöveg értő olvasása anyanyelven és idegen nyelven. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Enikő (2022) Erőszak a négy fal között : esettanulmány. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Gyöngyi (2013) A fiatalkorúak szabadságvesztésre jellemző alapvető problémák bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Katalin (2011) A munkáltatói rendes és rendkívüli felmondás, valamint joggyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Kitti (2021) Diszlexiára való hajlam kiszűrésének lehetőségei az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Krisztina (2019) Méltósággal meghalás joga és annak alapjogi, etikai kérdései, különös tekintettel Svájc és Kanada gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Krisztina (2021) Szervezetek dinamikus képesség mintázatainak vizsgálata : az Aviland Kft. dinamikus képesség mintázatainak vizsgálata irányítatlan változások során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Kíra (2022) A nőkkel szemben elkövetett erőszak reprezentációja a közösségi médiában : az Orosz Bernadett ügy elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, PhD Péter (2006) A motiváció szerepe a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, József Kiskundorozsma települési és népesedési viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kádár, Katalin (1982) Dunaújváros helye a nemzetközi földrajzi munkamegosztásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kádár, Katalin (2011) Roma integrációt előmozdító, társfinanszírozási keretből megvalósuló operatív programok helyzetértékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Kíra (2020) A Z generáció okostelefon-használata Az ember eszközzel kapcsolatos magatartása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár, Marianna (1990) Hazátlanul /А felvidéki áttelepítettek beilleszkedése Hajós község sváb közösségébe/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kádár, Mihályné (1998) Hogyan készítsünk pedagógiai programot? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kádár, Mihályné (2001) Óvodám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár Németh, Zoltán (2012) Színlelt szerződés a polgári jogban, avagy színház az egész világ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár-Németh, János László (2008) A Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár-Németh, János Lászlóné (2008) A Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola története, hazai és külföldi kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kádár-Németh, Renáta (2013) Közösségi alkotás élménye- A Nagy Rajzolás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kádárné Pirót, Katalin (2006) Számítógép használata az általános iskola matematika tantárgyának oktatásában:oktató-és matematikai játékprogramok a geometria tanításában az alsó tagozaton. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Káli, Dávid (2020) A vezető tisztségviselő felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kállai, Boglárka (2011) Magyarok Európában a demográfiai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kállai, Nándor (2010) Védett tulajdonságok az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárásának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kállai, Ágnes (2001) A pedagógiai értékelés szerepe a békéscsabai Kazinczy lakótelepi Óvodában a vezető munkáján keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kállai, Ákos (2023) Szövet : önismereti alkotóműhely. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kállai, Éva (2010) Az átlagtól való eltérés problémái egy testvérpárral készített esettanulmány kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kállai, Timea (1988) Szőlőkultúra, szüret, szüreti hagyományok Solton. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kállai, Zsuzsanna (1987) A világ kőolajtermelésének és exportjának alakulása 1950-1983 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kállainé Rohn, Edit (1989) Narkománia problémái fiatal korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálló, Bernadett (2016) A gazdasági társaságok végelszámolás útján történő megszűnésének jogi és könyvelési kulcskérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálló, Mária (1966) Выражеие неопределённости в русском языке. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Kálló, Dóra (2020) Kecskeméti utánpótláskorú kosárlabda-játékosok sporttal kapcsolatos jövőképének feltérképezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálló-Mekitner, Judit Zsuzsanna (2005) Az ókori Egyiptom vallása és temetkezési szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálló-Mekitner, Zsuzsanna (2012) Távoktatás szerepe a felnőttképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Anikó (2021) A mentálhigiéné szerepe az iskolai közösségfejlesztésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Anita (2023) A sportszponzoráció hatása a fogyasztói lojalitásra a Pick Szeged szurkolók példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Anna Zsófia (2023) Az UNESCO kulturális örökségvédelmi eszközeinek alkalmazása, különös tekintettel az orosz-ukrán háborúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Annamária (2012) A kutatási szerződés kötelmi jogi elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Dóra (2023) Nyelvtanulási motiváció : hazai helyzetkép és motiválási lehetőségek a nyelvórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Dóra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Dóra Enikő (2019) A gondnokság és a támogatott döntéshozatal a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Felícia (2023) A húspótlás "divatos" kérdéseinek élelmiszerjogi vetületei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Gáspár (2023) A hipoglikémiától való félelem vizsgálata 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek szüleinek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Katalin (2013) Az egészségbiztosítás által nyújtott ellátások 2006 és 2013 közötti változásainak vizsgálata és annak értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Katalin (2011) Munkaviszonytól eltérő foglalkoztatás lehetőségei a szabadtéri rendezvényeken foglalkoztatók számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Krisztián Bence (2019) A fizetésképtelenségi jog a hitelintézetek gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Lilian (2023) Kettős különlegességgel élők: Az iskolai tehetséggondozás szerepe és lehetőségei a sajátos nevelési igényű tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Orsolya (2013) Az üzemi tanácsok és a szakszervezetek megváltozott jogai az "új" Munka Törvénykönyve tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Orsolya (2018) Szegénység az Európai Unióban, különös tekintettel Magyarország helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Orsolya (2010) A foglalkoztatottság és munkanélküliség alakulása Magyarországon az ezredforduló után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Renáta (2015) A gyerekkatonaság nemzetközi jogi védőhálója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Róbert (2005) Logisztikai esettanulmány az Agroázis Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Tamás (2012) Munkáltatók és biztosítottak jogai és kötelezettségei a társadalombiztosítás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Tamás Norbert (2022) Hajléktalanság Magyarországon : a hajléktalanság okai és a lehetséges megoldások, különös tekintettel a fiatal hajléktalanok helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Anita Márta (2007) A Heller Ödön Művelődési Ház közművelődési tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Annamária (2010) Oroszország külpolitikája 1992 és 2000 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Edina (1989) Az emberi érzelmek kifejeződései a viselkedésben, ábrázolási módjuk a művészetekben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmán, Gabriella (1977) A társadalmi igények visszatükröződése a földrajztanítás történetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmán, János (1995) Ajánló bibliográfia közoktatási vezetőknek a hazai könyvkiadás pedagógia és vezetés tárgykörében kiadott szakirodalma alapján 1990-1991. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmán, Kata (2004) Szervezeti vezetés és kultúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Laura (2019) A szocio-ökonómiai státusz hatása az orális egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Miklósné (1999) Nyolcadik osztályos tanulók pályaválasztása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmán, Napsugár (1998) A csoportlélektan és a gyermekmozgalmak összefüggése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmán, Péter (2005) A Móra Ferenc Múzeum története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Regina (2008) Nevelőszülők : "roma gyereknek roma családban a helye?". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Zsolt (2005) A drámapedagógia pszichológiai alapjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmánchey, Judit (1999) A PannonPipe Műanyagipari Kft. versenye a műanyagcsövek piacán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmánné Krizsán, Tímea (2000) A művészeti nevelés hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmánné Mucsi, Ildikó (1992) Nagy gondolkodók nézetei a zene nevelő hatásáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kálmánné Udvardi, Nóra (2005) Gyermekek jogai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kálnay, Martin Ákos (2021) Önjáró autókkal kapcsolatos attitűd: a befogadást meghatározó tényezők összefüggése az életkorral. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálya, Pál (2006) Uniós források feltérképezése és bevonási lehetőségei a kistérségi fejlesztési célok megvalósítására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kálóci, Gusztáv (2020) Egy kovásznai és egy kalocsai középiskola tanulóinak olvasási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kálóczy, Krisztina (2005) A Kálóczy és Társa Svéd-Magyar Kft. beszámolójának és adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kámán, Anita (2008) Cigány hagyományok, szokások, babonák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kánai, Ibolya (2010) Életszínvonal, megélhetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kánisz, Krisztián (2023) Légszennyezettség mérés és térképezés a CosenGIS térinformatikai alapokon működő szenzorhálózat kiépítésével Koszovóban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kánnai, Éva (2010) A gyógyszerügy és a mai magyar társadalom kapcsolatrendszere társadalomstatisztikai példákkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kántor, Balázs (2014) Egészségügyi dokumentáció kezelése és a levéltárak. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kántor, Beáta (2013) Szakértői bizonyítás a polgári perben, különös tekintettel az alkalmazása során felmerülő problémákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kántor, Lili (2023) 50-es évek gyermekképe a korabeli sajtó tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kántor, Nikolett (2013) Munkaviszony megszüntetése, különös tekintettel a felmondás szabályozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kántor, Attila (1992) A foglalkoztatottak szakköri munkája a büntetés-végrehajtási intézetekben és a Sátoraljaújhelyi Fegyházban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kántor, Gabriella (1987) Gödöllő településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kántor, Nóra (1999) Kecskemét felnőttoktatási atlasza. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kánvási, Noémi (2007) Multimédia hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Káplár, Klára (2009) Preventív egészség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Káris, Janka (2023) A 2020-as évek válságai és az infláció réme Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kárisné Csatlós, Györgyi (2006) Síp utcai Általános Iskola Könyvtárának története és tevékenysége (Csongrád). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kármán, Örs Péter (2020) Influenszerek és a politika. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kármánné Szvoreny, Ilona (2010) Betegek és fogyatékosok szociális ellátásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kárnics, Ferencné (2009) Egy megvalósult innováció: a minőségbiztosítás bevezetése óvodánkban, a vezető szerepe az innovációs folyamatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kárnyáczki, Hilda (2008) Nagyváros a kistérségben: speciális kapcsolatok Békéscsaba megyei jogú város és a békéscsabai kistérségi társulás között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kárnyáczki, Kata (2021) Személyiségjegyek kapcsolata az önértékeléssel és a sportolói identitással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kárnyáczki, Viktória (2020) A pénzmosás, különös tekintettel a luxuspiac felhasználásával megvalósuló bűnkapcsolati cselekményekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károly, József (1996) Sertéshúsfogyasztás honfoglalástól napjainkig. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Károly, Miklós (2022) Online hirdetésekkel kapcsolatos attitűdök vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károly, Miklós (2020) Ügyfélelégedettség, lojalitás és ügyfélorientáció mérése szervezeti piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Károly, Mónika (2012) A Cigány tanulók oktatási hátrányai – Egy lehetséges megoldás a felzárkóztatáshoz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, András (2010) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Csilla Evelin (2023) Vertical distribution of microplastics in the water column of the Tisza River, Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Enikő (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Fanni Anita (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Izabella (2021) A menyasszonyok esküvő fogyasztási preferenciáinak vizsgálata kiemelt fogyasztói magatartástrendek vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Vilmos (2009) A droghasználat megelőzésének módszerei és lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Anikó (2007) A folklór tanya Üzleti terve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Anna (2020) Mit jelent ma cigánynak lenni a magyarországi oktatási rendszerben, a kiskundorozsmai roma közösség szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Sándor (2008) Az apátfalvi cigányok kultúrája, hagyományai és szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Zsuzsa (1978) Miért hazudik a gyermek? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Károlyné Győre, Viktória (2000) Diákok konfliktusainak vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Károssy, Ágnes (1988) A Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Szakközépiskola története az alapítástól az államosításig (1929-1948). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kárpné Kis, Irén (1998) Mit olvasnak a középiskolások? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kárpáti, Anikó (2009) Az élettársi kapcsolatra vonatkozó jogi szabályozás fejlıdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kárpáti, Ildikó Erika (2012) A vadászat gyakorlásának jogi, személyi, tárgyi és egyéb feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kárpáti, Piroska (2005) Egy intézmény szervezetfejlesztése az elmúlt öt év tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kárpáti, Imre (1999) A Balaton természeti viszonyainak vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kárpáti, Klaudia (2020) A generációk digitális kompetenciáinak különbségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kárpáti, Lajos (1986) A községekben működő általános művelődési központok szerepe és lehetőségei a település politikai-közéleti színterében – figyelembe véve a Fábiánsebestyéni ÁMK tapasztalatait. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kárpáti, Róbertné A Dunakanyar idegenforgalmi földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kárpátiné Tengely, Andrea (1999) Gyermekek nevelőszülőknél Egy hivatásos nevelőcsalád tapasztalatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kárász, Zsófia (2013) Fizikai munkakörnyezet szerepe a munkahelyeken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kárász, Hunor Mátyás (2020) Az önvezető járművek szabályozása és annak jövőbeli kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kárász, Ágnes (1999) Prevenciós programok alkalmazása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kása, Istvánné (2006) A változások és hatások a minőségirányítási rendszer kiépítése során óvodai szervezetemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kása, Ildikó (1998) Hol legyünk otthon? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kása, Józsefné (2005) Hiperaktivitás és tanulási zavarok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai, Anna Dóra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai, Bernadett Ágota (2013) Munkaügyi viták és rendezésük hazánkban, különös tekintettel a direkt akciókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai, Fanni (2023) Az empátia, sport és a fizikai aktivitás szeretetének kapcsolata serdülők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai, Fanni (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai, László (2023) A hipoglikémiától való félelem kérdőív szülői verziójának magyar nyelvű validálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai, Krisztina (1994) Szerepek és funkciók a csoportban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kátai-Benedek, Beáta (2009) Cigány szokások és hagyományok Csongrádon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kátai-Pál, Tünde (2007) Esküvő és lakodalomszervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kátó, Andrea (1993) Egy autista gyermek jelenlegi és távlati fejlesztési lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kávai, Mónika (2007) Stresszhelyzetek a vezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kávai, Zoltán (1996) Vác város környezetvédelmi helyzetének vizsgálata, a változó viszonyok becslése, a levegőminőség javítását szolgáló környezetvédelmi döntések, intézkedések hatásainak elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kávási, Petra (2022) Szegedi egyetemista hallgatók alkoholfogyasztási szokásai - azok alakulása a COVID-19 járvány hatására. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Kávási, Ferencné (1990) A szakmunkástanulók viszonya az iskolához és a szakmához. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kávássy, Emese Bernadett (2013) Társas vállalkozások nyereség alapú adóterhei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kávássy, Tamás (2012) A flexicurity jelenség és annak jellemzői a japán munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kávássyné Molnár, Emese Éva (2013) Felkészítés és felkészülés az életen át tartó tanulásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kázimity, Gábriel (2013) A munkabüntetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kázmér, Lászlóné (1986) Tömegkultúra tárgyakban és értékekben Bugacon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kéfer, Ádám (2022) Az ellenzéki előválasztás mint a médianapirend uralásának eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéfer, Ádám (2020) Az inkumbencia hatásának vizsgálata a magyar országgyűlési választásokon 1994-2018. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kékesi, Györgyné (2002) A jó vezetővé válás útja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Képiró, Bernadett (2013) A nyugdíjrendszer jövője Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Képíró, László (1996) Magyarország EU-csatlakozásának kérdőjelei az agrárpolitika szemszögéből. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kérdő, Alexandra (2021) Válás következtében megváltozott családi kapcsolatok hatása a gyermek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kérdőné Kocsis, Ivett (2007) A szentesi Nevelőotthon átalakulása a gyermekotthon és lakásotthon formára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Csilla (2010) Az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Csilla Ibolya (2010) Aktív munkaerőpiaci eszközök alkalmazása a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Csilla Ibolya (2012) Atipikus munkavégzés : fókuszban a távmunka. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Judit (2014) Az egyenlő bánásmód betegjogi érvényesíthetősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Judit (2012) A gyermekvállalás esélyegyenlőségi kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Judit (2015) A magyar és a német foglalkoztatáspolitika passzív eszközeinek elméleti összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Krisztina (2015) A közjegyző kötelezettségei a jogerős fizetési meghagyás végrehajtása és a közjegyzői okirat végrehajtása tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Martin (2023) Milyen tényezői vannak a szurkolói lojalitásnak egy futballcsapat esetében Magyarországon? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Nikoletta (2021) A család szerepe a gyermek személyiségfejlődésében – A szülői bánásmód sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Péter (1998) Banki tevékenységek vizsgálata az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Miskolci Körzeti Fiókjában. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kéri, Tiborné (2008) Az óvoda szervezeti kultúrája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Éva Krisztina (2022) Az elvált apa szülőséghez való viszonyának összefüggése a társas támogatással, illetve az észlelt stresszel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Barbara (2004) A plakát a mindennapjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Erika (2016) A családtámogatási és szociális ellátórendszer Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Zoltán (1986) A Szegedi Konzervgyár megalapítása és termelése napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kéri, Zoltánné (2004) "Szavakkal és szavak nélkül" : kommunikációs képességek fejlesztése bölcsődei szakembereknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri, Zoltánné (2012) A tréningmódszer szerepe Szolnok város bölcsődéiben dolgozó szakemberek képzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéri-Eke, Emese Ditta (2023) „Nem vész el, csak átalakul…” : a család szerepe és értéke, mentálhigiénés jelentősége a társadalomban - A család fogalmáról alkotott kép a ma emberének szemén keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéringer, Gábor (2009) Zene és sport Összefüggések, párhuzamok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kéry, Orsolya (2008) A bencés rend szerepe a magyarországi könyves kultúra kialakulásában, különös tekintettel a bencés korszak időszakára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kérészi, Máté (2021) Az Apple iránti márkaszeretet és elkerülés vizsgálata az iPhone készülékek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Késmárki, Ildikó (2015) Az ügyvédi hivatás mibenléte és az ügyvéd szerepe a polgári perben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Késmárki, Tiborné (2009) A Balatonendrédi Általános Iskola fejlesztésének lehetőségei a kistérségi és a helyi társadalmi elvárások alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kézsmárki, Mária (2010) Reneszánsz és humanizmus Magyarországon. Zsámboky János munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóber, Valéria (1975) Matematikai játékok, játékos matematika. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kócsi, János (2004) A szellemi tulajdonjogok védelme a vámigazgatási eljárások során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kócsóné Tóth, Ildikó (2000) A nehezen nevelhetőség kérdésköre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóczán, Mónika Mária (2009) A családtámogatási ellátások történeti bemutatása, fejlődési folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóczán, Ildikó (1995) Interperszonális kapcsolatok a csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kóczán, Katalin (2005) A fiatalok életvitele és szabadidős szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóczánné Perlaki, Annamária (2022) Közösségszervezés- és építés hátrányos helyzetű fiatalok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóder, Attila (2018) A börtönügy megoldatlan problémái szakmai szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóderné Gömöri, Anna (2002) Minőségirányítási rendszer bevezetése a Kóderné Iskolájában (ISO 9001: 2000). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kóka, Lajosné (2000) Intézményünk válasza a környezet változására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Andrea (2021) Pszichoterápiás Attitűd Lista – A jelenlegi és vágyott attitűdök összevetése pszichoterapeuta jelöltek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Anna (2023) Egyetemi hallgatók ruhavásárlási szokásai a fast fashion tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Boglárka (2021) Tradíciók és érzelmek : a roma-magyar vegyes párkapcsolatok társadalmi megítélésének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Boglárka (2023) A balett hatása a testképre és az önértékelésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Gábor (2013) Az MLM, és a Forever Living Products vállalat bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Gábor (2023) Olvadó rendszer, avagy a nemzetközi jog kiterjesztett kontinentális talapzattal kapcsolatos kihívásai az Arktisz területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Ivett Andrea (2010) A burnout szindróma-tünetcsoport és az „Egy életen át tartó tanulás” interakciós relációi. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Péter (2019) A kábítószer-kereskedelem büntetőjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Zsuzsa (2006) Az algoritmikus gondolkodás a matematikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Csilla (2020) Az élelmiszerek kettős minőségének jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Ferenc (2020) A 2008-as gazdasági válság indikátorai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Ferenc (2006) Média az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Gyula (2000) Társadalmi rétegződés az általános iskolai serdülőkorú tanulók életkörülményeinek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai, Lajos (1965) Gazdaságföldrajzi fogalmak bővülése és tanításának módszere. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kókai, Mariann (2008) Gasztronómiai kalandozás Itáliában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kókai-Szabó, Anna (2021) Testkép a közösségi média horizontján- Közösségi média használat és a testkép összefüggése egyetemi hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kókainé Oláh, Erzsébet (1999) Hatodik osztályos tanulók énképvizsgálata. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Kókainé Szűcs, Ildikó (2009) A pedagógus és a vezetői munka teljesítményértékelése - a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium teljesítményértékelési rendszerének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kókainé Vincze, Éva (2008) Az értékek világa : lehet-e boldogságra nevelni? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kólity, Kinga (2023) Bochkor című rádiós műsor szeptemberi adásának elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kómár, Szilárd Dénes (2014) Három csapás típusú törvények bevezetése az USA-ban, és hatásuk a bűnügyi statisztikákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Gabriella (2008) Egészséges életre nevelés iskoláskorban: a serdülőkör veszélyei (drog és alkohol). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Gábor (2010) Az állami jelenlét a munkaügyi kapcsolatok rendszerébenl. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Gábor (2012) Hatékonyságnövelés az államban, az állam által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Krisztián (2014) Társadalomstatisztikai helyzetkép a mai Magyarországról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Laura Zita (2022) Az igazságos világba vetett hit mértékének kapcsolata a kontrollhellyel, a jólléttel, és az élettel való elégedettséggel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Lívia Hilda (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Lívia Hilda (2014) A lopás minősítési rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Nikoletta Petra (2011) A munkaviszony megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Petra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Petra (2019) Terrorizmus: az al-Kaida és az Iszlám Állam. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Petra Alexandra (2015) Adatok az afrikai szegénységről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Zsolt (2013) Helyzetkép a mai Magyarországról a társadalomstatisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Ágnes (2010) Az osztrák-magyar határ menti együttműködés az európai uniós források tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Andrea (1999) Tradíció és innováció : egy 65 éves cég múltja és jövője a XXI. század tekintetében. Az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. marketing tevékenységének bemutatása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kónya, Dániel (2006) A Belvedere Meridionale folyóirat repertóriuma 1999-2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Imola (1994) A nagyenyedi Bethlen-kollégium története különös tekintettel az 1913-1918-as korszakra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kónya, Lászlóné (1989) Variációk egy szabadidős témára - színházlátogatás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kónya, Orsolya Krisztina (2011) Az agresszivitás modelljei; a televíziós műfajok/műsorok szerepe a női agresszivitás közvetítésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Tamás (2005) József Attila Általános Iskola és Szakiskolában a speciális helyzetű tanulók képzésének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kónya, Ákos (1998) A Gordon-módszer és a Kecskeméti Gordon Iskola. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kónya, Ákos (2000) Thomas Gordon módszer és megvalósítása egy kecskeméti általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kónyáné Füst, Szilvia (2006) A társadalom és iskola kapcsolatának néhány jellemzője a Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kórusné Nagygyörgy, Bettina (2021) A különleges bánásmódot igénylő BTMN-es gyermekek anyanyelvi fejlesztésének lehetőségei óvodáskorban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kóré, Helga (2022) Toborzás-kiválasztás folyamata a pályakezdők szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóródi, Andrea (2022) A televízió és az internet gyermekekre gyakorolt hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóródi, Attila (2012) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóródi, Krisztina (2011) Afganisztán demokratizálása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóródi, Krisztina (2014) A brit pártrendszer fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóródi, Karolina (2006) Természetünk, és környezetünk megszerettetése az iskolai oktató, és nevelő munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóródy, Mátyás Miklós (2021) Külterületek társadalomföldrajzi vizsgálata, múltjuk, jelenük Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Andrea (2015) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Erika (2007) Lernergebnisse und Lernerfolg im Deutschunterricht in den Vorbereitungsklassen am Beispiel eines Gymnasiums. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Erzsébet (1968) Az ellipszis tárgyalása szintetikus geometriai módszerrel. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kósa, Kitti (2018) Az Eurovíziós Dalfesztivál és a nyugat-európai államok integrációja a hidegháború alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Kitti (2022) Fiatal felnőttek online politikai identitás-reprezentációi Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Mátyásné (2001) A Hétszínvirág Óvoda minőségbiztosítási rendszerének kiépítése lépésről - lépésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Mónika Erzsébet (2023) Súlyosan, halmozottan sérült tanulók fejlesztő nevelése-oktatása Békés városában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Tünde Alexandra (2022) Online videójáték-függőség : a társadalomból való kiszakadás folyamata szakemberek véleménye alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Vanessza (2021) Kortárs média és a nyilvánosság újabb szerkezetváltozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Ágnes (2015) Kartelltilalmi megállapodások az Európai Unióban, különös tekintettel a megállapodás-típusokat érintő változásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Ágnes (2017) A központi állami szervek és a helyi önkormányzatok kapcsolatrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Erzsébet (1990) A szegedi makkosházi és tápéi általános iskola 7. osztályos tanulóinak te(s)ti fejlettségének és személyiségének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kósa, Ferencné (1995) Az ellenőrzés területei és módszerei a mai iskolarendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kósa, László (2004) Biztonsági cégek marketing stratégiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Szilvia Erzsébet (2004) Faragó Béla Gyermekotthon és II. speciális csoportjának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Tekla (2004) A zenei tehetség...? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Vanessza (2019) CSR - A vállalatok jövője? A társadalmi felelősségvállalás lehetőségei két nemzetközi példa alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Ágnes (2020) A gondnokság alá helyezés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Éva (1992) Iskolai és iskolán kívüli oktatás a dualizmus korában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kósa, Éva Katalin (2021) Das duale Rechtsfolgensystem im deutschen Strafrecht und die Unterbringung in einem psychiatrischen Krankenhaus [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Anita (2013) International interventions in the recent crisis management of the PIGS countries. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Anita (2013) Színlelt szerződések megítélése az adójog vetületében, különös tekintettel azok áfa rendszerbeli helyére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Anita Réka (2014) Fizetési módok a nemzetközi kereskedelemben, különös tekintettel az okmányos meghitelezésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Artemisz Laura (2009) A gyermek helye a lakásban a 19-20. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Evelin (2021) Kétnyelvű gyermeknevelés az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Gábor (2023) Az elektronikus úton történő szerződéskötés szabályozása, különös tekintettel az általános szerződési feltételekre, valamint az elektronikus aláírásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Gábor (2015) A vezető tisztségviselő felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Luca (2023) Az önértékelés vizsgálata az online társkeresés és a kontrollhely függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Lászlóné (2002) Partneri igény- és elégedettség vizsgálat a makói Juhász Gyula Szakközépiskola és Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Edit (1992) Az érdeklődés pszichológiai értelmezése és vizsgálata 6-10 éves gyermekek körében - különös tekintettel az olvasmányokra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kószó, Endre (2005) A Ruzsai Iskola története alapítástól 1945-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Gábor (2008) Források a Topic Map technológia megismeréséhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Lászlóné (1991) Iskolaérettség. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kószó, Melinda (2018) Test és lélek kapcsolatának alakulása a gyógyítás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Richárd (2020) Az Európai Unió támogatáspolitikája. Közpolitikai siker vagy közpolitikai kudarc? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Réka (2001) Agresszivitás a serdülők beszédkultúrájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kószóné Kónya, Irén (2013) Egy felnőttképzési vállalkozás fejlődésének üzleti szempontú elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kószóné Mravik, Katalin Adriána (2005) Tessedik Sámuel szarvasi munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kósáné Barna, Magdolna (1990) A mezőberényi 1. sz. Általános Iskola története /1945 - 1990/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kóta, Kálmán (2023) A közösségi közlekedésben résztvevő utasok autonóm tömegközlekedési eszközökhöz társuló attitűdjének vizsgálata, valamint személyiségprofiljuk és attitűdjük kapcsolatának feltérképezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóthay, Petra (1994) A pedagógus a drogproblémával szemben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kóti, Gerda (2005) A cigányság helyzete a társadalomban, különös tekintettel Monorra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kóty, Antalné (1995) Diszlexia prevenciós olvasástanítás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Köblös, Edina (2023) A matematikai szorongás vizsgálata alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ködmön, Ildikó (2014) A munkavállaló kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ködmönné Lipták, Anna (2012) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Köhler, Róbertné (1991) A családi nevelés hibáiból származó magatartászavarok óvodáskorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kökény, Anita (2015) Háziorvos feladatai, avagy a praxisban elvégezendő gyakori munkák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kökény, Szilvia (2021) Nevelőszülőknél élő sajátos nevelési igényű gyermekek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kölcseyné Balázs, Mária (1999) Veszélyeztetett vezetők, avagy gyakoribb-e körükben az A típusú viselkedés? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Köles, Józsefné (1980) Népi hagyományaink reneszánsza. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Köles, Józsefné (1992) A családgondozás mint nevelőszülői felügyelői tevékenység. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Köllner, Péter Vince (2012) Mémoire L’introduction de la question prioritaire de constitutionnalité en France. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Költő, Julianna Gizella (2023) Lieder im frühen DaF-Unterricht. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Könczöl, Katalin (2019) Igazságügyi együttműködés az Európai Unióban, különös tekintettel a polgári területre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Köne, Emma (2022) Egyetemisták olvasási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Köntés, Anikó (1996) Az öngyilkosság. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Könyves, Regina (2023) Digitális és online lehetőségek az oktatásban és a könyvtárakban - pandémia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Könyves, Regina (2021) Könyvtárhasználóvá nevelés: gyermekkönyvtárak Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Könyves, Sára (2022) A szegedi Praktiker logisztikai folyamatai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Könyves, Sára (2023) A szegedi Praktiker raktározási folyamatai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Könyves, Mirtill Noémi (2020) A trauma-tudatos szemlélet fontossága a szociális munka gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Körmendi, Szilvia (2021) A ruha mint hatalmi jelkép. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Körmendi, Katalin (2013) A szarvasi kultúrális élet központja, a Cervinus Teátrum. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmendy, Bernadett (2016) Az emberi élet feletti rendelkezés joga,az eutanázia hazai szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmendy, Rita (1995) Együtt - velük - értük. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Körmöczi, Andrea (2011) A házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmöczi, Flóra (2021) Az életstílus és a társadalmi státusz kapcsolata a kozmetikai cikkeket vásárlók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Körmöczi, László (2005) Quem dii odere, paedagogum fecere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmöcziné Eckert, Anikó (2008) Értékek és értékekre nevelés serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmöczy, Zsuzsa (2020) A textilkészítési technikák változásának megjelenése a korabeli sajtótermékekben, a társadalmi és ipari fejlődés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmőczy, Arnold (2023) A vajdasági magyarság lehetősége az anyanyelvi terápiás foglalkozásokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Körtvélyesi, Eszter (2010) Az Országos Munkaügyi Központtól az Állami Foglalkoztatási Szolgálatig : a magyar munkaerőpiaci szervezet fejlődése a rendszerváltástól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Körtvélyesiné Pécsi, Mónika (2019) Az oktatásügy helyzete, a tankerület fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körömi, Bence (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Körömi, Tamás (2007) Az eleki Radványi György Középiskola iskolarendszeren kívüli felnőttoktatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Körös, Irén (1977) Álom és valóság kapcsolatának pszichológiai elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Körösi, Mihály (1999) Iskolám szociológiai háttere (hatása a pedagógiai programra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Körösi, Tibor (2008) Családon belüli erőszak kihatása a gyermekek személyi-, és szociális fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körösparti, Zsuzsanna (1995) A fiatalkorúak bűnözése pedagógus szemmel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Körösztös, Lívia (1998) Fiatalkori bűnözés okai és megelőzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Köteles, Mónika (2005) A játék szerepe az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kötelesné Horváth, Györgyi (1992) A szabadidő jelentősége és felhasználása az általános iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kötél, Éva Judit (2013) Személyek szabad mozgása az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kötél, Éva Judit (2015) A munkaviszony megszűnésének munkajogi és szociális jogi következményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kötél, Albert Richárd (2016) Munka és a család összehangolása a férfiak tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kövecs, Máté (2011) A tanú jogállása a büntetőeljárásban, tanúvédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kövecses, Evelin (2020) Zeneipari menedzsment. Egy zenei brand felépítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesdi, Bernadett (2015) A 2013-as létszámcsökkentés hatásai a Démász Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesdi, Dóra (2015) Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája című művének eredeti nyelvű és magyar fordításának az összehasonlító elemzése az ekvivalencia elveinek a figyelembevételével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesdi, Dóra (2023) A platformalapú munkavégzés jogi kihívásai és szabályozási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesdi, Máté (2023) Elektromos autókra való átállási hajlandóság vizsgálata a magyar (új)autóvásárlók körében napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesdi, Zsuzsanna (2009) Kiszervezés és jogutódlás a MÁV.FKG.KFT-nél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesdi, Gabriella (1993) Az általános iskola jelentősége a kábítószerprevenció terén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kövesdi, Ildikó (1969) Hazafiságra nevelés a földrajztanítás során az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kövesdi, Ildikó (1990) A serdülőkori pszichoszexualitás és nemi nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kövesdiné Komáromi, Rita (2010) A Szenvedélybetegek társadalombiztosítási ellátása, szociális segítségnyújtásról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesi, Vivien (2020) Szenvedélybeteg szülők hatása a felnövekvő gyermek személyiségére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kövesi, Zoltán (2006) Egy tematikus rendezvény átfogó bemutatása „Komondorkölyök gyerektábor”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kübler, Erika (2000) A bajai német nyelvű gimnázium szerepe az identitás megőrzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kühn, Péter (2021) Erőszakos tartalmú szavak kognícióra gyakorolt hatása a vonásagresszió függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kühn, István (1989) Az iskolai oktatás, mint az értelmi fejlesztés egyik lehetősége a szabadságvesztés büntetés ideje alatt. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kühn, János (2001) Az igazgató munkáltatói jogai, s ennek alkalmazása során lehetséges konfliktusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kükedi, Flóra Júlia (2010) Az Alkotmány 57§ alapján a tisztességes eljáráshoz való jog büntetőjogi vonatkozásai és az ehhez kapcsolódó strasbourgi esetjog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kürthi, Andrea (2000) A német nemzetiségi lakosság népszokásai Szajkón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kürthy, Katalin (1998) Az ausztráliai őslakók helyzete az ausztrál társadalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kürthy-Kovács, Tímea (2020) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kürti, Rebeka (2021) Szülői válás hatása a jóllétre és a társas kapcsolatokra fiatal felnőttek esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kürti, Rebeka (2023) A kapunyitási pánik jelenségének vizsgálata az életcélokkal és az időperspektívákkal összefüggésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kürti, Andrea (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kürti, György (1969) Cegléd munkaerő helyzete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kürti, György (1971) Településfejlődési sajátosságok Kiskundorozsma egykori határában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kürti, György (1972) Településföldrajzi változások Csongrád megye kilenc községében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kürti-Koch, Noémi (2021) Kommunikáció a testnevelés órán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kürtösi, Zoltán (1992) Humanisztikus szemlélet alkalmazásának tapasztalatai középiskolai kollégiumban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Küsmödi, Andrea (2021) Vélemények az értelmileg akadályozott személyek csekekvőképességéről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőfalvi, Gabriella (2007) Az antik orvoslás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőhalmi, Kristóf Áron (2023) Hazai befektetési szolgáltatók az online térben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőhalmi, Eszter (1999) Beszéljünk róla: hallássérültekről az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kőhalmi, Henrietta (2005) A szorongás szerepe a gyermekvédelmi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőhalmi, Istvánné (2008) "Testvér" klub. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőhalmi Imréné Fekete-Kovács, Mária (1961) Baja város gazdaságföldrajzi fejlődése. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Kőhegyi, Ágnes Bettina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kőhegyi, Ágnes Bettina (2021) A helyes testtartásért felelős izmok állapotának összehasonlító vizsgálata 5.osztályban a NETFIT és egyéb tesztek segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőházi-Kis, Tímea (1995) Az általános iskolás gyermekek táplálkozási szokásai /ötödik osztály. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kőműves, Hédi (2023) Niche marketing alkalmazása a kézműves élelmiszerek piacán - Hogyan hatott a koronavírus az alkalmazott marketing mixre? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőműves, Ramóna (2018) Az atipikus foglalkoztatás formák sajátosságai és tendenciái Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőműves, Kornélia (2020) The role of international organisations related to Russia - Ukraine war with special regard to the UN. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőműves, Tamás (1993) Pszichoszexuális érettség vizsgálata 15 éves fiataloknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kőművesné Hantos, Alexandra (2010) Pályaválasztási szakmaválasztási orientáció mérése, és eredményének felhasználása a minőségbiztosításban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kőnigseder, Judit (1962) Az osztályomban végzett közösségi nevelésről. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kőrös, Eszter Annamária (2021) A pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása a kecskeméti Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőrösi, Alexandra (2012) Kooperatív munkaformák a matematika órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőrösi, Anett (1999) Balassagyarmat iskolatípusainak áttekintése és gimnáziumom iskolatörténete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kőrösi, Tibor (2005) A humánerőforrás tervezése, a humánerőforrással való gazdálkodás, a munkáltatói jogkör gyakorlása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kőrösi, Viktória (2007) A családi szocializáció hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszegi, Mónika (2018) A mediáció lehetősége a gyermekvédelemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszegi, Nikolett (2021) Az autizmus spektrum zavarra utaló tünetek megjelenésének és a diagnózis felállításának hatása az érintett gyermeket nevelő családokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszegi, Roberta (2003) Diszkalkulia : a matematikatanulás zavarai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszegi, András (2004) Vizsgálódások a kultúra változásairól a hálózott kommunikáció viszonyai között (internet, mobiltelefon). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszegi, Béla (2014) Osztálytermi kommunikáció, tanár-diák interakciók. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszegi, Ilona Képzetek és fogalmak kialakítása az 5. osztályos földrajz tanításában a tankönyv képei segítségével. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kőszegi, Noémi (2006) Béres Gyógyszergyár Rt. bemutatása szakmai és kulturális tevékenységei tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszeginé Kotroczó, Mariann (2009) A jutalmazás és a büntetés módszerének alkalmazása a lőkösházi családokban : 6-7 éves korban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kőszeginé Rózsahegyi, Anita (2010) Az emberi erőforrás-rendszerek összefüggése az intézmény célkitűzéseivel : az emberi erőforrás-rendszerek és a Budapest II. kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium célkitűzéseinek kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kővágó, Kinga (2023) Roma gyermekek szegregációja az oktatási intézményekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kővágó, Krisztián (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kővágó, Paulina (2017) Gyermekkatonaság a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kővágó, Paulina (2015) Magyarország médiahelyzetének alakulása a rendszerváltástól a 2010-es kormányváltásig- a politika és a média kapcsolata, a magyar médiaháborúk okai, következményei, a posztkommunista országok sajtószabadságának nemzetközi megítélése-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kővágó, Péter (2021) Az etikaoktatás magyarországi helyzete a 20. századtól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kővágó, Szabolcs (1999) A hazai értékpapírpiac fellegvára, a BÉT. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Kővágó, Rita (1989) Gyermekjátékok elemzése 10 éves korig. A játék szerepe, lehetősége a napköziotthon keretei között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kővári, Franciska (2011) Nyelvi kisebbségvédelem az európai és a nemzeti rendszerekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kővári, Ágnes (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kővári, Ágnes (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Kővári, Ildikó (1992) Alkoholista szerepjátékok...... BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kővári, Ildikó (1999) A tanyarendszer kialakulása Mezőberényben, a tanyai életmód. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kővári, Péter (1970) Korosztályom a 20-24 évesek, általános lélektani jellemzése /egy hallgató szemével/. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Kővári, Péter (2000) A deviáns magatartásformák, különös tekintettel a fiatalkori bűnözésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kővári, Zoltán (1999) Az ókori Egyiptom, Görögország, Róma ifjúságnevelésének összehasonlítása egymással,átvetítve a jót a mai magyar ifjúságnevelés elméletére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kőváry, László (1996) A közösségi televíziózás lehetőségei a helyi nyilvánosság kialakításában és formálásában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Kőváry-Hankó, Petra (2011) Az óvodáskorú gyermekek anyanyelvi nevelése : a békéscsabai Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda nevelési programján keresztül bemutatva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőváry-Hankó, Petra (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
kókainé Thábith, Hedvig (2003) Differenciált oktatás a matematika órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
L. Nagy, Edina (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
L.Kiss, Eszter (2021) Vezetési stílus és motiváció összefüggésének vizsgálata az akadémiai szférában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Labancz, Györgyi (2003) Érdekességek és problémák a törtek tanításánál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Labanics, Mária (1999) A mándoki Ápoló Gondozó Otthon története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Labos, Bence (2014) A nemzetközi büntető bíráskodás fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Labossa, Lajos Tamás (2010) Menekültügy Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Labádi, Júlia (2023) Óvodapedagógus hallgatók attitűdjének vizsgálata a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laci, Renáta (2014) Innováció, versenyképesség és az Európai Unió jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lackner, Éva (2013) Kis- és középvállalkozások, az egyéni vállalkozó elemzése osztrák kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lackó, Regina (2021) A szuburbanizáció folyamatai a szocialista iparvárosokban Dunaújváros és Tiszaújváros példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lacza, Éva Marianna (2006) Törtek tanítása a német általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Adrienn (2015) Az adatvédelem egyes kérdései a munkahelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Adrienn (2012) A munkabér és annak egyéb elemei : törvényi szabályozás és bírósági gyakorlat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Hanna Viktória (2023) A fogyasztó és az egészségjavító termék közötti kapcsolat vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Éva (2011) Az adóhatóság döntéseivel szembeni jogorvoslati eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Bettina (1999) A Dél-Magyarországi Távközlési Részvénytársaság, mint távközlési és internet szolgáltató Csongrád megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laczi, Bettina (2004) A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős szerepe a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Zoltán (2020) Közigazgatási bírságról szóló határozat elleni fellebbezés és bírósági felülvizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczi, Zsolt (2004) Az alkoholizmus és a kábítószer, mint a fiatalkorú bűnözés okai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczik, Antalné (2001) Az óvodai nevelési program és az abba integrált komplex sportterápia (top) megvalósításának minőségbiztosítási lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lacziné Börtsök, Ágota (2008) A gyermekvédelem feladata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lacziné Kertes, Anikó (2004) Fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények alakulása a rendszerváltás távlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lacziné Kertes, Anikó (2006) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Laczka, Gyuláné (2005) A pedagógus létforma és stabilitás, különös tekintettel az aktuális közoktatási változásokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Laczka, Sándorné (1998) "...gyermeke nevelésére alkalmatlan..." Esettanulmányok az intézeti nevelésbe vételről és a visszahelyezésről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laczkó, Adrienn (2022) A környezeti Kuznets-görbe: a hipotézis megközelítése a környezet állapotát mérő mutatók segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Boglárka (2023) A coaching jelenléte a vállalati kultúrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Brigitta Mária (2022) A kiégés és a munkahelyi tényezők összefüggéseinek vizsgálata gyógypedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Dóra (2014) Az egyéni és társas vállalkozók biztosítási jogviszonya és járulékfizetési kötelezettsége Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Erika (2010) Munkanélküliség demográfiai helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Gyuláné A Kiskunfélegyházi Általános Iskolai Diákotthon közösség szerkezete, önkormányzati szervei, különös tekintettel az úttörőmozgalom szerepére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laczkó, Irén (2002) Gondolatok a változásról, a klímáról és a változtatásról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Judit (2019) Az örökbefogadás intézménye - jogi szabályozás és gyakorlati megvalósulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Kitti (2014) Határon átnyúló családtámogatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Magdolna (2008) Stresszhelyzetek és megküzdési stratégiák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Renáta (2011) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Balázs (2006) A tetoválás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Dóra (2020) Generációk motivációi munkahelyi környezetben: A munkavállalói elégedettség vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkóné Szolár, Andrea (1981) A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola IV, magyar és más humán szakos hallgatóinak olvasási kultúrája 1980-ban /Olvasásszociológiai felmérés/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ladancsik, Balázs (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ladancsik, Balázs (2022) Tíz év a Körös-éri Tájvédelmi Körzetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ladjánszki, Csilla (2004) A felvétel és kiválasztás korszerű módszerei az elméletben és a gyakorlatban. Az elmélet és gyakorlat összehasonlítása, korszerű módszerei a munkaerő kiválasztásban és felvételében egy alapítványi fenntartású alapfokú közoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ladányi, Aranka (2015) Kezdők és haladók - Vezetői stílusok, attitűdök, konfliktuskezelési stratégiák felmérése a Jász-Nagykun-Szolnok megyei óvodavezetők körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ladányi, Ivánné (2000) Szervezeti kultúra vizsgálat az Edelényi 2. sz. Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ladányi, Gáborné (1995) Klímavizsgálatok Gyomaendrőd 3. sz. Általános Iskolájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ladányi, János (2008) A Dugonics András Piarista Gimnázium és Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ladányi, Laura (1997) Üzleti terv. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ladányi, Marianna (2020) Az egészségügyi rendszer finanszírozási problémái, különös tekintettel a közpénzek felelős felhasználására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ladányi, Sándor (1991) A felnőttnevelés történeti áttekintése Magyarországon a XIX. századtól napjainkig, különös tekintettel a felnőttoktatás alakulására 1945-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ladányi, Ágnes (1990) Drámajátékok az osztályfőnöki órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ladányi Andrásné Csenki, Mária (1971) A szemléltető eszközök szerepe az általános iskolai földrajzoktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ladányi-Mentus, Hajnalka (2022) Szociális bérlakásprogram helyzete Szegeden az IKV Zrt. gazdálkodásának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ladóczki, Mária (2010) A nők szabadságvesztés büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ladóczki, István (2007) Ünnepeink Lakodalmas szokások Apám a vőfély. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lafferthon, Csenge (2023) Gender-Equality in Russia: Exploring Challenges, Progress and International Perspectives. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajdi, Dóra (2011) [Az ügyész szerepe a büntetőeljárásban, különös tekintettel a nyomozati szakra és a bírósági eljárási szakra]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Anita (2010) A televíziózás hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Borbála (2022) Kézmozgásos és kérdőíves mérések a művészetterápiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Fanni (2019) A nemzetközi választottbíróságok működésének összehasonlító elemzése (ICC, PCA, ICSID, UNCITRAL). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Katalin (2015) A családon belüli abúzus statisztikája és problémái Magyarországon különös tekintettel a gyermekek bántalmazására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Kitti (2021) A fekvőbeteg-szakellátás Magyarországon : a kiskunhalasi Mobil Járványkórház felépítése, működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Nikolett (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Péter (2022) Lakossági megtakarítások és pénzügyi struktúrájuk determinánsainak vizsgálata a V4-országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Zita (2012) Családbarát munkahelyek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Antal (1999) Marketing és minőségbiztosítás a KFT. szervezeti életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lajkó, Gábor (1998) Gyermekmotívumok Csáth Géza lélektani elbeszéléseiben (A kis Emma, Fekete csönd, Anyagyilkosság című novellák pszichológiai megközelítésben). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lajkó, Henriett (2005) A televíziózás múltja és jelene a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Krisztina (2007) Vállalkozási formák és jogi környezetük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Márta (2020) Mesefoglalkozás az óvodai gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Niobé (2020) Hans Christian Andersen meséinek megjelenése és felhasználhatósága az oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Péter (2020) A pénzügyi kockázatkezelés egyes eszközei és technikái, különös tekintettel a hitelkockázatra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Viktória (2010) A beszélő népviselet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Zoltán (2013) A Forma-1 a médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkó, Ágnes (2000) Kiskunhalas írott sajtójának története 1882-2000. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajkóné Solymosi, Marianna Éva (2017) A szervezeti kultúra változása intézményi összevonások esetén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Krisztina (2011) Fogyatékos személyek védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Ramóna (2014) Az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Brigitta Mira (2020) A szociális cirkusz és a funkcionális zsonglőrködés alkalmazási lehetőségei a gyógypedagógiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Katalin (2005) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar közoktatási rendszerben - avagy “Hová adjam iskolába a gyermekem?”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Márta Edit (2004) A századforduló divattörténete. Életmódreform, divatforradalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lajos, Tímea (2006) A gyermekvédelem, különös tekintettel a gyermekeket megillető pénzbeli ellátásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajosbányai, Istvánné (2010) Óvodánk szervezeti kultúrájának fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lajtai, Ivett (2012) Az Európai Unió fejlesztési együttműködési politikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajtai, Ivett (2010) Az Európai Unió külkapcsolatai a fejlıdı országokkal, különös tekintettel a Karib-térségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lajtaváriné Gyulai, Tünde (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lajtos, Krisztina (2020) Az axiális tengely mentén előforduló patológiás elváltozások Szentes-Borbásföld honfoglalás kori temetőben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Anett Enikő (2011) A szabadságvesztés végrehajtásának pozitív és negatív hatásrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Dzsenifer (2023) A munkahelyi stressz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Elisabeth (2010) Parlamenti és önkormányzati választások Szentesen 1990-től 2006-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Ferenc (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Hajnalka (2012) Bács-Kiskun Megye munkanélküliségi helyzete, különös tekintettel Kiskunhalason. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Koppány (2023) Képregények használata az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Lilla (2011) Az uniós fellépés lehetőségei és kilátásai a nemzetközi politikai színtéren. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Andrea (2014) A felnőttképzés gyakorlata és lehetőségei a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Angéla (2013) Szociálisan hátrányos gyerekek fejlődésének a fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Csilla (1995) Konfliktuskezelés az iskolában /A lehetséges konfliktusok felvázolása/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Ferenc (1999) A szakképzés átalakulása a rendszerváltás után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Gabriella (1993) Gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi politikája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Jenő (1997) Marketing stratégia és taktika alkalmazása a KFT. gyakorlatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Jolán (1946) Tanulótípusok. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Katalin (1998) Egy erdélyi kisváros iskolatörténete Trianonig (Dés). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos, Miklós (2020) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Éva (2008) Jánoshalma kulturális múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Éva (1986) A közösséghez való viszony vizsgálata az általános iskola 8. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakatos-Támadi, Eszter (2022) A cigánypasztorációs tevékenység a cigány identitás, az előítéletek és a kultúrák közötti kommunikáció vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos-Tóth, Szilvia (2003) A francia és a magyar tanárképzés összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos-Tóth, István (2001) A minőségbiztosítás lehetőségei a középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos-Wahlpetz, Luca (2009) A perorvoslatok és a felülvizsgálati eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatosné Szakmándi, Erika (2010) Törvényi előírás?-Kötelesség?-Felelősség? : a gyermekvédelmi feladatok ellátásának vizsgálata egy nevelési-oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatosné Tatai, Eszter (2015) Az iskolaigazgató vezetői befolyásának (hatalmának) forrásai, tevékenysége sikerességének feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Laki, Nándor István (2012) A nők szabadságvesztés büntetés-végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laki, Sándorné A matematikatanítás korszerűsítésének kísérletei falusi általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laki, Tibor (2014) Az információs javak védelmi keretrendszerének vállalati gyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lakicsné Császnek, Andrea (2008) A rendőrség ifjúságvédelmi tevékenysége a prevenció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakita, Anita (2004) Figyelemzavarral rendelkező gyermekek nevelése : hiperaktivitás a pedagógus szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laklia, Márta (2005) Konfliktushelyzetek és a konfliktuskezelés gyakorlata a gyakorlóiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lakner, Nóra (2019) Gyermekvállalással járó juttatások és kedvezmények összehasonlító elemzése a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakner, Tamás (2011) A lakásviszonyok Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakner, Zsófia Katalin (2022) A szociális ellátórendszer szerepe evészavarok esetén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lakos, Dóra (2016) Az elítéltek külvilággal való kapcsolattartása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakos, Angéla (1992) Ideálok és valóság a pedagógiában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakos, Mária Lujza (1986) "A szovjet film hatása a világ filmművészetére". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakossy, Judit (1974) A magyar irodalom és a magyar nyelvtan tantárgyi koncentrációjának lehetőségei a hetedik osztályos irodalomtanításban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lakó, Éva (1993) A kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laluska, Eszter Rita (2009) A gazdasági bűncselekmények adatai a mai Magyarországon az igazságügyi statisztikai adatok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laluska, Balázs (2004) A tanulás teljesítményének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lami, Ádám (2004) Technoscéna. Kultúra a kultúrában, avagy Techno, a jövő kultúrája... BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lampek, Viktória Andrea (2022) Alternatív vitarendezési módszerek a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Langbajn, Karolina (2020) A táborozásban rejlő pedagógiai lehetőségek a fogyatékkal élő gyermekek köreiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Langó, Dávid (2012) "Egység a sokféleségben"? : föderalizmus és az Európai Unió. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Langó, Csaba (2008) A magyar historizmus építészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Edit (2022) A hulladékgazdálkodás nemzetközi és magyar szabályozása, valamint a HulladékRadar. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Ilona (2013) A munkaidő jelenlegi szabályozása, különös tekintettel a gyógyszertárak vonatkozásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Katalin Mária (2013) Az iraki kurdok függetlenedési törekvései 1968-ig : a politikai elit közötti szakadék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Lehel (2014) Az egyéni sportok amatőr és hivatásos sportolóinak jogállása, különös tekintettel a munkatevékenységre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Petra (2022) A polgári lakosság védelme fegyveres konfliktus idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Tibor (2013) Kábítószer-fogyasztás a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Viktor Péter (2022) Szeged-Móraváros lakóterületi beépítési változásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Viktória (2022) DaFnE-Konzept in den DaF-Lehrwerken für die Sekundarstufe in Ungarn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Viktória (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Ágnes (2017) Mediáció a gyermekvédelemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Dr. Ágnes (2016) A különélő szülő jogai és kötelezettségei, a kiskorú gyermekkel való kapcsolattartására irányadó szabályok megváltozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Adrienn (2008) Az óvodai minőségbiztosítás A csongrádi Templom utcai Delfin Óvoda minőségbiztosításának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Angéla (2020) Vegetáriánus és vegán fogyasztók húspótlók iránti attitűdjének vizsgálata motivációik függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Anita (2009) Interkulturális metakommunikáció - Kézgesztusok a világ egyes országaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Anita (2011) A nemek közötti egyenlőség kérdése a felnőttképzésben, a képzésben résztvevők vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Anna (1987) Martfű iparának fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantos, Etelka (1999) A minőségbiztosítás lehetőségei a szakképző iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantos, Gabriella (1980) A Makói Szoboszlai Imre Általános Iskola története 1972. és 1979. között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantos, István (2003) Az oktatás története Csengelén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, István (1999) D.A.D.A. oktatás Csengelén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantos, Mihályné (1993) A szakképzés története Elek nagyközségben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantos, Petra (2020) Diplomáciai védelem nyújtása a nemzetközi jogban, különös tekintettel a kínzás tilalmát sértő esetekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lantos, Zita (2004) A rádiózás. Egy helyi rádió hétköznapjai, avagy két évem a Kunság Rádiónál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lantosné Barsi, Tünde (1993) A Hunfalvy János Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantosné Horváth, Irén (1999) SOS gyermekfalu Kecskeméten. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantosné Kiss, Mónika (1998) A DADA-val a gyermekekért. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lantosné Mucsi, Éva (2009) A sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának óvodai gyakorlata a minőségirányítás folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lapat, Adrienn (2009) A családi szocializáció hatása a gyermek életvitelére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lapisné Winter, Katalin (2005) Kommunikáció szerepe az iskolavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lapohos, András (2018) Családi Mediáció : Legfontosabb Szempontok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lapu, Árpád (2015) Az Európai Unió Kibocsátás-kereskedelmi Rendszere: Kompromisszum, vagy megoldás? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lasanczné Czibolya, Erika (2009) A magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lasity, Diána (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lasity, Diána (2013) A számítógéppel segített olvasásfejlesztési módszerek összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lasity, Diána (2012) A szegedi Fogadalmi templom ábrázolási lehetőségei általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laskai, Tibor (1998) Dévaványa Önkormányzatának gyermekvédelmi munkája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laskovics, Bianka (2013) Az Európai Unió kohéziós politikájának várható változásai, 2014-2020. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laskovity, Ervin (2008) Az újságírói kérdezéstechnika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lassán, Nóra (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lassú, Tibor Attila (2016) A munkaviszony megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laszinger, Lászlóné (2009) Agresszió megjelenése világunkba : agresszió az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lasztovicza, Marcell Péter (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lasztovicza, Marcell Péter (2022) Utánpótlás labdarúgás különbségei kistelepülések és városok között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lasztovicza, Ákos Bence (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Laszák, Andrea (2014) Szövegértés vizsgálata az általános iskola 6. osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Latkóczy, Júlia Emese (2011) A hazai választottbíráskodás kialakulása, fontosabb szabályai alkalmazásának egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Latzkovits, Boldizsár Mihály (2019) Politikai szereplők kommunikációja a Facebookon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lauer, Viola Tekla (2018) A nők munkajogi helyzete, különös tekintettel a gyermeket vállaló nők helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lauer, Zsolt (2010) Új utak a művészetoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lauer, Ágnes (2010) A Hódmezővásárhelyi Zeneiskola fél évszázada. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lauer, Írisz Anna (2021) A lovasterápia és a kutyás terápia bemutatása, összehasonlítása a szabályozó dokumentumok, lovas-, kutyás terapeuták és szülők véleménye tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laukó, András Zsolt (2022) Oktatás alul és felülnézetből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Laukó, Zsanett (2012) A Többcélú Kistérségi Társulások jogi szabályozása Magyarországon- Különös tekintettel a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laukó, Zsuzsanna (2010) Innovációs folyamatok a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Laurencsik, József (1967) Füzesgyarmat község természeti és település földrajzának, valamint gazdasági életének jellemzése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Laurincz, Zoltánné (2008) Családképvizsgálat szabadkígyósi szakközépiskolás fiatalok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Laurinyecz, Attiláné (2009) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laurinyecz, Edit (1992) Die Volkskunde von Elek - einer ungarndeutschen Gemeinde im Komitat Békés. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Laurinyecz, Emese (2022) A végintézkedések elméleti és gyakorlati problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laurinyecz, Ádám (2017) Az ittas járművezetés szabályozásának hazai és nemzetközi összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laurinyecz, Andrásné (1993) Egy kicsit más, mint a többi Egy POS-gyermek mindennapjai az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Laurinyecz, Edit (1990) Családi életre nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lavaj, Árpád (2001) A felnőttképzés helye, szerepe a közoktatás intézményrendszerében, a balassagyarmati Bérczy Károly Középiskola működésének tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lavati, Nelli (2022) A figyelemzavar és a hiperaktivitás az óvodáskorúak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lay, Erika (1991) Hátrányos helyzet az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lazanyecz, György (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Le, Thi Thanh Mai (2023) Stigma towards people with mental disorders : employers’ perspective. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lebedy, Zsuzsanna (2010) A bullying problémakörének összehasonlító vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lebovits, Beáta (2012) Az orvosi műhibaperek sajátosságai és aktuális problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lebuzova, Khalima (2023) Lavatories' Influence on Consumption Habits. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lechner, Viktória Ágnes (2018) A drónok magyar szabályozása, különös tekintettel a magánszféra védelmével összefüggő alapjogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Leczkési, Ervin Tiborné (2019) Roma felnőttek integrációja az oktatás segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ledniczky, Ildikó (2020) A gyermek legfőbb érdekének érvényesülése a magyar családjogban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ledzényi, Dóra (2023) Állatasszisztált terápiák történeti áttekintése, vizsgálata és gyakorlatba beépített relevanciája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Legeza, Éva (2006) Egy önkormányzati és egy intézményi minőségirányítási program összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Legeza, M. Ilona (1939) Veszprém város földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Legeza, Pál Dénes (1941) Veszprém város földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Legoza, Szilvia (1983) Kreativitás és személyiség. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Leguadrori, Yassine (2022) La communication au sein de l’union europeenne, quel role pour une ligitimite democratique? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Legát, Csaba (2015) Tisza Kálmán és a gyülekezési jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Legényné Berzy, Beáta (2001) Kommunikációs és információs technológiák elterjedése és pedagógiai innovációja három iskola összehasonlításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lehoczki, Szabolcs (2013) Az iszlám országok alkotmányos berendezkedése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lehoczki, Szabolcs (2015) Az iszlám államok alkotmányos berendezkedése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lehoczki, Szandra (2006) Egy komplex nagyrendezvény megszervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lehoczky, Györgyné (2006) Minőségfejlesztés a közoktatásban : (kutatás, értékelés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lehotai, Orsolya (2014) A nők választójogának parlamenti megítélése a jogalkotás és az 1945-ös választások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lehotai, Regina (2022) A szülői felügyeleti jog és a kapcsolattartás, valamint annak érzelmi oldala. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lehotai, Jánosné (1999) Közoktatás és modernizáció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lehotkay, Noémi (2010) A lovas kultúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lehr, Tamás (2012) A Jobbikban rejlő potenciál : jobboldali radikalizmus a kereslet-kínálat viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lehóczkiné Timár, Irén (1990) Endrődi iskolák története a dualizmus korában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lei, Róbert Ferenc (2022) A szegedi fiatalok vendéglátóhely választási preferenciái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Leinzinger, Enikő (1992) Egy szegedi gyógyszerészcsalád genealógiája különös tekintettel a szegedi gyógyszerészet történetére. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Leirer, Tibor (1995) A kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium, Kertészeti Szakközépiskola és Kollégium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Leitner, dr. Nóra (2022) Unternehmenserwerb unter Lebenden und die damit zusammenhängende Haftung, Haftung bei Firmenfortführung [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Leitner, Szilárd (2011) Környezetvédelem az alkotmányban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lekrinszki, Eszter (2022) Családon belüli megküzdés a serdülőkori személyiségfejlődési zavarokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lele, Anikó (2021) Motiváció a közigazgatásban egy hazai közigazgatási egységben végzett kutatás alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lele, Anna (2022) Kompenzáció és javadalmazás a versenyszféra és a közszféra munkajogában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lele, Krisztina (2022) Mentálhigiéné szerepe az állami és egyházi iskolai nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lele, Máté (2023) A takarékszövetkezeti szektor és a Takarékbank szerepének, helyzetének változása a magyar bankrendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lele, Ágnes Zsófia (2012) La protection des minorités et le Conseil de l'Europe [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lele, János (2004) Gyermekközpontúság a szabadidő eltöltésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lelkes, Katalin (2011) A szociális szövetkezetek főbb jegyei és formái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lelovics, László (2021) A közszolgálati jogviszony átalakulása a kormányzati főhivatalok és a különleges jogállású szervek jogi szabályozásával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Leléné Dobay, Katalin (2005) A finn oktatási rendszer egy tanulmányút tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Leléné Gonda, Irén (1991) A délutáni foglalkozások hatása a személyiségfejlődésre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lelóczki, Éva (2021) A Dobozi Mézes Fesztivál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lelóczki, Éva (2020) A dobozi Mézes fesztivál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lencse, Balázs József (2010) A társasház-tuladonra vonatkozó szabályozás a 2009. évi LXXXIX. törvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lencse, Kitti (2009) Értékünk az egészségünk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lencse, Vivien (2009) A családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lencse, Kata (2016) Az érem másik oldala - Közfoglalkoztatás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lencse, Melinda (2013) 6-10 éves tanulók értékelése : 3.-4. osztályos tanulók matematikai kompetenciájának felmérése és értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lencsés, Lídia Julianna (2003) Helyzetkép Magyarország oktatáspolitikájának, intézményrendszerének, társadalmi szervezeteinek a roma gyerekekkel kapcsolatos eddig megtett lépéseiről európai kitekintéssel : /Intézményvezetői látkép saját intézményem eddig elért eredményeiről a hátrányos helyzetű gyermekekért tett lépéseink tekintetéhen, valamint cselekvési terv az adott témakörben/. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lencsés, Sándorné (1993) Egy pedagógus életútja, művelődéstörténeti tükörben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lencz, Noémi (2006) Gyermekek szexuális kizsákmányolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lendvai, Kevin (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lendvai, Lujza (2011) A bűncselekmény elkövetői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lendér, Evelin Gabriella (2015) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Alexandra (2021) Tehetséggondozásban lévő serdülők vizsgálata a kiégés, követelmény-erőforrás, tanulmányi motiváció és mindset tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Bendegúz Levente (2023) A fiatalok munkahelyválasztását és munkahelyen való maradását befolyásoló nem pénzbeli ösztönzők fontossága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Csanád (2023) A TrollFoci hatása a magyar sportmédiára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Diána (2011) Az EU, Kína és Afrika – háromoldalú kooperáció vagy versengés? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Edina (2012) Családok helyzete a mai Magyarországon a társadalomstatisztikai és demográfiai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Judit Babett (2013) Az egészségkárosodott személyek ellátórendszerének változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Judit Babett (2015) A gyermeket nevelő családok helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Leontina (2008) A televíziózás hatása a gyermekek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Noémi (2015) Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének új stratégiai koncepciója a napjainkban jelentkező védelmi és biztonsági kihívásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Nóra (2014) A nemzetközi űrjog szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Nóra Zsuzsanna (2009) Az állam és egyház viszonyának alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Viktória (2014) Pártpolitikai ellenzék és koalíciós viták a magyar politikában a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Vivien Vanda (2022) A kisgyermekes nők esélyegyenlősége a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Ákos Albert (2012) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Anett (2020) Közösségi média hatása a táplálkozási szokásokra 17 éves kortól 30 éves korig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Csabáné (2007) A képességfejlesztés lehetőségei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Gergő (2020) A fogyasztói élményeket befolyásoló tényezők vizsgálata a napi fogyasztási cikkek piacán a Szegedi Tudományegyetem hallgatói körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Ildikó (1995) A párválasztás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyel, Izabella (2011) Tiszasziget kulturális élete és színterei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Katalin (1990) Szombathely közigazgatási és demográfiai viszonyai a püspökség megalapítását követő évtizedeiben (1777-1789). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyel, Katalin (1995) Veszélyeztetett tanulók a felsőzsolcai Szent István Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyel, Nikolett Lilla (2020) A hazai gyermekhospice szolgáltatások kommunikációja. Esettanulmány a Tábitha Ház kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Renáta (2007) Bűn és büntetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Renáta (2007) Történelmi mikrotezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Sándorné (1997) Klebelsberg és Szeged: Szeged kulturális fejlődése a huszas években. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyel, Valéria (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Viktor (2008) Egy multinacionális vállalat szervezeti felépítése HR HRM. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lengyel, Zoltán (1990) Adalékok Békés közművelődésének történetéhez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyel, Zsuzsanna (1998) A nehezen kezelhető gyermek az iskola és a család viszonylatában (Figyelemzavar és hiperaktivitásos tünetcsoport - ADD -). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lengyelné Szilágyi, Szilvia (2015) A társadalom és a drog kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lenháti, Etelka (1948) Nagy László, a magyar gyermektanulmányozás apostola. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Lenkefi, Áron (2023) Kábítószer és új pszichoaktív anyag jogi és társadalmi evolúciója figyelemmel a különböző elkövetési magatartásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lenkei, Regina (1998) „Figyelmeztető homokszemek” avagy köztünk élnek a pszichoorganikus szindrómás gyermekek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lenner, Biborka (2022) A vizsgaszorongás vizsgálata a ruminációval és az önegyüttérzéssel összefüggésben középiskolai tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lentner, Szabolcs (2016) A hosszú tartamú szabadságvesztés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Leposa, Linda (2022) Serdülőkori reflektív funkció összefüggései kötődéssel, érzelemszabályozással és társas kapcsolatokkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lepsényi, László (2000) A tanári kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lepár, Adriana (2020) Itthon, Otthon (Az elvándorlás jellemzői Szerbiában és Magyarországon). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lepár, Lívia (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lerch, Ferenc (2011) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lerch, Tamás (2012) A Jobbikban rejlő potenciál : jobboldali radikalizmus a kereslet-kínálat viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lerch, Tamás (2012) A Jobbikban rejlő potenciál. Jobboldali radikalizmus a kereslet-kínálat viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Leskowsky, Laura (2005) Szakirodalmi kalauz Kodály Zoltán életművéhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Leskó, Luca Kata (2022) A kapcsolati kötődés, az érzelmi intelligencia, az önértékelés és az észlelt társas támogatás összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Leskó, Gabriella (1990) A nemzeti kultúra napszámosai Az Országos Kamaraszínház története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lestyan-Goda, Pálné (2004) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési, oktatási folyamatban- a vezető lehetőségei a pedagógus fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lestyán, Anikó (2010) A magzati élet védelmének biztosítékai alapjogi szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lestyán, Györgyné (2005) A fogyatékosok képzésének helye a magyar közoktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lesták, Vivien (2015) Afrikai bukott államiság és Szomália. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Leszkó, Anett (2020) Meseillusztrációk. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Leszkó, Hajnalka Mária (2011) A felnőttképzés "sarokköve" -hogyan mérjük fel és ismerjük el az előzetesen megszerzett tudást? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Leszkó, Hajnalka Mária (2009) A szlovákság hagyományőrzése Békés megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lesznyák, Márta (1992) Sprachunterricht in Waldorfschulen. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Lesznyák, Judit (1999) A nagylaki Vámhivatal szervezeti kultúrája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Leszák, Tiborné (1989) Községünk népművészeti hagyományainak felhasználása a napközi otthoni nevelésben /Díszítő jellegű minták Veresegyház és környékéről/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lesán, Enikő Annamária (2010) Az elöregedı társadalom és e folyamat ellensúlyozását szolgáló állami eszközök 1990-2009. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lesán, Enikő Annamária (2012) A táppénzrendszer vizsgálata az elöregedés tükrében (1990-2010). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lesán, György-János (2019) A robotika fejlődésének hatása a munka világára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Letavecz, Ildikó (2004) Környezetvédelemre nevelés az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Letek, László (2015) Mentortanárok feladatainak változása, különös tekintettel a vizsgatanításra és a minősítő vizsgára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Letenovics, Ivett (2015) A diplomaták büntetőjogi mentessége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Letenyei, Eszter (2022) Tolna-Mözs : két faluból egy város. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Lethenyei, Tiborné (1966) Az egyes színek iránti fogékonyság és preferencia a gyermekkorban. A színek lélektani hatásai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Leé, Orsolya (2007) Finnország könyv- és könyvtárügye a finn kultúra tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Li, KeXin (2023) Energy crisis in Europe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Li, Yu (2022) China’s Energy Outlook in the Post Pandemic Period. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Libay, Adrienn (2015) A budapesti Vidámpark múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Libor, Tamás (2009) A vezető és a minőségirányítási csoport felelőssége az intézményi minőségirányítási program működtetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Libor, Mihályné (2007) Multikultúrális kommunikáció a szlovák nemzetiségi oktatásban Tótkomlóson. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lichtmesz, Magdolna (2020) Zenészek flow élménye, élettel való elégedettsége, teljesítményszorongása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Licsicsányi, Nikoletta (2013) Munkanélküliség egészségügyi és pszichológiai hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Licsicsányi, Nikoletta (2018) A munkanélkülivé válás hatása a családon belüli erőszakra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Licska, Anikó (2004) A reklám hatása a fogyasztókra az audiovizuális médián keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Liebhardt, László (1974) A 10-14 éves tanulók emlékezetének fejlettségi szintje. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Liebszter, Ildikó (1995) Kunágota fontosabb társadalmi és gazdasági viszonyainak alakulása 1989-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Liker, Jakab (2021) Családi vállalkozás fejlődése és kft.-vé alakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lincz, Gábor (2021) A Móri borvidék borturizmusának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lindenberger, Éva (2009) Személyiségvédelem a polgári jogban, különös tekintettel az orvosi tevékenységgel kapcsolatban felmerülő személyiségi jogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Link, Dániel (2008) Köztéri reklámok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lintner, Aliz (2022) A nemzetközi szállítmányozás során felmerülő problémák bemutatása a Jó-Trans Kft.-n keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Gábor (2000) Gazdasági, társadalmi, jogszabályi változások hatása egy szakképző intézmény működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Judit (2012) Szakszervezetek és üzemi tanácsok működése a MÁV Zrt-nél : (a munkaügyi kapcsolatok rendszere a MÁV Magyar Államvasutak Zrt-nél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Szilvia (2013) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Zsuzsanna (2014) A betegek önrendelkezési jogáról, az egészségügyi kártérítési perek bírósági gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Irén (2004) "A Szegedi Szabadtéri Játékok története". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Tímea Anett (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcsei, Tímea Anett (2020) A nyelvtanulási motivációt eredményesen befolyásoló osztálytermi tényezők vizsgálata az angolórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipcseiné Kun, Ildikó (2005) Az oktatási, nevelési módszerek hatékonyságának vizsgálata- különös tekintettel az írás- olvasástanításra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Liposinovics, Zsuzsanna (2012) Környezeti nevelés kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lippai, Bence (2023) Uniós projektek a kis- és középvállalkozások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lippai, Judit A család és az iskola kapcsolatának formái és továbbfejlesztése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lippai, Laura (2015) Balástya község közfoglalkoztatása 2014-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lippai, Marianna (2010) Egy arisztokrata hölgy szociális tevékenysége a dualizmus korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lippai, Orsolya (1993) A klasszikus pszichoanalízis hatása Kosztolányi Dezső művészetére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lippai, Zoltánné (2007) A szülői és az óvodai nevelés összhangja a szülői szervezetek hatásköre és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lippainé Oskolás, Piroska (2015) Innovációs folyamatok a tehetséggondozás területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Liptai, Ildikó Ágnes (2004) A béketelepi napos úti általános iskola "Élt 77 évet". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liptay, Eszter Katalin (2011) Családbarát munkahelyek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták, Dóra (2014) A fiatalok munkaerő-piaci helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták, Edit (2011) Az atipikus munkavégzés jogi szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták, Katalin (2007) A kistérségi társulások megalakulásának indítékai, működési tapasztalatok, különös tekintettel a közoktatási együttműködésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták, Nóra (2013) Az atipikus és tipikus foglalkoztatási formák hasonlóságainak és különbözőségeinek bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták, Andrásné (1995) Pluralizmus az iskolarendszerben és a nevelésben. Az alternatív iskolák szerepe, jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lipták, Zoltán (2005) Az érettségi vizsgák története Magyarországon : az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták P., Györgyné (2010) Családtámogatási ellátások rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták-Pikó, Mónika (2020) Az IFRS 16 Lízing standard által hozott változások és ezek hatása a könyvvizsgálati folyamatokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipták-Priskin, Renáta Márta (2022) Óvodások szókincsfejlesztése magyar népmesékkel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Liptákné Klement, Ágnes (2020) Hangképző gyakorlatok összeállítása az iskolai kórusok számára. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Liptákné Tóth, Sára (2013) A Harmadik Köztársaság megszilárdulása Franciaországba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipusz, Györgyné (2000) Tervezési technikák az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipák, Andrea (2016) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipák, Andrea (2016) A jánoshalmi Hunyadi Iskola könyvtárának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lipóczi, Noémi Anna (2021) Integráció vizsgálata egy konkrét intézmény tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Liska, Dominika (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liska, Dominika (2023) Testnevelés órai konfliktusok kezelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liska, Dóra (2023) A Metoo-mozgalom hatására készült, szexuális zaklatást feldolgozó dokumentumfilmek. A drámai hatások megjelenése a dokumentatív történetmesélésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Liska, Jánosné (1999) A települési önkormányzatok szerepe az oktatási intézmények alapításában, fenntartásában, működésében és irányításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Liska, Mónika (1995) [Család és iskola]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Liszkai, Szilvia (2014) A munkáltató kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liszkainé Bereczki, Éva Annamária (2020) A Gyermekvédelmi Törvény biztosította szolgáltatások eredményessége a családok egyben tartása érdekében – egy kérdőíves vizsgálat tanulságai a Család- és Gyermekjóléti Központok munkatársai körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liszkainé Seres, Mária (1990) A hagyományok őrzése és ápolása a közösségekben szülőföldemen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Liszákné Morvai, Dr. Erika (2007) Az iskolai konfliktusok és azok kezelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Litauszki, András (2008) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Litauszki, Tibor (2010) Az egészségügyi adatok védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Litauszki, Mária (2004) A számítógép szerepe a tanulásban és tanításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Litkei, Katalin A természetes szám fogalmának kialakítása az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Litkei, Ildikó (1993) A kecskeméti Piarista Gimnázium (1950-80). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Litterné Németh, Andrea Judit (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Liu, Junting (2023) Future potential for China's agricultural development. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liu, Shufei (2016) Employee Management and Third Culture Kids in International Assignment. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Liziczai, Edit (1996) Budapest vonzáskörzetében Tököl, mint agglomerációs település. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lizon, Loretta (2016) „Kiút az állástalanságból?” A foglalkoztatást segítő fejlesztési programok és a munkaerő-piaci folyamatok összefüggései a Dél-alföldi régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lizon, Loretta (2014) Munkaerő-piaci képzések - Kiút az állástalanságból? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lizákné Lele, Mária (2010) Gyermekek védelme, szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ljepoja, Igor (2022) Mely külső tényezők befolyásolják a magyar stratup vállalkozások telephelyválasztását? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lobicz, Bianka (2022) A Corvina Könyvtár és Mátyás műveltsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lobicz, Bianka (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Loboda, Endre (2014) A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés elhatárolása, valamint eredményének felhasználása a bírósági eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Locki, Barbara (2012) Szerbia ügyészségi szervezetének és hatáskörének az összehasonlítása Magyarország ügyészségi szervezetével és hatáskörével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Locskai, Péter (2020) Általános forgalmi adó csalás Magyarországon és a visszaszorításáért tett intézkedések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lojek, Balázs (2014) Fiatalkori munkanélküliség az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lombos, Áron (2021) A Juventus marketingtevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lombos, Katalin (1997) Szahel-övezet: a világ egyik éhségközpontja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lomen, Erzsébet (1974) Tápiók és Hajta-patak vízrendszerének vízgazdálkodása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
London, Edina Anna (2014) A nők és a megváltozott munkaképességűek helyzete a munkaerő-piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Longa, István Antalné (2014) Szervezeti átalakulás a Csengelei Általános Iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lopatovszkiné Kasza, Éva Zsuzsanna (2021) A 2020-as karantén hatása az iskolával kapcsolatos attitűdre, valamint a gyermeki viselkedésre, különös tekintettel az ADHD-ben érintett tanulókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lorencz, Dalma (2014) A munkaviszony megszűnése és megszüntetése az új Munka Törvénykönyve alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Los, Ildikó (2014) Kisiskolások olvasási kultúrája és olvasási szokásaik második és negyedik évfolyamon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Losetskaya, Alexandra (2022) Le bien-etre animal en droit de l’Union européenne : les limites du welfarisisme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Losits, Anna Katalin (2011) Múzeumpedagógia, múzeumandragógia mint a kultúraközvetítés lehetséges útjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Losonc, Marianna (2010) Kreativität im Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Losonc, Mária (2006) Az iskolai innováció esélyei a változó oktatáspolitikai környezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Losonci, Blanka (2022) ErdSoft értékesítése és értékesítésének folyamata. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Losonci, Elina (2023) Mirci és Bori meséje a bátorságról, négy nyelvi szinten : az innovatív alkotás elmélete és közvetlen iskolai alkalmazhatóság felmérése a pedagógusok nézőpontjából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Losonci, Judit (2014) Kis és nagy óvodai szervezetek működésének összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Losoncz, Orsolya (2023) A zenei képességek transzferhatása a végrehajtó funkciókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Losoncz, Anna (2020) Az aktív szókincs és a fonológiai tudatosság képességének vizsgálata és fejlesztése első osztályos gyermekeknél. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Losoncz, Anriette (2010) A Magyar Televízió Zrt. szegedi körzeti stúdiójának történet az állandó változások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Losonczi, Ádám (2022) Görgei Artúr hadvezéri tevékenysége 1848-1849-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Losonczi, Ádám (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Losonczi, Nikolett (2020) A Családi Otthonteremtési Kedvezménynek a lakáspiacra gyakorolt hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lotthammavong, Vongkhounkham (2021) The impact of fast fashion on economics, environment and society. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Loua, Nyankoye Jacques (2023) Stratégies d’amélioration et de performance d’un organisme public Africain : cas de l’Agence Nationale de Financement des Collectivités Locales (ANAFIC) en République de guinée. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Loua, Simion (2019) Rôle et Actions des ONG et Organisations humanitaires en matiere de crise sanitaire ; cas de l’épidémie de la maladie a virus Ebola en Afrique de l'Ouest particulierement en République Guinée. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovai, Szilvia (2023) Az egzisztenciális pszichológia kérdéskörei az irodalomterápiában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Barbara (2016) A szabad mozgás jogának érvényesülése az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Bettina (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Bettina (2023) A médiatartalmak oktatása a rajz és vizuális kultúra tantárgyban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Gabriella (2008) Prepubertás korú tanulók tanulási tevékenységének vizsgálata a motiváció, tanulási stílusok és tanulási szokások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Gábor Attila (2023) Egy belső logisztikai rendszer folyamat- és költségvetületi vizsgálata az MBMH Kft.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Marietta (2018) Mediáció a munkajogban mint alternatív vitarendezési mód. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Norbert László (2015) A mezőgazdasági őstermelő a társadalombiztosítás renszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Réka (2019) Az uniós bűnügyi együttműködés legújabb formája: az Európai Ügyészség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Istvánné (2001) A kommunikáció szerepe az óvoda vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Laura (2005) Az érettségi vizsgák Magyarországon : az új, kétszintű érettségi vizsga. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Mariann (1990) A tehetségnevelés pedagógiai és pszichológiai problémái Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lovas, Norbert (2020) Energy Security at the Core of The Energy Union: An Overview of European Energy Policy Challanges. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Tamás (2007) A Magyarországon élő romák társadalmi integrációjának nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Tünde (2011) A jutalmazás hatása a teljesítményre és a motivációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovizer, Ferenc (2006) Marketing és a piac szerepe az iskola működésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, András Bence (2017) Protecting the Rights of Persons Belonging to Ethnic Minorities in Europe. The Role for the Framework Convention for the Protection of National Minorities and the European Convention on Human Rights and and the current Hungarian Legal Framework. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, András Bence (2015) Szélsőséges iszlám mozgalmak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, Beatrix (2004) A kisújszállási zeneiskolában folyó művészeti nevelés innovációjának kiváltó okai és perspektívái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, Réka (2023) Az adatvédelem és a közösségi média szerepe a munkaerő-felvételi eljárásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, Béla (2004) Az iskolai társas érintkezés pszichológiai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, Ildikó (1989) Csuhézás Tokodon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lovászi, Gergely (2014) HR tanácsadók, és szolgáltatásaik szerepe a vállalati HR stratégiák között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovászi, Gergely (2021) Munkaerőpiaci átrendeződés szolgáltatói szemszögből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lovászi, Gabriella (1999) A játék jelentősége a 6-14 éves gyermek személyiségfejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lovászi, Zita (2020) Szakképzett munkaerő biztosítása egy tejipari vállalatnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovásziné Dobó, Gyöngyi Lilla (2021) Mérőeszköz kidolgozása és kismintás kipróbálása a bölcsődés gyermekek elsajátítási motivációját befolyásoló társas hatások vizsgálatára szülők és kisgyermeknevelők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovászné Drahó, Éva (2008) A nem települési önkormányzat által fenntartott közoktatási intézmények működési tapasztalatai Szarvason. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lovászné Sipos, Magdolna (2012) Az elöregedő magyar társadalom a demográfia és a társadalom statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovászné Török, Magdolna (2009) Eredményesség egy kistelepülés iskolájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Loyola, Nándor (2017) Az Egyesült Államok és Kuba kapcsolata a hidegháborútól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Luangaphay, Soudsada (2020) The United States' foreign policy reflecting on the trade war between the United States and China. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lubanzama, Tshita Steve (2020) La politique Onusienne et Européenne dans la résolution de la crise Politique en République Démocratique du Congo (2015 jusqu’á nos jours). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Luca, Enikő (2010) Foglalkoztatás a második világháború után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lucsik, János (2014) Eljárási akadályok a közbeszerzési jogorvoslati eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lucze, Zsuzsanna (2011) László Gyula. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Luczné Magony, Mária (2008) Magyarországi cigányok szokásai és hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Luczáné Kenyeres, Mónika (2007) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ludman, Anikó (2000) Kísért a múlt. Esettanulmány egy szervezet vezetőjéről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ludmann, Szilvia (2023) Az irodalomterápia alkalmazási lehetőségei az általános iskola felső tagozatán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ludány, Ivett (2018) A jogi oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ludányi, Lilla (2021) A szegedi lakosság viszonyulása a környezetvédelemhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ludányi, Regina Olimpia (2014) Észak-Korea és az Egyesült Államok kapcsolatai: az Egyesült Államok külpolitikai lehetőségeinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ludányi, Szilvia (2009) Kommunikációs stratégiák a XXI. század iskoláiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ludányi, Zsuzsanna Viktória (2013) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak és a családtámogatási ellátások hatása a gyermekvállalási kedvre az Európai Unióban, különös tekintettel Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ludányi, Zsuzsanna Viktória (2010) Üzemi balesetek kivizsgálása és az üzemi baleseti sérülteket megillető ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lugasi, Linett (2023) A könnyűzenei fesztiválok és közösségépítő szerepük. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lugosi, Adrienn (2012) Kecskemét a gazdasági fejlődések színtere, avagy a német autógyár hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lugosi, Gusztáv (2022) A sportolói identitás szerepe a mentális egészségben fiatal sportolók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lugosi, Istvánné (2007) A konfliktusok kezelése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lugosi, Éva (2009) Örökbefogadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lugosi, Aliz (2007) A Kecskeméti Ifjúsági Otthon vakációskézműves foglalkozásainak fejlesztő hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lugosiné Schuszter, Szilvia (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lugossy, Zsuzsanna (2005) A céhes élet és egy mesterség átörökítésének példája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Adrienn (2015) A munkavállalók képmáshoz való jogának védelme a foglalkoztatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Andor (2005) A Topolyai Mezőgazdasági Iskola múltja, jelene és jövője. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Anett (2014) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Attila (2010) Problémás - nehezen nevelhető gyermekek az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Enikő (2021) A közösségi média által okozott kihívások a munkajogban - az online platformok térnyerése és annak hatása a munkaerőpiac helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Gábor (2019) Eurosceptic populists - similarities and differences between the rhetoric of Nigel Farage and Viktor Orbán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Kamilla (2021) A teljesítményértékelés hatása a munkavállalói motivációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Laura (2023) Az érzelmi intelligencia és az érzelmi evés közötti kapcsolat feltárása serdülőkorú gyermekek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Lilla Anikó (2010) A diplomáciai protokoll elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Lászlóné (2008) Értékre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Márta (2018) Mediáció az igazságszolgáltatásban, különös tekintettel a munkajogon belüli alkalmazására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Máté (2021) A Szegeden végzett fiatal diplomások munkavállalási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Rita (2004) Általános iskolai szakköri feladatok matematikából:szöveges feladatok megoldása egyenlettel:7-8.osztály. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Réka (2023) Az életfogytig tartó szabadságvesztés anyagi jogi és büntetés-végrehajtási szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Réka (2023) Dokumentumilm egy kortárs társadalmi jelenségről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Tamás (2012) Illiberális demokrácia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Ádám (2023) Stockton (California) város önkormányzatának csődjéhez vezető okok és a csőd tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Attila (2007) Cserkeszőlő története és kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Csilla (1995) A tanulói személyiségben kezdetleges és előrehaladott magatartászavarok kialakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lukács, Csilla Helga (2007) Függésünk az információktól és az információs technika eszközeitől. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Gergely (2020) A középiskolások szerfogyasztási szokásai és a szülők nevelési attitűdjeinek kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, János (1960) Szabadszállás község földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Lukács, Jánosné (2000) Iskolai tanulók konfliktushelyzetei és megoldási módozatainak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Lajos (1995) Az igazgató jogainak és kötelességeinek alakulása az utóbbi évtizedben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lukács, László (1991) A Négy Évszak Olvasótábor (1987-90) módszertana. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lukács, Vencel (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács-Lőrincz, Rita Margaréta (2008) Kultúra a vidékfejlesztésben, vidékfejlesztés a kultúrában (Egy lehetséges kistérségi kulturális egyyüttműködési modell bemutatása). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsi, Adél (2014) Az Európai Bizottság szerepe az Európai Unió intézményrendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsi, Adél (2012) Az Európai Unió és Izrael közötti kapcsolatrendszer fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsi, Krisztina (2021) A különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás a gyermeki jogok tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsi, Mihályné (1965) Cegléd ipari fejlődése a felszabadulás után. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Lukácsi, Mária (1967) Jászszentandrás település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Lukácsné Bognár, Myrtill (2002) Tanulási problémák hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsné Csávás, Zsuzsanna (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsné Csávás, Zsuzsanna (2013) A helyesírás tanítása az általános iskola első négy osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsné Murányi, Teréz (2008) Utódnevelés a Kner családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsné Simon, Krisztina (2023) Az integráltan oktatott diszlexiás, diszgráfiás tanulók idegen nyelvi szorongásának vizsgálata a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnáziumban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Luncz, Flóra Fatime (2022) A stressz és megküzdési stratégiák a pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lunka, Adrienn (2022) Női vezetők a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lunkné Nyuli, Dr. Márta (2000) Az ászári Jászai Mari Általános Iskola nevelési-oktatási és szervezeti struktúrájának diagnózisa és fejlesztési lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lupui, Izabella (2007) A bulvársajtó helyzete Magyarországon a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lusztig, Enikő (2010) A munkanélküliség alakulása Bács-Kiskun megyében a rendszerváltást követően. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lutor, Angéla (2022) Kommunikációs stratégiák a párkapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lutter, Zsolt (2011) Az általános szerződési feltételek megjelenése és szabályozásának alakulása a polgári jogviszonyokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lutzné Ipacs, Edit (2004) Az oktatásügy változásai és a lehetséges jövő. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lux, Bernadett (2021) Az orvosok kiégésének vizsgálata a neuroticitás és barátságosság függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lábodi, Róbert (2005) Integrált könyvtári rendszer: A Szirén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Láda, Flóra (2014) Az Értékelő Központ alkalmazása során felmerülő jogi problémák a hazai és nemzetközi gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Láda, Mariann (2012) A munkanélküliség és pszichológiai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ládáné Petrecz, Andrea (2022) Mentor óvodapedagógusi portfolió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ládáné Petrecz, Andrea (2004) A minőségbiztosítás lehetőségei a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lájerné Tóth, Éva (2007) Helyi társadalom és kistérségi feladatellátás: elvárások és lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lánc, János (1999) A Makói Csongrád Megyei Közgyűlés Óvodája, Általános Iskolája, Diákotthona és Speciális Szakiskolájában elhelyezett diákok és a fiatalkorú bűnözés elkövetése és annak megitélése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Láncziné Kovács, Ibolya (2004) Folyamatos fejlesztés egy óvodai szervezet hosszú távú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lánczy, Éva (2021) Az élethosszig tartó tanulás könyvtári környezetben, különös tekintettel az idősekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Láng, Anikó (2023) Az iskolán kívül rendszeresen végzett sporttevékenység hatása serdülőkorú gyermekek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Láng, Rita Éva (2023) Az alkoholfogyasztás és a munkahelyi stressz kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Láng, Krisztina Anita (2005) A divat, mint értékeink egyik megnyilvánulási formája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lányi, Ildikó (1993) A család szociológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lányi, Zsolt (1989) A szigorított őrizet végrehajtása, a szigorított őrizetesek nevelése, az öntevékeny szervezet működése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lászik, Milán (2021) Profi és amatőr csapatsportolók táplálkozási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Bernadett (2009) A Fornetti Fagyasztott Pékáru-termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság humánerőforrás tevékenységének elemző bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Csaba Antal (2011) Az önálló zálogjog elméleti kérdései és gyakorlati alkalmazhatósága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Döniz (2014) Családtámogatási rendszer nemzetgazdasági kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Döniz (2012) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere ma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Eszter (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Judit (2009) Az intézményi minőségirányítási program szerepe a minőségfejlesztésben : a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Intézményi Minőségirányítási Program szerinti működésének értékelése, a minőségfejlesztés eredménye. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
László, Letícia (2023) Az érzelmi intelligencia hatásainak vizsgálata a vezetői kommunikáción keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Luca (2021) A kézilabdázást kedvelők mérkőzésnézési szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, László (2022) A nyomozás osztott modellje a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Mária (2012) A Facebook az adatvédelem tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
László, Nóra (2015) Az enyhén és közepesen súlyos értelmi fogyatékkal élő speciális nevelési igényű tanulók helyzete, esélyegyenlőségének megvalósulása a magyar alapfokú közoktatási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Tibor Zoltán (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
László, Andrea Judit (2004) Kábítószer- és alkoholfogyasztás Magyarországon a tizenévesek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Brigitta (2020) Az egészségfejlesztő szemlélet gyakorlati alkalmazása az óvodában. Other, Szegedi Tudományegyetem.
László, Béláné (2007) A magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Csaba (2007) Konfliktuskezelés az iskolában, lehetséges konfliktusok, felvázolása értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
László, Dorottya (2010) Kollonich László könyvtára: 16. századi könyvek katalógusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Erzsébet (1992) Az "Új" pedagógusképzés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
László, Gabriella (1979) A gondolkodás fejlődésének pszichológiai vizsgálata általános iskolás korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
László, Györgyné (2005) Gasztronómiai időutazás Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Géza (1949) Nagy László didaktikája és az általános iskola. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
László, Imre (1992) Az ifjúsági otthon szerepe a gyermek- és ifjúságvédelemben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
László, István (2005) A környezet és minőségkultúra fejlesztési lehetőségei napjaikban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, István Ferenc (2005) A Kiskun Televízió története, fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Károlyné (1995) Iskolám társadalmi környezete főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
László, Melinda (2007) A kunszentmártoni könyvtár állománygyarapítása különböző évtizedekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László, Miklósné (2008) A Dél - alföldi gasztronómia hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Tímea (2007) Cigány gyermekek hátrányos helyzetben, felzárkóztatásuk lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
László, Zsuzsanna (1978) Békéscsaba élelmiszergazdasága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
László, Éva (2005) Cserna-Szabó András író, újságíró bibliográfiája 1988-2003. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
László-Mag, Adrienn (2023) Nehézségek és védőfaktorok – A reziliencia vizsgálata atipikus és tipikus fejlődésű gyermeket nevelő szülők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lászlóné Bathó, Teodóra (2000) A nevelési - oktatási folyamatok azonosítása iskolámban a nevelési - oktatási modellek összetevői illetve alösszetevői segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lászlóné Bócsik, Petra (2021) A környezetvédelem és a helyi önkormányzatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lászlóné Kádár, Ildikó (2011) A magyar környezetjog intézményrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Látos, Szilvia (1995) Idegennyelvi kommunikáció - beszédtanítási problémák, módszerek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lázár, Adél (2023) Minden, ami konfliktus a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Andrea Anita (2013) A nők és a büntetés végrehajtás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Anett (2023) A coaching helye es szerepe a karriertervezésben es életpályában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Csilla (2008) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei (elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Evelin (2018) Átalakuló adatvédelem a Big Data és a profilalkotás korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Imre (2009) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, István (2014) Az Alaptörvény legitimitásának kérdése : a megalkotás folyamata, és kialakult politikai konfliktusok elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, János (2000) Az Öttömösi Általános Művelődési Központ belső intézményértékelési rendszerének kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Klaudia (2021) A hazai könyves blogok feltérképezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Károly (2014) A betegjogok szabályozása és érvényesítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, László (2011) A házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Nóra Kata (2011) Nukleáris non-proliferáció az Atomsorompó Egyezmény keretein belül, avagy realitás-e a nukleáris fegyverektől mentes világ? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Renáta (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Szabolcs István (2022) Az Európai Unió normatív hatalmának és az európaizáció vizsgálata a ciprusi válság kapcsán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Viktor György (2011) Munkaerő-kölcsönzés Magyarországon: jogi szabályozás, gyakorlat és tendenciák a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Zsófia (2017) Kooperatív tanulás megvalósulása az osztályteremben, különös tekintettel az idegen nyelvi órákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Attiláné (2001) A hallássérült kisgyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Csaba (1997) Kérpátalja népesség- és településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lázár, György (2007) A társastáncok tündöklése es letűnése a XIX-XX. századi Magyarországon : a tánc, mint a szabadidő eltöltésének lehetősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, József (1988) Az ellenőrzés folyamata a földrajz tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lázár, Mária (2006) Minőségbiztosítás a hazai közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Orsolya (2000) Új személyiségmegismerő módszerek alkalmazása a pedagógiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Szilveszter (2001) Az alapvető dokumentumok szerepe az iskola vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Zoltán (1999) A gyermeki és tanulói jogok helyzete napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lázár, Zoltán (2004) A magyar és a japán oktatási rendszer összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázár, Zsolt (2004) A non-lineáris vágás előnyei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázárné Fazekas, Szilvia (2019) A közfoglalkoztatás jelentősége a munkanélküliség csökkentésében, Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lázárné Rozgonyi, Bernadett (2007) A kábítószer, mint a XXI. század devianciája? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lázárné Tóth, Beáta (2007) A szegedi Lazi Könyvkiadó története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lébenguth, Konrád (2004) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Léber, Zsolt (1980) Szeged ipari növekedése és hatása a város fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lédeczi, Gyöngyvér (1999) Hogyan függ össze a család szubkultúrája a gyermek iskolai teljesítményével? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lédeczki, Katalin (2003) A halmazelmélet és a matematikai logika elemei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Léder, László (2011) A Katonai fegyelem. Fegyelmi és szabálysértési eljárás a magyar honvédségen belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Légrádi, Gábor (2009) A Magyarországon élő délszláv népek zenéje, kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Légrádi, Éva (1995) Kárász Judit élete és munkássága. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Légrády, Zoltán (1999) Életcélok - A siker és a kudarc függvényében -. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Léhárt, Beáta (2008) Az iskolai gyermekvédelmi munka és a gyermekjóléti szolgáltatás kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárd, Judit (2000) A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium alapításának története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lénárt, Angéla (2012) Atipikus foglalkoztatási formák az Egyesült Királyságban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Angéla (2010) Munkaügyi kapcsolatok a nagykereskedelmi cégeknél : (A KASZ és a multinacionális vállalatok kapcsolatának elemzése két cég példáján). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Anikó (2012) A magyar mint anyanyelv hatásának vizsgálata a német mint idegen nyelv elsajátításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Dóra (2023) Nők a kortárs sportmédiában - Hogyan és miként érvényesülnek a nők a sportmédia különböző területein Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Fanni (2023) A gyermekek érzelmeinek megjelenése a gyermekrajzokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Gáborné (2018) A földforgalmi törvény földhasználati szerződésekre vonatkozó szabályozása a bírói joggyakorlat alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Marianna (2012) Diákfoglalkoztatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Alexandra (2014) A közművelődési intézmények fontossága a ceglédberceli Dózsa György Művelődési Ház és Könyvtár bemutatásán keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Eszter (1991) Általános iskolai osztályok szerkezetének pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lénárt, Gáborné (2007) A középsúlyosán és súlyosan értelmi akadályozottsággal élők társadalmi beilleszkedés feltételeinek elősegítése : a hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon növendékeinek példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Henriett (1998) Fejezetek a Bethlen Gábor Református Gimnázium történetéből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lénárt, Katalin (2020) Autentikus képeskönyvek használata a korai nyelvoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt-Nömös, Éva (2020) Óvoda, iskola átmenet a pedagógusok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Diána (2015) A visegrádi országok munkanélküliségi és elöregedési helyzetének vizsgálata napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Dr. Emőke Daniela (2022) Nichtleistungsbezogene Nebenpflichten im Hinblick auf die Auklärungspflichten [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Liliána Margit (2023) Néphagyományok szerepe az óvodában : a farsang szerepe az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Marianna Klaudia (2012) A bizonyítás jellegzetességei az Amerikai Egyesült Államok jogrendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Réka (2021) The impacts of CSR on achieving the SDGs. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Tamás (2019) A munkaviszony megszüntetése, azonnali hatályú felmondás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Adrienn (2010) Füzesgyarmati Napok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, András (1995) A munkanélküliség alakulása Magyarországon (1867-1995). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévai, Anikó (1992) Nemi érés - lelki fejlődés a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévai, Istvánné (2007) A magyarországi cigányok átfogó képe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Janka Katalin (2020) A lélek lenyomata: a projektív rajztesztek története és klinikai alkalmazásukban rejlő lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, János József (2015) Ellenőrzés, értékelés, vizsgáztatás a felnőttoktatásban és -képzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Klára (1991) Az Istenanya szerepe a magyar néphagyományban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévai, Lili Lujza (2020) Online vásárlási szokások vizsgálata a fogyasztó szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai, Magdolna (1981) Mezőtúr városmorfológiai elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévai, Mária (1980) A lajosmizsei tanyaklub szerepe Bács-Kiskun Megye közművelődési életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévai, Zoltán (1989) A szeretetről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévai, Zsanett (2020) Családbarát munkahely. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévai-Tótné Dudás, Éva (2001) A szakszolgálati rendszerek. Kialakulásuk, mai feladatuk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévainé Koncz, Katalin (2008) Az ISO 9001 minőségirányítási rendszer vizsgálata az ATEV Fehérjefeldolgozó ZRt. hódmezővásárhelyi gyárában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lévainé Ludányi, Éva (1991) Szabadidős tevékenység tervezése, szervezése a Makói Óvoda, Általános Iskola és Diákotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lévainé Sándor, Katalin (2009) Cigányok az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lévayné Tálos, Lívia (2008) Tendenzen im Wirtschaftsdeutschunterricht in Ungarn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lóczi, Andrea Ilona (2014) A kollektív tárgyalások és szerződések gyakorlata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lóczi, László (2007) A public relations jelentősége az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lóczi, Roberta Szabina (2022) Utódlástervezés és a karrierlehetőség fontosságának összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lóczi, Jánosné (1967) Az oktatás folyamatai a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Lóderer, Ádám László (2011) A reformpedagógia irányzatok elterjedése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lódri, Szabina (2014) Mire és mennyit költenek a kiskunmajsaiak, ha az egészségükről van szó? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lódri, Szabina (2016) A te családod, a mi családunk! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lógó, Nikolett (2021) Munkaerő-toborzás és kiválasztás folyamatának elemzése egy hazai pénzügyi intézmény példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lóránt, Fanni (2023) Egyetemista tanulók értelmi fogyatékos személyekről alkotott képe médiatartalmak alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lóránt, Zsóka (2015) A szépség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lós, Judit (2017) Idegennyelvi szorongás a tanórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lózsa, Rita Bernadett (2023) A narratív megértés potenciális vizsgálati eszközei filmeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Löttös, Barbara (2013) A televíziózás hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lövey, Istvánné (1969) Hazaszeretetre nevelés a nyolcadik osztályos földrajz tanítás során. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Lúcar Figueroa, Nora Lourdes (2021) The taxation of the European Union's digital economy, with a special emphasis on Hungary. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lőkös, Gabriella (2010) A köztisztviselői jogviszony - jellemzői, sajátossága - életpálya - etika felelősség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lőkös, Mihály Sándor (2023) Szén-dioxid kibocsátás csökkentési lehetőségei kombinált fuvarozással Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőkös, Leila Tímea (2020) Társadalmi attitűd az értelmi fogyatékos személyek családalapításának kérdésköréről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőkös-Szebenyi, Patrícia (2023) Hatékony fegyelmezés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőkös-Szebenyi, Patrícia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lőre, Bálint (2023) Oscar Wilde meséinek alkalmazási lehetőségei az óvódai nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinci, Gábor (2001) Iskolánk társadalmi környezete és szociokultúrális jellemzői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Anna (2022) A negyedik ipari forradalom a Magyar Államkincstárnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Borbála Elvira (2021) Tanulási stílusok összefüggései a végrehajtó funkciók működésével modalitásspecifikus feladathelyzetek tapasztalatai alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Borbála Elvira (2023) A neuropszichológiai vizsgálatok és rehabilitáció lehetőségeinek szakirodalmi áttekintése traumás agysérülés esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Dalma Emese (2023) A nemek közötti egyenlőtlenség a munkaerőpiacon és azon belül a felsővezetésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Emese (2022) A szabadidő eltöltése olvasással különböző korosztályokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Fanni (2014) A családi ellátások demográfiai hatásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, József (2009) Az előzetes letartóztatás jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Lívia Csilla (2019) Az Érzelmi Intelligencia, mint a Vezetői Siker Alapja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Mónika (2008) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Andrea (2011) Felnőttképzés a jogszabályok útvesztőjében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Andrea (2009) Szeged testvérvárosi kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Anita (1994) Az idegennyelv oktatásának helyzete Vas megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lőrincz, Fanni (2016) A gyermekvállalás motivációi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Gábor (1999) Viselkedés a szervezetben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lőrincz, Hajnalka (2004) Az oktatás múltja és jelene egy alföldi kistelepülésen - Petőfiszálláson. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrincz, Irén (1995) A magyar reklámjog történetének legfontosabb elemeiről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Lőrincz, László (2006) Protokoll a gasztronómiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinczi, Brigitta (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinczi, Brigitta (2012) Testvérpárok eltérő nyelvi és beszédfejlődésének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinczi, Orsolya (2013) Munkaerő-toborzás a világháló közreműködésével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinczi, Orsolya (2015) Pályakezdő munkanélküliek és lehetőségeik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinczi, Zsanett (2010) A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinczné Bálint, Judit (2004) A magyar közoktatási rendszer kialakulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lővei, Tímea (2008) A gyermekkori szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőwy, Noémi (2013) The European Union's Development Policy. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lőz, Mária (1967) A számokkal való munka a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
lllésné Juhász, Edit (2000) Közösségek az iskolai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
M. Szabó, László (1939) Gyula város földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
M. Tóth, Orsolya (2022) Orvosi hivatásra készülő fiatalok pályamotivációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mack, Sándorné (2005) Szakértő a közoktatásban A közoktatási etika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mackó, Katalin (2014) A drog megjelenése és hatása a fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mackó, Klára (2008) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mackó, Mária (2015) A közlekedési bűncselekmények minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Macpherson, Diegbe Onyovbe (2017) The effective utilization of manpower and recruitment policy in Nigeria, using delta state civil service as a case study. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Macsek, Dorina Emese (2012) Dorina Tours Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. üzleti terve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Macska, Lídia (2009) Az üzleti protokoll nemzeti sajátosságai az Európai Unió egyes országaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Macsáriné Ignácz, Marietta (2007) Békés Megye Képviselő-testülete Gyermek-, Ifjúsági Otthona, Szakiskola és Kollégium. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maczelka, Viktória (2023) A középső gyermek szindróma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maczelka, Zoltánné (1992) A kecskeméti polgári leányiskola megalakulása és működése 1945-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Maczik, Bálint (2018) A baleseti ellátások hazánkban és azok koordinációja az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maczik, Dorottya (2013) A laikus bíráskodás összehasonlító vizsgálata, különös tekintettel a magyar jogrendszerre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maczik, Bálint (2016) A hadigondozottak és nemzeti gondozottak szociális ellátásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maczkai, Dénes (2006) Mezőhegyes hulladékgazdálkodási programjának vizsgálata, elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maczkó, Kornélia (2009) Az intézményi teljesítményértékelési rendszer bemutatása : (az intézményi teljesítményértékelési rendszer kialakulásának és bevezetésének folyamata, működtetésének tapasztalatai, és a rendszer értékelése). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Madai, Magdolna Mária (2022) A gyermek mindenek felett álló érdekének érvényesülése - különös tekintettel a gyermekbarát közigazgatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madar, Magda (2013) Otthoni szakápolás Csongrád megyében 1996-2012. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Madaras, Erzsébet (1973) Haar Alfrédról. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Madarasi, László (1993) Murony község Általános Iskolájának fejlődése 1945-től napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Madarász, Bence Gyula (2018) Az ügyvédség szabályozása, különös tekintettel a Kecskeméti Ügyvédi kamara megalakulására és szervezetére az 1874. évi XXXIV. törvénycikk alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Botond Dániel (2012) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Dóra (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Katalin (2017) Áfa csalások visszaszorítása informatikai eszközökkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Levente (2014) A Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium szervezetelemzése : a szervezeti kultúra látható elemeinek az elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Mária (2021) Az értékelés változása és célja az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Mónika (2013) A fiatalkorúak nevelése és foglalkoztatása a szabadságvesztés végrehajtása alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Györgyné (2005) A gyermekkori deviancia különös tekintettel a gyermekkori bűnözésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Gábor (1998) Nézettség és műsorstruktúra : a Duna televízió esete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Madarász, Judit (2019) A tanulási zavarok veszélyének azonosítása, megelőzése és fejlesztése óvodáskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, József (2004) Mozgásfogyatékosok nevelése, fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Veronika (1961) Pitvaros gazdaságföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Madarász, Viktória (2013) Minőségfejlesztés a közoktatásban a szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Ágnes (2006) Mérési lehetőségek az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Ágnes (1988) Régi szegedi kávéházak /Az Arany Oroszlán és a többiek/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Madarászné Bán, Beáta (2008) A magyar népi gyermekjátékok készítése, használata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarászné Jantos, Szilvia (2013) Különbözőségek és azonosságok a Nemzeti és az Európai Unió tagállamainak iskolarendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Madarászné Szász, Éva (2001) A kommunikáció szerepe a vezetési funkciókban és az óvodavezetésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madla, Mihályné (2007) A tanulási korlátok okai, hátterei, formái — a téri tájékozódás problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madura, Tünde (2010) Kék Madár Fesztivál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Madzigné Hamza, Henriett (2000) Részleges mentális retardációk dyslexia - dysgraphia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madácsy, Tamás (1997) "Reklámok nélkül csak a hirdetések hiányoznának életünkből?"- avagy reklámok a magyar elektronikus médiában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Madár, Bernadett Tünde (2023) A kortárs magyar irodalom hatása az olvasóvá nevelésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mag, József (2022) A jogos védelem az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mag, Zsanett (2021) Munkahelyi konfliktusok pozitív és negatív hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mag, Györgyné (2006) Komlósi Hírmondó 1999-2001 Repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magasházy, Tímea (2023) Magyar fiatalok külföldre költözésének okai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magasi, Péter (1998) A nehezen kezelhető gyermekek az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magda, Barbara (2009) Antropogén környezetátalakítás Amazóniában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magda, Dániel (2021) Szegedi pizzériák marketing tevékenységében történt változások feltárása a COVID-19 okozta lezárások hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magdits, Szilvia Zsuzsanna (2015) Az Európai Uniós tagállamok demográfiai sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magineczné Váradi, Éva (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maginyecz, Kata (2014) „Földig esett sorsunkban hathatós segedelmet” : hajléktalan emberek kirekesztése, befogadása, esélyegyenlősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maginyecz, Tamás (2023) MVPCast Esettanulmány - Podcast interjúk működő digitális magyar vállalkozások készítőivel, szüleivel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maginyecz, András (1994) Csonka családok speciális iskolát kezdő gyermekeinek vizsgálata, különös tekintettel az apa hiányának ellensúlyozására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Maginyecz, Kata (2020) A törvényes képviselő vagyonkezelői felelőssége, a kiskorúak vagyonszerzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Maglóczki, János (2007) Távoktatás a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maglódi, Kitti (2014) Pár-kapcsolat - avagy a párkapcsolati formák sokszínűsége Magyarországon a XX-XXI. század fordulóján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magon, Lilla (2020) Környezetbarát termékjelzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magony, Lászlóné Az ipar fejlődése 1945-62-ig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Magony, Milán (2022) A Sarsan Kft pénzügyi elemzése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Magony, Sándorné (2009) A jogszabályellenes áfa levonás és a hozzá fűződő szankciórendszer a bírósági felülvizsgálatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magony, Tímea (2015) A diplomáciai kiváltságok és mentességek szabályozása és gyakorlata a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magony, Béla (2001) A ló, mint a komplex terápiás kezelési lehetőségek egyik eszköze, és szerepe a pszichésen és szomatikusan sérült egyének gyógyításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magony, István (1993) A pénz metamorfózisa /Fejezetek a pénz történetéből/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magony, János (2007) A rendőrség történetének bemutatása (1945-től napjainkig). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magonyné Körmendi, Judit (2020) A pártatlanság képessége a mediáció területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magosi, Réka Judit (2022) Az Instagram hatása a női énképre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Adrienn (2010) Funerális művészet. Maszkok szerepe az életünkben és a tanításban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Anett (2009) A menekülés szociális joga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Anna (2022) Az én utam. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Anna (2022) Az én utam. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Dávid (2019) Vállalkozások a GDPR tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Edina (2015) Mezőgazdasági őstermelő helye a társadalombiztosítási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Enikő (2012) A tanulók iskolai beszédmegnyilvánulásainak lehetőségei az esélyegyenlőség megközelítésében : a hallássérült tanulók integrált nevelés-oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Flóra Anna (2014) A nemi önrendelkezés elleni bűncselekmények, különös tekintettel a szexuális kényszerítésre, a szexuális erőszakra és a szexuális visszaélésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Gergely (2013) A szellemi alkotások büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Gézáné (2013) Szükségszerű változtatásból sikertörténet:közbiztonsági fakultációs képzés a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Hajnalka (2014) A kormánytisztviselői és köztisztviselői jogviszony jellemzői, sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Mónika (1999) Szervező munka az autonóm óvodában. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Magyar, Nóra (2009) Pedagógiai nézetek az antik filozófiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Nóra (2010) A mesék hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Regina (2023) Közösségszervezés szakon végzett hallgatók képzésről alkotott véleményük, elhelyezkedési lehetőségeik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Rita (2012) Az oktatásügy helyzete, továbbfejlődése a magyar iskolarendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Szilvia (2015) A közrend fogalmának alakulása a magyar és az európai jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Sára (2022) Kompetenciák szerepe a munkavállalói karrierépítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Zita (2021) A szakképzés területén bekövetkezett munkajogi változások, különös tekintettel az oktatók jogállásváltozására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Zoltán (2009) KISTÉR-TÉSZ tevékenységének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Ágoston (2021) Könnyen érthető kommunikáció (KÉK) megjelenése a közoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Ágoston (2017) Könnyen érthető kommunikáció értelmi sérült személyekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Angelika (2020) Generációs különbségek megnyilvánulása a fogyasztói magatartásban a Fast fashion jelenségen keresztül bemutatva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Anikó Beáta (2007) Az ifjúság gesztuskommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Balázs (2009) Az érzelmi intelligencia, mint személyes kompetencia fontossága a munkatárs kiválasztási folyamatban, napjaink lendületes gazdasági környezetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Ildikó (2004) A kultúra teremtő és szervező Széchényi család. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Ilka Krisztina (2020) A szégyen fenomenológiai leírása és az ebben rejlő terápiás lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, István (2005) Az érettségi vizsga és reformjai Magyarországon (1851-2005). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Júlia (1970) A tanulók aktivitásának fokozása az általános iskolai földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Magyar, Kornélia Katalin (2020) A kutya, mint társállat szerepe az egyén érzelmi önszabályozásában, az egyén interperszonális felnőtt kötődési stílusának és kutyájához való kötődési mintázatának kontextusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Mátyásné (2008) Népművelés és kulturális élet Kevermesen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Mónika (1998) A válás és a gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyar, Nóra (1996) Higiéniai szokások a két világháború között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyar, Tibor (1998) Az apa szerepe a gyermek szocializációjában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyar, Zsolt (2008) A Börtön újság című hetilap repertóriuma 12. évfolyam. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Ágnes (1999) A szociokulturális hatások szerepe a gyermek szemelyiségének fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyar-Lippai, Noémi (2021) Az egészséges életmódra nevelés lehetőségei az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyari, Anna (2014) Családtámogatási ellátások Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyari, Edit (2018) Diszkrimináció tilalma a foglalkoztatás területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyari, Kinga (2023) A munka és magánélet egyensúlya a mezőgazdasági családi vállalkozások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magyari Lászlóné Börcsök, Ilona (1990) Nevelési szituációk a nevelő munkájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyari-Sáska, Zsolt (2008) Az informatikai oktatás elmélete és gyakorlati jelentősége a középiskolai oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magyarics, Robin (2007) „ízek Uniója, az Unió ízei” Egy nemzetközi gasztronómiai fesztivál tervének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyarné Hajó, Edina (2009) A teljesítmény észlelésének eltérése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyarné Nagy, Judit (1983) A fiatal magyar értelmiségi házasság néhány jellemző vonása / körükben végzett felmérés alapján/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Magyarné Városi, Piroska (2016) Tanulószervezetek és az egész életen át tartó tanulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magó, Edina (2021) A koronavírus-járványról való kommunkáció óvodáskorú gyermekekkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Magócsi, László (2009) Iskolafenntartás- intézményi autonómia : nemzetközi kitekintésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Magóné Balogh, Erika (2007) A szinglik megjelenésé a mai magyar médiában - Különös tekintettel az elit és bulvársajtóra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mahler, Hajnalka (1993) Néhány nevelési lehetőség a turisztika szakkörön általános iskolás korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mahmud, Szemira (2013) Az alkotmányjogi panasz intézménye régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mahmudlu, Panah (2021) Product Policy Elements behind the Global Success of Apple Inc. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majdanics, Hedvig (2011) Elűzve a szülőföldről -esettanulmány a csehszlovák-magyar lakosságcsere elszenvedőiről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Majer, Eszter (2007) Romák helyzete és elhelyezkedési lehetőségei a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majercsik, Anita (2013) A kecskeméti Hírös Hét fesztivál múltja, jelene, jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Majkuth, Nikolett (2009) Az Országos Széchényi Könyvtár megalapítása és működése Széchényi Ferenc haláláig (1802-1820). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majlát, Beatrix (2014) A nemzeti parlamentek szerepe az Európai Uniós döntéshozatalban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Lilla Mercédesz (2023) Az önvédelmi jog a nemzetközi jogban és a feltételrendszer változásai a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Stella (2013) Euro-atlanti különbségek a politikusok email használatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Tamás and Nagy, Norbert Péter (1998) Üzleti tev készítése vállalkozás indításához. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Major, Ágota (2009) A humánerőforrás alapjai és fejlesztési lehetőségei a Felső- Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás mikrokörzeteiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Erika (1991) Erdő nélküli papíripar. А Szolnoki Papírgyár példáján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Major, Erzsébet (2000) Iskolaéretlenség - Értelmi fogyatékosság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Jenőné (1958) Földrajzi összefüggések szemléltetése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Major, Lenke (2005) Olvasási szokások szociológiai felmérése a szabadkai magyar nyelvű diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Márta (1981) Baja és környékének vízgazdálkodása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Major, Zsuzsanna (2008) Kép és Szó Között. Arany János és Zichy Mihály Hídavatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Zsuzsanna (1979) A társadalomtudományi ismeretterjesztés fejlődése a TIT Bács-Kiskun Megyei Szervezete munkájában 1968-1976 között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Major, Ágnes (1991) Vizilények a magyar néphitben. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Major Szemenov, Éva (2009) A győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár olvasószolgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Majorné Gyuris, Zsuzsanna (2009) Magyarországi romák kultúrája és hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Viktória (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Éva (2010) Kommunikációs készség fejlesztése az óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Éva (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Adrienn (2004) Az öngyilkosságról, avagy a "megmentett" barátnő esete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Csaba (2007) A zenei rendezvények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Gabriella (2005) A felnőttek tanulását akadályozó és a tanulási módszereket befolyásoló tényezők : (tanulást befolyásoló tényezők a gépjárművezetés elméleti és gyakorlati tanulása közben). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Melinda (1999) Lélektani csoportmunka az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Majoros, Melinda (2007) A zsidóság kálváriája a két világháború között és azt követően. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majsa, Ágnes Judit (2010) A nők előnyben részesítésének közösségi és magyar jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majzik, - (1958) Újszeged természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Majzik, Attila (2007) A reklám lélektana A humoros reklám és hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majzik, Erika (1999) Ha vesztes a gyermek, vesztes lesz az egész társadalom. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Majzik, Kitti (2009) Magyarok Rómában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majzik, László (1993) A serdülőkor a szerep tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Majzik, Mária (1972) A Habselyem- és kötöttárugyár szerepe Kerekegyháza életében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Majzik, Mária (1973) Kerekegyháza települése és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Majzinger, István (2011) A magyar vadászat jogi szabályozásának fejlődése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, Anita (2008) Élmény alapú nyelvtanulás. A nyelvóra életre keltése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, Béláné (2011) Az anyát és gyermekét megillető ellátások a családtámogatási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, Péter (2014) Arculat,imázs a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, Béláné (1991) Az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola helyi egésznapos nevelési rendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makai, Ildikó (1993) Graffiti. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makai, Imre (2003) A kiskunhalasi Alsóvárosi Általános Iskola története 1970-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, István (1978) Békés megye átalakulóban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makai, Sándorné (2020) Gyászfeldolgozó segítő beszélgetés. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, Tibor (1999) Gondolatok egy elképzelt nemzeti kollégium rendszerről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makara, Edit (2009) A populista politika elméleti és gyakorlati tendenciái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makkai, Ferenc (2010) Az intézményvezetői értékelés lehetőségei A motiváció a méltánylás nyelvén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makkai, Ferenc Sándor (2020) Az online tér lehetőségei a mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makkai, Noémi (1999) Egy osztály társas szerkezetének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makkainé File, Edit (2002) A vezetés szerepe a minőségfejlesztési gyakorlatban : iskolai kultúra – klíma - hatékonyság : gondolatok az oktatási minőségfejlesztésről a kosdi Arany János Általános Iskola bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makkos, Nándor (2010) Hajléktalanság jogi problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makkos, Tamás (2011) Az elöregedő társadalom hatása a társadalombiztosításra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makovejné Szodorai, Katalin (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Anita (2011) A magyar munkaügyi ellenőrzés jogi szabályozása és joggyakorlata, közelítés az Európai Uniós szabályozáshoz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Ivett (2014) Szülés kapcsán igénybe vehető ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, József (2011) Gyermekvédelem a hódmezővásárhelyi lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Melinda (2013) Az Amerikai Egyesült Államok és Németország bírósági rendszerének összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Réka (2023) A népi gyermekjátékok fejlesztő hatása a logopédiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Zita (2011) Életszínvonal, életkörülmények egymásra hatása a mai Magyarországon a KSH társadalomstatisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Zsuzsanna (2019) Kapcsolattartás, váltott gondoskodás, gyermekmeghallgatás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Alexandra Éva (2020) Egyszerűsített végelszámolás egy mikrovállalkozás esetében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, István (1990) A családi nevelés problémái falun. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makra, Mariann (2007) A mesék személyiségfejlesztő szerepe óvodáskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Mihály (1998) Tűz és káresetek szociológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makra, Mónika (2005) Az energiaforrások felhasználása és környezeti hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Orsolya (2007) XIV. Lajos udvari szokásai és hatása a mai francia viselkedéskultúrára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Sándor (1943) Az emberi közösségek lélektana. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Makra, Zsolt (2004) Előítéletek, rasszizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Zsolt (2011) Grandiózus empire és napóleoni hétköznapok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makra, Ágnes (2005) A női öltözködés alakulása 1890-1920. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makrányi, Fanni Zsófia (2023) Énkép és énkifejezés fejlesztése művészetpedagógiai terápiákon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makráné Micsik, Anita (2023) Kommunikációs stratégiák a munkahelyen - Szervezeti belső kommunikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Makszi, János (1998) "Eksztázis este héttől reggel tízig" A discó mint világ /vállalkozás/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Makádi, János (2010) Az életszínvonal változása Magyarországon az elmúlt 10 évben a KSH tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makány, Sándor (1967) Jászszentlászló neveléstörténete a felszabadulástól napjainkig. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Makányné Óvári, Éva (2009) Iskola a közösségért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makári, Emese (2011) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása; ezen belül az elítéltek foglalkoztatása és nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mala, Bianka (2010) Az Amerikai Egyesült Államok és Latin-Amerika kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mala, Bianka (2012) Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, kialakulása, jogi és intézményi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mala, Ferenc (2011) Magyarország népességének változásai 1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Malatinszki-Gulyás, Anna (2019) A tudás feltérképezésének szükségessége, módszerek a szervezeti tudás és információ áramlásának elősegítésére a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Malatinszky, Géza (2018) A "két örökéletű tölgy" : a lengyel-magyar történelmi, diplomáciai kapcsolatok a XX-XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Malatyinszki, Dr. Anita (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Malatyinszki, Jánosné (1994) Kábulat minden áron? A drogfogyasztás terjedésének megelőzése a fiatalok körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Malik, Károly (1980) Pest megye erdősültsége és a termőhelyhasznosítás néhány kérdése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Malina, Norbert (2021) Fogyasztói magatartás online piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Malinkó, András (2001) Iskolai szerkezetváltozás, változásmenedzselés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Malonovits, József (2004) A gyermekvédelem pedagógiai hatásrendszere : kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Malovecz, Rebeka (2021) Drámapedagógiai módszerek a tanulók motiválásának szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Malovecz, Rebeka (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Malustyik, Edit (2015) Az óvoda-iskola átmenet pedagógiai és pszichológiai problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Malustyikné Király, Ibolya (2020) Közösségben egészségesen Az egészségmegőrzés mentálhigiénés kihívásai. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Malya, Lilla (2004) A televízióreklám hatásának áttekintése a gyermeklélektan tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mamira, Zoltán (2014) Információs önrendelkezés a publikus felhőben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mamlecz, Anikó (1993) A nevelési feladatok rendszerének alakulása középiskoláinkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mammadli, Khayal (2021) Globalization and Human Rights: Friends or Foes? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mammadli, Sabuhi (2020) Energy Sector of Azerbaijan – The Potential of Transition towards Renewables. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mammadova, Dilara (2022) Circular Economy and Its Contribution to Sustainable Development Goals. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mamuzsity, Petra (2022) Az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete terrorizmussal szembeni fellépésének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Manav, Anita (2001) Játék szerepe a gyermekek személyiségfejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mandal, Irfán (2023) Az iszlám vallás és jog hatása a Szandzsákra : Európa egyedi vallási régiója, Összehasonlító vizsgálat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mandic, Tiara (2022) Kínai kisebbségvédelmi rendszer és az ujgur probléma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mandák, Csaba (1989) A nagyváros hatása a gyerekekre, a pedagógus ezzel kapcsolatos teendői /13-14 éves korosztály/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mang, Mónika Ágota (2012) Az örökbefogadás intézménye avagy „Engem megszült egy Anya, de nem kellettem neki…”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Manga, Ákos (2004) A cigánygyerekek oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mansáné Makra, Mária (2006) A csorvási ÁMK Általános Iskola honlapja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mané, Boubacar (2021) L''action des institutions internationales dans la lutte contre le blanchiment de capitaux et le financement du terrorisme: analyse de l''efficacité du GIABA en Afrique de l''Ouest. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marancsik, Andrásné (2005) A kisiskolák szerepe, lehetőségei a település /környezet/ műveltségi szintjének növelésében /felmérés, elemzés/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marancsik, Éva (1999) Kelet- és Dél-Afrika nemzeti parkjainak környezeti problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marancsikné Takács, Margit (1989) Iskolaotthoni nevelőmunka bemutatása 4 éves pedagógiai gyakorlat tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marcinkóné Füleki, Tímea (2000) Az óvoda és a család kapcsolata vezetői megközelítésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marcsek, Gergő László (2020) A found footage stílus története, problémái és intermediális változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marcsányi-Papp, Hajnalka (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Marcsányi-Papp, Hajnalka (2010) A kisgyermek beszédzavarainak korai felismerése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marcsányiné Krizsák, Etelka (2011) A közoktatás törvényi szabályozása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maretics, Erika (2009) Munkanélküliség Baranya megyében, Pécsett a munkaügyi statisztikai adatok tükrében, napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Margit, Klaudia (2023) A lelkiismereti és vallásszabadság, mint alkotmányos alapjog történeti kialakulása és gyakorlati megvalósulása a munkajogban és a bírói joggyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Margit, Klaudia (2020) A tudatos tervezőmunka jelentősége az óvodapedagógus munkájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Margitay, Orsolya (2020) A serdülőkori egészségmagatartás és tanulmányi teljesítmény pszichológiai összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Margittay-Mészáros, Árpád Rudolf (2010) Büntetőbíráskodás a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marhás, Erika (2011) A mentortanár mentálhigiénéje. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mari, Attila (2011) A migráció, a bevándorlás és annak társadalmi hatásai hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mari, Edina (1989) A lakótelepi gyermekek érzelemvilága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mari, Karola (1993) A hátrányos helyzet fogalmának változása 1945-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mari, Tamás (2008) Könyvtárak a XXI. században: Blogok és a Web 2.0 szerepe a tartalomszolgáltatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mari, Tamás (2009) A digitális nép szava: blogok kontra printmédia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marik, Alexandra (2012) Az egészségbiztosítás keretein belül folyósított pénzbeli ellátások és azok változásai a 2000-es évtől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marik, Alexandra (2014) A rehabilitációs célú foglalkoztatás jogszabályi háttere és gyakorlata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marik, Zsuzsanna (2023) Véradással kapcsolatos attitűdök vizsgálata a lakosság körében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Marik, István (1985) Fejezetek Szeged amatőr színjátszó csoportjainak történetéből 1945-1985. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marjai, Zsuzsanna (2002) A Pedagógiai program bevezetésének tapasztalatai a mogyoródi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marjanovich, Alex Igor (2023) Az online cipővásárláshoz kapcsolódó félelmek és a döntést befolyásoló tényezők vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marjanucz, Katalin (2021) 1. Private International Law post-Brexit: Between Plague and Cholera ; 2. Unification of law, efforts for a unifed international private law [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marjanucz, Katalin (2016) Az amerikai magyarság társadalomstatisztikai adatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marjánné Rinyu, Ilona (2015) A gyermekszegénység társadalmi és szociológiai háttere Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markella, Ágnes (2008) Nők ábrázolása a reklámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markella-Márki, Adrienn Kitti (2021) A mesék hatása a gyermekek kreativitására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markos, Anita (2018) The situation of children in armed conflicts and the effectiveness of the “Children, not Soldiers” campaign in South Sudan and in the Democratic Republic of Congo. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markovic, Luka (2021) International law as a law of treaties: the concept of international justice as a fact and as a convention. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markovics, Gábor (2004) Szükségletek és funkciók egymásra hatása a hazai zeneoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Markovics, Orsolya (2020) Óvoda-iskola átmenet nehézségei a pedagógusok szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Anna Mária (2022) Szubjektív viszonyulás az iskolához - Vizsgálat Q-módszerrel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Csaba (2011) A Jobbik Magyarországért Mozgalom felemelkedése és helye a magyar politikai rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Eszter (2013) Fluktuáció fontosabb kérdései a magyar egészségügyben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Krisztián (2022) A mesterséges intelligencia szabályozási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Andrea Mária (2006) Anyanyelvi nevelés az ezredforduló általános iskoláiban : a kommunikációs szükségletek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Ibolya (1995) Enyhe fokban sérült értelmi fogyatékos alsótagozatos tanulók olvasászavarának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Markó, Mária (2008) Megyei könyvtárak digitális helyismereti gyűjteménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markó, Ágnes (1992) A kisiskoláskori idegen nyelv tanítás lehetőségei, különös tekintettel a memória- és produktív beszéd fejlesztésre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Markó, Ákos (2020) The Specific Discourse of Classical Guitar Lessons. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markócs-Mezei, Tímea (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Markót, Imre (2013) A büntetés-végrehajtás garancia- és kontrollrendszere Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Markót, Imre (2020) A nagymozgások fejlődése, a testtartás és az ADHD összefüggései a nyelvlökéses nyeléssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Markóthné Táborosi, Beáta (2004) Szolnok: Damjanich János Múzeum. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marofka, Flóra Anna (2017) Az Európai Unió terrorizmus elleni fellépése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi, Csaba (2012) Nemek közötti esélyegyenlőség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi, Kinga (2009) A kis- és középvállalkozások hitelezési gyakorlatában alkalmazott banki biztosítékok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi, Tamás (2023) Az orosz-ukrán háború a nemzetközi jog szemszögéből, különös tekintettel az orosz agresszió értékelésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi, Anna (2020) Generációs különbségek a munkahelyen - Sztereotípia vagy valós konfliktusforrás? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi, Nikolett (2020) Lehet-e egy nő gamer? - A női játékosok megítélése egy hazai gamer közösségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi, Rozália (1978) Az általános iskolai tanulók pályaválasztásának irányítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marosi-Kiss, Melinda (2017) Forest Fires in the Carpathian Mountains Two-sided Approach: Legislation and Implementation Analysis at National and EU Level. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marosi-Nagy, Kinga (2013) Az afrokubai vallási szinkretizmusok története: a kubai santería. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marosin, Mária (1968) Battonya településföldrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Marosné Kovács, Ildikó (2021) Az egy fedél alatt élő párok jólléte és párkapcsolati elégedettsége a Covid-19 járvány alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marosvári, Zita (2013) Ösztönzésmenedzsment és teljesítménymotiváció a Tisza Volán Zrt-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosvári, Katalin (1999) A tanári kommunikáció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marosvölgyi, Klára (1997) Reklámpszichológiai tanulmányok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marosvölgyi, Tünde Gyöngyi (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Marosy, Sarolta Logikus gondolkodásra való nevelés a számtan órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marosán, Krisztina Edina (2011) A magyar közigazgatás személyi állománya, a közigazgatási reformfolyamatok hatása a közszolgálat összetételére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosán, Rozália (2007) Mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozók adózásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosán, Boglárka (2015) A cserkészet, mint a természetvédelmi nevelés eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marosán, Médea (2001) Konformitás és ifjúság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marozsi, Dorina (2021) A XIX-XX. századi magyar gyógypedagógia problématörténeti áttekintése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marozsán, Lászlóné (2006) Kistérségi társulás létrehozásának szakmai, szervezeti feltételei, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marozsánné Balogh, Mária (2006) Öltözködés a divat tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marschalek, Jázmin (2022) Portfólió fotózás. A technika és az elmélet gyakorlati alkalmazása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marsi, Bence (2020) A marihuána fogyasztás és a fizikai aktivitás kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marsi, Nikoletta (1993) Veszélyeztetett helyzetű gyerekek egy püspökladányi általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Marsovszki, Sára Lili (2023) Az illegális hulladékkereskedelem és -lerakás bűncselekményeinek vizsgálata az Európai Unióban, különös tekintettel az elektronikus hulladékkal kapcsolatosan felmerülő kérdéskörre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marsovszki, Ádám (2013) Egészség Kontra profit. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marsovszki, Ádám (2015) Szociális ellátórendszer fenntarthatósága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martin, Andrea (2009) Az országos kompetenciamérés eredményeinek intézményi hasznosulása a Budakeszi Széchenyi István Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Martin, Adél (1999) Gyermek- és fiatalkori bűnözés, gyermekvédelem. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Martincsek, Edit (1995) A modern tánc és története Delsarte-tól Berczik-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Martinecz, Melinda (2010) A szociális helyzet, a táplálkozás és a testnevelési teljesítmény összefüggése általános iskolás tanulóknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martinné Pintér, Zsanett (2022) Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált óvodai ellátása Baján és térségében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martinov, Ádám (2014) Munkanélküliség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martinusz, László (2006) Együttműködés a szakképzés szereplői között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Martinuszné Korom, Gabriella (2004) A számítógép és az Internet alkalmazása a középiskolák intézményvezetőinek munkájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Erika (2010) Vitarendezés a fogyasztóvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Erika (2021) Változások a gyermektartás jogi szabályozásában és a kapcsolódó bírói gyakorlat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Evelin (2012) Toborzás, kiválasztás folyamata elméletben és gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Ilona (2007) Pályakezdő pedagógusok konfliktusforrásai az OKTKT általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Józsefné (2006) A tanítók tanára : egy pedagógus karrier története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Kristóf Zoltán (2008) A devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola történetisége 1945-től 1960-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Krisztina (2009) Környezetvédelem és természetvédelem az iskolán belül és kívül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Károly (2008) A Waldorf iskolák működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Lívia (2012) Kiskorúak örökbefogadása, szakszolgálati és gyámhivatali feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Melinda Klára (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Szabolcs (2010) A magyar - román határ menti együttműködés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Andrea (2005) Önismeret-önnevelés és fejlesztésének lehetőségei a pedagógus segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Balázs (2009) A művelődés Mátyás király udvarában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Lászlóné (2011) Innováció a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Egységes Intézménynél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Richárd (2013) A motoros képességek fejlesztése a mindennapos testnevelés segítségével : (különös tekintettel a kézilabdázás tükrében). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Roland (2020) A nemzetközi kereskedelem és áruszállítás környezetkárosító hatásai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Ronald (2020) Kamerás megfigyelőrendszer jogi szabályozása különösen a GDPR vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton-Szokol, Boglárka (2016) „Y” generáció a munkavállalói oldalon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martonfalvay, Lilla Marianna (2022) A mediáció alkalmazásának újonnan megnyíló lehetőségei egyes családjogi peres eljárásokban és a jelenlegi gyakorlat tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Martonné Bagó, Ágnes (1992) Az álom pszichológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Martonné Jenei, Angelika (2011) Munkajogi szabályozás kérdése az egyházi fenntartású közoktatási intézményekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martonné Rúzsa, Valéria (2001) Személyiségtípusok és az attribúció kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Martonné Tamás, Márta (2008) Szervezetfejlesztés a Kőbányai Nevelési Tanácsadóban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Martonné Zsiros, Tünde (2021) Munkából hivatás: szakmai életutak a szociális szférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martonosi, Huba (2011) Kissebségek, autonómiák összehasonlítása, különös tekintettel a Dél-tiroli és a Vajdasági autonómiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martonosi, Patrik (2022) A CDSM Irányelv Hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martonosi, Míra (2020) A relációszókincs fejlődésvizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martonovics, Bernadett (2015) Az adóigazgatás területén alkalmazandó speciális végrehajtási kérdések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martos, Renáta (2022) Mentalizációs hibák a szorongás hátterében - szociális szorongás, reziliencia és empátia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martus, Daniella Petra (2023) A gyermekvédelem és az oktatás kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martus, Dorina (2019) The effect of the European Integration on the concept of Nationalism. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Martus, Nikoletta (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Martyin, Krisztina (2023) Az elégedettség tényezői: a nem, életkor, életminőség, kapcsolati státusz és egyéb változók szerepe a munkahelyi elégedettségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Martyinné Pálföldi, Anett (2019) A fogyatékos gyermekek állami támogatása és helyük az oktatási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maruzsenszki, Endre (2003) A magyarországi táncházmozgalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maráz, Krisztina (2000) Reklámkörkép Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maródi, Kata (2009) Repertórium „A Földgömb” című folyóirat 2008-as számaiból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maróthy, Ádám (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Csaba (2021) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Csaba (2021) A magyar metal él és élvezi - PLEBS zenekar portréfilm. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Emese (2012) A klímapolitika környezetjogi következményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Hajnalka (2009) Az egyéni vállalkozó járulékfizetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Katinka (2008) A felsőbb matematika alkalmazása a számforgalom felépítése során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Kristóf (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Kristóf (2021) A primitív reflexek hatása a szem-kéz koordinációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Mihályné (1980) Matematikai érdeklődésű tanulók órán kívüli foglalkoztatása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Maróti, Anett Franciska (2020) Az autógyártás szerepe a német gazdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Antalné (2006) Kistérségi társulások - iskolaszövetségek : társulások közoktatásban betöltött szerepe egy modellen keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Dominika (2005) Jerney János életpályája és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Erika (1998) A rajzfilm hatása a gyerekekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Maróti, Gréta (2020) A kóros elmeállapot megállapítását eredményező elmebeli rendellenességek büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, István (2005) A magyar underground. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Kinga (2009) A reklámok hatása a gyerekek fogyasztási szokásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Mónika (2016) Zsombó Nagyközség Önkormányzata által nyújtott szociális alapszolgáltatások – társulási formákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Péter (2020) Az emocionális márkaépítés és reklámozás hatásai a fogyasztók márkamegítélésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti, Ábel (2020) Üzlet a sporton túl: a sportoló márkaépítés eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Masa, Beatrix (2009) A társadalombiztosítási típusú anyasági ellátások jogszabályi és szociológiai háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Masa, Gabriella (2013) A neoabszolutizmus hatása Szeged bírósági gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Masa, Aranka (2004) A Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósága PR tevékenység, mint a vállalati kommunikáció része. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Masa, Beáta (1993) Nemi nevelés a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Masa, Tibor (2004) Az üveg története, az erdélyi üvegművesség története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Masir, Norbert (2014) Civil és nonprofit szervezetek helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maskat, Lidija (2007) Szabadka - szabad királyi város - története 1391-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maslac, Michaela (2014) A magyarországi könnyűzenei fesztiválok bemutatása marketing megközelítésből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maszlag, Anna (2015) Az atipikus munkavégzés jogi keretei és elterjedésének vizsgálata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maszler, Szimonetta (2010) A csoportos létszámleépítés szabályozása és az outplacement. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Masznyik, Katalin Kiskundorozsma természeti és gazdasági földrajza. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Masáné Deák, Tünde (2007) Egészségügyi ellátórendszer Magyarországon : szociális szolgáltatás megvalósulása Zákányszék településen Gondozási Központ keretében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Masáné Farkas, Orsolya (2014) Iskolarendszerű felnőttoktatás a Szegedi Fegyház és Börtönben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mata, Aida (2019) A társadalombiztosítási rendszer változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mateas, Izabella (1998) A 6-14 éves korú gyermekek szorongásos tünetei, félelmei és azok okai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Matejka, Zoltán (1992) Férfi és Nő viszony Bertolucci: Az utolsó tangó Párizsban című filmje alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Matejka-Bodnár, Anikó (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Matetits, Melinda (1998) Angst im schulalter. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Matheszné Agárdy, Erika (2007) A diákhitelezés tanulmányozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matiasvili, Giorgi (2012) A Magyar Szocialista Párt 2010-es választási vereségének okai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matijevics, Rita (2011) A munkaügyi központ által támogatott képzések eredményességének elemzése kiegészítve a tanulást befolyásoló tényezők pszichológiai vizsgálatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matiz, Csilla (2015) A mentor helye és szerepe az óvodai nevelés folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Matkovics, Hedvig (1989) Az alkoholista szülők gyermekeinek pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Matkó, Boglárka (2012) A kriminalisztikai ajánlások szerepe a bizonyítás folyamatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matkó, Beáta Anett (2005) Vallás és étkezés- zsidó gasztronómia a művelődéstörténet tükrében-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matkócsik, Andrea (2021) Pedagógus Covid idején-vezetői megoldások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Matkócsik, Fruzsina (2021) A könyvvizsgálat átalakulása a digitalizáció megjelenésével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matkócsik, Ilona (2004) A személyiségfejlesztés néhány lehetősége a zeneiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Matolcsi, Emese (2021) Szeged környéki falvak tánckultúrájára vonatkozó források annotált jegyzéke. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matos, Mónika A Tiszatáj című folyóirat a totalitárius rendszer tükrében, az 1970-80-as években. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Matos, Zoltán (2013) A jelenkori Franciaország közoktatási rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Matronné Mák, Emőke (2009) Személyiségfejlesztés a gyermekvédelemben : (Esettanulmányok alapján). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matus, Milán (2023) Egy ősi mesterség nyomában : portréfilm Árgyelán Jánossal című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Matus, Milán (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Matus, Annamária (2007) Erzsébet királyné élete és szokásai, Schönbrunnban és Gödöllőn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matus, László (2007) Kommunikáció az Interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matuska, Cintia (2021) Jó üzlet vagy manipuláció? : online dinamikus árazás a turizmus piacán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matuska, József (2010) A munkaügyi konfliktusok kezelése, nyomás gyakorlóeszközök alkalmazása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matuska, Rózsa Erika (2010) Diploma infláció, azaz a diplomás munkanélküliség okai és háttere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matuska, Dávid (2020) Kiskorűak tévé nézési szokásai Ismeretterjesztő- film terve. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Matuska, Dávid (2020) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Matuska, Tímea (2009) A 14 és 18 év közötti korosztály énekoktatása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matuskáné Petrusán, Anita (2005) Az öngyilkosság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matuszka, Petra (2015) A menekültek védelme a nemzetközi jogban, különös tekintettel a menekültvédelem egyes jelenkori problémáira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matuszka, Norman (1999) A prostitúció fejlődése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Matuszka, Tamás (2005) Az elértéktelenedett nemzedék. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matuszkáné Nagy-György, Anna (2020) Portfólió Pedagóguspályám áttekintése dokumentumok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Matuz, Ádám Krisztián (2023) Dél-Békés szociális helyzete a felzárkóztatás és szociális segélyek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matuz, Kinga (2020) A kisközösségek aktív korú, hátrányos helyzetű lakosságának munkaerőpiaci mentorálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matuzik-Gyekiczki, Adél (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Matyasovszki, Krisztina (2010) Az életmód alakulása a kisiskolás korú gyermekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matyi-Bokolosz, Kynthia Zoé (2020) A rendszeres hála hatása a szubjektív jóllétre és a szorongásra vallásos és nem vallásos felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matykó, Ildikó (2018) A fluktuáció preventív és standardizáló eszközei, a motiváció fontossága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Matzkó, Piroska (1945) Katolikus és nemzeti szocialista nevelés alapvető ellentéte. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Matók, Daniella (2022) Az állami gondozottak szociális helyzete Magyarországon egy állami és egy egyházi fenntartásban működő intézményen keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matók, László Mór (2022) Fogyasztói preferenciák a légi utasszállítás piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Matókné Misóczki, Mária (2007) A szekszárdi kistérség pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatellátásának egy lehetséges rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mausz, Mihály (1999) Iskolai szintű minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer kialakítása. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Mayer, Erzsébet (2014) A bányák magáncélú hasznosításának egyes kérdéseiről a római jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mayer, Fanni (2022) A Motiváció Műhely önkéntesrendszerének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mayer, Tamásné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mayer, Zsófia (2023) A fogyatékosság ábrázolása a kortárs magyar gyerekirodalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mayer, Fanni (2020) Klímaváltozás, környezettudatos magatartás az Y és a Z generáció szemével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mayer, Ildikó (1994) A vendégmunka néhány problémája Németországban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mayer, István (1947) A Siklósi hegység és a hegylábi községek földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Mayer, Istvánné (2013) A szülői és az óvodai nevelés összhangja : a szülői szervezetek hatásköre és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mayer, Judit (1978) Az esztétikai érzelmek fejlesztésének lehetősége a mese segítségével az óvoda középső csoportjában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mazurák, Lívia (2023) Atipikus foglalkoztatási formák szerepe a munka-magánélet egyensúly megteremtésében a nők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mazzag, Dániel (2018) Közösségek büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mazzag, Dániel (2022) Stratégiai döntések egy kisvállalkozás életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mazzag, Dániel (2011) A nukleáris energia tiltott felhasználásának elterjedése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mazán, Melinda (2015) Az emberi erőforrás gazdálkodás szerepe a kis- és középvállalkozásoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mazán, Ilona (2004) Televíziós vetélkedőműsorok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mazán, attila (2004) Az iskola, mint szervezet : a szervezeti kultúra az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mazánné Nagy, Beatrix (2005) Botond Étterem, mint vendéglátás marketing szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Maár, Boglárka Klára (2023) Az iskolai szorongás csökkentésének módszerei és lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maár, Boglárka Klára (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Maár, Dorottya (2021) Roma gyermekekkel kapcsolatos nevelőszülői attitűd. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maász, Dániel (2022) A hazai és európai uniós fúziókontroll átfogó elemzése, különös tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal joggyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Md, Jobayer Ibne Saidur (2023) Elevating Leather and Leather goods export from Bangladesh: Overcoming Challenges and Enhancing Competitiveness. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mecsker, Mária (1970) Nagykőrösi Konzervgyár fejlődése és gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mecséry, Hedvig (2004) A magyar cserkészmozgalom és pedagógiai hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Meczker, Péter (2021) Antropogén hatások a Nyugat-mecseki-karszton: vízminőség-vizsgálatok egy változatos területhasznosítású vízgyűjtőn. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Meczker, Péter (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medgyaszai, Ágnes (2004) Az idegen nyelv tanulása a családi háttér és a motiváció tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Medgyes, Atina (2023) A Team LoS arculat tervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medgyesi, Alexandra Panna (2021) Márkakommunikáció pandémia idején : hogyan alkalmazkodott a különböző iparágak márkakommunikációja a COVID-19 járvány első hullámához? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medgyesi, Döme (2023) Marketingkommunikációs eszközök hatékonysága az ingatlanpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medgyesi, Zsolt (2012) A Kárpát-medencei magyarság társadalomstatisztikai és demográfiai helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medgyesi, István (1960) Csongrád természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Medovarszki, Ágnes (2014) A munkahelyi stressz összefüggése a munkahelyi balesetekkel és megbetegedésekkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medovarszki, Ágnes (2016) A techno-stressz hatása a munka és magánélet egyensúlyára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medovarszkyné Szikes, Fanni (2001) A serdülőkor életfeladatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medovárszky, Zoltán (2009) E-Learning az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medovárszkyné Szeles, Zita Edina (2011) Az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése, valamint a tovább fejlődés lehetőségei a Magyar Közútkezelő Közhasznú Társaságnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medraláné Dudás, Bettina (2021) A munkahelyi stressz kialakulásának személyi feltételei, következményei és hatékony kezelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medve, Annamária (2011) Fiatalkorúak büntetés-végrehjatásának összevetése a német és magyar jogrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medve, Dóra (2014) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel az azonnali hatályú felmondásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medve, János (1968) Защита революции и социалистический патриотизм в творчестве Владимира Владимировича Маяковсого. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Medve, Dóra (2016) A munkaviszony létesítésének folyamata, különös tekintettel a toborzás és kiválasztás folyamatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Mónika (2023) "Kondorosi Világtalálkozó" Projektterv. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Petronella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Petronella (2022) A természettudományos gondolkodás fejlődésének vizsgálata szólások és közmondások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Rebeka Dóra (2022) A bizalom meghatározó szerepe a megosztáson alapuló gazdaságban, valamint a Covid-19 világjárvány erre gyakorolt hatása az Oszkár telekocsirendszer platform példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Zsófia (2023) A média kialakulásának szerepe jelenkorunkban és a kiskorúak védelme a médiajog világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Mónika (2020) Szegedi egyetemisták testösszetételének és életmódbeli szokásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Nóra (2020) Az állatterápia pozitív hatásai - A könyvtári macskaterápia lehetőségei, és pozitív hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Medvegy, Pálné (2005) Az önkormányzatok szerepe az oktatási intézmények alapításában, fenntartásában, működésében és irányításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Medvigy, Borbála (2011) A "fényes szelek" és a "beat-nemzedék" közösségi, politikai és kulturális törekvéseinek összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medvigy, Borbála (2009) A negatív utópiák jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mefteh, Sirine (2022) Comparison between traditional and emerging donors’ aid in the African health sector. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Meggyes, Lászlóné (2000) A Total Quality Management vezetési filozófia a Karsai Műanyagfeldolgozó és Szerszámgyártó Részvénytársaságnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Meggyesi, Mónika (2005) Csongrád város szennyvíztisztítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, Henrietta (2023) Digitális történetmesélés a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, István (2002) Szervezeti és minőségi rendszerek a közoktatásban az elmélettől a gyakorlatig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, Szilvia (2022) A védtelen Tisza : a Tisza-folyó környezetvédelmi joga. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, Borbála (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, Gyuláné (2005) Mindszent Központi Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, János Donald (2004) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, Márta (1991) A Városföldi Klubkönyvtár története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Megyeriné Csapó, Ildikó (1981) A művelődési ház helye, szerepe Gyoma nevelő-művelő intézményrendszerében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Megyesi, Dóra (2012) Az Ebktv. szabályai és az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének esetei - a szegregáció kérdésköre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Gabriella (2017) Törésvonalak a nemzetközi diplomáciában különös tekintettel az Amerikai Egyesült Államok és Kuba kapcsolatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Melinda (2010) A zene hatása a gyermekek vizuális gondolkodására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Tímea (2013) A Nemzeti Földalapba tartozó termőföldek hasznosításának szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Sándor (2008) Fejezetek a magyar felvilágosodás kultúrtörténetéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Sándor (2008) A felvilágosodás korszakának sajtótörténete, cenzúratörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Tibor (1989) Sarkad cukoripara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Megyesi, Tibor (2000) Szakképzés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyesi, Tímea Kitti (2012) A GYES-en, GYED-en lévő nők munkaerőpiaci integrációját elősegítő tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megó, Melinda (2008) Marketingfogások a Norbi Update mozgalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mehak, Aziza (2023) Women in Entrepreneurship : how social norms are affecting women’s participation in entrepreneurship in the North Pakistan? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mehmed, Arietta (2013) A családon belüli erőszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mehrfelsz, Mónika (2009) A nemek közti esélyegyenlőség érvényesülése a foglalkoztatás területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mehri, Boutheina (2022) The determinants of International Migrant Remittance inflow in low-and middle-income countries. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Meisner, Miklós (1998) Az Alföld öngyilkossági helyzetének kialakulása és területi különbségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Meiszter, Gábor (2006) A kick-box hazai története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mekisné Szilágyi, Mária (2008) Pedagógus teljesítményértékelés az Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mekler, Sarah (2015) A modern- és posztmodern háborúzás konfliktustörténeti megközelítése és egyes példáinak csoportosítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Melcher, Milla (2022) Fekete Szépség és társai - Lóábrázolások az irodalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Meleghné Takács, Ildikó (2015) A mentor szerepe a magyar köznevelésben (elméleti elemző munka). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Meleghné Takács, Ildikó (2021) A motiválás szerepe és lehetősége a tanteremben és a tantestületben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Melegné Pákozdi, Ágnes (2006) Konfliktushelyzetek és konfliktuskezelési módszerek az oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Melis, Erika (1998) A gyermek- és ifjúságvédelem időszerű kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Melke, Enikő Tünde (2022) Szexről és lélekről: az átfogó szexuális nevelés lelki egészségfejlesztési vonatkozásai és képessé tétel jellege fiatalok tapasztalataiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Melkvi, Tibor (2021) Szakmódszertani-testnevelés-technika-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Melli, Krisztina (2022) Az egészségszorongás kapcsolatvizsgálata a generalizált szorongással, testi attitűddel, valamint az észlelt társas támogatás mértékével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mellár, Judit (2016) Iskolaszövetkezeti foglalkoztatás Magyarországon napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mencel, Mónika Szabina (2021) Egy újabb állomás az életemben - Egészségfejlesztő-mentálhigiénikus pedagógus szakvizsga képzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mencz, Angéla Ibolya (2011) A családbarát munkahely kialakítását segítő atipikus munkavégzési formák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Menczel, István (1986) Salgótarján és vonzáskörzetének ágazati, földrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mendbayar, Bold-Erdene (2023) Digitalization in the retail industry: Comparison of virtual and non-virtual companies. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mendbayar, Uyanga (2020) The Impact of Introducing Accounting Information Systems and Enterprise Resource Planning Systems: The case of Businesses in Asian Developing Countries. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mendege, Györgyi (1991) A szigorított javító-nevelő munka büntetési nem értékelése 1985-től 1990-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mendei, Csaba (2000) "Vészcsengő!" : a drogfogyasztás kialakulásának veszélyeztető tényezői, és a drogprevenció jelentősége az ifjúság körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mendelovics, Zsuzsa (2002) Egy iskolai szervezet formális és informális struktúrája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mendler, Dávid (2023) A fogvatartotti reintegráció hazai szabályozása, kitekintéssel az európai tendenciákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mendli, László (2000) FVM fenntartású szakképző Intézetek országos informatikai rendszerének létrehozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mendrei, Anna (2023) Telefonszentelés Oromparton. Egy 1993-as bál néprajzi vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Menich, Mária (1976) A tanulók megismerése és személyiségrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Menyhei, Nóra (1998) Szociopaták a pszichológia és a grafológia tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Menyhárt, Adél (2022) FoMO A kimaradástól, lemaradástól való félelem a szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Menyhárt, Anikó (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Menyhárt, Barbara (2012) A munkaviszony megszüntetésének szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Menyhárt, Kata Éva (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Menyhárt, Luca (2022) A japán Biva-tó nemzeti tájjá formálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Menyhárt, Gábor (1999) John Locke pedagógiai nézeteinek elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Menyhárt, Luca (2020) A Bastille személyes márkájának felépítése Milyen jelentéstartalmak rejtőznek a videóklipekben? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Menyhárt, Sándorné (1968) Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mercs, György (2011) Az utópiák történetfejlődése az államelméletben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Merkouris, Melinda (2023) A bútorkereskedelem alakulása Cipruson az 1970-es évek közepétől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Merkovics, Milán (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Merkovity, Norbert (2023) A personal branding és a szegedi coach-ok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Merlák, Tibor (2011) Magyar parlamenti ellenzékiség és radikalizmus a rendszerváltás után különös tekintettel a Fidesz ellenzékiségének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Merlák, Tibor (2014) Vezérdemokrácia : egy elmélet gyakorlata a magyar politikai viszonyok foglalatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Merlák, Zoltán Zsolt (2021) A dolgozói elégedettség és az elégedettséget alakító tényezők a szegedi Cinema City-ben, valamint az elégedettség és a fluktuáció kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mertz, Mónika (1975) Halmazelméleti és matematikai logikai alapfogalmak az általános iskolai tananyagban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mertz, Judit (1993) Honismeret és hagyományőrzés egy pedagógus életében /Hentz Lajos munkássága/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Merényi, Kálmánné (1981) Az aktív dolgozók művelődési folyamatának és műveltségi szintjének kérdései Csongrád Megye mezőgazdasági szövetkezeteiben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Merényi-Metzger, Péter Sándor (2019) Ütköző érdekek a szíriai polgárháborúban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Merész, Lajosné (1978) Természetföldrajzi fogalmak és szemléltetésük az általános iskolák V. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mester, Andrea (2021) Az öltözködés, mint sorstörténet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Ágnes (2011) A közös tulajdon megszüntetésének szabályai a bírói gyakorlat fejlődése tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Anasztázia (2020) Együtt „menni” fog! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Attila (2007) A sport értékteremtő szerepe az iskolai nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Attiláné (2007) A televízió hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Gabriella (2000) Az egészségnevelés szerepe az iskolai mentálhigiéné körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Mónika (2004) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Sándor (2000) Magatartási, tanulási zavarokkal küzdő gyermekek megsegítése a délutáni tanulmányi munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mester, Ágnes (1991) Adatok Ajak népművészetéhez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mesterházi, Beáta (2010) Változások, váltások Tata város közművelődésében 1969-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mesterházi, János (1998) Az SBT 2040 fékhatásmérő kezelésére, vezérlő kódjai oktatásának módszertani elemzése, az oktatástechnikai eszközök alkalmazásainak vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mesterházyné Szűcs, Anita (2018) Az államigazgatásban foglalkoztatott tisztviselők jogviszonyainak szabályozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mesterházyné Szűcs, Anita (2015) Az üzemi tanács intézményesülése Magyarországon. A Magyar Posta Zrt. üzemi tanácsa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mesterné Nagy, Gabriella (1995) Kós Károly, az építőművész 1883-1977. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mestra, Ágota (2016) A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanárainak és a magyar pedagógustársadalom véleményének összehasonlító elemzése a kétszintű érettségi rendszer beválásáról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Meszlényi, András (1999) A fiatalkorú bűnözés alakulása Hódmezővásárhelyen 1994. és 1998. között a büntetőeljárások során készített környezettanulmányok tükrében, a megelőzés feladatai, lehetőségei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Meszlényiné Nagy, Gabriella (2018) A humánerőforrás problémája az alapellátás területén és annak megoldási stratégiája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Metlágelné Juhász, Henriette (2007) 12-15 éves gyermekek olvasási szokásai Fejér megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Metzger, Dóra (2013) Társadalmi egyenlőtlenségek Latin-Amerikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Metzger, Ákos (2013) Kooperatív tanulás az alsó tagozatos anyanyelvi órán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Metál, Renátó (2012) Skócia a devolúció előtt és után: A skót parlament fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Metál, Renátó (2012) Skócia a devolúció előtt és után: a skót parlament fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Alexandra (2013) A kötelező öregségi nyugdíjrendszer fenntarthatósága az elöregedés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Csilla (2009) A munkatársi teljesítményértékelés folyamatának változása a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Gabriella (2010) Magyar betegjogok – Bioetika. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Klára (2022) Magyarországi és szerbiai kajakosok táplálkozási szokásai verseny, illetve felkészítő időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Lili Alexandra (2021) A munkahelyi követelmények, erőforrások és a társas támogatás összefüggése a pedagógus kiégéssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Nikolett (2023) Szervezeten belüli humánerőforrás tevékenységek, kiemelt tekintettel a toborzásban használt marketingkommunikációs eszközökre. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Roland Richárd (2022) A hibrid rezsim fogalma és a magyar politikai rendszer beazonosításának kísérletei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Róbert (2023) A zenei streaming szolgáltatókkal kapcsolatos elégedettség és lojalitás a szegedi egyetemisták körében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Szonja (2019) Munkaerő-kölcsönzés a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Tímea (2021) Az önkéntesek motivációja : sporteseményeken résztvevő tanulók motivációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Tímea (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Csilla Orsolya (2009) A polgárosodást elősegítő zsidó személyiségek Békéscsabán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Györgyné (2013) A magyar köznevelési - közoktatási rendszer és alapdokumentumainak változásai a törvényi szabályozás értelmében 1945-től napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Klára (1980) Az élelmiszergazdaság fejlődésének fő tényezői és gazdasági jelentősége hazánk külkereskedelmében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mezei, Mária Anna (1942) Tóth Tihamér nevelési gondolatai. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Mezei, Richárd (2005) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Zsolt (2004) A dualizmus kultúrpolitikája. A liberális korszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezei, Ágnes (2010) Nő a pedagógiatörténetben: Maria Montessori élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezeiné Bérczy, Sarolta (2022) Az anyák lelki egészsége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezeiné Szegedi, Erzsébet (2015) "Évszaknapok - projektnapok" innováció a Mezőberényi Általános Iskolában : egy innováció értékelése és tanulságai - vezetői szemszögből (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mezeiné Szűcs, Erika (2005) MÁSKÉPPEN : a derekegyházi Ápoló Otthon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezeiné Sütöri, Ildikó (2008) 8-12 éves kisiskolás gyermekek televízió nézési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezeiné Sütöri, Ildikó (2008) Üzleti Információ. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mezeiné Ócsai, Ildikó (2016) Mi kell a Nőnek? A dolgozó anyák lehetőségei a munkaerő-piacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezrigui, Amira (2023) Teachers’ attitudes towards the use of ICT in early childhood education in Tunisia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mező, Anikó (2013) Munkaerő toborzási és kiválasztási módszerek bemutatása az Aon Hewitt vállalat alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mező, Ivett (2009) Az alternatív iskola kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mező, Ibolya (2006) Protokoll a rendezvényszervezésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mező, Tamás (2000) Tervezés a közoktatásban, egy intézményi terv bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezőfi, Viktória (2019) Megtörtént : viktimológiai vizsgálódások a szexuális bűncselekmények körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mezősi, Emese (2020) Mentálhigiéné, Szociális munka és én a segítő szerepben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mezőségi, Zsuzsa (1999) Tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek segítése, mozgásfejlesztése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miavec, Enikő (2012) A korlátolt felelősségű társaság személyegyesítő jegyei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Micheli, Dominik (2023) A Coca-Cola szervezeti felépítése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Micheller, Magdolna (1968) Некоторые проблемы изучения истории русской литературы 19 века. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Michna, József (1968) A földrajzoktatás feladatának megvalósítása az 5-8 osztály összevonású tanulócsoport oktatása során. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Micskó, Zsuzsanna (1983) Az általános iskola 6. osztály nevelés és oktatás tervének összehasonlítása a tanulók rendelkezésére álló segédanyagokkal matematikából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miczkó, Tímea (2022) Az idegenellenesség alakulása Szegeden 2004 és 2016 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miczura, Ivett Gréta (2023) Egy fejlődő vállalkozás működése napjainkban Magyarországon. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Miglécz, Anita Zsófia (2020) A testkép, a felnőttkori kötődés és a szülői bánásmód összefüggéseinek vizsgálata fiatal felnőtt nők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Migné Csányi, Eszter (1998) A Rúzsai Elemi Iskola története alapítástól 1945-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Migné Erdélyi, Virág (2022) Lakásvásárlás, otthonteremtési támogatások rendszere Magyarországon, a térképmásolat rendezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihajlov, Judit (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalcsikné Borsos, Erika (1995) A hátrányos és veszélyeztetett helyzet kialakulásának okai, jellemzői egy városszéli iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mihaleczki, Rita (2008) Gyermekelhelyezés és jogi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalekné Bartók, Mária (2007) Kistérségen belül kialakuló speciális mikrotérségi együttműködések feltárása, elemzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalekné Bartók, Mária (2008) Sikeres vezető, sikeres vezetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalik, László (2000) Stratégiai vezetés, hírnév és arculatépítés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalik, Zita (2010) A televíziózás hatása a gyermekek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalikné Fodor, Rebeka Mária (2009) Az állampolgársági eljárás sajátosságai régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalina, László (2009) A kompetencia alapú oktatás bevezetése a szegedi Kis István Református Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihaljevic, Anna (2022) Manifesztálódnak-e a gyakorlatban kellő mértékben a nemzetiségek jogai? : egy empirikus vizsgálat tapasztalatai a mohácsi nemzetiségi önkormányzatok működése alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihalovits, Helga (2013) Az Anna Fürdő bemutatása és a róla alkotott kép a magyar és külföldi vendégek szemszögéből. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihucz, Bernadett (2011) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihucz, Petra (2007) A zsidóság könyvkultúrája Magyarországon a középkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihucz, Stella (1979) A magyar és román közoktatásügy összehasonlító vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mihuczné Spiegel, Márta (2011) A gyermek származásának megállapítására vonatkozó családjogi szabályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihálffy, Kinga (2020) Politikus szerepek és botrányok a 2019-es önkormányzati választások időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihálik, Edvin Máté (2015) Magyarországi politikai hírháttér – és magazin műsorok elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihálovics, Erika (2021) Munkavállalói motivációs tényezők és a kilépési okok közötti összefüggések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Erzsébet (1999) A magyar mezőgazdaság érdekeinek érvényesítése az Európai Unió csatlakozási tárgyalásai során. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Mihály, Katalin (2013) A Versenyszférában alkalmazott teljesítményértékelés egy hazai nagyvállalat példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Katalin (2015) A munkaerő-kölcsönzés szabályozása és gyakorlata a magyar munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Laura (2019) A távmunkavégzés gyakorlata hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Lívia (2023) Toborzási és kiválasztási stratégiák egy vállalat példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Nikoletta Zsuzsanna (2022) A kapunyitási pánik jelenségének vizsgálata fiatal felnőttek körében a reziliencia, a depresszió és az életcélok elérésének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Péter (2021) Béta és théta binaurális ütemek hatása a figyelemi fókuszra, az emlékezeti teljesítményre és a szorongásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Péter Dániel (2009) Klebelsberg Kunó az iskolapolitikus. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Ágnes (2010) Csongrád megye munkaerő -piaci helyzete a 2006 és a 2010 közötti időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Ágnes Marianna (2001) A hatékony tanulás hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Blanka (2021) A gyermekek nemzetközi jogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Illésné (2000) Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Magyarország leglátogatottabb turisztikai célpontja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Illésné (2005) Ellenőrzés a mai iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Krisztina (2011) A kelták, és hatásuk az ír kultúrára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Lajos Hódmezővásárhely textilipara. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mihály, Lászlóné (1991) A drogfogyasztás mint a szocializációs zavarok tünete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mihály, Nóra (2006) A dán oktatási rendszer sajátosságai : Magyarország és Dánia összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Orsolya Éva (2011) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Orsolya Éva (2013) Szeged turisztikai imázsa, az arculatépítés lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Péter (2005) Közoktatási intézmények minőségfejlesztése a 20. és a 21. századfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihály, Viktória (2000) Szegénység - gyermekek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályfi, Judit (2011) Borkultúra menedzser, kultúraközvetítés a borok világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályi, Dóra (2014) Iskolaszövetkezetek alapítása és működése, iskolaszövetkezeti munkavállalás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályi, Katalin (2009) Napjaink gazdasági válságának hatása a Dunaújvárosi térség munkanélküliségére, a válságkezelő programok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályi, László (2009) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései, különös tekintettel a közúti baleset okozására : a közúti balesetek alakulása a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályi, Szilvia (2008) Nőnövelési törekvések a XIX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályi, Endre (1990) Közösségek nyomában? A diák- és nevelőközösségek kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mihályka, Imre Bálint (2017) A magyar kormányfői intézmény és annak munkaszervezete a brit, a német és a francia társintézmények tükrében. - A kormányzati struktúra dinamikája: a magyar modell –. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályka, Szilvia (2011) A pénzbeli ellátások kedvezőtlen változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályovics, Dominika (2017) Oroszország külpolitikája Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésétől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihályovics, Dominika (2020) Multinational Enterprises in the Indian aerospace and defense industry and their contriution to the economic growth. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihó, Máté (2020) Az életfogytig tartó és a hosszútartamú szabadságvesztés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mihókné Rácz, Renáta (1995) A nyelvileg tehetséges gyerekek a német nyelv tekintetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mijucin, Marija (2009) A kormányváltás körülményei és háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mike, Andrea (2022) A drámapedagógia alkalmazása hátrányos helyzetű gyermekek körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mike, Andrea (2023) A transzgenerációs traumák oldásának lehetőségei az irodalomterápia eszközeivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mike, Sándorné (2004) A gyermekvédelem története Csongrád megyében az 1952-es évektől. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mikes, Henriett [A büntetés-végrehajtás megoldatlan problémái a XIX., XX. és XXI. században]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikes, Lili (2013) A terhességmegszakítás jogi és pszichológiai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikházi, Enikő (2015) Latin-Amerika és Kína geopolitikai kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikházi, Mónika (2022) Szemmozgás paraméterek vizsgálata enyhe kognitív zavarral rendelkezők esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikházi, Mónika (2020) A szelf-ágencia élmény vizsgálata szkizotíp és bipoláris jegyeket mutató egészséges egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklai, Andrea (1999) A Danone előírások minőségmegőrző hatása a túró rudi-ra Marcaliban. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Miklavicz, Antónia Margit (2023) A kiskorúak védelme a médiajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikli, Fanni (2023) Óvodapedagógusok véleménye a homogén és heterogén életkorú csoportok szervezéséről és működéséről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikli, Éva (2014) Szervezeti kultúra és az intézményi vezető váltás közötti összefüggések. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miklovics, Linda (2007) Magatartászavarok kezelése és lehetőségek a 6-14 éves tanulók esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklya, Béla (1961) A békéscsabai élelmiszeripari üzemek. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Miklya Zoltánné Miklya, Éva (1977) A nevelési eszmény változása koronként és személyenként. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miklódi, Ferencné Nagy László a magyar gyermektanulmány megalapítója és a közoktatási reformtörekvések képviselője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miklós, Adrienn Bernadett (2022) Fogyasztói magatartás vizsgálata az online kulturális javak esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Bence (2019) A befektetési alapú közösségi finanszírozás tőkepiaci aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Bernadett (2021) Önszabályozott tanulás a szegedi közösségszervezés szakos hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Dalma (2011) Kína és Európa harca Fekete-Afrikáért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Dániel (2022) Zenei befogadóvá nevelés a Sáry-módszer alkalmazásával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Gréta (2023) Mozgásfejlődés óvodáskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Kyra (2023) A nyers etetési trend vizsgálata a hazai kutyatartók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Márk Zoltán (2015) A jogos védelem kiterjesztése az új Büntető Törvénykönyvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Péter (2022) A kreatív írás lehetőségei a fejlesztő irodalomterápiában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Réka (2021) A Joruba népcsoport kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Tamás (2008) Fogyatékos és ép gyerekek együttnevelésének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Anikó (2008) A Szegedi kick-box története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Bernadett (2008) Művészet és társadalom A jelenkor művészetének megismerésére tett kísérlet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Bernadett (2007) Szerkesztőségi munkatapasztalatok Szeged vezető médiumainál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Henrietta (2004) Egészségnevelés a pedagógiai gyakorlatban- kiemelten a kisiskolás gyermekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Ibolya (1990) A szabad idő eltöltésének módjai csoportomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miklós, Jánosné (2005) A 125 éves szegedi tűzoltóság története. Múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Kata (2004) A szakmát csak komplexen lehet tanítani : pedagógusi életút. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Károly (2010) A diploma értéke Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Péterné (2016) Ifjúsági munkanélküliség Európában és Magyarországon - okok és kezelési módok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Péterné (2018) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós, Árpád (2005) A hangosfilm története Magyarországon 1929-től 1944-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós-Molnár, Marianna (2023) Betegségmegélés a pszichológiai immunitás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklós-Nagy, Nikolett (2021) Kiégés a kereskedelemben - Területi képviselők közösségi napja burnout prevenciós céllal. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Miklósfalvi, Lilla (2023) A családalapítás hatása a női karrierre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miklósi, Nikoletta (2007) Esküvőszervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miklósik, Béláné (1989) Gondolataim az egésznapos nevelésről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Miklósné Kis, Ildikó (1993) Die Lebenalterspezifische Fundierung des Zweitspracherwerbs im Rahmen von DaF. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Mikola, Anna (1933) Pécel honismertető. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Mikola, Rita (1995) „Mi csak játszani jöttünk a földre…” - 20 év a Vígszínház történetéből (1896 - 1916). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mikolics, Judit (2001) A gyakorlati képzés helyzete, fejlődésének lehetőségei iskolámban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miksi, Róbertné (2005) Szabad Waldorf-Iskola a Napos úton. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miksity, Ramóna (2023) Fesztivál támogatás, mint imázsformáló eszköz : a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Ifjúsági Napok esete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miksz, János (2010) Sztrájkok, sztrájkszabályzatok, a sztrájk jogi szabályozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miksz, János (2013) A tisztességes munkáltatói gyakorlat néhány kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikulán, Róbert (2009) A munkaerőpiac változó igényeihez igazodó szakképzés (kutatás). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mikulán, Róbert (1999) Az egészségügyi szolgáltatások földrajzi elérhetősége a makói kistérségben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mikulássné Donka, Andrea (2014) A CLAAS Hungária Kft. munkaügyi kapcsolatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mikuska, Katalin (2014) Életszínvonal, megélhetés a mai Magyarországon a társadalomstatisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mikuska, Krisztián József (2023) Pedagógiai módszerek az előítéletesség és a bántalmazás megelőzésére és csökkentésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikuska, Krisztián József (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mikó, Mónika (2018) Werbungen als Lehrmaterial im DaF-Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikó, Péter Gergely (2022) Gyurcsány Ferenc, egy örökzöld politikus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mikó, András (2008) Web-keresők működése, adatbázisainak felépítése, az információ rendszerezése, visszakeresés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mikó, Anna Júlia (2011) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mikó, Melinda (1995) A reklámra vonatkozó alapvető döntések a jogi es esztétikai kérdések tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mikó, Rita (1995) Az alkohol fő problémái általában és diáktársaim körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mikó, Éva (1994) A reklám fogalmának jelentése iskoláskorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mikó Pétemé Orisek, Márta (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mikóné Gábor, Tünde (2009) Alternativitás a ma iskolarendszerében. A Freinet módszer alkalmazása Szentesen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Milancsik, Ágnes Borbála (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mildslaff, Csilla (2007) Deviáns viselkedés kialakulásának vizsgálata és kezelésének lehetőségei a gyermekvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mile, Judit (2022) Kábítószer-probléma a büntetés-végrehajtási intézetekben, nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mile, Vivien Mária (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mile, Lajos (1991) Beilleszkedési zavarok (általános iskolai vonatkozásban). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Milinker, Norbert (2005) Serdülőkorú fiatalok családképének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Militár, Zsófia Eszter (2011) Az USA és a nemzetközi jog viszonya az amerikai Legfelső Bíróság döntésein keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Milodanovic, Teodóra (2021) A válásból fakadó kapcsolati konfliktusok hatása a családi KKV-k életére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Milovanovics, Lívia (2011) A munkahelyi baleset. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Minashvili, Giorgi (2019) Implications of the development process of Common Security and Defence Policy on NATO and transatlantic relations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Minik, Géza (2005) Tehetséggondozás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Minker, Marcell (2011) A szervezett bűnözés elméleti és gyakorlati problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mintálné Tamás, Rita Az ellenőrzés, értékelés, osztályozás problémái. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Minyóné Ábrahám, Gizella (2020) Nők a munka világában. Kisgyermekes nők a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Minárovits, Gáborné Olvasóvá nevelés a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mirzaei, Ashkan (2020) Review of Data Related to Investor-State Dispute Settlements. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miseta, Zoltán (2006) Igények és lehetőségek a Balatonlellei Mikrotérség oktatási rendszerének továbbfejlesztésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miseta, István (1978) A napraforgótermesztés helyzete Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Misi, Mungala Junior (2023) Nationalite et citoyennete : du systeme minoritaire hongrois a l’adoption des rwandophones en Republique Democratique du Congo. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Misinszki, Lászlóné (2000) A tanulók tanuláshoz való viszonyának fejlesztési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Misinszkiné Szőke, Nóra (2001) Az új érettségi vizsga tapasztalatai az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miskei, Nóra (2022) Az izomdiszmorfia és a mentális egészség kapcsolata súlyzós edzést végző férfiak körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolci, Dávid (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolci, Dávid (2023) A billentyűk varázsában című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolci, Melinda (2013) A gazdasági társaságok székhelye, székhelyáthelyezése és a letelepedés szabadsága az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczi, Andrea (2016) Az üzleti titok szabályozása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczi, Dr. Ildikó (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczi, Zsófia (2022) Munkahelyi motiváció az Y generáció körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczi, Anikó (2009) Esküvő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczi, Zsolt (2020) A magyar védjegyjog hatályos szabályozása és a földrajzi árujelzők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczy, Jeanet Bernadett (2023) Társadalmi inkluzió a művészet eszközeivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Misku, Tamás Lajos (2023) Az alváshiány hatása a kockázatvállalásra az egyes kronotípusok esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miskuczáné Vajda, Enikő (2000) Internet - sulinet - pszichonet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskó, Krisztina (2022) A klíma- és ökológiai válság mentálhigiénés hatásai : a természethez való kapcsolódás, mint a megújulás lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Misley, Titanilla Katalin (2011) Segítő jobb vagy balhorog? : (A kiskunfélegyházi sztrájkesemény anatómiája). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mistina, Dániel Roland (2021) Rekreációs programok társadalmi érzékenyítő szerepe, értelmi sérült személyek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Misurda, Éva Noémi (2021) Favor testamenti érvényesülésének kérdése termőföld végrendeleti úton való öröklésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Misurda, Éva Noémi (2013) Személyiségvédelem a polgári jogban, különös tekintettel a képmással és a hangfelvétellel való visszaélés szabályaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Misurák, Ervin (2011) A pénzügyi intézményekkel szemben érvényesülő fogyasztóvédelemi szabályok polgári jogi aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miszlai, Dorina (2020) Kereskedelemben dolgozók élettel való elégedettségének, személyiségjellemzőinek és önértékelésének feltárása és összevetése egyetemista populációval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Miszlainé Kara, Gabriella (2012) Alapvető munkaügyi ismeretek oktatása a középszintű oktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Misák, Darinka (1999) Kábítószeres fiatalok családi miliőjének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mitnyan, Viktória (2018) Egy webáruház szabályos promóciózása - online marketing-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mitnyan, dr. Viktória (2020) Sanktionen gegen Unternehmen [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mitrik, Laura (2020) A szociálpedagógus preventív lehetőségei a szuicid intenció tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mitrik, László (1982) Az ОМ. Orosházi Üveggyár telepítési tényezői és népgazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mitykó, Sándor (2009) A család hatása a fiatal személyiségére, fejlődésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mitykó, Zsolt (1999) Bábeltől Bábelig avagy az információs kultúra fejlődése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mitykó, Éva Vanda (2011) A játékoktatás módszertanának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mityók, Nelli (2011) A Szegedi Szimfonikus Zenekar Munkaügyi Kapcsolatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mityók, Tímea (2007) Örökbefogadás napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mityók, Tünde (2009) A honfoglaló magyarok életmódja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mityókné Battancs, Hajnalka (2005) Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola története a rendszerváltás után (1990-2002). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mizsikné Nagy, Anikó Gabriella (2016) A családok helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mlinkó, Csilla (2011) A gyermekek védelmével kapcsolatos szociális ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsai, Nóra (2012) A közlekedési bűncselekmények minősítési és elhatárolási kérdései különös tekintettel a cserbenhagyásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsai, Zoltán (2009) A házastársi közös vagyon megosztása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsai, Zsuzsanna Eszter (2018) Szemtől szembe, mediáció a büntetőügyekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mocskonyi, Sára (2015) A sértett általános jogállása a magyar büntetőeljárásban az Európai Unió jogforrásainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsonokyné Pécsi, Gabriella (2005) A keleti színjátszás eszközei és a zen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsár, József (1999) A gyulai sajtópiac elemzése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mocsári, Bence Máté (2023) Autómentes szegedi belváros társadalmi megítélése és marketingje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsári, Dániel Balázs (2023) Politikai marketing a közösségi médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mocsáry, Balázs (1980) Oktatástechnikai eszközök alkalmazása a matematika tanításban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mocsáry, Balázsné 6-10 éves tanulók önismerete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mocuta, Mónika (2021) Reklámhatékonyság mérése a fiatalok körében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Modok, Anna (2008) ARTéria címmel megjelenő új lap terve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Modok, Bernadett (2008) Verbális és nem verbális kommunikáció a médiában -agresszió-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mogyorómé Wolford, Andrea (2000) A nevelési tanácsadók munkája, fejlesztő pedagógiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mogyorós, Károly Bálint (2022) Az arculat és a felhasználói élmény közti kapcsolat a webáruházaknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mogyorós, Nóra (2012) A munkáltató kártérítési felelőssége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mogyorósi, Szilárd (2014) Euroszkepticizmus mint politikai attitűd : csak egy divatos szerep vagy egy régi démon? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mogyoróssy, Ilona (2005) A sikeres tanulás menedzselésének pszichológiai szempontjai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mogyoróssy, Angéla (1995) Makó vonzáskörzetének vizsgálata (Határmenti települések a Dél-Alföldön). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mogyorósy, Balázs (1999) A Kölcsey utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény története 1898-1998-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mohai, Edina (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mohai, Krisztina (2019) A divat és az egészség kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mohai, Ágnes (2010) A modern képzőművészet és a 21. századi ember. Befogadási nehézségek napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mohainé Fejes, Ágnes (2001) Egy kisvárosi középiskola múltja, jelene és jövője a kisrégió lehetőségeit figyelembe véve : (Az intézmény nevelési-oktatási struktúrájának összefüggései). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Moharos, Dorina (2023) Fesztiválozók elégedettségének, lojalitásának vizsgálata az EFOTT kapcsán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Moharos, Réka (2023) A környezettudatos magatartás összefüggései a pénzügyi nudginggal, társas értékorientációs típusokkal és a természethez való kötődéssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mohay, Anikó (2006) Gróf Apponyi Sándor élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mohorovic, Denis (1995) A Vajdasági menekültek motivációinak, életkörülményeinek, alkalmazkodásának, jövőképének gyakorlati vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mohos, Mariann (1994) Az idegen nyelv tanításának és tanulásának pszichológiai-pedagógia összefüggései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mohácsi, Eszter (2010) A vállalatok társadalmi felelősségvállalása, különös tekintettel Magyarországra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mohácsi, Amália (1970) A természeti kincsek kiaknázásának hatása Hajdúszoboszló fejlődésében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mohácsi, Gábor Dániel (2021) A fogyasztók magatartása az új pénzügyi termékekkel kapcsolatban - Magyar Állampapír Plusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mohácsi, Judit (2008) A szombat fényei- a zsidó ünnep ízei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mojdiszné Kneifel, Edit (2022) A társasjátékok mentálhigiénés hatásai avagy társasozz, hogy lelkileg egészséges maradj! Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mojzes, Gábor (2022) A zene közösségteremtő ereje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mojzes, Krisztina (2011) Öngyilkossági esetek retrospektiv statisztikai elemzése Szeged és Mórahalom kistérségében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mojzsisné Lapatinszki, Erzsébet (2000) Hunya település iskoláinak története 1888-1970. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mokos, Lajos Soltvadkert természeti és gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mokrán, János (1995) Magyar vadaszati kultúra története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Moldován, Lili Rozália (2021) A Szerencsejáték Zrt. bemutatása, marketingkommunikációjának hatása a fiatal felnőttekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Moldvai, Éva (1999) Az állami gondoskodás alatt álló gyerekek énképe Az énkép és a magatartászavar. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molitoriszné Demeter, Emese Edit (2013) A büntetés-végrehajtási ügyész szerepe és feladata a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molitérusz, Józsefné (2005) Czimbalmos Endre tanár úr élete és munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnar, Ilona (2007) A szegedi iparoktatás története a Tápai Antal Szakközép- és Szakiskola tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnosi, Sára (1945) Somogyi Dráva-szél. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Molnámé Balogh, Éva (2001) Különleges pedagógiai bánásmód lehetőségei egy hátrányos helyzetű iskola mindennapjaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnámé Katona, Ilona (2000) A Nagykállói Szakiskola képzési jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnámé Nagy, Zsuzsanna (2006) SZÖM II. alkalmazása egy integrált intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnámé Varga, Lídia (2001) Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Hatásuk a társas kapcsolatok alakulására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnámé Venczel, Katalin (2000) A gyermeki személyiség fejlődésének néhány aspektusa a rajzok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Alex (2012) A sztrájkjog magyarországi szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Alexandra (2021) A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok hazai bevezetésének sikeressége az OTP Bank esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Alexandra Réka (2022) Életpálya szakaszokhoz kapcsolódó öngondoskodási formák az Y és Z generáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Andrea (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Andrea (2010) Öröklési jogunk változásai az új Polgári Törvénykönyvben, a német Bürgerliches Gesetzbuch tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, András Ferenc (2022) A többletvédelem megjelenése a büntető eljárásban a gyermekkorúak és idősek esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anett (2015) Családbarát munkahelyek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anikó (2008) A televízió valóságképe a gyermekek körében : a televízió hatása a gyermek jellemének fejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anita (2023) Agresszió az iskolában : online zaklatás (cyberbullying) előfordulása a 10-16 éves gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anna (2019) Az igazságos háború Elmélete az Ókortól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anna (2014) A sérelemdíj megállapítását befolyásoló körülmények összehasonlító jogi vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anna Mária (2009) A Lőrincz-féle komplex tantermi játékok meghonosítása a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Annamária (2011) A földhasználat szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Antalné (2004) Iskolai szervezetfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Arnoldné (2013) A földtulajdoni és földhasználati viszonyok szabályozásának rövid története és a XX. század végi változásainak bemutatása egy konkrét jogeset kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Attila (2006) Családi gazdaságok alapítása és adózása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Attila Sándor (2021) Hátrányos helyzetű térségekben élők bekerülése a felsőoktatásba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Bence (2022) Szurkolói attitűd vizsgálata a híres kosárlabdázók személyes márka építése alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Bence Levente (2021) A vezetők vezetési stílusának változása eltérő generációs munkavállalói attitűdök hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Bettina (2021) Ifjúsági munkanélküliség az Európai Unióban és a Visegrádi Együttműködés országaiban a 2008-as válság után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Bettina (2013) A munkával való elégedettség nemzetközi összehasonlításban, különös tekintettel az Európai Unió országaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Bálint (2005) Egyéni vállalkozók személyi jövedelem adózásának és járulékfizetésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Béla (2022) Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Csilla (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Daniella (2022) A COVID-19 hatása az e-kereskedelemre és az online fogyasztói magatartásra Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Diána (2023) A gyermekkönyvek illusztrációiban megjelenő nonverbális jelek és dekódolásuk vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dorina Andrea (2010) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet létrejötte, felépítése és ellenőrzési rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dávid László (2010) Az őrizetbe vétel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dóra (2021) A fizikai dolgozók munkaerő-megtartása a MÁV Zrt. gyakorlatával bemutatva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dóra (2011) A rendkívüli jogorvoslatok rendszere a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dóra Borbála (2019) A terhelt eljárásjogi helyzete az új büntetőeljárási törvényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Edit (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Edit (2012) A számítógéppel segített olvasásfejlesztés és beszédterápia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Erika (2013) A romák oktatási intézményekben és munkaerőpiacon való részvétele, helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Erika Szilvia (2016) Menedzserszemléletű iskolavezetés, iskolamarketing. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ernő (2009) A közlekedési balesetek alakulása Magyarországon az igazságügyi adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Erzsébet (2014) A gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének párhuzamos büntetőjogi felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Evelin (2009) [Orvosi műhibaperek Magyarországon]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Fanni (2021) Márkaépítés és a bizalom kialakítása a Social Media használatával a vendéglátásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Fanni (2023) Márkaépítés és a bizalom kialakítása a Social Media használatával a vendéglátásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Fanny (2012) A válás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ferenc (2021) A kis- és középvállalkozások marketingtevékenységének gyakorlása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gabriella Viktória (2022) A szorongás, az önértékelés és a közösségi médiahasználat összefüggéseinek vizsgálata a kapunyitási pánik időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gergely (2022) Az euró bevezetésének népszerűsége és társadalmi vonatkozásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gergely (2001) Vezetői tevékenységek összehasonlítása kis és nagy település iskoláiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gergő Dávid (2022) Öndeterminációs elmélet vizsgálata és depresszió összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gyöngyi (2022) A média/digitális eszközök hatása a személyiségfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, György (2021) A digitális Szeged - Oktatás egy online környezetben : tapasztalatok pedagógusi szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gábor (2000) A Nevelési Tanácsadó és Családsegítő Szolgálat helye a városi oktatási koncepcióban, avagy az Oktatási Koncepció helye a Nevelési Tanácsadó és Családsegítő Szolgálat rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gábor Gabriella (2021) A könnyen érthető kommunikáció szerepe az egészségügyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gáspár (1996) A környezeti nevelés fontossága és néhány problémája. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Molnár, Hanna (2022) Az SZTE JGYPK hallgatóinak olvasási szokásai, az olvasás fontossága mindennapjainkban, és annak változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ildikó (2018) A helyszínelhagyásos cselekmények elhatárolási kérdései, különös tekintettel a segítségnyújtás elmulasztása és a cserbenhagyás bűncselekményekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Imréné (2002) Minőségértékelés az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, István Attila (2022) A földtulajdonszerzés és földhaszonbérlet szabályozása a rendszerváltozást követően Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, István Gergely (2011) A munkaerő gazdálkodás kérdései, különös tekintettel a létszámgazdálkodásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Istvánné (2001) A Cserehát társadalmi meghatározói, speciális vezetői feladatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Istvánné (1980) A matematikai logika elemeinek tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Judit (2014) A helyi önkormányzatok szerepe az Alaptörvényben, különös tekintettel a helyi demokrácia gyakorlásának alkotmányosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, József (2008) Gyermekvédelem a Szentesi Kistérségben : a gyermekek átmeneti otthonának munkája, feladatai napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, József László (2009) Szurdokpüspöki községi önkormányzat szociális feladat és hatáskörei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Kitti (2013) A géntechnológia jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Kitti Anett (2013) Az új Munka Törvénykönyv lehetséges konfliktusforrásai a Magyar Államvasutaknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Kitti Anett (2015) Üzemi tanácsokra vonatkozó törvényi változások gyakorlati hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Klementina (2023) Az önkéntesség kapcsolata a mentális egészséggel és a kapunyitási pánikkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Krisztina (2023) A kora nyelvi kommunikáció fejlettség mérőeszköze a MacArtur- Bates Kommunikatív Fejlődési Adattár 3. (KOFA -3) kivetülése a logopédiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Károly (2009) A szervezet információs rendszere a vezetői kommunikáció tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Károlyné (2000) Az intézményi menedzsment helyi tervezési feladatai és módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lajos (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lajos (2013) A tanulói részvétel lehetőségei az intézmény működtetésében és fejlesztésében az alapítványi vagy magán fenntartású, középfokú oktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lajos (2022) A totalitarizmus értelmezése Hannah Arendt politika filozófiájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Levente (2021) Dinasztia és legitimitás - A német uralkodói dinasztia hatalmának legitimálása Madarász Henrik és I. Ottó idején, különös tekintettel Liudprand és Widukind műveire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Levente (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Levente Péter (2023) Az Alzheimer-kór jelenlegi diagnosztikája és kezelése hazai, illetve nemzetközi színtereken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lilian (2006) Eine Lehrwerkanalyse von geni@l. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lilla Írisz (2022) ESG szemlélet a befektetések körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Luca Júlia (2013) Munkahelyi stressz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lucia (2018) Megélhetés és életszínvonal a mai Magyarországon a KSH tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, László (2011) Kiskunfélegyháza, a Kiskunfélegyházai Kistérség demográfiai, társadalomstatisztikai, illetve gazdaságstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, László Számítógépek az általános iskola statisztikájában. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, László (2007) A tanári munka értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, László Tamás (2022) A nézői élmény szerepe az e-sport közvetítések során : a League of Legends példája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lászlóné (2002) Az átlagostól eltérő képességekkel rendelkező tanulókkal kapcsolatos bánásmód rendszerszintű tervezése, megvalósítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Maja (2023) Eltűnőben a sztereotípiák? Az animék és rajongóik magyarországi helyzetének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Marianna (2017) Egyházi fenntartású óvoda és általános iskola alapításának, működésének és fejlődésének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Melinda (2015) Az eutanázia, mint emberi jogi kérdés egyes alkotmányos demokráciákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Melinda (2008) Különbözőségek és azonosságok a nemzeti és az Európai Unió tagállamainak (Svédország) és Japán iskolarendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Melinda (2023) A televíziós mesék, mint gyermekfejlesztő tartalom (?). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Mária (2009) Örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Mária (2003) A tanácsadó személyiségének karbantartása a feng shui eszközeivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Márta (2005) Menedzserszemléletű óvodavezetés napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Márta Anita (2014) A szegénység Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Mónika (2005) A tanya helye, szerepe napjaink településszerkezetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Nikolett (2022) Digitálisan „okos város” és fejlesztések Kisteleken. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Nikolett (2023) A korai iskolaelhagyók felnőttoktatásba és felnőttképzésbe való visszatérése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Nikoletta (2010) A nyugdíjrendszer történeti fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Olivér (2022) A COVID-19 pandémia hatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmára és működésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Orsolya Éva (2018) A női trónöröklés története Angliában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Petra (2023) Agorafóbia című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Petra (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Péter (2006) SDT az oktatástechnika tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Rebeka (2022) A női elítéltek aktuális helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Réka Anna (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Réka Anna (2022) A fordított osztályterem koncepciója és módszertani lehetőségei a pedagógiai gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Róbert (2011) Életminőség változása a rendszerváltástól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Szabina (2021) A közösségi oldalakon töltött idő, a párkapcsolati elégedettség, a féltékenység és az intimitás összefüggéseinek a vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Szecső (2009) A társállat hatása az idős emberek szociális kapcsolataira. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Szilvia Nóra (2023) Szövegértési-szövegértelmezési problémák Arany János: A walesi bárdok című balladájának tanórai keretek között történő feldolgozásakor. Komplex szövegértés-fejlesztési ötletek a vershez gimnázium 11. évfolyamán tanulók számára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Tamás (2022) A politika és a sport kapcsolata, különös tekintettel az 1980-as moszkvai és 1984-es Los Angeles-i olimpiai bojkottra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Viktória (2023) Rugalmas agy, stabil vagy? A reziliencia, rumináció, és negatív affektív állapotok kapcsolatának vizsgálata az ESM módszer segítségével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Zoltán (2009) Oktatási rendszerek összehasonlító pedagógiája az Európai Unióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ádám (2023) Az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog védelmének nehézségei fegyveres konfliktusok idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ágnes (1968) Средства смыслового подчёркиваия слов в предложении : О роли указательных местоимений энклитической частицы-то этот такой то тот. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Molnár, Ágnes (2015) Dadogó tizenéves gyermekek nyelvhasználati szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ákos (2023) Kreatív szolgáltatások elemzése és pozícionálása vállalkozások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Éva (2009) Egészségkárosodottak esélyegyenlősége a körösladányi foglalkoztatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Éva Nóra (2022) Hulladékátvevő telepek kialakulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Adrienn (2009) Az indiai kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Alexandra (2014) A rémhírek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Andrea (1989) Gyermekek az intézményes nevelés útvesztőiben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Andrea (2009) Zsolnay család. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anikó (2007) A legrégibb magyar iskola története a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anita Andrea (2020) A mentálhigiénés munka szerepe, hajléktalan személyek körében, egy női rehabilitációs hajléktalanszállón. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Anna (2020) A népek önrendelkezési jogának fejlődése és annak kihívásai napjainkban, különös tekintettel a katalán helyzetre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Csaba (2007) Hulladékgazdálkodás fontossága a nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Csaba (2012) A személyes eladás, mint a kommunikációs mix része. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Csabáné (2007) A Waldorf-iskola helye a magyar pedagógiában tegnap és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Csilla (2020) Óvodás korú gyermekek sportolási szokásai és lehetőségeik, különös tekintettel a táncos mozgásformákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Daniella (2020) Marketing célú grafikai anyagok fogyasztói észlelésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Diána (2004) Bűnözés, mint korunk problémája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Diána (2007) A Korán nőképe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dóra (2020) Az új munkaerő útja az Ingatlannet.hu ingatlanportálnál. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Edina (2020) Az Y és Z generáció a munkaerőpiacon és a Gamifikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Edit (1985) Félelmi motívumok pedagógiai főiskolások álom- élménytartalmában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Edit (1987) A szegedi színjátszás története 1722-1807. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Elvira (2013) A fiatalok szabadidős szokásai és a civil szervezetek ifjúsági tevékenységei Kiskőrösön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Emese (1985) A szemléltetés funkciója az 1978-as évben /különös tekintettel a matematika tananyagára/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Endréné (1968) Bugyi község település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Molnár, Gabriella (1985) A hírközlés földrajza Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Gergely (2004) A KÉSZ KFT. marketing tevékenysége. Az üzletági stratégiai tervezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gábor (2009) A kiskereskedelem marketing stratégiája a multinacionális üzletláncok árnyékában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Imre (2005) Gobbi Hilda az ember, aki a művészetért élt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Imre Zoltán (1999) A fenntartók és az iskolaigazgatók kapcsolatrendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Imréné (2008) Kistérségek könyvtári ellátása Cegléd és környékére kivetítve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, István (1986) A homéroszi kor földrajzi ismeretei az Odüsszeia tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Istvánné (2005) Az iskolai tehetséggondozás gyakorlati problémái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Judit (2020) Non-verbális kommunikáció a mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Judit (1969) Pilis község mezőgazdaságának természetföldrajzi viszonyai és ezek hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Molnár, Judit Orsolya (2007) A mozgásos játékok szerepe a 6-10 évesek korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, János (1940) Budapest fejlődésének földrajzi okai 1867-től. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Molnár, József (1973) Tápé település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Molnár, Józsefné (1989) Pedagógusszerepek az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Katalin (1995) Erőszakmentes konflik(t)usmegoldás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Katalin (2009) Lakodalmak Magyarországon - régen és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Kitti (2016) Nőnek lenni Japánban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Klaudia (2020) Reklámok hatása egészségmagatartásunkra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Klaudia (2015) A nyelvhelyesség vizsgálata általános iskolás tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Klára (2007) Családi szocializáció zavarai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Klára (1991) Dunapentele helytörténetének néhány kérdése a családi nevek tükrében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Krisztina (2007) Családi életre nevelés az iskolában : egy CSÉN-program megvalósítása 5. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Károlyné (1966) Az elbeszélés és felolvasás módszereinek alkalmazása a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Molnár, Lajos (1993) A csanädapäcai Általános Művelődési Központ Általános Iskolája pedagógiai, tantárgyi programja az 1-10. évfolyamra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Lajos (1978) A dunabogdányi Csódi-hegy természeti jellemzői és gazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, László (1999) Az emberi kommunikáció. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, László (2008) Magyarországi körkép a XX. században, megyénk és varosunk divatja - áttekintés -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lászlóné (1999) Cigánygyerekek beilleszkedése az osztályközösségbe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Lászlóné (1999) „Eső a homokra” avagy a tanári minta hatásának vizsgálata egy pedagógus-életűt bemutatásán keresztül. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Magdolna (1995) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Melinda (2004) Algyő fejlődésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Melinda (2011) A nem verbális kommunikáció: a mimika és a gesztusnyelv bemutatása, összehasonlítása országonként, nemzetenként. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Mihály (1989) A cigányság felemelkedésének, beilleszkedésének kérdései, különös tekintettel a szarvasi cigányságra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Mihályné (2004) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az iskolai rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Miklós (1994) Gondolatok a másság problémájával küzdő értelmileg akadályozott tanulók, fiatalok neveléséről és a társadalmi integráció helyzetéről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Miklósné (1959) Szeged-Szentmihálytelek természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Molnár, Márk (2004) A kábítószerek világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Noémi (1999) Gyermekvédelmi szakellátás a Csongrád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Nóra (2016) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Pál (1941) Csanádpalota földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Molnár, Pálné (2000) A szakképzés jövőképe Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Péter (2004) A diszlexia, mint a jó tanulmányi munka egyik gátja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Szabolcs Szilveszter (2005) Újfalvi Sándor emklékiratainak művelődéstörténeti vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Szilvia (2004) A reformpedagógia kialakulása és fejlődése Magyarországon : Freinet-pedagógia a szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Tamás (1993) A LEHEL Hűtőgépgyár privatizációja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Tamás (1995) A tanító, aki az édesapám volt. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Terézia (1990) Kemenespálfa (Vas megye) demográfiai viszonyai a XVIII. század végén és a XIX. század első évtizedeiben. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Tibor (2006) A pedagógiai program és partnerek igényei közötti összefüggések a Tápai Antal Szakközép- és Szakiskolában : (elemzés, értékelés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Tímea (2020) "I have no heart": "I have no heart": Non-Traditional Female Characters in Great Expectations. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Tünde (1997) Az érzelmek és a szeretet. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Tünde (2005) A magyar irodalom Internetes tájékoztatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Virág (2007) Európai országok viselkedéskultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Virág (2008) A National Geographic Magyarország repertóriuma 2005-2006. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Zsuzsanna (2009) VII. Télbúcsúztató Karnevál - Múlt és jövő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Zsuzsanna (1968) A földrajzi fogalmak kialakítása a tankönyv képeinek segítségével. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Molnár, Ágnes (2008) Az animátor nem rajzfilmeket készít? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Ágnes (1999) A Balkányi Gyermekotthon bemutatása, és a gyermekek védelmével kapcsolatos elvárások, változásai napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár, Ágnes Lotte (2017) Tehetséges gyermek gondozása az iskolán belül és kívül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Éva (1994) A kedvező pszichológiai légkör a tanítási órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnár Gábor, Heléna (2021) Női karrierutak: Hogyan lehet összehangolni a munkát és a magánéletet nőként? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár-Albert, Ágnes (2021) Az agy dekódolása és neuropszichológiai rehabilitációja – Múlt, jelen és jövő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár-Boczka, Tímea (2023) Emberi erőforrás fejlesztés kihívásai és lehetőségei a köznevelési intézményekben : összevont óvoda- bölcsődei intézményegység tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár-Kis, Denissza (2018) A közfoglalkoztatottak helyzete a társadalomstatisztikai és demográfiai adatok tükrében Bács-Kiskun megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár-Tikviczki, Ágnes (2021) Az érzelmi nevelés fontossága a Boldogságóra Program bemutatásán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné, Kiss Zita (2007) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Balázs, Zsuzsanna (2005) Hétköznapok Vénuszai. A Tornyai János Múzeum új állandó régészeti kiállításának közművelődési hasznosítási terve 2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Csáky, Edina (2007) A tradicionális hastánc múltja, jelene, jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Gergely, Dóra Ágnes (2017) A magzati élet büntetőjogi védelme és a magzatelhajtás szabályozásának fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Ilyés, Andrea (1999) A népszokások jelentősége a századforduló időszakában Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnárné Karsai, Julianna (2008) Közoktatási intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi felelősének tevékenységrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Király, Patrícia (2012) A reklám és hatása a nők mindennapi életére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Kis, Rita (2021) Migrációs jelenségek vizsgálata Magyarországon és ezen belül Győr-Moson-Sopron megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Langó, Nóra (2017) Életszínvonal, megélhetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Megyeri, Anikó (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Misán, Marianna (1995) A családi környezetben átélt traumák hatásainak vizsgálata nevelőotthonos serdülőknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnárné Muladi, Tímea (1990) A Tabán Általános Iskola munkára nevelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Molnárné Prjevara, Nóra (2002) A kommunikáció szerepe a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Prokop, Klára (2001) Felzárkóztatási vezetői stratégia megvalósulása óvodámban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Szász, Katalin Tímea (2020) A csapatépítés szerepe, lehetőségei és korlátai a Bonafarm Zrt. törzsadat-karbantartás csoportban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Tóth, Györgyi (2009) A szervezeti kultúra a Szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola, a Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola tagintézményében a Geert Hofstede-i kulturális dimenziók mentén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Tóth, Hilda (2005) A Délmagyarország című napilap 1937. évi eseménynaptára : ezen év kulturális-és sporteseményei alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Vígh, Edit (2011) Az elismerés és az elmarasztalás verbális megnyilvánulásai a tanórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Vígh, Edit (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mondi, Renáta (2018) A cafetéria rendszer szerepe és szabályozása, különös tekintettel a MÁV Zrt. szervezetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mondi, Renáta (2019) A munkahelyi motiváció és ösztönzés eszközei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mondi, Viktor (2013) Felnőttképzési feladatellátás Jász-Nagykun-Szolnok megye közművelődési intézményeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mondok, Ivett Éva (2008) Az Alma Mater koncertek a Zeneakadémián marketingkommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mondovits, Cintia Lilla (2012) A Pick Szeged Zrt. bemutatása a munkaügyi kapcsolatok tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Monek, Petra (1999) A nemi nevelés szerepe a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Monek, Zoltán (2007) A cigány népcsoport történetének epizódjai, hagyományai, szokásaik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mong, Mónika Judit (2023) Rövid neurokognitív szűrőteszt használatának tapasztalatai egynyelvű és kétnyelvű iszkémiás post stroke betegek körében és érzelmi állapot feltárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mong, Mónika Judit (2021) Társas támogatás észlelt hatékonyságának vizsgálata önsegítő csoportokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mongangale, Jr. Boenga (2022) Analyse de la représentation des événements contemporains par la presse française et francophone; la Coupe d'Afrique des Nations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Monir, Sheikh Sirajum (2020) Pros and Cons of WTO. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Monoki, Annamária (1997) A cserkészet távolról és közelről, a cserkészet kialakulása és története Magyarországon, ill. Kisújszálláson. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Monori, Csenge Réka (2021) A táncosok és zenészek közötti nonverbális kommunikációs kapcsolat az erdélyi Mezőségen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Monori, Marcell (2022) Zene és politika: Az amerikai folkór, rock, punk és hip-hop. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Monori, Zsuzsanna Éva (2014) Zaklatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Monori, Anita (1998) Szolnok város felnőttképzési térképe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Monostori, Edina (2010) Illegális foglalkoztatás a mai Magyarországon a munkaügyi statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Monostori, Edina (2013) A direkt akciók alakulása a rendszerváltás óta Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Monostori, Edit (1992) Tehetséggondozás a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Monostori, István (1993) A kürt oktatásának néhány pedagógiai problémája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Monse, Norbert (2009) A Somogyi-könyvtár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Moravcsik, Béláné (1995) A Krisztus Királyról nevezett Népművelő Testvérek Társaság tevékenysége Pusztamonostoron : egy iskolánkívüli nevelési rendszer. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Moravszki, Csenge Mariann (2021) A digitális oktatás hatása és a kiégés szindróma jelenségének vizsgálata gyógypedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Moravszki, János (2009) Európai Uniós információforrások Békéscsabán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Moravszki, János (2009) Európai Uniós információforrások Békéscsabán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Morvai, Gizella (2010) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Morvai, Kinga (2022) Generációs tapasztalatok ábrázolása a kortárs magyar filmben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Morvai, Kinga (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Morvai, Melinda (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Morvai, Ildikó (1989) Társas-közösségi kapcsolatok összehasonlító vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Morvainé Molnár, Ilona (2004) Szöveges feladatok tanításának módszertani kérdései egy országos felmérés kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Morvainé Molnár, Ilona (2000) „Vagyok ki osztályát, pontos j-vel írta...” : mit tud termi egy egyesület a dyslexiás gyermekek érdekében? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Moró, Eszter (2005) A számítógép mint motivációs eszköz az általános iskolai matematika oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mosa, Wasim (2020) Public Health and Trade Restrictions Under the SPS Agreement within the WTO. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mosad, Mina Saad Tawadrous (2022) ESG Reporting Practices and Their Role in Protecting Firm Value and Mitigating Risks During Crises: Evidence of Egypt during COVID-19. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mosolits, Lászlóné (2008) Sopron-Fertőd kistérség közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mosonyi, Barbara (1999) Hátrányos helyzet (Egy tanulásban akadályozott, hátrányos helyzetű gyermek fejlődésének bemutatása). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mosonyi, Borbála (2009) Gasztronómiai mikrotezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mosonyi, Edit (2009) Állatvilág mikrotezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mosonyi, Tibor (2005) Beilleszkedési zavarok, a Nevelési Tanácsadó és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Motyovszkiné Kincses, Edit (1993) Személyiségfejlesztés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Motyovszkiné Petrik, Erika (1991) Az általános iskolás tanulók pályaválasztásának és továbbtanulásának problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mounsi, Yousra (2023) Analyse des impacts economiques et politiques des sanctions de l'ue a l’egard de la russie dans le cadre du conflit ukrainien. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Moussa Latifa, Ben (2017) Democratic transition during Arab Spring. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Movik, Angéla Kolozsvár irodalmi élete 1790-1830-ig. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Mozol, Gyöngyi (1990) Az egészséges életmódra nevelés lehetőségei a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola alsó tagozatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mozsár, Attila (2006) Orosháza város lakosságának sportolási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mozsár, Erika (1991) Az énektanítás hatása a felsőtagozatos tanulókra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mozsár, Zsuzsanna (2004) A kis nagyember: Kabos Gyula. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Moór, Magdolna Tapolca gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mrakovics, Ildikó (2009) Az intézményi önértékelés és az innováció kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mrena, Gina (2016) Második esély. Munkavállalás a börtönévek után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mrsan, Anita (1990) A tanulók tanuláshoz való viszonyának a vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mráz, Aliz (2007) Sajtóhelyreigazítás a személyiségi jog védelmére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mráz, Mária Krisztina (2014) A felnőttkori tanulás akadályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mrázné Tóth, Erika (2016) Demokratikus kormányzati rendszerek összehasonlító elemzése Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Msambya, Joseph Apolo (2023) Enjeux stratégiques africains dans les relations internationales de coopération Europe-Afrique. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muci, Csilla (2001) A csantavéri katolikus elemi népiskola története 1870-1916. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Alexandra (2014) Családok helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Balázs (2022) Kistelek Geotermikus energia hasznosításának mérlege. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Bernadett (2011) A magyarországi romák társadalomstatisztikai és demográfiai helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Bianka Annamária (2019) Munkaerő, mint a szervezet lelke : különös tekintettel a toborzás és a kiválasztás fontosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Dóra (2014) A termőföld használat szabályozásának módosulása a Földforgalmi törvény tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Sarolta Titanilla (2022) A könyvtár és a mese hatása az óvodáskorú kisgyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Tamás (2021) Történelem-pedagógiai portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Vanda (2023) A network marketing (MLM) hálózatok strukturális felépítése és különbözőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Ágnes Réka (2021) Az óvodáskori falmászás, mint tartáshibák megelőzésének lehetősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Ákos (2023) Conceptual Metaphors and Metonymies in Football : an Analysis of News Articles and Commentaries. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Adrienn (2020) Woody Allen és a Me Too-mozgalom az amerikai sajtó tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Albertina (1997) Reklám és etika. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsi, Bence (2020) Visegrádi országok nyugdíjrendszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Géza (1991) A falfirkálások szerepe a városi folklórban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsi, Imre (1998) A vásárhelyi tanya építészetének és gasztronómiájának áttekintése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsi, Mercédesz (2000) A fiatalkori bűnözés okainak vizsgálata és megelőzési kísérlete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Nikoletta (2011) A megszólalás esélyei a tanítási órán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Szilvia (1995) A családi fénykép. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsi, Zsolt (1999) Szicília természetföldrajza és a csodálatos Etna. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsi, Ágnes (2011) A hazai underground hip-hop szubkultúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsina, Tamás (2010) Reintegrációs törekvések a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsiné Kálvai, Mária (1965) Az esztétikai nevelés szerepe a földrajz-oktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mucsiné László, Ilona (1995) Kistelek művelődés és sajtó története 1938-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mucsiné Szabolcski, Ágnes (2001) Gyermekek közlekedésre nevelésének elmélete és gyakorlati megközelítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsányiné Sajtos, Gyöngyi (1988) A Maros-szög komplex gazdaságföldrajzi jellemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Muczi, Kornélia (2002) Gondolatok a pedagógusok minősítéséről és továbbképzéséről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mufics, Anna Marina (2014) Az örökbefogadás jogintézménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muhari, Laura (2011) A Magyar Államvasutak munkavállalói juttatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muhari, Zoltánné Rossz gyerek a mai iskolában? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Muhari, Emese Edit (2013) Kisebbségek helyzete a magyar oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muhari, Gabriella (1983) Békés megye ipara a nemzeti földrajzi munkamegosztás szempontjából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Muhari, Kornél (2005) Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muhel, Gabriella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Muhel, Gabriella (2022) A "dolgozó nő" megjelenése a párthatározatok tükrében 1948-1953 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muhel, Katalin (2022) A környezeti nevelés : a környezeti nevelés lehetőségei a Szegedi Arany János Általános Iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muhi, Miklós (2019) Az online tartalom-hordozhatóság szerzői jogi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muity, Erika (1991) A toxikománia elterjedése a volt szocialista országokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mujević, Belma (2022) NFTs and Copyright Law. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mukus, Dominika Olimpia (2023) A mozgásfejlődés, mozgástanulás megfigyelése az 1. osztályos gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mukus, Renáta (2022) A magyar munkaerőpiac fejlődése a rendszerváltozás utáni évtizedben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muladi, Rita (2009) A Bethlen Gábor Református Gimnázium Évkönyveinek Repertóriuma 1853-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mulasz, Mihalisz (1986) Vén Emil élete és művészete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Muliawati, Afifah Cahya (2021) Economic Growth and Energy Consumption towards Emissions in Indonesia; the Potential of Renewable Energy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mulicz, Andrea (2011) Életpálya a közszolgálatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mundruc, Dávid (2021) Portré Herman Krisztoferrel. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Mundrákné Marján, Margit (2004) Marketing eszközökkel a sikeres rendezvényért. X. Szegedi Utazási Kiállítás reklámterv elkészítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Munkácsi, Norbert (2004) Személyiségfejlesztés az iskolában : különös tekintettel a játékok fejlesztő hatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Munkácsi, Norbert (2006) A kamarák szerepe a szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Munkácsi, Pál (2004) Szakképzés az Európai Unió országaiban : (kutatás). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Munkácsi, Pálné (1995) Az óvodáskorú gyermekek szerepjátékának sajátosságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Munkácsi, Pálné (1998) Tanulási nehézségekkel küzdő gyermek személyiségfejlődésének problémái és fejlesztésének lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Muntyán, Luca (2023) Az örökbefogadás intézménye, különös kitekintéssel a nemzetközi örökbefogadásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Murai, Alexandra (2000) Eötvös József, az első magyar kultuszminiszter oktatás-politikai tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Murakeözy, Péter (1968) A népiskolai, polgári iskolai és általános iskolai számtantanítás összehasonlításának néhány kérdése. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Murguly, Zsolt (2013) A szabadságvesztés büntetés-végrehajtása, különös tekintettel az elítéltek foglalkoztatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Murguly, Zsolt (2013) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása, különös tekintettel az elítéltek foglalkoztatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Murgulyné Szabó, Erzsébet (2011) A közszolgálati menedzsment a tételes magyar jogban és a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Murvai, Máté (2023) Egy fűrészárut értékesítő kisvállalat marketingkommunikációjának elemzése a B2C piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Murvai, Blanka (2020) Az önértékelés és a testi tudatosság vizsgálata jógázók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Murvai, Panna (2020) Terror a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Murzsán, József (1997) A betegség az ezoterikus pszichológia oldaláról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Murányi, Hajnalka (2010) Az örkényi Huszka Hermina Általános Iskola szociológiai meghatározói és hatása a pedagógiai tervező-szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Murányi, Adrienn (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Murányi, Gizella (1939) Szekszárd földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Murányi, Hajnalka (1998) Az állami gondoskodás alatt álló gyermekek szocializációja és társadalomba való beilleszkedése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Murányi, Hajnalka Szegvár népessége a XVIII-XIX. században. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Murányi, Kata (2020) The Effects of American Women's Magazines on the Self-Esteem of Hungarian Readers. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muráti, Tamás György (2011) A horgászat szabályozása, szervezete, és környezetjogi összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muráti, Adrienn (2005) A fogyatékkal élő emberek és csökkent munkaképességűek elhelyezkedése a mai munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Murátiné Szögi, Eszter (2021) Az oktatásra fordított segélyek hosszú távú hatása Afrikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Musa, Emese (2005) A Klauzál Gábor Általános Iskola története a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mustabasic, Zineta (2020) A rendvédelmi igazgatási alkalmazottak jogi helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muszka-Kallo, Orsolya (2015) Szociális jog a hadigondozás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muszkáné Fekete, Szilvia (2009) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségi új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Muszkáné Gusztafik, Edit (2014) Innováció az óvodában:innováció az óvoda belső és külső együttműködéseiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Muszély, Margit (1941) Budapest hatása környékére. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Mutier, Uszáma (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mutier, Uszáma (2022) Szövegértés-fejlesztés természettudományos tantárgyak oktatásába ágyazva, különös tekintettel a biológiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muzsai, Martina Klaudia (2023) Biztosításokkal kapcsolatos attitűdök, tudásszint és informáltság vizsgálata „Z” generációs magyar egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Muzsnyai, Nikolett Timea (2016) Könyvtár-pedagógia tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mysik, Károly (2008) Szervezetfejlesztés, innováció, szervezeti átalakulás, egy XIII. kerületi iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mácsai, Erzsébet (2023) Tanári motiváció, a rugalmas tanulási utak támogatásának eredményes megoldásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mácsai, Petra (2009) Munkaügyi helyzet Békés megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mácsai, Soma (2017) Az álhírek a populizmus szolgálatában /Donald J. Trump kommunikációs technikái/. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mácska, Péter Márk (2020) Babymoon szerepe a turizmusföldrajzban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mácska-Miklós, Elizabet (2022) Nevelési stílusok napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mácz, Melinda (1991) Az esztétikai nevelés pszichológiai vonatkozásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mádai, Nándor (2020) Szépség-Verseny A testkép és versengés összefüggésének vizsgálata, különös tekintettel a felfelé és lefelé történő társas összehasonlításra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mádai, Rita (1992) Az agresszió elmélete és megjelenési formái a társadalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mádi, Szilvia (2013) A felnőttkori tanítási és tanulási folyamat jellemzőinek vizsgálata a tréning módszer alkalmazásai tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máhig, Blanka Júlia (2018) Interkulturális konfliktushelyzetek a munkahelyen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máhig, Blanka Júlia (2021) A koronavírus hatása a protokolláris viselkedésre : találkozásaink protokollja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máhig, József (2008) Az érettségi vizsga története, tartalmának és funkciójának változásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mák, András (2008) Tanítási tanulási technikák az iskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mák, Noémi (1996) Anya és gyermek kapcsolata. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Mák, Kornél (2006) Az egyházi iskola rendszere, irányítása, vezetése egy egyházi iskola bemutatásán keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mák, Levente (2013) Menedzser szemléletű iskolavezetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Málik, János (2021) Diplomáciai kapcsolatok Magyarország és Csehszlovákia között az 1968-as prágai események tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Málik, János (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Málovics, Gábor (2011) A japán szervezeti kultúra főbb jellegzetességei. A magyar és a japán szervezeti kultúra összehasonlítása, a különbségek hatása az interakciókra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Málovics, Melinda (1999) Az Uniterm Kft piaci pozíciójának elemzése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Málovicsné Tánczos, Irén (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Málovicsné Tánczos, Irén (2011) Szókincsfejlesztés kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mályi, Mariann (2013) Harmadik állambeli munkavállalók jogi helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mándi, Dorottya (2018) Az örökbefogadás jogintézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mándi, Adrienn (2008) Táplálkozáskultúra a kezdetektől napjainkig Avagy a kásától a hamburgerig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mándi, József (2000) A fiatalok beszéd kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mándics, Izabella (2003) A hazai szakképzés elemzése, fejlesztésének távlatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mándity, Krisztián (2023) Válságkommunikáció és a streaming szolgáltatók. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mándity, Zorán (2010) Az érettségi vizsga története Magyarországon. Az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mánya, Magdolna (2015) A munkaviszony megszüntetése, különös tekintettel a felmondás szabályozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mányoki, Ádám (2011) A faktoringszerződés a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mári, Anikó (2005) A mobil távközlés Magyarországon 1994-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mári, József (1993) Az iskolaethosz és a gyermekek iskolai komfortérzete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mári, Sarolta (2020) A fogyasztói magatartás vizsgálata a hulladékcsökkentés jegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máriné Balogh, Anasztázia (2004) Óvodás gyermekek személyiségvizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márity, Gréta (2022) Környezetpolitika az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Anita (2021) A tabutémák megjelenése az ifjúsági könyvekben : avagy hogyan kapcsolhatók a biblioterápiákhoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Attila (2017) A munkaidő-nyilvántartás súlyponti kérdései a munkaügyi bíróság ítélkezési gyakorlata tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Endre (2022) Élet a hálón túl : a lelki egészség fejlesztésének lehetőségei a vajdasági magyarság körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Petra Lilla (2021) Az élettel való elégedettség, a párkapcsolati elégedettség, valamint az otthonnal való elégedettség összefüggéseinek vizsgálata a mentális egészséggel a COVID-19 járványhelyzet időszakában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Endre (2015) Első és Második Nyilvánosság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Endre (2017) A médiamanipuláció jelentette kihívások a felnőttnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máriás, Endre (2019) A pszichoterápia módszerének alkalmazási lehetőségei a színházi nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márk, Annamária (2012) Dél-Alföldi Régió harca a munkanélküliséggel 2007 és 2010 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márk, Annamária (2010) A székelység demográfiai sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Dávid (2021) 1. Exclusion of Wrongfully Obtained Evidence: A Comparative Analysis ; 2. Publicity versus right to the presumption of innocence [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Lúcia (2014) A bűnözés statisztikája különös tekintettel a visszaeső bűnözésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Éva (2011) A munkanélküliség mérséklését szolgáló munkaerő-piaci szolgáltatások, különös tekintettel az álláskeresési és munkatanácsadásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Anett Tünde (2020) Portfólió Szakmai életút bemutatása. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Edina (1991) Öngyilkosságról Bács-Kiskun Megyében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márki, Edina Brigitta (2020) A magyar egészségügy finanszírozása. Egészségügyi ellátásokra fordított erőforrások és a népegészségügyi helyzet egymásra gyakorolt hatásainak elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Enikő (2008) Az ókori egyiptomi írás A hieroglifák története és szerkezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márki, Ernő (1993) Ismerkedésem a Gordon módszerrel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márki, Lászlóné (1999) A sikeres üzlet egyik titka a jó menedzser asszisztens. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márki, Tünde (2020) A szülők válásának hatása a gyermek felnőttkori kapcsolataira- Az Y és Z generáció gondolatai a párkapcsolatokról, házasságról és válásról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márkiné Gácsi, Mónika (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkiné dr. Igriczi, Hajnalka (2019) A pszichológus szakértő szerepe a családjogi perekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márkné Netye, Andrea (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Adél (2023) A digitális tér újdonságai és az azokra adott jogalkotási válaszok, különös tekintettel az elektronikus kereskedelmi szerződésekre és a fogyasztóvédelemre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Csaba (2012) Közszolgálati televíziózás a digitális átállás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Csenge (2022) A magyar büntetés-végrehajtási rendszerben fellelhető túlzsúfoltság és annak alternatív kezelési módszerei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, János (2005) Gondolkodtató matematika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Júlia (2016) The Treaty Establishing a Constitution for Europe : a step towards a federal Europe? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Panna (2021) Az időperspektíva, az önszabályozott tanulás és a reziliencia kapcsolata az egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Zoltánné (2010) A családi pótlék rendszer múltja, jelene. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Zsuzsa (2015) A vezető tisztségviselő felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Csaba (2007) A szegedi Várbörtöntől a Csillagig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Erika (1978) A nevelőotthonok úttörőmunkája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márkus, Kinga (1991) Az érdeklődésfejlődés és a számítástechnika iránt való érdeklődés kialakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márkus, Levente (2020) A Z generáció munkavállalási motivációi, céljai és megjelenése a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márkus, Márta (1994) A kaposvári Kodály Zoltán Ének-Zene tagozatos Általános Iskola bemutatása, oktató - nevelő munkájának elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márkusné Jónás, Dr. Julianna (2007) Kistérségi együttműködés az oktatási/nevelési intézmények között a Pécsi Kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márkusné Király, Emese (2007) Polgári élet és a színház, avagy mit jelentett a színház és a színjátszás a dualizmus korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márkusné Szabó, Ilona (2005) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márky, Balázs (2006) Székesfehérvári és Fejér megyei újságok az 1990-es évektől. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márok, Istvánné (1986) Területszámitás és általános iskolai tárgyalása. Szakköri feladatgyűjtemény készítése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márok, Soma (2015) A „három csapás” a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márta, Andrásné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márta, Beatrix (2022) A2022-es brazil elnökválasztás két legnépszerűbb jelöltje: Lula da Silva versus Jair Bolsonaro. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márta, Klaudia (2010) Menedzsment váltás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márta, Lilla (2021) A Covid-19 turisztikai szervezetek online marketing tevékenységére gyakorolt hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márta, Krisztina (1991) A tanári személyiség szerepe a tanár-diák kapcsolatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mártha, Krisztián (2009) A gyermekvédelmi törvény változásai és hatása az intézményi feladatellátásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Anikó (2011) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Antal (2015) Számítógépes bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Bernadett (2023) Az elítéltek kapcsolattartása a külvilággal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Dalma Kata (2021) Megváltozott munkaképességű munkavállalók munkahelyi esélyegyenlősége, munkahelyi integrációja napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Dezideráta (2021) A Provident Pénzügyi Zrt. és a szegedi SSC működésének bemutatása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Emese (2022) A zenélés kreatívabbá tesz? A divergens gondolkodás mérésének új, online lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Gabriella (1968) Синонимия инфинитивных сочетаний. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Márton, Judit (2007) A kistérség és a megye feladatmegosztása a szakmai szolgáltatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Kinga (2021) A munkakörelemzés folyamata és gyakorlati aspektusa. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Milán Bence (2023) Nono : "színész élet" gyermek szemmel : vizsgafilm-dokumentáció. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Milán Bence (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Zsófia (2023) IKT eszközök oktatási, fejlesztési célú felhasználása óvodáskorúak otthoni és csoportszobai környezetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Attila (2007) Minőségirányítás, minőségfejlesztés lehetőségei a közoktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Emese (2020) Középiskolai osztályokban előforduló normarendszer teljesítménymotivációval való együttjárásának vizsgálata a társas támogatottság tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Irén Enikő (2012) Új munkaköri kompetenciák megjelenése a változó piacgazdaság és az Európai Unió igényeinek megfelelően. A kompetenciák felértékelődésének folyamata az elmúlt évtizedekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, József (2007) A Keresztapa trilógia és a valódi maffia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, József (2013) Tanszabadság és szabad iskolaválasztás a törvényi változások tükrében Magyarországon 1949 és 2011 között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Lászlóné (2000) „Felülről fúj az őszi szél... ” : Nagykálló néptánchagyományai és annak pedagógiai vetületei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márton, Rózsa (2004) A modern hazai közoktatási rendszer működésének társadalmi, pedagógiai és közgazdasági feltételei a XX. század utolsó évtizedében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mártonffy Zoltánné Papdi, Magdolna (1991) A gyermeki önállóság fejlesztésének lehetősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mártonné Csernus, Ágnes (1980) A geometriaoktatás korszerűsítésének néhány kérdéséről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mártonné Csernus, Ágnes (1999) A modern hazai közoktatási rendszer működésének társadalmi, pedagógiai és közgazdasági feltételei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mártonné Kádár, Zsuzsanna (2016) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mártonné Kádár, Zsuzsanna (2016) A kisiskolások szövegértése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mártonné Tőzsér, Erika (2015) Környezeti nevelés az iskolában : egy megvalósult innováció és tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mártáné Géczy, Klotild Etelka (2007) A Szeghy Endre pedagógus női kar 20 éve /1985-2005/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mártáné Makai, Erzsébet (1997) A Mezőkovácsházi Hírlap története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Márté, Tibor (2008) Írás és szakfordítás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máró, Judit (2011) Magatartási kódex – Megszűnik a bankok erőfölénye? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máthé, Hajnalka Regina (2021) Pozitív módszerek a pedagógusok lelki egészségének védelmében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máthé, Kamilla Flóra (2023) Munkaerő toborzás a Kádár-korszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máthé, Nikolett Csilla (2022) Vállalkozói hajlandóság az SZTE-GTK női hallgatóinak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátrai, Anna Mária (2021) A konduktív nevelés alapelveinek, módszereinek megvalósulása különböző értelmi sérülés mentén a Bajai Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátrai, József István (2018) A törvényességi vizsgálat kizártsága az alkotmányjogi panaszeljárásokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátrai, Enikő (1994) A szegedi Piarista Gimnázium története (1918-1927). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mátrai, Lászlóné (1989) Szeged-Móraváros gazdaságföldrajzi fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mátrai, Éva (2004) A reklám szerepe a gazdaságilag elmaradott országokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátrai Lászlóné Rigó, Julianna (1969) A táblai rajz szerepe és a rajzolás szükségessége földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mátyus, Anna (2021) A kiégésben való érintettség és a megelőzés jelentősége gyógypedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyus, Béla (2016) A börtönügy megoldásra váró problémái a fiatalkorúak vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyus, Kornél (1999) A klasszikus sertéspestis megelőzésére és felszámolására vonatkozó Európai Uniós stratégia, különös tekintettel hazánk csatlakozási törekvéseire. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Mátyus, Mariann (2016) A békéltető testületekről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyus, Valéria (2006) A Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási, mikrotérségi hálójának feltárása, és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyus, Ákos (2012) Olajágak ölelésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyus, Barbara (1997) A reklám hatása a "fogyasztóra". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mátyás, Anna (2022) A szülői stressz és erőforrások vizsgálata az eltérő fejlődésű gyermekek szülei körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Ferenc Miklós (2005) Szakköri feladatok számelméletből az általános iskola 8.osztályosai számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Hunor László (2017) Reforming the United Nations Security Council: Obstacles that may prevent the reforms from being realized and proposals for overcoming these. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Krisztina (2010) Tagok /részvényes/ felelőssége és hitelezővédelmi intézmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Orsolya (2010) Az orvosi műhibaperek visszahatása az orvosi gyakorlatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Renátó (2021) A távmunka helyzete Magyarországon a koronavírus pandémia előtt és után. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Vanda (2022) Észak- és Dél-Korea kulturális és politikai helyzetének alakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátyás, Zsuzsanna (1993) Az MTV néhány hírműsorának kvantitatív nyelvészeti elemzése számítógéppel. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mátyási, Titanilla (2015) Az emberölés minősített esetei és privilegizált esete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Gábor Lajos (2016) Az adatvédelem IT vonatkozásai a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Istvánná (2001) Vezetői kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Jánosné (2006) Szemléletformálás és PR egy falusi iskola tevékenységén keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Lilla (2021) A betegségismeret és a megélt érzelmek hatása az új technológiák iránti attitűdre 2-es típusú cukorbetegeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Marcell (2012) A vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Tekla (2021) A hallgatók, az oktatók és a munkáltatók véleménye a pályakezdőktől elvárt kompetenciákról a közösségszervező szak példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Zalán Olivér (2022) Az Employer Branding és a Social Media jelentősége és kapcsolata a magyar telekommunikációs piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Albert (2007) Az akciófilmek hamis valóságának hatásai közönségükre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Barbara (1993) A közvetlen emberi kommunikáció. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Máté, Erzsébet (2004) A tömegfilm. Milyen társadalmi igények táplálják a giccs filmvásznon való megjelenését, a tömegfilmet, és meddig tart ez a népszerűség? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, István (2010) A Biblia hatása az egyetemes kultúrára a XVI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Judit (1980) A gyermekrajzok fejlődéspszichológiai elemzése /5-8. osztályban/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Máté, Lajos (1985) Az intézeti hatásrendszer a fiatalkorú elítélt nők idő- és tevékenység struktúrájának tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Máté, Lilla (2000) A családi életre nevelés néhány mai problémája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Péter Pál (2020) Foglalkoztatáspolitikai eszközök a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Máté, Sándor (1995) Pályaválasztás és pedagógusszerep (Elképzelt és valóságos képek a testnevelői pályáról, TF hallgatók illetve fiatal testnevelők véleményének tükrében). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Máté, Tibor (2000) Taekwon-do és nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máté-Tóh, Gertrud Mária (2018) A munka és magánélet összeegyeztetése az atipikus foglalkoztatási lehetőségek tükrében : a női szerepek összeegyeztetésének kihívásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máté-Tóth, Anna (2013) Petrovácz József- Egy múlt századi tanító emlékére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátéffy, Amanda (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mátéffy, Orsolya (2018) Részvénytársaságok létrehozatala a Ptk. – ban és azon túl. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátékovits, Mónika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mátékovits Rudolfné Lebanov, Judit (2000) Az emberi erőforrások menedzselése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máténé Homoki, Tünde (2000) Innovációs törekvések az értelmileg akadályozott gyermekek iskolai fejlesztésében Hódmezóvásárhelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máténé Kis-Rácz, Edit (2008) A tanári teljesítmény értékelése a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Máténé Németh, Judit Anna (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Máténé Pintér, Anna (1987) Kiskunfélegyháza iparföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Máténé Székely, Erika (1998) Neveléstörténeti gondolatok a nevelőintézmények múltjáról és jövőjéről a Kis-Sárréten. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Máténé Vipler, Henrietta (2007) A Zalaegerszegi Mentálhigiénés Központ tevékenységének a bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátó, Gábor (2022) Élet a 102 éves Belvárosi Moziban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátó, Tímea (2010) Egészségkárosodással összefüggő nyugellátások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mátó, Zita (2013) A keresőképtelenség esetén járó ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátó, Zsolt (2014) Bűnözéstől való félelem a szegedi Odessza lakótelepen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátó, Gyöngyi (1988) Lakodalmak Apátfalván régen és ma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mátó, Gyöngyi (2011) "Mesterré" válásom elméleti és gyakorlati útja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mátó, József (1999) A makói Zrínyi Ilona Polgári Leányiskola története 1880-1930. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mátó, Kamilla (2020) IKT használat az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mátóné Sóki, Bernadett (2008) A lovasterápia hatása magatartászavarral küzdő gyerekekre, az Aranyossy Ágoston Általános Iskola gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mázló, Ildikó (2010) Az arisztokrácia építkezései a XVII-XVIII. századi Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mázor, Róbert (1998) A munkahelyi informális közösség szerepváltozása a rendszerváltás után. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mázsa, Zoltánné (2007) A pedagógiai hatásrendszer érvényesülése egy eltérő tantervű általános iskola szabadidős tevékenységeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Méhes, Lajosné (2007) Kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Méhes, Dóra (2007) Népi hagyományok megjelenése a technika oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Méhes, Matild Klára (2004) Istennek, hazának, tudománynak... : az egyházi oktatás és nevelés helyzete és feladatai, egy vizsgálat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Méhes, Tamás (2004) A TIT Bács-Kiskun megyei egyesülete drogprevenciós tevékenységének főbb irányai az évezred utolsó évtizedében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Méhn, Ágnes (1991) nincs megadva. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Méhész, Dóra (2013) A Médiatanács európai kritikái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mélykuti, Tibor Máté (2014) A földhaszonbérlet szabályozása a Földforgalmi törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mélykútiné Németh, Kornélia (2005) A Szentesi Művelődési Központ Intézménytörténete 1980-2004-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménes, János (1995) A pedagógus értékelő magatartása mint a személyiségfejlesztés egyik eszköze. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ménesi, Dóra (2018) A magyar nők munkaerő-piaci helyzete különös tekintettel a várandós és gyermeket nevelő nőkre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi, Karola (2021) A globális felmelegedés hatása a mezőgazdaságra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi, Rudolf (2018) A pénzmosás aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi, Tamara (2021) A vállalkozás, mint fogyasztó – vállalkozásfejlesztési szolgáltatások és azok fejlesztési lehetőségei a Dél-Alföldön. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi, Éva (2009) Fenntarthatóság pedagógiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi, Eszter (1999) Értelmi fogyatékosok helyzete napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ménesi, Ferenc (2007) A család és a környezet hatása a gyermek nevelésére, fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi, Melinda (2016) Belső- külső vándorlás napjainkban Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesi Tóth, Lászlóné (1986) Átmenet az általános iskola és a középiskola között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ménesiné Fülöp, Katalin (2010) Bűnügyi igazságszolgáltatási együttműködés áttekintése az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménesiné Fülöp, Katalin (2005) Gyermek és fiatalkorú bűnözés a Család, Gyermek, Ifjúság című szakmai folyóirat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ménich, Laura (2021) Az értelmileg akadályozott felnőttek foglalkoztatása a dabasi Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ménkű, Dóra (2019) A versenytilalmi megállapodás elméleti és gyakorlati alapkérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Méreiné Illyés, Anikó (1983) A számok és a számrendszerek fogalmának kialakítása a korszerű matematikatanítás folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mérfalvi, Zsuzsa (2005) A magyar és az amerikai matematika oktatási rendszer összehasonlítása 10 és 16 évesek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mérges, Alexandra (2014) Szakszervezeti pluralizmus az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mérges, Dóra (2011) Az üzemi baleset és a foglalkozási megbetegedés szociális jogi és munkavédelmi szabályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mérges, Zsuzsanna Mária (2022) Kortárs generációs lányregények : Leiner Laura: Ég veled és Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny! összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mérges, Alexandra (2016) Kiküldetés munkajogi szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mériné Fröhner, Mariann (2004) "Idegen nyelvi kommunikációs tréning" a békéscsabai Belvárosi Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Adrienn (2009) Munkanélküliség Pest megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Adrienn Sára (2021) Környezeti attitűdök és személyiségvonások összefüggése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Adrienn Sára (2023) A diák kiégés jellemzői és kapcsolata más változókkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Agnes Zita (2009) A veszélyes hulladékok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Andrea (2013) Az ideális politikusi személyiség tulajdonságainak elemzése. Esettanulmány: Móhandász Karamcsand Gandhi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Aranka (2013) Magyarok munkavállalása és migrációja az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Attila (2023) A kábítószer-kereskedelem elhatárolása a kábítószer-birtoklástól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Balázs (2017) A nemzeti parlamentek szerepe az Európai Unió döntéshozatalában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Balázs (2022) A személyes adat mint fizetőeszköz koncepciója és jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Beatrix (2007) Landeskunde im DaF-Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Bernadett (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Bernadett (2023) A kommunikáció mint szociális képesség fejlesztési lehetőségei általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Diána (2023) A dublini rendszer reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Diána (2012) A közép- és kelet-európai autochton nemzeti kisebbségek jogainak európai védelme. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Edina (2014) A nevelőszülői jogviszony. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Fanni (2019) Az önvádra kötelezés tilalma a büntetőeljárásban kitekintéssel a vagyont érintő kényszerintézkedésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gabriella (2013) Coaching és a felsőoktatás kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gabriella (2015) Munkaviszony megszüntetés a bírói gyakorlat tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gabriella (2010) A köztisztviselők felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gabriella (2011) A munkaerő-kölcsönzés jogi szabályozása és gyakorlati megvalósulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gergely (2022) Az ESG Szemlélet És A Vállalati Pénzügyek Kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gábor (2016) Fejlesztések és változások Kistelek oktatási és nevelési életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, István (2009) Munkanélküliek ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Judit (2010) Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Judit (2012) Az eurózóna válsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, János (2011) A Kárpát-medencében élő határon túli magyarság demográfiai sajátosságai és jogi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Kamilla (2023) Die Rolle der Landeskunde im DaF-Unterricht mit den Schwerpunkten Lernmotivation und Entwicklung der Fertigkeiten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Kamilla (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Krisztina (1996) A magyar nőnevelés helyzete a felvilágosodás és a reformkor évtizedeiben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Laura (2022) Az ikrek szocializációja az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Lili Janka (2013) A nemzetközi beruházásvédelem eszközei és ezek érvényesülése a beruházási jogvitákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Lilian (2022) Az alfa generáció sajátos jellemzői a médiahasználatuk függvényében és ennek kihatása az oktatásukra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Marianna (2022) A hibrid munkavégzés alapjainak interpretálása a magyar munka világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Melinda (2009) A bírósági hatáskör és illetékesség a polgári perrendtartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Mirtill Martina (2023) Gyermekábrázolás a XX. század első felének magyar irodalmában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Márk (2022) Geometriai valószínűségek kísérletes ellenőrzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Márk (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Máté (2022) Kondicionális képességek fejlesztésének lehetőségei a labdarúgásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Máté (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Máté (2011) A magyar önkormányzati választási rendszer 1990-2010. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Norbert (2011) Házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Tamás József (2009) A sztrájk jogszabályi megjelenése 1989-től napjainkig Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Viktória (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Vivien Marianna (2022) Testméretek, testméretarányok és azok összefüggése az eredményességgel a magyar amatőr és profi női kosárlabdázók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Zoltán (2012) Magyar lakáshelyzet nemzetközi összehasonlításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Zoltán (2009) Munkanélküliek ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Zsuzsanna (2010) Családbarát munkahely. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ákos (2022) A munkaviszony megszüntetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Áron (2009) Kábítószer-használat és ártalomcsökkentés a büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Éva (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Adrienn (1998) Az iskolavezetés és a pedagógusok kapcsolatkiépítési lehetőségei a szülői házzal (Hatása a 6 - 10 éves gyermekek személyiségfejlődésére). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Andrea (2007) Monor Város sportélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, András (2000) A tárgyalás technikái és pszichológiai szempontjai a vezetés gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Anikó (1988) A közművelődési intézmények, a társadalmi es tömegszervezetek részvétele Csátalja község közművelődésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Barbara (2010) Az angol common law bíróságok kialakulása és fejlődése a normann hódítástól a 16. századig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Beatrix Andrea (2020) Kiközösítés gyermek és pedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Csilla (2015) Nevelési stílusok vizsgálata az általános iskolai tanárok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Dániel András (2020) Táplálkozási szokások vizsgálata az egyetemista és a fiatal felnőttek körében különös tekintettel az okoseszközök egészségügyi motiváló hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Gábor (2010) A plakát története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Hajnalka (2020) A modern üzleti élet mozgatórugója: a felhasználói profilalkotás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ildikó (1991) Madarak a magyar folklórban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Ilona (1947) Dombóvár földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Mészáros, István (2013) Új termék bevezetése, egy megvalósult kampány tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Janka (2020) Waldorf-pedagógia bemutatása a Kecskeméti Csillagbölcső Waldorf Óvoda tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, János (2020) A közhitelesség elve az ingatlan-nyilvántartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Kitti Gyöngyi (2020) A családfogalom alakulásának vizsgálata a gyermekrajzokon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, László (1999) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Lászlóné (1984) Heves megye közlekedésföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészáros, Marianna (2020) Adatvédelem a munka világában, különös tekintettel a munkaviszony megszűnésre és a munkaügyi iratokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Márta (2005) A hódmezővásárhelyi Nyári Színkör sikerei és hanyatlása ( A faszínház története a kezdetektől a lebontásig). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Míra (2016) Vezetési stílusok a munka világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Nóra (2009) Az etikett kialakulása, megjelenése a Napkirály udvarában, és hatásai a mai viselkedéskultúrára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Réka (2020) Az idő-élmény vizsgálata magas és normál szkizotíp és bipoláris személyiségjegyekkel rendelkező egészséges egyetemisták között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Tamás (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Tibor (2001) "Az elveszett alkotmány " : a hátrányos helyzet legfőbb okai a magyar közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Tünde (2007) A látássérült gyermekek fejlesztési lehetőségei és pedagógiai kísérésük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ágnes (2007) A kiskunhalasi Úri Kaszinó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Éva (2005) Fiatalkorúak droghasználata Magyarországon a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros-Németh, Réka (2023) A közigazgatásban dolgozó nők helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Baán, Ildikó (2000) Az óvodai tartalmi szabályozóinak változása napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Fekete-Szabó, Dr. Andrea (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Lengyel, Orsolya (1986) A magyar hangosfilm története és jelentősége 1930-1943. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészárosné Lövey, Mónika (2006) A mese gyógyító ereje (meseterápia). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Papp, Ildikó (2005) Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Surányi, Olga (2005) Minőségfejlesztés a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Sárközi, Erika (2021) Esettanulmány, a minősítés hatása a pedagógus önismeretének fejlődésére, szakmai, módszertani kultúrájának változására. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Mészárosné Trájer, Eleonóra (1990) Életünkkel kapcsolatos tévhitek, babonák, hiedelmek Mezőkovácsházán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mészöly, Tamás (1999) Manipuláció vagy információforrás? Reklámok a hazai televízióban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mézes, Ádám (2014) Munkanélküliség kialakulása és megoldása a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mézes, Gergő (2020) A tenisz sportág népszerűsége egyetemi hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mézes, Istvánné (1993) A magyar tannyelvű iskola fejlődése 1746-tól napjainkig Tótkomlóson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mézes, Mihály (1992) Egészséged testben, lélekben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mézes, Mihály (2005) Távoktatási módszerek az oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Míg, Barbara (2018) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mócza, Bence (2022) A 18. századi magyar tankönyvek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mócza, Mariann Anikó (2022) A házassági vagyonjogi szerződés jelene és társadalmi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mócza, Tamás (2022) Humánerőforrás hiány a hazai egészségügyben, a kivándorlás okai és lehetséges megoldásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móczár, Dóra (2022) Mesterséges intelligencia és a büntetőjogi felelősség, különös tekintettel az önvezető autókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móczár, Zoltán (2010) Az előrehozott érettségi sajátosságai, jelentősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Móczár, János Zoltán (1985) Bács-Kiskun megye infrastruktúrája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Móczár, Krisztina (2020) Az állam által nyújtott ellátások a gyermek születés elősegítéséhez és felneveléséhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mód, Krisztina (2011) Családon belüli erőszak hatályos szabályozása a magyar jogrendszerben-különös tekintettel a gyermekkorú személyek sérelmére elkövetett cselekményekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mód, Krisztina (2009) Szeged sajtótörténete a két világháború között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mód, Judit (1986) Dombóvár ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Módli, József (1988) A pedagógus iránti társadalmi igények és az iskolai nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Módra, Luca (2023) "A mesélés egyfajta örömidő": A 3 és 10 éves kor közötti gyermekeknek szóló mesemondás sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Módra, Mónika (2020) A bölcsőde hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mójzes, Katalin (2004) A média törvényi szabályozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móni, Dorotea Lilian (2023) A könyvelői szakma fejlődése a digitalizáció évszázadában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móniné Urbán, Magdolna Vállalkozások története és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Ildikó (2006) A Gordiusz Kft. átalakulásának, tevékenységi körének, piaci lehetőségeinek bemutatása és elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Ildikó (2001) Láncszemekből hidat építeni. A PTE IgyFK Gyakorlóóvoda nevelőtestületének problémaérzékelési gyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Lívia (2004) A zsidó hitélet szerinti eljegyzés, esküvő. Kultúrtörténeti betekintés a zsidó hagyományok egyikébe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Mónika (1995) A vezető ,mint a vállalat meghatározója /különös tekintettel a humanisztikus felfogásra /. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mónus, Nikolett (2014) Konfliktuskezelés és megoldási módozatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Róbert (2008) Mindszenti Önkéntes Tűzoltó Egyesület története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mónus, Szilvia (1998) A hulladékgazdálkodás helyzete Hódmezővásárhelyen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mónus, Ágnes (2006) Németh László kultusza Hódmezővásárhelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mónusné Rácz, Mónika (2012) Humán stratégiaváltás hatásai egy katonai szervezet emberi erőforrására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móra, Emese (2012) Munkaerő-kölcsönzés, mint hárompólusú jogviszony. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móra, József (2015) A Magyar Vöröskereszt és a véradás napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móra, Krisztina (2023) Feminizmus férfi szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móra, Loretta Anna (2023) A Psychological Analysis of Robert Bloch's Psycho. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móra, Nikolett (2023) A mobileszközökön tárolt kriptográfiai adatok felhasználhatósága a büntetőeljárásban az EncroChat-ügy fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móra, Tímea (2013) Az Eagle Ottawa Hungary Kft. munkaerő megtartásának gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Emese Julianna (2023) A nők szerepe a láthatatlan kéz gazdaságában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Tamás (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Virág Kinga (2022) A sajátos nevelési igényű gyermekek oktatását segítő pedagógiai módszerek ismerete és használata a vajdasági magyar pedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Zsolt (2009) A származás megállapítási perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Diána Alexa (2020) Kapcsolati veszteséget követő személyes növekedésélmény megélése és forrásainak kvalitatív vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Judit (1993) Az értelmi és az érzelmi nevelés lehetőségei az általános iskolai diákotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Móricz, Judit (1995) Erkölcsi értékek és magatartásformák vizsgálata (5-8. osztályos kollégista tanulók körében). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Móricz, József (2005) Az Atlanti-Szerszám Kft. teljesítménynövelésének lehetőségei a tudatos marketing tevékenység kialakításán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, László (2000) Sérült gyermekek fejlesztése : a koncentráció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móricz, Ágnes (1993) Helyi hatalom és önkormányzat Apátfalván (Múlt és jelen). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Móriczné Kerek, Annamária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Móritz, Amarilla (2011) Dél-Dunántúl a munkanélküliség tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mórocz, Dániel Tibor (2023) Kortárs és XX. századi keresztény genocídiumok a Távol-Keleten Kína, Korea és Japán esete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mórocz, Katalin (1997) Hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyermekek környezeti ártalmai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mórocz, Lászlóné (1991) Pedagógus alakok Móricz Zsigmond regényeiben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Móráné Acsai-Varga, Katalin (2015) Közfoglalkoztatás napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Móró, Bianka Anna (2021) Sorozatfüggőség a streaming szolgáltatók idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móró, Gábor (2011) Pénzügyi kultúra fejlődése Magyarországon az Uniós csatlakozás óta. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mótyán, Gabriella (2007) Tót népszokások Szarvason. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mótyánné Szentpéteri, Katalin (2013) Az agrártámogatások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móza, Bálintné (2004) Értékekre nevelés és értékközvetítés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mózes, Csaba (1998) A stressz és a stressz hatására kialakuló pszichoszomatikus megbetegedések. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Mózes, Ernő Kunszentmiklós mezőgazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Mózes, Márta (1987) A Duna-Tisza közi kajszibarack termelés gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Müllemé Vudi, Zsuzsanna (2000) A konfliktusok és azok feloldása (A Budapesti Rendészeti Szakközépiskola hallgatói véleményének tükrében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Fanni (2021) Világjárványok sajtókommunikációja és a médiában való tükröződése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Judit (2016) Közösségi munka a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Orsolya (2016) A szülő és a pedagógus együttműködése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Sára (2023) Élelmiszermentés a 21. században - A Munch alkalmazás márkázása, marketingkommunikációs tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Vanessa (2022) A digitális eszközhasználat és a felsőoktatási lemorzsolódás összefüggései a felnőttkori figyelemhiányos hiperaktivitás tüneteivel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Zsófia (2015) Külföldi eljárások és határozatok elismerése, kitérve a torpedó-keresetekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Ágnes (2009) Személyiségvédelem a polgári jogban, különös tekintettel az orvosi tevékenységgel kapcsolatban felmerülő személyiségi jogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Annamária (1993) A nehezen nevelhető gyermekek kezelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Müller, Kitti Noémi (2015) Számolási készséget fejlesztő játékok a matematika órán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Magdolna (2003) Nők helyzete a muzulmán társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Mihály (1993) Jutalmazás és büntetés szerepe az elítéltek neveléséber. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Müller, Márta (2008) A kereszténység kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Márta (2008) A nő a középkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Vanessa (2020) Láthatatlanul az alapvonal mögött: a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral (ADHD) élő felnőttek helyzete a felsőoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müllerné Csite, Éva Mária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
N'Takpe Oye, Esther Debora (2020) Les stratégies de lutte contre l’insécurité alimentaire au Niger. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, Nóra (2011) Az amerikai politikai rendszer hatása az elnökválasztásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, Nóra Margit (2014) Az Európai Unió támogatáspolitikája és a pályázás magyar rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, Andrea (2009) A "Hazug Város" : Velence egy XIX. századi filozófus szemével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, Andrea (2007) A makói József Attila Gimnázium könyvtárának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, András (2011) A japán etikett, kultúra, és kommunikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, Gábor (1993) As iskola környezetkultúrája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nacsa, Henrietta (1999) MÁS – KÉP(P). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nacsa, Judit (2012) A Hallgatói Mentorprogram működése a szegedi Weöres Sándor Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nacsa, Jánosné (1989) Előtanulmányok (A szentlőrinci iskolakísérlet középiskolai kiterjesztésének első éve Sarkadon). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nacsa, Jánosné (1995) A Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskola története (az államosításig). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nacsa, Tamás (1992) Hogyan töltik idejüket a falusi gyerekek? /Általános iskolás gyermekek szabadidős tevékenysége/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nacsáné Erki-Kis, Beáta (2007) A Makói Muzsika zenei fesztivál megszervezése, lebonyolítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nadicsán, Zoltán (2007) A fegyveres szervek szakszervezeteinek működése és jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Adrienn (2021) Borászatok márkamenedzsmentje. Gyümölcsborok a hazai piacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Adrienn (2009) Halálbüntetés az adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Adrienn (2021) Marketing strategy comparison on the Hungarian and the German food supplementary market. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Adrienn Ildikó (2010) Gyermekvállalás összehasonlítása a hátrányos helyzetű családok demográfiai jellemzőivel Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Alex (2021) Motocross versenyzők szemmozgásainak elemzése a rajt pillanataiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Alex (2023) A futam közben kapott információk hatása motocross versenyzők teljesítményére és flow élményére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Alexandra (2019) Az ügyész jogállása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Alexandra (2022) A pedagógusok stresszkezelő kompetenciáinak fejlesztési lehetőségei munkahelyi keretek közt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Aliz Anita (2023) Énkép és testudati változások a színházterápia hatására szenvedélybetegeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Andrea (2010) Tanulási technikák és stratégiák iskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Andrea (2010) A magyar nyugdíjrendszer reformja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anett (2010) Egy oktatási intézmény diák és szülői elégedettségi vizsgálatának bemutatása és elemző értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anett (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anett (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anett (2009) A családon belüli erőszak statisztikai adatok tükrében Magyarországon, napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anett (2012) A képességek feltérképezésének lehetőségei 3- 4 éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anikó (2009) A multimédia hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2010) Az egészségügy finanszírozása, ezen belül minimumidık alkalmazásai és hatásai a fogászati ellátásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2013) A szabadság, biztonság és jog térségének múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anna (2018) The Effectiveness of International Organisations’ Decision-Making Processes with Special Regard to the MINUSMA Mission of the United Nations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anna (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anna (2023) A kognitív és vizuális képességek fejlesztése a műelemzés és művészettörténet tanításával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anna Katalin (2021) A belső ellenőrzési funkció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Antal (2015) A munka- és pihenőidő szabályozása Magyarországon és az EU-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Antal (2013) A munkanélküliség megoszlása, különösen Békés megye és Pest megye között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Antal Béla (2018) Vitarendezés a kereskedelmi világszervezetben, különös tekintettel Kínára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2010) Az öregségi nyugellátás megállapítása, buktatói, példaként említve hazánk néhány művészét. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2002) Neveltségi szint mérése általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2009) Szombathely Megyei Jogú Város kistérségközponti szerepe a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2012) Toborzás, kiválasztás és ösztönzés az "Y dimenzióban". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2017) A bizalmi vagyonkezelési szerződés és a trust. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2010) A klímavédelem környezetjogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2008) A stresszkezelés problémái, különös tekintettel a munkahelyi légkör összefüggésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2021) A területi versenyképesség vizsgálata Magyarország megyéinek vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2010) A toborzás és kiválasztás folyamata kis- és középvállalatoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila Egon (2010) A belső piac fejlődése, különös tekintettel az EUM Szerződés 110. cikkében foglalt tilalmakra az [...] [A piacvédő és diszkriminatív adóztatás közösségi jogi tilalma az Európai Unióban]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Barbara (2021) Hagyománykedvelő elutasítóktól a nyitott kalandvágyókig - fogyasztói szegmensek az önvezető járművek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Barbara (2015) A denizen jogállás az Európai Unióban mint az uniós polgárság alternatívája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Barbara Ildikó (2022) Az iskolai kiégés kapcsolata az iskolai jólléttel, az észlelt társas támogatással, az önértékeléssel és a szociálisprobléma-megoldással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Beatrix Havaska (2014) Információszabadság tegnap és ma. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Bence István (2023) Problems of Documentarism in the FSA Archive. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Bence Ágoston (2017) A forgatókönyvek szerzői jogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Benedek Zsolt (2023) „Ha valamit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni, nem is érted!” : portréfilm Kapócs Balázsról. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Benedek Zsolt (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Benjámin (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Bettina (2019) Adatvédelem a weboldalak világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Boglárka (2013) Kiskunhalas, Kiskunhalas Járás, demográfiai, társadalomstatisztikai, illetve gazdaságstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Boglárka Eszter (2023) A Gyermekjogi Egyezmény és annak hazai megvalósulása néhány különösen fontosnak vélt gyermeki jog tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Béla Egy tanuló személyiségének vizsgálata. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Béla (2015) Iskolavezetés lelkészként. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dr. Béla (2010) A természettudományos oktatás fejlesztése a Varga Katalin Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Csilla Mónika (2023) Az értelmileg akadályozott alsó tagozatos tanulók oktatását, nevelését támogató könnyen érthető képtár alkalmazása a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dominik Noel (2023) A szakadár entitások államisági kérdései, különös tekintettel az Oroszország által támogatott entitásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dominika (2023) Elkötelezett művészet, kultúripar és konstruktivista társadalomelmélet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dániel (2010) Korunk kihívásai a környezeti jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dániel György (2013) Központosított közbeszerzés a Magyar Honvédségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dániel László (2014) Az öregségi nyugdíjat érintő változások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dávid (2018) Az elítéltek reintegrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dávid Sándor (2022) A brexit hatása Magyarország és az Egyesült Királyság kereskedelmére. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra (2022) Az átlátszatlanság és sorstörténés Ancsel Éva filozófiájában és Ottlik Géza regényeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra (2010) A munkanélküliség statisztikai, jogi illetve szociológiai vetületei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra Adriána (2014) A gazdasági társaságok adatkezelései : különös tekintettel a multinacionális vállalkozásokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra Roxana (2023) Hamvakból : portré Selyem Titusz, nyugállományú őrnagyról című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra Roxana (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Edit (2010) Munkahelyi balesetek a munkavédelem tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Edit (2007) Serdülőkori devianciák és vizsgálatuk a makói Galamb József Szakképző Iskola szakközépiskolai és technikusi osztályaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eleonóra (2010) Munkaerő áramlás a Fundamenta Lakáskassza Zrt. szempontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Emese (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Endre (2011) Munkaügyi viták típusai, jellemzői és megoldásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Endre (2014) Munkáltatói felmondás az új Munka törvénykönyv alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Enikő (2009) Az okirati bizonyítás egyes kérdései különösen az ingatlanok vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Enikő (2016) Jogi keretek az egészségügyi ellátások igénybevételére, különös tekintettel a magyar állampolgárok külföldön történő ellátására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Enikő (2021) Társasházi ügyekben történő ítélkezési gyakorlat ellentmondásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Enikő (2012) A helyi társadalom összefogása a drogfogyasztás ellen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erika (2023) Fények az ezerarcú fotográfiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erika (2008) "Új szelek fújnak az óvodák felett..." : (avagy, hogyan élték meg a változásokat a társult óvodák?). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erika Melinda (2018) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erzsébet (1982) Munkaeszközök használata az általános iskolai matematika tanításban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Erzsébet (2008) Szenvedélybetegségek : játékszenvedély, a mai kor emberének betegsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erzsébet (2018) A családi konfliktusok kezelésének módjai az emberi civilizáció fejlődése során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eszter (2013) Népszámlálás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eszter (2023) A családtámogatások hatása a gyermekvállalásra és a gyermekvállalás motivációi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eszter (2014) A foglalkoztatás és a munkanélküliség alakulása a rendszerváltás időszakában és az 1990-es évek első felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eszter (2019) A magyar politikai kommunikáció 1990-től : az internet és a közösségi média hatása a politikai kommunikáció gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eszter Cecília (2013) 13 ország parlamenti képviselőinek vizsgálata : egy email-kutatás eredménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Evelin (2023) A Duma Aktuál című műsor beszélőváltási rendjének elemzése a konverzációelemzés elméleti keretében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Evelin (2021) A cégbejegyzési eljárás általános- és különös szabályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Evelin (2022) The relationship between computer-mediated communication and identity construction. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ferenc István (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ferencné (2009) A közoktatási feladatok ellátása a kisvárdai kistérségben: intézményfenntartó társulások szerveződése és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Fruzsina Ágnes (2022) A kozmetikumok minőségbiztosítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gabriella (2016) Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gabriella (2006) Hálóelmélet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gabriella (2008) Zenepedagógia - Pedagógia és a zene : értékek, magatartás és életminőség a zenepedagógia segédletében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gabriella (2012) A polgármester és a jegyző jogállásának változása 1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gergely (2011) A magyar külpolitika lehetőségei és korlátai az 1920-as évek Európájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gergő (2023) Korlátolt felelősségű társaságok alapítása Magyarországon nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gergő (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gergő (2012) A vadászati jog gyakorlásának személyi és tárgyi feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gertrúd (2010) Az emancipáció ára: női bűncselekmények és női áldozatok a közvélemény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gréta (2021) Greener inhale, relieving exhale? – Critical assessment of green financial flows in the Brazilian Amazon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Györgyné (2013) A munkaerőpiac áttekintése Magyarországon a foglalkoztatáspolitika tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2008) Jogaink és kötelességeink az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2019) A mai Magyarországon a munkanélküliség helyzete, különös tekintettel Csongrád megyére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2011) A szakképzés múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2008) A tanulók kapcsolata a számítógéppel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Hajnalka (2023) Az olvasás hatása a lelki egészségre felnőttek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Hajnalka (2015) Fogyasztói jogok védelme a jogalkalmazás tükrében közérdek vagy magánérdek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Hajnalka (2008) A konduktív pedagógiai rendszer bemutatása egy kiskunhalasi intézeten keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ibolya (1972) A geometria korszerű tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Ildikó Erika (2012) Kommunikációs zavarok külkereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező cégeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Imre (1972) A problémamegoldó gondolkodásra nevelés. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Imre Róbert (2008) Roma tanulók az oktatási rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, István Balázs (2011) A Rajna-Majna-Duna Tengely és az Európai Unió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Izabella (2015) A termőföld tulajdonjog megszerzésének szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Izabella Anikó (2015) Gyermekek jogi helyzete Afrikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Izabella Anikó (2021) Montenegro, at the doorstep to join the European Union. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Jennifer (2022) Jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatósága a polgári perben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Jennifer (2017) A nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés tilalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Jenő Zoltán (2002) Aktuális oktatáspolitikai irányelvek érvényesülése egy nagy múltú, kistelepülési iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Judit (2023) Az endometriózis betegséggel élők élettársának életminősége és kapcsolati tapasztalatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, János (2013) Politikai marketing - Szimbólumok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2018) Az Al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek megjelenése és működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2009) Az iskolai agresszivitás megelőzési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2005) Differenzierte Lernstrategien im DaF-Unterricht mit Bezug auf begabten Schüler. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2010) Jogi és etikai szabályok a vadászati jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2013) Narkomán személyek helyzete és szociális ellátása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2014) Nők harminc év feletti gyermekvállalása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2005) Pitagorasz és tétele: alkalmazása az iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2010) A polgári eljárásjog alapelvei a módosítások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2000) Óvodám bemutatása és szervezeti kultúrájának azonosítása a hagyma modell segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin Zsófia (2011) Egy szegedi kisvállalkozás emberi erőforrás rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Kinga (2022) Az utazás, mint szabadidős tevékenység : felsőoktatásban tanulók utazási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Kinga Erika (2013) Kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények és a gyermekvédelem kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztina (2022) Szemléletformálás kamaszkorú fiatalok körében saját készítésű stop-motion filmmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztián (2021) Nem megfelelő termékek kezelése egy ipari vállalatnál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Károly (2008) Humán erőforrás és innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Károlyné (2009) A biztosított szülő anyasági ellátása és a gyermekek után járó ellátások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lajos (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lajos (2023) Pszichológiai mérések alkalmazása, pedagógiai szervezeti döntések támogatásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lajosné (2014) Az óvodai szervezet kultúrájának jellemzői,a vezető szerepe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Laura (2022) Palackba zárt hipnózis. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Laura (2022) Palackba zárt hipnózis. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Laura and Földesi, László (2021) Súlyosan-halmozottan fogyatékos felnőttek zenebefogadó magatartása társas és egyéni helyzetben, mikroanalízis használata a mozgások elemzésére és nonverbális kommunikációs képességeik feltérképezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Liliána (2010) Humán erőforrás menedzsment a KEFAG Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Liliána (2023) Szexuális zaklatás a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lilla (2013) A közérdekű adatok megismerésének problémája, különös tekintettel az igazságügyi adatkezelésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Luca (2022) Vezetői stílusok vizsgálata a pandémia okozta új munkakörnyezetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Luca Janka (2022) A tag halálának joghatásai a társasági jogviszonyokra, öröklési kérdések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lukács (2022) Statisztikai mutatók használata a Dél-Kelet magyarországi kézilabda edzők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, László (2006) A Hatvani Többcélú Kistérségi Társulás létrejötte, működése és továbbfejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, László (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, László (2005) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, László István (2023) Magyarország gazdasága a COVID-19 idején a Visegrádi Csoport tagjaként. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lászlóné (2008) Prevenció egyéni és társadalmi szinten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lászlóné (2008) Roma tanulók pedagógiai nevelésének vizsgálata, értékelése egy vidéki általános iskola tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lászlóné (2004) Út a minőség felé : az Óbudai Nagy László Általános Iskola tárgyi feltételeinek biztosítására alakult minőségi kör munkája, hatása az intézmény oktatási- nevelési- fejlesztési feladataira. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Magdolna (2009) A televízió és a gyermekek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mariann Veronika (2012) Az európai társadalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mariann Veronika (2010) Európai identitás és az Európai Unió. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Marianna (2011) Bányaszolgalmi anomáliák egy esettanulmányon keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Marianna (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Marianna (2011) A diákélet médiumainak nyelvi jellemzői és hatásai avagy mit üzen a derecskei Sulikoktél Olvasóinak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Martin Péter (2023) Atipikus munkaviszonyok, különös tekintettel a hibrid munkavégzésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Melinda (2011) Az állatvédelem szabályozása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mihály (2016) A XXI. századi fegyveres konfliktusok a nemzetközi jog fényében, különös tekintettel az erőszak tilalmára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mária (1973) Logikai- és tréfás matematikai feladatok az általános iskolai szakkörön. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Márta (2010) Fegyelmi felelősség a közalkalmazotti jogviszonyban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Márta (2003) Kommunikáció a szervezetben, a Mecsekaljai Oktatási és Sportközpont kommunikációs rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mónika (2011) Az információ kezelésének aktuális kérdései a betegjogok területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mónika (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mónika (2012) A törvényen alapuló tartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2018) Erőszak és szexualitás a börtön falain belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2023) Felkészülés az új típusú magyar nyelv és irodalom érettségire IKT eszközökkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2009) [Létszámleépítés és outplacement bemutatása : különös tekintettel a MÁV Zrt.-re vonatkozóan]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2013) Munkavédelmi szabályozás egy nagyipari vállalatnál, különös tekintettel a munkavállalói kommunikációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2018) A kapcsolati erőszak minősítési problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nikolett (2015) A megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci reintegrációjának segítése a civil szervezetek által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nilla (2011) A fogyatékosok helyzete a mai Magyarországon társadalomstatisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Norbert (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Norbert (2022) A fizikai boltok hosszútávú fennmaradásának lehetőségei és eszközei a XXI. században a műszaki cikkek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Noémi (2021) Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabása a Generali Biztosító Zrt. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nándor Kristóf (2019) Koordináció a központi államigazgatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nóra (2014) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Nóra Lili (2019) Az egészséges környezethez való jog története és érvényesülése napjainkban : összehasonlító elemzés különös tekintettel Mexikóra és Magyarországra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Olga Natália (2012) Egészségügyi adatok védelme a kórházi gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Olivér Máté (2022) Portréfilm egy feltörekvő kísérleti zenészről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Orsolya (2013) Az Europol, mint a közösségi kooperáció intézményesült formája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Patrik Dominik (2023) Az önrendelkezési jog érvényesítése a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Petra (2023) A fotográfia jelentősége és szerepe a társadalomtudományokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Petra (2014) A sztrájk szabályozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Petronella (2021) Az átalakult munkaerőpiac kihívásai a HR területén : a XXI. század humán-erőforrás gazdálkodása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Petronella (2018) A társadalom peremén : hajléktalanság Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Péter (2022) Egy banki alkalmazás fejlesztése Agilis környezetben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Péter (2013) Magyarország demográfiai és társadalomstatisztikai bemutatása, külön kiemelve Kisbér járás egyes településeinek elemzését. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Péter (2011) Személyiségvédelem és közszereplés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ramóna (2023) A láthatatlan munka és hatásai a nők gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Renáta (2014) Tipikus és Atipikus foglalkoztatás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Renáta (2013) Tudás - Média - Hatalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Rita (2006) A szervezetfejlesztés eredményeinek, irányainak összekapcsolása a partnerközpontú működéssel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Réka (2010) Az ENSZ békefenntartás korszakai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Réka (2013) Koszovó múltja, jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Réka Anna (2021) A Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtárában lévő kalendárium-gyűjtemény egyedi darabjai. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Réka Ildikó (2021) A békefenntartók által elkövetett szexuális kizsákmányolással és visszaéléssel kapcsolatos nyomozási problémák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Róbert Tamás (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Sarolta (2023) A zentai Thurzó Lajos Általános Iskola története és inklúziós gyakorlatának bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Szabolcs (2019) A genocídium kérdése a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Szilvia (2023) ERP rendszerek jelenléte Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Szilvia Mónika (2008) Zrínyi Miklós Általános Iskola /1928-2008/ /Budapest Pesterzsébet XX. kerület, Mártírok útja 47./ /80 év nagyvonalakban/ : iskolatörténet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Sándor (2023) Zenei hármashangzatok modalitása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Sándor (2011) A hazai felsőoktatási intézmények finanszírozása és gazdálkodása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tamás (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tamás (2012) A feltörekvő Brazília Lula da Silva elnöksége idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tamás (2019) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tamás (2006) A tanulási problémák hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tibor (2012) A határon túli magyarság demográfiai helyzete történeti aspektusból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Titanilla (2019) A banktitok intézményének hatályos szabályozása és védelmével kapcsolatos bírói gyakorlat a magyar jogrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tímea Szilvia (2013) Az egyéni vállalkozók jövedelem adózásának szabályai, azok alkalmazása és működési mechanizmusaik bemutatása jogi eseteken keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tünde Edit (2010) Sajátos nevelési igényű gyerekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Az Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium programja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Valéria (2023) A kézírás, mint az egyén stílusának lenyomata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Valéria Réka (2013) A termőföld tulajdonjog szerzésének szabályozása de lege lata és de lege ferenda. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Veronika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktor (2013) A határon túli magyarság története és demográfiai sajátosságai. Kanada, Amerikai Egyesült Államok és Latin- Amerika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktor (2018) A pártfogó felügyelet intézménye a magyar jogrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktor Ferenc (2010) Az Európai Unió és Magyarország fogyasztóvédelme - különös tekintettel a 2005/29/EK irányelv rendelkezéseire és átültetésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktória (2018) The European Citizenship with Special Regard to the Future Possibilities. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktória (2021) A munkahelyi kiégés sajátosságai a munakerőpiacon jelen lévő négy generáció esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktória Laura (2018) Betegjogi dilemmák - a tájékozott beleegyezés elmélete és gyakorlata egyes alapjogok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktória Éva (2014) A hulladékjog helyzete Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zita (2012) Néptánc és beszédfejlesztés : (Esettanulmány a KTKT Soltszentimrei Napköziotthonos Tagóvodájába járó gyerekekkel). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zita (2014) A katonai büntetőeljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zita (2013) A nyílt tengerek szabadsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zoltán Imre (2008) A magyarországi református egyház közoktatási rendszere, irányítása, vezetése (kutatás). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zoltán Péter (2016) Fenntarthatósági és környezeti nevelési ismeretek feltérképezése köz- és felsőoktatási intézmények diákja és hallgatói körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zoltánné (2013) Családtámogatási rendszerek Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsolt (2009) Tanulási- tanítási módszerek a 80-as évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsombor (2012) Kína változó Afrika-politikája, célok, elvek, eszközök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsuzsanna (2015) A Silveria Kft. munkaügyi problémáinak feltárása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsuzsanna (2009) A vezető kötelezettsége és felelőssége az oktatás minőségéért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsuzsanna Eszter (2011) A katonai igazságszolgáltatás alakulása Magyarországon az emberi jogok fejlődésének függvényében, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsófia (2015) XXI. századi női problémák: Összeegyeztethető a karrier és az anyaság? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsófia (2009) A nem vagyoni kártérítés gyakorlata különös tekintettel az összehasonlító jogi szempontokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsófia (2016) Ösztönzés akkor és most: mit tehetünk a munkavállalók motiváltságáért? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes (2022) Flow és személyiség vizsgálata a sport tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes (2008) A Fornetti Kft. bemutatása a marketing-mixen keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes (1999) Nevelésügy a reformkorban (a magyar nevelés története 1825-1848-ig). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Ágnes (2023) A rendszeres sport pozitív hatása a mentális jóllétre: az önértékelés, az észlelt énhatékonyság és az élettel való elégedettség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes (2013) A sport finanszírozásának jogi aspektusai és az üzleti élet hatásai a sportra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes Petra (2011) A megújult Európai Rendőrségi Hivatal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes Sára (2021) Az X, Y és Z generáció viselkedés- és életfelfogásbeli különbségeinek kihívásai és lehetőségei a 21. század munkaerőpiacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Áronné (2001) Az iskolai klímavizsgálat elméleti és gyakorlati háttere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Éva (2006) A kiskőrösi Nevelési Tanácsadó - a megalakulástól napjainkig -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Éva (2010) A távollévők között kötött szerződések a fogyasztóvédelem tükrében – különös tekintettel a jogorvoslati rendszerre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Éva Valéria (2004) Tanulási stratégiák vizsgálata a mogyoródi Szent László Általános Iskolában Tanulási stílusok az 5. évfolyamon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Adrienn (2020) Takarékszövetkezetek könyvvizsgálati feladatainak bemutatása az ügyfelekkel szembeni követelések példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Alexandra (2020) Testvérkapcsolatok hatása az iskolai teljesítményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Alexandra (2014) Táplálkozási szokások felmérése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Andrea (1982) Békés megye búzatermelésének gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Andrea (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Andrea (2009) Nem verbális kommunikáció: mimika és gesztusnyelv bemutatása a japán nemzet szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Andrea (2000) A családi környezet hatása a gyermek iskolai tevékenységére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anikó (2008) Az ősi maják kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anikó (2000) „Engem az erdő véd s szeret,...” : környezeti nevelés és személyiségfejlesztés az erdei iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anikó (2020) Kommunikáció a mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anikó (1997) A vásárhelyi-pusztán élt parasztság gasztrónomiája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Anikó Zsóka (2020) A diplomás fiatalok helyzete a munkaerőpiacon Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2004) Hátrányos helyzetű gyermekek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2000) A családi és iskolai hatásrendszer kapcsolata a nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2007) A szegedi könyvhetek története 1929 és 1944 között, a kor folyóiratainak cikkei tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2007) A szegedi könyvünnep első tizenöt éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anna (2020) A fogyasztói elégedettség és lojalitás vizsgálata az NKM Energia Zrt. földgáz egyetemes szolgáltatásban vételező fogyasztói között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Annamária Dóra (2004) A bűnözés helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (1998) Az óvodáskorú gyermekek iskolaéretlenségének okai, különös tekintettel az MCD-re. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Attila (2004) A Csongrád megyei családi jellegű otthonházak működésének első lépései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2007) A számítógép szerepe a tanítási-tanulási folyamatban : az informatika használata az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Balázs (2007) Az internet és a távoktatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Barbara (2020) Az EKB monetáris politikájának aszimmetrikus hatása különös tekintettel az államkötvény hozamokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Beatrix (2007) A Művelődés repertóriuma 2005-2006. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Beatrix (2007) Rossz a gyerek, vagy „csak” hiperaktív? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Bence Márk (2021) A magyarországi sportszponzoráció a kézilabda példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Blanka (2000) Marketing az Internet hálójában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Brigitta (1999) Az egészséges életritmus jelentősége a személyiségfejlődésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Brigitta (2015) Az iskolába lépő roma tanulók szókincsvizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Béláné (2001) A Pályaorientáció - szakképzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Cecília (2014) Kortárs művészet népszerűsítése hazai múzeumpedagógiai foglalkozásokon keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Csaba (2007) A média hatása gyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Csilla (2015) Drámapedagógiai eszközök integrálása az angol nyelv tanításba az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Denis (2020) Környezeti tárgyú ügyek a nemzetközi bírói fórumok előtt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Diána Katalin (2008) A magyar nép öltözködési szokásai a XX. századtól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra (2005) A Szilágyi és Társa kft. marketingkommunikációs tevékenységének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dóra Katalin (2005) Alternatív iskolák Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Edit (1991) Gondolatok az idő irreverzibilitásáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Edit (1982) A Tisza Cipőgyár gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Emese (2020) A hatékony kommunikáció, mint protektív faktor – hogyan függ össze a stresszel való megküzdés a párok interakciójában megjelenő konstruktivitással és érzelmi közelséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Endre (2005) A fogyatékosok képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Enikő (2016) Jogi keretek az egészségügyi ellátások igénybevételére, különös tekintettel a magyar állampolgárok külföldön történő ellátására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Enikő (2005) A képességfejlesztés az általános iskolában : speciális fejlesztőpedagógia a kelebiai általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erika (2006) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erika (2019) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erzsébet (2005) Fogvatartottak művelődési lehetőségei a Váci Fegyház és Börtönben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erzsébet (1965) Kecskemét közlekedésének fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Erzsébet (1943) A serdülő diákleány lelki képe és nevelési módszerei. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Nagy, Erzsébet (2007) A szolnoki művészeti egyesület történetének, működésének és rendezvényszervező tevékenységének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Erzsébet (2013) A társas viselkedés Jane Austen regényeiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Eszter (2014) A szimbólumok kulturális szerepe, a szimbolikus antropológia kutatásai alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ferenc Az esztétikai nevelésről. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Ferenc (2011) Mátyás király és a kultúra- A Bibliotheca Corviniana. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ferencné (1983) Zsámbéki-medence gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Gabriella (1991) Tehetséggondozás az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Gabriella (2004) A reklámozás néhány kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gabriella Zsófia (2007) Színházi marketingkommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gyula Tamás (2011) Digitális esélyegyenlőtlenségek. A digitális szakadék rossz oldalán- a hátrányok természete és a megoldási lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gyuláné (2004) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői : (elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gyöngyi Tímea (2008) A Tótkomlósi szlovákok gasztronómiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Györgyné (2007) A fiatalkorúak devianciája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábomé (2007) A pályakezdő fiatalok és elhelyezkedési lehetőségeik Szentesen és vonzáskörzetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2011) Konfliktuskezelés és megoldás a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2012) Közösségfejlesztés és társadalmi szerepvállalás keresztény szemmel a harmadik évezred elején. A katolikus egyház társadalomformáló szerepvállalásának területei, jellemzői, irányelvei és lehetőségei a közösségfejlesztés vonatkozásában a III. évezred elején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2005) Szamurájok öröksége: modernizáció és tradíció a japán társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2005) A kisebbségi lét tapasztalatai Pitvaros és Nagyfödémes községek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Helén (2000) Hazánk közoktatási rendszerének múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ibolya (1993) A Balaton térségének éghajlatában kimutatható változások és összefüggések. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Ildikó (1984) Csongrád megye öt városának ipari fejlődése a felszabadulás után. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Imre (1942) De La Salle Szent János tanítóképzői. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Nagy, Imre (1958) Szolnok város gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, István (2004) A minőségbiztosítás lehetőségei az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Istvánné (1992) 16 éves tanulók szociometriai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Istvánné (1998) A Békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör története és jelene (1969-1997). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Istvánné (2001) Ellenőrzés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Istvánné (2000) „Szeretettel mindent el lehet érni... ” : egy elkötelezett pedagógus életútjának állomásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Istvánné (2005) Értékelési rendszerek az európai oktatásban, s hazai alkalmazásuk lehetőségei és feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Istvánné (1999) A televízió, mint különös kockázat. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Ivánné (2005) A Csongrád Megyei Hírlap szentesi vonatkozású cikkei 1974-1975 : repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Jolán (1989) Milyennek látják a szülők 1. osztályos gyermekeiket? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Judit (2020) Jobb későn, mint előbb? Életcélok, értelmes élet, jóllét, énhatékonyság és kiégés vizsgálata pszichológushallgatók és végzett pszichológusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Judit (1998) Tanár-diák kapcsolatrendszer. Hogyan neveljük gyermekeinket? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Julianna (2008) Kner Izidor élete és munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, János (1999) A japán gazdasági szervezetek, azok felépítése, működése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Józsefné (1986) A fiatalkori bűnözés társadalmi motivációi, különös tekintettel az általános iskolás korúakra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Júlia (2020) A szűrővizsgálatokon való részvételt befolyásoló tényezők az egészségértés és az egészségkommunikáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2004) A buddhizmus és a pránanadi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Kornél (1996) Az Egyesült Államok külkereskedelmi folyamatainak alakulása és főbb jellemzői a 90-es évek első felében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Kristóf (2015) Utánpótlás nevelés az alsó tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztina (1991) "Egy alapítvány, két alapító" A szeghalmi Péter András Gimnázium létrejötte és története 1926-tól 1948-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Krisztina (2004) Népi mozgalom társadalom átalakítására tett kísérlete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztina (2005) A Szent István nap ünneplése Horthy korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Krisztina (1995) A csecsemőgyilkosságok története és jogi szabályozása (A kezdetektől az első Büntetőjogi Törvénykönyv megjelenéséig). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Krisztina (1994) A mezőberényi régi gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Károly (2007) A büntetetés-végrehajtás nevelési tevékenysége - különös tekintettel a fiatalkorúakra -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Károlyné (1977) Szeged-Algyő településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Lajos (1998) Családi ártalmak. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Levente (2005) "SMS" és CHAT nyelvezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lilla (2016) Keresőképtelenségre és gyermek születésére tekintettel járó egészségbiztosítási pénzbeli ellátások megállapítása egy társadalombiztosítási kifizetőhelynél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, László (2020) Pedagógusi pályám a dokumentumok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, László (1981) Szeged tömegközlekedése szerkezetének fejlődése a felszabadulás óta. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, László (1977) Életterv és pályaválasztás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, László (2005) A pedagógus szakma modernizálása hazánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lászlóné (1993) A Kardoskút környéki olvasókörök története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Magdolna (1987) Az érzelmi nevelés problémái a mai családokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Margit (2001) Az ellenőrzés és értékelés, mint a minőségbiztosítás fontos eszköze a Mindszent Dózsa-Telepi Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Margit (1963) Jászboldogháza kialakulása és szocialista faluvá fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Marianna (2000) Minőségbiztosítás az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Marianna (2017) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mihályné (1983) A Békéscsabai "Kner" Nyomda gazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Mária (2020) The Rise of The Beatles as the Product of the Baby Boomers. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mária (1993) A dramatikus nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Mária (2015) A környezet és család hatása a tanulási képességek fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Mária Roberta (2014) Az alsó tagozatos testnevelés vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Márton (1974) Mezőgyán község település- és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Nikolett (2020) Óvodáskorú sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének összehasonlítása a Vajdaságban és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Norbert Béla (2008) Az emberi jogok generációi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Noémi (2012) Felnőttoktatás és -képzés a Magyar Honvédségen belül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Olívia (2019) Kis- és középvállalkozások marketingje: Blue Velvet Divatáru. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Orsolya Beáta (2004) Olvasástanítás határainkon innen és túl : (összehasonlító elemzés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Piroska (2013) A felnőttképzés aktuális témája: az idegennyelv- tanulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Péter (1995) Közös és eltérő vonások az iskola és a család nevelési folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Péter (2005) Magyarország és Ausztria oktatási rendszerének összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Péter (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Péterné (1998) A serdülőkori drogfogyasztás epidemiológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Regina (2014) Játékok a matematikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Regina (2020) Logopédiai munka a korai fejlesztésben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Renáta (2007) A politika hatása a magyar filmművészetre, avagy a Rákosi korszak sematizmusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Rita (1991) A fegyelmezésről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Rozália (2020) A szeretet ereje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Róbert (1992) Csíksomlyó története, hatása a székelyek és a csángók életére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Róza (1962) Mezőtúr-termelőszövetkezeti város gazdaságföldrajzi kérdései. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Nagy, Róza (1998) Összehasonlító elemzés (Magyarország, Németország, Anglia oktatási rendszerének vizsgálata). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Stefánia (2020) Az együttnevelés dilemmái a vajdasági Ada település általános iskolájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Szabolcs (2009) A befogadó központú tömegfilm : hőstípusok az amerikai akció és thriller filmekben a hetvenes évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Sándor (2005) A reklámpszichológia feladata és módszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Sándorné (1999) Az egyházi iskolák nevelési rendszere (A keresztény/keresztyén iskolák). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Tamás (2008) Stílus elemek megjelenése Szeged építészetében a” Nagy Árvíz” után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Teréz (1965) A KGST szerepe a magyar ipar fejlődésében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Teréz (1969) Magyarbánhegyes település és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Tibor (1999) A gyermek gondolkodásának vizsgálata Piaget módszerei alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Tibor (1995) A gyermekkori agresszivitás kialakulását elősegítő objektív és szubjektív feltételek és ezek megjelenése óvodai csoportközösségben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Tiborné (2006) Határmenti térségek kutatása-népesség-gazdaság-településföldrajzi szempontból-Komádi példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tiborné (1995) A család szubkultúrája és az iskolai teljesítmény összefüggése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Tiborné (1999) A családi konfliktusok kezelése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Tímea (2004) Anya-gyerek kapcsolat 0-3 éves korig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tímea (2007) A média, a mai kor nemzedékének könyve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tünde (2020) Anyanyelvhasználat az idegen nyelvi órákon az általános iskola 1-6. osztályában A pedagógusok és a tanulók nyelvhasználatának vizsgálata az angolórákon különböző iskolatípusokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Tünde (1992) Az iskolai beilleszkedési nehézségek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Viktória (2020) Generational differences in language use: Characteristics of three different age groups in the age of social media. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viktória (2020) Veszteség és gyászfeldolgozás kisgyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Viola (2020) A tudatosan kialakított vállalati kommunikáció gyakorlati értéke a vállalat életében és hatásai a fluktuációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zoltán (1999) Az iskolaérettség vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Zoltánné (2008) Bazsa Rózsa Fogadó Üzleti terv. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsoltné (2001) Középiskolai pedagógusok a kábítószer problémákról : (kérdőíves felmérés Hódmezővásárhelyen). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsuzsanna (1991) Herbart pedagógiája mai szemmel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Zsuzsanna Környezetvédelmi feladatok és követelmények oktatása a földrajz tantárgy keretében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Zsófia (2008) Egy elveszett civilizáció nyomában A maja birodalom rejtelmei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Zsófia (2020) The Love Life of Queen Victoria: Film and Reality. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ágnes (1989) A Makói Petőfi Dalkör története a felszabadulás időszakáig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Ágnes Klaudia (2007) Az értelem tündérmeséi - a tudományos fantasztikum művészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Éva (1998) Adataok a Szeghalmi Református Elemi népoktatás történetéhez, a kezdetektől az államosításig /XVII. századtól 1948-ig/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Éva (2004) Esélyteremtő programok a gyermekvédelemben, különös tekintettel a családsegítő szolgálatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Éva (2005) Magyar minőségi borok marketingje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Éva (1970) Orosháza településföldrajza különös tekintettel a feltárt békési szénhidrogének hatására a város fejlődésében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy, Éva (1999) A fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-zene tagozatos Általános és Zeneiskola zenei élete és tevékenysége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Éva (1991) A természet titkai felfedezhetők és birtokolhatók az emberi értelem és az érzékszervek segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy, Éva Krisztina (2006) A Délmagyarország napilap története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy Abonyi, Viktor (2012) A bukott Jugoszlávia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy Balyi, Imre (1999) Szocializációs zavarok a családban, az iskolában és kezelésük a nevelés- oktatás folyamatában. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Nagy Barna, Krisztina (2014) Szerződési jogunk fejlődésének színes terméke: a szindikátusi szerződés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy György, Adrienn (2021) Óvodáskorú gyermekek viselkedésének vizsgálata digitális otthoni környezetben: egy szülői megfigyelés eredményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy József, Zsigmondné (2006) A közoktatás minőségfejlesztésének rendszere. A Budapest V. Ker Belváros - Lipótváros Intézményeiben - A COMENIUS 2000 programtól az intézményi minőségirányítási programig a kerületi minőségfejlesztés hatása a szervezetekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy László, Zoltánné (2009) A foglalkoztatáspolitika aktív eszközei a Ceglédi kistérségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy Nándorné Szabó, Györgyi (2022) A vezetővé válás lehetséges útjai a nevelési-oktatási intézményekben a Kiskőrösi Tankerületi Központ területén : önfejlesztési terv. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy Némedi, László (1965) Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság gazdaságföldrajza. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy Szklenár, Mária (1966) Mezőtúr településföldrajza, különös tekintettel a nagyüzemi gazdálkodás hatására. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy-Baló, Csaba (2008) A magyarországi és a romániai református közoktatási törvény összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Bana, Zoltán (2016) A szabad bizonyítás elve és a perbeli bizonyítás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Biblia, Vivien (2023) Óvodai beszoktatás a szülők szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Dani, Rita (2012) Munkahelyi balesetek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Dégi, Réka Beáta (2023) A nyelvi késést mutató gyermekek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Grócz, Gábor (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-György, Attila (1999) Cserkészet a pedagógia tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy-György, Irma (2012) Eredményes tervezési módszerek és technikák a közoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Juhák, Renáta (2022) A reziliencia, az érzelmi intelligencia, valamint a mentális egészség összefüggéseinek feltárása serdülőkorúak körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Kovács, Anett Szabina (2021) Az olvasás szeretete és az olvasás eredményessége közötti összefüggések vizsgálata második osztályos tanulók esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Mikola, Sándor (2023) Kíváncsian várni az eredményt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Mikola, Rebeka (2020) A kelet-európai bevándorló reprezentációja a brit sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Máté, Erika (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Pál, Andor Csorvás település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nagy-Pál, Anita (2006) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe és jelentősége a magyar közoktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Pál, Marietta (2017) Az angol nyelvi írás-szövegalkotási stratégiák vizsgálata és fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Pálné Gábor, Erika (1998) Az ivarsejtektől az első önálló lépésekig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagy-Székely, Orsolya (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Szénási, Dóra (2022) Mediáció alkalmazása kapcsolati erőszak esetén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy-Varga, Eszter Laura (2023) Idősotthonban élő személyek kognitív fejlesztési lehetősége virtuális valóságban tartott foglalkozással. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyapáti, Izabella (2012) Munkaügyi konfliktusok kezelése, megoldása, érdekegyeztetés, intézményrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyari, Nóra Angéla (2022) Egészségtudatos magatartás kialakítása mobil applikációk használatával a fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagybányai-Kiss, Ágnes (2015) A mentorpedagógus szerepe a motivációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyházi, Márk (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyházi, Béla (2005) Civil kezdeményezések Balassagyarmat kulturális életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyházi, Renáta (2015) Maszkok minden korra : (a maszkok közösségformáló szerepe korszaktól és korosztálytól függetlenül). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyházi, Renáta (2020) Portfólió Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyi, Richárd (2020) A Brexit hatása az európai pénzügyi intézményekre és biztosító társaságokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyistókné Deák, Andrea (2007) A faszínház története Hódmezővásárhelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyiván, Anikó Mária (2008) Ismerkedéstől a válásig, avagy a jó házasság ritka, mint a fehér holló... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyivánné Csúcs, Erika (2005) Öltözködés története az ókortól a trianoni Magyarországig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyivánné Simon, Andrea (2004) Társadalmi élet, szokások, divat- mindennapi kultúra- A húszas, harmincas években Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagykovács, Nóra (2012) A konzervgyár szerepe Nagykőrös közösségi és kulturális életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagylaki, Petra (2023) Analyzing the importance of safe drinking water and the SDG 6.1 target. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagylaki, Rita (2013) Békefenntartás a nemzetközi jogban, különös tekintettel a ciprusi példára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagylaki, Rita (2016) Detained Fast Track Procedure of the United Kingdom from a Human Rights Perspective. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagylaki, Petra (2020) Környezettudatos fogyasztás a Szegedi Tudományegyetem hallgatói körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagymihály, Krisztina (2021) A munkahelyi kiégés, mint "kórkép", a reziliencia jelentése és ezek kapcsolódása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagymihály, Mátyás (1994) A nevelőtestület légköre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagymihály, Norbert Géza (2020) Digitalizáció hatása az építőipari vállalkozásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagymihályné Csongrádi, Krisztina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagymélykúti, Balázs (2007) Tartalommegőrzés az interneten: webarchívumok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Banó, Éva (2008) Az iskolai/óvodai szervezet kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, diagnózisa, a kultúra megváltoztatásának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Berényi, Beáta (2004) Tehetséges vagyok, figyeljetek rám! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Bolla, Amarilla (2008) Nevelőszülői szerepkörök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Borbás, Edina (2005) Színház ma (A mai Nemzeti Színház). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Boros, Fatime (2008) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatásai a nevelési oktatási folyamatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Csiszár, Lavínia (2008) Kisebbség az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Dankó, Erzsébet (2015) A centralizációban rejlő lehetőségek és gátak kicsiben és nagyban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Falucskai, Anna (2011) 10-14 éves korú tanulók olvasáskultúrájának fejlesztése könyvtárpedagógiai módszerek használatával a Gerlai ÁMK-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Falucskai, Anna (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Fatalin, Andrea (2006) Iskolai minőségfejlesztési rendszer kialakítása és működtetése a Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthonban (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Fejér, Emese Zsuzsanna (2018) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Fejér, Emese Zsuzsanna (2018) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Fejér, Emese Zsuzsanna (2018) A könyvtár mint esélyegyenlőségi színtér a roma gyermekek személyiségfejlődésében (tanulmányi előmenetelükben, integrációjukban). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Galgóczi, Magdolna (1998) Változatok az addikciók prevenciójára és az abúzus csökkentésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Györgyi, Szilvia (2008) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Hegyi, Ibolya (1993) Önfejlesztés játékmódszerrel 7-8. osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Horváth, Ibolya (2014) A Kovács Mihály Általános Iskola eredményességi vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Janowszky, Krisztina (2010) A roma gyerekek iskoláztatási és életesélyei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Kakuszi, Ildikó (2004) A szegedi gyermekjóléti szolgálat jelene és jövőképe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Kovács, Ágota (2020) Csanádpalota és Földeák község közigazgatása a dualizmus korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Laskai, Nóra (1999) A család hatása a gyermeki személyiség alakulására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Leginszki, Andrea (2011) A börtönügy helyzete Írországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Láng, Judit (2006) Siófok és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási intézkedési tervének kritikai elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Major, Mária (2009) A továbbképzési programok vizsgálata Karcag város közoktatási intézményeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Molnár, Margit (1980) Orosháza ipartelepítő tényezői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Nagy, Anikó (2005) Az iskolaérettség és vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Nyíri, Mária (2021) A jelenlegi pedagógusminősítési rendszer hatása a pedagógiai munka minőségére, a Nemzeti Alaptanterv elvárásainak közvetítésében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Ombódi, Katalin (2008) Motiváció az iskolában. Vezetői motiváció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Papp, Róza (2006) Oktatásfinanszírozás, oktatástervezés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Sarró, Tímea (2023) A tanulási korlátokkal küzdő serdülők egyes pszichológiai erőforrásainak feltérképezése: szorongási mutatóik, megküzdési stratégiáik és iskolai jóllétük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Somogyi, Ágnes (1987) A korszerű, változatos földrajzi szemléltetés a tanítás-tanulás folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Szentendrei, Adrienn (2004) Konfliktuskezelés az általános iskolában, a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Szép, Erzsébet (2000) A csonkacsalád hatása a gyermekek személyiségfejlődésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Szép, Erzsébet (2009) A közoktatási intézményhálózat, a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatások kapcsolatai a Körmend és vidéke kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Sós, Erika (2019) Kép, mese, színház. Esztétikai nevelés papírszínházi mesékkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Vadász, Mária (2000) A három országos óvodai program összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Varga, Éva (2008) "Mindannyian mások vagyunk." : sajátos nevelési igényű tanulók többségi társaikkal történő együttnevelése a kéttanítós modell segítségével a szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Varga, Ágnes (1993) A pedagógus személyisége hogyan befolyásolja a tanár—diák kapcsolatot — a növendékek elvárásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Völgyi, Hilda (1993) A nőnevelés hagyományai a Jászságban : (Zirzen Janka, Riszner József és Draudt Thekla pályaképe). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagyné Zimre, Márta (2009) Az országos kompetenciamérés több évre visszamenőleges elemzése, értékelése, eredményeinek felhasználása az iskolai pedagógiai munka folyamatos fejlesztéséhez. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné Zombori, Zsuzsanna (1993) Pedagógiai helyzetek az óvodába lépéstől az általános iskola befejezéséig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nagypál, Csaba (2015) Funkciók és hatáskörök a parlamenti kamarákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Dalma Anna (2016) A munkanélküliség alakulásának statisztikai elemzése, különös tekintettel Csongrád megyére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Judit (2022) Az Európai Unió jogi eszközei az oktatáspolitika terén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Judit (2023) Stressz, szorongás az óvodáskorú gyermekek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Lili (2023) Szurkolói lojalitás vizsgálat a Real Madrid futball csapat példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Márta (2009) Verstanítás, versértelmezés az alsó tagozatban - kiterjesztve a felső tagozat verstanítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Tünde (2020) Integrált nevelés egy kiválasztott intézmény tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyszöllősi, Nóra (2007) Public Relations a közszférában Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vállalati PR-je, különös tekintettel az árvízvédekezés kríziskommunikációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyváradyné Petrács, Melinda (2009) Az Európai Unió intézmény- és jogrendszere, valamint Magyarországon alkalmazott munkajogi irányelvei, kitekintéssel a nemzetközi normákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyvári, Bianka (2020) Sentiment of Englishness during the reign of Elizabeth I. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyéri, Balázs (2012) „A parton túl” - Offshore jelenség az adózásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Najdanovszki-Nagyajtai, Klára (2011) Munkavállalói képviselet a Máv Zrt. felügyelőbizottságában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Namazov, Sabit (2021) Monetary policy and its effects on exchange rates: The USA and Japan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Naqi, Rameesha (2023) Systematic Review of the Impact of Cultural Distance Factors When Firms Internationalize. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Narancsik, Ágnes (1993) A nyomtatott reklám fejlődése Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nasz, Eszter (2020) Munkahelyi jóllét vizsgálata alsó és felső évfolyamokon tanító pedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Navarro, Rodriguez Jan Brett (2023) Keeping Up with Technology: How can Emerging Economies Address the Difference in the Utilisation of Technology through Education? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Navratil, Zsuzsa Diána (2009) A hazai vadgazdálkodás és vadászat hatályos jogi szabályozásának bemutatása az Ipoly Erdő Zrt. Romhányi Erdészete működésének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ndam Nsangou, Azirilou (2021) Du mirage démocratique en Afrique Subsaharienne : une réflexion sur la reproduction perpétuelle de l’hégémonie politique du RDPC et la faillite des partis d’opposition au Cameroun. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ndiaye, Made Bande (2023) Les accords de partenariat entre l'Afrique et l'Europe dans le domaine maritime : le cas du Sénégal et de l’Union européenne sur le plan halieutique depuis 2014. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nedeczki, Annamária (2012) A magyar családtámogatási rendszer és annak társadalmi és gazdasági hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nedeczki, Annamária (2010) Üzemi balesetek és baleseti ellátások szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nedeczkiné Jaksa, Ágnes (2007) A magyar mozi története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nedreu, Angelika (2022) A reziliencia és az észlelt társas támogatás szerepe a szülői stressz kezelésében atipikus és tipikus fejlődésű gyermekeket nevelő szülők/gondviselők esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nedró, Mária (2005) A szakértői munka, szakértői etika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nedró, Erika (2012) Olvasástanítás 1-2. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neducza, Szvetiszlávné (1974) Korszerű módszerek az általános iskola első osztályának számtantanításában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Negye, Zoltán (2010) Az egészségbiztosítás rendszerének változásai Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Negyela, Zoltán (2016) Az oktatás alakulása a reformáció és a katolikus megújulás időszakában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Negyela, Zoltán (2017) A mentori tevékenység fellelhető nyomai és az oktatás lakulása a hitújítás és a katolikus restitúció időszakában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nehéz, Zsófia (2011) Magyar fiatalok munkavállalása az Egyesült Királyságban. Migráció: kényszer vagy lehetőség a XXI. században? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Neibort, Anita (2009) Filmművészet Magyarországon a szocializmus idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nekita, Kornélia (2007) A mérés kialakulásának története és tanítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nemcsokné Rusz, Mariann Edit (2014) A szülői felügyelet, kapcsolattartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemcsók, Levente (2022) Lean metodológia alkalmazása nagyvállalati környezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Adrienn (2011) A kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmények minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, András (2022) A Central Médiacsoport fejlődése a Covid rányékában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Boglárka (2001) Olvasás és matematikai műveletvégzés felmérése a Pitvarosi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Dalma (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Dalma (2023) Tenyésztés című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Gyuláné (2004) A tanulási zavar jelenségköre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Gábor (2007) Közoktatási együttműködés a Bajai Kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Mónika (2015) Kulturális különbségek a munkamorálban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Orsolya (2022) Kiemelten tehetséges diákok azonosítását befolyásoló tényezők a pedagógusok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Réka (2021) Ki őrzi meg a fényképeinket? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Éva (2005) Képek és képzetek : metaforavizsgálat egy katolikus iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Evelin Éva (2015) Konfliktuskezelés az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Gabriella Átváltozás a magyar és orosz népmesékben. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nemes, Ildikó (1997) Kollégiumban lakó diákok művelődési szokásai és igényei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nemes, Lászlóné (1995) Az állam és az egyház szerepének változása az oktatási intézmények fenntartásában és irányításában az utóbbi fél évszázadban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nemes, Mária (1940) Ifjúkori lélektani problémák a világháború utáni regényeinkben. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Nemes, Nóra (2007) Slachta Margit, Magyarország első női képviselője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Olívia (2005) Vallásos gasztronómia. India. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Ottilia (1994) Mit tehet a pedagógus? (Tanulási motiváció). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nemes, Rita (2005) Komplex rendezvények szervezésének lehetőségei a közművelődésben. A bajai Halászléfőző népünnepély. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes, Zsuzsanna (2020) Vezetői elakadások a kisvállalkozások növekedési életszakaszában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes Nagy, Olivér (2004) A modern elektronikus zenei kultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes-Andrik, Dávid (2021) Az Y és Z generáció összehasonlítása médiahasználati- és fogyasztási szokásaik alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes-Nagy, Anna (2018) A biometrikus azonosítás adatvédelmi kockázatai az alapjogokra való tekintettel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes-Nagy, Nelli (2008) Gyermek- és ifjúságvédelem Csengelén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemes-Nagy, Tibor (2010) A munkavédelem szerepe egy társasház kivitelezése során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemesbüki, Hanna Róza (2021) A depresszió, a szorongás és a stressz szintjének változása a COVID-19 pandémia első hullámában: a páros megküzdés szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemesné Dénes, Annamária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nemesné Izsák, Tünde (2012) Adatvédelmi szabályok egy megyei kórház tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemesné Murányi, Rozália (2005) Az igazgató tervezőmunkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nemesné Riegler, Erika (1989) A múzeum helye és szerepe a közművelődésben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Neményi, Szilvia A pedagógus személyisége az irodalomban : /Dr Pável Ágoston pedagógia nézetei/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nenádov, Dorottya (2011) Az ENSZ fejlődése, különös tekintettel a békefenntartásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neparáczki, Anna Viktória (2010) A terrorcselekmény szabályozása a magyar és a német büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neparáczki, László (2009) Közúti közlekedési balesetek alakulása a Makói Rendőrkapitányság illetékességi területét átszelő 43.-as főközlekedési ( E-68 ) úton – különös figyelemmel - Románia és Bulgária Európai Unióhoz történő csatlakozását követő időszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neparáczki, Renáta (2017) A gyermeki jogok nemzetközi jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neparáczki, Nelli (2016) A sztrájkjog szabályozása Magyarországon az 1800-as évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nepp, Gábomé (2014) A biblioterápia sajátos elemei az iskolai könyvtárban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Neszmélyi, Zsolt Tamás (2010) A befektetővédelem mint a fogyasztóvédelem egy speciális területe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Netzer, Margit (1963) Szigetszentmiklós község természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Neuné Nádai, Csilla (2009) Sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek képzésének helye a magyar oktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ngom, Guillaume Youngar (2023) La politique d’intervention de l ‘Union Européenne dans la gestion des ressources hydrauliques en Afrique subsaharien : l’accord de partenariat avec le Sénégal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ngonda, Tshiangu Divin (2020) Convergence economique et soutenabilité de la dette dans les espaces UEMOA et CEMAC: Quelles mutations? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nguyen, Thi Quynh (2020) Carrier's Liability in International Carriage of Goods by Sea: A Comparative Analysis. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Niedermayer, Ágnes (2010) Iskola és egészség-lelki egészségvédelem az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Niedermüller, Géza A szabadidő eltöltésének lehetőségei falun. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nikolics, Anna (2009) Ösztönző és motivációs eszközök a MOL Nyrt-ben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nilca, Adrián (2012) Az ügyvédi képviselet és az ügyvédi hivatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nima, Rozália (2000) A művelődésszervező lehetőségei a kábítószer elleni küzdelemben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nincs, István Maglód települési és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ninkó, Hajnalka (2014) A gyermekrajzokban megjelenő érzelmi komponensek és az iskolai viselkedés kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Njers, Sanela (2021) Az alvászavarok rizikótényezői fiatal felnőttek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nkendjuo, Damdjeu Virginia Vanessa (2021) Action de la communauté internationale dans la gestion des crises humanitaires: étude de cas sur la crise Anglophone au Cameroun. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Noel, Sándor (2018) „Akit a mozdony füstje megcsapott” : (A Mozdonyvezetők Szakszervezetének helyzete). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Noszáné Tóth, Edit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Novics, Ildikó (2014) Az emberölés tényállása, elhatárolása egyéb az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekményektől. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novodomszki, Orsolya (2016) A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület tevékenysége a számok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novodomszki, Orsolya (2005) Kommunikáció az oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Novopaschina, Tatjana (2020) Sprechakte in Redebeiträgen der Interviewer in ausgewählten Interviews der deutschen und russischen Presse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Bence (2010) A munkanélküliség Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Dorottya Zsófia (2023) Párkapcsolatokban megjelenő féltékenység, közös megküzdés és elégedettség összefüggései a felnőtt populáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, János (2023) Aktív turizmus lehetőségének vizsgálata Gyulán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, János (2017) Szabadalmak jogi szabályozásának alapvető kérdései különös tekintettel a gyógyszeriparra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Józsefné (2007) Kistérségen belül kialakuló speciális együttműködések feltárása, elemzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Kinga (2019) Megváltozott munkaképességű személyek helyzete Csongrád megyében - lehetőségek és akadályok munkáltatói aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Luca Réka (2018) Az Európai Unió csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, különös tekintettel a két Bíróság álláspontjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, László (2001) Tehetséggondozás napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, László (2023) A tanulásban akadályozott tanulók verbális kreativitásának fejlesztési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Tamás (2009) A gazdasági társaságok letelepedési szabadsága és székhelyáthelyezése az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Edina (2013) Szociometria a reformpedagógia irányzatában: mennyivel szorosabbak a barátságok, ha Waldorf nevelést alkalmazunk. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Ildikó (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Ilona (1983) A barátválasztás motívumainak pszichológiai elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Novák, János (2006) A rendezvényszervezés buktatói. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Kinga (2016) A fogyatékkal élő emberek helyzete a foglalkoztatáspolitikában és a szociális ágazatban, Csongrád megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Lajos (1991) Tiszaalpár közművelődése /Kultúrtörténeti áttekintése a századfordulótól napjanikig/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Novák, Mária (2007) Személyiségtulajdonságok vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Éva (2006) Mesetanítás az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novákné Bogár, Csilla (1999) Munkanélküliség Nagybánhegyesen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Novákné Engi, Ildikó (1995) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Novákné Titkó, Erzsébet (2005) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nové, Miklós (2004) A minőség és a marketing szerepe a Szegedi Paprika RT piaci pozíciójában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Noé, Veronika (2022) Mentálhigiénés tényezők és lehetőségek az édesanyák segítésében a várandósság, szülés és a gyermekágyas időszak során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Noé, Veronika (2020) A klasszikus zene hatása a 3-7 éves gyermekekre Alcím: A Kokas-módszer alkalmazási lehetőségei az óvodai zenei nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nudelman, Bianka (2021) Kiégés és az ehhez kapcsolódó faktorok vizsgálata az orvostársadalomban; Miért nem kérnek az orvosok segítséget? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nulinek, Judit (1987) Bács-Kiskun megye szőlőtermesztésének alakulása 1963 -1985-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nurmambetov, Nursultan (2021) Resolution of border disputes and interstate conflicts: Kyrgyzstan-Tajikistan case. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nusser, Barbara (2015) Az elítélt anyák és gyermekeik kapcsolata a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nusser, Dóra (2021) Zsonglőrködés a munkavállalók legértékesebb kincseivel, avagy a tartós stressz kezeletlenségén át a pandémiás kiégésig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nusserné Mendler, Erzsébet (1999) Hallási fogyatékosok képzésének helye a magyar közoktatási rendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nuszpán, Natália (2017) Az olvasási stratégiák szerepe a szövegértés fejlesztésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyakocza, Viktor (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nyakocza, Viktor (2023) A környezetvédelem és fenntarthatóság kérdései egy sporttevékenység rendszervizsgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyakó, Henriett Veronika (2013) Az esélyegyenlőség megvalósulása az egészségügyi ellátások területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyemcsok, András (2008) Iskolám - Szeged Városi Kollégium - társadalmi környezete, főbb szociológia meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező- és szervezőmunkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyemcsok, András (1983) A népességnövekedés problémái a fejlődő országokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyemcsok, Zoltán (1994) Tantervelméleti kérdések elemzése az általános iskolai földrajz tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyemcsok, Ágnes Luca (2021) A Csabai Kolbászfesztivál marketingje és turizmusformáló hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyemetz, Eszter (2023) A Magyarországot és Finnországot ért kihívások válaszainak hatásai az oktatási rendszerre és a nemzetközi felméréseken elért eredményekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Bence György (2022) Az Ekocídium a Római Statútum tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Krisztina (2010) Gyermekek büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Panna (2015) Kínzás, embertelen és megalázó büntetések tilalma a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Ádám (2011) Száz nap, két kormány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Krisztina (2008) Neuroradiológiai információkereső tezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Orsolya (1998) Mi leszek, ha nagy leszek? Általános iskolások pályaválasztási döntéseinek vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyerges, Panna (2020) Klímapolitika és klímavédelmi szabályozás, dekarbonizációs stratégiák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerges, Zoltán (1995) A metakommunikáció és a nemverbális kommunikáció a tanári magatartásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyergesné Hajdú, Ildikó (2005) Gárdonyi Géza pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyerki, Emil (2023) Magyar Honvédség közösségi média használata a tartalékos toborzásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyeste, Szabolcs Balázs (2023) Technikai elemzési eszközök hatékonysága a Nyugat-európai tőkepiacokon a koronavírus járvány alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyeső, Natália (2021) Az önvezető autókkal kapcsolatos attitűd összefüggései különböző személyiségvonásokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyikos, György (2012) A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Washingtoni Egyezmény szabályai és hazai alkalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyikos, Ildikó (1991) Az úszás hatása a 12-14 éves gyermekek egyes személyiségjegyének fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyilas, Andrea Krisztina (2022) Research on the Linguistic and Therapeutic Aspects of the LIFE IS A JOURNEY Conceptual Metaphor among Hungarian Young Adults. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Kornél Károly (2012) A foglalkoztatáspolitika eszközei, különös tekintettel az aktív eszközökre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Orsolya (2023) Irodalomterápia posztadoleszcens fiataloknak. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Orsolya (2022) Sporttevékenység az egyetemi hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Renáta (2018) A szülői felügyeleti jog, különös tekintettel a különélő szülőre és a jogellenes gyermekelvitelre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Réka (2022) A hetvenes évek és a modernkori mesék közti különbség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Stefánia (2023) Az uniós szomszédságpolitika kihívásai különös tekintettel a nyugat-balkán integrációjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Dóra (2008) Berzsenyi Dániel -és korának bibliográfiai kalauza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Ilona (2004) Drámapedagógia a személyiségfejlődés tükrében : drámafoglalkozások a Csödei alkotótáborban, személyiségjegyek kialakulása avagy a közösség ereje, az alkotás öröme "csak szárnyak" kilenc napig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Éva (2005) Gyermekvállalás. Termékenységet befolyásoló tényezők és hatásaik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilasi, Krisztina (2005) Deviáns viselkedés, avagy az alkoholizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilasiné Forray, Cintia (2021) A tanfelügyeleti értékelés hatása az intézményi alapdokumentumok tartalmára. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nyiregyházi, Mihály (2010) Humánerőforrás fejlesztés a nonprofit szektorban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyiregyházki, György (2012) Az önkéntesség és az informális tanulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyiri, Attila (2014) Horvátország és Magyarország parlamentális rendszerének összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyiri, Gergő Bence (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nyiri, Irén (1981) Korszerű szemlélet, korszerű általános iskolai geometria. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyiriné Kocsis, Beáta Zsuzsanna (2023) Az együttműködő partnerek szerepe Szeged közoktatási intézményeinek életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyirán, Tibor (2006) A kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe és fejlesztési lehetőségeik a Szatmár-Beregben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyistné Pipis, Csilla (2007) A pedagógus személyiségének jelentősége és hatása a nevelési oktatási folyamatban A vezető lehetőségei a pedagógus fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyisztor, Mihályné (2005) A tehetség pszichológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyitrai, Dóra (2021) Hálózati kompetenciák fejlődése egy hallgatói járműépítő versenycsapat nézőpontjából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyitrai, Nóra (2021) A munkáltatói márkaépítés az Y és Z generáció körében Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyitrai, Gyuláné (1968) Szolnok település-földrajzáról. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nyitrai, Tímea Andrea (2016) A hajléktalanság magyarországi vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyitrai, Zsuzsanna (1990) Táncház - Ma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyolcas, Ida (2005) Üzleti tervezés és stratégia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyul, Flóra (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nyul, Flóra (2022) A kortárs gyermekkönyv-illusztráció és a digitalizáció hatása a gyermekek vizuális fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyulas, Imola Éva (2020) The language attitudes of Hungarian high school students: Measuring attitudes to English and German. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyulasi, Zsolt (1992) "...és jöttek a rossz idők a falura és miránk..." (Egy baranyai kisközség, Kán nemzetiségi lakosságának sorsa 1940-1948). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyuzó, Marietta (2014) Agrár támogatás rendszere, jogszabályi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyárasdy, Lászlóné A százalékszámítás tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Bence (2023) A testkép és az önrtékelés vizsgálata kisvárosi gimnazisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Judit (2010) Üzemi baleset. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Orsolya (2001) A nagybőgő XIX. századi története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Vivien Vanda (2023) A pedagógusok stresszkezelő kompetenciáinak fejlesztési lehetőségei munkahelyi keretek között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, András (1995) A helyi televíziók technikai követelményei és működtetése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Andrásné (2000) A menedzsment fontossága az oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Anett (1994) Motiváció az iskolai tanulásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Angéla (2004) Divat- viselet, öltözködés- 1850-1970-es évekig Magyarországon és Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Anikó (2007) Segítő életmódra nevelés a kortárs közösségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Erika (1984) A szabadidő aktuális pedagógiai problémáiról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Istvánné (2007) 50 éves a Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, József (1989) A tűzvédelmi nevelés jelenlegi helyzete és lehetőségei az óvoda és az általános iskola pedagógiájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Józsefné (1991) A tűzvédelmi propaganda célja, feladata és szerepe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, László (2007) Ünnepeink jelentés változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Lászlóné (1998) Humanizált, önkéntes belső bizottság előtti vizsgarendszer a zsombói általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Mónika (2000) Hazai gyermekvédelem napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Mónika (1991) A Waldorf-pedagógia elterjedési lehetősége Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyári, Vivien Vanda (2020) Szülői bánásmód vizsgálata a teljes-és csonka családokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyári, Ádám (2020) Italfogyasztási szokások vizsgálata zenei rendezvényeken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyáriné Gere, Ildikó (2007) A néphagyományőrzés kialakulása és szerepe a Farkas Antal Utcai Óvoda életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyéki, Viktória (2012) Veszélyviselés kérdése a római szerződési jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyéky, Dr. Tamásné (2006) Kistérségi szakszolgálat tervezése, szervezésének kérdései „szakmai szolgáltatás szervezése észszerűen ellátható, ellátandó feladatai”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Andrea (2010) A gazdasági társaságok átalakulására vonatkozó közös szabályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, András (2001) A művészeti nevelés jelentősége egy középiskola pedagógiai programjában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Dominika (2022) Élelmiszer-feldolgozó vállalkozás fejlődése, sikerességének tényezői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Ibolya (2015) Innováció a Manósziget Családi Napköziben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Margit Iskolai demokrácia a tanulói vélemények alapján. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Nyíri, Mónika (2023) Az érzelmi instabilitást megragadó személyiségvonások ökológiai és prediktív validitásának vizsgálata ESM módszerrel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Teodóra (2013) Munka nélküliség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Anett (1998) „Legyél ma különb, mint tegnap voltál” A jezsuita nevelés Kalocsán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyíri, Nikoletta (2009) Az ókori Egyiptom kultúrtörténeti hagyatékai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíri, Sándor (1998) A koomunikáció fogalma, a folyamat elemzése (A tanórai tanár - diák kommunikáció hibái). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyíriné Fülöp, Ilona (2016) Az állami szféra humánerőforrás-gazdálkodásának néhány kérdése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyíriné Somogyi, Katalin (1979) Mezőberény ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nyögér, Mária (1944) A Balaton somogyi partja. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Nyúl, Adrienn (2022) Az Y és a Z generáció filmnézési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyúl, Eszter Anna (2012) "Tagállami kötelezettségszegés - Állami támogatások - támogatások a szálloda iparban Szardínián - Visszatérítés" C-243/10. számú ügy (francia-magyar fordítás). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyúl, Krisztián (2021) Fogyasztói döntések az online videójáték-piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyúl, Zsuzsa (2009) Soltvadkert város demográfiai és társadalomstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nyúl, Zsuzsa (2011) A karrier és a gyermekvállalás összeegyeztetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nádas, Hajnalka (2023) A sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja a Szegedi ÓVI Klebelsberg Telepi Óvodájának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasdi, Szilárd (2009) A német betelepültek kultúrájának hatása a baranyai fúvóséletre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasdiné Dani, Éva (2006) A szakképzési rendszerünk kialakulása, átalakulásának főbb állomásai, szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasdiné Molnár, Orsolya (2011) Az előzetes letartóztatás végrehajtása a rendőrségi fogdán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasdy, Krisztina (2010) A Nádasdy család története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasdy, Zsuzsa (2006) Rendezvénylehetőségek egy szállodában - a debreceni Aquaticum Termál-és Wellness Hotel**** példáján bemutatva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasi, Edit (1993) A nevelő Sík Sándor. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nádasi, Emese (2020) A vezetői számviteli rendszer kialakításának bemutatása egy esettanulmányon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádasi, Zsuzsanna (1999) A pedofília, mint a szexuális deviancia egyik formája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nádasné Svraka, Zita (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nádassy, Géza (2013) A szakszervezeti és az üzemi tanácsi jogok változásai a 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyve alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Náday, Katalin Ildikó (2007) Nagykőrös kulturális eseménytára a Kék Nefelejcs Nagykőrös című lap tükrében : 1992-1996. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádházi, Szabolcs (2010) Parlamenti választások a Békés megyei 2. számú választókerületben 1990-től 2006-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nádházi, István (1995) Vállalkozások világa. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nádlerné Tarjányi, Mónika (2008) A televízió hatása a korai gyermekkorra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nádor, dr. László Kristóf (2022) Stadionverbot - Strafrechtliche und sportrechtliche Reaktionen auf Ausschreitungen im Fußball [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nádor, Zea Afrika (2022) Klasszikus és nem-lineáris narratív struktúrájú filmek befogadásának vizsgálata: bevonódás, verbális asszociációk. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nádudvari, Tiborné (1974) Csongrád megye idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Náfrádi, Szilvia (2020) Egészségfejlesztő projektek bemutatása óvodai színtéren gyermekek és felnőttek részére. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nágelné Hemmert, Hedvig (1995) A tanulási eredmények és a család motivációjának összefüggése a magyarcsanádi általános iskola felső tagozatos tanulóinál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nágl, László (1941) Pécs földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Nánainé Varga, Krisztina (2006) A jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnázium könyvtárának gyűjteményszervezése 2002–2006 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nándori, Gáborné (2006) Egy katolikus iskola minőségbiztosítási rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Bernadett (2021) A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére szolgáló vagy létrehozott hitelkonstrukciók vállalkozások számára. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Lili (2023) Az európai autóipari vállalatok ESG jelentéstételi gyakorlata 2011 és 2021 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, László (2013) A Kárpát-medencében található Európai Uniós tagállamok nyugdíjrendszerének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Máté (2010) Az 1997. évi igazságügyi reform. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Imre (2009) Az egyén és az internet viszonya, avagy mit tett az internet az élettel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Imre (2009) Web 2.0 a könyvtár életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Katalin (2005) Az iskola és a rendőrség kapcsolata gyermekvédelmi szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nánási, Zsigmond (2020) A Soproni Óvatos Duhaj IPA bevezetésének folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nárai, Nikoletta (2007) Hátrányos helyzetű gyermekek oktatásának és nevelésének nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nárainé Kovács, Erzsébet (2008) A család szocializáló hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Násztor, Edit (1975) Orosháza mezőgazdasága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nátrán, Ilona (2005) Prevenció és problémakezelés a gyermekvédelemben, az önkormányzati feladatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Návai, Andrea Beatrix (2022) Szövegértés-fejlesztés az általános iskola alsó tagozatán : a szövegértés-fejlesztés néhány lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nédó, Ramóna (2014) Fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Négyesi, András Gergő (2012) Az ügyész jogállása a büntetőeljárásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Négyesi, János (1968) Nagytőke község települési és gazdasági földrajzi helyzete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Négyökrű, Petra (2014) [A tetoválás megítélése és elfogadása]. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Négyökrű, Mária (2014) A terepi oktatás módszerei a kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Némedi, Márk (2010) A tiltott pornográf felvétellel visszaélés szabályozásának lehetőségei az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némedi, Györgyné (1995) Motiváció szerepe az iskola vezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Némedi Varga, Éva (1998) A másodlagos szocializáció hatásai a kábítószerfogyasztás kialakulásában, valamint a kábítószer-kereskedelem elleni hatósági fellépés, a Magyar Köztársaság államhatárain folyó megelőző intézkedések. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Némedi-Varga, Anna (2005) Századvégi iskolavég : egy szolnoki általános iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némedi-Varga, Nóra (2005) Legnagyobb keresztény vallási ünnepeink története, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némedy, Izabella (1939) A német közoktatásügy mai szervezete. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Német, Anikó (2014) Az átlagéletkor növekedésének hatása az öregségi típusú nyugdíjakra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Eszter (2015) A dopping büntetőjogi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Német, József (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Német, József (2022) A termelőszövetkezetek szerveződése a Rákosi-korszakban Csongrád-Csanád megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Klaudia (2023) Kötődés, későbbi kihatásai a felnőttkorra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Márta (2013) A pártfogó felügyelő tevékenysége Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Nóra (2023) Szervezeti kommunikáció és a Covid-19. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Zsófia (2022) A ló és a gyermek interakcióinak jótékony hatása a kliensre, a lovasterapeuták véleménye alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Beáta (2020) Valóban könnyen érthetőbb-e a könnyen érthető üzenet? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Lászlóné (2007) Sikerélmény, kudarcélmény és motiváció az értelmileg akadályozott gyermek nevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Zsolt (2008) Olvasókörök a két világháború idején Hódmezővásárhelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Német, Éva (2005) Magyar iskolarendszer fejlődése a kiegyezéstől a kilencvenes évekig bezárólag. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Adrienn (2022) Pályaorientációs Élő Könyvtár a Motiváció Tanodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Andrea (2009) A minőségbiztosítás kezdetei a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium könyvtárában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anikó (2014) Kötelezettségszegés megállapítása iránti perek következtetései az Európai Bíróság jogeseteinek fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anita (2021) Az IKT eszközök szerepe és hatása az alsó tagozatos gyermekek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anita Terézia (2022) Gyermekvédelem a médiajogban- különös tekintettel a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások szabályaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anna (1996) Helyi adók Orosháza városában. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Németh, Attila (2015) Iskolai auditok értékelése, hasznosítása : vizsgálódás és töprengés két magyarországi Waldorf-iskola 2013-as svájci auditja kapcsán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Attiláné (2008) Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium Ásotthalom Iskolatörténet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Balázs (2000) Személyszállítás környezetgazdálkodásának bemutatása és problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Bettina Ágota (2022) Davide Cali: Az ellenség című művének értelmezése és befogadókra gyakorolt hatásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Bianka (2023) A romantikus kötődés, az élettel és párkapcsolattal való elégedettség, valamint a jóllét kapcsolata fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Boglárka (2021) A szövegértési stratégiák tanításának alkalmazása a pedagógiai gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Csaba (2010) Katolikus egyházi oktatás működési tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Csaba (2022) Sportmotiváció az edző-versenyző kapcsolatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Csilla Tünde (2009) Az intézményi minőségirányítási program szerepe a minőségfejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Domonkos (2006) A gazdálkodó szervezeteknél folyó gyakorlati oktatás ellenőrzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Edit (2008) Hátrányos helyzetű, speciális képességű gyermekek integrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Edit (1970) A népművelés feladatai, tervezése és ezek megvalósulása egy megyei művelődési központ munkatervében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Németh, Eszter (2014) Az előzetes letartóztatás szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gabriella (2010) Konfliktuskezelés az óvodában. A lehetséges konfliktusok felvázolása, értékelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gerda (2022) A koronavírussal kapcsolatos élmények vizsgálata a mentális egészségre vonatkozóan. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gréta (2021) COVID-19 járvány hatása a gyógyszerészetben 2020-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, György Attila (2018) Az elvárhatóság a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gábor (2021) A pályaorientáció és mentálhigiéné lehetőségei kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gáborné (2009) Magyarországi jelentések a kábítószerhelyzetről és a magyar börtönök drogprevenciós tevékenységének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Ildikó (2011) A szabadságvesztés végrehajtásának hatékonysági kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, István (2000) A minőségfejlesztés feltételei és indításának előkészületei a szombathelyi Puskás Szakképzőben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Judit (1986) A felzárkóztatás módszertani problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Judit (2005) A pedagógusmunka értékelése : értékelési rendszer kidolgozása, és bevezetésének lehetőségei iskolámban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Kata (2019) A büntetőeljárás nyilvánossága és az ágazati titokvédelem konkurálásából adódó alapjogi kollíziók feltárása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Katalin (2021) Herrmann Antal könyvadománya a Néprajzi Múzeum Könyvtára régi könyvek gyűjteményében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Kitti Noémi (2012) A nemzetgazdasági versenyképesség koncepciója : Magyarország versenyképessége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Kornél (2018) Politikai szocializáció fejlesztése az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Krisztina (2019) A Down-szindróma és kompenzációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Laura (2023) A luxuscikkek királynője: a Hermés Birkin táska ismertsége és vásárlási motivációja a potenciális magyar fogyasztók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Leila (2015) Sikeres vezető, sikeres szervezet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Lili Patrícia (2023) A vállalati compliance. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, László (2009) A Balti-tenger kalózai - a The Pirate Bay-per ítéletének összehasonlító jogi elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Lászlóné (2009) Az iskolavezetés feladatai egy szakképző iskola menedzselésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Melinda (2010) Foglalkoztatás és munkanélküliség a Nyugat- Dunántúli régióban az ezredfordulótól napjainkig -különös tekintettel a Zala megyei helyzetre-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Melinda (2010) A betegjogok kialakulása és érvényesítésének intézményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Melinda (2012) A munkanélküliség egyénre gyakorolt hatásának vizsgálata a tartósan állás nélkül lévők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Melitta (2022) Szeged turisztikai folyamatainak, azok összefüggéseinek közösségi média marketing szempontú elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Mária (2003) A nem állami illetve nem önkormányzati fenntartású intézmények alapításának és működés megkezdésének feltételei, tapasztalatok a jogszabályi előírások érvényesüléséről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Márk Ernő (2022) Theories of Leadership: How does a Leader win the Public? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Márton (2013) Modern kalózkodás elleni harc a nemzetközi szervezetek tevékenységének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Máté (2022) Környezettudatosság, fenntarthatóság és zöld foglalkoztatás az EU-ban és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Nelli (2019) A magyar családtámogatási rendszer alakulása, fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Nóra (2014) Városi tünettan Szegedi utcanevek és utcatáblák vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Nóra (2008) A multimédia hatása a gyermekek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Nóra (2011) A személyiség védelme a polgári jogban Személyhez fűződő jog megsértésének objektív jogkövetkezményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Péter György (2011) A káronszerzés tilalmának problematikája a bírói gyakorlatban, különös tekintettel az áfára, a rendszerváltozástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Péter László (2010) A lízing rendszere a polgári jogban és mindennapjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Richárd Norbert (2018) A munkahelyi szexuális zaklatás jelensége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Róbert (2014) Az Európai Unió büntetőügyekben való igazságügyi együttműködési rendszerének bemutatása különös tekintettel az Európai Ügyészség létrehozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Sándor (2001) Minőségfejlesztés a szakképzésben, úton Európába. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Sára (2022) Az angol-ír konfliktus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Sára Mária (2023) Profitorientált szervezetek leghatékonyabb motivációs eszközei a Checkpoint3D tükrében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Tamásné (2006) A kistérségi közoktatási bizottság lehetséges feladatai, javaslat a szakszerű működésre, az ehhez szükséges dokumentumok tartalmi és formai elemeire. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Tünde (2009) A szakképzési rendszer, a szakképzés átalakulása. A felsőfokú szakképzés bevezetése a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Valéria (2014) A fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása Magyarországon társadalmi és jogi értelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zoltán (2013) Egészségügyi szolgáltató ellen indított peres és peren kívüli eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zsanett (2010) A szak- és felnőttképzés lehetőségei az egy életen át tartó tanulásban. Pedagógiai, jogszabályi és gazdasági háttérelemzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zsolt (2016) Munkahelyem munkaügyi kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zsolt (2012) A szabad véleménynyilvánítás korlátozása a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zsófia (2022) A gyógyszergazdálkodás különleges szabályai és lehetőségei a veszélyhelyzet során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zsófia (2019) A joghatóság problémái a nemzetközi jogban A joghatóság fajtáinak csoportosítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Ágnes (2010) Az egyenlőség elve és a kisebbségvédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Ágnes Linda (2011) A közoktatás törvényi szabályozásának történeti áttekintése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Ákos (2023) Tiltott hadviselési módok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anita (1991) Az értékek élete, életünk értéke. Főiskolások-egyetemisták értékorientációi /1989-1991/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Anita (2007) A gyűjtőkör alakulása 1996 és 2006 között a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium, Kertészeti Szakközépiskola és Kollégium könyvtárában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anna Irén (1942) Sárvár és környéke. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Németh, Balázs (2019) Az utánpótláskorú labdarúgók táplálkozási szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Bernadett (2014) A rendezvényszervezés folyamatának átfogó bemutatása a Fashion Aukció Jótékonysági Divatbemutató példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Bianka (2020) Élmény alapú tanulás a természetismeret órákon a 6. osztályban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Blanka (2007) Olasz kultúra a gasztronómiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Csaba (2004) Könyv és olvasás, valamint médiakultúra a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Csaba (2004) A plázaéletmód és a kábítószerfogyasztás összefüggése a fiatalok életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Donát (2020) Honlap tervezés lépései- Sörök Háza, Kézműves és Különleges Sörök. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Dániel (2005) Az iskolai gyermekvédelmi felelős feladatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Dávid Ferenc (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Emese (1989) Az ifjúkori deviáns viselkedés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Emese (2020) A sport hatása a személyiségre és a tanulmányi eredményre általános iskola 3-4. osztályos tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Endre (2005) A Csongrád megyei cigányság helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Enikő (2011) Az ötvenes évek divatja és kialakulásának társadalmi háttere Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Erika (1989) 4.-8. osztályos nevelőotthoni tanulók értékorientációjának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Erika (2004) KERET-TÉR : (avagy módszertani gondolatok a gyermeki jogok esélyteremtő lehetőségének tükrében, különös tekintettel a családi videotréningre). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gabriella (1993) A bajai kábeltelevízió története /esettanulmány es portré/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Györgyi (2005) Hátrányos helyzetű olvasók könyvtári ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Gábor (2020) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Hajnalka (2010) Zsidó vallás és gasztronómia a hagyományok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Henriett (2002) Egészséges és értelmi fogyatékos gyermek beszédének különbségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Imre (1991) A napközis nevelő feladata a család és iskola kapcsolatának erősítésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Irén (1987) Törökszentmiklós és vonzáskörzetének komplex földrajzi jellemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, István (1969) Bácsalmás szőlő- és gyümölcskultúrájának gazdaságföldrajzi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Németh, István (1999) A keresztény pedagógia, hitoktatás célja, módszerei és helyzete napjainkban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, István (1995) A tárgyalások szerepe és alkalmazási lehetőségeik az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Judit (2005) A pedagógia helye Németh László munkásságában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Józsefné (1991) A szigetszentmiklósi Városi Könyvtár lehetőségei, fejlődési irányai a változó társadalmi feltételek között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Katalin (2004) Munka és magánélet női szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Katinka Mandula (2020) Az Ipar 4.0 hatása a hazai feldolgozóiparra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Kitti (2007) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Kitti Mirjam (2014) Válaszúton Európa: A 2020-as célkitűzések és azok gyakorlati megvalósulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Krisztina (2005) A hajléktalanság szociológiai és kriminológiai kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Krisztina (2004) A paksi civil szervezetek története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Lajosné (1997) A békéscsabai ipari munkásság kialakulása. A téglaipari munkások jellegzetes életmódja, szabadidős szokásai, kezdetektől a rendszerváltozásig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, László (1986) Az 5001 sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat szerepe a kulturált szabad idő eltöltésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, László (1983) Baja és a bajai járás komplex gazdaságföldrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, László (2009) Hatékony keresés az Interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, László (1994) A gyulai Gyógypedagógiai Intézet története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, László (1998) A nevelés problematikus esetei: hátrányos helyzet, veszélyeztetettség, nehezen nevelhetőség. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Margit (1977) A közlekedés hatása Szolnok város fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Melitta (2020) A közösségi média turizmusmarketingben betöltött szerepe Szeged példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Mária Edina (1997) "Hol tart ma a reklám(ozás) Magyarországon? ". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Márk Ernő (2020) Crime and race in Grand Theft Auto V (2013). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Mónika (1995) [A félelem]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Olga (2004) A "First European Conference on application of femtosecond lasers in materials science" tudományos konferencia megszervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Réka (2020) A know-how transzferek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Róbert (2007) A szélessávú internet használók és a televíziózás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Szilvia (2009) Kartográfiai dokumentumok digitalizálásának problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Szilvia (2004) Kábítószer problémák a fiatalkorúak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Szimonetta (2016) A nők és férfiak közötti diszkrimináció az EU-ban és Magyarországon – különös tekintettel a munka világára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Sándor (2005) A reklám és a zene összefonódása. Reklám- és zenetörténeti áttekintés a modern technikai vívmányok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Terézia (1999) Értékorientációs vizsgálatok cigány és magyar első osztályos gyermekek körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Tiborné (2004) Minőségbiztosítás a lepsényi Fekete István Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Tiborné (1991) A fiatalkorú bűnelkövető személyiségét érő hatások. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Tímea (2017) Az olvasás kultúrtörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Zoltán (1984) A "Szentgyörgy-hegy" MGTSZ gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh, Zsuzsanna (2004) Az életre való felkészítés lehetőségei a kecskeméti SOS-Gyermekfaluban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Éva (2007) Internet-függőség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Éva (1989) Vas megye idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Németh-Csikós, Ágnes (2022) A távmunka gyakorlata a könyvelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh-Szabó, Nóra Bernadett (2023) A Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály dolgozóinak kérdőíves vizsgálata: a testi attitűd, egészségi állapot valamint a kiégés szintjének összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethi, Attila (2001) A televízió hatása a gyermek fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Benedek, Gyöngyi (1991) Iskolaérettség, iskolavárás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Némethné Budai, Gabriella (2009) Az ágazati kollektív szerződések jelentősége Európában és Magyarországon a 21. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Bátyai, Edina (2011) Kulturális fogyasztási szokások a szociológiai felmérések tükrében. Színházmarketing a Szegedi Szabadtéri Játékok működtetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Fazekas, Erika (2008) Kistérségi értékelési rendszer kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Fülöp, Terézia (2008) A magyar közoktatás finanszírozási rendszere, az intézményi gazdálkodás hatékonysági vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Józsa, Ágnes (2008) Pályázatkészítés a gyakorlatban - INTERREG projekttel egy kistérség tanügy-igazgatási feladatai ellátásának biztosításához. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Kiss, Ildikó (2004) A diszlexia, mint tanulási nehézség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Makai, Mónika (2016) Egészségkárosító magatartás a kamaszkorban. A serdülőkori dohányzásról, alkohol-és drogfogyasztásról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Purgel, Beáta (1992) A keresztény pedagógia, hitoktatás célja, módszerei és helyzete napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Némethné Rátkai, Margit (2007) Az akasztói Általános Iskola és Könyvtár gyűjtőkörének alakulása 1990 és 2000 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Némethné Szűcs, Eszter (2023) Az óvodapedagógusok és az IKT. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Néveri, Béla (2000) A Burger King motivációs rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nóbik, Norbert (2021) A sikeres közösségi finanszírozás kampány tényezőinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nóbik, Angéla (2005) Szegvár oktatásügyének története az 1800-as évek végétől. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi, Anikó (2023) Coaching, mint vezetőfejlesztési módszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi, Katalin (2012) A megújuló energiaforrások jogi szabályozása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi, Nikolett (2023) Mezőgazdasági őstermelők helyzete és adózási sajátosságaik 2022-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi, Erika (2000) Az iskolaszék hazai neveléstörténeti előzményei, a mai iskolaszék eredményes működésének feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi, Erika (1989) Családban meglévő érték-kutatások, családi nevelés módszerei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nógrádi, Eszter (1994) Freinet pedagógia Szentesen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nógrádi, Mónika (1999) A Down-szindrómás gyermekek korai gondozásának jelentősége és speciális fejlesztésének lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Nógrádi, Orsolya (2008) Ásotthalom múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádi-Molnár, Kinga (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Nógrádiné Nóvé, Zsuzsanna (2022) A drámajátékok szerepe a művészeti iskolás társastáncoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nórándt, Péter (2022) A tanulásban akadályozott tanulók jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nórándt-Stayer, Fanni (2021) A meddőség lelki vonatkozásai – a meddőség kapcsolata az észlelt stresszel, a reménnyel, az önértékeléssel, valamint a párkapcsolattal való elégedettséggel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nóvéné Oroszlán, Etelka (2009) Lóháton félelem nélkül : a lovasterápia fejlesztő hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nömös, Éva (2008) Korunk "járványveszélye" : (Diszlexia az általános iskolai alsó tagozat tükrében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
nincs, megadva Baja város monographiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
nincs, megadva Iszkaszentgyörgy természeti és gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
nincs, megadva (1939) Kiskunmajsa természeti, települési és történeti kialakulása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
nincs, megadva (2009) [Kína gazdaságpolitikája]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
nincs, megadva (1940) Lelkiismeret. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
nincs, megadva (2001) A tápiószelei Általános Iskola Pedagógiai Programja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
nincs, megadva (1959) Pomáz természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Oberst, Olga (2018) Az Európai Unió Kül- és Biztonságpolitikai tevékenységének fejlődése: Az Európai Külügyi Szolgálat és a főképviselő szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oblitsova, Tatiana (2021) The contribution of Industry 4.0 to Energy 4.0. in Germany. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ocsenás, Eszter (2021) Élet a mindennapokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ocsenás, Tünde (1989) Bács-Kiskun megye tanyavilága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ocskó, Andrea (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ocskó, Anna (2023) A növények fizikai és virtuális jelenlétének hatása a fenntartott figyelemre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ocskó, Dóra (2009) Ösztönzésmenedzsment egy magyarországi acéltermékfeldolgozó és kereskedelmi vállalatnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ocskó, Zoltán (2016) Az információs és kommunikációs technológiák használata a Mórahalmi Tankerületben az iskolai oktatásban (felmérés, kutatás). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ocskó, Ádám (2010) Nehézségek az átmenetek időszakában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ocskó, Margit (1979) Az elmúlt 30 év ipartelepítő politikájának hatása Szeged gazdasági és társadalmi életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ocskóné Szakál, Györgyi (2004) Kommunikáció az óvodavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ocsovai, Erzsébet (1967) A földrajz tankönyv ábráinak felhasználása az általános iskolai oktató munkában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ocsák, Zoltán (2009) Sárköz vízgazdálkodásának története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ohát, Zalán Buda (2020) Egy startup kialakulása: Hogyan lesz egy ötletből vállalkozás? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ohát, Zalán Buda (1999) Terrorizmus és a túsztárgyalói stressz. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Okouma-Nanaka, Hanch Leslie (2019) L´intervention de l´Organisation Internationale de la Francophonie dans les crises post-électorales en Afrique : L´élection présidentielle de 2016 au Gabon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Okányi, Andrea (2006) Az emberi erőforrások menedzselésének helyi, intézményi sajátosságai a Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthonban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Olajos, Melinda (2009) A gyermekvédelem és a katolikus egyház kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Olajos, Andrea (2000) A Waldorf – pedagógiáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Olajos, Edit (2000) Hamis illúziók. Kábítószerfogyasztás a fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olajos, Ilona (1991) A család és az iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Olajos, Ágnes (2013) Kötődési mintázatok kontinuitása és hatásuk a szubjektív életminőségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Olajos, Éva Margit (2008) A lakiteleki Iskolai Könyvtár működése 2000 és 2007 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, István (2023) A kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Jánosné (2007) Kistérségi humánszolgáltatások szervezésének kérdései- kapcsolata a közoktatással. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Nelli Netti (2022) Az uniós környezetpolitika jövőképe az EU környezetjogi szabályozásán keresztül : fókuszban a fenntartható települések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Anett (2008) Reklámjog a desing világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Barbara (2020) eSport csapatok üzleti modelljei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Imola (1997) A reklám marketing tevékenységek értékelése és összehasonlítása a magyar utazási irodák gyakorlatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Olasz, Petra (1991) A veszélyeztetett és a nehezen nevelhető gyermekek az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Olasz, Réka (2020) A borfesztiválok és szerepük a hazai borturizmusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Sándor (1991) A gyöngyösi Bajza József Műemlékkönyvtár története és állományösszetételének ismertetése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Olasz, Tibor (2010) A magyar büntetés-végrehajtás "csillaga". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olasz, Éva (2020) Fizikai fittség mérése és összehasonlítása különböző osztályú ifjúsági labdarúgók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Olaszi-Farkas, Katalin (2022) Fejlesztő irodalomterápiás foglalkozások egyetemistáknak könyvtári környezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Olaszné Mucsi, Csilla (2009) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oleár, Lászlóné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oleár, Lászlóné (2014) A Sipos Orbán Szakiskola önértékelési rendszerének fejlesztése,a megújuló minőségfejlesztési elvárások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ollai, Julianna (2008) Az e-Learning szerepe az oktatásban tegnap, ma, holnap. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ollmann-né Lovászi, Ágnes (2001) A tanár személyisége és a motiváció hatása a tanításban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ollár, Ádám (2010) Az üzemi balesetek bemutatása, különös tekintettel a folyósítható ellátásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ollár, Ádám (2012) A családtámogatási ellátások problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ollár, Ádám (2018) A kommunikáció mint szükséges motivációs eszköz a fizikai munkakörökben a XXI. századi Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ollé, György Gábor (2014) A jelenkori magyar sztrájkjogi szabályozás, figyelemmel a gyakorlati alkalmazás lehetőségeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ollé, Réka (2021) Vizuális önreprezentáció az Instagramon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ollé, Ferencné (2007) Problémamegoldó kommunikációs stratégiák a munkaügyi központban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ollé, Piroska (1976) A Módszertani Közlemények bibliográfiája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Olsák, Orsolya (2009) A francia konyha. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Olteanu, Júlia Kornélia (2005) Három európai ország tantervi típusának összehasonlító vizsgálata és értékelése : nemzetiségi oktatás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oltványi, Edit (2000) A reklám. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oltyán, Gábor (2015) Orbán Viktor személyiségének fejlődése kisgyermekkortól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oltyán, Béláné (1999) A gyermeki jogokról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oláh, Andrea (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Anett (2009) A munkanélküliek ellátása és helyzete különös tekintettel Hajdúböszörményben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Anita (2023) A korai dadogás diagnosztikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Anna Orsolya (2010) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Bence (2018) Az önvezető autók közúti felhasználásának jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Bettina (2014) Nők a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Csanád Márk (2011) Az Európai Unió energiaellátásának biztonsági kérdései, különös tekintettel az EU-Orosz kapcsolatokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Daniella Kíra (2022) Számfogalom utca Játékvárosban : a számfogalom alakítása az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Dominika (2009) Intimitás és erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Dominika (2013) A rendőrség személyi állományának kiválasztása és alkalmazásuk feltételei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Dániel (2021) Jogviszonyváltás vizsgálata egy önkormányzati cég példáján keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Dániel Péter (2023) A bűnszervezetek nemzetközi jogszociológiai összehasonlítása, kiváltképp a japán yakuzára és a magyar szervezett bűnözésre fókuszálva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Edit (2021) Az aktív idősödés lehetőségei : CédrusNet, CédrusKörök Kecskeméten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Enikő Emese (2023) A vízhez való jog a Fenntartható Fejlődési Célok tükrében, különös tekintettel a Latin-amerikai térségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Eszter (2017) A kisgyermekek beszédzavarainak korai felismerése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Fruzsina (2023) Nők munkaerő-piaci helyzete napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Gerda (2021) A tanítók véleményei és tapasztalatai a kisiskoláskorú gyermekek veszteségfeldolgozásával kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, János (2008) A cigányok élete, kultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, József and Kautzky, György (1998) Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának tanulmányozása. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Oláh, Klaudia (2013) A társadalombiztosítási kifizetőhelyek feladatköre és jelentősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Krisztina Ágnes (2008) Tanárnak lenni. Ki a jó tanár? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Lili Zsófia (2022) A gyermekvédelmi szakellátáson belül felmerülő konfliktusok, s azok mediálásának akadályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Mihály (2014) Szegedi adóösszeírások a török korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Miklós Péter (2010) Az okiratokkal kapcsolatos bűncselekmények és minősítésre irányadó elhatárolások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Odetta Tamara (2022) Portréfilm egy tanítónőről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Odetta Tamara (2022) A kulisszák mögött : portréfilm Kecskeméti Tamásné tanítónőről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Péter (2009) A cigányok szokásai, hagyományai és a beilleszkedés nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Sándor (2023) Papír-Toll Rajzok Fraktálelemzése Mozgási Adattal Kiegészítve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Sándor (2021) A gépi tanulás etikai vonatkozásai az internetes pszichológiai kutatásokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Viktória (2023) Óvodai idegen nyelvi nevelés : mit gondolnak az óvodapedagógusok? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zsuzsanna (2022) A problémás elektronikus médiahasználat összefüggései a szociális hatékonysággal és a tanulmányi teljesítménnyel az alvászavar mediációján keresztül középiskolás diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zsófia (2017) Szerbia billegő külpolitikája az 1800-as évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zsófia Borbála (2010) Nyelvpolitika Finnországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Ágnes (2012) A gyermeket nevelő családok szociális támogatási rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Angéla (2004) Családi szocializáció, családi nevelés problémái serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Attila (2005) Szakiskolai minőségbiztosítási program beindítása és első eredményei a hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Csilla Noémi (2004) Az emberi arc gesztusai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Dániel (2020) Algyő Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő egyes gazdasági társaságok vizsgálata munkaügyi szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Gábor (2004) Hátrányos helyzetű gyermek az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Gáborné (2004) A menedzser-szemlélet érvényesítésének főbb feltételei és területei a hazai oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Ildikó (2007) Jössz-e velem vadászni? : a Dél-Amerikai Nambikuara indiánok társadalmának vizsgálata Claude Lévi-Strauss és Boglár Lajos kutatásai alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Irén Zsuzsanna (2008) Európai Parkettagyártók Szövetségének Kongresszusa 2005. Budapest. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Krisztina (2004) Békés megyei fiatalok drogfogyasztó magatartása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Károlyné A KGST szerepe hazánk épitőiparának fejlődésében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Oláh, Mihály (2020) Hungarian-British diplomatic and economic relations during the Second World War until 1943. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Nikolett (2011) A tetoválás művészete a Maori kultúrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zoltán (2020) AZ önkormányzatok működése a költségvetéstől a zárszámadásig. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zoltán (2006) Reklámozás, lehetőségek és megoldások a világhálón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zsuzsa (2006) A debreceni Alföldi Nyomda történetéből: 1905-1944. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Zsuzsanna (2020) A kisagy szerepe a nyelvi funkciók működésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Ágnes Anikó (2020) Mezőgazdasági földek tulajdonszerzése, különös tekintettel az elővásárlási jog szabályozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh Örsi, Anna (2020) A beszédészlelés és a beszédmegértés szerepe és alakulása a 3-6 éves korú gyermekek megismerő folyamatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Borsi, Tünde (2019) Az alkoholizmus egészségügyi, gazdasági és társadalmi hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Csaba, Anikó (2009) Az érzelmi fejlődés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Fűz, Ibolya (1991) Családi és társadalmi ünnepségek szervezeti és módszertani problémái. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oláhné Kanyó, Andrea (2010) A teljesítményértékelési rendszer bemutatása intézményemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Kolozsi, Mónika (2007) Kincsesház Általános Iskola Hódmezővásárhely : képességfejlesztés másképp. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Kovács, Éva (1998) Kommunikáció a vezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oláhné Mészáros, Brigitta Mária (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Nagy, Katalin (2022) A gyermekkori traumatikus élmények hatására kialakult poszttraumás növekedés, azaz hogyan váljunk rezilienssé a rendellenes családi nevelés megtapasztalása ellenére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Nádasdi, Zsuzsanna (2021) Az adaptív oktatás menedzselése : tehetséggondozói tevékenység a Közgazdasági Politechnikumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Pénzes, Éva (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Szabó, Anita (2005) Társadalmi elvárások a művészetoktatással szemben napjainkban, egy empirikus vizsgálat tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Szeremlei, Erzsébet (2009) Teljesítményértékelés a közigazgatásban a jogi szabályozás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oláhné Utassy, Erzsébet Szakköri feladatok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Omana, Mpakama Jenny (2020) La cooperation Multilatérale dans la Gestion et la Protection du Parc Nationale de Virunga en République Démocratique du Congo. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ombodi, Ildikó (2011) A távmunka- mint atipikus munkavégzési forma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ombodi, Csilla (2004) Drámapedagógiai eszközök szerepe az iskolai nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ombodiné Holecz, Katalin (2008) Emlékezés Pongrálz Ödönnel 1956-ra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ombódi, Erika (1991) Szimpátia és empátia szerepe az óvodás gyermekek társas kapcsolatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Omunu Lawrence, Eddie (2021) Political Inequality in a Democratic Society. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oncsik, Tünde (2022) Az otthonról végzett munka szabályozása különös tekintettel a stresszre és az abból adódó kiégésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oncsik, Tünde (2020) Vezetési stílusok és gyakorlatok hatásának vizsgálata a Békés megyében dolgozó vezetők és munkavállalók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oncsó, Klaudia Ibolya (2023) A jogos védelem és a végszükség összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Onhausz, Benita (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Onhausz, Réka (2021) A varázsmesék hatása az alfa generáció életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Onódi, Klára (2009) A Down-szindrómás gyermekek sporttal való fejleszthetősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Opauszki, Annamária (2020) A kriptodevizák bemutatása és árfolyamváltozásának vizsgálata 2017 és 2019 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Opaüszki, István (1998) Békéscsaba ipartanonc-képzésének története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Opra, Ilona (1989) Komplex napközis foglalkozások 1.-2. osztályban és ezek koncentrációja a tantervi tananyaggal. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oravecz, Dorina (2014) A vizuális ismeretnyújtás vizsgálata a testnevelés foglalkozásokon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oravecz, Máté István (2020) Az evezős sportok szerepe a szegedi sportrekreációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oraveczné Berkó, Andrea (1993) A Tiszasülyi Általános iskola nevelésszociológiai rajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orazaly, Alikhan (2021) Social Media Marketing as a modern tool for small businesses brand development on clothing market in Kazakhstan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Bence (2016) Házassági vagyonjogi rendszerek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Edit (2001) Az integráció hatása az óvodavezető munkájára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Flóra Lídia (2023) A wacói ostrom krízistárgyalásának kvalitatív tartalomelemzése: a tárgyalók által alkalmazott krízistárgyalási és szuggesztiós technikák, valamint az elkövető ígéreteinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Hedvig (2021) Pálya-e a közművelődés? A jövő szakemberei ... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, István Zoltán (2009) A humánerőforrás-fejlesztési operatív program megvalósítása a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Lehel (2016) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Péterné (2003) A helyzetelemzés szerepe a fejlesztési terv készítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Anita (2007) Erdészeti szakképzés helye a szakképzés rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Gábor (2011) A cenzúra története Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Jánosné (1989) Olvasóvá nevelés Fekete István műveiben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orbán, Kata (2020) Jobb-e a sminkelt női vezető a kettes villamoson? - avagy maszkulinitás és femininitás a munkában és a megjelenésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbánné Szép, Ilona (2004) Az érettségi vizsgák története Magyarországon, az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orcsik, Dóra (2014) A munkanélküliség alakulása Magyarországon a 2010-es évek elejéig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orcsik, Balázs (1965) Soltszentimre természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Orczi, Zsuzsanna (1992) A gyermeki személyiség fejlődése a kisiskolás korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ordasi, Gergő (2021) Autós szubkultúrák és az online tér rájuk gyakorolt hatása : az autós szubkultúrák online és offline közösségeinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ordasi, Milán (2021) Gomba község birtokviszonyainak és földhasználatának vizsgálata, termőföld árváltozással kapcsolatos összefüggések és birtokrendezési javaslatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ordasi, Márta (2011) A munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel a rendkívüli felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orgován, Alexandra (2013) Fogyatékkal élő személyek szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orgován, Márton (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orgován, Márton (2021) A globális gazdasági folyamatok és a helyi gazdaság kapcsolatrendszere Csongrád példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orgoványi, Noé (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Orlóci, Zsuzsanna (2022) "Ki kell állnom magamért és a céljaimért" : segítő beszélgetés egy munkahelyi krízisben lévő fiatal nővel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ormai, Hajnalka (2001) Fiatalok a szentesi hajléktalan szállón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormenaj, Keida (2020) Racial Portrayal in the Fiction of Kate Chopin. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormos, Gáborné (2001) A dokumentumok szerepe az óvoda vezetésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormos, Petra (2020) A fogyasztói magatartás vizsgálata az online környezetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándi, Beáta (2012) Foglalkoztatás másként- Az atipikus foglalkoztatások térhódítása, az egyszerűsített foglalkoztatás megjelenése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándi, Beáta (2014) A közfoglalkoztatás szerepvállalása a munkanélküliség kezelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándi, János Martin (2023) Szerepjátszás alapú módszerek és pontenciális fejlesztő hatásaik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándi, Márton (2021) A területi versenyképesség vizsgálata a kelet-közép-európai országok NUTS 2-es régióinak körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándi, Rebeka Anna (2021) Az érzelmi intelligencia, a mentalizációs képesség, valamint az élettel való elégedettség és a megküzdés vizsgálata és összehasonlítása sportolók és nem sportolók között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándi, János (1995) Keresztury Dezső kultuszminiszteri pályája (1945-1947). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ormándiné Kócsó, Anikó (2011) Az önkormányzatok szerepe a munkanélküliség mérséklésében „Út a munkához” program, kiemelten a közcélú foglalkoztatás Baks községben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ormándiné Nógrádi, Erika (1989) Az állami gondozásba vétel pedagógiai-pszichológiai háttere egy nevelőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ornódi, Zsuzsanna (2001) Innovációs folyamatok a Janus Pannonius Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orodán, Enikő (2008) A vendéglátó rendezvények királynője - a díszétkezés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oros, Mónika (2012) A munkanélküliség kezelésének egyik formája, a közfoglalkoztatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oros, Róza (2010) Nevelünk együtt az EGYMI-ben? : (A kisújszállási Kádas György Általános Iskola funkcióváltása). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oros, Márta (2007) Délutáni sportfoglalkozások a kisiskolások életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosházi, László (2008) Zsidó vallás és gasztronómia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Anett (2014) Az Orosz Föderáció, Ukrajna és a Belorusz Köztársaság közjogának fejlődése a Szovjetunió szétesése után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Anita (2013) Toborzás és kiválasztás a munkaerő kölcsönzés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Anita (2013) A cukorbetegeket érintő szűrővizsgálatok avagy „cukorbetegnek lenni ma”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Cecilia (2011) A banktitok szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Edina (2021) Hátrányos helyzet hatásának vizsgálata Mezőtúr város pszichés fejlődési zavarral diagnosztizált tanulóinak elsajátítási motivációjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Emőke (2013) Az MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság környezetjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Fruzsina (2011) A sztrájkról és a sztrájkjogról Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Györgyné (2006) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, László (2008) Az intézményi alapdokumentumok szerepe a közoktatási intézmény belső- és külső irányításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, László (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Petra (2002) Политическая терминология в языке современной российской прессы. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Tímea (2012) Visegrádi országok az Európai Unióban 2004-2009. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Éva (1993) Возникновение древнерусского государства /Источники и теории/. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Orosz, Adrienn (2013) Kultúrfogyasztás és szabadidőfelhasználás a szegedi egyetemisták körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Alexandra (2016) Egy szebb élet lehetősége - lépésről lépésre egy szandaszőlősi tanodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Alexandra (2004) A deviancia szociológiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Emília (2009) A japán társadalom viselkedéskultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, János (1990) Erkölcsi nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orosz, Orsolya (2005) Monor kulturális adottságai és a fiatalok művelődési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Róbert (1996) A baromfiipar története Szentesen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orosz, Tamás Andor (2015) A szegedi IH szakmai és fenntartói szemszöbgől. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Veronika (1963) Településszerkezet változása Isaszegen. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Orosz, Éva (2011) A sziú indiánok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszi, Attila (2011) A köztisztviselők kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszi, Blanka (2023) Koherens és inkoherens filmek hatása a bevonódás és a megértés mértékére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszi, Melinda (2008) Az oktatás "új" dimenziója. A kompetencia alapú oktatás pedagógus szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszi, Sára Magdolna (2010) A reklámtevékenység ellenőrzése a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség jelentése tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosziné Gulyás, Mária Ildikó (2007) A Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola intézményi struktúrájának és működésének elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Orosziné Ábel, Tünde (2007) Az integrált oktatás lehetőségei és problémái egy falusi kisiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszlámos, Tímea (2016) Munkáltató kártérítési felelőssége a régi és az új Munka Törvénykönyve, valamint a bírói gyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszné Kovács, Éva (1988) Kecskemét ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oroszné Rónyai, Éva (2005) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben : (kutatás és összehasonlító elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Oroszné Stefler, Krisztina (1990) Nőnevelés a Horthy-korszakban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orovecz, Attila (2007) Kamaszkori szenvedélyek, avagy a szenvedélyes kamaszkor. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orovecz, Sándor (2001) Hátrányos helyzetű és nehezen nevelhető gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orovecz, Árpád (2020) The intersection of libertine mentality and moral control in the oeuvre and life of John Wilmot. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ország, Lili (2022) Tabutémák óvodáskorban, azon belül a halál téma feldolgozása képeskönyvekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ország, Judit (2020) Autista gyermekek kommunikációs készségeinek fejlesztési lehetőségei egy autizmus specifikus csoportban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ország, Judit (2007) Az autista gyermek oktatása-nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Országh, Csilla (2021) A félperifériás kapitalizmus megnyilvánulása Tatabánya két lakótelepének morfológiai és társadalomföldrajzi vizsgálata alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orsó, Angéla Edit (2005) A szingli jelenség, és... vagy a tartós párkapcsolat nélküli életforma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Orsós, Tímea (2012) A magyar, és a német konszernjogi szabályok összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ortelliné Balogh, Edit (1981) A munkahelyi közművelődés feladatai, problémai es módszertani kérdései egy ipari közép üzemben végzett felmérés alapján. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Orvos, Kinga Ilona (2011) Áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó Bécsi Vételi Egyezménynek a szerződésszegésre vonatkozó szabályai és ezek érvényesülése a joggyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orvos, Nelli (2014) A magyarországi fogyasztói békéltető testületi eljárás problematikái az alternatív vitarendezési módszerek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orvosné Bánvölgyi, Éva (1989) Az emberi érzelmek kifejeződései a viselkedésben, ábrázolási módjuk a művészetekben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Osgyáni, Kinga (2012) Regionalizmus Spanyolországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Osgyáni, Kinga (2013) Regionalizmus Spanyolországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Osgyáni, Nikola Blanka (2020) Diagnózis a nézőkről A Grace klinika közönségvizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oskolás, Mihály (2007) Sziget Fesztivál 2006 a Dreher Sörgyárak Zrt. szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oskó, Erika (2011) A közszereplő személyiségi joga. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Osternné Ecsedi, Anikó (2000) Nehezen nevelhető gyermekek a családban és az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oszkó, Attila A zenetanulás hatása a szemelyiség fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oszlács, Diána Dóra (2023) A GM Club hozzájárulása a klubtagok munkaerőpiaci kompetenciáinak fejlesztéséhez. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Oszlánczi, Katalin (2005) A pusztai emberek művészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oszlár, Jánosné (1999) A kommunikáció szerepe az óvoda vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oszterman, Fanni (2021) Közösségszervezők mint önkéntes koordinátorok?! – Az önkéntes menedzsment vizsgálata a szegedi közművelődésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Osztopáni, Adrienn (2008) A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Osztrogonácz, Zita (2000) Cigány gyermekek beilleszkedési nehézségei és a továbblépés lehetőségei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Osztrovszki, Julianna (1987) 13-14 éves gyerekek véleménye a hazaszeretetről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Oszvald, Nikolett (2009) A diplomáciai protokoll. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oszvald, Éva (2011) Projektpedagógia a természetismeret tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ottlakán, Anna Noémi (2009) A foglalkoztatottság növelése és a munkanélküliség csökkentése a statisztikai adatok tükrében az ezredfordulótól napjainkig Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ottroba, Alexandra (2022) Minták a bőr alatt: bűnelkövetők tetoválásainak elemzése és értelmezése egyes kultúrákban és szubkultúrákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ottroba, Alexandra (2020) Bőrbe vésett minták: A tetoválások társadalmi megítélésének változásai az első világháborútól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Oueslati, Balkis (2023) Data Protection in the European Union: An Examination of Regulatory Frameworks, Challenges, and Future Directions. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ovos, Edit (2005) Az Európai Unió oktatáspolitikájának hatása a magyar közoktatás-fejlesztésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ozsváth, Zsuzsanna (2008) Befogadó iskola- intézményi innováció Szarvason. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
P. Nagy, Róbert (2015) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
P. Nagy, Róbert (2014) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
P. Nagyné Szaszák, Zsuzsanna (2008) A Magyar Hírmondó az első magyar nyelvű újság születése, előzmények, története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pacsika, Rudolf (1984) Orbán Balázs nyomában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pacsuta, Szilvia (2023) Estée Lauder marketingkommunikációjának pillérei egykor és most. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pacz, Béláné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pados, Ödönné (2000) Falutörténet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pagonyi, Zoltán (2010) Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pagács, János Zoltán (2009) Munkavállalói érdekvédelem helyi szinten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pajer, Eszter (2008) Az iskolai szorongás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pajkosné Száldobágyi, Gabriella (1991) A tanulók személyiségfejlődésének vizsgálata a számítástechnika segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pajkó, Alexandra (2011) Munkanélküliség jellemzői és megoldási lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pajkó, Zsolt (2008) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pajkó, Edit (2005) A szegedi Móra Ferenc Múzeum, mint közművelődési intézmény múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pajkó, Zsolt (2004) Szegedi Vízimentő Szakszolgálat marketingstratégiája piackutatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pajor, Szabolcs (2021) Az amerikai konzervatív mozgalom és a Republikánus Párt a XX. század második felében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pajorné Sebők, Zsuzsanna (1978) A pályairányítással kapcsolatos teendők, valamint a 8. osztályos tanulók pályavizsgálata iskolámban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pakai Bózsó, Tímea (2021) A pedagógusok és a tanulók fogyatékossággal kapcsolatos attitűdje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pakot, Renáta (2013) „Zöld Spanyolország” - A környezetpolitika helyzete és a megújuló energiaforrások szerepe Spanyolországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paksi, Diána (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Paksi, Diána (2010) A kommunikatív kompetencia fejlesztése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paksy, Anita (2010) Kulturális szokások és kommunikációs eszközök bemutatása az USA-ban és Oroszországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Dorottya Irén (2022) Die Beurteilung der Kunstfreiheit in Deutschland und im europäischen Rechtsraum [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Patrícia (2009) A magánnyugdíjpénztári tőkegyűjtés és szolgáltatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Éva (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Éva (2011) Óvodapedagógusok anyanyelvi kulturáltságának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paku, Mariann Zsófia (2012) A fiatal tehetségek lehetőségei a szegedi kulturális rendezvényeken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pakuné Vizin, Tatjána (1986) Az állami gondozott gyermekek interperszonális kapcsolatainak vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Paladián, Matild (2023) A nonverbális jelek reprezentálása a gyermekillusztrációkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palatinus, Emese (2015) Az emberkereskedelem tényállásának kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palatinus, Pál (1985) Szakmunkás fiatalok iskolán kívüli művelődése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palatinusné Szólik, Mónika (2008) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az iskolai oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palcsó, Gergely László (2012) Vagyonosodási vizsgálatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palikné Filipinyi, Mária (2009) Az esélyegyenlőség biztosítása a humánerőforrás gazdálkodásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palkovics, Imre (2015) A makroszintű munkaügyi kapcsolatok alakulása a rendszerváltástól napjainkig : (egy résztvevő megfigyelő tapasztalatai alapján). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palkovics, Edit (1949) A szegedi II. ker. Dugonics-utcai Polgári Leányiskola szociográfiája. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Palkovicsné Kelemen, Tünde (2008) A magyarországi cigányok kultúrája, hagyományai és népszokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palkó, Dóra (2014) Az Egyesült Államok társasági joga, különös tekintettel a társasági formákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palkó, Melinda (2009) A gyermeki agresszió kezelése a drámajátékok segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palkó, István (1984) A román földrajzoktatás módszertana. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palkóné Szántai, Gizella (2004) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói : (ezek hatása a pedagógiai tervező- és szervezőmunkára). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palla, Tibor (2015) A közfoglalkoztatás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallag, Csaba Róbert (2023) A romániai magyar állampolgárok attitűdje a magyar kormány felé. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallag, János (2005) A mezőgazdasági szakképzés történeti áttekintése és fejlesztési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pallag, Géza (1998) "Ne engedd el a kezem!" /Néhány gondolat az örökbefogadás nehézségéről/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pallag, Sándorné (2007) A Sarkadi Városi Könyvtár története, olvasókörök. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagi, Erika (2013) NATURA 2000 területek védelme, földhasználati szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagi, Adrienn Éva (2011) Kiskunfélegyháza kulturális élete, színterei és intézményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagi, Beáta (2007) A család hatása a gyermek interperszonális kapcsolataira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagi, Erika (1998) Drogproblémák Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pallagi, Erika (2001) A szülők és az iskola viszonya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagi, Izabella (1973) Szank-Szank bányászközség település földrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pallagi, Péterné (2006) A szakképzés története a Kossuth Lajos Középiskola és Szakiskola történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagi, Ágnes (2020) A vizuális diszlexia felismerése és fejlesztése alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallagné Fekete, Mónika (2005) Verseny a hírekért, avagy hírszerkesztés a helyi elektronikus médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallai, Boglárka (2023) Óvodáskorú gyermekek olvasóvá nevelése a mese által. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallai, Tímea (2023) Az iskolai barátságok hatása a serdülők iskolai jóllétére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallai, Ágnes (2006) Az intézményi minőségirányítási program működtetése, annak felügyelete a Nagykállói kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pallai, Tamás (2020) Az egészséges környezethez való jog érvényesülése az emberi jogok regionális védelme keretében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pallay, Éva (2010) Baleset esetén járó társadalombiztosítási ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pallay, Éva (2012) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palotai, Ernő René Felnőttnevelés, oktatás, képzés a büntetésvégrehajtási intézetben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palotai, György (2006) Az önkormányzati közoktatási minőségügyi rendszer alapvetése és fontosabb folyamatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palotai, Luca (2023) A mediáció intézménye a békés válás reményében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotai, Lászlóné (1975) A matematikai logika jelentősége és szerepe a korszerű matematikatanításban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palotai, Mariann (2006) Die Bewertung der lexikalischen Kompetenz in schriftlichen Arbeiten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotai, Miklós (2014) A jogi oktatás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotai, Tibor (1998) Középiskolai osztályfőnök feladatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palotainé Szabó, Éva (2013) Szülői és iskolai elégedettségmérés szerepe az intézményfejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Dóra (2008) A számítógép szerepe a tanulás, tanítás folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Dóra Annamária (2022) A flow, a stressz, a perfekcionizmus és az aggódás kapcsolata a tánccal - hobbi- és hivatásszerű táncosoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Fanni (2022) A nők munkaerőpiaci helyzetének fejlődése : gyermekvállalás munkajogi megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Gyöngyi Adél (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, László Péter (2019) Magyarország népesedéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Alexandra (2010) Nők az évszázadok viharában. Az Európai asszonyok története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Anett (2007) Egyén és közösség vizsgálata egy általános iskolai osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Judit (1999) A Petőfi-telepi művelődési ház szerepe a helyi közösség életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palotás, Zsófia (1999) Információ és sport : betekintés a nyári olimpiai játékok magyar sportsajtójába Helsinkitől Moszkváig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palov, Erika (2007) Gyermekvédelem a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palovits, Vanda (2018) A munkapszichológiai gyakorlatban használatos tesztek a kiválasztási folyamat során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palugyay, Anna (2012) Esélyegyenlőség a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palusek, Edit (2020) Az óvodai és iskolai szociális segítő munka múltja, jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Paly, Lídia (2003) Helyzetkép Magyarország oktatáspolitikájának, intézményrendszerének, társadalmi szervezeteinek a roma gyerekekkel kapcsolatos eddig megtett lépéseiről európai kitekintéssel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Palya, István (2014) A munkavállalók szabad mozgáshoz való joga és az egyenlő bánásmód követelménye az Európai Bíróság esetjogának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palánkainé Sebők, Zsuzsanna (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palásti, Ildikó (2023) Az állatok hatása a gyermekek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palásti, Péter (1998) A magyar vezetők hatalmi preferenciái. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Palásti, Erzsébet (1941) Zsámbok község emberföldrajzi leírása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Palásti, Nóra (2006) Egy sajátos nevelési igényű gyermek szókincseBá. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palásti, Orsolya (2015) A jövő az élménytársadalmaké? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palásti, Orsolya (2017) A tréning módszerének elméleti és gyakorlati bemutatása egy andragógus szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palásti, Szilvia (2003) Fél évszázad Csongrád I. világháború utáni történetéből (1919-1923). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palásti Kovács, Márta (1990) A nyelvi képesség és a pszichikus tényezők összefüggéseinek vizsgálata 11-12 éves korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palásti-Annabring, Réka (2021) Veszteség és gyászfeldolgozás gyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palástiné Kunos, Marianna (1992) Az 5-6 éves gyermekek félelmei, szorongásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Palócz, Attila (2009) Személyes adatok védelme, a rendvédelmi szervek jogalkalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palóczné Pap, Anett (2021) A Hódmezővásárhelyi Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda története 1950-2007 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Palóczné Tóth, Andrea (2013) A délszláv államok alkotmánybíróságainak összehasonlító elemzése a Magyar Alkotmánybírósággal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pamuk, Petra (2023) Magyarország népesedéstörténeti sajátosságai a 16. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pan, Wen (2020) Bank Profitability, Financial Stability and Monetary Policy in the Euro Area. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pancza-Kovács, Eszter (2009) Egy határmenti agrártérség kitörési lehetőségei "Csanád-mikrotérség" helyzetelemzése alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pankotai, Péter Balázs (2022) A 2008-as gazdasági világválság hatásai a magyar háztartásokra az egyes makrogazdasági mutatók figyelembevételével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pankotai, Tibor (2023) K+F feladatot végző egységek irányítási és szervezeti struktúrái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pankotainé Simon, Éva (1999) A tanár-diák között megvalósuló kommunikáció lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Panyi, Alexandra (2021) A hagyományos és online olvasókörök működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Alexandra (2023) „A hála mostantól érzelmi és nem anyagi kérdés.” : új időszámítás a magyar egészségügyben, de vajon végleg eltűnhet a hálapénz a büntetőjogi felelősségre vonás általi nyomásnak köszönhetően? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Anikó (2008) Gyermekbántalmazás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Anita (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Aranka (2007) A Regionális Fejlesztési Operatív Program helyzete és az 1.1 és az 1.2 intézkedés végrehajtásának tanulságai a dél-alföldi régióra vetítve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Brigitta A devianciák, mint a nehezen nvelhetőség részei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pap, Csilla (2011) A helyi adók Magyarországon, különös tekintettel az ingatlant terhelő adókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Diána (2010) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere ma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Dóra (2023) Hogyan hat a szülők nevelési stílusa a gyermekeik kortárskapcsolatainak kialakítására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Enikő (2013) A személyhez fűződő jogok és a magánszféra (privacy) védelmének szabályozása és konkrét megjelenési formái a munka világában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Flóra (2018) Elvárások és megvalósulások a megváltozott munkaképes személyek vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Franciska (2022) Az egyéni vállalkozók marketing ismereteinek és tevékenységének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Gyöngyi Ildikó (2008) Mentálhigiéné az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Helga (2019) A kábítószer hatásai az egyénre, prevenció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Dr. Istvánné (1986) A felzárkóztatás módszertani problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pap, Katalin (2009) A környezetjogi felelősség hatályos magyar szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Ifj. Lajos (2012) A know-how „életútja” a kutatás-fejlesztési folyamatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Nikolett (2023) A festészet szerepe az egyén és a közösség életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Nikolett (2022) A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása Magyarországon egy akkreditált foglalkoztató szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Norbert (2019) A nukleáris hadviselésre vonatkozó nemzetközi jogi szabályozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Nóra (2011) A magyar nyugdíjrendszer változásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Rebeka (2018) Y és Z generáció munkaerőpiaci lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Roland Zoltán (2021) Az Európai Unió és az egyes tagországok népesedési problémái 2019-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Rózsa Mária (2009) Az életvitel és a nevelés hatása az egészséges életmód kialakítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Szilvia (2022) Az internethasználat kapcsolata a rezilienciával, az életelégedettséggel, az észlelt társas támasszal és a magányosság érzésével serdülőkorúaknál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Andrea (2020) A néptánc hatása az értelmi fejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, András (2005) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező- és szervezőmunkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Anikó (2000) Olvasási problémával küzdő tanulok szociokulturális körülményeinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Anikó (2004) A deviancia kialakulásának okai : a deviancia és a fiatalkorúak bűnözésének kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Flóra (2016) Hozzátartozók megítélése a nyugdíjbiztosítás és a hadigondozás szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Luca Alexa (2012) Hiányzó láncszem: A szolnoki középiskolai pályaorientációs rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Luca Alexa (2014) „Hova tovább?”: Pályaorientációs körkép Szolnokon, kiemelt tekintettel a középiskolai és felnőttképzésben érvényesülő orientációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Nikolett (2007) A zeneoktatás lélektani vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Nikolett Fruzsina (2016) Migrációs helyzet Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Norbert (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Szilvia (2020) Az egyéni vállalkozás elindítása és adózási lehetőségei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Pap, Éva (2001) Pályaorientáció, pályaválasztás az életpályára való felkészítés folyamata a szakközépiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pap Szekeres, Andrea (1986) A párválasztás motivációs tényezői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pap-Lukács, Enikő (2013) A kultúra és a környezet kapcsolata az ökológiai antropológia kutatásaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, Alexandra (2022) Pedagógus pályaelhagyás motivációi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, András (2015) Az elöregedő társadalom hatása a nyugdíjrendszerre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, Barbara (2014) A munkahelyek áldozatai – A zaklatás, a pszichoterror és a mobbing kialakulása és megelőzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, Dóra (2021) A női munkavállalók hátrányos megkülönböztetése a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, Viktória (2023) Óvodáskorú gyermekek kompetenciáinak fejlesztési lehetőségei lóval asszisztált helyzetekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, Andrea (2020) Állatábrázolások a magyar gyermekirodalmi lírában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papdi, Józsefné (1999) A szakoktatás és az elemi képzés egysége a Kisszállási Uradalmi Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papdiné Ördög, Szilvia (2022) Gr. Klebelsberg Kunó munkásságának intézményes és szellemi nyomai Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papes Valach, Fanni (2022) Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című szimfonikus költeményének feldolgozási lehetősége a koncertpedagógia eszközeivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Paplogó, Marcell (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Paplogó, Marcell (2023) Vasököl és óvó kéz című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Paplukács, Anna (2023) A digitalizáció hatása a könyvvizsgálatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papné Dancsó, Gabriella (2022) Logopédus és óvodapedagógus együttműködésének vizsgálata nagycsoportos óvodások nyelvi fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papné Lajtár, Erzsébet Johanna (2007) Cigányokról Indiától napjainkig : az oktatásnevelés jelentősége a roma gyermekek életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papné Molnár, Andrea (2007) A nevelőmunka hatékonyságának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papné Szabó, Mária (2007) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papos, Réka Dóra (2022) A közhitelesség, mint az ingatlan-nyilvántartás egyik fő alapelve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paposné Kis, Gyöngyi (2008) „Ha lágyan átölel halálnak karja....." Képzetek, felfogások, elmélkedések a halálról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Andrea (2008) A projekt módszer alkalmazása alsó tagozaton. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Anita (2000) A holtágak környezetvédelme : (értékek és ártalmak). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Anita (2015) A munkaügyi ellenőrzések és a munkavédelem jogorvoslati rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Attila Ferenc (2022) A járványhelyzet hatása a lakosság véradási motivációira egy nonprofit szervezet esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Bernadett (2021) Dynamic human management patterns from a relational perspective. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Bálint (2021) Fiatalok kommunikatív mémhasználata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Bálint (2022) Kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása, a kiskorú elhelyezésének megváltoztatása, valamint a tartási kötelezettség elmulasztásának elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Dominik (2022) A CSR tevékenységek hatása a fogyasztói döntéshozatalra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Dominika (2010) Szőlőtermesztés jogi szabályozása, különös tekintettel Hódmezővásárhely statútumaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Dániel (2013) A terhelt jogi helyzetének változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Dóra (2013) Az Európai Unió versenyképessége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Dóra Kíra (2021) Új esély : portrébeszélgetés Katona Imrével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Endre (1999) Életciklus-elemzés. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Papp, Enikő Eszter (2019) A diákmunka hatásainak elemzése gazdasági és jövőorientációs szempontok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ferenc (2006) A szénsavas üdítőitalok egy részének bemutatása a gyorsan forgó termékek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ferencné (2006) Vezetői kihívások az integrált kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Fruzsina (2014) Hazánk gyógyfürdőiben igénybe vehető fürdőgyógyászati szolgáltatások jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Gabriella (2010) Az Európai Unió 2004-es bővítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Gabriella (2011) Álláskeresés és a társadalombiztosítás kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Gabriella (2013) A magyarországi zsidó népesség sorsa, különös tekintettel Kisvárda lakosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Gabriella (2021) A színház szerepe az óvodáskorú gyermekek kultúra iránti igényének megalapozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Gergely (2014) A védő szerepe a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ildikó Mária (2015) A vezetői stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, István Pál (2012) Az információs forradalom generálta jogrendszeri paradigmaváltás szükségessége a statisztikai megközelítés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Jánosné (2006) Kistérségi társulások, kistérségi szinten ellátandó szolgáltatások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, József (2009) Az értelmükben akadályozott embertársaink intézményes élete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Katalin (2010) Távmunka az Európai Unióban és Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Kristóf (2021) Területi különbségek a társadalom elöregedésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Lili (2022) Fiatal felnőttek időgazdálkodási szokásai és ismeretei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, László (2001) Egy kistelepülés iskolájának modernizálása, a változás menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Lászlóné (2009) A vállalati stratégia kidolgozása és összehasonlítása a humánstratégiával a MÁV-nál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Mária (2009) Elemi matematika feladatgyűjtemény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Mária (2000) A vezetői szerepek az óvoda irányításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Mónika Judit (2014) A szabad bizonyítás elve és a polgári perbeli bizonyítás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Nikolett (2022) Mindennapi élet a világjárvány idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Nikolett (2015) Munkanélküliség napjainkban Magyarországon, Bács-Kiskun megye példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Norina (2022) A szülő nevelési stílusa, élettel való elégedettsége és internethasználata, valamint ezek összefüggése gyermeke internetezési szokásaival. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Nóra (2011) Ciprus újraegyesítése - A nagyhatalmak szerepvállalása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Nóra Enikő (2015) Az oknyomozó újságírás jogi és politikai korlátai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Orsolya (2019) Az állam szerepe a foglalkoztatásban – múlt, jelen, jövő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Orsolya (2021) A szülői nevelési stílus befolyásoló tényezői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Renáta (2023) A mesterséges intelligencia alkalmazásával összefüggésben felmerülő munkavédelmi és polgári jogi felelősségi kérdések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Róbert (2022) A szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények büntetőjogi minősítése, különös tekintettel a gyermekek védelmére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Szilvia Dóra (2013) A földtulajdonszerzés lehetőségei Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Szilvia Klaudia (2022) Mutatkoznak-e generációs különbségek az online gyógyszerválasztás és vásárlás során? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Tibor (2009) Az iskolavezetés fejlesztése és az innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Tibor Gyula (2010) A kábítószer-fogyasztás és a fiatalkori bűnözés összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Viktória (2007) Bilder im Deutschunterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Viktória (2015) A kölcsönszerződés egyes aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Viktória (2018) A munkáltató ellenőrzési joga és a munkaviszonnyal összefüggő jogszerű adatkezelés minimumkövetelményei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Viola Zsuzsanna (2022) Döntéshozói kommunikáció a COVID-19 pandémia hazai terjedése idején. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltán (2009) Magyar és román társasági jog összehasonlító aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltán (2010) A gépjármű lízing. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltán (2021) A keresetlevél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltánné (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zsolt (2010) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak változása a 2000-től 2010-ig terjedő időszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ákos (2023) A COVID-19 okozta finanszírozási nehézségek vendéglátóknál a Csongrád-Csanád vármegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Éva (2012) A nemzetközi terrorizmus elleni jogi szabályozás alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Attila (1993) Főiskolai Hallgatók Pszichoszexuális Fejlettsége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Attila (2013) A piarista iskola irányítása, vezetése köznevelési rendszerünkben : a piarista rend karizmájának újraértelmezési folyamata igazgatói szemmel Magyarországon a XXI. században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Béla (1970) Az 1970-es tiszai árvíz okai, keletkezése, lefolyása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Papp, Csaba (2004) Más kép - Máskép avagy esélyteremtés és együttműködés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Csaba István (2020) A községek feletti felügyeleti jog gyakorlása Csanád vármegyében a dualizmus időszakában (1886-1900). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Edit Andrea (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Emese (1985) A felnőttek alapfokú nevelésének története nevelési lehetőségek a dolgozók általános iskoláiban. BA/Bsc, József Attila Tudományegyetem.
Papp, Ernő (2000) Deviáns magatartás az ifjúkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Erzsébet (1982) A 16-18 éves középiskolások nemi irányultságának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Etelka (2004) A divat története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ferenc (1991) Adatok és észrevételek a nevelőintézeti nevelés köréből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Ferenc (1981) Gyula és környékének komplex vízgazdálkodása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Gyöngyi (1995) Törökbálint idegenforgalmi földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Gábor András (2020) Az Indiai-Pakisztáni Konfliktus Értelmezése Kína Regionális Hatalmi Koncepciójában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Géza (2020) Az Y és Z generációs fiatalok lakóhely választását befolyásoló tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ildikó (2007) Az átlagtól eltérő gyermek : a tehetség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ildikó (2006) Jamie Oliver, a "pucér szakács". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Imre Lászlóné (2000) Az Országos Képzési Jegyzék lényege, jelentősége a szakoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Katalin (1981) A telepeken élő cigány lakosság klubéletének kialakítása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Kornélia (1989) Szeded társasági-egyleti és kulturális élete a századfordulón. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Lili (2020) A nemi szerepek mintái és megnyilvánulása párkapcsolatokban, fiatal felnőtt nők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, László (1997) A gyermekek védelmében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, László Ferenc (2004) A jazz- A modern zene nyelve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Mónika Katalin (2008) Szülőfalum - Pusztaszer története, élete napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Nelli (2020) Youtube mint televíziós csatorna, avagy a magyar televíziós tartalom előállítók a videómegosztó oldalon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Nóra Andrea (2020) The evolution of the Italian economy before and after the Maastricht Treaty and the Sovereign Debt Crisis. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Péter (1989) A Munkásőrség szerepe az úttörő korosztály hazafias-honvédelmi nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Renáta (2008) „Az ifjúság mint lehetőség”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Róbertné (1998) A 6-10 éves etnikumi gyerekek helyzete városunkban, kapcsolataik csoportunkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Sándor (1998) Jutalmazás és büntetés. Hogyan neveljünk boldog gyermeket? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Tamás (2020) A bankrendszer szerepe a tőkeimportban- és exportban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Tímea (2006) A Bibliotheca Corviniana és a nemrégiben előkerült korvinák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltán (1994) A Bereczki Máté Kertészeti Szakközépiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Zoltán (2003) ? Homofóbia ? : A melegek megítélése a mai magyar társadalomban : szociológiai kutatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltán (2015) Információs és kommunikációs technológiák az oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zsófia (2010) A fogyasztói magatartás vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ádám (2021) Európai törpeállamok makrogazdasági jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Ágnes (2008) Fiatalok civilben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Árpádné (1984) Leninváros iparának gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Éva (1998) A PHILIP MORRIS helye és reklámtevékenysége a Világ dohányiparában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp, Éva (1987) A fiatal értelmiség esélye és lehetősége az ezredfordulóig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Papp István, Bálintné (2005) A Szeged környéki szerb népszokások és hagyományok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp Tibor, Miklósné (2001) A mi lakóotthonunk. A lakóotthoni életforma, mint személyiségfejlesztési lehetőség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp-Gubányi, Kata (2021) Elvárások a kompetencia alapú toborzással szemben egy autóipari beszállító szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papp-Szabó, Zsuzsanna (2023) Tanulásban akadályozott tanulóknak a természettudományos tantárgyak tanítása játékok felhasználásával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Földvári, Mónika (2004) A hiperaktivitás mint magatartászavar. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Kollár, Zsuzsanna (2005) A szenzoros integráción alapuló nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Mike, Tünde (2008) Egy intézmény átalakítása tanuló szervezetté : fejlesztési terv a Károlyi István 12 évfolyamos Gimnázium számára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Miskó, Anikó Erzsébet (2008) Egy kécskei polgár visszaemlékezései: A tiszakécskei Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár helyismereti gyűjteményében őrzött Nagy Pál hagyaték digitalizálása és feldolgozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Márton, Katalin (2008) A szakirodalmi hivatkozások felezési idő paradoxonának megfejtése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Raffay, Márta (1982) Motiváció a matematika órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pappné Retkovszki, Tímea (2008) A Római Birodalom étkezési kultúrája történelmi, irodalmi es régészeti források alapján Antik Gusztus Apicius receptjei tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Somodi, Ágnes (2007) Alvási szokások vizsgálata a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulóinak körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Tamási, Eszter (2009) Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet a statisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Tóth, Andrea (2006) A családsegítés és a gyermekjóléti szolgálat, valamint az oktatási intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységének összehangolása a Segesd, Beleg, Ötvöskónyi, Tarany, Háromfa, Bakháza települések, alkotta mikro-térségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Tóth, Erika (2021) Otthonteremtési támogatás Magyarországon és Dombegyháza településen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Tősér, Éva (2006) Csurgói Kistérségi Társulás,Csurgói mikro-térségének területén élő, sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásának megszervezési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Zomi, Tímea (2021) A bölcsődéskorú kisgyermekek hagyományos játéktevékenysége és okoseszköz-használata, és összefüggése a gyerekek szülők által észlelt viselkedésével. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Zánthó, Rita (1984) A DÉLÉP Művelődési Bizottságának kompetenciája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Paprika, Anita (2023) A TSMT terápia hatékonysága a beszédfejlődésre a szakirodalmak tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Papucsek, Márton Lászlóné (2015) Összevont intézmények szervezeti kultúrájának összeolvasztása : nehézségek, problémák, megoldási lehetőségek, vezetői módszerek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papós, András (2015) Változások hatása a szervezetre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Papós, Imréné (2012) Az átalakuló munkaerőpiac családokra gyakorolt hatásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papós, Nikolett (2004) Az alkoholizmus hatása a társadalomra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Paracsity, Barbara (2007) A Waldorf pedagógia és hatékonysága a huszonegyedik században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paragi, Gábor (2013) A fogyasztóvédelem szervezetrendszere és az igényérvényesítés lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paragi, János (1966) Развитие навика речи на основе нового учебника первого класса гимназии. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Paragi, Anikó (1990) Állami gondozott gyerekek beilleszkedése az osztályközösségbe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Paraginé Monostori, Anikó (2020) Kulturális alapú gazdaságfejlesztés hatása a közösségfejlesztésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paraginé Monostori, Anikó (2020) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Parais, Adrienn (2011) Hagyományőrzés a médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Parais, Adrienn (2013) Televízió hatása az általános és középiskolás gyerekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Paral, Attiláné (2004) A magyar művészetoktatás létjogosultsága Európában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Paraszt, Attiláné (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pardi, Attila (2015) Egyenlő bánásmód elve és esélyegyenlőség az alkotmánybíróság egy döntése tükrében. Az Alkotmánybíróság szerepe az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pardi, Anna (1993) A tizennégy éves korosztály pályaválasztását befolyásoló tényezők. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pardi, Lászlóné (1993) A családi környezet tükröződése a gyermek iskolai munkájában. azaz /összefüggés a családi környezet és az iskolai tevékenység között/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pardy, Károlyné (2001) A differenciálás operacionalizálása : differenciálás a karcagi Györffy István Általános Iskola pedagógiai programjában és az idegen nyelvi oktatás helyi tantervében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Parrag, Andrea (2010) Diszkrimináció elleni küzdelem érvényesülése a nemek között a foglalkoztatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Parragi, Andrea (2009) A tervpályázati eljárás bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Parács, Kitti (2013) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Parázs, Zoltán (1998) A korai szülő-gyermek kapcsolat szerepe a szocializációban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Paréj, Adrienn (2007) Közlekedés és marketing kapcsolata Szeged városi példán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paróczai, Gergő (2023) Logisztikai folyamatok a szegedi Praktiker Kft.-nél. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Paróczai, Judit (2013) A munkavállaló kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paróczai, Zoltán (2001) Minőségbiztosítás a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Paróczai, Éva (2009) A reklámok befolyásoló szerepe és az Y -generáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paróczi, Tiborné (2009) Helyi és kistérségi feladatellátás: elvárások és lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pascari, Cristina (2016) EU conditionality in Republic of Moldova. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paskuj, Mátyás (1997) A Pálma Fotó Kft. üzleti terve 1997. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Paskuj, Mátyás (2005) Sportiskolák helye szerepe a közoktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pass, Hella (2023) Az énmárka építés szerepe a divatmodellek sikerességében a magyar, illetve japán piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pasztendorf, Gabriella (2021) Digitális olvasástanítás az iskola kezdő szakaszában a szülők és a pedagógusok megítélése szerint. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pasztendorf, Mónika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Paszterkóné Zavaros, Katalin (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Paszterkóné Zavaros, Katalin (2011) Tanulási problémával küszködő tanulók szövegértése : (esettanulmány). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paszternák, Zoltán (1998) Egy kisvárosi álatlános iskola 8. b. osztályának gyermekvédelmi helyzete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pasztovszki, Marcell (2017) Sportpolitika a Horthy-korszakban és a Rákosi-korszakban – Az 1936-os és 1952-es olimpia összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patai, Ádám (2018) LGBT Rights in the Visegrád 4 Countries with Particular Regard to the Right to Marriage and Adoption. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patakfalvi, János (1996) A szülők nevelői attitűdje és szociokulturális helyzetük vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pataki, Bettina (2011) Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatástól az egyszerűsített foglalkoztatásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Bettina (2018) A gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak minősítési dilemmái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Boglárka (2021) A pozitív fejlődés fiatal felnőttkorban : a pozitív fiatalkori fejlődés a reziliencia, a problémaviselkedések és az élet értelmessége tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Fanni Vanessza (2022) Apák szerepének megnyilvánulása a gyermekrajzokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Gréta (2016) A munkaviszony megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Gábor (2014) Az internetes jog szabályozása, a közösségi oldalak és szolgáltatók joga, avagy adatvédelmi aggályok és vajon felejt-e az internet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Istvánné Nagykáta gazdasági és kultúrális élete : a bejáró dolgozók problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pataki, Júlia (2023) A Peabody képes passzívszókincs-vizsgáló eljárás alkalmazhatóságának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Marcell (2017) A legális vándorlás helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Zoltán (2009) Az oktatásirányítás gyakorlata az Európai Unió országaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Ágnes (2015) Lehetőségek és módszerek pedagógusok lelki egészségvédelmében a mentorálás során, azaz a mentor szerepe az átmeneti időszakokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Dóra (1991) A házastársi konfliktusok szociológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pataki, Gabriella (1992) A bajai Római Katolikus Nőegylet / 1854 - 1920 /. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pataki, Gergő (2020) Vállalkozások finanszírozása: a tervezéstől a forrásbevonásig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Gábor (2004) Művészeti oktatás kezdetei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Katalin (2020) A megküzdési stratégiák és mesealakok preferálása az észlelt szülői bánásmód függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Krisztina (2008) A női lét dilemmája: család vagy karrier? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Tímea (2012) Tájékoztatás a vajdasági könyvtárakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Zsuzsanna (1995) Út a siker felé - Multi-Level Marketing /?/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pataki, Ágnes (2007) A játék szerepe a kisgyermek zenei nevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patakiné Baracskai, Eszter (1983) A Magyar Rádió szerepe az irodalmi tömegkultúra terjesztésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patakiné Szűcs, Kornélia (1989) Egy elsőosztályos napközis gyermekcsoport fejlődésének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patakiné Sümegi, Mária Erzsébet (2007) A cigány gyermekek oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patakiné dr. Kalapos, Marianna (2020) A mediáció hatályos jogi szabályozása a civil mediáció, valamint a bírósági közvetítés kereteiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pataricza, Erzsébet (1978) Egy általános iskolai nevelőotthon személyközi kapcsolatainak felmérése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patartics, Emma (2021) Mélyvíz. Pályakezdő történelemtanárok a digitális munkarendben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patartics, Emma (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Patay, Balázs (2009) Kereskedés és ügyletek a Budapesti Értéktőzsdén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patik, Krisztina (2004) Eötvös és a zsidó emancipáció. Báró Eötvös József: A zsidók emancipációja című esszéjének elemző bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patik, Szilvia (2004) Rejtett félelmeink, tudatunk betegsége: a szorongás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patik, Zsuzsanna (2005) A reneszánsz kori öltözködés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patka, István (2020) Önállóan, vagy ügyvéddel, - miért nyílnak meg jobban a felek a közvetítő előtt? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Patkás, Dóra (2018) A Családi Otthonteremtési Kedvezmény szerepe hazánk lakáspolitikájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patkó, Balázs Norbert (2012) A reorganizáció elve és érvényesülése a magyar csődjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós, Anna (2015) Politikai pszichológia: manipuláció, taktika és kognitív kontroll az Amerikai Egyesült Államok belpolitikájában a hidegháború idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós, Bence Gergő (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós, Felícia (2011) Atipikus foglalkoztatási formák, különös tekintettel a közfoglalkoztatásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós, Katalin (2009) Az otthonosság megteremtése a gyermekvédelemben : lakásotthonok Dévaványán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós, Aladár (2004) A magyarországi reklámszabályozás története az európai jogharmonizáció tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós, Gyöngyi (2005) A Makói József Attila Könyvtár gyűjteményszervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patkós Sándorné Máthé, Magdolna А kézügyesség pszichikai vizsgálata az egyes tantárgyak tükrében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patocskai, Klára (1978) Az esztétikai neveltségi szint vizsgálata egy 8. osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patocskainé Anda, Gabriella (2022) Az ökológiai gazdálkodás, mint versenyképes megoldás a fenntartható gazdálkodásért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Patonai, Gábor (1994) Cegléd és városkörnyéke népességének alakulása 1949-1990. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patyi, Klaudia (2022) A válás hatása a gyermek viselkedésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Tünde (2012) Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak foglalkoztatókra kiterjedő ellenőrzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Tünde (2010) Az üzemi balesetekkel kapcsolatos hazai szabályozás és gyakorlat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Zsófia (2014) Jogsértések az interneten - különös tekintettel a szerzői jogsértésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Ditta (2005) Magyarország gasztronómiatörténete a reneszánszkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Nikoletta (2006) A battonyai „Népek Barátsága” Közművelődési és Iskolai Könyvtár mint kettős funkciójú könyvtár. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Zoltánné (2006) A Valóság jogi vonatkozású tanulmányainak repertóriuma 1958-2006/8-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Zoltánné (1990) A kiskunmajsai napközi otthon története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patyiné Bogdánffy, Ágnes (2013) A gyermeki jogok érvényesülése az iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pató, János (1982) Az önnevelés, önművelés feltételeinek vizsgálata a Dolgozok Általános Iskoláját végzettek körében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pató, Zsuzsanna (2015) Pedagógusok által használt jutalmazási és büntetési módszerek megfigyelése az általános iskola alsó tagozatos osztályaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patócs, Amanda (2019) A 2018-as országgyűlési választások egyéni jelöltjei a közösségi hálózatokon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patócs, Anikó (2008) A Klauzál Gábor Általános Iskola szervezeti jellemzői az integrációs nevelés jegyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Patócs, Mihály (1999) Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Patócsné Mészáros, Beáta (2018) Családtörténeti kutatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patóné Csapó, Ilona (2005) Szász Endre festőművész. Portrévázlat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patóné Keller, Terézia (2009) [A magyar ingatlan-nyilvántartási rendszer áttekintése, történelmi előzményei és a mai ingatlan-nyilvántartási rendszer]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pauer, Klaudia Mária (2013) Az Európai Parlament fejlődése és mai helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paulcsik, Loretta (2018) A védőoltások rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pauleczki, Andrea (2007) A televízió és az Internet hatása a gyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paulik, Ilona Zsuzsanna (2009) Egy paralimpiai bajnok hatásának vizsgálata a sportágára és a sportági kiválasztódásra alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paulik, Petra (2010) A családok helyzete a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Paulik, Petra (2012) A gyermekvállalás és a munka egyensúlyának megteremtése – különös tekintettel a családbarát munkahelyekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Paulik, Katalin (1991) A kreativitás megismerése és a kreativitásra nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Paulikné Vizkeleti, Katalin (2016) A közoktatás reformja a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pavelka, Gabriella (2000) A kortárscsoportok szerepe a szocializációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pavelka, Jánosné (2000) Közállapotok Szegeden 1919 - 1920. (A Szegedi Új Nemzedék, egy jobboldali újság tükrében). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pavelka, Krisztina (2000) Kommunikáció és fegyelmezés. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pavlovits, Máté (2011) A bírói ítélkezés lélektana és a jogi realizmus Pusoma Dénes ártatlan, de nem eléggé. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pavló, Zita (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pavló, Péter (2008) A DHTML programozás bemutatása és alkalmazásának területei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Payerné Vitális, Katalin (2008) Óratervezet. A Demográfia, foglalkoztatás, női munkavállalás Budapesten c. szakdolgozat melléklete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pazar, Viktor (2000) A mohácsi Brodarics Téri Általános Iskola szervezeti kultúrájának elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pazárné Dombrády, Krisztina (2007) A pedagógusok értékelése és a továbbképzési rendszer kapcsolata egy oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Paál, Attila (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pechan, Szilvia (2008) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pechan, Zoltán (1999) A minőségbiztosítás a művészeti alapiskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pecsenya, Ágnes (1998) Öreggondozás egy kistelepülés életében - az idősek helyzete Kondoroson. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pecséri, Viktor (2015) A magyarországi turizmus adatai az 1980-as évektől. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pecze, László (1998) Magyarország és Jugoszlávia adózási rendszerének összehasonlító vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Pecze, Orsolya (1993) Hogyan használható fel a drámapedagógia a matematika tantárgy általános iskolai oktatásban? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Peic, Rita (2020) Az orvos-beteg együttműködés meghatározó tényezői és fejlesztési területei a bőrgyógyászatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pejin, Lea (2022) A melegábrázolás változásai. A filmes reprezentáció hatása és megítélése érintettek és kívülállók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pejkо, Lászlóné (2001) A helyi óvodai program készítésének környezeti aspektusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pekker, Kornélia (2012) A pártfogó felügyelet végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pekár, Edina (2023) Áramlat-élmény szinkronizációja kooperatív társasjáték hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pekár, Enikő (2013) Adott hír sajtómegjelenése különböző orgánumokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pekárné Bakulya, Tünde (1993) Személyiségfejlesztés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pekárné Bakulya, Tünde (1989) A nevelési tanácsadó feladata a hártányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pelbárt, Zoltán (2012) Betekintés az önkormányzatok szociális ellátási feladataiba az adatvédelem tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pelcz, János (1966) A váci Forte külkereskedelmi kapcsolatainak alakulása 1954-1964. között és ennek gazdasági haszna. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pelczhoffer, Beáta (2012) Szabadidőszociológia – a szabadidő felhasználásának különbségei az egyes társadalmi rétegek tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pelenczei, Jenő (2007) Uniós pályázati források és felhasználásuk szükségessége az Ormánságban. Európai Uniós pályázatírás a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pelikán, Réka (2007) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pelle, László (2008) Az önkormányzatok szerepe, felelőssége a közoktatási rendszer működtetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pelle, Györgyi (1985) Közösségi kapcsolatok szociometriai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pelles, Dr. Tamás (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pelsőci, Klára Mária (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pelsőci, Klára Mária (2023) Videón a Cavalieri-elv : egy tanítási kísérlet és konzekvenciái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pelyhe, Márta (1998) A hátrányos helyzetű gyermekek szocializációs nehézségei : helyzetkép. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pelyhéné Lipták, Gabriella (2008) A kistérségi feladatellátás közoktatási lehetőségeinek feltárása Szabadkígyóson. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pencz, Aliz Zsuzsanna (2011) A természetvédelem jogi szabályozása, különös tekintettel a Natura 2000 területekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pengő, Bianka (2014) Az oktatásügy helyzete, továbbfejlődés a magyar iskolarendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pengő, László (1998) Füzesgyarmat történeti áttekintése, népélete hagyományai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pengőné Cseh, Ildikó (1989) A Szabadidő eltöltésének lehetőségei és módjai az iskolai és iskolán kivüli tevékenységek alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Penics, Szilvia (2018) A hajléktalanok társadalmi helyzete Magyarországon a XXI. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pentz, Katalin Jázmin (2017) A jogi oktatás történeti rendszereinek összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pepó, Terézia (2013) A gazdasági bűnözés kriminológiai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Percsi, Mónika (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Percsich, Tamás (2011) Az előzetes döntési eljárás az európai bíróságon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Percsich, Gábor (1994) Freinet pedagógiája - a gyakorlatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Percsy, Réka (2016) Az alkoholizmus és a bűnözés vizsgálata, különös tekintettel ezek összefüggéseire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Percze, Zita (2004) A roma és nem roma lakosság kapcsolatának elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pere, Csaba (2023) A párkapcsolati megküzdés és az egészségi állapot kapcsolata gyulladásos bélbetegségben szenvedők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Perecz, Diána (2023) A munkaerőpiac női szemüvegen keresztül - az Y generáció kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Peredy, Jenőné (1966) A szekszárdi történelmi borvidék szőlőkultúrája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Perei, Péter László (2014) A munkavállaló bér és bér jellegű juttatásainak szabályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Perei, Jánosné (1991) A gyermek érzelmei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Perei, Mónika (2020) A fiatal felnőttek elvárásai a kényelmi üzletek áruválasztékával és szolgáltatásaival szemben, különös tekintettel a Coop Szolnok Zrt. üzletpolitikájára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Peres, István Gábor (1999) Fejlesztő pedagógia (Korrekciós nevelés, egyéni korrekció, korszerű módszerek a kisegítő iskolában). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Peretsényi, Anna (2023) Dr. Internet - A magyar felnőttek és orvosok attitűdje a digitális egészségügyi megoldásokkal és az online tájékozódással kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Perez-Cemasko, Valéria Emília (2023) From A Loving Father to A Monster: The Tragic Fate of Jack Torrance. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pergel, Renáta (2021) Az óvoda eredményességét befolyásoló tényezők vizsgálata a háttérváltozók összefüggései alapján -a Dömsödi óvoda méréseinek eredményei mentén-. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pergerné Kenesei, Krisztina (2007) A nevelőtestületi klíma mérése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Perity, István (1991) Egy családfakutatás tapasztalatai Adalékok Bátya történetéhez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Perity, Ágnes (2005) Környezetvédelemre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perjési, Dóra Gréta (2022) A férfiak és a nők közötti egyenlő(tlen)ségek a munka világában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Perjési, Tamás (2017) A bűncselekmények számának alakulása Magyarországon a pártállam korszakától napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perjésiné László, Anita (2015) Az elítéltek foglalkoztatása a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perlaki, Emese Éva (2013) A magyar sajtó és újságírás történeti áttekintése és fejlődési szakaszai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perlaki, Andrea (1999) Az üvegbúra megrepedt : egy autista gyermek fejlesztésének lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Perlaki, Edit (2005) Alkohol és szórakozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Perlaki, Edit (2016) A Mezőhegyesi Gyermek Néptánctábor története, bemutatása projektmenedzsment szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perlaki, Zsófia (2009) Sztálin élete, élet és kultúra a sztálinizmusban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perneki, Marietta Edina (2021) Az angol nyelvoktatás során alkalmazható IKT eszközök felhasználási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pernye, Attila Z. (2005) A magyar film a kezdetektől 1945-ig. Filmtörténeti érdekességek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pernyésné Simon, Mariann (2007) A kecskeméti Petőfi Nyomda története és tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Persóczki, Blanka (2020) Tanítók kiégését befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pertics, Orsolya (1998) A mese és a játék szerepe a gyermeki fejlődésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pertics, Piroska (2016) A szakértői munka tartalma, a szakértői tevékenység fogadtatásának elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Perényi, Dóra Roberta (2022) Csak a húszéveseké a világ? Időskori reziliencia és a protektív tényezők vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Perényi, Márta (2012) "SZÉGYENLISTA" - Adatvédelmi kérdések a Hódmezővásárhely honlapján megjelent felelősséglistákkal kapcsolatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Perényi, Jánosné (1977) Az átdolgozott 5.osztályos földrajzi munkaeszközök felhasználásának tapasztalatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Perényi, Jánosné (1992) Értelmi fogyatékos gyermeket nevelő családok problémái. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Perényi, Mária (1972) Pomáz település- és gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Perényi, Réka (2009) „Etyek, Budapest szőlőskertje” - a szlogen, mely megtelt tartalommal. Bormarketing, borturizmus, borgasztronómia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pestalits, Mária (2006) Mit tehetnek a tanárok a diákok túlhajtottsága ellen? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pestality, Bianka (2021) Innovatív szemléletű táncművészet tanszakra épülő alapfokú művészeti iskola létrehozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pesthy, Kata Zsófia (2020) A Coca Cola marketingkommunikációja Magyarországon napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Barnabás László (2021) Ügyvédi irodák dinamikus kapcsolati képességei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Barnabás László (2018) A kisebbségek helyzete az Európai Unió jogában és a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Béla László (2006) A mátészalkai kistérség közoktatási helyzetének feltárása és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Katalin (2014) EU-s dimenziójú versenyjogi jogsértések miatti kártérítési igényekkel kapcsolatos nemzetközi magánjogi kérdések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Mária Ibolya (2009) Betegjogi kérdések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Beatrix (2007) Az emberi jogok védelmének kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, Beatrix (2012) Humánerőforrásfejlesztés a közigazgatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesti, István (2020) Szervezeti siker azonosítása szervezetspecifikus modellek segítségével az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred saját üzemeltetésű kantinjánál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pestiné Szarvák, Edit (2012) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Peszeki, Dorina (2022) A gondnokságról alkotott vélemény: előny vagy hátrány? Kisvárosi lakóotthonban élő értelmi sérült személyek meglátásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Peszmetné Bódogh, Anita (2012) A családi pótlék szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pesír, Irén Aranka (2015) A női vezetők és az esélyegyenlőség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pesír, Irén Aranka (2009) A pártfogó felügyelet reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pete, István (1984) A Tiszántúl hévízkészletének leírása, felhasználásának lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petes, Gyula (2005) Tessedik Sámuel élete és munkássága, különös tekintettel pedagógiai tevékenységére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petes, Gábor (2005) Internetes kommunikáció az információs társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petesné Horváth, Anna (1992) A békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági Ház története és jelene (1967-1992). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pethe, Gabriella (2000) Pénzforgalmi tevékenység vizsgálata a Tiszavasvári Takarékszövetkezetnél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pethő, Andor (2008) Innováció az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pethő, László (2012) Speciális büntetőjogi alapelvek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pethő-Sziládi, Judit Olívia (2013) Gyermeket nevelők a családtámogatási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petneházi, Julianna (2000) Gyógyító gyógytorna. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petres, Erika (2021) A nők munkaerőpiaci helyzete a múltban és a jelenben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petres, Melinda (1994) [Tanár-diák kapcsolat]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petri, Georgina (2008) Heinrich Böll und Thornton Wilder. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petri, Hajnalka (2005) A fürdőhelyiségek kialakulása az őskortól napjainkig, s annak szerepe a technika órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrics, Júlia (1966) Применение наглядных пособий б преподаваний русского языка / I-й класс гимназии /. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Petrik, Zsuzsanna (2018) A kamaszmediáció alkalmazása a gyermekvédelem rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petrik, Andrea (2005) Dél-Balaton kulturális élete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrik, Sándorné (2011) Mesterségben "Mesternek" lenni : portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Petrikóné Héjja, Szilvia Márta (2007) A környezeti nevelés, mint a személyiségformálás egyik lehetősége a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petriné Balogh, Julianna (1999) Iskolakészültség, iskolaérettség. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petriné Baracsi, Magdolna (1993) Tapasztalataim a Gordon módszerről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrisor, János (2011) A polgári fegyvertartás kérdései az Alkotmány és az alkotmányos alapjogok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrity, Rebeka (2021) Sport, politika, kommunikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrity, Rebeka (2023) Szervezeti kommunikáció a koronavírus árnyékában - Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrity, Rudolf (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petrov, Zita (2007) Mindent az e-könyvekről : e-learninges tananyag. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovics, Kinga (2023) Az élelmiszer-előállítás folyamatának hatályos jogi szabályozása, különös tekintettel a húskészítmények körébe tartozó Szegedi szalámira és Szegedi téliszalámira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovics, Milán (2007) A szegedi judo története és az ifjúságra gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovicsné Nemes, Rita (2014) Az elítéltek foglalkoztatásának lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petroviczné Gál, Ibolya (1999) Intézményértékelési rendszer. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Petrovszki, Attila (2022) A szexuális kisebbség helyzete Magyarországon a hátrányos megkülönböztetés tilalma tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, László (2019) A mézeshetek hatás elemzése az európai parlamenti választások tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Nikolett (2021) Az óvodavezetők intézményvezetési kultúrájának megismerése különböző óvodákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Ágota (2021) A középkori hagyományőrzés közösségépítő szerepe Visegrádon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Anett Ágnes (2013) Fókuszban a minőség – a minőség problematikája a felnőttképzésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Anett Ágnes (2015) Múlt-jelen-jövő? Az andragógus képzés helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, ifj. Lászlóné (2001) A szociokulturális ártalom gyermekre gyakorolt hatása Medgyesegyházán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Mária (1992) Egészségesen élnek-e a Szabadkígyósi Szakmunkásképző Intézet kollégistái? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrovszki, Nóra (2016) A megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Tibor (1999) A balkezesség pszichológiai és pedagógiai vonásai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrovszki, Zita (1998) Személyiségfejlesztés és a motiváció kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrovszki, Zoltán (1994) Öngyilkossági esetek bemutatása gyermek és ifjúkorúaknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrovszki, Zsanett (2021) A 2016-ban elfogadott bérnövelési és bérteher csökkentési program hatása a személyi jellegű ráfordításokra, a Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petru Pavel, Gheorghita (2011) Tanári szakdolgozati portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrucza, Klaudia Beáta (2020) Az életkor és az erkölcsi normák összefüggésének vizsgálata meséken keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrus, József Csaba (2021) Az Országos Környezeti Kármentesítési Program (OKKP) helyzete és megújítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petrus, Norbert (2006) Boszorkányperek Csongrád- és Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrus-Ambruzs, Orsolya (2022) A jó kommunikáció a konfliktushelyzetekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petruska, Réka (1999) Mozilátogatási szokásokat vizsgáló felmérés a Hollywood Multiplex mozicentrumban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petruskáné Legeza, Tímea (2009) Női elítéltek a magyar büntetés-végrehajtás rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrusán, Balázs (2011) A vagyon elleni eröszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrusán, Györgyné (2013) Úton a felszámolás felé szakszervezeti szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrusán, Patrícia (2012) A magyarországi románság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrusán, Lívia Veronika (1992) A kissebségi kérdés alapvető elméleti problémái. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrusánné Patka, Mária (2013) A nemzetiségek jogainak érvényesítése a közoktatásban : a román nemzetiségi oktatás helyzete Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petrányi, Ildikó (2012) Családbarát munkahelyek a XXI. század tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrányi, Lajos (1998) Adalékok Kecskemét város gyermek- és ifjúságvédelméhez. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrányi, Lajosné (1995) Adalékok a hartai iskola történetéhez és szociológiai környezetéhez. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petrás, Gréta (2023) A diplomáciai jog eszköztárának változásai a 21. században - avagy az 1961-es Bécsi Egyezmény felülvizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrás, Barbara (2020) A női szertorna népszerűsége hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrás, Éva (2011) A Kalocsai Érseki Kastély és Főszékesegyházi Könyvtár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, Andrea (1998) Az egyéni vállalkozás indításával kapcsolatos teendők vizsgálata. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Petró, András (2009) Környezeti nevelés az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, László (2006) Az oktatás és a gyermekjóléti szolgáltatás, a családsegítés kapcsolata a kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, Ágnes Emília (2005) Elektronikus kereskedelem Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, Ágnes Emília (2007) A csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 11. évfolyamának ifjúságvédelme. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, Diána (2010) Csongrád borkultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, Ferenc (2005) A reklám és a nők avagy a szépség kultusza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petró, Judit (2010) Ásotthalom művelődési házának története a kezdetektől napjaikig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczi, Boglárka (2022) Az online társkeresés tudományos reprezentációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczi, Tamás (2015) A külföldi rendes- és választottbírósági ítéletek végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczi, Erzsébet (1978) Intelligencia vizsgálatok eredményei figyelemzavarban szenvedő általános iskolai tanulóknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petróczi, Katalin (1993) Családi életre való nevelés az iskolában és a családban az általános iskolás korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petróczi (Borzási), Tímea (2015) Az áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó Bécsi Vételi Egyezménynek a szerződésszegésre vonatkozó szabályai és ezek érvényesülése a joggyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczi-Kis, Regina (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Petrócziné Mészáros, Erzsébet (2023) Az empátia fejlesztése 15-18 éves kamaszoknál irodalomterápiás módszerekkel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczki, Vivien (2020) Értelmileg akadályozott személyek testvéreinek jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczki, Zoltán (1999) "Mi csak ültetünk, öntözünk, de a növekedést Isten adja." Az egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petróczy, Anett (2009) Az élettársi kapcsolat szabályozásának alakulása a polgári jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczy, Fanni (2015) Az atipikus munkavégzés sajátos formái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petróczy, Fanni (2012) A nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés elméletének és gyakorlatának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petsuk, Gabriella (2020) A testkép és szorongás kapcsolatának vizsgálata esztétikai sportolók és nem sportolók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petyovszkiné Kovács, Margit (2021) A tanulás sikerességét befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petz, Mária (1986) Baranya megye közlekedésföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Peták, Eszter (2021) Végelszámolási eljárás a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Peták, Borbála Bianka (2020) Házasság, esküvő a mai Törökországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petényi, Anita (2021) A csomagolásmentes vásárlási szokások vizsgálata, a Covid-19 vírus megjelenésének tükrében, a szegedi fiatalokra vonatkozóan. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petényi, Zoltán (2020) Az énkép hatása a dohánymárka választásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Blanka Léna (2021) Riport az Országos Kéktúráról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Julianna (1979) Munkaeszközök a számrendszerek tanításában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pető, Katalin (2009) A kriminalitás szociológiai háttérvizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Nikolett (2009) A magyar kiegészítő nyugdíjrendszerek jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Szabolcs (2021) Nem sztöchiometrikus TiO2 elektródok fotoelektrokémiai sajátságainak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Szabolcs (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Vilmosné (2001) Az Európai Integráció Közoktatási Programjai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Istvánné (1991) A kalocsai Péterkerti Iparos Gurigázó Társaság története (Egy önszerveződő szabadidős közösség mindennapja). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Petőfalvi, Anita (2009) Munkaügyi ellenőrzés a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petőfi, Zsombor Pál (2021) A visegrádi országok gazdaságainak összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petőné Tarcsa, Mária (1990) Pedagógusábrázolás Móricz Zsigmond és Németh László szépirodalmi művei alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Peuker, Gabriella (2023) Az agilis keretrendszerben működő IT szakemberek agilis értékeinek, kiégés szintjük és a munkahelyi követelmény és munkahelyi erőforrás egyensúlyuk, valamint társas támogatásuk kapcsolatának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Peák, Csaba (1991) Alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett életelleni bűncselekmények közös jellemzői női elítéltek esetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pfeifer, Anna (2021) A digitális oktatás megvalósítása és hatásai általános iskola első osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pfeifer, György (2010) Integráció-inklúzió megvalósulása egy szakképző iskolában : „Lehet MÁSként”- vezetői tapasztalataim a témában egy konkrét eset kapcsán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pfeifer, György (1996) A veszélyeztetett gyermekek beilleszkedése a közösségbe. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Pfeiffer, Beáta (2023) Autizmus spektrum zavar tüneteit mutató kisgyermek óvodai ellátása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pfeiffer, Dorottya Ildikó (2022) Mediációs perspektívák a kamaszkor pszichés változásai tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pfeiffer, Gergő (2022) A munkahelyi konfliktusok mediálása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pfeiffer, Julianna (1966) Субъективное начало в литературе 17-ого века. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Pfeiffer, Dorottya Ildikó (2020) Előkészítő ülés az új büntetőeljárási törvényben. Kompromisszum vagy megalkuvás? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pfeil, Imre (1998) Beilleszkedési nehézségek : az óvodából az iskolába kerülés problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Phommachack, Bounpasith (2021) The Situation of Lao Poverty. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pigler, Éva (1992) Die Ungarndeutschen in Moor Sitten und Beauche. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Pigniczki, Katalin (2012) A munkajogot érő kihívások : a munkaviszony munkáltató általi megszüntetésének szabályai és gyakorlata a versenyszférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczki, Kevin Patrik (2019) Az online marketing szerepe a 2016-os amerikai elnökválasztáson. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczki, Réka (2021) A márka fontossága sneakerek vásárlása során, különböző generációk esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczki, Dóra (2020) A nyelvi késés és a nyelvfejlődési zavar hazai ellátásában megvalósuló teammunka jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczki, Józsefné (1991) Az iskolaérettség helye, jelentősége az 5-6 éves gyermekek személyiségének alakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pigniczki, Panka Petra (2020) Fogyasztói igényérvényesítés pereskedés nélkül – A békéltető testületek tevékenységének bemutatása a törvénymódosítási javaslataikon és a vonatkozó bírósági joggyakorlaton keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczki, Tamás (2020) A Partium és népessége a 2011-es román népszámlálás alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pigniczkiné Czinege, Éva (2004) Az 1920-as évek Magyarországának kulturális reformprogramja- Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pignitzkyné Lugos, Ilona (2007) Szakmai mérés-értékelés a „Pilis-Buda-Zsámbék” Többcélú Kistérségi Társulás általános iskoláiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pikulik, Bernadett (2007) Az audiovizuális reklámok hatása a fogyasztókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pikóné Domokos, Magdolna (2009) Hátrányos helyzet az általános iskolai ifjúságvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pilisi, Rebeka (2023) Gyógypedagógusok véleménye a tanulásban akadályozott tanulók szexuális neveléséről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pilisi, Rita (2022) A Nemzetközi szervezetek felelősségének aktualitásai, különös tekintettel az ENSZ békefenntartására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pilisi, Réka (2022) A magyar tőzsdei prémium részvény kibocsátó vállalatok kommunikációja a Fenntartható Fejlődési Célokhoz való hozzájárulásukról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pilisi, Rita (2020) Köztársasági, tartományi és helyhatósági választások Szerbiában az 1992-es évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pillár, Pálné (2007) Stressz és szorongás vizsgálata általános iskolai tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pillérné Gál, Andrea (2004) A minőségfejlesztés szabályozása Németországban és hazánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pilánné Varga, Helén Noémi (2012) Tankönyveink múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pinczés, Zoltán (2008) Matematikai szimbólumok és kulturális jelentőségük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pincési, Boglárka (2022) A hálapénzzel kapcsolatos magatartások jogellenességi szempontú vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pinjung, Márk (2010) Dokumentumok digitalizálása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pink Dezsőné Kerezsi, Ágnes (2007) Két út lehetősége : a gyermekotthonban nevelkedő gyermekek életesélyei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pink Dezsőné Kerezsi, Ágnes (2005) Árvaháztól a gyermekotthonig Székesfehérváron. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintz, Anikó (2006) A hagyományos és az online referensz szolgálat összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintémé Farkas, Erika (2007) A fogvatartott anya - gyermek együttes elhelyezése : (börtön körülmények között). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintémé Pomázi, Rozália (2006) Egy megvalósult innováció tanulságai : (esettanulmány) : az alapfokú művészeti iskola létrehozása, működtetése a Vágó Pál Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Adrienn (2021) Kisiskolás- és óvodáskorú gyermekek okostelefon-használata a koronavírus járvánnyal összefüggésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Adrienn (2023) A poststroke-depresszió és a betegségpercepcióval, végrehajtó funkció sérülésével való összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Alexandra Anna (2010) A személyhez fűződő jogok és a sajtó tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Andrea (2010) Az egészségügy-finanszírozás Magyarországon, különös tekintettel a fekvőbeteg-szakellátás finanszírozására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Anna (2023) Miért nincsenek unikornisok Magyarországon? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Attiláné (2008) Pedagógia a múzeumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Balázs (1999) Az Európai Unió agrárpolitikájának változásai a kezdetektől az ezredfordulóig. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Pintér, Balázs Ferenc (2011) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Beatrix (2011) Külföldiek földtulajdonszerzése Magyarországon avagy Óvni kell a magyar földet a külföldiektől? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Boglárka (2015) A munkahelyi konfliktusok és kezelésük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Boglárka (2013) A munkahelyi motiváció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Diána (2012) Az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Dániel (2023) A hivatali vesztegetés és hivatali vesztegetés elfogadásának kapcsolata és bírósági megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Dóra (2021) A Szegedi Tudományegyetem közgazdász hallgatóinak munkaerőpiaci sikeressége a munkáltatói elvárások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Edit Gabriella (2011) „Védett tulajdonságok” az Alkotmány és az Ebktv szerint, illetve az Alkotmánybíróság és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Ferencné (2009) Cigány gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása az óvodai nevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Gabriella (2018) Gazdasági mediáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Ildikó (1986) A projektív geometria alapjai és középiskolai alkalmazása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér, Katalin Gyöngyi (2018) Az ENSZ klímapolitikája a nemzetközi konferenciákon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Petra (2012) Interkulturális tárgyalások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Petra (2014) Segítség a hatékony vezetéshez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Péter (2016) Europe in the midst of crises. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Róbert (2006) Munkatársak motiválása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Szabina (2021) Mezőhegyes Város Önkormányzata gazdálkodásának és költségvetésének elemzése 2017-2019. évekre vonatkozóan. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Szilvia Dominika (2022) Drámapedagógiai módszerek alkalmazása az osztályfőnöki tevékenységben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Sára Bíborka (2014) A nők hátrányos munkaerőpiaci helyzete és az ebből fakadó stressz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tamás (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tibor (2015) Szomália és a szomáliai klánrendszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tibor (2019) A fragmentált Szomália társadalmi és politikai képe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tünde Kornélia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Zita (2000) A pedagógiai program megvalósításának belső ellenőrzési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Zsófia (2011) A bankok hitelezési gyakorlatában alkalmazott biztosítékok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Zsófia (2012) A katalán érdekérvényesítés szintjei és színterei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Ádám Márk (2013) Politikai újságírás Magyarországon a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Éva (2014) A közérdekű munka végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Éva (2014) Önfoglalkoztatók biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Andor (2000) A Bács-Kiskun megyei Gara község oktatásügyének fejlődése különös tekintettel a német nemzetiségi oktatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Anett (2016) A nőket érintő diszkrimináció a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Anikó (2005) A honfoglalás kori gasztronómia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Anita (2020) A házassági perek aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Barbara (1998) "Első kortytól az alkoholizmusig". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér, Csaba (1997) Törökszentmiklós társadalmi-gazdasági helye a térben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér, Dávid Attila (2020) A Klinikai Vizsgálatokat Koordináló Iroda bemutatása, valamint lehetséges munkaköri átszervezések a munkaidő és a bérezés optimalizálása érdekében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Gabriella (2009) Gasztronómia. A magyar főzéstudomány kialakulásának útja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Gyöngyi (2007) Kulturális élet Szabadkán a századfordulót övező évtizedekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Judit (2006) A dráma tanítása az általános iskola nyolcadik osztályában : Shakespeare Romeo és Júlia című tragédiája alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, János (2004) Az erkölcsi ítéletalkotás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Katalin (2009) Esküvőszervezés a Dél - Alföldi Régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Katalin Gyöngyi (2020) A klímaváltozás alakulása Kína, az Egyesült Államok és Oroszország klímapolitikájának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Kinga (2020) A tudatos médiafogyasztásra való nevelés kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, László (2001) Csonka János Műszaki Szakközépiskola múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Melinda (2020) A Topolya városában dolgozó magyar anyanyelvű pedagógusok hanghasználata. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Mária (1995) A Bankok és pénzügyi intézetek marketingjéről A reklám helye és szerepe ebben a folyamatban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér, Mónika (1998) Napjaink pedagógiai elképzelései Mórahalmon a Közoktatási Törvény és a NAT tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér, Róbert (2005) Magatartási zavarokkal küszködő fiatalok vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tamás (2008) A Somogyi Könyvtár története a XX. század első felében 1904-1934. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tibor (2007) Tanulói kompetenciák prognózisa a jövő szakképzésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Tímea (2007) A halálbüntetés a XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Zita (2000) Az egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintér, Zoltán (1983) Székesfehérvár részvétele a nemzeti földarajzi munkamegosztásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér, Ágota (1990) A népművelői pályáról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintér-Harnócz, Éva (2015) Az andragógia kialakulása, elvei, módszerei és szerepe a mentori tevékenységben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintérné, Kordás Erzsébet (1999) Mennyire szeretik a diákok a szaktárgyakat? A közgazdasági szaktárgyak tanulási motivációjának problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintérné Bíró, Beáta (1991) Adottság, képesség, tehetség elvi pszichológiai alapjai, képességfejlesztés az általános iskolában 10-14 éves korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintérné Hegedűs, Emma (1999) Társas kapcsolatok felmérése, szociometriái módszer segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pintérné Keller Pintér, Mónika (2009) A csongrádi Domokos Rókus Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintérné Kordás, Erzsébet (2015) Iskolavezetők időgazdálkodása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pintérné Péter, Szilvia (2007) Mesélő gasztronómia - régmúlt dolgos hétköznapjainak ételei, jókedvű ünnepeinek szokásai, és hagyományai -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pipicz, Andrea (2021) A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált óvodai nevelésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pipicz, Attila (2014) Alternatív vitarendezési módok a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pipicz, Gréta (2023) Az életmód és az érzelmi-hangulati állapot jellemzőinek vizsgálata emlődaganattal diagnosztizált nőbetegek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pipicz, Tiborné (2012) A hospice ellátás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pipicz, Vivien (2011) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pipicz, Attila (2016) Az individuális munkaviszony alanyai között felmerülő munkaügyi viták rendezésének eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pipis, Adrienn (2021) Csoportos szabadidősport mint közösségformáló tevékenység felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pirer, Katalin (1995) Káros szenvedélyek az általános iskola nyolcadik osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Piri, Márk (2022) Az Európai Unió egy újabb szabályozási területének kihívásai - az uniós sportjog alapjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Piri, Petra Orsolya (2015) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piri, Réka (2019) A Boko Haram és az Iszlám Állam kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piri, Réka (2021) A hagyományos marketing és az online marketing hatása az Y-generációra. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Piri, Zsolt (2000) Az egyházi fenntartású iskolák Kemenesmihályfán. Az 1948. évi államosítás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Piri, Ildikó (2000) SWOT-elemzés a Somogyi-könyvtárban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pirisi, Richárd (2012) Munkanélküliség Magyarországon, Európában és a diplomások körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piros, Anna Sára (2021) A gyermekvállalás hatása és a nemi szerepek a copreneurshipekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Piros, Márta (2004) "Szelídséggel és szeretettel"- Don Bosco gondolatai a nevelésről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piskolty, Mária (2019) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás Európai Uniós és hazai szabályozottsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pisák-Király, Noémi (2020) A szülők társadalmi és szociális hátterének hatása az iskola életében betöltött szerepükre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pitenyák, Edit (2013) A képregény szövegtana : kép és szöveg viszonya a magyar képregényekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piti, Anna (1980) A relációk szerepe a korszerű matematika oktatásában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Piti, Fanni (2023) Nők a vezetővé válás útján a gazdasági szférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Piti, Gabriella (2016) Investigating the Relationship between Public Debate and the Right to Access to Information of Public Interest in Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piti, Anna (2004) A szülői és az iskolai nevelés összhangja. A szülői szervezetek hatásköre és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Piti, Edina (2007) A cigánygyerekek nevelésének, oktatásának problémái, azok segítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piti, Mariann (2007) Gárdonyi Géza pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pitter, Margit (2023) Az iskolai kreatív klíma összefüggései a tanulók tesztszorongásával és kiégésével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pityer, Ildikó (2008) Vezetői kommunikáció : egy közoktatási intézmény több szempontú szociometriai vizsgálata alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Piukovics, Eszter (2010) A munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelezettségei a mai magyar társadalombiztosítási rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Piukovics, Miklósné (1995) Egy kisközség iskolatörténete, Tataháza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pivnyikné Filep, Anita (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pivon, Péter István (2021) A fogyasztói magatartás és vásárlás vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Plander, Nóra (2020) Bölcsész szakos hallgatók kiégése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Plaukity, Zsuzsanna (1991) Tanári magatartásformák néhány jellemzője tanulói és tanári vélemények tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Plavetz, Balázs (2004) Az önpusztítás mesterei: a drog és alkoholfogyasztók. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pleier, Tamás (2002) A menedzserszemlélet érvényesülése egy szerkezetváltó közoktatási intézmény működésének tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pleiveisz, Éva (2006) Tanulási problémák hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Plentri, Anna (2014) Ahol az élsport kezdődik, ott az egészség véget ér. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Plentri, Nikolett (2014) A családokról a társadalomstatisztikai és demográfiai adatok tükrében a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Plesa, Tamás (2018) Észak-Korea hetven évének emberi jogi incidensei, különös tekintettel a tiltott hadviselésre és az emberi jogok megsértésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pleskó, Lilla (2013) A bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályok fejlődése, különös tekintettel az angolszász trust jogintézményére és a jelenlegi magyar szabályozás változásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pleskó, Andrásné (1999) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Plesovszki, Tímea (2014) A nem vagyoni kártérítés összegszerűségét befolyásoló tényezők - Az Emberi Jogok Európai Bírósága és Magyarország joggyakorlata tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Plesovszki, Klára (2008) Csorvási gyerekek élete, játékai 1930-40. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Plesovszkiné Ujfaluczki, Judit (2008) Uniós források feltérképezése és bevonási lehetőségei a Hunyadi János Közoktatási Intézmény fejlesztési céljainak megvalósítására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pleva, Gyuláné (1988) Az osztályközösségek szociometriai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Plutzer, Lénárd (1978) A Kiskörei Víztározó komplex gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Plézerné Tósoki, Anikó (2008) A drámapedagógia mint lélek-öröm-játék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pnesik, Lujza (1959) Zselickislak, Zselicszentpál és Töröcske községek természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Pocsai, Enikő (2009) A Mezőcsáti Kistérség humánerőforrás gazdálkodásának projektterve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pocsai, Tibor (2008) Peremhelyzetű gyerekek az iskolai osztályokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pocsai, Mária (1991) XX. századi pedagógiai törekvések. Drámapedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pocsai, Márta (2007) A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium könyvtárának története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pocsai, Viktória (2010) Egy szabadon választott rendezvény lebonyolítási terve: Shakespeare Love Jam. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pocsaji, Boglárka (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pocsaji, Boglárka (2022) Tantárgyi integrációs lehetőségek a vizuális kultúra- és történelem tantárgy tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pocskai, István (2006) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei a Zákányszéki ÁMK Alapfokú Művészetoktatási Intézményében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pocskai, Zsanett (2020) A 6-12 éves gyermekek önértékelése - Értékes tagja vagyok a világnak? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Podhorszky, Viktória Anna (2023) A pedagógus kiégés vizsgálata pálya presztízs, foglalkozási identitás és pálya elhagyás gondolatának tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Podmaniczkiné Papp, Zsuzsanna (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Podmaniczkiné Papp, Zsuzsanna (2011) A kisgyermek beszédzavarai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Podmaniczkiné Papp, Zsuzsanna (2020) Portfólió Pedagóguspályám dokumentumok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Podoba, Erika (2020) A fizikai aktivitás hatása a stresszkezelésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Podámer, Ákos (2013) A munkanélküliség alakulása napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pogoszov, Áron Miklós (2023) Egészségturizmus és fürdőzési szokások Magyarországon. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Pogány, Gábor (2004) A polip Debrecenben avagy hogyan jártunk a "lakásmaffia" nyomában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pogány, Áron (2012) Az alapfokú gitároktatás a magyar gitáriskolák tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pojcsik, Csaba (2014) A közmunka a statisztikai összefüggések fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pojcsik, Csilla (2014) Gyermekjogok megvalósulása a munkavilágában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pokker, Zoltán Péter (2018) A mesterséges intelligenciával rendelkező robotok jogi szabályozása, különös tekintettel az élethez való jog sérelmére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pokol, Nóra (2004) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális értékei. Záhony- a "Kelet Kapuja"- művelődési lehetőségek a Felső-Tiszakanyarban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pokornics, Zoltán (1979) A szexuálisan abberált /homoszexuális/ elitéltek pedagógiai-pszichológiai problémai a szabadságvesztés ideje alatt. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pokorny, Krisztina (2012) Családtámogatás Magyarországon és az Uniós országokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pokorny, Katalin (2005) Egy eszme megvalósulása: a Világörökség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pokrián, Katalin (2000) Hitelezés és a biztosítékrendszer a hazai bankok gyakorlatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polacsek, Vincéné (1964) Jászfényszaru község településföldrajzi és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Polcsik, Balázs József (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polcz, Krisztina (2011) A gyermekkorúak sérelmére és általuk elkövetett bűncselekmények az általános iskolákban - empirikus adatokkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polereczki, Csilla (2013) Házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polereczki, Tímea (2007) A televízió hatása a gyerekek fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polestyuk, Tibor (2017) Egyházi iskolák állami támogatása 1945-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Angéla (2015) A pályakép alakulása az MKTB szakos hallgatók és végzettek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Antal (2014) Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok szabályozása és gyakorlati problémái Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Antal (2010) Kistérségek helyzete, fejlődési lehetőségeik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Betti (2010) Minőségfejlesztés a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Dávid (2021) A zöld beszerzés vizsgálata egy termelővállalat életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Piroska (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Aranka (1990) Hivatástudattal a napköziotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polgár, Csaba (2005) Tanszabadság a magyar nevelés történetében : a tanszabadság és a szabad iskolaválasztás értelmezése és érvényesülése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Judit (1998) Az öngyilkosságok kiváltó tényezői serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polgár, Mária (1994) Magyar pimodán, avagy alkoholizmus és közgondolkodás a kiskamaszok és az alkohol. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polgár, Pál (1999) Pszichoszociális fejlettség és nevelés a serdülő valamint az ifjúkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polgár, Szabina (2014) Nonverbális kommunikáció a tanítási órán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Tibor Baja településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Polgár, Zoltán (2004) Média szerepe a személyiségfejlődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polgári, Annamária (2015) Munkanélküliség Jász-Nagykun Szolnok megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polgárné Szabó, Zsuzsanna (2008) Magyarországi népszokások információkereső tezaurusza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Poljak, Éva (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pollák, Kitti (2012) Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat a magyar közigazgatási hatósági eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polner, Krisztina Anna (2018) A munkáltató általi jogellenes munkaviszony megszüntetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polo, George Antoun (2023) Enhance Manufacturing Intelligence: Exploring the Ethical, Legal, and Business Dimensions of AI Adoption in the EU. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polonio-Guerreiro, Joao (2020) A stadionfejlesztések és azok településfejlesztési és turisztikai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polonkai, Bettina (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polonkai, Zoltánné (2009) A tanulás eredményességét javító intézményi innováció bemutatása : a belső gondozói rendszer kiépítése és működése intézményünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polvár, Paula Johanna (1973) Az ácsi cukorgyár. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Polycarpou, Bettina (2013) Határon átnyúló polgári peres ügyek rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyefkóné Kovács, Magdolna (1985) A szórakoztató művészetek sajátosságai és funkciói, világképalakító hatásuk. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polyvás, Ildikó (1999) Pepsi Max mint új termék bevezetése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polyák, Eszter Rita (2021) Lelkipásztorok erőforrásai: a „lelki szárazság” és a kiégés vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Nikolett (2023) Dezinformációs hírek – Dezinformáció az orosz-ukrán konfliktusban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Patrícia Boglárka (2015) A munkaerő-piaci szolgáltatások vizsgálata, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjánál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Renáta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Renáta (2021) Önkéntesség az ÁGOTA Alapítványnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Adrienn (1992) Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája, különös tekintettel a népiskolai akcióra. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polyák, Andrea (2007) Bordány község közművelődése A faluház története a 70-es évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Hajnalka (2007) Hátrányos helyzetű gyerekek beszédbeli lemaradottsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Mária (1988) Lakodalmas szokások Nagykökényesen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Polyák, Nikolett (2016) Y és Z generáció munkaerő-piaci lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Renáta (2019) A középosztálybeli nők helyzete a két világháború között Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polyák, Sándorné (2004) Az átlagtól eltérő gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polyákné Hajas, Ilona (2021) Kollégiumi mentálhigiéné : a középiskolai kollégiumi élet hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polák, Cintia (2021) A nonprofit szervezetek sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polányi, Kristóf Áron (2023) A subprime válság és a koronavírus krízis részvénypiaci hatásainak összevetése a visegrádi országok mintáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Polónyi, Péter (2009) A nevelési - oktatási és a szervezeti struktúra összefüggései egy alapítványi középiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Polónyi, Ildikó (1999) A cigányság helyzete Sajókazán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pomizs, István (2004) Intézményi humánerőforrás menedzselés : új követelmények az oktatásügyben dolgozó intézményvezetők tevékenységének minőségfejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pomozi, Lászlóné (2013) Családokat megillető családtámogatási és egyéb szociális ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pomozi, Roland (2011) A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátai a fegyveres és rendvédelmi szervezetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pomozi, Veronika (2014) Az abortusz jogi szabályozása : az abortusz kérdésköre - Van megoldás? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ponczok, Anett (2023) Egy boldog gyermekkor megtagadása: a gyermekkatonasághoz kapcsolódó gyermekjogi jogsértések vizsgálata a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pongrácz, Adél (2021) Az agresszív és proszociális normák, illetve az iskolai jóllét jellemzőinek feltárása felső tagozatos diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pongrácz, Ádám (2001) A császármadár (Bonasa bonasia) élőhelyigényének vizsgálata és repatriálásának lehetősége a Zemplén-hegység területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pongrácz, Attila (1997) Fejezetek a brazíliai magyarok művelődéstörténetének múltjából és jelenéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pongrácz, Éva (2008) Szeletek a kínai gasztronómiából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pongó, Gyuláné (2008) A gyermekszegénység, mint gyermekvédelmi probléma Szentes városban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pongó, Tamás (2014) A "pursuit of happiness" alkotmányjogi aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pongó, Zsófia (2020) Szívinfarktuson átesett személyek protektív pszichológiai jellemzőinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ponicsán, Katalin (1968) A falitérképek alkalmazása a földrajzoktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pontelliné Laurik, Ágnes (1989) A családi nevelés hibáiból származó magatartászavarok az iskoláskorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pontyik, Pál (1993) A nehezen nevelhető gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ponyi, Réka (2020) Ark Therapeutic eszközök - Beszédterápiás segédeszközök a logopédiai gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ponyokai, Katalin (2007) Kecskemét nyomdászattörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ponyokai, Szandra (2012) Írásbeli műveletek tudásszintjének változása a 4. osztályos tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ponyokai, Tamás (2014) Öregedő társadalom -időskori biztonság. a magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene, kilátásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Popovics, Ferenc (2012) Az Amerikai Egyesült Államok nukleáris fegyverkezése a hidegháborúban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Popovics, János (1964) Solymár község monográfiája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Popovics, Márta (2020) A tudatosság megjelenése a fiatal felnőttek öltözködési és ruhavásárlási szokásaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Poprádi, Nóra (2023) A család hatása a 3. évfolyamos tanulók szabadidős mozgásos aktivitására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Porció, Janka (2023) Az alternatív vitarendezési eljárások, különös tekintettel a kollaboratív jogi és a privátbírói eljárásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Porga, Ferenc (2004) A pedagógusok jogainak és kötelességeinek változása az elmúlt évtizedben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Porkoláb, Mihály (2009) Pályázni (tudni) kell! : forrásszerzés elméletben és egy közoktatási intézmény gyakorlatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Porkoláb, Nóra (2022) Az ESN Szeged nonprofit szervezet önkénteseinek motivációi. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Porkolábné Papp, Zsuzsanna (2014) Egyet értünk? : egyetértünk!Válság- és változásmenedzsment egy krízishelyzetben lévő köznevelési intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Poros, Ilona (1993) Pályaválasztás serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Portik, Hilda Csilla (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Porubcsánszki, Dóra (2009) Erzsébet a magyarok királynéja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Porubcsánszki, Petra (2014) Női szerepek a televíziós reklámok világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Posgay, Csongor Kázmér (2022) Az egyezség és az előkészítő üléshez kapcsolódó terhelti együttműködés szabályozása a Büntető Eljárásjogi törvényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Poszranya, Réka (2018) Y generáció a munkaerőpiacon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Poszranya, Petra (2020) Projektpedagógia az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Posztós, Laura (2020) A munkajogi kártérítés esetkörei üzemi baleset és foglalkozási megbetegedés esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Posztós, László (1995) "Múlt, jelen, s jövendő" / A Fóti Gyermekváros története, fejlesztésének lehetősége /. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Potesnyik, Friderika (2000) A család és az iskola szerepe a szenvedélybetegségek megelőzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Potholeczki, Anna (2021) Generációs konfliktusok a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Poturak, Edina (2023) Tanári munkaelégedettség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Poturak, Emina (2019) The effectiveness of the European arrest warrant within the principle of mutual recognition and criminal matters of the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Poturak, Emina (2017) A kémkedés a nemzetközi jogban – különös tekintettel a diplomácia és a titkosszolgálatok hírszerző tevékenységére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Poturak, Emina (2022) A sikeres influencer kampány összetevői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Potyesz, Kitti (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Potzta, Imre (1932) Magyarország külkereskedelmi forgalma (1913-1930). Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Potápi, Árpádné (1996) Egy munkáscsalád története a XX. században -a korszak társadalmi, szociológiai és gazdasági tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pozsa, Veronika (2010) A 3D-s médiakultúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsgai, Nóra Laura (2010) Változások a gazdasági társaságokról szóló új törvényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsgai, Zsófia (2017) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsgai, Zsófia (2017) Sajátos nevelési igény és kétnyelvűség a kódváltás kódkeverés tükrében, esettanulmány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsgai, Eszter Eliza (2016) A rehabilitációs ellátásban részesülők munkaerő-piaci reintegrációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsgai, Miklós (1985) A magyar néphadsereg művészegyüttesének története /1949-1983/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pozsgai, Zsófia (2020) A myofunkcionális diszfunkció (nyelvlökéses nyelés) mint fogalom elterjedésének vizsgálata. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsgainé Avramucz, Erzsébet (2018) Büntetőügyi mediáció a magyar jogrendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsonyiné Hodován, Éva (2023) "Keretek között" : egy depresszióval küzdő beteg kísérése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsár, Ilona (2007) A TESCO minőségbiztosítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsár, István (2012) A vadászathoz használt eszközök, kiemelten a vadászlőfegyverek általános bemutatása, illetve a használatukra vonatkozó jogi szabályozás ismertetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsár, Kinga (2009) Mit jelentenek nekem az ünnepek? : Ünnepi élmények ábrázolása az alsó tagozaton a legtöbbet használt rajzeszközökkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsár, Zoltán (2013) A munkaviszony keretében létrehozott találmányok szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsár, János (1966) Kunszállás természeti viszonyai gazdasági élete, fejlődésének távlatai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pozsár, Józsefné Természetföldrajzi folyamatok tanítása a 8. osztályban, Magyarország földrajzának tanításánál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pozsár, Péter (1979) Az általános iskolai diákotthoni közösségek kialakításának pedagógiai-pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pozsár, Péterné (1979) A diákotthoni tanulók beilleszkedése az osztályközösségekbe. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pozsár, Róbert (1996) A Tisza Rádió története : 1994. augusztus 29. - 1996. március 21. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pozsár Süveg, Karolina (2020) A vajdasági 5-7 éves korú kétnyelvű gyerekek szókincsének vizsgálata és összehasonlítása a többségi szerb, és többségi magyar környezetben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pozsárné Badár, Ágnes (1990) Óvodások és kisiskolások játéktevékenységeinek sajátosságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Poór, Titanilla (2022) A spiritualitás és az alkotó tevékenység szerepe a lelki egészség megőrzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prajda, Anita (2021) A hallgatói kiégés és a cyberbullying kapcsolatrendszere a tanulmányi motivációval, társas készségekkel és az önértékeléssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prauda, János (1998) A vezetői etika. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Pravetz, Beáta (2015) Pulszky Ferenc és a magyar könyvtárügy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Preda, Dávid Erik (2022) Kádár-Sprint és Fia Kft. gyakornoki programja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Pregardt-Paur, Róbert (1990) A légiközlekedés fejlődése Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Preininger, Gréta (2022) Divat és megfelelési kényszer : a társadalmi elvárások hatása a lelki egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Prekop, Fédra Ágnes (2021) A maszkviselés és az érzelemolvasás / összeesküvés elméletekbe vetett hit kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prekop, Sándor Az erkölcsi szokások jelentősége és kialakulása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prekopcsák, Erzsébet (2011) A kis- és középvállalkozások helyzete és szabályozása az Európai Unió belső piaci szabadságjogai tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Presztóczki, Zoltán (2008) A Hódmezővásárhelyi Földmívelő Munkáskör működése 1902-1906. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Presír, Petra (2020) Én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk. Mediáció mozaikcsaládokkal. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pribeláné Baracsi, Éva (2004) Mit jelent a menedzser szemléletű óvodavezetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pribojszki, Hédi (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pribojszki, Hédi (2022) A pótanyaság intézményének bevezetése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pribék, Andrea (1999) Örökbefogadás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pribék, Endre (1965) Orosháza állattenyésztésének gazdasági földrajzának alapjai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pribék, Lili Flóra (2020) „Állati pedagógusok”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pribék, Szilvia (2007) Nők a reklámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prikidánovics, Tamás (2015) A határon túli magyarság történelmi és demográfiai sajátosságai Erdélyben és a Vajdaságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Prikidánovics, Antal (1995) Az igazgató munkáltatói jogai és ennek alkalmazása során lehetséges konfliktusok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prikkel, Petra (2019) A kriptovaluták jogi minősítésének és adójogi szabályainak egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prikkel, Ferencné (1999) A 11-14 éves tanulók érdeklődésének alakulása az általános iskola folyamán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prikler, György (2013) Az egyházi iskolák nevelési rendszere, közoktatásban betöltött szerepe, etikai kódexéinek összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Prilenszky, Géza (1998) A gyermekkor veszélyei : a gyermekkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények pszichológiai háttere. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Princz, Adrienn (2009) Munkavégzés a gazdasági társaságokban különös tekintettel azok jogcímeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Princz, Andrea (2022) A versenysport és a reziliencia összefüggéseinek vizsgálata serdülőkorú fiatalok körében. Az észlelt stressz, a megküzdési stratégiák és a szülői bevonódás szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Princz, Andrea (2020) A diádikus megküzdés és a kapcsolati elégedettség összefüggéseinek vizsgálata, az intimitás és a nemi különbségek szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Princz, Tamás (2015) A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Hallgatói Önkormányzatának kulturális tevékenysége megalakulásától napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Priskin, Nóra (2011) Az öregedő társadalom hatása a nyugdíjrendszerre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Priskin, Anna A diapozitivek alkalmazása a földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Priskin, Attila (2005) Az alkoholizmus, mint betegség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Privóczki, Ildikó (1999) Környezeti hatásvizsgálat bemutatása a kommunális hulladék-elhelyezés kapcsán. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Privóczki, Zoltán (1996) A nemverbális kommunikúció és a humor kapcsolata. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Prjevara, János (1998) Az iskolaszék hazai neveléstörténeti előzményei, a mai iskolaszék eredményes működésének feltételei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prjevaráné Balczó, Judit (2000) Az iskolaigazgató - mint menedzser. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Proháczka, Zoltán (2004) Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Proháczkáné Török, Márta (2008) Kommunikáció és kommunikációs technikák az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prohászka, Hajnalka (1999) A japán menedzsment kialakulásának folyamat és sajátosságai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prokai, Zsófia (2007) A Gyöngyösi zsidóság története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prokaj, Adorján (1998) A küzdősport és a serdülőkori deviancia kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prokecz, Lídia (2021) A kognitív hibázás összefüggése alvásminőséggel, alvásproblémákkal, életkorral, depresszióval, szorongással és álomszorongással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prokes, Imola (2023) "Övék volt a hőskor, miénk az aranykor" - Interjú Babiczky Lászlóval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Prokop, Adrienn (2018) Az orvosi műhibák esetén felmerülő sérelemdíj és a kártérítési felelősség alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prokop, Alexandra (2021) Mese és vizualitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prokop, Alexandra (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Prokopecz, Jánosné (2000) Az Intézmények közötti együttműködés Vezetői megközelítésben. Átmenet az Óvodából az Iskolába. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Provaznik, Balázs (2018) Egyenlő bánásmód és joggal való visszaélés a polgári jogban, különös tekintettel a munkajogra és a munkaügyi perekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Provicsné Dobó, Ildikó Hermina (2010) Fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezések a Btk.-ban és az ezekre vonatkozó büntetőjogi reform lehetséges irányai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Provicsné Fodor, Nóra (2021) A „jó pedagógus” ideálképe – elvárások a hazai és nemzetközi kutatások valamint a pedagógusok munkájának értékelése tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Prozlik, Diána (2022) A szabadságelvonással járó kényszerintézkedések a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prágai, Maja Kamilla (2023) Marketingkommunikáció jelentősége egy szolgáltató vállalkozás tevékenységében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Prágainé Szabó, Terézia (1995) Olvasókörök a vásárhelyi pusztán A Sóshalmi olvasókör. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Prágainé Szécsi, Gabriella (2008) Családi nevelés sajátosságai a nevelési stílus vizsgálata alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Práger, Zsuzsanna (2018) Munkanélküliségből az elsődleges munkaerőpiacra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Práger, Zsuzsanna (2014) A magyar és az angol fogászati alapellátás összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Právetz, Adrienn (2018) The Current Challenges of NATO with Special Regard to Cyber Security. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Právics, Mária and Szudolszky, Zsuzsanna and Varjú, Margit Hazaszeretetre és honvédelemre nevelés 1945 előtt, a Magyar Pedagógia és a Néptanítók Lapja c. folyóiratok tükrében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Préda-Kovács, Zsolt (2014) Motiváció az alap- és középfokú klarinétoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Próbáld, Eszter Gyöngyi (2012) A kollektív szerződés hazai szabályozásának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prókai, Gergő (2019) Munkaerő-kölcsönzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prókai, Gábor (2007) Lakat alatt : (zárt intézeten belüli kommunikáció). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prókai, Kornélia (2006) Az iskolaéretlenség kritériumai a pedagógus szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prónai, Emese Éva (2012) A személyes adatok védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prónai, Mónika Anna (2021) Pedagógus kiégés. A közoktatási vezető szerepe pedagógusai mentálhigiénés egészségének megőrzésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Prónai, Éva (2023) A gyakornokok sikeres beilleszkedésének támogatása a pályaelhagyók arányának csökkentése érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Publik, Adrienn (2012) Fejezetek a női szépség történetéből, avagy a tűzhely mellől a média középpontjába. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pugnerné Kereki, Ágnes (2010) Motiváció a tantestületben és az osztályteremben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pugris, Tamara Eszter (2022) Elmélet kontra gyakorlat: latin-amerikai őslakosok az Andok mentén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pugymer, Zsuzsanna (2020) Az időskor pszichoszociális kihívásaival való megküzdés támogatása (kliensközpontú) segítő beszélgetéssel. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Puhr, Károlyné (2015) A szervezeti kultúra megjelenése a Hernádi Pitypang Óvoda működésében 2010-2015. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Puklicsné Nagy, Viktória (2007) A sajátos nevelési igényű tanulók szakszerű fejlesztése, és feltételrendszerének kialakítása a várpalotai kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Puljer, Balázs (2007) A szegedi nagyárvíz és „fogadalom” története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pulya, Csaba (2022) A közlekedési bűncselekmények egyes elhatárolási és minősítési kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pungor, Edit (2016) Fiatalkorú bűnelkövetők a statisztikai számok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pungor, Edit (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pungor, Krisztina (2007) A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Punyi, Dóra (2012) Az emisszió kereskedelmi rendszer jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pup, Alex (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pup, Olivér László (2016) A szeged környéki tanösvények és a terepi oktatás módszerei, előkészületei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pup, Anita Ildikó (2020) A jégkorcsolyázás és az óvodáskorú gyermekek egyensúlyozó képességének kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pup, Olivér László (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Purak, Ferenc (1996) Globális marketing és reklám - a McDonald's esete. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Puruczki, Csilla (1994) Freinet-pedagógia a tápéi Bálint Sándor Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Puruczky, József (2004) A COMENIUS 2000 minőségirányítási rendszer bevezetési folyamatának megtervezése és értékelése a vizsgált intézmény adottságainak figyelembevételével : (Esettanulmány: Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája, Makó). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Puskely, Erzsébet (1979) Galgaguta rövid története es közművelődésének népművészeti vetülete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Puskás, Andrea (2015) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Anna (2022) A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepére vonatkozó jogszabályi változások, jogképességének és működésének problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Aurél (2003) Eljárások nyitott tanulási környezet biztosítására : (Az Európai Tanács munkaprogramja, a magyar oktatásirányítás céljai valamint a Közgazdasági Politechnikum törekvései nyomán). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Eszter (2012) A gazdasági válság hatása a munkaerő-piacra és a vállalatok HR rendszerére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Petra Katalin (2021) Iskolakertek, tanösvények szerepe a természetismeret oktatásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Réka Tamara (2018) A fiatal munkavállalók. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Tímea (2017) Házas-Élet-Társ avagy a házasság és az élettársi kapcsolat összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Anna (1995) Soltvadkert településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Puskás, Csilla (1998) Barangolás a gyermekrajzok világában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Puskás, Erika (2005) A családi szocializáció diszfunkciói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Gábor (2016) Az egészségügy reformjáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Ibolya (2000) A gyermekvédelem - gyermekotthonok és SOS gyermekfalvak Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Imre (1990) Bátaszék demográfiai viszonyai a XVIII. században. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Puskás, Katalin (1938) Székesfehérvár település földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Puskás, Rita (2007) AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. személyes portfoliójának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Tibor (2000) A fenntartók és az iskolaigazgatók kapcsolatrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskásné Czimer, Szilvia Erzsébet (2023) A csongrádi gyógypedagógiai óvodában alkalmazott módszerek sokszínűségének bemutatása az autizmussal érintett gyermekek vonatkozásában 30 év távlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Puskásné Illanicz, Dóra (2004) Téma: A pilisi községi könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Puskásné Török, Andrea (2011) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztafi, Attila (2019) Magyarok külföldi munkavállalásának vizsgálata mikroszimulációs módszertannal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztafi, Attiláné (2004) Veszélyeztetett gyermekek a kollégiumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Bertalan (2022) Online passzív sportfogyasztási szokások az amerikai major sportligák (NFL, NBA) esetében Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Dorina (2014) A szerződéses jog előreláthatósági szabályának kérdése a Bécsi Vételi Egyezmény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Emese (2009) Speciális hulladékfajták szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Gábor (2023) A multinacionális vállalatok szolgáltató központjaiban dolgozók pályaelhagyása mögött húzódó okok és motivációk feltárása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, József (2006) Modellértékű kísérletek a pedagógia szakmai szolgáltatások kistérségi szintű ellátásában - Társulások és iskolaszövetségek együttműködése -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Lajos A család szerepe a nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pusztai, Lili (2023) Magyarországi aktív kezelés alatt nem álló onkológiai páciensek egészségértése és kiegészítő terápiával való kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Melinda (2010) Rendőrségi együttműködés az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Márta (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Máté (2023) A digitális hirdetések iránti attitűdöket befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Viktória Laura (2022) A magyar demográfiai helyzet és a hitelpiacot befolyásoló családpolitikai intézkedések 2019-2021 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Zoltánné (2009) Enyhe értelmi sérülés, a megkésett beszédfejlődés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Andrea (2020) A hazai mezőgazdasági szektor versenyképessége. A növénytermesztési támogatások lehetőségei (2010-2019). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, János (1961) A szatymazi őszibarack. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Pusztai, Jánosné (1992) A nevelőszülői hálózat működése napjainkban. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pusztai, Katalin (2011) A valóság és annak képe. Manipuláció a televíziós híradókban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Petra (2020) A javítóintézeti nevelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztai, Tibor (1961) Szeged közlekedése. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Pusztai, Virág (2011) A vizuális kultúra válsága és a permanens vizuális nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztainé Bakonyi, Amália (2009) A magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztainé Dévai, Judit (2000) Az agresszió, az erőszak megjelenése és kezelése az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pusztainé Szabó, Margit (1995) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pusztay, Mirjam (2023) Idegennyelvi szorongás és önértékelés összefüggése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Putics, Tímea (1992) A felsőtagozatos gyermek érzelmi fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Putnoki, Andrea (2019) A gyermekvállalás problémái és arra adott válaszok ma Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Putnoki, Krisztina (2011) Az örökbefogadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Putnoki, Réka (2022) A sérülékeny fogyasztókat érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Putnoky, Istvánné A család és az iskola tartalmi együttműködése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Putterer, Stefanie (2021) A tudásintenzív üzleti szolgáltatásokat nyújtó szervezetek innovációs tevékenysége a koronavírus-járvány alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pácsonyi, Imre (2007) Alapfokú oktatás - kistérségi feladatellátás Zala megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Páczi, Zsolt (2023) A Donbasz szeparatizmusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Páger, Anita (2013) A személyek szociális védelmének nemzetközi- és európai szervezetrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Páger, Anikó (1992) Általános iskolás tanulók szabadidős tevékenységének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Páger, Zoltán (2005) Az ellenőrzés és értékelés időszerű kérdései az iskolai testnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Páger, Zoltán (2007) Menedzserszemléletű iskolavezetés a Biatorbágyi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Páhi, Barnabás (1987) Az értelmiség szerepe a közművelődésben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pájka, Katalin (2010) Az Európai Bíróság jogvédelmi szerepe, különös tekintettel az alapjogokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pákovics, Margit (1972) Vas megye idegenforgalma. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pákozdi, Lajos (2010) Az egyéni vállalkozó járulékfizetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pákozdi, Richárd (2011) Gyermekvédelem a helyettes szülői rendszer tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pákozdi, Ferenc (1989) Az utógondozás pedagógiai és társadalmi problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pákozdy, Luca Sára (2023) Az észlelt szülői nevelési stílus összefüggése a családképpel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Alexandra (2022) A digitális oktatás szerepe az általános iskolákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Andrea (2009) A prevenció fontossága a fiatalok egészségmegőrzésének szempontjából : a 20-30-as korosztály egészségmagatartása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Balázs (2019) Az Arab Tavasz politikai és társadalmi hatásai az arab országokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Csaba (2007) Egy adott közoktatási mikrokistérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Emese (2022) Érzelmi és mentális egyensúly - Önreflexió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Georgina (2010) Az abortusz megítélésének és szabályozásának változásai, valamint demográfiai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Margit Mónika (2005) Középiskolások művelődési szokásainak vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Nikoletta (2000) Egyéni vállalkozók személyi jövedelem adózásának és járulékfizetésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Szandra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Sára (2012) A gyermekek jogai a családi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Viola (2021) Szakmódszertani-természetismereti-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Anita (2005) Az időskorúak helyzete Magyarországon, szociális intézmények (otthonok) tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Erika (2012) Nép építészet felemelése a pedagógiába a Petőfi szülőházon keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Imréné (1966) Ócsa község gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Pál, Istvánné (2005) Alternatív konfliktuskezelési módszerek az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Péterné (1989) Néhány főiskolai hallgató vallomása erkölcsről, világnézetről a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pál, Ramóna (2011) Barokk művészet. Franz Anton Maulbertsch munkássága Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Róbert (2008) Magyarországi kisebbségek a jogrendszer tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Zsuzsanna (2014) A női emancipáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Zsófia (2015) Interkulturális kommunikáció a vajdasági multimediális környezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Zsófia (2011) Média, a manipulátor A sajtó szerepe Szerbiában (1987 - 2000). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pál Dánielné Buza, Edit (1988) Bács-Kiskun megye népességének alakulása és a tanyák helyzete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pál-Szabó, Kata (2010) Kerekegyháza és környéke népesedéstörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Páldeák, Áron Bence (2014) A férfiakkal való emberkereskedelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfai, Péter Barnabás (2022) A Visegrádi Négyek Európa-politikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfalvi, Gergely (2006) A Sulinet program fejlődése napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfalvi-Szilágyi, Márta (2008) Hátrányos helyzetű gyermekek oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálffy, Katalin Rita (2022) A fogyasztói döntés pszichológiai tényezői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálffy, Barbara (1996) Életmódváltozások 1990 és 1995 között a budapesti Sasad és Gazdagrét körzetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pálffy, Tamás (1992) A fizika és a parapszichológia kapcsolata (a levitáció egyfajta magyarázata). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pálfi, Anikó (2005) A népszerű matematika:érdekességek, melyekkel egy tanóra színesebbé tehető. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Anna Réka (2023) Megosztáson alapuló közösségi közlekedési eszközök megítélése a különféle (Baby Boomer, X, Y, Z) generációk által. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Edit Erzsébet (2019) A bontóperek gyakorlati kérdései az ügyvéd és a felek oldaláról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Gergő (2021) Digitális oktatás hatékonyságának vizsgálata szegedi középiskolások körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Gergő (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, György (2012) A családtámogatás története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Marcell (2013) A magyar és a lengyel társadalom kulturális helyzete a számok tükrében – társadalomstatisztikai összehasonlító elemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Nikolett (2023) A szexuális erőszak és a szexuális kényszerítés elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Nóra (2021) Drogériák hűségprogramjainak lojalitásra és ügyfélmegtartásra gyakorolt hatásának vizsgálata a szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Odett (2019) Katonai életpályamodell bemutatása, a honvédség szerepe a munkaerő piacon munkajogi aspektusból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Tímea Ágnes (2013) Hazánk és más államok ombudsmanjainak összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Viktor (2013) A köztársasági elnöki tisztség múltja és jelene Lengyelországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Anna (2010) Profitorientált felnőttképző vállalkozások minőségszemlélete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Antónia (2020) A cselekvés öröméért fájdalommentesen: az áramlatélmény és a fájdalomérzékelés közötti kapcsolatok felmérése egyes személyiségvonások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi, Zsuzsanna Éva (2007) Ferenc József gasztronómiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfi-Rigó, Dr. Krisztina Márta (2023) Pszichológiai intervenció iránti igény vizsgálata hipertóniás betegek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfy, Dóra (2023) Szorongásos betegséggel küzdőket segítő civil szervezetek felmérése a betegségben érintettek szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Páli, László Rudolf (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Páli, Kata (2011) A kortárs művészet befogadási és megértési nehézségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Beáta (2011) Az antik politikai gondolkodás (Platón, Arisztotelész). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Gábor (2021) A göttingeni egyetem és a magyar jezsuita egyetemek tézisfüzeteinek összehasonlítása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Judit Éva (2010) A Radnóti Miklós Színház humánerőforrás tevékenységei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, József István (2015) A munkáltatók felelősségi kockázatkezelésének lehetséges eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Réka (2023) Az online munkavégzés hatása a munkahelyi kommunikációra és konfliktuskezelésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Ágnes (2009) Intézményi fejlesztési koncepció az országos kompetenciamérés eredményeinek javítására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Csilla (2008) A bor története és helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkás, Lajos (1989) A kényszerítő eszközök alkalmazása /Oktató videófilm/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pálinkásné Kálmán, Klára (1995) Szociometriái vizsgálat 4.osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pálinkó, László (2022) Sport és Büntetőjog, Büntetőjogi Felelősség a Sportban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálinkó, Máté (2022) Bánffy Dezső élete és miniszterelnöksége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Páll, Kitti (2023) A Charles River Laboratories Hungary Kft. pályázati tevékenysége. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Páll, Zalán (2023) A Kádár-nosztalgia napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pállay, Szilvia (1992) Kultúrák és a személyiségfejlődés (A gyermek értéke és helye a társadalomban). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pálmai, Klára (1999) Egy intézményi értékelő rendszer kialakítása és bevezetése (Mint a minőségbiztosítás egyik alapfeltétele). Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Pálmai, Erika (2007) A Google működése és szolgáltatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálmai, Lili (2014) A magyar és finn fiatal felnőttek szabadidős sportfogyasztásának összehasonlító vizsgálata (2013-2014) és egy erre épülő preventív egészségmegörző képzési program. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálmai, Rafaella (1998) Érzelmek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pálnik, András (2005) A citera tegnap és ma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálnokné Pozsonyi, Márta (2000) A képességfejlesztés lehetőségei a pedagógiai szakszolgálat tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálné Azari, Erika (2006) Kistérségi együttműködés az oktatási-nevelési intézmények között : Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálné Nagy, Márta (2004) Az önértékelési kultúra kialakítása és fejlesztése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pálné Nagy, Judit (2008) A tánc mint a kommunikáció eszköze „Teljesítsd be a nátja kultuszát!”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálos, Péter Pál (2014) Új kihívások a házassági vagyonjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálosi, Zita Zsuzsanna (2002) Az általános forgalmi adó harmonizációja az Európai Uniós csatlakozással összefüggésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálosné Völgyi, Edit (2007) A Váci Egyházmegyei Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálszabó, Vanessza (2019) A munkanélküliség pszichés hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pálvölgyi, Eszter (2022) A szülői szerep és a képernyő-alapú médiaeszközök kapcsolata az önszabályozással óvodás korú gyermekkel rendelkező családokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Páncsics, Gyöngyi (2008) Matematika az ókori egyiptomi kultúrában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Páncsits, Vivien (2023) Pop zene, közösségi média és merchandising: zenerajongói szokások vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Páncsity, Zorica (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pánczél, Kitti (2022) Konfliktuskezelés a pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pánczél, Károly (1984) Tisza gazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Páncél, Rita (2009) A vadon élő állatok károkozásának polgári jogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pándi, Csilla (2000) Szolgáltatások az órajavítás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pánics, Katalin Erzsébet (2023) A munkaviszony jogellenes megszüntetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pántya, Bence (2019) The Russian-Ukrainian Conflict – with a Special Regard to the Applicable Norms of International Law. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pápai, Balázs (2022) 1. The Future of Streaming Music: The Music Modernization Act and New Copyright Royalties Regulations ; 2. The European Union's View on Sampling [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pápai, Gábor (2009) Az Európai Unió költségvetése - az Európai Parlament szerepének növekedése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pápai, Petra (2021) Az online oktatás margójára : helyzetkép a "digitális gyógypedagógiáról". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pápai, Zsanett (2021) Intézményi önértékelés rendszerének működése; a vezető szerepének fontossága. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Pápai-Balogh, Éva Judit (2020) Egy intézményi innováció bemutatása és tanulságai. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Pápis, Csilla (2007) Mérési lehetőségek az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Párdányiné Török, Anita (2021) Sajátos nevelési igényű gyerekek gyógypedagógiai ellátásának relevanciája a Kalocsai Speciális Gyermekotthonban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Párizs, Mátyás Norbert (2017) A terhelt joghelyzete a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Párizs, Richárd Lajos (2021) Tanulási- és figyelemzavarral diagnosztizált tanulók figyelemteszt eredményeinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Párizsné Kiss, Virág (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Párizsné Kiss, Virág (2011) A verbális dominancia vizsgálata osztálytermi kommunikációban a különböző tanítási-tanulási stratégiáknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Párkányi, Gyula (1979) Adatok Magyarország termál-idegenforgalmának vizsgálatához. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Párkányi, Judit (1992) Az iskolai könyvtár szerepe a tanítási-tanulási folyamatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Párkányi-Pável, Vivien Réka (2020) Kína és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata 1949-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pártai, Petra (2022) Az influenszerek hatása a Z generáció tagjainak Myprotein termékeket érintő vásárlására. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Pártay, Tamás (1985) Budapest közlekedése a felszabadulástól napjainkig. 1945-1985. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Páska, Norbert (2005) Németh László vásárhelyi évei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásti, dr. Gabriella (2022) Strafbarkeit der Verstümmelung weiblicher Genitalien, insbesondere in Fällen mit Auslandsbezug [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásti, József (2009) "Egymás nélkül sötétben vagyunk." : túlélés, érdek, szükséglet, innováció - intézményi integráció a sárvári kistérségben, avagy lehet-e zászlóshajó az Ikervári ÁMK? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pászka, Ilona Anna (2013) Érvénytelenség az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjának főbb állomásain. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pászti, Dorothea (2018) A szülői felügyelet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pászti, Péter (2021) Céloldalak hatákony szövegezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztohai, Mariann (2011) Kultúraközvetítő intézmények és rendezvények egy kisvárosban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztomé Bakó, Dr. Márta (2000) Iskolai szintű minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer kialakítása az intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Dominika Judit (2021) A közösségi média hatása a fiatal felnőttek egészségtudatos táplálkozására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Edina (2013) Az európai béke a Szent Szövetség és a királyi kötelékek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Ferenc (2006) Helyi társadalom és kistérségi feladatellátás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Gergely (2022) From Needs to Wants : motivational models in transformative mediation. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Jácint (2014) Az előadóművészek jogainak védelme, a zenekaron belüli jogviszonyok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Kinga (2015) Az anyasághoz kötődő ellátások és a gyermekvállalás kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Kitti (2013) Német nyelvű fejlesztő feladatok részképesség-zavarral küzdő diákok számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, László Lélektan. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pásztor, Noémi (2018) Kosovos Future : with special regard to the EU's role as a mediator in the Serbia-Kosovo relations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Rebeka (2021) Az IKT-eszközök használata a 3-7 éves korú gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Sándorné (2009) A szakszolgálatok megszervezésének lehetséges modelljei a zalai statisztikai térségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Zita (2019) A modern pénzügyi fogyasztóvédelem – fókuszban a jelzáloghitel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Imréné (1980) A Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat gazdasági élete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pásztor, Katalin (1990) Differenciálás a magyar nyelvtan órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pásztor, Kitti and Sárkány, Kitti (2018) Fiatalok drogfogyasztásának oka és családi háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Martin (2020) Churchill a neten- hogyan él tovább a történelmi óriás az interneten? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Péter (2013) Középfokú és magasabb iskolai végzettségűek helyzete a Dél-alföldi közfoglalkoztatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Roland (2011) Az elektronikus zene szubkulturális hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Sára (1934) Az Alföld gazdasági arculatának kialakulása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Pásztor, Viktor (2020) Understanding Woodrow Wilson and his decision to enter World War I. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztorka, Bea (2021) Családtervezés változása autizmus spektrum zavarral élő gyermek nevelésének hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztorné Bakos, Andrea (2018) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztorné Gottfried, Éva (1998) Debilis és pszeudodebilis tanulók fejlesztése iskolámban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pásztorné Halász, Ibolya Pest megye iparának helyzete különös tekintettel az elmúlt 5 évre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pásztorné Márfi, Katalin (2004) Minőség az oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztorné Podolszki, Andrea (1992) A zsidóság helyzete Magyarországon az utóbbi 20 évben, különös tekintettel az identitásra és az asszimilációra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pásztorné Rabi, Ildikó (2008) A televízió hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztorné Zámbori, Ibolya (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pátkai, Nóra (2010) Brüsszel I. Rendelet – Választottbíráskodás – különös tekintettel a West Tankers ügyre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pátyerkó, Natália (2023) A kiégés kapcsolata az élettel való elégedettséggel, az önértékeléssel és az időperspektívával középiskolás és felsőoktatásban résztvevő diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pátzay, Gábor (2019) Az iszlám büntetőjog alkalmazása a balkánon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pávlicz, György (1992) A deviáns magatartás kialakulásának okai, a lakótelepek hatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pázmány, Zsuzsa (1974) Adalékok Szeged településföldrajzához. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pécsi, Alexandra (2019) Egyes vadászathoz kapcsolódó büntetőjogi tényállások elemzése a vadászati jog szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Dorottya (2018) A hidegháború délkelet-ázsiai proxy háborúi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Enikő (2019) Kiskorúak védelme a médiajogban, a Médiatanács joggyakorlatának függvényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Gabriella Mónika (2009) Sajátos nevelést igénylő tanulók kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Ramóna Erika (2023) A pedagógusok kiégésének okai és elkerülési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Ildikó (2008) A Mohácsi Jenő Városi Könyvtár, Mohács 1999-2004 És PR- tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Ildikó (2000) A tanítás-tanulás folyamatában alkalmazott módszerek vizsgálata földrajz tanórákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, László (2010) A podcasting, a 21. századi andragógia modern eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Mónika (2012) A pedagógus személye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsi, Ramóna (2020) Gyászfeldolgozás gyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pécsiné Kormos, Renáta (2022) Kötődési problémák megnyilvánulása beszoktatás esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péczeli, Éva (1998) Az oktatáspolitika fejlődése Solt művelődéstörténetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péczelyné Gerencsér, Zsuzsa (2008) Mérési lehetőségek, a mérés eredményeinek értékelése az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péczkáné Szebenyi, Krisztina (2011) Intézményi átalakulás aktuális kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Péics, Andor (2008) Egyéni vállalkozás indításának és működésének tapasztalatai egy példán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pék, Nanetta Veronika (2016) A pénzügyi lízingszerződés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pékó, Erika Barbara (2014) Prostitúcióval összefüggésben elkövetett bűncselekmények elemzése, különös tekintettel a prostitúciós bűncselekmények áldozatainak védelmére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pékó, Erika Barbara (2015) A fiatalokat érintő társadalmi problémák elemzése, különös tekintettel Szolnok Megyei Jogú Város lakosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péli, Alma Zsuzsanna (2022) A nők és a társadalmi nem reprezentációja a magyar mint idegen nyelv tankönyvekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péli, Katalin (2020) Korrupciós helyzetkép Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péliné Csiffáry, Tünde (2007) Családi életre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péntek, Gyuláné (2004) A pedagógusmunka értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Péntek, Imréné (2016) Fejlesztő iskolai oktatás egy magánintézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pénzes, Ernő (2013) Többszörözés a képzőművészetben és annak jogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pénzes, Veronika Zsóka (2012) A Facebook nyelvhasználatának néhány jellegzetessége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pénzes, Róbert (1991) Középiskolás fiatalok a sportszerűségről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pénzes, S. Róbert (1979) A család és az óvoda szerepe az iskolaérettség kialakításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pénzváltó, István (1995) A közoktatás elmúlt öt éve Szerkezeti és tartalmi változások. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pépp, Nelli (2010) Amerikai-izraeli kapcsolat és szövetség (1948 - 1993). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Anikó (2009) Az Európai Unió Munkaidő szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Györgyné (2009) Szabadidő-szervező lehetőségei a tanulók egészséges életmódra nevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Dr. Józsefné (2001) Az óvodai nevelés sikerességének összetevői a Békéscsabai Kölcsey utcai óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, László (1980) Egyenlőtlenségek és tanításuk az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péter, László (2014) „Ép testben, ép lélek.”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Margit (2011) A szegénység Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Éva (2008) A zenei tehetség pedagógiai és pszichológiai jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Ilona Balaton déli partjának idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péter, Katalin (1999) Kábítószerkérdés a tanárképzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péter, Luca (2020) Sajátos nevelési igényű tanulók tanórán kívüli integrációs lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter, Lászlóné (1999) „A tanítás a szeretet egyik módja” avagy a Gordon módszer, mint alternatíva. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péter, Vivien (2020) Gyermekvédelmi prevenció az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter Szabó, Tamás (2015) A zöld ipar, zöld gazdaság hatása a foglalkoztatásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter-Gál, Szabina (2021) Az IKT szerepe a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásában - Fókuszban az oktatási célú robotok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Péter-Szabó, Tamás (2021) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Péter-Szabóné Tajti, Szabina (2020) A műanyagipar jövője a jelenkor kihívásainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péterfai, János (1973) Tass község település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Péterfia, Nóra (2006) Kúpszeletek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Péteri, Szilveszterné (1990) A hátrányos és veszélyeztetett tanulók helyzete Áporkán az Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péterné Fatér, Edit (2006) A Comenius I. bevezetésének lépései és tapasztalatai egy adott intézményben : ahogy elkezdődött, avagy: hogyan sodródott bele egy iskola a Comenius 2000 programba. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Péterné Fatér, Edit (2010) Kistérségi kisiskolák jelene avagy „TSZ-esítés” az oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Péterné Fidler, Elvira (1995) Az iskola mint a helyi igények kiszolgálója. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Péterné Szabó, Irén (2004) Értékelési rendszerek az európai oktatásban, s hazai alkalmazásuk lehetőségei és feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pétervári, Máté (2014) Az első magyar csődtörvény elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pócos, Zsolt (1998) A fiatalkorú bűnözés alapvető problémái napjainkban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pócs, Gabriella (2016) Jogi szabályozás és gyakorlat a természetvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pócsik, Zita (2001) Ónismeret az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pócsik, Gabriella (2013) Három magyar fővárosi színház gazdálkodása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pócsik, Gabriella (2011) Interkulturális kommunikáció non verbális csatornákkal. A Reinsberg család megismerésekor használt non verbális jelzések és a beilleszkedés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Póka-Tóth, Barbara (2023) Elégedettség és párkapcsolati tapasztalatok - Az élettel való elégedettség összefüggése a kapcsolati elégedettséggel és a páros megküzdéssel IBD-páciensek mintájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pókáné Bükki, Ágnes (2001) Az egyházi iskola helye és szerepe az oktatáspolitikában Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Póli, Bella (2015) Üzleti mediáció az Európai Unióban és Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pólya, István (2005) A Szentesi Kisegítő Iskola első 10 tanévének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pólya, Krisztina (1994) Összefüggés népesség és településfejlődés között Baranya megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pólya, Tamás (2008) Tisza Rádió, a fiatalok hullámhosszán! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pónya, Katalin (2023) Perbeszéd helyett párbeszéd, avagy az alternatív vitarendezés lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pópa, Mária (1999) Konfliktuskezelés az iskolában (Esettanulmányok bemutatása). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pópity, Anna (2018) Szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az anyagi büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pópity, Lilla (2021) A gazdasági társaságok társaságiforma-váltása, egyesülése és szétválás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pópity, Sarolta (2014) A szovjet hírszerzés és brit kémelhárítás konfliktusai (Cambridge 5 eset). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pór, Mariann (2023) A szülői stressz és a párkapcsolati elégedettség összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pósa, Dorka (2023) Hatékony cégvezetés a személyiségvonások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pósa, Róbert (2005) Innovatív pedagógiai és pszichológiai módszerek értékelése egy speciális nevelési intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pósa, Róbert (1994) Gyermekvédelem az SOS-gyermekfalu-mozgalom tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pósa, Ágnes (2014) A klarinéttanítás és -tanulás a fejlődéstani, motivációs és életkori sajátosságok aspektusából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pósa-Szalai, Erzsébet (2021) A Home Office előtérbe kerülése Magyarországon a Covid járvány megjelenésével. Alkalmazható -e hatékonyan ez az atipikus foglalkoztatási forma? : gyakorlati tanácsok HR szakembereknek, vezetőknek, munkavállalóknak. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pósfay, Balázs (2007) A 21. század minőségügyi kihívásai : kérdések és válaszok az oktatásügyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Póta, Sára Júlia (2023) Egy vállalatirányítási rendszer új verziójának bevezetése egy multinacionális vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Póth, Attila (2021) Az utak ördögei - mennyire agresszívek a magyar autóvezetők? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Póth, Csilla Judit (2015) A magyar állampolgársággal nem rendelkező személyek jogi helyzete Magyarországon, különös tekintettel az egészségügyi ellátásukra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Póth, Júlia Anna (2013) A munkaügyi viták és rendezésük intézményei, különös tekintettel a munkajogi kártérítésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Póth, Máté (2015) A helyszíni szemle szerepe a betöréses lopások bizonyításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pótor, Janka Johanna (2008) A fűszerek randevúja a mosolyok országában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pótár-Bóta, Anita (2020) Magyar óvodások elemi mozgáskészségeinek vizsgálata a Test of Gross Motor Development, second edition (TGMD-2) segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pótári, Tímea (2001) Hit, Remény, Szeretet. A derekegyházi Ápoló Otthon múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pótári, Tímea (2013) A többcélú gyógypedagógiai intézmények szerepe és lehetőségei az értelmi fogyatékos gyermekek ellátásában : a Rigó Alajos Oktatási Intézmény szakmai munkájának elemző-értékelő bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pödörné Horváth, Katalin (1979) A döri fazekasság. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pöltl, Ágnes (1992) A pszichoanalízis freudi elvei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pölös, Gábor (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pölös, Izabella Barbara (2014) Vitarendezés a Kereskedelmi Világszervezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pölös, János (2007) Az iskolaigazgató vezetői befolyásának forrásai, sikerességének feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pölös, Mónika (2010) Választások rendszere a rendszerváltástól napjainkig Csongrád megyében a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pölösné Krizsán, Ildikó (1981) A Dél-Kelet Alföld hévízkészletének és a geotermikus energia felhasználásának komplex vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Pörge, Zita Andrea (2017) A házassági perek statisztikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pörnye, Ildikó (2004) A vadnyugat. Történelem és legenda. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pünkösti, Rózsa Piroska (1996) A magyarországi matematika története a legrégibb időktől a Kiegyezésig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Püski, Gyöngyi (2020) EFL students' language attitudes, linguistic self-evaluation, language learning motivation, and pronunciation: A study of Hungarian university students. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Püspök, Csilla (2021) Mobbing, avagy munkahelyi pszichoterror. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Püspök, Csilla (2018) A munkanélküliség pszichológiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Püspöki, Eszter (2009) Mediáció a polgári jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Püspöki, Nikolett (2023) Téli ünnepkörhöz kapcsolódó jeles napok és néphagyományok az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Pőcze, Zsuzsanna (2000) Betegségjegyek az írásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Qatarneh, Ranad Amjad Thalji (2023) The cross-cultural similarities and differences towards the proverb ‘money can’t buy happiness’. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Qellné Kucsera, Márta (2013) Devianciák a mai magyar társadalomban: az alkoholizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Qian, Shuyu (2023) Factors Affecting Global Educational Equity. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rab, Zoltán (1994) A jánoshalmi alsófokú oktatás története az alternatívák tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rabay, Teráz (1969) Harta település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rabb, Enikő (2011) Házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rabb, Szabina (2012) A távmunka kialakulása és helyzete Magyarországon, a távmunka és a bedolgozói jogviszony elhatárolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rabb, Ágnes (2006) Szöveggyűjtemény a mély web tanulmányozásához : cikkek és tanulmányok, külföldi és magyar források alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rabi, Ilona (2015) A nyugdíjbiztosítási rendszer finanszírozása napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rabi, Ágnes (1998) A zene pszichológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Racskai, Ágnes (2022) Társállatok és embertársak. Empátia, alapvető pszichológiai szükségletek, érzelemtulajdonítás és a társállathoz való kötődés vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Racskó, Tamás (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rada, Adél (2023) A súlyos anyagi depriváció területi különbségei Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rada, János Szentlőrinckáta gazdasági fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rada, Sarolta (2007) Vigilia folyóirat 2006-os repertóriuma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Radenovic, Emőke (2020) A vajdasági magyar korai logopédiai ellátás megvalósulása a 0-4 évesek körében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Radics, Katalin (1975) Játékos matematikai feladatok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radics, Márta (2016) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Radics, Márta (2016) A nyelv- és beszédfejlesztés lehetőségei társasjátékokkal a szól-e? szűrőeljárás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radics, Renáta (2012) A kisebbségek helyzete Franciaországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radics, Kata (2005) A drámapedagógia helyzete a szarvasi általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radics, Zsuzsa (1991) Személyiségfejlődési zavarok. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radicsné Albert, Zsuzsanna (1999) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radicsné Nagy, Andrea (1999) A válás lélektana. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radicsné Szerencsés, Teréz (1995) Áthelyezési vizsgálatok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radnai, Renáta (2022) A sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja a hódmezővásárhelyi Szabadság téri óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Radnai, Szilvia (2010) Az Amerikai Egyesült Államok két elnökének politikai kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radnai, Rita (1996) Gerendás gazdaságföldrajzi leírása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radocsai, Ferenc (1964) Zákányszék gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Radojicic, Stefan (2016) Human Trafficking. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radovics, Lilla Mária (2017) Finnország Alkotmányfejlődése : különös tekintettel az Åland-szigetek speciális jogállására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Raduly, Georgina (2016) Családi ellátás az Európai Unió egyes tagállamaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Radvánszki, István (2021) Digitális bennszülöttek készség- és képességfejlesztése kultúrtörténeti anekdoták és szabadulószobák segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radvánszki, István (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Radvánszki, Előd (2014) A szubkultúrák és a mainstream kultúra hatásai a média górcsövén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Radványi, Lászlóné (2001) Konfliktusok megoldása egy csoportban "Ha a falak leomlanak". Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Radványi, Judit (2007) Sárrét illetve Szeghalom kulturális élete a II. világháborúig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radácsi, Éva (2008) Hagyományok és újítások a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület történetének 19 éve alatt. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Radácsi, Genovéva (2014) A fuvola tanításának módszertani lehetőségei 8-14 éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radácsi, Éva (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radácsi, Éva (1986) "A város peremén ..." Kiskundorozsmai cigánygyermekek a törökszentmiklósi tapasztalatok tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Radó, László (2006) Profilbővítés mint innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Radó, Attila (2004) A drogokról Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rafael, Balázs Leándrosz (2023) A Magyarországi cigányság politikai helyzete a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rafael, Balázs Leándrosz (2019) A Romani kris és az albán szokásjog összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rafai, Andrea (2019) USA as hegemony and the concept of power. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rafai, Krisztina Fanni (2018) „Guð blessi Ísland” : a 2008-as izlandi bankválság és az azt követő válságkezelés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rafai, Gábor (1986) Fejezetek a Délmagyarország történetéből Az első évtized /1910-1920/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rafai, Krisztina Fanni (2020) A génmódosított szervezetek (GMO-k) jogi, politikai és társadalmi vonatkozásai az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Raffai, Balázs (2022) Viccpártok a politika világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Raffai, Bernadett (2011) A gyermekek jogának védelme a háborúban, különös tekintettel a gyermekkatonaság kérdésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Raffai, Bernadett (2015) Úton Európába : a menekültek védelme a nemzetközi és európai színtéren. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Raffai, Erzsébet (2010) Általános iskolások szlenghasználata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Raffai, János (2000) A pedagógus szerepe a hátrányos helyzetű és nehezen nevelhető gyermekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ragettli, Helga (2007) Albrecht Dürer úttörő szerepe Avagy az olasz reneszánsz hatása a német művészetre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ragály, Emese (2021) A magyarországi okos városfejlesztés megvalósítási folyamatának és társadalmi vonatkozásainak bemutatása : az okos város koncepció általános irányelvei alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ragány, Mihály (2009) Mai magyar színházi körkép a társadalomstatisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ragányi, Gyula (2007) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás (Szigetköz) települései közoktatási intézményeinek költséghatékonysági, közoktatási feladat ellátási és szakmai munkájának elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rahimli, Rahim (2023) Financial Decisions of Individuals. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Raisingerne Tatai, Erika (2006) Intézményvezetés egy sajátos nevelési igényű tanulókat nevelő-, oktató magániskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Raisz, Réka (2005) Jazz a XX-XXI. század fordulóján. Generációnk és a jazz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Raiszné Tőke, Erzsébet (2015) A gyakornok felkészítése az etnikai, életvezetési problémákból adódó pedagógiai módszertani feladatokra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Raja, Zaib Ali (2023) New Product Development Strategies Impact Apple Inc Global Success. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajcsicsné Juhász, Andrea (2021) A közfoglalkoztatás, mint félutas integráció : a közfoglalkoztatás egy hátrányos helyzetű kistelepülés életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rajcsik, Aliz (2007) A család szocializáló hatása a gyermekek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajda-Józsa, Fanni (2010) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rajki, Anna Lúcia (2021) A tanári kiégés jelensége és megelőzésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajki, Ágnes (2023) Az állatbarát munkahelyek és a munka-magánélet egyensúlya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rajki, Attila János (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rajnai, Márta (2009) A börtönélet ártalmai és ellentmondásai - avagy milyen az élet a rácson túl? -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajner, Judit (2008) A bűnözés okai a roma társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajniczer, Kinga (2012) A fogvatartottak alapjogai és biztosítékai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajosné Kozma, Katalin (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rajsli, Dália (2020) Amikor hatékonnyá válik a lámpaláz- A flow-élmény és a teljesítményszorongás kapcsolata színészeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rajtár, Dóra (2007) Der Sprachgebrauch von Ungarndeutschen in der Gemeinde Elek. Eine soziolinguistische Untersuchung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rajtár, Hajnalka (2007) A deviancia pszichológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rakhmonov, Jaloliddin A. (2020) International Trade Rules of the Audiovisual Copyright Industry. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rakita, Csilla (2006) Szilády Károly és az első kecskeméti nyomda. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rakk, László (2006) Szamizdat évtizede: a 80-as évek második nyilvánossága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rakonczai, Ildikó (2006) A Magyar Posta ZRt. küldeménytovábbítási rendszerének logisztikai vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rakonczai, Jánosné (1966) A valóság bemutatása, mint a földrajzi szemléltetés eszköze. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rakonczai, Orsolya (2011) A táplálkozási szokások felmérése 1-4. osztályig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rakonczi, Szilvia Anikó (2005) Westel Mobil Rt.- T-Mobile Magyarország Rt. névváltás folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rakonczás, Szilvia (1993) Több könyvű oktatási modell /А békéscsabai 10. Sz. Ált. Isk. programja/ 1-4. osztály. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rakuszné Makra, Ibolya (2015) Bérezési rendszerek összehasonlítása eltérő nemzetgazdasági ágazatban működő gazdasági társaságoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rakóczki, Mária (1993) A veszélyeztetett kiskorúak helyzete Bekecs községben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ramasz, Gergő (2022) Logisztikai feladatok részletezése és véleményezése a ContiTech Rubber Industrial-nál végzett munkám alapján. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Rangasz, Edit Beáta (2013) Szociális ellátások a világ néhány nagy vallásában, különös tekintettel a kereszténységre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rangasz, Edit Beáta (2011) A gyermek jogai a családi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rapavi, Rebeka (2022) Tartalom és nyelv integrálása a környezetismeret órán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rapcsok, Dóra (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rapcsák, Norbert (2010) A szociális védelmi rendszerek sajátosságai : családsegítő szolgálatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rapcsányi, Edit (2008) A magyarországi cigány szokások, hagyományok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rapcsányi, Máté Miklós (2017) Helyzetjelentés a magyar politikai kommunikációban történő átmenetekről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rapi, István (1983) Gödöllő és közvetlen környéke természeti földrajzi viszonyai, Gödöllő gazdasági elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Raposa, Krisztina (2007) A zenekar szerepe a társadalomban a barokk kortól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rapp, Antal (2004) "Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz" : csoportdinamika vizsgálata a kamasz társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rappai, Szilvia (2021) Az óvodai szervezet kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, fejlesztésének lehetőségei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Rappaport, Dóra (2000) Rendezvényszervezés és marketingtevékenység a Duna karnevál tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rashidli, Zaur (2021) The role of social media in creating brand loyalty: The case of NetPincér. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Raskovics, János (2011) Eutanázia, önrendelkezési jog és az emberi méltóság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ratalits, Zoltán (2004) Természettudományok oktatása az alapi általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ratkai, Kitti (2006) Erőszakmentes konfliktuskezelés az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rausch, István (2007) Az iskolaintézmény strukturális és funkcionális elemzése, a fejlesztés és működésértékelés műveletei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rauscher, Roland (1997) Információ a társadalomban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rausz, Péter (2013) A totalitarizmus elmélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rausz, Szilveszter (1969) A számonkérés módszereinek korszerűsítése és folyamatosságának biztosítása földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ravasz, Enikő Edit (2016) A munkahelyi konfliktuskezelést támogató kompetenciák fejlesztése a Talentum Alapítványnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ravasz, Mihály (1987) Taverna Szálló, Budapest Az alkalmazkodó építészet. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ravasz, Nóra (1998) "Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak..." Eutanázia, avagy a kegyes halál. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ravasz, Viktória (2005) A humánerőforrás tervezése, a humánerőforrással való gazdálkodás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ravaszné Horváth, Marianna (2006) Az egyházi iskolák szerepe az oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rebenyák, Erika (2009) A közoktatás intézményi folyamatainak elemzése a jogszabályok tükrében. közoktatási törvényben megjelenő folyamatok elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Redenczki, István (2021) Esterházy Pál és a magyar mecénás főurak testamentumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Redler, Anna (1942) Jászberény földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Regolics, Mónika (2007) Szocializáció a lakásotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Regős, Eszter (2014) Egészségügyi adatkezelés a munkahelyen? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Regős, Lívia (2015) Környezeti nevelés az alsó tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Regős Rodenbücher, István (1948) Paks és környékének földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Rehák, Anita Ildikó (2015) Az orvos kártérítési felelőssége az új Polgári Törvénykönyv tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rehákné Müller, Anikó (2008) Kistelek története és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rehó, Andrea Stella (2013) A családtámogatások intézményrendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Reibl, Fanni (2023) Fiatal felnőttek jövőképe a családi szocializáció és az időperspektíva tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Reichardt, Ágnes (2010) A szükségesség és arányosság kérdése a jogos védelem megítélésénél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Reichenbach, Pálné (1975) Matematikai feladatok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Reichert, Ilona (1948) Soproni hegyvidék monográfiája. Sopron és környéke. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Reigl, Szonja Kitti (2019) Az alternatív vitarendezési módszerek megjelenésének hatása a magyar munkaügyi perekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Reijnders, Aliz Lili (2023) A roma gyermekek óvodai és iskolai fejlődésének nyomon követése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Reinerné Mihályi, Borbála (2005) Minőségirányítási rendszer építése a székesfehérvári Nefelejcs utcai Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Reisz, Ferencné (2001) A partnerközpontú együttműködéstől a folyamatszabályozásig a Mohácsi Park utcai Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Reisz, Mariann (2023) Az iskolai pozitív fegyelmezés és az iskolai mentálhigiéné kapcsolata egy projektben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Reisz, Beatrix (2008) Protokoll a gasztronómiában Magyarországon és egyes Távolkeleti országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Reisz, Mariann (1995) A KALOT-mozgalom és népfőiskolák. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Reizner, Judit (2012) Laikus bíráskodás, különös tekintettel az Egyesült Államok esküdtszéki rendszerére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rejtliné Marton, Erika (2004) Családi szocializáció, családi nevelés problémái serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rekecki, Orsolya (2021) A Netflix márkakommunikációja : a Netflix márkakommunikációs stratégiájának elemzése az Instagramon Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rekecki, Dorottya (2020) Az aktív és az inaktív életmód érzelmi intelligenciára gyakorolt hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rekedt-Nagy, Zoltán (2005) A közoktatási intézmény belső ellenőrzésének rendszere, az ellenőrzés területei és módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rekedt-Nagyné Kucsora, Hajnalka (2006) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rekeny, Klára (2023) Az irodalomterápia lehetőségei az idősek mentális egészségének megőrzésében és fejlesztésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rekeszki, Anna (2023) A mese fejlesztő hatása a DIFER tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rekettye, Emília (2022) Vajdasági magyarok nemzeti kisebbségi jogai a Trianoni békeszerződéstől napjainkig, különös kitekintéssel a mai időkre, illetve ennek hatása a Szerb Köztársaság Európai Uniós csatlakozására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Remeczki, Andrea (1999) Helyzetkép a gyulai középiskolás fiatalok szabadidős tevékenységéről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Remenyik, Petra (2023) A pedagógusok kiégésének vizsgálata a munkaértékek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Remete, Emilia (1947) Középső Rábavölgy monográfiája: Sárvár és környéke. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Remzső, Ildikó (2007) A televízió hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Remzsőné Piti, Kata (2003) Egy óvodai szervezet formális és informális struktúrája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Remák, Vivien (2010) A rurális turizmus perspektívái Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Reményi, Regina (2023) Állami gondozásban lévő gyermekek irodalomterápiája: a kirekesztettség érzésének csökkentése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Reményi, Rita (2015) A diákmunka kialakulása, szabályozása és helyzete napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Reményi, László (2004) Az adóvégrehajtás intézmény és szabályrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Reményik, Andrea (2021) A jogviszony megszűnése és megszüntetése a rendvédelmi szerv munkajogában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rencenjiné Majer, Marianna (2007) A kávé A kávé terjedése és fogyasztása Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rend, Izabella (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rendek, Tímea (2011) „Jog-lehetőség-hozzáférés” A felnőttképzési rendszer működésének jellemzői és a felnőttképzési szolgáltatásokhoz való hozzáférés problémái Bács-Kiskun megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rendek, Tímea (2013) "Tanultam, tanulok és tanulni fogok?" A felnőttkori tanulás lehetőségei és korlátai Bács-Kiskun megyébenA felnőttkori tanulás lehetőségei és korlátai Bács-Kiskun megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rendes, Szimonetta (2013) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása, ezen belül az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rendl, Rita (2007) A népmesék hatásai a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Restás, Cintia (2022) Az iskolázottság és a bűnelkövetés kapcsolata a gazdasági bűncselekmények körében, különös tekintettel a költségvetési csalás bűncselekményre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Restás, Tímea (2011) Konzuli védelem a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Restás, József (2000) Deviancia és a fiatalkori bűnözés közötti kapcsolat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Restás, József (1999) A korszerű vezetési-szervezési módszerek alkalmazásának lehetőségei a Szegedi Rendőr Szakközépiskola szakmai alap képzésének tervezésében és végrehajtásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Restás, Tünde (2008) A nők helyzete Magyarországon a XIX. században - Damjanich Jánosné életének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Resócki, Rolland (2021) Tradicionális tánckultúra a vajdasági Tisza mentén (1920-1990). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Retkes, Janka Evelin (2021) Az állatkísérlet mentes kozmetikai termékek iránti fogyasztói lojalitást befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Retkes, Tamás (2023) Az államadósság-válság hatásai a görög gazdaságra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Retkes, Józsefné (1999) A Kiskunfélegyházi Tanítóképző története (1871-1957). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Retkes, Sándor (2007) Pedagógiai és közgazdasági követelmények a közoktatási intézmény gazdálkodásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Revóczi, András (1989) A szabadságvesztés büntetés során kialakuló deviáns viselkedésformák. A homoszexuális fogvatartottakkal való foglalkozás problémai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Reáné Egri, Tímea (2007) A szegedi Nagyárvíz és újjáépítés az 1879. évi katasztrófája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ribáné Hosszú, Valéria (2006) Egy adott közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ribárszki, Csilla (2005) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ribárszki, Ádám András (2015) Orosháza kiemelt turisztikai vonzereje: Gyopárosfürdő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ribáry, Zoltán (1992) A váci Reménység Egyesület múltja és újjáéledése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Richter, Nóra (2022) A mentorálás folyamata és a szervezeti integráció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Richter, Dávid László (2020) A jövő OTP fiókja és marketingkommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ricz, Eleonóra (2012) Tematikus webnapló: Kétlakiék, avagy Szabadka-Szeged határok nélkül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Riczkó, Eleonóra (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Riczkó, Eleonóra (2006) A nem állami, illetve nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények működésének tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Riczu, Andrea (2020) A munkavállalók személyes adatainak védelme a XXI. században, különös tekintettel a GDPR szabályaira, valamint a munkáltató munkavégzéssel kapcsolatos ellenőrzési jogára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Riczó, Péter (2010) Az előzetes letartóztatás végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rideg, Sára Réka (2017) Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, különös tekintettel az Európai Külügyi Szolgálatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rideg, Ágnes (1998) Gyermekvédelem - SOS pedagógia megvalósulása a Battonyai gyermekfaluban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ridegné Szilágyi, Bettina (2008) Minőségfejlesztési lehetőségek egy kistérségi tagiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Riedelné Hegedűs, Éva (1995) Vázlat a tömegművészetekről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rieger, Tamás (2011) A szuverenitás teoretikus megközelítése az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Riez, Ágnes (1967) Márianosztra település és népességföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Riglerné Lestyán, Katalin (1998) A cigány tanulók fejlesztési lehetőségei az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rigó, Csabáné (2009) Intézményértékelési rendszerek : a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium önértékelési rendszere, működtetésének tapasztalatai, eredményei, szerepe a minőségfejlesztés folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rigó, Luca Boglárka (2023) A jelzáloghitelezés kockázatai banki és lakossági szempontok figyelembe vételével, valamint a magyar jelzáloghitelezés helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rigó, Margit (1966) A matematika tanítás néhány kérdése a reformtanterv tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rigó, Melitta (2012) A kulturális örökség digitalizálásának szerzői jogi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rigó, Mónika (2012) A szabálysértések alakulása, különös tekintettel a szabálysértési eljárásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rigó, Péter (2012) Nem könyv jellegű dokumentumok digitalizálása es kereshetővé tétele. BA/Bsc, József Attila Tudományegyetem.
Rigó, Sándorné (1999) Menedzserszemléletű iskolavezetés menedzsmentek az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rigó, Tibor (1993) A humanisztikus szemléletmód alkalmazásának lehetőségei a nagymágocsi Kastélyotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rigó Mihályné Pallagi, Izabella (1988) A szemléltető rajzolás jelentősége az ismeretek elsajátításában, megértésében, gyakorlásában. A magyarázó rajzolás - táblai, transzparens - jelentősége egy-egy földrajzi folyamat bemutatásánál. A tanulók rajzos tevékenysége gyakorlásként, ellenőrzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rigóné Pleskó, Rita (2004) A diák is ember : a gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rill, Zoltánné (1995) A szólásokban és közmondásokban rejlő erkölcsi értékek felhasználása az óvodás és kisiskolái korú gyermekek nevelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rimaszombati, Imréné Ok és okozati összefüggés a hetedik osztályos földrajz-tanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rimay, András (2020) „Tiszta szívvel” Dokumentumfilm a pécskai magyarságról, a Kisebbségi Hagyományőrző Egyesületről és a Magyarság Házáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rimayné Volter, Klára (2009) A házastársak szerződései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rimovszki, Beatrix (2006) Hulladékgazdálkodás helyzete Szegeden és környékén, a keletkezett hulladék újrahasznosítási lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rimóczi, Gábor (2000) Az informatika az oktatásért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rimóczi, Ildikó (2007) Uj utak az új évezredben - Az intézményi innováció útjai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rindt-Kiss, Sándor (2022) Erősségek, fejlesztendő területek egy mérés tükrében a Helvéciai Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ringbauer, Tünde (2022) Aberratio ictus und error in persona vel objecto im Spiegel der Rechtsprechung [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ringler Andrásné Szentpéteri, Mária (1975) Szolnok megye idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ringler-Szabó, Irén (2021) Az online-tanulás és a vonásoptimizmus összefüggéseinek vizsgálata egészséges serdülők mintáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ripp, Zsuzsanna (2016) Tanulási stílusok és stratégiák vizsgálata alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ripp-Sveier, Jázmin (2023) Az online marketing hatása a kisgyermekes anyukák internetes vásárlásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rischák, Balázs (2023) A Daft Punk zenei és vizuális kommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rischák, Tiborné (1966) Hódmezővásárhely természetes és mesterséges vízrendszerének fejlődéstörténete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ristyák, Judit (1975) A valószínűségszámítás programozott tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ritter, Betty (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ritterné Bakacsi, Barbara (2009) A szegénység Magyarországon. A gyermekszegénység alakulása Magyarországon a KSH adatközlése alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ritterné Molnár, Irén (2007) Serdülőkorú fiatalok családi szocilaizációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rittler, Ivett Valéria (2023) Egészségügyi intézmények finanszírozása és kontrollingrendszerei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Ritzl, Réka (2021) A 3-7 éves korban örökbefogadott gyermek beilleszkedése az örökbefogadó családba- esettanulmány. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rixer, Ádámné (1968) Érd gazdasági és település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rizner, József (2000) A tanulók szabadidős szokásainak változásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rizner, József (1985) A közművelődési intézmények reklám és propaganda tevékenysége Kazincbarcikán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rjasko, Natalia (2020) The evolution of EU-Ukraine partnership with special regard to the latest agreements accepted. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Robotkáné Kis-Molnár, Edit (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Robotkáné Kis-Molnár, Edit (2020) A probléma alapú tanítás a földrajzban Egy PBL projekt 10. és 14. osztályos tanulókkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rocsa, Ágnes (2009) Egy híres magyar műgyűjtő: Ráth György. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rocsik, Dániel (2015) Fogyatékkal élő személyek testnevelése és sportja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rocsik, Dániel (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rocsik, Zsófia (2020) Gyermekvédelem az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rocskár, Gyöngyi (2008) Ülő Bika nemzetsége, avagy hogyan éltek a sziúk? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rocskár, György (2008) Temetkezési kultusz az Ókori Egyiptomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rocskár, Zsoltné (2007) Az örökbefogadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rocskárné Hódi, Margit (2009) Módszertani megújulás - Minőségfejlesztés a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Roczkovné Kotroczó, Ágnes (2011) Hátrányos helyzetű tanulók kommunikációs nevelésének néhány lehetősége az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Roczkovné Kotroczó, Ágnes (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rodic, Ádám (2021) A magyar és lengyel devizaárfolyamok összehasonlító elemzése monetáris politikai szempontból 2007 után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rogoz, Petra Éva (2012) Illegális bevándorlás az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rohony, Miklós (2010) Falklandi konfliktus és háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rohony, Noémi (2022) Többségi pedagógusok és gyógypedagógusok differenciáló gyakorlatának összehasonlító vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rohoska, Rita (2004) "Közösségi művelődés". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rohács, Betti (2021) Munkaerőhiány megoldása közérdekű nyugdíjas szövetkezet aspektusából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rojkó, Gábomé (2000) A három országos óvodai program összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rojkóné Székely, Terézia (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rokob, Tibor (1991) Érzelmek az emberi viselkedésben, ábrázolásuk a különböző művészetekben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rokolya, Krisztina (2011) Mi a Forrása egy jól működő vállalatnak? : a GriffSoft Informatikai Zrt. humánerőforrás-központú elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rokolya, Krisztina (2009) „Mondjam vagy mutassam?” A munkaügyi mediációban megjelenő testbeszéd rejtélyes üzenete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rokolya, Péter (2018) Anyagi ösztönzés rendszere a versenyszférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rokolya, Szilvia (2021) A helyi szociális intézmények bemutatása: Szank. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rokolya, Katalin (2010) Nagykereskedelmi vállalkozás marketing koncepciójának bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Romfa, Linda (2023) A digitális könyvtárak jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Romhányi, Réka (2020) A nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek integrációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Romsics, Zsuzsanna (1978) A családi életre nevelés problémái a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Romácz, József (1965) Bácsszöllős község szölő - és gyümölcstermesztésének földrajzi alapjai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Román, Sára Rebeka (2022) Emberek és különféle állatok fotózása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Román, Edit (2005) Szülők nevelési hatása testvérpár kapcsolatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ronyecz, Nikolett (2022) A megküzdési képesség fejlesztése női meséken keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rosinsky, Tünde (1991) A szerelemről és az egyén pszichoszexuális fejlődésről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Roskó, Rita (2011) A 2008-as gazdasági világválság munkaerőpiacra gyakorolt hatásai az Észak-Alföldi régión belül a statisztikai és demográfiai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rossu, Alexandra (2022) A diplomáciai képviselők jogállása a nemzetközi jogban - a kapcsolódó kategóriák változásai a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rossu, Balázs Roland (2015) Kollektív szerződések az „új” munka törvénykönyve tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rossu, Balázs Roland (2011) Zöld munkahelyek és a megújuló energia szektor : a megújulók hatása a magyar foglalkoztatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rossu, Patricia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rossu, Patrícia (2020) Magyarországi román népmesék szerepe nevelésben, oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rossu, Tivadar (2010) A technika fejlődésének hatása a társas kapcsolatokra hazánkban a '60-as évektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rosta, Réka (2021) Fiatal felnőttek tanulmányi sikeressége az időperspektíva, a reziliencia és az észlelt múltbéli szülői bánásmód tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rosta, István (2005) Kiválasztás, beválás, csapatjáték. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rosta-Túri, Klaudia (2023) Az iskolai bántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Edit Kincső (2021) A különélő szülő jogai és kötelezettségei, különös tekintettel a kapcsolattartásra és annak végrehajtására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Edit Kincső (2013) A női fogvatartottak helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Hajnalka (2014) Roma lét a 20-21 században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Janka (2013) A szabad bizonyítás elve és a polgári perbeli bizonyítás egyes kérdései : az illegális eredetű bizonyítékok, illetve a személyiségi jogot sértő információk problémaköre, különös tekintettel a munkaügyi perekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, János (2006) Az Általános Művelődési Központ, mint lehetséges intézményforma a többcélú kistérségi társulások feladat ellátási formáiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Vanda (2021) A futás kapcsolata pszichológiai tényezőkkel : pszichológiai jóllét, élettel való elégedettség, észlelt stressz, depresszió, és önértékelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Csilla (2000) Gyermekek közötti együttműködés, identitás, viselkedéskultúra, tolerancia vizsgálata a Hódtói Általános Iskola és Gimnázium 4.b, 8.a, 8.b és l0.b osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostás, Istvánné (1993) Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rostás, Violeta (2001) Kommunikáció a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rostásné Gocs, Rozália (2006) A Jánkmajtisi mikrotérség óvodáinak elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Roszik, Andrásné (2001) Az intézmény használóinak /gyermek, tanuló, szülő/ jogainak és kötelességeinek érvényesülése az oktatás-nevelés területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Roszik, Gáborné (2005) A felnőttnevelés lehetőségei a posta szervezeti kultúrájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Roszkos, Györgyné (1998) "Szülőnek lenni egy ilyen helyzetben..." R. Gy. 12 éves diszlexiás gyermek esettanulmánya. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Roszkos, István (1979) Szabadságvesztését töltő cigányszármazású elítélt veszélyeztetett gyermekének személyiségvizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rotics, József (2000) Válási krízis és tanulási nehézség. B. Áron esete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rotyis, Bálint (2015) Csurka István és az MDF. Párton belüli konfliktusok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rotár, Annamária (2009) Az értékpapírok és a befektetővédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rotár, Lotti (2023) Attitűdformálás megjelenése a többségi oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rovó, Helga (2015) Az eljárás labirintusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rovó, Zsanett (2022) A Covid19-járvány és a szorongás összefüggésének vizsgálata a személyiségtípusok és a kontroll attitűd függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rozgonyi, Margaréta (2013) Az igazságügyi tájékoztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozgonyi, Ákos (2023) Vállalkozásalapítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozgonyi, Gáborné (1992) Az anyaszerep megtanulása az állami gondoskodás alatt álló leányanyáknál. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rozgonyi, Zoltán (2007) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rozmanitz, Enikő (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rozmis, Edina (2023) E-WOM, avagy az online szájreklám hatása a felvételi előtt álló középiskolás tanulók egyetem választására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rozmán, György (2001) A Puskás Szakképző Finommechanikai Kabinetjének megalakulása, működése konfliktuselemei. Stratégiai, módszertani útkeresések. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rozmán, Judit (2020) Lovasterápia, a lóval asszisztált aktivitások és foglalkozások megvalósításának lehetőségei az inkluzív szemlélet tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rozner, Mária (1948) Az Irottkő magyarországi településeinek földrajza. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Rozs, Eszter (1988) Serdülőkorú osztályok közösségi fejlődésének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rozsi, Tiborné (2005) A férfias nő megjelenése az 1920-as 30-as években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsi, Éva (2005) Alkohol mámorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rozslay, Janka (2016) Az egyházak, börtönmissziók, civil szervezetek tevékenysége a büntetés-végrehajtás során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsnyai, Erika (2014) Fürdőgyógyászati ellátások igénybe vétele Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsnyai, Éva (2003) Szolgálatára! : a nyitott, szolgáltató intézményi filozófia elfogadtatása iskolánkban és településünkön. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsnyay, Anna (2022) A kötődési kapcsolatok és az anyai bánásmód diszfunkcionális attitűdökre és kapcsolati elégedettségre gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsnyói, Miklósné (1972) A gondolkodás fejlesztése a szaktárgy /földrajz 8.o./ tanítás-tanulásával létrehozott komplex képzési-nevelési folyamatban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rozsnyói, Sándorné Jászberény gazdasági életének fejlődése 1945-től napjainkig. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rozsos, Edina Sarolt (2022) A szerkesztői tartalomnak álcázott reklám vizsgálata üzleti és fogyasztóvédelmi szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rozsos, Eszter (2023) A terápiás (expresszív-kreatív) írás szerepe a nők irodalomterápiájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Roósz, Mária Mercédesz (2020) A Süd-Alu Kft. fejlődése, jelenlegi helyzete. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Rubaj, Gabriella (1982) Középiskolai tanulók álomélménytartalmának pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rubos, Laura (2023) A közösségi média hatása a divatra - A TikTok, mint divatkommunikációs eszköz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rudics, Árpád (2023) Startupok és startup ökoszisztéma - A szegedi startup ökoszisztéma fejlesztésének potenciális opciói a Szegedi Tudományegyetem intézményi lehetőségeit figyelembevéve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rudics, Emese (2020) Ágencia-élmény tulajdonítás vizsgálata egészséges, magas bipolaritás és magas szkizotípia kockázatú egyetemisták körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rudics, Gábor (1989) Az érzelmi élet zavarai a kisiskolásokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rudinszki, Ines (2014) A német szövetségi és a magyar alkotmánybíráskodás összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rudisch, Ferenc Martin (2021) A nyilvánosság popularizálódása mint válság : antizsurnalizmus és tömegsajtó-kritika a 19-20. fordulóján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rudity, Szécsényi Lilla (2019) Az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonsági politikája és kihívásai a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rudolfné Farkas, Erzsébet (2010) A kötelező magánnyugdíj-pénztárak és az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak összehasonlítása, különös tekintettel működésükre és szervezeti felépítésükre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ruff, Bence (2015) Az USA kulturális diplomáciája a Közel-Keleten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rumi, Lászlóné (2008) A zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola története a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rumpler, Viktória (2014) Az önként végzett munka jogi minősítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rumpler, Viktória (2022) Munkavállaló munkáltató általi korlátozásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rumpler, Margit (1980) A tanyaklubban szerzett információk szerepe az emberek mindennapi életében -kommunikációs rendszerek a közművelődésben-. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ruppáner, János (1988) A közösségi nevelés a napközi otthonokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ruscsák, Mónika (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruskó, Dániel (2023) A CSOK lakáspiaci és lakáshitelpiaci hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ruskó, Sándor (2007) Kistérségi oktatás-szervezés finanszírozási kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ruskó, Cintia (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ruskó, Lili (2020) Silence and Voice: Self-development in Michelle Obama’s Becoming. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ruskó, Rebeka Ramóna (2014) Szocializációs hatások a gyermekkori agresszivitás kialakulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rusz, Borivoj (1993) A deszki szerbek kultúrtörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rusz, László (2008) Az elektronikus kommunikáció fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruszka, Alexandra (2013) A családok helyzete napjainkban társadalomstatisztikai és demográfiai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruszka, Marian (1994) A gazdasági élet alakulása Japánban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rusznyák, Andrea Katalin (2016) A tagsági jogviszony megszűnésének esetei a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságoknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rusznyák, Edit (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rusznyák, János (2000) Az igazgató jogainak és kötelezettségeinek változása az utóbbi évtizedben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rusznák, Sándorné (2010) Esélyegyenlőség megteremtésének támogatása : (Egy megvalósult innováció tanulságai - vezetői szemszögből). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rutai, Anasztázia (2017) Tájékoztatási kötelezettség és legjobb végrehajtás elve a befektetők védelmében, különös tekintettel a MiFID II-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rutai, Balázs (2014) Atipikus munkavégzési formák jogi szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rutai, Tímea (2006) Szélessávú Internet használók és televíziózás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rutainé Fodor, Edit (1999) Ásotthalom szociológiailag hátrányos társadalmi környezetében élő gyermekeinek támogatása a gyermekjóléti szolgálat tevékenységével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ruttkai, András Richárd (2013) Gazdasági bűncselekmények: ok, okozat, prevenció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruttner, Emese (2022) A bűnösség beismerése a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsa, Nikoletta (2009) Az elítéltek igazságügyi statisztikai adatai Magyarországon napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsa, Norina (2015) Munkaidő szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsa, Norina (2012) A munkaerő-kivándorlás, mint az egészségügy dilemmája Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsa, Szabolcs (2015) Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsa, Zoltán (2004) Innováció bevezetése a méhkeréki Kétnyelvű Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsa, Mónika (1992) A Radnóti Miklós Gimnázium története 1970-1990-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ruzsinszki, Anita (2009) A hazai talk-show-k, és ami mögöttük van. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsinszky, Klaudia Éva (2015) A szervezett bűnözés problematikája és a maffia, mint bűnszervezet Olaszországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruzsáné Bordás, Éva (2021) Érzékenyítés a gyulai középiskolás diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rábai, Alexandra (2009) Középiskolás „Ki mit tud?” a szexualitásról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rábai, Ibolya (2012) Hitelintézetek adatkezelése az adatvédelmi biztosi gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rábai, Valéria (1992) A szentlőrinci iskolakísérlet adaptálása a mezőgyáni általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rábek, Veronika (2017) A polgári eljárásjog alapelvei a módosítások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rábl, Gabriella (2009) Az intézmény nevelési-oktatási és szervezeti struktúrájának összefüggései : az óvoda. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rábl, Szabolcs (2021) A termőföld elővásárlási jog földforgalmi és ingatlan-nyilvántartási vetülete. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rábl-Neszvecskó, Dóra Orsolya (2019) Szociális szövetkezet - Bácsalmáson. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácskai, Enikő (1998) A kora-gyermekkori szocializáció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Alexandra (2010) Az Euromediterrán Partnerség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Alexandra (2013) Törökország külpolitikai törekvései a Közel-Keleten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Andrea (2013) Fiatalok a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, András (2005) Kecsketenyésztés tanításának kompetencia vizsgálata egy szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Anna (2021) A hallgatók motiváltságát befolyásoló tényezők a távoktatásban, különös tekintettel az oktató szerepére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Boglárka (2010) Vagyongyarapodási vizsgálatok adóhatósági gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Csilla Mónika (2023) A Nemzetközi magánjogi közrend változása Szent István királytól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Diána (2010) A munkanélküliség alakulása a rendszerváltás utáni Magyarországon a munkaügyi statisztika tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Dávid (2023) A magyarországi romák munkaerőpiaci helyzete és azt befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Erika (2002) A „Fifti-Fifti” program, avagy iskolakísérlet a helyi és központi tantervfejlesztés összehangolására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Evelin (2021) A nemek eltérő vizuális észlelésének hatása a fogyasztói magatartásra online környezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Hajnalka (2021) A hit és vallás hatásai a mentális és lelki egészségre; a közösségben megélt hit megtartó ereje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Ildikó (2022) A könyvvizsgálat megítélése a 18-30 éves korosztály körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Márk (2021) A béren felüli juttatások motivációra gyakorolt hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Nikolett (2018) Szűrővizsgálatok fontossága Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Noémi (2023) A Magyar Telekom Nyrt. toborzási és kiválasztási folyamatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Péter (2013) Az Egyesült Királyság és az Európai Unió Kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Rita (2022) Az adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony munkajogi szabályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Rita (2005) Matematikai feladatok szemléletes megoldása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Sarolta Katalin (2022) A szubjektív memóriát befolyásoló tényezők és a kognitív teljesítmény kapcsolata időskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Tünde Klaudia (2021) Túl a ruhásszekrényen : C.S. Lewis Narnia krónikái c. sorozatának keresztény és pogány szimbólumai, valamint a tündérmese és erkölcsösség motívumai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Vivien (2015) A nevelőszülői és örökbefogadási jogviszony főbb jellemzői; különös tekintettel annak alanyaira és joghatásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Zoltán (2021) Óceáni szemétből készült termékek vásárlási motivációja Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Zsuzsanna (2016) Az iskolai beszédfejlesztés lehetőségei és módszerei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, András (2015) A fiatalok katonai pályaválasztása a társadalmi hatások viszonylatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Angéla (2008) Az Ady Endre Művelődési Ház 40 éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Beáta (2008) Szépség és szépségek versenye - Mi is az a ’legyél te az egyetem arca Hökkentő arcszépségverseny’. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Csabáné (1994) A tanulók tanuláshoz való viszonyulásának vizsgálata egy általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Dóra (2020) Globális környezeti problémák, hatásaik és kezelésük hiányának okai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Edit (1981) Közművelődés a szegedi József Attila Tudományegyetemen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Emil (1992) Újszerű nevelési törekvések a szolnoki Gyermekvárosban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Erzsébet (1982) Szórakozási - művelődési hagyományok felhasználása közművelődésünkben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Ferenc (2016) A munkarendek és bérpótlékok típusai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, György (2004) Dr. Pigler László a pedagógus életútja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Gábor (1967) A vers és előadása : versmondás az általános iskolában. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Rácz, Ibolya (1987) Tisza Volán gazdaságföldrajzának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, József Gyuláné (1999) Hátrányos helyzetű tanulók egy Szakiskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Krisztián (2020) Influencerek hitelességének vizsgálata a fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Lajosné (1979) Mikroszkóp alatt Riportok a munkásművelődésről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Lászlóné (1999) Fejezetek Veresegyház nagyközség iskolatörténetéből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Mária (1992) A mese hatása a gyermek fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Nikolett (2009) Táncművészet (2004-2006) Repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Piroska (1980) Táncdalszövegek értékeinek pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Roland (2015) Sportoló és nem sportoló tanulók NETFIT eredményeinek összehasonlító vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Tímea Judit (2015) Víz a bolygókon : a kisiskolások ismeretei a vízről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Zoltán (1992) A középiskolai honvéd kollégiumban végzett nevelőmunka tervezése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Zsuzsanna (2004) A magyar színházi élet és film a két világháború között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Ágnes (2011) Európai Uniós pályázati rendszerek és azok kultúraközvetítő hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Ágnes (2008) А „II. Esküvő & Baba-Mama Kiállítás és Vásár” című rendezvény bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Ágnes (1978) A Szegedi Egészségügyi Gyermekotthonban nevelkedő szellemileg és testileg fogyatékos gyermekek rehabilitációja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Ágnes (2020) A fogyasztók védelmének jogi eszközei a pénzügyi szektorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Ágnes (2008) A római kori gasztronómia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz, Éva (1991) Nemzetiségi kultúra Dusnokon Népszokások. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz Borbás, Julianna (2023) Iskolakezdő gyermekek aktív szókincsének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz Csaba, Attiláné (2012) Családtámogatás Magyarországon és néhány Európai Uniós tagállamban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz-Fodorné Nagy, Nikoletta (2020) Neveléstudományi portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz-Fodorné Rohonka, Andrea (1990) A rajztanítás fejlődésének története 1868-tól 1978-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rácz-Posztós, Réka (2022) A mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld elbirtoklásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczkevei, Lajosné (1988) Balatonfűzfő papíripara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ráczkeviné dr. Jancsikity, Erzsébet (2021) Ex librisek a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvgyűjteményében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Diószegi, Mónika (2015) „A tizennégy mankó.” - Avagy a művészeti óvodai alternatív program ajánlása, útmutatása óvodavezetőknek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Ferenc, Ildikó (2006) Az átlagostól eltérő szükségletekkel rendelkező tanulókkal kapcsolatos bánásmód rendszerszintű tervezése, megvalósulása iskolánkban (integrációs, képesség-kibontakoztató nevelés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Gálik, Márta "A tanítónak nem gratulálunk amiért oktatja, hogy kétszer kettő négy. Gratulálni ahhoz lehet, hogy ezt a szép mesterséget választotta.” Némann Valéria. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ráczné Gálik, Márta (2013) A köznevelési intézmény belső kommunikációs rendszere - az információáramlás optimalizálása (felmérés, elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Halasi, Mariann (2007) Felkészítés, feklészülés az egy életen át tartó tanulásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Halasi, Mariann (2005) Tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek oktatása és nevelése a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Horváth, Rita (2007) Az Első Magyar-Dán Termelőiskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Kocsis, Ilona (2000) Nevelési-oktatási intézmények vezetőinek kinevezési gyakorlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Mező, Ildikó (2007) "Ahol a szükség, ott a segítség" : a Nagymágocsi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Molnár, Magdolna (1991) Az elítélt csoportok struktúrájának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ráczné Surinya, Andrea (1998) A diákok jogai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rádai, Péter (2014) Az Európai Uniós csatlakozás hatása Magyarországon a munkanélküliségre 2004- 2013 időszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádai, Roxána Szimonetta (2013) A politikai botrányok és a sajtó. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rádai, Péter (2004) Szocializáció a kisgyermekkorban óvodáskortól az iskolaérettségig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádai, Éva (2004) A cigányság kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rádi, Dezső (2007) Az iskolai szünidők hasznos eltöltésének lehetősége Kiskunfélegyházán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rádi, Györgyi (1990) Adalékok Petőfiszállás XX. századi földviszonyaihoz. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rádi, Martin (2020) A lojalitás vizsgálata a magyar kukorica vetőmagpiacon a kapcsolati marketing tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rádicsné Táskai, Erzsébet (2006) Szakmai szolgáltatások szerepe a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásrendszerének kialakításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rádiné Bense, Tünde (2008) A népi kultúra megismertetése és átadása a múzeumpedagógia segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádiné Gémes, Ildikó (1993) Ilyen iskolát szeretnék? A gyerekek nélkül nem lehet és nem is szabad tenni semmit sem értük! Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rádiné Szakái, Irén (2007) Szabadidős tevékenységek kutatása és hatásának vizsgálata Kiskunfélegyházán a Darvas József Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádiné Tabi, Anita Brigitta (2014) Térségi szinten koordinált közös intézményi közbeszerzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádóczi, Tímea (2005) Egy parasztcsalád sorsa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rádóczi, Lajos István (2020) Az Európai Uniós forrásból elnyerhető támogatások nehézségeinek vizsgálata a szegedi mikrovállalkozások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ráfael, Netti Bianka (2016) Munkanélküliség alakulása az Európai Unióban és a közfoglalkoztatás Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rágyanszky, Zsuzsanna (1985) A műemlékek és a műemlékvédelem szerepe a vizuális nevelésben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rák, Viktor (2020) "Búcsújáró magyarok" vallási turizmusának történeti és földrajzi bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rákos, Ildikó (1960) Kisigmánd földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Rákosi, Attila György (2023) Az 1881. évi csődtörvény szereplőinek és egyes jogintézményeinek bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rákosné Horváth, Erzsébet (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rákóczi, Zita (2009) Országok, különböző kultúrák viselkedési szabályai, protokollja (Magyarország, India, Amerikai Egyesült Államok). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rálik, Balázs (2007) Családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rása, Ildikó (2005) Deviáns jelenségek szociális háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rása, Marianna (2004) A nevelőszülői "szolgálat" feltételrendszere és egy esetleírás bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rátai, Renáta (2014) Az azonos nemű személyek párkapcsolata, különös tekintettel a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rátfai, Andrea (2017) A Montessori-pedagógia elvei és alkalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ráthgéber, Tamás (2014) A Növényvédő szerek engedélyezésének és használatának jogi feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rátkai, Adél (2011) A közszolgálat fejlődésének irányvonala, a köztisztviselői életpálya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rátkai, Szonja Orsolya (2023) Az evési magatartásokat befolyásoló pszichológiai tényezők vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rávai, Ágnes (2010) Kommunikációs készségfejlesztés a bábozás technikájával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rávai, Ágnes (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rávai, Ágnes (2009) Ötnapos program a Kiskunsági Nemzeti Park Kontyvirág Erdei Iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rázsó, Orsolya (2016) A szegénység Magyarországon - vizsgálat szegedi adatok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Récsi, Lászlóné (2001) "Építsünk iskolát" : programmegalapozás és helyzetelemzés gyakorlati aspektusból. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Récsi, László (1991) Az osztályfőnök feladatai a tanuló személyiségének megismerésében és pedagógiai jellemzésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rédai, Árpádné (2007) Európai uniós információszolgáltatás : a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rédei, Adrienn (2009) Egy esküvő lebonyolítási terve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rédei, Brigitta (2020) A kiégés vizsgálata a rezilienca és a kötődési stílusok összefüggéseiben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rédli, Józsefné (1982) A győri Magyar Vagon- és Gépgyár története és népgazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rédli, Tamás (1985) A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát komplex elemző vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Réfi, Dr. Edit (2016) HR a bírósagi szervezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Réfi, Enikő (2018) A robotok az ember vetélytársai?! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Réfi, Ildikó (2010) A betegjogok hazai szabályozása és gyakorlata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Réfi, Enikő (2016) A börtönviseltek reintegrációja a munka világába. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Régaiszné Vajda, Katalin (1995) Iskolaszékek a szakképzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Régeni, Ákos (2021) A fiatal felnőttek önértékelésének összefüggése a depresszióval és a nárcisztikus személyiségvonással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rékasi, Lili (2019) A migráció hatásai a 21. században, avagy van-e előnye a bevándorlásnak? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rékasi, Szabolcs László (2017) Az úgynevezett zsidótörvények és a szegedi sajtó (1939-1941). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rékasi, Katalin (2006) A tanítóképzés fejlődése, alakulása, különös tekintettel a dualizmus korára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rékasi, Éva (2013) Értékközvetítés és értékteremtés az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rényi, Miklós (2013) Az uniós jog megsértése miatti tagállami felelősség, különös tekintettel a magánszemélyeknek okozott károkra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Répás, Alex István (2021) Könyvtárak a krízis idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Répás, Viktória Hajnalka (2022) "Melyik könyvet szeretnéd? avagy milyen szempontok alapján választanak könyvet a gyerekek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Répás, Tímea (2006) A rendezvényszervezés elméleti kérdései és gyakorlati megvalósítása a miskolci tavaszi diáknapok táncversenyének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Répási, Evelin (2023) Érzelmi intelligencia és vezetés kapcsolata - az eredményes vezetés kulcsa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Répási, Kinga (2015) A családi élet és a munka összehangolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Répási, Kinga (2013) A munkáltatók és a biztosítottak jogai valamint kötelezettségei a társadalombiztosítás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Répási, László (2006) Megjegyzések a 17. századi székely temetkezési szokásokról Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című műve alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Répásiné Dénes, Gabriella (1999) A konfliktus-Iskolai konfliktusok kezelése. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Répásné Reichardt, Barbara (2006) A Délvilág napilap története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Réti, Dóra (2018) Szakértői bizonyítás a polgári peres eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Réti, Gáborné (2006) Egy adott közoktatási mikro-térség elemző bemutatása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Réti, Lívia Enikő (2023) A serdülőkori mentalizáció, érzelmi intelligencia és a tanulmányi reziliencia vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Réti, Rebeka Réka (2021) A gyermekes és gyermektelen nők sportolási lehetőségeinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Réti, Virág Bernadett (2023) Az influencerek és a közösségi média befolyása a fiatalok vásárlási döntéseire. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Réti, Éva (1996) Szemléltetési eszközök alkalmazása egy szakirányú tárgy oktatásában. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Réti, Kornélia (1994) A játszó gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rétsági, Oszkár (1971) Nagykőrös élelmiszeripara. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Révfy, Tivadar (2012) Trócsányi László: L’adoption de la Loi fondamentale de Hongrie: discussions sur quelques dispositions de la Loi fondamentale [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Révfy, Dóra (1997) Egy kereskedelmi televízió működése és lehetőségei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Révész, Ildikó Vivien (2015) A családon belüli erőszak speciális formái: az időskorú, valamint a fogyatékkal élő családtag bántalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Judit (2009) Privatizáció az egészségügyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Mónika (2008) Személyiségfejlesztés a gyermekvédelmi szakellátásban. Fejlesztő védelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Rita (2008) Szervezetfejlesztés a „Második Esélyt” nyújtó közoktatási intézmény létrehozása céljából : intézményfejlesztés hatásai a szervezet változásaira a Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthonban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Júlia (2005) A munkajog érvényesülése az oktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Mariann (2006) Iskolám társadalmi környezete, szociológiai meghatározói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Ottóné (1999) A külső szerepe az elfogadásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Révész, Tamás (2005) A kiállításrendezések elméleti és gyakorlati kérdéseiről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Révészné Dr. Süli, Tímea (2023) "Tükröm tükröm mondd meg nékem!" : avagy mi látható egy segítő beszélgetés tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Révészné Jakus, Tünde (2000) A marketing-szakma a kiállítások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Réz, Krisztina (2016) „Ezek a sebek talán sosem gyógyulnak be....” Tanulmány a családon belüli erőszakról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rója, István Makó idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Róka, Csenge (2022) A cégbejegyzési eljárás szabályai Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Róka, Judit (2009) Egy iskola keresettségi mutatóiból adódó vezetői feladatok : /empirikus vizsgálat a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban/. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Róka, Lajos Domonkos (2023) Bizalmi szolgáltatások az Európai Unióban és a világban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Róka, Máté (2023) Az állami költségvetés és a fenntartható gazdasági növekedés közötti kapcsolat Magyarországon a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Róka, Gyöngyvér (1994) Egészséges életmódra nevelés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Róka, Mariján (2005) Egy vállalkozás alapítása, működése Ktf. tevékenységén keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rókus, Ákos (2022) Véleményvezérek VS. kommenthuszárok: a személyiségvédelem polgári jogi lehetőségei az új médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Római, Brigitta (2020) A vállalatvezetés stílusának és gyakorlatának összefüggése a munkaerő-megtartással a szegedi Bishop & Co. Kft. gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Római, Béla Patosfa és környéke népi táplálkozása. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Rómer, Judit (2015) A korai oktatás jelentősége a gyermekvédelemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rónai, Dániel (2021) A vezető munkájának transzferhatásai a motiváció tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rónai, Emilné (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rónai, Judit (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rónai, Béla (1947) Parasztságunk családi nevelése. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Rónainé Galkó, Erika (2015) Speciális büntetőjogi alapelvek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rónaszéki, Júlia (2022) Tanulási zavarral küzdő gyermekek helyzete az integrált oktatásban. Többségi pedagógusok vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rónyai, László (2014) A nők szerepe a zsidó és a keresztény jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rónyai, Zoltán (2010) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rónyai, Zoltán (2008) Konfliktuskezelés és megoldási módozatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rónyai, Zsuzsanna (2009) Művészetoktatás : a Szilver Alapfokú Művészetoktatási Intézményében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rónyai, Szilvia (2007) Minőség-minőségfejlesztés az óvodai nevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Róta, Tamás (2015) Az Egyesült Államok esküdtszéki rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Róta, Éva (2011) A mediáció jogi és pszichológiai aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Róta, Ferenc (1977) A problematikus gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Róth, Bernadett (2008) Identitätskrise in der Österreichischen Literatur nach 1945. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Róth, Ilona (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Róth-Szabó, János (2013) Napjaink jogi oktatása a különböző államokban. (Anglia, Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Ausztria, Magyarország). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózner, Mária (1948) Egy kistáj emberföldrajzi leírása a nyugati hegyvidék határszélen. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Rózsa, Csanád (2022) Helyi híradó pandémia idején: egy szegedi híradó pilot adása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Edit (2008) Második esély a hátrányos helyzetű fiatalokért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Georgina (2021) A vajdasági és a magyarországi egyetemisták attitűdjének összehasonlítása a fogyatékossággal kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Lilla Éva (2023) A fiatalkori bűnözés kriminológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Márta Lilla (2022) Az információ, mint hatalmi tényező. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Mónika (2021) A családbarát szemlélet megjelenése a magyar állami és vállalati politikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Ramóna (2021) Környezetismeret tankönyv könnyen érthető fordítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Roxana (2021) GDPR hatása a munkahelyi adatvédelem vonatkozásában, különös tekintettel a munkáltatói ellenőrzés eszközeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Vivien Szilvia (2015) A halálbüntetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Zita (2013) Az (anyanyelvi) írási és olvasási zavarok kiszűrése az általános iskola első két osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Zita (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Zoltán (2010) A társadalombiztosítási rendszer ellátásai, valamint ennek fedezetét biztosító biztosítottak és foglalkoztatóik köre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Zsolt (2008) Az online szerepjátékok hatásai a tanulókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Zsolt (2006) Emberi erőforrás menedzselése a Rózsa Vendéglátó Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Andrea (2007) A Hitler-kultusz kialakulása és bukása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Csilla (1992) Temetők művészete különös tekintettel a szentesi és szegedi református temetőkre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsa, Edit (1992) Testvérkapcsolatok. Testvérek nevelése a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsa, Ildikó (2005) A felnőttképzés fejlődése, áttekintő helyzete a rendszerváltozás utáni Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Katalin (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Rita (2008) Szerbia ízei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Yvette (1985) A közösségi nevelés néhány aktuális problémája egy konkrét tanulócsoport vizsgálata alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsa, Zoltán (1994) A békéscsabai szakmunkásképzés története a megye iparfejlődésének tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsa, Zoltánné (2007) Mindennapok a szentesi Koszta József Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Zoltánné (1992) Szakiskola tanulóinak étkezési szokásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsahegyi, Ádám (2013) A cigánybűnözés fogalmát kialakító és átformáló bűnüldözés, avagy cigányság és bűnözés a bűnüldözés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsavölgyi, Éva (2022) A testbeszéd szerepe az állásinterjún. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsavölgyi, Anna (1981) Munkásfiatalok egy ifjúsági klubban /Az egyéni foglalkozás jelentősége és lehetőségei/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsay, Ernőné (1995) A konfliktusok módozatainak hatása a családban és az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Rózsáné Arany, Erika (2009) „Segítő Kezek” : sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése az informatika segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsáné Dudás, Edit Ilona (2014) Új óvodai szervezet született. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsáné Mészáros, Anita (2005) A népmeséi motívumok hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsáné Végső, Erika (2013) Innovációs törekvések egy roma általános iskolában:integrációs törekvések egy roma általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsás, János (2009) Különbségek a gyermek- és lakásotthonokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rövid, Bertalan Dániel (2018) Reintegráció a fiatalkorúak büntetés-végrehajtásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rövid, Levente Dávid (2011) A Csongrád Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának büntetés végrehajtási feladatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rúzsa, Gitta (2019) Merging Public with Private: Private Military and Security Companies in Peacekeeping. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rúzsa, Alexandra (2008) A magyarországi románság kultúrája a 20. század második felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rúzsa, Mária (2020) Portfólió Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Rúzsa, Róbert (2020) Anyu, feltaláljuk magunkat! Skandináv útifilm. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rőfiné Törteli, Ágnes Márta (2023) Vezetési stílusok és motivációs módszerek egy magyarországi nagyvállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sabján, Sándor (2004) A lenti Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola COMENIUS I bevezetési ütemtervének kidolgozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sablauer, Zoltán (2011) A PPP kialakulása, szabályozása és intézményrendszere Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sagna, Abdou Khadre Bahinghou (2020) La cooperation entre la CEDEAO et l’Union européenne. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sagno, Andre (2023) Les coups d'état et le blocage du développement constitutionnel en Afrique subsaharienne : cas de la Guinée, du Mali et du Burkina Faso. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sahin-Tóth, Blanka (2013) Az egynapos sebészet térnyerése és finanszírozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sahin-Tóth, Dezső (2019) A modern állam kihívásai: Terrorizmus és a terrorizmus előfordulási módjainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sajben, Andrea (2001) Helyzetkép egy alapítványi szakközépiskola működéséről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sajben, Fanni (2021) A távmunka és a home office intézménye, valamint a koronavírus járvány hatása az otthoni munkavégzésre Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sajben, Mónika (2015) Egységes ?!? Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények szervezeti kultúrájának vizsgálata, a szervezeti kultúrák összeolvasztása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sajben, András Békéscsaba településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sajcz, Eszter (2020) Down-szindrómás gyermeket örökbefogadó családok történetei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sajgó Vitéz, András (2015) A magyar rockzenei élet alakulása a rendszerváltás után szerzői jogi viszonylatokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sajti, Valéria (2008) A televízió és számítógép szerepe a kisiskolások olvasási kedvének és szabadidős tevékenységének alakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sajti, Anikó (2008) Már csak emlék... A Békés Megyei Művelődési Központ 42 éve visszaemlékezésekből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sajtos, Bálint (2011) A törvényen alapuló tartás szabályai : a tartás jogintézményének anyagi és eljárásjogi normáin alapuló működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sajó, Gergő (2015) Jelenkori szlovén munkajog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sala, Árpád (2011) Az európai integráció környezetjogi hatásai általában, illetve a környezetvédelem valamely területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Salac, Éva (2007) A Kunfehértói iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Salacz, Anikó (2000) A Waldorf - pedagógia múltja és jelene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Salamon, Bianka (2014) Okirati bizonyítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Salamon, István (1999) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Salamon, Zsigmondné (1969) Ok - okozati összefüggés feltárása Magyarország földrajzának tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Salamon-Tóth, Krisztina (2020) A szülők attitűdjei az óvodáskorú gyermekek médiahasználatával kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Salamonné Császár, Orsolya (2022) Múzeumlátogatási szokások változása az elmúlt 10 évben és múzeumi marketing a szegedi Móra Ferenc Múzeum példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Salap, Nikolett (2020) Hatásvizsgálatok: egy kortárs gyermekkönyv szöveg és képvilágának megjelenése a gyermekek rajzaiban és beszédprodukciójában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Salgó, Tamás (2012) Női elítéltek a büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sallai, Anett (2021) A DAKK Zrt. beszámolóinak elemzése 2015-2017-között. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sallai, Erika (1999) A gyenge iskolai teljesítmény pszichés tényezőinek vizsgálata a gyulai gyermekotthon egy tanulócsoportjában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sallai, Ágnes (2007) Egészségnevelés, mint értékre nevelés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sallay, Fanni (2022) Legszebb öröm a söröm- A Z generáció sörfogyasztási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sallay, Mária and Adamkovich, István (1964) Világnézeti nevelés az általános iskolai matematikatanításban. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sallay, Viktória (2014) Pályakezdő fiatalok munkaerő-piaci helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sallay, Fanni (2020) Design és pihenés a kertben. Egy szezon hatása a szegedi Auchan áruházra. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sallay, Sándorné (1966) Kiskunhalas település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sallay, Viktória (2016) Atipikus foglalkoztatási formák Magyarországon különös tekintettel a részmunkaidős foglalkoztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Saller, Csilla (1988) A lovászpatonai "Új Élet" Mezőgazdasági Termelő-szövetkezet gazdasági tevékenysége 1959-1987. között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Salzné Poór, Katalin (1974) Solymár község település- és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Salánky, Vera (1963) Mindszent község település-földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Saláta, Attila (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Andrea (2008) Üzleti terv készítésének bemutatása egy vállalkozás példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Anita (2011) A családon belüli erőszak : az otthon a béke szigete? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Gábor (2009) Iskolatörténet a békési Farkas Gyula Közoktatási Intézményről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Judit (2014) Munkáltatói kártérítési felelősség, különös tekintettel az üzemi balesetekre és foglalkozási megbetegedésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Orsolya (2008) Beilleszkedési nehézségek kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Zseraldina (2019) A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Ágnes (2021) „A tudás igazítja helyre a látást.” : látássérültek rehabilitációja Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Károly (1989) Az értelmiség helyzete, értelmiségi törekvések és a pártok értelmiségi politikája 1945 - 1948 között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Samu, Orsolya (2013) Beilleszkedési nehézségek kisiskolás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Samu, Sándorné (1979) A földrajzi alapfogalmak kialakítása az ötödik osztály Magyarország témában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Samu, Tünde (1991) A családjogi törvény és módosításai, megjelenése Csorváson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Samuné Lázár, Éva (2015) Portfolió - Egy rendhagyó év reflexiói. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Samuné Lázár, Éva (2007) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sanduly, Dóra (2012) A fogyatékkal élő személyek szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sapsál, Júlia (2001) A tankönyvek didaktikai felépítése és a tantervek elvárásainak kapcsolata : néhány természetismeret tankönyv didaktikai elemzése, különös tekintettel a kérdésekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Saputra, Beny (2022) Mitigation of money laundering for financial technology (Fintech) in the AMLD framework. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sarka, Ferenc (2000) A Városi Pedagógiai Intézet szerepe a helyi közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sarka, Flóra (2022) Desarrollo de la comprensión auditiva en la clase de ELE: Posibilidades de completar el manual Colores con materiales auditivos adicionales. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sarka, Flóra (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sarkadi, Máté (2014) Az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi egyezmények és politikák, illetve hazai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sarkadi, Emese Ilona (2019) A lakás-takarékpénztárak kialakulása Magyarországon, a 2018-as törvénymódosítás hatásai és a helyettesítő termékek megjelenése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sarkadi Szabó, Ildikó (2023) A tanító és a szociális munkás hivatás összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sarkadi-Nagy, Lívia Petra (2023) A vállalatirányítási rendszer szerepe Magyarország legnagyobb zöldség-gyümölcs termelői szövetkezeténél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sarnyai, Bence (2023) Globalizáció és futball. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sarnyai, Lilla Anita (2021) A biológia története és híres biológusok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sarnyai, Mónika (2016) Andragógiai kompetenciák szerepe az emberi erőforrásfejlesztésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sarok, Ágnes (1975) A tanulói személyiség fejlődésének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sarudi, Eszter (1940) A Somogyi Nagyberek Településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Sarusi, Etelka (2013) A Továbbtanulási,pályaválasztási tanácsadó működése 2007-2013 között Szeged és (kis)térségében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sarusi, Anikó (2010) A mimika, mint a nem verbális kommunikáció alapeleme. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sarusi, Etelka (1995) A teljesítményt befolyásoló pszichológiai tényezők. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sarusi Kis, István (1986) Az NDK iparának fejlődése a felszabadulás óta. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sarusi Kiss, Tamás (1996) Reklám és tömegkommunikáció. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Sarusi-Kis, Benedek (2022) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Saródi, Szilvia (2022) Az önsegítés lehetséges útjai bőrbetegeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Saródi, Szilvia (2020) Az emlékezeti dudor jelensége időskorú személyeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sas, Anita (2010) A gyermekvállaláshoz kapcsolódó munkajogi és szociális jogi szabályozás Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sas, Zoltán (2010) Emberi jogok az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sas, Tiborné Rákoskeresztúr település és gazdaság földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sashegyi, Edina Vanessza (2021) Miként alkalmazhat influencer marketinget hatékonyan egy kisvállalkozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sashegyi, Zsolt Nimród (2021) Az érzelmi intelligencia és a vezetési stílusok kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sashegyi, Árpád Dávid (2021) Az online vásárlás marketing eszközei, ezen belül a Facebook és a Google AdWords összehasonlítása az Időzóna Óraszalon példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Saskeöy, Béla (1943) A katonás nevelés múltja és jelene. A katonaeszmény. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Sass, Dávid (2023) Könyvajánló rendszerek kihatása olvasási szokásainkra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sass, Petra Orsolya (2022) Akarsz-e játszani? avagy kik vagyunk, ha játszunk. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sass, Ádám (2021) Magyarországi energiapiac elemzése az Energia Unió dimenziói és mutatói alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sass, Diána (1998) Óriásplakátok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sassné Illyés, Anna Mária (2021) Az országos pedagógiai-szakmai vezetői ellenőrzés elvárásrendszerének hatása az intézményvezetők munkájára, a vezetői ellenőrzéshez kapcsolódó fejlesztési terv befolyása az intézmény jövőbeni működésére, fejlődésére. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sastin, Dzsenifer (2013) Az Országos Rádió és Televízió Testület és a Médiatanács összehasonlítása és szankciórendszerük elemzése. A kiskorúakra ártalmas műsorok vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sastin, Dzsenifer (2015) Spanyolország Alkotmámyfejlődése és a Katalán Autonómia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvár, Zita Katalin (2008) Konfliktuskezelés és megoldási módozatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, György, (2011) Az angolszász jogrendszerek összehasonlító vizsgálata és hatásuk az Európai Unió és Magyarország jogrendszerére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Csilla (2000) A kultúra és az idegenforgalom kapcsolata a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Erzsébet (2007) A ciszterci rend és hatása a magyarországi könyvkultúrára a középkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Erzsébet (2007) A ciszterciek hatása a magyar művelődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Judit (2007) A ferences rend és hatása a magyarországi könyvkultúrára a középkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Judit (2007) A ferencesek hatása a magyar művelődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sasvári, Tibor (1989) Andragógia és sajátosság a tűzoltóképzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Savanya, Imre (2011) Az Európai Unió biztonságpolitikai kihívásai és világpolitikai lehetőségei Törökország uniós csatlakozásával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Savanya, Tímea (2019) Munkahelyi adatkezelésre vonatkozó szabályok és gyakorlatok alakulása a GDPR előtt és után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Savanya, Tímea (2021) A beillesztési program folyamata és a pontos elvárás ismertetésének jelentősége a munkavállalók számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Savanya, Antalné (1995) Cigánygyerekek sikerei és kudarcai az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Savanya, Ildikó (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Savanya, Ildikó (1990) A szegedi Piarista Gimnázium diákságának társadalmi összetétele a XIX. század végén és a XX. század első felében. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Savanya, Nikolett (2010) Erdélyi gasztronómia és ehhez kapcsolódó fesztiválok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Savolt, Dániel (2020) A nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe, megtakarítási szokásokban és pénzügyi tudatosságban való megjelenése a Szegeden élő Y generáció körében tekintettel a fiatal vállalkozókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Saxinger, Ágnes (2009) Az ókori Róma gasztronómiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Saxné Orosz, Zsuzsanna (2010) Gyermekvédelem, a gyermekek szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schacherer, Károly (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Schadl, Zita A Kecskeméti Katona József Gimnázium története a két világháború között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schal, Gréta Melinda (2023) Családi és iskolai szocializáció roma gyermekek életében Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schalbert, Anikó (2023) El sem kezdtük, de máris kiégtünk? - A burnout szindróma megjelenése az Y és Z generáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schaller, Györgyi (2006) Az integráció pedagógiai és szervezeti feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schefferné Gárdái, Györgyi (2007) A kistérségi oktatás-szervezés finanszírozási kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Scheiblné Kovácsffy, Nikolett (2012) A titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Scheinpflugné László, Márta (2015) Mentorpedagógus portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schenk, Henriette Mária (2012) Gróf Teleki József (1790-1855) és az Akadémia Könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schieszler, Anna (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schifferer, Matild (1943) Szocializmus-Egyház-Nevelés. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Schild, László (2009) A XVI. kerület, és benne a Corvin Művelődési Ház kulturális élete... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schilsong, Anikó (2008) „Szeged Fő utcája - a Tisza” projekt társadalmi kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schilsong, Anikó (2013) A burnout azaz a kiégés megelőzése, és a felnőttképzési összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schimpl, Sára (2022) Tanulásban akadályozott tanulók oktatása során használt tanítási módszerek vizsgálata a pedagógusok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schindler, Orsolya (2011) A munkavállalók és munkáltatók jogai a társadalombiztosításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schleerné Kéri, Zsuzsanna (1983) A gyermekgondozási segély, mint közművelődési probléma. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schleisz-Bognár, Péter (2010) A szakiskolák helye, szerepe a magyar közoktatás rendszerében, a szakiskolások továbbtanulási, elhelyezkedési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schleuning, Demian (2023) Az autonómiatámogatás összefüggései a diabetes-menedzsmenttel 1-es és 2-es típusú cukorbetegek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schliesshahn, Anna (2021) A szülői stressz, a páros megküzdés és a kapcsolati elégedettség vizsgálata eltérő fejlődésű gyermeket nevelő párok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schlotterné Sinka, Erika (2023) Óvodavezetői pályázatok elemzése a tanfelügyeleti eljárás szempontjai és a C5 alapján. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Schmid, Krisztián József (2023) Az IPO, azaz a tőzsdei bevezetés folyamata és kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Andrea (1997) Fogyatékos emberek a társadalomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schmidt, Mária (2009) A környezetismeret sajátos eszközei a Tengelici Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Szabolcs (2022) Streamerek a magyar kulturális térben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Tamás (2011) Nők büntetés-végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Ágnes (2023) Az ingatlanárverések alakulása napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Antal (1999) Innovációs és minőségbiztosítási törekvések a Felsőszentiváni Általános Művelődési Központ pedagógiai - művelődési programjában és vezetésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schmidt, Evelin (2011) A Bajai Halfőző Fesztivál szervezési és marketing feladatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Klára (1980) A Paksi Atomerőmű gazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schmidt, Zsuzsanna (2012) Egy dualizmuskori szegedi munkás olvasókör -a szobafestő segédek olvasó és társalgó egylete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schmikl, Krisztián (2021) A 2008-as gazdasági válság enyhítésére adott válasz: a Növekedési Hitelprogram jellemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schmutz, Ádám (2022) Szent Kereszt Plébánia közösségfejlesztési lehetőségei, különös tekintettel a COVID-19 járvány idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schmutz Lászlóné Forgách, Erzsébet Budapest hévizei az idegenforgalom tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schneider, Annamária (2021) Növénykémiai kísérletek online megjelenítésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schneider, Annamária (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schneider, Ferenc (1999) Az új típusú eszközök hatása az oktatasi folyamatra : a számítástechnika oktatásának tartalmi és didaktikai kérdései egy tanítási program tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schneider, Ildikó (1988) Az észak-dunántúli gazdasági körzet komplex ágazati földrajzi jellemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schneider, Szilvia (2020) A hierarchia és az aszimmetrikus viszonyok nyelvi megjelenítése Egészségügyi dolgozók konfliktustörténeteinek elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schneider, Valéria (1949) Mohács és a Mohácsi-sziget monográfiája. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Schnell, Ildikó (2015) A pedagógusminősítési rendszer megvalósításának menedzsmentje az oktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schneppné Havasi, Katalin (2007) Vállalkozások alapítása és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schnúr, Ildikó (2019) Munka és magánélet egyeztetésének női kérdései : a családanyák munkavállalásának speciális kérdései, munkaerőpiacon megjelenő hátrányai, valamint a munka-család összeegyeztetését segítő szervezeti eszközök szervezeti eszközök. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schnürlein, Henrik (2020) Közösségi média hatása a rendszeres sportolási szokások kialakulására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schocher, Celina (2023) Az alvásminőség szerepe a kognitív funkciók működésében és a kockázatvállaló magatartásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schopper, Mónika (1995) Szeged élelmiszeriparának privatizációja három gyakorlati példán keresztül. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schrauf, György (1984) Olvasópályázat a magyar néphadseregben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schriffert, Nóra (2009) Az ókori római hétköznapok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schubert, Henriett (2022) Egyenlő esélyek érvényesülése a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schuch, Angéla (2006) A tanári kiégés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schulcz, István (1983) Az írásvetítő használata a geometriai transzformációk tanításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schulcz, János (2007) A maroslelei Általános Művelődési Központ története 1986 - 2006. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schulteisz, Balázs (2000) Jézus a próféta és tanító. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schultz, Eszter (2008) Schülerattitüde zum Deutschlernen in einer ungarischen Grundschule. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schultz, Józsefné (1995) Az óvodai - iskolai átmenet nehézségei, tanulási zavarok az iskola kezdő szakaszában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schveibert, Eszter (2012) Az egyszerűsített foglalkoztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schváb, Jolán (1995) A Grassalkovich-család szerepe a magyar kultúra történetében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schwan, Alex (2016) A munkanélküliség pszichés hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schweizer, Ildikó (2022) Strafrechtliche Probleme im Zusammenhang mit häuslicher Gewalt und die Stellung des Opfers. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schwertner, Béla (2000) Kompetencián alapuló szakképzési modell alkalmazása a faipari szakmunkástanuló képzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schwob, János (1965) A tanyarendszer felszámolásának gazdaságföldrajzi feltételei Kiskunhalas környékén. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Schwégerné Czuth, Erzsébet (1992) Reklámpszichológia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schädel, Nóra (2008) Terhesség, szülés, csecsemőgondozás az újkígyósi roma hagyományok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schädt, Andrea (2021) Egy kísérleti DIFER-fejlesztőprogram alkalmazása első osztályos gyermekeknél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schäfer, Ágnes (2011) A kötelezettségszegési eljárás a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schäffer, Dorina (2022) Munkaerő-piaci diszkrimináció, a nők hátrányos megkülönböztetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schäffer, Gréta (2022) A vidéki vezető nők munkaerő-piaci helyzete, Baját és térségét tekintve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schäffer, Zsanett (2009) Az IPPC jogi szabályozása és alkalmazása a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schóber, József (2001) Egy holland minőségbiztosítási rendszer (CED ROTTERDAM/МР1-ВGR) adaptációjának lehetősége (A belső gondozás rendszere kiépítésének feladatai a Mindszentgodisai Általános Iskolában). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Schóber, Ottó (2022) Vállalati kommunikáció alkalmazása, különös tekintettel a jelen kori kihívásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Schüszler, Istvánné (1980) Az 1962. és az 1978. évi tanterv összehasonlítása; valamint a történelmi fogalmak fejlődése az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Schőn, Eszter (2012) Az új infokommunikációs technikák hatása a 10-14 éves korosztályra. A Facebook: hétköznapjaink veszélyforrása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Scrob, Lilla (2009) A szabadkőművesség. A magyarországi szabadkőművesség története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seben, Pálné (2005) Minőségirányítási rendszer építése a Napsugár Integrált óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seben, Pálné (2008) A Savio Szent Domonkos Általános Iskola alapítása és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebesi, Nóra (2015) A demokrácia problémái és lehetőségei a szub-szaharai térségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebesiné Kulcsár, Krisztina (2008) Mérési lehetőségek az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Anikó Virág (2023) Az iskolai lovasoktatás jelentősége és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Anikó Virág (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Artúr (2018) Civil society organizations and their participation in the decision-making process in the European Union and in Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Lajosné (2004) A tanulás tanítása, avagy a tanítás tanulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Marcell (2017) Az áruk nemzetközi adásvételéről szóló Bécsi Vételi Egyezménynek a szerződésszegésre vonatkozó szabályai, és érvényesülésük a joggyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Zoltán (2000) A Kemenesmagasi Citeraegyüttes és Népdalkör története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Ágnes (2009) Képességfejlesztés a kisgyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Balázs (2020) Az időperspektíva dimenzióinak összefüggései az észlelt egészséggel és az egészségmagatartással egyetemi hallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Gabriella (1997) Házasságkötési szokások, szertartások, rituálék. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sebestyén, Gézáné (2004) Integrált oktatásban részesülő tanulók motivációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Katalin (2009) Az Orbis és a Corvina integrált könyvtári rendszer a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Katalin (2009) Kalocsa népművészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Linda (2007) Hiszem ha látom!? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Lászlóné (2004) Nagyszénás közművelődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyén, Éva (1983) Szolnok vegyipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sebestyénné Veisz, Anna (2002) Egy áthelyező bizottság helyzetelemzése a minőségbiztosítás előkészítése céljából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebő, Anna (2022) Munkaerő-piaci kompetenciák vizsgálata a PIAAC felmérés alapján a mindennapi kompetencia használat szerint. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebő, Sára Tímea (2019) Új foglalkozások megjelenése a munka világában a közösségi média hatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebő, Ákos Balázs (2009) A gyülekezési jog szabályozása - de lege ferenda. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Dorottya (2021) Mese, mesélés hatásai a kreativitásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Marcell (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Marcell (2023) A történelemoktatás digitalizációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Renáta (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Rita (2022) Betegelégedettség felmérése rehabilitációs osztályon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Viktória (2017) Natura 2000-es hálózat kijelölése és szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Zsolt (2008) Oktatás és nevelés Ásotthalmon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Ákos (2023) Erőforráselosztási helyzet vizsgálata különböző menekült csoportokkal szemben – a szociális távolságtartás és a nemzeti csoporttal való azonosulás szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Éva (2010) Az egészségbiztosítás ellátásaira vonatkozó jogszabályok változásai 2007-től 2010-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Alexandra (2020) Queering Peter Pan: Transgender Identity in Austin Chant’s Peter Darling. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Anna (2008) A sztárkultusz a kultuszkutatás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Anna Réka (2020) A Szeged és vonzáskörzetében élő nők munkaerőpiacra való reintegrálódását befolyásoló tényezők a gyermekvállalást követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Balázs László (2007) A Szegedi Börtön és Fegyház története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Benedek (2008) Képeket osztályozó és rendszerező lehetőségek az Interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Bianka (2020) Kockázat, bizonytalanság. Biztosítási kockázat. Katasztrófa kockázatok biztosítása és alternatív kezelési módjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Jenő (1994) Adalékok a nyitragerencséri iskola történetéhez 1812-1920. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sebők, Judit (2006) Információ – Kommunikáció – Kapcsolat a Lóbarátok fórumain. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sebők, Veronika (1990) Idegen nyelv az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sebőkné Bezzegh, Edit (1986) Az olasz filmművészet és a neorealizmus. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sebőkné Illgner, Magdolna Zsuzsanna (2005) Az érdeklődés hatása a pályaválasztásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebőkné Kincses, Judit (2006) Ellenőrzés a közoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sebőkné Orosz, Katalin (2009) Áldás vagy átok? : a vezetői feladatok változása a kétszintű érettségi vizsga bevezetésével a Leövey Klára Gimnázium példáján keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sedró, Annamária (2013) Hulladékgazdálkodás az Európai Unió tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sedró, Annamária (2015) A kényszerített migráció és a humanitárius rendszerek alakulása a világban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seffer, Dávid (2022) Állampolgári és civil kompetenciák fejlesztése az iskolákban, avagy hogyan működnek a diákönkormányzatok és az iskolai közösségi szolgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seffer, Zsuzsanna (2005) A sérült gyermek kötődései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sehapovic, Márk (2021) A márkaimázs szerepe a vásárlói döntéshozatalban a mobiltelefonok piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sejben, Adrienn (2014) Diákfoglalkoztatás napjainkban Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sejben, Győző (2016) A szabadságelvonással járó kényszerintézkedések a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sejben, Péter (2019) A letartóztatás a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sejben, Renáta (1997) Szeretet, szerelem, szexualitás, egyház. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sejben, Ilona (2005) Innovációs folyamatok az iskolánk életében- késztetések és akadályok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sejben, Máté (2011) Szeged képzőművészete a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sejbenné Miklós, Edit (2008) Tanszabadság a magyar nevelés történetében, a tanszabadság és szabad iskolaválasztás értelmezése és érvényesülése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seke, Ágnes (2009) A Tangentopoli - botrány nyomában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Selmeci, Tímea (2015) A mindennapos testnevelés szerepe az alsó tagozatos gyermekek személyiségfejlődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Selmeczi, Brigitta Jázmin (2022) A fegyveres konfliktusban érintett gyermekek nemzetközi jogi védelme, a gyerekkatonaság aspektusából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Selmeczi, Gabriella (1998) A tanár-diák és edző-versenyző kapcsolatról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Selmeczi Tóth, Andrea (2011) A Károlyi család és Hódmezővásárhely a XVII-XVIII. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Selmeczy, Zsóka (2011) A magyar és a székely házassági szokások változása a globalizáció tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Selmeczyné Bene, Anna (1992) A bűnszövetség kialakulásának néhány kriminogén tényezője a szervezett bűnözésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Selva, Jonathan Giuseppe (2023) Európai Uniós finanszírozás : az Európai Bizottság eljárása Magyarország ellen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Selva, Jonathan Giuseppe (2021) A Horizont 2020 SME Instrument bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Selymes, István Zoltán (2007) Szlovák oktatásügy Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Selymesi, Leontina (2022) Magyarszentmihályi és deszki óvoda összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Semperger, Éva (2011) A kiszervezés és annak munkajogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sendula, Zoltán (2021) Speciális digitalizálási formák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sengdouangmavanhné Vincze, Annamária (2008) Cigány tanulók az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Senic, Éva (2005) A városi középosztály étkezési kultúrája a századforduló Magyarországán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Senye, Ágnes Katalin (1998) Életkezdést segítő program Fóton. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sepsei, Márk (2015) Az ügyész jogállása a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sepsi, Brigitta (2012) Az adat kialakulásának és az adat tárolásának történeti áttekintése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sepsi, Krisztina (1995) Az iskolai kudarcok pszichológia hátterének vizsgálata általános iskolás /6-10 éves/ gyerekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sepsi-Kovács, Éva (1993) A freudi pszichoanalízis néhány alapelvének elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Serb, Zsuzsanna (1998) Esélyegyenlőség, a hátrányos és veszélyeztetett tanulók számára /Egy fejlesztési program tapasztalatai/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sere, György (2004) Egy működő vállalat reklámozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Seregley, Ákos (2009) Kábítószerhasználat és drogprevenció az általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Adrienn (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Adrienn (2022) A holokauszt és előzményeinek megjelenése a náci Németország propagandájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Alíz Ivett (2010) Tengerentúli magyarok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Henrietta Krisztina (2014) Egészségbiztosítás Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Henrietta Krisztina (2012) A gyermekek jogán járó juttatások rendszere ma Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Katalin (2008) Egészségfejlesztés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Krisztina (2016) Iskolatörténet-Iskolajövő. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Mónika (2004) Az iskolai teljesítményt befolyásoló háttértényezők. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Rita (2014) A fiatalkorúak sértetti és elkövetői minősége napjainkban Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Rita Ágnes (2021) Az Y és Z generáció elvárásai a munkáltatókkal szemben, különös tekintettel az informatikai szektorra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Brigitta (2020) Portfólió Pedagógus életutam a minőségi ének-zene oktatás és zene interperzsonális világának tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Dóra Lili (2013) Koordinációs képességfejlesztés lehetőségei az aerobik mozgásanyagával : (10-12 éves gyermekeknél). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Edina (2008) A népi gyógymódoktól, napjaink gyógyszeriparáig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Imre (2000) Gyermek- és fiatalkori bűnözés pszichológiai és jogi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Imre (2005) A munkatársak egyéni és csoportos fejlesztésének lehetőségei, módszerei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Krisztina (2020) Tanulmányi kirándulások. Tanulmányi séták alsó tagozat vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Norbert (2008) A rendszerváltás hatása a magyarországi szegénység helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Petra (2020) A Z generációs diplomás új munkaerő munkavállalási célú belső vándorlása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Seres, Rita (1998) A család, mint a krízisek megoldásának színtere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Seres, Szilvia (2000) A fejlődés ütemére vonatkozó vizsgálatok a mai serdülők körében : különös tekintettel a szegedi Ságvári Endre, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc és a budapesti Szent László gimnáziumok tanulóira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seres-Baker, Emanuéla (2022) A munkaköri leírások valóságtartalma. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seresné Borbás, Zsuzsanna (2011) Zákányszék munkanélküliségi mutatóinak vizsgálata az országos, régiós és kistérségi adatok tükrében és az önkormányzat közfoglalkoztatásban betöltött szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seresné Horváth, Cecília (2022) A drámajátékok fejlesztő hatása az idegennyelvi beszédkészségre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Seresné Metzker, Krisztina (2021) Intergenerációs értékátadás egy civil szervezet programjában Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége - Ifjúsági horgászversenyek tükrében -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seresné Metzker, Krisztina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Serföző, Dóra (2022) Az orosz imperialista gondolat manifesztálódása a 2010-es években és a 2020-as évek elején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Serföző, Dóra (2020) Az orosz nagyhatalmi helyzet és befolyás változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Anna (2013) Horvátország csatlakozása az Európai Unióhoz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Antalné (2014) Vezetői kompetenciák az intézmények stratégiai összehangolásában,a tehetséges gyerekek után követése érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Petra Dalma (2023) Fogyasztói preferenciák vizsgálata az e-book és a hagyományos könyvek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Éda (2022) A szexmunka valósága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Aliz (2020) A fiatalok divatkövetése és a márkaimázs szerepe a fast fashion világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Anita (2008) Élelmiszerbotrányoktól hangos a sajtó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Dániel (2020) Tradicionális márkák modern köntösben, avagy a Pick Szeged Zrt. kommunikációja online térben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Serfőző, Hajnalka (2007) Terített asztal Erdélyben Karácsonytól Karácsonyig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Serák, Judit (1992) Családias típusú nevelőotthoni modell hatékonyságának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Setény, Iréne (2010) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Setény, Iréne (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Setényiné Süli, Eleonóra (2004) A kötődés jelentősége a gyermek személyiségfejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sevaracz, Luca (2022) Hogyan tovább, semleges állam? : a közhatalmi szervek semlegességének múltja, jelene és jövője a választási kampányban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Shalata, Abdallah Ahmed Mohamed Ahmed (2023) Measuring consumer’s perception of marketing automation and its Effect on customer experience. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Shams, Alireza (2014) A külföldiek földtulajdonszerzésének lehetőségei Magyarországon és Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Shekeladze, Nika (2019) The Energy Security of the European Union in terms of Dependence on Russian Energy Resources Cases study of Poland and Lithuania. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sicz, Alexandra (2023) Az ötéves kori logopédiai szűrés tapasztalatai Békéscsabán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sidor, Miklósné Zöldségtermesztésünk és konzerviparunk gazdaságföldrajzi feltételei. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sifter, Adél (2020) A koronavírus-járvány hazai válságkommunikációja. A hitelesség és a média szerepe a válságkezelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sihelnik, Nóra (2021) A fenntartható fogyasztás iránti elköteleződés vizsgálata a Z generáció körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sihelnik, Nóra (2019) A munka díjazása és ösztönzés a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sikabonyi, Réka (2022) Pandémia az óvodában : a Covid-19 vírus hatása az óvodai nevelésre, szülőkkel való kapcsolattartásra és a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sike, Klaudia (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sike, Klaudia (2021) A szexuális identitás kamaszkorban és ifjúkorban, a szexualitás tématerület természetismereti feldolgozási lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sike, Anita (2007) A sztárpletykák genealógiája és médiareprezentációi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sike, Boglárka (2011) Egy szegedi kiállítás bemutatása múzeumpedagógiai vezetéssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siket, Anna (2021) A tündérmesék jelenkorra is érvényes üzenetei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siket, Tibor (1983) A makói József Attila Művelődési Központ története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Siketné Hőbe, Judit (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sikhegyi, Erika (2015) Az állami és egyházi iskolákban tanuló diákok erkölcsi fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siklovánné Diriczi, Rózsa (2016) Pszichológiai alkalmasság és kompetencia vizsgálatok, munkahelytervezés a szociális ágazatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Siklósi, István (2006) Fejlesztési terv készítése egy mikrotársulás nevelési-oktatási intézményhálózatára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Siklósi, István (1999) A másság kezelése iskolámban és környezetében : a felzárkóztatás lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Siklósyné Rossi, Dorottya (2020) 1. European legal language and the rules of private international law: practical legal-linguistic problems ; 2. Translation of EU law: specific features and challenges. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sikovanyecz, Zsófia Krisztina (2018) A jogellenesen megszerzett bizonyítékok értékelése a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Siku, Nikolett (2022) Lászlótelep, az elfeledett tanyavilág. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siku, Nikolett (2021) Lászlótelep, az elfeledett tanyavilág. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siku, Nikolett (2022) Lászlótelep, az elfeledett tanyavilág. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sikó, Beáta (2022) Miért fordít hátat az olvasó? Kísérlet a hatékony e-mail komponenseinek feltárására szemkamerás megfigyelés segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sill, Lászlóné (1989) Osztályfőnöki nevelőmunka a közösségfejlesztés tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Silló, Zsolt (2007) A kistérségek megalakulásának, működésének, jogi és financiális környezetének alakulása és jellemzői 2007. évig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simai, Adrienn Éva (2013) Családbarát munkahely. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simai, Boglárka (2004) Klebelsberg Kuno munkássága és eszméi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simala, István (1967) Kecskemét fémiparának gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Simic, Szebasztián (2020) A védelmi felelősség: Egy ígéretes koncepció bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simits, Ágnes (2014) A sajtó-helyreigazítás, az objektív felelősség és a sajtójog - internet kapcsolatának egyes problémái napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simkó, Jánosné (2000) Damjanich János Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simkóné Czipa, Ágnes (2000) A minőségbiztosítás meghatározó folyamata egy adott tantárgyban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simola, Diána (2020) A médiaeszközök használata óvodáskorú gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Alexandra (2013) On the Crossroad of Trade and Environment – The Correlation Between Trade Restrictive Measures and Environmental Protection. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Dóra (2018) Motiváció a munka világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Emese Réka (2015) Etnikai profilalkotás a jogösszehasonlítás szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Eszter (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Gyuláné (2009) Kiskorúak örökbefogadása, szakszolgálati és gyámhivatali feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Hajnalka (2008) Az otthonosság feltételeinek kialakítása a gyermekvédelem bentlakásos intézményeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Ibolya Edit (2009) Az életvitel jelentősége az egészség megőrzésében. Az élet szeretete, a boldogságra nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, József (2014) A nevelési és társadalmi valamint a környezeti hatás, mint enyhítő körülmény értékelése a büntető bíráskodás során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Karolina (2021) Az inkluzív oktatásban-nevelésben résztvevő gyermekek rajzainak elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Katalin (2021) A Henkel Magyarország Kft. fenntarthatósági törekvései és együttműködése a Rossmann Kft.-vel. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Kinga (2021) A bodypositive szemlélet megjelenése a felnőtt nők életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Klaudia (2012) Az ombudsman és az ügyész jogvédő szerepének dilemmái a büntetés-végrehajtásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Krisztián Ervin (2010) Az igazságügyi orvosszakértés szerepe az orvosi felelősség megállapításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Laura (2018) A gyógyulási esély elvesztése a judikatúra tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, dr. Laura (2020) Das System der Tötungsdelikte im deutschen Strafrecht [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Mihály (2006) Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás, csurgói mikrotársulásában a közoktatási feladatellátás megszervezése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Miklós Mátyás (2014) Az öregségi nyugdíjkorhatár alakulása az elöregedő társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Milán (2023) Az Instagram influenszerek hatása a Z generáció vásárlási szokásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Mária Geometria tanítása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Simon, Norbert (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Norbert (2005) A személyes eladás jelentőségének vizsgálata az autóértékesítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Petra (2023) Diákönkormányzatok működése : a diákönkormányzatok szerepe a szocializációban és az aktív állampolgárrá nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Petra (2021) A People Team Alapítvány bemutatása gyakorlati tapasztalatok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Pál (1982) A hallgatói tesztek és dolgozatok kiértékelése számítógép segítségével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Szimonetta (2021) A párkapcsolati elégedettség, a nemi szerep ideológiák és a lezárási igény összefüggéseinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Sándor (2016) A bűncselekmény elkövetői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Sára (2015) Munkaerő migráció a Kárpát-medencében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Tamás (2022) Az interkulturális érzékenység mintázatai az akkulturációs stresszel, általános jólléttel és a szomatizációra való hajlammal összefüggésben külföldön élők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Tünde Speciális gyermekvédelem. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zita (2002) С.Г.Буянский: Смертная казнь: все "за” и "против" [szakfordítói szakdolgozat]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zoltánné (2006) Hátránykompenzáció az Adám Jenő Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zsolt (2009) Cigánygyerekek oktatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zsolt (2009) Uniós források feltérképezése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zsófia (2021) Marketing a lovas világban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zsófia (2023) Női vállalkozóvá válást befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zsófia (2018) A védelmi felelősség alkalmazásának kihívásai az arab tavasz eseményeinek fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Ábel (2021) Termelési terv optimalizálása az izocukoriparban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Ágnes (2021) Az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények működési sajátosságai az integráció-szegregáció-inklúzió fényében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Attila (1999) A deviáns viselkedés(formák) és serdülőkori megjelenésük. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Beáta (2007) Görögország gasztronómiatörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Csilla (2011) Konfliktuskezelés a közoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Edit (1992) Család és az iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Erika (1994) Helyzetkép az első magyar óvodák kialakulásáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Ferenc (2001) Az informatikai szemlélet kialakításának lehetőségei az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Franciska (2006) A béren kívüli juttatások a jelenleg érvényes jogi szabályozások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Gyula (1940) A XVII. századi nevelés Erdélyben. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Simon, Győző (1968) Galgahéviz településföldrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Simon, János (2001) Környezeti nevelés a Kalocsai Kertvárosi Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Katalin (1998) Mozgássérült gyermekek komplex személyiségfejlesztése Pető módszerrel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Krisztina (2000) Tanulmány: A magyarországi alkoholfogyasztásról és alkoholizmusról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Lajosné (1998) Középiskolások és a drog. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Mihály (2007) A távoktatási módszerek alkalmazása a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Miklós Mátyás (2016) A demográfia gazdaságpolitikai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Márta (1998) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Norbert (2020) A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása a Békés Megyei Kormányhivatal gyakorlatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Sándor (1998) Szakterem és szerelőfal alkalmazása, szemléltetés a szakoktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simon, Tamás (2020) Teljesítménnyel kapcsolatos pszichológiai faktorok összefüggéseinek vizsgálata online pókerjátékosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zoltán (2008) Az informatika története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zoltán (1967) Világnézeti nevelés földrajz órán. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Simon, Zsanett Ilona (2020) Az iskolai erőszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zsófia (2004) A délvidéki magyar irodalom 1945-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Ágnes (2017) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Ágnes (2000) A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági szakközépiskola története 1897-1917 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon-Fiala, János (2010) A védő joghelyzete a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon-Jójártné Bárkányi, Éva (2006) Megváltozott fogyasztói szokások vizsgálata az élelmiszerpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simon-Varga, Dóra (2022) Integrációs kurzusok és projektek Németországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simoncsits Andrásné Péter, Éva (1975) Szeged infrastrukturális fejlődése 1960-tól. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simondán, Katalin (2016) A migráció jellemzői és kihívásai napjainkban Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simonka, György (2013) A munkáltatók és munkavállalók társadalombiztosítási jogai és kötelezettségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simonka, Renáta (2021) Növekedési Hitelprogram, a jegybank eszköze a kis-, és középvállalkozások hitelezési nehézségeinek megoldására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simonka, Ágnes (2016) A magyarországi migráció egyes aspektusai a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simonka, Éva (2014) Az iskolaszövetkezeti munkavégzés és a munkaerőkölcsönzés a gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simonka, Attila (1998) Tanfolyamszervezés. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simonná Zachár, Anna (2001) A Nevelési Tanácsadó kialakulása, működése és szemléletmódosító szerepe a szülők körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Horváth, Gizella (2000) Érték - ÉRTÉKELÉS - Siker : óvodánk nevelőmunkája a problémafeltárástól a megoldásoktól a kereséséig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Keresztes, Erzsébet (2013) A játék szerepe a kisiskolás gyermek életében : népi gyermekjátékok a napköziben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Molnár, Ildikó (2007) A befolyásolás művészete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Németh, Katalin (2015) Teljesítményértékelés a közszférában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Nógrádi, Mária (1995) Iskolám társadalmi környezete és főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simonné Pétervári, Zsuzsanna (2000) A pedagógiai program, mint stratégiai terv. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Vagyon, Mónika (2007) A média hatása a kisgyermek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simonné Wettstein, Judit (2009) Az életvitel jelentősége a gyermeki fejlődés szempontjából (0-6. életév). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simonovits, Éva (2004) Makó város kulturális élete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simonyi, István (1995) A magyar szakképzési rendszer helyzete, fejlesztésének távlatai, ennek konkrét tervei a pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakmunkásképző és Gimnáziumban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simonyi, János (1988) Világnézeti és környezetvédelmi nevelés a földrajz tanítási órákon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simsik, Ágnes (2023) Élet a köznevelés után : autizmus spektrum zavarban érintett fiatal felnőttek lehetőségei Kecskeméten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Simó, Attila A katonai tevékenység akaratfejlesztő hatása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Simó, Katalin (2011) Számvetés és fohász Babits Mihály Jónás könyve Borsos Miklós, Gyulai Líviusz, Kutas Ágnes és Würtz Ádám illusztrációival. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simó, Erzsébet (2000) Fejezetek a dyslexia témaköréből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sin, Stella (2014) A szocialista munkamorál 1945–1989 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sindel, Kíra Daniella (2023) Örökölt szerepeink fogságában: pillanatkép a nőkről és az őket érintő sztereotípiákról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sindely, Erika (2020) Magyarországi kisgyermekes nők lehetőségei napjainkban az atipikus munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sineger, Julianna (2010) Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai integrációja. Két eset ismertetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Singer, Éva (2001) Az óvodavezetés lehetőségei és nehézségei egy nemzetiségi településen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Singer, Ferenc (2004) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sinka, Andrea (2021) Cukorbeteg gyermek az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sinka, Edit (2010) Az óvodai innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sinka, Viola (2013) A munkavállalóknak járó egészségbiztosítási ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkovicz, Kitti (2019) A gyermekvédelem kialakulása és fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Balázs (2022) A nyereményjátékok hatása a fogyasztói lojalitásra a kényelmi termékek piacán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Dorina (2019) Gyermeki jogok, szülői felügyelet és kapcsolattartás szabályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Dorina (2016) A házasság felbontásának jogi és pszichológiai hatásai különös tekintettel a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Edit (2008) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Márta (2010) Az Európai Zöld Párt és az Európai Unió. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Zsuzsanna (2017) A gyermekközpontú igazságszolgáltatás érvényesülése a polgári peres eljárásban különös tekintettel a gyermek meghallgatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Edina (2020) Portfólió Pedagógus kompetenciák megvalósulása az óvodapedagógiában. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Edit (2005) Szocializáció és devianciák : fiatalkorú bűnözők, a bűnöző szubkultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Eszter (2020) A klímaváltozásra vonatkozó uniós jogi, és nemzetközi jogi szabályozások, különös tekintettel a szén-dioxid kvótákra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Márta (2011) Könyvtárpedagógia - tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkó, Márta (2011) Tudásunk forrása a könyv? Tudásunk forrása az Internet? Magyar és külföldi gyermekirodalmi adatbázisok bemutatása, használatának megtanítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sinyiné Nagy, Éva (1999) Mi – t – ehetünk?! Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sipiczki, Bettina (2021) A leadership és az Y generációs óvodapedagógusok motiváltsága közti összefüggés vizsgálata. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipka, Bertalan (2022) A világűrjog kihívásai a XXI. század technológiai-gazdasági fejleményei tükrében, különös tekintettel a jogállás kérdésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipka, Eszter (2016) Az eredetvédelem szabályai a magyar borjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipka, Renáta (2013) Európai versenyjog a magyar ugaron, avagy az állami beavatkozás antitröszt jogi korlátai, különös tekintettel az agráriumra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipka, Zsuzsanna (2019) A muszlim nők jogai a fatwákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipkovszki, Julianna (2012) Családtámogatási ellátások rendszere 2005-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipkó, Zsuzsanna (2007) Családok a szocializációs értékek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Anita (2022) Az ártalmas gyermekkori tapasztalatok, a mentalizáció, és a maladaptív álmodozás kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Attila (2012) A szolgálati bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Barbara Rebeka (2022) Attitűdvizsgálat az ép értelmi képességű és az értelmileg akadályozott személyek szexualitásáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Blanka (2018) Protection of national minorities - The case of Serbia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Blanka (2012) A civilek hangjai az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Donát (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Donát (2023) A természetes szaporodás térségi eltérései : különböző régiók államai között megjelenő hasonló természetes szaporodási trendek okainak vizsgálata 1950-2019 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Erika (2005) Biotermékek elterjedésének viszgálata a fogyasztói társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Erika (2023) Inszomnia, depresszió és az extrovertált személyiségvonás kapcsolata a home office-ban dolgozó 30-40 év közötti korosztály alvásminőségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Evelin (2023) Magyar gyermekkönyv- illusztrációs trendek a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Fanni Lili (2023) A Magyar Falvak Turisztikai Iránytűje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Gabriella Ágnes (2019) Munka és család egyensúlya, nők és férfiak a szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Georgina (2012) Munkanélküliség Magyarországon az ezredfordulótól napjainkig a számok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Hajnalka (2008) Pallavicini Általános Iskola történetisége. Az iskola történetének egy szakasza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Ibolya (2009) A környezeti változásokhoz való alkalmazkodás módszereinek bemutatása a Magyar Telekom Nyrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Katalin (2012) A szövetkezetek szabályozásának egyes kérdései az Európai Unió tagállamaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Lilla (2019) A garázdaság egyes tényállási elemeinek vizsgálata a joggyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Melinda (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Orsolya (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Orsolya (2014) Túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetek Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Sandra (2014) A kormánytisztviselők jogviszonyának jogi szabályozása különös tekintettel a köztisztviselőkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Szandra (2009) Büntetett fiatalkorúak reszocializációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Tamásné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Vanessza (2021) A turisztikai desztinációk versenyképességének elemzése Magyarországon a kiemelt üdülőkörzetek példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Zsófia (2021) Diktatórikus kommunikáció Észak-Koreában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Adrienn (2020) A média szerepe a kisiskolás gyerekek mindennapjaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Anna (1987) A social work és lehetőségi Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sipos, Dániel (2011) A gimnasztika szerepe az alsó tagozatos osztályokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Erika (2012) Az egyensúlyozó képesség fejlesztésének lehetőségei az alapfokú oktatás bevezető szakaszában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Erika (2005) Szeged- egy európai város születése a kor jogszabályainak tükrében 1879-1884. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Gabriella (2005) A női divat alakulása az Osztrák-Magyar Monarchiában 1898-1918 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Gábor (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Ibolya (2004) Az intézményvezető munkáltatói jogköre és annak megvalósulása a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, István (1989) Feladatok és tantárgytesztek didaktikai szerepe és alkalmazhatósága a tűzvédelmi képzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sipos, István (2007) Értékre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Katalin (2011) A sajtófotó története. Gyermekábrázolás a fotográfiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Klára (1999) Ember és szervezet - Humán menedzsment alapkövei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sipos, Krisztina (2008) A Bajor Ágost Művelődési Ház hatása Esztergom lakosságára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Melinda (2009) Álló- és ültetéses rendezvények protokollja, etikettje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Mátyás (2004) Klebelsberg Kuno oktatáspolitikai hatása Szegedre és a környező tanyavilágra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Norbert (2004) Prevenciós lehetőségek a szenvedélybetegségek megelőzésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Sára Eszter (2020) A közforgalmú gyógyszertár gondozási szolgáltatásainak elégedettségmérése. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Ágnes (1981) Hajdúsági Cukorgyár Kaba. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sipos Kálmánné Kondorosi, Réka (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos-Bognár, Beáta (2009) Óvoda és minőség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos-Kátai, Csilla (2023) Kisiskolás korú gyermekek médiaeszköz-használatának hatása a magatartásra és az alvásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos-Szabó, Alexandra (2015) A hatósági eljárás bemutatása a társadalombiztosításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos-Tuza, Anita (2012) A Képviselő-testület (közgyűlés) bizottságainak szerkezete és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Bodnár, Erika (2008) Szent Erzsébet rózsáinak üzenete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Bálint, Márta (1979) Az Országgyűlés szerepe hazánk művelődési életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Siposné Gyuris, Valéria (1995) Mai szakképzési rendszerünk jellemzői és fejlesztési alternatívái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Siposné Isztin, Magdolna (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Kiss, Angelika (2015) A mentortanári tulajdonságok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Magony, Mária (2005) A gyakorlati képzés és a diákmunka a szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Miskolczi, Gyöngyi (2006) Az egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Musza, Katalin (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Siposné Szabó, Anikó (2014) Az egyenlő bánásmód jogi és pszichológiai szempontú megközelítése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sipter, Attila (2015) Környezettudatos Foglalkoztatás : zöld munkahelyek, munkák és gazdaságra gyakorolt hatásaik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Siry, Tünde (2021) Változtat? Változhat? : intézményvezetői pályázatok a C5 területei tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Siska, Vince (1986) A nyolcvanas évek televíziózásának nemzetközi összefüggései. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Siska-Fédra, Fanni (2023) Az uniós polgárok konzuli védelme, különös tekintettel a tagállamok konzuli együttműködésének lehetőségeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sisler, Edina (2013) Az ENSZ békefenntartás megítélése a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Siszler, Ottóné (2000) Minőségfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Siszler, Tamara (2021) Nonprofit vállalkozások számvitele és adózása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Orsolya (2010) Betegjogok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Orsolya (2012) Családtámogatás az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Bernadett (2020) Egy vállalat gazdasági teljesítménye mögötti innovatív beruházás sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Erika (2013) Médiaerőszak és a show-műsorok világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Gizella (1983) Az olvasótábor, mint emberformáló közművelődési kisérlet. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sisák, Gábor (2001) A hazai tanügyigazgatás történetének áttekintése; a rendszer mai működésének alapelvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Imre (1959) Kövegy és Nagylak természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Sisák, Magdolna (2020) A kisteleki fiatal lakosságot érintő impulzusok a Széchényi 2020 ciklusában megvalósult helyi önkormányzati beruházások szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sisák, Zoltán (2001) Az Internet oktatási alkalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sitblár, József (1993) Személyközpontú szemléletmód az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sitery, Zsuzsanna (2002) Г.Ф. Хoхрякoв: Организованная преступность в России: 60-е - первая половина 90-х годов [szakfordítói szakdolgozat]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sitkei, Anikó (2007) A vezetővé válás folyamata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sióréti, Gabriella (2004) A távoktatás és informatikai háttere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sióréti, László (2008) Battonya közművelődésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Skaliczki, László (1978) Miért hazudnak a gyermekek? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Skaliczki, Lászlóné (2005) A gyermeki- és tanulói jogok érvényesülése az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Skarbit, Józsefné (2006) Az intézményi minőségirányítási program (IMIP) működtetése az oktató nevelő munka hatékonyságának javítása érdekében és annak felügyelete a kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Skoperda, Krisztián (2005) Bethlen István és az olasz orientáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Skorka, András (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Skrabák, Bernadett (1998) A felnőttképzés helyzete Szegeden. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Skrován, József (2000) Kábítószerek megjelenési formái, hatásmechanizmusuk és ismertségük az ifjúság körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Skultéti, Linda (2019) A kisgyermekes nők visszatérési esélyei a munkaerőpiacra a család- és foglalkozáspolitikai eszközök viszonyrendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Skultéti, Alexandra (2013) Fogvatartottak képzési lehetőségei a börtön falai között, különös tekintettel a Kalocsai Fegyház és Börtönben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Skultéti, Ibolya (1998) A tószegi iskola története /Falu-és iskolatörténet/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Skultéti, Réka (2020) Az ölbeli játékok csodái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Skultéti-Szabó, Sarolta (2018) Generációk a magyar munkaerőpiacon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Skáre, János (1995) Rudolf Steiner és a Waldorf-pedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Slajchó, Adél (2020) A konfliktus és annak hatékony kezelési módszere: az alternatív vitarendezés általánosságban és a munkaügyben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Slajkó, Anett (2010) A munkavállaló személyes adatainak védelme különös tekintettel a munkahelyi internethasználatra és az elektronikus levelezésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Slajkó, Anikó (2021) Az óvodáskorú gyermekek szociális képességeinek vizsgálata a testvérszám fényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Slezák, László (2014) A prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények minősítési elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sliz-Nagy, Nikolett (2011) Művelődés Kerekegyházán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sléder, Nelli Noémi (2015) A gyermekek családi jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Smiriné Kokauszki, Erika (1993) Hogyan lehetnének iskoláink gyermekközpontúak. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Smith, Rita (2021) A nyugdíjrendszer és az öngondoskodás lehetőségei Magyarországon. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Smith, Viktória (2021) A tanulást befolyásoló tényezők vizsgálata az enyhén értelmi fogyatékos tanulókat oktató gyógypedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Smizsánszkyné Marján, Ida (2006) A régió lehetséges szerepe a közoktatás kistérségi struktúrájának korszerűsítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Smuta, Helga Dóra (2015) Az alkotmányjogi panasz elméleti és gyakorlati kérdései, különös figyelemmel az Alkotmánybíróság által hozott határozatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soczó, Gabriella (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Soczó, Hedvig (2014) A kommunikáció jelentősége válsághelyzetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soha, Boróka (2013) Magyar mint idegen nyelvi taneszközök a 21. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sohajda, László István (2005) A Kabaré Kávéház. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sohajda, László István (2020) Közművelődés márka alapon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sojnóczky, Anikó (1992) Adalékok a tanár-diák kapcsolat alakulásához. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sok, Sothearak (2023) Unconventional Monetary Policy: The Effects of the ECB’s Asset Purchase Programmes on Banks’ Lending during the Global Financial Crisis. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Solti, Alpár (1966) Valkó község mezőgazdaságának természetföldrajzi alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Solti, Zoltánné (2006) Az alternatív mozgalmak, alternativitás a közoktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Solticzky, József (2001) A menedzserszemléletű iskolavezetés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soltész, József (1944) Az Ecsedi-láp. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Solymos, Adrienn (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Gréta Julianna (2022) Atipikus foglalkoztatási jogviszonyok, különös tekintettel a távmunkavégzés és a home office munkajogi aspektusaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Mercédesz (2022) Kisgyermekes nők a munkaerő-piacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Rita (2022) The Island of Communication - A Sziget cégcsoport sajtókommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Adrienn (2019) Az élményterápiák és a szociális kompetencia kapcsolata a gyógypedagógiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Beáta (1998) Was aus den Menschen Menschen macht. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Solymosi, Gréta Julianna (2020) Adatvédelmi jog és adatkezelés a munkaerő-felvételi eljárás során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Mercédesz (2020) Foglalkoztatás és munkanélküliség adatainak változása Magyarországon az elmúlt 5 év tükrében. Nem, korosztály, végzettség és területi eloszlás alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Solymár, Ildikó (2000) Weöres Sándor Psyché című szövegének értelmezése az őt felmutató kánonok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sombrin, Júlia (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somi, Éva (1973) Egy 17.századi erdélyi diplomata : /Borsos Tamás/ : /Ideológiatörténeti és stíluskérdések/. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Somi dr., Imréné (1969) Csoportmunka a földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Somkúti, Ágnes (1992) A szeretet. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somlai, István (2002) Az intézmény nevelési-oktatási és szervezeti struktúrájának összefüggései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somlai, Mónika (2006) A magyar vámigazgatás helyzete az Európai Unió előtt és után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somlyai, Míra (2023) A szervezeti hierarchia laposításának folyamata és kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Melinda (2011) A hajlékatalanellátás jogi aspektusai, különös tekintettel az egészségügyi ellátásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Anikó (2005) Az alternatív iskolák szerepe, jelentősége az oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Evelin Ágnes (2021) A regionális versenyképesség és a közlekedési hálózatok fejlettségének kapcsolata - A visegrádi országok régióinak összehasonlító vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Gabriella (2006) A gyermek miniatűr felnőtt, avagy potenciális fogyasztó, A McDonald’s reklámstratégiájának hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Gerda (2015) A fenntarthatóság pedagógiája kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Lilla (1993) Szemelvények a századeleji olasz közoktatásból. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somodi, Réka (2020) A BREXIT okai és következményei; a jövőbeli együttműködés körvonalai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somodi, Tímea (1998) Lakótelepi gyerekek : szabadidő. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somodiné Hajdú, Éva (2004) A szakképzés változásai és ennek tapasztalatai egy nem önkormányzati fenntartású szakközépiskolában, különös tekintettel a középiskolát végzettekre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somodiné Seres, Krisztina (2005) Gyermekjóléti Szolgálat különös tekintettel Tömörkényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Adrienn (2009) A fiatalkorúakra vonatkozó külön szabályozás a büntető törvénykönyvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Andrea (2023) Kötődési problémák megjelenése az óvodás korosztályban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Attila (2019) Az orvosi felelősség és a bizonyítási teher sajátosságai az egészségügyi kártérítési perekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Attila (2021) A stroke féltekei elhelyezkedésének hatása a motoros perszeverációkra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Balázs (2009) Egészséges életre nevelés középiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Dezsőné (2000) Az Alsósági Óvoda története 1925-2000. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Géza (2011) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, János (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Józsefné (2001) A tanári teljesítmény értékelésének a lehetőségei a Zrínyi Miklós Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Júlia (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Kata (2017) Az oktatásügy helyzete a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Nóra (2012) A gyógyszerek szabadalmaztathatósága, avagy a pirula útja a feltalálótól a végső fogyasztóig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Péterné (1989) A család és iskola együttműködési formái és továbbfejlesztésének feladatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somogyi, Tibor László (2014) A gombai általános iskola finanszírozási helyzetének alakulása az önkormányzati és az egyházi fenntartás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, András (1989) A magyarság "honfoglalása" Észak-Amerikában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somogyi, Erzsébet (2008) Dévaványa a korabeli helyi sajtó tükrében. Válogatás cikkbibliográfia a Dévaványai Hírlap 1933-1934. évi számaiból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Katalin (2004) A játék szerepe a gyermek életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Krisztián (1999) Nevelőotthonban és családban nevelkedő gyermekek szociometriai jellemzőinek összehasonlítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somogyi, Réka (2020) A dolgozó anyák hatása a gyermek kötődésének a kialakulására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Zsolt (2004) Pályaválasztás lélektana : pályaválasztás a számok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Ágnes (2007) A sedülőkori identitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi-Kiss, Anita (2020) Az olvasás elsajátítása kisiskolás korban Meixner módszerrel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyiné Bodó, Éva (2011) Családi ellátás migráns munkavállalók részére az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyiová, Marcela (2008) Tanulási zavarral küzdő tanulók. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyvári, Barbara (2011) A hatályos köztisztviselői törvény kialakulása, módosításai és lehetséges reformok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyvári, Csilla Julianna (2021) Digitális oktatás pandémia idején. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyváriné Hegedűs, Erika (1989) Tantestületi klímavizsgálat és szociometriai mérés iskolánkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somorjai, Sándor (2023) A visegrádi országok felzárkózásának vizsgálata a 2014 és 2020 közötti európai uniós programozási periódusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somos, Éva (1966) Érd településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Somosi, Sára Szilvia (2020) A tengerekre vonatkozó nemzetközi környezetvédelmi jog fejlődése, kitekintéssel a tengerparttal nem rendelkező államok helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somoskövi, Beatrix (2012) A pályakezdő diplomások helyzete a magyar munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somoskövi, Tamás (2020) Fogyasztói magatartása vendéglátásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somosné Puskás, Krisztina (2008) A minőségfejlesztés mérföldkövei a közoktatásban ágazati és intézményi szinten. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somosy Istvánné Benke, Erzsébet (1978) Magyarország kőolaj- és földgáztermelésének gazdaságföldrajzi fejlődése, különös tekintettel a zalai és algyői mező összehasonlítására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Somotovszki, Vivien Ildikó (2018) Települési egészségfejlesztési terv elemzése Sándorfalván a lakosság egészségmagatartásának vizsgálatán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Somsits, Róza Franciska (1943) Az Árpádházi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos III. Rendi Nővérek nevelő és oktató munkássága. 1868-1943 A kongregáció 75 éves fennállásának emlékére. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Sonkoly, Tímea (2012) A know-how jogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sonoda, Ayane (2020) Consumer Behaviour Towards Green Marketing For Cosmetics. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sopajti, Anita (2016) Kommunikáció a Tesco és a vásárlók között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Soponyainé Nagy, Edit (2009) A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény munkaügyi kapcsolatai a készülő kollektív szerződés tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Soponyainé Tóth, Lilian (1981) Kecskemét baromfifeldolgozó ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sors, Áron (2017) A spanyol-marokkói kapcsolatok bemutatása: különös tekintettel Ceuta és Melilla szerepére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sosterics, Ágnes (2020) A mozgás- és beszédfejlődés kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sow, Ibrahima Yero (2020) La participation de la société civile guinéenne dans la promotion de la démocratie. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soór, László (2009) Az országos kompetenciamérés - intézményünk folyamatos megújulási törekvései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Alexandra (2017) A nemzetközi terrorizmus vizsgálata, különös tekintettel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hatása az amerikai biztonságpolitikára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Anett (2015) Természetvédelmi előírások a mezőgazdasági területeken, különös tekintettel az élőhelyek megőrzésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Angéla (2023) A kávézó választást befolyásoló tényezők, avagy a tökéletes recept egy kávézó működtetéséhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Anita Nikoletta (2016) Közoktatási rendszer működésének társadalmi- és pedagógiai feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Diána (2010) A testtartás elváltozásai és megelőzése a kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Erzsébet (2011) A hulladékgazdálkodás Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Istvánné (2006) Az egyéni vállalkozók adózásának és járulékfizetésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, László (2007) A Szegedfish Kft. fejlesztési koncepcióinak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Vanessza Vivien (2021) Környezetvédelmi kommunikáció a fogyasztói attitűd és magatartás megváltoztatása érdekében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Zsófia (2011) A hivatásos állományú rendőrök személyzeti politikájának összehasonlító bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Anikó (1991) Az osztályozás pszichológiai kérdései a diák, a tanár és a szülő szemszögéből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Soós, Erika (2005) A rendőrség gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenysége 1980-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Ferenc (2008) Szocializmus és kommunizmus avagy Rákosi és Kádár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Helga (2014) A reklámok nyelvezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Katalin (1984) Az értékstruktúra vizsgálata felsőoktatási intézmények hallgatóinak körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Soós, Kálmán (1998) Konfliktuskezelés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Soós, Marianna (1990) Családrekonstrukciós módszerrel végzett demográfiai elemzés a Sopron megyei Hidegségen 1759-1881. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Soós, Péterné (1995) Az örökbefogadás pedagógiai és pszichológiai nehézségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Soós, Róbert (2020) Egy hazai középvállalat életútjának elemzése az Adizes életciklus modell alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Soós-Görgényi, Dr. Klára (2018) A mediáció és egyéb konfliktuskezelési eszközök a munkajog területén; a kötelező egyeztetés a munkaügyi perekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Soósné Komlósi, Erzsébet Edit (2009) Az egészségnevelés háttértényezői a Varga Tamás Általános Iskola felső tagozatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soósné Nagy, Anikó (2011) A gyermek után járó juttatások rendszere ma Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soósné Szabó, Szabina (2007) Montessori pedagógiai koncepciójának megvalósulása egy napjainkban működő alternatív iskola Pedagógiai Programjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soósné Vajda, Hajnalka (2016) A családtámogatási ellátások változásai Magyarországon a születésszám tükrében 1900-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soósné Záluszki, Mária (2002) Óvodás gyermekek neveltségi szintjének mérése. Neveltségi szint mérés, mint az intézményértékelés alternatívája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Speck, József (2016) A migráció és az Európai Unió államtani kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Speier, Csilla (2000) A családi szocializáció káros hatásai a gyermek személyiségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Spekla, Erik (2012) Életszínvonal és megélhetés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Spengler, Gabriella (2022) A kiégés szindróma a kutatói életpályán, prevenció és lehetséges megoldások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Speth, Evelin (2020) Felnőtt női kézilabdázók rekreációs attitűdjei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Spiegel, Zsolt (1997) A bormarketing általános helyzete a '90-es években és sajátosságai a Villányi Borászat Rt. üzletpolitikájában. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Spiegelberger, Márk (2014) A délvidéki oktatás az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában. A Slavoniai actio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Spiller, Mihályné (2006) Az oktatás és a gyermekvédelmi szolgáltatás, a családsegítés kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Spitkó, Krisztina (2004) A filmszatíra Magyarországon a '70-es években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Spitzer, Barbara (2021) Nőies a környezettudatosság? A férfi fogyasztói magatartás vizsgálata a környezettudatos kiegészítő termékek piacán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Spitzer, Petra (2010) Tanári portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sprájcer, Pál Zoltán (2008) A Dr. Birnfeld Sámuel könyvtár bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Spák, Zsuzsanna (2019) A munkavállalói elégedettség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Spátay, Tamás (1968) Budapest idegenforgalmának és időjárásának összefggése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Spängberg, Maximilian (2019) New challenges in the 21st century Climate Refugees. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Staberecz, Dóra (2020) A rendszeres mozgás jelentősége a gerincelváltozások prevenciójában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stadler, Dalma (2022) A szomatizáció és az akkulturációs stressz kapcsolatának vizsgálata külföldön és anyaországukban élő személyek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stadler, Hanna (2021) A kkv-k toborzási nehézségeinek kezelése a munkaerőpiac marketing alapú megközelítésének segítségével a Roebel-Stadler Villamosgépjavító Kft. példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stadler, Dalma (2020) A szociometriai pozíció összefüggései általános iskolások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stadler, Éva Olívia (2009) A Deszki Nagycsaládosok Egyesülete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stadlerné Katona, Krisztina (2019) Felnőttkori tanulás, mint foglalkoztatáspolitikai eszköz a munkanélküliség megelőzésére, csökkentésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stafira, Kinga (2005) Tessedik Sámuel és Szarvas. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stanley, Obioma-Anosike Obinna (2018) The challenges of democracy and effects of corruption in Africa Outlining the failures and efficiency of the government - Case study, Nigeria. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Starcz, Ágnes (1974) A Fehér-Kőrös szabályozásának gazdasági, földrajzi vonatkozásai Gyulán és környékén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Stark, Alíz (2010) A kortárs magyar műgyűjtés. A kortárs magyar műgyűjtés jellemzői, kialakulása, szerepe a magyar társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Staskó, Julianna (2010) Magyarország népesedéstörténete az 1800-as évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stayer, Edgár (2015) Vad által mező- és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Steer, Jolán (1981) A Gahcsikovo - Nagymarosi vízlépcsőrendszer komplex gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Stefanich, Klára (2006) Kommunikáció a szervezetben : vezetői kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Stefanidesz, Anikó (1992) A család és az iskola kapcsolata egy vizsgálat tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Stefanik, János (2015) Az elítéltek munkával foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stefanik, Sándor (2005) Az operett játszás "válságos" helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stefkovics, Márta Mária (2010) A környezeti nevelés sajátos eszközei a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stefán, Bertalanné (2004) Nem állami fenntartású iskolák pedagógiai programjának vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Stefánovics, Eszter (2012) Az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott perkérelmek a szolgálati nyugdíj megszüntetésével kapcsolatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stefánovics, Eszter (2010) A Határőrség és a Rendőrség integrációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Steiger, Krisztina (2012) Az Európai Unió migrációs politikája, különös tekintettel az észak-afrikai országokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Steigler, Ádám (2009) Tessedik Sámuel pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Steinbach, Péter (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Steiner, Zoltán (2013) Szekszárd bemutatása demográfiai és társadalomstatisztikai mutatószámokkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Steiner, Zsolt (2009) A közlekedési balesetek alakulása az igazságügy tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Steiner, Andrásné (1989) Rejtett dimenziók vizsgálata a napközis nevelők körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Stekler, Viktória (2022) A teljesítményigény és az iskolai teljesítmény összefüggésének vizsgálata a 7. osztályosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stelkovicsné Durkó, Andrea (2010) Család és gyermekvédelem. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stenczner, Ferenc (1966) Földrajzi fogalmak vizsgálata /tankönyvbírálat/. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Stenger, Natália (2012) A gyermekek védelmének rendszere, különös tekintettel a hatósági intézkedésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stephanik, Éva (2010) Jogviszonyok elhatárolása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stibál, Róbertné (2001) Innovációs törekvések az óvoda életében : hagyomány és megújulás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stier, Adél (2016) A mesék szerepe a pszichés problémák feldolgozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stiglitz, Erzsébet (1998) A mosonmagyaróvári agrárfelsőoktatás rövid története (1818- 1998). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Stipitz, István (2007) Az egyházi fenntartású közoktatási intézmények működésének tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Stipkovits, Anita (2010) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stipta, Zsuzsa (2022) 1. Contracts and the coronavirus crisis: emergency policy responses between presentation and disruption ; 2. Remarks on the effects of COVID-19 in the Hungarian contract law, especially the definition of force majeure [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Stohl, Henriette Dominika (1939) Kőszeg településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Stomp, Ildikó (1975) Szórakoztató matematikai játékok. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Strack, Gábor (2005) "Csak nézünk, mint a moziban". Gondolatok a képbe öntött világról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Strakné Kern, Erzsébet (2003) Kistelepülési társult iskolák együttműködésének megszervezése, a távlatok kidolgozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Stramszki, Nóra (2002) A szülők megváltozott szerepe az óvodával való együttműködésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Strasser, Dorina (2021) Az IFRS szerinti beszámolók információtartalma: egy új megközelítés vizsgálata a hazai tőzsdén jelen lévő vállalatok vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Strausz, László (2015) Szervezetelemzés: A mezőtúri Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Strausz, Gergely (2008) Az egyesületek közösségformáló ereje: RáZenE. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Strebeli, Ildikó Éva (2006) Kistelepülési könyvtárak menedzsmentje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Strehlingné Wagner, Emese (1992) Szülő-gyermek kapcsolattartás segítése a csecsemőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Strehlingné Wagner, Emese (1986) Általános iskolások családi nevelése a nevelési módszerek tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Streitmann, Judit (2009) Európai nyelvoktatás-politika és intézményvezetői kihívások a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Streitmann, Ivett (2005) A film és a színház a két világháború között Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stricz, Walter Roland (2020) A hozzájárulás elemzése az általános adatvédelmi rendelet után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Strifler, Károlyné (2004) Mérlegen a szabadidő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Student, Tamás (2020) A közönség sikeres elérésének vizsgálata egy kulturális szolgáltató esetében - a Magyar Nemzeti Cirkusz marketingkommunikációjának elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stuller, Éva (2022) A vállalati társadalmi felelősségvállalás és a fogyasztói magatartás kapcsolatára ható tényezők vizsgálata a biztosítótársaságok gyakorlatán keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stumpf, Péter Bence (2012) A Nagayama háromszögek alkalmazása a magyar pártrendszer fejlődésének vizsgálatában 1990 és 2010 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stumpf, Péter Bence (2010) Választási részvétel a magyar országgyűlési választásokon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stumphauser, Géza (1969) A Pannónia Szőrmekikészító és Szőrmekonfekció Vállalat 3.számú üzemegységének gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sturovicsné Gyetvai, Orsolya (2005) Magyar Köztársaság települési önkormányzatainak társulási és együttműködési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Styaszni, Gréta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Styaszni, Gréta (2023) A család hatása a gyermek sportolási szokásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Styaszni, Krisztina Kármen (2023) Munkavállalói preferenciák vizsgálata a Z generáció körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Styaszni, Krisztina Kármen (2021) A toborzás és kiválasztás vizsgálata a Süd-Alu Kft.-nél. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Styecz, Nikolett (2014) A szegénység helyzete Magyarországon, különös tekintettel a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Stábl, Nóra (2021) A magyarországi németek kultúrája a dél-alföldi nemzetiségi óvodákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stárics, Józsefné (2004) Az első magyar-dán termelőiskola Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stéfán, József (1998) Phare-Program a szakképzés megújításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Stübéné Borsodi, Olga (2015) A cselekvőképességet érintő gondnokság, a támogatott döntéshozatal és az előzetes jognyilatkozat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Suba, Csaba (2005) A matematika érettségi vizsga története Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suba, Ágnes (2015) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suba, Csaba (2007) A nagykőrösi fiatalok kultúrafogyasztási szokásai és lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suba, Lajos (1980) A Nagykőrösi Konzervgyár telepítését és fejlesztését befolyásoló tényezők elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Subert, Ildikó (2005) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Subáné Baranyi, Bettina (2008) Racionalizálási folyamatok a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Such, Anikó Zsuzsanna (2020) Nevelőszülő szerepe a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek pályaorientációjában. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Suchné Veres, Mariann (2001) Terápiás fejlesztési lehetőségek a gyógypedagógiában. A tanulásban akadályozott tanulók terápiás célú lovagoltatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sugár, Balázs Csaba (2022) Összeesküvés-elméletek és befolyásuk. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sugár, Eszter (1991) Iskola katedra és skolasztika nélkül (Bevezetés a Freinet-pedagógiába). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Suhajda, Edina (2012) Külügyi együttműködés az Európai Unióban, Különös tekintettel az Európai Külügyi Szolgálatra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Suhajda, Attila (2005) A szegénység értelmezései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suhajda, Barbara (2016) Csapatépítés a szervezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suján, Zoltán András (2012) A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alkotmányos kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suki, Erzsébet (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Suki, Erzsébet (2011) Szövegértési feladatok a szakképző iskolások felzárkóztató oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suleymanli, Azar (2021) Neuromarketing and people's attitude to neuroethics. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sulics, Józsefné (2000) Kommunikációra nevelés „alapfokon". Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sulistya, Marita (2020) Masculinity in the lyrics of Metallica. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sulyok, Anita (2013) Atipikus foglalkoztatási formák Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sulyok, Bertalan (1966) Художественные особенности драм Чехова. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Sulyok, István (2010) Rendőrszakszervezetek Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sulyok, Józsefné (1999) Az erkölcsi nevelés lehetőségei a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Supka, Magdolna (1994) Településpolitika és tanyarendszer az 1950-es, 60-as években. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Supkégel, EmiIné A földgáz szerepe Orosháza gazdasági életének megváltozásában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Suplicz, Dóra (2021) A társas támogatás és az otthonnal való elégedettség, mint protektív tényezők az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők által megélt stressz tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surina, Györgyné (2000) A kommunikáció szerepe az iskolai vezetésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surinyáné Kis, Zsuzsanna (2007) Nyelvoktatás az Európai Unió országaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Surján, Attila (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Surman, Enikő (2012) A nők ellen elkövetett családon belüli erőszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Surmann, Istvánné (1990) A kötődés szerepe a kisiskolás gyermekek szocializációjában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Surányi, Balázs (2019) A Munkáltató Kártérítési Felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Bettina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Bettina (2021) A projektmódszer motiváló hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Dávid (2011) A magyarországi munkanélküliség mutatóinak elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Ildikó Tímea (2022) Eltérő generációk ösztönzése a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Kata (2012) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Kitti (2011) Munkatanácsadás álláskeresők számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Réka (2021) A rendszeres mesélés hatása a nyelvi kreativitásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Anett (1999) A szeretetkapcsolat jelentősége, hiányának következménye : egy állami nevelt gyermek bemutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Surányi, Zoltán (2009) Protokoll és etikett a Távol-Keleten. Japán: ősök hagyatéka. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányiné Nagy, Erika (1984) Fejér megye közlekedésföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Surányiné Szántó, Ilona (1979) Korszerű eszközhasználat az általános iskolai matematika tanításban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Suszter, Anita (2007) Az integrált nevelés-oktatás mint személyiség-fejlesztő hatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suszter, Ágnes (1991) Kimutatható változások és hatásuk Békéscsaba pamutiparának 1985 utáni fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Susánszki, Mária Ilona (2022) A gyermek helye, pozíciója a családi, válási mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Susányi, Zsófia (2023) A testmozgás összefüggései a depresszió, a szorongás, a stressz és az élettel való elégedettség szintjével az IBD-s betegek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Suta, Zsuzsanna Szilvia (2023) Marokkó és a Nyugat-Szahara közötti konfliktus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Suti, János (2013) Algyő nagyközség népesedésstatisztikai és gazdaságstatisztikai adatainak elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Suti, János (2011) Konfliktusok a XX. Század Európájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Suti, Zoltán (2006) Az átalakuló érettségi vizsgarendszer Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sutka, Anita (2010) Barangolás a Duna-Dráva Nemzeti Park tanösvényein. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sutka, Bálintné (2015) Magyarország foglalkoztatottság politikája az adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sutka, Csilla (2013) Az Országos Bírói Tanács szervezete és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sutka, Irén (2015) Hagyomány és haladás : Változások vezetése a 100 éves múltú szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola negyedszázados történetében 1987-2012. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sutka, Emese (2005) Az öngyilkosságok kultúrtörténete- és megjelenése az irodalomban-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sutkáné Németh, Emese (1980) Az új földrajz tanterv elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Suttai, Ágnes (1987) A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium története 1970-1980. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sutus, Andrea (2021) Egy felvilágosodás kori hírlap marketingje: a bécsi Magyar Hírmondó és illusztrációi. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sutus, Valentin (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sutus, Valentin (2023) A szülői háttér szerepe a sportolóvá válásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sutyinszki, Mihály (2001) A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részvétele a gazdálkodó szervezeteknél folyó szakmai gyakorlati képzés ellenőrzésében (1998-2000.). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sutyinszki, Mónika (2022) Az idegennyelv-elsajátítás során fellépő szorongás és tanulási motiváció összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sutyinszki, Mónika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sutyinszki, Petra (2014) A perorvoslatok, különös tekintettel a felülvizsgálati eljárásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sutyinszki, Zita (2005) Civil szervezetek és egyesületek közösségformáló tevékenysége Kondoroson. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Svarsnig, Dorina (2012) A kóros elmeállapotú személyek bűnelkövetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Svitelj, Szonja (2023) A jogi oktatás célja és funkciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Svorenj, Emma (2022) A globalizáció hatása a kultúrára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Svraka, Mónika (2015) Az egészségügyi dolgozók helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sváner, Katalin (1991) Assisi Szent Ferenc első rendje. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Svébisné Komjáti, Rozália (2015) Területi szakmai munkaközösségek megalakulása a Dabasi Tankerületben, hatásuk a tankerületben folyó szakmai munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Swiatkovszki, Éva (1989) Általános iskolások és a tömegkommunikáció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Swiderski, Erika Rita (2021) Segítő beszélgetések irodalmi szövegek használatával: Helga életközépi válsága. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, Csaba Ferenc (2012) Az öngondoskodás és az állami szerep megváltozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, Csaba Ferenc (2010) A jóléti állam szerepének változása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, Dóra (2015) A magyarországi vezetők jellemzése vezetéstudományi és munkajogi szemszögből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, Ferenc (2021) Kockázatvállalási attitűd az időperspektíva és reziliencia tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, Lívia (2022) Szakemberek szerepe, összefogása, szakmai közösségük együttműködésének lehetséges eredményessége a túlsúlyos, túlevő személyek életmódváltásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadi, Ágnes (1985) Tapolca város népesség- és településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabadi-Maglódi, Kitti (2020) Nagyszerű nagyszülők - az idősödők és az "iskolapad". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadiné Viszmeg, Erzsébet (2001) Az álmoktól a valóságig : a pályaorientáció szerepe a reális önértékelés kialakításának menedzselésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadiné Viszmeg, Erzsébet (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabaditsné Vincze, Angéla A Dél-Alföld tanyásgazdálkodásának történeti fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabadkai, Attila (1999) Személyiség-fejlődés az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabadkai, Liza (2020) E-mail alapú kapcsolattartás egy hazai ingatlanportál esetén – Hírlevélmarketing az Ingatlannet.hu példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadkainé Cs., Szilvia (2005) Antoni Gaudi életútja, alkotásai, munkásságát befolyásoló tényezők, hatása az utókorra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadkainé Paupa, Dóra (2007) Góg János és nyomdája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Anikó (2006) Modalpartikeln in Lehrwerken für Deutsch als Fremdsprache. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Liliána (2022) A galaxis szemei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Liliána Terézia (2022) A galaxis szemei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Marianna (2006) A kistérség és a megye feladatmegosztása a szakmai szolgáltatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Marianna (2006) A kistérség és a megye feladatmegosztása a szakmai szolgáltatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Nelli (2008) Magyarországi cigánygyerekek helyzete az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Péter (2010) Hibaelemzések harmadik osztályos általános iskolai tanulók írásműveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Péter (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Szilvia (2022) Gólyacsalogató, avagy mentális erőforrásaink a reprodukciós eljárás sikeréért. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Szonja (2016) Az összehasonlító reklámozás fogyasztókra gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Ágnes (2012) Civilek az utcán,pártok az Interneten : pártszerveződés online. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Éva (2009) A munkanélküliség alakulása Magyarországon a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Éva Luca (2010) Napjaink fenyegető környezetvédelmi katasztrófái : a globális felmelegedés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Blanka (2020) Az egyházak és a migráció kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Gabriella (2005) Létezhet-e még tiszta közszolgálatiság a Magyar Televízióban? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Liliána Terézia (2020) A muzsika szolgálatában - Rádiós portréműsor -. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Péter (1999) Molett szőke leány levelezne intelligens fess iparossal. “Rózsika” jeligére a kiadóba. ( Az Est , 1910.) avagy a század- és ezredforduló néhány szociológiai kérdése a társkereső és házassági hirdetések tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabados, Sándorné (2011) Az általános (középiskolai) tanulók pályaválasztásában szerepet játszó tényezők. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Tamás (2018) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabados, Veronika (1994) A népnevelő. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabadosné Biácsi, Krisztina (2007) Szegvár, mint Csongrád Vármegye székhelye (1776-1878) Csongrád Vármegye létrejötte, a megyegyűlések vándorlása Csongrád Vármegyében (1776-1883). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadosné Füri, Éva (1999) Enyhe fokban sérült, tanulásban akadályozott gyermekcsoport bemutatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabadosné Gémes, Katalin (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabadosné Sulyan, Anita (2022) Digitális technológia támogatása az ügyfélszolgálati piacon : chatbotok az ügyfélszolgálaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabariné Bafia, Gabriella (2006) Az 1997. évi CXL. Könyvtári törvény előélete és hatása a magyar könyvtárügyre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabolcs, Szilárd (2009) A szakiskolai dohányzás elleni harc hatékonyságának mérése és kezelése a minőségügyi szabályozás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabolcsi, Ferenc (2006) A szakképzés térségi fejlesztésének helyzete és lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabolcsi, Zsoltné A térképolvasás szerepe az általános iskolai földrajz oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabolcsi, Éva (2007) Képzőművészet a populáris és magas művészet tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabovik, Renáta (2006) A magyarországi szakképzés helyzete és távlatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Adrienn (2008) Az 5-6 éves korú (nagycsoportos) gyerekek vizuális nevelése az óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Adrienn Mária (2014) Emberi jogok védelme a 20-21.században, különös tekintettel az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság döntéseire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Adrienne (2022) Az önkéntesség szerepe a roma fiatalok integrációjában : a roma fiatalokkal foglalkozó önkéntesek motivációkutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Alexandra (2012) Nők az iszlám világban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Alexandra (2022) Nőábrázolás a kortárs magyar irodalomban : kortárs magyar női írók általi nőábrázolás Az első című antológiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Alisa (2023) A pajzsmirigy alulműködés hatása a memóriára, gátló funkciókra, az élet- és alvásminőségre, valamint az inszomniára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Andrea (2005) Földjogi viszonyaink a rendszerváltást követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, András (2013) Rehabilitációs Munkahelyteremtés jogi formái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anett (2012) A munkahely szociálpszichológiai hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó (2021) Néphagyományőrzés az óvodai vizuális nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó (2008) A kisiskoláskori csoportalakulás szociometriai vizsgálata 3-4. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó Márta (2012) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó Márta (2012) Tanári kérdések összehasonlítása a különböző iskolafokokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó Márta (2010) A terepi oktatás módszerei a kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anita (2008) Az egész életen át tartó tanulás paradigmájának kezelése az iskolavezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anna (2023) A fonológiai tudatosság fejlesztési lehetőségei tanórákon az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Iskola 6. osztályában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anna Kincső (2022) A professzionális és a leendő táncművészekre nehezedő fizikai és mentális nyomás hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Attila Álmos (2022) Az alvásminőség összefüggésésének vizsgálata az érzelemmegértéssel és az érzelemszabályozás képességével a 18-25 éves korosztály körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Balázs (2022) Természetalapú pszichológiai intervenciós módszerek alkalmazásának lehetőségei a post-COVID mentális zavarok esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bence (2021) Az emberek véleménye a korrupcióról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bence (2022) Győr szuburbán térségének közlekedési jellemzői, fejlesztési lehetőségek a közösségi közlekedésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bence (2023) Kiberbűnözés, mint modern hadviselési mód nemzetközi jogi megközelítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bence (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bence (2023) Schulung des Hörverstehens mit authentischen Materialien: eine didaktische Untersuchung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bettina (2017) A környezet védelme fegyveres konfliktusok idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bianka Klára (2023) Az abortusz szabályozása Magyarországon, különös tekintettel a prevenció szerepére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bálint Gábor (2014) Bük és Csepreg demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bálint Gábor (2013) A magyar központi és helyi közigazgatás viszonyrendszere gyakorlati tapasztalatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Béláné (2003) Tanácsadói támogatás A COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési Program I. Intézményi modell kiépítéséhez. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Csenge (2022) Kisiskoláskori személyiség fejlődés életkori sajátosságának vizsgálata : gyermekkori szorongások, iskolafóbia, szeparációs szorongás, szociális fóbia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dalma (2022) Az egészségügyi dolgozók munkahelyi mentális és lelki egészségvédelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dorottya (2005) Hódmezővásárhely hulladéklerakójának monitoring rendszere és fejlesztési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dorottya (2013) A vállalatok által használt toborzás-kiválasztás bemutatása egy közműszolgáltató példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dániel (2018) Egyezség a büntetőeljárásban A tárgyalásról lemondás és a 2017. évi XC. törvény terhelti együttműködési rendszerének összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dávid (2012) Döntőbíráskodás Magyarország, az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonylatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dávid (2021) Gyermekkori családi struktúra, reziliencia, önértékelés és megküzdési módok összefüggéseinek vizsgálata kibontakozó felnőtteknél kérdőíves módon és projektív rajzteszt által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dávid Zsolt (2011) A művi-terhességmegszakítás jogi szabályozása, és az apa jogai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dóra (2010) Gyermekek védelme, szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dóra (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dóra (2023) Zöld döntés : csomagolásmentes boltok című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dóra (2010) A hozzátartozói nyugellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dóra Cintia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edina (2021) A COVID-19 járvány miatt Magyarországon bevezetett kötelező maszkhasználat során kialakuló változások a kommunikációs szokásainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edina (2022) A nemek közötti különbség a gyászfeldolgozásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edit (2008) Családi életre nevelés. "Ásó, kapa, nagyharang" - mese vagy valóság? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edit (2006) Eredményesség és hatékonyság vizsgálata közoktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eliot (2023) Innovációk a nagyvárosi közlekedésben - Az elektromos roller (Lime) megjelenése Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Elizabet (2023) Hospitálási jegyzőkönyv mint mérőeszköz kifejlesztése az óvodai angol foglalkozások megfigyeléséhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Elizabet (2022) A verbális és nonverbális kommunikáció a kiválasztási folyamatokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Emil (2019) A szerzői jog büntetőjogi védelmének gyakorlata és nemzetközi perspektívái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Enikő (2012) A magyarországi felsőoktatási hallgatói létszám statisztikai sajátosságai 1990-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erika (2023) Az elvált szülők fiatal felnőttkorú gyermekeinek egyházon belüli lelki egészségfejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erika (2009) Az oktatási rendszerből kikerülő autista gyerekek helyzete Csongrád megyében egy esettanulmány tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erika (2014) Cegléd város településrészeinek szociális helyzete, a szociális ellátórendszer működése és a fiatalkorú bűnelkövetés statisztikai felmérése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erika (2023) Irodalomterápia Szabó Magda műveivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erna (2009) Jog és irodalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erzsébet (2019) A munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony és a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnésének és megszüntetésének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erzsébet Gyöngyi (2009) Praxisjog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter (2022) Az otthoni tanulást befolyásolható tényezők vizsgálata a szülők szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter (2023) Irodalomterápiás foglalkozások iránti igények felmérése könyvtárosoknál és irodalmi alkotócsoportok körében csoport indítása céljából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter (2022) A testtömeg-index érvényessége a testösszetétel és a rendszeres fizikai aktivitás függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter Margit (2012) A 12 éven aluli gyermekek sérelmére elkövetett nemi delictumok, kiemelve az erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak tényállásait. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Fanni (2023) Irodalmi művek kompetencia alapú oktatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Fanni Márta (2022) A tehetséges gyermek és az iskolai szocializáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Flóra (2023) Vezetői számvitel és kontrolling a magyar állami erdőgazdaságok esetében a KEFAG Zrt. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gabriella (2009) Játékok szerepe és helye az alsó tagozatos környezetismereti oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gergely (2011) Méltányossági klauzula a polgári jogi felelősségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gergely Zoltán (2022) Az alvásminőség és az elektronikus médiahasználat összefüggéseinek feltárása a munkarend tükrében a 34-45 év közötti személyek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gitta Ténia (2018) Környezetbarát termékjelzés Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gréta (2023) El camino hacia el eurocomunismo espanol. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gréta Esztella (2015) Az Eichmann-per, mint a holokauszt bizonyítéka. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gyula Ferencné (2010) Családtámogatási ellátások történeti bemutatása, fejlődési folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gyula Máté (2014) A védelmi felelősség koncepciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gyula Ákos (2016) Élelmiszer adalékanyagok szabályozása és a szabadkereskedelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gyuláné (2006) Uniós források feltérképezése és bevonási lehetőségei fejlesztési célok megvalósítására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gyöngyi (2009) „Boldog” gyermekkor? : (Jegyzői hatáskörű gyámügyek). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Győző (2003) Minőségirányítás a közoktatásban : (Partnerközpontú működés közoktatási modellje). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Győző (2008) Mitől egy intézmény több intézmény? A közös igazgatású közoktatási intézmények működésének kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gábor (2021) A magyarországi lakáspiac az ezredfordulótól napjainkig. A lakásárak vektor-autoregressziós előrejelzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gábor (2010) Érettségitől az egyetemig. A kétszintű érettségi vizsga bevezetésének kritikai elemző értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gábor (2013) A szélsőjobboldal választási lehetőségei a Derex- index tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gáborné (2001) A tanári teljesítmény értékelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gézáné (1975) A közönséges és tizedes törtek párhuzamos és réteges tanítása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Helga (2010) Gender Studies – a nemek társadalmi esélyegyenlőségének kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ildikó (2010) Az öregségi nyugdíjrendszer múltja, jelene, jövője. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Imréné (2013) A családtámogatási ellátások Magyarországon 2012-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, István (2011) Az Európai Unió Klímapolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, István (2001) Az intézményvezető feladata a költségvetés tervezésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, István (1986) A Commodore 16 számítógép alkalmazása az általános iskolában a függvények és függvénytranszformációk tanitásánál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, István (2021) A különélő szülő jogai és kötelezettségei, a kapcsolattartására irányadó szabályok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, István (2016) A szerződések érvénytelensége jóerkölcsbe ütközés okán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, István (2012) A szoftverek jogi védelme, szabadalmaztathatósága és a szoftver-licenciaszerződés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, István (2007) A vezetés szerepe a szakképzés versenyképességének kialakításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, dr. István (2020) Sterbehilfe [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné (2002) Innováció az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné (2011) Rokkantsági nyugdíj és rehabilitációs járadék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné A gyermek- és ifjúságvédelem múltja, kialakulásának szakaszai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Ivett Laura (2023) A fogyasztók vásárlási szokásai az online és offline térben, a közösségi média trendek és a FOMO és JOMO jelenségek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Judit (2018) Az ingatlanárverés intézményének fejlődése : az 1994. évi LIII. törvény megalkotásától napjainkig - Különös tekintettel, a devizahitelekkel kapcsolatos jogalkotási folyamatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Judit (2012) Munkáltatói kárfelelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Julianna (2018) A határon átnyúló környezeti károkért való államfelelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, János Bence (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Józsefné (2006) A minőségfejlesztő tevékenység hatása az emberi erőforrások fejlesztésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kata (2021) Táplálkozási szokások vizsgálata a szegedi egyetemista hallgatók körében és annak hatása a mentális egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2010) Deviáns magatartások és családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2022) Iskolaépítészet Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2011) Kapcsolat a fejlődő országok és a WTO között: az Aid for Trade. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2007) Zalaegerszeg és térsége többcélú kistérségi társulás közoktatási hálójának feltárása, elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2004) A matematikatanítás lehetőségei egy tábor keretében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katinka Erzsébet (2011) Paksi Atomerőmű Zrt. Választható Béren Kívüli Juttatásainak Rendszere 2011-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katinka Erzsébet (2009) A romák munkaerőpiaci helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kinga (2010) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata a diszkrimináció tilalma terén és hatása a magyar jogfejlődésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kira (2023) Gyermek érdekének védelme a válás során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kitti Marina (2015) A fogvatartottak egészségügyi ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Klaudia (2014) A német tartós ápolási biztosítás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kristóf (2021) Kreatív írás empirikus vizsgálata mozgáselemzéssel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Krisztina (2016) A zentai magyar anyanyelvű középiskolás tanulók és tanáraik udvariassági nyelvhasználata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kíra (2021) Influencerek szerepe a környezettudatos szemléletformálásban : a magyarországi környezetvédő véleményvezér, a Vászonzsákoslány tartalmainak elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Laura (2021) Generációs konfliktusok megjelenése és kezelése - Általános iskolai pedagógusok között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Laura (2021) Új eszközök a dadogó személyek állapotmegismerésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lili (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lili (2022) Szülői viselkedésmintázatok Anne Rice ‘Interjú a Vámpírral’ című regényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lili (2023) A technológiai innováció okozta adatvédelmi kihívások és megjelenésük a hazai munkahelyi gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Liliána (2019) A másodfokú eljárás megújuló szabályai az új Polgári Perrendtartásról szóló törvényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lilla (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lilla (2011) A bírói hivatás pszichológiai követelményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lilla Fruzsina (2018) A politika és a big data jelenség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Luca (2023) Az iskolai teljesítményt befolyásoló tényezők vizsgálata - Az iskolai kötődés, a vonás- és vizsgaszorongás, a teljesítménymotiváció és az észlelt stressz összefüggései egymással és az iskolai teljesítménnyel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Luca (2021) A sportmotiváció alakulásának vizsgálata labdarúgóknál kisiskolás kortól fiatal felnőttkorig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Luca Ági (2022) A szorongás és a depresszió kapcsolata a végrehajtó funkciókkal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (2014) A Rózsa Imre Középiskola pedagógus értékelésének kapcsolata az előmeneteli rendszerrel és a szakmai ellenőrzéssel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (2002) Szakértő és szaktanácsadó a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (2022) A telekadóval és az építményadóval kapcsolatos bírósági gyakorlat, különös figyelemmel a helyi adók konfiskáló jellegére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László Károly (2013) Békés város demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László Norbert (2009) Logisztikai helyzetfelmérés egy palackozott földgáz szállítására szakosodott vállalkozásnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lászlóné (2009) Pedagógiai törekvések a hátrányos helyzetű, roma tanulók hátrányainak csökkentésére, a tanulói kudarcok felszámolására a Jászfényszarui Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Magdolna (2023) A hallgatói kiégés jelenségének vizsgálata a különböző felsőoktatási formákban tanuló hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mariann (2000) Belföldi társasvállakozás adóalapjának meghatározása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mariann (2023) A hátrányos helyzetű, tanulásban akadályozott diákok meleg végrehajtó funkciói. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Melinda (2009) [A bérgarancia alaprész felhasználására vonatkozó normatív szabályok elemzése : az európai unió és a magyar szabályozás összehasonlítása]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Melinda (2012) A központi hitelinformációs rendszer. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mihályné (2001) A differenciált oktatás menedzselése és finanszírozása a kunszentmártoni Széchenyi István Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Molli (2023) Prägende Züge der deutschen Science-Fiction und die Darstellung soziokultureller Probleme in der Netflix-Serie Dark. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mária Magdolna (2010) Az egy életen át tartó tanulás iskolarendszeren belüli és kívüli lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mária Melinda A magyar gyermekvédelem mérföldköve, egy korszerű gyermekvédelmi törvény (a Békés Megyei gyermekvédelmi intézmény bemutatása, pedagógiai hatása)n. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Márta (2012) Munkaügyi viták Alternatív vitarendezési eszközök – Döntőbíráskodás Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Márta (2022) A relaxáció szerepe a fájdalompercepcióban, a jóllét és a depresszió szintjében krónikus fájdalommal élők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Márton (2010) A pártfinanszírozási szabályozás hibái és hiányosságai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Máté István (2022) Az e-sportot a koronavírus sem gyűrheti le : körkép az e-sport jelenlegi helyzetéről a V4 Future Sports Festivalon keresztül : nagyriport. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mónika (2013) A munkahelyi baleset és a munkahelyi stressz kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Natália Éva (2009) A magánegészslgbiztosítási piac vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nikolett (2014) Az új nemzeti közfoglalkoztatási programról Békés megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nikolett (2019) A világ kulturális és természeti örökségeinek védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Norman (2022) A nemek közötti egyenlő(tlen)ség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nándor Zsolt (2021) Oktatás járvány idején : a digitális oktatás tapasztalatai a távoktatás alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nándor Zsolt (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nóra (2012) A gyermeknevelés támogatása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nóra Katalin (2013) A házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének összehasonlítása : az azonos nemű párok együttélési formáinak jogi elismerése az egyes országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Orsolya (2022) A vegán életmód mint divatjelenség : a vegán életmód népszerűségének és terjedésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Patrik (2023) Kettős adóztatás elkerülése a nem önálló tevékenységből származó jövedelemmel kapcsolatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Patrik András (2022) Beleegyezés nélküli szexuális cselekmények a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Patrícia Ramóna (2023) Pozitív és negatív szurkolói interakciók hatásának vizsgálata a kézilabdázók teljesítményére és motivációjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter (2022) 18-29 éves magyar fiatalok politikával kapcsolatos véleménye és aktivitása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter (2023) Startup vállalkozások és ökoszisztéma. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter (2008) A sajátos nevelési igényű gyermekek jelenlegi helyzete és beilleszkedése a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter Levente (2023) A fogyasztóvédelem érvényesülésének vizsgálata az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat szerkesztésére irányuló eljárás során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter Levente (2018) A politikai ellenség retorikai konstrukciója: elmélet és gyakorlat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péterné (2010) A kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Regina (2021) Enyhén értelmi fogyatékos gyerekek, tanulók agressziókezelése játékpedagógiai eszközökkel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Renáta (2013) Munkaviszony megszüntetése munkáltató által történő felmondással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Richárd (2012) A menekültek helyzetére vonatkozó nemzetközi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Rita Nikoletta (2018) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról – az országból történő elvándorlás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Rudolf (2023) 2009-2020 közötti változások a kézilabda utánpótlásrendszerében Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Réka (2023) Vezetői stílusok és az érzelmi intelligencia a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Réka Katalin (2021) Az érzékszervek és egy hotel, hogyan lehet egy szobát minél vendégközpontúbbá tenni. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Róbert Gábor (2010) Munkanélküliség a mai Magyarországon, különös tekintettel a Csongrád megyei adatokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Róza (2001) Az iskolahasználók elvárásainak változása a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Rózsa (2021) Andrzej Sapkowski Utolsó Kívánsága és más népmesék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Szabina (2022) "A családom" : a gyermek világképének megjelenése a családrajzokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Szabina Anita (2023) A csapatsport játékok fejlesztő hatása a társas kapcsolati készségekre a kisiskolás gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Szilvia (2013) Fiatalkori bűnözés az igazságügyi statisztikai adatok tükrében Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Szilvia Mária (2000) Egy kistelepülési iskola múltra alapozott jelene és jövője : az iskolám története és helyzete. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Sándor Gábor (2010) Az agrártámogatások rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Sára (2021) A kis- és középvállalkozások adózási formái, különös tekintettel a kisvállalati adóra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Sára Réka (2013) A választottbíráskodás egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tamara (2008) A televíziózás hatása a gyermekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tamás (2023) Az ingatlantulajdonra vezetett bírósági végrehajtás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tamás (2009) A cigányok története, hagyományaik, szokásaik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tamás (2011) A légi háború nemzetközi jogi szabályozása a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Teodóra (2022) Perspektívák a zenei jelentéskeresésben. Állásfoglalás az interakció fontossága mellett. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tibor (2022) Közúti árufuvarozásról egy tehergépkocsikkal rendelkező vállalkozás szemszögéből megközelítve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tibor (2018) A coaching alkalmazási lehetőségei a HR-rel együttműködésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tibor (2019) A gazdasági társaságok, mint jogi személyek megszűnésének törvényi feltétele és módja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tímea (2009) Koordinációs képességek vizsgálata 4. osztályban a kosárlabda sportág szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Vanda (2022) A pozitív fiatalkori fejlődés összefüggése a szülői melegséggel, az észlelt iskolai teljesítménnyel és elégedettséggel és a dohányzás, alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásokkal serdülők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Viktor (2015) Izrael Állam megalakulásának folyamata és nemzetközi helyzetének változása napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Viktória (2012) Egyenlő esélyek érvényesülése a munkajogban és a szociális jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Viktória (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Viktória (2023) Szegregáció az integrációban, avagy a vajdasági és a magyarországi többségi iskolák alsó tagozatainak összehasonlítása tanulásban akadályozott gyermekek lehetőségei aspektusából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Vivien (2022) Az üveg nem törhetetlen! : nők döntéshozatali pozícióba való jutását befolyásoló tényezők vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Xénia Anna (2023) A mozgásfejlesztés hatása az óvodáskorú gyermekekre, a testmozgás jelentősége kisgyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zita (2011) A FIDESZ választási kampánya 2010-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zita (2001) Hatvan város oktatástervezési koncepcióinak elemzése, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zita (2006) A kistérségi közoktatási bizottság lehetséges feladatai, szakszerű működtetése, dokumentumai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zoltán (2009) Módszertani megújulás a vajdasági oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zoltánné (2009) Az informatikai szemlélet fejlesztésének lehetőségei az általános iskolai oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsanett (2010) Az alsó tagozatos olvasókönyvekben szereplő növények és állatok bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsombor Zoltán (2021) Segítő kéz vagy destruktív gondolat: állami beavatkozások hatása a hitelpiacokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsa (2021) Környezettudatos és természetközeli kézműves tevékenységek kisgyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (2008) Az örökbefogadás pro és kontra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (2022) Mező- és erdőgazdasági földek felett fennálló haszonélvezeti jog szabályainak változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (2009) A pályakezdők elhelyezkedési folyamata a munkaerő-piacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna Gabriella (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsófia (2022) Az allergia jellemzése és témakörének megjelenése a középiskolai biológia oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsófia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsófia Dorottya (2023) Az észlelt autonómia-támogatás jellemzői, forrásai és összefüggései a szubjektív jól-léttel az 1-es típusú diabétesszel élők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsóka (2023) Hogyan kötődnek ma a gyerekek? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2008) A gyermekvédelem mai problémái: a gyermekbántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2010) A méhen belüli fejlődés zavarainak hatása. Egy hiperaktív gyermek esettanulmánya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2012) A nyelvelsajátítás pedagógiai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2014) Út a pedagógus életpályamodell bevezetéséhez. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes Kata (2021) Hetedhét Játékváros, gyakorlat során megismert projekt bemutatása és elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágota (2012) Személyiségkárosító hatások a börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dr. Ákos (2023) A szülői stressz, az élettel való elégedettség és a társas támogatás összefüggései a magyar 18 év alatti gyermekeket nevelő szülők körében, a gyermekek kora, száma és a nembeli eltérések tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ákos Lajos (2021) Kifizetetlen Kis- és Középvállalkozások Közberuházásokon. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ákos Lajos (2023) Követeléskezelés, mint professzionális szolgáltatást nyújtó vállalkozások marketingje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Éva (2006) Szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének lehetősége Földeák községben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Adrienn (2007) A Dózsa György Általános Iskola története a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Adrienne (1992) A Szabadszállási Református Iskola fejlődéstörténete 1700-as évektől 1918-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Adrienne (2020) A nyelvi hátrány kialakulásának és körülményeinek vizsgálata, valamint lehetséges megoldásainak bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Alexandra (2009) Brazil-magyar kulturális kapcsolatok régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Alíz (2007) A Független Rendőr Szakszervezet megalakulása, intézményesülése és érdekvédelmi tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Andrea (2000) Gróf Klebelsberg Kunó kultúrpolitikai koncepciója, ideológiája, reformjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Andrea Hazai fejlesztésű integrált könyvtárkezelő rendszer - a Szirén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Andrea (2001) A médiák hatása a gyerekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anett (1995) Montessori módszer. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Anikó (2020) Az általános iskolai tanítók hangállapota és hanghigiéniája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó (1976) Dévaványa település- és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Anikó (2020) Néphagyományőrzés az óvodai vizuális nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anikó (2007) A szeghalmi Nagy Miklós Városi Könyvtár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anita (2019) Egyetemisták tanszervásárlási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anita (2020) Tetoválás, mint médium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Anita (1994) A tanulók viszonyulása a tanuláshoz 14 éves korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Anna Mária (1998) A tehetség értelmezéséről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Attila (2011) Esztétika és andragógia: A kortárs képzőművészet befogadásának rejtett gátjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Attila (1999) „Vakvágányon egy egész falu” Dombiratos: A község, amely alól kihúzták a földet! BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Balázs (2007) Az internet hatása a tanulókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bernadett (2020) Sajátos nevelési igényű, integráltan oktatott, felső tagozatos tanulók önértékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bernadett (2020) Versenytilalmi megállapodások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Beáta (2006) Algyő története és térszerkezetének változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Beáta (1990) Az általános iskolai angol nyelvtanítás pedagógiai-pszichológiai problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Beáta (1992) Drog. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Bianka (2020) A mesterséges intelligencia hatása a mezőgazdasági munkavégzésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Bálint (2020) Az alacsony vállalkozói hajlandóság és kedv Magyarországon és az ehhez hozzátartozó történelmi háttér. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Csaba (1993) A 10-14 éves tanulók egészséges életritmusának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Csaba (2004) A cselgáncs szerepe az általános iskolai gyerekek személyiségfejlődésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dalma (2020) Az életminőség és az elhízottság fokának összefüggései magyar-román viszonylatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dalma (2020) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dalma (2020) A kétnyelvű oktatással kapcsolatos tanítói és szülői attitűdök vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Diána (2010) Hazánk, mint multikulturális terület ünnepei és rendezvényei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edina (2007) A hanglemezpiac válsága és a probléma megoldási lehetőségei „A jövő zenéje”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edit (2004) A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar ADHD. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edit (2008) A székelység ételkultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Edit (1999) A vezető szerepe az intézményi kommunikációban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Enikő (1984) Békési szerelmi népszokások. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Enikő (2011) A kisiskolás korú gyermekek egészségmagatartása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erika (2011) A mese hatása a gyermek fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ervin Attiláné (2005) Az iskolai szabadidő-szervezők tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erzsébet (2004) MÁV Rt.-é területi értékesítési rendszerének, stratégiája, üzletpolitikája, szolgáltatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Erzsébet (1963) Pestlőrinc településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Erzsébet (2020) A proszociális és az agresszív normák megjelenése és kapcsolatai középiskolás diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter (2020) Nemzeti emlékezet: A patriotizmus megjelenése múzeumi kiállításokon Három I. világháborús kiállítás a posztmodern szellemiség tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter Bernadett (2011) Az óvoda- iskola átmenet sajátosságai Aba községben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Etelka (2004) Anya! Nem öt éves, hanem tizenöt vagyok! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Etelka (1999) A Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet iskolatörténete és pedagógiai programja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Ferenc (1989) Tűzeseteknél megjelenő pszichikai szituációk, kiemelten a pánikhelyzet kialakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Ferenc (2007) Web 2.0 könyvtáros szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Fruzsina (2020) Halmozottan hátrányos helyzetű roma származású gyermekek szocializációs sajátosságainak megjelenése a köznevelési intézményekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gabriella (2008) Az e-könyvek világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gabriella (2005) A felnőttképzés jelentősége a Homokhátságon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gabriella (1999) A gyermek joga a tiszteltre Janusz Korczak pedagógiája zsidó származása tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Gabriella (1991) A kábítószer-fogyasztás vonatkozásai Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Gyuláné (2007) A reformkor gasztronómiája Czifray István tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gyöngyi (2000) A tévé mint szociokulturális ártalomforrás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Hajnalka (2020) A kockázatértékelés szerepe a munkabalesetek megelőzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Helga (2020) Censorship and Stardom in Various Adaptations of Tenessee Williams's A Streetcar Named Desire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ildikó (1998) Alternatív iskolák, alternatív pedagógiák Magyarországon. Masters, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola.
Szabó, Ildikó (2005) A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola nagy múltú gyakorlóiskolája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ildikó (2008) A Maghreb populáció helyzete Franciaországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ildikó (2005) A Nagykőrösi Arany János Múzeum könyvtárának gyűjteményszervezése és dokumentumainak állományvédelme. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Imréné (1980) Növényolajipar, Martfű. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, István (1991) Az általános iskolai tanulók tanulmányi érdeklődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, István (1993) Interperszonális értékek a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Istvánné (1998) Cigány gyerekek az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Istvánné (2005) Kiskunfélegyháza eseménytára a Félegyházi Közlöny című lap alapján. Eseménytár 1997-2001. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné (2001) Szakképzés átalakulása a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné (2004) Önsorsrontó magatartásmódok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné (1989) A népességmegtartó erő alakulása Kerekegyházán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Istvánné (1995) A tanár beszédének, kérdéseinek vizsgálata egy vidéki kisiskolásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Judit (2006) Segédlet a mély web tanulásához: magyar fejlesztésű adatbázisok az interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, János (1936) Gyula településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Szabó, János (2005) A Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium közlekedés szakmacsoportjában a világbanki és a kerettanterv összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, János (1999) A hatékony tanár - diák kapcsolat lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Jázmin (2020) Magyar, román és szlovák iskolás gyermekek és szüleik sportolási szokásainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, József (2007) A Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény kialakulása az átszervezések tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Józsefné (2005) Elszakadás gyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Józsefné (1991) A tanulási nehézségekkel küzdő tanulókkal való bánásmód pszichológiai problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Katalin (2007) Herrmann Antal kézirathagyatéka. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2010) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (1976) Szeged településföldrajza. Tarján telep. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Katalin (2005) A föld nemzeti kincs, térképkészítés- földadókataszter- telekkönyv; az egységes földügyi szakigazgatás története napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Katalin (2013) A szegedi Teréz utcai óvoda helyi pedagógiai programjának és az óvodai nevelés országos alapprogramjának összevetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Kitti (2016) Magyarok a külföldi munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Klára (1968) Bácsalmás település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Krisztina (1999) Mit tükröznek a vonalak? Vizuális kifejezés gyermekkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Krisztina (2020) Pedagógusminősítés a gyógytestnevelésben. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Lajos (1966) Fót község mezőgazdaságának természeti, földrajzi alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Lajos (1980) A Hortobágy idegenforgalma napjainkban és fejlesztésének várható tendenciái 1990-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Linda (2020) Nagyhatalmi viszonyok változása Latin-Amerikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (2013) Az új gazdasági kilátások és lehetőségek kiaknázásának közoktatásbeli megalapozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (1993) Bonyhádi Ózsinagóga rövid története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, László (2005) Szentesiek összehasonlító életmód vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (1995) A magyar felsőoktatás a változó világban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Lászlóné (1999) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Lászlóné (1991) Kreativitás-fejlesztés 1. osztályos napközis csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Lászlóné (1999) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Magdolna (1982) Budapest gyógyfürdői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Margit (1987) A dorogi barnakőszén-medence bányászata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Martin Benjamin (2021) A Szegedi Nemzeti Színház marketingkommunikációja, nézői elégedettség vizsgálata a koronavírus-járvány idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Melinda (1994) Féljünk-e a televíziótól? - 12 - 14 évesek televíziós szokásai -. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Melinda (2007) Művelődés az oktatás keretein belül Csongrád városában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mária (1967) Az öntözéses gazdálkodás hatása Békésszentandrás fejlődésére. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Mária (2004) Interperszonális kapcsolatok a nevelőotthonokban nevelkedő gyermekek között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mária (1986) Iskolakészültség - iskolaelőkészítés /a Szél utcai óvodában végzett vizsgálat eredménye/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Mária (1990) A szegedi Ferenc József Tudományegyetem jogi kara hallgatóinak szociális rétegződése 1929-1939. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Mária Magdolna (1983) Szabadidő vizsgálat a szegedi Taurus Gumigyár munkásai között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Márta (1988) Újszerű eljárások és a saját készítésű eszközök felhasználása a földrajz tanításban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Mátyásné (2007) A Békéscsabai Kaszinó-Egylet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mónika (1999) Egyén és közösség a nevelés folyamatában, különös tekintettel a kisiskolás korra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Mónika (2007) A dualizmus „könnyed" oldala. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nikolett (2011) Az új kommunikációs technikák és színterek hatása a köznyelvre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nikolett (2016) Munkavédelmi tudatosság fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nikoletta (2020) Tagyon Birtok – Terroir jegyek és borturizmus a Balaton-felvidéken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nikoletta (2020) A tánc hatása a társas kapcsolatokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Noémi (2014) Egy konkrét szakmai képzés megvalósításának andragógiai követelményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Nóra (1991) Lakóház, házberendezés és táplálkozás Kocson. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Nóra (2008) Sárközi lakodalmi szokások a parasztság körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Olga (1977) Nyolcadik osztályos tanulók időjárás-érzékenységi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Petra (2019) A védőnő szerepe a gyermekbántalmazás következményeinek megelőzésében a gyermekkorban elszenvedett érzelmi bántalmazás hatása a párkapcsolat kialakulására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Piroska (1990) Hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás lehetőségei a napközi otthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Pálma (1992) Vetületek avagy a pepsi cola íze / a reklám es a videoklip hatásairól /. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Pétemé (2000) Értük - velük : tanulmány a gyermekjóléti szolgálatok tevékenységéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter (2020) Női polgármesterek néhány település élén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Péter (2005) A média szerepe a gyermeknevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Rita (2000) „Mindig izgek-mozgok” : Hiperaktivitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Réka (2016) A női esélyegyenlőség: vezetői szerepkör. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Réka Paula (2020) A kis- és középvállalkozások alternatív finanszírozási lehetősége: a közösségi finanszírozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Róbert (2005) Minőségbiztosítás és képzés a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Róbert (2009) A csongrádi Csemegi Károly Könyvtár Stratégiai terve 2003 — 2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Róza (1980) Szeghalmi járás gazdasági élete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Szilvia (2013) Börtönügy. Szegedi Fegyház és Börtön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tamás (1992) A Gordon-módszer alkalmazási lehetőségei a nevelőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Tamás (1987) Marcali és környékének komplex gazdaságföldrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Tamásné (1983) A házasság instabilitásának néhány egyéni es társadalmi tényezője. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Tibor (2005) Az átlagtól eltérő gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tibor (2020) Munkaszerződésről általában, különös tekintettel az atipikus foglalkoztatásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tiborné (1997) Deviancia és veszélyeztetettség 10-12 éves korban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Tímea (1999) Problémás gyerekek az iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Tímea Bianka (2020) Generációk közötti különbségek az NKM Energia Zrt.-n belül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tímea Edit (2007) A tartalomszolgáltatás napjainkban - a WM Média Kft. Puszta.com projektje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Tímea Zsanett (2005) Gyermekjátékok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Vivien (2020) A társas bűnelkövetési alakzatok a hazai büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zoltán (2017) Interaktív tábla a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsolt (2009) Azok a boldog békeidők... Avagy munkásmozgalmak és politikai élet a XX. század elején Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (2007) Erdei iskola program megvalósításának lehetőségei hatodik osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (1966) Földrajzi összefüggések a VI. osztály anyagában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Zsuzsanna (1964) A Kecskeméti ZIM gazdaságföldrajzi szerepe. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó, Zsuzsanna (2007) Általános iskolai tanulók személyiségi tulajdonságai és társas kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (2001) A nagy kihívás : minőségbiztosítás a közoktatásügyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsófia (2011) Ifjúsági szubkultúrák a II. világháború után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (1997) Az idegenforgalmi kínálat elemei Ausztria és Magyarország viszonylatában és azok hatása a turizmusra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Ágnes (1999) How Culture Affects Decision Making. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Ágnes (2020) Jelenben a jövő. Kortárs mediáció, mint alternatív vitarendezés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2004) Tanulmányi kirándulás szervezése Bács-Kiskun megyében 6. osztályosok részére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágota (1998) Fejezetek a Halasi Református Iskola történetéből 1664 - 1904. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Éva (1979) Békés megye közművelődési bázistevékenysége. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Éva (2009) Nem verbális kommunikáció: mimika és gesztusnyelv bemutatása, összehasonlítása országonként, nemzetenként. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Éva Andrea (1981) Film és társadalom. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabó, Éva Klára (2008) Útvesztők és labirintusok az európai kultúrában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó Ferencné Bodrogi, Zsuzsanna (1970) Hódmezővásárhely településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szabó József, Sándorné (2001) A szülők megváltozott szerepe a mai iskolai nevelésben : a szülői önkormányzatok hatásköre és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó Kis, Edit (2005) A hagyományos és hivatásos nevelőszülőség elmélete és gyakorlata, azonosságok és különbségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó Pálné Rokszin, Ilona (2017) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó Sándorné Szenyán, Erzsébet (1966) Судьба редуцированных гласных в корневых морфемах Добреилова евангелия 1164. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Szabó Tönki, Albert (2011) Az Európai Unió bővítése, tagjelölt és potenciálisan tagjelölt országok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó Tönki, Albert (2014) A nem konvencionális olajkitermelés hatása a nemzetközi kapcsolatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Batancs, Cintia (2014) Összefogás a nemzetközi terrorizmus ellen Nemzetközi szervezetek terrorizmusellenes tevékenysége 9/11 után, különös tekintettel Európára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Batancs, Melinda (2011) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Biczók, Tamásné (2009) „A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz!” Andrew Matthews Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés egy intézmény hosszú távú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Gajmer, Bernadett (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Garai, Tünde (2021) A munkavállalók megtartásának kihívásai és eszköztára a hazai KKV szektorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Hangya, Levente (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Hangya, Levente (2023) A sajátos nevelési igényű tanulók számára készített IKT-s alkalmazások és feladatkészítők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Kocsis, Réka (2021) Óvodai beszoktatás : különös tekintettel az intézményből és az otthonról érkező gyermekek beszoktatásának milyenségére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Nagy, Krisztina (2020) Az orvoslátogatás eredményességét befolyásoló tényezők vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Stenszky, Réka (2020) The ACE Family YouTube csatorna elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó-Szántó, Anikó (2022) Nyelv- és beszédfejlődést segítő játékötletek és technikák a bölcsődés korosztály számára : a nyelvelsajátítás folyamata, a nyelvi késést mutató gyermekek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóki, Melinda (2011) A könyvtár, mint kultúraközvetítő intézmény a makói kistérségben 2008-2010 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Ambrus, Ivett (2023) Tehetséggondozás az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Bakos, Katalin (2003) Óvodai cigány csoportok működésének vizsgálata Devecserben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Bali, Mónika (2012) Az orvosi műhiba elhatárolása a műtéti kockázattól jogesetek bemutatásával- kártérítési felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Balla, Katalin (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Bohrát, Margit (2001) Partnereink elégedettség diagnosztizálása óvodánk minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Boros, Magdolna Zsuzsanna (2008) Magyarországi cigányok szokásai és hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Brezina, Brigitta (2009) A szülői és az óvodai nevelés összhangja. A szülői szervezetek hatásköre és működése : (felmérés elemzés). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Burczin, Katalin (1999) Iskolás korú kreatív gyermekekre jellemző értékorientáció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Csepregi, Boglárka (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Csábrády, Anikó (2010) A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási helyzetelemzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Csábrády, Anikó (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Dancsik, Tünde (2010) Az alapfokú művészetoktatás helyzete, szerepe és jövője a magyar közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Diós, Edit (2000) A második negyedszázad : adalék a Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola jubileumi évkönyvéhez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Forgó, Anikó (1988) A Dunakanyar idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Fábián, Mária (2009) Cigány gyerekek oktatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Fónagy, Erzsébet (2000) A közoktatási közfeladatok szervezésének és irányításának átalakulása Tiszaújváros körzetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Gubisi, Erzsébet (2022) Az álhírek felismerése és összefüggése a kognitív hibázással, az egyéni kognitív stílusokkal és a COVID oltások felvételével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Gubisi, Erzsébet (2020) A mélynek tűnő hülyeségek észlelése a spiritualitás, vallásosság és az egyéni kognitív stílusok, képességek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Gyermán, Erika (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Hatos, Jolán (2021) Vezetői feladatok az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Hegedűs, Tünde (1992) Pszichológiai problémák a napköziben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Jantyik, Erika (2008) Konfliktuskezelés az iskolában - a lehetséges konfliktusok felvázolása, értékelés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Kapás, Mária (1994) A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium története (1963-1986, 1992-1993). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Katona, Réka (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Kocsis, Éva (2000) A fiatalkori bűnözés pszichológiai jellemzői (A Budapesti Rendészeti Szakközépiskola hallgatói véleményének tükrében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Kóra, Valéria (2011) A munkaügyi ellenőrzés és gyakorlati problémái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Matesz, Zsuzsanna (2007) A forint régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Mede, Brigitta (1991) Ifjú Gárda Nevelőotthon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Mihályi, Dóra (2016) Munkaerő-kölcsönzés szabályozása és működése, elhatárolása más foglalkoztatási formáktól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Nagy, Anikó (2010) A szervtranszplantációk jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Nagy, Erzsébet (2009) A Fazekas József Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda munkahelyi teljesítményértékelési rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Nagy, Aranka (2007) A hódmezővásárhelyi olvasókörök jelenlegi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Nagy, Tünde Nóra (1985) Alsózsolca gazdasági életének komplex jellemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Orbán, Erzsébet (2013) Rokkantsági nyugdíj : a bányatársládától a rokkantsági ellátásig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Palócz, Ilona (2015) Gyermekvállalás napjainkban : a jövő nemzedéke a szociálpolitika tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Pintér, Erika (2008) A Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola történetisége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Radics, Anna (2013) Nemzetközi gépjárművezetők üzemi balesete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Simon, Erzsébet (2007) A média hatalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Szalma, Alexandra (2011) A bérek strukturális alakulása kis- és középvállalkozásoknál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Szél, Julianna Az érdeklődés pszichológiai sajátosságainak vizsgálata az általános iskola felső tagozatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Takács, Anikó (1998) A gyógypedagógia 50 éve Békésen (1948-1998). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szabóné Tar, Katalin (2005) Serdülőkori értékorientáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Tari, Andrea (2007) Zsidó konyha. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Telek, Ilona (2012) Társadalombiztosítás története és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Tóth, Erika (2001) Az integrált nevelés-oktatás bevezetése a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Vajger, Mónika (2015) Munkanélküliség helyzete Kistelek és térségében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Varga, Viktória (2023) A digitális intézményvezetés gyakorlati megvalósítása a hazai köznevelés rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Varga, Edit (2020) Az államilag elismert szakmai végzettségek rendszerének változása, a szakképzés és a felnőttképzés átalakításával párhuzamosan 2019-2020. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Varga, Edit (2010) "Fiatalok Európáért". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Varga, Edit (2007) Kompetenciafejlesztés és kompetenciagazdálkodás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Varga, Zsuzsanna (2004) Anya-gyermek kapcsolat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Vona, Krisztina Előtérben a minőség- Minőségfejlesztés az óvodai nevelésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Vígh, Erika (2004) Hol rontottam el? A deviáns magatartásformák kialakulásának okai, néhány megjelenési formája a fiatalkorúak esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Vígh, Erzsébet (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Werner, Pálma (2009) A preventív "drámatorna". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Wiborny, Ilona (2007) A mezőgazdasági őstermelők adózásának és járulékfizetésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Z.Nagy, Diána Katalin (2021) Empirikus vizsgálat az egészségtan-néptánc képzési struktúra megvalósításához és vezetői innovációja a képzés bevezetésének. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szailerné Hegedűs, Noémi Eszter (2005) A magyar divat függősége a nemzetközi trendektől a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaitz, Éva (2005) Lökösháza története- múlt és jelen-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakadáti, Szabolcs (2014) A KSH múltjában gyökerező statisztikai adatvédelem szabályozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakadáti, Szabolcs (2014) A KSH múltjában gyökerező statisztikai adatvédelem szabályozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakonyiné Kerkai, Anita (2009) A multimédia hatása a gyermek jellemének változására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakonyiné Kis Pap, Júlia (1978) A földrajzi munkafüzetek használata az általános iskola hatodik osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szakter, Zsuzsa (2008) Sajátos nevelési igényű gyerekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Andrea (2022) Telemedicina, kiemelten a telepszichiátria megteremtésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Dávid (2022) A kisebbségek védelme Szerbiában, különös tekintettel a magyar kisebbségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Edina (2023) A Waldorf-módszer lehetőségei az integráció, inklúzió terén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Eszter (2021) A párkapcsolati mediáció és a párterápiás folyamatok összehasonlítása a rövid házassági tanácsadás, mint időlimitált terápiás módszer ismérveinek vizsgálatával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Dr. Katalin (2010) Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés egy intézmény hosszútávú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Kinga (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Péter (2021) Közvetítés zsiráfmódra : mediáció az erőszakmentes kommunikáció eszközeivel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Péter (2011) A vezető tisztségviselő felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Sándorné (2006) A kistérségi társulás szerepe a közoktatás feladatellátásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Zita Andrea (2021) A futball hatása óvodáskorú gyermekek labdaérzék fejlesztésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Angelika (2008) Az olvasás szerepe az egészségfejlesztésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Angelika (2008) Táncművészet (2001-2003) Repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Bettina (2007) A reklám befolyásoló hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Jenőné (1967) Kecskemét élelmiszeriparának kialakulása és hatása a város fejlődésére. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szakács, Katalin (1941) Komárom szabad királyi város földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Szakács, Zita Andrea (2020) A futball hatása óvodáskorú gyermekek labdaérzék fejlesztésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Zsuzsanna (2013) A színház és a fiatalok közötti mediáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakácsné Molnár, Mária (2001) Közérzet az iskolában. Iskolai klímamérés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakái, Barbara (1999) A gyermek és környezete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szakál, Fanni (2014) A Közös Agrárpolitika és a hozzá kapcsolódó magyar agrártámogatási rendszer kialakulása és szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Kata (2022) Kezemben a lelkem - Bábjáték az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Kinga (2023) Házi szellemek az orosz és udmurt hitvilágban (ДОМАШНИЕ ДУХИ В РУССКИХ И УДМУРТСКИХ ПОВЕРЬЯХ). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Petra (2023) Sport és szabadidő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Rebeka (2021) A térszemlélet fejlesztése alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Szilvia (2015) A menekültügy jogi szabályozása, különös hangsúllyal a dublini rendszer aktuális kérdéseire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Ágnes Éva (2012) A gyermek származásának megállapítására vonatkozó családjogi szabályok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál, Máté (2008) Lányom, Mátyás avagy A Rákosi-rendszer propagandája 1948-1953 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakál Károlyné Királyvári, Dóra (2022) A pandémia hatása az óvoda intézménye és szülők közötti kommunikációra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakáli, Nóra Petra (2005) A kábítószerügy helyzete, a prevenció lehetőségei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakáll, Nárcisz Rozália (2023) A Nike fogyasztói megítélése a 15-35 éves korosztály körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szakállas, Sára (2003) Egy pedagógus- karrier története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szakály, Zsuzsa (2012) Jogalkotási hiátusok Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakályné Pintér, Mária (2006) A nagyatádi kistérségi feladat- és hatásköri rendszer értékelése a közoktatás területén, továbblépési javaslatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Andrea (2010) Munkadíjazás a munkaviszony különböző formáiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Anita (2015) Atipikus foglalkoztatási formák alkalmazása egy vasúttársaságnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Benedek (2023) Hősképek a világban: Ukrajna. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Dorina Andrea (2023) Motiváció és ösztönzési rendszer hatásának vizsgálata egy pénzügyi tanácsadó vállalat szegedi irodájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Dávid (2021) Az elektronikus médiahasználat hatása az alvásminőségre a fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Eszter (2018) Esetelemzés a mediáció tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Ildikó (2018) Az ellenségfogalom megjelenése a Fidesz politikai kommunikációjában 2014-től és annak a társadalomra gyakorolt hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Judit (2017) A védő joghelyzete a büntetőeljárásban az 1998. évi XIX. törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Kálmán (2006) Kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, lehetősége a beregi kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Péter (2014) A migráns munkavállalók magyarországi munkavállalásának jogi keretei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Dr. Péter (2000) Oktatás a szombathelyi egyesületekben a kiegyezéstől a századfordulóig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Rebeka (2023) A hazai agrárszektor a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Róbert (2022) Az emberi erőforrás fontossága és megtartási módszerei szellemi munkakörökben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Szilvia (2022) Kis- és középvállalkozások banki finanszírozása Magyarországon és Szerbiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Zsolt (2021) Marketing szerepe fotós vállalkozásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Erika (1998) Dorog jövője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalai, Fruzsina (2008) Budától Bécsig - Bécstől Budapestig: Corvina kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban 1933-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Fruzsina (2008) A magyarországon őrzött corvinák története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Gabriella (2006) A Kiskunhalasi Városi Könyvtár gyermekrészlegének ifjú olvasói: könyvtártörténet, könyvtár-pedagógia, gyermekirodalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Gabriella (2007) Szinkronizálás magyar szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, József (2000) Pedagógiai és közgazdasági követelmények a mai iskolai gazdálkodásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalai, Mariann (2008) „Tanya az idő bezárult kapuja mögött" Kiskunhalas és környéke, Harkakőtöny. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Nóra (2008) A Xenophonia című magyar lovas színház első előadásának megszervezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai, Sándor (1999) Az önkormányzat és a rendőrség kapcsolata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalai, Ágnes (2004) Családi szocializáció, családi nevelés nehézségei serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalai-Nagy, Ildikó (2023) Tanuló-pedagógus kapcsolat hatása a pedagógus önértékelésének és énhatékonyságának vonatkozásában, ezen tényezők összefüggéseinek vizsgálata pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalainé Aszódi, Júlia Mária (2023) A technológia használat szerepe a diabéteszes felnőttek egészségcéllal kapcsolatos érzelmeiben és egészségmagatartásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalainé Balogh, Erika (1989) A tizenévesek irodalmi érdeklődése, olvasottsága /Készült egy kérdőíves felmérés alapján/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalainé Gombos, Anikó (2006) A kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalainé Kiss, Edina (2008) Cigány hagyományok, népszokások és babonák Lőkösháza községben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalainé Silóczki, Szilvia (2000) Kötődés és elszakadás a személyiségfejlődés egyes szakaszaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalainé Tösmagi, Gabriella (2005) A homoszexualitás társadalmi megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, András A számtan tanítása a részben osztott iskolák önálló foglalkozásain. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalay, Attila (2008) Konfliktus, amely jelen van mindennapjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Balázs (2006) Elemi és felsőbb matematikai módszerek a tanári munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Hanna (2023) A sajátos nevelés igény, a hátrányos helyzet és a szociális problémamegoldó képesség kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Kornélia (2015) A gazdasági jogviták rendezésének főbb nemzetközi fórumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Miklósné (2001) A közoktatás fejlődése Tatabányán 1945-1989-ig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Álmos (2022) Az egészségmagatartás háttértényezői és a pszichológiai alapszükségletek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Álmos (2021) A társas támogatási stílus kapcsolata az egészségmagatartással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Gyula (1969) Soltvadkert vidéke /Kiskőrös járás/ természeti adottságai, szőlő és gyümölcstermelésének fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szalay, László (2008) A Szekszárdi Dalárda története és összegyűjtött forrásdokumentumai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalay, Rozália (1941) A Dunántúl németsége. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Szalay, Éva (2005) Védett állatok és növények nemzetközi forgalma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalayné Kirádi, Éva (2004) Minőségirányítási rendszer kiépítése intézményünkben, a Kossuth Nevelési - Oktatási Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalayné Mónus, Ildikó (2011) „ A jövő a tét ” Szakmaválasztás és a TISZK különös harmóniája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalayné Mónus, Ildikó (2011) "A jövő a tét" Szakmaválasztás és a TISZK különös harmóniája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalisznyó, Beáta (2011) A sajtó-helyreigazítás és a jóhírnévhez való jog a személyiségi jog rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalisznyó, Zsuzsanna (1992) Montessori Mária nevelési módszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalkai, András (2019) Az elektronikus kereskedelem fellendítésének alapkérdései az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkai, András (2015) Libanon története a XX. század tükrében: a francia mandátumtól a függetlenségig, polgárháborútól a Cédrusok Forradalmáig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkai, Anett (2010) A jóléti állam változásainak sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkai, Anna (2022) Metafora értelmezés óvodás és kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkai, Bernadett (2012) A börtön, mint totális intézmény és a prizonizáció folyamata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkai, Andrea (1999) A gyermekek szexuális bántalmazása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalkai, Melinda (2009) Dekoráció, terítés és felszolgálás gasztronómiai rendezvényeken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkai, Tibor (2005) Lakóhelyem környezeti értékei és veszélyei : (Csongrád). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalkainé Gábor, Erzsébet (2013) Intézményem belső kommunikációs rendszere - az információáramlás optimalizálása : a HISZK Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény értékelő'-elemző bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szaller, Attiláné (1983) Dél-dunántúli gazdasági körzet hévizei és termálidegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalma, Annamária (2017) Az emberkereskedelem és annak nemzetközi jogi szabályozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Borbála (2014) Know-how a szolgálati találmány „üzleti titka". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Szilvia A családi szocializáció folyamata az anya jelentőségének és a család anyagi, szociális helyzetének tükrében. A családi nevelés alapfelfogása, a gyakorlat hibái, és ezek hatása a gyermeki személyiségfejlődésre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalma, Bettina (2020) A gyermek helye a válási mediációban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Beáta Anna (2020) Fogyasztói magatartás vizsgálata a cukormentes üdítőitalok piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Erika (2007) Az Ásotthalmi Községi Könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Judit (1982) A közművelődés helyzete es fejlesztésének feladatai a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyárban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szalma, Ágnes (2007) A tánc és a divat változásának áttekintése a XIX. századtól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalmáné Gecsei, Ágnes (2004) Hiperaktivitás szimptómái és kezelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalmáné Kardos, Beáta (2013) Az Országos kompetenciamérés gyakorlatorientált értékelő elemzése szakközépiskolai eredmények alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szalontai, Viktória (2023) Csehov Szahalinon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalontai, Ágnes (2009) Fesztivál születik: Szabadszállási Amatőr Rock fesztivál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalontai László, Tiborné (2011) A gyermekvállalási kedv társadalmi, demográfiai hatásai és a gyermekvállalással kapcsolatos pénzbeli ellátások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaláncz, Dániel (2011) A mezőgazdasági permetezés munkavédelmi kockázatelemzés szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalánczyné Posztós, Irén (2005) A társas érintkezés pszichológiája- kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalárdi, Diána (2016) A megváltozott munkaképességűek magyarországi helyzete: jogi szabályozás és rehabilitáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalóczi, Zsófia (2012) Családjogi perekkel kapcsolatos igazságügyi statisztikai adatok elemzése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalóki, Szilvia (2009) Esélyegyenlőség az egészségügyben: A hátrányos helyzetű csoportok (romák, gyermekek, idősek) hozzáférése az egészségügyi ellátásokhoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalóki, Szilvia (2011) A családbarát munkahely hazánkban és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalókiné Nagy, Katalin (2009) Az informatika játékos világa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalóky, Bence (2021) Feltétel nélküli alapjövedelem kísérletek hatásai a munkavállalásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szalóky, Martin László (2019) A jogos védelem értelmezésének és alkalmazásának kihívásai a régi és új joggyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalóky, Béla (2020) A lakhatáshoz való jog a magyar és nemzetközi szabályozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szamlerné Kárpáti, Mónika (2015) Az egyenlő bánásmód rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szamlerné Kárpáti, Mónika (2009) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szamosközi, Fanni (2023) Modernkori rabszolgaság: munkakényszer, azaz "kényszermunka". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szamosközi, Julianna (2021) A konstruktivizmus andragógiai megközelítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szamosközi, Éva (1969) Szentes településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szamosvölgyi, Klára (2015) Szegénység és társadalmi kirekesztődés problémája Magyarországon a rendszerváltást követően. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szana, Andrea (2005) Iskolaválasztás : a szülők iskolaválasztási motivációi Kiskunfélegyházán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szanati, László (2020) Az önszerveződő szervezetek. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szanczi, Irén (1987) Tápiószőlős lakosságmegtartó képessége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szandainé Farkas, Aranka (2005) A tizenkettes szám a kereszténységben és a világ különböző mitológiáiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszlai, Patricia Mónika (2019) A napjainkban megvalósuló családtámogatási rendszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Anita (2011) Toborzási és kiválasztási folyamatok bemutatása a Floratom Kft. példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Anita (2013) A mai magyar sztrájkhelyzet a XX. század elején lévő amerikai viszonyok tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Dániel (2010) A közlekedési bűncselekmények egyes minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Mariann (2014) Az ügyészség alkotmányjogi helyzete és történeti gyökerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Réka Brigitta (2017) Egy fejezet az afrikai vándorlásból : Magyarország és a második generációs afrikaiak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Anikó (2004) A dyslexia okai és a korai felismerés jelentősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Attila (2011) Portfólió : a nevelőtanári- és tanulói kompetenciák fejlesztése. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szaniszló, Judit (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szanka, Boglárka Anikó (2012) Kollektív alku, kollektív szerződés az új Munka Törvénykönyvében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szanka, Boglárka Anikó (2010) A foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulása Magyarországon a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szanka, Dorina Lilla (2018) Tanú a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szanka, János (2005) Logisztika a Főszer Elektroprofil KFt. gazdasági rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szanyi, Petra (2015) Orosz - Ukrán konfliktus : kezdetektől a minszki megállapodásig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szanyi Nagy, Anna (2004) A terület fogalma és alkalmazása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szappanos, Csilla (2014) A nem vagyoni kártérítés funkciói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szappanos, Márta (1981) A logikai készlet felhasználása a matematika órán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szappanos, Benedek (1995) Korunk divatbetegségei a szorongás és az alkoholizmus. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szappanos, István (1968) A zöldségtermesztés természet- és gazdaságföldrajzi feltételei Bács-Kiskun Megyében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szappanos, Krisztina (1998) Az előítélet. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szappanos, Rita (2006) A modern nyelvészeti kutatások hatása az Báanyanyelvtanításra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarapka, Dóra (2019) Könnyen érthető hírek, és azok készítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarka, Attila (2010) Az 1918-1919-es polgári demokratikus forradalom David Beetham legitimációs elméletének kontextusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarka, Istvánné (2021) A munkanélküliség és a közfoglalkoztatás helyzete Battonyán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarka, Krisztina Vanessza (2022) Second language learning: motivational profile of high school students participating in a bilingual program based on Dörnyei’s L2 Motivational Self System. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarka, Viktória (2011) Az Európai Ombudsman. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarka, Judit (1987) Gyoma és környéke tanyavilágának alakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szarka, Mária (2007) A szarvasi Vajda Péter Gimnázium régi magyar könyveinek katalógusa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarkándi, János Gergő (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szarkáné Erdős, Krisztina (1999) A nyolcosztályos képzés jelentősége a Zalka Máté Gimnázium történetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szarkáné Novák, Csilla (2001) Az alapvető dokumentumok szerepe az óvodavezetésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szarkáné Sarka, Enikő (2000) Az óvodai csoportok és iskolai osztályok tagolódása : a csoportképződések motívumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Erzsébet (2016) A kettős állampolgárságú gyermekek jogi helyzete és az őket megillető kapcsolattartási jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Judit Ágnes (2008) Az óvoda-iskola átmenet pedagógiai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, József (2007) Kisiskolák Fejér megye kistérségeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Rita (2014) A nemzetközi választottbíráskodásról, kitekintéssel a hazai szabályozásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Tibor (2021) Óvodáskorúak digitális eszközhasználata a mindennapokban: Mennyiség vagy minőség? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Zsolt (2012) Magyarország határon átnyúló együttműködései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Áron (2014) Környezettudatos foglalkoztatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Áron (2012) Szociális biztonsági koordináció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Irén (1981) A Vésztői Szabó Pál Általános Iskola Napközi Otthonának 5. és 8. osztály csoportjában végzett felmérés alapján. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szarvas, Áron (2020) A kormányzati szolgálati jogviszony jellemzői, különös tekintettel az etikai felelősség és fegyelmi felelősség vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvasné Nagy, Médea (2006) Der berufsbezogene Sprachunterricht in der Berufsgruppe Handel-Marketing Geschäftsadministration. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvassy, László (2020) A megváltozott munkaképességűek helyzete és lehetőségei a magyar munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvaszky, Pál (1963) Gyula természeti és gazdasági földrajza. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szarvák, Andrea (2012) Kollektív alku, kollektív szerződés hazánkban és Németországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvák, Andrea (2010) A munkaerő áramlás folyamata, sajátosságai a Bertrans Logisztikai Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaszkó, Adrienn (2004) Gróf Klebelsberg Kunó oktatáspolitikája az 1920-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaszkó, Zsuzsanna (2007) Értékre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaszák, Hanna (2023) Afrika szarva és nemzetközi kapcsolatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szaszák, Csaba (2007) A közoktatási intézmény belső ellenőrzési rendszere, az ellenőrzés módszerei, a pedagógiai munkát segítő ellenőrzés, és ennek dokumentálása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szatai, György (2005) A hiperaktivitás és nehézségei az iskoláskorú gyermekeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmári, Katalin (2011) Pusztamérges demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmári, Máté Lászlóné (2016) A fejlesztő nevelés - oktatás megvalósulása egy bentlakásos intézményben - a törvényi változások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmári, Tünde (2021) A koronavírus-helyzet okozta kihívások a gyermekjólét területén a mentálhigiénés tanulmányok tükrében. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmáry, József (2001) A média hatása az általános iskoláskorú gyermekek személyiségfejlődésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmáry, Nándor (2021) A magyar médiapolitika sajátosságai napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmáry, Andrea (1998) Szubkultúrák, kortárscsoportok, és szélsőséges megjelenési formáik. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szathmáryné Kóti, Edit (2006) A felnőttképzés előzményei, tendenciái és jelenlegi helyzete. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szatlóczki, Edit (2009) Az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola oktatási-nevelési és szervezeti struktúrájának innovációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmár, Sándor Kadosa (2022) A szociális izoláció jelentősége az egészségfejlesztésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Bettina (2015) A kurd-kérdés Törökországban 1978-tól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Beáta (2013) Nők a börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Beáta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Csilla (2015) A magyar képzési rendszer sajátosságai különös tekintettel a munkaerő-piaci tréningekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Fanni (2022) Játékos képességfejlesztés a matematikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Katalin (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Kinga (2019) A nők helyzete a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Kristóf (2023) Elektromos vagy hagyományos? Megéri a magyar fogyasztónak villanyautóval közlekedni? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Szandra (2013) Semlegesség, különös tekintettel Ausztriára és Svájcra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Zsolt (2021) Kísérlet a bioni csoport-alapfeltevések és a jungi archetípusok összeegyeztetésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Mihály (2006) Innováció az alternatív pedagógiákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Róbert László (2020) Tömegközlekedési társaságok jelenlegi helyzete és fejlődési lehetőségei egy konkrét példán keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Szabina (2020) A differenciált, egyéni foglalkozások motiváló hatása alsótagozaton az angol mint idegen nyelvi fejlesztés során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Zsuzsanna (1991) A gyermek személyiségfejlődése a környezet hatására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szatmári, Ágnes (2020) A pedagógusok és gyógypedagógusok által alkalmazott tanulómegismerési technikák összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári-Nagy, Szilvia (2005) Konfliktuskezelés az iskolában. Lehetséges konfliktusok felvázolása, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmáriné Gál, Márta (2002) Egy megadott intézményi esetre szabott COM I. bevezetési munkaterv kidolgozása. A Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium COM I. bevezetési munkaterve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmáriné Nagy, Éva (1999) Az oktatás jövője és az európai integráció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szautner, Csilla (2012) A társadalmi változások és a családpolitika hatása a gyermekvállalásra a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szavercsenko, Jekatyerina (2019) Vállalati összefonódások kontrollja az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szaváriné Bakonyi, Lídia (2014) Tolna (vár-) megye népesedéstörténete a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szebellédi, Anna (2015) A divat és a média hatása a fiatalok példaképválasztására, test- és önképére. Pszichés hatások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szebellédi, Endre István (2020) A koronavírus (COVID 19) hatása a közfoglalkoztatásra Nagymágocson. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szebenyi, Péter (2005) Az oktatási intézmények működését meghatározó, szabályzó dokumentumok elemző bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szebenyi, Viktor (2020) Családi vállalkozások utódlásának problematikája és a magánéletre való hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szebenyiné Csóka, Beáta Margit (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szeberényi, Adrián (2020) Kapcsolati veszteség után átélt személyes növekedési élmény kvalitatív elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeberényi, Gyula (1992) Máramarossziget etnikai változásai és népeinek kapcsolatai a XX. században. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szecskó, Stefánia Fanni (2023) Iskolai bántalmazás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szecskó, Enikő (2020) Az információs szabadságjogok érvényesülése a rendvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szecskó, Józsefné (2000) Iskolám szakmai autonómiája és társadalmi környezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szecsődi, István (2023) Egészségügyi Várólisták - Erőforrásokkal való gazdálkodás az egészségügyben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szedlacsek, Éva Margit (2015) A gyermek a jövőnk, a múlt és a jelen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szedlacsek, Éva Margit (2013) A mozgásszervi fogyatékkal élők integrációja a nevelési- oktatási intézmények tekintetében és munkaerőpiaci helyzetük. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szefcsik, Anikó (1998) A cigányság rövid története. A Kecelen élő romák helyzete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szegedi, Emese (2023) A nőnaphoz kapcsolódó női és férfi attitűdök vizsgálata a 18-30 éves fiatal felnőttek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, János Csaba (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Krisztina (2009) HR Kontrolling egy német tulajdonú magyar középvállalkozás példáján keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Laura (2015) A munkaerőközvetítés tendenciái a 21.században. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Levente Béla (2019) Discussion on alternative dispute resolution, with particular focus on business-related disputes in the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Piroska (2009) A külföldiek magyarországi foglalkoztatása és szociális,biztonsági szabályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Ágnes (2007) Nagyvárosok a kistérségben. Speciális kapcsolatok a megyei jogú városok és a többcélú kistérségi társulások között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Anikó (1990) A 10-14 éves gyermekek szocializációs képességének fejlesztése a Faddi Nevelőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szegedi, Emese (2020) A szülő és a gyermek közötti érzelmi kapcsolat egy középiskolában végzett kutatás alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Emese (2020) A szülő és a gyermek közötti érzelmi kapcsolat egy középiskolában végzett kutatás alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Erika (1991) Adalékok napjaink tanárképéhez. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szegedi, Jánosné (1989) Népi kézművesség a napközi otthonok 3. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szegedi, Sára (2008) A tea története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegedi, Tamás (2013) A zenei tantervek gyakorlati megvalósulása alap- és középszinten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegesdi, Dóra (2023) A kultúrpolitika változásai az orosz befolyás alatti pártállami Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szegfű, Ferencné (2001) Kommunikáció a szervezetben. Vezetői kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szegfű, Márta Tekla (2010) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegfű, Patrik (2022) A Béres Gyógyszergyár Zrt. vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének vizsgálata a koronavírus tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szegfű, Szilvia (1999) Anyai tanácsok a gyermeknevelésről a 16. század elejéről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szeghalmi, Szonja (2012) A házasság felbontása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeghalmi, Zsolt (2015) Politikai pártok feloszlatása a demokrácia védelmében - az ETA pártjai a Strasbourgi Bíróság joggyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegi, Ignác (2007) Cigányság története, ősi mesterségei, szokásai, hiedelmei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegi, Márta (2007) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegvári, Péter (2010) A munkanélküliség egyéni, szociális és egészségügyi következményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegvári, Viktória (2010) A gyermek jogai a családi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szegvári, Nikoletta (2020) Karrier lehetőség, mint munkavállalói motiváció a Z generációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szegő, János (2011) A munkavédelmi viszonyok, a munkabaleset, az üzemi baleset és az ebből adódó baleseti ellátások a Lux – Tex Rehabilitációs Foglalkoztató Kft.-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szehofner, József (2023) A Tatárszentgyörgyön és Örkényben élő cigány lakosság lakhatási viszonyainak elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeidler, Kitti (2021) Egyetemista diákok halogatási szokásai, a társas támogatás és a megküzdési módok összefüggésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szeitz, Mária (2009) Hajós művelődéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Andrea (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Dénes (2022) Fejér megye etnikai földrajzi folyamatai a XX-XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Eszter (2021) A diákok fogyatékossággal kapcsolatos attitűdje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Eszter (2023) A kulturális szférában dolgozók mentálhigiénés egészsége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Gábor (2013) A közvetlen területalapú támogatások Európai Uniós és hazai szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Nikolett (2021) Stratégiai rugalmasság kapcsolati nézőpontjának mintázatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Péter (2019) Nemzetállamok bukása vagy létjogosultsága a mai modern demokráciákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Szabolcs (2021) A kollégium családpótló funkciója : gyermekvédelem a kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Szandra (2016) Fizetésképtelenségi eljárások Hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Tamás (2018) Az igenen és nemen túl – a népszavazás, mint politikai eszköz Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Tamás (2015) Emlékezetpolitika és politikai viták a német megszállás áldozatainak emlékműve körül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Tamás Jenő (2012) A Kelet-Balkán geopolitikája 1912-2012. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Tünde (2022) Az Izocom Szigeteléstechnika Kft. vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Ágnes (2015) Közfoglalkoztatás Bács-Kiskun megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Anett (2008) Kunszentmártoni Hír-lap repertórium 2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Boglárka (2020) A Foglalkoztatási Szerv szerepe a 25 év alatti álláskeresők elhelyezkedésének segítésében a Kiskunmajsai Járásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Diána (2020) A serdülőkori személyiségfejlődés vizsgálata családban nevelkedett és állami gondozott gyerekek körében különböző mutatók mentén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Diána (2020) A serdülőkori személyiségfejlődés vizsgálata családban nevelkedett és állami gondozott gyerekek körében különböző mutatók mentén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Erika (2020) Veszteségélmények feldolgozása az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Evelin (2020) Az olvasás jelentősége és szerepe a lelki egészség megtartásában és fejlesztésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Gabriella (1990) A tanuláshoz való viszonyulás vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szekeres, Jánosné (2005) Szolnok eseménynaptára 2003. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, József (2009) „Mass digitisation”: a Google és az Open Content Alliance digitalizálási projektje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Márta (1999) A szülők és az osztályfőnök befolyásoló hatása a gyermekek tanulmányi eredményességére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szekeres, Szilvia (2007) A Békés Megyei Hírlap Sarkad városra vonatkozó repertóriuma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Zoltán (2005) Élet és halál kérdése a tibeti buddhizmus tanításaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Zsolt (1998) Humán imprinting jelentésvilága. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szekeres, Éva (2004) 10-11 éves korosztály szabadidő vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeresné Bárkányi, Mária (2008) Az ökológiai antropológia kultúraelmélete es jelentősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeresné Bárkányi, Mária (2013) A kompetenciafejlesztés lehetőségei és módszerei a felnőttképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeresné Hunyadi, Erika (1999) A kiskunmajsai Városi Könyvtár története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szekeresné Piróth, Ágnes (2006) A református Baksay Sándor. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeresné Szabó, Andrea (2004) A deviáns magatartásformák kialakulásának okai, megjelenési formáik a fiatalkorúak esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekerák, Krisztina Gizella (2013) Fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekfűné Lőrincz, Zsuzsanna (2005) Nőtt-e a bűnözés? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szeklár, Péter (2011) A társadalmi integráció elősegítése a magyar honvédség állományában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekér, Edit (2010) Az örökbefogadást megelőző eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekér, Zsuzsa (2007) A népi kultúra hatása a századfordulón (19-20. század). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekérné Rosta, Viktória (2010) Esély az újrakezdéshez, avagy a rehabilitációs járadék adta lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szeleczki, Brigitta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szeleczki, Petra (2023) A belső toborzási és kiválasztási módszerek hatékonysága az Accell Hunland Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szeleczki, Rita (2014) Adatkezelés a bírósági eljárásokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szelei, Alexandra (2018) Interkulturális tényezők szerepe a dél-alföldi vállalatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szelei, Erika (2015) A vadászati jog egyes elemei, különös tekintettel a vadkárért való felelősségre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szelei, Alexandra (2016) Távmunka vizsgálata az Európai Unióban és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szelei, Pál (1991) A nagykőrösi református gimnázium önképzőkörének működése / 1872 - 1896/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szeles, Csilla (2009) A nők egyenlő jogainak érvényesülése a munkavállalás terén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeles, Mónika (2009) Érték és nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeles, Szandra Erika (2009) Tiszazugi arzénes mérgezések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szeles-Juhász, Imre (2009) Az agresszió megnyilvánulásai, és kezelése a pedagógiai munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szelezsán, György (2007) A Battonyai Mikes Kelemen középiskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeli, Sándorné (1989) Budapest XVIII. kerülete környezetvédelmi helyzetének elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szeltner, Ivett Brigitta (2015) Az emberi jogok védelme Afrikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Adrienn (2009) A televízió hatása a gyermekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Csaba (2009) Stresszhelyzetek, és stresszkezelési technikák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Renáta (2013) Munkahelyi egészségfejlesztés a CSR tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Renáta (2011) Személyiségi jogok és a személyes adatok sérülésének esetei a magyar munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Vanda (2018) Az Európai Unió kábítószer-kereskedelem elleni küzdelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Vanda (2019) The evolution of cooperation in criminal matters in the European Union and its challenges after the Treaty of Lisbon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Olga (2005) A nők társadalmi szerepvállalása- Hatása a család funkciójának változására az 1970-es évektől napjainkig-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyei, Sándorné (1999) A reform-és alternatív pedagógiák története, fejlődése, szerepe és jelentősége oktatási rendszerünkben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szemenyeiné Farkas, Szilvia (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyeiné Farkas, Szilvia (2012) A fegyelmezés verbális és nonverbális eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemenyeiné Farkas, Szilvia (2000) Egy intézmény küzdelme az esélyegyenlőségért -Startol a START lakás-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemerédi, Eszter (1998) A kárpótlási jegy felhasználásának lehetőségei. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Szemerédi, Petra (2022) A közösségi média szerepe az esküvők és kapcsolódó szolgáltatások esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemerédi, András A magány problémája a modem nyugati drámában. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szemerédi, Ilona (2020) Language attitudes of Hungary Hungarians and Vojvodina Hungarians: High school graduates’ attitudes towards the standard and two non-standard Hungarian varieties. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemerédi, Árpád (2006) Egyházi szervezetek vallási közösségek és az internet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemerédi-Molnár, Nikolett (2022) Mezőgazdasági földek tulajdonszerzése egy fiatal pályakezdő gazdálkodó szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemes, Antal (1970) Az Avas település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szemes-Kis, Boglárka (2021) Szülők véleménye a kutyaterápia hatásáról és alkalmazási lehetőségeiről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemesné Németh, Rita (2001) A minőségbiztosítás szükségessége az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szemkeő, Kinga (1991) Többszörösen hátrányos helyzetű debilis tanulók pedagógiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szemrédi, Tamás (2009) Az idő tükrében. Comenius és Apáczai napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemán, Márk (2005) A Szonta-Safari Vadaskert létesítésének és üzemeltetésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemán, Flóra (2020) Öngondoskodás, életminőség és egészségkontrollhely kapcsolata 2-es típusú cukorbetegségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szemán, József (1995) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának előzményei és története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szemán, Zsanett (2020) Anya, értem jöttek..? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szemán, Ákos László (2015) Sérült gyermekek beilleszkedése a társadalomba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szenczi, Alexa (2020) A Tesla, mint innováció elterjedésének korlátai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szendefy, Ágnes (1992) Tehetségkutatás és tehetségnevelés az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szendi, Róbert (2023) Passzív sportfogyasztási szokások vizsgálata a Formula-1 esetében Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szendi, Zsuzsanna Ilona (2013) Gyermekek számának alakulása a szociálpolitikai és a gazdaságpolitikai döntések tükrében Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendi, Zsuzsanna Ilona (2010) A magyarországi munkanélküliség demográfiai sajátosságai a 2001-es népszámlálás és a 2005. évi mikrocenzus vonatkozásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szendi Horváth, Judit (1999) Az Orosházi Evangélikus Gimnázium története /1937.évtől 1948.-ig/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szendi Horváth, Zoltán (1999) A Rendőrség szerepe a gyermekvédelemben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szendi-Horváth, Erika Ida (2021) A házassági bontóperek gyakorlati kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szendi-Horváth, Fanni Margit (2017) A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés az Európai Unióban, jogesetek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szendi-Horváth, Zoltán (2007) A magyar étkezési szokások, és konyha jellemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, Fanni (2023) A Functional, Communicative and Critical Health Literacy scale magyar nyelvű validálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, Fanni (2021) Gerincműtét előtt álló személyek depresszió- és szorongásszintjének összefüggése a betegségreprezentációval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, László (2005) Serdülők szabadidős tevékenységei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, Zoltán (2007) A kombinált fuvarozás helyzete Magyarországon, különös tekintettel a kiskundorozsmai RO-LA terminál működésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, Attila (2000) Könyvtárhasználati szokások a Budapesti Rendészeti Szakközépiskolában az 1999-2000-es tanévben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, Julianna (1972) Dunaújváros női munkaerő foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szendrei, Ádám (2020) Identity and Consumerism in Social Media. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrei, Éva (1999) A konfliktus, mint állandó probléma egy szervezeten belül. Együttműködés a konfliktusmegoldásban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szendrey, Barbara (2017) A szegénység Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrey, Györgyné (1986) Tudásszintmérés matematikából a 7.-8. osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szendrődi, József (1995) A szabadszállási Gépjárműtechnikai Honvéd Szakközépiskola története 1975-1995-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szendrői, Ágnes Kata (2009) Más világ : a japán és az európai-magyar-protokoll összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szenek, Orsolya (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szenek, Orsolya (2023) Öt-, hat- és hétéves gyerekek mondatutánmondási teljesítménye a GABI: Gyermeknyelvi beszédAdatBázis és Információtár alapján (esettanulmányok). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szenohradszki, Sándorné (1991) A kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szenoradszki, Nóra (2015) Az uniós polgárok jogai, különös tekintettel az európai polgári kezdeményezésekben való részvételre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentandrássy, Ildikó Viktória (2023) NNÁ - Egy család című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szentandrássy, Ildikó Viktória (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szente, András (2019) A bitcoin jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szente, Anna Tünde (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szentes, József (1942) A Jászság földrajzi ismertetése. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Szentesi, Nikolett (2012) Prizonizáció és reszocializáció : szabadult bűnelkövetők vizsgálata a deprivációk tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentesi, Nikolett (2015) A fizetésképtelenség munkaügyi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentesi, Alexandra (2021) A munkáltatói márka vonzásában: hogyan tegyük vonzóvá vállalatunkat az Y és Z generáció számára? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentesi-Nagy, Mariann (2013) A progresszivitás intézményeinek érvényesülése a szabadságvesztés büntetés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentesiné Keleméri, Dóra (2007) Gyógypedagógusok mentálhigiénéje. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szentgyörgyhegyi, Renáta (2021) A fogyatékkal élőkkel szembeni diszkrimináció jelenségének vizsgálata a munkaerőpiaci integráció és dezintegráció kontextusában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentgyörgyi, Csilla (2010) A munkaképes állapotot befolyásoló tényezők és a stressz közötti kapcsolatge. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentgyörgyi, Csilla (2012) A munkáltató kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentgyörgyi, Katalin (2010) Családtámogatási ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentgyörgyi, Katalin (2012) A munkahelyi stressz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentgáli, Zoltán (2023) A feldúltság elvének érvényesülése a magyar bontójogban és a közös megegyezésen alapuló bontás szabálya; a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnésének különbözőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szenti, Gréta (2011) Egészségügyi helyzetkép a mai Magyarországon a statisztikai és demográfiai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szenti, Viktória (2014) Nádasdy (III.) Ferenc rezidenciái: Sárvár, Pottendorf, Léka, Sopronkeresztúr. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentiné Ludányi, Rozália (1997) Székkutas települési és demográfiai jellemzői. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szentirmai, Dóra (2021) Állatasszisztált foglalkozások lehetőségei alsó tagozatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentirmainé Brecsok, Mária (1980) A kendertermelés fejlődése hazánkban 1965-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szentivanszki, Nora (2016) System of International Development Cooperation : The Role of Emerging Arab Donors. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentiványi, Emőke (1992) Les jeux linguistiques dans l'enseignement du français langue etrangere. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Szentiványi, Izabella (2021) A nők életminőségének alakulása egy négynemzetiségű dél-békési kisvárosban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentiványi-Szeles, Beáta (2015) Portfólió - Megközelítések: a hivatali íróasztaltól az iskolapadig vagy az iskolapadtól a hivatali íróasztalig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szentjóbi, Miklósné (1993) A gyerekek viszonya az énekhez-zenéhez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szentkereszty, Kinga Emese (2021) Az időskori demencia prediszponáló tényezőinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentkereszty, Kinga Emese (2023) A kognitív tréning hatása enyhe kognitív zavarban - pilot study. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentléleki, Béla (1978) Szemléltető eszközök komplex felhasználása a földrajz tanításban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szentmiklósi, Gáborné (1991) Egyházak tevékenysége a börtönökben. Egyház és állam viszonya a büntetések végrehajtásában, valamint a hazai börtönügy fejlődése során az államalapítástól napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szentmiklósiné Dóka, Klára (2017) A gyakornoki program a Szegedi Fekete István Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szentmártoni, Balázs (2015) A szerződések érvénytelensége a régi és az új Polgári Törvénykönyv alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentpéteri, Róbert (2023) Fogyasztói magatartás a Live-Streaming szolgáltatások terén a magyar fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szentpéteri, Szilvia (2010) Gyakori beszédhibák és terápiájuk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentpéteri, Szilvia (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szentpéteri, Zoltán (2021) Visegrádi országok gazdasága a rendszerváltozás után. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szentpéteri, Sára (1997) A függetlenné vált India területi felosztásának földrajzi problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szentygyörgyi, Laura Lili (2020) Kitekintő, rádiós magazinműsor. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szenyánné Bódis, Márta A család és iskola együttműködésének formái és továbbfejlesztésének feladatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szepesi, Anita (2010) Munkaerő-ellátás : toborzás, kiválasztás, leépítés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesi, István Tamás (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesi, Máté (2023) Nonprofit szervezetek menedzsmentje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesi, Stella (2018) A munkahelyi stressz hatása a vezető beosztású munkavállalókra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesi, Andrea (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesi, Szandra (2011) A kiskorúak szabadidő-eltöltése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesi, Sándor (2020) Munkavállalók ösztönzése a munkahelyi fluktuáció csökkentése érdekében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesiné Borbíró, Elza (1999) Gyermekvédelem a szegedi nevelőotthonok múltjának, jelenének és jövőjének tükrében a népesség csökkenése az új gyermekvédelmi törvény vonatkozásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szepesiné Kocsis, Edit (2006) A marketingszemléletű iskolavezetés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesiné Szilasi, Edit (2000) Az óvodai szervezet, mint a proaktív kommunikáció színtere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szepesiné dr. Barányi, Bella (2022) Urkundenfälschung in der Pandemie - Strafrechtliche Beurteilung gefälschter Impfpässe in Deutschland [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szerb, Zsuzsa (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szerb, György (1988) A környezetvédelemre nevelés lehetőségei és megvalósításának módszerei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szerbin, Bernadett (2023) A sakkjáték hatása a tanulásban akadályozott (enyhén értelmi fogyatékos) tanulók tanulási teljesítményére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szeremlei, Erzsébet (1991) Termékenységkultuszok a magyar folklórban a mezőgazdasághoz kapcsolódva. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szerencsi, Tímea (2010) A társadalombiztosítás kialakulása és fejlődése Magyarországon, különös tekintettel a nyugdíjrendszer területére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsi, Zsuzsanna (2011) A hulladékgazdálkodás szabályozása a jogharmonizáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsiné Szabó, Anna (1993) A Tarhosi Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szerencsiné Váradi, Zsuzsanna (2005) A szülői és az óvodai nevelés összhangja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsés, Adél (2011) A kollektív munkaügyi viták megoldására szolgáló eszközök, intézmények. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsés, Adél (2013) A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási esélyeinek növelését elősegítő munkaerő-piaci szolgáltatások rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsés, Anett (2019) A bizonyítás sajátosságai a katonai büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsés, György (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsés, Ildikó (2019) közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szerencsés, János (1967) Hogyan alapozhat az V. osztályos földrajztanítás a III. és IV. osztály egyes tantárgyainak földrajzi ismereteire? Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szerencsésné Bessenyei, Éva (1989) Egy jeles pedagógus életútja Bessenyei Antal Zénó /1920- / festőművész-tanár. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szeri, Anita (2015) Az atipikus foglalkoztatási formák : munkaerő-kölcsönzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeri, Anita (2012) A megváltozott munkaképességű munkavállalók pszichológiai sajátosságai : a munkaügyi szervezet szerepe a rehabilitáció folyamatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeri, Istvánné (1993) Út a "szocialista" vezetéstől a menedzser vezetésig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szeri, Zoltán (2009) A pitagoreusok, akkor és most a kultúrában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szerletics, Lilla (2022) Vizuális technikák alkalmazási lehetőségei az életkori sajátosságok tükrében : plasztikai munka az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szerémy, Piroska (2012) Líbia: széttagoltságtól széttagoltságig – Kadhafi egységkeresésének kudarca. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szerényi, Adrienn (2021) A babajelbeszéd alkalmazásának támogató hatása a nyelvfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szerényi, Andrea (1995) Ember és környezete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szetei, Ágnes (2018) A munkaügyi viták rendezésére alkalmazott eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szeverin-Biró, Zsuzsa (2010) Atipikus foglalkoztatási formák bemutatása, jellemzően munkavállalói megközelítésből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szeverényi, Beáta (2021) Videojátékok hatásának vizsgálata – összefüggések a lelki egészség és játékkal töltött idő között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sziebig, Orsolya Johanna (2014) A nemzetközi környezeti jog egyes alapkérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sziegl, Benedek (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sziget, György (2011) Tanulási problémák és zavarok felismerése és prevenciója az általános iskola alsó osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigethy, Nóra (2020) “An Archive of Feeling”: The Rise of the Modern Lesbian Narrative. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Anna (2016) Az általános iskolai testnevelés szerepe, a röplabdázás jelentősége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Attila (1996) Egészséges és környezetbarát lakókörnyezet etikai kérdései. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Szigeti, Balázsné (2000) Magyarország válasza az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kihívásaira, különös tekintettel a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Dóra (2010) Az Európai Unió bővítési politikája a nyugat-balkáni térségben, különös tekintettel Horvátországra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Kitti (2021) Családi veszteségek feldolgozása a gyermek és ifjúsági irodalmon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Szandra (2017) The European Union’s Fight against Drugs in the International Sphere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Tamara (2011) A fogyasztók érdekvédelmét szolgáló gazdasági bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Andrásné (2005) A Művelődés repertóriuma 1998-2000. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Erzsébet (1979) A Tiszamenti Vegyimüvek [!Vegyiművek] gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szigeti, Gábor (1992) Interjú nyolc magyar értelmiségivel a kultúráról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szigeti, Máté (2020) Az egészségügyi és oktatási kiadások hatása a kelet-közép-európai országok gazdasági növekedésére 2000-2017 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Sándomé (1999) Az érettségi vizsga, mint az értékelés, minőségbiztosítás egyik eszköze. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szigeti, Tímea (1999) Tanári megnyilvánulások szerepe az oktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szigeti, Vilmos (1974) Kápolnásnyék község település és gazdasági földrajzi. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szigetvári, Krisztina (2022) A lelkiállapot javítására szomatikus módszereket alkalmazó személyek terápiás tapasztalatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szigetvári, Júlia (2020) A kapcsolatügyeleti mediáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szigetvári, Klára (2000) Közösségformálódás : hogyan alakul egy osztály közösséggé, három esztendő alatt A sztár- és peremhelyzet vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szijjártó, József (2001) Oktatás informatikus képzés vezetői szemmel : személyes gondolatok egy képzési forma kapcsán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szijjártó, Zsuzsanna (2009) Megváltozott munkaképességű személyek helyzete, foglalkoztatásának lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szijjártó, Bettina (2015) Konfliktuskezelés az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szijártó, Ferenc (2004) Életképek a 60-as, 70-es évekből. A korabeli e,berek mindennapi élete a Kádár-rendszerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szijártóné Somogyi, Mónika (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szikes, Péterné (1973) Elek település-és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sziklai, Cecília Judit (2022) Jogi eszközök a klímavédelem előmozdítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sziklai, Katalin Szilvia (2015) A javítóintézeti nevelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikora, Szidónia (2018) Munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikora, Tiborné (2009) Családtámogatási ellátások szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szikora, Judit (1991) Gondolatok a sátánizmusról (szakdolgozat mentálhigiéné tárgyból). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szikoráné Duba, Ida (2005) Humán erőforrás menedzselése a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszai, Anna (2014) Magyarok török földön az 1848–49-es szabadságharc után Katonák és orvosok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszai, Krisztina (2010) Ingatlanfejlesztés a magyar lakásstatisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszai, Anna (2009) „Az egyetlen mű a megváltás.” Hamvas Béla és a szakrális könyv. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszai, Anna (2009) A víz szimbolikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszai, Erika Erzsébet (2007) Szemléltetés, motiváció az ige tanításának tükrében Az igeidők és az igemódok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszainé Tamás, Andrea (2007) Kistérségek a megyében, a megyei közoktatásfejlesztés és a területi és a kistérségi fejlesztés kapcsolata a közoktatás területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szikszay, Adrienn (2012) Számítógépes bűnözés nemzetközi összehasonlításban, az igazságügyi statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szikula, Enikő Mária (2019) Konfliktuskezelés a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szikula, Enikő Mária (2021) A motiváció szerepe a munkaerő megtartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilaj, Szilvia (2015) Munkaerő-kölcsönzés a gyakorlatban, fizikai munkát végzőket vizsgálva, multinacionális környezetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilaj, Tünde Ágnes (2010) Egy Banda- Egy Hang Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilasi, Bianka (2018) Divat hatása az egészségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilasi, Júlia (2022) COVID-19 hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilasi, Magdolna (1961) Fehértó természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Szilasi- Horváth, Tibor (1999) A minőségbiztosítás lehetőségei a közoktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilasi-Horváth, Gréta (2021) Influencerek marketing tevékenységének netnográfiás vizsgálata és követőikre gyakorolt hatása az Instagram példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilasi-Szalma, Adrián Oszkár (2016) A büntetés-végrehajtás megoldásra váró problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilaski, Mariann (2016) A cigányság munkaerő-piaci helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilaski, Marianna (2016) A cigányság munkaerő-piaci helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilbekné Cseh, Györgyi (2008) Kistérségi együttműködés az oktatási nevelési intézmények között : a pedagógiai programok elemzése a Kapuvári Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási intézményeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilcz, Eszter (2012) A hazai felnőttképzés történeti áttekintése a mai kor kihívásainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Henrietta (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Henrietta (2010) Általános iskolások szlenghasználata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Katalin (2010) Munkanélküliség Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Nóra (2022) pályakezdők munkahely-választási preferenciái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Henrietta (2006) Irodalmi érdeklődés alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Zsuzsanna (2007) A szamizdat hétköznapjai az 1980’ as években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sziliné Kardos, Erzsébet (2006) Az Összetartó Társadalom projekt és gyakorlata a Lengyeltóti kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sziliné Kardos, Erzsébet (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilva, Péter (2011) A család és a média együttes hatása a gyermek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilvágyi, Anikó (1988) A Velencei-tó idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilvágyi, Anikó (1988) A Velencei-tó idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilvási, György (2023) Az Egyesült Királyság és az Európai Unió - A Brexithez vezető út és következményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilvási, Tamás (2017) Bennfentes kereskedelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilvási, Tamás (2021) Fúziók és felvásárlások a hazai kereskedelmi ingatlanok piacának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilvási, András (2020) A Project Gutenberg. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilvásiné Nagy, Katalin (2009) Esélyegyenlőség, különös tekintettel a fogyatékos emberek jogaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Alex (2013) Az AVON Cosmetics Hungary Kft. mint a közvetlen értékesítés egyik meghatározója, toborzási és ösztönzési programjai, valamint logisztikai tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Anita (2017) Szülői felügyeleti jog gyakorlását érintő ügyek, valamint az azzal kapcsolatos hatásköri és eljárási szabályok alakulása az új Ptk. tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Balázs (2012) Az egészségturizmus helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Balázs (2012) Az egészségturizmus helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Balázs (2010) Üzemi balesetek-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Cintia Zsuzsanna (2021) A szülői nevelési stílus, a megküzdési stratégiák, és az önértékelés összefüggései a 18-25 évesek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Csaba (2009) Gyermekkori szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Csenge (2022) A nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Dóra (2014) Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény bemutatása a diszkrimináció témakörében, különös tekintettel az Alkotmánybíróság gyakorlatára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Gabriella (2010) „ÚTKERESŐK” : a szociális csoportmunka jelentősége a szenvedélybetegek gyógyításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, György (2010) A jegyző jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Gézáné (2001) Innováció az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Ignác (2012) Munkaerőpiaci kihívások az Y-generáció számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Ildikó (2009) Az oktatás pluralizálódása a kilencvenes években. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, József Csaba (2018) A terrorcselekmény büntetőjogi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Katalin (2012) A környezet nemzetközi jogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Lilla (2009) Unokáink is látni fogják? : a környezetbarát viselkedésre nevelés lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, László (2018) Comparative Analysis on the Effects of Populism in the USA and Hungary. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Nikolett (2023) Médiahasználat kisgyermekkorban : középpontban a 6-12 éves korosztály. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Nándor (2010) Az igazságszolgáltatás nyilvánossága, különös tekintettel a tárgyalóterem nyilvánosságára és a sajtóval való kapcsolatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Petra (2009) Üzemi balesetek és a megtérítés gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Rita (2021) A család hatása a gyermekek személyiségfejlődésére : az iskola együttműködése a családdal a személyiségfejlesztésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Róbert (2009) Műhibaperek Magyarországon – polgári jogi vetületből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Soma (2016) Az ügyvédi hivatás és a védelemhez való jog a magyar és az olasz jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Tibor (2011) A vadon élő állatok károkozása és a vadkár megtérítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Tiborné (2000) A motiváció szerepe az iskolai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Veronika (2012) A nyugdíjkorhatár alakulása az elöregedő társadalmakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Zoltán (2021) A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. beszámolójának elemzése a vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmi helyzetének vizsgálatával 2008 és 2019 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Andorné (1995) "ANDRIS, "egy sikeres kihelyezés története". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Andrea (1998) A zsidóság szerepe Magyarország polgárosodásában a kiegyezés után, különös tekintettel Szeged városára (1867-1920). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Gabriella Fejezetek Magyarország idegenforgalmából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Gábor (2005) Játék szerepe a gyógytestnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Irén (1988) Pályaválasztás az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, István (1999) Tanulóifjúság védelmi jellegű felkészítésének pedagógiai aspektusai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Judit (2004) A szegedi Hősök Kapuja és az Aba-Novák Freskók története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Jánosné (1977) Az osztályozás és értékelés aktuális problémái az általános iskola felső tagozatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Jánosné (1988) A tanulók önálló munkája az ismeretszerzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Kitti (2011) A virágmotívum ábrázolásának változása 6-12 éves korig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Klaudia (2020) Language learning motivation: Secondary school students' motivation, cultural interests and use of English outside the classroom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, László (1966) A tapolcai medence geomorfológiája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Lászlóné (1998) A gyermek- és ifjúságvédelem megjelenési formája a gyámhatóság munkájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Mária (2013) Geometriai tevékenységek alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Mónika (2005) Reklámozás az interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Sándor (2005) Ifjúkori deviancia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Sándor (2000) A gyermekotthonban és a családban élő fiatalok szocializációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Tibor (1999) Minőségbiztosítás a magyar közoktatásban. Minőségbiztosítás Európában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyi, Vivien Eszter (2004) Szemléltető eszközök szerepe a földrajztanításban, különös tekintettel a számítógép alkalmazására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Ágnes (2004) Jelentősebb közgyűjtemények Gyulán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Bugya, Márta (2004) Hátrányos helyzetű és nehezen nevelhető, tanulási és magatartási problémával küzdő gyermekek helye oktatási rendszerünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Csipak, Ibolya (2007) Klasszikus alkalmi öltözetek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Jani, Eszter Hedvig (2010) Távmunka az Európai Unióban és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Katona, Edit Békés megye thermál-idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilágyiné Kádár, Judit (2007) „Hogyan tovább?” - érettségiző fiatalok pályaválasztás előtt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Mizsei, Georgina Orsolya (2020) Támogatások és kihívások az édesanyák munkaerő piaci visszaintegrálásával kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Papp, Ágnes (2014) A magyar és német munkajog tartalmának összehasonlítása - különös tekintettel a munkaidőre, a pihenőidőre és a munkabérre vonatkozóan- a RAFI GmbH&Co.KG-n és leányvállalatán a RAFI Hungaria Kft-n keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Sepsi, Ildikó (2000) A deviancia, mint társadalmi jelenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyiné Séra, Zsuzsa (2000) Családsegítő Szolgálatok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szilák, Zsófia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szilák, Zsófia (2022) A matematikatanítás lehetőségeinek és nehézségeinek vizsgálata a távoktatás elején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilárd, Krisztina (2010) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szilárd, Csaba (2008) A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény, plakát- és kisnyomtatványtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilárd, Krisztina (2004) A motiváció szerepe a tanítás-tanulási folyamatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szim, Andrea (2007) A ritmuskészség fejlesztése és ritmustanítás gordonka órán az alapfokú zeneiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szimicsek, Máté (2022) A munkáltató kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szimán, Dalma (2007) A hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra Gyógypedagógiai Intézmény zenei életének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szin, Jánosné (2001) Pedagógiai szakszolgálatok Békés megyében — fejlesztésük lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szira, Judit (2001) A közoktatás finanszírozásának fővárosi rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szirbik, Tibor (2000) Az Internet, mint a XXI. század reklámhordozója. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szirbikné Makó, Tímea (2015) A bírósági közvetítés helye az új Polgári perrendtartás koncepciójában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szirovicza, Fanni Anna (2023) A vizuális tehetséggondozás az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szirovicza, Milán (2023) A Pitvarosi tározó szerepe és üzemeltetése az Apátfalva–Mezőhegyesi öntözőrendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szirovicza, Petra (2009) Az örökbefogadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szirovicza, Róbert (2014) A testi sértés egyes minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sziroviczáné Dufka, Ibolya (2009) A diplomás nők munkavállalásának szociológiai jellemzői Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szirtes, Anikó (1999) A Multilevel Marketing létrejötte és szerepe a kereskedelemben, különös tekintettel az Euronet Hungary Kft-re. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szirtes Gáborné Orosz, Iringó (1971) A tört fogalmának kialakítása az 1958-as és az 1962-es tanterv és utasítás alapján. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sziráczki, Petra (2013) A pályakezdő munkaerő-piaci helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sziráczki, Tibor (2005) Márkapolitika a gyógyszerkereskedelemben vény nélküli gyógyszerek marketingje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sziráki, Zsófia (2021) A reziliencia jelentősége utánpótlás korú női kézilabdázóknál az élettel való elégedettség, a sportolói megküzdés és a sport szorongás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sziráki, Enikő (2020) Egészségfejlesztő projekt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sziráki, Judit (1992) A deviancia, mint társadalmi probléma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sziránszki, Rita (2000) A HÓDMIX termékek marketingje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szirányi Péter, Jánosné (2005) Humán erőforrás menedzselése : ideák és realitások érvényesülése egy intézmény bemutatásának segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szitáné Egyházi, Katalin (2008) Tartalmi modernizáció megvalósítása kistérségi együttműködésben. A megújulás lehetséges útjai Tét Város Közoktatási Intézményfenntartó Társulásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szitáné Sütő, Andrea (2000) Alternatív iskolák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szitás, Zsolt (2021) Online tartalomgyártás és közösségépítés a 21. században, mint vállalkozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szitás, Péter (2019) Paradigmaváltás a tömegmédia manipulációban: a post-truth korszak eszközei és stratégiái. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szitásné Nagy, Mária Zita (2004) Az olvasóvá nevelésről az általános iskola felső tagozatán : helyzetkép egy felmérés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szitó, Tímea (2010) Az érettségi vizsgák története Magyarországon. Az érettségi új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sziveri, Ildikó (1991) A palóc lakodalom mozzanatai / a hérész,a menyasszonykalács, díszes tyúk és kakas /. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szivák, Ibolya (2007) Jakab János személyi bibliográfiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szivák, Klára (2011) Szükség van-e rendezvényszervezőkre? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szivák, Zoltán (1998) Gyermekkori szocializáció, nevelés a családban, az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szivós, Kristóf (2018) A kőszénbányászati jog adományozásának egyes kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szkaliczkiné Prohászka, Ildikó (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szkaliczkiné Prohászka, Ildikó (2011) A tanulást elősegítő tanulási motívumok verbális és nonverbális összetevői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szkalisity, András (2023) Magyarországi nagyvárosok rekreációs területeinek differenciált fejlődési pályái - a hobbikertektől a szegények szuburbanizációjáig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szkibik, Sára Fülöpszállás települési és gazdasági viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szklenka, István (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szklenka, János Károly (2021) Békéscsaba foglalkoztatásának kérdései a generációk szemével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szklenovszki, Sarolta (2016) Kollégiumi nevelőtanár feladatai diákszemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szklenár, Ágnes (1984) Jászberény komplex földrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szkárosi, Júlia Niké (2020) Testedzésfüggőség az étkezési zavarok, a stressz és a hangulatzavarok összefüggésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szladek, Anna Evelin (2022) Munkaerőhiány az Európai Unióban – lehetséges megoldások, különös tekintettel a külföldi munkavállalók foglalkoztatására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szladek, Anna Evelin (2010) Polgári igazságügyi együttműködés az EU-ban, különös tekintettel a fizetésképtelenségi eljárásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szlanicsán, Rózsa (2005) Sziget. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szlankó, István (1967) A Tiszazug település- és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szlavicsek Istvánné Csorba, Klára (1970) Kecskemét konzerviparának gazdasági jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szliváné Rab, Mária (2008) A vezető személyes részvételének összefüggése az intézmény eredményességével és hatékonyságával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szlobodnik, Rita (1992) Úri és Polgári Kaszinó Jászberényben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szlobonyi-Kovács, Ágota (2021) Óvodánk hétköznapi mentálhigiénéje. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szlovák, Balázs (2023) Önvezető autók fogyasztói megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szlovák, Lilla (2023) Társasági forma és adózási mód választása a mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozó számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szlovák, Aliz Olimpia (2011) Egy márkakereskedés és egy használtautó kereskedés marketingje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szlovák, Jánosné (1999) Konfliktuskezelés az iskolában (a lehetséges konfliktusok felvázolása). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szluka, Gábor (1993) Az angol nyelv oktatásának jelenlegi problémái az általános iskolákban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szládek, Katalin (1998) "A fény újra felragyog a gyermeki szemekben". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szlávy, Mária (2004) Az "örömhír" hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szmetankó, Lászlóné (2000) Szervezeti kultúra, mint a sikeres stratégia egyik alapköve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szmolek, Eszter (2009) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sznida-Pelyhe, Nóra (2020) A tanulásban akadályozott tanulók ismeretei a szexualitásról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlai, Tamás (2023) Nemzetközi titkosszolgálatok és hírszerző szervezetek története és jelenkori szerepük. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlai, Éva (2023) Népművészet az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlai, Éva (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlai Ferencz, Attila (2020) Szakmódszertani portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlai Szabó, Zsoltné (2007) Roma tanulók oktatási problémáinak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlai-Szabó, Ádám (2021) Webáruházak megbízhatóságának felépítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szoboszlay, Árpád (2014) A szovjet titkosszolgálat, a KGB utóélete a Szovjetunió felbomlása után kialakult politikai és történelmi helyzetben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szokai, Dánielné (2015) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szokol, Boglárka (2011) Magyarország szociálpolitikai hátterének bemutatása a nyugdíjrendszerre fókuszálva. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szokol, Ádám Péter (2022) CrossFit sportolók motivációja Csongrád-Csanád megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szokolay, Fanny (2014) Atipikus munkavégzési formák, különös tekintettel a diákok foglalkoztatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szokolay, Jennyfer (2017) A Hír TV politikai arculatváltása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szokolyai, Zsolt Szabolcs (2019) „Esportot dobott a Loot-box”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szokolyai, Dóra (2020) Intertextual Affairs in a Postmodern Novel: Jeanette Winterson’s The Powerbook. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szokolyi, Beáta (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szokó, Gáborné (2007) A tanuló szervezet szerepe az intézményi stratégiai célok megvalósításának folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szolga, Emese (2000) Общественно-политические изменения во время военного коммунизма. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szolgáné Rőth, Anna Mária (2020) Munkahelyi mediáció alkalmazása a pszichoszociális kockázat csökkentése érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szolik, Andrásné (1984) Nógrád megye idegenforgalmi földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szollár, Péter (2012) A líbiai forradalom : az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szollár, Péter János (2010) Az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának elmélete és gyakorlati megvalósulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szollár, Zsuzsanna (1992) Nemi szocializáció a családban /óvodáskorú gyermekek körében végzett vizsgálat tapasztalatai/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szollár, Zsuzsanna (1994) A személyiségiejlódés útján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szollár, Ádám (2016) Egyenlő bánásmód elve és esélyegyenlőség az alkotmánybírósági döntések tükrében. Az Alkotmánybíróság szerepe az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnoki, Attila (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnoki, Szabolcs (2012) A jóléti állam válsága – globalizáció és szociálpolitika Európában a foglalkoztatáspolitika szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnoki, Attiláné (2019) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnoki, Márta (1970) Magyarország vegyipara. KGST országok együttműködése a vegyiparban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szolnoki, Tünde Júlia (1995) Gondolatok a menedzser szemléletű iskolavezetésről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szolnokiné Dandé, Andrea (2005) A hátrányos és nehezen nevelhető gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnokiné Varga, Zsuzsanna (2012) Az anyanyelvi kulcskompetencia a kisapostagi SZZSI Benedek Elek Tagiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnokiné Varga, Zsuzsanna (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnoky, Tamás Tibor (2017) A szervezetfejlesztés kihívásai és buktatói az intézményi megújulás folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szolnoky, Tamás (1996) Hajósi sorsok Hajósi svábok megpróbáltatásai a második világháborút követő években. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szolnokyné Kovácsik, Zita (2009) Távoktatási módszerek alkalmazása a középfokú felnőttoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szolárné Horváth, Magdolna (1998) A család jelentősége a társadalomban és szerepe a gyermek szocializációs fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szombathelyi, Adrienn (2023) Az iskolai osztály mint csoport. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szombathelyi, Bence (2017) Az Európai Unió vízügyi politikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szombathelyi, Ildikó (2006) A könyvvizsgálat és a nonprofit szervezetek kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szombati, Andrea (2010) A házastársak különvagyona. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szombati, Gabriella (2021) Anya és gyermek ábrázolása gyermekrajzokon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szombati, Petra (2023) A helyes fogápolás, a szájhigiéné jelentősége kisiskolás korban, a tanító és a szülők lehetőségei a prevencióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szombati, Andrea (2000) Tájékoztatás a helyi elektronikus médiában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szombati, Ildikó (2008) Jelképek és szimbólumok hagyománya a zsidó nép életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szombati, Szabolcs (2005) A serdülő fiatalok deviáns viselkedései, bűnöző életmódok kialakulása, megelőzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szomolainé Nagy, Valéria (1992) Családgondozási tapasztalataim Kecskemét IV. körzetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szomolya, Melinda (2012) Az európai fogyasztóvédelmi jog alakulása, a 2005/29. EK irányelv hatása a magyar gyakorlatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szomor, Zsófia Anna (2020) Leplezett eszközök a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szomorné Szepcsik, Éva (2008) „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...” : a KTKT Egységes Iskola és Szakiskola Bem József Általános Iskola önértékelési rendszerének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szomszéd, Máté (2022) A brazil geopolitikai elméletek, és a 2014-es Labdarúgó Világbajnokság és a 2016-os Rioi-i Olimpia utóélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szomszéd, Máté (2015) A migráció szabályozása, elméletei Szíria tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szondi, Bence (2021) 1. The key to key presses: eSports game input streaming and copyright protection ; 2. The impact of artificial intelligence on copyright [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szondi, Bence (2017) Jugoszlávia jogtörténete. A délszláv háborús konfliktus nemzetközi jogi vonatkozásai, különös tekintettel a bipoláris világrend megszűnése utáni megváltozott nemzetközi helyzetre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szondi, Istvánné (2008) Az olvasószolgálati tevékenység Újpesten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szonntag, Andrea (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szonntág, Gábor (1989) A hazafias nevelés kérdései és ezek megközelítése az 1978-as - korrekció utána - tanterv 5-6. osztályos irodalom tananyaga alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szopkó, Dávid (2011) A határokon átnyúló egészségügyi ellátás az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szopkó, Márta (2005) Reklám a nyomtatott sajtóban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szovicsné Kerepesi, Zsuzsanna (2008) A kulturális piac szerzői jogi vetületei, különös tekintettel a hagyományos könyvtári tevékenységekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szpisják, Szilvia (2005) A magyar és szlovák népmesék összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szporny, Armand Brendon (2023) A koronavírus hatása a magyar gazdaságra és turizmusra, különös tekintettel Szeged és térségére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szremkó, Zoltánné (2004) "Nincs rossz gyermek, csak türelmetlen felnőtt" : pedagógusi életút. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szrenka, Veronika Erzsébet (2021) Tökéletes otthon, "tökéletlen" gyermek : az otthonnal való elégedettség az átlagostól eltérő fejlődésmenetű gyermekeket nevelő szülők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szrnka, Tímea (2022) CrossFit edzést folytató sportolók és egyes táplálékkiegészítők kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztana, Zoltán (2009) Ittas vezetés, útfenntartásra fordított összegek és a közúti balesetek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztana, Sándorné (1992) A nevelőszülői hálózat alakulása Békés megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sztancsik, László (2016) A bizonyítás alapkérdései a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztankovics, Darina (2023) Egyéni és csoportos mentálhigiénés konzultáción való részvételi hajlandóság fiatal felnőttkorban különös tekintettel az extrovertált és introvertált személyiségtípusokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztankovics, Darina (2021) Szentendre kulturális, közművelődési állapota és a covid-19 hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztankovics, Éva (2001) Hátrányos helyzetű gyermekek az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztankó, Kitti Fanni (2022) A válás hatása az alsó tagozatos gyerekek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztanojev, Boriszláv (2000) Hallgatóink felkészültségének vizsgálata a vállalkozói stresszhelyzetekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztanojev, Péter (2022) A vállalkozások vezetésében bekövetkező változások az életciklus- és a stíluselméletek tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztanojevné Roczkov, Nóra (2021) Az iskolába lépés segítésének lehetőségei a szülő, az óvodapedagógus és a tanító által. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztantics, Dóra (2011) A veszélyeztetett állatfajok védelmének nemzetközi jogi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztezsán, Tímea (2014) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztojka, Szabina (2017) A Roma nemzetiségi önkormányzatok Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztoján, Krisztina (2015) Bírói igazgatási rendszerek összehasonlító elemzése - az osztrák, a spanyol és a magyar út. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztrapak, Ferenczné (1968) Az egyensúlymérő műszer standardjének elkészítése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sztrehovszki, Mária (2005) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sztrein, Daniella Stella (2023) A hulladékgazdálkodás európai uniós szabályozása és kihívásai jogeseteken keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztán, Lili (2021) A szépségipar környezet szennyezése – a szépségipar tudatos fogyasztásának vizsgálata szakmai és általános fogyasztói közegben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sztán, Tamás (2011) A magyar eljárásjogok jogorvoslati rendszereinek összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztán, Anna (2020) Sporttal a stressz ellen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sztász, Mariann (2000) Fogyasztói magatartás empirikus megfigyelése egy konkrét szervezetben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szubin, Adrienn (2014) Klímakonferenciák az üvegházhatású gázok csökkentésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szuck, Mónika (2011) Egy mozgásterápia hatása a beszédfejlődésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szuck, Mónika (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szuck, József (2009) Vallástörténet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szucsik, Anita (2011) A határon túli magyarok demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szucsik, Gábor (2000) Lakás-takarékpénztárak Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szudár, Dóra (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szudár, Dóra (2021) A kreativitás és a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése a Tárgy- és környezetkultúra ismeretkörének feldolgozása során a 8. évfolyamon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szuh, Éva (2006) Apor Péter: Metamorphosis Transilvaniae című művének elemzése a művelődéstörténet tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szuhaj, György (1985) Szarvas településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szuhanyikné Ladányi, Zsuzsanna (2006) Kommunikáció a szervezetben Vezetői kommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szuhánszki, Zoltán (1988) A Mezőhegyesi Cukorgyár története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szujó, Marianna Diána (2021) Munkavégzés az online szférában, távmunka lehetőségek a könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szula, György (1998) A kommunikáció jelentősége a pedagógiában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szumutku, Andrásné (1971) Salgótarján településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szunainé Balogh, Margit (1992) A nevelők személyiségének hatása az elítéltekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szundi, Tamás (2013) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szundy, Gréta (2021) Motivációs és kulturális különbségek vizsgálata egy nemzetközi vállalat esetpéldáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szundy, Hajnalka (2004) Az óegyiptomi nő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szunyi, Adrienn (2011) Munkanélküliség bemutatása és statisztikai elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szunyi, György (1992) Erkölcsi dilemmák az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szunyog, Zsanett (2021) Bormarketing - A Bock és Varga Pincészet marketingtevékenységének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szunyog, Ágnes (2017) A tanúvédelem eszközei a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szunyogh, Erzsébet (1985) Egy felvidéki család története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szunyogh, Matild (1997) "Palackba zárt élet" - töredékek egy alkoholista férfi életéből - /életűt-leírás/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szunyogh-Kovács, Réka Emese (2015) A nők helyzete Tunéziában a francia protektorátus idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szunyogné Bálint, Mária (2016) A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek az óvodai szervezet tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szunyogné Székesi, Beáta Éva (2018) Az egészséges életmód vizsgálata a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szurgyi, János (1995) Magatartászavarok és az iskolaérettség problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szurics, Péter (1998) A szülők megváltozott szerepe a mai iskolai élet tervezésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szuromi, Pál Egy diptyhon keretein belül Mednyánszky László festészetének pszichológiai-etikai kérdéseihez. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szuromi, István (2013) A pedagógiai szakmai szolgáltatás helyzete Csongrád megyében, egy szükséglet felmérés tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szurovecz, Roland (2007) Oktatófilm hatékonyságának vizsgálata a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szurovecz, Margit (1966) Hazafiasságra való nevelés a földrajz órákon az általános iskola 5. 6. 7. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szutor, Lászlóné (2005) Iskolatörténeti problémaelemzés 1909-1914. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szutor, Sándorné (2006) Szentkirály könyvtári élete: Egy iskolai könyvtár működésének bemutatása 2002-2006. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szvetnik, Ákos (2022) A forint euróhoz viszonyított devizaárfolyamának változása 2007 és 2020 között, és ennek hatása a magyar gazdaság teljesítőképességére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szvirida, Alex (2023) A gyógyító beszélgetésben megjelenő személyközpontú attitűdökkel kapcsolatos élmények feltárása (Egészségpszichológiai hatásvizsgálat pszichológusok megkérdezésével). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szvitan, Attila (2016) Fertőd és az Esterházyak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szvoboda, Kinga (2014) Az önkéntes egészségpénztárak szerepe és helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szvoboda, Lászlóné (2006) Nagyvárosok a kistérségben: speciális kapcsolatok a megyei jogú városok és a többcélú kistérségi társulások között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szvéteczné Sallai, Laura (2005) Demográfiai folyamatok Magyarországon 1992-2002 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szymczak, Judit (2015) Portfólió - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója voltam. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szádeczky, Katinka (1992) Nyelvi-irodalmi-kommunikációs-nevelési kísérlet /múltja, jelene, tanterve, módszerei, különös tekintettel a 3. osztály feladatainak figyelembevételével/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szádvári, Zsuzsanna (1993) Reklámpszichológia és alkalmazása a pedagógiában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szák-Kocsis, Pálné (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Száka, Imre (2005) Németek az országban, és a Völgységben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szállás, Mónika (2022) Videojáték, mint szabadidős tevékenység a fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szállásiné Bakó, Éva (2007) Jutalmazás és büntetés szerepe az oktatásban és nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Számadó, Petra Laura (2022) Az episztemikus bizalom, bizalmatlanság és hiszékenység kérdőív magyar adaptációja serdülőkre és fiatal felnőttekre vonatkozóan. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Számfira, Máté (2015) Az erdélyi gyermekek kulturális szocializációjának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szántai, Gizella (1992) A Csongrádi Piroska Téri Általános Iskola Nevelésszociológiai rajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szántai, Levente József (2020) A labdarúgó specifikus felelősségérzet és gondolkodásmód jellemzői serdülőkorú sportolóknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántai, Zsanett (2017) Felnőttképzési innováció az egészségügyi prevenció területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Adél (2005) Multimediale Lernprogramme im DaF-Unterricht und deren Kritik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Anita (2017) A törvényen alapuló tartás szabályozásának változásai, különös tekintettel az érdemtelenség kérdéskörére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Armand László (2009) A magyar katonai ügyészség az igazságügyi statisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Arnold István (2022) Kisebbségvédelem Romániában, a magyarság autonómiatörekvéseinek prizmáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Dániel (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Dániel (2021) Viták a nemzetiségpolitikáról Magyarországon, 1843. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Eszter (2023) Egészségmagatartás, vallásosság és a COVID-19 járvány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Kata (2018) Munkáltatói indokoláshoz kötött azonnali hatályú felmondás a bírói gyakorlat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Luca Zsanett (2022) A földtulajdon szerzése, beleértve a földtulajdonos jogait és kötelezettségeit. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Magdolna (2012) Tengeri kalózkodás elleni fellépés a nemzetközi együttműködés rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Szilvia (2014) Magyarországon a bűncselekmények hátterében álló társadalmi, kulturális és demográfiai okok a statisztika tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Tünde Katalin (2021) Logisztikus regresszón alapuló csődelőrejelzési modellek alkalmazhatósága magyarországi építőipari vállalkozások körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Anna Mária (2016) 5-8. osztályos felkészítő képzések tapasztalatai a sarkadi kistérségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Cecília Mária (2008) Egy régi mesterség lehetőségei napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Gabriella (2008) Japán viselkedéskultúra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Gábor (2005) Az anya felelőssége születendő gyermeke egészségéért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Julianna (1995) Makó monográfiájának kis tükre. Makó gazdasági - társadalmi földrajza a XX. század első évtizedeiben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szántó, Zsuzsanna (1980) A pusztaföldvári kőolaj és földgáztermelés fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szántó, Zsófia (2020) Az impulzivitás hatása a kattintási sebességre és a kattintásvadász címekre való hajlandóságra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Ágnes (2007) A bélyeg és a bélyeggyűjtés múltja, jelene és jövője Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántóné Balogh, Róza (2011) A Geszti óvodáskorú roma és magyar gyermekek nyelv- és beszédfejlettsége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántóné Somogyi, Katalin (2012) A könyvtárpedagógia lehetőségei a 6-14 éves korosztályra vonatkozóan a Pallavicini Sándor Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Száraz, Ferenc (2000) Egy vállalkozás konkrét üzleti terve. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szárics, Nikoletta (2022) Az orofaciális miofunkcionális diszfunkció (nyelvlökéses nyelés) attitűdvizsgálata logopédus szakemberek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Anna Kornélia (2021) Webanalitikai elemzés készítése egy szakdolgozati felkészülést segítő blog esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Balázs (2014) Módosult jogintézmények az új földforgalmi törvényben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Ervinné (2000) Iskolám mikrokörnyezete pedagógiai programunk tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Erzsébet (2017) Az óvodáskori beszédfejlődés és beszédfejlődési zavarok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Erzsébet (2017) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Fruzsina (2023) Vidékfejlesztési projektek hatáskörvizsgálata Mezőhegyes városában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Hanga (2023) Teljesítményértékelés, mint munkavállalói motivációt erősítő tényező. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Judit (2012) A gyermekek után alanyi jogon járó ellátások alakulása, különösen a családi pótlék esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, József András (2022) Miként hathat a párkapcsolati megküzdés a párkapcsolattal és élettel való elégedettségre? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Katalin Fanni (2022) Lelki egészségmegőrzés jelentősége a petőfiszállási óvoda alkalmazottai körében, ennek hatása az óvodai közösség életére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Márta (2009) Az egység megteremtése az APEH szervezetében és köztisztviselőinek képzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Réka (2022) A fogyasztói jogok érvényesülése az e-kereskedelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Tibor A légvédelmi tüzérek távolságbecslés katonai neveléslélektani vonatkozásai. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szász, Béláné Karcag város gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szász, Dénes (1998) Felhők..... Akkomodációs zavarok drogfogyasztó fiatalok környezetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szász, Erzsébet (2015) A neologizmusok : a neologizmusok ismerete leendő és aktív pedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Evelin (2020) A munkaviszony megszüntetése, különös tekintettel az azonnali hatályú munkaviszony megszüntetésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, József András (2020) Környezeti tényezők hatása monoton feladatokon nyújtott teljesítményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Renáta (2016) Munkavállalás pályakezdőként Magyarországon, Németországban és Ausztriában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Szilvia (2007) Körösladány közművelődésének szolgálatában A Dr. Asztalos Miklós Művelődési Ház bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Szilvia (1999) Szabadidő az értelmi akadályozottsággal élő gyermekek életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szász, Tünde (2011) Ezer művész, száz év, egy hely: A Kecskeméti Alkotóház, a kortárs alkotóművészet otthona. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Zoltán (2004) Devianciák pszichológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Zsófia (2009) A Szegedi Ifjúsági Napok története, fejlődése, marketingje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Éva (1998) Individuálpszichológia a nevelés, önnevelés szolgálatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szászfalvi, Lászlóné Játék a színekkel egy tanyai iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szászfalvi, László Bélmegyer. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szászfalvi, Zsófia Anna (2015) Az időskori tanulás jellemzői Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szászi, Balázs (1987) A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szászi, Szilvia (2007) Globalizáció a gasztronómiában a gyorséttermek terjedése és hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szásziné Fehérváry, Anikó (1987) Tolna megye vizei, vizeinek minősége és védelme. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szásziné Reisz, Piroska (2020) Szegedre érkező külföldi önkéntesek motivációjának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szászné Dégi, Tünde (1995) Pitvaros története az önkormányzaton keresztül 1990-1994. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szászné Narancsik, Judit (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Száva, Mihály Demeter (2021) JavaScript tanításának lehetőségei a középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Száva, Mihály Demeter (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szávin, Márk László (2012) A klarinét tanítás-tanulás fejlődéstani, motivációs és életkori sajátosságok aspektusából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szávinné Sarlós, Erzsébet (1992) A pszichoanalízis hatása a szürrealizmusra. Sigmund Freud és Salvador Dali. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Százi, Liza (2021) Az IKT eszközök óvodáskori használatának pozitív hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Százi, Norbert (2005) Magyarok a kalandozások korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Annamária (2011) Az olasz-magyar kulturális kapcsolatok a rendszerváltás után és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Annamária (2014) Az orosz nyelvű kisebbségek politikai képviselete Észt-és Lettországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Annamária (2021) A koronavírus hatása a nők munkaerőpiaci helyzetére Magyarországon 2020-2021-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Helga (2012) Mórahalom és térségének demográfiai összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Judit (2022) Gyermekbántalmazás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Pál (2006) Közoktatási feladatok ellátásának lehetőségei Törökszentmiklós város és kistérségében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Rebeka (2021) A családi vállalkozások változásai a családtagok viselkedése és a generációváltás hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Richárd (2023) A Z generáció a munkakörnyezetben, hogyan működik együtt a többi generációval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Richárd (2021) A hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének vizsgálata a koronavírus-járvány függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Tamás (2012) Az ügyvédség helye és szerepe az igazságszolgáltatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Zsanett (2018) The European Union’s emergence as a global counter-terrorism actor: US impacts. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Annamária (2014) A nyugdíjas évek újragondolása a gazdaság és művelődés szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Beáta (2004) Büntetőjogrendszerek összehasonlítása, magyar büntetőjog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Gabriella (2011) Egy galéria létrehozásának szellemi stációi. A Kass Galéria alapításának története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Gabriella (2008) A szegedi Városi Múzeum mindennapjai a Szegedi Napló híreiben 1899. szeptember -1908. december. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Ildikó (2007) Sándorfalva Pallavicini-uradalomhoz fűződő kapcsolata, története és fejlődése napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi, Katalin (1993) Lakodalmi szokások Mórahalmon régen és napjainkban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szécsi, Szilvia (2006) Az ifjúságvédelemmel kapcsolatos problémák megoldási lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi Károlyné Varsányi, Dr. Mária Magdolna (2001) Konfliktuskezelés iskolai szinten. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsi-Kovács, Katalin (2020) Felkészülés az intézményvezetői szerepre. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsiné Csenki, Anita (2012) Üzemi baleset. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsiné Zádori, Éva (2001) A hátrányos helyzetűek szakképzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsényi, István János (2011) Az örökbefogadás jogi szabályozása napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsényi, Mónika (2013) Nyugat-európai országok és Magyarország alternatív vitarendezési eljárásainak összehasonlítása a munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsényi, Tamás István (2011) A felszámolás környezetjogi aspektusairól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsényi-Nagy, Balázs (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szécsényi-Nagy, Balázs (2022) A nagy technológiai társaságok működéséből eredő adatvédelmi kihívások az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Andrásné (2005) Változások menedzselése, szervezetfejlesztési célok és azok megvalósításának módszerei, eszközei iskolám hosszú távú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Csilla (2012) Új elemek a hulladék jogi szabályozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Erika (2008) A család és az intézmény szerepe az otthonosság feltételeinek kialakításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Ildikó (2005) A 19.század geometriája mai szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Józsefné (2002) Egy belső értékelési modell elméletének és gyakorlatának bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Józsefné (2007) Kistérségi értékelési rendszer egy lehetséges modellje. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Kristóf (2018) A közszféra jogviszonyainak sajátosságai, különös tekintettel a helyi önkormányzatok foglalkoztatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Kristóf (2023) Öröklési jogi kérdések a társasági jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Linda (2012) Egyenlő esélyek érvényesülése a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Szilvia (2014) Atipikus munkavégzési formák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Tímea (2011) Színlelt szerződések a polgári jogi jogviszonyokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Zsombor (2022) Az éghajlatvédelemmel kapcsolatos nemzetközi jogi törekvések – kitekintéssel az Egyesült Államok klímavédelmi intézkedéseinek elemzésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Zsófia (2021) A vajdasági táncházmozgalom közösségépítő szerepe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Annamária (1980) Olvasótábor közművelődési kísérlet a hetvenesévekben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Székely, Attiláné (2007) Napközis munka az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Beatrix (2008) „Oázis az iskola sivatagában” - a Bibliotheque Centre de Documentation-ok (BCD) története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Bence (2020) A kommunikáció helyzete és lehetőségei a magyar vasúti személyszállításban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Erzsébet (1945) A Rába völgye a trianoni határtól Sárvárig. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Székely, Gyuláné (2007) A diszlexiás gyermekek integrált nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Ildikó (2005) A bibliográfus Petrik Géza. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Jánosné (1998) A füzesgyarmati iskola története 1750-1997. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Székely, ifj. Lajos (2007) Kommunikációs technológia : számítógép, internet, digitalizálás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Milán (2020) Vállalatfejlesztés különböző kommunikációs módszerek használatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Réka (2011) A Szegedi Közéleti Kávéház, mint sikeresen működő helyi, civil közművelődési kezdeményezés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Zoltán (2005) Az öngyilkosság (öngyilkosságok Csongrád megyében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székelyhidi, Attila (1985) Miskolc és vonzáskörzetének ipara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Székelyi, Jánosné (1995) Családi környezeti ártalmak Hátrányos helyzetű gyerekek az általános iskola alsó tagozatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Székesi, Fanni Fatime (2021) COVID-19 hatásának vizsgálata kézilabdázók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székesiné Huszka, Katalin (2001) Konfliktuskezelés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széky, Miklós (1985) Salgótarján és környékének komplex földrajzi feldolgozása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Székács, Diána (2014) A munkaügyi konfliktusok és viták rendezésének eszközei, különös tekintettel az alternatív módszerekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székács, Katalin (2012) Az okirati bizonyítás fontossága a magyar polgári perben, tekintettel az elektronikus okiratokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székács, Péter (2009) Az ajánlatkérő feledata a közbeszerzési eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székács, Attila (1992) A televízió és a fogvatartott. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Székács, Klaudia Ildikó (2014) A reklámok nyelvezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székács, Klaudia Ildikó (2014) A reklámok nyelvezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Székács, Réka Orsolya (2020) A fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Alexandra (2022) A pedagógusok hozzállása a tanulók iskolai kudarcához. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Anikó (2023) Fiatalok a munkaerőpiacon : Szegeden és környékén jelenlévő nehézségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Dániel (2018) A defenzív medicina jogi vonatkozásai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Erika (2000) ABN AMRO Bank Rt. hitelezési folyamata ás kockázatkezelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Evelin (2023) Napjaink válságai és azok hatása a magyar gazdaság egyes elemeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Richárd (2018) A közfoglalkoztatás kialakulása és munkaerő-piaci mutatókra gyakorolt hatása 2010 és 2017 között Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Adrienn (2005) Az evangélikus egyház szerepének változása Kondoros közösségi életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Alexandra (2007) Siker és sikertelenség kialakulásának társadalmi, szociális és egyéb tényezői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Anna (2005) Az egyszülős családmodell. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Borbála (2009) Az online könyvkereskedelem legjobb gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Csaba (2005) Az erdészképzés fél évszázados múltja Szegeden (1955-2005). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Erzsébet (1969) Ok - okozati összefüggések a 6. osztály földrajz anyagában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szél, Erzsébet (2005) Sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése : „Hogy jobban értsük egymást!”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Ildikó Melinda (2005) Hökkentő repertórium 1999-2001. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Petra (2020) A közösségi tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szél, Renáta (2012) Mozgástanulás vizsgálata 9-10 éves korosztályban, az aerobik mozgásanyagával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széles, András László (2021) Népmozgások elemzése az Európai Unió kiválasztott országainak körében, különös tekintettel a push és pull faktorokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széles, Flóra (2013) Az új alkotmányjogi panasz elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széles, István (2009) Kommunikáció, mint kulcskompetencia fejlesztés a rendészeti szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széles, Annamária (2000) A tarpai Esze Tamás Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Attila (2012) A köztisztviselő fegyelmi felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Julianna (2023) Online közösségek és kapcsolódási szokásaink a digitális korban a Covid-19 hatásait figyelembe véve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Kata (2011) Az Európai Unió intézményesülésének kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Kata (2014) A német tartományok érdekképviselete az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Márk (2015) A központosított bérszámfejtés rendszere, előnyei és hátrányai a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Anna (2001) Az iszlám birodalom területi változásai és gazdasága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Blanka (2010) A Budapesti Tavaszi Fesztivál bemutatása és változásainak elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Blanka (2009) A fesztiválok szerepe a kulturális életben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Márta (2007) Gyula nyomdatörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széll, Vivien Gizella (2015) Szorongásos zavarok megjelenése az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széllné Dobi, Katalin (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Széllné Fodor, Edina (2014) Anya vagy dolgozó nő? Munka- és családvállalás a mai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szélné Firityánszki, Magdolna (1995) "A gyermekben érlelődik a jövő". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szélné Kafka, Erika (2007) Repertórium Páholy kulturális közéleti folyóirat 2002-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szélné Kónya, Katalin (2010) Álláskeresők munkaerő-piaci helyzete, kitekintéssel Balástya község álláskeresőire. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Cintia Kitti (2022) A magatartászavarral rendelkező gyermekek integrálásának megvalósulása a magyarországi óvodákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Gusztáv (2009) Az erdészeti szakképzés kialakulása és változásai a dél-alföldi régióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, István Ferenc (2023) A sportszülők magatartásának vizsgálata és hatása a gyermek sportteljesítményére a sportolók szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Szilvia (2010) A Gyermekgondozási segély gazdasági hatásai, a gyermekgondozási segély melletti munkavégzés, és nyilvántartási rendszerek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Szilvia (2014) Oktatók és kutatók helyzete a felsőoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Szilvia (2022) A tanulás: a beszéd és a mozgás kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Tamás (2014) A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Tamásné (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Tamásné (2021) A biodiverzitás tanítása a 7. évfolyamon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Zsanett (2018) Tanúbizonyítás a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Orsolya (2008) Nők a reklámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Renáta (2007) Dorozsmai Napló Repertóriuma 2001-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Szilveszter (1993) A szegedi hangszeres zeneoktatás története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szélpál, Szilvia (2005) A környezettudatos fogyasztói magatartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szélpál, Zsolt (2008) A Szegedi Ifjúsági Napok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szémann, Györgyi (2013) A Biztonsági Tanács, a nemzetközi béke és biztonság őre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szémann, Györgyi (2012) A Biztonsági Tanács, a nemzetközi béke és biztonság őre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szémann, Györgyi (2012) A Biztonsági Tanács, a nemzetközi béke és biztonság őre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Széni, Csenge (2022) A terápiás mesék hatása az óvodás korú gyermekekre : Aurélie Chien Chow Chine: Gaston érzelmei könyvsorozat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Anita (2018) Terhes nők és kisgyermekes anyukák a munka világában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Anna Vivien (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Balázs (2007) Der Mitteleuropäer als Symptom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Gergely (2011) A vadászat szervezeti keretei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Gábor (2010) A csoportos létszámleépítés szabályai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Ráhel (2012) Megerősített együttműködés a házassági jogban - válások az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Tamara (2021) Változások a csecsemő ápolás kultúrájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Anita (2016) Felnőttképzési szervezetek működésének integrált, összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szénási, Annamária (2005) A nyelv mint a kommunikáció eszköze. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szénásiné Tóth, Andrea (2007) „Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány”, avagy, az 1728-as évi szegedi boszorkányper. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szénássy, Berta (2008) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, Bálint (2013) A Szovjetunió kultúr- és nyilvánosságpolitikájának jellege és változásai, figyelembe véve annak előzményeit és jelenkori hatásait. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, Daniella (2022) Az anyanyelv elsajátítás zavarai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, József (2022) A fogyasztók elégedettség és lojalitás vizsgálata. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, Csilla (2005) "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve." Gasztronómiánk a dualizmus idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, Nikolett (2020) Az Emirates légitársaság imázsának és identitásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szép-Bancsa, Andrea (2022) Egy csónakban.... : munkahelyi mentálhigiénés projekt. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szépfalusi, Melinda (2004) 6-10 éves korú gyermek a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szépfalusi, Péter (1999) A taktilis kommunikáció szerepe, jelentősége és lehetőségei a személyiségfejlesztésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szépfalusi, Richárd Jenő (2019) Szín-tézis a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széplaki, Szintia (2021) Óvoda-iskola átmenet: A 0. év szerepe a magyar oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széplaki, Szonja (2023) Az LMBTQ közösséghez tartozó fiatalok megítélése Magyarországon napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Széplaki, Ferenc (2013) A kisiskolák szerepe, lehetőségei a település műveltségi szintjének növelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Széplaki, Ferenc (1989) Úttörő korú gyerekek szabadidős tevékenysége Ópusztaszeren és Kisteleken. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Széplakiné, Dóra Ildikó (2001) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szépvölgyi, Emese (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szépéné Kovács, Márta (2008) A nagykőrösi Szabó Károly Városi Könyvtár gyűjteményszervezésének bemutatása, elemzése, értékelése 2001-2006. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szépéné Ungár, Erika (2005) Mátyás király gasztronómiája a reneszánszban és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szívósné Mandik, Enikő Mária (1998) A deviáns magatartás és a droghasználat kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szókéné Nagy, Gizella (2007) A média hatása a közönségre, és a közönség hatása a médiára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szólik, Fanni (2012) A Házasság és a Bejegyzett Élettársi Kapcsolat jogintézményének összevetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szólik, Ivett (2014) A munkaerő-piaci helyzet és az iskolázottság összefüggései Magyarországon (2000-2012). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szóládi, Zoltán (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szóládi, Zoltán (2010) A verbális agresszió a magyar nyelvű dalszövegekben és hatásuk az iskolásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szórádi-Illés, Lilla (2020) A versengés és a munka-család konfliktus kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szórát, Adél Katalin (2019) A munkaviszony megszüntetésének kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szóró, Ilona (1980) A GYES és a közművelődés. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szöböllődi, Diána (2022) Vezetői stílus hatása a munkavállalói motivációra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Andrea (2009) Munkanélküliség Magyarországon, különös tekintettel a pedagógusokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Dominika (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Dominika (2022) A nyelvtanulási stratégiák használata angol mint idegen nyelv tantárgyból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, László Krisztián (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Péter (2010) A Chicagói Egyezmény és hatása a polgári repülésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Andrea (2006) Kiskunmajsa gyógyfürdőjének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Andrea (2007) A diplomáciai protokoll. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Csaba (2007) Bibó István munkássága és társadalmi koncepciói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Nikolett (2020) A kompakt város koncepció, mint a fenntartható városfejlesztés eszköze - Szeged kompakt városi jellegének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szögi, Zoltán (1993) A tanulók iskolához való viszonya. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szöginé Veczkó, Ibolya (1993) Serdülőkorú tanulók tantárgykedveltségének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szöllősi, Andrea (2021) A kiégés megelőzési lehetőségei a pedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Gergő (2022) Az Uniós költségvetési források felhasználása a V4-es országokban. Komparatív elemzés különös tekintettel a korrupcióra és jogállamisági normák érvényesülésének kérdésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Katalin (2022) A munkahelyi erőforrások – követelmények és megküzdés kapcsolata a kiégéssel a pedagógus pályán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Margit (1975) Általános iskolai szakköri feladatok a tanulók térszemléletének fejlesztésére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szöllősi, Patrícia (2021) A gyermeklét átalakulása. A tömegkommunikációs eszközök és közösségi oldalak hatása a „Z generációs” általános iskolás gyerekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Rita (2011) Öröklési jogunk aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Tamara Pálma (2014) Az erőszakos nemi bűncselekmények szabályozásának fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Zita Adrien (2018) Az osztott perszerkezet az új Polgári perrendtartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Andrea (2020) A sport egészségfejlesztő hatása a barátságok tekintetében 2019/2020-as évek adatai alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Andrea (2019) A társas kapcsolatok alakulásának összefüggése az iskolai teljesítménnyel 9-11 éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Bianka (2020) Az ortorexia kockázatai és életmódra gyakorolt hatásai táncművészek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, Róbert (2006) Ifjúsági közéletiség a kistelepüléseken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősiné Bende, Réka (2007) A családok életmódjának hatása a gyerekek szocializációjára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősiné Kondoros, Beáta (2020) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősiné Molnár, Erika (2008) „Holtomiglam-Holtodiglan” Egy esküvő megszervezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szörös, Anikó (2012) A cégbíróság törvényességi felügyeleti intézkedései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szücs, Vanessza (2023) Az utazó gyógypedagógus és a szülők kommunikációjának vizsgálata a szakember szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szücs, Endréné (1963) Idegen földrajzi nevek és tanitásuk az általános iskola V-VIII, osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szücs, Mihály (1971) Nyul falu területi elhelyezkedése és alakulása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szücs, Petra (2020) Kétnyelvűség vizsgálata két nemzetiségi óvoda tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szücs-Bencze, Laura (2020) Az alvás előtti elektronikus médiahasználat összefüggése az alvásminőséggel, az inszomnia tüneteivel, a nappali álmossággal és a kronotípussal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szücs-Hanó, Krisztina (2023) Elégedett pedagógusok, elégedett diákok - A pozitív pedagógia hatása Orosháza és környéki általános iskolai pedagógusok munkájára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szücsné Sziklai, Éva (1984) Petőfi Sándor Művelődési Központ helye és szerepe Mezőberény életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szügyi, Réka (2018) A gyűlöletbeszéd emberi jogi megítélése és szabályozásának fejlődése Magyarországon, nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szügyi, Dezső (1995) Ki a bizalmi személy a 9-17 éves korosztály számára (egy empirikus mérés eredményei). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szügyi, Dezső (1978) Szorongó álmok pszichológiai jellemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szőcs, Anikó (2011) A kommunikációs kompetencia és figyelem fejlesztése játékkal az általános iskola alsó tagozatán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőcs, Lajosné (1970) A Csongrád Megyei Állami Építőipari Vállalat szerepe Csongrád megye településhálózatának alakításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sződy, Ferenc (2016) A gyermek jogellenes külföldre vitele. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőgyényi, Anett (2008) Sándorfalva néptáncai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Dávid (2017) A családon belüli erőszak deliktumai, különös tekintettel a kapcsolati erőszakra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Dóra Zsófia (2011) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása; ezen belül az elítéltek foglalkoztatása, nevelése, továbbá egészségügyi ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Gréta (2023) A zene hatása az angol nyelv tanulására alsó tagozaton. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Janka (2019) European Identity in the 2010s in Hungary from the new generations’ perspective. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Katalin Marianna (2022) Az Emberi Erőforrás Operatív Program családok erősítését szolgáló pályázati felhívásainak tanulságai civil szervezetek esettanulmányain keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Márk (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Orsolya (2021) Kisiskolások veszteségfeldolgozása a meséken keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Sándor (2016) Egyházi fenntartásban lévő hódmezővásárhelyi óvoda megítélése napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Sándor (2021) A fémzenén innen és túl - Magor zenekar. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Tamás (2014) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Violetta (2017) Közszereplők és a média. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Ákos László (2021) Irodai munkahelyek munkavédelme a XXI. században, különös tekintettel a stressz okozta ártalmakra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Ákos László (2018) A cári titkosszolgálat és a korai szovjet állambiztonság szervezetének összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Éva (2023) "Hatvanon túl, egyedül" : a mentális egészség megőrzése és fejlesztése az irodalomterápia segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Éva Szilvia (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Éva Szilvia (2011) A verbális kommunikációs képesség fejlesztésének lehetőségei az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Attila (2007) Az Internet hatása a fiatalokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Attiláné (2006) A keceli Pintér József a rendszerváltás utáni első gyáros bibliográfiája : A Pintér Művek bibliográfiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Borbála (1969) Csanytelek település- és gazdaság földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szőke, József (2005) Család nélkül családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Katalin (1981) A munkásosztály művelődésének helyzete és feladatai /А munkásművelődés gyakorlatának módszerei/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szőke, Menyhértné (2006) Települési könyvtári ellátás Bács-Kiskun megyében 2000-2004 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Sándor Péter (2001) A „madarak népe” avagy a karcagi cigányság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Tamás (2004) Társadalmi élet, szokások, divat- mindennapi kultúra- a 20-as, 30-as években Magyarországon. A parasztság helyzete, szerepe a társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Ádám (2020) A kisvárosi szegregáció problémái Mindszent példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Éva Szilvia (2005) Megújuló energiaforrások és hasznosításuk : a téma megjelenése az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke M., Vilma (1937) Kecskemét gazdaságföldrajzi ismertetése. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Szőke-Kis, Bernadett (2015) Az ukrán-orosz konfliktus leírása a 2013 december és 2015 közötti intervallumban; a konfliktus kiváltó okai; helyi, regionális és globális következményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke-Kis, Bernadett (2017) Jelenkori fegyveres konfliktusok elemzése a 2012-es mali polgárháború és a 2014-es ukrán-orosz válság példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőkéné Csiszár, Szilvia (2015) A gyermek családi jogállása : az anyai és az apai státusz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőkéné Kocsi, Andrea (1999) Elképzelések az új nemzedékről: Gróf Klebelsberg Kuno oktatáspolitikája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szőkéné Lődi, Ibolya (2016) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szőkéné Lődi, Ibolya (2016) A különleges bánásmódot igénylő BTMN-es tanulók fejlesztésének lehetőségei a kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőkéné Molnár, Klára (2000) A Sándorfalvi Általános Iskola története 1881-től 1945-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőkéné Volovár, Valéria (2006) Kistérségen belül kialakuló speciális mikrotérségi együttműködés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőkéné Вега, Szilvia (2012) Az Eszterházy család története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőllős, Lászlóné (2008) A Zalaegerszegi Állami Főgimnáziumban működő ifjúsági egyesületek története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőllősi, Petra Erika (2013) Jog és populáris kultúra Igazságszolgáltatás a mediatizált világban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőllősy, László (2008) A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőlősi, Csaba (2009) Az egyházi iskolák szellemi és erkölcsi többlete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőlősi, Márta (2007) Szabadidős tevékenységek az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőlősi Ferenc, Józsefné (2020) A rehabilitációs célú foglalkoztatás a komplex rehabilitáció szolgálatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyi, Andrea (2013) Közbeszerzés a statisztika szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyi, Mihályné (2010) Pályakezdő álláskeresők helyzete Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyi, Miklós Gusztáv (2023) Az ember a hang mögött című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyi, Miklós Gusztáv (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyi, Anita (2013) Út a mindennapos testneveléshez, és hatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőnyiné Farkas, Erzsébet (2009) Az alsó tagozatos tanulók siker és kudarc élményeinek pszichológiai megismerése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szőrfi, István (1967) Szeged termálvizeinek gazdaságföldrajzi és településföldrajzi jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Szőri, Gergely László (2017) A kül- és biztonságpolitikai együttműködés az Európai Unióban, különös tekintettel a főképviselő tisztségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőry, Erik (2009) A Rubicon folyóirat 2008-as évfolyamának repertóriuma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőrényiné Vargacz, Ibolya (1981) A kalocsai paprikatermesztés természeti adottságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szőrös, Anna (2020) Az átalakulás számviteli szabályainak vizsgálata magyaroroszági példákon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szőts, Erika (2008) Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Könyvtára 2001-2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Alexandra (2023) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Alexandra (2023) A diszlexiával küzdő tanulók a közoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Anikó Edit (2015) Koszovó függetlenedése és lehetséges hatásai : valóban nem precedens? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Anita (2008) A hátrányos helyzetűek második esélye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Annamária Gerda (2017) Családi konfliktuskezelés, mediáció a családi vállalkozásokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Annamária Gerda (2015) Vezető tisztségviselők felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Attila (2000) Az Európai Unióba irányuló agrárexport. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Balázs (2017) A világörökség védelem nemzetközi jogi szabályai, kitekintéssel Tokaj térségére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Beatrix (2021) Pénzügyi kultúra vizsgálata bejövő GTK-s és ÁJK-s hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Bernadett (2018) Szervezeti magatartásformák : a jó vezető - rossz vezető, eredményesség és munkavállalói hozzáállás a vezetők bánásmódjai alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Bernadett (2011) A gyermekvédelem rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Bettina (2018) Kamupártok a 2014. és 2018. évi országgyűlési választásokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Boglárka Evelin (2023) Autizmus spektrumzavarral élők munkaerőpiaci helyzete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Brigitta (2021) Játékosítás motivációs lehetőségei a matematika oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Brigitta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Bálint (2014) Kína külkapcsolatainak alakulása a 20. századtól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Bálint (2018) A szerzői jogérvényesítés hazai és nemzetközi összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Csaba (2010) Az alapfokú művészetoktatási intézmények helye, szerepe a magyar közoktatás rendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Csaba Ákos (2019) Szovjet-orosz érdekek a Közel-Keleten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Dalma (2023) A készpénz nélküli fizetési eszközök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Edith (2011) Defenzív Medicina. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Emese (2018) A modernkori kalózkodás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gergely (2008) Játék a nevelésben, nevelés a játékban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, György (2022) A marketing automatizáció értékteremtő hatása a mikrovállalkozások és ügyfeleik számra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gábor (2010) Kistérségi közoktatási integráció a Pogányvölgyben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gábor (2007) A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulásban működő Lengyeltóti, Szőlősgyörök, Gyugy, Hács, Kisberény Közoktatási Intézményi Társulás bemutatása, működésének elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gábor István (2023) Az elmúlt három labdarúgó világbajnokság összehasonlítása a rendező országok szempontjából. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gábor Zsolt (2022) A pszichológiai alapszükségletek és a stresszel való páros megküzdés tapasztalatainak hatása a személyes jóllétre a COVID-19 járvány időszakában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Helga Renáta (2021) Egy iskolai innováció és annak menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Judit (2005) Az EUREPGAP minőségirányítási rendszer vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, János (2007) A Siklósi Kistérség területén végbemenő demográfiai változások hatása a közoktatásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, János (1983) A sárbogárdi Sertéstenyésztő Szövetkezeti Közös Vállalat termelésszervezésének ökonómiai vizsgálata és értékelése. BA/Bsc, Állatorvostudományi Egyetem.
Szűcs, Kata (2015) Esélyegyenlőségi szervezetek az Equinet tagságában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Klára (2011) Kiválasztás a rendőrség kutyás kötelékében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Klára (2009) A csoportépítés lehetőségei, problémái, és eredményei iskolai tantestületekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Krisztina (2015) Nemzetközi migráció az Európai Unió területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Lajos Péter (2010) Az európai és a magyarországi idegen nyelv oktatáspolitika. A két tanítási nyelvű oktatás Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Levente (2002) „A két tanítási nyelvű képzés újszerű lehetőségei az Európai Unióhoz történő csatlakozás tükrében ”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, László (2009) A kínai bírósági szervezetrendszer változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Mercédesz Vivien (2023) Üzletközi vevőkiszolgálás színvonalának vizsgálata: empirikus mérés egy vállalati példán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Nóra Éva (2015) Megváltozott munkaképesség vagy megváltozott lehetőség? : a megváltozott munkaképességű személyek hazai helyzete a munkaerőpiac és az esélyegyenlőség tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Nóra Éva (2013) Vesztes ifjúság, avagy pályakezdő fiatalok helyzete a magyar valóság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Orsolya (2016) A foglalkoztatottságot befolyásoló tényezők általánosságban – különös tekintettel a nők részvételére a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Péter (2022) Alkohol fogyasztás és rehabilitáció a rendszerváltás előtt és után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Regina (2022) A Családi otthonteremtési kedvezmény megjelenésének következményei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Richárd Imre (2017) Szerzői jogi háború: a fájlcsere elleni küzdelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Réka (2022) Munkavállalói motiváció startup vállalkozásoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Szilvia (2012) Egészségnyereség munkahelyi egészségfejlesztéssel kontra üzemi baleset. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Szilvia (2021) A coaching megjelenése a KKV-knál coach szemszögből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Szilvia (2014) A mediáció, mint a munka egészségkultúrájának értékalapú újraértelmezése az egyéni munkaviszonyban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Sándorné (2008) A család, mint szociokultúrális közösség. A válás, és annak hatása a gyermekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Tamás (2011) A felnőttképzés helye és szerepe a szociális ellátórendszeren belül Különös tekintettel a hátrányos helyzetű munkanélküliekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Tamás (2021) A mindset, a média és a szociális távolságtartás összefüggéseinek vizsgálata a bevándorlás kérdésével kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Tamás (2023) A technológia adaptálására való hajlandóság és az egészséggel kapcsolatos információszerzés, valamint eszközhasználat összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Tímea (2011) A munkaügyi viták rendezésének eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Viktória (2023) El aprendizaje experiencial. El papel de la edad y otros factores en la aplicación del método. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Viktória (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Zita (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Ákos Tibor (2021) Szervezetek általános irányítása szabadulószobák szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Alexandra (2020) A végrendelet érvénytelensége egy közjegyzői iroda szemszögéből. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Andrea (1990) Hogyan befolyásolja a családi környezet a gyerekek otthoni tanulását? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Anett (2016) A társadalombiztosítási ellátások fedezetének megállapítási módszerei az adóhatóság becslési eljárásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Anita (2009) Az álom és szimbólumai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Anita (2010) SZINtiszta siker : a Szegedi Ifjúsági Napok regionális fesztivállá fejlődése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Attila (2004) A szegedi piarista gimnázium 1948-as államosítása és az azt megelőző évek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Beáta Éva (2008) Benczúr Gyula jelentősége a XIX. század magyar művészetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Bianka Enikő (2020) A team munka szerepe az afázia terápiájában a klinikum területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Dóra (2009) Velence a XV.- XVI. században- A velencei kurtizánok világa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Emese (2020) Tengeren zajló jogellenes cselekmények visszaszorítása és a kalózkodás elleni küzdelem alakulása a 21. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Erzsébet (1991) Tanulási problémák az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Eszter (2012) A fényképezés lehetőségei a vizuális nevelésben és alkalmazása a tanítási folyamatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gabriella (2009) Protokolláris ismeretek Európából, Ázsiából és az Arab országokból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gyöngyi (2020) A Pingvin Patikák kommunikációjának formái és sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, György (2020) Tartalommarketing, mint erős bástya! Esettanulmány egy kisvállalkozás online marketingjének POE elv szerinti vizsgálatára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gábor Roland (2020) A moldvai katolikusok nyelvi revitalizációjának lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Gábor Zsolt (2020) Vesetranszplantáltak pszichés állapotváltozásának longitudinális vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Ildikó (1999) Féljünk a gyermekektől és a fiatalkorúaktól? /gyermek- és fiatalkori bűnözés Magyarországon a 90-es években/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Ildikó (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Ildikó (2013) A népmesék szerepe az olvasási attitűd kialakításában és a tehetséggondozásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Imréné (1992) Nagycsoportosok iskolavárása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Irén (1974) Az irodalomelméleti ismeretek tanítása az általános iskolai irodalomnevelésben. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Istvánné (1992) A Gordon-módszer alkalmazásának tapasztalatai egy napközis csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Judit (2005) Drogkörkép. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, János (1979) Az MSzMP KB. 1972-es június 14-i oktatáspolitikai határozat végrehajtásának tapasztalatai, eredményei a mezőtúri 626 sz. ipari szakmunkásképző intézetben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Katinka (2008) AETAS Történettudományi folyóirat repertórium 2003-2007/1-2. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Kevin (2020) A minimálbér közgazdaságtana. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Krisztina (2008) A média szerepe a helyi nyilvánosságban, egy kisvaros tömegkommunikációja tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Lilla (2020) A családi háttér hatása az iskolai teljesítményre és a szociális készségekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Lilla (2021) A lakástakarékpénztárak működésének bemutatása, valamint a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zrt. létjogosultsága az állami támogatás megszüntetése után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, László (2004) Gyermekkori szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, László (2004) Vallásszociológia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Mariann (2006) Baleseti szimuláció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Mária (1994) Az empátia szerepe a nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Noémi (2020) Mentális felkészülés az atlétikában - Megküzdési stratégiák jelentősége különböző korosztályú atlétáknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Nóra (2014) A zeneoktatás szerepe és annak hatásai a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Patrik (2020) Az ingatlan-nyilvántartás alapelvei, különös tekintettel a közhitelesség elvére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Rita (2006) A televíziós reklám, mint életünk része, avagy a befolyásolás művészete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Roland Zsolt (2020) A Szegedi Erzsébet Liget megújulásának városfejlesztési szempontú vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Rozália (1991) Az ifjúkori bűnözés helyzete, jellemző okai és megelőzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Sándor (1999) A számítógép használatának hatása a személyiség alakulására és a kommunikációra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Viktória (2013) A nők munkaerő-piaci helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Zoltán (2020) A klímamenekült fogalma és státusza a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Ágnes (2005) Gyermekvédelmi intézkedések lehetőségei alkoholista szülők gyermekeivel kapcsolatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Édua (2015) A fogyatékkal élők könyvtári ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Éva (1999) Gyermekközpontúság a gyermekvédelemben és az örökbefogadás folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcs, Éva (2007) A cigánygyerekek oktatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Éva (2008) A női bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsi, Katalin (2009) Egy intézmény önértékelési kultúrájának kialakítása és fejlesztése a pedagógus értékelési rendszer felhasználásával. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsné Gergely, Györgyi (2008) A kistérségi együttműködés lehetőségei a közoktatás területén a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsné Gergely, Györgyi (2000) A minőségbiztosítás aktuális kérdései a Lőkösházi Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsné Gergely, Györgyi (2001) A szakértői munka tartalma, menete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsné Kolonics, Erika (1998) A cigánysággal kapcsolatos előítéletek kérdésköre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcsné Kálmán, Tünde (2020) A kiskorú, mint érdekelt részvétele a válási mediációs eljárásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsné Nagy, Zita (1997) A női szerepek értékhierarchiája a médiában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűcsné Pályi, Ilona (2006) A kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcsné Takács, Zsuzsanna (1990) Az osztályfőnök közösségformáló szerepe, az osztályfőnök, mint magatartásmodell. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Szűgyi, Krisztina (2022) Adatkezelés és adatvédelem a munkaviszonyban, különös tekintettel a munkavállalók munkahelyi internethasználatának ellenőrzésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűts, Boglárka Aletta (2020) Meseolvasási szokások a 3-6 éves korú gyermekek családjaiban és az interaktív mesélés megjelenése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szűts, Rita (2000) Világvége a sajtóban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sáfrány, Boglárka (2013) A nemzetközi büntetőbíráskodás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfrány, Imréné (1998) Munkára Felkészítő Tagozat kiépítése, szerepe a serdülő értelmi fogyatékos fiatalok nevelésében a Békés megye Képviselőtestület Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógiai Intézményben Tarhoson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sáfámé Molnár, Ildikó (2007) Óvodai egészségnevelés feladatait befolyásoló családi tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfár, Szabina Petra (2023) Revolut vagy kereskedelmi bankok: melyik a népszerűbb a szegedi GTK hallgatóinak körében? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfár, Szabina Petra (2021) A magánszemélyek és az egyéni vállalkozók tudása a kisadózó vállalkozások tételes adójáról. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfár, Csaba (2007) Tehetség és kreativitás a labdarúgókapusokon keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfár, Sándor (2001) Harmonizációs törekvések a magyar szakképzés átalakulásának történetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfárné Csengődi, Marianna (2007) Kisiskolák lehetőségei és korlátai a III. évezred küszöbén, Bács-Kiskun Megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfárné Gilicze, Judit (2001) Középpontban a minőség! : a fejlesztés lehetőségei az óvodai nevelőmunkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfárné Tóth, Klementina Teréz (2015) A termőföld tulajdonjogának megszerzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Dr. Gina (2023) A kapunyitási pánik vizsgálata a 18-34 évesek körében: a tanulmányok alakulása, a társas támogatottság, az optimizmus, a küzdőképesség és az élet értelme tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Kilia Klaudia (2023) Vizsgálódás az Y és a Z generáció peremén – Az Influenszerek befolyásoltságáról és a vásárlási szokásokról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Lászlóné (2008) A gyermekjóléti szolgálat és jegyzői gyámhatóság szerepe a gyermekvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Ádám Zsombor (2022) Nemzedékről nemzedékre - A nevelés, énhatékonyság és problémamegoldás transzgenerációs lenyomatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Áron Soma (2023) A digitális piacterek és platformok szerepe a digitális tartalmak nyilvánossághoz juttatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sági, Edina (1999) Az erkölcsi meggyőződés kialakulása, a morális fejlettség szintje, cselgáncsozó gyermekeknél. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sági, Szilvia (1996) A tanterv, mint a társadalmi elvárásokat közvetítő dokumentum. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ságiné Erdélyi, Krisztina (1998) A tömegkommunikáció agresszív hatása a gyermek- és serdülőkori személyiségre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ságiné Mitykó, Éva (2009) Hagyományok és szokások a magyarországi cigányoknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ságiné Sebők, Magdolna (2017) Az intézményi eredményesség javításának lehetőségei : esettanulmány egy iskola fejlesztési törekvéseiről az eredményes beiskolázás érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sájer, György (1998) A rendőrtisztképzés (1970-1990). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sájerman, László (2004) Iskolai szintű minőségértékelési és minőségbiztosítási rendszer fejlesztése, kialakítása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáli, Ilona (2004) A gyermeki személyiség fejlődésének útja 0-3 éves korig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sályi, Enikő (2009) A gyermekvállalás problémái Magyarországon. A női munkavállalás és a családi élet összeegyeztetésének akadályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sámel, Mónika (2000) Kiből lesz alkoholbeteg? Vizsgálatok a nagykanizsai TÁMASZ--ban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Anita (2011) A szolgálati találmány szabályozása a magyar polgári jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Erna (2019) Az alkoholizmus kialakulásának okai és megelőzésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Géza Árpád (2012) A polgári perrendtartás az Alkotmánybíróság döntései tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Dr. Ildikó (2016) HR a közigazgatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Judit (2022) A fejlődési szemlélet és az intrinzik motiváció kapcsolata sportolóknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Józsefné (2006) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Karina (2014) A munkadíjazás motiváló hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Katalin Kitti (2014) A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalma a nemzetközi jogban és az Európa-jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Lajosné (1970) Népmesei motivumok Mikszáth müveiben. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Sándor, Lilla (2023) Az empátia, az érzelmi intelligencia és az érzelemszabályozás mérése a kiégés tükrében pszichológus és orvostanhallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Marianna (2009) A multimédia hatása a gyermek jellemének fejlődésére : a XXI. század gyermekének ,,játéka”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Orsolya (2014) A fájlcserélés jogi problematikája különös tekintettel a torrentekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Renáta (2021) Egy kisvállalat marketingkommunikációjának elemzése a B2B piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Szilvia (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Viola (2023) A szülői bánásmód hatása a felnőttkori önértékelésre és az élettel való elégedettségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Attila (1993) "Reklám-szósz". Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Balázs (2005) Színháztechnikai újítások a XX. század elején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Barbara (1999) A rácson innen és túl (Munkáltatás a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Gábor (1984) Televíziós játékok célja és hatása a nézőkre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Ildikó (1988) Szentes története a vallások tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Judit Mária (2020) Generációk közötti konfliktusok és dialógusok a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, László (1968) A számokkal való munka az 5. osztályos földrajz anyag feldolgozása során. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sándor, Lászlóné (1977) Százhalombatta településföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Rita (1994) Gyergyó avagy "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon Legyunk benne.". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Tamás (2005) Egy új lehetőség az oktatásban, az Internet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Tímea (2012) Az Esterházy család története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Tímea (2014) A felnőttkori tanulás jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Zoltán (1999) Szociálpszichológiai és kommunikációs konfliktusok a tárgyalásban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándor, Zoltánné (2004) Mai szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor-Prágai, Nikoletta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sándorné Iványi, Szilvia (2012) Családtámogatási ellátások hatása a családok jövedelmére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sándorné Ovrova, Irén (2005) Testvérek kapcsolata a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándorné Pusztai, Erika (1990) Családkép és szociális szerepek kialakulása állami gondozott és családban felnőtt gyerekek esetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sándorné Vasvári, Katalin (2004) A szakértői magatartás a pedagógiai pluralizmus és alternativitás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Bettina (2023) A teleterápia a COVID-19-es világjárvány alatti lezárások idején és az utána követő időszakban: A kiégés és az online terápia alkalmazása közötti kapcsolat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Bettina (2022) A vágyott munkáltatói márka kialakításának lehetséges eszközei, folyamatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Dóra (2012) Az integrációtól az Európai Ügyészségig – a vádhatóság az Európai Unió tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, János (2022) Civil szervezetek pályázati forrásszerzési lehetőségei és a hozzájuk kapcsolódó megvalósítási tapasztalatok - különös tekintettel az Emberi Erőforrás Operatív Program egyes felhívásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Márk András (2023) A Z generáció kulturális és színházlátogatási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Mónika (2005) Az élelmiszeripar és az élelmiszer kiskereskedelem helyezete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Aliz (2006) Etikett és protokoll a gasztronómiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Beáta Magdolna (2007) Gyorséttermi etikett és protokoll. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Brigitta (1998) A DADA-program a gyermeknevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sánta, Erzsébet (2007) A ló ihlette kultúránkat? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Györgyi (1992) A martonvásári Brunszvik Teréz Napköziotthonos Óvoda története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sánta, Kristóf (2020) Beliefs about foreign language learning aptitude: The beliefs of English majors at the University of Szeged. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Luca (2020) Tanulásban akadályozott, nevelőszülőknél élő tanulók családrajzainak elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, László (2007) A Fő Fasori Iskola bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Mónika (2006) Makó város PR tevékenysége és a XV. Nemzetközi Hagymafesztivál megszervezése, lebonyolítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Tímea (2009) A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor városi könyvtár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sántha, Gyöngyi (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sántha, Gyöngyi (2022) Zenepedagógia a Waldorf oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sántha, Réka (2003) Függvények tanítása az általános iskolában és magasabb szintű háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sántha, András (1989) A szimpátia fogalma, jelentősége az emberi kapcsolat-rendszerekben és a pedagógus munkája során. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sántha, Luca Kamilla (2020) Jog és irodalom Shakespeare műveiben: a reneszánsz családi jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sántáné Zsótér, Katalin Klára (2007) A külföldi kultúrák hatásai a magyar ünnepekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, Györgyi Ilona (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, Izabella (2010) Manipulatív nyelvi elemek a politikai kommunikációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, Sándor (2014) A rablás törvényi tényállásának története, elhatárolási és rendbeliségi problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, Valéria (2005) Korrekturübungen im Fremdsprachenunterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, Valéria (2005) Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, Anita (2009) Betyárok világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sápi, László (1986) Öltözködés Nagykátán a múlt század végétől a XX.század közepéig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sápszki, Edit Anna (2008) Segítő életmódra nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sára, Enikő (2013) A munkaviszony munkáltató és munkavállaló által történő megszüntetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárai, Erzsébet (2004) A nagymágocsi kastély és lakói. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárai, Zsoltné (2007) Gárdonyi Géza pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárai, Éva (2013) A vezető érzelmi intelligenciájának hatása a szervezet működésére : a motiválás és a kommunikáció hatékonyságának értékelő elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárai-Kovács, Rihárd (2022) Videójátékosok vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárdi, Ildikó (2015) Cargo crime, a közúti áruszállítás veszélyei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárdinecz, Flóra (2020) EYOF mint lokális olimpia A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és a 2017-es FINA Világbajnokság összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáreczki, Dóra (2014) A fizikai és a pszichikai munkakörnyezet hatása a teljesítményre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárga, Ádám Gábor (2021) Veszteségből a gyógyulás felé : betekintés egy segítő kapcsolat folyamatába. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sárga, Dávid (2020) The Representation of Gender Roles in Alan Moore’s Watchmen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárga-Kiss, Alexandra (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sárga-Kiss, Alexandra (2022) A természettudományos gondolkodás fejlesztése mesék segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Bernadett (2012) Magyarország népesedéstörténete a 18. század és a 20. század között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Danica Anna (2021) A munkavállalók kártérítési felelőssége különös tekintettel a vétkes kártérítési felelősségre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Györgyné A tanulás segítése a nevelőszülői felügyelői tevékenységben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sári, József György (2017) Az áruk e- kereskedelme és a hibás teljesítés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Zsuzsanna (2010) A klímapolitika hatása a környezet jogra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Zsuzsanna Luca (2022) Projektpedagógia – A projektmódszer megjelenése a helyi tantervekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Éva (2002) Minőségirányítási rendszer kiépítésének 1-3 munkafázisa a „Bárcziban”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Bernadett (2007) Divat a Dualizmus kori Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, József (2006) Az iskolai mérések különböző formái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáricz, Nóra (2008) Kommunikációs képességfejlesztés kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárik, Jánosné (2007) Pásztói kistérségben a pedagógiai szakszolgálat helyzete és lehetősége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáringer, Attila (2011) A magyar nyugdíjrendszer bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáriné Balogh, Éva (2001) Németh László írói és pedagógiai munkássága Hódmezővásárhelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáriné Burián, Mária (2001) A Színes Óvoda helyi programjának kialakítása, a folyamat tanulságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáriné Vetró, Zsuzsanna (2020) Szakmódszertani portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Brigitta Nikolett (2021) A gyermeki fejlődés nyomon követése a Bárka Református Óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Ferencné (2003) Minőségbiztosítás - egy belső tanácsadó szemével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Lívia (2005) A Fibonacci-sorozat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Tibor (2022) A feltétel nélküli alapjövedelem és lehetséges hatása a munkavállalásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Viktoria (2022) Lehet az ember léggyökerű, mint az orchidea? : segítő beszélgetés gyászkísérésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Zsuzsanna (2013) HR szoftverek alkalmazása kis- és középvállalkozásokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Edit (2007) A játék szerepe az alsó tagozatos testnevelés oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Gabriella (2020) Korai zenei nevelés és ennek transzferhatásai értelmileg akadályozott gyermekek tanulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkányné Tóth, Edina (2023) Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának helyzete egy Bács-Kiskun vármegyei általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Dorisz (2013) Izrael államalapításához vezető út és a palesztin-izraeli konfliktus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Jánosné (2005) A minőségirányítási program előzményei, és bevezetésének folyamata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Zsanett (2014) Közfoglalkoztatás Gádoroson. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Emília (1977) Nagylengyel és Algyő kőolaj keletkezésének összehasonlítása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sárközi, Lilla Erika (2007) A magyar szecesszió és Rippl-Rónai József jelentősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Szilvia (2004) Gyermekotthoni nevelés az 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvény előtt és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközi, Éva (2004) A zsidóság helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sárköziné Jancsovics, Mária (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközyné Kerti, Márta (2010) A fogvatartottak egészségügyi ellátása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sármási, Márta Bács-Kiskun megye idegenforgalma. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sárosi, László (2012) Munkavédelmi veszélyek a gabonaiparban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárosiné Csóka, Györgyi (2009) A vezetői munka értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárosiné Somogyi, Irén (2000) Az óvodai vezetés átalakulása a XX.sz. második felében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárpataky, Berta (1934) Máriabesnyő honismertető leírása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Sárvári, Klaudia (2016) Esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód a munkajogban, különös tekintettel a nemek közötti egyenlő bérezésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárvári, Tünde (2008) Egy többcélú, összetett közoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáró, Zsombor (2022) A véleményszabadság és a közéleti szereplők bírálhatóságának megítélése hazai és nemzetközi szinten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sás, Menyhértné (2002) A humán erőforrás menedzselése az ÁMK-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sás, Krisztina (1992) Az ifjúkor érzelmei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sás, Menyhért (1999) Az írott sajtó a XXI. században. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sáska, Éva A földrajzi /ok és okozati/ összefüggések feltárása a б.-os földrajz oktatásában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sásvári, Helga (2007) Az olvasáskészség fejlesztése 1-2. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sátori, Erzsébet (1964) Pusztaottlaka települési és gazdasági földrajzi viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Sávolyi, Ivett (2021) Nők a középkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Séllei, Anett (2023) "Egyezség a bűnösség beismeréséről" - A büntetőjogi egyezség szabályozása, gyakorlati problémái Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Séllei, Barbara (2021) Az online oktatás hatékonysága, megvalósulása, módszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Séllei, Szandra (2012) A határon átnyúló együttműködések Magyarország Európai Uniós és nem uniós határain. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Síposné Garányi, Márta Egy 5. osztály társas-közösségi kapcsolatainak vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sóber, Patrik (2020) Az agrár alaptámogatási rendszer fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sóczó, Viktória (2023) Környezettudatos életmód a szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sódar, Mária (2021) Az énhatékonyság és az észlelt szülői nevelés összefüggése kezdődő felnőttkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sódar, Dr. Mária (2023) A páros megküzdés, a motiváció, az internet- és a digitális eszközhasználat összefüggése az egészségtörekvésekkel, szociálökológiai megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sódar, Mónika (2011) Munkanélküliek helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sódar, Zita (1994) Általános iskolai osztályközösségek vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sóki, Zoltán (2021) A COVID-19 járvány kapcsán bevezetett korlátozó intézkedések hatásának normavizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sóki, Zoltán (2023) A rezilienciát befolyásoló tényezők vizsgálata eltérő társadalmi kihívások generálta stresszfaktorok összevetésével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sóki, Éva (2010) "Védett tulajdonságok" az alkotmány és az ebktv. szerint, illetve az Alkotmánybíróság és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sólyom, Csilla (2004) Mi a szép? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sólyom, Matild (1961) Békés megyei vasúthálózatának kialakulása és hatása a gazdasági életre. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Sós, Hajnalka (2021) A fonológiai tudatosság mérése és fejlesztése egy kiskunhalasi óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Júlia Panna (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Marietta (2019) A neo-ottomanizmus hatása Törökország külpolitikájára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Mária (1983) A számrendszerek és tanításuk. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sós, Máté (2023) Vevőkiszolgálás folyamatának felmérése és fejlesztése Lean szemléletben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Ádám Ferenc (2019) A feltétel nélküli alapjövedelem. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Ádám Ferenc (2021) A robotizáció hatása a munkavégzésre (munkavédelmi kitekintés). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Erika (2005) Rendőrség története a XIX. századig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Gyula (2001) Az alkoholizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sós, Mária (1993) Egy gyermekközpontú táborról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sóstai, Judit (2020) Utak a mediáció során, az első benyomástól a viselkedés megértéséig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sóti, Nikolett (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sóti, Nikolett (2023) A cosplay kultúra Magyarországon című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sóti, Kálmán (2000) A kiskorúak büntető anyagi és eljárásjogi helyzete a Magyar Köztársaságban, a gyermeki jogok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sóti, Lilla (2005) Könyvtári Levelező/lap Repertórium 1989-1994. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sóti, Richárd (2007) A versenysport személyiségfejlesztő hatása egy válogatott úszó példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sóti Barsi Pertics, Szuzanna (2022) Kötődés a nevelőszülő szemével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sóváriné Zámbori, Erzsébet (2005) Pályaválasztás és pályaorientáció jelentősége különböző iskolatípusokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Andrea Éva (2011) Magyarország népesedéstörténete az első magyar népszámlálásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Beáta (2010) Az Európai Unió szociális biztonsági koordinációja, különös tekintettel az egészségbiztosítási ellátásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Diána (2010) Föderalizmus az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Edina (2009) Visszaélés kábítószerrel és büntetőjogi felvetései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Georgina (2012) A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Iván (2020) Óvodai innovációk kialakulása és vezetői menedzselése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sörös, Katalin (2001) Az érettségi vizsgák múltja jelene és jövője hazánkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sötét, Liza (2021) Munkahelyi konfliktusok, különös tekintettel a vezető-beosztott közötti konfliktusokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Südi, László (2000) A bizalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süke, Amália (1995) A szülök megváltozott szerepe A mai iskolai nevelésben. A szülői önkormányzatok hatásköre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Süle, Erika (2009) Van-e jövő? Az egyházasrádóci közoktatási mikrotérség elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Süle, Judit (2022) "Werbung für die Abtreibung?" Soll § 219a aus dem Strafgesetzbuch gestrichen werden? Ein Überblick des Tatbestandes Werbung für den Abbruch der Schwangerschaft im Lichte des Vorhabens der Ampelkoalition. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Süle, Lili (2015) A gyermekjogok védelmének főbb aspektusai és a tisztességes eljárás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süle, Miklósné (2009) Fejlesztés, változás, innováció - az intézményvezetés lehetőségei a pályázati forrásbővítés területén : társulás, mint megoldási út!? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Süle, Miklósné (2000) A tanítást-nevelést befolyásoló hatások méréses vizsgálata az Egervölgyi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Süle, Gabriella (1994) A földrajztanár személyes utazási élményeinek jelentősége és felhasználása az oktató-nevelő munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Süle, Márta (2011) Az ikrek világa tanítói szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Alexandra (2015) Az igazságszolgáltatás nyilvánossága Magyarországon és bizonyos angolszász országokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Edina (2021) Az X, Y, Z generáció munkamotivációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Judit (2012) A magyar nyugdíjrendszer fő állomásai, különös tekintettel a magánnyugdíjpénztári változásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Judit (2010) A magyar nyugdíjrendszer története, és a magán-nyugdíjpénztárak bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, László (2009) Értékteremtés és értékközvetítés a modul rendszerű szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Martin József (2022) A városok önvezető jármű felkészültségének megragadása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Rita (2011) A munkahelyi konfliktuskezelés pszichológiai kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Szabina Nóra (2023) Az emberi jogok kérdése az Európai Unió migrációkezelésével kapcsolatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Gabriella (2005) Korunk problémája az alkoholizmus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Szabina Mercédesz (2020) A ráhatás művészete/ 'infernalizmusa' a jelenkori magyar politikai gyakorlatban. Különös tekintettel az indoktrináció társadalomlélektani vonatkozásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süli, Sándor (2005) Rendezvényszervezés a Novotel Szeged szállodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süliné Bánfi, Tünde (1998) Újkígyós falu- és iskolatörténete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Süliné Faragó, Erzsébet (2007) Életcél- és hivatásvizsgálat : makói Galamb József Szakképző Iskola mezőgazdasági szakmacsoport 9-12. évfolyam. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Süliné Juhász, Márta (2005) Az egészséges életmódra nevelés a középiskolások körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sülye, Klára (2011) Sprachspiele im DaF-Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sülyi, Anett (2011) Határon átnyúló oktatási és munkaerő-piaci mobilitás - fókuszban a mobilitást segítő szolgáltatások, programok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süléné Baranyai, Ilona (2001) Tárgyalási lehetőségek alkalmazása az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sümegi, Éva (1982) A számítástechnika alkalmazása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sümegi, János (1980) Tompai Vegyesipari Szövetkezetnél dolgozó munkások életmódjának vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sümegi, Nóra (2015) Tiéd a város: Szeged gyerekeknek. Módszertani kutatás és projektterv egy városismertető munkafüzet megvalósításához. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sümegi, Tünde (1994) [Az iskolai hitoktatás története Garán]. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sümeginé Nemes Nagy, Ágnes (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Anikó (2011) A munkanélküliség társadalomstatisztikai és demográfiai adatai Veszprém megyében napjainkban és a közeljövő várható perspektívái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Attila (2023) Az oktatók pályamotivációjának vizsgálata a megújult szakképzési rendszer tükrében a DSZC Vegyipari Technikumában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Kitti (2014) Gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Linda (2011) Alapítványi szabályozás a mindennapi gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Róbert László (2022) Egy kereskedelmi vállalat PR tevékenységének elemző bemutatása, értékelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Éva (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő, Éva (2012) Olvasmányválasztás jelentősége és a 14-18 éves tanulók megszólítása a könyvtárpedagógia eszközeivel a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sütő-Sós, Szeréna Rozália (2021) Az iskolai zaklatás kisgyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Süveg, Karolina (2009) Szerb vagy magyar nyelven tanuljon gyermekem? : tannyelv választás a vajdasági magyar gyerek esetében; Bábozásban rejlő nyelvelsajátítási és gyógypedagógiai lehetőség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süveges-Szabó, Marianna (1990) Hazánk távközléshálózatának, fejlődésének útja és lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Sőreg, Gábor (2010) Rendezvények története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Sőreg, Lajos (1960) Cegléd gazdaságföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
sándor, Lászlóné (2003) A Cs-i Petőfi Sándor Általános Iskola szervezetének- struktúrájának, "kultúrájának" és működésének - elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
T. Molnár, Gizella (2004) Klebelsberg Kuno, a tudománypolitikus. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tabajdi, Tünde (2010) Torna alapelemek minőségi vizsgálata 3. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tagai, Andrea (1991) Horthy-korszak és tehetséggondozás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tajnai, Veronika (2009) Enyhe értelmi fogyatékosok életlehetőségei napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tajnai, Krisztina (2011) Önmagunk kiteljesítése: a tetoválás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tajta, Csabáné (2001) A tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgálat működése és további fejlesztésének lehetőségei Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tajthy, Katalin (1978) A problematikus és a nehezen nevelhető gyermekek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tajti, Dávid (2014) Az Európai Unió sportpolitikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tajti, István (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tajti, István (2011) Szövegértés és szövegalkotás: a holokauszt irodalmának feldolgozási lehetőségei a 12. évfolyam számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tajti, Kitti (2021) A válás megjelenése a gyermekrajzokban - esettanulmány. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tajti, Gabriella (2011) "Itt vettek először komolyan" Az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda működése a hallgatói vélemények tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tajti, István (1995) Tradicionális pedagógusszerep Szabó Magda Abigél című regényében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tajti, János (1987) A kecskeméti Úttörőház története és tevékénysége. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tajti, Margit (1998) Korai anya - gyermek kapcsolat: kötődés, tanulás, nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tajti, Petra (2011) A Szegedi Ifjúsági Napok 2011 megszervezése és lebonyolítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tajti, Sára Kata (2020) A fogyatékosság megítélése születés előtt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Adrienn (2021) Pitykegomb : zenés portré a viseletkészítő Rimóczi házaspárról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Adrienn (2023) A Veterán és Baby-bumm generáció IKT eszközhasználata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Alida Magdolna (2021) Az éhezők viadala társadalomképe és fogadtatása az egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Andrea (2011) A gyermekek szociális ellátása, különös tekintettel a speciális gyermekvédelemre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Anett (2018) A sport finanszírozása és szponzorálása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Anita (2010) Az írás- és olvasászavarok szűrése az általános iskola első és második osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Anita (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Anna Petra (2019) Szülői felügyeleti jogok gyakorlásának rendezésének problémái, jogi keretei és pszichológiai háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Bianka (2012) Nők joga az európai, arab és afrikai országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Edit (2011) A gyermekek jogai a magyar családi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Elizabet (2008) Tanulási zavarok iskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Emese (2014) A megélhetés és az életszínvonal változásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Emese (2015) A munkanélküliség alakulása Magyarországon és pszichológiai hatásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Enikő (2017) A migráció jelensége és hatásai államelméleti szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Eszter (2012) Kábítószer-bűnözés a statisztikai adatok tükrében a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Eszter (2022) A szegedi rendőriskola létrejötte. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, dr. Gabriella Petra (2022) Die Rolle der Ausschüsse im Gesetzgebungsverfahren [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Gergő (2017) A drónok jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Gáborné (1981) Hogyan segíthetjük a didaktikai alapfeladatok megvalósítását az általános iskola felső tagozatának matematika óráin az írásvetítő felhasználásával. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Ildikó (2012) A gyermekvédelem alakulása, különös tekintettel a nevelőszülői ellátásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ildikó (2010) A munkáltató kártérítési felelőssége üzemi balesetek esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Imre (2006) A hulladékgazdálkodás helyzete a bihari térségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Judit (2018) Nők térhódítása a munka világában Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Judit (2013) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Judit (2002) " A köztes lét"- konfliktuskezelés egy munkaközösség-vezető szemével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Judit (2005) "A köztes lét"- konfliktuskezelés egy munkaközösség-vezető szemével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Kitti (2014) A magyar munkavállalók munkavállalási lehetőségei az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Krisztina (2008) Értékek közvetítése az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, László (2000) Az iskolai minőségbiztosítás kialakításának lehetőségei az intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Lívia (2021) Agresszió megjelenése az óvodáskorú gyermekek rajzában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mariann (2014) Munkavállalás az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Martina (2023) A németországi szülésznői szüléskísérés jó gyakorlatai és a szülés körül létrejövő segítő kapcsolatok pszichológiai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mihály (2006) Modellértékű kísérletek a pedagógiai szakmai szolgáltatások kistérségi szintű ellátásában : (А Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás és a Tisza Menti iskolaszövetség együttműködése). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mária (2001) A Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének szervezeti felépítése és működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mária Jácinta (2021) Pedagógusok mentálhigiénés támogatásának intézményi lehetőségei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Nóra (2021) A Tesco szupermarketek elrendezésének és atmoszférájának hatása a fogyasztói magatartásra. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Nóra (2006) A kistérségi együttműködés a közoktatás területén a Vas megyei kistérségek példáján keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Nóra (2011) A külföldiek földtulajdonszerzésének lehetőségei Magyarországon és Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Nóra (2005) A térszemlélet fejlesztése és a GEOMAG készlet matematikai alkalmazhatósága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Orsolya Mária (2022) A mese hatása a gyermekekre és a gyermeki lélekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Petra (2023) Az 1956-os magyar, és az 1968-as párizsi fiatalság politikai tájékozottságának és öntudatának összehasonlítása a 21. századi fiatalságéval (14-25 éves korosztályra lekerekítve). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Péter (2002) Az önértékelési kultúra kialakítása és fejlesztése az iskolában. / Különös tekintettel a tanulók neveltségi szintjének megítélésére./. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Rajmund (2022) Térben és időben szerveződő társadalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Rebeka (2017) Legal Aspects of the TTIP: How could the TTIP affect already existing EU standards and legislation? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Renáta Katalin (2021) A kis- és középvállalkozások adózási- és adminisztratív terhei. Megéri-e KIVA-ra váltani? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Szilvia (2010) Baleseti ellátások az egészségbiztosítás keretén belül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Szilvia (2012) Gyermeket nevelő családok támogatása különös tekintettel a munkajog területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Tamara (2019) Energia Charta Egyezmény: A Yukos-ügy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Tibor (2017) A védő joghelyzete a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Tünde (2015) Szultánák, háremhölgyek és hétköznapi asszonyok az Oszmán Birodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Viktor (2022) A tanulmányi eredmény mögött megbújó pszichés erőforrások vizsgálata magyar egyetemisták körében és azok összefüggése a halogatással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Vivien (2015) Uniós jogszabályok megjelenése és alkalmazása a magyar családtámogatási ellátások körében, különös tekintettel az alanyi jogon járó családi ellátásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Zília Rita (2015) A NATO és Magyarország biztonság és védelempolitikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ádám (2013) A konzuli érdekvédelem nemzetközi áttekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ádám Attila (2013) A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ádám József (2018) A közfoglalkoztatás hatékonysága a tartósan munka nélkül lévők társadalmi integrációjára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Brigitta (2007) Tortúra, vagy öröm? - avagy, a kisiskolások viszonya a testmozgáshoz, és az egészséges életmódhoz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Dezső (1971) Battonya község településviszonyainak alakulása a mezőgazdaság kollektivizálásának hatására. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Takács, Edina (1998) Beszédfejlődés csecsemőkortól kisiskolás korig : a szociokulturális háttér szerepe a beszédfejlődésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Edit (1992) A nyelvi-irodalmi-kommunikációs program : történeti, elméleti és gyakorlati áttekintés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Edit Edina (2007) MÁV diákotthonok és a vasúthálózat kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Emőke (2020) Az okirattal kapcsolatos bűncselekmények minősítési rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Erzsébet (1980) A személyiségfejlődés néhány kérdésének pszichológiai vizsgálata egy általános iskolai osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Eszter (2005) A teleházak kialakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Gabriella (2008) Az alapfokú hangszeroktatás és a fuvolatanítás pedagógiai és pszichológiai alapjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Györgyi (2000) A motiváció emberi vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Imréné (1998) Mi leszek, ha nagy leszek? Keresd a sikert, ne félj a kudarctól! Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Irén Szegedi III. kerületi Állami Szent Imre Herceg Polgári Fiúiskola szociográfiája. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Takács, István (1965) Békés település és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Takács, Judit (2005) Hollókő tájjellegének óvása és a hagyományok ápolása, az örökségmegtartó feladatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, János (2005) Az Agrokomplex Team Kft. átfogó korszerűsítésének lépései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, János (2000) D.A.D.A., a Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Programja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, János (2001) Gyermek és diákjogok az iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Jánosné (1998) A szülő és a pedagógus szerepe a gyermek önértékelésének kialakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Krisztina (2008) Magyarország társadalmi szerkezete a Dualizmusban* A nők társadalmi helyzetének változása az Osztrák-Magyar Monarchiában 1867-1918. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Linda (1998) Az egyházi oktatás megújulása Győrött, a Mária Iskolatestvérek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Lászlóné (2005) A szülői és az iskolai nevelés összhangja : szülői szervezetek hatásköre és működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mariann (2007) A reklám lélektana. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mihály (2007) Értékekre és európaiságra nevelés idegen nyelvi táborban : (9-22 éves korú tanulók és diákok részvételével). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Márta (2010) A Makó környéki tanyai iskolák története kialakulásuktól megszűnésükig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mónika (2004) Az Europapier Hungária Kft. tevékenységének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Mónika (1993) Sikerorientáció - kudarckerülés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Mónika (1999) A kábítószerfogyasztás megelőzésének lehetőségei az ifjúság körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Orsolya (1995) A mindszenti központi (belterületi) iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Pál (2001) Innovációs törekvések a szentesi Terney Béla Középiskolai Kollégiumban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Renáta Márta (2013) "Kulcsképzés" A kompetenciafejlesztés lehetőségei a munkanélküliség leküzdésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Renáta Márta (2015) A felnőtt írástudatlanság, azaz a funkcionális analfabetizmus problémája felnőttkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Réka (2015) Együtt gyermekeink jövőjéért : közösségfejlesztési program a sarkadi kistérségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Róbert (1998) Legális és illegális drogok fogyasztásának problémája az iskolai nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Sándorné (2005) Az Európai Unió és a közoktatás-fejlesztés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Tamás (2004) Bűnmegelőzés és a "dohányzás, alkohol, drog, aids" program. : (D.A.D.A.). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Tibor (2008) Látványos könyvborítók tervezése az alapoktól. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Tünde (1993) Egy 6. osztály szociometriai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Viktor (1995) Közművelődés a szegedi „Csillag” Börtönben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács, Vivien (2008) Esküvői előkészületek régen és most. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Vivien Sarolta (2013) Az utógondozott fiatalok jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ádám (2010) A művészetkedvelő Hatvany-család. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ágnes (2008) Zsidó Ünnepek és népszokások: Ros Hasaná ünnepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ágostonné (2005) Szakképzésünk helyzete a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Árpád (2004) A NAPI Gazdaság napilap online változatának elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Éva (2006) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács Lászlóné Zsíros, Judit (1974) A tanuló irodalmi érdeklődésének vizsgálata a Békéscsabai IV. sz. Általános Iskola felső tagozatában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takács-Báthori, Angéla (2020) A nyelvi késés és háttértényezőinek vizsgálata Komádiban és Zsadányban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Egri, Julianna (2009) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelő családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Hanke, Zsuzsanna Klára (2015) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Kapitány, Ildikó (2001) "A legnagyobb álmú kultuszminiszter" — gróf Dr. Klebelsberg Kuno munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Lázár, Gyöngyi (2004) A környezeti hatások szerepe a gyermek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Monostori, Mária (2004) Fiatalkorú devianciák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Móricz, Sára (2001) Az iskolaszék régen és napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsné Szabó, Edina (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Takácsy, Márta (1999) Irányítók és irányítottak : négy huszadik századi mű vizsgálata a tömegpszichológia tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takáts, Dániel István (2013) A magyarországi rendszerváltás nemzetközi feltételrendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takáts, Lászlóné (1968) Érzelmi nevelés a földrajz tanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Takátsné Czap, Éva (2006) Innováció, szervezetfejlesztés, szervezeti kultúra és klíma. Változások és eredmények egy intézmény rövidtávú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takó, Kinga (2011) Az üzemi tanács és a szakszervezet összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Takó, Tamás (2012) A rendkívüli felmondás gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takó, Zsuzsanna (2018) A dohányzás által okozott gazdasági és társadalmi terhek, valamint ezek enyhítését célzó intézkedések hatásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takó, Klára (2004) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe; jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takó, Klára (1999) Az individuálpszichológia, mint a nevelés segítője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Takó, Roland Attila (2021) Mikro-, kis és középvállalkozások fejlődése és növekedése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Talabér, Sándorné (2008) A zalaegerszegi Pais Dezső Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Talliánné Búza, Mária Magdolna (2002) Az iskolai szervezet válsága és a minőségfejlesztés: a vezetői elkötelezettség kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tallér, Józsefné (1971) Világnézeti nevelés a földrajz órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tallós, Réka (2017) Megvalósítható-e egy egységes kódex a közszolgálati munkajogban? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Talpai, Dorottya (2021) Párkapcsolatok a COVID-19 járványhelyzet alatt: elégedettség, megküzdés és észlelt betegségteher összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Talpai, Istvánné (2002) A pedagógusok helyzete, kapcsolatai napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamasik, Ágnes (2022) Mediáció a gyermekvédelemben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamasiné Galamb, Szilvia (2011) A Magyarországi távmunka-foglalkoztatás lassú terjedésének oka, megrekedésének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamaskó, Fanni (2018) Nők a munka világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamaskóné Jagicza, Mónika (2011) A termékdíj, mint környezetszabályozási eszköz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Adrienne (2017) Szülői felügyeleti jog szabályozása az új Ptk., Pp. kodifikáció tükrében, különös tekintettel a felügyeleti jog megszüntetésére és visszaállítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Dóra Mária (2022) Die Bewältigung des Cybermobbings mit den Mitteln des Strafrechts in Deutschland. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Fanni (2022) A Dark Triád személyiségvonások vizsgálata a kötődés és az empátia összefüggésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Georgina (2014) A büntetőeljárást gyorsító és egyszerűsítő külön eljárások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, József (2015) Az állami és egyházi fenntartású iskolák rituáléinak nyelvhasználati vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, József (2004) Egy megvalósult innováció tanulságai (esettanulmány). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, József (2015) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Márk (2023) A bűnelkövetéshez vezető okok gyermek- és tinédzser korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Zsolt (2012) Határon átnyúló együttműködések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Éva (2013) Paradigmaváltás a megváltozott munkaképességűek ellátásai és a foglalkozási rehabilitáció területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Dominika Renáta (2013) Tizenévesek szexuális nevelése. Felmérés a Deák Ferenc Gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Ildikó (1990) Kalocsa idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tamás, Klaudia (2017) A japán családmodell változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Mónika (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Sándor (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Tibor (1999) Vásármarketing. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tamás, Zoltán (2005) Üzleti tervezés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás-Marton, Dóra Lilla (2022) A márkaérték vizsgálata : esettanulmány a Sansin mosószer márka alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás-Smit, Szabina (2023) Testvérek hatása a 6-10 éves korú gyermek szociális és érzelmi kompetenciáira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Amanda (2015) Diplomácia és protkoll. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Anita (2014) A közös kül- és biztonságpolitika kialakulása és intézményrendszere az európai integráció fényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Anna Éva (2010) A veszprémi szentszék törvénykezési gyakorlata a házassági törvény valamint az 1917-es Codex Iuris Canonici előtt és után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Márkó (2011) Az uniós fellépés lehetőségei és kilátásai a környezetpolitika területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Anett (2011) Életmód, táplálkozás, egészség a középkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Csanád József (2020) A vállalati és a személyes márka kapcsolata Elon Musk példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Eszter (2020) Stresszkezelő applikáció alkalmazásának lehetőségei fiatal felnőttek körében: kvalitatív kutatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamási, Gabriella (1996) Az arisztokrácia öltözködési szokásai és stílusa a dualizmusban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tamási, Krisztián (2020) Az okoseszközök integrációja a hétköznapokba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamásiné Bartha, Andrea (2009) A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatási Intézkedési Terveinek elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamáska, Márton (2023) Az ökológiai „zöld” értékek szerepe a fogyasztói döntéshozatalban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tamásné Biter, Ildikó (2007) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamásy, Krisztina (2010) Diákolimpia alap aerobic elemek minőségbiztosítási vizsgálata 4. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tamásy, Kinga (1997) Polinézia népességföldrajzi képének változása a kezdetektől napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tanay, Melinda (2011) Motivation und Motivierung im FSU. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tancsa, János Sándor (2011) Egyén-tömeg-manipuláció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tandari, Anita (2013) A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének előzményei, megalakulása és története 1996-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tandari, Petra (2023) Kelet- és nyugat európai vállalkozások gazdasági környezetének átfogó elemzése és a klaszterek összehasonlítása vállalkozásfejlesztés szempontjából. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tandari, Emese (2020) „Nem az a legény, aki üt, hanem aki állja!” A koalíciós évek propagandakarikatúrái az első magyar parlamenti képviselőnőkről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tandari, Henriett (2020) A család szerepe a gyermek fejlődésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tandari, István (1995) Bűnelkövető fiatalok antiszociálissá válásának vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tandi, Adél (2021) Út az autonómia felé: Katalónia és Vajdaság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tandi, Flóra (2015) A zene akkor lesz mindenkié, ha fizetnek érte. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tandi, Laura (2010) Az euró magyarországi bevezetésének útja az uniós csatlakozástól napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tandi Lajosné Honti, Katalin (1973) Képzőművészeti szemléltetés a magyar irodalom tanításban az általános iskola 5-8 osztályaiban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tang, Xinji (2023) Disruptive Technologies and Innovative Marketing Strategies’ Applications, Challenges, and Opportunities in Luxury Marketing and their Impacts in the 21st Century. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tankó, Hunor (2023) Szervezeti folyamatok fejlesztése a Mac-Line Hungary Kiállításszervező Kft. alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tankó, Zsombor Zoltán (2020) Az Ernst & Young Kft. vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanner, Gábor (2020) Vissza a társadalomba? Lehet-e a szegregáció az integráció eszköze az értelmileg akadályozott személyek számára a 19. század végétől napainkig? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanyi, Éva (1991) A család, mint szocializáló tényező. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tanács, Anett (2012) A külföldiek ingatlanszerzésének szabályozása hazánkban és Franciaországban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Edit (2014) Az oktatáshoz való jog kérdései az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Ferenc József (2017) A villamosenergia-piacon alkalmazott közszolgáltatási szerződések fogyasztóvédelmi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Imola (2018) Should the European Union Become a Federation? : Future Possibilities. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Kornélia Lilla (2022) A nők munkaerő-piaci helyzete. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Zsuzsanna (2013) Az információáramlás és a vezetői kommunikáció hatása az intézmény működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Beáta (2007) A Dorozsma folyóirat repertóriuma VI-IX. évfolyam 2002-2006. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Erzsébet (2007) Mesterségek kialakulása történelmi események tükrében Kiskundorozsmán az I. világháborút követően. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Tanács, Eszter Tímea (2001) Gondolatok a fiatalkorú bűnelkövetők büntetés végrehajtásáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Gábor (2009) A Kulturális és Szabadidős Egyesület története, munkássága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Istvánné (2000) Mórahalom közoktatási intézményei, társadalmi környezete, szociológiai meghatározói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, József (1999) Sikeres vállalatok szervezeti kultúrájának empirikus vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tanács, Lászlóné (1990) Kollégiumi közösségünk társas kapcsolatainak vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tanács, Mihályné (2007) A rendszerváltás hatása a szatymazi vállalkozások alapítására és működésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Mónika Júlia (2005) Az MTV Rt. szegedi stúdiójában készülő nemzetiségi műsorok fejlődéstörténete, távlatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tanács, Tímea (1999) A depresszió és más lelkizavarok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tanács, Éva (2006) Szatymaz környéki tanyasi iskolák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanácsné Csipak, Emese (2004) A képernyő előtt és után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanácsné Oroszi, Melinda (2015) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tanácsné Tóth, Tímea (2005) A fiatalkori bűnözés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tapasztó, Fanni (2022) Hogyan lehet egy fast fashion vállalat fenntartható? : a H&M vállalatának esettanulmánya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodi, Emese (2012) A START kártya, mint foglalkoztatást elősegítő támogatás, kialakulásától napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodi, Máté (2023) Coaching és a csúcsteljesítmény. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodi, Annamária (2008) A női szerepszocializáció, A média hatása az ideális nő képének kialakításában, a pro-ana életstílus tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodi, József (2006) A Csongrádi Művésztelep közművelődési vonatkozásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodi, Rita (1998) "Senki sem lehet szabad, aki a szenvedélyek rabja." /Püthagorasz/ : a drog. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tapodi-Kovács, Tímea (2008) A Rádió Plusz indulása- az önálló cégarculat megteremtésének fontossága, az arculattervezés lépései konkrét példán keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodiné Maróti, Lenke (2017) Egy megvalósult innováció tapasztalatai - A két tannyelvű képzés tapasztalatai a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tapodiné Maróti, Lenke (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tapolcai, Lászlóné (1970) A százalékszámítás tanítása az általános iskolában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tar, Edit (2009) Magyarország népesedéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Emese Piroska (2019) Az eutanázia alapjogi összefüggései és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Ivett (2023) A dadogás jelensége a Larry című filmben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Szilvia (2017) A válás. Okoktól a következményekig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Tímea Tamara (2015) Elítéltek munkáltatása és ahhoz kapcsolódó problémák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Éva (2010) A foglalkoztathatóság javításának lehetséges aspektusai az Európai Unióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Brigitta Zsanett (2020) A romák médiaképének elemzése a gyöngyöspatai ügy tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Dóra (2020) A tanári szerepelvárások változása a 19-20. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Jánosné (1991) Galgahévíz község iskolájának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tar, Levente (2020) Szakmódszertani portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Levente (1997) A magyar hulladékgazdálkodás, különös tekintettel a települési szilárd hulladékra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Taraszár, Judit (2007) Az óvodai nevelés és az etika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarcsai, Ildikó (1990) A Déri Múzeum. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarczali, Levente Dávid (2022) A kortárs mentorálás lehetséges hatásai : esettanulmány a Tanítsunk Magyarországért program keretein belül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Targyáné Horváth, Mária (2007) Alternatív iskolák, reformpedagógiák Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, András (2009) A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara szerepe a felnőttoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Anna Ildikó (2021) A kreatív írás szerepe és vizsgálata az általános iskola felső tagozatos tanulóinak körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Edit (2021) A Szegedi Károlyi Mihály Kollégiumi hallgatók életének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Ferenc (2019) A skót szeparatizmus, a 2014-es referendum és a Brexit. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Gergely (2012) [Munkanélküliség a pályakezdők körében]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Imre (1998) A Coca Cola Amatil marketingpolitikája. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Tari, István (2014) A know-how magánjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, István (2009) [A munkavállalókat a munkaviszony létesítése során alkalmazandó egyenlő bánásmód elvének bemutatása]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Kata (2012) Szociális szövetkezetek múltja, jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Katalin (2013) Az európai környezetvédelmi jog kihívása: a biodiverzitás védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Orsolya (2022) Hollywoodi filmek és jelenlétük a magyar fogyasztói társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Tamás (2005) Játékelmélet az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Viktória Alexandra (2015) Gyermekek nemzetközi jogai különös tekintettel a gyermekkatonaság kérdésére és a radikalizált gyermekek védelmére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Viktória Alexandra (2012) A Görög-Török konfliktus, különösképpen Ciprus helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Viktória Alexandra (2017) Jogi személyek diplomáciai védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Dominika (2009) A kultúraközvetítés változásai a Szegedi Nemzeti Színházban a kezdetektől napjainkig az operett és a musical viszonyában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, István (1992) Az ingázás kialakulása, kapcsolata az életmóddal. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tari, Kinga (2004) "A civilizált emberiség nyolc halálos bűne". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Klára (2011) Az alsó tagozat népdalainak formai elemei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tari, Miklós (2000) A droghoz fűződő viszony. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tariné Bezdán, Hajnalka (2011) Nők a munka világában, a munka és a család egyensúlya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjáni, Tímea (2010) Az élettársi kapcsolatra vonatkozó jogi szabályozás fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjáni Kocsis, Éva (1999) Közművelődés és felnőttképzés Kiskunmajsán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarjányi, Dániel (2019) Nők és férfiak munkaerőpiaci különbségei Kiskunfélegyházán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Ferenc (2012) [A hajléktalanság helyzete Magyarországon]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Szilvia Katalin (2017) Az ingatlany-nyilvántartás alapelvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Tímea (2010) Az élettársi kapcsolatra vonatkozó jogi szabályozás fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Dániel (2020) Szállítmányozási tevékenység kiszervezésének gazdaságossági eredményessége az AT&KM Kft.-nél. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Gyöngyi (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Miklósné (1977) A szabadpiaci árak árának alakulása 1965-1975-ig a Dél-Alföldön az éghajlat tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarjányi, Norbert (2020) Az egészségtudatos táplálkozás vizsgálata fogyasztói piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Nóra (2009) Az angol gasztronómia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi, Árpád (2004) Fiatalkorú elítéltek reszocializációs lehetőségei a Dél-Alföldi régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányi-Vizi, Andrea (2010) Az iskolarendszerű szakképzés irányításának változásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányiné Cserép, Eszter (2010) A II. zsidótörvény végrehajtása Székesfehérváron. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányiné Gácsi-Kiss, Nóra (2022) Alternatív vitarendezés – Mediáció elméletben és gyakorlatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányiné Herczeg, Krisztina (2007) Az átlagtól eltérő izgő-mozgó gyermek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarjányiné Szórád, Marietta (2005) Lajosmizse Város Önkormányzata Általános Iskolai Kollégiumának pedagógiai hatásrendszere, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarkó, Gábor (2016) A kisiskolák szerepe, lehetőségei a település műveltségi szintjének növelésében - középiskolai rendezvények és kulturális programok a beiskolázási hagyományok, a vidék népességmegtartó erejének növelése és a nemzeti identitás kialakításának tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarkó, Valéria (2014) A Kárpát-medencében élő határon túli magyarság demográfiai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarkóné Fazekas, Mónika (2015) Gyermekek után járó családtámogatási ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tarkóné Strifler, Anita (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tarkóné Strifler, Anita (2011) A hátrányos helyzetű tanulók nonverbális kommunikációjának változása az iskolai oktatás- nevelés hatására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarnai, Nikoletta (2011) A nők szabadságvesztésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarnay, Attila Rajk László életútja politikai-pszichológiai megközelítésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarnay, Kristóf Ábel (2020) Az ateizmus és agnoszticizmus médiareprezentációja Magyarországon "A magyar társadalom egyharmada olyat gondol a világról, amiért csak szidja őt a média". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarné Bóna, Beáta (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarné Bóna, Beáta (2015) A magyar katonai büntetőjog fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarné Tóthfalussy, Zsuzsanna (2004) A Waldorf-pedagógia időszerűsége napjainkban : összehasonlító szorongásvizsgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarnóczky, Antal (1991) Sikerek és kudarcok a tanulók életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarnótzkyné Hogyán, Csilla (2006) Az eltérő adottságú kistérségek összehasonlító elemzése, fejlesztési irányok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarr, Melinda (2004) „Ahogy történt, és ahogy történhetett volna...” : a COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I. Intézményi modell bevezetése a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tarr, Csaba (1998) A Tudati Technológia, mint az oktatás új módszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tarray, Barnabás (1968) Petőfi aszódi iskolaéveihez : /Az aszódi iskola helyzete a magyarországi iskolák között a költő iskolaéveiben tanulmányi és szervezeti szempontból /. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Tarsoly, Andrea (2007) Egy mozgássérült intézmény pedagógiai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tarsolyné Juhász-Nagy, Zsuzsanna (2008) A keresztény szimbolizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tartott, Zsolt (2012) A közszolgálati munkajog változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tary, Katalin (2015) Közéleti szereplők személyiségi jogának védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tas, Márta Sarolta (2022) Kortárs magyar novellák alkalmazási lehetőségei biblioterápia során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tasi, Judit (2010) A Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény Közgazdasági Szakközépiskola működésének átfogó elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tasi, Rebeka (2023) A Capturly.com közösségi média marketingtevékenysége. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tasi, Kálmán (1999) A fenntartói irányítás az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Taskovics, Edit (2007) A hexagramma és a szvasztika a szimbólumok világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Taskó, Henriett (1999) Az abortuszról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tasnádi, András (2002) Az emberi erőforrás menedzselésének ágazati és intézményi sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tasnádi, Ildikó (2013) Napjaink jogi oktatása a különböző államokban (Amerika Egyesült Államok, Nagy Britannia, Németország, Magyarország). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tasnádi, Éva (2013) Keresőképtelenség esetén járó pénzbeli ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tasnádi, Krisztina (2010) Reklám a kultúrában, művészet a reklámban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tatai, Vivien (2019) Az őshonos népek fölhöz való joga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tatai-Ézsiás, Gabriella (2005) Jogi szaktájékoztatás : a társadalombiztosítás szerveinek jogszabályai és elérhetőségi lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tatámé Kapus, Éva (1994) Teljességre nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tatár, Eszter Noémi (2021) A hazai és a világirodalomban megjelent romantikus regények olvasóra gyakorolt érzelmi hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tatár, Judit (2009) Hátrányos helyzet egy családgondozó szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tatár, Zsófia (2014) Veszélyeztetett munkavállalók munkajogi védelme nemzetközi és magyar viszonylatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tatár, Ágnes (1998) Apáczai Csere János, mint az első magyar nyelvű enciklopédia megalkotója. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tatár, Blanka (2020) A szülői nevelés hatása az élettel való elégedettségre, a rezilienciára és a szociális problémamegoldásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tatár, Tibor (1999) Szorongás az iskolás évek tükrében (Avagy: miért szorong a gyermek az iskolában?). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tatár, Zsófia (2016) Munkáltatói felmondás és azonnali hatályú felmondás különös tekintettel a bírói joggyakorlatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tauber, Zsuzsa (2011) A laikus bíráskodás általános problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Taupert, Dóra (2020) Változások egy dél-alföldi falu, Kelebia táplálkozásában a 20–21. század során (1960-2020). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tavasz, Ferenc (2007) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tavaszi, Hajnal (1994) Eötvös József népoktatási törvényének kisugárzása Nagyváradon A községi Polgári Fiúiskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tegzes, Lászlóné A Budapest - Ferihegyi repülőtér fontosabb éghajlati tényezői és a repülőtér gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Teichel, Annamária (2010) Kommunikáció a humán erőforrás menedzsment szemszögéből a Szilánknál és a Tisza Volán Zrt.- nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Teiermayer, Andrea (2012) Homeopátiás információs tezaurusz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Teilinger, Henriett Kinga (2012) Munkanélküliség Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Teimel, Róbert (2022) A 2022.évi Európa-bajnokság első hat helyezett csapatainak összehasonlítása a létszámfölényes támadójáték tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Teiszl, Gerda (2011) A magyar vadászati jog történetének bemutatása különös tekintettel annak gyakorlására és hasznosítási módjaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tekes, Brigitta (2009) A perorvoslatok és a felülvizsgálati eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tekes, Klára Alexandra (2021) A Garten Kft. vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmezőségi helyzetének vizsgálata a 2016-2019-es üzleti évek beszámolói alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Teket, Melinda (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tekeudo, Tchepkep Mick Frank (2023) Implication socio-economique de la diaspora camerounaise sur la construction du developpement au Cameroun : une analyse reflexive sur le transfert des connaissances. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tekse, Bernadett (2021) A fejlődő országok számára nyújtott nemzetközi segélyek hatása az országok gazdasági növekedésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tekulics, Éva (2011) A laikus bíráskodás összehasonlító vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Telc, Judit Éva (2013) A bortermelés, a bormarketing és a borvédjegy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Telegdi, Lászlóné (1988) A szabadidő felhasználásának lehetőségei az iskolai és iskolán kívüli tanulói tevékenység megszervezésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Telek, Dorina (2022) A klímaváltozás elleni küzdelem nemzetközi és uniós szabályozásának mérföldkövei - A fenntartható fejlődés céljai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Telek, Erika (2015) A Társadalombiztosítási Alapok mérlege. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Telek, Szimonetta Petra (2022) Gyász- és veszteségfeldolgozás 3-7 korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Telek, Zoltánné (2008) Az intézményi eredményesség javításának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Telek, Béla (1966) Jászberény iparföldrajza 1945-1965. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Telekes, Annamária (2008) Pedagógiai-szakmai szolgáltatások: az önkormányzati fenntartású intézmények szolgáltatásai és a kistérségi pedagógiai-szakmai szolgáltatások szervezése, egymáshoz való viszonyuk, kapcsolódási pontok, ésszerűen ellátható/ellátandó feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Telekesi, Edit (1986) A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság komplex vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Teleki, Henriett (2008) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Teleki, Nimrod (2023) Representation of Femininities in Video Games. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Teleki, Istvánné (1968) Bácsalmás természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Telenkainé Nagy, Krisztina (2005) A pr kialakulásának és a belső kommunikáció szerkezetének rövid bemutatása- A Lombard Rt. belső kommunikációs rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Teleubay, Zhanassyl (2020) Comparative analysis of urban tourism flows by CDR data: the case of Szeged, Debrecen and Pécs. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tembel, Laura (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Temesi, Barbara (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Temesi, Barbara (2023) Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai integrációja, kiemelten kezelve az autizmust. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Temesi, Edit (2007) A roma tanulók általános iskolai oktatása-nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Temesi, Mária Magdolna (1944) Kalocsa és környékének földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Temesvári, Anita (2023) Az óvodai vizuális nevelés hatása a térészlelés fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Anita (2014) Konfliktusok nélkül... : családi konfliktusok és a megoldás lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Betty (2013) Egészségügyi közalkalmazottak helyzete Magyarországon és Európa egyes országaiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Bianka (2023) Hulladékmentesen élni sokszor nem könnyebb, de jobb című film dokumentációja. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Bianka (2023) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Kitti (2022) Sorozatgyilkosok és tömeggyilkosok : a több ember sérelmére elkövetett emberölés büntető anyagi jogi és kriminológiai megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Péter István (2017) Az élelmiszerbiztonság hatósági felügyelete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Zsoltné (2012) [A munkanélküliség alakulásának bemutatása különböző társadalomstatisztikai szempontok figyelembevételével]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Gábor (2000) Hipermarketek jelenléte Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Temesvári, Tímea (2004) Túladagolt valóság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Temesvári, Zoltán (2000) A közművelődés szerepe a helyi társadalmi életben, a közösségek fejlődésében. Az adott település bemutatása, helyzetelemzés a szociokultúrális környezet „állapotáról”. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Temesváriné Lasanc, Gabriella (2006) A drog és a drog elleni prevenció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Temesy, Katalin (2005) A Pick Szeged Rt. marketingkommunikációs eszközei, falhasználási lehetőségei (kiemelve a roadshow szerepét). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Temunovic, Andrea (1994) Tanári magatartásformák néhány jellemzője tanulói, szülői és pedagógusi vélemények tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tengely, Gyula (1991) Hivatásos nevelőszülői tevékenységem tapasztalatai, tanulságai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tengeri, Éva (2015) „Csillagösvényen” - Mentorpedagógia a gyakorlatban egy csereháti kistelepülésen. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tengeri, Attila (2007) A Ceglédi Jazzdob Történeti Múzeum bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tenk, Tamás László (2010) A környezet- és természetvédelem büntetőjogi eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terbe, Adrienn (2017) Szegénység, munkanélküliség viszonyai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terbe, Zsolt (2011) Az ügyészség szervezete és hatásköre a délszláv államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terbe, Anikó (2004) A magas nyomású marketing alkalmazása az International Elite részvénytársaság munkája alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terbe, Orsolya (2005) A hiperaktivitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tercsi, Beáta (2013) Személyügyi folyamatok Phoenix Mecano Kecskemét Kft. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terebesi, Zsuzsanna Éva (2009) A gyermek jogai a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terecskei, Róbert (2021) A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara komunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tereminé Hanász, Judit (2003) A német oktatás az Európai Unió oktatási célkitűzései tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Terenyei, Nóra (2016) Az önrendelkezési jog néhány kérdése az egészségügyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terenyi, Henrietta (2021) A mesék fejlesztő hatása, valamint olvasóvá nevelés az óvodáskorú gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Anna Zsuzsanna (2022) Játék szerepe a mozgásfejlesztésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Beatrix (2011) Kis- és középvállalkozások munkajogi kérdései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Dominika (2018) Az előzetes letartóztatás gyakorlata a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Réka (2014) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kormánytisztviselőire vonatkozó törvényi szabályozás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Tibor Dávid (2010) A magyar büntetőeljárási jog alapelvei, különösen az ártatlanság vélelme és a hozzá szorosan kapcsolódó alapelvek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Ferenc (2004) Droghelyzet Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Ferenc Csaba (2004) Múzeumok és kiállítások kultúraközvetítő szerepe (A bajai halászati kiállítások születése). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Ilona (2011) Lelki- és szenvedélybetegségek kezelése a mentálhigiéné tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Ilona (2009) A legelerjedtebb kábítószerek hatásmechanizmusai. A szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Mihály (2007) Reklámstratégiák Harc a piacokért Coca-Cola kontra Pepsi. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terhes, Szilvia (2007) Deszki könyvtár gyűjteményszervezése, 2000-2005. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terhesné Trényi, Gabriella (2009) A cenzúra alakulása Magyarországon a 16. századtól a kiegyezésig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terjék, Balázs (2014) Az iskolai közösségi szolgálat vezetői feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Terjék, Balázs (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Terjék, Gabriella (1991) A játék a jellem kovácsa. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Terjéki, Andrea (2001) "Amiről nem beszélünk, az a probléma nem is létezik!" A fiatalkori bűnözés egyik leggyakoribb oka: A KÁBÍTÓSZER. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Terner, Zsanett (2013) Az állam vízi területe a nemzetközi jogban, a környezetvédelem tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ternovácz, Áron (2021) Online politikai kommunikáció a világjárvány alatt Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ternovácz, Dániel (2020) Kelet-Közép-Európa geopolitikai lehetőségei és kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ternyák, Dorka (2023) Beteg, sérült gyermek a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ternyák, Fanni (2021) Az óvoda-iskola átmenet a koronavírus tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ternyák, Anita (2004) A Halas táncegyesület. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terék, Gizella Ágnes (2020) A jelenlegi előmeneteli-minősítő rendszer hatásának kutatása- az értékelésen már átesett pedagógusokkal készült interjúk alapján. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Terényi-Kincses, Dóra (2008) Médiamerülés kisgyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tesch, Zsanett (2022) Csoporthatás befolyása a fogyasztói választásokra az 1-es típusú diabéteszes gyermekek szüleinek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Teutsch, Ágota (2021) Christovich Imre könyvtára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Thabit, Abduljabbar Rageh (2022) Financial Inclusion and Poverty Alleviation : case study of India. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Thepphavanh, Nimitxay (2016) Policy-Making at the Regional Level: Role of the European Parliament in EU Policy-Making after Lisbon Treaty on the Issue Concerning Migrants. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Thury, Nikolett Ildikó (2013) A választottbíráskodás működésének áttekintése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Thury, Judit (1963) Hogyan hatott a villamosítás Békéscsaba ipari fejlődésére. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Thurzó, Anna (2009) Civil összefogás akcióterve a Budapest XVII. kerületében lakók életminőségének javítására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Thámm, Lászlóné (1981) Duna-Tisza-közi tőzegkitermelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Thán, Judit (1998) A társadalmi környezet és egy lehetséges innováció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tiagó, Manuel (1998) Az Európai Unió külkereskedelem-politikája és a Lóméi konvenciók. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Tiba, Zsanett (2012) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról Összehasonlító elemzés Heves és Csongrád megye 2005-2009 közötti demográfiai adatairól. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tibai, Ferenc (2000) Nevelési lehetőségek a Középiskolai Kollégiumban, különös tekintettel a Szakkollégiumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tibai, József (2001) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tibol, Katalin (1991) A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola története a kezdetektől 1960-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tibolya, Katalin (2010) A feminista művészet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tichy, Zoltán (2005) Gyűrűfű. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tichy-Rács, Péter (1999) A közművelődési könyvtárakban használt reklámok és eszközeik. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tichyné Orgovány, Erika (2005) A tehetséggondozás és a képzőművészeti oktatás viszonylatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tick, Zsófia (2023) Szeged fejlettségi szintjének vizsgálata az okos város szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tick, Vera (1998) Ellenőrzés a közoktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ticsinyin, Anton (2014) A pártfogó felügyelet végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tiger, Kristóf (2020) A rekreációs szabadidő eltöltés megjelenése élsportoló egyetemistáknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tigyi, Terézia (1965) Martfű településföldrajza és gazdasági élete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tihanyi, Andrea (2011) A jogi oktatás célja, funkciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Dániel (2015) Az Európai Unió államntani jellege : (Államszövetség vagy szövetségi állam). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Dániel (2017) Az arab tavasz és hatásai Törökországra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Dániel (2011) A közúton elkövetett szándékos közlekedési bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Katalin (2004) Vezetésértékelés egy ciklus végén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Zsuzsa (2022) 1. The President’s Role in Advancing Criminal Justice Reform ; 2. Childhood as Grounds for Preclusion of Criminal Punishment [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Ármin (2023) Tiltott hadviselés, fegyverkezések a történelem során és az ezeket szabályozó egyezmények. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Klára (2005) Diákjogok az iskolában : diákjogok érvényesülése iskolámban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Szilvia (2006) Hangzóképzési zavarok az óvodáskor végéig, egészséges gyermek esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tihor, Lászlóné (1995) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története : a dualizmus oktatásügye mai szemmel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tikvicki, Dóra (2020) Manipulatív elemek a támogatott influencer posztok szövegeiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tim, Nóra (2009) Gyermekek után járó ellátások rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tim, Nóra (2011) [A szegénység típusai Magyarországon]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Timkó, Nóra (2002) A kommunikáció szerepe az iskola vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Timár, Antalné (1979) Az írásvetítő alkalmazása a matematika tanításában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Timár, Hajnalka Éva (2019) Életbiztosítás, mint öngondoskodás - kiemelten a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Timár, Judit (1986) Lermontov: Korunk hőse. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Timár, Mária (1979) A Körös-vidék természetföldrajza és jelentősége Békés megye gazdasági életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Timár, Ágnes (1992) A szecesszió épületei Szegeden /Magyar Ede: Reök-palota/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Timári, Judit (2005) Te Is Más Vagy, Te Sem Vagy Más. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tircsi, Bernadett (2011) Az előzetes letartóztatás végrehajtása a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tircsi, Tamás Gábor (2019) A HSR-körlet korlátlan fájdalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tiringer, Tímea Kornélia (2009) Van-e kiút a média világából? : televízió helyett tánc és dráma gyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tirla, Istvánné (1991) Személyiségfejlesztés, a tanulási zavarok megelőzésének lehetőségei iskoláskor előtt. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tisza, Anett (2022) Technikumi tanulók pénzügyi percepciója. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tisza, Anikó (2015) Szociálpolitika a Kádár-rendszerben és napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tisza, Zoltánné (2004) Az önkormányzatok szerepe, felelőssége a közoktatási rendszer működtetésében : (egy kisváros közoktatása az ezredfordulón). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tiszai, Luca (2019) Lopástól a szabad felhasználásig - divat és szellemi tulajdon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tiszai, Rebeka (2017) A Szerb Köztársaság Alkotmányának és Magyarország Alaptörvényének összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tiszai, Anett Olívia (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tiszai, Anett Olívia (2020) A projektmódszer alkalmazási lehetősége magyarórán : digitális újság projekt kilencedik osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tiszainé Zsigmond, Edit (1999) A személyiségfejlődés útja a korai anya-gyermek kapcsolatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tiszlavicz, Ádám István (2022) A meditáció és a fiatal felnőttek lelki egészségének kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tisóczki, Angelika (2022) Sárkányok a mesékben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tisóczki, Flóra (2013) Az európai föderális pénzügyi unió létrejöttének dilemmái és perspektívái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tisóczki, Hajnalka (2011) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tkacsik, Ildikó (1983) A Lenin Kohászati Művek gazdaságföldrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tobai, Rita (2000) Kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tobak, Bence (2016) A halászat és a halgazdálkodási törvény változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tobak, Lajos (2010) Békéscsaba Megyei Jogú Város demográfiai és társadalomstatisztikai sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tobakné Bella, Mária (2007) Kistérségek a közép-dunántúli régióban. A régiós és megyei közoktatás-fejlesztés és kistérségi fejlesztés kapcsolata a közoktatás területén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tohai, Kitti (2012) Az Ebktv. elemzése különös tekintettel a zaklatásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tohai, Szilvia (2011) A kereskedelmi választottbíráskodás sajátosságai: a választottbírósági eljárás konszenzuális jellege Magyarországon és Svájcban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tokai, Margit (2019) A demokrácia és az iszlám kompatibilitásának kérdése, Törökország példája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tokai, Norbert (2004) A Multi-level marketing előnyei és hátrányai a Forever Living Products Magyarország Kft. példáján bemutatva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tokaji, Balázs András (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tokodi, Balázs (2010) OLIGARCHÁK - JELcinizmus : a gazdagság és a hatalom egybefonódása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tokodi, János (2001) Zsombó általános iskolájának alternatív kísérleti oktató programszakasza 1989-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tokodi, Nóra Anna (2020) Halál és gyász a web 2.0 világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tokovics, Tímea (1999) How do fear and anxiety occur in our lives? -The role of different fears and anxieties. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tokár, Ildikó (2012) Megérte? : az Európai Unió mint gazdasági és monetáris közösség a görög válság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tokár, Imre (2001) A fiúnevelés az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban és Kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tokár, Laura Gréta (2022) A tervezett elavulás vizsgálata a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és a körforgásos gazdaság tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tokár, Anikó (1976) A földrajzi fogalmak kialakítása az általános iskola felső tagozatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tolcsvai Nagy, Glória Anna (2004) Arculatváltás a Millenárison. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Toldi, Janka (2021) A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának megítélése és nemzetköziesedése a külföldi hallgatók véleményének tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Toldi, Violetta (2023) A jóléti államok demográfiai kihívásai Magyarországon a rendszerváltozást követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Toldi, Beáta (1994) Empírikus vizsgálat a barátságról az általános iskola felsőtagozataban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Toldi, Levente (1994) Konfliktushelyzetek a mai iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Toldi, Zsolt (2020) A gyermeki jogok érvényesülése Magyarországon, valamint a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatok ezzel kapcsolatos tevékenységének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Toldiné Bukta, Boglárka (2017) A pedagógus és a vezetői munka teljesítményértékelése, egy teljesítményértékelési rendszer működtetésének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Toldiné Pauló, Márta (2021) Tanulási stratégiák vizsgálata tanulásban akadályozott tanulóknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Toldiné Pauló, Márta (2005) Békés Megyei Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium története a rendszerváltást követő években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Balázs (2021) A pszichiátriai zavarral diagnosztizált személyek stigmatizációjának hátterében álló faktorok és a szkizofrénia társadalmi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Gréta Mária (2023) Családszerkezeti változások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Kata (2021) A környezetvédelemhez való viszonyulás vizsgálata a közösségi média használati szokások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Márta (2008) A szervezeti kultúra fejlesztésére tett lépések egy Nevelési Tanácsadóban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Péter (1979) A számítógépek fejlődéstörténete és felhasználhatósága az általános iskolai oktatásban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tolnai, Zoltán (2001) Egy középiskola négy évtizede : (A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola története). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Andrea (2004) Munkamotiváció, avagy tevékenységünkre ható belső és külső tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Andrea (2013) Parasportok Magyarországon. Középpontban a kerekesszékes személyek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Dalma (1992) A serdülőkor érzelmei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tolnai, Henrietta (1999) A családi miliő hatása az interperszonális kapcsolatokra és tanulási tel(jesítmény)sejitményre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tolnai, Kata (2020) Discrimination on RuPaul’s Drag Race: the competition between gender, race and stereotypes. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnai, Katalin (1982) Cigánytanulókkal kapcsolatos oktatási-nevelési kérdések különös tekintettel a cigány iskolákban, -osztályokban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tolnainé Kern, Dr. Gabriella (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnay, Julianna (1989) A fiatalkorú elítéltek olvasási szokásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Toma, Zsuzsanna (1977) A tanulók véleménye az osztályozás nélküli értékelésről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tomasev, Marinné (2018) Konfliktuskezelés és alternatív vitarendezés lehetőségei az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tomasev, Marinné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tomasev, Marinné (2014) A hátrányos helyzetű tanulók támogatásának eredményes megoldása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tomasev, Marinné (1994) Nagycsoportos óvodás gyerekek óvodához való viszonya és iskolavárása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tomasev, Marinné (2011) A projektmunka alkalmazásának gyakorlata az általános iskolai oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tombor, Lilla (2009) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtásáról különös tekintettel a szabadságvesztés-büntetés, a javítóintézeti nevelés és a pártfogó felügyelet végrehajtására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tombácz, Ákos Ferenc (2017) A faktoring, mint finanszírozási forma jogi és gazdasági alakulása az elmúlt egy évtizedben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tombácz, István (1971) A földrajzi munkafüzeti feladatok és földrajzi feladatlapok alkalmazásának módszerei az 5-8. összevonású tanulócsoport oktatása során. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tombácz-Barna, Gabriella (2012) A börtönoktatás helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tombáczné Kovács, Mária (2010) Humánerőforrás menedzselése : a vezető lehetőségei a személyzetfejlesztés területén a továbbképzés változásai tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tomcsa, Dóra (2010) A frankofónia mint a francia külpolitika célja és eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tomcsa, József (2015) A Kormány gazdaság- és kereskedelempolitikája : a multinacionális kereskedelmi vállalatokat érintő szabályozások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tomcsa, József (2020) Variations on the Statehood of the European Union: An Eternal Question. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tomcsányi, László (2008) Beavatás A férfi útja a mai társadalom tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tomcsányiné Gyenes, Györgyi (1992) Nemzeti alaptanterv a társadalmi változások tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tomcsáné István, Noémi (2022) A megfelelő önismeret jelentősége a mediációs folyamatok során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tomicsek, Norbert (2014) A Natura 2000-es területek földhasználati szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tomity, Mária (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tomka, Lilla (2020) Az Erzsébet Táborok világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tomka, Sára (2020) A különélő szülő lehetőségei a kapcsolattartás akadályozása esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tomor, Rebeka (2022) Az osztott perszerkezet kialakulása, előzményei, valamint annak összefüggése a perhatékonysággal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tompa, Erika (2009) A televízió hatása a gyermekek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tompa, László (2004) Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés egy intézmény hosszútávú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tompa, Erika (2008) "Fél évszázada könyvek között": Koszorús Oszkár könyvtáros, könyvesboltvezető, helytörténész, Orosháza díszpolgára pályaképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tompa, Zoltánné (1993) Személyiségfejlesztő tevekénység. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tompai, Attila Csaba (2007) Minőségirányítási rendszerfejlesztés a dokumentálás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tompos, Bianka (2020) Szakmódszertani Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tompos, Bianka (2020) Természetismeret-környezettan tanításának helyzete és lehetőségei a magyar-német két tanítási nyelvű oktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tompán, Magdolna (1999) Fejezetek a Battonyai Római Katolikus Polgári Leányiskola történetéből 1935 és 1947 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tomán, István (1991) Gyermekek tűzvédelmi nevelése az általuk okozott tüzek megelőzése érdekében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tomán, Mihályné (1995) Hátrányos helyzetű tanulók az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tonelliné Grubich, Éva (2001) Az óvoda és a család kapcsolata a gyermeki szocializáció kapcsán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Topa, Csaba (2001) A hátrányos és veszélyeztetett helyzetű gyerekekkel kapcsolatos differenciáló tevékenység : (Mi így csináljuk!). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Topal, Sedef Asli (2017) The challenges of European democracy and political integration: empirical research & discourse analysis. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Toperczer, Annamária (2006) Az alapszófajok játékos tanítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Topálszki, Nikolett (2021) Munkavállalók motivációja az otthoni munkavégzés során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Topálszki, Szabin (2020) Vezetés és motiváció, a motiváció szerepe a munkahelyi életben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Torday, Róbert (1996) Szövetkezeti átalakulás folyamata és következményei. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Torgyik, Bettina (2009) Általános gyermekvédelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torjai, Balázs (2022) Otthoni fizikatanulás digitális eszközök segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torjai, Balázs (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Bence (2022) Permutációs játékok használata a függvények tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Bence (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Endre (2008) Környezetvédelemre való nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Evelin (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Myrtill (2019) A kényszergyógykezelés végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Noémi (2019) A liberalizmus érték és- intézményrendszerének alakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Erzsébet (1991) Az érzelmek fejlődése /összehasonlító vizsgálatok/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Torma, Szilvia (2006) A reklám hatása : Reklámvilág - gyerekszemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Tibor (2014) Virtuális Falu Program a vidéken élő fiatalokért. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Tímea (2009) Az SMS-nyelv hatása a köznyelvre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tormáné Kiss, Bernadett (2022) Gamifikáció az ének-zene oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tormáné Kiss, Bernadett (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyai, Gergely (2014) A bűnszervezettel kapcsolatos büntetőjogi rendelkezések értelmezésének problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyai, Gergely (2012) A szervezett bűnözés per se inkriminációja az uniós jogharmonizáció tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyainé Kovács, Julianna (2013) Az érettségi vizsgák története Magyarországon : az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyi, Zsuzsanna Katalin (2012) Betegjogok hazánkban, különös tekintettel az eutanáziára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyi, Sándorné (2007) Az öko-iskolák szerepe a környezeti nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyi Molnár, Zoltán (2008) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervező munkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyi-Molnár, Adrienn (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tornyos, Ervin (2007) A család életmódjának, életvitelének szerepe és hatása a gyermek szocializációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Toroczkói Tatarik, Ottilia (1934) Rákospalota településföldrajzi leírása. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Torzsa, Edina (2000) A tudás fája mindenkié, cigány gyerekek az oktatásban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Torzsa, Krisztina (2008) Paradigmaváltás a közművelődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torzsáné Orvos, Emese (1990) Újkígyós népességi viszonyai 1816-1849. között. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Totterveich, Anita Zita (2020) The nuclear test ban regulations with special regard to the French nuclear testing case. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Toásó, Tímea Mária (2022) Egészségcélok vizsgálata: a páros megküzdés minősége, a célokkal kapcsolatos stressz és a párkapcsolati elégedettség kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trabalka, István (1993) A rádió mint tömegkommunikációs eszköz. A műsorkészítés néhány módszertani és technikai eszköze. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Traj, Ilona (2005) A felnőttoktatás helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trajer, Szilvia (2001) A Battonyai SOS-gyermekfalu pedagógiai hatékonysága : anya-gyermek kapcsolat bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trajné Szabados, Henrietta (2007) A globalizáció hatása étkezési kultúránkra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trapp, Cintia Alexandra (2020) A napelemes rendszerek telepítésével foglalkozó vállalatok marketingkommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Trapp, Ilona (1970) Soltvadkert település- és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Trarov, Nikolay (2021) Effects of recently implemented monetization ways in VGI on consumer experience in video games. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tratter-Sütő, Kitti (2016) A motiváció és hatékonyságának vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trauner, Tim (2022) A Német Császárság történeti demográfiai vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Trecska, Éva (2022) A konfliktusok kezelésének lehetőségei egy iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trefil, Pálné (1989) A környezeti ártalmak hatása az iskolás korú gyermekekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Trefil, Rita (2005) A német nyelvű mély web forrásai az interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Trencsényi, Sándor (1998) A Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola története. Masters, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola.
Trepák, Kata (2021) 2-3. osztályos tanulók szókincs- és szógenerálási jellemzőinek vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tresz, Adrienn Katalin (2005) A mese és a televízió hatása az általános iskolás gyermekek személyiségfejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Treznyák, György (2009) Az iskola mint szervezet sajátosságai és vezetői kommunikációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trieberné Gettlinger, Gyöngyi (2007) Tájékoztatás és internet: az elektronikus könyvtárak szerepe a könyvtári tájékoztatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tringel, Ilona (2000) Motiváció az iskolai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tripa, Ilona Gyöngyi (2023) Két szegedi jezsuita kincskereső kéziratos könyv és annak elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Trischler, Nóra (1999) Az ingatlanmarketing helyzete Magyarországon, Újépítésű lakóingatlanok sajtóhirdetése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Triznerné Szabó, Anita (2007) Kistérségi összefogás szerepe a fiatalkori bűncselekmény, áldozattá válás csökkentésében, valamint az egészségfejlesztésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Triznerné Szabó, Anita (1999) Az egypetéjű ikrek egészséges testi – lelki – szellemi fejlődése és nevelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Triznyai, Jenőné (1970) Orosháza. Tekintettel a természeti földrajzára, valamint földjének és a város történetének kialakulására. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Trnovszki, Ákos (2014) Életszínvonal alakulása és az azt befolyásoló tényezők Magyarországon (1990-2013). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trnyik, Gyöngyi (2006) Pitagorasz tétele. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Troján, Tamás (2013) A közszereplők személyiségi jogai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trombitás, Benjámin (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Trozner, Dorottya Komplex matematikaoktatási kísérlet az alsó tagozatban:vizsgálódás a halmazelmélet és logika területén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Truczán, Annamária (2010) Az élet elleni bűncselekmények alap- és privilegizált esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trudics, Béla (2020) Facebookon végzett remarketing tevékenység vizsgálata szegedi vendéglátóhelyek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Trungel, Dávid (2018) A házassági vagyonjogi szerződés és a fakultatív vagyonjogi rendszerek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trádler, Anita Mária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tráser, Nándor Zoltán (2023) Az informális városi zöldterületek vizsgálata Szegeden a COVID-19 pandémia alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tráserné Horváth, Annamária (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trásy-Klemm, Luca Etelka (2023) Coaching szemléletű vezetés lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trázer, Tímea (2007) Egyedül nevelő szülő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trényi, Norbert (2012) A japán típusú munkaügyi kapcsolatok kialakulása, különös tekintettel a vállalati menedzsmentre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trényi, Adrienn (2020) Lehetséges adópolitikai döntések várható hatásai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tróbertné Klein, Beáta (2001) Egyházi iskolától egyházi iskoláig : (Történeti áttekintés - mai dilemmák). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trócsányi, Anna (2009) A Wesley János Általános és Középiskola jelene és jövője az integráció és az esélyegyenlőség tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Trója, Tímea (2021) Kora gyermekkori logopédiai ellátás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tsereteli, Otari (2014) Georgia és Magyarország demográfiai és társadalomstatisztikai bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tsolenyanu, Komla Daniel (2020) Migration Internationale : Retour de la Diaspora pour un développement effectif a travers l’exemple du Togo. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tuboly, Ágnes (2022) Divatipari márkák logói közti hasonlóságok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tuboly, Ágnes (2020) Vásárlói percepciók egy építőipari kereskedés arculatával kapcsolatban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tubolyné Takács, Mária (2005) A szorongás és önértékelés vizsgálata egy középiskolai osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tubánszki, Dóra (2023) A digitalizáció hatása a munkajog alapintézményeire - a munka jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tucsek, Máté (2023) Az anyagi pervezetés felülbírálata a másodfokú eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tugyi, Brigitta Noémi (2021) A munkanélküliség pszichés hatásai és azok mértékét befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tugyi, Istvánné (2014) Az emberi erőforrások menedzselésének helyi sajátosságai : a Tiszaburai Általános Iskola emberi erőforrás menedzsmentjének vizsgálata, bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tugyi, Vivien (2023) A munkamemória összetevőinek vizsgálati lehetőségei a fejlesztés szolgálatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tugyi, Alexandra Enikő (2014) Hallássérültek helyzete, akadálymentesítése és szabadidős lehetőségei Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tugyiné Káré, Andrea (2012) A családtámogatási rendszer kialakulása kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tukacsné Kovács, Judit (2015) Pedagógusok együttműködése intézményen belül és kívül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tukarcs, Emese (2010) A jegyző jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tukolicza, Tünde (2015) A családpolitika új útjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tukolicza, Tünde (2013) A hozzátartozói nyugellátások kialakulása és fejlődése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tulecz, Magdolna (2015) A munkavállaló kártérítési felelőssége a polgári jog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tulecz, Magdolna (2016) A munkavállaló kártérítési felelőssége a polgári jog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tumbász, Lilla (2023) A digitalizáció okozta változások a számvitel területén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tumó, Magdolna (1982) Munkaeszközök használata az általános iskolai matematika tanításban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tunyogi, Józsefné (1964) Ercsi Cukorgyár ipartörténete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tupcsia, Éva Mária (2012) A gyermekjogok érvényesülése a szociális jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turai, Kristóf (2012) A komprádor elit fogalmának történeti és elméleti háttere,valamint magyarországi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turai, Zoltán (2011) Tőkepiacok és tőzsde. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turainé Mihály, Dr. Evelin (2010) Derű a tanáriban, avagy, a tanári együttműködés és a tanári hatékonyság kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Turbucz, Erzsébet (1998) "Növekedvén növelünk." Karácsony Sándor élete és pedagógiai gondolkodása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turbucz, Sándor (2005) Értékekre nevelés a vasúti személyszállítási szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turbók, Arnold Bertalan (2008) A szakmai szolgáltatás koordinációs-szervezési szintjeinek optimalizálási lehetőségei : (történeti áttekintés és jövőkép). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Turcsik, Kármen (2014) Vita megelőzési és vitamegoldási módszerek a munkajogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turcsik, Kármen (2012) A nők helyzete az új Munka Törvénykönyve előtt és után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turcsik, Viktor (1994) Az osztályozás szükségességének kérdése Új utak az értekezésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turcsánné Csokány, Angelika (2013) A nem vagyoni kártérítés jogintézményének jellemző jegyei és azok megvalósulása a bíróságok jogalkalmazási gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turcsányi, Zsolt (2013) A jövedéki adójog szankciórendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turcsányi, László (1967) Az applikáció alkalmazása az általános iskolai földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Turcsányi, Marianna (1992) A kisgyermek- és óvodáskor pszichoszexuális fejlődését segítő és gátló hatások. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turcsányiné Kertész, Ilona (2011) A verbális készség megjelenése az iskolai és iskolán kívüli tevékenységekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turczel, Gábor (2006) Befolyásolás és meggyőzés, avagy a manipuláció művészete a reklámokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turek, Mónika (1995) A magyar világkiállítás hipotézise. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turi, Alexa (2021) A könyvtáros szakma fejlődése Magyarországon a kora újkortól 1913-ig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Alexandra (2017) Reklám és kiskorúak védelme a médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Anita Virág (2021) A zöld marketing megítélése és lehetséges eszközei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Annamária (2017) Az önálló zálogjog újraszabályozása a magyar magánjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Attila (2018) Adataink és magánszféránk védelmének alapvető kérdései a munkajog és a közösségi média kontextusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Gábor (2018) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Judit (2022) A duális és kooperatív képzés, mint szakmai gyakorlati trend. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Melinda Zsuzsanna (2014) Az alapelvek érvényesülése a közigazgatási perekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Ágnes (2011) Az Európai Unió támogatáspolitikája a magyarországi határ menti együttműködésekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Csaba (2006) Termelőszövetkezet a felemelkedésért, a művelődésért. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Judit (2020) HR eszközök érvényesülése a Sárréti Mazsorettek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turiné Keil, Andrea (2008) Különbözőségek és azonosságok az Európai Unió három tagállamának iskolarendszerében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Turjányi, Ágnes (2012) A Cegléd Városi Önkormányzat belső és külső PR kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turkevi-Nagy, Klaudia (2016) A kábítószer-abúzus és a büntetőjogi felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turkevi-Nagy, Klaudia (2020) Az elektronikus hírközlés versenyjogi aspektusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Turnovszky, Valéria (1989) Napközis munkám az egyéni képességfejlesztés tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turos, Lajosné (1972) A térkép alapismeretek fejlesztése az általános iskola 5. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Turu, Rebeka (2021) Az időperspektívák és az életmód kapcsolata a pszichológiai jólléttel fiatal felnőttkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turu, Rebeka (2023) A kapunyitási pánik vizsgálata fiatal felnőttek körében az élet értelmesség, a társas támogatás és a megélt énhatékonyság függvényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turuc, Krisztina (2014) A diploma gender összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turuc, Roxána (2020) Hátrányos helyzetű gyermekek szókincsének vizsgálata szabad szóasszociációs módszerrel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turza, Dorina Ibolya (2023) Слушать и не разочаровать. Трудности аудирования в венгерской аудитории. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turza, Dorina Ibolya (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Turzó, Antal (1997) Az ásotthalmi iskolák története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turzó, Ottó (2020) A Csavarker Plusz Kft ajánlórendszerének fejlesztési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turán, Csaba (2010) Migráció és foglalkoztatáspolitika Magyarországon és az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turáni, Katalin (1995) Nem-verbális kifejezőeszközök a kommunikációban (Grafológia és gesztusnyelv) Beszélő betűk és gesztusok... Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turánné Lippai, Krisztina (2021) A romák helyzete és integrációja Magyarországon - különös tekintettel a szanki Bari shej program tanulságaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turányik, János (1989) Az elitéltek magatartásának vizgsálata a fegyelmi lapok alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Turó, Attila Gábor (2019) A Munka Törvénykönyve által hozott változások 2012-ben; munkaügyi viták rendezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turóczi, Györgyi (2007) Wortstellung des Hauptsatzes in dem Ältesten Gerichtsbuch der Stadt Käsmark/Kežmarok aus den Jahren 1533-1553“. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turóné Guba, Anna (2007) A sajátos nevelési igényű tanulók szakszerű fejlesztése, és feltételrendszerének kialakítása a kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Turóné Géczi, Renáta (2007) A Posta története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turú, Gusztáv (2006) Az élelmiszerpiac változása a '90-es évektől napjainkig Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Turú, Patrik (2023) Agrostar Vegetables Kft. logisztikai folyamatának és működésének bemutatása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Turúné Tóth, Anikó Anna (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tusay, Annamária (2013) A geotermális energia, mint megújuló energiaforrás jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tusjak, Tünde (2014) Teaching Portfolio. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tusjak, Brigitta (2007) Az Internet használat hogyan befolyásolja az iskolai eredményeket egy szakképző iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tuska, Alexandra (2023) Személyes adatok védelme a közösségi media felületeken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tuska, Péter (2015) A Földforgalmi törvény szabályai a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tuski, Tamás (1990) Társadalmi egyesületek és olvasó körök Kisújszálláson: a kisújszállási 48-as Olvasó Kör és adatok a Munkás-olvasó körről. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tuskáné Sajben, Mária (2004) Hiányzó láncszem a minőségbiztosítási rendszerben : az önkormányzati fenntartói minőségirányítási program. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tuskó, Judit (2006) Szeged szállodái a századfordulón. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tusori, Éva (2019) A reklámok szerepe a szájhigiénés eszközök kiválasztásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tusser, Attila (2001) Першi українськi школи та зacнувaннaя Київськoї Акaдeмiї. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tutkovics, Éva (2014) A környezeti jogi felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tuzson-Berczeli, Péter (1993) Az alkotáspszichológia elméleti es gyakorlati mozzanataiból: egy kísérlet kapcsán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tweneboah, Georgina (2014) Magyarország kulturális kapcsolatainak alakulása a rendszerváltozástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tweneboah, Georgina (2011) A magyar- francia- kulturális kapcsolatok alakulása 1919-2011-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tyukodi, Irén A diósgyőri vaskohászatot kialakító természeti-gazdasági-társadalmi tényezők. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tábithné Bárkai, Zsuzsanna (1981) Baks község művelődéstörténete 1950-től napjainkig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tábor, Istvánné (2011) A felnőttképzés 10 éve a jogszabályok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tábori, Zoltánné (2006) Minőségirányítási rendszer építése egy óvodai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tábori, Zsuzsanna (2015) A 2008-as világgazdasági válság hatása a dán gazdaságra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tábori, Levente (2007) Oktatásfejlesztési lehetőségek a közoktatásban Magyarországon és az Európai Unióban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Táboriné Aradi, Julianna (1988) Erkölcsi neveltségi szintvizsgálatok egy általános iskolai osztályban /önismeret-énkép/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Táborosi, Renáta Krisztina (2015) Szervezeti klímamérés a zsombói Nefelejcs Katolikus Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Táborosi, Andrea (1990) Személyiség vizsgálat gyermekrajzokon keresztül. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Táborosi, Dominika (2015) Konfliktusok és konfliktuskezelési stratégiák, módszerek egy multinacionális vállalatnál, munkatársak között felmerülő konfliktusok és azok kezelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tácsi, Zsanett (2012) Az oktatásügy helyzete, továbbfejlődése a magyar iskolarendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tálai, Tibor (2005) Az átlagostól eltérő tanuló : (a magatartászavarok megítélése közmegegyezés kérdése). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tálas, Mária (2014) Integrációval kapcsolatos pedagógiai attitűdök összehasonlítása egy integráló és egy szegregáló intézmény esetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tálas, Zsuzsanna (2021) A mentalizáció, az észlelt szülői bánásmód és a kötődés kapcsolata serdülőkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Táncos-Turi, Judit (2009) Milyen hatással van a televízió a mai magyar családszerkezet alakulására? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczos, Fanni (2019) Munkáltatói felmondás szabályozása és joggyakorlata, különös tekintettel a rendkívüli felmondásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczos, Ágnes (2011) A beszámítási képességet kizáró ittasság és a büntetőjogi felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczos, Dániel (2011) Az internet története és az internetkultúra a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczos, Edit (2008) A könyvtár-pedagógia módszertana és a könyvtárostanár szerepe a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczos, Gábor (2001) A nehezen nevelhetőség (Egy magatartászavaros kislány fejlődésének tükrében). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczos, László (2004) Fiatalkori devianciák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tánczosné Gangli, Márta (1979) Tanulási motiváció vizsgálata az általános iskola 5.-8. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tápai, Ramóna (2022) Személyes egészségcélok a fontos másokkal való kapcsolat kontextusában – Hogyan kapcsolódik össze a motiváció, a fontos másoktól kapott támogatás, a cél elérésének hatása a fontos kapcsolatokra és az élettel való elégedettség? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Rita (2008) Egészséges életmódra nevelés : egészséges életmódra nevelés az óvodáskor és iskoláskor átmenetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Vivien (2016) Az iszlám házasság összehasonlítása a zsidó házassággal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Zoltán (2004) Szabályos testek az általános iskolában,és oktatásuk geometriai szoftverekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Ramóna (2020) Az alvásminőség, különösen a rémálmok kapcsolata a szubjektív jólléttel, személyiségjellemzőkkel és a stresszel fiatal felnőtteknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Róbert (2008) Az autógyártás, az Opel társaság kialakulása és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Tamás (2007) A Magyarország gasztronómiatörténetének kialakulása, jellemzői és sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápai, Tiborné (2007) Egészségnevelés, szabadidőtevékenység, sport (Kiskunhalason, a Szűts József Általános iskolában). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tápainé Keresztes, Judit (2005) A szegedi kultúrpalota élete Móra Ferenc igazgatósága alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tárkány-Szűcs, Ágnes (2015) Az állampolgársági eljárás és annak alkotmányjogi garanciái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tárkányi, Evelin (2014) A szegénység alakulása Magyarországon a rendszerváltást követően napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tárkányi, Zsófia Éva (2020) A munkabalestek hatása az egészségi állapot és a szociális ellátások tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tárnok, Lászlóné (2016) A békési kistérség demográfiai, társadalomstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tárnok, Margit (2007) A Fővárosi Beszédjavító Intézet története a közoktatási változások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tárnok, Mónika (2018) A kapunyitási pánik jelensége és annak vizsgálata szegedi egyetemisták körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tárnok, Anna Mária Helga (1942) A Fertő, mint település-földrajzi tényező. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Tárnyik, Szilvia (2009) „Érték a gyermek?” : gyermekbántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tárnyik, Ildikó (1998) A számítógép szerepe az oktatás folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tárnyik, Pálné (2004) "Bántalmazott nő vagyok?" Családon belüli erőszak és gyermekbántalmazás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tátrai, Martina (2013) Börtönügy külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tátrai, Martina (2017) Kapcsolattartás a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tátrai, Orsolya (2012) A munkaviszony megszűnése, megszüntetése : a rendkívüli felmondás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tátrai, János (1999) Az ember, aki átélte a katasztrófát. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tátrai, Orsolya (2005) Gyermekek- és fiatalkorúak állami gondozásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tátrai, Zsuzsa (2007) Codices electronici : kódexek digitalizálása német nyelvterületen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Técsi, Szilvia (1998) Az élet árnyékos oldalán, avagy a problémás gyermekről. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Téglás, Attila (2013) A vagyon elleni bűnözés személyi oldalról - egy saját készítésű vizsgálat tanulságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Téglás, Laura (2010) A fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezések a Btk.-ban és az ezirányú büntetőjogi reform lehetséges irányai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Téglás, Attila (2020) A posztmodernitás családmodellje? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Téglás, Ferenc (1992) A deviáns serdülők jellemzése a nevelőotthonban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Téli, Márta (2004) Különbözőségek és azonosságok a nemzeti és egy európai uniós állam Franciaország közoktatási rendszerében : összehasonlító elemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tényi, Anita (2001) Az örökbefogadás problematikája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tézsla, Ágnes (2010) A válás hatása a 7-8 éves gyermekekre gyermekrajzelemzés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tímár, Ella Az endrődi iskolák története 1730 - 1945. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tímár, László (2000) Iskola gazdálkodásának elemzése, költségvetése, finanszírozása (1996 - 2000.). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tímár, Éva (1991) Az iskola egyéni arculatát meghatározó néhány belső jellemző. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Tímár, Anita (2007) Konfliktusok az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tímár, Ildikó (2020) A szakmalátogatás, mint élmény szerepe a pályaválasztásban. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tímár, Imre (1998) Középiskolai Kollégium pedagógiai nevelési programja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tímár, Ottó Zoltán (2007) XVIII. századi erdélyi élet emlékírók iratai alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tímár, Tímea (1995) Amatőr képzőművészeti mozgalmak kialakulása és fejlődése Békés megyében /1945-től napjainkig/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tímárné Fischer, Magdolna (2001) A tehetséggondozás egyik lehetősége a rákóczifalvi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóbel, Ibolya (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóbi, Melinda (2019) Az összehasonlító reklámok elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóbiás, Lászlóné (2000) Tervezési módszerek és technikák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóbiás, Fanni (2020) Best Iroda Kft. életciklusainak elemzése Adizes modellje alapján. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóbiás, Tünde (1992) A pszichoanalízis hatása a szépíró Kosztolányira. Kosztolányi Dezső: Pacsirta. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tódor, Elizabet (2021) Az óvodáskorú gyermekek IKT eszközhasználatának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tódor, Melinda (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tódor, Zoltán (2004) Andragógia : (felnőttoktatás jelenlegi helyzete Szentesen). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tósaki, Dorina (2020) Szegedi turisztikai szolgáltatók web 2.0-ás tartalmainak változásai, átalakulása az elmúlt 5-8 évben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tósoki, László (2004) A Váci Piarista Gimnázium. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tószeczkiné Cserven, Éva (2001) A tanulás és szabad foglalkozás lehetőségei és módszerei a napközi otthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tószegi, Csilla Magdolna (2012) Teleházak Magyarországon és más országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tószegi, Gyula (2006) Magyarországi teleházak részvétele az információs társadalom kialakulásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tót, Szilvia (2021) "A végtelenbe és tovább"-, azaz középiskolai kortárs segítés Kecskeméten. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tót, Anita Éva (2018) Különbségek a nemek között és ezek társadalmi hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóta, Ninetta (2022) Meddő férfiak körében alkalmazott paramedikális tanácsadás hatásai a megküzdési módokra, az önértékelésre, a stresszre, a depresszióra, a szorongásra és a társas támogatás növelésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóta, Ninetta (2020) Hogyan jelenik meg a kiégés az egyetemi tanulmányok során? - Orvostan- és tanár szakos hallgatók kiégésének vizsgálata az elmélyülés, az elkerülő célok, valamint a követelmények és erőforrások modell tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóta, Tímea (1993) A 14-18 éves (antiszociális) intézeti lányok családi élettel kapcsolatos elképzelései, elvárásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Adrienn (2022) Egészséggel kapcsolatos célok és fontos helyek együttes vizsgálata. Egészséggel kapcsolatos fontos helyek élményei és lelki egészség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Adrienn (2014) Munkavállalók személyhez fűződő jogai, különösképpen a munkahelyi adatvédelem szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Adrienn (2010) A munkanélküliség alakulása és a munkanélküli ellátási rendszer változásai Békés megyében a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Adrienn (2021) A nonverbális kommunikáció vizsgálata a 6-12 éves diákok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Alexandra (2021) Beillesztés, integráció az óvodába az pedagógusok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Alexandra (2013) A fegyveres intervenció megítélése a nemzetközi jogban Különös tekintettel az USA 2003-as iraki beavatkozására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Alexandra Katalin (2015) Tárgyi bizonyítékok és a kriminalisztika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Alexandra Sára (2021) A Hód Plast Kft. kapcsolati portfólió elemzése és a vevői kapcsolatok eredményességének fokozása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2010) Kiskorúak örökbefogadása, szakszolgálati és gyámhivatali feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2011) Tatabánya város munkaerőpiacának jellemzése különös tekintettel a munkanélküliségre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2013) A börtönügy helyzete külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2021) Óvodai érzékenyítő program látássérült gyermek befogadásáért. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, András Bence (2023) A járványügyi korlátozások hatása a büntetőeljárás nyilvánosságára és a terhelti jelenléthez való jog gyakorlására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, András László (2010) A csődeljárás, a felszámolási eljárás, valamint ezek gyakorlati problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anett (2021) A Budapest Pride története és megjelenése a magyar sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anikó (2009) [A Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Zrt. üzemanyag megtakarítási ösztönző rendszere]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anita (2022) A közösségi média marketing értékesítés-befolyásoló szerepe különös tekintettel a Facebook és az Instagram platformokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anna (2006) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária (2022) Az önkormányzat természet- és környezetvédelmi hatásköre és feladatai, kiemelt figyelemmel a jegyző szerepére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária (2009) A büntetőjogi mediáció, avagy a büntető ügyekben alkalmazott közvetítői tevékenység. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária (2009) A környezeti nevelés sajátos eszközei a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária Judit (2023) A Mesterséges Intelligencia szerepe az autizmus diagnosztizálásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Antalné (1968) Az összevont osztályokban folyó számtan-mértan tanítás megszervezése és módszerei. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Attila (1997) Az álmoskönyvtől az analízisig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Attila (2023) Mobilalkalmazásokkal történő fizetési szokások az SZTE MK hallgatóinak körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Attila (1996) A verbális humor lehetőségeinek kérdéséhez. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Tóth, Attila Tas (2018) A hűtlen kezelés bűncselekményének megítélése a polgári jog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Attila Tas (2015) A tulajdonjog korlátai – alapjogi szempontból. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Attiláné (2022) Mediáció a gyerekvédelemben - Mediáció és szerepe az óvodai és iskolai segítő tevékenységben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Attiláné (2002) A hatékony tanulás hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Aurél (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Aurél (2022) A kooperatív tanulásszervezési módszer alkalmazása iskolai kontextusban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Balázs (2009) A média és az informatika növekvő szerepe a kiválasztási, toborzási folyamatokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Balázs (2010) A média és az informatika növekvő szerepe a kiválasztási, toborzási folyamatokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Balázs (2005) A projekt ötlettől a megvalósításig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Balázs Szabolcs (2023) Intergenerációs tanulás és tudásmegosztás közfeladatot ellátó szervezetekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bea (2009) Védett területek jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Beatrix (2005) Deutschunterricht im Computerraum: Computereinsatz bei der Entwicklung des Leseverstehens. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Beatrix (2022) Gyászfeldolgozás gyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bence (2023) Az autonóm járművek technológiai működése és a marketingkommunikáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bence (2023) A Covid-19 világjárvány első hullámának magyar egyetemistákra gyakorolt hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Benjámin (2013) Non-profit és civil szervezetek helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bernadett (2010) Az életszínvonal alakulása Magyarországon egyes társadalomstatisztikai mutatók tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bernadett (2009) Az élettársi kapcsolatra vonatkozó jogi szabályozás fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bettina (2023) Néphagyományőrzés az óvodában : terepkutatás a néphagyományőrzés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bianka Lilla (2014) Törökország, mint regionális hatalom. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Blanka (2023) Digitális marketingeszközök hatása az impulzusvásárlásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Boglárka (2023) Mozgássérült gyermekek integrációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Boróka (2021) A félgyász viselet – az ócsai példa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Brigitta (2008) Egészséges életmódra nevelés a nevelőotthonban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Brigitta (2012) A munkaidő, különös tekintettel a munkaidőkeretre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bálint (2017) A fogadási csalás a nemzetközi és magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bálint Viktor (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bálint Viktor (2021) A matematikai logika tanítása a középiskolában:módszertani segédanyag. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Béla (1999) A magyar iskolarendszerű szakképzés átalakulásának folyamata. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Tóth, Csaba (2013) Az individuális munkajogi szabályozás változásai az új Munka Törvénykönyve tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Csaba (2011) A munkaviszony megszüntetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Csabáné (2001) Az élet mint érték Lehetőségeink az óvodai testi nevelés területén - a vezető óvónő tervező, szervező, ellenőrző és értékelő tevékenysége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Csilla (2019) Az önálló zálogjog a refinanszírozás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dalma (2013) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Diána (2014) Szabálytalanságkezelés az uniós forrásból finanszírozott projektek esetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Diána (2021) Társfüggőség, depresszió és önértékelés összefüggésének mérése hazai mintán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dominika (2011) A szerződés keletkezésének összehasonlító elemzése az angol és a magyar jog valamint a Bécsi Vételi Egyezmény szabályai alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dorina Klára (2018) Erőszakos vagyon elleni bűncselekmények, különös tekintettel a rablásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dorottya (2013) A jugoszláv szocializmus modell sajátosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dóra (2015) Diplomások munkaerő-piaci helyzete a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dóra (2011) A képviselő-testület (közgyűlés) bizottságainak szervezete és működésük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Edina (2021) Páros megküzdés, kapcsolati elégedettség és észlelt stressz összefüggéseinek vizsgálata súlykontroll-tervvel rendelkezők körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Edit (1971) A függvényfogalom előkészítése az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Enikő (2022) Egyetemi hallgatók kiégésének vizsgálata a Követelmény-Erőforrás Modell segítségével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Enikő (2014) Közalkalmazotti jogviszony létesítése és megszűntetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Enikő (2022) Piaci bevezetés előtt álló startup vállalkozások marketingstratégiája Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Enikő (2021) A környezetbarát termékcímkék, mint vásárlási döntést befolyásoló tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Enikő (2010) A multimédia hatása a gyermek jellemének fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erik Csanád (2023) A toborzás új módszerei vállalati példákon keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erika (2008) Az integrált oktatás kommunikációs stratégiái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erika (2006) A nők fogyasztási szokásainak változása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erika Teréz (2014) Munkával való elégedettség és a szakszervezet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ervinné (2009) A pedagógus és a vezető munka teljesítményértékelése, egy teljesítményértékelési rendszer működtetésének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erzsébet (1968) A Fibonacci számokról. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Erzsébet (2011) A közös tulajdon és speciális fajtájának, a társasháztulajdonnak jellegzetességei a keletkezéstől a megszűnésig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Eszter (2010) Az előzetes letartóztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Eszter (2009) A kiskorúak védelmének összehasonlító elemzése a magyar és a német reklámjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Eszter Mária (2012) Az Európai Unió bővítési politikája 2007 után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Evelin (2010) Az Európai Unió és Oroszország gazdasági kapcsolatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Evelin (2013) Bevándorlás az Európai Unióba, különös tekintettel Németország és Franciaország helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Evelin (2022) Differenciálás lehetőségei az Orgoványi Napközi Otthonos Óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Evelin Brigitta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Fanny Zsuzsanna (2022) Tinder-felhasználók szociodemográfiai helyzetének és motivációinak összefüggése az önértékeléssel és a testképpel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ferenc (2007) A Zala-Kar Térségi Innovációs Társulás közoktatási mikrotársulási hálójának feltárása, lehetséges fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ferenc (2008) A családi szocializáció hatása a fiatalok személyiségfejlődésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ferenc (2012) A közigazgatás transzformációja a rendszerváltástól, különös tekintettel a járások bevezetésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Frank (2022) Egyetemisták étkezési szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Fruzsina (2014) Minősített adatok kezelése és vizsgálata a büntetőeljárásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Fruzsina (2023) A médiában ábrázolt pszichológuskép hatása a gyógyító folyamatokra és a segítségkérési hajlandóságra - Pszichológus sztereotípiák vizsgálata a médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gabriella (2014) Az orosz szerepvállalás a Balkánon a Jugoszlávia felbomlását követő időszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gabriella (2022) Fejlesztő irodalomterápiás foglalkozások középiskolás diákok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gabriella Nikoletta (2022) A mediáció alkalmazása Csongrád-Csanád Megyében az általános iskolákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gellért (2009) A cselgáncs, mint küzdősport oktatásának lehetősége az alsó tagozatos testnevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gergő (2015) Kisebbségi területi autonómiák Európában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gizella Ildikó (2015) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor (2002) Az emberi erőforrás menedzsment új megközelítése a közoktatásban : avagy A nemzetgazdaságban alkalmazott humán erőforrás menedzsment eredményei miként használhatók a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor (2000) A Lotus Notes rendszer bevezetése a Tiszaújváros-Tiszaszederkényi Vásárhelyi Pál Általános Művelődési Központban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor (2021) A zöldtetők legfontosabb környezeti hatásainak elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor Márton (2011) A fizetési meghagyásos eljárás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor Tamás (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Géza (2008) A mezőtúri fazekas szakképzés története, a céhes időktől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gézáné (2001) A Közoktatási Ellátási Körzetek kialakulása, tevékenysége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Hajnalka (2009) A játékok személyiség- képességfejlesztő hatása kisiskolás korban a nem sajátos és sajátos nevelési igényű tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Helga (2023) Az infláció hatása a magyarországi és a vajdasági élelmiszerárakra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Helga (2021) Munkavédelmi intézkedések sajátosságai, különös tekintettel a közigazgatásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ildikó (2015) Munkanélküliség és a kiútkeresés eredményei Bács-Kiskun megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Imre (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Imre (2008) A többcélú kistérség kiépítésében érintett érdekcsoportok érdekeinek feltárása, elemzése, ütköztetése; a kölcsönös előnyökön alapuló megállapodás kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, István (2008) A gyermeki jogok érvényesülése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, István Péter (2009) A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, István Sándor (1965) A század-elő parasztproblémáinak és parasztjainak ábrázolása : /Tömörkény István, Móra Ferenc, Ady Endre és Móricz Zsigmond műveiben/. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Tóth, Istvánné (2006) A Polgári Többcélú Kistérség közoktatási hálójának feltárása és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ivett (2023) The Political Aspects of Henry VIII's Marriages. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Izabella (2021) Az elítéltek (re)integrációs lehetőségei Szerbiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Jennifer (2019) Sportjog alkotmányjogi nézőpontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Judit (2015) A fogvatartotti nevelés szabályozásának aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Judit (2012) A környezetjogi felelősség érvényesítése konkrét ügyekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, József (2023) Az amigdala szerepe a vizsgadrukk kialakulásában és leküzdésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Józsefné (2000) Vezetői konfliktusok egy iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kamilla (2022) Az olvasási szokások változása óvodás korban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kamilla (2015) Munkavállalói elégedettségnövelés extra költségek nélkül a közigazgatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kamilla (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Karola (2021) A nők helyzete a munkaerőpiac tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kata (2021) Az emberábrázolás és a testséma kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kata (2022) A szürkegazdaság társadalmi megítélése – az áfacsalás módszerei és a kapcsolódó megelőző intézkedések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kata Tímea (2022) A távmunka szabályozása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (2010) Ausztria demográfiai és társadalomstatisztikai viszonyai napjainkban az osztrák népszámlálások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (2019) A közbeszerzés hazai fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kitti (2014) Áralapú visszaélések az EUMSz 102. cikkének tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kitti Írisz (2011) Abortusz Magyarországon: demográfiai megközelítéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Klára Rita (1979) Szemléltető és munkaeszközök alkalmazása az általános iskolai matematika oktatásban. Részletesebben: a szinesrudakról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Korinna (2022) Portfólió - Digitális Adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Korinna (2011) A sari’a jog szerinti öröklés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (2015) Az önkormányzati jogalkotás jövője a múltja és jelene tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (2012) A legális migráció és az Európai Unió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Loretta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Loretta (2023) A szociális kompetencia fejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, László (2006) Iskolaalapítás és változási stratégiák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, László (2001) Rendszerbe lehet-e foglalni egy iskola mindennapi működését? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, László (2004) Tanulási nehézség, diszlexia. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, László (2007) A kistérségi oktatásszervezés - finanszírozás kérdései egy konkrét kistérségben a megváltozott szabályozás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, László Krisztián (2014) Az európai jogharmonizáció elmélete és gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Lászlóné (2010) Vezetővé válás lehetséges útjai a nevelési-oktatási intézményekben : intézményvezetők Kecskeméten. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Lúcia (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Margit (2013) „Stand up comedy - a férfi műfaj?” : vizsgálatok a humor és a gender kérdésköréhez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Margit Kornélia (2008) Az intézményi eredményesség, azon belül a tanulás fejlesztésének lehetőségei a kistérségi együttműködés által : vizsgálat a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása területén működő önkormányzati fenntartású nyolc évfolyamos általános iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Marianna (2008) Halmozottan Hátrányos Helyzetűek a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Marianna (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Marianna (2010) A prevenció jelentősége az olvasási zavar kezelésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Maxima Erika (2021) A kooperatív technikák alkalmazásának összehasonlító vizsgálata 5–8. évfolyamon tanító pedagógusok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Melinda (2014) Az európai civil társadalom problémái Különös tekintettel a fiatalok demokratikus részvételi formáira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Miklós János (2021) Neveléstudományi portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Milán (2011) Alapjogvédelem az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Milán Adorján (2019) Az 1952.évi III. tv (régi Pp.) alkalmazásának gyakorlati problémái és a 2016.évi CXXX. tv. (új Pp.) egyes dogmatikai újításai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Milán Adorján (2019) A testi sértés alap- és minősített esetei és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Milán Gábor (2013) A régi és az új magyar választási rendszer összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Miléna (1996) Életmódkutatás egy mezőgazdasági szakközépiskolában. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Tóth, Márk Sándor (2018) Rács mögött az alapjogok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Márta (2015) A Munka és Pihenőidő nyilvántartása ContiTech Fluid Automotive Hungária Korlátolt Felelősségű Társaságnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Márton (2023) A hódmezővásárhelyi tájházak működésének elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Máté (2023) Beteg elégedettség mérése személyiségtesztek eredményeinek függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mónika (2017) „Mindenhol jó, de a legjobb otthon?” – Az otthonszülés alapjogi kollíziói. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mónika (2022) Szabadidős tevékenységek vizsgálata 7-8. osztályosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, dr. Mónika (2022) Diskriminierung aufgrund der Geschlechtsidentität und der sexuellen Orientierung [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Natália (2009) A modern kommunikációs eszközök (mobiltelefon, számítógép) alkalmazása és hatásai hazánkban, nemzetközi statisztikai kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Nikolett (2014) Az uniós polgárok jogállása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Nikolett (2010) A felülvizsgálat régen és napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Nikolett (2023) A vezetői kompetenciák változása a Covid-19 pandémia hatására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Nikoletta (2009) A csoportos létszámcsökkentés szabályozása hazánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Norbert Gergely (2017) Az Iszlám Állam. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Olivér (2023) A God of War videojáték hatásaival és interpretációival kapcsolatos kutatás 13-15 éves gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Orsolya (2022) Tanári munkaértékek vizsgálata a kiégés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Panna Krisztina (2023) Literary Representations of Mental Illnesses and How They Can Heal Society. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Panna Réka (2023) A nemek közötti kommunikáció filmes reprezentációinak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Petra (2022) Generációs különbségek a mindennapi életünkben és a munkavégzés világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Polina (2019) A kapcsolattartás és a közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogok új szabályai a másodfokú gyámhatósági gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Péter (2013) Szabadalmazható találmány. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Péter (2017) A jövedéki szabályozás és a büntetőjog kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Péter János (2013) Demonstráció, tüntetés : (A nyomásgyakorló eszközök jogszerű alkalmazása a munkaügyi kapcsolatokban). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Renáta (2021) Vállalkozások üzleti modelljének átalakulása egy családi vállalkozás tapasztalatai mentén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Renáta Nóra (2022) Önnek egy új üzenete érkezett! : a közösségi média és a Covid-19 hatása a generációkra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Rita Dóra (2023) A narratív pszichológia szerepe az irodalomterápiában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Rudolf László (2008) A cigányság szokásai és hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Réka (2022) Brunszvik Teréz munkássága és az óvodáztatás kezdetei hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Réka (2021) E-könyv kereskedelem, e-könyvek a könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Sarolta (2022) A szülői felügyelet rendezésének aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szandra (2012) A semlegesség Európában, különös tekintettel Ausztria és Sváj semlegességére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilvia (2016) Az alsó tagozatos gyermekek fejlesztése készségtantárgyakkal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilvia (2008) Lelki egészségnevelés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilvia (2021) A Tanfelügyelet hatása a Vezetői Önértékelés és Fejlesztési terv elkészítésére. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilvia (2014) A feladat-orientált költségvetés alkalmazásának lehetőségei a rendőrségi szerveknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilárd (2013) Kapcsolatok és törésvonalak: szerb és albán nemzetépítés a 19. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Sándor (2022) Csongrád-Csanád megye Munkaerőpiaci helyzete. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Sándorné (2008) Iskolatörténet kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Sára Anna (2021) Employer Branding a Szegedi Tudományegyetemen és az intézmény külföldi hallgatóinak intézményválasztási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tamara Lili (2022) A politikai témájú internetes mémek jelentősége a kortárs digitális kultúrában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tamás (2013) Az előzetes letartóztatás végrehajtása a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tamás (2021) Vallási- és zarándokturizmus Magyarországon a Mária Út példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tamás (2022) A kosárlabda játékvezetők motivációjának és a hivatáshoz való hozzáállásának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tamás (2023) A törpefalvak turizmusának jellemzői a Kelet-Mecsekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2010) A Magyar Posta Zrt. munkaügyi kapcsolatai napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (1999) A jóga szerepe a mai oktatási rendszerben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tímea (2011) A magzati élet büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2009) A mesék hatása a kisiskolások értékrendszerére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2013) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása, ezen belül az elítéltek foglalkoztatása, nevelése és gondozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Valentin (2018) Az Európai Unió és a harmadik államok, különösen az Egyesült Államok közötti adatáramlás szabályozásának új kihívásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Veronika (2022) Politikától való elfordulás : az X Y Z és Alfa generációk jellemzőinek hatása a politikától való elfordulásra Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Veronika (2011) A kártérítési felelősség szabályai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Veronika (2013) A munkahelyi stressz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Veronika (2015) A munkaidő és pihenőidő szabályainak alkalmazása az Eckerle Cégcsoport kiskőrösi telephelyén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Veronika (2013) A munkáltató és a munkavállaló kártérítési felelősségének új szabályai a 2012. évi I. törvény alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Viktória (2023) Tanatofóbia a foglalkozás tükrében: Egészségügyi dolgozók, rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai és egy „civil” csoport halállal kapcsolatos attitűdjei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Viktória Sára (2023) A zenei átadás-átvétel gyakorlatai a Kárpát-medencei népzenei táborokban - Egy kutatás első tanulságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Vince (2011) Munkahelyi stressz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Vivien (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Vivien (2023) Tanítónőképzés a Szegedi Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Tanítónőképző-Intézetében az 1931-1933-as években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Vivien Magdolna (2021) A földrajzi fekvés szerepe a külterületek átalakulásában Szeged-Kiskundorozsma két településrészének példáján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltán (2013) Magyarország demográfiai helyzete a legutóbbi népszámlálások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltán (2013) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltán (2008) A református egyházi iskolák rendszere, irányítása, vezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoé (2017) A Szegedi Református Egyházközség és a "zsidókérdés" 1938-1941. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoé (2019) A Tavares- és Sargentini-jelentés Európai Parlamenti plenáris vitájának elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsanett (2014) Az új típusú biztonsági kihívások és azok kezelési stratégiái az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsuzsanna (2011) Fogyatékosok szociális ellátása, különös tekintettel az értelmi fogyatékosokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsuzsanna Pszichológiai megfigyelő dolgozat A dolgozat a Petvai Sándor 5.c osztályos tanulóiról készült. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zsuzsanna (2012) A kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények jogértelmezési kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsuzsanna (1987) A "vidékiség" konkrét megjelenési formáinak vizsgálata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zsófia (2021) Az employer branding és a social media szerepe a munkaerő toborzásában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsófia (2014) Munkanélküliség Magyarországon és a Dél-Alföldön. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ádám (2022) Munkavállalói teljesítmény vizsgálat a Quality Solutions Magyarország Kft.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ádám (2021) A tabuhatás vizsgálata lexikális döntési feladatban és összefüggései a szorongással és a represszív-defenzív személyiséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ádám (2010) A védő joghelyzete a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (2012) Az ésszerű idő elvének érvényesülése a Polgári perrendtartásban a közelmúlttól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (2022) Vörösiszap szennyezés tanilságai a környezeti katasztrófák megelőzése érdekében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (2019) A korlátolt felelősség korlátlanná válása a gazdasági társaság tagjának estében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (2011) A szocializációval összefüggő nyelvi formák vizsgálata mozgássérült és ép gyermekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágota (2012) Betegjogok kialakulása, fejlődése érvényesíthetősége Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágota (2010) Kereskedelmi közlemények az audiovizuális médiában a hatályos jogi szabályozás és az európai uniós harmonizáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágota, V. (2000) Etikai kérdések a környezetvédelemben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ákos (2010) A büntetés végrehajtásának felfüggesztése és a próbára bocsátás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ákos (2010) A bűnözés és a feltételes elítélés intézményei Magyarországon a statisztika tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Árpádné (2009) A pedagógus értékelés lehetőségei és rendszere a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Éva (2011) A szabadságvesztés-büntetés kérdései és problematikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Adrienn (2004) Így utazik Magyarország. (Különös tekintettel a Dél-alföldi régióra). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Amanda Esztella (2020) Az irodai ergonómia tanulmányozása a szegedi Continental tömlő kereskedelmi irodájában. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2005) Civil kurázsi, az algyői civil szervezetek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (1991) A Kecskemét Kisfái Ált. Isk. és a Szentkirályi Ált. Isk. tanulóinak vizsgálata és összehasonlítása a hátrányos helyzet szempontjából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Andrea (2007) A püthagoreusok kultúrája és számelméletük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Andrea (2006) A szabadidő - különös tekintettel a turizmus jelenségeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, András (1986) Egy rendező - két film Szabó István rendezői pályaképe – különös tekintettel a Mephisto es a Redl Ezredes című filmekre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, András (2000) Kisiskolások úszásoktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anett (2009) Csongrád a kultúra tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anett (2017) Interaktív eszközök használata az alsó tagozatos oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Anikó (1993) Az általános iskolai tanulók tanulmányi eredményeinek nevelésszociológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Anikó Zsófia (2019) Az apává válás pszichológiája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária (2009) Divat és életmód az 1950-es években, Amerikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária Judit (2021) Fogyasztói magatartásformák vizsgálata a kávézás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Antalné (1993) Erkölcsi nevelésünk a tudatszintfelmérés tükrében (Mindszent Dózsa-telepi Iskolában). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Attila (2005) Bűnmegelőzésről az IT-mentor szellemében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Attila (1971) A szentesi járás három új községének, Árpádhalom, Cserebökény és Székkutas községek fejlődési sajátosságai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Attila (1972) A szentesi járás új községeinek fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Attila (1989) A szórakozás és a szórakoztatás szerepe a középiskolák végzős tanulói életében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Attiláné (1995) Óvodáskorú gyermekek társas kapcsolatainak alakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Balázs Zoltán (2005) A szubjektivizmus vagy az objektivizmus. A fotografikus kép problémája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Bernadett (1998) A sport, mint érték a tizenévesek életében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Blanka (2021) Nonprofit szervezetek marketingtevékenységének vizsgálata a Mosolykommandó Alapítvány példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Brigitta (2004) Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Csaba (2007) A multimédia hatása a gyermekek jellemének fejlődésére, korunk gyermekeinek számítógépes szokásainak elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Dezső (1970) Hódmezővásárhely ipara, vonzásköre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Dezső (1999) Tiszasziget kisiskolájának innovációja 1992-1998. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Dávid (2020) A hazai online kiskereskedelmi vállalkozások keresőmarketingjének vizsgálata a fogyasztók szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Edina (2008) A Nők Lapja múltja, jelenje, jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Edit (1992) Családias nevelés egy gyerekcsoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Edit (2013) Mesepedagógia - A mese jelentősége a gyerekek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Edit (1997) "A mesterséges boldogság" - avagy a kábítószer vonzásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Elek (1993) Szabó Pál pedagógiai nézetei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Elemér (2005) A tanácsadás pszichológiája a drogfogyasztás megelőzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Emőke (1993) A József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolájának története és múltja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Enikő (2016) Közalkalmazotti jogviszony létesítése és megszűntetése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Enikő (2010) A Medici-család története és jelentősége a XV. században. "Col Nome di Dio e di Bona Ventura". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Enikő (2011) Általános iskolások nyelvi tudatosságának vizsgálata Földeákon és Makón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erik (2019) Femoralis amputáción átesett betegek posztoperatív ápolása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erika (1999) Szorongás, mint a hétköznapi élet része. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Ernő (2005) A mai magyar közoktatás dilemmái szociológiai megközelítésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erzsébet (1966) Az applikációs módszer alkalmazása a földrajzoktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Erzsébet (1994) Személyiség vizsgálat. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Erzsébet (1987) A szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségei az iskolában és az iskolán kívüli tevékenységekben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Eszter (2020) A matematikai tehetséggondozás a Zrínyi Ilona matematikaversenyen keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Evelin (2008) Az ebook jelene és jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Evelina (2020) Japán-magyar kapcsolatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Fanny Zsuzsanna (2020) A várandósság alatti és szülés utáni depresszió kialakulásához köthető rizikófaktorok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ferenc (1998) Tanár-diák kapcsolat a Trefoil Ágoston Villamos- és Fémipari Szakmunkásképző Intézetben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Fruzsina (1991) Esztétikai-művészi nevelés a reformpedagógiában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Gabriella (2007) Kapcsolatszervezés bemutatása a Katona József Megyei Könyvtáron keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gabriella (2020) "Menni vagy nem menni" A munkaerő megtartásának egyéni és szervezetpszichológiai faktorai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gabriella (2007) PR tevékenység a Katona József Megyei Könyvtárban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gergő (2015) Online veszélyek és tudatos internethasználat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gyöngyi (2007) Az érzelmi intelligencia fejlesztése serdülők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gyöngyi (2006) A világ legfontosabb üzenete: a reklám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Győző (1995) A vezetés funkciói. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Gábor (2007) A SZESZ bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gáborné (1974) A népköltészet tanítása erkölcsi, esztétikai értékeinek szem előtt tartásával. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Hajnalka (2006) Kulturális rendezvények szerveződése Csanádpalotán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Hajnalka (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Hedvig (1998) A 6-10 éves korúak egészséges életmódra nevelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Henrietta (2005) Asszimiláció és diszkrimináció a Közép- és Kelet-Európai zsidóság történetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ibolya (1981) A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Ildikó (1990) A Jászberényi hűtőgépgyár története 1952-től napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Ildikó (2005) Móra Ferenc pedagógiai munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ildikó (1980) A gyermekek hazugságainak vizsgálata kisiskoláskortól a serdülőkorig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Ildikó Rozália (2005) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ilona (2020) Az értelmileg akadályozott személyek szüleinek mentálhigiénéje. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ilona (1994) Tudásszintmérés biológiából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Imre (2004) A szülői háttér hatása a gyermek iskolai teljesítményére és pályaválasztására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Imre Tamás (2004) Az információtechnika és az ember a 21. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Imréné (2000) A Budapesti Rendészeti Szakközépiskola közlekedési ismeretek tantárgy tanterve (szakmai programja ), és tanmenete, a kétéves rendőrképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, István (1989) A felső tagozatos tanulók szabadidő-struktúrájáról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, István (1999) Értelmiségi funkciók, szerepek : empirikus vizsgálata Törökszentmiklóson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, István (1972) A világnézet természettudományos alapjainak lerakása az általános iskola 7. és 8. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, István János (2008) A népművelőtől a felnőttoktatási szakemberig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Istvánné (1964) Jeanette pszichológiai jellemzése /Thuri Zsuzsa: "Francia kislány" c. regénye alapján./. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Istvánné (1992) Játék és a játékos óvodai tanulás a módosított óvodai nevelés program jegyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Istvánné (2001) A minőségbiztosítás lehetőségei : a Comenius 2000. Közoktatási minőségfejlesztési program I. intézményi modelljének kiépítése a kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ivetta (1999) Abolicionizmus és halálbüntetés Magyarországon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Judit (2007) Babiczky Béla tevékenységének összefoglalása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Judit (2020) Biztosítási kockázatok, kockázatkezelés. A szállítmánybiztosítás, mint kockázatcsökkentési módszer fejlődése 2013-2018 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Judit (2012) Fogyatékkal élő gyermekek mozgásfejlesztése Integrált és szegregált formában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Judit Franciaország oktatási rendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Judit (1991) Népi gyógyítás Szamosszegen. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Judit (1995) Szemészeti problémák megjelenésé az írásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Julianna (2001) Hátráltatjuk és veszélyeztetjük gyermekeink fejlődését. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, János (1980) Az egyéni teljesítmény pedagodetermináns meghatározásának pszichológiai kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, János (1967) Képzőművészeti alkotások felhasználása földrajzi fogalmak kialakításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, József (1995) Bokányi Dezső Építőipari Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző pedagógiai programja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, József (1987) Százhalombatta település- és gazdaságföldrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Józsefné (2007) Egy katolikus általános iskola szerepvállalása a kistérség kulturális életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Karolina (2008) Helyzetkép a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet gyermekkönyvtára 11-14 éves olvasóinak olvasási és könyvtárhasználati szokásairól. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (1970) Az egyensúlyérzék szerepe a testnevelés szakos hallgatóknál. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Katalin (1977) Egy gyermek helye és szerepe az osztályközösségben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Katalin (2011) Japán ünnepek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (2006) Minőségi információ megtalálása az interneten : német nyelvű keresőszolgáltatások összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (2007) A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye és tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Katalin (1995) Pluralizmus az iskolában és a nevelésben. Az alternatív iskolák szerepe és jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Katalin (1994) A tehetségkutatás, tehetséggondozás problémája Magyarországon az 1980-as évektől napjainkig; néhány kísérlete a szegedi Madách Imre Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Kitti Mária (2020) A vezetői és munkavállalói lét bemutatása a coaching szemléletű munkahely világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kornélia (2014) Információs technológiák adta lehetőségek a könyvtárhasználat tanításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Kornélia (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (2005) Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Déry Tibor művének színrevitele a Szolnoki Szigligeti Színházban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (2007) Napközi otthoni nevelés az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Krisztina (1999) A család, mint tényező a drogfogyasztás kialakulásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Krisztina (1999) A felnőtté válás útján - A serdülőkori én- és identitástudat problémái -. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Krisztián (2004) Roma gyerekek oktatása, nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Károly (2004) Hátrányos helyzetű tanulók az oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Károlyné (2004) A Belbin féle vezetéselméleti módszer érvényesülési lehetőségei a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Lajos (1986) Az iparí és a mezőgazdasági fejlődés hatása a foglalkoztatottság alakulására Mezőtúron /1945 - 1980/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Lajos (1982) A tanyák múltja, jelene, jövője. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Lajosné (1979) Didaktogén ártalmak a közösségi nevelés és egyéni bánásmód viszonylatában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Lajosné (1964) Mezőtúr és termelőszövetkezeteinek fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, László (2020) Gyógyszertári vállalkozás indítása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, László Zsolt (1997) Az Európai Unió és Oroszország közeledése, az esetleges Összeurópai Unió hatása a világhatalmi egyensúlyra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Lászlóné (2001) A minőségbiztosítási munka gyakorlata és tapasztalatai az intézményemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Margit Judit (2004) A szakértő : (egy alapfokú művészeti iskola szakértői ellenőrzése). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Margit Kornélia (1995) Az igazgató tervező munkájának főbb területei és összetevői. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Mariann (1998) Baks településfejlődése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Marianna (2005) Középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek személyiségfejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Marianna (2008) Politika befolyása a magyar szocialista realizmus művészetébe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Melinda (2001) Minőségbiztosítás a jelen közoktatási rendszerében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mária (1959) Csikéria természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Tóth, Mária Magdolna (2005) Az olvasásra nevelés lehetőségei és színterei 10-14 éves gyermekeknél egy felmérés tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Máté (2020) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Máté (2020) Vad és gépjármű ütközésének felelősségi kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mónika (2004) Algyő közművelődésének tíz éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mónika (1999) Az olvasástanulás nehézségei (dyslexia) és javítási lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Mónika (2017) Társas kapcsolatok kialakulásának és fejlődésének a vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Norbert (2020) Migráció a magyar médiában Az RTL Klub és a TV2 híradásainak vizsgálata 2019. júliusa és decembere között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Noémi (2020) A védőnők fogyatékossággal kapcsolatos attitűdjei és ismeretei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Olivér (1998) A játék jelentősége a gyermek személyiségének fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Patrícia (2020) Új generáció megjelenése a munkaerőpiacon, avagy a Z generáció elvárásai a munka világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Petra Viktória (2012) Logikai fejlesztő játékok az alsó tagozaton. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Pál (1998) Oktatási-nevelési folyamat a tanár-diák kapcsolatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Pál (2004) A hátrányos helyzetű tanulók integrációs felkészítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Pálma (1994) Az aradi római katolikus főgimnázium története 1919-49. között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Péter (2020) Az intézmény összevonás nehézségei a Mórában. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Péter (1999) Felnőttoktatás Európában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Péterné (1991) Kreativitás és kreativitásfejlesztés óvodás- és kisiskoláskorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Renáta (2011) A kézilabda oktatása az általános iskola alsó tagozatán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Roland (2004) Makó város és a hagymások története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Rolland (2020) Tanítók vélekedései a szociális kompetencia néhány összetevőjéről és fejlesztési lehetőségeiről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szabolcs (2007) Cigány gyermekek nevelése-oktatása a múlt, jelen és jövő tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szabolcs (1994) Halmozottan hátrányos helyzetű cigánytanulók egy nagykőrösi általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Szilvia (2020) Szövetségben. Ökotanyák Szeren. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilvia (2011) A gasztronómia mosolygó világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Sándor (1960) Berettyóújfalu természeti- és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Tóth, Sándor (2008) Egy videoklip elkészítésének teljes tervezte Kentaur „Álmatlanság“ című videoklipje alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Sándor (1980) A kommunikáció helye, szerepe az elitéltek életében, nevelésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Sándorné (1979) Egy osztály szociometriai vizsgálata különös tekintettel a nehezen nevelhetőségre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tamás (2016) Biatorbágy Ifjúságpolitikájának változásai és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tamás (1976) Földrajzi tanulmányi kirándulás a Dunántúlra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tamás (2019) A TAO sporttámogatás hatása Kiskunhalas amatőr sportegyesületeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Teréz (2007) Reneszánsz kori gasztronómia a királyi udvarokban Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tibor (1977) A KGST helyzete és fejlődésének perspektívái: a proletár internacionalizmus és a szocialista integráció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tibor (1998) A mese és a gyermeki lélek kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tibor Győző (1995) Kosztolányi Árpád, Kosztolányi Dezső és a szabadkai főgimnázium. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tímea (1993) Az én programirodám (egy kezdő vállalkozás marketingterve). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Tímea (2007) Egyiptomi Szakkiállítás és Hastáncfesztivál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2006) A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Verseghy Ferenc Könyvtár története 1989-1999 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2008) Életmód a középkori Magyarországon Középkori Magyarország divattörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Valéria (1970) Bugac természeti és gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth, Valéria (2008) A citera öröksége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Viktória (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Vilma (1975) A gazdasági és kulturális élet fejlődésének hatása Békés város urbanizációjára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zoltán (1993) A Csépai Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zoltán (2005) A Ganz Ábrahám Műszaki Középiskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltán (1999) Vallásszociológiai tanulmány a mai Magyarországról. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zoltán (2001) A magyar és az angol, középfokú tanulmányokat lezáró vizsgák rövid története és összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltán (2005) A magyarországi háztartás-higiéniai piac változásai a rendszerváltást követően- Üzletlánci márkák térnyerése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltánné (2006) Az egyházi iskolák nevelési rendszere, etikai kódexeik összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zoltánné (1990) A család és az iskola kapcsolata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zsanett (2010) Az időskori televíziós műsorfogyasztás a modern információs kultúra hatásainak tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsuzsa (2004) A média hatása az emberekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsuzsanna (2004) Vesszük az adást : a televízió gyermekekre gyakorolt hatásának lehetséges következményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsuzsanna (1991) A harmonikus tanár-diák kapcsolat jelentősége az iskolai oktató-nevelő munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Zsófia (2004) Tápé falu demográfiai felmérése a XIX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Zsófia Zita (2014) Tantermi kommunikáció : tanári kérdések vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (2008) A Felkelő Nap Országának viselkedéskultúrája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (1978) Pályaválasztási motívumok vizsgálata az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Ágnes (2019) Tanulói lemorzsolódás vizsgálata egy szegedi középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ágnes (1992) A finn formatervezés megjelenése lakáskultúrájukban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Ágnes (2000) A szegedi Tesco áruhoz marketing tevékenységeinek bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Ákos (1999) Tárgyalási helyzetek az iskolaigazgató munkájában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Árpád (2007) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Éva (1974) Az általános iskolai ünnepélyek megrendezésének pedagógiai és gyakorlati kérdései egy tanév viszonylatában. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóth, Éva (1968) A homokasztal szerepe a földrajztanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tóth Kovács, Szilvia (2008) A gyermek, a nemzet kincse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Andrási, Katalin (2022) A mediátorrá válás folyamata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Deme, Aliz (2020) A Kiskunmajsai Család-és Gyermekjóléti Szolgálat tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Deme, Anett (2014) Az ifjúsági közösségi terek újraszervezése Szank községben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Deák, Emese Piroska (2017) Potfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Herczeg, Dóra Zita (2018) A legújabb generációk elvárásainak hatása a jövő munkaerőpiacára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Korom, Kinga (2011) A munkaidő és a pihenőidő szabályozása- A munkaidő-beosztás készítésének gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Kovács, Ágnes (2010) A kollektivizmus hiánya a honvédségnél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Kása, Ádám (2018) A kínai Új Selyemút program, Magyarország abban elfoglalt pozíciója a korai és jelenkori gazdaságpolitikai kapcsolatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Kőrffy, Gréta Felícia (2021) Reklámpiac jelenlegi helyzete, médiafogyasztási szokások a lakosság körében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Lelkes, Mónika (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Molnár, István (2015) A lakás és földvagyonnal való gazdálkodás változásai és ezek hatásai 1945-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Sipos, Rita (2022) Portfólió – Digitális Adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth-Vass, Gabriella (2007) Otthoni ízek régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Almási, Zsuzsanna (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Almási, Zsuzsanna (2010) A számítógéppel segített olvasásfejlesztés és beszédterápia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Bereczk, Gabriella (2009) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Bertalan, Julianna (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Biró, Zsuzsanna (2009) A Szakiskolai Fejlesztési Program mérési és értékelési koncepciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Bodor, Anita (2014) Az élethosszig tartó tanulás jó gyakorlatai Bács-Kiskun megye közművelődési szervezeteiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Bognár, Eszter (1992) 9-10 éves gyermekek szorongásai és félelmei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Bolla, Eszter (2022) A mediáció prevenciós lehetősége a szakellátásban elhelyezett, veszélyeztetett gyermekek esetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Bánfi, Anett (2006) Hódmezővásárhely hulladékgazdálkodási tervében rejlő fejlesztési lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Csanádi, Judit Szilvia (2007) Írások az ókori világban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Danisovszki, Ágnes (2014) Egy református iskola szervezeti információs rendszerének és vezetői kommunikációjának vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Dobozi, Márta (2010) Családtámogatási ellátások nemzetközi összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Domján, Dr. Gabriella (2006) Tanulási problémák hátterének vizsgálata : diszlexiás tanulók együttnevelése iskolámban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Dóber, Beáta (2005) A motiváció hatása az iskolai teljesítményre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Dózsa, Éva (2021) Otthontalanok személyiségjegyeinek vizsgálata Zuckerman-Kuhlman-Aluja Személyiségkérdőív (ZKA-PQ) használatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Facskó, Zsuzsánna (2012) Egy nagyváros kis közösségeinek művelődési színtere: A nemzetiségek háza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Fischer, Beáta (2008) Az egyházi és önkormányzati iskolák nevelési rendszerének, szervezeti klímájának összehasonlító elemzése : egy önkormányzati fenntartású általános iskola és német két tannyelvű nemzetiségi gimnázium és egy egyházi fenntartású református gimnázium és általános iskola nevelési rendszerének bemutatása és szervezeti klímájának mérése, összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Fuchs, Ágota (2012) A betegjogok és érvényesítésének intézményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Gosztolai, Ágota (2007) Iskolaérettség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Göröncsér, Ágnes Anna (2015) Hátrányos helyzetű célcsoportok életviteli kompetenciáinak fejlesztése a TÁMOP-5.3.10-12/1. kiemelt projektben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Huszár, Erika (2020) "Légy hű magadhoz" Mit tehet az orvos segítőként? Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Jura, Joanna (2006) A tanulókkal kapcsolatos jogi szabályozás elvei és gyakorlata a közoktatási intézményekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Kecskeméti, Edit (1980) A Táborfalvi Általános Iskola története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Kecskeméti, Katalin (2011) A hódmezővásárhelyi modell. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Kiss, Andrea (2008) A gyermek családon belüli védelme mai társadalmunkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Kocsis, Éva (2005) Vállalati belső rendezvények tervezése és szervezése. A csapatépítő rendezvény helye, szerepe a Lombard Lízing Rt. életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Korcsik, Anna Családi életre nevelés 6-10 éves korban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Kovács, Erzsébet (2006) Változások az ezredfordulón a dunapataji iskola életében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Kovács, Erzsébet (1993) Dunapataj gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Kovács, Éva (1993) A Gordon-minta alkalmazási lehetőségei a gyakorlatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Köncz, Valéria (2009) A Szentgotthárdi Kistérség közoktatási hálójának feltárása és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Lengyel, Ilona (1987) Dévaványa nagyközség infrastruktúrája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Lengyel, Mária (2004) A menedzser-szemlélet érvényesítésének főbb feltételei és területei a hazai oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Mátyus, Monika (2021) A pedagógusok vezetési stílussal kapcsolatos elvárásai a kiskunfélegyházi általános iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Mészáros, Márta (1999) Az iskolaszék szerepe a tanügyigazgatásban a közoktatás története során. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Nagy, Erzsébet (2007) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar közoktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Nagyistók, Katalin (2010) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Nyári, Zsuzsanna (2005) A hajléktalan ellátás intézményrendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Okányi, Andrea (1998) A szocializáció alapjai és zavarai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Panyi, Ágnes (2010) Hozzátartozói nyugellátások. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Patonai, Csilla (2008) Az egyházi iskolák működése szabályozásának sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Páncsity, Lola Anna (2010) Az összevont intézmények szervezeti kultúrája : a Bácskai ÁMK tagóvodák szervezeti kultúrájának fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Pápai, Erzsébet (2006) Az önkormányzatok szerepe, felelőssége a közoktatási rendszer működtetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Rojík, Edit (2005) Művészetoktatási intézmények autonómiája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Réczi, Mónika (2021) A termőföld átruházásának speciális szabályai a földforgalmi törvény tükrében, különösen az adásvételi szerződésre vonatkozóan. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Sitkei, Edit (2009) Tanulási szokások, technikák és stratégiák kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Somogyi, Mária (1998) Igazgató a vezetésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Szabó, Alexa (2021) Az alfa-generációs kisiskolások érzelemszabályozásának jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Szabó-Hangya, Katalin (1987) Szeged idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Szomolya, Ágnes Krisztina (2017) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfolió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Sztoján, Krisztina (2018) A vagyoni hátrány megállapításának problematikája a Btk. XXXVII. Fejezetében szereplő bűncselekmények esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Szundy, Hajnalka (2021) Az Y és Z generáció a munka világában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Szécsényi, Erzsébet (2004) Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Tihanyi, Krisztina (2007) Deviáns magatartású szülők gyermekeinek tevékenysége az óvodában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Téli, Erzsébet (2007) Multikultúrális kommunikáció a határőrségnél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Tóth, Erzsébet (2007) A roma tanulók beilleszkedése az iskolában : a kompetencia-alapú oktatás hatékonysága a roma diákok iskolai beilleszkedésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Tótiván, Bernadett (2004) A csoportépítés lehetőségei, problémái, kísérletei, eredményei iskolai testületekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Varga, Szilvia (2005) Szervezeti kultúra : a Szabadhegyi Közoktatási Központ szervezeti kultúrájának vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Varga, Márta (1981) A Tisza vizének hasznosítása a Közép-Tiszavidéken, különös tekintettel a duzzasztási rendszerekre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Veress, Tímea (2000) Értelmi fogyatékos a mi világunkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tóthné Veréb, Éva (2001) A tárgyalás, mint a sajátos vezetői funkció szerepe. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné székely, Ildikó (2009) Multikulturális kommunikáció a nemzetiségi oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tótin-Szavercsenko, Jekatyerina (2021) The milestones of the global merger and acquisition. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tótka, Margit (1999) Az örökbefogadás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tótokné Munkácsi, Éva (2006) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tótváradi, Zsolt (2004) A könnyűzene nehéz 1950-2000. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tótáné Tóth, Éva (2014) A Szolnok Városi Óvodák gyermekvédelmi – óvodai integrációs rendszerének kialakítása, működtetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóvaj, Csaba Győr-Sopron megye településföldrajza. А települések kialakulásának természeti és történeti vonatkozásai, különös tekintettel Győr, mint település kialakulására. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tölcsér, Emese (2010) A köztisztviselői jogviszony – jellemzői, sajátossága – életpálya – etika – felelősség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tölcsér, Tímea (2013) Motiváció, ösztönzési rendszerek a magyar munkáltatóknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tölcsér, Tímea (2011) A munkáltatói kártérítési felelősség, különös tekintettel az üzemi balesetekre és foglalkozási megbetegedésekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tölcsér, Tímea (2020) Esélyegyenlőség a közművelődésben - igények, lehetőségek és jó gyakorlatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tölcsér, Tímea (1998) A Hejőcsabai cementgyártás története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tölgyes, László (2004) A szakképzés története Magyarországon és Zala megyében a kezdetektől az ezredforduló piacképes szakemberek képzéséig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tölgyesi, Andrea (2011) A nyugdíjas kori biztonság megteremtése, az öngondoskodás rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tölgyesné Kovács, Katalin (2003) Az iskolai szervezetek kommunikációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tölgyesy, Ilona (1941) Székesfehérvár (település-földrajz). Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Tölgyi, Gyula (1994) Hogyan vélekednek a diákok tanáraikról? /felmérés alapján/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tömösi, Tamás (2007) A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület fejlődésének és tevékenységének elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törköly, Andrea (2010) A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatásának elősegítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törköly, Enikő (2022) Grecsó Krisztián - Pletykaanyu. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törköly, Zoltán (2022) A vízi sportok szerepe a szarvasi rekreációs turizmusban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törköly, Ágnes (2004) Napjainkban az internet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törteli, Dóra (2021) Az észlelt közlekedési környezet és útvonal összefüggései az önvezető járművek elfogadásával és a bizalommal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törteli, Dóra (2023) Diabétesz kezelés és gondozás profiljai 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek szüleinek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törteli, Anikó (2008) A kávé, mint a világ itala. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törteli, Helga (1986) A mór kultúra és hatása az Ibériai-félszigeten. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Törteli, Imre (2004) A tűzoltóság története Kiskunhalason. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törzsök, Helga (1999) Az iskola szerepe a drogproblémák megelőzésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Alexandra (2023) A közhitelesség elvének jelentősége az ingatlan-nyilvántartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Alexandra (2018) A történelmi Magyarország népesedési sajátosságai a török korban (1526-1718). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Anita (2011) Az elítéltek foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Anita (2015) Portfolió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Anna (2023) Az előkészítő ülés és a mértékes ügyészi indítvány vizsgálata, különös tekintettel a Békéscsabai Járási Ügyészség gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Anna (2009) Az emberi teljesítmény mércéje, maga az ember Munkahelyi teljesítményértékelés : az intézményi pedagógus teljesítményértékelési rendszer kialakításának és kipróbálásának folyamata, tapasztalatok, a rendszer értékelése, javaslatok a továbbfejlesztésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Bea Diána (2009) A törvényes öröklés a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Beáta (2023) Iskolán kívüli mozgásos tevékenység az általam választott 4. évfolyamban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Cecília (2023) A Dél-alföldi lovasturizmus alakulása napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Csilla (2013) A nők szűrése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Csilla (2014) „A szépnek annyi arca van, ahány szem ráfigyel.” : a szépségideál változása a társadalmi korok és elvárások tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Daniéla Veronika (2022) A művészeti/kreatív tevékenységek lelki egészségre gyakorolt hatásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Diána (2016) A fiatalkorúak bűnözése statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Dániel (2019) Az „Internet of Things” alkalmazási lehetőségei az európai Általános Adatvédelmi Rendelet körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Dávid (2023) Au nord par les forets, au sud par les mers, a l’ouest par les montagnes, a l’est par rien, - Les perspectives de l’État-nation ukrainien -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Enikő (2012) Munkaerő-kölcsönzés hazai szabályozása és az arra vonatkozó változások az Új Munka Törvénykönyvében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Erika (2013) A tanúvédelem eszközei a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Erika Mária (2011) Társadalombiztosítási kifizetőhelyek létesítése, feladata és ellenőrzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Erna (1998) Reklámetika-reklámjog. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Török, Fanni (2015) A munkaerő-toborzásának és kiválasztásának technikái, kiemelve a XXI. század adta lehetőségeket. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Dr. Gabriella (2018) Melyik jobb? Érvek és ellenérvek a munkahelyi külső és belső mediációval összefüggésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Gyula (2012) A munkavédelem és az üzemi balesetek a XX. század második felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Gáborné (2007) Gyermeklétszámok alakulása a Pécsi Kistérség óvodáiban a kistelepülések és a nagyváros kapcsolatrendszerében, a megszorítások tükrében. Hogyan tovább? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Hajnalka (2011) A Nemzeti Adó-és Vámhivatal által kiadott adó-, jövedelem-, és illetőségigazolások a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Hanna (2018) Az állampolgárok védelme külföldön, különös tekintettel a konzuli védelemre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Helga Klára (2014) Az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó bűncselekmények Magyarországon – különös tekintettel a dél-alföldi régió igazságügyi statisztikájára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ildikó (2011) Az információs társadalom és az elektronikus kereskedelem helyzete és feltételei Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ildikó (2010) Állategészségügyre vonatkozó jogi szabályozás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Imre Mihály (2008) Uniós források feltérképezési és bevonási lehetőségei a békési kistérségi közoktatási fejlesztési célok megvalósítására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Irén (2009) A gyermekvédelem oktatási, nevelési feladatai a disszociális speciális leányotthon színterén és a cigány származás viszonya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Jolán (2010) A polgári peres eljárás gyorsítására irányuló törekvések. Kis értékű perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Karolina (2010) Az óvoda, mint szervezet. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Kata (2015) Pályaorientáció, pályatanácsadás mint a munkanélküliség kezelésének aktív eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Kata (2013) SzoKeReSz?/Mit csinálsz? : keresztény roma fiatalok helyzete a felsőoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Katalin (2006) Untersuchungen von Lernschwächen beim Deutschunterricht. Eine Fallstudie. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Krisztina Veronika (2022) A kooperáció szerepe az oktatásban és hatása a szülői elégedettségre - A kooperáció megvalósítása a KoRa Iskola közösségében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Mercédesz (2023) A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Mária (2003) Mit jelent a fenntartói irányítás az iskolában? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Máté (2023) Egy napelem forgalmazó cég pénzügyi és jövedelmi helyzetének alakulása. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Petra Klára (2015) Szótárelemzés : Országh László – Magay Tamás angol-magyar kéziszótárainak összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Piroska (2001) Konfliktuskezelés egy általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Piroska (1968) Weierstrass approximációs tételeiről. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Török, Regina Edit (2023) Vezetői konfliktuskezelési módszerek a NAV bűnügyi igazgatói körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Szilvia Anna (2010) A mediációs eljárás jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Tamás Zoltán (2013) Békéscsaba város demográfiai és társadalomstatisztikai bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Tibor (2011) A kereskedelmi rádiózás megjelenése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Zoltán (2012) Az európai zöld pártok és struktúrájuk viszonya a klasszikus bázisdemokratikus elvekhez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Zoltán (2010) A magyar választási rendszer reformjának tervezetei, és egy arányosabb választási szisztéma bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ábrahám (2022) Kapunyitási pánik és hallgatói kiégés a társas kapcsolatok és a reziliencia függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Adrienn (1999) Ifjúsági szubkultúrák Magyarországon a '80-as évektől napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Andrea (2016) A fogyatékos személyek helyzete Magyarországon – támogatások és kedvezmények tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Anikó (2005) Az arab kultúra és az iszlám. (Az iszlám hatása napjainkban). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Attila (2005) Keleti iránytű a nyugati világban : személyiségfejlesztés a Taekwon-doban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Bianka (2016) A kultúra és a digitális világ találkozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Bianka (2014) Élményszerű tanulás a múzeumokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Daniéla Veronika (2020) A kötődés vizsgálata óvodáskorú gyermekeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Dániel Pál (2009) Bibliotheca Corviniana. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Edit (2008) Az alkotó szerepe és jelentősége az Interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ernőné (2005) A mese és a valóság határán : (az iskolaérettség pszichológiai, biológiai feltételei, devianciái). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Erzsébet (1992) Apáczai Csere János élete és nyelvezetének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Erzsébet (2001) A hallássérült gyermek beilleszkedési jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Eszter (1994) A vizuális nevelés szerepe a személyiségfejlődésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Ferenc (1999) Balkezesek az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Ferenc (1983) A vizuális információhordozók jelentősége az ált.isk.-i oktatásban, különös tekintettel a diakép szerepére. /Diasorozat az új 6.oszt. Földrajz könyvhöz/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Hedvig (1983) A Debreceni Konzervgyár gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Helga Klára (2020) Generációváltás és generációmenedzsment. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ildikó (1999) A tudat és a lélek drámája : a külső és a belső világ ellentmondásai Szabó Lőrinc és József Attila költészetében, különös tekintettel Az Egy álmai és az Eszmélet című versekre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Imre (2001) Internet szolgáltatás, oktatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Imre Mihály (2000) A közoktatási intézmények lehetséges minőségbiztosítási rendszer(i)e. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ince (2020) Fair Play az országút kerékpározásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Istvánné (1994) A mezőgazdasági és élelmiszeripari szakképzés története Szabadkígyóson. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Jenőné (1959) Kiskunhalas város természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Török, Judit (2005) Csávoly község népességének alakulása 1784-1990 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, József (1981) A tervező munka problémái az ifjúsági klubban /Csongrádi megyei tapasztalatok alapján/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Katalin (1982) Az alkoholizmus kulturantropológiai megközelítése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Katalin (2009) Online politikai marketing. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, László András (2008) Rockzene a médiában A rockzene misztériuma a XX. század második felében Magyarországon, Angliában, Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Lászlóné A földrajz tankönyv képeinek és ábráinak szerepe a földrajz oktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Török, Mária (1998) "Színház az egész világ..." drámatanítás története Szentesen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Nikolett (2007) Borkultúra, a bor helye a kultúrában A bor szerepe, megjelenésé Solt kulturális életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Orsolya (2005) A hiperaktív gyermek szocializációját akadályozó tényezők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Réka Szabina (2020) Szeged város imázsának élményszemléletű fejlesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Szabolcs (1999) A halál manifesztációja a XVII. századi magyar irodalomban : az Esterházy fiúk 1652. évi nagyszombati temetése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Szilvia (2008) Sport a Médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Tiborné (2005) Páholy 1996-1998 : sajtórepertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Viktória (2007) Tartalomszolgáltatás, tartalomjegyzék-szolgáltatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Vivien (2015) Logikai Játékok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Ágnes (1996) „KI menedzseli a Kultúrát?" Konferencia 1992 - 1996. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Ágnes (1999) Önismeret - önnevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Török, Éva (2006) Egy iskola innovatív törekvései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Éva (2004) Kötődés a gyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Éva Enikő (2007) Diplomáciai protokoll, a Magyar Köztársaság diplomáciai gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török Tibor, Zoltánné (2005) A tánckultúra Magyarországon. A csárdás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török Zoltánné Benedek, Katalin (2005) A Jogállam jog- és államtudományi szemle című folyóirat repertóriuma 1902-1911. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Török-Farkas, Emőke (2017) A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés és végrehajtásának problémája Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törökgyörgy, Adrienn Edit (2022) Belső kontroll rendszerek az államháztartásban : a belső kontroll rendszerek kialakítása és működtetése Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményeinél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Babinszky, Mónika (2011) A nők atipikus foglalkoztatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Bielik, Márta (2007) A gyermekvédelem kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Fekete, Renáta (2019) Bácsalmás turisztikai fejlődése, a lakosság és az önkormányzat szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Földi, Alexandra (2023) A válás hatása a gyermekek személyiségfejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Gombkötő, Dóra (2019) A vállalkozási szerződés a Polgári Törvénykönyvben, különös tekintettel a kivitelezési szerződésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Novadovszki, Nelli (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Németh, Klára (2011) Elektronikus ügyintézés a közigazgatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Schedl, Magdolna (2005) Bepillantás a mély web adatbázisaiba a http://www.invisible-web.net alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Szabó, Éva (2011) A pedagóguspálya mentálhigiénés aspektusa : a kiégés jelenségének vizsgálata egy általános iskolai tantestületben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Tari, Marianna Mónika (2013) A munkanélküliség helyzete Csongrád megyében, különös tekintettel Szeged városára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Török, Ildikó (2010) Minőségfejlesztés- minőségirányítás Magyarországon és az Európai Unió közoktatási rendszereiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Törökné Vincze, Adrienn (1998) A család a Biblia tükrében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Törökné Vincze, Teréz (1990) Ókígyós - Ujkígyós paraszti társadalma a XIX sz. végén, a XX század elején 1880-tól 1920-ig. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Törőcsik, Szilvia (2018) A fogvatartott nők. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törőcsik, Kinga (2011) A Gyermekvédelem problémái: hátrányos helyzet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törőcsik, Zoltán (1995) A Freinet-pedagógus személyisége, mint a módszer magyarországi adaptációjának legkritikusabb pontja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Törőcsik, Árpádné (2005) Veszélyeztetés, családon belüli erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tösmagi, Evelin Katalin (2021) Az Algyői Betonüzem Kft vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének vizsgálata egyszerűsített éves beszámolói alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Katalin A családi harmónia hiányának megnyilvánulásai a veszélyeztetett és az állami gondozott gyermekek személyiségfejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Túri, Nikoletta (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Tibor (2019) A béren kívüli juttatások ösztönző szerepe napjainkban Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Zsófia (2022) A kiégés jelenségének vizsgálata az iskolapedagógusok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Ágnes (2018) A szülői felügyeleti jog szünetelése és megszüntetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Boglárka (2015) Túlsúlyos gyerekek és a testnevelés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Kata (2020) A vállalati társadalmi felelősségvállalás, különös tekintettel annak közismertségére és megítélésére hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Kálmánné (1998) Személyiségfejlesztési lehetőségek egy középiskolai kollégiumban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Túri, Sándor (1987) "Bennünk a társadalom...". BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Túri, Zsófia (2020) A vállalkozás indításának jogi kérdései, különös tekintettel a startupokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Túri, Éva (2004) A hódmezővásárhelyi faszínház története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Túriné Bajzáth, Erika (1988) Húsvét a Jászságban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Túriné Gál, Anikó (2010) A sajátos nevelési igényű gyerekek integrációs és probléma kezelhetőségi esélyei az oktatás intézményesített és a törvényi lehetőségeinek tükrében. Kritikai háttérelemzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Túry, Géza (1940) A gyermeki hazugságok az első tíz évben. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Túróczi, Tamás (2020) Spanyol-magyar diplomáciai kapcsolatok (1556-1659) és dokumentumaik, Antonio Perrenot de Granvela írásos hagyatékával a háttérben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tülkös, Zoltán (2008) Raboktatás a Szegedi Fegyház és Börtönben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tülkös, Lilla (2013) Konfliktuskezelés és megoldási módozatok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tülkös, Zoltán (2005) Raboktatás a Szegedi Fegyház és Börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tümtürk, Tayfun (2020) Internet des objets, applications mobiles et données médicales pour la recherche scientifique : un consentement entre droit de la bioéthique et droit des données à caractère personnel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Türjei, Zoltán (2020) Ágazatok határán. Köznevelés és gyermekvédelem a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium modellje alapján. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Türk, Jánosné (2006) Többcélú kistérségi társulás területén működő alapfokú művészetoktatási intézmények alapítása, együttműködési szervezeti formái. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Türmer, Ildikó (2005) A polgári kultúra kialakulása Újpesten a dualizmus korában : olvasókörök és egyletek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tüske, Tímea (2018) Az öregségi nyugellátások jogi szabályozásának alakulása a kezdetektől napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tüske, Magdolna (1980) Családi háttér mint magatartásmotiváló tényező nevelőotthoni tanulók esetében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tőke, János (2015) Régiséggé válik-e az újság? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tőke, Nikolett (2005) A divat változásai a XIX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tőke, Tamás (1998) Japán gazdaság fejlődése a II. világháború után. Sony mint multinacionális cég szerepe a japán gazdaság II. Világháború utáni fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tőkei, Krisztina (2008) Óvodám Kultúraközvetítő Tevékenysége A „Vasút a Gyermekekért”Alapítvány Dunakeszi Óvodájának sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tőkés, Ibolya (2021) IKT és a játék az óvodában: óvodapedagógusok véleménye és ismereteik. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tőrös, Tiborné Dánszentmiklós gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Tősér, Ildikó (2005) A felhasználók képzése, a szakirodalom oktatása egy adott könyvtárban: Teaching Library. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tősér, Zita (1999) Utazás az ismeretlenbe : álomfejtés a pszichoanalízis módszerével. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tőzsér, Benjámin (2012) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tőzsér, Márta (1997) Kecskemét morfológiai és gazdasági funkcióinak változása (Kecskemét településmorfológiájának és életjelenségeinek változása a gazdasági és központi funkciók tükrében). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Tűri, Józsefné (1999) "A szeretet koldusai" pedagógiai és rendőri szemmel. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
U. Kovács, Lídia (1971) Az értemi tanyavilág szerepe Cegléd gazdasági életében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Uddin, Ghayas (2023) Stock Return of Investment Bank(s): "An Empirical Analysis of the sensitivity of Morgan Stanley’s Stock Return to Interest Rates, Exchange Rates, and the S&P 500 Index, both Individually and Collectively. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Udvardi, Alex (2023) A magyar munkaügyi kapcsolatok rendszere és hiányosságai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Udvardy, Gyula Kecskemét külterülete. Tanyai település. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Udvarhelyi, Beáta (2001) Értelmileg akadályozott gyermekek integrációja gyermeknapi rendezvény tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Udvarhelyi, Attila (2004) Gyermekvédelem szerepe a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Udvarhelyi, Csaba (2005) Iskolám társadalmi környezete, ezek hatása a pedagógiai tervező és szervezőmunkára. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Udvari, Fanni (2022) A sikeres reintegráció elősegítése: Út a Szegedi börtönből a szabad, csillagos ég alá. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Udvari, Mónika Henriett (2012) Öregségi nyugdíj. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ugi-Ráczné Barcsay, Valéria (2006) A vezetői stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ugrainé Antali, Éva (2010) Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek esélyegyenlőségi lehetőségei a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ugrainé Perényi, Mónika (1994) „Pedagógiánk ott tart, ahol pedagógusaink”. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ugranyecz, Dániel (2020) Az urbanizáció és a szuburbanizáció területi folyamatai Magyarországon, ezek hatása Kecskemét és térsége népességére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ugray, Nikolett (2011) A 2008-2009-es gazdasági világválság hatása a magyar munkaerőpiacra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ugri, Ildikó (2004) Magyar népszokások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ugri, Zsuzsanna (2004) A szegedi Szabadtéri Játékok története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ugrina, Ildikó (2011) A természet védelemének új jogintézményei, eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ugró, Béla (2001) Különböző iskolarendszerek az ókortól napjainkig, különös tekintettel az alapfokú zenei nevelés- és tehetség gondozásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Uhljar, Luca Éva (2021) Három sztereotípia vizsgálata a pandéma árnyékában statisztikai adatok alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Uhrin, Dorottya (2023) Az ötéves kori logopédiai szűrések hazai gyakorlatának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Uhrin, Nóra (2009) Legális droghasználat serdülőkorban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Uhrin, Ákos (2011) HIV/AIDS elleni küzdelem a fejlődő országokban: befolyásoló tényezők és kitörési lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Uhrin, Márta (1993) A nehezen beilleszkedő gyermekek problémáinak feltárása, kompenzáció, korrekciós lehetőségek és feladatok. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Uhrin, Renáta (2014) Kombinatív képességek fejlesztése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Uhrin, Tamás A szexuális nevelés problémái. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Uj, Edit (1992) A virágmotívumok jelképes értéke a népdalainkban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ujfaludi, László Zoltán (2014) Információszabadság a Magyar Honvédségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ujfaludi, Sára Rita (2023) Elsőháborúzó Z-generáció. Az orosz-ukrán háború médiareprezentációja a TikTok-on. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujfalusi, Hajnalka (2007) Az internet titkai- barangolás a láthatatlan web világában Marcus P. Zillman szakértővel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujhelyi, Balázs Lajos (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ujhidy, Anna (2022) A mini-tenisz oktatásának alapjai, korcsoportjai és hatása a versenyteniszre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujházi, Teréz (1973) Tanulmányi eredmények vizsgálata matematikai módszerekkel. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ujházi, Éva (2012) A kisebbségi autonómiák Európában és a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujj, Györgyné (1996) Az állatmesék szerepe a nevelésben. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Ujj, Mária (1966) Orosháza és környéke mélyföldtani szerkezetének gazdaságföldrajzi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ujlaki, Dávid (2018) Izrael Állam politikai struktúrája és jogállamisága. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujszásziné Donka, Gabriella (2010) A numizmatika szerepe az oktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujvári, Antal (2010) Emberölés, halált okozó testi sértés, életveszélyt okozó testi sértés elhatárolása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ujvári, Ignác (1976) Akasztó község gazdasági élete és népességének alakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ujvári, Orsolya (2020) Az óvodai vizuális nevelésben rejlő lehetőségek a diszlexia kialakulásának megelőzésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ujváriné Dudás, Ágnes (2004) Üllés község iskolarendszerének kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ujváriné Koczkás, Orsolya (2013) A vezetői szerepfelfogás változtatásának szükségessége egy intézmény átszervezés következtében : eltérő vezetői feladatrendszer egy ÁMK tagintézmény és egy önálló köznevelési intézmény vonatkozásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ujváriné Péter-Szabó, Judit (2010) A vagyon kezelésével kapcsolatos vagyon elleni és gazdasági bőncselekmények, és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ujváry, Katalin (2013) Vezetéstudomány, vezetési stílusok, valamint a vezetők fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ujváry, Katalin (2009) A jogi oktatás története az Egyesült Államokban, Angliában, Európában - különös tekintettel Olaszországra, és Magyarországra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ulbert, János (2009) A magzati élet büntetőjogi védelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ulbertné Berényi, Anna Anikó (2010) A munka díjazása a piacgazdasági viszonyok között. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ulics, Milán (2022) A tehetséggondozás elméleti háttere, megvalósításának gyakorlata Szegeden és Berettyóújfaluban működő óvodákban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ulkar, Jamilli (2018) The role of education in women's social challenges in Africa and the Middle East. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ulrich, Gézáné (1970) Síkmértan tanítása az általános iskola V. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Umheiser, Kamilla (2010) A mai Villány város a társadalomstatisztikai és demográfiai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Unger, Máté (2021) Munkavállalói elégedettség fejlesztése, minőségellenőrzéssel foglalkozó vállalkozások esetánek feldolgozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ungerné Debreczeni, Ildikó (2010) Az olvasási és írási zavarok szűrése az általános iskola első osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ungerné Debreczeni, Ildikó (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ungi, Ferencné (2011) Humánerőforrás politika a Szeged M. J. V. Ö. Bölcsődéinél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ungi, Ferencné (1990) Kötődés és pedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ungor, Edina (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ungor, Edina (2012) A tanári fegyelmezés repertóriuma és sikeressége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ungor, Zsuzsanna (1992) A Waldorf-pedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ungvári, Anita (2023) Mentálhigiénés edukáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ungvári, Nóra (2015) Totalitarizmus elméletek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ungvári, Ildikó (2000) Divat és öltözködés mint kommunikáció. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ungár, Mónika (2012) (TAS) 2007/A/1252 FINA c/Oussama Mellouli & Fédération Tunisienne de Natation [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Unyi-Csernus, Veronika (2014) Fuvola tanításának módszertani lehetőségei 8-14 éves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urban Plavsic, Szimóna (2021) Perfekcionizmus és a tanulmányi reziliencia összefüggése az élettel való elégedettséggel egyetemi hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Urban Plavsic, Szimóna (2023) A páros megküzdés, mentális egészség és az alvásminőség összefüggései gyulladásos bélbetegséggel élő személyek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbancsok, Anita (2015) A hátrányos helyzetű tanulók integrációja Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Urbanovich, Andrásné (1990) A családgondozás feladatai, létjogosultsága a nevelőotthoni munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Urbanyiczki, Klára (1992) A Domokos Rókus Általános Iskola története 1884-1948-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Urbán, Alexandra Edina (2022) Fenntartható városfejlődés, különös tekintettel a zöld területek társadalmi hasznosságára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Attila Imre (2010) Út a fogantatástól az örökbefogadott utógondozásáig, avagy népmozgalmi és szociális adatok az adoptáció aspektusából, nemzetközi kitekintéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, György Patrik (2021) A szegedi egyetemisták fogyasztási szokásai a videójátékok tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, László (2008) Konfliktuskezelés a pedagógiában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Mária (1999) A kulturális értékek jelentősége a 3-14 éves korosztály személyiségfejlődésében, nevelésében - egy gyermek-közművelődési intézmény tükrében -. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Urbán, Péter Ákos (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Tamás (2010) Nemzetbiztonsági és alkotmányos dilemmák a XXI. századi demokráciákban : a biztonságpolitika szerepe napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Tamás (2012) A premodern demokráciák jelentősége és szerepe : történelmi szubkultúrák demokratikus hagyományai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Csilla (2020) Az iskolai reziliencia és a szociálisprobléma-megoldás összefüggéseinek vizsgálata serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Csilla (2020) Az iskolai reziliencia, a szociálisprobléma-megoldás és az iskolai klíma összefüggéseinek vizsgálata serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Edit (2005) Családi szocializáció vizsgálata serdülő korú tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Emese (2006) A vásárlás sebezhető parancsnokai : Gyermek- és fiatalkorúak a reklámok világában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Ilona (1986) Jászapáti művelődési hálózata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Urbán, László (2006) Minőségfejlesztés és változásmenedzsment a közoktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Zsuzsanna (1995) Néhány gondolata szociálpszichológia és a hittanoktatás kapcsolatáról egy felmérés alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Urbánné Czakó, Zsuzsanna (2004) A hiperaktivitás felismerése, pozitív fejlődést elősegítő módszerek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urgyán, István (2019) Igazságügyi Statisztika : a rendkívüli halálok számainak alakulása Békés és Csongrád megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urr, Krisztián (2018) A magyar társadalom politikai gondolkodása a rendszerváltás előtt és után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Utasi, Krisztián (2010) A lakásszövetkezetek jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Utasi, László (2010) Szerkezetváltás, változások menedzselése, innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Utasi, Krisztina (2007) A püthagoreusok kora és zeneelmélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Utassy, Erzsébet (1979) A geometria tanításának korszerűsödése az általános iskola 5. és 6. osztályában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Utassy, László (2011) A megtévesztéssel megvalósuló vagyon elleni és gazdasági bűncselekmények elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Utassy, Patrícia (2018) A védő jogállása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Utassyné Szántó, Erzsébet (2009) A minőség jelentősége egy óvodai szervezet munkájában : a vezető szerepe és hatása a minőségfejlesztésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vacsora, Fanni (2013) Baleseti ellátások Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vad, Ilona (1981) Kis Matematikusok Baráti Köre. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vadas, Lior Daniel (2022) Trade Conflict In The Global Economy: US-China. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadas, Zsolt (2000) Cтрановедениe в обучении русскому языку. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadasné Maduda, Ibolya (2013) A családtámogatási ellátások intézményrendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadkerti, Luca (2019) A foglalkoztatás új alternatívája - a tranzitfoglalkoztatás szükségessége-. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadkerti, Luca (2021) A munkaerő közvetítők digitális fejlettsége a dél-alföldi régióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadkerti, Attila (2004) A hiperaktivitás és a figyelemzavar. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadkerti-Tóth, Rita (2007) Sajtó-helyreigazítás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadkerti-Tóth, Ádám (2020) A magyarországi bankrendszer fejlődése, kiemelten az Erste Bank Hungary Zrt. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, Csaba (2013) Az önkormányzati rendszer változása napjainkban, különös tekintettel az önkormányzati feladatkörök és a gazdálkodási szabályok változására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, Gabriella (1999) Rudolf Steiner és a Waldorf-pedagógia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vadász, Leventéné (2007) Az IMIP működtetése az oktató-nevelő munka hatékonyságának javítása érdekében és annak felügyelete a kistérségben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, Veronika (2011) A közérdek, mint az ügyészi perindítás feltétele, avagy az ügyészi hivatás a közjó védelmében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, Vivien (2021) Mesék hatása a gyermekek érzelmi életére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, Vivien (2022) A digitális világ hatása a beszédfejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász-Nagyné Tószegi, Anikó (2008) Kríziskommunikáció a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadásziné Redenczki, Anita (2008) A használóképzés egy lehetősége pedagógusjelöltek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadászné Kiss, Barbara (2009) Egészségre nevelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadászné Kiss, Barbara (2009) Digitális könyvtárak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vadóc, Klaudia (2010) Múzeumpedagógia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vajainé Hamza, Ágnes (1990) A szabadidő-tevékenységek kapcsolata, a komplex szabadidő tervezés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vajda, Anna Regina (2022) Stadionépítés, mint politikai probléma. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Barbara (2019) Challenges of combating human trafficking. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Ildikó Bettina (2021) Életpálya pénzügyi tervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Ildikó Bettina (2022) Önvezető városi logisztikai járművek megjelenése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Klaudia (2021) Matematikai képességfejlesztés az iskolakezdés előtt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Vanda Katinka (2023) Tanítói tapasztalatok a sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatásáról, neveléséről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Virág (2018) Darwinizmus eszmetörténeti vonatkozásai Magyarországon a II. világháborúig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Éva (2011) Humánus létszámleépítés a MÁV Zrt. gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Ferencné Földrajzi feladatlapok a részben osztott általános iskolák ötödik osztályának önálló óráihoz. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vajda, Katalin (2004) Értékre nevelés a cserkészet segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Sára (2007) Nők szerepe a vezető szférában család kontra karrier konfliktus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vajda, Tímea (1985) Napközi és közművelődés az integrált alapellátó intézményekben /a keceli tapasztalatok alapján/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vajda, Tünde Erika (1997) Romániából áttelepültek beilleszkedésével kapcsolatos tapasztalatok Békés megye néhány településén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vajdáné Farkas, Katalin (2007) A Lenti Kistérség többcélú társulása közoktatási feladatellátásának gyakorlata, problémái, értékelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vajer, Tímea (2021) A tankötelezettség megkezdésének feltételei : óvodapedagógusok vélekedése a köznevelési törvény tankötelezettségre vonatkozó 2019. évi módosításáról a kezdeti tapasztalatok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vajer, Tímea (2004) A szaktanácsadói rendszer kialakulása, mai működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vajger, Zsófia (2022) Családi traumák lehetséges viselkedésbeli megjelenése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vakula, Brigitta (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vakulya, Zsanett (2021) Nők munkaerőpiaci helyzete és az üvegplafon-jelenség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Valach, Réka (2021) A szociális támogatásokra vonatkozó lakossági attitűdök Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Valach, Viktória Anett (2016) A kultúra szerepe a nyelvoktatásban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Valaczka, János Pál (2021) Az óratömeg és a pedagóguslétszám összefüggéseinek vizsgálata a Piarista Rend Magyar Tartománya általános iskolai és gimnáziumaiban. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Valaczkai-Rák, Nikolett (2012) Egy európai nő helyzetének változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Valastyánné Kozma, Mária (1991) A tanár mint modell. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Valentinyi, János (2021) Tolna megye könyvtári hálózata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Valentinyiné Pálfi, Éva (1993) Féja Géza egy népművelő portréja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Valics, Noémi (2020) A magzati élet büntetőjogi védelméről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Valizada, Huseyn (2021) Effects of Dutch Disease on the economy of Azerbaijan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Valjerné Nyegru, Tünde (1999) A zenei képességek fejlesztése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Valkai, Andrásné (2009) A parasztság életformájának, szokásainak bemutatása Szegvár településen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Valkai, Anikó (1993) Munkapiaci problémák. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Valkai, Ottóné (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Valkai, Ottóné (2011) A tanulást elősegítő motivációk verbális és nonverbális összetevői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Valkai, Olga (1983) Az iskola és a közművelődési intézmények kapcsolata. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Valkai – Jócsák, Boglárka (2015) Jelen – lét családi mediációs projekt halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és családtagjaik számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Valki, Diána (1998) Az alkoholizmus társadalmi-területi vonatkozásai Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Valkovszky, Gabriella (1978) Személyes kapcsolat igénye a szülőkkel a serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vallus, Emőke (1989) Értékorientáció Vizsgálat általános iskola 6. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Valtner, Lászlóné (2001) A minőségbiztosítás lehetőségei a székkutasi Á.M.K. napköziotthonos óvodájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vancsai, Ferenc (2009) A hatékony vállalati gyakorlati oktató munka feltételei és érvényesülése egy magángazdaságban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vancsura, Vivien Mária (2009) A törvényen alapuló tartás szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vancsura-Nagy, Tímea (2022) Mozgáskorlátozott gyermekek óvodai integrált nevelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vancsó, Renáta (2013) A gyermekek szociális ellátása, különös tekintettel a "Tanoda" programra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vandlik, Jánosné (2008) Családfakutatás, családtörténetek az Interneten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vanek, Réka (2000) A menedzser szféra Magyarországon tíz évvel a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vangel, Judit (2013) Az adatvédelem fejlődése az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vanger, Kornélia (2023) Az egyedülálló édesapák társadalmi nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vank, Judit (1979) A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium vonzáskörzetének és gazdaságföldrajzi szerepének története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vankó, Lili (2023) Esztétika alapú fogyasztói döntéshozatal az étkezésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vankó, Lotti (2023) A kollektív biztonság jelentéstartalmának átalakulása 1945 és a jelenkor között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vantara, Lászlóné (2001) Innováció menedzselése óvodámban : a helyi nevelési program - mint az intézményi szintű változás - megvalósításának menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vantara, Lászlóné (2005) Minőségbiztosítás a Napsugár Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vantara, Tünde (2012) A munkáltató kártérítési felelőssége különös tekintettel a munkahelyi balesetekre és foglalkozási megbetegedésekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varadi, Ildikó (2023) „Tiszta út” : a szenvedélybeteg ellátás intézményi háttere napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varasdi, Dóra (2011) A büntetés-végrehajtás rendszerét átható nemzetközi egyezmények és egyéb dokumentumok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varczába, Anna (2006) Non scholae, sed vitae discimus? Egy középiskolai tanár töprengései a tanuló szervezetté válás szükségességéről és lehetőségeiről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Adrienn (2009) Értékekre nevelés a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Alexandra (2022) „Betegségem tükrében” – A PCOS befolyása az életminőségre, az önértékelésre, a megküzdésre és a nőiesség megélésére a testkép vonatkozásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Alexandra (2022) A krónikus vesebetegséggel élők betegségismerete és a Chronic Kidney Disease Knowledge Survey magyar nyelvű validálása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Andor (2021) Kapunyitási Pánik És A Fiatal Felnőttkor Jellegzetességei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Anikó (2019) Az Európai Unió menekültügyi egyezményétől a dublini rendszer újabb reformjáig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Anita (2010) Tanári Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Anita Barbara (2023) A női vezetők hátrányos megkülönbözetetésének vizsgálata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Antal László (2012) Az új magyar választási rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Antal László (2012) Az új magyar választási rendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Balázs (2021) Területi különbségek vizsgálata vidékies térségekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Balázs (2009) A magyar közigazgatási eljárásjog jogorvoslati rendszerének változásai 1901-től. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Balázs (2010) A megújuló energia és környezetjog 2009. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Balázs (2016) A tulajdonátruházó szerződések agrárjogi vonatkozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Barbara (2023) Múzeumpedagógia a vizuális nevelésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Bea (2010) Az 1975-ös Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet és a helszinki folyamat kibontakozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Bence Mihály (2021) A generációváltás folyamata és kihívásai a családi nagyvállalatok esetében – A sikeres utódlás kulcsa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Bernadett (2010) Munkahelyi egészségvédelem – A munkáltató munkavédelmi kötelezettségei és a hozzá kapcsolódó pénzbeli baleseti egészségbiztosítási ellátások –. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Beáta (1999) "A gyermek minden" Móra Ferenc pedagógiai nézetei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Bianka Mária (2023) A finn geopolitika az orosz behatások tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Brigitta (2023) Az úszás jelentősége óvodáskorú gyermekek számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Brigitta (2021) Klímaváltozás alulnézetből : klímavédelmi eszközök és a klímaigazságosság vizsgálata periferizált csoportok szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Brigitta (2014) A vezető tisztségviselő felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csaba Koppány (2015) A házastárs és az élettárs öröklése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csanád (2022) Iskola a határon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csilla (2011) Házasság az iszlám és a zsidó jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csilla (2022) A mediáció a polgári jogi jellegű jogvitákban, különös tekintettel az ügyvéd szerepére az eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csilla Erika (2010) Békés megye a munkanélküliség tükrében napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csilla Erika (2013) Együttműködési kompetenciák a munkáltatói oldalon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Csilla Erika (2015) A jelentkezők együttműködésének vizsgálata a kiválasztás során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dalma (2018) A tengeri olajszennyezés miatti nemzetközi felelősség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dezsőné (2014) Hátrányos helyzetű gyermekek támogatásának eredményes megoldásai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Diána (2013) Békásmegyer Lakáshelyzete lakásstatisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Diána (2010) Geschützten Musikwerken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Diána (2010) A szegénység Magyarországon, statisztikai és demográfiai megközelítésben, különös tekintettel a Dél-alföldi Régióra és Orosháza városára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dominika (2021) Munkahelyi adatvédelem a GDPR tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dorina (2022) Társadalmi problémák megjelenése a kortárs magyar mesékben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dorina Lili (2023) A HR osztály bevezetése egy konyhabútor gyártó vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dorottya (2021) A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmi helyzetének elemzése 2008 és 2016 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dorottya (2022) A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények miatti felelősségre vonás, különös tekintettel az ENSZ Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmusára és ügyeire. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dzsenifer Ivett (2015) Tagkizárás szabályainak alakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dávid (2012) A fiatalkorúak, a fiatal felnőttek és a közlekedési bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dóra (2021) A Szegedi SZEFO zrt. egyes működési területeinek és termelési folyamatainak bemutatása a logisztika fontosságán keresztül. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dóra (2022) A fogyatékkal élők helyzetének alakulása a rendszerváltás óta Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dóra (2014) A munkavédelem és a munkahelyi baleset vizsgálata egy megtörtént baleset függvényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dóra (2014) A szegénység Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Edina (2009) Kiskorú veszélyeztetése, kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmények minősítési és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Edina (2009) A gyermekvédelem pedagógiai hatásrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Elektra Laura (2022) A Harry Potteres termékek kultúra-gazdaságtani aspektusai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Erzsébet (2010) Kecskemét társadalomstatisztikai bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Eszter Eleonóra (2012) Középiskolai történelemtanterv-változások és tankönyvreformok az aktuálpolitika tükrében Magyarországon (1945-1972). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Fanni (2012) A munkaügyi konfliktusok pszichológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Fruzsina Éva (2013) Kulturális örökség fegyveres konfliktusban: az iraki háború és az elmúlt tíz év. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gabriella (2019) Családjogi erek az új Polgári Perrendtartásban első tapasztalatok a járásbírósági perrendben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gabriella Tünde (2013) Munkajogi felelősség, avagy kinek kedvez az új szabályozás? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gabriella Tünde (2011) A munkaviszony megszűnése és megszüntetése, különös tekintettel a rendkívüli felmondásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gusztáv Ismerkedésem a Gordon módszerrel. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Gusztáv (1979) A WANG 2200/C típusú számítógépen használható mátrix utasítások jelentősége. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Gyula (2010) Kistérség, megye és régió. A magyar önkormányzati rendszer reformja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gyula (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gábor (2001) A Bojóthy Simon Általános Iskola arculati változása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gábor Erik (2012) Demográfiai helyzetjelentés a mai Magyarországról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Hanna (2021) A spirituális élmény a szociális munka gyakorlatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ildikó (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ildikó (2011) A megzavart anya-gyermek kapcsolat szerepe a személyiség és a beszédfejlődésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ildikó (2009) A sarkadi kilenctornyú templom története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ildikó Henrietta (2021) Az üzleti kommunikáció átalakulása, kihívások az online térben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ilona (2010) „Nem az idő halad: mi változunk,” (Madách Imre) : új tantárgy bevezetése egy gimnáziumi osztályban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Imre (2010) Gondnoksági perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, István (2021) Szakmódszertani-természetismeret-környezettan-portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dr. Istvánné (1986) Tehetséggondozás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Judit (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Jánosné (2003) Változások menedzselése, szervezetfejlesztési célok és azok megvalósulása egy intézmény hosszú távú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Józsefné (2008) A munkavállalók különös védelme a csoportos létszámleépítés esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Katalin (2010) Kiskorúak örökbefogadása, szakszolgálati és gyámhivatali feladatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Katalin (2010) Munkanélküliség az Európai Unióban az összehasonlító statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Katalin Júlia (2021) A 360 fokos értékelési rendszer integrálásának lehetősége a teljesítményértékelési rendszerbe egy kormányzati főhivatalban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Katalin Tünde (2012) A fiatalkorúak szabadságvesztés büntetés-végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Katinka Hajnalka (2014) Munkáltató kártérítési felelőssége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Kinga (2010) Személyiségrajz egy fejlődési rendellenességgel született gyermek személyiségfejlődéséről és szociális helyzetéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Klaudia (2022) Digitális oktatás az óvodában a Koronavírus ideje alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Klaudia (2022) A kriptovaluták egyes bűnügyi vonatkozásai : a kriptovaluták kiberbűncselekmények során történő alkalmazása, különös tekintettel a pénzmosásra, a csalásra és a zsarolásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Kristóf (2009) Kuba külpolitikája a forradalomtól a rakéta válságig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Kristóf Bence (2017) A jogos védelmi helyzetben kifejtett elhárító cselekmény dogmatikai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Krisztina (2011) Az aranykitermelés határokon átterjedő hatásai – a tiszai cianid-szennyezések és a verespataki bányanyitás nyomában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Krisztina (2008) Két intézmény szervezeti kultúrájának összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Krisztina (2014) Lehetséges stratégiák az intézményvezetés kezdeti időszakában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Krisztina (2008) A foglalkoztatási rehabilitáció fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Krisztina (2021) A szomatizáció, a jóllét és az időperspektívák közti kapcsolat vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lelle (2010) Az engedékenységi politika és kihívásai az Európai Unió versenyjogában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Levente (2021) A vállalatok társadalmi felelősségvállalása, a Coca-Cola Magyarország vizsgálatán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Levente Tamás (2022) Le futur élargissement de l'Union européenne et l'activité structurée pour le faciliter. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lili (2023) Hatékony kommunikáció és csoportmunka. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lilien Annamária (2022) Az egészségügyi ágazat munkavédelmi kockázatai, különös tekintettel a pszichoszociális kockázatokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lilla (2021) Az oktulajdonítás és a teljesítmény kapcsolata iskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lilla (2022) Portfólió - Digitális Adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lilla (2010) A gyermek jogai a családi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lúcia (2011) Munkavállalók szabad mozgása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Marianna (2011) Fiatalkorúak javítóintézeti nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Marianna (2022) Terhelti együttműködés a magyar büntetőeljárásban : kérdésfeltevések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Melinda (2005) Üzleti terv készítés tanításának módszertani kérdései marketing szempontból Galamb József Szakképző Iskolában az agrárközgazdasági és áruforgalmi technikus évfolyamok részére (13-14. évfolyam). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Melinda Mária (2021) Generációs különbségek okozta nehézségek a családi vállalkozások utódlásában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Mária (2005) Papír és műanyaghulladékok újrahasznosítási vizsgálata SWOT analízissel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Mária A beszédműveltség fejlesztése a napköziben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Márta (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Máté (2021) Depresszió a megküzdési módok és a függőségek vonatkozásában a Magyar Honvédség kötelékében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Máté (2023) A munka-család konfliktus hatásának vizsgálata a katonák teljesítményére és családi életére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Mónika (2002) Mennyire jó a mi iskolánk? : intézményértékelés az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Mónika (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Mónika (2009) A védelembe vételi és a nevelésbe vételi eljárás folyamata, következményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Nikolett (2015) Az áldozattá válás jogi és pszichológiai kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Nikolett Krisztina (2015) Betegjogok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Noé (2021) Kriptovaluták iránti vásárlási hajlandóság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Nóra Viktória (2013) Életszínvonal a mai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Orsolya (2015) Ansziennitás jogintézményei a közalkalmazotti jogviszonyban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Petra (2022) Az állami gondozásban élő fiatalok jövőképe - egy intézmény példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Petra (2011) Munkaügyi viták rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Petra (2021) A családi nevelés hatása a 20-30 éves korosztály nevelésről alkotott képére, azzal kapcsolatos attitűdjeire. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Petra (2018) A nyilvánosság elvének érvényesülése a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Petra Dorottya (2009) Öröklési jogunk aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ramóna (2014) A jogos védelem a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Regina (2011) Kína az afrikai kontinensen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Renáta (2021) A fogyasztók attitűdjei a fast fashion márkák fenntartható kezdeményezései felé. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Renáta (2014) A vad által okozott károkért való felelősség szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Renáta Klaudia (2023) Szabadföldi fűszerpaprika termesztésének és feldolgozásának jogi szabályozása, különös tekintettel a szegedi fűszerpaprika-őrleményre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Richárd (2017) Magyarország népesedéstörténete különös tekintettel a XVIII. századtól a XX. századig terjedő időszakra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Rita (2022) Atipikus munkavégzési formák jogi szabályozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Réka (2009) A kooperációs képességek alakításának lehetőségei kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Réka Hajnalka (2023) Az egészségnevelés lehetőségei és a sport hatásai tanulásban akadályozott tanulóknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Róbert (2019) Az autonómiák államelmélete – a skót függetlenségi törekvés aspektusából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Róbert (2018) A kollektív szerződés kiterjesztésének intézményi és jogi keretei Magyarországon napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Stefania Andrea (2022) Fókuszban a COVID-19 okozta járványhelyzet. A távoktatás és home office adta kihívások bemutatása, coaching szemléletű megoldásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Szabolcs (2023) Raktározás és szállítás, stratégiai elemzés az Angolcsomag Ltd. logisztikai ellátási rendszerében a gazdasági válság idején. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sándor (2001) Intézményi változások igazgatói menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sára (2010) Az állam problematikája az európai integrációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sára (2003) Az értékelés különböző formái és hatásuk. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sára (2016) A műveleti gondolkodás kialakítása és fejlesztése az alsó tagozatos tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sára Éva (2023) Óvodáskorú gyermekek elemi számolási készségének fejlesztési lehetőségei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tamás (2006) Az Interfuvar Kft. tevékenységének vizsgálata az elmúlt öt évben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tibor (2005) Támogatáspolitika változása az agrárszektorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tibor Szabolcs (2021) (Online) verseny a túlélésért – Forma–1 a szimulátorversenyzés és a digitális média korában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tímea Gabriella (2012) Nagykőrös város demográfiai és társadalomstatisztikai bemutatása napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Viktória (2013) Elítélti jogok a szabadságvesztés végrehajtása alatt a reszocializáció tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Vincéné (2001) A hátránykompenzáció egy lehetséges útja : (a kisújszállási cigányság helyzete, felzárkóztatásuk pedagógiai eszközei). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Virág (2018) Az ingatlan-nyilvántartás kialakulásáról és alapelveiről, különös tekintettel a nyilvánosság, a rangsor és a közhitelesség elvének érvényesülésére a bírói gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Vivien (2019) Dolgozzanak-e a nők? : női egyenjogúság, és ami mögötte van. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Vivien Mariann (2021) Az atipikus foglalkoztatási formák sajátosságai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Vivien Mariann (2019) A magyar munkajog kollektív intézményei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zita (2012) Diplomáciai kiváltságok és mentességek a nemzetközi jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsanett (2014) Fogyasztóvédelem a közigazgatási jog szervezetrendszerében és a fogyasztók tájékozottsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsolt (2012) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsombor (2021) Az általános fizikai foglalkozásúak Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsuzsanna (2010) Az egyéni vállalkozók járulékfizetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsuzsanna (2021) A koronavírus okozta válság hatásai a turizmus és a telekommunikáció területén Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsuzsanna Éva (2010) Személyiségkárosító hatások a börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsófia (2013) A munkanélküliség apró falvakra gyakorolt hatása Bács-Kiskun megyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsófia (2011) A munkanélküliség és a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsóka (2023) Kozmetikai termékekkel kapcsolatos fogyasztói magatartás: ez nem nem kérdése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ádám (2015) A know-how szerepe a franchise jogviszonyban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ágnes (2007) Az iskolakörzetesítéstől a komprehenzív iskoláig (különös tekintettel a jövőre). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ágnes (2015) A nemzetközi védelemre szoruló gyermekek helye a magyar gyermekvédelmi rendszerben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ákos (2010) Időskorúak gondozása Kalocsa városában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ákos (2018) Politikai változások Lengyelországban és Csehszlovákiában az államszocializmus időszaka alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Éva (2011) Kommunikációs késztetés motiválása kézműves szakiskolában, projekt munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Éva (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Éva (2023) A reziliencia összefüggéseinek vizsgálata a gyermek és serdülőkorban észlelt családi szocializációval és szülői bánásmóddal, valamint a felnőttkori párkapcsolati elégedettséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Alexandra (2020) "Úgy kötődöm, ahogy neveltek?" Fiatal felnőttek párkapcsolati identitás vizsgálata a felnőttkori kötődés, az észlelt szülői nevelés és az énhatékonyság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Andrea (1993) A szakközépiskolások és szakmunkástanulók szabadidős tevékenység-struktúrájának vizsgálata a jánoshalmi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadd Intézetben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, András (1991) A "képernyő-kór" avagy a videózás helye a kultúrában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Anikó (2020) Európai Uniós források a helyi közösségi élet fellendítésére Hódmezővásárhelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Anita (2006) Mobilmánia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Anna (2004) Kor- és kórtünetek: Televíziós reklámfilmek az 1970-es és 1980-as években. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Annamária (2007) Nevelési nehézségek serdülőkorú gyermekek családjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Antal (1983) A Tisza Cipőgyár gazdaságföldrajzi vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Attila (2005) A mobilkommunikáció térhódítása hazánkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Attila (2004) A pártállam egyházellenes politikája a szovjetizált Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Bence (2020) Az Employer Branding bemutatása, valamint kapcsolata az X és a Z generációval. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Bence (2016) A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Szent-Györgyi Albert Agóra közművelődési tevékenységeinek összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Beáta (1992) A szimbólumalkotás pszichológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Beáta and Torgyik, Tamás (1993) Hogyan hat a televízió? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Bálint (2005) Szervezeti kultúra és a tanulás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Béla Zsolt (2007) Móra Ferenc pedagógiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Béláné (1969) Földrajzi jártasságok kialakítása az általános iskola ötödik osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Varga, Csaba (1999) A befolyásolás, a bizalom és a szimpátia alakulása a csoportfejlődésén keresztül. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Csilla (1994) "Bezzeg az én időmben” Hogyan töltik el a szabad idejüket a 13 - 14 évesek az 1990-es években? BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Debóra Vanda (2013) Menekülthelyzet a migráció folyamatában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Diána (2011) Egy kiemelkedő antropológus „észrevétlen” jelenléte Malinowski munkássága és tanításai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Dorottya (2020) A kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód nemzetközi tilalma, különös tekintettel a 21. században történő megvalósulására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Edit (1982) A népességnövekedés hatása a fejlődő országok oktatásügyére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Emese (2000) Az kóros értelmi fogyatékosság csoportosítása a zigopátiától a fetopátiáig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Emilia (1979) Közösségi megmozdulások az általános iskolában /Az iskolák nyitottsága/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Gabriella (1994) Az ifjúkori bűnözés pszichológiai, pedagógiai és szociológiai szempontú vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Gabriella A Csongrádi Vízlépcső és gazdasági jelentősége. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Gergő (2020) A sör finom, a vízben meg baktériumok vannak – avagy, miért igyunk kisüzemi söröket? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gyula (1957) Dejtár és patak természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Varga, Gyöngyi (2006) Tevan Andor. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Györgyné (1993) A 10-14 éves tanulók tanulásához való viszonyulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Gézáné (1991) Az értelmi - kulturális nevelői munka lehetőségei a Budapesti Fegyház és Börtönben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Hajnalka (2005) Továbbképzési intézmények és felnőttoktatás Németországban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Henrietta (2015) A közvetlen környezet megjelenése a 8-9 éves gyermekek rajzain. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ildikó (1999) A gyermek és ifjúságvédelem szerepe egy gyógypedagógiai intézményben - napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Ilona A Velencei-tó és környékének idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Imre (1993) Az értelmileg akadályozott fiatalok munkára nevelésének és munkába állasának reális lehetőségei (német és magyar tapasztalatok egybevetésé). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Irma (1999) Tolnai Gyuláné élete és munkássága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, István (2004) Fiatalkori deviancia kialakulásának okai, néhány megnyilvánulási formája az elmúlt tíz év tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, István (1999) A Papai Református Kollégium története – az újraindulástól napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Johanna Katalin (2011) Matematikai fejlesztő tevékenységek az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Judit (1995) Partnerkapcsolatok fejlődése /Különös tekintettel a serdülő- és ifjúkorra/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, János (1994) Szemléltetés az olasz nyelvi órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Jánosné (2006) A vezető óvónő tervező munkájának főbb területei és összetevői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, József (2000) Személyiségfejlesztő módszer a diákotthoni munkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Júlia (1958) Orosháza Ék-i részének /Monori-tanyák/ természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Varga, Katalin (2004) Hátrányos helyzetben. A Békés Megye Fogyatékos Ápoló- Gondozó Otthonában élők beilleszkedése a társadalomba a sport és a szabadidő révén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Katalin (2006) A Makói Városi Televízió Kht. közhasznú tevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Klaudia (2020) Magyar borkultúra Az Alföldi Borrégió és a Szegedi Borfesztivál története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Klára Judit (2007) A konstruktív életvezetés megalapozása a munkára nevelés által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Krisztina (2020) Fegyelmezési stílusok hatása az érzelmi intelligencia és a szociális képességek fejlődésére kisgyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Levente Tamás (2020) Kulturális hidegháború: a kulturális diplomácia eszköze vagy kudarca? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lilien Annamária (2020) Sztrájkgyakorlat Magyarországon 2010 és 2019 között - a sztrájktörvény módosításának hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, László (2020) A magyar autógyártó szektor helyzete és kihívásai a globális értékláncok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, László Gábor (2012) Az Alföldi Porcelángyár története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lászlóné (1999) Minőségbiztosítás a közoktatásban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Lórántné A Kincskereső felhasználása a magyar nyelv és irodalom tanításához. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Mercédesz (2005) Minőségfejlesztés a közoktatási intézményekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Márta (1972) Képzőművészeti alkotások a földrajzi oktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Varga, Mónika (1995) Az iskolai tehetséggondozás jelentősége és szükségessége oktatási rendszerünkben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Mónika (2016) A munka és a család összehangolásának problémái, lehetséges megoldásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Nikolett (2009) A mélykúti Fenyő Miksa Könyvtár gyűjteményének alakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Nóra (2011) A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Nóra Viktória (2014) A mai Magyarország gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Olga (1942) Szatmárnémeti településföldrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Varga, Ottó (1993) Pedagógiai törekvések a Muronyi Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Ottó (1992) Pedagógiai önarckép a Muronyi Általános Iskoláról. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Patrik (2020) Generációs kihívások a munkaerőpiacon, motivációs eszközök a különböző generációk számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Pál (2005) A természetes fürdőhelyek, mint a környezetkultúra színterei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Pálné (2005) Drogprevenció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Pálné (2007) Felkészítés, felkészülés az egy életen át való tanulásra. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Péter (2010) A Kossuth Múzeum könyvtára és a gyűjtemény Kossuth Lajosra vonatkozó bibliográfiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Renáta (2008) Kereszténység és szimbólumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Renáta (2007) Munkanélküliség Békés megyében illetve Orosházán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Rita (2000) A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság főbb prevenciós programjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Rudolf (2007) A művészeti oktatás Mindszenten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Réka (2009) A magyar népmesék szimbólumvilága : a Nap és a Hold a bözödi népmesékben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Szabina (2007) A görög kultúra és a matematika (i.e. VII. sz.- i.e. I. sz.). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Szilvia (2004) A reklám mint hatalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Szilvia Viktória (2007) A szegedi zsidóság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Szilárd Kristóf (2020) Magyarország népesedéstörténete, különös tekintettel a XVIII. század során bekövetkező demográfiai változásokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sándor (1987) Jászalsószentgyörgy gazdasági életének komplex elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Sándor (2004) Magyarországi szolgáltatásmarketing. DÉMÁSZ Rt. működésén keresztül történő bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Sándor (1977) A társadalmi és gazdasági változások hatása Békés megye fejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Sándorné (1999) Alternatív pedagógiák Magyarországon Freinet - pedagógia a Deák Ferenc Általános Iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Tamás (2005) Internet az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tatiana and Solomon, Tereza (1996) Moldvai táj - moldvai emberek : műveltség, életstílus, szokások. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Tibor (1990) Lakodalmi szokások Domaszéken. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Tibor (2009) A Mezőhegyesi Városi Havilap Repertóriuma 2006-2007. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tímea (1990) Pedagógiai kérdések az angol regényirodalom alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Tímea (2007) A színészet három arca: Harsányi Attila, Járai Máté és Boncz Ádám. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tünde Diána (2014) A zenei fesztiválok megjelenési formája a különböző médiafelületeken. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Veronika (2009) Viselkedésszabályok kialakulása XIV. Lajos korában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Vivien (2020) Az Ingatlan-nyilvántartás alapelvei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zita (2005) Amiről a sziklarajzok mesélnek. A napjainkig tartó ősi művészet. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zita (2020) A műszaki innováció védelmének jogi eszközei, a know-how és a szabadalom az üzleti életben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zoltán (1992) Az Orosházi Üveggyár gazdasági összefüggései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Zoltán (2000) Az öngyilkosságok tendenciái és a megelőzés lehetőségei, feladatai a honvédségnél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zoltán István (2005) Kommunikáció és manipuláció a médiában. Szeptember 11., ahogy mi láttuk. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zoltánné (2006) Az Athenaeum nyomda története 1945 után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zoltánné (2007) Iskolarendszereink fejlődése oktatási rendszereink tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsanett (2009) A kiskunhalasi Martonosi Pál Könyvtár gyűjteményének alakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsolt (1993) A tanulók viszonyulása a földrajz tantárgyhoz. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Zsolt Csanád (2004) Az ókori Egyiptom művészetén keresztül a képi és írásos emlékek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Zsuzsanna (1999) Interperszonális viszonyok a serdülő csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Zsuzsanna (1997) Pusztamérges fejlődéstörténete. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Zsuzsanna (1990) A Szegedi Egyetem Jogi Kara hallgatóinak szociális rétegződése (1918-1925). Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Zsófia (2004) Madzagfalvi napok- Madzagfalvi hagyományok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ádám (2000) Innovációs törekvések Békés megye Képviselőtestülete Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógiai Intézményében Tarhoson. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Ágnes (1999) Kéznyújtás az öngyilkosoknak. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Ágnes (1990) Pedagógus a nevelési szituációban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Ágnes (1986) Speciális közösségszerveződés egy úttörőcsapatban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Ákos (2020) Hova nézel tévézés közben? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Éva (1989) Problémák a családban - a család szocializációs hatása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varga, Ödön (1971) Kiskunsági erdő és fafeldolgozó gazdaság természetföldrajzi alapja és gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Varga Andrásné Magyar, Márta (2013) Gyermekek a munka világában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Fazekas, Zsuzsanna (2020) A vállalati társadalmi felelősségvállalás és az IKEA. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Kecskeméti, Tímea (2021) Stressz és munkahelyi stressz. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Kiss, Vivien (2022) Fizetett szerelem a lövészárkok árnyékában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Kiss, Vivien (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Nagy, Szilvia (2019) HR-t befolyásoló trendek: az Y és Z generáció HRM szempontból. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Orvos, Zoltán (2014) Kártérítési perek az egészségügyben a kár szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Urbán, Erika (2021) Tanári kiégés a munkahelyi követelmények- erőforrások és az én-hatékonyság tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Virág, Petra (2021) A dráma- és színházi nevelés hatása a 16–18 éves fiatalok kulturális szokásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargacz M., Krisztina (2002) A tanulás-módszertan tanítása, mint pedagógiai innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargha-Pánczél, Zsófia Klára (2020) Speciális kihívások és innovációs igények az egészségügyi piac in vitro diagnostics (IVD) szegmensben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargová, Enikő (2021) Az általános és életterület-specifikus halogatás pszichológiai szempontú vizsgálata : a halogatás kapcsolata a szubjektív jól-léttel, észlelt stresszel, érzelmi intelligenciával, önbecsüléssel, énhatékonysággal és a számítógép- és internethasználattal felnőttek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargyai, Beatrix Erzsébet (2015) A szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné, Máté Zsuzsa (2022) A pedagógus pálya vonzása és kihívása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Balogh, Piroska (2010) Szakszervezetek az önkormányzatoknál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Barabás, Julianna (2001) A múlt értékei, a jelen problémái, a jövő útjai : dilemmák és döntések a gyermekvédelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Bazsó, Katalin (2001) A családi problémák megjelenése a gyermek mindennapjaiban. A vezető lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Beregszászi, Irma (2000) A vezetési funkciók érvényesülése egy falusi kisiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Bezzegh, Magdolna (1977) A siker és sikertelenség élményeinek visszatükröződése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vargáné Bátori, Brigitta Diána (2009) A családon belüli erőszak hatása a gyermek személyiség fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Farkas, Katalin (2005) " nem Istentül van ezen nagy szárazság, hanem Törökországra adták el az esőt a boszorkányok". Boszorkányperek Szegeden a XVIII. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Farkas, Mária (2005) Az egyházi iskolák rendszere, irányítása és vezetése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Fodor, Ágnes (1999) A Szegedi Siketnéma Intézet 100 éves története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vargáné Földváry, Andrea (1993) A csecsemő pszichés fejlődése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vargáné Gulyás, Ildikó (2004) A deviáns karrier. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Gyebróvszki, Ágnes (2000) A Budai Nagy Antal Szakközépiskola története 1870-2000. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Gémes, Éva (2006) Az iskolaszékek megalakulása és működésük története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Herceg, Veronika (2013) Jogszabályi változások hatása a hivatásos, továbbszolgáló és szerződéses katonák szolgálati viszonyára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Huszta, Brigitta (2004) Szőreg népi szokásrendje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Háry, Ildikó (1993) Freinet módszerrel, vagy nélküle? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vargáné Jancsó, Irén (2005) Mindszenti Hírek 1989-1990 : repertórium. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Jéri, Szilvia (2010) Családtámogatási ellátások történeti bemutatása, fejlődési folyamata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Kis, Judit (2021) Esettanulmány: A minősítés hatása az óvodapedagógus önismeretének fejlődésére, szakmai, módszertani kultúrájának változására. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Kis, Judit (2015) A minőség menedzselése az óvodai szervezetben. Az intézményvezető helyettes szerepe és hatása a minőségfejlesztésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Kiss, Anna (2003) A mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete gyakorló Közoktatási Intézménye Általános Iskolája hatékonysága : vezetői értelmezések és modellek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Kossuth, Zsuzsa (2005) A szorongás és a szorongást okozó helyzetek kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Petrovszki, Ildikó (2015) Béren kívüli juttatások rendszerének bemutatása, Cafeteria-rendszer. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Pák, Katalin (2008) Uniós források bevonása a tanárok kompetenciafejlesztése céljából : az EdQ projekt: Szándéktól a megvalósulásig. Egy kistérségi jó gyakorlat bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Sprokk, Anikó Andrea (2007) A Szegedi Nemzeti Színház története 1883 - 1944-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Szalay, Bernadett (2004) Korunk károsító szenvedélye: a drog. Drogprevenciós lehetőségek gyakorlati példák tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Szőke, Márta (2005) Az intézmény finanszírozását meghatározó tényezők vizsgálata a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Tatár, Szilvia (2009) Cigány gyermekek az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Tóth, Katalin (2009) Kommunikáció a pedagógiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Török, Ágnes (2004) A csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola működése a rendszerváltozás utáni időszak új lehetőségei közepette. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Vári, Ágnes (1999) Az iskolakezdés problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vargáné Ábrahám, Ildikó (2005) A szorobán előnyeinek vizsgálata az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Őze, Tímea (2001) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varju, Anita (2010) A jogszabály szövegének közérthető és világos megfogalmazása (A jogszabályok sajátos nyelvezetének hatása a jogi rendelkezések megértésére és alkalmazhatóságára). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varjuné Dr. Fekete, Dr. Ildikó (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varjú, Ferenc (2010) A magyar katonai bíráskodás története az első magyar katonai büntörvénykönyv megjelenéséig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varjú, Imre (2012) A lengyel emigráció Angliában a II. világháború alatt, – A lengyel külpolitika a háború előtt, és a lengyel emigráns Sikorskikormány megalakulása és tevékenysége –, illetve törekvések egy nyugati magyar emigrációs képviselet kialakítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varjú, Imre (2015) A politika eszköze - a háború : változás vagy állandóság? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varjú, Jánosné Szemléltetés és szemléltető eszközök az általános iskolai számtan és mértan órán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varjú, István (1995) Az Állam és az egyház szerepének változása az oktatási intézmények fenntartásában és irányításában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varjú, Tibor (1996) Gyomaendrőd múlt és jelen. Település elemző leírás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varjúné Déló-Nagy, Gabriella (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varjúné Urbaniczki, Edit (1995) Az alapvető dokumentumok szerepe a közoktatási intézmény vezetésében (SZMSZ, Pedagógiái program, kollektív szerződés). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varnyú, Adél (2023) A Nemzetközi Büntetőbíróság és a nemzetközi bűncselekmények, különös tekintettel a volt Jugoszlávia területén, a délszláv háború ideje alatt elkövetett, emberiesség elleni bűncselekményekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varnyú, Lilla (2020) Tanulási motiváció, tanulási énhatékonyság, megküzdési stratégiák és társas támogatás vizsgálata tanulási zavarral küzdő és többségi tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varró, Mária (2009) Olvasóvá nevelés : két városi iskolában végzett vizsgálatok és eredményeik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varró, Mária (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varró, Sándor (2012) Egy tankönyvcsalád szövegtani és módszertani megközelítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varró, Zoltán (2013) A munkanélküliség hatása a bűnözésre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Varró, Adrienn (2011) Tanári portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Varró, Lászlóné (1980) Dél-Magyarországi szénhidrogénfeltárás gazdaságföldrajza különös tekintettel az algyői mezőre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varró, Sándor (2005) A televízió értékközvetítő szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varróné Szabó, Ildikó (1985) A szentesi gimnázium története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varsandán, József (2007) A sport személyiség fejlesztő hatása : gyermekvédelmi konzekvenciák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varsandán Széni, Ildikó (2020) A családok helyzete. A Békés megyében gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekek vérszerinti családjainak helyzete a statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varsányi, Gyula A törtek tanítása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Varsányi, Nikolett (2017) Személyiség védelem és médiajog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varsányi, Sebestyén János (2013) A köztársasági elnök és gyakorlati tevékenysége az azt tükröző statisztikai adatok összehasonlító elemzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varsányi, Gyuláné (2001) A gyermeki és tanulói jogok érvényesülése az iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, Bernadett (2023) Szavak nélküli összetartozás, avagy egy nyílt társadalomelmélet titkai : tetováltak közössége a mai magyar társadalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, Béla Zoltán (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, József A földrajzi önálló foglalkozások oktatási és nevelési jelentősége az összevont V.-VI. és VII.-VIII. osztályos részben osztott tanulócsoportokban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vas, Titanilla Erzsébet (2023) Az európai monetáris politika zöld gyakorlata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, Vanessza (2023) ArtMenők : súlyosan-halmozottan fogyatékos és mozgáskotlátozott személyek életminőségének támogatása és szemléletformálás inkluzív tánccal. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, Veronika Ilona (2018) A munkavállalók elvárásainak megvalósulása a vendéglátás területén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, József (1977) A pályaválasztás, pályairányítás pedagógiai-pszichológiai kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vas, Katalin (2010) Magyarország civil társadalma – A makói kistérség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, László (2007) Műkedvelő iparosok A kiskunfélegyházi iparos ifjak színjátszó egyletének története 1893-1948. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, Melinda (2008) Hogyan változott meg a nők szerepe, élete a XXI. századra? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vas, Nelli (1998) A Szegedi Élelmiszeripari Főiskola története. Masters, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola.
Vas, Viktória (1992) Tantervi modellek Európában és Magyarországon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vas, Viola (1998) Eladó az egész világ avagy a reklám kórképe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vasai, Zsolt István (2020) Az orvosi laboratóriumok finanszírozási helyzete a magyar egészségügyben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Cintia Vivien (2017) Fegyveregyenlőség a tisztességes eljárás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, István (2009) Oktatási intézmények PR tevékenysége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Judit (2012) Plágiumperek a szerzői jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Júlia Dóra (2023) Italreklámok multimodális pragmatikai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Viktória (2023) Pedagógusok kiégésének kapcsolata a tanári identitással, a pályaelhagyási szándékkal, valamint az élettel való elégedettséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Viktória (2021) A párkapcsolati megküzdés, az intimitás és egyes elégedettségi mutatók összefüggései fiatal felnőttek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vasas, Mónika (2008) Dánszentmiklós művelődéstörténete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasasné Pataji, Anikó Éva (2020) A női elítéltek helyzete a büntetés-végrehajtási intézetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vasecz, Mária (1992) Az iskola helye, értéke a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vaskó, Klára (1992) A szegedi Tömörkény István Gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vaskó, Tünde (1998) Vészes tények - kétes érvek (a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű gyermekek körülményei és a tanulmányi teljesítmény összefüggésének témakörében). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vaskó, Zsolt (1999) Informális kapcsolatok az osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vaskóné Vicsay, Izabella (1999) A Vedres István Építőipari Szakközépiskola története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vasné Borbás, Andrea (2021) A szervezeti kultúra és a hátrányos helyzetű tanulók eredményes oktatásának összefüggése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Anikó (2006) A felnőttképzés és átképzés minőségügyi követelményei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Anita (2005) A Minipak Logisztikai Kft. tevékenységének bemutatása az állványgyártás példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Annamária (2009) Konfliktusok az osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Betti (2023) Médiafogyasztási szokások változása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Bettina (2023) Az emberiség közös öröksége, különös tekintettel a nemzetközi tengerjogi vonatkozásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Gergő (2019) Digitális képmanipulációk igazságügyi elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, György János (2015) A szervezeti kultúra és az iskolavezetés változása az iskola-összevonások után az iskolámban. Nehézségek és problémák, megoldási lehetőségek, vezetési módszerek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Ildikó (2012) Az Európai Unió életminőség-változása: az elmúlt évtized tendenciái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Imréné (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Imréné (2008) Téma és technika : egy téma különböző feldolgozási lehetőségei az általános iskola alsó tagozatának rajz- és vizuális kultúra oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Julianna (1971) Képies kép előállítása, és alkalmazása a geometria tanításában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vass, László Ádám (2010) A paródia szerzői jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Mariann (2013) Az üzemi baleset és a foglalkozási megbetegedés rendszere Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Marina (2010) Társasági jog vs büntetőjog, avagy felelősség-átvitel kontra gazdálkodó szervezet vezető állású személyének visszaélése és saját tőke csorbítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Nikolett (2021) Korai kommunikációs és nyelvi fejlődés alakulása egynyelvű és kétnyelvű gyermekek körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Nóra (2009) A Waldorf-pedagógia a gyakorlatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Orsolya (2012) Európa legkülönösebb házassága. A francia-német tandem egyensúlyozása a második világháború végétől egészen napjainkig az Európai Unió tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Orsolya (2015) A szíriai polgárháború és a nagyhatalmi érdekek : a szíriai polgárháború Franciaország szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Tímea (2015) Út az ismeretlenbe : innováció másként. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Viktor (2023) A futás médiareprezentációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Zoltán (2010) Betegek, fogyatékosok társadalombiztosítási, szociális ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Zóra (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Andrea (2004) A Wella termékek értékesítése és marketing szemléletű elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Angéla (2005) Szorongás gyermekkorban és feloldásának (kezelésének) módszerei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Anikó (2005) Élet-halál-(őrület). Egy méltánytalanul elhanyagolt Radnóti-versről. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Edit (2005) Az érzelmi intelligencia alakulása a felnőttképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Gabriella Klára (2020) A pszichoterror felismerése és kezelése a munkahelyi életben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Ildikó (2009) Nonverbális kommunikáció Japánban és az Egyesült Államokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Imre (2005) "Szól a rádió". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Istvánné (1961) Rém-község/Bács-Kiskun m./ monográgfiája. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Vass, József (1991) A nehezen nevelhető gyerekek fejlesztésének lehetőségei nevelőotthonomban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vass, Katalin (1991) Fémek szerepe a magyar néphagyományban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vass, Lajos (1995) Iskolám társadalmi környezete, főbb szociológiai meghatározói. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vass, Nikolett (2006) A nem verbális kommunikáció : mimika, gesztusnyelv. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Réka (2020) A Szól-e? szűrőeljárás alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai a logopédusok szemszögéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Zoltán (2020) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Zoltán (2004) Siketnémák szegedi intézetének története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vass, Éva (1961) Algyő természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Vass, Éva (2005) A reklám hatása az emberekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vassné Horváth, Piroska (2005) A szakképzési rendszer, a szakképzés átalakulása, szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vassné Técsy, Edit (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vassányi, Istvánné (1966) Особенности драматургии А.Н. Островского. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Vastag, Erika Irén (2014) Foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok változása Magyarország Uniós csatlakozásától napjainkig a munkaügyi ellenőrzés tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vastag, Gyula Mihály (2021) 1. The Impact of COVID-19 on Criminal Investigations and Proceedings in Sweden - A Snapshot of Practitioners’ Realities ; 2. Drug trafficking and possession of narcotic drugs according to the legal practice of Fővárosi Ítélőtábla (Budapest Regional Court of Appeal) [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vastag, Gyula Mihály (2012) A bizonyítás alapkérdései a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vastag, Lilla (2014) Az iparjogvédelem körébe eső szellemi alkotások – különösen a know-how – vagyoni értéke. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vastag, Lilla (2021) A gyermek meghallgatása és véleményének figyelembe vétele a gyermeket érintő családjogi vitában és gyermekvédelmi helyzetekben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vastag, Nikolett (2023) A specifikus nyelvi zavar előfordulásának valószínűsége a magyarországi egyetemisták körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vaszkó, Sára (2018) A gyermek érdekének érvényesülése a szülői felügyelet gyakorlása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vaszkó, András (1989) Reklámpszichológia. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vaszkó, Anna (2020) A konzuli védelem a gyakorlatban - Uniós együttműködés válsághelyzetekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vaszkó, Ágnes (2008) A makói József Attila Városi Könyvtár múltja, jelene, jövője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vatai, Gábor (2021) Mit üzen a múlt a jövőnek? : az intézményi biográfia és hatása egy szervezet jövőképére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vatai, Katalin (2021) Empirikus esztétikai hangelemzések versekkel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vavró, Márta (1992) A jánoshalmi római katolikus népiskola története /kezdetektől a 19. század végéig/. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vazul, Attila (2006) A tanári teljesítmény értékelésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsei, Edit (2009) Az integrált oktatás, mint személyiségfejlesztő hatás. Az integratív-képes iskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsei, Gabriella (2011) Az örökbefogadás jogintézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vecseri, Zita (2020) Könnyen érthető kommunikáció értelmi sérült személyekkel - A mondatok használatának vizsgálata könnyen érthető információkat tartalmazó dokumentumokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vecseriné Nagy, Piroska (2014) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vecseriné Nagy, Piroska (2014) A különleges bánásmódot igénylő BTMN-s tanulók anyanyelvi fejlesztésének lehetőségei a kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyés, Andrea (2022) Miért legyünk egyéni vállalkozók? : egyéni és kisvállalatok adózási formái. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyés, Dzsenifer Mónika (2023) A Kínai Népköztársaság gazdasági és politikai jelenléte az afrikai kontinensen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyés, Viktória (2019) Generációk különbözősége és vonzása a Flow-n keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyés, Józsefné (2000) Konfliktuskezelés : problémamegoldás alkotó módon a vezető és beosztott munkájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyés, Renáta (2016) A gyermekvállalást segítő állami eszközök. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyés, Éva (2009) Szeged és a színház - egy rokoni szál kapcsán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vecsernyésné Dékány, Olga (2005) Tanulság vagy jövőkép? A szingli életforma megítélése a szegedi középiskolások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vedelek, Evelin (1991) A tél jeles napjai és népszokásai Dávodon. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vedres, Erzsébet (2015) Konfliktuskezelés az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veisengruber, Edit (2008) A csillagászati földrajz módszertanának összehasonlítása általános- és középiskolában és a felsőoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Velkei, Tímea (1998) A magyarországi fiatalkorú kábítószer-fogyasztók. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Velkey, Dr. László (2000) Egy újonnan alapított gimnázium szervezeti kultúrájának kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Velkey, Miklós (2020) Motiváció és vezetés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Venczel, Gabriella (2011) A Körös Volán Autóbuszközlekedési Zrt. autóbuszvezetőinek bérezési rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Venczel, János (2001) Vezető teendők egy alternatív pedagógiai program alapján működő tehetséggondozó kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Venczel, Éva (1983) A Dunavarsányi Petőfi Mgtsz közművelődési munkája. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vendel, Johanna Etelka (2007) A gyermekvédelem kérdései a jogi szabályozás tükrében Hogyan védik a jogi szabályozások, a gyermekeket a reklámok káros hatásaitól? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vendriczki, Krisztina (2000) Mérés, ellenőrzés, értékelés az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Venkei, Orsolya (2010) Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Venkei, Orsolya (2012) A megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének változása 2012-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Venyige, Bernadett Éva (2018) Konszenzuson alapuló szexuális erőszak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Venyigéné Makrányi, Margit (2000) A könyvtár működésének változó keretfeltételei, jogszabályi keretei, financiális feltételei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Verasztó, Flóra Gabriella (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Verasztó, Józsefné (1994) Társadalmi pártfogói munkám tapasztalatai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Verbai, Csilla (2005) A szakképzés története, jelenlegi rendszere : Hódmezővásárhely ipari szakképzésének átalakulása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Verbai, Katalin (2007) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, mint közművelődési intézmény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Verbőczi, Eszter (2021) Az egyetemi-vállalati együttműködések kapcsolati minőségének változása a COVID-19 hatására, a Szegedi Tudományegyetem és a ContiTech Rubber Industrial Kft. példáján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Verdes, Jánosné (2010) Társulási formák és azok megvalósulása a magyar önkormányzatok gyakorlatában – esettanulmány. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Verdesoto, Aviles Juan Fernando (2020) Analysis of the Environmental Policy of the European Union for the improvement of the environmental policy of Ecuador. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vereb, János József (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vereb, Máté (2023) Viszontagságos évtizedek: A XX. századi magyar pénzrendszerek válságai és stabilizációs kísérletei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vereckei, László (1975) Euklideszi szerkesztésekről és helyességük axiómatikus bizonyításáról, valamint szerkesztések az általános iskolai geometriaórákon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vereczkei, Csilla (2023) A nők helyzete a munkaerőpiacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vereczkey, Katalin (2022) A kötődési stílusok, társas támogatás és a média szerepének összefüggése a szorongással, depresszióval és észlelt stresszel a COVID-19 járvány első hulláma alatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vereczkey, Villő (2023) Pedagógusok attitűdje diákjaik gyászfeldolgozása alatt. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vereczkey, Katalin (2020) A normák és az iskolai kötődés szerepe az agresszív viselkedésben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Anna Mária (2021) A Ráday könyvtárban őrzött gyömrői Teleki család könyvei. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Dorina (2022) Generációmenedzsment a munkahelyen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Ferencné (2000) Halmozottan hátrányos helyzetű település - hátrányos helyzetű kisiskola. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Gábor (2021) A szemmozgás szakaszainak vizsgálata önvezető járművek utasainál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Géza (2017) Délvidéki és vajdasági magyarok demográfiai helyzetének változása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, István (2010) Szabad felhasználás a fájlcsere tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Judit (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Judit Andrea (2010) A családi pótlék rendszerének története a kezdetektől napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, József (1970) A magyar társadalom Vas Gereben műveiben. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Veres, Júlia Róza (2023) Roma tanulók integrációs és felzárkóztatási esélyeik, oktatási lehetőségeik Kiskunhalason. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Marietta Csilla (2009) A cafetéria rendszerről általában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Petra (2012) A közvetítői eljárás szabályozása a magyar büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Pál (2000) Iskolai minőségbiztosítási rendszer kialakításának és működtetésének előkészítése a Miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Pálné (2015) Gyakornok mentorálása: a mentor, mint pygmalion. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Zsolt Antal (2008) Helyes viselkedésminták rugalmas beépítése kortárscsoportok tudatába. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Zsófia (2023) Az orosz-ukrán konfliktus kialakulása, történelmi-geopolitikai háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Ágnes Andrea (2011) Az Európai Unió biztonságpolitikája- A 2003-as iraki intervenció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Angelika (1999) A válások tükrében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Veres, Csabáné (1999) Olvasóvá nevelés Az olvasási szokások felmérése és értékelése a 10-14 éves tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Veres, Ferencné (2007) Családszemlélet a XXI. században - A család válsága? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Judit (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Katalin and Gila, Károly and Németiné Kerekes, Anikó and Paulovics, Viktor (1999) Dolgozatok a Sárrét modernizációs esélyéről. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Veres, Mária (2005) A fejlesztő pedagógia gyakorlati alkalmazása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Renáta Helga (2004) A pálosszentkúti kegyhely múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Tamás Árpád (2004) Magyarok Dél-Amerikában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veres, Veronika (1999) Fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Veres, Zsófia (2016) A közfoglalkoztatás, mint aktív foglalkoztatáspolitikai eszköz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veresné Fejes, Erzsébet (1989) Fiatal pedagógusok életkörülményei, a pályakezdés nehézségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Veresné Szigeti, Zsófia (2010) A kirakat, mint kommunikációs platform. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veress, Máté (2011) Az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veress, Rita (2019) Egyes generációk közötti különbségek a munkavállalás szempontjából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veress, Tibor (1995) Az 1929-1933-as gazdasági világválság hatása Szeged gazdaságára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Verestói, Dávid (2006) Zenehallgatás alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Verik, Orsolya (2008) Esküvőszervezés tegnap és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vermeersch, Vanessza (2018) Bizonyítási eljárás az új Polgári perrendtartásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vermes, Réka (2020) Ökocídium, mint a XXI. század új bűncselekménye. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Verpeléti, Bence (2020) Fogyasztói magatartás vizsgálata a magyarországi magán-egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevők körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vers, Róbert (2006) Szigliget társadalomföldrajza. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Versegi, Anikó (1993) A reklám tegnap és ma (A magyar nyomtatott reklám a II. világháborútól napjainkig) A feltalálás művészete - avagy minek nevezzelek... BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Versegi-Molnámé Balogh, Andrea (2016) "Megsebzett generáció" avagy a fiatalkori munkanélküliség problémája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veréb, Olga (2014) A sztrájk szabályozásának alakulása Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veréb, Tímea (2011) A diszkriminációellenes irányelvek nemzeti jogba való átültetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veréb, Krisztina (2020) Szókincsfejlődés az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veszelka, Szilvia (2022) Krízisek közt hánykolódva - Hogyan segített a mentálhigiénés képzés kríziseim felismerésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veszelovszi-Szőke, Erika (2008) Élet és étek a félhold árnyékában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veszelovszki, Balázs (2017) Szakközépiskolából szakgimnáziumba : a változás-menedzselés vezetői feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veszelovszki, Anikó (2016) Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Veszelszkiné Nagy, Erika (2007) A vezető szerepe a kollégiumi nevelők teljesítményének értékelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veszpiné Vagyon, Edit (2005) Konfliktuskezelés az iskolában : /megfeneklett az intézményvezetés szekere.../. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veszprémi, Jenőné (2007) Innováció az iskolákban - innováció a fejekben : avagy: a magyar iskolarendszer félfigyelemmel működik(?). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Veszprémi, Réka (2022) "Állati" terápiák : kutyaterápia az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Adrienn (2008) Az örökbefogadás bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Adrienn (2023) A kutya, mint társállat pszichoszociális hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Gábor (2019) A bírói mérlegelést szűkítő jogintézmények a magyar büntetőjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Judit (2014) Szülői felügyeleti jog tartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Tamás (2022) A kriptovaluták jogi szabályozása az Amerikai Egyesült Államokban és Kínában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Tímea (2023) A Nemzetközi Büntetőbíróság elmélete és gyakorlata az effektivitás fényében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Adrienn (2020) Tükröm, tükröm...avagy az Instagram használat és az étkezési zavarok kapcsolata magyar fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Adrienn (2020) A sportolás hatása a kiégésre orvosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Tímea (2017) Egy konkrét felnőttképzési intézmény működésének vizsgálata a 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Tímea (2013) A felsőfokú szakképzés rendszerszintű vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vetró, Zsuzsanna (1992) Californiai Missziók. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vetési, Istvánné (2002) A minőségfejlesztés bevezetésének kezdeti tapasztalatai iskolánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vetési, László Lajosné (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vetési, Lászlóné (1990) A túlkoros cigánytanulók nevelési lehetőségei az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vezsenyi, László (1991) A makói községi Zrínyi Ilona Polgári Leányiskola története 1880-1930-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vezsenyi, László (1989) A munkavégzést megtagadó fogvatartottak vizsgálata az Állampusztai Börtön Miklai körletén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vezsenyi, Zoltán (2004) Kommunikáció az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vezsenyi, Éva (1968) [Kengyel község település és gazdaságföldrajza]. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vezér, Attila (2010) A munkavállaló kártérítési felelőssége a magyar munkajogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vezér, Judit (2015) A munkanélküliség kezelése Magyarországon és az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vezér, Gábor (1992) A tanúbizonyítás elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vicai, Ivett (2023) Az azonnali hatályú felmondás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vicsayné Torányi, Izabella (1999) Önkormányzati választások Domaszéken 1998-ban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vicze, Gyuláné (2002) Elégedettség és kapcsolattartás : szülői elégedettségmérés Budapest peremkerületének lakótelepi iskolájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Viczián, Edina (2015) Generációk közötti munkahelyi konfliktus kezelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Viczián, Gabriella (2017) A változásbejegyzési eljárás és altípusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viczián, Ilona (2007) „A Guzsalyas Képzőművészeti Alapítvány szerepe Kétsoprony közművelődési életében”. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Viczján, Pál (2013) A munkáltató és a munkavállaló kártérítési felelőssége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vid, György (2014) Köznevelési törvény életbelépése és fenntartóváltás (KLIK) során bekövetkező megváltozott vezetői szerep meghatározása az iskolai autonómia (koncentrálva közoktatásra) változásának tükrében,összehasonlítása az eddigi gyakorlattal (1985.évi I.törvény hatálybalépésétől),fókuszálva a vezető hatáskörének és a mindenkori fenntartó szerepének változására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Bernadett (2011) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Gergely (2018) A magyar Y generáció és a külföldi munkavállalás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Ibolya (2021) Mozgáskorlátozott tanulók integrált, inkluzív nevelésének, oktatásának vizsgálata Szegeden. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Józsefné (2006) A szakszolgálat és a szakmai szolgáltatás szervezése, ésszerűen ellátható, és ellátandó feladatai Borod-Abaúj-Zemplén megye többcélú kistérségi társulásaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Lilla (2021) Karrier Coaching lehetősége fiatal sportolóknál. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Lóránd (2005) Az innováció szükségessége és lehetőségei a középfokú művészetoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Nikolett (2010) Az ügyvédekre vonatkozó szabályok harmonizációja az Európai Unió tagállamaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Nikoletta (2010) Natura 2000: területek védelme, földhasználati szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Sándor (2013) A betöréses lopások nyomozása Magyarország területén 2007-2012. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Sándor (2011) A képviselő-testület (közgyűlés) bizottságainak szervezete és működésük. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Viktória (2022) A Reformpedagógia megjelenése Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Xénia (2009) [Családtámogatással kapcsolatos ügyintézés, ügymenetek leírása]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Barbara (2017) Iskolaérettség matematikai vonatkozásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Béla (2001) Mit jelent a menedzser szemléletű iskolavezetés? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Emilné (2001) Az óvodai nevelés szerepe a cigány gyermekek szocializációjában, felzárkóztatásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, István (2007) Szorongás : szorongásmentes iskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Jolán (1983) A Pápai Állami Gazdaság komplex földrajzi elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vida, Julianna (2012) Szentesi Művelődési Központ története a látogatottság tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Sándorné (2004) Esély egy "igazi" családra - örökbefogadás napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida, Zoltán (1994) A tanulás motívumainak vizsgálata az általános iskola IV. - VIII. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vida, Zsuzsanna (2005) A cigánygyerekek beilleszkedésének problémái az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida Szűcs, Eszter (2001) Minőségbiztosítási rendszer kidolgozása a békéscsabai József Attila Ltp. Óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vida Szűcs, Zsuzsa (2009) A gyermek „egészséges fejlődése” a televízió árnyékában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vida-Szűcs, Istvánné (2004) Örökbefogadás elmélete és gyakorlata : az örökbefogadás dilemmái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidiczki, György (2007) Táborozás, mint a szabadidő eltöltésének lehetősége az általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidiczkiné Kelemen, Mária (2000) Az önművelés kultúrája az információs társadalomban Könyvtárhasználati ismeretek, készségek felmérése általános iskolák VI. osztályos tanulóinál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidner, Eszter (2011) Magyar munkavállalók az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidner, Eszter (2009) A munkanélküliség alakulása Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidorok, Kitti Anna (2022) A munkakörtervezés-és szervezés folyamata építőiparban végzett felmérés keretein belül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidosa, Enikő (2004) Értékorientáció a különböző fejlödéslélektani szakaszokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovenyecz, Tímea (2017) A géntechnológia jogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovenyecz, Tünde (2009) Az élettársi kapcsolat jellemzői napjainkban, és de lege ferenda. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovenyecz, Éva (2013) Nők helyzete a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovich-Báró, Anna (2021) Kémiai számítások tanítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovich-Báró, Anna (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovics, László (2005) A diszlexia hatása a tanulási folyamatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidovszky, Ágnes (1980) A nemzetiségek oktatásügyének elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidács, Fruzsina (2016) Első lépések a bűn útján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidács, Tamás (2005) Az 1920-as évek oktatáspolitikája- Klebelsberg Kuno népiskola-építési programja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidácsné Kőfalvi, Zsuzsanna (2005) Életmód a középkori Magyarországon. Mátyás udvara, a reneszánsz korszak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidácsné Szurgent, Éva (2005) A finn és a német iskolarendszer összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vidákovics, Tímea (2015) Brain drain, az agyelszívás jelenségének az elemzése, különös tekintettel az egészségügyi dolgozók elvándorlása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidáné Balla, Ildikó (2009) Az oktatás históriája a két világháború között a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidáné Baranyi, Mária A közösség értékrendje. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidáné Jávor, Tímea (2005) Így is lehet! : tanulásmódszertani kísérletek egy alapítványi iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidáné Makra, Julianna Katalin (2007) Velük vagy nélkülük- gondolatok a gyermekeknek készült reklámokról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidáné Moroz, Szimona (1992) Az ifjúkori bűnözés pszichológiai problémái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidáné Nagy, Ildikó (1989) Az én diákotthonom. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidéki, Annamária (2021) Városmárka-építés Budapest példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidéki, Fruzsina (2019) A kirendelt védő joghelyzete a büntetőeljárásban – különös tekintettel a terhelt eljárási érdekére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidéki, Gyula Milán (2008) Konfliktus kezelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidéki, Vivien (2021) Challenges for international companies in the Chinese business environment. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vidéki, Andrea (1999) A pályaválasztás lélektana. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidéki, Judit Nincs megadva. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidó, György (1978) Urbanizálódás Mezőberényben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vidók, Anett (2012) Teljesítmény és kompetencia értékelés a Paksi Atomerőmű Zrt-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidók, Anett (2010) A munkaerő keresési és kiválasztási eljárás gyakorlata a Paksi Atomerőmű Zrt-ben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vidók, Kinga (2014) Jövőbeli nyugdíjhelyzetkép. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Viereck, Ildikó (2009) Minőség az idegennyelv-oktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Alexandra (2019) A sport és az egészség kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Annabella (2021) A szövegértést segítő grafikus rendezők hatékonyságának vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Antal (2022) Az ittas járművezetés elemzése és speciális prevenciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Nóra (2021) A COVID-19 összeesküvés-elméletekbe vetett hit és a demográfiai tényezők kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Nóra (2023) A mesehallgatás mint az együttműködés mérésének lehetséges eszköze. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Dávid (2020) A stratégiai menedzsmenttől a fenntarthatósági számvitelig: Értekezés a vállalati fenntarthatóságról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vig, Ádám (2005) Fejezetek a magyar marxista filozófia történetéből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Cintia (2015) A fiatalkorúak szabadságvesztés büntetésének végrehajtásáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Erika (2017) A nők helyzete a Balkánon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Gábor (2005) Az agrárinformatikai technikus képzés szakmai követelményei és tanulói elvárásai a Galamb József Szakképző Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Judit Erzsébet (2023) Az időjárás hatása a Szegedi Közlekedési Vállalat járműveinek utas számára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Kamilla (2023) Az ismeretszerzés lehetőségei és eszközei a környezetismeret oktatásban vidéki és városi intézményekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Melinda Tímea (2010) A pedagógus személyiségének tartalmi megközelítései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Ágota (2011) A dualista és az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer szerkezete és működése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vigh, Edit (1990) A kultúra terjesztésének, gazdálkodásának és piacának viszonylatai a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ példái nyomán. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vigh, Elza (1943) Győr és környéke. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Vigh-Papp, Kinga Petra (2012) A köztisztviselői törvény (1992. évi XXIII. tv.) változásai, a közszolgálati jogviszony lehetséges fejlesztési irányai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viglási, Edit (2013) A fejlesztő értékelés hatásai a pedagógiai munkára, hazai alkalmazási lehetőségei köznevelési rendszerünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vigyikán, Vanda Ágota (2017) A mobil applikáció, mint jog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vigyikán, Györgyné (2001) Családi szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viharos, Máté Gábor (2023) Az alapvető élelmiszerekre vonatkozó hatóságilag rögzített árazás hatása a magyar fiatal felnőttek fogyasztói magatartására. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Viharos, Zsuzsanna (2006) Móra Ferenc munkássága a korabeli szegedi sajtóban és a Közművelődési Palotában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vikor, Nikoletta (2017) Az önkormányzatok ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos feladatai, azok sajátosságai, önkormányzati ingatlangazdálkodás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viktor, Csilla (2017) Erdészeti és vadászati haszonvételek szabályozásának összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vili, Máté (2010) A Rendvédelmi szervek nyugalmazása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vili, Máté (2012) A gyermekvédelem alakulása a múlt, jelen és jövő tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viliné Vasas, Katalin (2006) A gyermeki jogok érvényesülése az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Villányi, Józsefné Gondolkodási hibák az általános iskolai matematikaórákon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Villányi, Viktória (2001) Kultúrpolitika a 20-as évek Magyarországán : Gróf Klebelsberg Kuno elméleti munkássága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vilmos, Zita Aranka (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vilmányiné Szécsi, Inez (2022) Munkáltató felmondás szabályozása és joggyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Világos, Tímea (2021) A verbális munkamemória fejlesztésének lehetőségei a tanórákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vin, Nikoletta (2023) Keresőoptimalizálási stratégiák: Esettanulmány a Rackhost Zrt. alapján. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vince, Andrea (2018) Az érem két oldala, az amerikai esküdtszéki rendszer elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vince, Erzsébet (2022) A differenciálás lehetőségei inkluzív óvodai / iskolai csoportok lovas foglalkozásán : gyógyító patások (gyermek tábor) tapasztalatai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vince, Iván (1977) A társas kapcsolatok vizsgálata egy általános iskola 5. osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vincze, Adél (2020) A Sziget cégcsoport fesztiváljainak médiakommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Aranka Alexandra (2015) Miért így és miért nem másképp? : az alkoholizmus zsákutcája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Beatrix Zsanett (2014) Az elöregedő társadalom hatása az idősek munkaerő-piaci helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Bianka (2023) Belső képzések sikerességének értékelése egy autógyártó vállalatnál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Edit (2008) Helyes étkezési szokások kialakítása gyermekkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Eszter (2004) Pedagógusetika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Gergő (2023) A magyar munkavállalók az Egyesült Királyságban a Brexit után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Ilona (2011) Életszínvonal, megélhetés Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Imre (1964) Törtek tanítása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vincze, Istvánné (2005) A közoktatás gazdasági feltételei, az SZTE Ságvári E. Gyakorló Ált. Iskola finanszírozását meghatározó tényezőinek vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Judit (2021) Atipikus munkaviszony Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Judit (2014) Az (anyanyelvi) írási és olvasási zavarok kiszűrése az általános iskola első két osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Judit (2012) A munkaviszony megszüntetése és annak ítélkezési gyakorlata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Kata (2021) Tartalommarketing az Ingatlannet.hu-n. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Laura (2022) Portréfilm egy birkózóról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Lili (2023) Az impulzusvásárlás és a személyiségjegyek kapcsolata a 20-64 éves magyar fogyasztók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Magdolna (2022) Autizmus spektrumzavarral diagnosztizált tanulók szociometriai vizsgálata : két általános iskolai osztály vizsgálata a szociometria módszerével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Sándorné (2008) Személyi jövedelemadózásban bekövetkezett változások vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Tamás Gábor (2009) A bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás helyzete napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Violetta Orsolya (2009) Az örökbefogadás intézménye. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Zsuzsa Dorina (2022) A reklámok művészete, a művészet reklámai : a művészet és a marketingtevékenység kapcsolatának vizsgálata : művészeti alkotások mint hirdetések tárgyai és eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Adél (2020) A Sziget cégcsoport fesztiváljainak médiakommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Andrea (2008) A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Attila (2007) Az izraelita felekezet megjelenése es helyzetének alakulása Szentesen (1750-1900). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Beatrix Zsanett (2016) Diákmunka legnépszerűbb formáiról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Csaba (1999) Gyermekeink védelme, reszocializációja. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vincze, István (2005) Tehetséggondozás a középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, István (1972) Többnapos tanulmányi kirándulások oktatási és nevelési lehetőségei. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vincze, Józsefné (1960) Marosszög természeti és gazdasági földrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Vincze, Katalin (1998) Az osztályfőnök szerepe a tanulók személyiségfejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vincze, Klára (2000) Emocionalitás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Krisztina (2005) A Sóshalmi Olvasókör 120 éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Lászlóné (1995) A szociokulturális ártalmak és pszichés zavarok megjelenési formái iskolánkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vincze, Rita (2011) Kooperatív tanulás az alsó tagozatos anyanyelvi órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Sándor (2005) A gyulai Várszínház, a gyulai vár történelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Tibor (2007) A szociometria szerepe az osztály szerkezetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Zsoltné (2005) Minőségfejlesztés az óvodai nevelésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Zsuzsa Dorina (2020) Összművészeti fesztiválok kommunikációja A Művészetek Völgye és az Ördögkatlan fesztivál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Bodács, Zilia Aranka (2023) Egy adott munkahely mentálhigiénés projektjének bemutatása : konfliktuskezelés a munkahelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Fekete, Judit (2013) A konkrétumokban való gondolkodástól az elvonatkoztatásig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Fekete, Máté (2008) Szegedi színészsors a forradalom és szabadságharc ideién (1848-49). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Fekete, Máté (2008) A magyar sajtó 1948-89-es forradalom és szabadságharca. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Káposztás, Eszter (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Káposztás, Eszter (2022) Étkezési szokások az ókori Római Birodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze-Puskás, Bettina (2023) Fogyasztói sajátosságok vizsgálata a tram-train-t használók körében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Harcsás, Tímea (2007) Az alapdokumentumok szerepe az intézményi autonómiában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Kara, Márta (2006) A kistérségi intézkedési terv megvalósításának monitoring programja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Kara, Márta (2000) A tanulók tanuláshoz való viszonyának fejlesztési lehetőségei kisiskolás korban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Nagy, Rozália (1995) A magyar sajtó története a kiegyezés után A pesti napló. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vinczéné Nemcsók, Mónika (2008) Ferenc József étkezési szokásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Orosz, Nicolett (2007) A XX. századi táplálkozási irányzatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Tóth, Ibolya (2011) Tanulási problémák és zavarok felismerése és prevenciója az általános iskola alsó osztályaiban. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vinczéné Vata, Erika (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vinkó, Erzsébet (1998) Innováció a változó világban : Maison Familiale Rurale Pusztamérgesen. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vinkó, Nóra (2020) Vámügynökségek szerepe az export és import folyamatokban. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vionea-Delast, Ilona (1974) A színválasztás alakulásának vizsgálata neurotikus hallgatóknál. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Viplak, Máté (2008) Hátrányos helyzetű gyerekek oktatása : módszertani lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viplak, Máté (2013) Hátrányos helyzetű tanulók oktatása : módszertani lehetőségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viran Nicoletto, Seyda (2022) The impact of blockchain technology and smart contract on alternative dispute resolution. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Virrasztó, Ádám (2021) Pályakezdő diplomások a munkaerőpiacon - hogyan ítélik meg munkaerő-piaci kilátásaikat a fiatalok, mit tesznek a sikeres elhelyezkedésért? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virrasztó, Gyöngyi (1991) Mezőtúr fazekassága és története. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virrasztó, Gyöngyike Tünde (2020) Szakmódszertani Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Anita Viktória (2015) A fiatalkorúakra vonatkozó eltérő rendelkezések a büntető kódexben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Bettina (2018) A jogellenesen megszerzett bizonyítékok felhasználása a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Bianka (2011) A légiközlekedés szabályozása az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Dávid (2011) A katonai bíráskodás helye az igazságszolgáltatási szervezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Fanni (2021) Magyarország munkaerőpiaci helyzetének alakulása, a nemek közötti differenciák vizsgálata a Covid-19 járvány tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Gergely Zoltán (2021) A kiégés vizsgálata a stressz, a megküzdési stílusok és a tudatosság összefüggéseiben a vállalati szférában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Gyula Máté (2015) A büntetőügyekkel kapcsolatos igazságügyi együttműködés, és a bűnözés alakulása az Európai Unióban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Imola Bella (2023) Az ellenségképzés narratívájának megjelenése a Fidesz párt politikai kommunikációjában 2010 és 2018 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Julianna (2009) A cigány nyelv előnyei és hátrányai, a kultúrák különbözősége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, József A játék nevelő jellege 11-13 éves korú gyermekeknél című szakdolgozat statisztikai anyaga. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Virág, László (2009) A Közbeszerzési jog jogorvoslati eljárásai tekintettel a jogharmonizációra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Mónika (2006) Az iskolavezetői tevékenység hatása a nevelési-oktatási intézményre és környezetére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Nikolett (2011) A munkanélküliség alakulása Magyarországon napjainkban, különös tekintettel Fejér megye munkanélküliségi adataira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Noémi Fanni (2017) Az Állami Számvevőszék szerepe az alkotmányos értékek védelmében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Szilvia (2013) A szabadságelvonással járó kényszerintézkedések a büntető eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Tamás (2022) Serdülő és ifjúsági korú kézilabdázók edzés-és rekreációs lehetőségei a koronavírus okozta korlátozások alatt és előtte. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Ádám (2013) Munkanélküliség a mai Magyarországon a statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Annamária (2000) A gyermek és a reklám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Attila (2004) Számítógéppel segített tanítás-tanulás az általános iskolákban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Barnabás (2014) Pedagógiai tevékenység Kecskemét zenei gyűjteményeiben. Tanórán kívüli zenei foglalkozások a „hírős” városban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Csaba (1984) Spontán kialakult alulról indult kezdeményezés fogadtatása, megvalósulása, esetleg akadályoztatása egy közművelődési intézményben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virág, Erika (2004) Gyakorlati oktatás a postai szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Erika (2007) A nehezen nevelhetőség problémája az általános iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Erika (1991) A szemléltetés szerepe az általános iskolai földrajz oktatásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virág, Judit (2007) A televízió hatása a gyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Kata (2004) Szabadidősport hazánkban figyelemmel az Európai Uniós normákra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Miklós (1968) Pusztavacs gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Virág, Zoltánné (1989) Bábjáték és nevelés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virágh, Benjámin (2019) Biztonsági és ökológiai összefüggések a Száhel-övezetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virágh, Benjámin (2017) A klímaváltozás elleni küzdelem a legnagyobb kibocsátók és az Európai Unió tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virágh, Előd Gyula (2012) Az internet szabályozása az adatvédelem tükrében, különös tekintettel a nemzetközi joggyakorlatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virágh, Hajnalka Ildikó (2021) A koronavírus-járvány hatására megváltozott fogyasztói szokások vizsgálata az arcápolási termékek piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virágh, Éva Henrietta (2022) A társadalombiztosítási megtérítési igény alóli mentesülés a munkáltató részéről üzemi baleset esetén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virágh, Vivien (2020) Államadósság-kezelés a fiskális és a monetáris politika kontextusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virághalmi, András (2009) A kelet foglyai voltak. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virághalmi, Elemémé (1999) A döntés, mint a legjelentősebb vezetői funkció. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virágos-Kis, Gabriella (1995) Törökország természeti csodái. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Virágos-Kisné Simon, Judit (2005) A roma kisebbség országos és vásárhelyi helyzetének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Virányi, Zsolt (2015) Mentorpedagógus a pedagógusok szemszögéből : felmérés a Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskolában dolgozó pedagógusok körében a mentorpedagógusról alkotott elképzeléseikről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Visi, Anita (1991) Értékelés és osztályozás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Visnovszky-Keller, Nóra (2022) A hatáskörérvényesítés és a vezetői felelősség. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Violetta (2022) A gyermeki jogok börtönkörnyezetben való érvényesülése a szülő bebörtönzése esetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Bence (2020) A fesztiválkommunikáció aspektusai Szegedi Ifjúsági Napok és a FehérTone Fesztivál kommunikációs tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Miklós (2004) Zsana iskolarendszerének múltja és jelene. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Mónika (2008) Az arab kultúra Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Visnyei, Ágnes (2004) Kulturális szokások és hagyományőrzés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Visontai, Dóra (2008) Kulturális pszichológia - a nyugati és a keleti kultúra tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Visontai Szabo, Katalin (2019) [A gyermekek jogai, a gyermekbarát igazságszolgáltatás fogalma]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Visy, Gergely (2007) A PICK SZEGED Szalámigyár és Húsüzem bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viszkok, András (2005) Életpályára nevelés az internet segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viszmeg, Ivett (1996) A tanár személyisége mint magatartási modell. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Vitális, György (1982) Szilikátipari kutatások módszerei és hazai gazdaságföldrajzi eredményei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vitéz, Gyula (2002) Szakközépiskolánk gazdasági fejlődése három költségvetési év adatai alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vizes, Fruzsina Valéria (2021) Lakossági banki szolgáltatások vizsgálata - kvalitatív kutatási megközelítés alkalmazása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vizes, Tamás (2009) Csak természetesen-а környezeti nevelésről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizhányó, Roland (2022) Fogyasztói bizalom az e-kereskedelemben. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vizi, Róbert Zsolt (2021) A 2019-es szegedi önkormányzati választás kampány-kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizi, Tünde (2014) Európai kisebbségek : magyarok Angliában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizi, Zoltán (1996) Gyakorlati foglalkozások ellenőrzése, értékelése, osztályozása adott tematikus egységben. Postgraduate education, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Vizi, Andrea (2000) D.A.D.A. Program az általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizi, Anna Lilla (2011) Nevelési, oktatási tevékenység a hazai büntetés-végrehajtási intézményekben, különös tekintettel a szegedi Csillagbörtönre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vizin, József Krisztián (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vizkeleti, Edit (2012) Az uzsorás szerződés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizsnyiczai, Petra (2023) Az ökocídium szabályozás realitása a nemzetközi jog tükrében, kitekintéssel a fenntartható fejlődés kérdésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizugyel, Katalin (2008) A nemzeti környezetvédelmi program megvalósulása napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vizvári, Albertné (1963) Szeged közlekedés földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vizváriné Maronics, Mária (2006) Uniós pályázatok a Barcsi kistérség oktatási intézményeiben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vladiszávlyev, Milánné (1980) Korszerű szőlő és gyümölcstermesztés hatása a gyenge termőhelyi adottságú tsz-ekre, különös tekintettel a pusztamérgesi "Rizling" Mezőgazdasági Termelőszövetkezetre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vlaj, Lajosné (2002) A Pedagógusok értékelése és a továbbképzési rendszer kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vlasics, Kitti (2022) Élet a lupussal. Az SLE és egyes pszichológiai tényezők közötti összefüggés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vlcskó, Pálné (1998) A család szerepe a gyerek személyiségfejlődésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vlocskó, Mihály (1999) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vodál, Anita (2010) Senki vagy: a hontalanság - napjaink egyik legaggasztóbb társadalmi jelenségének - bemutatása, különös tekintettel a de facto hontalanság állapotára, körülményeire, és a nemzetközi jogi szabályozás hiányosságaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Voháner, Irén Olga (1940) Miskolc és környéke településföldrajzi monográfiája. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Voits, Ferencné (2006) Szakszolgálati ellátás megvalósulása a Marcali Kistérségi Többcélú Társulásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vojnics-Rogics, Antalné (2010) A felzárkóztató oktatás kialakulása és a működés eddigi tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vojnits, Blanka (2020) Enyhe alvási apnoé hatása a kisgyermekek kognitív funkciójának fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vojnitsné Katona, Erika (2005) A Budai Vár. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vojnity Hajduk, Krisztina (2006) Szabadka zenei élete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Volford, Ákos (2023) A belső PR aspektusai; Csapatépítő tevékenységek a Covid-19 előtt és után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Volford, Gábor (2005) Iszlám. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Volford, Róbert György (2007) A cigányságról : jelen helyzetük Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Volford, Szilvia (2004) Családi szocializáció a két világháború között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Volford, Ákos (2020) Vidéki zenei fesztiválok kommunikációs aspektusai. A Hello ugar! fesztivál kommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Voloscsuk, Alíz (2021) Az Y és Z generáció munkahelyi elégedettségének vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Volyákné Toronyi, Éva (2001) Intézményirányítás óvodánk történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Volyánszkiné Szabó, Teréz (2000) A gyermekek magatartása, enkulturáció az óvodában családi-óvodai szocializáció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Volák, Attila (2007) Szegénység a XXI. századi Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vona, Dorottya (2022) Az állatokkal folytatott rendszeres interakció hatásainak vizsgálata a 16 és 25 év közötti fiatalok érzelmi intelligenciájára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vona, Katalin (2012) A kapcsolatügyeleti mediáció : a kapcsolatügyelet, mint speciális kapcsolattartási mód. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vopaleczky, György (2002) Minőségirányítási rendszer építése a kollégiumi szervezetben - A partnerközpontú intézményi modell bevezetése -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vozár, Márton (2010) Kommunikáció az oktatási intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vozár, Márton (2008) A magyar közoktatási rendszer kialakulásának történeti áttekintése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vozár, Csilla Emőke (2011) A társadalmi nyilvánosság új színterei: a közösségi portálok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vozár, Lilla (2012) Fiatalok és kultúra Békéscsabán, intézmények és rendezvények tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vraukó, Krisztina (1993) A kábítószerfogyasztással kapcsolatos pedagógiai, pszichológiai problémák elemzése. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vravuska, Máté (2017) Az Észak-Magyarországi régióban Vilmány és vonzáskörzetének szociális helyzetelemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vrbovszki, Andrea (2023) Videómegosztó platformok szabályozása a gyermekvédelem tekintetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vrbovszki, Emese (2022) Hitelintézetek működési kockázatkezelése – különös tekintettel a belső ellenőrzés szerepére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vrbovszki, Pál (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vrbovszki, Pál (2022) A fizikai aktivitásnak antropometriai és élettani paraméterekre, valamint kognitív képességekre gyakorolt hatása a hidratáltság függvényében: laborvizsgálat vs. kérdőív. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vrbovszki, Beáta (1994) A Mezőberényi 2. Sz. Általános Iskola története a kezdetektől napjainkig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vrbovszki, Jánosné (1993) Felzárkóztató osztály felső tagozaton. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vreckó, Noémi (2020) Referendums and their impacts on International Relations. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vrtel, Antal (2007) Az ALEPH és a Corvina integrált könyvtári rendszerek bemutatása és összehasonlítása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vrászlai, Borbála (2020) Az Északi-sarkvidék nemzetközi helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vuity, Viktória Mária (2023) A páros megküzdés, a szülői stressz, a párkapcsolati elégedettség és az élettel való elégedettség összefüggéseinek vizsgálata átlagostól eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők esetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vukov, Pálné (2006) Móra Ferenc könyv- és folyóiratadományai a Somogyi könyvtárnak 1917-1919. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vukováry, Eszter (2020) A kombinált áruszállítás jelentősége napjainkban : Esettanulmány a bajai kikötő vizsgálatával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váci, Izabella Hilda (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Bettina (2023) Emberi erőforrás menedzsment egy alkusz cégnél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Boglárka (2023) A digitális eszközök hatásai 6-10 éves gyermekek magatartási sajátosságaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Dóra (2019) A Nemzetközi Bíróság környezetvédelmi vonatkozású ügyei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Kristóf István (2023) A kiskorú veszélyeztetése elleni állami fellépés hatékonyságát csökkentő tényezők egy aktakutatás alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Renáta (2018) A közfoglalkoztatás, mint munkavállalási lehetőség : a közfoglalkoztatottak attitűd vizsgálata Szentes kistérségben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Enikő (1998) Ausztria idegenforgalmi földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váczi Valéria, Jusztina (2007) Gyermekvédelem a XXI. században a gyermekjóléti szolálat tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágfalvi, Attila (2004) A devianciák pszichológiája : (a társadalmi beilleszkedési problémák). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vági, István (2005) A templomos lovagrend története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vágsélei, Zoltán (2005) Helyzetkép a kecskeméti általános iskolai könyvtárakról: kérdőíves felmérés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vágvölgyi, Adrienn (2012) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágvölgyi, Ágnes (2011) Az ügyész szerepe a büntető eljárásban a nyomozás és a vádemelés során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Dániel (2022) A szokásjogi norma hatalma a nemzeti írott jog felett: Szicília. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Ferencné (2009) A kiskunhalasi Alsóvárosi Általános Iskola története 1911-től a rendszerváltásig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Zsófia (2023) Az állami gondozásból kikerült fiatal hajléktalanok integrációja a társadalomba. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Edina (2007) Üzleti terv. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Roland (2012) Motorsport rendezvények gazdasági szempontú elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágó, Tiborné (2007) A Halas Táncegyüttes története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vágóné Nagy, Emese (2005) A közművelődési könyvtárak kialakulása és története az Egyesült Államokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vágóné Rajta, Katalin (2022) A különélő szülő és a gyermek kapcsolattartása során felmerülő problémák a Család-és a Gyermekjóléti Szolgálat gyakorlatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vágóné Restás, Erika (2006) Gyorséttermek szerepe, hatása táplálkozási szokásaink kialakításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Válenti, Borbála Emerencia (2015) Változásmenedzselés és stratégiai tervezés egy kisvárosi iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Válik, Csaba (1993) Egy nap alatt ötezer esztendőt élni (Csáth Géza morfinizmusa). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vámos, Hédi (2014) A délszláv háború és a vajdasági magyarság sorsa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vámos, Ramóna (2021) A vertikális lakóhelyi szegregáció vizsgálata Szeged példája alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vámos, Tamás (2019) Duális mérnökképzés - multinacionális vállalati tapasztalatok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vámos, Benjamin (2020) Labdarúgó játékosok véleménye a magyarországi akadémiák szakmai munkájáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vámos, Józsefné (1999) Osztályfőnöki munka a gyermekvédelem láncolatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vámos, László Békés város helye, szerepe, fejlődése és népességének alakulása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vámos, Márton (2020) Pártpreferenciák és szavazótáborok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vámos, Rezső (1938) Barcs földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Vámosi, Gábor (2010) A nemzeti drogstratégia megalapozottsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vámosi, Zoltán (2009) Fogyatékos emberek megjelenése és megjelenítése a filmen : Békés Megyei Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona a magyarbánhegyesi és a mezőkovácsházi Aranykapocs Alapítványt bemutató kisfilm. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vámosné Aulechla, Dr. Anna (2001) Minőségirányítási rendszer építése egy iskolai szervezetben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vámosné Marksz, Mária (2000) Harasztfalu története. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vámossy, Ágnes A törtek tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vándor, Andrea (1989) Veszélyeztetett és hátrányos helyzet a szakmunkástanulók világában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vándor, Rudolfné (1970) Kistelek gazdasági életének alakulása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vándorné Hortobágyi, Emőke (2001) Könyv és olvasás az ezredfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ványa, Eszter Judit (2022) EU-China relations in light of the Comprehensive Agreement on Investment : an attempt to take investments on a more reciprocal level. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ványa, Eszter Judit (2019) Irán és a regionális nagyhatalmiság kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ványai, Dr. László Levente (2016) A házassági vagyonjogi szerződés szabályai és a házastársak egyes szerződései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ványai, Zoltán (2019) Mezőtúr fejlődése 2007-13-as és a 2014-20-as Európai Uniós költségvetési időszakok idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, András (2012) A magyar és az orosz államfői intézmény működésének összevetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Anett (2011) A munkaügyi viták megoldásának eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Boróka Eszter (2021) A Z generáció tagjait befolyásoló online hirdetések és vélemények vizsgálata a natúrkozmetikumok piacán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Enikő (2021) Vezetői stílusjellemzők és kompetenciák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Gergő (2018) A magyar államvédelmi szervek ellenségképének változása a hidegháború időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Gyuláné (1968) Törtek tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Váradi, Mercédesz (2008) Tehetséggondozás a ma iskolájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Noémi (2017) A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés emberi jog megítélése, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Zoltán (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Zsanett (2012) A volt Jugoszláv állam államfőinek és a magyar köztársasági elnök jogállásának összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Anna (1981) A Pusztaszer-Fehértói Tájvédelmi Körzet komplex földrajzi értékelése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Emese (2021) Virtuális vállalatok és virtuálizáció a vállalatok működése, munkafolyamatai során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Gáborné (1998) A tanulás tanítása és az innováció összefüggései a mai magyar általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Ildikó (1999) A homoszexualitás. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Istvánné (1999) Az autisztikus gyerekek fejlesztésének lehetőségei. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Iván (1976) A mai nő szerepe a családban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Katalin (1990) Kecskemét funkcionális morfológiája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Márta (2005) Fiatalkorúak drogfogyasztási szokásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Péterné (1979) A serdülőkor főbb pszichológiai jellemzői egy osztályban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Viktória (2007) Kína gasztronómiája: szükségkonyha, gyógyító ételek, harmónia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Zita (2004) Raiffeisen Lízing RT. marketingtevékenysége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Zsolt (2007) A Gyulai Alapfokú Művészeti Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váradi, Éva (1990) Az expresszionista festészet kapcsolata néhány más avantgarde irányzattal. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váradi, Éva (1960) Kiskunfélegyháza természeti- és gazdaságföldrajza. Masters, Állami Pedagógiai Főiskola.
Váradiné Bende, Beáta (2010) Gyermekvállalás az elöregedő társadalomban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várady, Györgyné (2000) A Nyíregyháza Sóstógyógyfürdői szabad Waldorf iskola szellemisége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várady, Szilvia Alexandra (2007) Szexuális kultúránk fejlődése és története a kezdetektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várai, Zsuzsanna (1993) A demokratizmusra való nevelés lehetőségei A diákönkormányzatok működése Békéscsabán. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váraljai, Erzsébet (1966) Fejezetek a földrajztanítás történetéből /A Ratio Educationistól 1846-ig./. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Várbíró, Boglárka Hajnalka (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Várföldi-Ritz, Viktória (2022) Segítő kapcsolat – fájdalmak az élet közepén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Várhelyi, Kinga (2012) A nemzeti és etnikai adatok kezelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várhelyiné Burlovics, Dr. Éva (2006) Alternatív óvodavezetés „Névjegy, egy cseppnyi emberség". Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vári, Anikó Katalin (2014) Az országos kompetenciamérések hatása a pedagógusokra, az iskolában folyó oktatásszervezésre : „Minek ez a kompetenciamérés nekünk?”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vári, Anikó Katalin (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vári, Attila István (2009) Az új és régi OKJ szerinti "Agrárközgazdasági és áruforgalmazó technikus" szakképzés tartalmi összehasonlító elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vári, Judit (1980) A mozgás jelentőségének fejlődészpszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vári, Mária (1990) A magyar és az angol közoktatás összehasonlító elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váriné Feró, Mária Családgondozói feladatok a pártfogói tevékenységben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váriné Flórián, Erika (2005) Egy évtized a Szőreg Könyvtár történetéből 1994-2004. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Beáta (2023) Az irodalomterápia szerepe a szorongás és a depresszió tüneteinek csökkentésében klinikai és nem klinikai közegben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Beáta (2022) Kompetenciahatárok és szerepek vizsgálata az irodalomterapeuta képesítéssel rendelkező pszichológusok körében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Beáta (2021) A hatékonyság és a stressz vizsgálata a Waldorf- és az állami iskolákban tanító pedagógusok körében a karantén idején. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Enikő (2017) Kisebbségvédelem a nemzetközi jogban, különös tekintettel az autonómia törekvésekre Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Enikő (2019) Minority protection by the European Union. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Gábor István (2023) Az észlelt fizikai környezet és az érzelmi tapasztalatok mintázatainak vizsgálata a feltöltődés helyein. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Gábor István (2021) A Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerének vizsgálata művészeti terapeuta hallgatók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Gábriel (2021) Bontott építőanyag környezetjogi aspektusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Imre (2001) Helyi tanterv Füzesgyarmaton - a változó tartalmi szabályozás tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi, Béla (1977) A munka, mint motivációs tényező a 7.-8. osztályos tanulók pályaválasztásában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Várkonyi, Béláné (1976) A felbomlott családi légkör hatásánakösszehasonlító vizsgálata 7. osztályos tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Várkonyi, Gabriella (2000) 1896, millennium a századvégén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Várkonyi, Zsolt (2004) A nevelés hatása a szerb identitástudat megőrzésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyi Gültekin, Gizem (2016) The ombudsman institution: a comparative analysis of turkish and hungarian ombudsman institutions. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyiné Lénárt, Beáta (2023) Kiégésnek való kitettség és az önkéntes munka összefüggései orvostanhallgatók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várkonyiné Mihály, Erna (2007) Iskolám, a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola szerepe, lehetőségei Szegvár műveltségi szintjének növelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vármonostory, Ágnes (2005) A reklám hatása az emberekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várnagy, László (1939) A tehetség-élet élményvilágából. A rajz- és festőtehetség lélektanához. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Várnagyné Vincze, Judit (2005) A házasság válsága a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Várnai, Lászlóné (1990) 6-10 éves korú gyermekek viselkedészavarai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Váron, István (2022) Mentálhigiénés papi szolgálat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Városi, József (1979) Órarendkészítés WANG 2200 számítógéppel. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Városiné Tihanyi, Petra (2010) Házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Városiné Tihanyi, Petra (2015) A munkaügyi ellenőrzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Városiné Tihanyi, Petra (2001) Elhagyott sorsok, elvesztett remények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várszegi, Éva (1991) Kender - és gyapjúfeldolgozás Kásádon. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Várszeginé Véber, Katalin (2008) Apicius gasztronómiai filozófiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váry, Éva (2005) A Tisza-Maros Szög Kistérség Ifjúsági Önkormányzatainak tevékenysége, valamint a felnőtt segítők munkája- Ifjúság és az Unió kapcsolatáról, valamint egy nyertes pályázat bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vásárhelyi, Tünde (2007) Békés megye idegenforgalmi látványosságainak bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vásárhelyi, Zsolt (2020) Szakmódszertani portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vásárhelyiné Ficsór, Katalin (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vásári, Tamás Zsolt (2005) Erkölcsi szocializáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Véber, Péter (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vécsei, Szilvia (2022) Az egészségcélokban való párkapcsolati együttműködés összefüggései a célokban való haladással, a párkapcsolati elégedettséggel és az élettel való elégedettséggel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vécseiné Kikindai, Hermina (2005) Egy egyesületi óvoda működése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vécsey, Dániel (2014) Bosznia-Hercegovina választási rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vécsey, Dániel (2013) Bosznia-Hercegovina választási rendszere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vécsi, Orsolya (2022) Az anyagi jogi legalitás dogmatikai elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Védőné Dobrotka, Edit (2005) Az alternatív iskolák kialakulása, szerepe, jelentősége a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vég, Alexandra (2010) Egy tornateremmel rendelkező, és nem rendelkező iskola testnevelési hatékonyságának összehasonlítása, és ennek összefüggése a táplálkozással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vég, Edit (2000) Kommunikáció, hatékonyság, fejleszthetőség : (A Magyar Posta Rt. ügyfélszolgálati rendszerében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vég, Gábor (2007) Értékre nevelés a békési református gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végel, Márk (2021) Modern és Posztmodern adattárolás : a jelen és a jövő alaptechnológiái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Anett (2021) Teleterápia a logopédiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Emese (2017) Az egyén internet általi virtualizálódása, és a politika hagyományos rendszereinek elhagyása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Fanni (2022) Kortárs magyar irodalom az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Gréta (2023) Cafetéria rendszer lehetőségei a Csongrád-Csanád vármegyei munkavállalók szemszögéből és ennek ösztönző ereje kikapcsolódásra és sportolásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Márta (2015) A szülői felügyelet gyakorlása és a kapcsolattartás elméleti és gyakorlati kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Máté (2023) Projekttervezés a nagyvállalati szektorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Nándor Imre (2015) Az információszabadság elméleti és gyakorlati kérdései,különös tekintettel a minősítéssel védhető közérdekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Dorottya (2020) Női tartalomgyártók témaválasztása a YouTube-on. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Dániel (2009) Az Országos Széchényi Könyvtár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Emőke (1995) Az angol nyelv tanításának története Sárospatakon. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Végh, József (1980) Az elítéltek szabadidő struktúrájának vizsgálata, a szabadidő szerepe a nevelésben. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Végh, Norbert (2007) Hátrányos helyzetű olvasók könyvtári ellátása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Véghelyi, Csilla (2005) Szakképzés az Európai Unió országaiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Véghné Gyürüssy, Katalin (2000) Az óvodavezető munkáltatói joggyakorlása és konfliktusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Végvári, Zsuzsanna (2021) Kötődés-mentalizáció-önértékelés-megküzdés összefüggései a szociális szorongással. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végvári, Józsefné (1990) Egy óvodai és egy napközi otthoni napirend összehasonlító vizsgálata az egészséges életmód biztosítása szempontjából. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Végváriné Henter, Lilla (2021) A gyermekkori neveltetés összefüggései a fiatal felnőttkori rezilienciával és élettel való elégedettséggel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Végváriné Henter, Lilla (2023) A szülés utáni depresszió rizikófaktorai és intervenciós lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Véh, Endre (2023) Dinamikus és statikus formátumú online hirdetések hatékonyságának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Véha, Tímea (1999) Az ellenzéki magatartás megnyilvánulása Szegeden a neoabszolutizmus korában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vékony, Anett (2013) Az igazságszolgáltatás fejlődése 1989-től napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vékony, Béla (2009) Sajátos nevelési igényű gyermekek képzésének helye a magyar oktatási rendszerben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vékony, Béla (2007) A szegedi Alternatív Általános Iskola, Szakiskola és Speciális szakiskola tevékenysége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vékony, Dávid (2010) Eredetvédelmi szabályozás az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vékony, Kristóf (2011) Diplomáciai vitarendezési módszerek nemzetközi jogi szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vékony, Kristóf (2013) A visegrádi négyek európai uniós ügyekben történő együttműködése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vékony, Zoltánné (1999) Családiasítási törekvések a nyírszőlősi lakásotthonokban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vékony-Sándor, Katalin Kitti (2023) Coaching a munkahelyen, különös tekintettel a coaching szemléletű vezetésre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vén, Gabriella (2011) A Közös Agrárpolitika és a vidékfejlesztés fejlődése, jövőképe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vén, Margit (1986) 7. osztályos szakköri feladatgyűjtemény. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vén, Margit (1968) Egyszerű topológiai feladatok. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Vén, Vivien (2021) A szakellátásban nevelkedett gyermekek élethelyzete, életcélja és jövőképe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vén, Nikolett (2007) A kultúra intézményesülésének története Városföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Kata (2022) Az Oszmán Birodalom utolsó évtizede: a Balkán-háborútól a lausanne-i békéig geopolitikai és nagyhatalmi szempontok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Sándor (2008) A gyengén tanulók képesség, háttér és eredmény összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Erzsébet (2011) Oroszország és az Európai Unió energiapolitikája a XXI. században magyar szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Erzsébet (2014) A humántőke fejlesztése a megváltozott munkaképességű emberek körében a Dél-alföldi régióban. A „MOZGI” Projekt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Szilvia Mónika (2008) Különbségek a társadalmi rétegek szabadidős tevékenységei között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Veronika Berta (2012) Az ének-zene órák szemléltetési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vér, Vivien (2020) A finn és magyar oktatási rendszer összehasonlítása a PISA felmérések tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vér Molnár, Gabriella (2007) Misztótfalusi Kis Miklós és nyomdászata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vérné Beinschróth, Zsuzsanna (2011) A rokkantsági nyugdíj és a rehabilitációs járadék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vértes, Lászlóné (2001) Szerkezetváltás és következményei a Pécsváradi Kodolányi János Általános Iskolában : (А kéttannyelvű német nyelvoktató forma bevezetése és következményei). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vésztői, Zoltán (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vétek, Attila (2009) A házastársak különvagyona. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Károly (2019) Az eleki németek demográfiai viszonyai a betelepítéstől a kiűzetésig a családneveik tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Károlyné (2002) Lehetőségek önkormányzati feladatok átvállalására az óvodai nevelés területén a civil szervezetek részvételével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Lászlóné (2007) Mlkrotérségi módszertani központ létrehozása Újszászon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Szidónia (2017) A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Sára (2010) Pedagógusok a „nyockerben”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Viktor (2006) A középiskolai tanári teljesítmény értékelési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Anita (1999) Örökbefogadás - végleges megoldás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vígh, Antalné (2005) Gyermekek a szentetornyai cigány közösségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Attila (2007) Fiatalkori deviáns magatartás kialakulása, valamint megnyilvánulási formái az 1990-es évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Krisztina (2005) Kiszombor Története 1940-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Norbert (1993) A tanulási motivációk pszichológiai vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vígh, Norbertné (1991) A serdülők érzelmei, serdülőkori problémák. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vígh, Zoltán (1998) A szegvári Állami Elemi Népiskolák története 1919-1939. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Víghné Csentes, Ildikó (2008) A kistérségi társulások közoktatásban betöltött szerepe, fejlesztési lehetőségek. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Víghné Lócskai, Krisztina (2008) Családi szocializáció : ikrek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Víghné Pintér, Andrea Zsuzsanna (2008) Az egészségügyi ellátórendszerek finanszírozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Víghné Pintér, Lilla (1998) A személyiség megismerése és önismeretre késztetés az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Víghné Szenti, Katalin (1991) A bábjáték szerepe és jelentősége a napközi otthonos nevelőmunkában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Víglási, Krisztina Klára (2013) Népfőiskola mint a felnőttkori tanulás színtere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Víglási, Krisztina Klára (2015) A felnőttoktató/ tréner szakmai életútja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vígné Móra, Erika (2004) Móra Ferenc pedagógiai munkássága és a modern pedagógia. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vízhányó, Zsuzsanna (1980) Kiskunfélegyháza városmorfológiája és fejlődésének hatása a város szerkezetére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vízi, Imre (2011) A belső kiválasztás rendszere egy magyarországi multinacionális vállalatnál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vízi, Tünde (2022) Portfólió - Digitális adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Völgyesi, Lívia (2022) A csomagolásmentes termékek fogyasztási szokásainak vizsgálata az egyes generációk körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Völgyesvári, Lászlóné (2007) A KTKT egységes iskola és szakiskola bemutatása és humánerőforrás vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Völgyi, Hilda (1990) A tér és időérzékelés fejlesztése az új 6. osztályos történelem és állampolgári ismeretek tankönyv feladataiban. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Völgyi, Zoltán (2007) A Holiday Inn Hotelben tartott rendezvények bemutatása A szálloda személyzetének munkája a rendezvényeken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Alexandra (2010) Az egészségkárosodáson alapuló ellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Amanda (2022) A fogyasztói döntés pszichológiai tényezői. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Balázs (2012) Az emberölés minősített esetei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Balázs Zoltán (2022) Ifjúság Média Közösség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Bence (2018) A magyar egészségbiztosítási rendszer és az öngondoskodás lehetőségei, különös tekintettel az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Imola (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Katalin (1975) Algoritmikus gondolkodás fejlesztése az általános iskolában. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vörös, Krisztián (2023) Az influencerek negatív hatásai a fogyasztói szokásokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Mónika Melinda (2013) Az előzetes letartóztatás jogi szabályozása és végrehajtása Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Nikolett (2016) A hajléktalanok élet-, lakhatási- és egészségügyi helyzete Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Nikolett (2018) A vízhez való jog tartalma és helyzete a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Norbert (2022) A magyarországi növénybiztosítások bemutatása, a jelenlegi helyzetük, eredményeik, és az időjárásbeli szélsőségek által okozott károkra való felkészültségük alapján. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Péter (2018) A munkaügyi kapcsolatok történeti fejlődése, különös tekintettel a Magyar rendszerváltás időszakára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Tímea (2019) Az ENSZ békefenntartók által elkövetett bűncselekmények megítélése a nemzetközi jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Tímea (2021) Industry 4.0 in the aviation sector. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Tímea (2009) A munkaügyi ellenőrzés rendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Zita (2010) Gyermekvállalással kapcsolatos ellátási formák. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Zsuzsanna (2014) Rejtett foglalkoztatás és a visszaszorítására tett intézkedések. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Ágnes (2021) A földrajzi árujelzők oltalmi rendszerének bevezetéséből és működtetéséből származó előnyök és nehézségek a hazai termelők számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Beáta (2020) Methoden des Sprachunterrichts bei Kindern und Erwachsenen: Die Rolle der Spiele in den deutschsprachigen Lehrwerken in dem ungarischen Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Gabriella (2008) Egy falu kulturális képe az országos felmérések tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Gábor (2005) Nehezen kezelhető gyermek a családban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Irén (1942) Szolnok város földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Vörös, Istvánné (2007) Tanulási - magatartási zavaros gyermek nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Mónika Emília (2006) A tehetségesek megítélése a tanárok által. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Tibor (1999) A bűnözéshez vezető pszichológiai tényezők a nevelőintézetben élő fiú vizsgálati populáción keresztül. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vörös, Zoltán (2005) Ausztria 1995-ös EU csatlakozása óta bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Zoltánné (2000) Az értékelési rendszerek alkalmazása a Hunyadi János Általános Iskolában „Különös tekintettel a helyi vizsgarendszerre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Zsuzsanna (1990) Hétvégi vigadó - Szabadidős kísérlet -a Kalocsai Művelődési Központ és Ifjúsági Házban 1982-től 1988-ig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vörös, Ákos (1993) Alkotás pszichológia A grafikus tevékenység kezdeteitől a művészi alkotásig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vörös, Éva Erzsébet (2008) Házassági szokások a wodaabek, a Tamilok és a Csikszentdomokosiak körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös-Balog, Eszter (2010) A munkanélküliség alakulása Somogy megyében – különös tekintettel Kaposvárra – az elmúlt tíz év tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vőneki, Antal László (2014) A határozott- illetve a részmunkaidős foglalkoztatás Magyarországon és az EU-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vőneki, Edina (1998) Az apa szerepe a gyermek szocializációjában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vőneki, Judit (1998) Mi motiválhatja olvasásra a 10-12 éves gyerekeket a video és a számítógép korszakában? Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Vőneki, Tímea (2008) Droghelyzet-jelentés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wagner, Katalin (1998) A vezetés hatékonyságának szerepe a vállalkozás sikerében : esettanulmány készítése egy, már működő vállalkozásról. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Wagner, Klaudia (2010) Politikai korrupció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wagner, Marina (2011) Egyenlő esélyek érvényesülése a munkajogban : (Nők munkaerő-piaci helyzete). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wagner, Margit (1974) A közösségek alakulásának pszichológiai vizsgálata az általános iskola felső tagozatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wagner, Orsolya (2010) A munkaverseny-mozgalom Magyarországon 1947 és 1956 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wagner, Orsolya (2012) A regionális képzőközpontok működése és szervezeti átalakításuk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Waldmann, Péter (1978) A tömegkommunikáció szerepe és jelentősége a munkaterápiás kezelésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Walla, István (2004) Kívülállók- Hajléktalanok Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wallinger, Endre (2006) A Somogyjádi Mikrotérségének elemző leírása, fejlesztésének lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Walsh, Máté Gergely (2018) Kalózok a tudományos könyv- és folyóiratkiadás világában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Walter, Viktor (2014) Az üvegházhatású gázok kibocsátásának szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Walter, Viktor (2022) Portfólió - Digitális Adatvédelem. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Walter, Viktor (2021) A társasház döntéshozatali eljárásának szabályai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Walter, Viktória Inez (2015) Fogyasztóvédelem és termékbiztonsági szabályok az Európai Unióban és Magyarországon a kozmetikai termékek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Walter, Gergő Csaba (2020) Sportmenedzser szoftverek elterjedése, és azok hasznossága a sportéletben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wang, Yi (2021) Financial Report Analysis of Xiaomi from 2015 to 2019. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wang, Xueying (2020) Issues in Copyright in the Digital Age. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Waqar, Nouman (2020) Comparative Analysis of ADR and Litigation in Pakistan. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Wardeh, Revian Sharif George (2022) The Role of ICT in Education to Alleviate Poverty in Developing Countries. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wawra, János (2001) A szervezeti struktúrák és az intézményműködés elemzése és fejlesztése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Weeber, Gyula (2011) A magyar családpolitika kialakulása és lehetőségei a francia modell tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Weibli, Anett (2021) A munkahelyi szexizmus és szexuális zaklatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Weigert, Lilla (2015) A HRM legnépszerűbb tevékenységeiről: A toborzásról és a kiválasztásról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Weigert, Lilla (2013) A Magyar választási rendszer alakulása 1990-től napjainkig. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Weigert, Andrea (1991) Kreatív játék és bábozás lehetőségei a vizuális nevelésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Weimann, Tamás (2013) Magyarország lakáshelyzete a statisztikai adatok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Weiperth, János A Duna-kanyar idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Weisné Puskás, Ágnes (1988) Az iskolai osztály szerkezetének és rétegződésének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Weisz, Ildikó (2004) Az emberi erőforrások menedzselésének vizsgálata a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthonában egy dolgozói elégedettségi kérdőív feldolgozásán keresztül. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Weisz, Erzsébet (1977) A versenyzés néhány pszichológiai sajátossága. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Weiszberger Zoltánné Schwartz, Erzsébet (1943) Szorongás és félelem az iskolában. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Weiszenburger, Dóra (2014) Hatékonység és innovativitás a felnőttoktatók munkájában. A felnőttoktatók módszertani kultúrájának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Weiszenburger, Dóra (2012) A kiégés szociológiai szemléletű vizsgálata a pedagógusok, gyógypedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Welchner, Judit (2011) A Transparency International szerepe a korrupció elleni küzdelemben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wenner, Gabriella (2006) Dr. Papp Gyula akadémikus 1995-2005 között megjelent cardioelektrofiziológiai témájú cikkeinek tudománymetriai elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wennerné Túri, Edit (2008) A színjátszás szerepe a dualista Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wernke, Andor (1990) Az "én" azonosság-tudat és mások vélekedésének összessége önismeret vizsgálat alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wessenauer, Veszna (2011) Európai kisebbségi autonómiák és azok tanulságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wessenauer, Veszna (2013) A roma kisebbség védelme a nemzetközi és európai jog alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Weszelovits, Dániel (2023) Az egzisztenciális elszigeteltség érzése és a közösségimédia-használat összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Weszely, Dalma Flóra (2014) Az elítéltek nevelése a szabadságvesztés végrehajtása során. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Weszelyné Véghseő, Henriett (1998) A makói József Attila Gimnázium története 1919 és 1944 között. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wettsteinné Horváth, Katalin (2008) Kommunikáció, tárgyalási technikák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wierl, Enikő (2023) A magyar közjegyzőség hatáskörének bővülése a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wiesner, Eszter (1998) A mese és a gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wieszt, Judit (1996) A szerbek Budakalászon Történelmük, vallásuk, szokásaik. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wilhelm, Edit (2013) 5. osztályos általános iskolások írásbeli szövegalkotása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wilhelm, Edit (2013) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Wilhelm, Anita (2005) Gyermekek a reklám csapdájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wilhelm, Rita (1998) Az iskolai kudarcok kialakulásának okai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wilhelmné Szekszárdi, Krisztina (2005) Az ókori Róma feneketlen gyomra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Windecker, Orsolya (2005) Hátrányos helyzetű gyerekek erkölcsi világképének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Winkler, Andrea (1989) A XX. századi búzatermesztés alakulása Tolna megyében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Winkler, Ildikó (2007) Az integráció mint gyermekvédelmi problémakör. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Winklerné Fehér, Lívia (2004) Szervezetfejlesztési tevékenységek az iskolai diákélet színesítésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Wirth, István (1972) A Dél-Alföld szénhidrogén bányászata. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Wiszler, Gábor (2006) Nyúlhús-fogyasztási szokások vizsgálata Budapesten. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wittner, Andrea (2013) A jogászság és a jogi képzés Európai fejlődéstörténete és aktuális kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wolf, Kornél (2011) A gyermek elhelyezése, az elhelyezés megváltoztatása és a kapcsolattartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wolf, Júlia (2007) A nő ábrázolása a XX. század eleji Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wolf, Zsuzsanna (1994) A nevelőtestületek összetétele, pályakezdő pedagógusok helyzete, kiút a konfliktushelyzetekből. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wolford, Ferencné (1991) Az értékelés hatása a tanulók személyiségére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Wolfártné Tóth, Mária (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Wusching, Éva (2023) A munkamemória egyes aspektusainak változásai a kor előre haladtával. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wágenhoffer, Mariann (2005) Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark megalakulásának és a Feszty-körkép keletkezésének és megőrzésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wágenhofferné Szilágyi, Anna (2014) A családok helyzete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wágner, Tamás (2010) A közoktatást középtávon érintő kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Wágner, Csilla (2008) A Kárpát-medencei csángó népcsoportok. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wágner, Edit (2020) Enyhén értelmi fogyatékos fiatal felnőttek társas kapcsolatainak vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Wágner, Tamás (2001) A személyiségközpontú pedagógia szükségessége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wágnerné Zankó, Adrienn (2010) Az európai integráció és a közoktatás. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Wéber, Helga (2011) A házasság felbontásának eljárásjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wéber, Zsanett (2011) Kartellek a magyar és a német jog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wölfli, Erika (2006) A vezetés szintjei és konfliktusai a közoktatásban : egy kiválasztott szinten ezek részletezése, a kezelésükre vonatkozó saját technikák, módszerek bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Wöller-Szavai, Zsófia (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Wöller-Szavai, Zsófia (2021) A mindennapi élet élésének etikai vetületei : a hétköznapok etikájának oktatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Würtz, Attila (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Xabanisa, Litha Kingsley (2020) The impact and influence that the United Nations' Sustainable Development Goals (UN SDG's) have on the legal framework of the Environmental Policies of South Africa and the European Union (EU) for a common goal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Xia, Yun (2020) How Chinese ICT Equipment Manufacturing Corporations Developed Rapidly in Recent Decades? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Xiang, Yimeng (2020) The similarities between Confucianism and Human Resource Management. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Xue, Xiangsen (2022) Financial Statement Analysis of Tencent Holdings Limited. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Yahaya, Marufdeen Opeyemi (2020) The Impact of Mergers and Acquisitions on Bank Performance in Developing Economies: the case of Ghana, Nigeria and Pakistan. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Yang, Cheng (2023) A Study of Customer Relationship Management Strategies in W Hotel in the Post-Epidemic Period. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Yasser Mohammed Mohammed Essa, Sama (2021) The impact of the COVID-19 pandemic on the traditional movie industry and Netflix in Egypt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Yeon, Seung Jae (2023) A case study on the game theoretic analysis of mask-wearing behaviour in Germany. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Yuratmi, Lannisya Trie (2023) Bilateral Cooperation of Indonesia and Japan on SDG7 Towards Energy Transition. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Yusifov, Elmir (2021) Export diversification as a driver of economic growth. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Yusuf, Simon (1996) A reklám mint marketingkommunikációs eszköz. BA/Bsc, Debreceni Agrártudományi Egyetem.
Zabagloné Váradi, Margit (2004) Szemléletváltás a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zabos, Vivien (2022) A közösségi média hatása az egészséges életmódra. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Zabos, Adrienn (2020) Artikulációs zavarok előfordulási gyakorisága iskola-előkészítős gyermekeknél Magyarkanizsa község óvodáiban. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zacher, Krisztina (2010) Magyarország és a XXI. század biztonsági kihívásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zachár, Gyöngyi (1994) A marcali gimnázium története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zachár, Judit (2013) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zadravecz, Edina (2021) Atipikus munkajogviszonyok. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zadravecz, Attila (2007) Gazdasszony képző, mint a nők családellátásra felkészítő iskolarendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zagyva, Beáta (2011) A diplomák és szakképesítések elismerése az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zagyváné Dósa-Rácz, Szilvia (2007) II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Kollégium - nagy múlt, ígéretes jövő. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zahid, Muhammad (2022) Loyalty Programs. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zahorán, Edit (1994) Emberi kapcsolatok egy kertvárosban /Szlovák-magyar vegyesházasság előzményei/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zahorán, Hilda (2007) A szakképzési rendszer átalakulása és fejlesztésének távlatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zahorán Jánosné Bagi, Éva (1981) Mezőberény gazdasági életének sajátosságai napjainkban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zahuczky, Balázs (2012) A házasság megszűnésének szabályozása és a bírói gyakorlat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zahuczky, Balázs (2005) Hátrányos helyzet és a cigányság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zaitsev, Petr (2021) Offshore zones and its functioning in light of the latest international regulations implemented in practice. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zajacz, Dávid Pál (2021) Az egyes beszédkórképek terminológiai változásai a hazai logopédiatörténet tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zajacz, Éva (2012) A munkaerőpiac aktuális helyzete Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zajaczné, Dora Éva (2014) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zajkásné Radics, Violetta (2019) Mentális egészség a munkahelyen - Az emberi erőforrás menedzsment lehetőségei a munkahelyi stressz kezelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zajácz, Dorina Olga (2014) A büntetőeljárást gyorsító jogintézmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zakar, Boglárka (2023) A home office típusú munkavégzés és a munka-magánélet egyensúlya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zakar, Mária Hermina (2016) A gázszektorban érintett cégek társadalmi felelősségvállalási tevékenységének bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zakar, Máté (2016) Anwendungsmöglichkeiten der Freiarbeit im Deutschunterricht in der Primarstufe. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zakar, Viktória (2023) Stresszkezelés gyermekkorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zakar, Judit (1996) "Legyen a zene mindenkié" Pillanatképek a Magyar Rádió gyermekkórusa 1955-1985-ig tartó életéből. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zakar, Mária (2005) A cigánykultúra képe az általános iskolás gyermekek tanórai és kulturális tevékenysége tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zakariás, Eszter (2022) Az önkifejezés tanításának vizsgálata a közoktatásban, összehasonlító tantervelemzésen keresztül : gimnázium 9-12. évfolyamán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zakariás, Eszter (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zakarné Kovács, Erika (1991) A tanulmányi munka tartalma a napközis csoportban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zala, Veronika (1999) Speciális lovaglás-lovagoltatás. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zalai, Erika Bianka (2020) A pedagógusok hanghigiénés állapota. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zalatnai, Kitti (2017) Illiberal democracy in Poland. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zalka, Ferenc (2023) Az írásbeli tanúvallomás a polgári eljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zalkáné Babicz, Mária (1979) Egy lakótelepi új iskola tanulói és pedagógus közösségének kialakulása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zalán, Viktor (2008) A média szerepe a 10-16 éves korosztály életében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zambó, Veronika Julianna (2014) A fiatalkorúak javítóintézeti nevelésének végrehajtása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zana, Dóra (2021) Modern magyar gyermekirodalom az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zana, Krisztina (2010) A munkanélküliek átképzési lehetőségei lakóhelyemen. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zana, Mária (1994) A magyar pedagógus kamara létrejötte és működésének kezdete. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zanathyné Klenk, Anita (2010) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelı családok jövedelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zanin-Kasza, Ilona Erika (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zanáné Kugyela, Tímea (2005) A szakképzés kialakulásának története Magyarországon. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zanócz, Petra (2023) Protektív faktorok vizsgálata a kapunyitási pánikkal szemben kezdődő felnőttek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zanóczné Markovics, Szilvia (2023) Korai matematikai készségek online fejlesztése nagycsoportos óvodás gyermekek körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zarnócz, Renáta (2016) A teljesítményértékelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zarti, Malak (2023) The Impact of Social Media Activities of Influencers in the Fashion Industry Case of Chanel and Dior. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zarudnaja, Krisztina (2003) Языковые игры на уроках русского языка. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykó, Katalin (2023) A jegyző jogállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykó, Norman (2023) Az eredményszemléletű számvitel 2014-es bevezetésének hatásai egy szegedi költségvetési szervnél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykó, Norman (2021) Költségvetési szervek költségvetés tervezése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykó, Zoltán (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykó, Zoltán (2014) Pozícionálástól pozícióig:a közoktatási vezetői egyéniség és szemléletmód megalapozásának lehetséges elemei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykó, Zoltán (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zatykóné Szabó, Ibolya (2001) Az Önkormányzatok szerepe az oktatási intézmények alapításában, fenntartásában, működésében és irányításában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zavagyák, Andrea (2010) NATURA 2000 Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zavari, Juliánna (2016) Az előzetesen megszerzett tudás és kompetenciák beszámításának módszerei, lehetőségei a felnőttoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zavarkóné Hargitai, Katalin (2006) Oktatásszervezés és fenntartás - elvárások és lehetőségek - Hatvan város és kistérsége. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zborainé Farkas, Mária (2000) Minőségi törekvések a tokaji II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési - Oktatási Intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zborovszky, Csilla (1993) A nyelvtanítás, nyelvtanulás pedagógiai kérdései. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zeitler, Ádám (2019) Lajtabánság szerepének vizsgálata államelméleti szempontból. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zeke, Adél (1986) Erkel Diákünnepek története (1963-1985-ig). BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zeke, Katalin (2005) Temetkezési szokások, mint az átmenet rítusai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zelei, Melitta Kitti (2021) Kötelező elkötelezni? : a munkavállalói elkötelezettség szervezeti működésre gyakorolt hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zelei, Zoltán (2013) A társasházak szabályozásának ingatlan-nyilvántartási aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zelei, Edit (2020) A kései gyermekvállalás okai Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zelena, Erika (1967) Sajóvelezd gazdasági életének alakulása és települési viszonya 1945. óta. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Zelenainé Valaczkai, Gyöngyi (1993) Drogfogyasztási szokások vizsgálata egy általános iskola 6. és 8.osztályaiban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zelenka, Károly A katonai szokásrendszer jellemformáló szerepe. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zelenyánszki, Edina Erzsébet (2015) A hallássérültek esélyegyenlősége az oktatásban és infokommunikációs akadálymentesítés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zelenyánszki, Olivér Bence (2022) Fegyverkezési verseny a világűrben a hidegháború időszakában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zelenák, Rita (2005) Drogveszélyben a társadalom. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zelenák, Zsuzsanna (1983) Munka és művelődés a Szarvasi Vas-Fémipari Szövetkezet 30 éves történetében /1952-1982/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zellei, Bernadett (2010) Magyarország és Kiskunhalas népesedéstörténete, valamit népességváltozása Kr.u. 895-től napjainkig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zeller, Istvan (2000) Az iskolakezdés problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zeller, Teréz (1944) Az Ormányság földrajza. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Zemkó, Dalma (2012) A börtönügy helyzete külföldön. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zemkó, Zoltán (2021) Egyéni kutatás coaching témakörben, a coaching piac bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zemkó-Czifra, Dóra (2021) A jó munkahelyi közösség alapja: a holisztikus egészségszemlélet érvényre jutása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zemniczky, Ágnes Erzsébet (2014) Családtámogatási ellátások Magyarországon és az Európai Uniós államokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zemplényi, László (2010) A pártvezetés kapcsolata az Államvédelmi Hatósággal 1950 és 1953 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zengő, Fanni (2021) A mesék fejlesztő hatása és a meseválasztás kérdései óvodáskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zengőné Grestyák, Edit (2007) Az óvodások és a „világra nyitott ablak”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zentai, Enikő (2010) A magyarországi hipermarketek gyakorlatában megjelenő toborzási és kiválasztási technikák, és vizsgált kompetenciák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zentai, Erzsébet (2001) A művészeti képzés szerepe a differenciálásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zentai, Gabriella (1967) A függvényfogalom kialakítása az általános és középiskolában valamint a főiskolán. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Zentai, Péterné (2009) Hatékony külső és belső kommunikáció : egy pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény kommunikációs rendszerének fejlesztési elképzelései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zentai, Irén (1941) Tata mai helyzete. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Zerebélyi, Rebeka (2022) Valóságon innen és túl - empátia és abszorpció az asztali szerepjátékosok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zhakyp, Adilzhan (2021) The long term effects of suburbanization and urban sprawl in the region of Szeged. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zhamalbekova, Chynara (2021) Agriculture 4.0: Digital Optimization of the Agro-Food Supply Chain. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zhao, Lizhou (2023) Two-Child Policy and Consumption Patterns in China. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zibolen, Márta (2003) Intézmény folyamatszemléletű fejlesztési terve egy igazgatói pályázatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ziegenheim, Gitta Katalin (2021) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ziegenheim, Gitta Katalin (2021) A kézdominancia stabilizálódásának vizsgálata első osztályos gyermekeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zilah, Martin (2019) A Szovjetunió összeomlásától a nagyhatalmiság megszilárdulásáig: Oroszország identitáskeresése és külpolitikájának megújulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zilahi, Krisztina (2012) Kábítószer a börtönben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zilahi, Krisztina (2006) Pedagógus munkakör Pedagógus etika. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zilahi, Gyula (1962) A szemléltetés jelentősége a földrajz oktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Zilahi Józsefné Gál, Katalin (2003) Az óvónői személyiség és a szakmai kompetencia szerepe a minőségügyi feladatok megvalósításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zimmermann, Aliz (2023) Az egészségügyi dolgozók háztartási energiafogyasztási szokásai egy fenyegető gazdasági válság árnyékában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zimmermanné Rázsó, Katalin (2011) Változások a magyar felsőoktatásban, kiemelten az egészségtudományi képzésben, 1988 és 2011 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zimányi, Csenge (2014) Munkaerő-kölcsönzés előnyei, hátrányai és gyakorlati megvalósulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zimányi, Csenge (2016) Távmunka, mint alternatív foglalkoztatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zinhóber, Tímea Kinga (2016) Természetvédelemi követelmények az agrárgazdálkodásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zircher, Ferenc (1965) Szegedi Felszabadulás Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdasági viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Zlinszki, Mónika (2008) A varázslatos mozi születése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zobik, Anna (1994) Személyiségkultúra-program 3. osztály. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zoboki, Anna (2022) Az apa szerepe az óvodás korú gyermek életében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zolcsák, István (1995) Ady Endre Általános Iskola Pedagógiai programja 1204 Bp. Ady Endre u. 98. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zolnai, Mira (2020) A Visegrádi Együttműködés története és működése, különös tekintettel a kezdeti időkre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zolnay, Dávid Sámuel (2023) Startup ötlet megvalósításának első lépései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zolnay, Zsófia Andrea (2018) A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zolnay, Zsolt Zalán (2020) Az új pszichoaktív anyagok büntetőjogi értékelése és a kábító hatású anyagok fogyasztásához való jog korlátozása az emberi méltósághoz való jog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zolnyánszki, Zsolt (2005) Balassagyarmat barátainak találkozói. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zolotnoki, Zsófia (2007) A közönség és a színház kapcsolatának lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltai, Klára Ilona (2021) Képernyőhasználat és érzelemszabályozás óvodás- és kisiskoláskorban. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltai, Flóra (2013) Mit tehet a felnőttképzés az ökológiai válság korában? Az ökofalvak képzési programjai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltai, Noémi (2006) Konfliktuskezelés az iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltai, Noémi (2004) A személyiségfejlődés folyamán előforduló magatartászavarok kezelésének pedagógiai lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltán, Nikolett (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltán, Nikolett (2022) A sikeres nyelvtanulás egyik faktora: A nyelvtanulási stratégiák használata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltán, Péter (2008) Iskola, mint innovációs műhely. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zoltán, Ákos (2010) A parlamenti képviselők mentelmi joga a demokráciák fejlődése tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombai, Attila (1992) "A jó és a rossz tanár" Pedagógus értékelés a gyermekek gondolatrendszerében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zombolya, Zsuzsanna (2009) A csoportos létszámcsökkentés szabályozása a magyar jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zomborcsevics, Anna (2011) Die Geschichte des Nationalitätensprachunterrichts der Ungarndeutschen in Gara. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Anita (2010) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Anita (2008) Tanulási nehézségek, zavarok felismerése, előrejelzése kisiskolás korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Anita (2010) A beszédhanghallás fejlesztése az általános iskola alsó tagozatán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Dominik (2023) Fiatalok sikeres vállalkozóvá válása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Elekné (2009) A teljesítmény menedzselése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Istvánné (2021) Generációs különbségek - a zákányszéki 15-20 éves korú fiatalok kultúrafogyasztási és szabadidő eltöltési szokásainak vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Patrícia (2015) Életminőség változása a XXI. századi Európában és hatása a magyarok külföldi munkavállalására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Szilvia (2016) Mentálisan sérülékeny szülők gyermekei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Áron (2012) Külső beavatkozás a magyar kormányzati politikába 1919-1956 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Árpád (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Dániel (2007) A szervezeti kultúra sajátosságai Japánban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Istvánná (2007) A közművelődés és az alapfokú művészetoktatás kapcsolata Zákányszéken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Petra (2020) Az óvodapedagógusok csoportszobai IKT használatának vizsgálata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori, Zsuzsanna (2000) A reklám és a Nő. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zombori-Benczur, Izabella (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zombory, Dávid (2007) A magyar és a tágabb értelemben vett európai gasztronómia kultúra összefonódása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zombory, Katalin (2008) A sokszínű indiai konyha, és a még sokszínűbb zsidó konyha. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zombory, Rita Éva (2020) Die Stellung des Richters, des Staatsanwalts und des Verteidigers unter besonderer Berücksichtigung der Strafgerichtsbarkeit [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zomborácz, Viktória (2023) Az integráció sikerességének vizsgálata sajátos nevelési igényű tanulók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zrínyi, Péter Tibor (2015) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zrínyi, Katalin (1976) Közmondások rajzi értelmezésének összehasonlító vizsgálata 10-14 éves nevelőotthonban és családban élő tanulók körében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zs. Sejtes, Györgyi (2005) Egy többcélú közoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zs. Szőke, Ágnes (1991) Adottság, képesség; tehetséggondozás az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsapka, Györgyné (1991) A napköziotthonok kialakulásának történeti fejlődése Szarvason. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsarkó, Beáta (2021) Autizmus spektrum zavarral társult hangulati és szorongásos problémák felnőttkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsarkó, Eszter (2005) Az alkoholfüggők társadalmi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsarkó, Mariann (1991) Felkészülés az iskolára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsarkó, Mária (2020) Játékosság, szemléltetés lehetősége az alsó tagozatos matematika tanításában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsebedics, Szilvia (2010) A toborzás és kiválasztás folyamatainak vizsgálata egy multinacionális vállalat gyakorlatán keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsebesi, Emma (2022) Utazó gyógypedagógia a gyakorlatban : az utazó gyógypedagógusok és a befogadó pedagógusok gyakorlati tapasztalatai és együttműködésük. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsebi, Soma (2020) Nikotin és memória: egy kapcsolat felderítése? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsember Gyurcsy, Márta (2006) Szentlőrinci Kistérség közoktatási mikro-térségi hálójának feltárása és elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsemberi, Dóra Éva (2021) Családon belüli bántalmazás pedagógusi szemszögből. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsemberi, László Tamás (2014) Munkanélküliség a Dél - Alföldi régiban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsemberi, Vivien (2012) A küzdőjátékok és küzdő jellegű sportok alapjainak lehetőségei a testnevelés oktatásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsemberiné Futó, Ildikó (2012) Az általános iskola első osztályos tanulóinak beszédészlelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsemberiné Futó, Ildikó (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zsibrita, Lizandra (2018) A háborús bűncselekmények a délszláv háborúk idején és az ex-jugoszláv törvényszék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsibrita, Ákos (2019) Magyarország jelenlegi családtámogatási rendszerének megreformálása a skandináv modell figyelembevételével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsibók, Ádám (2019) A klímaváltozás elleni küzdelem nemzetközi jogi eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiday-Gaglóczy, Zsaklin Mária (2013) A szabad mozgáshoz való jog az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiday-Galgóczy, Zsaklin Mária (2016) International crimes including genocide, war crimes and crimes against humanity. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiga, Dorottya (2023) Hogyan befolyásolja a családban nevelkedő gyermek érzelmi intelligenciájának fejlődését a szülők eltérő nevelési stílusa? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiga, Enikő (2010) A kábítószerrel kapcsolatos büntetőjogi szabályozások egyes kérdéseiről – különös tekintettel a diverzió alkalmazására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiga, Zsolt (2023) Az egyezség a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiga, Iván (2007) Általános iskolai integráció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiga, Tímea (2020) A média hatása a személyiség fejlődésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiga, Ágnes (1998) A szülők alkoholizmusának hatása a családi életre. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsigmond, Anna (2012) A Magyar Posta munkaerő toborzása és kiválasztása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigmond, Brigitta (2011) A női munkavállalás és a családi élet összeegyeztetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigmond, László (2023) Második világháborús védelmi állások vizsgálata a Tisza mentén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigmond, Albertné Kaposvár ipara. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Zsigmond, Judit (2006) A drogprevenció szerepe a serdülőkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigmond, Mária (1995) Reklám az egész világ. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsigmond-Nagy, Marianna (2014) A felnőttképzés korszerű módszerei és munkaformái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigmondné Kalo, Annamária (2000) A motiváció szerepe az iskola életében - Motiváció, teljesítménymotiváció a tájfutósuli létrehozása és működése során -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigovics, Zsolt (1999) A nevelő és növendék viszonya a nevelés és a tanítás - tanulás folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsigrai, Eszter Anna (2016) A környezet leképeződése a gyermekrajzokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigri, Dóra (1999) Többszempontú összehasonlító szociometriái felmérés. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsigri, István (1993) Miként befolyásolja a tanár személyisége a tanulók tantárgy iránti érdeklődését? (Ki a jó tanár?). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsigó, Beatrix Boglárka (2012) Családon belüli erőszak az igazságügyi statisztikai adatok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Brigitta (2011) Az öregedés hatása a magyar nyugdíjrendszerre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Judit (2013) A gyermekek szociális védelme, személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, József Törtek tanításának módszertana. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsigó, Katalin (2011) A munkavállaló és a munkáltató jogai és kötelezettségei a társadalombiztosítás rendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Nóra (2021) A nőkkel szembeni munkahelyi diszkrimináció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Éva (2021) Az én városom, Kiskunfélegyháza. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Éva (2021) Portfólió. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Istvánné (2007) Munkanélküliség gyermek- és ifjúságvédelmi hatásai különös tekintettel a társadalmi felelősségvállalásra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsigó, Norbert (2001) Szociokultúrális ártalomforrások: A kábítószerekről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsikla, Réka (2009) Etikett és protokoll a gasztronómiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsikó, Krisztina (2008) Számítógép, mint tanulást segítő eszköz illetve az általa bekövetkező változások az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsikó, Andrea (2006) A reklámeszközök sokszínűsége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsikóné Kendra, Klára (2014) Az önkormányzati adóhatóságok adatkezelése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsilak, Gabriella (2006) A kábítószer mint kultúra Nyugat-Európában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsilinkszky, Ildikó (1977) A pedagógiai munka szempontjából problémás helyzetű gyermek személyiségének esztétikai aspektusú vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsilinszki, Ákos (2012) A polgári identitás az „államszövetségben” : az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok államtani kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsilinszky, Tiborné (1988) A természetvédelemre, különös tekintettel az állatvilág védelmére, nevelés lehetőségei és megvalósításának módszerei az oktatás, nevelés folyamatában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsilován, Anikó (2012) Hallás utáni szövegértés vizsgálata német nyelven 10-12 éves gyermekeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsilák, Borbála Anna (2022) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsilák, Katalin (2021) Magyarország lakosságának szabadidős és rekreációs szokásai a koronavírus járvány megjelenése előtt és napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsilák, Tamásné (1982) A geometria oktatásának néhány elméleti és módszertani kérdése a szakmunkásképzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsilák, Júlia (1999) D.A.D.A. program az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsilák, Tamás (2005) A szülői nevelői attitűd szerepe a nehezen nevelhetőség kialakulásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsingor, Marianna (2016) Kalózkodás az univerzális joghatóság tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsingor, Marianna (2011) A modernkori kalózkodás nemzetközi jogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsingor, Marianna (2020) Hungarian cases before the International Centre for Settlement of Investment Disputes. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiray, Zsófia (2010) Magyarország turisztikai mutatóinak alakulása a rendszerváltástól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Adrienn (2010) Békés megye népmozgalmi- és egyes társadalomstatisztikai jellemzői. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Adrienn (2012) A gyermekvédelem és a gyermekbántalmazás kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Antónia (2023) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Kata Anna (2014) Fiatalkorúak elleni büntető eljárás alapvető szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Szilvia (2014) Családtámogatási ellátások célja, szerepe a gyermeket nevelő családok jövedelmében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Ádám (2017) A talajvédelem környezetjogi szabályozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Attila (2006) Az alapvető dokumentumok szerepe a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium vezetésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsiros, Julianna (1995) Az Arany János Kollégium története 1946-től 1959-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsitva, Márta (2008) A rendezvényszervezés egy konkrét rendezvény megvalósításán keresztül A Hírős Hét. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsivkov, Alen (2021) A perfekcionizmus, szorongás és az önértékelés a középiskolai diákok tanulmányi eredményeire való hatásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsohárné Szency, Liliana (2012) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zsohárné Szency, Liliana (2012) A helyesírás tanítása az általános iskola első négy osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsoldi, Éva (2009) Tiszasziget - Tisza és a Maros közti ősi település. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsoldos, Andrea (2022) 1. Saving Judicial Independence: A Threat to the Preliminary Ruling Mechanism? ; 2. Criminal decision in principle No 1/2013 [szakfordítói szakdolgozat]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsoldos, Gréta (2011) A jóerkölcsbe ütköző szerződések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsoldos, Lajos (1989) Csoportszerkezet vizsgálata az úttörővasúton. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsolnai, Fanni (2022) A kézjeles kommunikáció használata tanulásban akadályozott személyeknél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsolnai, Lajosné (2008) A nevelőszülő. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsolnai, Lea (2023) The experience of coffee drinking: tangible and intangible elements of coffee shops and their importance in terms of customer decisions. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsolt, Réka (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zsolt, Réka (2022) A magyar szülők bevonódása gyermekeik angol tanulásába. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsom, Olivér Tibor (2017) Innováció a Pro-Art Alapfokú Művészeti Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsombó, Zoltán (2007) Kórpótlék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsova, Tamás (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsova, Tamás (2013) Szerzetesrendek iskolái Magyarországon : a Karolina és a Dugonics András rendi fenntartású intézmények evangelizációs törekvései és lehetőségei köznevelési rendszerünkben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsubori, Zsanett (2011) Idegenforgalmi animáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsura, Brigitta Éva (2009) A rendészeti munkavállalók érdekvédelmi szervezeteinek tevékenysége Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsurka, Renáta (1992) Elvált szülők gyermekének helyzete a felbomló családban és az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsurka, Ágnes (1995) A szegedi Tömörkény Gimnázium képző- és iparművészeti tagozatának története. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsurzs, László (2008) Serdülőkorú fiatalok családképének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsurzsa, Zsófia Anita (2011) Összehasonlító elemzés a „nuisance”, mint szerződésen kívüli károkozás fajtáról az Amerikai Egyesült Államokban és a szükségtelen zavarásról Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsurzsa, Zsolt József (2020) A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség és az ügyvédi felelősség összehasonlítása a felelősségi mérce szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámboki, Anna Róza (2023) Migráció mint politikai eszköz: esettanulmány a spanyol-marokkói diplomáciai kapcsolatok alakulásáról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámboki, Dr. Béláné (2013) Az öregségi nyugdíj. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámboki, Erika (2005) Maroslele község könyvtártörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámboki, Erika (1997) A fiatalkorú sértettek kihallgatásának taktikai módszerei. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsámboki, Laura (2015) A feminizmus és a női divat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámboki, Mónika (2009) Repertórium a Színházi Élet 1921-es évfolyamának 1-25. számából. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámboki, Mónika (2009) A Színházi Élet című folyóirat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsámbóki, Zsolt (1999) A PR felhasználási lehetőségei a rendőrség népszerűsítésében és megismertetésében. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zsán-Klucsó, Klaudia (2010) Az Amerikai Államok szervezetének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsán-Klucsó, Klaudia (2012) Emberi jogok az iszlám országokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsédely, Zsombor (2022) Egyetemisták sportfogadási szokásai: megélhetési forrás vagy hazárdjáték? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Liza Sára (2017) A Maffia csoportok és a szervezett bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Liza Sára (2015) A Nemzetközi Büntetőbíróság felépítése és működése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Péter (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Tünde (2007) Az átmeneti otthon jelentősége a gyermeki személyiség fejlődésében : a csongrádi intézmény bemutatásán keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Ágnes (2004) Gasztronómiai törekvések a XIX. és XX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsódi, Annamária (2019) Az emberi jogok érvényesülése a Közel-Keleten, különös tekintettel Szaúd-Arábiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsóri, Fanni (2018) Vagyonközösségi javak megosztása a házasságban és az élettársi kapcsolatban élők viszonylatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsóri, Anita (2011) Környezetszennyezés megelőzésének lehetőségei kisiskoláskorban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsóriné Kovács, Márta (2007) A mezőhegyesi József Attila ÁMK iskolai könyvtárának tevékenysége 2000-2006 között. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsótér, Edit (2015) Egészségügyi statisztika. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsótér, Márta (2010) A Balkán Európai Uniós integrációja és a volt Jugoszlávia utódállamainak hatályos jogrendszereinek összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zsótér, Szilvia (2022) A kreativitás vizsgálata a mesebefejezés módszerével. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsótér, Tibor (2005) A SAPARD és az AVOP pályázati rendszerek összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsótér, Brigitta Tünde (2004) A művészetek szerepe az irodalomórán, Shakespeare tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zsótérné Szabó, Anikó (2008) Személyiségfejlődés óvodás-, és kisiskoláskorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zuba, Nikolett (2009) Környezeti nevelés, erdei iskolák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zuberecz, Richárd (2009) A tőzsde jogi szabályozása a magyar jogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zubonyai, Alíz Bea (2014) Sorozatfüggőség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zubornyák, Attila (2014) A pedagógusok értékelésének lehetőségei : a megfeleltetés kényszere a waldorf iskolák pedagógusainak a pedagógus életpálya modell kapcsán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zuborné Bakodi, Éva (1995) A kisgyermek érzelmi viszonyulásai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zubrecki, Zsuzsanna (2011) Mesék a gyermekrajzok tükrében : a jó és rossz ábrázolásának vizsgálata a harmadik évfolyamos tanulók rajzain. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zudorné Hell, Gyöngyi (2008) "Asszonydolog" : a születéshez kapcsolódó oláh cigány hagyományok, hiedelmek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zuggó, Tímea (1999) Babits: A Gólyakalifa című regényének pszichológiai szempontú elemzése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zuh, Attila (2012) Diákhitel magyarországi és nemzetközi tapasztalatainak elemzése és finanszírozásának feltételrendszere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zuró, Józsefné A mezőladányi általános iskola aktuális pedagógiai problémái. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zvara, Bianka (2022) IKT eszközök használata az óvodások körében : a hallott mese és az IKT eszközön közvetített mese hatásai közötti különbség. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Záborszky, Magdolna (2016) Innováció a nyelvtanulásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zábrák, Daniella Ágnes (2016) Kép és verbalitás. Gyerek és a reklámok viszonya. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Beáta Helga (2014) Apport az új Ptk. tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Beáta Helga (2010) A határmenti együttműködések etnikai vonatkozásai a szlovák-magyar határ tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Dániel (2010) Az Európai Unió energetikai biztonsága, különös tekintettel a gázellátásra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Ivett (2014) A munkáltatók járulékfizetési kötelezettségei és ehhez kapcsolódó kedvezmények. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Tamás (2015) Az önkényuralmi jelképhasználat alkotmányjogi és büntetőjogi megítélése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Vivien (2023) Erdőpedagógia az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Judit (1995) A Jász- Nagykun- Szolnok megyei művelődési és ifjúsági szolgálat marketingszemléletű munkája kiemelten az amatőr művészeti mozgalom területén. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zádori, Lilla (2005) A szemüveg világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Mónika (2008) Kódexek kötése a középkori Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori, Tímea (2011) A színész munkája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zádori Fekete, Károlyné (1991) A család, a pedagógus és a társak szerepe a serdülők fejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zádori-Nagy, Árpád (2013) A magyarországi nonprofit szektor bevételi szerkezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zágoni Szabó, Csilla (1998) Gyermekbántalmazás. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zágoni-Szabó, Józsefné (2009) A kompetencia alapú oktatás mint intézményi innováció a Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zágori, Szilvia (2015) Migráció egészségügyi hatásai Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Záluszki, Ildikó (1987) A szlovák fonó Tótkomlóson /Néphagyomány-kincsünk megmentésének néhány lehetősége/. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zámbori, Erika (2017) A közbeszerzés specifikumai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zámbori, Gergely (2022) A GDPR hatása az adatvédelemre és a közösségi médiára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zámbori-Gozsovics, Katalin (2022) Mozgással egybekötött beszédfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zámbó, Andrea Mária (2009) Minőség a tanórán. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Zámbó, Barbara (2020) Lakáscélú állami támogatások és Magyarország lakáspolitika helyzete a rendszerváltást követően. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zámbó, Roland (2004) Tanulási nehézségek iskoláskorban : (Dyslexia, Dysgrafia, Dyscalculia). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zárdai, Zsófia Fanni (2021) A múzeumi kultúraközvetítés változásai és kihívásai napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Záthó, Krisztina (2012) A közfoglalkoztatás története és a Startmunka mintaprogramok alakulása a Kisteleki Kistérségben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zátonyi, Nikoletta (2010) Vergleichende Werbung mit Schwerpunkt auf Eigenschafts- und Preisvergleich in der Europäischen Union – in Betracht auf die deutschen und ungarischen Regelungen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Závogyán, Judit (2004) A Kari Popper Disputa beépítése az iskolai oktatásba. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Závogyán, Judit (2008) A Körös-szögi Kistérség közoktatásának helyzetelemzése és fejlesztési lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Závogyán, Renáta (2012) Speciális lehetőségek a nyelvi fejlesztésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Závogyán, Magdolna A kistelepülések non-profit szervezeteinek továbblépési lehetőségei hazánkban, avagy, hogyan tovább Faluszépítő Baráti Társaság. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zékány, Gabriella Az írásvetítő transzparens és alkalmazása a földrajztanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Zélity, Alexandra (2022) Mi számít hűtlenségnek? : a hűtlenség megítélése a fiatalok szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zélity, Alexandra (2020) Gazdasági, társadalmi és technológiai változások hatásai az Y generáció párválasztásai szokásaira. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zóka, Veronika (2010) Származásmegállapítási perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zónai, Erika (1998) Különbségek és hasonlóságok a normál gyermekes családok és a sérült gyermekes családok között. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zöld, Bernadett (2023) Munkaerőpiaci kompetenciák vizsgálata a pályakezdő diplomások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zöld, Marianna (1999) Napjaink gyermeke avagy az alkohol és a játék szenvedélyének betege. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zöld, Tímea (2000) A kritikai gondolkodás fejlesztésének lehetőségei : néhány magyar és amerikai fejlesztőprogram összegyűjtése alapján. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Zöldhegyi, Villő (2021) Kübekháza épített örökségének megjelenése és szerepe napjainkban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zöldi, Ferenc (2010) A testi sértés alap- és minősített esetei és elhatárolási kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zöldi, László (2018) Balkáni integráció története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Zölei-Szénási, Ráhel (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ződi, Angéla (2011) Munkáltató kártérítési felelőssége gazdasági társaságokban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Á. Fúrús, Jánosné (1999) A gyermekvédelem és gyermeki jogok érvényesülése iskolámban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ábel, István János (2004) Értékekre nevelés a családban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Adrienn (2015) Az Emberi Jogok Európai és Amerika-közi Bíróság gyakorlatának összevetése a kínzás tilalmának fényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Adrienn (2023) "A személyes boldogság boldogabb párkapcsolatokat hoz" - : a boldogságorietáció, az életszemlélet jellege és a párkapcsolati elégedettség összefüggései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Angéla (2014) Zöld munkahelyek A környezettudatos irányítás módszerei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Bernadett (2017) A Közép-Afrikai Köztársaság története a posztkoloniális korszakban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Dávid (2022) Global English and Social (In)Justice: Discourse Analysis of International Students’ Accounts of their Relationship to Global English. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Hajnalka (2011) A távmunka szerepe a hazai foglakoztatás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Judit (2021) Generációk - különbségek helyett közösségek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Márk (2018) Munkahelyi motiváció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Máté (2019) Az európai semlegesség fajtái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Máté István (2022) Digitális - Adatvédelem Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Nóra Edit (2022) Milyen az értékes online fogyasztói vélemény a szálláshelyekről? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Zoltán (2006) Domaszék hulladékgazdálkodásának jelenlegi helyzete, fejlesztési lehetőségek elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Zsanna (2022) A táborozás szerepe a gyermekek személyiségfejlődésében különösen a szabadidős sport tekintetében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Éva (2023) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Dávid (2020) Integrative motivation and foreign language learning: Successful motivation types in language learners. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Edit (2013) Kulturális közösségi tér létrehozásának projektötlete Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Ferenc (1989) Szakmunkástanulók énképének vizsgálata. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ábrahám, Gábor (2005) Táplálkozási kultúra az általános iskola alsó tagozatú osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Imre (2004) Parlamenti választások Csongrád megyében 1990-1994-1998. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Karola (2020) A munka és magánélet egyensúlya vállalkozók körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Mariann (2010) Tanulási, fejlesztési lehetőségek a különböző életszakaszokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Nóra (2020) A Szentpál-Rabinovszky rendszertan mozgás-strukturája, mozgáselemzése és társadalomtudományi közege. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Zsolt (2009) Diszlexia-, áldiszlexia pro és kontra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Zsuzsa (2004) Politika és Divat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Éva (1999) Bajorország oktatási- és iskolarendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ábrahám Gyuláné Szász, Sára (1977) Tápiószentmárton gazdasági földrajza. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ábrahám-Fúrús, Tamásné (2004) A kezdetek, mint az emberi élet meghatározói. A csecsemőkori kötődés. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám-Tandariné Bata, Anikó (2005) Eötvös József és Trefort Ágoston kultúrpolitikai tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahámné Vörös, Edit (2009) A vezető szerepe a pedagógusok szemléletváltásának elősegítésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Áchim, Károlyné (2010) A munkaerőpiac változó igényeihez alkalmazkodó szakképzés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Imre (2013) A hagyományos Iszlám és a modern szekuláris jogi oktatás párhuzamossága Afganisztánban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Karolina (2010) Az örökbefogadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Mihály (2010) Egy iskolaalapítás történetének háttérelemző bemutatása avagy Ki vezeti a vezetőt? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Péterné (2006) A kistérségi szint szerepe a közigazgatás korszerűsítési folyamatában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Erika (2020) A válás hatása a gyermekekre, pedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Fanni (2020) Nők a választásokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Ferenc (2009) Tanár és tanítványa a hegedűoktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, József (1991) Az iskola és a társadalom kapcsolatrendszere. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ács, Krisztián (2008) Sándorfalva könyvtártörténete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Sára (2020) A tárgyalótermen kívül - mediáció, különös tekintettel a családi konfliktusokra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács, Ákos (2008) A család szocializáló hatása a gyermek fejlődésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács Sánta, Péter (2006) Hotel Korona Pókerverseny. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ács-Kurucz, Mariann (2021) Változás és válságkezelés a közoktatásban Óvodák változás- és válságkezelése a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott járvány hatásának következtében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Ácsné Buzai, Erika (2006) A pedagógus etika szempontjainak érvényesülése a pedagógusok munkájának értékelésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ácsné Jaksa, Szilvia (2007) A pedagógusok teljesítményértékelése. Fejlesztés vagy minősítés? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ácsné Jaksa, Szilvia Ágnes (2021) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ácsné Szepes, Krisztina (1991) A Kecskeméti I . Kerületi Népiskola története 1868-1914-ig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ádor, József Jenő (2017) Az Iráni Iszlám Köztársaság Kialakulása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Anikó (2015) A kommunikáció szerepe a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Benedek Attila (2023) Influenszerek szerkesztői tartalomnak álcázott reklámjai a Gazdasági Versenyhivatal joggyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Enikő Nikolett (2022) 1-es típusú cukorbeteg gyermekek óvodai és iskolai gondozása, pedagógus szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Hédi Fanni (2023) A vidámságtól a kiégésig a munkában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Lilla (2012) A Nyugat-Európai Unió átalakulása az Európai Unió biztonság- és védelempolitikájává. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Molnár Veronika (2022) A gyermekeket váláskor ért traumák mérséklése a válási mediáció segítségével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Nóra Anikó (2013) A munkahelyi zaklatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Tamás (2023) A nukleáris jog szabályozása és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Zsuzsanna (2019) A bűnözés megismerésének statisztikai eszközei, a bűnüldözési statisztika valóságtartalma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Gyöngyi (1999) Családfa : összehasonlító elemzés szociológiai szempontok alapján. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ádám, Hajnalka (2020) Sportönkéntesség egészségnevelő hatása a magyar fiatalok körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Istvánné (1989) Egészséges gyermekek az iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ádám, Sándorné (1990) A nevelőszülő, mint minta az állami nevelésbe vett gyerekek szocializációjában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ádámné Székely, Andrea Viktória (2011) Klímapolitika környezetjogi aktualitásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádámszki, Virág (2022) A down-szindrómás gyermekek integrációja az óvodában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ádász, Bendegúz (2022) A szexuális bűncselekmények bizonyítási nehézségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádók, Mihályné (1974) A kötött témájú osztályfőnöki órák szerepe a VII. osztályos tanulóközösség fejlesztésében. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ádókné Kocsis, Mária (2007) Anya-gyermek kapcsolat. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágai, Noémi (2013) Európai semlegesség. Fókuszban Svájc, Ausztria, Svédország. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágfalviné dr. Böröcz, Orsolya (2020) A munkahelyi mediáció relevanciája Magyarországon– különös tekintettel az azt befolyásoló tényezőkre. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágh, Zsolt (2004) Az Opel és a Daewoo marketingstratégiájának összehasonlítása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágnecz, László (2010) Az iskolai innováció oktatástechnológiai összefüggései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Bianka Edit (2011) A muszlim nők helyzete az iszlám világban, különös tekintettel Iránra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Emese (2023) A prostitúció kialakulásának története, és magyarországi megítélése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Flóra Anna (2015) A házassági és élettársi kapcsolat összehasonlítása - különös tekintettel az öröklési szabályokra és az új Ptk. változásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Lilla (2011) Atipikus foglalkoztatás a 2008-2009-es gazdasági világválságban : (kiemelve a részmunkaidő lehetőségeit). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Tibor (2009) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Ágota (2012) Kiskorúak veszélyeztetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Erzsébet A kép szerepe a földrajztanításban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ágoston, Gábor (2006) Az osztrák és magyar oktatási rendszer összehasonlítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Helga (2020) European Data Protection in Healthcare: Comparative Analysis of Hungary and Serbia on the Basis of the GDPR. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Julianna (2005) A zsidóság asszimilációs folyamata Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, László (2011) A magyarországi cigány közösség kultúrája. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Mihályné (2005) A csongrádi Síp Utcai Általános Iskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Nóra (2014) Az Y generáció és a kulturális csereprogramok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Valéria (1994) A szociokulturális háttér és az óvodai anyanyelvi nevelés hatása a 3-6 éves gyermek beszédfejlődésére. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ágoston Gábor, Zsoltné (2008) Egészséges életmódra nevelés lehetőségei az általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston-Papp, Éva Katalin (2015) Pszichiátriai betegek a munka világában. Tények és dilemmák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ágostonné Farkas, Mária (2013) Innovációs folyamatok Gyomaendrőd általános iskoláiban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ágota, László (1998) Szocializációs zavarok a szakoktatás területén. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ágó, Dominik Erik (2023) Az LMBTQ+ személyek a magyar médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ákos, Lilla Márta (2023) A szülők tudása a dadogásról. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ákos, Róbert Algebrai ismeretek tanítása az általános iskolában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Álmos, László (2006) A Szobi kistérség általános iskolai oktatása, mint feladatellátás megtervezése, megszervezése, a meglévő gyakorlat elemzése alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ámán, Ildikó (2014) Fogalmi problémák a fogyasztóvédelmi jogban (A termék). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Áprily, Szilvia (2022) Nagylétszámú baromfitelepek és keltetőállomások létesítésének és üzemeltetésének környezetjogi aspektusai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árendás, Péterné (2011) Az öngondoskodás lehetőségei és társadalmi elismerése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árgilán, Viktor Sándor (2021) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyellán, Mihályné (2015) A vezető személyes részvételének lehetőségei az innovációs folyamatban. A TÁMOP 3.1.4. „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben". Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyelán, Csillag Virág (2023) Digitális eszközök hatásai : tv, számítógép, tablet használat jellemzői óvodáskorban, és azoknak hatásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyelán, Krisztián (2022) Interferenţe româno-ungare în perioada Reformei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyelán, Krisztián (2022) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyelán, Andrea (1997) „A rejtett rábeszélők” Reklámeszközök, reklámhordozók. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árgyelán, Csaba (2008) Magyarországi cigányok szokásai, hagyományai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyelán, Klára (2000) A tehetségfejlesztés lehetőségei és módjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árgyelánné Tóth, Erzsébet (1999) Egy nemzetiségi település népességmegtartó erejének vizsgálata Kétegyháza társadalmi, gazdasági, szociális felmérésére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árki, Mária (2005) Portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árkosy, Lilla (2014) Az eladói kellékszavatosság a klasszikus római jogban : (Különös tekintettel a rabszolgák adásvétele esetén). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ármai, Zita Kinga (2022) Tabuk nélkül: a nemi élet és a sport kapcsolata. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ármós, Erika (2014) A jogcím és szerzésmód kapcsolata : a tulajdon átruházás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árnitsné Mohl, Ágnes (2008) Költségvetési törvények- 2004-2007.évi- hatása Győr- Moson - Sopron Megye kistérségeinek alapfokú közoktatási feladatellátására. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árnyas, Koppány Ákos (2012) Gyermekrajzok, mint a modern képzőművészet eszközei : (alkotás gyermeki szabadsággal, művészi tudatossággal a XX. században). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árokszállási, Beáta (2011) Zsidókérdés és zsidótörvények a nemzetiszocialisták szemszögéből Magyarországon, 1932-1942. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árokszállási, Ildikó (1995) Embertan szakkör az általános iskola ötödik osztályában. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árpádfalvi, Dániel (2019) Comparative Study Of Migrant Law And Policies In Europe And The United States. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árpádfalvi, Dániel (2017) Migrációs folyamatok Európában a XX. századtól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árpádfalvi, Edina (1997) Gyermeki jogok érvényesülése Magyarországon különös tekintettel a diákjogok érvényesülésére. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árpádfalvi, Edina (2008) A diákjogok érvényesülése a kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árpás, Mónika (2018) The Case of Unaccompanied Minors in Times of the Recent European Refugee Crisis: With Special Emphasis on Guardianship, Detention, Age Assessment and Family Reunification. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árpás, Tamás (2015) Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában, kiemelt figyelemmel az Ebktv. főbb módosítására. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árpássi, Károly Budapest gazdaság és településföldrajzi hatása a Monori Járásra és ezen belül Üllő községre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Árusné Erős, Krisztina (2013) Az érettségi vizsgák története Magyarországon - Az érettségik új rendszere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árva, Anita (2010) A diszkrimináció tilalmának értelmezése az Ebktv. és a nemzetközi dokumentumok alapján. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árva, Károly (2015) Vadkár hatályos jogi szabályozása különös tekintettel a joggyakorlatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árva, Máté László (2018) Szerződésszerűség a digitális egységes piac sperpektívájából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árva, Krisztina (2012) A kamarazene oktatásának módszertana és fejlesztő hatásai különböző életkorokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árva, Zsófia (2020) Kerékpáros turizmus Magyarországon, különös tekintettel a Fertő-tó vidékére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árva Nagy, Sándorné (2005) A szakképzési rendszer, a szakképzés átalakulása, szakképzési rendszerünk fejlesztésének távlatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árva-Szabó, Ágnes (2023) Életformaszervező értékek a családban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árva-Szabó, Ágnes (2009) Egy település és közművelődési intézményeinek létrejötte és jelene-Dunaújváros (1951-2009). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árva-Tóth, Bianka (2014) A családbarát munkahely koncepció, mint a munka és a magánélet összeegyeztetésének eszköze, kiemelt figyelemmel a kisgyermekes nők helyzetére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, András (1999) A szakképző iskolák szerepe és lehetőségei a munkaerő-piaci képzésben. Postgraduate education, József Attila Tudományegyetem.
Árvai, Cintia Éva (2021) Az emberi erőforrás menedzsment szerepe a vállalatok hatékony szervezetfelépítésében és a szervezeti struktúrák működtetésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, Gergő (2022) Az osztatlan közös földtulajdon gazdasági aspektusainak elemzése. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, Julianna (2000) Óvodavezetői feladatok a környezeti hatások tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, Péter (2023) Az innováció külső és belső tényezői egy szállítmányozó cég példáján keresztül. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, Gergő (2020) A magyar termőföld-szabályozás egyes jogi problémái, különös tekintettel az osztatlan közös tulajdonban álló termőföldterületek helyzetére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, Mara (2016) Adult learning and Youthpass. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árvai, Sándor (1998) Innováció a nyomdaipari szakképzésben. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árvái, Aliz (1999) Az AIDS földrajzi elterjedésének néhány problémája. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árvái, Mária (1999) Kommersz kódex. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Árváné Domokos, Krisztina (2015) Megkésett beszédfejlődésű gyerekek beszédfejlesztése az alsó tagozatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árváné Domokos, Krisztina (2015) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Áts, Anna (2023) A társas támogatás és a lelki egészség összefüggései a Hollandiában élő magyarok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ávi, Nikoletta (2010) Az elítéltek foglalkoztatásának helyzete Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ávár, Lászlóné (2000) Az első magyar óvodától a helyi óvodai nevelési program alapján működő mai óvodáig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Éberhardt, Bernadett (2015) A különélő szülő jogai, kapcsolattartás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Édes, Csilla (2021) A zeneiskolák vezetőségének szerepe a tanárjelöltek és a gyakornokok szakmai fejlődésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Édes, Lászlóné Az igazgató szerepe és feladatai a helyi tantervek készítésében, a tantervkészítés logikája. Postgraduate education, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Égerth, Katalin (1983) Szeged élelmiszeripara. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Égertz, Antal (1967) Jánoshalma mezőgazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Égető, Nikoletta Enikő (2012) Házasság és válás a zsidó jog tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Égető, Sándorné (1991) A nagycsoportos óvodás gyerekek óvodához való viszonya és iskolavárása. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Énekes, Éva (1990) Bonyhád népessége a XVIII. században az első magyarországi népszámlálásig. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Érsek, Zoltán Számítástechnikai szakköri tematika az általános iskola 5. osztálya számára. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Érsek, Éva (2021) Szakiskolai végzettségű tanulók elhelyezkedési lehetőségének felmérése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Érsek-Csanádi, István (2000) A kommunikáció mint a vezetés meghatározó eleme. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Értékes, István (1969) Jánoshida gazdasági és település földrajzának fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ésik, Zoltán (1949) Az akarat nevelése. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Északi, Piroska (1975) A matematikai témazáró mérőlapok készítése és felhasználása. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Éváné Bori, Viktória (2010) Felhasználóképzés Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ézsiás, Andrea (2010) Gondnoksági perek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ézsiás, Sándorné (1998) Gondolatok a hivatásos pártfogói munkáról. Egy pártfogó sikerei, kudarcai. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ódor, Evelin (2022) Iskolai teljesítményt befolyásoló pszichológiai tényezők. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ódor, Klára (2015) Kötélhúzás. A magyar kerekasztal-tárgyalások első szakasza 1989-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ódor, Klára (2004) Marketing és piac : új fogalmak a közoktatásban, avagy az iskola kondenzációja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, János Csaba (2012) A szükségesség és az arányosság kérdése a jogos védelem és a végszükség megítélésénél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, Leona (2023) Pénzbeli és nem pénzbeli ösztönzők motiváló ereje munkavállalói szemmel. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, Regina (2015) A perbeli képviselet és az ügyvédek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, Tímea (2010) [Családok élethelyzetének javítását célzó intézkedések, családpolitika Magyarországon]. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, Anikó (2007) Egy Dawn-szindrómás kisgyermek megsegítésének, fejlesztésének lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, Sarolta (1966) A képzelet fejlesztésének pszichológiai problémái. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ónodi Szűcs, Attila (2011) Számítógépes bűnözés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Órás, Dávid (2016) Házassági bontóperek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Óréné Szabó, Erzsébet (2007) Az Országos Dokumentum-ellátó Rendszer kialakulása és hatása két Békés megyei településre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ótott- K., Zsuzsanna (2004) Klebelsberg az óvoda építő ( A szegedi klebelsbergtelepi óvoda történetének feldolgozása). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ótott-Kovács, Józsefné (2005) Tanyai iskolák története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Óvári, Zsuzsanna (2000) A belső gondozás rendszere mint az iskolai minőségfejlesztés egy lehetséges modellje. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Óvári, Gyula (1986) Szeged idegenforgalma. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Óváry, Krisztina (2021) Home office bevezetésének kihívásai a pandémia első hulláma idején kis- és középvállalkozások körében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ózsváriné Pethő, Adrienne (2009) A nevelői munka hatékonysága avagy mit mutat a tanulói klíma mérése a JNSZM Mészáros Lőrinc Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégiumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Flórián Kristóf (2011) A környezetjog időszerű kérdései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Ildikó (2011) Portfólió. Other, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Ilona Tünde (2013) Békés vitarendezési eszközök alkalmazása a nemzetközi jogban, különös tekintettel a Közel-Keleti békefolyamatra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Zsuzsanna (2005) Csongrád város hulladékgazdálkodási tervezete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Anna Emma (1966) Képzetek és fogalmak kialakítása az általános iskola földrajz órán az 5. osztályban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ökrös, Bettina (2016) Az abortusz és az eutanázia értelmezése jogi megközelítésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Darinka (2020) Az elítéltek vallásgyakorláshoz fűződő joga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrös, Ferencné (1973) A speciális térképek alkalmazása a földrajzi tanításban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ökrös, László (1949) A szegedi Baross Gábor gimnázium szociográfiája 1925-től napjainkig. Other, Állami Pedagógiai Főiskola.
Ökrös, Piroska (1993) Pályaválasztás serdülőkorban. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ökrösné Csüllög, Mária (2001) A szegénység szubkultúrájából fakadó másság megismerése, kezelése. Integrációs törekvések megvalósítása egy adott intézmény keretein belül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ökrösné Forró, Mária (2010) Változások menedzselése, innováció, szervezetfejlesztés a szegedi Waldorf Óvoda hosszútávú történetében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Alexandra (2023) Napjaink ambivalens párhuzama: a munkanélküliség és a munkaerőhiány lélektani háttere. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Anita (2010) Amerikai és magyar jogászképzés összehasonlítása nemzetközi oktatásügyi statisztikai adatok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Bence Áron (2014) A magyar társasági jogi szabályozás : a diszpozitivitás és kogencia kérdése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Boglárka (2023) Fenntartható fejlődés megjelenése és értelmezése a jogban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Ildikó (2010) Az üzemi balesetekhez kapcsolódó szabályzások Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Mariann (2023) Lépések egy autista tanuló befogadása felé. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Mihály Tibor (2010) Az életvitel jelentősége az egészség megőrzésében. A „monitor-generáció” életre nevelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Orsolya (2014) Nők és férfiak közötti esélyegyenlőség a munkaerőpiacon, az Európai Unióban és Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Anett (2008) Gyermekek a reklám világának vonzásában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Anita (2005) Egy vállalkozás benyújtott hitelkérelmének elbírálása, azaz hitel előterjesztés készítése a banki kockázatok felmérésével és javaslat készítése a kérelem elutasítására, vagy engedélyezésére. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Gabriella (2007) Rendezvények, konferenciák, kiállítások Szegeden, különös tekintettel a Hangár Expo és Konferencia Központra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Judit (2016) Nők a munkaerőpiacon különös tekintettel Zákányszékre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Mercédesz (2020) A Demokrata Párt 2020-as előválasztásai. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Orsolya (1993) Az ország első falusi zeneiskolájának hiteles története 1952-1992. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ördög-Lasity, Diána (2021) Az intézményvezető megváltozott szerepe a közoktatási intézmény képviseletésben, menedzelésében. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög-Ármós, Erika (2021) A felszámolási eljárás számviteli feladatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ördögh, András Gábor (2021) Kölcsönös támogatás, vagy aszimmetrikus fogság. A fiskális és monetáris politika kapcsolata Magyarországon a rendszerváltozás óta. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördögh, Erzsébet (2004) Szöveges feladatok megoldásának vizsgálata speciális iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördögh, Ágnes (2011) A családi jogállás rendezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördögh, Béláné (1969) Orosháza település - gazdaságföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ördögh, István (1973) Röszke településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Ördögh, Lóránd (2008) Az újkori Forma 1 legendás vezéregyéniségének, Michael Schumachernek az életútja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördöghné Gárgyán, Mária (1979) Serdülőkorú közösség vizsgálata, különös tekintettel a középpontban és periférián elhelyezkedő tanulókra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ördögné Illés, Emese (2017) Portfólió. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ördögné Suhajda, Klaudia (2022) Gyermekvárás a korona árnyékában : a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos szorongás és pszichológiai aspektusai a várandós nők körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Öreg, István (2008) Uniós pályázatkészítés a gyakorlatban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Örkényi, Lászlóné (1995) A felügyelet és a szaktanácsadás új rendszerének pedagógiai elvei és működése. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Östör, Szabina (2011) Könyvtárpedagógia-tanár szakos portfólió. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ötvös, Anna Eszter (2023) From Barbie Dolls to Realistic Humans: The Evolution of Body-Representation among Disney's Animated Heroines. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ötvös, Dániel (1968) Изображение психолоии рабочего класса в произведениях Горького "Мать", "Враги" и "Сказки об Италии". Masters, József Attila Tudományegyetem.
Ötvös, Ilona (1968) Результативная современность глагольного действия по исследованию А. В. Исаченко. Masters, József Attila Tudományegyetem.
Ötvös, Tamásné (2014) A helyi szociális helyzet a demográfiai faktorok tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ötvös, Andrea (2010) Kommunikáció a XXI. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ötvös, Anikó (1992) A Csongrádi Magyar Királyi Állami Szent Imre Reálgimnázium története megalakulásától 1930-ig (1920 - 1930). Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ötvös, Ildikó (1990) A Kecskemét környéki tanyavilág. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ötvös, Nóra (2010) Gasztronómiai rendezvény szervezése. Makó gasztronómiai rendezvényei. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ötvös, Sándorné (1989) Az iskolai földrajzi ismeretek felhasználása a vándortáborban és az ott alkalmazott nevelési módszereim. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ötvös, Ágnes (1999) Válasz a bizonytalanságainkra. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Ötvösné Sebők, Éva (2005) Informatika, digitalizálás a magyar könyvtárügyben 1986-2003. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ötömösy, Csongor (1987) Budapest idegenforgalmának fejlesztési lehetőségei az ezredfordulóig. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Újhegyi, Éva (2021) A szövegértés fejlesztése szépirodalmi szövegekkel. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Újhelyi, Bettina (2021) Az implicit vizuomotoros szekvenciatanulás modulálása transzkraniális mágneses stimulációval. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Újhelyi, Lili Magdolna (2023) A Deutsche Telekom IT Solutions hozzájárulásának vizsgálata az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célokhoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Újházi, Szabina (2014) A munkáltató kártérítési felelőssége. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Újházi, László (1980) Életmódváltozás Bácsborsód községben, a klubkönyvtár mint intézmény szerepe a változásban. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Újházi, Szabina (2016) Nők helyzete a munkaerőpiacon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Újvári, István (2009) A „Körzős miniszter” iskolái : a klebelsbergi álom emlékei Szegeden és környékén. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Újvári, Katalin (2013) Mallorca, a német turistaparadicsom : gazdaságtörténeti áttekintés, és a jelenlegi állapot értékelése. Higher vocational education, Szegedi Tudományegyetem.
Újvári, Nóra (2023) Az iskolai bullying hatásának vizsgálata, kitérve a felnőttkori szociális kapcsolatrendszer zavarokra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Újvári, Zita Helga (2008) Schülerattitüde zum Deutschlernen in einer ungarischen Mittelschule. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Újvári, Aliz (2020) A női tárgyiasítás megjelenése a marketingkommunikációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Újvári, Gyöngyi (1991) Iskolás lesz a gyermek. Masters, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Újvári, Irén (1980) A magyar építészet története a XI-XIII. századig. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Újváriné Lőrincz, Tünde (2004) A nehezen tanuló gyermekek vizsgálata és fejlesztése iskolánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Újvárosi, Emese (2006) Minőségfejlesztés a természettudományos tantárgyak oktatásában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Újvárosi, Ivett (2010) A jogi személyek személyes joga és a letelepedés szabadsága. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Úr, Botond Szilveszter (2019) A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerének nemzetközi és európai elvei a magyar büntető eljárásjogban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Úri Szabó, Károlyné (1964) Tiszamenti Vegyiművek gazdaságföldrajzi jelentősége. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.
Üren-Kiss, Laura Martina (2022) Magyar-török kétnyelvű családok : kihívások és támogatási lehetőségek. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ürmös, Helga (2022) A digitális adatvédelmi szakjogász képzés során megszerzett tapasztalat és tudás bemutatásáról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ürmös, Helga (2017) A terhelt vallomásának értékelése a büntetőeljárásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ürmös, Nóra (2013) Munkahelyi pszichoterror. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Üveges, Tímea (2008) POLIP Kft számviteli folyamata és elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őreg, Erzsébet (1946) Mezőföld. Other, Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola.
Őrfiné Kovács, Kinga (2006) Einsatz von Liedern im DaF-Unterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őrhalmi, Krisztián (2005) Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon (Általános Iskola) története 1989-től napjainkig. (Szeged, Bécsi krt. 38.). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őrhalminé Kaszab, Mónika (2005) Jelnyelv, mint kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őri, Adrienn (2011) Raymond Aron totalitarizmus elmélete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őri, Anett (2017) Vajdasági magyar pártrendszer. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őri, Erzsébet (2002) Önkormányzati és intézményi oktatásirányítás, ezek konfliktusai tíz év tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Őri, Zsanett (2019) A büntetőeljárás gyorsítását célzó jogintézmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őriné Apáti, Anna (2005) A Békés Városi Eötvös József Általános Iskola könyvtára. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Őriné Apáti, Anna (1997) A dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanórán kívüli tevékenységei 1981-től. BA/Bsc, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
Őrsi, Rita (2016) Munka vagy magánélet? – Mindkettő sikerülhet? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ősz, Tímea (2005) A tanya, mint települési forma sajátosságai. A Szeged környéki homokhátsági tanyák. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ősz-Szabó, Anita (2020) From Damsels to Amazons: Feminist Transformations of Post 1990s Disney Princesses. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őze, Barbara (2023) A szervezeti kommunikáció működése, hatékonysága, akadályai és annak lehetséges megoldásai a Csaba Metál Zrt.-nél. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Őze, Fanni Erzsébet (2023) A társas összehasonlítás motivációs hatásáról alkotott tanári nézetek feltárása a célelmélet alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őze, Noémi Abigél (2023) Szemkamerán keresztül : termékelhelyezések vizsgálata a videóklipekben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Őze, Péter (2014) A bírói véleménynyilvánítási szabadságjog. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őze, Tibor Mátyás (2013) Az Európai Parlament helye és szerepe az Európai Unió intézményrendszerében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Őze, Zoltán (2007) Cigányság életének és oktatásának sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őzéné Törőcsik, Márta (2007) „Az Élet egy vonattal való utazás...” Kötődés és elszakadás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.