Acél, Réka (2002) A cigányság helyzete Erdélyben - A bajusz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Adorján, Diána (2002) A preraffaeliták és követőik a weben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Albertus, Angéla (2002) Kunágota története /különös tekintettel dohánykertész múltjára/. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Alácsné Kapás, Katalin (2002) Összefüggés-megértés fejlesztése negyedik osztályos anyanyelv órákon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ambrus, Dénes (2002) A függvényfogalom fejlődése az általános iskola felső tagozatán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Angyalosy, Réka (2002) Ez csak mese?! A televíziós műsorokban látható erőszak hatása a gyerekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apró, György (2002) Képi kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apáthy, Judit (2002) A Chat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Apátiné Meretei, Judit (2002) Egy színházi kezdeményezés az irodalomtanítás szolgálatában Színház az ifjúságért - Iskolaszínházi Társulat Dunaújvárosban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ardai, Zsolt (2002) A grafológia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Aszódi, Krisztina (2002) A Német Nemzeti Néppárt története 1918 és 1928 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Aszódi, Éva (2002) A számítógépes játékok pszichológiai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babarczi, Dóra (2002) India leírása Iulius Solinus Collectanea rerum memorabilium című művében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Babiczky, Tamás (2002) A Pegazus Utazási Iroda PR kampánya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacskó, Bernadett (2002) Ukrán-magyar kulturális kapcsolatok (napjainkban). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsó, Ilona (2002) A finnországi lapp népviseletek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bacsó, Ilona (2002) A levélírás szabályainak megjelenése a Törökországi levelekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bahtiyar, Öztürk (2002) Mesék. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajdik, Hajnalka (2002) Sztárcsinálás Magyarországon a kereskedelmi televíziókban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bajszné Kiss, Magdolna (2002) Hátrányos helyzetű tanulók olvasási-szövegértési teljesítményének vizsgálata a középiskolai oktatás kezdetén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakacsi, Norbert (2002) Az egykori szegedi vasúti Tisza-híd. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baki, Péter (2002) A Vasárnapi Újság (1854-1921) és a fotográfia kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Beatrix (2002) Állam és egyház viszonyának aktuális kérdései. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Bakos, Katalin (2002) Sorozatfüggőség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balatoni, Andrea (2002) A szegedi házicselédek sorsa a dualizmus időszakában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balla, Orsolya (2002) Kodolányi János ormánsági novellái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balog, Andrea (2002) Deutsche Sprache und Kultur in Ungarn Entwicklungen - Tendenzen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Dorottya (2002) Szék városának gazdasága és társadalma a XVIII. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Istvánné (2002) Az emberi erőforrás fejlesztése a Lőkösházi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, László (2002) Közoktatási intézményfenntartók viszonya a Comenius 2000 iskolai minőségbiztosítási rendszer helyi alkalmazásához Békés megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ádám (2002) Görög-török kapcsolatok 1918-1923 között. : (A „Nagy Eszmétől” a lakosságcseréig.). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balogh, Ágnes (2002) A cigányság imázsa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs, Csaba (2002) Papnevelés a Győri Egyházmegyében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Balázs , Csilla Kinga (2002) Bodor Ádám novellái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baranya, Róbert (2002) "Fegyverek közt hallgatnak a múzsák" - Média és politika kapcsolata, a rendszerváltás időszakától napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barbély, Erzsébet (2002) Egy magyar renegát pályafutása az Oszmán Birodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bariscil, Ahmet (2002) A Kalima Iszlám Kulturális Alapítvány bemutatása és céljainak ismertetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barna, Anett (2002) A közelség nosztalgiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Katalin (2002) Színházi élet Szarvason az 1800-as évektől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Viktória (2002) Kommunikáció a UPC-nél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Barta, Beáta (2002) Az economia világa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartek, Károly (2002) Az 1687. évi nagyharsányi csata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartyik, István (2002) A névelő használata a legrégebbi spanyol nyelvemlékekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bartók, Júlia (2002) Madách Tragédiája nem az emberiség, hanem Az ember tragédiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Batizfalvi, Anett (2002) A magyar-uruguayi diplomáciai és gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok története 1950-1964 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Baunok, Helga (2002) Някои черти на старобългарската и староруската ораторска проза : Климент Охридски и Кирил Туровски. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beck, Bernadett (2002) Die Geschichte Preussens in Fontanes Erzählung Schach von Wuthenow. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Begai, Péterné (2002) Az elektronikus könyv és létrehozása az Aktiv E-book segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Ildikó (2002) Die Bewahrung von deutscher Mundart und Kultur und der Gebrauch der deutschen Sprache in einer donauschwäbischen Gemeinde Hajós. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beke, Marietta (2002) Állatneveket tartalmazó finn és magyar frazémák kontrasztív vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bekker, Sándorné (2002) A pedagógiai program felülvizsgálata, kiegészítve az 1999. évi törvénymódosítás szellemében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bella, Tibor Zoltán (2002) A Duna- Tisza köze hadieseményei és várrendszere a török-kor első felében (1526-1606). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bellai, László (2002) Kaposvár választási földrajza 1990-1998. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bemáth, Krisztina (2002) A balassagyarmati Palóc Múzeum története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bencsik, Zita (2002) Recht und Gerechtigkeit bei Friedrich Dürrenmatts Kriminalgeschichten, im Hinblick auf die Verfilmungen und auf die Hörspiele. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Benics Kálmánné Tóth, Eszter (2002) A tanulási zavar hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Benák, Mónika (2002) Angol-egyiptomi kapcsolatok 1936 és 1942 között a magyar sajtó tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bere, Lászlóné (2002) Fizika a mindennapokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berecz, Gábor (2002) Posztmodern stílusjegyek vizsgálata fiatal vajdasági szerzők írásaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczki, Zoltán (2002) Az írott sajtó új útjai az interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bereczky, Diána Laura (2002) Halálbüntetés Magyarországon a XX. században. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Beregi, Gergely (2002) Fejezetek a 19. századi Írország történetéből: Az Ifjú Írország mozgalom és a Nagy Éhínség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berente, Marianna (2002) Монументальная архитектура и великие постройки во время Сталина. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berkes, Hajnalka (2002) Lónyay Menyhért politikai naplója (1861. január 1. - 1861. május 10.). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bernátsky, Ferenc (2002) Az 1920-as nemzetgyűlési választások Hódmezővásárhelyen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Berta , Krisztina (2002) A külső és a belső Public Relations eszközei egy nyelviskola működésében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Beszeda, Anita (2002) A Westel Mobil Távközlési Rt. arculatának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bisztyó, Erzsébet (2002) A környezeti hatások szerepe az iskolák pedagógiai programjának és helyi tantervének kialakításában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bittner, Pálma (2002) Die Darstellung der Gestalt von Mozart anhand der Novelle Eduard Mörike: Mozart auf der Reise nach Prag. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Blaschek, László (2002) Public relations az irodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bobomé Tuska, Erzsébet (2002) A tótkomlósi evangélikus egyházközség története 1944-1948. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodré, Lia (2002) Kéthly Anna szegedi országgyűlési képviselősége 1931 és 1935 között a Délmagyarország című napilap cikkei alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodó, Mihály Zoltán (2002) Magyarok a Waffen-SS-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bodócs, Ádám (2002) Az ingatlan-nyilvántartás és az ingatlan-átruházási szerződés jellemzői. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bognár, Renáta (2002) "Feketén-fehéren" avagy a Rádió utcai és a VII. kerületi kilakoltatások a sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogos, Orsolya (2002) Az Európai Unió magyarországi információs szervezete és könyvtári, informatikai projectjei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogos, Orsolya (2002) Élelmiszerek, gasztronómiai eljárások, étkezési szokások az ókori Egyiptomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bogácsi, Attila (2002) Az ISO 9001-2000 minőségirányítási rendszer kifejlesztésének és bevezetésének tapasztalatai egy iskolarendszeren kívüli szakképző intézménynél. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bohus, Zoltán (2002) A versengés jelentősége felső tagozatos diákok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bolla, György (2002) Kanada: a Domínium születése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, János (2002) A „Népképviselő” Irányi Dániel és az agrármunkások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbély, Zsuzsanna (2002) Quantoren in den deutschen und in den ungarischen DP-Strukturen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borbélyné Tódora, Éva (2002) A REVCO Magyarország Kft. Corporate Identity-jének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bordásné Bóna, Anna (2002) Síkidomokkal kapcsolatos szöveges feladatok megoldottsága asztalos szakmát tanuló diákok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borka, István (2002) A Magyar Honvédség sajtókommunikációjának változása: A honvédség átalakítása és a NATO-ba történő integrációja kommunikációs munkájának gyakorlata - "Végh-korszak" (1996-1999). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Boros, Violetta (2002) A DOWN-kóros és autista gyerekek verbális és nem verbális kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borovits, Balázs (2002) A MOL áringadozásainak válságkommunikációs megoldása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borsos, Márta (2002) A matematika feladat megoldó készség fejlődése a szekszárdi Bezerédj István Közgazdasági Szakközépiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borszéki, Bernadett (2002) A Jászóvári Premontrei Kanonokrend gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának története a gimnáziumi értesítők tükrében (1924-1950). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borus, Gábor (2002) A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium XVII. századi nyomtatványai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Borvölgyi, Gyöngyi (2002) Ráday Pál könyvtára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Botka, Gabriella (2002) Kontaktushatások az amerikai magyarban és finnben - a magánhangzó-harmónia esete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bozsó, Ágnes (2002) "Elvisz, mint kész tehetség" Az ironikus-komikus látásmódról, valamint egy nemzedék nemzedék voltáról Hollósvölgyi Iván: A Barbie - nők elrablása, Karafiáth Orsolya: Lotte Lenya titkos éneke és Varró Dániel: Bögre azúr című kötete alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Brandt, Bernadett (2002) Fáy András pedagógiai elveinek előfordulása szépirodalmi munkájában, A Bélteky házban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bruckner, Zsófia (2002) A Tesco Global Áruházak Rt. egy lezajlott kommunikációs kampánya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Budásné Kis, Edit (2002) Konfliktuskezelés a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bujdosó, Hajnalka (2002) Katolikus prédikátorok a boszorkányság kérdéséről, a XVIII. századi Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bujáki, Ildikó (2002) Médiamonitoring - A sajtókommunikáció hatékonyságának mérése a Pannon GSM Távközlési Rt.-nél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bumbera, Katalin (2002) Beckett és Ionesco hatásai Edward Albee egyfelvonásos darabjaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bunda Péterné Károlyi, Julianna (2002) Szakközépiskolai és szakmunkástanulók véleménye tanáraikról kérdőíves vizsgálat alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bunda Péterné Károlyi, Julianna (2002) A mi tanáraink... Szakközépiskolai és szakmunkástanulók véleménye tanáraikról kérdőíves vizsgálat alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buza, Mihály (2002) Az 1936-os berlini olimpia az írott sajtó tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buza, Mihály (2002) A berlini olimpia magyar szemmel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Buzsáki, Péter (2002) A könyv Magyarország XXI. századi kultúrájában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Buzás, Gábor (2002) A frekvencia-háború folytatódik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bálint, Vilmosné (2002) A feladat összetettségének hatása a mértékváltási készségek működésére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bánkuti, Zoltánné (2002) Tanulási motívumok és a matematikatudás változása a 9. évfolyam első félévében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bárdi, Zoltánné (2002) Minőségbiztosítás a közoktatásban, az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Bényei, Adrienn (2002) Az Észak-Magyarország című megyei napilap bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Péter Imre (2002) Simon Bolivar függetlenségi harca, és annak kapcsolata az egyházzal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Péter Imre (2002) A latin-amerikai függetlenségi harc és Bolívar-képek a magyar történetírásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bíró, Gabriella (2002) "Több, mint egy fesztivál" - A Sziget. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Böhm, Anita (2002) A nézői szokások átalakulása a kilencvenes évektől napjainkig - "Élre törnek a sorozatok". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Böjte, Ágnes (2002) Mai magyar fiatal filmesek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Bölöni, István (2002) Gyermekek a média vonzásában: Kereszttűzben a gyermekreklám. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Börgöndi, Viktória (2002) Gazdaságosság és/vagy közszolgálatiság - A televíziós gyermekműsorok dilemmái. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csabai Gergelyné Dunszt, Ágota (2002) A venezuelai magyar kolónia bemutatása a Fröhlich család dokumentumainak felhasználásával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csalárné Tóth , Erzsébet (2002) A francia kultúra recepciója a Nyugat indulásakor. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csenki, József (2002) A tanulási módszerek, attitűdök és motiváció hatása a kémia tantárgyban elért teljesítményekre és osztályzatokra nyolcadik osztályos tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csereklyei, Ildikó (2002) A helyesírás és a számítógép-használat összefüggései egy fővárosi középiskola 10. évfolyamán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cserháti, János (2002) Az élet újraindulása és az 1945. évi választás Baján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csertő, István (2002) Az iskolai versengés egyes jellemzői a Gy. Szabó Béla Általános Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csetneky, Nikolett (2002) Kommunikáció az egészségpolitikában, egészségpolitika a Dimenzió Egészségpénztár kommunikációjában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Csikós, Alexa (2002) Internetes PR a sajtó szolgálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Bernadett Renáta (2002) Metszetek a viktoriánus polgárság életmódjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csiszár, Rozália (2002) Egy térségi lap funkcióváltozásának kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Erika (2002) Az úrbérrendezés Békés megyei - Orosházi - hatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csizmadia, Zoltán (2002) A germanizáció és a keresztény hittérítés vallási, társadalmi jellemzői : a germán-keresztény vallási interakció transzformációs mechanizmusainak társadalomtörténeti, szociológiai és pszichológiai aspektusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csomor, Szilvia (2002) "És mindig is éjjel lesz már" Balázs Béla "misztériuma". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csonka, Petra (2002) PISZE kutatás - Pittsburghi és Szegedi Egyetem gyermekdepresszió kutatás honlapja és weblapjai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csorba, Viktória (2002) Operettország. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csordás Nagy, Sára (2002) Zur Einsetzung von Phraseologismen im Unterricht Deutsch als Fremdsprache. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csutkai, Rita (2002) Internetes kereskedelem bemutatása egy hazai vállalkozáson keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csák, Szilvia (2002) Az EST FM Corporate Identity-jének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csáky, Viktória (2002) Bertolt Brecht és a nó-színház. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Császár, Márta (2002) A rádió - mint marketingkommunikációs eszköz hatásának - vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csécs, László (2002) A napilapok példányszámának változása a rendszerváltástól napjainkig Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Cséki, Andrea (2002) A Kiegyezés, a közvélemény és a kortárs naplók tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csémy, Katalin (2002) Public relations az Audi Hungaria Motor Kft. gyakorlatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csépe, Norbert (2002) Sivatagi Show - A Párizs-Dakar Rally, mint médiaesemény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csóné Gábor, Mariann Zsuzsanna (2002) "...hullnak szét a lapok..." A családregény átalakulása Závada Pál Jadviga párnája című regényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csüllögné Bogyó, Katalin (2002) Internet és multimédia a könyvtárhasználat tanításában - Módszertani segédanyag könyvtárostanárok számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Csősz, Beáta (2002) Pilátus (h)arcai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czagányné Pásztor, Anikó (2002) A beavatás mint archetípus Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czakó, Anna (2002) Az agresszió ördögi körei - Az agresszív jelenségek definíciói, ábrázolásuk és az erőszak hatásmechanizmusának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czegle, Zoltánné (2002) Egy megadott intézményi esetre szabott COMENIUS I. bevezetési munkaterv kidolgozása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Czinkóczkiné Meskó, Eszter (2002) Az információkeresés oktatása a vegyészképzésben (Információkereső technikák használata, kémiai információs rendszerek és források ismerete). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Cziszter, Laura (2002) Laudatio Turiae: egy római nő sírfelirata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Czégény, Károlyné (2002) Személyközi és csoportközi kommunikáció. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Czékmány, Ilona (2002) Minőségfejlesztési folyamat egy tantestület nézőpontjából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dakó, Eszter (2002) "Ez a logikájából kiforgatott világrend!" Négy novella a magyar tudományos fantasztikum kezdeteiből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dallosné Rozgonyi, Erzsébet (2002) Az összefüggés-megértés helyzete egy óvodai vizsgálat tükrében öt-hatéves korban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dalloul , Zaynab (2002) Bukolikus motívumok Radnóti költészetében és az eclogák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dandé, Lászlóné (2002) Összefüggés-megértés vizsgálatok harmadik évfolyamosok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dani, Balázs (2002) NIKE kosárlabdanap. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Daru, Éva (2002) Társadalmi ellenállási stratégiák Magyarországon 1850 és 1860 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Debreczeni, Csilla (2002) Szellemi és gazdasági társulások a reformkorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Decsi, Krisztina (2002) Gróf Széchenyi István Nagy Magyar Szatírája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Demeter, Márton (2002) Az élő telefonos műsorok világa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Deáki, Adrienn (2002) Az emberi méltóság elleni bűncselekmények. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dicső, István (2002) Az emberi erőforrás menedzselésének lehetőségei egy átalakító típus változtatás során. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Dienes, Árpád (2002) Szappanoperák és a valóság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dobos, Edit (2002) A biológiai tudás és az egészségtani műveltség viszonya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Durajda, Nóra (2002) Gyógyító állatszeretet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dweikné Somodi, Éva (2002) A mártélyi téesz-szervezés 1948 és 1959 közötti története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dzindzisz, Sztefan (2002) Görögök Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dzurdzik, Ádám (2002) A "Big Brother-jelenség" avagy a valóságshow, és ami mögötte van. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Dékány, Melinda (2002) A televíziós erőszak hatása a kisgyermekekre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Balázs (2002) A dualizmus kori párbajok megítélése, és a visszaszorításukra tett kísérletek (1878-1909). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Mária (2002) A nők megítélése a sajtó tükrében 1845-47 és 1859-61 között Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénes, Balázs (2002) A magyar sajtó viszonya a párbajokhoz az 1905. év négy meghatározó sajtóterméke alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dénesné Mészáros, Anita (2002) Lássunk, ne csak nézzünk! - A vizuális kommunikáció és a megfigyelés tanításának fontossága a pedagógusképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Dömötör, Viktória (2002) Egy direkt disztribúciós projekt PR tevékenységei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eberhardt, Zsófia (2002) A személyiség összetevői Kosztolányi Dezső: Esti Kornél-novelláiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eke, István (2002) „Olvassa el a Magyar Nemzet minden sorát!” : a Magyar Nemzet külpolitikai tudósításainak háttere a második világháború első hónapjában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes, Mihály (2002) 1951 -1953 közötti büntetőperek Komárom-Esztergom megyében a jogszabályok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekes Szentágotai, Blanka (2002) Az irodalmi alkotások és az adaptált filmek viszonya. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Elekné Rózsa, Viktória (2002) Az óvoda Helyi Pedagógiai Programján alapuló szervezetfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Eller, Éva (2002) Die Musik Als Die Leitende Macht In Josef Knechts Leben In Hermann Hesses Roman Das Glasperlenspiel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Epres, Anikó (2002) Sportról szabadon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ercsey, Etelka (2002) A teaching library mint az információs társadalom új típusú könyvtármodellje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Eremiás, Zsuzsa (2002) "Elfelejtettem az utat amin idáig értem" (Kassák Lajos: Emlékek nélkül) - Kassák Lajos gyerekversei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Erényi, Barbara Izabella (2002) J. W. Goethe: Torquato Tasso. Magie und Hermetik. Vergleich des Dramas mit den Inszenierungen von Peter Stein und Claus Peymann. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Zoltán (2002) A státusztörvényről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Éva (2002) Mitológiai képek Vergilius Georgica-jában (I - III.Liber). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Ildikó Melinda (2002) A magyar sajtószabadság alakulása az 1848-49-es szabadságharc idején és a XX. század végén. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Krisztina (2002) Vörösmarty Szép Ilonkájának százhetven éve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Melinda (2002) Pártatlan-e a szabad sajtó? - A magyar napilapok tulajdonviszonyai és a pártatlanság kérdése a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Farkas, Éva (2002) Számítógép-hálózatok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazakas, Judit (2002) Halál utáni élet a különböző vallásokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, Ildikó (2002) Az informatika érettségi vizsga gyakorlati feladatsoraival végzett mérés értékelése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fazekas, István (2002) A magyarországi filmgyártás finanszírozási háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fecske, Erika (2002) Goethe: Die Tragödie. Erster teil über die gretchen-tragödie. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehér, Ágnes (2002) Die Ungarndeutschen in Elek Sitten und Bräuche. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fehérné Skrada, Éva (2002) A pedagógiai program bevezetésének tapasztalatai a pilisi Általános és Zeneiskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fejős, Barbara (2002) Az Alánok történetének kaukázusi fejezete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Angela (2002) Prevodni ekvivalenti mađarskih glagolskih priloga. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Csanád (2002) A Kiskanizsai Polgári Olvasókör története 1870-1914 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, László (2002) Az MDP megalakulása Szegeden (1948). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Olga (2002) Die lokal statischen Raumrelationen im Deutschen beim Zweit- und Fremdspracherwerb. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Valér (2002) Az egri vár kazamatáinak története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Boglárka (2002) Állatneveket tartalmazó svéd és magyar frazémák összehasonlító vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Istvánné (2002) Az elméleti tudás szerepe az ének-zene tantárgy értékelésében az általános iskola 8. osztályában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Noémi (2002) A televíziózás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Zoltán (2002) Versengés az iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fekete, Zsanett (2002) A Magyar Posta Rt. arculata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Felföldi, Ágnes (2002) Időhatározók az erza-mordvinban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ferencz, Judit (2002) Czakó Zsigmondról... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Finta, Zsolt (2002) Volt egyszer egy Ferencváros... BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Firtkó, Józsefné (2002) A sikeres tanulás menedzselésének pszichológiai szempontjai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Fischer, Edit (2002) Die Natur, wie ein Spiegel in Ferne der Romantischen Seele. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fliszár, Krisztina (2002) Betegségnevek eredetvizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fodor, Judit (2002) A zene és az elektronikus média kapcsolata és társadalomformáló hatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Foglár , Noémi (2002) Békés(i) rádiók világa. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgács, Ágnes (2002) Az Internet szerepe a médiában. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Forgácsné Thész, Gabriella (2002) A képernyő hatása a gyermekekre. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Frei, Lászlóné (2002) Az egybevágóság fogalmának fejlődése az általános iskola felső tagozatán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Borbála (2002) Adalékok Magyarország közvilágítástörténetéhez a Dualizmus korában, (1867-1914) : hogyan alakult ki és működött a modem világítási rendszer egy kisváros példáján keresztül bemutatva. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábián, Borbála (2002) A történelem jelene - A Symphonia antiqua mint Lászlóffy Aladár költészetének tükre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fábos, Nóra (2002) "Tömörkény regrutái" - a világháborús novellák. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földes, Anita (2002) Hogyan lesz egy örökbefogadásból médiaszenzáció? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Adrienn (2002) A MATÁV kultúraváltási folyamata, a változásmenedzselési rendszer kiépülése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Földi, Melinda (2002) A belső public relations működése a Magyar Villamos Műveknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Füleki, Éva Réka (2002) Lola Rennt Eine Neoformalistische Filmanalyse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Angéla (2002) Die Funktion der Tiere in Theodor Fontanes Effl Briest. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Attila (2002) Az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása az oktatásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Bernadett (2002) A magyarországi németség kitelepítése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Fülöp, Renáta (2002) Sorozatok közt - A televíziós sorozat sajátosságai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gajdos, Eleonóra (2002) Олександ Довженко: письменник, кiнематограф, художник, фiлософ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galamb, Katalin (2002) Helyismereti oldalak a makói József Attila Városi Könyvtár honlapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galambos, Elvira (2002) Tiszakálmánfalva története 1883-1920 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gallai, Virág (2002) Falatok az életből - Vámos Miklós novelláiról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Galló, Krisztián (2002) A magyar királyi 2. páncéloshadosztály galíciai harcai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gama-Kovácsné Papp, Nelli (2002) Az Árpád-házi királyok külkapcsolatai a Német-római császársággal és a bizánci birodalommal. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Garab, Gergely (2002) Szörny az emberben - Ember a szörnyben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Sándorné (2002) Vezetői konfliktusok egy gyógypedagógus szemével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gaál, Endréné (2002) Az összefüggés-megértés fejlesztése, mérése, és az eredmények értékelése a Pusztamonostori ÁMK Általános Iskola 7. évfolyamán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gelb, Beáta (2002) Az oktatás, mint a javítóintézeti reszocializáció színtere. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Gera, Csilla (2002) Motívumvizsgálatok József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben című művében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gere, Zsuzsa (2002) A férfi-nő kapcsolat motívumai Szabó Lőrinc verseiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gerenday, Ágnes (2002) A drogok megjelenése a XXI. századi magyar filmben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gergely, Ágnes (2002) A terrorizmus és a média kapcsolata - Az amerikai média dilemmái a 2001. 09. 11-i terrortámadás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gojtán, Edit (2002) Az aspektus kifejezésének összevető vizsgálata. John Osborne Look Back in Anger című drámájának angol szövege és Ottlik Géza Dühöngő ifjúság című fordítása alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Goldschmied, Andrea (2002) A hír funkciója az internetes portálok működésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Goldschmied, Andrea (2002) A hír funkciója az internetes portálok működésében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Goldsmann, Tamás (2002) Alfred Hitchcock - A férfi, aki túl sokat tud. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombai, Zsuzsanna (2002) Digitális aláírás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gombos, Erzsébet (2002) A keresztnévadás vizsgálata Kiskunmajsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gosztolya, Ferencné (2002) Egy felzárkóztató program szerepe a lemorzsolódás csökkentésében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Grecsó, Krisztián (2002) Az Egy családregény vége mint apokrif történet (Nádas Péter regényének bibliai-mitikus olvasatának lehetőségei). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gregus, Anna (2002) „A homoki apostol". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gregus, Anna (2002) Interpretációs lehetőségek és egy motívumrendszer kibontakozása Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művének Tizennyolcadik fejezetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gremspergerné Laskai, Judit (2002) A Napkori római katolikus egyházközösség története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gresó, Zsolt (2002) A Csongrádi napok története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grieger, Andrea (2002) Költői számvetések a halál tükrében - A létértelem- és érték, az életszentség vallomásai Kosztolányi kései költészetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Grieger, Denisza (2002) "A szűz magasban fénye megremeg!" - Az istentisztelet emelkedett hangján megcsendülő szerelmes érzelem Juhász Gyula költészetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Gyöngyi (2002) Szent György ikonográfiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulyás, Ildikó (2002) Gozsdu Elek és Weisz Anna levelei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gulácsi, Tünde (2002) Impresszionista festők és koruk. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyarmati, Anikó (2002) Az antiszemitizmus, a rasszizmus és a média. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyerák, Tamara (2002) Budapest moziszerkezetének változásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Szilvia (2002) A magyar termékenységi arányok csökkenésének okai a XX. század második felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyovai, Szilvia (2002) Politika az Interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Attila (2002) Értékkommunikáció és rendszerváltás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyulai, Viktória (2002) Egy sikeres lánycsapat története avagy a Fresh együttes belülről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyurácz, Annamária (2002) Begegnungen ohne Dauer und mythische Vereinigungen als zwei Alternativen in den Kurzgeschichten von Wolfgang Borchert. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyócsi , Melinda (2002) Olvasásról mindenkinek - 2001-2002 az Olvasás Éve. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gyökeres, Anita (2002) Bethlen Gábor első Habsburg-ellenes hadjárata (1619-1621). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gyöngyösi, Mária (2002) Hitler Wagnere Richard Wagner hatása Hitlerre és ennek megnyilvánulásai Hitler tetteiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Györffi, Réka (2002) A magány motívuma Pilinszky János költészetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Györke, Attila (2002) Szeptember 11. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáborjáni Szabó, Orsolya (2002) Kommunikáció a zene nyelvén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Marianna (2002) Zsidókérdés a magyar sajtóban az első három zsidótörvény idején (1938-1941). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gál, Ágnes (2002) Versenyhelyzet elemzés a magyarországi indoor média piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gáldi, Ákos (2002) "Egyszemű szörnyeteg" avagy az erőszak vizsgálata a televízió műsorkínálatában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gálik, Zita Andrea (2002) Csaba szlovákok általi újratelepülése 1735-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Anikó (2002) Kóbor Tódor kalandjai (interaktív helyesírási feladatsor gyerekeknek). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gáspár, Katalin (2002) Kánkán és kiskirályok (Heltai Jenő Family Hotel és VII. Emánuel és kora című regényének elemzése). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Gémes, Szilvia (2002) Kontrastive Analyse der deutschen und finnischen Modalverben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Góz, Tamás (2002) "Tekercsről-tekercsre" - A magyar szinkron fejlődésének története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Gózon, Zoltánné (2002) Közszolgálat és etika. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Göbölös, Sándor (2002) A vezetési stílus hatása a nevelőtestület működésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Habók, Anita (2002) Das Ermittlungsverfahren in Friedrich Dürrenmatts „Der Richter und sein Henker". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hadnagy, Szabolcs (2002) Béke vagy háború? - adalékok az 1601. év eseményeihez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Attila (2002) Az újszegedi református missziói egyházközség működése és átalakulása a második világháború végétől az ötvenes évek közepéig (1944-1956). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdu, Nóra (2002) Politikai napló - az amerikai közgondolkodás átalakulása 2001. szeptember 11-e után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdóczy, Erika (2002) Az első az „ok", a második szó amit a világon mindenki megért a Coca-Cola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajdú, Beáta (2002) Shakespeare XXIV. szonettjének értelmezése magyar fordításainak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Gábor (2002) Lakitelek - városi birtokból nagyközség -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Lajos (2002) Az iskolaváltás hatása a 9. osztályos tanulók tanulási motivációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajnal, Lajos (2002) Az iskolaváltás hatása a 9. osztályos tanulók tanulási motivációjára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hajzerné Kurtz, Judit (2002) Az Internet, mint kommunikációs eszköz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Halmos, Andrea (2002) Bűn, kegyelem és lovagság a Graal-mondakörben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Halász, Ferencné (2002) A szülők megváltozott szerepe a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Halász-Szabó, Judit (2002) Tűzhányók: mítosz és valóság a görög-római irodalomban és természettudományban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hamvai, Erika (2002) Sir Winston Churchill, a retorika mestere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Harth, Tamás András (2002) Az 1920-as nemzetgyűlési választás története a balassagyarmati választókerületben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hatvani, Zsolt (2002) "Farkas van a fülében" - Írás és átírás szerepének vizsgálata Wathay Ferenc "Áldott filemile..." kezdetű énekének retorikai elemzésén keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Havasi, Ágnes (2002) Das Motiv des Wassers in Fontanes „Effi Briest” Das Leben im Wasser ohne Luft. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedüs, Rita (2002) Public relations a közigazgatásban. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium PR tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Ildikó (2002) Korrelierungsverhältnisse von subjekt- und objektsätzen in nähe- und distanzsprachlichen texten - heute und im 18. Jahrhundert. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Krisztián (2002) Finnország története a II. világháborúban a semlegesség tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Anna (2002) Barokk vonatkozások és az arisztotelészi messzelátó Umberto Eco Tegnap szigete című regényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Gabriella (2002) Motívumvizsgálatok Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek, valamint a "35 vers" című műveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Rita (2002) Public relations a közigazgatásban - A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium public relations tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs, Veronika (2002) Generikus mondatok: fajtajelölés a magyarban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegedűs B., Csilla (2002) Sentimentalizam u romanima Mihaila Vitkovića. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hegyi, Áron Levente (2002) A Szózat, mint a fajvédő mozgalom kommunikációs csatornája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herceg, Helga (2002) A Tudomány című folyóirat repertóriumának elkészítése Access 2000 adatbázis-kezelővel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herczeg, György (2002) Amit az újságírónak a drogról tudnia kell. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herold, Zsuzsa (2002) Matematiikkaa unkarilaisittain-projekti Taustat ja toiminta Suomessa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herr, Nikoletta (2002) Das Einzelgängertum im Spiegel der Naturmotive Eine Interpretation von Theodor Storms Novelle Der Schimmelreiter. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Herrmann, Ildikó (2002) A Kalocsai Kórház története - kezdetektől 1943-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hevesi, Nelli (2002) Михаил Зощенко: Сентиментальные повести. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hicz, János (2002) Korai ásatások technikai, elméleti és törvényi háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hideg, János László (2002) Ottlik Géza Iskola a határon című regényének elemzése és a benne rejlő erkölcsi normák nevelő ereje. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hingyi, Emese (2002) Báró Eötvös József kulturális tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hinora, Ferenc (2002) Higher and Higher, avagy a H and H Kommunikációs Ügynökség, és ami mögötte van... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hirsch, Veronika (2002) Tralfamador jelenség - Kurt Vonnegut Bajnokok reggelijének elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hoffmann, Péter (2002) A radikális sajtó az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt (A Marczius Tizenötödike). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Homoki, Ágnes (2002) A vogul nyelvbe került orosz jövevényszavakról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Homolya, Zoltán (2002) IV. Kun László ábrázolása a középkori krónikákban és oklevelekben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Honti, Enikő (2002) A szappanoperák világa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Nóra (2002) Проблема ‘регрессии’ в повестях Евгения Замятина „Пещера” и „Наводнение”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Eszter (2002) A kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium 16. századi könyveinek katalógusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Gabriella (2002) A producer feladata, szerepének változása a filmgyártásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Horváth, Péter (2002) Rádiózás régen és ma Magyarországon avagy a kereskedelmi rádiózás kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Horváthné Dr. Hidegh, Anikó (2002) Egy iskola intézményi szintű értékelése a pedagógiai program tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hum, Krisztina (2002) Tersánszky Józsi Jenő novellisztikája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hurnyi, Vanda (2002) Фopмиpoвaниe идeйнo - художественнoй сиcтeмы творчествa Леонида Андреева : нa мaтepиaлe произведений „Большой шлем”,„Жизнь Василия Фивейского” и „Красный смех”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszti, Ágnes (2002) Mikszáth történelmi idilljei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Husztáné Ádám, Andrea (2002) Nominale Substantivkomposita Mit Fremdwortanteil In Werbetexten Der Wochenzeitschrift Des Spiegel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszár, Edit (2002) A legkorábbi germán törvénykönyvek. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Huszárné Müller, Zita (2002) Szervezetdiagnosztika, szervezetfejlesztés iskolánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Hári , Henriett (2002) A lépések művészete, avagy a tánc az élet sója...! BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Hérány, Ferenc (2002) Mítosz és politika Isokratés műveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Hódos, Tibor (2002) A Bethlen-kormány külpolitikája 1927-1931 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ihringné Kosztolányi, Éva (2002) Válaszok a távközlési liberalizáció kihívásaira - A Matáv Rt. külső kommunikációjának bemutatása az arculatváltás tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Endre (2002) Szerb parasztság a XIX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Endre (2002) A határőrség története Magyarországon 1945 és 1960 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Jenő (2002) A kyokushinkai karate Magyarországon : a karate magyarországi története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Illés, Gabriella Barbara (2002) Kiverekedett siker - a média szerepe Kovács Kokó István karrierjében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ivor, Szaniszló (2002) ΠΕΡΙΠΛΟΟΣ, ΠΕΡΙΟΔΟΣ ΓΗΣ, ΠΕΡΙΗΓΗΣΙΣ... Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iván, Orsolya (2002) "Marus-Némethi Gróff Gyulai Sámuel' Élete" -és amit az önéletírás elárul alkotójáról-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iváncsics, Judit (2002) A 2002. évi országgyűlési választás kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Iváncsics, Judit (2002) Duna Televízió arculatváltása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Izing, Róbert (2002) Steven Spielberg. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jagicza, Berta (2002) A Hungexpo Vásár és Reklám Részvénytársaság PR tevékenységének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jagicza , Berta (2002) A Hungexpo Vásár és Reklám Részvénytársaság PR tevékenységének bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Andrea (2002) A második bécsi döntés és korabeli magyarországi sajtóvisszhangja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jakab, Ádám (2002) A televíziós média szerepe a 2002-es országgyűlési választások során. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Janák, Gyula Zsolt (2002) A csehkiverés és előzményei Balassagyarmaton. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jasikné Mikoly, Andrea (2002) Az elektronikus folyóiratok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jenei, Éva (2002) Szent István kori magyar-német kapcsolatok a századforduló és a két világháború közötti magyar és német történetírás tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jeremiás, Béla (2002) A harmadik Molotov-Ribbentrop paktum terve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jeremiás, Csaba (2002) Az első világháborús tábori lelkészi gyakorlat dr. Krämer Tamás világháborús naplójának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jobbágyné Vörös, Ibolya (2002) A 7. osztályos tanulók teljesítménye a szakértők véleményének egyezése alapján összeállított földrajzi tudásszintmérő teszten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Joó, Zsuzsanna (2002) A cigányság beilleszkedése Szolnokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Béláné (2002) Gimnáziumi tanulók környezettel kapcsolatos ismereteinek és attitűdjeinek vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ditta (2002) Bel- és igazságügyi együttműködés az Európai Unióban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Péter (2002) A televízió hatása a sportra - Film és szakdolgozat. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Juhász, Ágota (2002) A mozgókép, és ami mögötte van. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Jánosi, Józsefné (2002) Malév image- és kommunikációs feltáró kutatás. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Józsa, Zsófia (2002) Városépítészeti átalakítások és gondolatok Róma belvárosában a két világháború között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kacziba, Lajosné (2002) Intézményi Szervezetfejlesztés. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kaj, Éva Bernadett (2002) Radnóti Miklós Eclogái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kakusziné Körtvélyesi, Anikó (2002) Agresszió megjelenési formái középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kancsár, Mónika (2002) Magyarország és a román területfoglalások Trianon tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karacs, Andrea (2002) Egy filmrendező karriertörténete - Bacsó Péter. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kardos, Genovéva (2002) A hír vonzásában élnek - A hír hatása a hírt feldolgozó újságíróra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Karvai, Orsolya (2002) Lovik Károly: Egy elkésett lovag - regényes följegyzések. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kassai, Kinga (2002) Wathay Ferenc Énekes könyve. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kasza, Irma (2002) Magyar nyelvű elektronikus könyvtárak. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kaszás, Éva (2002) Auf den Spuren der Ungamdeutschen in Bonyhád - Aus der deutschen Vergangenheit einer Stadt -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katona, Miklós (2002) A történeti pszichológia története és fejlődése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Katus, Éva (2002) A reformkori országgyűlések története az angol sajtó tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kazóné Kardos, Melinda (2002) Mikszáth Kálmán Habsburg-képe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kecskés, Krisztina (2002) A polgári lakás Szegeden a századfordulón. : (Az 1880-as évektől az 1920-as évekig.). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Angéla (2002) A Szovjetunió gazdasági térnyerése Magyarországon 1945-1949. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Béla (2002) II. Lajos király halála. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemen, Szabolcs (2002) Az AXA Biztosító Rt. Corporate Identity-je. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kelemenné Farkas, Katalin (2002) Szemelvények a XV-XVI. századi európai orvosi könyvillusztrációk történetéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Zsolt (2002) Pedagógusértékelés a Fillér utcai általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kerekes, Ágnes (2002) A boldogság Kosztolányi Dezső novelláinak tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész, Ádám (2002) Gender a médiában, avagy a nemek harca a televíziós hírműsorokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kertész-Farkas, Péter (2002) A kunok beköltözése Magyarországra : magyar - kun kapcsolatok a XIII. század közepén (1238-1246). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kerényi, Mari (2002) Stratégiai tervezés -nevelési program. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kesjár, Andrea (2002) A csehszlovák-magyar lakosságcsere Nagybánhegyesen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Keszler, Ágnes (2002) A Központi Statisztikai Hivatal belső kommunikációja. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kirs, György (2002) Mađarizmi u delu Veljka Petrovića. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Csongor (2002) A kínai boxerlázadás {1899-1901). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, György (2002) Peter Handke: Die Angst Des Tormanns Beim Elfmeter Sprachskepsis oder existentielle Verletzlichkeit der Person ? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, József (2002) Az 1939. március-szeptemberi angol-francia-szovjet, német-szovjet és angol-német diplomáciai tárgyalások. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Király, Andrea (2002) Kosztolányi Dezső fordításelméleti koncepciója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kis-Rácz, Edit (2002) A latintanítás fejlődése a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisari, Ottilia (2002) Szalay István könyvadománya a kunszentmiklósi református gimnáziumban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kisdi, Márk Máté (2002) Kommunikáció a kultúrában avagy kultúra a kommunikációban - A tibeti példa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kismányoky Zs., Réka (2002) Az Athenaeum 1991-1995 repertóriuma és a repertórium készítés dokumentációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Andrea (2002) Акопян A.C.: Демография и политика [szakfordítói szakdolgozat]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gábor (2002) A Magyar Néphadsereg és a Varsói Szerződés 1955-1970 : (Vadászrepülő-csapataink működése Kelet-Európa katonai szervezetében). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Gábor (2002) A szuperszonikus hadirepülés korszakának első évtizedei Magyarországon (1960-1980). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Róbert (2002) Klebelsberg Kunó népművelési reformprogramja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tiborné (2002) Menjen, vagy maradjon? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Balázs (2002) A Helikon Rádió arculatának bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Barbara (2002) A szekszárdi Garay Könyvtár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, János (2002) Tanulói igények vizsgálata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Klaudia (2002) Babits Mihály a középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Klaudia (2002) Babits Mihály a középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Klaudia (2002) Babits Mihály a középiskolában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, László (2002) Lehetséges ars poetica Kosztolányi Dezső Tengerszem című novellájáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Tamás (2002) 18. századi győri egyházi schematismusok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kiss, Viktor (2002) Modernség és történelem - egy történelmi viszony analízise a marxi szövegek alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kissné Esztergár, Klára (2002) A humán erőforrás menedzselése, különös tekintettel a pedagógusok értékelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kiszin, Miklós (2002) Az alapfokú művészeti iskolák alapításának tapasztalatai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Klausz Ferencné Lénárd, Mária (2002) Matematika érettségi dolgozatok elemzése 1996-1998. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Klimó-Kormos, Petronella (2002) "Regényt festő" Gulácsy Lajos. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kling, József (2002) A bácskai bunyevácok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kmecs, Lilla (2002) Epigrammata de diversis rebus Ausonius epigrammaművészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Knapp, Ádám (2002) Gianlorenzo Bernini, a "színházi ember". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kocsis, Lajos (2002) Nemzetközi és hazai tendenciák a társadalmi célú reklámban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kohári, Katalin (2002) Mikszáth Kálmán A jó palócok című kötete és annak szerkezetének vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koleszár, Krisztina (2002) Áprily Lajos jelzős szintagmáinak szerkezettípusai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kollár, Ágnes (2002) Somssich Pál politikai tevékenysége 1843-1868. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kolontár , Elvira (2002) Parti Nagy Lajos: Hősöm tere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komlósi, Anita (2002) A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. Corporate Identity-jének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komlósné Pelle, Zsuzsanna (2002) Az abonyi Művelődési Ház és Könyvtár honlapja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Komáromi, Zsuzsanna (2002) 2001. szeptember 11-ei terrortámadás és következményei a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Koncz, Dávid (2002) A tenisz legnagyobb versenyei és játékosai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kontér, Béláné (2002) Intézményi innováció az óvodai pedagógiai program tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Korhecz, Ágnes (2002) Szabadka a századforduló idején - Somlyó Zoltán publikálása a Bácskai Hírlapnál (1911-ben). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koroknay, Károly (2002) A televíziózás története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korom, Balázs (2002) Hamvadó cigerettavég - avagy külső kommunikáció a dohányiparban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koronczai, Rita (2002) Ajka város és környékének környezetvédelme. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koronczai, Rita (2002) Az ajkai Új Atlantisz Ipari Park kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Korponainé Vaslaki, Judit (2002) A forrásközpontú könyvtár megvalósításának lehetőségei (A Szent István Általános Iskolában egy vizsgálat alapján). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kotsisné Faragó, Katalin (2002) Minőségbiztosításról általában és a pedagógiai szolgálattal összefüggésben : a Kőbányai Pedagógiai Kabinet COM I. bevezetési munkatervének vázlata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovacsik, Anna (2002) Az iskolaműködés értékelése. Különös tekintettel a tanulók teljesítményének értékelésére. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea Ildikó (2002) Strigák, maleficusok és veneficusok : (A boszorkányság a történelemben). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Borbála (2002) Die schilderung der naturalistischen thesen in gerhart hauptmanns drama ’vor sonnenaufgang’ im Vordergrund: die Milieuthese von Hippolyte Taine -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2002) Die Duellfrage in Theodor Fontanes Effi Briest. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Szilvia (2002) A kunok és a kereszténytérítés a mongol hódításig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Árpád (2002) A budapesti ipari alkalmazottak és családjaik élete a Horthy-korszak első tíz évében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrea (2002) Médiaszabályozás Magyarországon a sajtójog születésétől napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Andrásné (2002) A nívócsoportos fizikaoktatás empirikus vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Attila (2002) Az emigráns olimpiai bajnokok és a sajtó kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Barbara (2002) Harry Potter bennünk él. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Béla (2002) Kecskeméti 9. évfolyamos szakiskolai tanulók attitűd vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Dániel (2002) Az OBI arculata a magyar piacon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Eszter (2002) Reformkori magyar utazók. Gondolatok az utazásról és az útirajz műfajáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Ildikó Mária (2002) Összefüggés-megértés vizsgálatok nyolcadik osztályosok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Katalin (2002) "Én mindig drámai prózát írtam..." Epika és dráma Örkény István művészetében a Macskajáték és a Tóték című művek alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Melinda (2002) A helyi televíziózás helyzete a tíz éves Tapolcai Városi Televízió tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Mária (2002) Középiskolai tanulók százalékszámítással kapcsolatos számolási készségének kritériumorientált értékelése és a közeli transzfer hatásának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Péter (2002) A politikai kommunikáció és PR Magyarországon - nemzetközi kitekintéssel, 1998-2002. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Tamás (2002) Hazugságelméletek a prototípus-szemantikában és a pragmatikában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zoltán (2002) Vörösmarty Mihály: A Délsziget. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács, Zsuzsanna (2002) Másfél év HALlgatás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kovács Fiskus, Istvánné (2002) Az óvoda szervezeti kultúrájának főbb jellemzői, vizsgálatának módszerei, a kultúra megváltoztatásának lehetőségei. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kovácsné Házas, Margit (2002) Kodolányi János korai novellái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kováts, Dr. Antalné (2002) Az új matematika érettségi realitásvizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Márta (2002) Analyse von lehrwerken für wirtschaftsdeutsch. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Viktor (2002) A sajkási és újvidéki razzia története és megjelenése a magyar sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Viktor (2002) A sajkási és újvidéki razzia története és megjelenése a magyar sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Brigitta (2002) A Henkel Magyarország Kft. külső kommunikációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Ildikó (2002) A médiában és a társadalomban jelenlévő agresszió kapcsolata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kozma, Kamilla (2002) Esti Kornél: Történetmondás és töredékesség a bahtyini karnevál-fogalom kontextusában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Koós, Tünde (2002) Pilisvörösvár és a hip-hop. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krajlik, Máté (2002) Fújj, bíró! Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krattinger, Ákos (2002) A honfoglaláskori mondák szimbólumelemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kreivich, Orsolya (2002) Kegyetlenül szól a harang. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kresák, Réka (2002) Weboldalak fejlesztése JavaScripttel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krisztián, Mariann (2002) "Mi végre vagy?" apokaliptikus terek Bodor Ádám prózájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Krokos, Imre Csaba (2002) Az írott sajtó útjai és jövője - egy kerületi lap szemszögéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kudari, Nóra (2002) Szimbólumok a kommunikációban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kudla, György (2002) Житие Александра Невского. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kufár, Róbert (2002) Az egyetemi sajtó Magyarországon napjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kujbus, Judit (2002) Erotika a reklámokban, valamint hatása a fogyasztásra és a közízlésre. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kulcsár, Péter (2002) A passzív igenem kérdései a vogul nyelvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kun, Csabáné (2002) Elbeszélő és dokumentum szövegek megértésének vizsgálata negyedik és nyolcadik évfolyamon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kurdi, László (2002) Minőségbiztosítási attitűd-vizsgálat Tolna megyében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kurucsainé Nagy, Éva (2002) Szövegértési képességek vizsgálata egy általános iskola 4., 6., 8. évfolyamán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kutasi, Judit (2002) A rádiós hírszerkesztés fejlődése Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kácsándiné Kottász, Katalin (2002) Mit jelent a minőség egy gyermekotthonban? Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kálmán, Krisztina (2002) Az amerikai-magyar kapcsolatok alakulása 1945-1955 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kántor, Ivett (2002) Cholnoky Viktor mesélőváltozatai a Trivulzio-, a Famaguszta- és a Néhusztán meséiből novellaciklusok alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kármán, Ágota (2002) A tűz, a vér és a föld motívuma Tamási Áron korai novelláiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károly, László (2002) A Szabolcs megyei direktóriumok működése a tanácsköztársaság idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károly, Mónika (2002) A magyar evezőssport története Széchenyi Istvántól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Júlia (2002) Információs társadalom hatása napjainkra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Károlyi, Júlia (2002) A századelő intézményrendszerének nevelési módszere Ottlik Géza Iskola a határon és Szabó Magda Abigél című regényének alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kárpát, Zsolt (2002) Helyi rádiózási szokások - Műsorszerkezeti változások a hallgatói igények alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kárpáti, Boglárka (2002) A Bárka Birodalom kialakulása, fénykora és "bukása". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kékesi, Györgyné (2002) A jó vezetővé válás útja. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kékesi, Szabolcs (2002) A Szanti felkelés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóczé, Ildikó (2002) A térviszonyok kifejezése az erza-mordvin nyelvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kóderné Gömöri, Anna (2002) Minőségirányítási rendszer bevezetése a Kóderné Iskolájában (ISO 9001: 2000). Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Margó (2002) Diáknet - a középiskolás portál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kósa, Margó (2002) Szponzoráció, adományozás és mecenatúra. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Kószó, Lászlóné (2002) Partneri igény- és elégedettség vizsgálat a makói Juhász Gyula Szakközépiskola és Gimnáziumban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Körmendi, Sándor (2002) Magyarország demográfiai változásai a Honfoglalástól 1910-ig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Körmendi, Szilvia (2002) A televíziós vetélkedők története, különös tekintettel a Legyen Ön is Milliomos! című játékra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kún, Roberta (2002) Die Literatur des „elektronischen Zeitalters" -Mögliche literarische Versuche aus dem Internet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kürtösi, Katalin (2002) Nyelvi fejlődés a kommunikációs technológiák tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Kőfalvi, Tamás (2002) Történelem a World Wide Web-en. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Erzsébet (2002) Streben nach vollkommenheit und vorbildlichkeit In und mit Hartmannschen Er ec dargestellt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Laczkó, Irén (2002) Gondolatok a változásról, a klímáról és a változtatásról. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, Rita (2002) Fejezetek a Bácska két világháború közötti történetéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lakatos, András (2002) Médiaszabályozás a rendszerváltástól az EU kapujáig a televíziózásban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lampek, Bernadett (2002) A római vallás bizonyos aspektusai Vergilius Aeneis-ében : (Előjelek, jóslatok, szertartások, az ősi római vallás néhány istene és legendája). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Langó, Károly (2002) A hatékony reklám. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Leel-Őssy, Lóránt (2002) Falvak elnéptelenedése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lipóth, Ágnes (2002) Übersetzung und Interkulturalität Eine übersetzungswissenschaftliche Analyse am Beispiel des ’Mausoleum’ von Lajos Parti Nagy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lombár, Izabella (2002) A romantika nyelvi stílusjegyei Vörösmarty A bujdosók című drámájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Losonc, Lúcia (2002) Кулинарскa лексикa Батањe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Losonczi, Annamária (2002) Médiaetika, az újságírók társadalmi, szakmai és személyes felelőssége, a new york-i terrortámadás médiakezelése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lovas, Gábor (2002) Das Ende Des Deutschen Idealismus Die Bedeutung der Mythologie bei Schellings Spätphilosophie — Der Weg zu der Offenbarung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász, Anita (2002) A média a 2002-es országgyűlési választási kampányban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lovász , Anita (2002) A média a 2002-es országgyűlési választási kampányban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukics, György (2002) Az 1920-as nemzetgyűlési választások Budapest - Lipótvárosban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Henrietta (2002) Adatbiztonság és adatvédelem a számítógépes hálózatokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Henrietta (2002) A szegedi kisvasút története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukács, Henrietta (2002) A szegedi kisvasút története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lukácsné Bognár, Myrtill (2002) Tanulási problémák hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
László, Gabriella (2002) Mohács története : különös tekintettel a népességre és a betelepítésekre : 1606-1789. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Léderer, Anita (2002) Jobbágykérdés a reformkori Magyarországon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Lénárt, Zsuzsanna (2002) Ferenczy Ida élete és tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőczi, Eszter (2002) Die Darstellung Der Geschichte Und Der Kriege In „Mein Jahrhundert” Von Günter Grass. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Lőrinc, Ildikó (2002) A szarvasi Kohut család a XVIII-XIX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maczkó, Zoltán (2002) A tv2 műsorpolitikájának és kommunikációjának jellemzői és összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madari, Anita (2002) A humor megjelenése Tersánszky Józsi Jenő műveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Ildikó (2002) Eötvös József Karthauzija, mint biedermeier regény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Madarász, Réka (2002) Az álomtól az őrületig - A freudizmus hatása Csáth Géza novellisztikájára -. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magda, Gábor (2002) Zerfall der Moral in Schnitzlers Werken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyar, Zsuzsa (2002) A gyermek és a "varázsdoboz". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyarossy, Nóra (2002) Egy konkrét fogalom megnevezési típusai a magyar nyelvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Magyarósi , Csaba (2002) Uralkodó Szellem, Felszabadult lélek - Megélni '56-ot. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Péter (2002) Az 1920-as nemzetgyűlési választások Újpesten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Major, Edina (2002) "Talán nincs is boldog ember a világon" Krúdy Gyula N. N. című "regénykéjének" értelmezése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Majoros, Anikó (2002) Az 1922-es nemzetgyűlési választások Fejér megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makai, József (2002) A válság szemtanúja (tudósítás háborúból és más rendkívüli helyzetből). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Makkainé File, Edit (2002) A vezetés szerepe a minőségfejlesztési gyakorlatban : iskolai kultúra – klíma - hatékonyság : gondolatok az oktatási minőségfejlesztésről a kosdi Arany János Általános Iskola bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Makán, Andrásné (2002) A csanádpalotai Községi Könyvtár honlapja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mamusits, Péter (2002) Web, az új kommunikációs eszköz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marjai, Zsuzsanna (2002) A Pedagógiai program bevezetésének tapasztalatai a mogyoródi Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Maros, László (2002) A Science Fiction egy évszázada a filmvásznon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marsovszky, Ákos (2002) Szegfű vagy narancs? - Avagy a nyomtatott sajtó szerepe a 2002-es parlamenti választásokon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Szabolcs (2002) Az égetett szeszek a középkori Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Szabolcs (2002) Szeszgyártás a XIX. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Marton, Lászlóné (2002) A „TÜKÖRYS" diákok természettudományos gondolkodásmódjának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Maróti , Petra (2002) Magyar zenészek külföldön. Élet a Blind Myself zenekarral. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mazán, Vilmos (2002) EBENEN DER DUPLIZITÄT DES SEINS IN HOFFMANNS MÄRCHEN DER GOLDNE rOPFUND MEISTER FLOH Veranschaulichung der Entstehung (Wahrnehmung), der Entwicklung (Erkenntnis) und der Lösung (Bewältigung) der existentiellen Doppelheit in den Märchen Dergoldne Topf und Meister Floh. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Medovárszki, György (2002) A Kagáni hatalom különböző változatainak kialakulása a kora középkori Eurázsiában : (6-10. század) : (Türkök, Ujgurok, Avarok, Kazárok). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, István (2002) Szervezeti és minőségi rendszerek a közoktatásban az elmélettől a gyakorlatig. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Megyeri, Zita (2002) A nyelv ökonómiai szerepe a nyelvi változásokban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Megyery, Pál (2002) Az elbeszélt Karinthy. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mendelovics, Zsuzsa (2002) Egy iskolai szervezet formális és informális struktúrája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mercs, István (2002) Vázlatok a XVIII. század katolikus prédikáció-irodalmából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mercs, István (2002) Vázlatok a XVIII. század katolikus prédikációirodalmából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miliás, Edit (2002) Auseinandersetzung mit den ungarischen übersetzungen thomas manns novelle Das gesetz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Miskolczy, Csaba (2002) Hatékony információfeldolgozás a hírügynökségeknél. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mizerák, Eszter (2002) A Tündérkert mint történelmi regény. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mohácsi, Viktória (2002) A roma média és környezete: kényszerek, kontrollok, intézményesülés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molekné Kőrösi, Beatrix (2002) Az internetes tájékoztatás népszerűsítése a nyilvános könyvtárakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Dóra (2002) Ein ungarndeutsches Dorf: Taks/Taksony (Geschichte, Ansiedlung, Aussiedlung, Bewohner und ihre Sprache und Sprachkompetenz). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Imréné (2002) Minőségértékelés az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, István (2002) A hun-magyar rokonsággal kapcsolatos elméletek a két világháború közötti időszakban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Lászlóné (2002) Az átlagostól eltérő képességekkel rendelkező tanulókkal kapcsolatos bánásmód rendszerszintű tervezése, megvalósítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Petra (2002) Substantivierte Infinitive und suffixale -ung-Derivate in zwei Texten der neuhochdeutschen Sprachperiode. Eine kontrastive Analyse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Endre (2002) Az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadások a magyar sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Gergely (2002) John Thurloe szerepe a Cromwell-i politika időszakában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Hajnalka (2002) A különböző településtípusok iskoláinak 14 éves tanulói körében a versengés megnyilvánulása, különös tekintettel a testnevelés és sport területére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, József (2002) Megmenekültünk!(?), avagy egy iparváros bukása és tündöklése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, József Gábor (2002) Politika és sajtónyelv az ezredfordulón. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnár, Szilvia (2002) Pap Károly novellái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Molnárné Prjevara, Nóra (2002) A kommunikáció szerepe a vezetői munkában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsi, Helga (2002) A Magyar Holokauszt és a hozzá vezető út. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mucsina, Bernadett (2002) A hollókői vár története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muczi, Kornélia (2002) Gondolatok a pedagógusok minősítéséről és továbbképzéséről. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Muharos, Szilvia (2002) Erneuerungen in Klopstocks Odendichtung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Muráti, Beáta Kinga (2002) A Tolna megyei, Magyarországhoz hű német nemzetiség története az 1930/40-es években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mádai, Klára (2002) Das Androgyniemotiv in Thomas Manns Erzählung "Die vertauschten Köpfe. Eine indische Legende". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mágori, Balázs (2002) A filmproducer és feladatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mándi , Andrea (2002) A kríziskommunikáció legfőbb elvei és szabályai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Márki-Zay, Péter (2002) Magyarország 20. századi fejlődésének összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ildikó (2002) Разные типы иконы ТРОИЦЫ. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ildikó (2002) A Kiskőrösi M. Kir. Áll. Petőfi Polgári Fiú- és Leányiskola története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Ágnes (2002) Nádasdy Tamás élete, mindennapjai, Kanizsai Orsolyával folytatott levelezése tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Adél (2002) A Pepsi Cola Company Corporate Identityjének elemző bemutatása. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Mészáros, Zsolt (2002) A szépirodalom kommunikációs lehetőségei (Irodalmi művek befogadásának vizsgálata, önálló kötetemhez: Atlantisz Képcsarnok - 1998. Accordia Kiadó - kapcsolódva). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Módra, Magdolna (2002) Sarkadi Imre Kútban című novellájának és Fábri Zoltán Körhinta című filmjének összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Móré, Dóra (2002) Médiatörténet Daguerre-től a digitális fényképezésig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Mózes Lajosné Varga, Ildikó (2002) Létezhet-e vallás nélküli jövő? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, László (2002) Magyarország felvétele a Népszövetségbe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Müller, Tamás Bulcsú (2002) Polgárszövetség : - Kísérlet egy polgári kormány létrehozására - 1918. december - 1919. január. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Műhelyi, Veronika (2002) Hörverstehen im FSU mit besonderer Rücksicht auf Lieder. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Anita (2002) Lónyay Menyhért politikai naplója : (1861. május 13 - 1861. augusztus vége). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Attila (2002) Neveltségi szint mérése általános iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Dániel Sándor (2002) Az 1920-as és az 1922-es nemzetgyűlési képviselőválasztások Békéscsabán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Gábor (2002) Az 1921-es nemzetgyűlési választás Pécsett és előzményei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Jenő Zoltán (2002) Aktuális oktatáspolitikai irányelvek érvényesülése egy nagy múltú, kistelepülési iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2002) Юрий Трифонов: Дом на набережной. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Koppány (2002) Das Österreichische Deutsch mit Augenmerk auf phonetische, morphologische und lexikalische Besonderheiten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Lelle (2002) Das Phänomen Passiv und seine Konkurrenzformen in der Pressesprache. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Szabolcs (2002) Báró Jósika Miklós politikai pályaképe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Sándor (2002) Belső tulajdonságokkal foglalkozó frazeológiai egységek összehasonlítása az erza-mordvin és a magyar nyelvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Brigitta (2002) Moholy-Nagy László rajzos levelezőlapjainak kiállítása és annak PR-ja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Cecília (2002) Egyedül a Varázshegyen. Az egyedülmaradás mint a beavatás eszköze Thomas Mann Varázshegy című regényében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Ferenc (2002) Gyöngyösi János munkássága - a bársonyszékig vezető út. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, József (2002) A giccs. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Katalin (2002) A transzperszonális pszichológia és a kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagy, Melinda Brigitta (2002) A fotó nyelvén… Vizuális kommunikáció. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyistók, Nóra (2002) Az Ovit Rt. Corporate Identity-je. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagyné, dr. dr. Kálmán Éva (2002) A személyiség képe és védelme a médiában - Szabályozás és Valóság. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nagypál, Éva (2002) „Комидия притчи о блуднем сыне” Симеона Полоцкого и о русском театре того времени. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemescsói, Katalin (2002) A kommunikáció és a mobiltelefon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nemesi, Attila László (2002) A magyar műveltető szerkezet eszközlő/kivitelező argumentumának esetjelölése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Netye, Zoltán (2002) Középkori várak, erősségek a Dunakönvökben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Katalin (2002) Anna és Pauline avagy nők valóság és álom határán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Novák, Krisztina (2002) Mobilfon vagy bunkófon. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Nyilas, Csilla (2002) Többnyelvű afáziás betegek nyelvi visszaszerzésének neuroanatómiai és neurofunkcionális háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Nákovics, László (2002) Az internet, mint századunk globális hírvivője. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Mónika (2002) Az unionizmus válsága Észak-írország 1963-75 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Tamás (2002) Az alföldi tanyavilág története a középkortól napjainkig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Anna (2002) Aktiválhatjuk-e alfát? - A magyar magánhangzó-harmóniák egy újszerű ábrázolásmódjáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Elke (2002) Az öltözködésnek és a test díszítésének, mint jelrendszernek a változása napjainkra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Németh, Magdolna (2002) Kémprogramok az Interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, András Pál (2002) A szegedi légoltalom története 1935-1945. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oláh, Róbert (2002) XVII. századi szellemi hatások a század második felének református lelkészi könyvjegyzékeiben. Puritanizmus - coccejanizmus - cartezianizmus. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orbán, Viktor (2002) A pécsi Nádor szálló története 1845 és 1918 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orcsik, Roland (2002) Átváltozások - Domonkos István műveinek gyermekképéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oros, Sándor (2002) Megyei könyvtáraink reakciói a kor kihívásaira "webes" megjelenésük alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Júlia (2002) Textlinguistische Untersuchungen in einigen fachsprachlichen Texttypen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Orosz, Petra (2002) Политическая терминология в языке современной российской прессы. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Oszlánczi, Andrea (2002) Bocskai István halála. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palotás, Károly (2002) Matematika tudásmérés általános iskola 4. évfolyamán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Palyov, Tamás (2002) Szarvas a török hódoltság idején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, István (2002) Jugoszlávia csatlakozása a Háromhatalmi Egyezményhez és katonai megszállása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Attila (2002) Hit és kétely Tóth Árpád költészetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Csilla Orsolya (2002) Az Omega ígérete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Henriette (2002) A szolgáltató önkormányzat - Önkormányzati marketingkommunikáció és településmarketing. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Renáta (2002) Elemzés Mészöly Miklós Megbocsátás című művének mottójáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Szilvia Anikó (2002) A Soá ábrázolhatóságának dilemmái. Kertész Imre: Sorstalanság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Viktória (2002) Az angol-magyar kétnyelvűek hálózati kommunikációjának jellemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Zoltán (2002) Az Internet, mint médium. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Papp, Éva (2002) Fachunterricht im DaF am Beispiel der Mathematik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pappné Nagy, Éva (2002) A Studex Hungary Kft. vállalati arculatának bevezetése a magyar piacra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Parlagi, Márton (2002) A Peregrinatio Egeriae liturgikus vonatkozásai a jeruzsálemi egyházzal kapcsolatban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Parádáné Ragány, Csilla (2002) Törtekkel kapcsolatos számolási készség fejlettségének mérése hatodik és hetedik osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Mónika (2002) dimmer am Trapez, immer Tochter der Luft“ Vorausdeutungen der Gefahr in Theodor Fontanes Roman "Effi Briest”. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataki, Melinda (2002) Biológia tudásszintmérő feladatlap összehasonlító elemzése egy nyolcosztályos gimnázium páros évfolyamain. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pataky, Andrea (2002) "A Red Bull szárnyakat ad" - (Az energiaital corporate identity-jének bemutatása). BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Ilona (2002) Justh Zsigmond és a Párizsi Napló. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Patyi, Mónika (2002) Dusnok földrajzi nevei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pechli, Zsanett (2002) Der vergleich der fabeln des strickers und gotthold ephram lessings. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Peidl, Borbála (2002) Két mítosz-értelmezés a XX. század magyar irodalmában: Apollón és Marsyas Babitsnál és Sarkadinál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Peity, Veronika (2002) Српска школа у Бataњи у периоду 1899-1914. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Penczi, Éva (2002) Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött és Flaubert: Bovaryné című regényének összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Peresztegi, Virág (2002) A veszprémi Napló története. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Petrovszki, Katalin (2002) Frauenrollen und Frauenschicksale im Roman „Effi Briest" von Theodor Fontane. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrus, Krisztina (2002) Kutyatámadások a médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Petrásné Varga, Mária (2002) Az Internet mint értékesítési csatorna: az elektronikus kereskedelem jelene és jövője. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Bálint (2002) Az egri vár élete 1552 után és ostroma 1596-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Ibolya (2002) Diktátor alakok három latin-amerikai regényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Ibolya (2002) A diktátor figurája három latin-amerikai regényben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pető, Vilmosné (2002) Az értékstruktúra alakulása 14-16 éves szakmunkástanulók körében, figyelemmel a középiskola értékalakító hatásaira. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pfundtné Holló, Éva (2002) A Hungária Szuperinfó Laphálózat új arculatának bevezetése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pintémé Kecskeméti, Helga (2002) Franz Kafka: Das Urteil Die Untersuchung der Übersetzbarkeit des literarischen Textes bei Kafka. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piri, Tünde (2002) Képi megvalósítás és vizuális manipuláció a riportokban, tudósításokban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Piriczné Váczi, Virág (2002) A vízhiány problematikája az arab-izraeli konfliktusban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Piroska, Balázs (2002) A Rawls, Habermas vita értelmező bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pleier, Tamás (2002) A menedzserszemlélet érvényesülése egy szerkezetváltó közoktatási intézmény működésének tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Pocsainé Farkas, Boglárka (2002) Das Vorkommen von Phraseologismen in DaF Lehrwerken unter kontrastivem und kulturspezifischem Aspekt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pohánka, Zsuzsanna (2002) Kőszeg török ostroma -1532-. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polenyák, Ivett (2002) Budapest a századforduló tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Polgár, Nelli (2002) Ady Endre prófétai szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pribelszki, Edina (2002) A Motorola PR tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pribelszki, Edina (2002) A Motorola PR tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Prosek, Éva (2002) A Rozsdatemető és a Makra értelmezése régen és ma. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Protovin, Csaba (2002) Zavargások Palesztinában (1935-1939). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Puskás, Zsuzsa (2002) A háborúk az interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál, Zoltán (2002) A magyar pártok európai integrációról alkotott képe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pál , Mónika (2002) Új termék piaci bevezetésének kommunikációs eszközei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfy, Anna (2002) Az újfajta olvasás lehetőségei: egy új média, a CD-ROM megjelenése. A multimédia oktatása az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálfy, Eörs (2002) Ügynök ügyek 2002 (A Pokorni és Medgyessy ügy az országos napilapokban). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pálföldi, Patrícia (2002) Die Vermittlung der Interkulturalität mit Unterstützung des Internets im DaF. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Gábor (2002) Reform és forradalom között : a centrista gondolat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Kata (2002) A szudétanémetek kitelepítése Csehszlovákiából 1945-1948 között. A kitelepítések bel- és külpolitikai háttere. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Tamásné (2002) Angewandte Kunst in der Musik: Geistige Grundlage und Bedeutung der Matthauspassion in der Barocken Kirchenmusik. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pásztor, Zoltán (2002) Medgyessy Péter szigorúan titkos tiszti múltja, avagy a kétnapos kormányválság a nyomtatott sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pék, Dorottya (2002) Az Európai Unió audiovizuális politikája - Magyarország csatlakozási stratégiája az audiovizuális szektorban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pétery, Melinda (2002) Zenei retorika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Pótári, Mihály (2002) Hám János szerepe az első felelős magyar minisztérium idején, az Eötvös József báróval történő levelezések alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Püski, Krisztián (2002) Írország útja az európai integrációba : a tagság gazdasági és politikai hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Racsek, Róbert (2002) Gróf Klebelsberg Kunó kultúr- és iskolapolitikájának szegedi hatásai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radnayné Szászi, Erika (2002) Festészeti albumok analitikus katalógusa (Lelőhely-adatbázis). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Radó, Rita (2002) Interaktív oktatási segédanyag készítése HTML és JavaScript elemek segítségével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ratalics, László (2002) Vihar Spanyolország fölött. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rauzs, Orsolya (2002) Negation mit nicht in einem ausgewählten Text der neuhochdeutschen Periode. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rehák, Szilvia (2002) Gömbös Gyula és fajvédő társainak kilépése az egységes pártból 1923-ban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Reisz, Anita (2002) Antonio Bonfini Mátyás király udvarában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rohrerné Tályai, Ágnes (2002) Informatikai és kommunikációs technikák használata a III. kerületi (Budapest) általános iskolákban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Romhányi, Rita (2002) Környezetvédelmi kommunikáció a vegyiparban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rubin, Kristóf (2002) A pornó birodalma (X-filmek a huszadik században) - A pornófilm műfaji elemzése, kategorizálása, esztétikája, története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruppáner, János (2002) Összefüggés-megértés képességének fejlesztése tanórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ruszina, István (2002) A kő és a bronz beszél - A szobrászat, és ami mögötte van. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Rusznák, Gábor (2002) Bár: az első magyar reality show tapasztalatai - Amikor a Nagy Testvér eltakarja a szemét…. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rác, Márta (2002) Die Rolle Des Grotesken Bei Friedrich Dürrenmatt, Besonders In Seinem Drama Romulus Der Grosse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Attila (2002) Erdély és a Székelyföld társadalmi változásai az udvarhelyszéki adótabellák adatainak tükrében 1818-1848. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Teodóra Ágnes (2002) Az 1947-es választások Hajdú- Bihar és Csongrád- Csanád vármegyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rácz, Csaba (2002) E-Magyarország - egy új korszak kapujában, avagy magyarországi helyzetkép az információs társadalom küszöbén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ráczné Böröcz, Ilona (2002) Fogságom emléke : visszaemlékezések Szovjetunióbeli hadifogságra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rádóczy, Bálint (2002) Képesség - A kép, mint a XXI. sz. uralkodó ismeret-egysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rédey, Barbara (2002) Kategória menedzsment. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Katalin (2002) Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov csúcstalálkozói : szovjet-amerikai kapcsolatok a fegyverzetkorlátozás jegyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Krisztina (2002) A Generali Olimpia. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Révész, Renáta (2002) Színes Mai Lap - az első másfél év. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Réz, Judit (2002) Celio Calcagnini Beatrix királyné halálára írt emlékbeszéde. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Mariann (2002) Weibliches Schreiben und Frauenemanzipation im Briefwechsel und in literarischen Texten Bettine von Arnims. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Rózsa, Attila (2002) Danubius Rt. marketing terve és a management felépítése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Samai, Katalin (2002) A levéltár szerepe a történelem tanításában : a kapcsolódó kérdéskörök vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sarusi, Etelka (2002) A tesztszorongás összefüggései a motivációval és a teljesítmény-attribúcióval. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schlett, Zoltán (2002) A számítógépes táblázatkezelési ismeretek mérése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Schmidt, Tibor (2002) Svábok betelepítése Nyergesújfaluba a XVIII. században. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Scholtz , Viktória (2002) Adj király katonát! - új kvízműsor a kegyetlen valóságról? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sebestyénné Veisz, Anna (2002) Egy áthelyező bizottság helyzetelemzése a minőségbiztosítás előkészítése céljából. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sedró, Ágnes Erzsébet (2002) Reklám - mert megérdemlem? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Selley, Angelika Mária (2002) A magyarországi zsidók története 1944-1946. között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sereg, Judit (2002) A metaforikus értelmezés lehetősége Szilágyi István három regényében (Kő hull apadó kútba, Agancsbozót, Hollóidő). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Seregélyes, Edina (2002) A giccs és a manipuláció a médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simko, Balázs (2002) Zsidókérdés Kiskunhalason a német megszállás után és a vészkorszak utóélete (1944-1948). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Ildikó (2002) Az aquileiai patriarkátus utolsó három évszázadának története : a megszüntetését befolyásoló nagyhatalmi tényezők az újkorban (1420-1751). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Zita (2002) С.Г.Буянский: Смертная казнь: все "за” и "против" [szakfordítói szakdolgozat]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Simon, Tamás (2002) Szponzoráció és média a Forma-1-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sinkovics, Balázs (2002) Vitás kérdések a magyar őstörténetben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sipos, Imre (2002) A magyar Savonarola : Imrédy Béla politikai pályafutása miniszterelnökségétől kivégzéséig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sitery, Zsuzsanna (2002) Г.Ф. Хoхрякoв: Организованная преступность в России: 60-е - первая половина 90-х годов [szakfordítói szakdolgozat]. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sivák, Andrea (2002) Internetes kereskedelem. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Skrabski, Fruzsina (2002) Magyar-román kultúrközi kommunikáció a történelemkönyvek tükrében - Hogyan értékelik ugyanazt a történelmet a magyar és a román történelem gimnáziumi oktatásában? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Solymosi, Tamás (2002) A Mezőberényi Tanácsköztársaság és az 1920-as nemzetgyűlési választás. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somlai, István (2002) Az intézmény nevelési-oktatási és szervezeti struktúrájának összefüggései. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Somlai, Balázs (2002) Kisfilmes fényképezőgépek technikái a fotóriporteri munkában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Anikó (2002) Az 1920. évi Nagyatádi-féle földreform és megvalósulása Szegeden. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Somogyi, Zoltán (2002) Egy kereskedelmi rádió sikertörténete - "Juventus, a zene rádiója" - És még…? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sonkoly, Krisztián (2002) Fejezetek a szarvasi zsidók történetéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soós, Andrea (2002) Samanizmus a hatalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Soósné Záluszki, Mária (2002) Óvodás gyermekek neveltségi szintjének mérése. Neveltségi szint mérés, mint az intézményértékelés alternatívája. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Stefaniga, Szilárd (2002) Prevladavanje istorije. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stefán, Éva (2002) Út a szingli női - irodalomhoz. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Steiner, Orsolya (2002) Die Präpositionen mit Akkusativ in ausgewählten kommunikativen Lehrwerken. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stercz, Ágnes (2002) Die Möglichen Quellen Der Mehrdeutigkeit In Den Deutschen Sätzen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stipkovits, Anita (2002) Gárdonyi Géza faluszemlélete a népiesség jegyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stohl, Róbert (2002) Dr. Vajda György Mihály (1914-2001) könyvtára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Stramszki, Nóra (2002) A szülők megváltozott szerepe az óvodával való együttműködésben. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Suba, Zsuzsanna (2002) Budapest kulturális központjának bemutatása, munkájának elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sujtó, Krisztina (2002) Eine interprätierende und vergleichende Analyse des Dramas Der Besuch der alten Dame und der Erzählung Mondfinsternis von Friedrich Dürrenmatt. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sulyok, Szilvia (2002) Az 1956-os salgótarjáni sortűz. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Surányi, Evelin (2002) A magyarok "kincse". BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Eszter (2002) Király kérdés és sajtó Kozma Miklós politikai tevékenységében (1918-1921). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Istvánné (2002) Innováció az óvodában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Levente Botond (2002) Szabadkőművesség a magyarországi szakirodalomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, László (2002) Szakértő és szaktanácsadó a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mihály (2002) Computer im deutschunterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mária Anett (2002) Sind wir sprachlich zum EU-Beitritt vorbereitet? Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsolt (2002) Erődrendszer Magyarország déli határának mentén 1952-1956. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Annamária (2002) "Olyanná válnék, amivé nem lehetek, képzelődöm" A metafizikus látásmód Kondor Béla és William Blake műveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Annamária (2002) A boszorkánysággal kapcsolatos kifejezések vizsgálata Bihar és Tolna megyében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dorottya (2002) Az amatőr fotó művészete. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Dóra (2002) Égő szenvedély. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Emese (2002) A kötetlen diskurzus elemzési lehetőségei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Gabriella (2002) A televíziós gyermekműsorok helyzete Magyarországon a rendszerváltás után. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ildikó (2002) A kommunikáció oktatása az általános iskola alsó tagozatán. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Mária (2002) Weöres Sándor költészete egysoros verseinek tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Norbert (2002) Egy integrált könyvtári rendszer tervezése és kivitelezése Pascal programnyelvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Orsolya (2002) Új diszkurzustípus megjelenése Pázmány Péter prédikációiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsuzsanna (2002) Virtuális kiállítások. Képzőművészeti oldalak az interneten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Zsófia (2002) KO - Kríziskommunikáció online. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó, Ágnes (2002) A Klauzál Gábor Általános Iskola honlapja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabó , Gábor Zsolt (2002) "Kinek a lángja?" A Psyché című verses regény vizsgálata Weöres Sándor és Ungvárnémeti Tóth László viszonyának szempontjából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szabóné Dóra, Mónika (2002) Fizika tudásszintmérés a kölcsönhatás témaköréből 6. és 8. osztályban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szajda, Mária (2002) Der Steppenwolf und die Rolle der Frauen in seinem Leben Eine textzentrische Analyse des „Steppenwolf ’ von Hermann Hesse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakmány, György (2002) Ernest Hemingway A Kilimandzsáró hava című elbeszélésére vonatkozó szakirodalom áttekintése és egy újabb értelmezési kísérlet. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, István (2002) Hypertext szervezési módszerek a digitális világban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakács, Szilvia (2002) A Blair Witch Project. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szakállas, Edina (2002) A vizuális jel dimenzióváltásai a XX. század folyamán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szalma, Csilla (2002) Reklámképek - Benetton módra. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szappanos, Krisztina (2002) A vadembertől a génmanipulált társadalomig (avagy szemelvények az emberi kultúra történetéből). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, László (2002) A logikai képességek fejlődése az érettségire épülő szakképzésben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szarvas, Nóra (2002) Az Allianz Hungária Biztositó Corporate Identity-je. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmári, Lajosné (2002) Egy 325 éves iskola könyvtárának története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szathmáry, Tibor (2002) A Fajvédő Párt megalakulása, és az ezzel kapcsolatos politikai események ismertetése, a korabeli sajtóforrások tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmári, Anikó (2002) A magyar közlekedés és posta története az 1850-es és 60-as években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szatmáriné Gál, Márta (2002) Egy megadott intézményi esetre szabott COM I. bevezetési munkaterv kidolgozása. A Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium COM I. bevezetési munkaterve. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szebeni, Zoltán (2002) Esti Kornél a motívumok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szebeni, Zoltán (2002) Esti Kornél a motívumok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Zsuzsanna (2002) Die Darstellung der Fremdheit in Elias Canettis Die Stimmen von Marrakesch. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Andrea (2002) Egy problémás kampánytörténet a Coca-Cola-nál. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szekeres, Szabolcs (2002) Kísérlet egy elfelejtett dráma feltámasztására - Szomory Dezső: A nagyasszony. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szendrői, Dávid (2002) A meggyőzés és a befolyásolás pszichológiai háttere a reklámtevékenységben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szenes, Éva (2002) A sárfészek nacionalizmusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szente, Judit (2002) A Rákóczi-eposz világáról. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szentkereszty, Réka (2002) Deutsch als zweite Fremdsprache nach dem Englischen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szereday, Orsolya (2002) PR terv a SYMBION magánkórház működéséhez. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szesztay, László (2002) Maroknyi magyar idegen tengerben. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Andrea (2002) Kosztolányi Dezső Édes Annája A "példás cseléd" legendája az "action gratuite" kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szigeti, Andrea (2002) Kosztolányi Dezső Édes Annája A "példás cseléd" legendája az "action gratuite" kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szij, Viktória (2002) Ön miért adakozna? - A társadalmi célú reklám hatásmechanizmusa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szili, Imre (2002) Végzős középiskolai tanulók informatikatudása az ECDL elméleti moduljának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilvási, Endre (2002) Internetre fixálódva - avagy az Internetes televíziózás lehetőségei (és lehetetlenségei) Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Sándorné (2002) Köztes-Európa népeinek identitástudata és az ifjúság Európa képe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Attila (2002) Segély PR vagy PR segély? BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szilágyi, Erzsébet (2002) Az összefüggés-megértési készség fejlesztése a fizikaórán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szitás, Bernadett (2002) Színszimbolika értelmezése és gyakorlati összefüggései. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szkaliczki , Adél (2002) Bábjáték és irodalom - A hazai bábművészet és az irodalom kapcsolata a huszadik század elején. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szlavikovics, Zita (2002) Szeremle földrajzi nevei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szokoli, Mónika (2002) Ördögi körök Feature. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sztaniszláv, András (2002) A 2002-es magyar országgyűlési választások miniszterelnök-jelölti vitájának elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Szurcsikné Horváth, Ninett (2002) Csillagképek mitológiája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szvetnyik, Melinda (2002) Az elektronikus információhordozók használatának elterjedése a középiskolás tanulók körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szántó, Alexandra (2002) Federico García Lorca szimbolizmusa - A négy őselem megjelenése García Lorca három drámájában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, Andrea (2002) A Magyar Állami Operaház Don Carlos premierjéhez kapcsolódó PR-tevékenység. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szász, György (2002) Szarvas-ének (Portréfilm Juhász Ferenc költőről). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Száva, Katalin Mária (2002) Rádiószózatok a Nemzethez a Magyar Rádió 1938-1945 közötti történetében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Józsefné (2002) Egy belső értékelési modell elméletének és gyakorlatának bemutatása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Székely, Zita (2002) Michael Collins életútja (1890-1922). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, Fruzsina (2002) A zene, mint kommunikációs eszköz a világ kultúrái között - Fókuszban a Világzene. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szép, Zoltán János (2002) A Sziget Fesztivál a bulvársajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szöllősi, György (2002) A magyar futball emigráns világsztárjai és a magyar sajtó. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sződi Sándorné Süle, Éva Anna (2002) A szöveges feladatok megoldásának összefüggése az olvasásmegértéssel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szőke, Erzsébet (2002) „Senkinél sem láttam fegyvert” : az 1956-os sortűz Esztergomban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Levente (2002) „A két tanítási nyelvű képzés újszerű lehetőségei az Európai Unióhoz történő csatlakozás tükrében ”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Erzsébet (2002) „A fűvek neve csak barom, ördög s szent vala; Fűvész Könyv még nem lévén.". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Szűcs, Tamás (2002) Labdarúgás és politika a rendszerváltás után. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sáfár, Gyula (2002) Futball és társadalom : rendzavarások a magyar futballban 1897-1914. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sági , Krisztina (2002) A XVI. század magyar nyelvű zsoltárparafrázisok Szegedi Gergely és Sztárai Mihály átdolgozásának tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sándor, Barbara Zita (2002) “Az elmult Karácsony elött meg hal a Fatensnek egy Gyermeke himlőben...” - Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sánta, Szabolcsné (2002) Általános iskolák az információs társadalom küszöbén. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sántha, Mónika (2002) Egy világsiker anatómiája - A Harry Potter-jelenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sára, Bernadett (2002) A nőíróság problematizálódása a magyar századelő irodalmában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sári, Éva (2002) Minőségirányítási rendszer kiépítésének 1-3 munkafázisa a „Bárcziban”. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sárkány, Klára (2002) A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtára integrált könyvtári rendszerének humán erőforrásai. Bemutatás és kritikai elemzés. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sárközy, Bence (2002) H. P. Lovecraft (A borzalom irodalmi megjeleníthetősége). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Sás, Menyhértné (2002) A humán erőforrás menedzselése az ÁMK-ban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Sáska, Tímea (2002) A globalizáció, mint jelenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Süveges, János (2002) Leonardo da Vinci szobrászművészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Judit (2002) " A köztes lét"- konfliktuskezelés egy munkaközösség-vezető szemével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Péter (2002) Az önértékelési kultúra kialakítása és fejlesztése az iskolában. / Különös tekintettel a tanulók neveltségi szintjének megítélésére./. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Alíz (2002) Közszolgálati televízió Magyarországon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, György (2002) A gördeszka. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ildikó Andrea (2002) A LeasePlan Hungária Corporate Identity-jének bemutatása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Péter (2002) Rádiós újságírás vakon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Takács, Ágnes (2002) Tasnádi-ügy a sajtóban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Talliánné Búza, Mária Magdolna (2002) Az iskolai szervezet válsága és a minőségfejlesztés: a vezetői elkötelezettség kialakítása. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Talpai, Istvánné (2002) A pedagógusok helyzete, kapcsolatai napjainkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tamás, Angéla (2002) A piacképes általános iskola. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tanner, Tímea (2002) Webalkalmazás készítése Active Server Pages-szel. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tar, Katalin (2002) Marketingstratégiák a politikai kommunikációban. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tasnádi, András (2002) Az emberi erőforrás menedzselésének ágazati és intézményi sajátosságai. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tasnádi, Dániel (2002) A magyar-jugoszláv barátsági szerződés a diplomáciai iratok tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tauz, Nóra (2002) Társadalmi szemléletváltozás a szexualitás tekintetében - prezentálva az Utolsó tangó Párizsban és a Rocky Horror Picture Show című filmek alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Teiermayer, Anna (2002) Cselekvésnevek az udmurtban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Telgarecz, Annamária (2002) Nemzettudatok a felvilágosodás kori Magyarországon és megjelenésük Báróczi Sándornak A védelmeztetett magyar nyelv című művében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terbe, Tibor (2002) Földosztás Bács-Kiskun megyében 1918-1930. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Teremi, József Balázs (2002) A civil társadalom és a politika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Terényi, Antalné (2002) Versengés az általános iskolák között. Egy vizsgálat tapasztalatai. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Thiele, Károlyné (2002) Tanulásban akadályozott 7-16 éves tanulók néhány alapkészségének és motivációjának vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tihanyi, Ádám (2002) Az I. magyar ütősfesztivál megszervezése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tihor, Lászlóné (2002) Történelem tudás és az induktív gondolkodás kapcsolata 6. évfolyamon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Timár, Dávid (2002) Az Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Könyvtára weblapjainak szerkesztése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tisljár, Roland (2002) William E. Gladstone politikai pályája az első miniszterelnökségéig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tokai, Zita Mária (2002) Mezőtúr története Mohácstól a tizenötéves háborúig. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tokai, Ágnes (2002) Szamosközy István és Ibrahim Pecsevi történeti munkájának összehasonlító elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tolnay, Csaba (2002) Az osztrák-magyar határnyitás német sajtóvisszhangja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tombácz, Róbert (2002) Útvesztőben - történeti labirintus-szemiotika. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Irma (2002) Gottesurteile in Gottfrieds von Straßburg ,Tristan’. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Torma, Dorottya (2002) A Paksi Atomerőmű Rt. 25 éves fennállásához kapcsolódó kommunikációs kampány elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Trautmann-né Hegedűs, Orsolya (2002) Az információs társadalom szimbóluma: az Internet, avagy pr.hu. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turai, Tímea (2002) Österreichisches Deutsch - einige Besonderheiten im Vergleich zum Binnendeutschen. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Turi, Nikoletta (2002) A televízió társadalmi hatása a talk-show tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Tuska, Ágnes (2002) A valóságshow mint jelenség. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tyukász, Anikó (2002) Nietzsche und ’Das Glasperlenspiel’. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tárnok, Zsanett (2002) Az allomorfia a gyermeknyelvben. Egy pszicholingvisztikai vizsgálat. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tátrai, József (2002) A Bethlen-Klebelsberg-féle választójogi reform. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Técsy, Edit (2002) Ég és ég között : (Orpheus (és Orfizmus?) a magyar lírában). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Técsy, Edit (2002) Orpheusz fedőnév alatt (Orfizmus a magyar lírában?). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tímár, Edit Krisztina (2002) A polgár menedékei - Szökések a (mitikus) személyiségbe - Márai Sándor: Béke Ithakában c. regényének elemzése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Attiláné (2002) A hatékony tanulás hátterének vizsgálata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Erzsébet (2002) Az Almásy grófi család története 1815 és 1959 között Gyulán és Gyulaváriban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Gábor (2002) Az emberi erőforrás menedzsment új megközelítése a közoktatásban : avagy A nemzetgazdaságban alkalmazott humán erőforrás menedzsment eredményei miként használhatók a közoktatásban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Mihály (2002) Johann Wolfgang Goethe: Die Leiden des jungen Werthers. Eine Werkanalyse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Szilvia (2002) Angaben zur Siedlungsgeschichte und zur Volkskunde der Deutschen in Tscholnok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Tímea (2002) Nemzetgyűlési képviselőválasztások Mindszenten az 1920-as években. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Annamária (2002) Erőszak a filmvásznon - Francis Ford Coppola, Martin Scorsese és Quentin Tarantino munkáin keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Beatrix (2002) A reklám szimbólumrendszere és értékközvetítő szerepe. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Géza (2002) Földrajzi témájú sorképzéses feladatok pontozási problémái. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Judit (2002) A perzsa romváros árnyéklovasa. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Marianna Éva (2002) A pénz - kereskedés motívuma Pap Károly műveiben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Miklós (2002) Anettka - Avagy a meztelen valóság. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth, Péterné (2002) Kommunikációs alapismeretek és gyakorlatok érettségi utáni szakképző évfolyamok részére. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóth , Virgil Zoltán (2002) Hajónapló (Ottlik Géza kisregénye). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tóthné Bertalan, Éva (2002) A 9. osztályos tanulók matematikai statisztika tudásszintjének elemzése a kerettantervi követelmények alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Török, Csaba (2002) Drogfogyasztás a VIII. kerület állami általános iskolák nyolcadik osztályaiban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Törőcsik, Ferenc (2002) Szerbiai sajtópropaganda a kilencvenes évek első felében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Túriné Sándor, Zsuzsanna (2002) Az irodalom tantárgy tudáselemeinek vizsgálata 18 éves diákok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Tőkei , Mariann (2002) Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ujj, Bernadett (2002) Anglizismen im Gegenwartsdeutsch Ein Überblick mit Beispiel von ausgewählten Talkshows. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ujlaki, Gyöngyi (2002) Választási kampány 2002 - Választási plakátok. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ujvári, Ferenc (2002) Az albán állam létrejöttének külső és belső feltételei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbanik, Tímea (2002) Mészöly Miklós Bolond utazás című regényének HTML-es feldolgozása. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urbán, Ágnes (2002) Wahrheit Oder Methode: Die Debatte Von Hans-Georg Gadamer Und Jürgen Habermas. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Urszán, Erika (2002) A Formula 1 befektetési lehetőségei, és kapcsolata a médiával. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vadász, Veronika (2002) Ecsedi Báthory István végrendelete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, András (2002) Szolnok stratégiai légibombázása 1944-ben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Brigitta (2002) A kubai ültetvényes gazdaság első virágkora. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gábor (2002) Egy makói parasztcsalád története. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Mónika (2002) Mennyire jó a mi iskolánk? : intézményértékelés az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Steffi (2002) DIE DEUTSCHE JUGENDSPRACHE AUS DER SICHT DER SOZIOLUNGUISTIK Dargestellt an den Ergebnissen einer empirischen Untersuchung. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Tamás (2002) Sztálinváros és a vasmű születése. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Gábor (2002) Online és offline PR eszközök a digitális oktatás szolgálatában avagy közösségépítés a SuliNeten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga, Lászlóné Dénes Vanda (2002) Női szerepek a modern médiában. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Varga-Szombath, Anita (2002) Die Spiegelübersetzungen deutscher Herkunft der ungarischen Sprache. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vargacz M., Krisztina (2002) A tanulás-módszertan tanítása, mint pedagógiai innováció. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vargáné Jacsó, Hedvig (2002) Kémia tudásszint változásának vizsgálata 9. osztályos gimnáziumi tanulóknál. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vaskó, Beatrix (2002) Az ifjúsági lapok szerkesztésének sajátosságai a Popcorn magazin tükrében. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Velkeyné Palócz, Erika (2002) Trigonometria tudásszintmérő a középiskolák 11. évfolyama számára. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Veress, Anikó (2002) „Nyelvtusa Erdélyben” Stephan Ludwig Roth röpirata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Verók, Attila (2002) Az első Türk Kaganátus belső hatalmi viszonyai : (Tardu és kora). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vetési, Istvánné (2002) A minőségfejlesztés bevezetésének kezdeti tapasztalatai iskolánkban. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vicze, Gyuláné (2002) Elégedettség és kapcsolattartás : szülői elégedettségmérés Budapest peremkerületének lakótelepi iskolájában. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Katalin (2002) Fejezetek Tuzsér község történetéből. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Ágnes (2002) Möglichkeiten der Wörterbuchbenutzung im Bereich des Gaststättengewerbes am Beispiel von Kochrezepten. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vincze, Attila (2002) A kábítás "trükkje". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Virág, Mónika (2002) Geschichte in gunter grass "Mein Jahrhundert" Kriege, Zweiteilung und Wiedervereinigung Deutschlands in Günter Grass "Mein Jahrhundert". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Viszlay, Anita (2002) A humán politika és az arculatépítés összefüggései a Philip Morris Magyarország Kft. példáján keresztül. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vitali, Brigitta (2002) Heinrich Böll: Frauen vor Flußlandschaft Analyse. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vitéz, Gyula (2002) Szakközépiskolánk gazdasági fejlődése három költségvetési év adatai alapján. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vlaj, Lajosné (2002) A Pedagógusok értékelése és a továbbképzési rendszer kapcsolata. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vopaleczky, György (2002) Minőségirányítási rendszer építése a kollégiumi szervezetben - A partnerközpontú intézményi modell bevezetése -. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Váczi, Eszter (2002) Gömbös Gyula, a szegedi ellenforradalmár. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vámos, Katalin (2002) A magyar-jugoszláv kapcsolatok és a Nagy Imre-kérdés (1956-1959 február). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vántsa, Judit (2002) A BIBLIS könyvtári rendszer katalogizáló modulja. Felhasználói kézikönyv. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váraljai, Márton (2002) Сталкер 2001-гo гoдa или научнaя фантаcтикa мeжду Bocтoкoм и Зaпaдoм. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Váraljai, Márton (2002) „Бiлi плями” в сучаснiй українськiй лiтepaтуpi: на ocнoвi твopiв науковoї фантастики. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vári , Anikó Katalin (2002) Bethlen Kata arca(i). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Várszegi, Éva (2002) Syntaktisch-strukturelle Mehrdeutigkeiten im Deutschen Problematik, Lösungsversuche anhand verschiedener Grammatiktheorien. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Zsuzsanna (2002) Die Veränderung Der Lexik Der Deutsch-Ungarischen Wirtschaftswörterbücher Nach Der Wende. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh, Ferenc (2002) "A Nagy Testvér figyel téged". Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végh , Zsuzsanna (2002) Két tiszai árvíz és a helyi média egy szatmári ember szemével. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Végső, István (2002) Zsidókérdés Kiskunhalason 1938 és 1944 között. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vértesi, Klára (2002) Irodalomvalóság, valóságirodalom - Esterházy Péter Harmonia Caelestis és Javított kiadás című műveinek összehasonlító elemzése. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Vígh, Károlyné (2002) Lehetőségek önkormányzati feladatok átvállalására az óvodai nevelés területén a civil szervezetek részvételével. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Borisz (2002) A metaforák kétpólusosságáról és helyettesíthetőségéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Vörös, Ágnes (2002) Literarische Texte, mit besonderer Berücksichtigung der Kurzgeschichten, im hermeneutisch orientierten Fremdsprachenunterricht. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wappler, Veronika (2002) A kommunikáció és a film. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Wenk, Patrícia (2002) A média és a bűnüldöző szervek kapcsolata a Tánczos Gábor ügy kapcsán. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zachar, Györgyi (2002) A Magyar Turizmus Rt. észak-magyarországi régiójának kommunikációs tevékenysége. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zakar, Ádám (2002) Szentendre sajtója és Szentendre sajtója. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zentai, Ágnes (2002) Negyedszáz fűszernév történeti-etimológiai eredetéről. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zoller, Judit (2002) Az értelmezés változatai Örkény István: Meddig él egy fa című novellája alapján. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Annamária (2002) Жизнь и культурная деятельность Екатерины Второй. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zsíros, Annamária (2002) Internetes orosz nyelvű távoktató mintarendszer: A távoktatás, mint az információs társadalom új oktatási formája. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Zámbori, Péter (2002) Iklad újratelepítése (1752-1802). Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Angéla (2002) Luther Márton és a német parasztháború. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ábrahám, Gergely (2002) A magyar vezetékes távközlés liberalizációja. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ács-Sánta, Edit (2002) Fáy András: A Bélteky-ház című regényének elbeszélői módszerei. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ádám, Mónika (2002) Állatokkal kapcsolatos szólások és közmondások a magyar és a francia nyelvben. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ágoston, Andrea (2002) A nonverbális kommunikáció alapjelenségei mindennapjainkban. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Árvainé Bécsi, Annamária (2002) Kölcsey Ferenc korai költészete. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ónodi, Lóránt (2002) A Magyar Posta Corporate Identity-je - vizuális rész. BA/Bsc, Szegedi Tudományegyetem.
Ördög, Barbara (2002) Moralische aspekte in bezug auf die ritterlich-höfischen züge und auf die liebe im tristanroman von gottfried von Straßburg. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ördögné Gárgyán, Mária (2002) Néhány gondolkodási képesség fejlődésének longitudinális vizsgálata. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Őri, Erzsébet (2002) Önkormányzati és intézményi oktatásirányítás, ezek konfliktusai tíz év tükrében. Postgraduate education, Szegedi Tudományegyetem.
Ősze, Józsefné (2002) A függvényekkel kapcsolatos ismeretek fejlődése a 6-8. évfolyamon. Masters, Szegedi Tudományegyetem.
Ősze, Mária (2002) A Telekiek olvasmányműveltsége (1673-1750). Masters, Szegedi Tudományegyetem.