Items where Year is 1966

Up a level
Export as [RSS feed] RSS 1.0 [RSS2 feed] RSS 2.0
Group by: Creators | No Grouping
Number of items: 317.

Ambrus, György (1966) Gömbös Gyula látogatása Berlinben (1933. június 17-18.) Egykorú magyar napilapok a látogatásról. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Anderle, Ádám (1966) Adalék a "fekete legenda" magyarországi történetéhez. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Antal, Domonkosné (1966) Adalékok Kocsér község történetéből, különös tekintettel a felszabadulás utáni fejlődésre. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Aradi, Mária (1966) Die Entwicklung der Deutschen Rechtschreibung. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Arányi, László (1966) A polgári fejlődés ellentmondásainak ábrázolása Goethe életművében. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bai, Jenő (1966) Jezsuita nevelés a kalocsai I. István Gimnáziumban 1860-1948 között. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Baksa, Zsolt (1966) A szocialista erkölcs kérdései Szakonyi Károly novelláiban. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Baky, Imre (1966) A növendéknevelés (szarvasmarha) szervezési feladatai a választott tsz-ben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Bakó, István (1966) Adatok Miskolc város földrajzához. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Balogh, István (1966) A Toldi állandó szókapcsolatai Jászkiséren. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Balogh, Józsefné (1966) Kecel szőlő és gyümölcstermesztése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Balázs, Mária (1966) Byron: Don Juan, Puskin: Jevgenyij Anyegin /Párhuzam/. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Baranyai, Mária (1966) Inverzió : /Geometria/. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bella, István (1966) A Kondorosi Dolgozók Termelőszövetkezet története 1949-1965. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Bendó, János (1966) A Szolnoki Megyei Napilap irodalmi melléklete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bodor, Jenő (1966) Valóság és utópia az orosz forradalmi demokraták szépirodalmi műveiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bognár, József (1966) Hercegszántó mezőgazdaságának alakulása 1950-től és ennek hatása a településviszonyokra. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Borbényi, Imréné (1966) Kiskőrös szőlőtermesztésének gazdaságíföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bordán, Júlia (1966) Kossuth Dunakonföderáció tervének visszhangja a magyar sajtóban 1862-ben és 1881-ben. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bori, Julianna (1966) Harc az egészségért kémiai anyagokkal. A rák kemoterápiája. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bors, Mária (1966) Az aktivitást elősegítő tényezők lélektani jellemzése az óvodás- és az általános iskolás korban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Borsos, Julianna (1966) Algebrai és számelméleti problémák megoldása elektronikus számológépek felhasználásával. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Bunkóczi, Mária (1966) A hangtan tanítása az 5. osztályban. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Burunkai, Jenő (1966) A szarvasmarha törzskönyvezése és ivadékvizsgálata a tangazdaságban. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Buzsik, Ilona (1966) Adatok a műveleti pillangósvirágú növények összehasonlító vizsgálatához. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Bárány, Ferenc (1966) Az egyetemi és főiskolai ifjúság antiszemitizmusának néhány vonása a fehérterror első hónapjaiban (1919. augusztus - december). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Báthy, Géza (1966) Vas korrózióvédelmét szolgáló bevonó- és passziválóanyagok összehasonlitó [!összehasonlító] vizsgálata. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Békési, Istvánné (1966) Matematikai játékok. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Békési , Imre (1966) Az anyanyelvi képzés hatásfoka és a tanári szemlélet. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Bíró, Ágnes (1966) A ciklusutasítások fordítása MINSZK-2 elektronikus számológép számára készülő fordítóprogramban. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Büttner, Mária (1966) A nők helyzete Thackeray műveiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Csaláné Farkas, Mária (1966) A család és az iskola közös feladatai a gyermekekért. Other, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.

Csapó, Eszter (1966) A felszabadulás utáni földrajz tаntervek a fejlődő társadalom tükrében. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Csapó, Zsuzsanna (1966) Az egészértékű lineáris programozás alkalmazása gyártási receptúra készítésére. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Csengődi, Dezső (1966) Moricz [!Móricz] Zsigmond kritikai ábrázolásmódjának elmélyülése a Kivilágos kivirradtigtól a Rokonokig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Csoknyay, Zoltán (1966) Cegléd irodalmi élete a felszabadulás után. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Csonka, Miklós (1966) A juhtenyésztés feltételeinek tanulmányozása, tartásának lehetőségei a tankerület majorjában. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Csortán, Éva (1966) Hogyan szervezné meg a zöldtakarmányozást és a legeltetést a választott tsz-ben? Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Csortán, Éva (1966) Hogyan szervezné meg a zöldtakarmányozást és a legeltetést a választott tsz-ben? Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Csák, Ernő (1966) A hódmezővásárhelyi Marx Károly Termelőszövetkezet munkaerejének és termelőeszközeinek értékelése. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Csák, László (1966) Hogyan lehetne a tejtermelés jövedelmezőségét fokozni a hódmezővásárhelyi Vörös Csillag Mtsz-ben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Csépai, Ferenc (1966) Néprajzi fatárgyak rovarok elleni védelmére használt DDT kivonása a kereskedelmi forgalomban levő DDT tartalmú porozószerekből. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Diószegi, Margit (1966) A békési keresztnévadás sajátosságai cimű dolgozatáról. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Domokos, Györgyné (1966) A tanulókisérleti [!tanulókísérleti] órák didaktikai jelentősége és metodikája az általános iskolai 7. osztályos kémiai tanitásban [!tanításban]. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Drozdik, Orsolya (1966) Weöres Sándor irracionalizmusa : "Tűzkút" című kötete alapján. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Drávay, Margit (1966) Cegléd mezőgazdasága. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Duzs, Zsuzsanna (1966) Kombinatórikai feladatok. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Dömösi, Pál (1966) Két probléma az automata – leképezések szorzatairól. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Egri, János (1966) Az ikes ragozás Németh László és Illyés Gyula műveiben. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Eitler Aladárné Szilágyi , Julia (1966) Az 1947. évi országgyűlési választások Szentesen. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Erney, Attila (1966) Történelmi képzetek, fogalmak, alapfogalmak kialakításának módszerei az általános iskola 7-8. osztályában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Eszterhai, Elemér (1966) A felvilágosult eszmeiség lírát alakító jellege Csokonai Vitéz Mihály költészetében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Fabó, Éva (1966) К вопросу деепричастных форм русского языка 16-17 вв. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Fabó, Éva (1966) Pedagógussors Gárdonyi művei alapján. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Falusi, Anna (1966) A B12-vitamin. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Faragó, Gábor (1966) A kör érintési feladatai. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Farkas, Antal (1966) Uszód község története és az agrárkérdés alakulása. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Fazekas, József (1966) A -stul, -stül rag kialakulása és használata. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Fehér, László (1966) Soltvadkert települési és gazdasági viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Fenesi, László (1966) A szaporaság és malacnevelőképesség értékelése a tankerület fehér hússertés kocaállományában. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Fercsik, Jánosné (1966) Az audio-vizuális szemléltetés lehetőségei a gimnáziumi és szakközépiskolai I. osztályos irodalmi olvasókönyv alapján. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Ferenczi, Éva (1966) A KGST és a Magyar népgazdaság kapcsolatáról. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Finta, Ilona (1966) Körösi halászat. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Fodorné Dezső, Mária (1966) Az ö-zés néhány kérdése Hódmezővásárhely nyelvjárásában. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Fogarasi, Mihály (1966) Egyenlőtlenségek, középértékek. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Fornai, Anna (1966) "Míg össze nem rogysz-Te bolond" : Váci Mihály költészete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Fraisták, János (1966) A borjúnevelő hőmérséklete és páratartalma hogyan befolyásolja az itatásos borjúnevelés eredményeit a tangazdaságban? Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Fábián, Dorottya (1966) Békéscsabai Május 1. termelőszövetkezet története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Fábián, Sándorné (1966) Makád gazdaság- és településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Fábián, Dr. Zoltánné (1966) Arany János Őszikéjének esztétikai elemzése. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Földi, Vilmos (1966) A tanulói személyiség megismerésének és fejlesztésének néhány kérdése a középiskolás kollégiumokban és diákotthonokban. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Fürdök, Mária (1966) Petelei István novellaíró művészete. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Gazdik, Ferenc (1966) Kecskemét gyümölcs zöldség exportja. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Gonda, Mária (1966) Nagybaracska települése és gazdálkodása. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Gulyás, László (1966) Móricz Zsigmond stílusa a szabad függő beszéd szempontából, az alsó-tiszai nyelvjárás, valamint a népiesség vizsgálata a Pillangó c. idillben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Gulácsy, Éva (1966) A gyermekvédelem preventív problémái a szegedi általános iskolákban. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Gyapjas, Károly (1966) Növendékmarha hizlalás értékelése adott állami gazdaságban. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Gyurcsi, József (1966) Elek község története megalakulásától napjainkig. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Győrbíró, Magda (1966) A tanulói aktivitást megvalósító néhány eljárás az általános iskolai nyelvtantanításban. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Győri, Imre (1966) A végegyházi Szabadság Termelőszövetkezet története 1949-1965. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Gábris, Zsófia (1966) Németh László munkássága a felszabadulás előtt /1925 - 45/. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Gál, Róza (1966) Kiskunlacháza földrajzi nevei. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Gémes, Irén (1966) Adatok a Kurca folyó szentesi szakaszának mikrovegetációjához. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Görgey, Judit (1966) Oszthatósági szabályok. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Hajzer, Lajos (1966) Az orosz frazeológiai kapcsolatok magyarra fordításának problémái : /Megjegyzések a hazai frazeológiai jellegű kiadványok anyagához./. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Halász, Árpád (1966) Síkgeometriai transzformációk. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Halász, Zoltánné (1966) Csővár község mezőgazdaságának természeti földrajzi alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Hamar, Mária (1966) Galambos Lajos: Isten őszi csillaga. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Harkai, Edit (1966) Kötőszó nélküli összetett mondatok Juhász Gyula verseiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Havas, Sándorné (1966) A magyar ruhaanyag-nevek története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Hegedűs, Péter (1966) A téli sertéshizlalás eredményeinek elemzése a hódmezővásárhelyi "Előre" Mgtsz-ben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Hegedűs, Sándorné (1966) Bélsár vizsgálatok jelentősége a belső paraziták felszámolásában. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Hegedűs, Ferenc (1966) Adatok a magyar tanyavilág kialakulásáról és jelenlegi helyzetéről. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Hohner, Klára (1966) Einige Unterschiede in der Auffassung einer historischen Gestalt bei Schiller und bei Brecht. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Horti, Julia (1966) Németh László történeti drámái. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Horváth, Éva (1966) Komplex változós elemi függvények. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Horváth, Györgyi (1966) Jászjákóhalma személynévadása. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Horváth, Katalin (1966) Radnóti Miklós nyelvi kifejező erejének fejlődése. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ibos, Gyula (1966) Mezőgazdasági fejlődés Gyulán felszabadulásunktól napjainkig. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Iglói, Márta (1966) Kosztolányi hasonlatai. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Imre, András (1966) A személyiségrajzok bevezetésének első tapasztalatai kollégiumunkban. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Ivánka, Mária Zita (1966) A dunai halászat szókincse Bátán és Dunaszekcsőn. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Izsó, Erika (1966) Jane Eyre lelki jelenségei. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Juhász, Károly (1966) A modern szemléltetési eszközök alkalmazása a garai általános iskolában. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Jáger, László (1966) Adatok a Pallavicini uradalomban folyó kertészgazdálkodásról (1848-ig). BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Jánoska, Gergely (1966) Adalékok az I. Bolgár Hadsereg dél-dunántúli harci tevékenységéhez. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Jójárt, Ilona (1966) Gümőkór mentesítés módja és jelentősége a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság vajháti tehenészetében. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

K. Nagy, Istvánné (1966) A Mezőtúri Sallai Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története 1949-1960-ig. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kalmár, Mária (1966) Az emlékezést elősegítő és gátló tényezők az oktatás folyamatában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kapor, Károly (1966) A szinesztéziák Szabó Lőrinc Föld, erdő, Isten című kötetében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Karakas, Klára (1966) Petőfi és Beranger. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kardos, István (1966) Kor és Valóság : Bertha Bulcsu munkássága és írói tevékenysége. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Karkus, Istvánné (1966) Móricz Zsigmond kritikai látásmódjának elmélyülése az Úri muritól a Rokonokig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kecskés, Katalin (1966) Gyermekek és Dickens. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kelecsényi, József (1966) A 13-14 éves általános iskolai tanulók eszményképei, példaképei. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kellner, Zsuzsanna (1966) Műanyagok felhasználása az ipar számos területén. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kerekes, László (1966) Szerb Antal regényelmélete és regényíró művészete. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kertész, Irén (1966) A papirgyártás [!papírgyártás]. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kertész, László (1966) A parasztság gazdasági ás kulturális helyzetének megváltozása a felszabadulás után Murony község területén. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kerényi, József (1966) A napközi otthonban folyó nevelőmunka időszerű kérdései „A napközi otthoni nevelés" c. tárgy oktatásának szempontjából. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kikindai, Kristóf (1966) A halak bőrének összehasonlító vizsgálata különös tekintettel a környezeti hatásokra. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kirschner, Károly (1966) Adatok a világméretű vízgazdálkodás kérdéseihez /különös tekintettel a vízenergiák hasznosítására és az édesvíz fogyasztásra/. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kiss, János (1966) A fejhetőség és perzisztencia elemzése a tankerület tehénállományában. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Kiss, Aurél (1966) Gró Lajos pályaképe. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kisterenyei, Ervin (1966) Kassák és az avantgarde. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kolonics, János (1966) Jászladány gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kondacs, Mihály (1966) Fiatal hazai barnaszenek analitikai vizsgálata különös tekintettel az OH funkciós csoport meghatározására. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács, Attila (1966) Borota község település és gazdaságföldrajzi viszonyai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács, Elemér (1966) A 9-10 éves tanulók erkölcsi fogalmainak néhány sajátossága. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kovács, Erzsébet (1966) Fáy András pedagógiai nézetei. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kovács, Imréné (1966) Pesterzsébet gyáriparának fejlődése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács, Klára (1966) A gyermek érzelmi megnyilvánulásai és ezek kiváltó okai egyes tanítási órákon. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács, Károly (1966) A kiskunhalasi tanyavilág átszervezése. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács, Károlyné (1966) Az izotópia és felhasználása. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács, Lajos (1966) Bikali Állami Gazdaság története 1950-1966. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kovács, Tivadarné (1966) A szintetikus mosószerek különös tekintettel a zsiralkoholszulfátra [!zsíralkohol-szulfátra]. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kovács T. , Sándor (1966) Ipari tanulók irodalmi érdeklődése, eszményképeik (Felmérés a Mü. M. 609. Türr István Iparitanuló Intézetben, Baján). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kozik, Istvánné (1966) A függvényfogalom tanításának előkészítése az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Krajcsovicz, János (1966) Baromfiágazat gépesítésének lehetősége a keltetéstől a húscsibe előállításig. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Krupa, Mária (1966) Magyarországra áttelepült szlovákiai magyarság nyelvének palóc sajátosságai. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Kutas, Ferenc (1966) A társadalmon kívüli hős alakja, értelmezése és szerepe Tersánszky Józsi Jenő műveiben. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kádasi, László (1966) A felnőttoktatás eredményességének helyzete Bács-Kiskun megyében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Kálló, Mária (1966) Выражеие неопределённости в русском языке. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Körmendi, Andrásné (1966) A felszabadulás várása Radnóti Miklós eclógáiban. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

L. Papp, Julianna (1966) Lope De Vega és a spanyol nemzeti dráma. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Lakatos, Emil (1966) Gyóni Géza háborúellenes költészete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Leiner, Gyula (1966) Az 1944-es Földmunkás Kongresszus Vésztőn. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Lestyán, Mária (1966) Balassi Bálint istenes versei. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Lethenyei, Tiborné (1966) Az egyes színek iránti fogékonyság és preferencia a gyermekkorban. A színek lélektani hatásai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Lovas, Zoltán (1966) Az -alom, -elem, -dalom, -delem képzők története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Lukács, László (1966) A tantervek nevelési céljainak vizsgálata. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Lábay, László (1966) Az eszmei-politikai nevelés lehetőségei az általános iskolás „Élővilág" c. tankönyvek tantervi anyagában. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Lázi, Ilona (1966) Szegedi halászat térszínforma nevei. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Madarász, László (1966) Az anti-fasiszta koalíció nagyhatalmainak állásfoglalása a német kérdésben 1941-1945. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Magyar, Katalin (1966) A halál fogalmát kifejező rokonértelmű kifejezések a "Szigeti veszedelem"-ben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Makay, Árpád (1966) Előfordulási szótár készítése számológéppel. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Markos, Judit (1966) A Ljapunov-féle operátor nyelv szegedi változatának értelmező programja az M-3-M elektronikus számológépre. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Maros, Éva (1966) A Guary Kódex hangtana és alaktana. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Megygyesi, Mária (1966) Az N-heteroaromás hidroxi-vegyületek tautomeriája [!tautomériája]. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Mester, Sándor (1966) A termelőszövetkezetek gazdasági melléktevékenységének szabályai. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Mihaleczki, András (1966) Ragadós száj és körömfájás veszteségeinek értékelése a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaságban. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Mihalik, Jenő (1966) Zöldségtermesztés a körösladányi "Ujbarázda" Termelőszövetkezetben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Mihály, Piroska (1966) A parasztság helyzete Földeákon a XIX. században és a XX. század első két évtizedében. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Miklósi, Jenő (1966) Szabó Lőrinc stílusa és képalkotó módszerei különös tekintettel „A huszonhatodik év "c. szonettkoszorú szinesztéziáira. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Mikula, Erzsébet (1966) Hatványvonal. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Molnár, Károlyné (1966) Az elbeszélés és felolvasás módszereinek alkalmazása a földrajz tanításában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Molnár, Pálné (1966) A Békepárt tevékenységének hatása Békés megyében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Morvay, Tamás (1966) A gyapjú és tejtermelés elemzése a Tangazdaság juhállományában. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Mucsányi, Józsefné (1966) Pap Károly szemléletmódjának újszerűsége. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Munz, Károly (1966) Adatok az ellenforradalom terror - akcióinak történetéhez Kecskeméten (1919). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Mády, Dr. Györgyné (1966) A nemesgázokról. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Mélykúti, Ferenc (1966) A Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaságban üzemeltetett fölözőgépek ellenőrzése, munkáik elemzése. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Mérei, Pál (1966) A munkára nevelés történeti vázlata. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Mészáros, Ilona (1966) Radnóti humanizmusa. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Móricz, Zsigmond (1966) A takarmánygazdálkodás gazdaságosságának növelési lehetőségei a tiszafüredi Új Erő Tsz-ben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Nagy, László (1966) Hogyan alakul a tanüzemegységben születéstől 4 hónapos korig a borjak takarmány és táplálóanyag fogyasztása, valamint a súlygyarapodása? Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Nagy, Andrea (1966) Szállítási probléma: a magyar módszer. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Nagy, Béla (1966) Az iskolai környezet esztétikája. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Nagy, Zoltán (1966) A lorcai dráma lehetőségei. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Nagy Szklenár, Mária (1966) Mezőtúr településföldrajza, különös tekintettel a nagyüzemi gazdálkodás hatására. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Nagyné, Károly Mária (1966) A tatabányai XV/b akna szénmintáinak extrakciós vizsgálata. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Nyári, Gyula (1966) Pécs város munkásmozgalmának vázlatos története, a szociáldemokraták törvényhatósági bizottsági munkája az ellenforradalmi korszak alatt. BA/Bsc, József Attila Tudományegyetem.

Németh, Ilona (1966) A novellista Kosztolányi. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Németh, Katalin (1966) A válságérzet, magány okai és jelentkezése Babits Mihály regényeiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Otlec, Sándor (1966) Borjak születési és elválasztási súlyának összefüggése a fejlődési eréllyel. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Papp, Jenő (1966) A fejőstehenek takarmányozása a tanistállóban téli, nyári időszakban. A takarmányozás hatása a tejtermelésre. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Papp, Ferencné (1966) A dévaványai családnevek tipológiája 1731-1910-ig című dolgozatáról. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Papp, Katalin (1966) A József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára cserekapcsolatainak kialakulása. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Papp, Olga (1966) Vajda - Önmaga mércéjével. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Papp, Éva (1966) Kromoszóma vizsgálatok különböző rizsfajták gyökér tenyészőcsúcsán. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Paragi, János (1966) Развитие навика речи на основе нового учебника первого класса гимназии. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Pelcz, János (1966) A váci Forte külkereskedelmi kapcsolatainak alakulása 1954-1964. között és ennek gazdasági haszna. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Peredy, Jenőné (1966) A szekszárdi történelmi borvidék szőlőkultúrája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pesti, János (1966) Alsómocsolád község földrajzi nevei. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Petrics, Júlia (1966) Применение наглядных пособий б преподаваний русского языка / I-й класс гимназии /. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Petróczki, Mária (1966) Gazdasági kérdések 1927-1929 között az Országgyűlési Napló alapján. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Peták, Kálmánné (1966) Németh László és a minőség forradalma. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pfeiffer, Julianna (1966) Субъективное начало в литературе 17-ого века. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Piroska, Réka (1966) "Végre ember leszek" : Tornai József munkássága,különös tekintettel utolsó kötetére. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pocsai, Antalné (1966) Az 1956-os ellenforradalom eseményei Kiskunfélegyházán. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Pozsár, István (1966) Filmmel való szemléltetés az általános iskolai kémiai oktatásban. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pozsár, János (1966) Kunszállás természeti viszonyai gazdasági élete, fejlődésének távlatai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pál, Imréné (1966) Ócsa község gazdasági földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pál, Lászlóné (1966) A történeti hangsúlykutatás lehetőségei. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Pócsik, József (1966) A színnevek szerepe Tóth Árpád költészetében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Rakonczai, Jánosné (1966) A valóság bemutatása, mint a földrajzi szemléltetés eszköze. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Reggel, Bálint (1966) Kiskunlacháza története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Remsei, Nándorné (1966) Bűvös négyzet. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ribai, Dr. Istvánné (1966) A keresztnévadás divatja Békéscsabán 1895-től napjainkig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Rigó, Margit (1966) A matematika tanítás néhány kérdése a reformtanterv tükrében. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Rigó Jázonné Péter, Irén (1966) Csanádpalota földosztásának története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Rischák, Tiborné (1966) Hódmezővásárhely természetes és mesterséges vízrendszerének fejlődéstörténete. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ruzsin, István (1966) A tanulók közösségi munkában való részvételének egyéni motíumai. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Rák, Magdolna (1966) A mérték és integrál modern fogalmának kialakulása. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Rékási, Konrád (1966) Kassák Lajos. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Sallay, Sándorné (1966) Kiskunhalas település földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Sassy, Emese (1966) Valószínüségszámítás kombinatórikus módszerekkel. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Schimpl, Teréz (1966) Az egyenletek közelítő megoldása. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Schleicher, Ildikó (1966) Az agyhártyák szerkezetének összehasonlító vizsgálata. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Schneider, Éva (1966) Adatok a műveleti pillangósvirágú növényeink összehasonlító vizsgálatához. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Schusztek, Mária (1966) A heinei nyárspolgár. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Seres, Jánosné (1966) A magyar próza fejlődése 1956 után. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Setét, Istvánné (1966) A tanulók szókincsének fejlesztése az általános iskola ötödik osztályában. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Simon, Béla (1966) A MÁV Szolnoki Járműjavító Üzemi Vállalat története 1945-1965. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Simon, Gusztávné (1966) József Attila expresszionizmusa. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Simon, Mária (1966) Heréd község népviselete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Simon, Zoltán (1966) Nagy László költészete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Simon, Ádám (1966) Fények a gőzben : szimfónia Gelléri Andor Endre életéről. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Sinkovics, László (1966) Körkép-Moldova György : monográfia. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Solti, Alpár (1966) Valkó község mezőgazdaságának természetföldrajzi alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Somlai, Mária (1966) Agrárviszonyok és földbirtokpolitika Csanád megyében 1904-17-ig ( A Makói Újság alapján). BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Somogyi, András (1966) Ellenforradalmi lázadás a Duna-Tisza közén Kecskemét és Kalocsa térségében 1919-ben. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Somos, Éva (1966) Érd településföldrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Somszegi, Mária (1966) A nitrogén térkémiája, különös tekintettel a piperidinvázat tartalmazó rendszerekre. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Soós, Enikő (1966) A névszói és a névszói-igei állítmány Kosztolányi Dezső prózájában. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Stefka, István (1966) A kritikus Kosztolányi 1914-19-ig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Stenczner, Ferenc (1966) Földrajzi fogalmak vizsgálata /tankönyvbírálat/. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Sulyok, Bertalan (1966) Художественные особенности драм Чехова. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szabó, Ferenc (1966) A malacnevelés önköltségének csökkentési lehetőségei a hódmezővásárhelyi Dózsa Termelőszövetkezetben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Szabó, Ildikó (1966) Lakodalmi szokások gyűjtése Galgahévizen. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szabó, Imre (1966) Sarkadi Imre pályaképe 1947. és 1955. között. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szabó, Lajos (1966) Fót község mezőgazdaságának természeti, földrajzi alapjai és hatása a településre. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szabó, Zsuzsanna (1966) Földrajzi összefüggések a VI. osztály anyagában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szabó, Zsuzsanna (1966) Szóösszetételek Ady költészetében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szabó G., Lászlóné (1966) A szegedi középiskolai tanárok munkaidejének megoszlása, társadalmi tevékenységük hatása. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szabó Sándorné Szenyán, Erzsébet (1966) Судьба редуцированных гласных в корневых морфемах Добреилова евангелия 1164. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szakál, Károlyné (1966) Törökszentmiklós története (1932-38). BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szalay, Mihályné (1966) Törtek tanítása az általános iskolában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szatmári, Mária (1966) Koncentrációs lehetőségek komplex munkák tanításában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szemenyei, Ferenc (1966) Egyenlőtlenségek. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szentmiklósi, Ilona (1966) Huminsav tartalom vizsgálatok a tatabányai XV/b akna szénmintáin. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szerencsés , Margit (1966) Mai magyar költészet. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szilveszter, Albert (1966) A polgári demokratikus forradalom győzelme és a parasztmozgalmak Somogyban 1918 őszén. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szilágyi, János (1966) Az irodalmi színpadok vezetésének néhány gyakorlati és elméleti kérdése. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szilágyi, László (1966) A tapolcai medence geomorfológiája. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szilágyi , János (1966) Az irodalmi színpad mozgalom kialakulása - művészi és népművelési törekvései - az öntevékeny együttes belső oktató-nevelő munkája. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szombath, Gábor (1966) A boszniai válság (1908-1909). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szombathelyi, László (1966) A marxizmus, mint világnézet József Attila költészetében : József Attila jelentősége. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Sztanojev, András (1966) Kiskunfélegyháza város közegészségügyi fejlődésének története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szurovecz, Margit (1966) Hazafiasságra való nevelés a földrajz órákon az általános iskola 5. 6. 7. osztályában. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szántó, Lajos (1966) A Csongrád megyei szakközépiskolák szervezésének, működésének néhány kérdése a középiskolák fejlesztésével, a szakközépiskolai hálózat kiépítésével kapcsolatos állásfoglalások tükrében. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szécsi, Andor (1966) Az itatásos borjúnevelés eredményeinek elemzése a tarpai "Győzelem" Termelőszövetkezetben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Szénási, László (1966) A társadalom igénye, és annak realizálása a gyermekvédelmi intézményekben. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szücs, Lászlóné (1966) Ruzsa község története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Szőnyi, Gabriella (1966) Magyar költők és festők vallomása az alföldről századunk első két évtizedében. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Szűcs, Béla (1966) Szarvasmarha és sertésállomány létszámának növelési lehetősége a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Mtsz-ben. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Szűcs, Pál (1966) A gépesített szénabetakarítás megoldása a Hmvhelyi Állami Gazdaságban. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Sági, Lászlóné (1966) Tanácsköztársaság Jánoshalmán. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Sényei, Róbertné (1966) Bessenyei és Csokonai felfogása a költészet feladatáról. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Séra, Erzsébet (1966) Szólásmódok a Toldi trilógiában. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Takács, József (1966) Az öntevékeny népi bizottságok működése Makón (1944. szept. 26 - 1945. jan. 6.). BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Takács, Mária (1966) 1945-ös földosztás Kiskunhalason. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Tamás, Józsefné (1966) Dusnok község története. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Telek, Béla (1966) Jászberény iparföldrajza 1945-1965. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Tiszavári, Sándor (1966) Schiff-bázisok elöállitása [!előállítása]. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Tomka, Istvánné (1966) Természeti földrajzi fogalmak kialakítása Magyarország tanításával kapcsolatban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Tomka, Tiborné (1966) Majakovszkij Magyarországon : Majakovszkij a magyar irodalmi kritika tükrében napjainkig. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Tordai, Erzsébet (1966) Heltai Jenő versei. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Torma, Mária (1966) Tímár Máté világa. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Treer, Róbert (1966) M-3 autokód. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Turcsányi, Ágnes (1966) A keleti Mátra. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Téglás, Gábor (1966) Móra Ferenc nevelői elvei ijfúsági műveiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Tímár, Gergely (1966) Toldi szerelmének hasonlatai,Toldi estéjének hasonlatai. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Tóth, István (1966) A tejtermelés és tejkezelés higiéniája a tangazdaságban. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Tóth, Erzsébet (1966) Az applikációs módszer alkalmazása a földrajzoktatásban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Tóth, Katalin (1966) A "kecskeméti kajszi". Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Törköly, Ferenc (1966) A Magyar Dolgozók Pártja szegedi szervezetének helyzete az ellenforradalom alatt, a párt feloszlatása. A Magyar Szocialista Munkáspárt újjászervezése Szegeden (1956 nyara-1957 május). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Törköly, Ferenc (1966) A Magyar Dolgozók Pártja szegedi szervezetének helyzete az ellenforradalom előkészítése alatt, a párt feloszlatása. A Magyar Szocialista Munkáspárt újjászervezése Szegeden (1956 nyara-1957 május). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Török, György (1966) Arany János Toldi estéjének nyelve. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ujj, Mária (1966) Orosháza és környéke mélyföldtani szerkezetének gazdaságföldrajzi vonatkozásai. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ujváry, Márta (1966) Arthur Miller drámái. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Vall, Klára (1966) Szóösszetételek a mai magyar nyelvben. Különös tekintettel a mondaton kívül végbement szóösszetételekre. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Varga, József (1966) Hévíz és környékének természeti földrajza. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Varga, László (1966) a Duna-Tisza köze középső részének természetföldrajzi komplexuma. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Vass-Eysen, Dr. Ervinné (1966) Az elektroforezisről [!elektroforézisről] : néhány gyakorlatban bevált és használatos módszerének ismertetése. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Vassányi, Istvánné (1966) Особенности драматургии А.Н. Островского. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Veres, Katalin (1966) A polgár alakja Thomas Mann műveiben. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Viczián, Mária (1966) A történelmi képzet, fogalom, alapfogalom kialakítása az 5. osztályban. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Vincze, Ágnes (1966) Geometriai módszerek az algebrában. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Vincze, László (1966) Budapest éghajlatának néhány sajátossága. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Virányi, Pál (1966) Példa "íróságból, tisztességből" (Lengyel József novelláiról, két kisregényéről). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Vácz, Gyöngy (1966) A művészi tükrözés problémái. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Vámosi, Klára (1966) Tőgygyulladások oka, jelentősége és felszámolási lehetősége. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Váraljai, Erzsébet (1966) Fejezetek a földrajztanítás történetéből /A Ratio Educationistól 1846-ig./. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Várhegyi, Sándor (1966) A Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság takarmánykeverő üzemében használt gépek kezelése, karbantartása és hibaelhárítása. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Zahalka, Mihály (1966) A tej fehérjetartalom vizsgálata a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság tanistállójában. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Zelles, Sándor (1966) A kecskeméti Nemzeti Bizottság megalakulása és ténykedése a Törvényhatósági Bizottság megválasztásáig. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Zsolnai, József (1966) A lakosság földrajzi névismeretének vizsgálata. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Zách, Ferenc (1966) Pilinszky János költészete. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ábrahám, Erzsébet (1966) Bessenyei és a felvilágosodás. Masters, József Attila Tudományegyetem.

Ábrahám, Zoltán (1966) Földosztás Makón (1945-46). BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ágoston, József (1966) A Szegvári "Gorkij" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története (1948-1964). Masters, József Attila Tudományegyetem.

Áment, Erzsébet (1966) Lenin és a forráskritika. BA/Bsc, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Árvai, Aranka (1966) Lakodalmi szokások Túrkevén. Other, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Ónodi, Sarolta (1966) A képzelet fejlesztésének pszichológiai problémái. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

Óvári, Sándor (1966) Magyartési Lenin Termelőszövetkezet tehénállománya tejének zsírtartalom vizsgálata és ingadozása naponta, évszakonként. Higher vocational education, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum.

Ökrös, Anna Emma (1966) Képzetek és fogalmak kialakítása az általános iskola földrajz órán az 5. osztályban. Masters, Szegedi Tanárképző Főiskola.

This list was generated on 2024. március 28. 16:37:10 CET.